Angelic Armour

by **Mirika** Pént. Okt. 04 2013, 22:59

Mirika páncélboltja. Az ajtón belépve csengő jelzi a vevő érkezését, akit egy csinos lány fogad fodros, angyalszárnyas egyenruhában (nem ritkán Mirika maga). Az eladólány szépen megmunkált, de cseppet sem hivalkodó fapult mögött áll, mögötte a polcon kisebb felszerelések, mint gyűrűk, cipők sorakoznak. A kőfalat az eladásra váró vértek díszítik, ám ha valaki érccel a kezében érkezik, annak szívesen elkészítik a kérésének megfelelő felszerelést helyben is. Erre egy, az eladótértől ajtóval elválasztott, gyéren megvilágított kovácsműhely ad lehetőséget, melyhez rövid lépcsősor vezet le. Ide vevőket csak ritkán, személyes megrendelés esetén engednek le.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 05 2013, 16:57

Neki lendültem harmadjára, de még most sem találtam a boltot, csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy nem találom azt a nagy cégért? Mirika, igen így hívják, és páncélboltja van. Szerencsére a legutóbbi ember nem összevissza küldözgetett, hanem könnyebb leírást adott, hogyan jutok ide. És vele találkoztam már korábban is Anatole üzletében cukrászkodik, de vajon hogy is hívják? Csupasz államba kapaszkodtam kezeimmel, de nem jöttem rá, hogy hívhatják. Fene a név memóriám hiányosságába.
Aztán megpillantottam a táblát. Kuncogtam egy kicsit a bolt megnevezésén, de igazából találó, angyali Mirika, vagyis Mirika Angyali Páncélboltja.
Pár pillanat elteltével oda is értem az ajtóhoz és próbáltam kiüríteni az agyam. Felszerelésemben voltak a szükséges ércek, amit Hinari rám bízott, hogy készíttessek belőle egy köpenyt. Miért ilyen kedvesek hozzám? Soha nem fogom tudni viszonozni, ezt a szeretetet. Remélem apránként elfogják fogadni, amit tudok nyújtani. Lenéztem a kilincsre és lenyomtam. Apró csilingelés jelezte jöttöm. És egy halkabb "Sziá"-t szűrtem ki számon és vártam mi fog történni.

by **Mirika** Kedd Nov. 05 2013, 17:45

Újabb patch, ami megkeseríti az életemet, mint kovács. Hát kábé ennyi volt a véleményem arról az asszisztensi rendszerről, amit bevezettek. Nekem sok hasznom nem volt belőle, főleg ha arra kellett gondolnom, hogy azt a hülye libát fel kell keresnem, ha segítséget akarok tőle kérni ^^" Márpedig akartam... Mattaku wtf

Mindegy, most azon voltam, hogy Nii-chan egy rendelését megoldjam, és az érceimet meg a régi, hordozható kovácsszőnyegemet kis batyuba kötve vágtam volna útnak Hisame és Peter kristályíró boltocskája felé, ha nem szólalt volna meg az előtérben a csengő. Letettem a cuccokat és kíváncsian dugtam ki a fejemet a műhely ajtaján. Yuichi! o.O Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar eljön, bár... Heh, jó időpontot választott, lehet pár hét és már késő lett volna. Akárhogy is, abszolút nem voltam felkészülve a fogadására, így gyorsan visszakoztam az ajtó mögé és ha mást nem is, legalább a ruhámat megigazítottam, hogy ne úgy fessek, mint aki épp a frontvonalról szökött.
- Yuichi! De jó, örülök, hogy látlak! :3 - pördültem végül ki, teli energiával, ragyogó mosollyal, meg minden. Olyan kedves volt velem legutóbb, azért nem csak én voltam rá hatással. Nem szoktam kedvezményeket felajánlani, de ott és akkor picit rosszul éreztem magam, hogy a nőiességemmel kivettem a zsebéből pár aranyat.
- Mi szél hozott erre? :3 - siettem oda a pulthoz, hogy minél közelebb kerüljek hozzá, és rá is támaszkodtam az alkarjaimat letéve a a falapra, így kiemelve a dekoltázsomat. Most nem azért, mert kedvezményt akartam kicsikarni belőle, hanem mert... miért is? scratch

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 05 2013, 20:22

- Hahó - szóltam a helyiség levegőjébe. Belülről közel sem volt olyan feltűnő, mint kívülről, bár számomra a méretes tábla megtalálása is problémát jelentett. Mindegy is. Szolid, sehol egy cicoma, vagy kislányos tárgyak tömkelege. Tényleg, milyen idős is lehet Mirika.. sebaj egy nap biztosan megkérdezem, fiatalos mindenesetre. Tettem egy lépés befelé és becsuktam magam mögött az ajtó, azonban mire visszafordultam a pult felé meg a polcok felé, már a szemben levő ajtóban állt a lány és üdvözölt is. Rákönyökölt a pultra és úgy fejezte be üdvözlésem.
- Szia Mirika! - léptem közelebb és kezdtem hátam mögött hagyni a tétova énem. Egy lépésnyire értem a pulthoz, és meg álltam előtte, a kézcsók hölgyem gáz lenne, mi járatban vagyok is tudom is én, ja tudom, az ércek. Mondjam neki, hogy nyugati szél hozott, meg valami mágnesesség? Elvetve mind - szintén örülök, hogy látlak - mosolyogtam rá a lányra - tudod kíváncsivá tettél és érdekelt, milyen a boltod - néztem szét tágra nyitott szemekkel, de nem hagytam, hogy túlontúl kikerüljön a lánya a periféria látásomból, azaz igéző szempár - valamint hoztam is pár ércet, ha volna szabad időd kovácsolni egy terméket - mutatóujjam ráhelyeztem eközben a pultjára, hogy ennyi kontaktust legalább mutassak felé, jobb mint holmi billegés előtte, meg nekem nem is állna jól, ellene pedig küzdenem kell, hogy ne nézzek le keblére.. nyugi, csak egy egyszerű beszélgetés.
- Ó bocsájts meg - lehívtam menüm és harmadjára sikerült eltalálnom a felszerelések/ércek fület, biztosan láthatta bénázásom, de legalább a kezem nem remegett be, mint amikor annak idején, annak a lánynak felkötöttem a nyakláncát, és ő csak azt akarta, hogy én csatoljam be neki. Nem olyan többet nem fordulhat elő és bal kezemmel kitettem az érceket (apró darabokra lekicsinyítve).

by **Mirika** Kedd Nov. 05 2013, 20:54

Míg a pultra könyökölve, a vidámságtól majd' kicsattanva mosolyogtam a srácra, komolyan elgondolkoztam azon, hogy miért is fogtam hozzá a flörtölgetéshez megint. A potiboltban tök nyilvánvaló volt, de itt most viselkedhetnék akár full normálisan is, mármint szimplán barátságosan meg ilyesmi. De nem, én egyből agresszívan támadásba lendültem. Jóképű fiú volt, a véleményem le sem tagadhattam volna, szerintem a homlokomra volt írva, hogy bejön nekem. Mindig is odavoltam a hosszú hajú pasikért Rolling Eyes

- Ühüm, és ilyesmire számítottál? Gondolom nem - vigyorogtam rá, majd kiegyenesedtem és a vállamra omló hajtincseket hátravetettem. Való igaz, nem csicsáztam fel a belteret, mert úgy éreztem, nem is illene egy kovácsműhelyhez. Csupán vidám színekkel tettem azért, hogy ne legyen szürke és én is jól érezzem magam itt. Na meg... hát magammal, elvégre a bolt fénypontja mégis csak én voltam Cool

Minek tereljem el a figyelmet magamról?
- Szabadidőm mindig van, bármire - kacsintottam, a szavak meg szinte maguktól jöttek. Komolyan gondolom én ezt? Mondjuk kíváncsi is vagyok, hogy veszi-e az adást. Addig is meredhettem a bénázására. Igazából jobban lefoglalt az, hogy azon törjem a fejem, tényleg zavarban van-e, minthogy kuncogjak az ügyetlenségén, de miért lenne zavarban egy ilyen helyes srác?
- Hihi, nem eszlek meg, nyugi :3 Rubin Köpenyre vágysz, ugye? - pillantottam le az ércekre, és szép lassan végighúztam az ujjam az egyik rubin felszínén - Módosítást kérsz rá? Tudod, van ez az új lehetőség, hogy át lehet alakítani a ponteloszlást kicsit - tértem rá az üzletre kicsit kelletlenül, de hát na... Nyilván nem akartam ennyiben hagyni a dolgot, de előbb látnom kellett, hogy csak kovácsoltatás miatt jött-e, vagy esetleg... nem csak a boltot akarta látni :3

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 05 2013, 23:04

Ahogy néztem körbe, felfedeztem pár dolgot, főleg cipők és gyűrűk vannak a polcokon, végül is nő áll velem szemben a pult túloldalán, ízlésével nincs baj.
- Igazán, tényleg másra számítottam, de azt kell mondjam pozitív csalódás - baka.. most írtam le magam hogy inkább a szolidabb dolgok jönnek be yare-yare. Ujjam kicsit jobbra-balra húztam a pulton nocsak van szabadideje. Ezt jó lesz észben tartani, ahogy azt a mozdulatot is amire már most éhes vagyok. Tárgyra térés.. jól vanna csak annyira szép..
Kacsintásra elővillantottam alsó fogsorom egy pillanatra és ajkamba haraptam.
Jaja majdnem elfelejtettem..
- Igen azt hiszem az lesz, valami ilyesmit említett Hinari is - válaszoltam, bár némi zavart hozott még nyugtató szavai is, de ez mi leblokkolni? Nem. - Nem is tűnsz emberevőnek, sokkal inkább egy aranyos lánynak - feleltem beleveszve kissé gondolataimba, vagyis ezúttal szavaimba. - Akarom mondani igen, kérnék rá módosítást, érdekesen hangzik. Milyen módosításokat lehet rajta végezni? - emeltem fel szemöldököm. Majd egy apró szünet után csak nem hagyott nyugodni felvetése. És a szabadidő azért van, hogy megismerjünk újakat, Mirikát miért is ne, a bosson történt egy dolog, remélem nem érzi magát rosszul miatta, rengeteget ütött és a boss könnyedén kikerülte.
- Azonban akkor fel is vetem, sétáltál már Taft utcáin? - dobbantottam egy aprót a pultján amolyan melodikus zárásként, közel a könyökéhez.

