Mirika & Pete

by **Peter Worker** Csüt. Jan. 10 2013, 11:05

Felismertem korábbról, egy boss harcban találkoztunk, vagy legalábbis láttam én őt. Igencsak alacsony termetét nehéz volt elfelejteni és két copfba kötött fekete haját millió frizura közül is megismertem volna. Az Angelic Voice vezére volt, és ránézve vontam le akkor a következtetést, hogy a céhe tagjai közül talán ő hasonlított leginkább egy angyalra. Bár mikor a taktikai beszédet mondta, nem tűnt olyan angyalinak, a hangja legalábbis biztos nem volt az.
Mögé álltam, inkább a jobbjánál voltam, valamiért mégis a bal vállát érintettem meg. Ostoba tréfának tűnhetett, de egyáltalán nem annak szántam, csupán csak így kényelmesebb volt számomra.
- Szervusz. – adtam hangot magamnak, majd jutott eszembe, hogy valamikor egy barátom közölte velem, hogy latinul ez annyit jelent, hogy „szolga” és ne köszönjek így senkinek sem – Vagyis szia. Azt hiszem, téged kereslek. – hajoltam meg tisztelettudóan előtte, majd egyenesedtem ki – Szeretnék párbajozni veled. – gondolkodás nélkül tértem rögtön a tárgyra – Vagyis szeretnénk. – utaltam a többes számra, minthogy Hisame is mellettem volt.
Valamiért úgy gondoltam, hogy vezérként kaphatott már pár ilyen ajánlatot, vagy kérést, meghívást, – nem tudom, hogy miként lehetne nevezni ezt – így nem sok reményt fűztem a pozitív válaszához.
Hogy miért akartam megküzdeni vele, azt még én sem igazán tudtam. Erősnek kellett lennem, hogy céhemhez hűen védjem a gyengébbeket, de nem tudtam, hogy hol is álltam szint ügyileg. Jó, igen, ötös szint, de hogy ténylegesen mit is jelentett ez, azt nem tudtam. Az átlaghoz tartoztam, vagy átlag alatti voltam, esetleg kiemelkedtem belőle? Fogalmam sem volt és úgy gondoltam hirtelen ötletként, hogy egy céhvezérrel való küzdelem erre rávilágíthatott engem.
Rávilágítás. Hisame hunyorítva, zavartan bökte meg a lábam. Miközben a kezem a testem mellett tartottam, a Nap sugarai megcsillantak a természetgyűrűimen és az így kialakult fény, épp Hisame szemeit bántotta.
- Bocsánat. – emeltem a karom és igazítottam meg a karikákat, majd a lányra nézve vártam a válaszára. Engem egyáltalán nem vezérelt harag, vagy düh, csupán csak a kíváncsiság, reméltem, hogy nem néztem csúnyán, vagy agresszívan.

by **Mirika** Pént. Jan. 11 2013, 06:15

Figyelemfelkeltő érintésre fordultam hátra, de nem láttam magam mögött senkit, csak egy kezet, ami a vállamon van, és a látóteremen kívül végződik. Remek, valaki vicces kedvében van Rolling Eyes

Átfordítottam a fejemet a másik irányba, és egy jámbor tekintetű, ciánkék hajú fiú bámult rám vissza. Jó magas volt, volt köztünk vagy két fej biztosan, az ábrázata viszont ismerősnek tűnt.
- Haha, remélem kihumorizáltad magad Rolling Eyes

- kommentáltam az iménti akcióját méltatlankodva, aztán szembe fordultam vele, hogy megtudjam, mit is akar tőlem. Ezek után nem csodálkoztam volna, ha csak szívat, de akkor kapott is volna a fejére. Nem így volt, sőt, elég gyorsan eljutott a lényegig, nem kertelt sokat. Egy darabig némán bámultam a srácot, köszönést, meghajlást, egyebeket persze elfelejtettem. Talán szándékosan. Ha engem keres, úgyis tudja, ki vagyok ˇ^ˇ
- Párbaj, huh? Ezer éve nem csináltam olyat :3 - mosolyodtam el, azt hiszem még Mizuki ellen volt az utolsó alkalom, meg az első is. Nem voltam a PvP híve, a kasztom különben sem arra való, maximum csapatjátékra. Mondjuk újabban kötöttem az övemre egy kést, hogy ha gáz van, akkor ne puszta kézzel kelljen védekeznem egy kardos mob ellen, de közelharcban az a kemény egy pontos sebzésem pont csikizésre volt csak jó.
- Te az az idomár vagy az Ökölből, nem? Hogy is hívnak? - kérdeztem, és így visszagondolva rögtön be is ugrott, hogy a potenciális tankok között volt IV. Bunmei ellen. Heh, így a közelharci sebzésem még nevetségesebb, mázli, hogy íjjal kellően nagyot sebzek ahhoz, hogy egy First Strike-ban legyen sanszom egy tank ellen is. Csak hát ahhoz távolságot is kéne tartani.
- Nem igazán csípem a PvP-t, de egy ilyen édes lény és a helyes gazdája kedvéért kivételt tehetek :3 - intettem a sárkánybébije felé fejemmel - Mellesleg csini gyűrűid vannak - fűztem hozzá, miközben a felszerelésével szórakozott. Nekem bezzeg egy gyűrűm sincs, igaz immár csak ez az egy, azaz két slot hibádzott a felszereléseim listájáról. Időközben lehívtam a menüt, és szigorúan csak azután, hogy magamra öltöttem a teljes harci öltözetem, kiválasztottam a First Strike párbajmódot, és elküldtem a felkérést neki. Amíg a számláló 60-ról a nullára ért, szépen odébb sétáltam úgy tizenöt méterrel, és helyére illesztettem az első nyilamat, de még nem céloztam, lévén a rendszer nem engedte volna úgysem a Sword Skill aktiválását. Csak akkor indítottam el a mozdulatsort, hogy felvillant a <<Duel>> felirat közöttünk, zöld utat adva. Látszólag a srácot céloztam meg, de végül egy gyors irányváltással a petje felé lőttem ki a nyilamat, és már húztam is elő a következőt. Sose harcoltam még idomárral, de azt így is tudtam, hogy a petnek feleannyi élete van, mint a gazdájának. Érdemesebb volt a sárkányt támadnom. Remélem elég gyorsan cselekedtem, és nem ért hozzám oda időben sem ő, sem a pet.

