Re: [Küldetés] Fourth wall

by **Jun** Szomb. Aug. 08 2015, 11:13

Kihívóan pislogok a lányra aki mint kiderült sokkal jobb színész mint amire számítottam. Boldognak kellene lennem amiért, végre valahára olyan színésszel dolgozhatok aki szívét-lelkét beleadja a szerepébe, és nem csupán külsőleg próbálja alakítani az adott szereplőt de még annak a gondolkodásmódját is magáévá teszi. Megborzongok, a szűnni nem akaró vigyorral az arcomon talán kezd egy idő után unalmassá válni, kissé ijesztővé, de nem tehetek róla. A szablyámmal játszadozva várom, hogy válaszoljon az én "szabályomra". De nem teszi, csendben áll, és vár. Mire vár? Menjek oda és öleljem meg? Esetleg azt szeretné, hogy kézen fogva kísérjem vissza a terembe ahol forgatni kellene? Éppen lépni készültem, de Ayse-chan váratlanul mozdult, és szavak nélkül is válaszolt a kihívásomra. Úgy tűnik idebent is vannak kamerák, biztosan erről akart beszélni a rendezőúrral amíg én a sminkszobában bíbelődtem. Tetszik! Ő is a legjobbat szeretné belőlem kihozni ahogyan én is belőle, a tökéletes játékért. A lány előresuhan, reppen egy szék... Gyorsan oldalra húzódom, hogy kikerüljem, talán még arra is lesz elég időm, hogy a fegyveremmel hárítani tudjam a támadást, de ebben már nem vagyok teljesen biztos sajnos.
- Tudtam, hogy így fogsz dönteni! Te sosem változol, sosem... - picikét cukkolom szegénykét. Majd a szablyámmal megpróbálom lemetszeni a fegyvert tartó karját. Vagyis csak a látszatát keltem, hiszen ha már most lefegyverzem akkor hogy lesz ebből epic fight? Sehogy... ha nincs harc nincs izgalom, ha nincs izgalom kénytelenek leszünk unalmas flashback-ekkel kitölteni az egészet, vagy ami még rosszabb újravenni. Csak az amatőrökkel kell újravenni ugyanazokat a jeleneteket többször is...
- Csak ennyit tudsz? Hol van az az erős harcos aki leomlasztotta a falakat? Aki bezárta a démont a barlangjába? Aki titkos egyezséget akart kötni a királlyal? Amit most látok az nem te vagy, csak egy utánzat! Te is tudod, én is tudom, akkor mégis miért játszadozol? Hmm?

by **Silica** Szomb. Aug. 08 2015, 13:42

A rendező azonnal kijjebb somfordál, és a headsettjéhez nyúl, amibe suttog valamit. Senki nem avatkozik közbe, legtöbben az asztalok vagy a pult mögé menekülnek. Innentől kezdve tiétek a terep, legyen meg az epic fight.

Tulajdonképpen egy KT-t játszhattok le, annyi körben, amennyiben szeretnétek, ám a fegyvereitek ezúttal ugyanolyan gyakorlókardok, amilyeneket a talin használunk. Hogy eddig is ilyen volt-e, vagy csak most alakult át... jó kérdés! Azért vigyázzatok egymásra, csúnya véraláfutásokat tud ám okozni. :3