by **Mirika** Szer. Nov. 06 2013, 00:15

Felcsillant a szemem és büszkén kihúztam magam. Mondjuk jobb, ha nem képzelem el, vajon mi járhatott a fejében, de úgyis nagyjából vágom, szóval mindegy is. Na de a lényeg, hogy pozitív csalódást okoztam neki, szóval kiemelkedtem abból a skatulyából, amibe eredetileg bele próbált engem tuszkolni \o/ Bármi is legyen az Suspect

Mondjuk ha látná a szobámat... mármint az igazit, nem az aincradit akkor valószínűleg vissza is tenne a helyemre, de úgysem fogja látni Rolling Eyes

A kérdés az, hogy vajon én még fogom? Sad

Szerencsére mielőtt előtörhetett volna az a fránya honvágyam, bezsebeltem egy bókot, ami rögtön jobb kedvre is derített.
- Köszönöm :3 - váltam hirtelen ijesztően szerénnyé is illedelmessé, legalábbis magam számára. Pedig ez tök természetes volt, hányszor megkaptam már, hogy aranyos vagyok? Naná, erre építem az egész imázsomat, vagy mit Rolling Eyes

Hinari nevén viszont meglepődtem egy pillanatra, csak aztán esett le, hogy heló, Yuichi az Igazságligában nyomul. Te jó ég, mennyit változott a véleményem arról a céhről az utóbbi időben...
- A felszerelés maximum két pontját meg lehet változtatni akármire, életet és páncélt leszámítva. Feltételezem tudod, mit ad a köpeny, szóval azzal nem fárasztalak :3 - válaszoltam készségesen, majd hirtelen hozzátettem - Persze felár nélkül, legalábbis ami engem illet - vakartam meg a halántékom finoman, kicsit félrenézve. Halvány lila gőzöm se volt, Peter vajon kér-e valamit a munkájáért, ha a segítségét kérem, bár ő olyan csupaszív srácnak tűnt, akit jobban érdekel mások segítése, mint a pénz. És miközben ezen járt az eszem, Yuichi mondott valamit, amitől kis híján felpattantam, hogy kiugorjak a bőrömből. Ragyogó szemekkel pillantottam rá, az őszinte öröm elég simán elkapott >.> Köhintettem is egyet, hogy azért ne érezze már annyira magát nyeregben, és a válaszom is ehhez a felfogáshoz passzolt, kicsit habozósra, gondolkodósra sikeredett:
- Hát, nem nagyon. Jóképű fiúk társaságában még biztosan nem :3 - mosolyodtam el - Este állítólag nyomasztó hely, nappal viszont romantikusnak tűnt, mikor egyszer áthaladtam rajta - jártattam a szám talán feleslegesen, de lány vagyok, megtehetem. Meg amúgy is kikívánkozott, igaz eredetileg más szót használtam volna... romantikus helyett. Ide azonban most... ez illett :3

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 06 2013, 17:11

Tényleg nagyon aranyos volt és ahogy kokettált, Jézusom, máris elcsábított? Szerencsémre sikerült még annyi lélekjelenlétet megtartanom vele szemben állva, hogy kipakoltam elé, amim van Rolling Eyes

Nem kaptam túl sok információt, erről hogyan lehetne változtatni a tárgyon, de szerencsére ő értett is hozzá, és valami négy a háromhoz arányra emlékszem a köpeny esetében. Bal kezemmel gondolkodón megsimogattam az állam és még mondott egy megdöbbentőt, megtenné ezt értem fizetség nélkül.. meglepő. Egy pillanatra elemeltem kezem és mutatóujjam kinyújtottam.
- Azt hiszem elég lesz egy pont változtatás rajta - talán így kevesebb költséggel járhat számára - Mégpedig legyen plusz egy az erőn, köszönöm szépen Mirika - feleltem immáron mosolyogva. Ekkor már nem bírtam tovább és érdekelt, mit szólna egy kis közös sétához. Megmosolyogtatott kifejtése, de tetszett a nappali séta ötlete. Nem biztos, hogy első benyomásra egy macsót kellene neki mutatnom, mert nem vagyok az, na meg most miért lódítsak?
- Nem szeretném, ha kellemetlenül éreznéd magad, így szerintem is megfelelőbb lenne a nappali séta - mondtam szinte beleegyezőn és kiválasztva az időpontot, ezen viszont nincs mit cécózni, érdekel milyen Mirika és mi az amit szerethet.
- Akkor lehetek az a fiú akinek az oldalán sétálsz holnap reggel tíz óra tizenöt perckor? - kérdeztem tőle, immáron sokkal nyugodtabban és egy halovány félmosollyal. Sose tudtam a boldogságot igazán kifejezni, túl bestiálisnak tartottam az örömöm megnyilvánulását, így ez az egy dolog amit igazán rejtegetni akartam, mint mindig.

by **Mirika** Szer. Nov. 06 2013, 18:26

Szia Snowcat :3 Sajnos sisakot már csak hozott ércekből tudok vállalni, és azt is csak limitált ideig. Ha esetleg sikerülne szerezned legalább egy vastag bőrt és egy tömény rubint, akkor természetesen elkészítem :3

Minden szaván csöngtem, úgy hallgattam, mit szeretne a köpennyel kezdeni. Arra gondoltam, hogy ezzel is imponálhatok, megmutatom, hogy milyen tehetséges kovács is vagyok :3 Nem mintha ehhez tehetség kellene. Khm. Mindegy. Amúgy tök fura volt, úgy tűnik csak mostanra jutott el a köztudatba, hogy lehet módosítani a felszerelések értékein. Előbb Nii-chan rendelése, majd ez.
- Wakatta, okyakusama! - nevettem fel, vicceskedve használva a máskor udvarias kifejezést - Tiszta véletlen, van még egy pont ugyanilyen rendelésem - közöltem Yuichival, majd végre begyűjtöttem a pultról az összes nyersanyagot és felnyaláboltam őket. Igazán lehetne szükség kevesebb ércre, kényelmetlen cipelni őket Rolling Eyes

- Tíz óra tizenöt perc? Haha, miért pont negyed tizenegy? - kacarásztam csodálkozva, érdekelt, hogy miért nem óra nullában gondolkodik - Nagyon örülnék neki, Yuichi :3 Amúgy te jobban szereted az esti sétát? Bevallom, nekem az nem jön be annyira egyébként sem, szeretem, ha nagy az élet körülöttem - jegyeztem meg, miközben hátat fordítottam neki és elindultam a műhelyem ajtaja felé. Na igen, csakhogy elveszve a gondolataimban nem kéne az ujjamat az ajkaim elé emelnem, miközben egy halom kavics van a kezeim között, kettő le is esett és a padlón koppant.
- A... hoppá, bocsi ^^" Ez ciki, mi? - nevetgéltem zavartan, miközben lehajoltam, hogy felszedjem a két rubint. Heh, legalább megnézhet hátulról is :roll:Minden rosszban van valami jó ._. Sietve beléptem az ajtón, alig egy perc múlva pedig már a batyummal tértem vissza a vállamon.
- Egy ilyen kovácsoláshoz szükségem van segítségre is, szóval picit lépnem kell. Egy olyan fél óra múlva visszaérek. Ha gondolod, várj meg, sétálj egyet, vagy ilyesmi. Picit feljebb az utcán van egy tűrhető kávézó is. Ígérem, sietek :3 Amúgy a kedvezményeddel együtt 150 aranyat kérnék majd érte - beszéltem hozzá, miközben megkerültem a pultot és megálltam vele szemben. Végre semmi sem választott el minket egymástól, és ez olyan... felemelő érzés volt. Csak egy karnyújtásnyira állt tőlem. Mosolyogva néztem a srác szemébe a hirtelen beálló csendben. Egy pillanatnyi örökkévalóság...
- Jaa, ittekimasu - böktem ki, majd kisétáltam az ajtón és Peter boltja felé vettem az irányt a gondolataimba merülve, felhőtlen örömmel.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 06 2013, 22:37