Spoiler:

by **Peter Worker** Pént. Jan. 11 2013, 14:31

- Peter. – válaszoltam a kérdésére.
- Nem igazán csípem a PvP-t, de egy ilyen édes lény és a helyes gazdája kedvéért kivételt tehetek. – csodálkoztam, hogy helyesnek nevezett, talán zavarba is jöttem - Mellesleg csini gyűrűid vannak. – tudtam, nekem is tetszettek, ezért is volt belőle kettő, bár az ő ujján lehet jobban mutatott volna az egyik. Gondolkodtam és képzeltem el, miként letérdelve az ujjára húztam az egyiket. Ostobaság volt és ráztam is a fejem, hogy e képek tűnjenek el a szemeim elől, majd fogadtam el a párbajra hívását. Néztem miként távolabb sétált és néztem, hogy hogyan célzott be engem, majd lőtte a társamat.
A nyíl gyors volt és nem volt idő kitérni, eltalálta a sárkányt.
- Ez így nem jó. Közelebb hozzá! – indultam meg Hisamével együtt.
Rögtön a sárkányt lőtte, nem engem, tudta, hogy ha őt bántja, akkor hamar vége a párharcunknak. Okos lány volt, nem is tudom, hogy miért gondoltam az ellenkezőjére. Bárhogy is, a következő nyílnak én akartam az áldozata lenni. Több életem volt, mint Hisamének, ez volt a logikus számomra, így szóltam a négylábúra, hogy mögöttem haladjon.
Mintha egy fal, vagy ahogy Mirika korábban nevezett engem a boss harcnál, tank lettem volna, úgy rohantam felé. Nem érdekelt, ha egy nyíl eltalált közben, de közelebb kellett kerülnünk hozzá. Lehajoltam hirtelen, mikor úgy éreztem a táv elegendő volt és éreztem, hogy Hisame szekrényként használta a hátam, és rólam rugaszkodott el a céhvezérre.
Korábban játszottunk. A valóvilágban volt egy játék, miként egy lehajolt, a másik pedig rá támaszkodva átugrott felette. Nos, ez nálunk csupán csak annyiból állt, hogy ő ugrált át fölöttem, minthogy én túl nagy voltam hozzá. Ez a jelenet ismétlődött meg most, csupán csak Hisame a lányra vetődött. Csak remélni tudtam, hogy nem tud kitérni előle.

Spoiler:

by **Mirika** Hétf. Jan. 14 2013, 02:20

Peter, Peter, hmm... azt hiszem meg kell, hogy jegyezzem ezt a nevet, nincs más választásom. Sárkánypettel amúgy se mászkálnak túl sokan, szóval van is rá alapom. Marha vicces lesz, ha felnő ez a bébi és egy 50 méteres szörnnyel fog mászkálni a srác, vagy ilyesmi :3 Akaratlanul is elfogott a kuncogás a gondolatra, hogy odaállít valaki elé a jámbor arckifejezésével, aztán megjelenik mögötte a sárkánya, fenyegetően föléje emelkedve, és akivel beszélget, az hanyatt-homlok menekül a boss szörny elől x"D Na de inkább arról szeretném megjegyezni, hogy megragadja valamivel a figyelmem most így, harc közben, ha már annyira ki akart hívni.
Most így, a párbajt elkezdve már értem, miért volt Mizuki-chan annyira kiakadva a harcunk közben, amikor azt mertem neki felróni, hogy nem várta meg, amíg felkészülök. Az előny nálam volt még úgy is, hogy céloznom kellett, a sárkánybébi életéből pedig jókorát harapott ki a nyilam, bár még így is a zöld zónában maradt a csík.
- Vág az eszed, Einstein :3 - kotyogtam közbe, holott gondolom a petnek szólt az utasítás, de nem bírtam ki. Persze, én meg csak úgy hagyom, mi? Már mozgás közben is viszonylag pontosan céloztam, habár azért még szükségem volt a stabil támasztékra ahhoz, hogy tuti találjak, és ami azt illeti, meg is próbáltam még egy nyilat gyorsan a sárkányfiókába juttatni, de mire felajzhattam volna az íjam, addigra az állat már el is bújt a gazdája mögött. Tch... azért megpróbáltam, de a nyíl csak Petert találta el. Az ő életéből csak egy kevés fogyott, vagy magas a páncélja, vagy baromi sok élete van :/ Mondjuk... eh, tanknak volt jelölve Bunmei ellen, akkor naná, hogy sok élete van.
- Természet gyűrűk? Eh, én is akarok olyat Sad

- villant be az iménti kép, inkább csak költői kérdés volt, de elég hangosan csúszott ki a számon, hogy hallja ő is. Én mindenesetre elkezdtem hátrálni, miközben a tegezemből újabb lövedéket csippentettem ki jobb kezemmel, de ekkor váratlanul lehajolt a fiú, a sárkánya meg a hátáról elrugaszkodva rám vetette magát o.O Annyira meglepett a dolog, hogy ki is billentem az egyensúlyomból, és bár vissza tudtam volna nyerni, de csak ha a pet nem csapódik nekem. Így viszont a földre kerültem, és jobb híján a nyilamat kézzel próbáltam az állatba szúrni, azaz szurkálni, majd el is löktem magamtól, amennyire erőmből telt. Kapkodva próbáltam támasztékot nyerni és talpra állni, pláne miután életcsíkomra pillantottam, és rájöttem, hogy megfosztottak a páncélomtól. Az egésztől. Basszus, ha ez a dög kétszer megharap, azzal vesztettem is >.>

HP: 25
Páncél: 0

by **Peter Worker** Kedd Jan. 15 2013, 21:22

A támadásunk mondhatni sikeres volt. Mirika a földön birkózott a sárkánnyal és a négylábú harapása után szúrta át párszor Hisame pikkelyeit. Szerencsénkre nem annyit sebzett így, mintha az íjából lőtte volna ki a tollas pálcákat. A lány ellökte magától a társam, majd állt fel gyorsan, én pedig csak tehetetlenül álltam egy helyben a történtek előtt.
- Na és most?
Kezdeti tervem csupán csak eddig tartott, hogy hogyan tovább arról e pillanatban ötletem sem volt. A pálcám volt a kezemben a késem helyett, maximum ütni tudtam volna őt személyesen, de nem tudtam, hogy az ért e volna bármit is most. Hisame harapásaiban bízhattam csak, de ő épp próbált talpra állni és kicsit távolabb is került tőlünk, hogy ő cselekedjen most.
Gondolkodásom közepette gyorsan próbáltam felmérni a helyzetet. Egy igencsak kis növésű Mirika volt előttem, ki íjász volt. Nem volt se kard, se más hosszabb fegyver a kezében. Nem tudtam, hogy lett e volna értelme közelharcba keveredni vele, nem azért, mert jobb lettem volna tőle távolról, csupán csak úgy éreztem két nagyra nőtt óvodás csipkelődése következett épp. Közelebb léptem hozzá és ebben a pillanatban illetődtem meg egy kicsit, hogy ő mégis csak egy lány volt. Tiszteltem őt és tiszteltem a nemét is, nem lenéző illetődés volt ez, csupán csak „a való világban nem ütnék meg egy lányt” tekintés. Emeltem a kezem, de még nem támadni akartam, az íját próbáltam megfogni. Nem értettem hozzá és nyilaim sem voltak, nem akartam igazából semmit sem a fegyverével, csupán csak azt akartam elérni, hogy ő ne tudja használni azt ellenem.