by **Ayse** Hétf. Aug. 17 2015, 19:13

Kicsit összezavarodtam. Nem! Inkább most kaptam tisztább képet! Bár a dolgok kezdtem elcsúszni egy koordinálhatatlan irányba, mégis egyre inkább élveztem. Felpörögtem! Vágytam rá. A harcra, a káoszra arra hogy a veszély édes ízét ízlelgessem, arra hogy függjek valakitől, vagy épp én tőlem függjön a másik. Manapság csupán ez a kettő érzés az ami elég adrenalint ad ahhoz hogy folytassam. Harcolni akarok, valaki ellen, valakiért, valamiért… Mindegy, csak megtehessem. Belekapaszkodok mindenbe miután nincs kiút és keresztül vágok minden határt, lerombolok minden falat csupán hogy túléljek. Hogy győzzek… Bár az eddigi viselkedésem nem ezt mutatta, de nem is volt okom harcolni a lány ellen, a férfi ellen, senki ellen…. csupán a küldetés ellen. Most viszont. A mondata, a felfordult helyzet amit teremtettem. Mindez engedélyt ad arra hogy elszabadítsam a bennem lévő káoszt, hogy kitörhessek. Hogy élhessek? Láttam a lány elszántságát, és biztosra vettem hogy meg akar ölni, kivégezni, harcolni… Amit viszonoztam én is. Megtehettem, harcolhattam. És hogy eddig ezt miért nem tettem meg, nem csak a nem volt ok miatt, hisz ha nagyon akartam volna úgy is találtam volna rá indokot, mint például az érdekes fegyverének az ellopása. De nem… azért ennyire még én sem vagyok hmmm, féreg? De mindegy is, nem is érdekelt ez most igazán, hozzá vágtam egy széket, meglendültem felé majd a fegyvereink találkoztak, meglepődtem hogy mikor alakult gyakorlókarddá, gondolom a játék ezzel akar megvédeni minket egymástól. Épp csak egy valamire nem gondol… A lány kivédte ugyan a kardom csapását viszont küldtem neki egy egyszerű jobb egyenest a nyitottabb oldalán. Ha sikerült elhajolnia sem hátráltam, tovább ostromoltam, leszűkítve a kettőnk közötti mozgóteret. A mondatára nem figyeltem, vigyorogva ütöttem volna addig amíg csak tehettem. Utáltam azt amikor valaki azt hiszi hogy tulajdonolhatja a másikat, és ő ezt ki is jelentette. Nem, nem leszek a tulajdona, majd ő lesz az enyém, hogy megtanulhassa mire is készül, hogy milyen a dolgok másik végén lenni. Kisajátítom, és megölöm. Végezni akartam vele, idegesített, ingerelt…. Majd rádöbbentem valamire… Valami olyanra ami megijesztett… Általában én szoktam másokból kihozni az ösztönlényt, az állatott… erre Ő… Pont Ő? Pont egy ilyen? De miért? Hogyan?... Érthetetlen, de élveztem. Akartam. Többet, még egy kicsivel többet. Csak egy picit még. A mondata ugyan ostoba rögtönzött kitaláció volt, mégis bele akartam menni a játékba. Játszani, nem is.... Játszadozni akartam... De nem válaszoltam, ilyen buta, értelmetlen szövegre nincs mit mondanom. Jobb ha hallgatok és ostrom alatt tartom.

by **Jun** Csüt. Aug. 20 2015, 14:03

Provokáltam a lányt, de ő csendben tűrte, továbbra sem válaszolt, néma maradt ami kicsit zavart ugyan, de tartom magam a szerepemhez, és továbbra is elszántságot sugárzó tekintettel próbálom felvenni vele a szemkontaktust. Egyszer régen valaki azt mondta, hogy ez megijeszt másokat. Legalábbis ha a te tekinteted nem a gyengeségedről és félelmeidről árulkodik. Szóval itt volt az adandó alkalom, hogy kipróbálhassam élesben is ezt a különleges technikát. A szék repült ugyan sikerült félreugranom előle, de nagyon közel volt. Már éppen beszédre nyitnám a szám, hogy tovább hergeljem az ifjú színészpalántát, kiprovokáljak belőle egy kis beszédet, amikor rádöbbentem, hogy a kettőnk közötti néhány méternyi távolság megszűnt, és gyakorlatilag egymás lélegzetét szívjuk be. De kivédtem. Sikerült. Tényleg sikerült! Felbátorodtam és belekötöttem, de nem szól. Semmit... Talán jobb lett volna, ha én is csendben maradok, és a harcra összpontosítok. Oldalba vágott, én pedig egy lépésnyit oldalra mozdultam. Fájni nem fájt, viszont innentől kezdve ez már nem gyakorlás. Most kell megmutatnunk a rendezőnek, hogy milyen profi színészekkel is van dolga. Talán még vágni sem kell majd a felvételt, de ez még elválik.
- Védd magad! - hátra húzom a lábam, majd olyan erővel igyekszem megrúgni, hogy picurit meg is pördülök. Ha sikerül időben kihátrálnia a rúgásom elől akkor minden bizonnyal a sikerül teljesen körbefordulnom.
- Máris feladnád ugye? Én még csak bemelegítek. - belekezdek a karkörzésbe. Ha a lány megmozdul, közelíteni próbál, a kardot tartó kezemmel igyekszem lecsapni rá. Huncut vagyok, nem a törzsét támadom, igyekszem kiütni a kezéből a kardot. Apropó... mikor cseréltünk fegyvert?

by **Silica** Csüt. Aug. 20 2015, 14:08

Kis pontosítás, hogy egyértelmű legyen:

A fegyveretek alakja, kinézete, súlya etc nem változott, csak az anyaga.
Pixelcsíkok nincsenek, azonban az ütések továbbra sem okoznak fájdalmat.