Nevetése közben egy rövid pillanat ideéig felvillant fogsora olyan szabályos és apró, de az a cuki stílusú, oh már megint hol jár az eszem.
- Ó ez nem semmi, akkor jól megy a boltod - mosolyogtam rá. Nem úgy mint az enyém, többnyire lappang, Channál pedig megy a sürgés forgás, sebaj egy nap meg bánkódhatok majd a nyugalmas időkért, akkor meg ezt fogom visszakívánni, ahol épp most vagyok. Itt Miri boltjában akár. Felpakolta a nem kis kupac ércet. Azonban még nem indult semerre és engem is érdekelt válasza, a meghívásomra.
- Az legyen meglepetés, hogy miért pont az az időpont - válaszoltam komolyan, és egy sugárzó mosollyal próbáltam zárni. Mondatom ezen részét, hogy ne kíváncsiskodjon előre, bízza rám a tervezést, ő csak élvezze a pillanatot. - Szeretem az esti sétát is, de leginkább a hajnalit. Amikor még mindenki alszik és üresek az utcák és minden olyan csendes - mondtam neki, miközben elindult ahhoz az ajtóhoz, ami mögül kilibbent Mirika. Esti sétában, főleg ha van naplemente, az annyira szép, de ezt talán holnap meg is tudja. Hirtelen nagy koppanások jelezték, hogy elejtett pár ércet. Hangja másabb volt és én sem bírtam ki szótlan - Segítsek levinni? - azonban ő már hajolt is le és felvette a a leejtett tárgyakat, igaz a pult is köztünk van, de könnyedén áttudnám ugorni, azonban nem volt szüksége erre. Szemem könnyedén megakadt rajta, és vonalait mozgását egészen az ajtóig követtem. Vajon most készíti el? Azonban alig, hogy kiestem a kábulatból észrevettem, hogy már szinte a pulton könyökölök, gyorsan felkaptam a kezem onnan és csak álltam ott előtte. Fel is bukkant azonnal immáron egy pakkal a vállán. Érdeklődve néztem, ahogy jön egyenesen felém és ajkai rángását miközben beszélt. Ahogy megállt szája görbületei mosolyra húzódtak, sehol egy apró ránc vagy egy rosszul elhelyezkedő anyajegy, csak azok a sugárzó barna szemek. Mit is mondott előbb? Ja igen kávézó, vagy megvárom. Egész életében bizonyára felfele kellett néznie, vajon nem fáradt még ebbe bele? Szólt és már kint is volt. Kapcsoltam végre és kiléptem én is az ajtón.
- Várj meg! - kiáltottam utána, ha megfordult, utána szaladtam azt a röpke pár métert, és ahogy beértem mellé, úgy hogy szívem felőli oldalamra került belenéztem szemeibe és így szóltam.
- Ugye nem gondoltad, hogy hagyom, hogy te cipekedj - mondtam neki mosolyogva és vele szemben játékosan átlibbentem, miközben balkezem a jobb vállára tettem, mint egy könnyed kapaszkodóként a művelethez. Ahogy átértem túloldalára úgy nyúltam is a táskáért, ha engedett úgy vállamra vettem.
- A kávézóig elkísérlek, ha megengeded - nem is olyan könnyű ez a pakk, emeltem meg a vállamon lévő súlyt. - Egyébként egy óra tizenöt percenként van egy dolog Taftban, egyik kirándulásom alkalmával találtam arra a programra - mondtam meg az igazat, de talán így még a meglepetés fog működni, ha persze nem próbál meg kiszedni belőlem többet.
Ha ott a boltjánál nem fordult meg úgy megálltam az ajtó mellett, nekitámaszkodtam a falnak és lehunyt szemmel mosolyogva vártam ki az időt, amíg újra láthattam.

by **Mirika** Szer. Nov. 06 2013, 23:42

Nem számítottam rá, hogy Yuichi utánam jön, de mégis megtörtént, szóval nem maradtam egyedül a gondolataimmal. Megtorpantam és félig visszafordultam, kíváncsian ránézve. Mondjuk gondolhattam volna, hogy segíteni akar, az imént is lelkesen ajánlkozott, amikor nekiálltam bénázni. Már megállapítottam, hogy azért nem tiszta negatív a botlásom, de attól még zavart, hogy pont most és pont előtte... Mindig zavar, ha ilyesmi történik, én, aki menő vagyok, erős és megbízható, nem mutathatok gyengeséget :/ Az nem az én stílusom, hogy dojikko legyek, nem illik hozzám.
- Heee? Mit gondolsz, kihez beszélsz? Aincrad egyik legerősebb harcosa és egyértelműen legjobb stratégája áll előtted, egy ilyen csomag meg se kottyan - böktem oldalba a srácot vigyorogva, aki közben mellém ért, majd átlibbent a túloldalamra. Az érintése... határozott volt, mégis gyengéd, és mire észbe kaptam, a batyu nem volt már nálam.
- Na jó, most az egyszer megengedem :3 Óvatosan, elég értékes ami az érceken kívül van benne... - figyelmeztettem egy hanyag jóváhagyó intést követően. Nem csak anyagias tekintetben értettem mondjuk, az a kovácsszőnyeg olyan nekem, mint az első zsákmányolt íjam volt. Vajon Ryner hasznát veszi?
- Ez érdekesen hangzik, kíváncsivá tettél :3 - reagáltam a mellékes megjegyzésére, majd jött az enyém - Szerintem ennél a nyüzsgésnél nincs jobb, engem egy üres utcától kirázna a hideg - tettem egy kézmozdulatot az előttünk sétálgató, igyekvő emberek felé, hogy megmutassam, mire is gondolok. Színes és érdekes, és mindig van hová nézni, imádtam *3* Aztán hirtelen gondoltam egyet és elkaptam a szabad karját, jó alaposan átölelve és rácsimpaszkodva.
- Itt van, ez az :3 - intettem a fejemmel a cégér felé, és felnéztem, egyenesen a fiú szemébe - Nem a legolcsóbb hely, de a csokis kávé itt a legjobb a szinten - adtam neki egy tippet, ha esetleg azért kísért idáig, hogy itt töltse el az időt. Mondjuk nem hülye ötlet, hogy ha már úgyis erre jönne, akkor társamul szegődött. Én meg otthagytam volna. Zseni vagy, Kana facepalm

Apró félrenézés és nyelvnyújtás jelezte a csalódottságomat magam felé, de aztán egy gyors mozdulattal kikaptam a kezéből a csomagom és elengedtem Yuichit, hátralépve kettőt. Ha pedig elenged, akkor intek is neki, mielőtt lépteimet szaporán szedve eltipegek Peter boltjához.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Nov. 08 2013, 15:06

- Ó bocsájts meg, nem tudhattam. Nem illik ezen a helyen csupán a törékeny virág szál külsődre hagyatkoznom - mondtam miközben kényelmetlen zavaromban a lófarkam igazgattam. - Persze! - és máris vigyázzba álltam az intés ujj lengetés nyomán. Megszorítottam a fogást a kis csomagon. - Stratéga - súgtam magam elé és kissé rá nézve. Magam is annak tartottam mindig, talán.. vele, igen, vele fogom lejátszani, Asuka akkor és ott otthagyott a parton, vajon Mirika is elmenne a kihívás mellett? És vele lehetne akár azt a másikat is, felébresztette verszeny szellemem, hogy ki a jobb stratéga. Szélesen rá mosolyogtam és eltároltam magamban a kellemes pillanatot. Örültem.
Aztán felhoztam azt a kis programot, ami két óránként indul Taftban, és érdekelte, ennek is örültem, hisz a fogatozás jó móka lehet, mindig is kiakartam próbálni odakint, itt meg az a város rejtette ezt a féle mulatságot. Ahogy beszélt mutatóujjam hegyét egy pillanatra rátettem orrhegyére és úgy mondtam neki közelebb hajolva - holnap megtudod, addig bírd ki - közben levettem ujjam és visszaengedtem karom magam mellé. - A nyüzsgést, nem vetem meg, de valamiért kerülöm, pedig tiszta a lelkiismeretem, legalábbis úgy érzem. Tehát ezért nem szereted az esti sétát? - kérdeztem őt, azonban elkapta a kezem és innentől a jobb karom az övé, legalábbis egy rövid ideig. Megmutatta és mondta is, hogy itt az a kávézó, amit szeret. - Tehát fél óra, rendben megvárlak itt Mirika - feleltem, miközben kezei lefejtették rólam csomagját, ahogy vállamról leszedte a táskát és elengedte karom. Felébresztett bennem sok-sok kérdést és hamar választ is leltek ezek a kérdések az ölelés után. - Csokis kávé.. huszonnyolc perc múlva kikérem a tiéd is, aztán ki ne hűljön Razz

by **Mirika** Pént. Nov. 08 2013, 16:20

Azt hiszem kicsit elpirultam, ahogy Yuichi közelebb hajolt. Olyan... rejtélyes volt ez a tafti event és benne volt a levegőben, hogy valami nagyon személyes dolog lesz. és ez még jobban felkorbácsolta a kíváncsiságomat. Legyen már holnap >.> Nem fogok tudni aludni, annyira felcsigázott, mit tervez a srác. És nem csak az, amit tervezett, hanem ő maga is. Imádtam ezt az egészet :3
- Hát, vannak olyan helyek, ahol jól érezném magam este is, de ha elcsendesül a környék, az nekem nem pálya - feleltem magam elé meredve, majd végül újra rávezettem a pillantásomat a fiúra. Jó volt ránézni, tudtam volna bámulni a helyes arcát egy pár óráig, az biztos :3 Kár, hogy nem maradhattam, de talán fél órát kibírok Rolling Eyes

- Hai-hai - vettem tudomásul a figyelmeztetését, és közben hátráltam még két lépést kicsit előrehajolva, aztán fülem mögé söpörtem a hajamat és egy kedves mosolyt küldtem Yuichi felé, mielőtt megfordultam volna. Gazellaként szökellve vágtattam végig az utcán és dúdolgatni kezdtem valami ócska szerelemről szóló számot.