Engem ért egy nyíl, így maradt 55 életpontom 0 páncélom. Hisamét meg mondjuk háromszor megszúrtad, így neki maradt 18 életpontja.

by **Mirika** Szer. Jan. 16 2013, 04:01

Eeeh, hát nagyon nem tűntem ezekben a pillanatokban valami komoly játékosnak, ahogy szinte kapartam a talajt, hogy valahogy lábra állhassak. Egyszer még el is estem igyekezetemben, de legalább a sárkány nem használta ki, hogy bénázok és nem támadott meg újra, miután eltaszítottam magamtól. A közelharc még mindig totál szívás, tökre nem szoktam hozzá. Sose verekedtem életemben, nem fogtam a kezemben kardot, meg semmi ilyesmi nem volt, amire alapozhatnék. Azért ez más, mint egy sima MMO, nem billentyűzet, egér meg érintőképernyő van, hanem a saját kezeimmel fogom a fegyverem. Baromi nehéz lehet megszokni azt, hogy nekem kell harcolnom konkrétan, és nem egy avatarnak, aminek csak közvetve adod a parancsokat. Íjászként azért is jó, mert csak fogom magam, benyomom a nyilat a helyére, célzok, aztán a többit a rendszer megteszi helyettem, és közben futkározok, hogy jó pozícióban legyek. Utóbbi meg megy. Szóval ja, én nem Kung Fu Master Mirika vagyok, meg nem is Pink Swordsman Mirika, hanem Sharpshooter Mirika, aki ötmillió méterről is leszedi az almát Tell Vili fejéről, vagy mi.
Mondjuk a fiú is tanácstalannak tűnt, és így belegondolva őneki ugyanaz a petje, mint nekem az íjam azzal a különbséggel, hogy az én fegyverem nem mozog magától és nincs mesterséges intelligenciája. Most meg a sárkány éppen lábadozik a stun hatásból, amit a szúrásaim jelentettek talán, aztán a gazdája meg itt maradt velem szemben egy szál... pálcával a kezében. Baromi nagy mázlim van.
- Na, az utolsó dolog amire ráteheted a kezed, az az íjam! - kiáltottam fel, ahogy Peter utána kapott, nekem pedig már lendült is a szabad kezem, hogy kihúzzam a szoknyám alatt rejtett helyéről azt az idióta kést, és azzal suhintottam a karja felé. Még ha meg is sebzem, az csak 1 HP, de legalább ha meg akar ütni mondjuk a botjával, akkor nem kell puszta kézzel ninjáznom. Nem mintha meg tudnám csinálni, hogy elkapom a kezét, meg stuff.
Kihasználtam a gyorsaságom, és mivel hátrafelé nehéz lett volna ugranom, így inkább elszökkentem Peter mellett, hogy tegyek magunk közé egy kis távolságot, mondjuk 10-15 métert ismét. Gondoltam csak gyorsabb vagyok nála, ha sok az élete, valahonnan el kellett vennie, viszont a sebzése is brutális. Bakker, leszedte a páncélom egy harapással az a kis dög Rolling Eyes

- Hogy hívják? Van neve? - kérdeztem, utalva a petre, de amúgy nem haboztam újabb nyilat kézhez venni, és ismét megcélozni a kicsi sárkányt íjammal. Az ő élete már majdnem a felénél van, szóval jól haladok, és talán a srácnak sem lesz ideje közbevetődni, vagy ilyesmi. Már feltéve, ha Sharpshooter Mirika nem mutat be egy nevéhez méltatlan failt és lő mellé, vagy kerülik el a nyilát :3

by **Peter Worker** Csüt. Jan. 17 2013, 10:00

Mirika felállt és fegyverével célba vette Hisamét. Jól tudtam, egy találat és vége a küzdelemnek, sajnos igen sokat sebzett egy lövése is.
- Hogy hívják? Van neve? – kérdezett és gondolt a sárkányra.
Kérdését hallva csak egy gondolat volt a fejemben. Tartsd szóval. Hisamének jeleztem a pálcámmal, hogy jöjjön mögém és reméltem, hogy nem gyorsan teszi e cselekvését, mert akkor Mirika figyelme rögtön arra terelődött volna, hogy menekülni próbált.
Tartsd szóval. Egyáltalán nem voltam nagy mesélő, sem kérdező, így az egyik legnehezebb kihívás következett számomra.
- Hisame a neve, lány. Jégsárkány, egy ritka állat erre fele. Még nem nagy sajnos, de majd hatalmas lesz. – mosolyogva képzeltem a most még kicsiny négylábút, miként a hátán lovagolok majd – Egyébként csodálkoztam, hogy elfogadtad a kihívást. – témaváltás – Azt hittem egy céhvezért milliók akarnak párbajra hívni, így nem hittem benne, hogy belemész ebbe. Mármint nincsenek ellenségeitek, vagy ellenséged? Egy céhvezért mindig is közutálat tárgyaként képzeltem el, hogy csak a céhe tagjai kedvelik őt. Sőt… - jutott eszembe a bossnál használt taktika, mit ő vázolt fel - így belegondolva engem is csaliként akartál használni a bossnál, Lewissel és RenAival együtt. Lehet nekem is utálnom kéne téged? – az ő céhéből nem igen jelölt csalikat, vagy az ő akkori szavaival élve tankokat. Lehet mert most küzdőfélként állt előttem, de gyanússá tette ez most őt számomra, vagy csak túl sok filmet néztem meg eddig.
Reméltem, hogy a hirtelen előjött improvizációm elég volt, hogy Hisame mögém kerüljön. Ha nem, akkor vetődve készültem a kilőtt nyíl elé ugrani, nem tudva, hogy sikerül e élő pajzsnak lenni, vagy sem. Bárhogy is, nem akartam, hogy még egy találat érje a társam, ugyanakkor ötletem sem volt, hogy mit kellett volna tennem mást.

Maradt 54 életpontom.

by **Mirika** Pént. Jan. 18 2013, 20:12

Huh, na arra a legkevésbé se számítottam, hogy dőlni kezd majd a srácból a szó o.O Lévén nem életre-halálra mentünk, így gondoltam belefér ha picit kérdezősködöm, megismerem a másikat, ha már ő is megjelent a fronton és együtt harcolgatunk. Még akkor is, ha a rivális céh tagja, merthogy az volt. Habár hogy őszinte legyek, baromira nem érdekelt, hogy akkor most Ranmaru, a másik tápos íjász Aincradban magasabb szintű nálam, meg ilyesmik, de azért én még a versenyszellem hiányában is riválisként tekintettem arra a pápaszemes nyomira.
- Szép neve van :3 - reagáltam, majd elismerően bólintottam. Tudtam a jégsárkányokról, hogy ritkák, szóval ez nem ért meglepetésként azután, hogy felfedte a faját. Nyilván támadni nem támadtam, koncentrálni amúgy sem tudtam volna, miközben hallgatom, és nem az volt a lényeg, hogy csépeljük egymást.
- Áh, dehogy, eddig összesen egy párbajom volt, azt be is buktam simán. Egy az egy ellen nem érek sokat. De igazából engem az foglalkoztat, hogy te miért hívtál ki? :3 - kérdeztem, ha már ezen a témán lovagoltunk. Tulajdonképpen volt valami abban, amit mondott, de valahogy mégsem kaptam kihívásokat eddig. Biztos azért, mert lány vagyok, aztán nem akarnak bántani. Abban kételkedtem, hogy tartanának tőlem, nincsen bennem semmi félelmetes még akkor sem, ha íj van a kezemben. Bár a dárkos oldalamat alig ismerik egy páran, szerencsére nem sok lúzerrel akadtam még össze.
- Naaa, szerinted lehet engem utálni? ˇ^ˇ - vettem elő a legédesebb pocokpofimat, és megjátszott sértődöttséggel félig el is fordultam. Különösen figyeltem a mozdulataimra, egyik térdemet kissé megemelve emeltem ki a szoknyám alól előbúvó combomat és abból a szögből idomaimat is jól láthatta. Ezt követően rákacsintottam és küldtem neki egy puszit a levegőben. Így talán megérti, miért nem lehet nekem ellenségem Razz