***

Peter boltjától a hideg kiráz, lövésem sincs, hogy érezheti magát jól egy olyan lepusztult üzletben. Hisaménak biztos még külön tetszik is, nekem viszont... nem Neutral

Mindegy, lényeg hogy sikerült megoldani a feladatot kettőnknek, mindenképp hasznos tapasztalat volt annak ellenére, hogy tök bizonytalanok voltunk. Nekem már csak azért is, mert ha majd elbattyogok Rita-chanhoz, akkor nem fogok előtte felsülni Rolling Eyes

Viszont több időt vett igénybe a munka, mint gondoltam, így kitartáspontjaimat nem kímélve szedtem a lábaimat visszafelé. Kerülőúton ráadásul, mivel még a boltba is vissza akartam menni előtte, hogy lecuccoljak, de persze ez csak azután jutott eszembe, hogy már végeztem Peternél. Az órát meg se mertem nézni, de mire kifújtam magam és megtettem az utat a boltomtól a kávézóig, biztos legalább tízperces késésben voltam már. Hátha nem nézi az óráját Rolling Eyes

Mögé "lopakodva" csapta le Yuichira, és a vállára terítettem a köpenyét.
- Hahó, visszatértem :3 - pördültem elő a háta mögül és ledobtam magam mellé az asztalhoz. A lehető legközelebb úgy, hogy még ne legyek túl közel, de azért kartávolságon belül. Lábaimat keresztbe tettem és ismét megkínáltam angyali mosolyommal, hátha hiányzott már neki :3

by **Hayashi Yuichi** Pént. Nov. 08 2013, 19:23

Szinte vonzott, minden pillanatában, a lány arca, és úgy egészében. Hozzá akartam érni, de visszatartottam magam, és ahogyan cselekedett, néhol mulattatott, néhol már-már feltüzelt. Ahogy néztem és mielőtt ellépdelt, még integettem neki, szerintem elég bugyután, főleg az a mondat, hogy nehogy késs, mert elhűl a csokis kávéja, akkor rendelek másikat, nem számít az ilyesmi, fő, hogy kellemesen érezze magát. Ahogy hátat fordított, még egy darabig csak álltam ott és addig néztem hátát, míg láthattam. Majd eltűnt, talán ekkor lassult kissé szívverésem. Alsó ajkamba haraptam és beléptem a kávézóba. Kikértem egy forró csokit, reméltem hasonló lesz, mint az a csokis kávé. Leültem a teraszos részen és bámultam a semmibe és közben feszt így állta szám. ")" Nem tudtam lejjebb engedni, ugyan hogy tudhattam volna? Odajött a pincér időközönként, hogy kérek-e még valamit, ekkor nem tudtam mást mondani, csak azt, hogy nem köszönöm, de a harmadik fordulónál csak rendeltem egy tálca sütit vegyesen. Nem tudom, szereti-e az ilyet, ha esetleg nem akkor visszautasítja, ha igen meg bátran vehet majd belőle. Pár perc múlva hozta is és ott helyben kifizettem az eddigieket. Elsétált.
tervezzek-e valamit mostanra előre.. nem, ahogy jön, ha akar még maradni, maradunk itt, talán egy dolog, meg kell tudjam, hogy a délutánjára van-e terve. Ha van eloldalazok és a holnapjából fixen elorozok egy nagyobb darabot. Persze az illendőség és a hangulat határait feszegetve, de ha most marad, akkor még csak szórakoztatom és a holnapiról egy szót sem neki. Csak maradjak józan eszemnél és nem lesz baj. Kicsit megrészegít valahogyan, végem.. de azok az ajkak, és milyen eszméletlen bomba teste van, mennyi idős lehet? Amikor lehajolt, meg ahogy már a boltnál először, túl nagy a kivágás a ruháján, nyugi..nyugi.. kikell bírnom, nem szabad semmi meggondolatlant.. Mindjárt letelik a félóra.
Jeleztem a pincérnek, hogy hozzon egy csokis kávét és még egy valami koffeinmentest nekem.
Ha meg kínál, szépen erélyesen visszautasítom, persze, ha kiszúrja, hogy nem olyat iszok, mint ő. Ránéztem a két csésze tartalmára, amikor már kint voltak az asztalon és eléggé eltérű színűek voltak, az enyém sokkal haloványabb volt. Sebaj, visszautasíthatom azt a gesztust könnyedén, de! Semmi tervezés tovább.
Vártam, eltelt majd tíz perc, de sehol semmi és senki, nem bukkant fel ott eddig, ahol elment. Nem baj várok még, biztosan nem ejtett át. Ezt nem tudnám kinézni belőle.
Ekkor azonban két apró kéz ért a vállamhoz és jött az ismerős hang Mirikától. Mire felállhattam volna, hogy hellyel kínáljam meg, ő már le is huppant mellém és kápráztató mosolya várt arcán. Honnan, hogyan és ez mi? Arcomra a meglepődés és az öröm vegyes mintázata rajzolódott ki. Hatalmasra nyílt pupillákkal néztem az anyagot a vállamon, a lábait Rolling Eyes

és Miri arcát. Szám kicsit kinyílt, majd halkan elnevettem magam.
- Köszönöm. Mondtam, úgy mindenre. Megfogtam a csészéje szélét és már hideg volt.
- Pincér, még egy ilyet! - szóltam hangosan, és reméltem hamarosan hozza is a lánynak a csokis kávéját. - Rendeltem sütit, remélem szereted - mutattam a termetes tálcára, eddig csak egy szelet hiányzott, abból a rózsaszín epres sütiből, abból már csak egy volt Rolling Eyes

Megfogtam a köpeny szélét és csak néztem, nem akartam megnézni a statjait, tudtam ezek után kétely nélkül a szemébe nézhettem és eltettem felszerelésembe. Kinyújtottam mindkét kezem felé és kissé átlendülve megöleltem a vállánál, úgy hogy arcom a füle mellett arcához érintettem, majd visszacsücsültem helyemre. A puszit érte később kapja meg.
- Nagyon köszönöm - mondtam mosolyogva - ügyesek vagytok a segítségeddel! Öm, egy picit más, mennyire érsz rá a mai napodon Mirika? - kérdeztem kokettálva vele.

by **Mirika** Pént. Nov. 08 2013, 20:28

Nem tehettem róla, de elfogott a kuncogás a srác őszintén megdöbbent arcát látva. Gondolom a késésem hatása volt, de nem volt miért bocsánatot kérnem, hiszen igyekeztem, ahogy tudtam. Mi több, szóba se akartam hozni, minek? Yuichi türelemmel megvárt, én pedig megjöttem, ez így tökéletesen elég is. Örültem neki, hogy itt volt, és ő is örült, hogy itt vagyok.
- Egy ilyen menő köpennyel úgy fogsz kinézni, mint egy igazi hős :3 - biztosítottam róla, miközben megpróbáltam elképzelni, ahogy egy épület tetején feszít büszkén, és lobog utána a köpenye. Nagyon kúlos gondolat volt, különösen ha karddal a kezében láttam lelki szemeim előtt. Ha nem tévedtem, kard volt nála, de ha el is hibáztam az általa preferált fegyvert, akkor is a kard volt a legmenőbb fegyver a szememben, ha pasiról van szó. Pláne hosszú hajjal *3*
- Csak nem túl korán kérted ki? - incselkedtem, kíváncsian várva, erre hogy reagál. Tisztában voltam vele, hogy az én hibám, emiatt kicsit rosszul is éreztem magam, de majd kárpótolom. Ezer módot ismerek rá úgyis, ebből nem kevés olyan, amit mindketten élvezhetünk - Hihi, szeretni szeretem, de nem aggódsz, hogy gurulni fogok? :3 - pillantottam a tálcára, majd újra rá. Fura szokása volt ez a fiúknak, és bár itt nem fenyegetett az elhízás, elvégre állandó paraméterekkel dolgozott a NerveGear, azért mindig elcsodálkozom rajta, hogy hizlaló kajával akarnak kedveskedni. Ha én pasiból lennék, tuti valami egészségeset kínálnék a csajnak, aki tetszik, hogy megőrizhesse az alakját és ne kelljen annyit fogyóznia. Mielőtt azonban elvehettem volna egy szeletet, hirtelen kaptam egy ölelést. A vér azon nyomban a fejembe tódult, a váratlanság és a fiú közelsége kombinációjaként... Azonban melegséget éreztem legbelül és nyugalom töltött el, így hamar lecsillapodtam.
- Jaj, ugyan már Minden bolti eladónak így köszönöd meg a kiszolgálást? - kuncogtam, majd végre elvettem a kiszemelt szelet sütit és miután villára szúrtam belőle egy darabkát, beleharaptam az omlós, krémes tésztába - vagyis annak virtuális utánzatába. A nyomába sem érhetett az igazinak, de azért finom volt, az édes élmény pedig mosolyt csalt az arcomra - Vagy csak én vagyok különleges a számodra? :3 - tettem hozzá, miután lenyeltem a falatot, és miközben újabb darabkát vágtam az evőeszközzel, folytattam - Mondjuk te is különleges bánásmódot érdemelsz - vigyorodtam el, és azzal bekaptam a sütit, külön odafigyelve arra, hogy minél lassabban húzzam ki a villát az ajkaim közül, és közben végig fenntartsam a szemkontaktust. Flörtölés forever, de most komolyan is gondoltam, nem csak valami nőies praktika vezérelt.
- Semennyire - komolyodtam el hirtelen a kérdésére, és letettem a villát is, hogy keresztbe fonhassam karjaimat a melleim alatt - Programom van egy kedves, aranyos és jóképű fiúval, akit nemrégen ismertem meg - mondtam tovább, fél szemmel rásandítva, hogy lássam az arcát - Kiváló bájitalokat készít és itt ül mellettem :3 - fordítottam ismét Yuichi felé a fejem, és kissé előredőlve rátettem a kezemet az övére, lágyan mosolyogva rá.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Nov. 08 2013, 23:26

Kijelentésén először jót mosolyogtam, azonban ez hamar áttért egy komor arckifejezésre. Hős.. a szó magában csupa jót jelent, azonban a hősök elbuknak, vagy meghalnak. A hős mindig akkor érdemli ki ezt a címet, ha már halott, én viszont élek és élni akarok. Lewis, az a kis srác, akit nem mentettem meg, sokan meghaltak bármi lehetek, de hős még nem, ahhoz nem szabadna léteznem. Kérdése viszont kizökkentett komorságomból és nevettem rajta, nevetni támadt kedvem és űzni ki fejemből a keserű gondolatokat. Válasz közben menümben eltűntettem a köpenyt, de azt a 150 aranyat nem felejtettem el továbbra sem, ott lapult egy kis szütyőben csak arra várva, hogy átadjam, viszont nem most szándékozom átadni, majd ha újra a boltjában leszünk, elvileg ott a pultnál kértem ezt a köpenyt, igazán nálam sem szabadna lennie, de ő mégis ideadta. Kedves és aranyos lány. Ó túl sokáig elmerengek - De, úgy tűnik - nevettem egy jót cserfes kérdésén. Ez egy olyan kérdés, amire nincs jó válasz, talán egy, ha én vagyok a hibás. Ezzel nincs is baj, hisz Mirika kedvében szeretnék járni. Újabb kérdésével még inkább zavarba hozott elpirultam és el is szégyelltem magam. - Igazad van, egy érvem lehetne éppenséggel, hogy itt nem számít, de ha odakint találkozunk, és ezt meglátod, ahhoz minimum olyan cselekvést kell szolgáljak számodra, amivel találkozásunk után már le is adtad a fölöst - mondtam kicsit elrugaszkodva. Ha nagyon szükséges van vissza lapom, és biztosan tud rá válaszolni is, belementem a játékba, amit nem nyerhetek meg, így jártam, már itt tudom.
- Nem minden bolti eladónak Channak szoktam még hasonló képen, de neki csak a haját borzolom össze - nevettem el magam. Mi igaz is Chan szinte a testvérem őt bátran nyúzhattam ezen a téren. újabb kérdésére, csak fújtattam és kuncogtam. Én is vettem egy újabb szeletet, valami tejszínes lehetett. - Te különleges vagy - mondtam kokettálva szembogarával és kézfejem éppen visszafogtam, hogy ne induljon el felé, egy gyengéd simításra. Uralkodj magadon! Megrázkódtam kissé haloványan, de továbbra is őt néztem. Utána lassan és hosszasan engedte csak el a villát, de amit mondott, itt végleg porba döntötte ellenállásom. Alsó ajkamba haraptam láthatón és igyekeztem kicsit lejebb nézni. Végig pásztáztam teljes egészében Mirikát és rájöttem, hogy ahova eddig nem néztem, a köldöke kint van topja alatt, keresztbefont lábai, a közelsége, mind-mind vágyat ébreszt irányában. Képtelen volnék türtőztetni magam? Hozzá nyúlni szabad, de több nem. Nyugi. Tisztulj agyam, azzal én is megettem egy falat süteményt, finom volt, de nem annyira, mint a lány szavai, vagy tettei. Megköszönöm a segítségét a köpenyben és megkérdezem, mit csinál délután. Kell egy kis figyelem elterelés.
Ajkam kissé lejebb görbült válaszára, de ahogy folytatta, valahogy folyamatosan változott ez az érzés olyan jóleső, melengető kacagássá. Kezem is automatikusan megindult, de már éreztem érintését. Tudja, hogy bájitalokat is készítek.
- A legutóbbi italok, pedig nem is bájitalok voltak, többnyire, hanem csak egy - viszonoztam szelíd mosolyát - az a fiú nagyon szerencsés lehet, hogy veled töltheti a délutánját - néztem le az apró kézfejre. Két kezem közé vettem övét és két szélén fogtam kézfejét. Háttérben dekoltázsába már mélyebben beláthattam, egy két pillantás arra felé terelődött, bár nem akartam ilyennel megbántani. - Tudod - hajoltam én is közelebb arcához, immáron nem pirongtam, csak valahogy a közelsége csillapított azon, amit felélesztett bennem - vagyis inkább úgy mondom, megérdemled és tudnod kell, Chancery ő az egyik fogadott testvérem itt, RenAi ő is a hugicám itt, Nio ő egy kedves barátom, aki szintén lány, és van még Judy, akit kedvelek, és vagy te Mirika, de te különleges vagy. Úgy éreztem ezt fontos volna tudnod - azzal még egy kicsit közelebb hajoltam hozzá - Van-e kívánságod programra? Vagy be éred azzal, hogy nézed, ahogy nézlek? Persze, már nem csak nézlek - azzal jobb kezem ujjaival kézfejét cirógattam és telt mosollyal néztem a szempárba, elcsábított. Ajkainak ízét akartam már kóstolni, de előbb még látni akartam beszélni, annyira jól állt neki, hogy mozog a szája, egyszerűen, nem tudom igazán felfogni, tálán pici, de az lehet abból, hogy nem nőtt magasra, azonban ilyenen felesleges gondolni, itt van és kész. Csak ültem ott és vártam szavait.

by **Mirika** Szomb. Nov. 09 2013, 01:23

- Odakint... huh? - ahogy az imént Yuichi, úgy most én is elmerengtem egy kicsit. Kellemetlen pontra tapintott rá, és ez seperc alatt vissza is rántott a valóságba abból az álomvilágból, amibe a fiúnak hála belefeledkeztem. Bár nagyon messze volt még az a pillanat, hogy kiszabaduljunk ebből a börtönből, akárhányszor eszembe jutott, hogy kint is keresnék velem a kapcsolatot, mindig menekülni vágytam. Itt, Aincradban, volt mi alátámassza az önbizalmam, képes voltam tenni azért, hogy legyek valaki. Viszont a sisak túloldalán csak egy gyenge, betegeskedő lány voltam és féltem szembenézni azokkal, akikben kialakult rólam egy erős csaj képe. Minél közelebb állt hozzám az illető, annál jobban tartottam ettől a pillanattól, és nem volt még bátorságom szembesíteni senkit azzal, hogy mit is várjon. Még Kotát vagy Anatot se :/
- Ő az a lány, akivel együtt üzemeltetitek a boltot, ugye? Ha igen, akkor volt hozzá már szerencsém :3 - kérdeztem, és ragadtam meg az alkalmat, hogy eltereljem a témát. Amúgy is volt ilyen tapasztalatom, mikor még megosztottam a műhelyem Nii-channal, pontosabban együtt hoztuk össze. Aztán ő költözött, én meg örököltem a helyiséget. Nosztalgiámból viszont kiragadott az az egy félmondat, ami elég volt ahhoz, hogy végleg levegyen a lábamról. Nem is a szavak, inkább az intenzív pillantás, ami kísérte. Hirtelen idegessé váltam, nagyot nyeltem és félrevontam a tekintetem. Szívem a torkomba ugrott, gyomromban pillangókat éreztem verdesni, meg minden ilyen izét észrevettem magamon. Megváltozott valami, nem csak bennem, de benne is. Máshogy nézett rám, nem csak az arcomon éreztem a tekintetét. Eddig is kalandozott néha a pillantása, de... annak nem volt ilyen súlya. És így jöttem zavarba, mint ahogy egy tinilánynak illik. Becsuktam egy pillanatra a szemem és megköszörültem a torkom, asszem most fog eldőlni minden. Ennek tudatában játszottam el a csajszit, akinek már van pasija, és így néztem végig, ahogy ráfagy a mosoly Yuichi arcára, majd lassan felenged, ahogy rájön, hogy róla van szó. Máskor nevethetnékem támadt volna, most viszont valami sokkal intenzívebb érzés bizsergett bennem. Melegséggel töltött el az érintése, rajtafelejtettem a szemem a kezünkön, ahogy én végigsimítottam az övén, majd Yuichi is játszani kezdett az enyémmel.
- Én is szerencsésnek tartom magam, hogy felkeltettem a figyelmét - szólaltam meg kissé rekedtes hangon, újra felpillantva a srácra. Szemernyi kétség sem férhetett hozzá, teljesen el voltam varázsolódva, fátyolos tekintettel bámultam az arcát, ahogy centiről-centire közelebb került az enyémhez. Neveket említett, nagy részét ismertem én is. Chan az imént szóba került, Aival is találkoztam már, Judy-t talán sajnos túl jól is (félre?)ismertem. Fogadott testvérek, mint nekem Anat, barátok... Miért mondja ezt el nekem? Hogyha esetleg meglátom őket, akkor ne értsem félre? Vagy hogy kifejezze, rám másképp gondol, mint rájuk? Fene tudja, nem is ezen járt az eszem. Íriszeim pattogó labda módjára táncoltak Yuichi szemei és ajkai között, ő maga pedig mágnesként vonzotta közelebb az arcomat az övéhez.
- Yuichi... - szólaltam meg, mert úgy éreztem, valamit mondanom kell, de igazából teljesen üres volt a fejem. Vagyis inkább teli. Vele volt teli, az érintésével, az illatával, a vággyal teli tekintetével. Arcomat pedig még közelebb vittem az övéhez, olyannyira, hogy már csak a szemét láttam, minden ás kiesett a látóteremből. Mellettem azonban csésze hangja csörömpölt, és a hang kirántott abból a transzból, amibe estem. Mint amikor a galambok szétrebbenek, kábé úgy hőköltem hátra és fordítottam a fejem a hang irányába. A pincérfiú nézett vissza rám, az italomat hozta ki. És megzavart minket. Szúrós szemmel pillantottam rá, ennél rosszabbul nem is időzíthetett volna és ezen a bocsánatkérése sem segített, bár szerintem azért nyögte be, mert azért kért elnézést, hogy távozhasson, mint aki jól végezte dolgát. A varázslat, a meghittség viszont szertefoszlott, legalábbis számomra. Összedőlt a kártyavár, amit eddig építettünk, kezdhetjük elölről :/ Talán... Nem esett jól, szinte vártam a mentőövet, a megoldást Yuichitól, ami visszahozza az iménti pillanatot.
- Asszem tudnám értékelni, ha kettesben maradnánk - utaltam a kis incidensre, majd csalódottan felsóhajtottam - Arra gondoltam, hogy mivel a holnapi nap a te kezedben van, így mára kitalálnék valamit én. Persze ehhez tudnom kellene, hogy mit szeretsz csinálni :3 - hoztam fel burkolt ismerkedési kísérletemet, ha már tönkre vágták a nagy pillanatot, miközben görcsösen kapaszkodtam az érintésébe, persze csak képletesen. Legalább ez maradjon meg, hátha segít visszaterelni a helyes kerékvágásba a dolgokat.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 12 2013, 00:08