- Az stratégia volt. A legtöbb életponttal rendelkezőknek kell állnia az ütéseket, ti voltatok a legjobbak ezen a téren a két céhben - feleltem, és persze egy pillanatig sem jutott eszembe bocsánatot kérni. Ez nem egy játék, ahol mindenki azt csinál egy ilyen harcban, amit akar, ezen életek múlnak, nekünk meg szerepeink vannak. Az enyémért lehet engem gyűlölni, mert nem megyek a boss közelébe, bár azt hiszem már nem vagyok olyan értékes, mint régebben. A patch, ami megfelezte a sebzésemet nem jött jól. Újra felemeltem az íjam, hogy célozhassak, de mire megtehettem, addigra Hisame beevickélt a pajzsa mögé, és csak ekkor esett le, hogy miért is beszélt ennyit.
- Vazz, időt akartál nyerni, mi? - kérdeztem, és rögtön utána vigyor terült el az arcomon. Nem rossz, nem egy buta srác. Na de engem sem ejtettek a fejemre, van egy tulajdonságom, amit ki tudok használni. Ha sokáig játssza a tankot Peter, akkor ráadásul szívni is fog, mert az ő élete meg a sárga zóna felé fog haladni. Gyorsaságomat érvényesítve indítottam rohamot, a fiú jobb oldalára futottam, tartva a köztünk lévő távolságot, és onnan emeltem célra az íjamat. Így megláthattam a srác mögött rejtőző sárkányt, és útjára engedhettem a ragyogó nyilat, hogy újabb nagy falatot harapjak ki az életéből :3

by **Peter Worker** Szomb. Jan. 19 2013, 20:35

Stratégia volt akkor, de rosszul esett, azonban rögtön feledtem is ezt, miként képzeletemben elém került újból az iménti jelenet. Az átkozott megzavart, talán még zavarba is hozott, hogy felhúzta a szoknyáját és akaratlanul is képzeltem tovább vetkőzését. Szép lány volt, nagyon, ezt fölösleges volt tagadni és ügyesen ki is használta ezt. Az esze meg volt, hogy céhvezér legyen és ez biztos. Talán kicsit bántam hirtelen, hogy csak szórakozott, de küzdelem volt most és ezt nem szabadott felednem.
Futott, nem értettem eleinte, hogy miért, majd megállva lőtte a társam. Csupán csak tiszta célpontot akart magának. Magamban átkoztam a lányt, bár szépsége mesébe illő volt, most mégis a legrusnyább boszorkánynak hordtam el némán.
A nyíl talált, Hisame sebesült, de még nem volt vége a játéknak. Azt hittem egy találat elég neki, de nem, így gondolkodás nélkül rohantam Mirika felé. Láttam mikor futott, gyors volt, reméltem csupán csak, hogy el tudom sodorni őt. Hogy eltalált e engem, azt nem tudtam. Az utolsó métereket csukott szemel tettem meg és félelmemben csatakiáltásnak tűnő gyáva sikítást hallattam. A vállammal akartam elsodorni őt, másra nem lettem volna képes.
- Azért akartalak kihívni téged, hogy megtudjam, mennyire vagyok erős. Illek e ehhez a világhoz? Úgy gondoltam egy céhvezérrel harcolni különleges dolog, megtudom, hogy hányadán is állok a dolgoknak. Ha legyőzlek, úgy talán nevezhetem magam erősnek, segíthetek másoknak, ha nem, úgy nem tudom, hogy mire lennék alkalmas. Időnként úgy gondolom selejt vagyok, talán változik a véleményem magamról, ha épp győzök. – ezt vagy rajta ülve mondom és sikerült elsodornom, vagy kikerült és beszéltem magam elé, szemeimet lassan nyitottam ki.

Hisamének maradt 9 életpontja.

by **Mirika** Szomb. Jan. 19 2013, 21:53

Azt hittem a tervem a gyorsaságom ellenére is baromira átlátszó, de Peter csak állt és figyelte, mit csinálok. A teszetosza, gyámoltalan viselkedés nekem kapóra jött, picit meg is sajnáltam a srácot tulajdonképpen. Az előbb tisztán látszott rajta, hogy az az egyszerű csábos mozdulat is zavarba hozta, pedig semmi extrát nem csináltam. Olyan kis cuki volt :3 Én viszont a kőszívű szipirtyó szerepét vettem fel, aki az édes kis petjét bántott a gonosz nyilaival. Későn reagált, mire ráébredt mit akarok, már reppent is a nyilam szélsebesen, és újabb találatot könyvelhettem el, Hisame élete pedig átcsúszott sárgába. 1-2 lövés még... talán, és meg is nyertem a párbajt, deee... úgy éreztem tök könnyű dolgom van. Túl könnyű. És el is bambultam.
Csak egy pillanatra néztem hátra, hogy előtúrjak egy nyilat, mivel mikor hátam mögé nyúltam, nem találtam semmit a kezemmel, erre mikor visszafordultam, Peter nagy vehemenciával rohant felém. Pedig még észleltem is a szemem sarkából, de nem vagyok Ranmaru, hogy hatvanfelé tudjak nézni, és mivel a sárkány kötötte le a figyelmem, nem fogtam fel, hogy a srác elindult felém. Most meg... bepánikoltam. Mit akar? Fogalmam se volt róla, de elvesztettem a hidegvérem, és kapkodva illesztettem a helyére a nyilat, majd emeltem az íjamat célzásra. El is csesztem a mozdulatot, nem volt semmi ragyogás, nem segített a rendszer. Eszembe se jutott, hogy esetleg hátráljak, vagy elfussak! Csak becsuktam a szemem és ijedten összehúztam magam. Hallottam a kiáltást, éreztem, ahogy feldöntenek, ahogy hanyatt esek. Kiesett a kezemből az íj, lecsúszott a vállamról a tegez, és nagyot nyekkentem. Valami nehéz szögezett a földhöz, moccanni sem bírtam. Kinyitottam a szememet, felettem a fiút pillantottam meg. Rajtam ült, összeszorított szemmel, és nekiállt magyarázni.
- Eheh, erőpróba, mi? - emeltem fel a fejem egy pillanatra, de aztán vissza is tettem a földre - Megmondom a frankót, béna vagy. Ha nyerni akarsz, ahhoz támadnod is kellene, nem? :3 No mondjuk én sem vagyok éppen olyan menő harcos, mint te azt gondolod. Csak egy hétköznapi lány vagyok - mosolyodtam el kicsit keserűen. Pont ugyanolyan béna voltam, mint ő, közelharcban nulla vagyok, és lám, meg se tudtam tartani a távolságot. Most meg vesztett helyzetben voltam, esélyem sincs arra, hogy kimásszak Peter alól. Íjászként nem rakhattam pontot erőre. Ha egyedül vagyok, semmit sem érek. Tulajdonképpen ki is végezhetne, csak idehívja a petet, az kétszer belém harap és kaput.
- Mellesleg az iménti kacérkodás nem azt jelentette, hogy most leteperhetsz és odaadom magam, szóval elengedhetnéd a mellemet. Vagy tereljük a párbajt más vizekre? Wink