Néztem az arcát és eltűnt, az a bájos mosoly róla, igaz is, hisz egy elérhetetlennek tűnő érzelmet hoztam fel előtte, én ökör. Hisz a kinti világ említése is felébreszti mindenkiben az első napokat, a halálozásokat és azt, hogy tulajdonképpen csak előre haladhatunk, vagy a halálba. Lehet ugyan mindkettő ugyanoda vezet, de ez kifürkészhetetlen. Én pedig, szegény apró lányt már az optimizmusommal álltatom. Tudom, csak rontanék a helyzeten, ha folytatnám. Nioval is nagyon hullámzott beszélgetésünk. Ha rám figyelt egy pillanatra úgy elmosolyodtam és elhúztam a szám egy pillanatra, próbáltam bátorítani, hogy ne kalandozzon messzire a szürke ösvényen.
- Igen - bólintottam kérdésére. Örülök, hogy ő is túllépett a távoli jövőn. Miért is szaladnánk annyira előre, mikor éppen most van. Néztem őt, és keze olyan ott volt hozzám közel, ahogy ő maga is, de még inkább közelebb akartam tudni magamhoz. Már nem azt a pult mögött álló lányt láttam magam előtt, mint pár nappal ezelőtt, vagy, mint alig egy fél órája. Ő más volt, ő huncut volt és rendkívül kedves. Azonban aki most velem szemben ül, és nem tudja eldönteni, hogy felfaljon-e tekintetével, vagy sem már más. Egy tünemény, ismerni akarom jobban, hallani akarom többet, és hozzá akarok érni.
- Az a fiú még nem is látott szépet, mint most én, és olyan kívánatos.. - haraptam félbe a szót, ahogy tekintete fel s alá ugrált arcomon. Alsó ajkamba haraptam, később minden bizonyára megfogja ismerni ezt a mozdulatot. Arcomat, egyre közelebb toltam arcához, ahogy már forró leheletét éreztem, bal kezemmel is kerestem övét az asztal lapja alatt. Azonban egy csörömpölő hang hatására elodáztam és kerestem a forrását. Megérkezett a csokis kávé, és az újabb forró csokim. Lehajtottam a fejem és ekkor vettem észre, hogy kezeim saját ölembe vágtam, mintha csak szégyellném, hogy az előbb Mirika kézfejét cirógattam. Mi van velem, hisz.. úgyis leállít, ha valamit nem szeretne. És amúgy is nem bámulhatom csak úgy őt, bárhol ő sem tesz ilyen illetlenséget.
Intettem a pincérnek, hogy menjen, és Miri is szerencsére elküldte. Még mindig lefelé néztem és látóteremben a divatos és lányos színben pihenő apró lábfeje tűnt fel. Máris jobb hangulatba hozott. Magamon sose tudnék elképzelni bármit, ami rózsaszín, de az ízlésével sincs baj ezért. Sőt. Felnéztem rá, ha tekintetünk találkozott, apróra nyitott szájú mosollyal szinte már-már nevettem.
- Hisz úgy vagyunk - utaltam rá, hogy már ismét idilli kettesben lehetünk, kitudja mennyi percig. - Igen, holnap a vendégem leszel egy kis szórakozásban - le voltam döbbenve, a mai napot pedig ő szeretné velem tölteni. Ez túlontúl feltöltött ez a pár szó. Úgy éreztem, mintha az előző húsz évemet átaludtam volna, és most egy nagy álomból felkelve, bármire van időm és végtelenségig vele lehetek. - Nem hallgatok el semmit, abból, amit szeretek csinálni. Leginkább kalandozni, felfedezni valami újat, találni olyat, amit eddig senki más. Ezen kívül szeretem a nyugisabb cselekvéseket is, ahol előbb félbeszakítottuk egy kis időre, az valahol e között van. Vagy.. - hagytam egy pillanatnyi gondolkozási időt, addig a körmeit néztem, nem voltak annyira nagyok, de sokfelé beindította fantáziám hirtelen. Ad magára Mirika eszméletlenül tetszik - ..akár Arbus utcáit is szeretem, jó ott sétálni. Majd elfelejtettem ezen kívül még itt a kőszínházat, előadni egy darabot és szórakoztatni az embereket. Talán ez egy lehet elferdült, de egyszer kipróbálnám - mondtam vidáman, szinte már beleélve magam. Összevisszaság lehetett, amit zagyváltam, de a hév elvitt és magával ragadott. Bár lehet a labor is jó lenne, és ott ellennénk ketten, nem.. nem jó az túl üres és egyszerű lenne.
Mindenesetre, szeretném ösztönözni, bármit is gondol ki az elhangzottakból, remélem örömében tudok járni. Kartámlás székemmel közvetlen az övé mellé ugrándoztam és az asztalon is közelebb húztam hozzánk újdonsült italaink. Felemeltem az enyémet átellenes kezemmel, de még nem ittam belőle, csak kokettáltam, azokkal a szépeivel. Az illata és a csók közelsége, úgy érzem nem múlt el, csak kicsit elbújt.

by **Mirika** Szer. Nov. 13 2013, 14:42

Nem tudom mi ütött a pincérbe, hogy pont most jött ide, holott biztosan látta, mi készül kettőnk között. Biztos féltékeny lett, azért zavart meg minket. Nem tehettem róla, hogy csinos vagyok, én csak kihasználom az adottságaimat az öltözködésemmel. Szerettem a fiúk figyelmének a középpontjában lenni, bár most jobb lett volna, ha csak és kizárólag Yuichi figyel rám. Nekem csak rá volt szükségem ebben a pillanatban, senki másra. Szóval érthető, miért voltam bosszús és morcos, legalábbis addig, amíg vissza nem terelődött a figyelmem a srácra és újfent bele nem bújt tekintetembe a pajkos csillogás, amivel figyeltem.
- Nem úgy értem, hanem hogy... - 'egyedül, zavartalanul kettesben' fejeztem be volna be, de beharaptam a mondat végét végül - ...mindegy, nem érdekes - sóhajtottam fel. Tartottam tőle, hogy félreérti a szándékaimat, ha erre az útra terelem a beszélgetést, elvégre én nem csak egy kalandot akartam ettől a fiútól, és akkor azért kicsit gyors lenne, ha máris arra utalgatnék, hogy szívesen maradnék vele egyedül egy üres szobában. Amúgy is csak arra gondoltam, hogy jó lett volna vele úgy eltölteni az időt, hogy az iménti esetek ne fordulhassanak elő. Lehet, hogy kacér vagyok, de azért nem könnyűvérű, aki már rögtön az első randin beugrik az ágyba Rolling Eyes

- Hmmm... - hallgattam elgondolkodva Yuichit, miközben magamhoz vettem az itókám és óvatosan belekortyoltam. Az extra melegség, amit a forró ital adott, különös hatással volt rám, mintha pótolta volna azt, ami az imént elpárolgott, hála a kotnyeles pingvinnek. Széles mosolyt varázsolt az arcomra.
- Akkor megengedem, hogy felfedezd a rejtett tehetségemet! - vigyorodtam el - A suliban folyton be akartak szervezni a színjátszókörbe, de szövegeket megtanulni nem az én stílusom. Veled viszont szívesen eljátszanék valamit, kipróbálnám, milyen a színpadon :3 - böktem ki az ötletem vidáman, kezemmel pedig, melyet a pohár felmelegített, megkerestem újra az ő kezét - Van valami olyan darab, amit előadnál velem? - kérdeztem egy hamiskás kacsintás kíséretében, bár kicsit féltem, hogy beégek és valami olyasmit mond, amiről fogalmam sincs, micsoda. Én meg a tanulás taszítottuk egymást többnyire Neutral