- kacsintottam rá, de szavaim ellenére enyhe pírban úszott az arcom. Nem fogok hisztit csapni, mivel tök nyilvánvaló, hogy csak véletlen a dolog, Peterből képtelen vagyok kinézni a szándékos perverzséget. Szerintem nem kell ahhoz műbalhét rendeznem, hogy teljesen kiüssem, talán még kis is szabadulok alóla. Bár... az előbbi szavakat hallva drukkoltam a srácnak, hogy legyőzzön. Nem fogok lefeküdni neki, de tökre szerettem volna, ha szerez egy kis önbizalmat.

by **Peter Worker** Szomb. Jan. 19 2013, 22:34

- Ó, bocsi. – kaptam el a kezem, majd ijedten néztem, hogy rám kacsintott. Miért? Háborodtam fel magamban Mirika cselekedetén. Nem mintha nem örültem volna neki, de túl szép is lett volna. Egy lánynak sem tetszettem eddig, nem hogy egy ilyen szépségnek, ugyanakkor hamar gondoltam arra is, hogy csak megint zavarba akart hozni, mint nem rég a combjaival. Sikerült neki. Nem igazán voltam még így lányok közelébe, mindig maradtam egy nagyon jó barát, vagy valami hasonló, közel sem kacsintott rám egyik sem. Még a közelgő szalagavató bálra sem volt párom. No mindegy.
- Nem vagyok béna, olyan nagyon… mármint én vagyok rajtad, nem te rajtam, bár… - tartottam egy kis szünetet – a hogyant ne nézzük.
Gondolkodtam, hogy mi is legyen most és néztem végig rajta, majd ismétlődött meg fejemben az iménti mondata, fogalmam sincs, hogy miért pont az. „Csak egy hétköznapi lány vagyok.” Nem tűnt annak számomra.
- Nem vagy hétköznapi. Okos vagy, szép vagy. – úgy hangzott, mintha a gondolataimba se képzeltem volna rosszat róla, de nem így volt – Kicsit ravasz is egyben, vagy sunyi, de semmiképp sem hétköznapi. – próbáltam a szemébe nézve mondani ezt, majd a pálcám helyett a késem vettem elő. Csupán csak egy fegyver lehetett a kezembe, így most a kést választottam, függetlenül attól, hogy Hisame sebzése így most kevesebb lett. Távol volt a négylábú, de most nem is hívtam közelebb magamhoz. Megmarkoltam a kés nyelét, mi mindig is bizonytalanul állt a kezembe, majd szúrtam Mirika gyomrába. Csupán csak egyet sebeztem így, de elég volt ez nekem és húztam ki a kést. Elképzeltem miként fölé hajolok és sátáni kacaj kíséretébe megvágom az arcát, mint egy őrült, fehér arcú, zöld hajú, lila inges barom, de az nem én lettem volna. Nem volt nála az íj, a fegyvere és nem tűnt veszélyesnek így. Szúrtam még egyet, de rájöttem, hogy ennek így nem sok értelme volt és néztem újra az alattam levő szemeibe, amolyan segítség kérően, hogy találjon ki valamit a folytatásra.
- Azt hiszem te az íjad nélkül, én pedig Hisame nélkül… - nem folytattam.

by **Mirika** Vas. Jan. 20 2013, 03:27

Hát ez nem jött be, nem ugrott le rólam ijedtében. Szivacs. Mondjuk ja, annyira mulya volt, hogy nehéz volt elképzelni azt a mozzanatot, amire gondoltam, szóval tök vígan elüldögélt rajtam továbbra is egy bocsánatkérés után. Ha megkérném, talán leszállna rólam... de ez így nem volt kóser, Mizuki-chan ellen is pont egy ilyen helyzetbe sikerült belekavarodnom, és bele is buktam. Ráadásul sokra mennék vele, ha most az ottani taktikát követném és a srác szájába nyúlkálnék meg tépném a haját, csakhogy nem is akarom. Ez nem cicaharc volt. Kellett egy B-terv.
- Jah, lehetnél máshogy is rajtam Rolling Eyes

- mondtam szemrehányóan, nem bírtam ki Razz

Az eddigiek alapján Ranmaru-típus, szóval csak nem lesz gáz vele, mint Jinnel volt mondjuk. Az a gyerek rendesen megtrollkodott, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy komolyan gondolta azt a sok sületlenséget, amit összehordott. Na de behajtom én még rajta az adósságot Rolling Eyes

- Ööö... köszi, kedves vagy :3 - jegyeztem meg elmosolyodva. Bakker, ez így egyre gázabb lesz, megy el a kedvem attól, hogy bántsam, méghozzá rohamos tempóban. Volt benne valami, ami levett a lábamról, ez az őszinte, ártatlan és szerény kisugárzás teljesen ellágyított. Na nem úgy voltam vele, mint Kotával vagy Rennel akár, csak izé... meg akartam ölelgetni meg nyomorgatni. Ja, még úgy is, hogy közben elkezdett szurkálni a késével. Merthogy egy párbaj közepén voltunk, csak én ezt kezdtem már el is feledni, de szerencsére emlékeztettek rá. Azért van abban valami félelmetes, hogy az imént a maga visszafogott jelleméhez képest valószínűleg olyan szintű bókokat kaptam tőle, mintha szerelmet vallott volna; most meg átváltott késes gyilkos módba, de még ezt is úgy, hogy semmi durva, erőszakos, heves mozdulatot nem tette, csak belém szúrta a tőrt, aztán kihúzta. És megint. Na most rázott ki a hideg.
- Azt vágod, hogy akkor holnap hajnalig itt fogunk dekkolni, ugye? - kérdeztem... bár időnk éppenséggel volt, mint a tenger. Csak az nem tetszett, hogy baromira fölényben volt a késével, nem hiszem, hogy sebezne, ha pofon vágnám. Jó, nálam is volt egy kés... de kicsit furán hatna, hogy a srác itt ül rajtam, aztán vagdossuk a másikba a pengét, és akinek előbb elfogy az élete egyesével, annak annyi.
Oldalra pillantottam a sárkány felé. Az élete talán a harmadáig ment le kábé. 18-at biztos sebeztem rajta... 30... akkor 60 HP körül lehet a gazdája. Peter csíkjából viszont éppen csak fogyott. Eh, ez mindenképp nekem volt bukó, így nem maradhattunk. Nekiálltam tapogatni a tőrömért. Hova raktam vissza? Öv... az övembe tűzve megtaláltam, és igyekeztem sietős mozdulatokkal előrántani. Sword Skillt aktiváltam, reménykedtem benne, hogy a fegyverkezelésem elég magas ahhoz, hogy működjön a cucc és ki tudjam verni a másik fél kezéből a fegyvert ezzel a mozdulattal.

by **Peter Worker** Vas. Jan. 20 2013, 10:46

Kicsit megilletődtem, mikor a lábaim között kezdett el matatni, de csak az övénél piszkálta ki a kését magának. Suhintott vele és megvágott, majd löktem fel magam róla állásba. Nem tudtam, hogy mit kellett volna tennem, a kezdeti tűz alább hagyott, nem mintha nem akartam volna győzni, de ez már nem az a küzdelem volt, minek korábban indult. Lehet, hogy rossz céhvezért választottam magamnak kipróbálásra. Tanácstalanul álltam fölötte, majd léptem hátrébb. Csupán csak egy – két lépésnyit, hogy fel tudjon állni, de nem akartam távolabb kerülni tőle, még a végén az íjához szalad volna és ismét kellemetlen helyzetbe kerültem volna.
- Hát… azt hiszem, hogy a küzdelemnek vége. Talán fel kéne adnom. – sóhajtottam és esett össze a tartásom. Ha feküdt még, vagy állt már, az a lényegen nem változtatott. Alacsony volt, így akaratlanul is lenéztem rám. Hogy miért mondtam azt amit, nem tudtam, nem tudtam semmit sem, de ez már nem volt párbaj. Gyengék voltunk mindketten, így fölöslegesnek éreztem kideríteni, hogy a két selejt közül melyik volt a jobb.
- Elcsábítottál. – nyögtem ki. Ebbe egyáltalán nem voltam biztos, sőt, lehet füllentettem is, de kellett egy kifogás és csak ez jutott az eszembe. Bennem volt az érzés, hogy megbánom, de már hülyén hangzott volna, ha szavam visszavontam volna - Elment a kedvem a küzdelemtől… - vallottam be neki.
Eddig egyszer sem veszítettem küzdelmet a statisztika szerint, bár nem egyszer volt már, hogy feladták, mikor nyerésre álltak. Nem értettem akkor, hogy miért tették azt amit, de most én kerültem ilyen helyzetbe. Nem húztam elő a panelt még, vártam Mirika reakciójára, de nem akartam több sérülést okozni neki.

53 életpontom maradt.

by **Mirika** Vas. Jan. 20 2013, 18:38

Siker! Legalábbis abban a tekintetben, hogy felpattant rólam. Ettől függetlenül elbénáztam, mert nem őt akartam megvágni, hanem a kését kilökni a kezéből, de ez nem olyan meglepő annak fényében, hogy most harcoltam ilyesmivel először. Van még mit tanulnom, de meg akartam oldani, hogy ne legyek teljesen kiszolgáltatott az íjam nélkül :/ Mindenesetre felpattantam, tekintetem pedig egyből a fegyveremre kúszott, miközben leporoltam magam és megigazítottam a szerelésem, ami persze kicsit félre volt csúszva. A szavait hallva azonban felkaptam a fejemet és Peterre pillantottam, meglepetten pislogva rá.
- He? Mert? o.O - csúszott ki reflexszerűen döbbent kérdésem, az meg pont nem érdekelt, hogy nem éppen a legilledelmesebb formában érdeklődtem meg az okát annak, hogy fel szeretné adni. Nem vágtam, miért.. ő hívott ki, hogy bizonyíthasson, éppen fölénybe került ellenem és véget is vethetett volna az összecsapásnak, ha mondjuk Hisamét rám uszítja, erre kijelenti, hogy finito? Mi a jó...?
Behunytam a szemem és egy nagyon picit megráztam a fejem, hogy mikor újra kinyissam, azt lássam, hogy egy repülő bébisárkány rohamoz éppen, de nem ez történt. Helyette viszont kaptam magyarázatot, méghozzá olyat, amiből kitört belőlem a nevetés. Nem kárörvendő, gúnyos, vagy ilyesmi, sima őszinte megkönnyebbült hahotázás.
- Tudod, ha most nem te lennél itt, akkor odaugranék az íjamhoz, leadnék egy-két lövést a petedre, és véget vetnék a küzdelemnek. De az a nagy helyzet, hogy annyira aranyos srác vagy, hogy baromi nagy bűntudatom lenne egy ilyen győzelem után - reagáltam, és közben visszacsúsztattam a kést az övembe. Szegény srác, szerintem hasonló dolgokat érez, mint én. Nekem se volt kedvem nagyon nyüstölni őt, egyszerűen nem harcos alkat. Nem tudtam igazán felszívni magam ellene, ez az egész olyan volt, mint egy... játék. Ha meg megtettem volna, hogy kihasználom és támadok, akkor egy rohadéknak éreztem volna magam tényleg, pedig más szituban simán bevállalok egy ilyen tisztességtelen győzelmet. Csak akkor direkt "csábítanám el" az ellenfelem, nem pedig úgy, mint most. Tök véletlenül.
- Nem engedem, hogy feladd a küzdelmet. Legyőztél, totál kiszolgáltatott helyzetbe hoztál. Ha nem akarsz tovább küzdeni, akkor minimum egy döntetlenhez ragaszkodom. Vagy esetleeeg... visszaállítjuk az előző szitut és azt teszel velem, amit akarsz :3 - ajánlottam fel... valamit. Passzolom, mit kezdene a helyzettel, de nemtom... valahogy igazságosabbnak éreztem, hogy abban a tehetetlen helyzetben fejezzük be ezt a párbajt valamilyen módon. Olyan hiányérzetem volt :/ Szépen vissza is feküdtem a földre. Ha mást nem, majd röhögök egy jót :3

23 HP-m van, előző körben lemaradt :3

by **Peter Worker** Vas. Jan. 20 2013, 22:34

Azt tenni vele, amit akarok. Akaratlanul is voltak piszkos gondolataim, de túl gyáva voltam én ehhez, vagy szégyenlős, hogy megtegyem azokat.
Félre fordított arccal néztem a cselekedetét, miként visszafeküdt előttem a földre. Azt várta, hogy visszaüljek rá, mit igencsak lassan és bizonytalanul tettem meg. Nem akartam csalódást okozni neki, így rajta voltam újból, függetlenül attól, hogy az imént felálltam róla. Megfogtam a derekát, talán félreérthető helyzetet teremtve így, de csak a kését kerestem, majd megtalálva azt húztam ki az övéből. Eszem ágában sem volt szúrni vele, semmi gyors mozdulatot nem tettem. A kése markolatát a tenyerébe helyeztem, majd szorítottam rá az ujjait, hogy fogja azt rendesen. Nem engedtem még kezét, valami még nem volt a helyén és zavart engem ez, majd miután rájöttem, hogy mi nem stimmelt, emelve a karját vágtam meg a karom, imitálva a korábbi mozdulatát.
- Akkor, valahogy így fejeztük be. – és engedtem el a kézfejét.
Kedvesek voltak korábbi szavai, a helyzet visszaállítását kérte, nem tartotta igazságosnak az eredményt, mit kínáltam neki. Kezemben a késem volt továbbra is és Hisamét sem hívtam közelebb kettőnkhöz.
- Normális helyzetben nem másznék le az ellenfelemről, logikátlan lenne… - nehezedtem rá jobban, mint eddig – Akkor azt hiszem, most jön az, hogy a végletekig szurkáljuk egymást. – mosolyogtam.
Fájdalom nélkül ez nem hangzott olyan brutálisan, mintha egy tudatlan fül hallotta volna.
Ha suhintott, eltalált, ha nem, akkor nem. Én a mellei alá, a bordái közé szúrtam a késem, úgy volt kényelmes számomra, azonban véletlenül hozzáértem a domborulatihoz. Gyorsan húztam is ki a pengét, majd csúsztam lejjebb a testén, hogy a combjain üljek tovább, hogy következő szúrásom a köldöke körül érje őt. Hogy a súlypontom nem a teste közepén volt, így úgymond talán jobb helyzetbe is került, éltem a feltételezéssel, hogy még felülni is feltudott volna.