by **Kokoro** Vas. Május 25 2014, 23:07

Keleti Rész folytatása

Kérdőn pislantok. Boldoggá tettem? Vajon hogyan, mivel? Azzal, hogy beléptem? Ennyire örülne neki? Ennyire örülne nekem? Jackre nézek, hát ha ő tudja. De nem, csak néz vissza rám. Még mindig kilóg a nyelve.
Okaeri. Elmosolyodom kicsikét. Még sosem hallottam ilyen melegen. Még sosem mondta ennyire őszintén. Távolinak tűnik az otthonom, hamisnak. Mirika máshogy beszél, mint a nevelők. Szégyellem magam. Nekem Mirika jobban tetszik.
Ki fogok kapni ezért, ha hazamegyek. Tudom. Jönni fog a pálca. Viszont az még mennyire lehet messze? Mennyi idő fog eltelni? Mert már tudom, hogy telik az idő. Hogy már sok-sok ideje vagyunk itt. Hogy évek óta fekszem az ágyon a sisakban. És hogy valahogy gondoskodnak rólam. Különben már meghaltam volna. Lehunyom a szemem. Nem akarok hazamenni.
Léptekre figyelek fel. Mire ocsúdom, már ölel. Tágra nyílik a szemem. Ugyanazt csinálja, mint Ilsette. És ugyanolyan hirtelen. Kicsit szétnyílnak az ajkaim. Nem tudom, veszek-e levegőt. Ismét olyan furcsa érzés. Nem merek moccanni. Nem is teszem. Félek, mert nem tudom, mit kell tennem. Hogy mit mozduljak. Vagy ne tegyek semmit? Minden vér kimegy az arcomból. El is feledkezem az iméntiről. Azon töprengek, mit kéne csinálnom. De mire eszembe jutna, már vége. Mirika elenged, és beszél. Ugyanolyan jókedvűen, mint eddig. És kérdez. Nem találom először a hangom. Csak idővel.
-Én... pici fogadóban. Kis olcsóban. -aminek nő a vezetője. És nem emberi. Hanem olyan gépi. Mert ők nem bánthatnak. És nem férfiak.
Jackalra nézek. Ő kibújik az asztal alól, a farkát csóválja. Nagyon izgatott és jókedvű. Aztán újabb érintés. Megremegek, mikor kézen fog. Szinte felhúz, a lábaim maguktól mozdulnak. Megyek utána, és a kezeinket bámulom. Furcsa látvány, szokatlan. Az érzés is teljesen más. Még sosem fogtak így, kézen. Vajon minden nő érintése ilyen? Nem... Aidoré is ilyen volt. Mikor felsegített a földről. Talán ez az angyalok kiváltsága. És... most éni s az vagyok vajon? Angyal lettem volna?
-Én... -kezdem. Nem megy elsőre. Nyelek egyet. Szabadabb a torkom. Így már menni fog. -Ez tetszett. Sosem lehetett állatom.
A sakál követ minket. Fürgén lépdel apró lábain. Kilóg a nyelve és liheg. Viszont nagyon jókedvű. Energikus és pattogó. Néha ugrik egyet. Talán izgatott, mint én is. Végül célhoz érünk. Ahhoz a bolthoz, ahol már álltunk. Még az van kiírva rajta, hogy Zárva. Szóval ez lenne a boltja? És pont ő a tulajdonos? Lehetséges volna? Hogy is szokták ezt mondani...? Kicsi a világ?

by **Mirika** Csüt. Május 29 2014, 21:01

Az túlzás, hogy megrohantak az emlékek, de jól tudtam, mit jelent az olcsó fogadó. Azokban még fürdőszoba sincs, az ágy keskeny és kemény, a kaja se túl jó, meg hát na, azért olcsó, mert gagyi. Tapasztaltam eleget az első hetekben, hónapokban. Mondjuk az túlzás, hogy csak ki akartam küszöbölni a kényelmetlenséget, és azért dolgoztam ennyit, de tény és való, most már elég sok mindent megengedhettem magamnak. Például azt is, hogy elszállásoljak egy olyan lányt, mint Kokoro-chan :3
- Szeretnél kényelmesebb helyen lakni? Mert ha igen, berendezek neked egy szobát, vagy lehetsz akár a szobatársa is egy lánynak, aki a céhházban lakik :3 Ő is idomár, egy tündéri pónija van ^^ - említettem meg a lehetőséget. Nem tudtam, hogy egyedül jobban szeretne-e lakni, vagy esetleg vágyik társaságra is, de bármit is akar, megoldom simán. Akár azt is, hogy bérlek neki egy szobát valami NPC-nél, bár a legjobb helyek már rég elkeltek, pláne az alacsonyabb szinteken. Hú, emlékszem mikor Nysterben béreltem egy kis lakást, azért jó nagyot sprinteltem a szint megnyitása után, és még mindig megvan :3 De az túl nagy lenne neki, akkor még úgy gondoltam, hogy majd ott élhetek Kotával, aztán... hát nem úgy alakult.
- Hihi, nekem sem lehetett :3 Mondjuk nem is lett volna rá időm... Biztos jobban szereted az állatokat, mint én :3 Igaz, itt meg félig macska lettem - böktem a fejemen lévő cicafülekre. Imádtam őket, életem legnagyobb főnyereménye volt a tőr, amivel ez jár. Talán az egyetlen olyan bosstárgy, amihez nem kötődik valami keserű emlék, már ha nem számítom azt a kis félrelépést, amit Rennel műveltem aznap Neutral

Ránéztem a... sakálra, furcsa állatnak tűnt így az utcán is. Én biztos jobban szeretnék nyuszit... vagy akár cicát, ha petem lenne. De... az nem nekem való :3
Közben megérkeztünk a bolthoz, így megkértem a rendszert, hogy ugyan nyissa már ki a tulajdonosnak az ajtót, és a rövidke menükezelés nyomán fel is tárult a kincses kamra ajtaja. Büszke voltam rá, bár én már nem árulok itt semmit, ami Kokoro-channak jó lenne. Viszont hozzáfértem egy inventory-hoz, ami telis-tele van olyan cuccokkal, amik neki jól jönnek :3 Szóval gyorsan megkerültem a pultot - konkrétan átszökkentem felette, mert miért ne? - és elmélyedtem a céhes bigyuszok között, egyenként kiválogatva az összes felszerelést.
- Yosshi, íme a kínálat :3 - mondtam, majd átküldtem a cuccokat, leszámítva a fegyvert, amit viszont a pultra varázsoltam - Ez egy Hosszú Irányítópálca, ami két sebzést ad Jacknek, neked meg 10 HP-t, a másik meg egy Görbe Bot, ami négy sebzést ad a petednek. Melyiket szeretnéd jobban? :3 - kérdeztem mosolyogva, miközben lecsekkoltam azt is még egyszer, amit a lánynak küldtem át. Köpeny nem volt benne, de azt majd később szerzek.

Mirika a következő itemeket küldte neked írta:Minotaurusz Sisak (+3 erő +8 páncél)
Bronz Vért (+9 páncél)
Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)

- Ezek a legjobbak, amiket el lehet érni a te szinteden, így lehetsz a legerősebb :3 - kommentáltam a listát, miközben a tekintetét fürkésztem, hátha felpróbálja őket. Kíváncsi voltam, hogy festhet bennük.

by **Kokoro** Vas. Jún. 01 2014, 15:52

Kérdőn nézek rá. Sűrűn pislogok. A szemét még mindig kerülöm. Nem tudom, mikor nézhetek majd bele. Mert sejtem, hogy szabad. Csak nem tudom, mikor. Ezt sosem tanították meg. Nagyon sok dolgot nem tudok még. Olyan furcsa érzés. Mintha egy másik világban lennék. Azóta, hogy felvettem a sisakot. Csak eddig nem akartam észrevenni. Nem akartam beleugrani. Még mindig félek tőle. Hogy kikapok majd a végén. Viszont... már nincs visszaút.
Bólintok. Igen, szeretnék. A fogadó nagyon zajos. És emlékeztet rá. Az otthonomra. Utána elgondolkodom. A póni. Olvastam már róluk. Pici lovak. De a lovak nem mehetnek a szobába. Akkor ő hogyan lehet ott? Vagy félreértettem. A póninak van kifutója? Igen, biztosan. Hiszen egy póni nem való a lakásba.
Lehajtom a fejem, elmosolyodom. Lesz szobám. Az angyalok tényleg befogadtak. Egy lehetek közülük. Meg kell háláljam. Nem tudom, miképp. De szeretném. Először érzek ilyet. Nem is tudom leírni, milyen. Furcsa, és jól eső. Mosolyogni akarok tőle mindig.
Feljebb emelem a tekintetem. A cicafülekre nézek. -Igaziak...? -kérdezem. Elképedve, hogy nem hiszem el. Nyújtom a kezem felé, megtorpan. Nem fogom meg végül. Csupán szeretném. Érezni a tapitását. Jackal füle selymes és vékony. Kayaba nagyon jól megcsinálta. Vajon ez is ilyen lehet? És mitől? Kérdőn nézem a füleket. -Én is... lehetnék félig állat? -fel sem fogom, hogy hangosan mondom. Csupán gondolkodom. A szám magától mozog.
Lassan lépek be a boltba. Elnézést is kérek érte. Nem tudom, miért. A küszöbön megállok, megtörlöm a talpam. Jackal utánoz a négy mancsával. Aztán ő is belép. Farkát csóválva néz körbe. Követem a példáját. Ragyogó, amit látok. Még sosem jártam ilyen helyen. Mirika közben szöszmötöl. Aztán megfordul és küld valamit. A rendszer kiírja őket. A szám kissé szétnyílik. Úgy érzem, hogy mindjárt leesik az állam. Ez nagyon-nagyon sok. Aztán a pultra is rak valamit. Az ablak még lebeg előttem, ahogy közelebb lépek. Oldalra fordulok, hogy jobban lássam azokat is. Közben hallgatom, amiket mond. Megnézem egyik, majd másik botot. Aztán az angyalra tekintek.
-Olyan... olyan nincs, ami... ami az én sebzésem növeli?
Jackalra nézek. Valóban. A leírás az idomárokról. A pet harcolna helyettünk. De én ezt nem tudom elképzelni. Jack szokott harcolni. De mellettem. Ott fogom tartani mostantól. A vörös hajú nagyon megverte. Aidor is, de ő sajnálta. És megnyugtatott, hogy nincs baja. Mégsem akarom azt többet látni. Jackal fülelve néz fel rám. Nem tudom, ismeri-e a gondolataimat. De meg akarom őt védeni. Egészen addig, amíg nem tud egyedül is harcolni. Amíg még ilyen Picúr.
Aztán megint megnézem a felszereléseket. Vajon szabad? Hisz miért küldte volna? És ezekkel lehetek a legerősebb. Kissé elmosolyodom. Megnyomtam a kék gombot. A vörös hajú jutott eszembe. Újra harcolnom kéne vele. Így, felöltözve.
Lassan nyomogatom a gombokat. Még sosem használtam ezeket. Leveszem, amik voltak. Aztán felveszem, amiket kaptam. És megváltoztatom a "divatruhát". A szoknyám eltűnik, lesz helyette páncél. Meg szarvas sisak. Elég nehezek. Mirikára nézek.
-Erős... erősnek nézek ki?
Forró lesz az arcom. Elpirulok.