52 életpontom van.

by **Mirika** Hétf. Jan. 21 2013, 03:33

Betartottam a szavam, tényleg hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Nos, Peter némi bizonytalankodás után fogta magát, rám ült, belenyomta a késem a kezembe és megvágta magát vele. Konkrétan képes volt pontosan ugyanabba a patthelyzetbe belerángatni engem, ahonnan kimásztunk az imént. "Patthelyzet" mert szakálla nő a srácnak, mire letoljuk egymás életét a sárga zónába, de jó eséllyel én fogok odajutni előbb. Alig sebeztünk egymáson, de az én életem, ha nem tévedek nagyot, úgy fele lehet az övének, szóval ugyanannyi sebzéssel ez így szívás. Visszajutottam abba a helyzetbe, hogy valamit ki kell találjak, és bár volt egy perfektül kézenfekvő ötletem, egyszerűen... nem nagyon vitt rá a lélek, hogy komolyan megtegyem.
- Oh igen, föhőleg ha nem nyomsz agyon @.@ - kezdtem köhögni, ahogy teljesen ránehezedett a hasamra. Eddigi bamba-csodálkozó arckifejezésem most ilyen hitetlenkedőbe ment át, egyrészt mert komolyan nem számítottam rá, hogy pont ugyanazt fogjuk csinálni, amit az előbb, és ennek nem volt értelme, másrészt meg mert ahhoz képest, hogy az előbb kijelentette, nincs kedve harcolni, most mégis nekiállt szurkálni. Aztán bevillant a mosolya: ez a gyerek szórakozik velem. Erre a következtetésre jutottam, másképp nem lehet. Teljesen abszurd dolgot csinál, ahogy én is totál hülye ötlettel álltam elő a huzatos agyamnak köszönhetően. Mi ártott meg a fejemnek?
Aztán lejjebb csúszott, gondolom mert olyan helyen ért hozzám véletlenül, ahol nem akart, viszont ezzel némi teret adott nekem a szabadabb mozgásra. Király! Nem törődtem a késével, feltápászkodtam, aztán megkapaszkodtam a hátában, félig-meddig átölelve őt. Meg fogom csinálni... én tiszta hülye vagyok...
- Én egészen biztos vagyok benne, hogy nem szurkálni szeretnél a késeddel egy előtted fekvő, tehetetlen lányt, aki az imént azt mondta neked, hogy azt tehetsz vele, amit akarsz :3 - súgtam a fülébe kacér hanglejtéssel, majd felkuncogtam a magam csilingelő hangján. Miközben nyomtam egy puszit az arcára, két lehetőség fogalmazódott meg bennem. Vagy nevetek egy jót és közlöm, hogy hagyjuk abba az egészet, vagy tényleg elterelem a figyelmét, és kinyúlok az íjamért. Nos, ebből az lett, hogy szorosan átöleltem, a lehető legjobban hozzábújva, és tapogatózni kezdtem a fegyverem után. Mihelyst kezembe került, elengedtem Petert, így törzsem szépen elindult a talaj felé, íjamat pedig magam elé kaptam, ráfogtam a fiúra és megszólaltam:
- BAM! Headshot! - Felnevettem, hiszen nem volt nálam nyíl, a tegezem innen el sem érhettem. Pont ugyanolyan nagy fenyegetés volt a pókmintás íjam, mint az a csorba kés. Végül elterültem a földön, kitártam a karjaimat, és széles mosollyal néztem rá a srácra. Esélytelen, hogy én ezt folytassam ebben a formában. Ha még egy 8-10 alkalommal megszúr, azzal vége a párbajnak, de valahogy kételkedtem benne, hogy folytatná így, az én harci szellemem teljes hiányában.

21 HP maradt még

by **Peter Worker** Hétf. Jan. 21 2013, 09:41

Valóban nem szurkálni szerettem volna őt, legalábbis nem az éles pengémmel, de hát ezt kérte tőlem, hogy folytassuk ott ahol abba hagytuk és én hallgattam rá jó fiú módjára. Az ölelése szoros volt, nem tudtam, hogy mit kellett volna csinálnom. Nem hittem hirtelen, hogy valóban az történik, mire gondoltam, de tényleg tetszettem neki! Más nem lehetett. Puszit adott az arcomra, majd dőlt vissza a földre. Én a fejemhez kaptam, hol az ajkaival az arcomat érintette. Valóban azt kérte tőlem? Ő? Én tőlem?
- BAM! Headshot! – a nevetése zökkentett ki a gondolkodásomból, majd vettem észre, hogy az íja volt nála, azonban nem tudott rám lőni, minthogy nem volt mivel.
Átvert, talán egy normálisabb, sikeresebb fiú, most dühösebb lett volna, de nem tartoztam az egyik csoporthoz sem. Korábbi szavai jutottak az eszembe, hogy aranyosnak tartott engem, hogy bűntudata lett volna, ha vesztenék, hogy nem akart átverni. Szimpatikus voltam neki, ezt nem lehetett tagadni és a puszi. A puszi. Nem volt csók, de számomra most azzal ért fel.
Szép nevetése volt. Mesébe illő volt, miként mosolygott és korábbi füllentésemet, miként mondtam neki, hogy elcsábított, most teljes egészében igaznak éreztem.
Nevetése közben fölé hajoltam, így súlyomat is levettem a lányról. Szemeink egy vonalba voltak és arcomat folyamatosan közelebb és közelebb toltam hozzá. Nem volt barátnőm még, egyszer sem, így most az első csókomhoz készültem.
Nem voltam agresszív, egyáltalán nem. Behunytam a szemeim és akartam az ajkaimmal az övéit érinteni.
Hogy ő mit csinált, mit akart csinálni, azt nem tudtam. Testem lekerült róla, nem nehezedtem rá, egy egyszerűbb mozdulattal fel tudott volna borítani, természetesen, csak ha akart volna, de egy biztos, én nem álltam meg.

by **Mirika** Hétf. Jan. 21 2013, 21:17

Asszem tök tiszta volt, hogy trükköztem, és joggal megsértődhetett volna, de szerintem a hangulat abszolúte nem volt olyan, hogy bármit is komolyan kellett volna vennünk. Ilyen felhőtlen vidámság telepedett rám, és Peter is folyton csak mosolygott, szóval egyértelműnek gondoltam, hogy számára is nyilvánvaló, nem bántani akarom. Aztán nagy nevetgélésem közepette hirtelen feltűnt, hogy már nem nehezedik semmi sem a lábamra, sem sehová máshová. Rögtön abbahagytam és felnéztem, mire megszeppentté rendeződtek át vonásaim. Ugyanis a fiú fölém hajolt, én meg sűrűn pislogva bambulhattam az arcába a kérdéssel, hogy vajon mit akarhat tőlem? Nem kellett persze sok, hogy leessen, amint behunyta a szemét és közelíteni kezdte az arcát az enyémhez, világossá vált. Vettem egy mély levegőt, magamhoz húztam az egyik kezem és rátettem Peter szájára a mutatóujjam, így megállítva a mozdulatot. Megvártam, míg kinyitja a szemét, és nemet intettem a fejemmel, majd újfent elmosolyodtam.
- Végre őszinte vagy :3 De mivel elcsábultál, így vesztettél. Ha most felborítanálak és én ülnék rád, már elérném a tegezem, és tudnék beléd lőni az íjammal - mondtam, de mindezt nem tettem meg, hiszen nem akartam harcolni már én sem. Csak teoretikusan vázoltam fel, hogy mi történhetne most. Mondjuk ha egy nyíl nem lenne elég, Hisame seperc alatt kivégezne, de ez most mellékes volt.
- Nah, jól van, szerintem fejezzük be, egyikünknek sincs kedve harcolni a másikkal gondolom. Ha túl messzire mentem, ne haragudj ;P Tök ari srác vagy, nem akarlak megkavarni. Tuti megbánnád :3 - szólaltam meg ismét, aztán kihúztam magam félig Peter alól és felültem, kezeimmel magam mögött megtámasztva magam. Lehívtam a menüt és eltüntettem a fegyvereimet, hogy ne zavarjanak, ne kelljen figyelni rájuk. Remélem azért nem érzi magát becsapva, mármint nem sértettem meg, vagy ilyesmi. Nem állt szándékomban, ő sem ártott nekem semmit. Na meg nem is volt ostoba, hogy megérdemelné, ha kihasználnám és átverném.

by **Peter Worker** Hétf. Jan. 21 2013, 22:43

Térdeimre ültem Mirika előtt. A csók nem sikerült, azt hiszem félreértettem a jeleket, de valahogy mégsem teljes egészében volt ez amolyan „ciki” helyzet számomra, legalábbis nem éreztem annak. Megtudta talán, hogy a pillanatnyi helyzetben miként éreztem, de nem gúnyolódott velem, normális, kedves volt. Nem undorodott tőlem, legalábbis nem mutatta annak jelét és ez jól esett nekem. Szavaiban elbizonytalanodtam, de semmi negatív gondolatom nem volt az irányába. Lehet, hogy átvert, de nem neveztem se bunkónak, se egyéb jelzővel nem illettem.
- A befejezést ajánlottam körülbelül három perccel ezelőtt is. – jegyeztem meg, hisz ha akkor elfogadja, akkor most ez nem történt volna meg – Ugyanakkor valóban vége van. – előhívtam panelt és feladtam a küzdelmet – Mint ahogy mondtad, vesztettem. – kimondva rosszabbul hangzott, mint gondolva, de így történt, felálltam, majd nyújtottam a kezem Mirikának, hogy álljon fel ő is. Addig tartottam a mancsom neki, míg bele nem kapaszkodott és húztam fel őt.
- Örültem, azt hiszem, talán, nem tudom, de egy biztos, egy élmény volt. – mosolyogtam őszintén – Kicsi ez a világ, van egy olyan érzésem, hogy még fogunk találkozni Íjászlány Mirika. Szebb napokat neked. – nem vártam, hogy szóljon, maghajoltam és rögtön fordultam is meg.
Kellemetlen lett volna számomra az ettől érzelmesebb búcsú és jelent is meg a lábaimnál rögtön Hisame. A küzdelemből kimaradt most ő és látszott rajta, hogy nem is igazán értette a történéseket, de mindig lelkes volt és ez most sem változott.
Bár vesztettünk, az én hibámból, nem az övéből, ő nem volt bánatos emiatt. Mintha nem is érdekelte volna a csata kimenetele, gondtalanul ballagott mellettem. Talán vártam, hogy utánam nyúl a lány, vagy kiabál valami kedveset nekem, de így vagy úgy mosollyal az arcomon távoztam.

Köszönöm a játékot Íjászlány Mirika! Nagyon élveztem és remélem játszunk majd még együtt :]

by **Mirika** Kedd Jan. 22 2013, 01:50

Örültem, hiszen nem tűnt mérgesnek, csalódottnak, sértődöttnek... talán csak egy picit zavartnak, de mosolygott, és nem kínjában. Szóval nem volt semmi gáz, és hát elég kellemetlen lett volna rossz hangulatban elválni egymástól, szóval megkönnyebbültem valamelyest. Megjegyzésére kuncogtam egy jót, valóban nem volt sok értelme annak, amit csináltunk azóta. Vagyis hát... elméletben megfordítottam a végkimenetelt... talán. Fene tudja. Így sem éreztem igazságosnak, hogy feladja a harcot, de könnyebb volt megemészteni nekem is, hogy mégsem úgy "nyertem" hogy közben totál vesztett helyzetben voltam. Elfogadtam a kezét, és hagytam, hogy talpra állítson. Még meg is hajoltam előtte kicsit, mielőtt ismételten elvégeztem volna a portalanítás és a ruhaigazítás szokványos műveleteit.
- Én örültem. Remélem mihamarabb összefutunk újra. Talán a következő bossharcon :3 - válaszoltam visszamosolyogva, s Hisaméra is rápillantva, kicsit oldalra billentve a fejemet. Mihelyst megfordult, felsóhajtottam és keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt. Furcsa küzdelem volt ez, és asszem megerősítést nyert, hogy baromira béna vagyok egy az egy ellen. Ezen mindenképp változtatnom kellene, még pár szint és kardokkal harcoló mobokkal fogunk összecsapni, nem pedig ilyen béna vaddisznókkal meg farkasokkal.
- Peter! - szóltam utána még azért - Csak hogy tudd, a puszit nem kamuból kaptad :3 - feszítettem hm... büszkén? Valami olyasmi. De amúgy tényleg, megkedveltem a fiút, pedig alapjában véve nem bírom az ilyen mulya srácokat. Neki mondjuk lett volna bátorsága megcsókolni engem, szóval nem egy töketlen selejt. Szerencsés lesz az a lány, aki elnyeri a szívét, de az nem én leszek. Nekem már ott van Kota, és különben sem hozzám való, nem bírnám ki mellette. Kell a pörgés és a pezsgés, szóval irány aaa... fogadó! :3

// Én is köszönöm, Sárkánylovag :3
KA, a pénzjutalmam felét írd át Peter oldalára légy szíves, köszi! //

by **Kayaba Akihiko** Pént. Jan. 25 2013, 14:04

Én speciel nagyon élveztem a küzdelmetek.

Jöttem, láttam, zártam!

6. szint jutalmak: 30 exp 80 arany (Kanának 40, Peternek 120)

by Ajánlott tartalom

Mirika & Pete

Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete

Re: Mirika & Pete