by **Mirika** Csüt. Jún. 05 2014, 20:27

Már teljesen felszabadultan fecsegtem, nem is érdekelt, hogy a lány kíváncsi-e rám vagy sem, csak mondtam a magamét. Ezt mindig akkor csinálom, ha jól érzem magam valaki társaságában, és tényleg. Boldog voltam, és még boldogabb, ha ránéztem a kis angyalszárnyas glóriára, ami a céhem jelképe volt, és most ott díszelgett Kokoro életcsíkja felett is egy kis ikon formájában :3 Szóval lényeg, hogy bőbeszédű voltam, bár ő még nem tudhatja, hogy ez mit jelent nálam, ahogy akkor se tudná, hogy feszült vagyok, ha alig beszélnék valamit. Pedig van valami ilyesmi összefüggés a dumám mennyisége és a hangulatom között, az tuti Suspect

- Aham :3 Az egyik fegyverem adja amolyan bónuszként. Meg szeretnéd fogni? :3 - kérdeztem, láttam hogy érdekli és mintha nyúlt is volna felé, szóval miért is ne ajánlhatnám fel? Kicsit érzékeny mondjuk a fülem, de mindent Kokoroért, szóval lehajtottam kicsit a fejem, hogy könnyebben hozzáférjen, és vártam azt a rettentő csiklandós, borzongató érzést @.@

- Hát, nem láttam még olyan cuccot, ami hasonló bónuszt adott volna, de ha találok, akkor szólok :3 - tettem hozzá a kérdésére reagálva. A legvalószínűbb, hogy bossitemekből jönnek ilyenek, de állítólag van valahol egy kovács, aki nagyon pro a különlegesen ritka ércek begyűjtésében és egyedi itemeket csinál, viszont ez csak afféle városi legenda. Már biztos én is rábukkantam volna ilyen ércekre, ha léteznének, arra való a képességem Rolling Eyes

Mindenesetre lassan eljutottunk oda, hogy összeválogattam Kokoronak az általam legjobbnak vélt felszerelést, ami tulajdonképpen elég triviális választásokból állt, a kezdő tieren teljesen egyértelmű, hogy mik a leghasznosabbak, leszámítva az idomárpálcát. Néztem, mit reagál, és elmosolyodtam, sejtettem mit érez. Amikor még új játékos voltam és először kaptam jó cuccokat, akkor én is teljesen odavoltam, és nagyon királynak éreztem magam, pedig tök gagyi volt mind a legjobb felszerelésekhez képest.
- Sajnos nincs, a kasztod a petekre van kihegyezve. Ők jelentik a fő ütőerejét egy idomárnak, de ha teszel pontot az erődre, akkor az növeli a sebzésed :3 - magyaráztam - Kétféle stratégiát láttam eddig, a leggyakoribb az, hogy az idomár egyfajta pajzsként viselkedik, miközben az állatkája támad, a másik módszernél pedig együtt harcolnak, megbontva az ellenfél figyelmét a létszámfölénnyel - folytattam, bár most igyekeztem kicsit lassabban beszélni a szokásosnál, hogy követhető legyen amit mondok - Ha te is szeretnél harcolni, akkor ezt ajánlom, az életpontokkal többre mész úgy :3 - mutattam a Hosszú Pálcára. Ha nem arra törekszik, hogy Jack sebzése minél nagyobb legyen, akkor a bot kevésbé jó választás, noha igazából ugyanannyit ér a kettő. Közben a lány felöltötte a felszerelést, és nem tehetek róla, de kuncogni kezdtem. A sisak röhejesen festett rajta, de ami azt illeti, mindenkin hülyén nézett ki. Rajtam is, Kotán is, An-chanon is, kivétel nélkül furán festettünk benne annak idején.
- Az biztos, olyan vagy, mint egy amazon :3 - dicsértem meg - Jack, neked is tetszik, ugye? - pillantottam a farkasrókakutyára mosolyogva, majd átmásztam a pulton, és kicsit megigazítottam Kokoro fején a sisakot. Egy köpennyel már egészen úgy fog festeni, mint egy szuperhős. Hú, de irigyeltem a haja színét most, ez a rózsaszín haj nagyon menő volt a harci felszerelés mellett :3

by **Kokoro** Hétf. Jún. 09 2014, 15:00

Mirika megengedi, hogy megsimogassam a füleit. Lassan nyúlok oda még így is. Félek tőlük kicsit. És fájdalmat sem akarok okozni. Elfelejtettem, hogy az itt nincs. Ezért óvatos vagyok. Két ujjam közé csippentem. Ugyanolyan selymes, mint Jackalé. Mókás és szokatlan egy embernél. Angyalnál. Elmosolyodom, simogatom. Aztán abbahagyom, mert kuncog. Biztos csikizi. Neki is fura lehet. Mikor elfordul, megnyomorgatom a saját fülemet. Biztos nem ugyanolyan, mint macskafület nyomorgatni.
Közben hallgatom, figyelmesen. És Jack-re nézek. Szóval neki muszáj harcolnia. Pedig olyan kicsi még hozzá. És eddig mindig legyőzték. Bár ő ennek talán nincs tudatában. Boldog mosollyal néz minket. A farka folyton jár, soha nem fárad. Az öröm élteti, a boldogság. Én viszont kicsit elszomorodom. Szóval muszáj harcolnia. Vagy ketten harcolunk. Őt nem hagyhatom ki belőle. Viszont lehetek a pajzsa. Erre kicsit felcsillan a szemem. Jackal harcolna úgy is, de védhetem. Védhetem, amennyire csak tudom.
-És... és azt hogyan kell? Te tudod? Vagy... a másik? A pónis? -harapok az ajkamba. Mirika nem idomár, tudom. Felismertem, hisz nincs állatkája. De említett egy másik idomárt. Akinek a pónija van. Tudni akarom, hogy kell pajzsként harcolni.
-Vagy... ha mondjuk... váltanék? Akkor elveszítem őt... igaz? -kérdezek, kijelentek, ismét kérdezek. Mikor választottam, kiírta. Vagya könyvben olvastam. Hogy lehet kasztot cserélni. De akkor elvehetik tőlem Jacket. Azt pedig nem akarom. Akkor inkább hagyom harcolni. Viszont nagyon fogok rá vigyázni.
Éppen ezért választok így. A Hosszú Bot felé nyúlok. Jackal kicsit többet sebez vele. Nekem pedig több lesz az életem. Ezzel neki is. Jobban megvédhetem. Csak nem tudom, hogyan kell. Mirika, vagy a pónilány majd elmondja. Vagy valaki más. Mondjuk a Young Justice. Ott sok az idomár, tudom. Túl sok is, azt hiszem. De biztos segítenek. A szemem összeszűkül kissé.
Mirika közben örül, dicsér. Szégyenlős mosoly ül az arcomra. Jackal vakkant egyet, mert ő is úgy gondolja, mint az angyal. Ő is nagyon örül, hogy erősebbek vagyunk. Megfordulok, a bottal a kezemben. Kicsit elgondolkodom...
-Amazon... a harcos nők...
Olvastam már róluk. Lehajtom a fejem. Nem, nem vagyok olyan, mint ők. Az amazonok bátrabbak voltak. A maguk urai. Én még nem vagyok az.
Elmosolyodva felemelem a fejem.
Nem nézek Mirika szemébe. De közel vagyok hozzá. A szempilláit, a szemöldöke, az orcája. Már látom az írisze színét. Remélem, nem fog haragudni.
-Az leszek.
Ígérem. Amazon leszek. Egy angyal, egy igazi harcos angyal. Addigra Jackal is meg fog nőni. Erős lesz, aki megvédi magát. Én pedig megvédem a gyengébbeket. Az olyanoktól, mint a vörös hajú. És a férfiaktól. Azoktól a gonoszoktól, akik mosolyognak. "Játszunk egyet, baby".

by **Suzume** Szer. Aug. 20 2014, 10:22

Csak véletlenül mentem el a bolt előtt de rögtön megakadt a szemem az akción. Nem is gondolkodtam sokat, beléptem a boltba és már adtam is le a rendelést.
- Szia. Szeretnék venni egy pókmintás köpenyt szafaris ércekből.- Adom át egyből a szüksége nyersanyagokat.

/ércek/

by Ajánlott tartalom

Angelic Armour

Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour

Re: Angelic Armour