További jó játékot! ^^

by **Ayse** Szer. Aug. 26 2015, 10:12

Nem értek a provokatív szavakból, legalábbis ha nem a megfelelőkkel bombáznak, bár ezzel szerintem mindenki így van. Engem nem a szerep érdekelt, nem a küldetés, hanem a csaj mondata, kihívása… Úgy éreztem meg akarom ölni, hisz ha nem teszem meg akkor ő fogja velem. Azt mondta hogy az övé vagyok, az ő tulajdona, rendelkezik felettem. Szeretné legalábbis ezt elhitetni velem, és ez zavar. Tegye. Uralkodjon felettem, de ez csupán játék. Az amit velem kíván tenni viszont nem az és ez zavar. Mocskosul. Kivédte a széket és a támadásomat is majd ő következett. Figyelmeztetett majd támadt. A figyelmeztetése ellenére már olyan közel voltam hozzá hogy nem tudtam megakadályozni, pedig egy egyszerű mozdulattal megtehettem volna, viszont nem volt rá elég kapacitásom, így a rúgása sikeres volt, és a földre is kerültem tőle. A mondatára most sem reagálok, viszont én a földön, ő még áll, feltámaszkodok a könyökömre, majd szimplán csak összefogom lábaimmal mind a két lábát magam felé rántom, hogy a térdei összerogyjanak, és hátra vagy előre dőljön. Ha mindez sikerült rámászok, vagy szimplán csak megfordulok vele. Remélem elég lesz a súlyemelésem hozzá. Majd én jövök. Az előbb is álltam a szemei égetését, most viszont én égetek. A mellkasára ülök, ha tudok a fegyverek nem kellenek, most én irányítok. A kardok csupán segédeszközök.
- Mond csak… hogy értetted hogy a tiéd vagyok? – Kérdezek rá, kicsit vészjósló hangon. Nem szeretem az ilyet. Ha nem sikerül felé kerülnöm, akkor viszont magamra rántom a gallérjánál fogva tisztes távolságban tartom a fejét, nehogy lefejeljen, de még így is érzem a leheletének a melegét. Majd feltettem az előző kérdésem. Ha nem sikerült elég közel kerülnöm hozzá akkor nem tettem fel kérdést, viszont most feltűnt valami…
- Nincs életcsík! – Jelentem ki hangosan, kissé megdöbbenve. Kezdek begolyózni… nem még mindig csak a küldetés szívózik velem.

by **Jun** Szer. Aug. 26 2015, 13:44

A lány továbbra sem szólal meg, csendkirályt játszik, kezdem úgy érezni, hogy fogy a türelmem, zavar, hogy nem válaszol. Mindenképpen ki akartam provokálni belőle néhány szót, azt, hogy ellenkezzen vagy belemenjen a játékba, de mindhiába. Ő továbbra is támad, védekezik, majd egy rossz mozdulatnak, vagy talán az én szerencsémnek köszönhetően sikerül a földre taszítanom. Fölé magasodok, lenézek rá, ahogyan a földön fekszik, szívem szerint azonnal segítő kezet nyújtanék neki, azonban ez egyenlő lenne azzal, hogy kiesek a szerepemből. Csendben méregetem a lány aprócska testét mindaddig amíg túl nem jár az eszemen. A lábai már az enyémeket szorították, majd addig-addig próbálkozik mígnem elveszítem az egyensúlyérzékem, kezeimet kétségbeesetten forgatom, és előrezuhanok.
- nyúú - nyögök, nyávogok, vagy bármit is teszek ami belefér. Szemeim szorosan összezártam, kezeim magam elé nyújtom, hogy tompítsam az esést, és ne vágjam be az orrom. Viszont ez a testhelyzet sem tartott sokáig, Ayse-chan puha kezeinek érintését érzem a pocakomon, a hátamon, és eldőlünk. Értetlenül pislogok a lányra aki immáron nem előttem hever a földön hanem a mellkasomon ül.
- Úgy, hogy szeretlek, Ayse-chan. Szeretném ha melletted lehetnék, fogni a puha kezeid, megfésülni a szép hajacskád, főzni neked, közösen fürdőzni, és aludni. Már az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy különleges vagy. Nem vagy olyan mint a többiek, más vagy. Deee nem rossz értelemben! Ne értsd félre! Kedvellek. - picikét elpirulok ugyan, de széles mosolyra húzom az arcom, és ha kezeim szabadok akkor megpróbálom megfogni az ő egyik kezét, végigsimítani a kézfején, vagy ha egy picit előrébb tudnék hajolni akkor akár egy lágy csókot is lehelnék a szájára. Feltéve ha egyáltalán sikerülhet. Elvégre elég közel van az arca... talán.. talán.. Embarassed

by **Ayse** Kedd Szept. 01 2015, 17:37

Junn :p:

Értelmetlen ez az egész, maga a játék, maga a küldetés, maga a színdarab amit a küldetés ki akar tőlünk produkálni. Szinte érzem hogy figyelnek, hogy röhögnek rajtam, úgy érzem átlátnak rajtam, az érzéseimen a gondolataimon… Üldöznek… Ki akarnak készíteni….
Azt hogy kik vagy hogy miért?... Fogalmam sincs.
Olyan mintha azt akarnák hogy megbánjam hogy bejöttem, mintha ki akarnának taszítani a kinti sivár, fájdalmas de legalább élő világba… Magam sem értem ezt az érzést, tudom hogy logikátlan, tudom hogy túlreagálom…. Mégis az esetek túlnyomó többsége a félelmeim beigazolódását mutatja… Gyűlölöm… Ha megtudom hogy ki szórakozik velem, kicsinálom, kibelezem, darabokra szabdalom… Forr bennem a düh és a gyűlölet mindazok iránt akik ezt művelik velem, akik nem hagynak nyugton, akik ki akarnak készíteni. Biztos azt akarják, hogy becsavarodjak…. Ha tudnák, hogy milyen közel is állnak hozzá, talán nem packáznának velem… Most viszont… talán ő is benne volna? Nem… ahhoz túl egyszerű és gyámoltalan, bár lehet csupán álca, igen biztos hülyét akar belőlem csinálni… Az események azt mutatják, ennyire együgyű nem lehet senki sem mint ő…

Belemegyek a játékba, harcolok ahogy a szerepem megkívánja… viszont, ő sem harcol igazán. Inkább szavakkal próbál ingerelni, és hiába nem mutatom, volt egy mondata ami nem hagyott nyugodni… így felé kerültem és szóvá is tettem egyszerűen, amire a választ is hamar megkaptam. Először csupán sűrűn pislogtam, értetlenül álltam a mondatai előtt. Kezdem úgy érezni minden kicsúszik az irányításom alól, nem csak a történések, az események, a gondolataim, az ő… hát ő… nem tudom jobban kifejezni mije… minden olyan il logikátlan… Magam sem értem hogy az események hogy fajultak idáig, talán félre vezető jeleket adhattam volna. Nem. A mondatai hallatán, mint akit megégettek pattantam le a lányról… egyértelmű hogy nem hiszek neki. Talán még mindig szerep játszana? Nem… gondolkodtam és nem, ez a kijelentés még a szerep kezdete előtt hangzott el, tehát a válasz is a kezdete előtthöz tartozik. Értelmetlen…. Miért?... Majd megértettem… Igazam volt, tényleg közülük való, és ő az aki a bolondját akarja járatni velem, és reagáltam rá. Tökéletesen balféket csináltam magamból, miatta… előtte, magam előtt… mindenki előtt. Másképp kellett volna csinálnom… teljesen máshogy… belemenni ebbe az ostoba játékba és onnan kiforgatni őt, de… hibám hogy túl szemérmes vagyok ehhez, és ez a második eset hogy hátráltat… és mindkétszer harcban… Először Suzume csókja, most az ő ártatlannak és őszintének ható szavai… Hányok tőlük. Hányok a valótlan dolgoktól… lassan mindentől… De ennek vége, most rögtön megfizet.
- Komolyan? – Kérdeztem tőle kihívóan, ugyanakkor máris azon forrt a vérem hogy megalázzam, ahogy ezt ő is megtette velem.
- Ha így van, bizonyítsd! – Jelentettem ki ellenmondást nem tűrően.
- Kezd azzal, hogy eldobod a fegyvert. – Kezdek bel a kis játékomba.

by **Jun** Szer. Szept. 02 2015, 23:33

Kezdtem egy picit kényelmetlenül érezni magam a földön fekve, ahogyan Ayse-chan fölém magasodik, és csendben méregeti kissé gyermeki testem, szőke tincseim néhány hirtelen fejforgatással sikerült némileg kiküzdenem az arcomból, hogy tökéletesen lássam a lányt, és tarthassam vele a szemkontaktust. Elvégre a szem a lélek tükre, sokat elárul a másikról, hihetőbbé teszi a szavait, vagy éppenséggel félelmet ébreszt a másikban. Kezeim szorosan a padlóhoz simulnak, érzem ahogyan Ayse-chan kezei erősen markolják az enyémeket, bizonyára nem ez az első, hogy ezt teszi. Azonban mintha habozna... Vajon tudja egyáltalán, hogy mit akar? Nem vagyok benne teljesen biztos, de azt hiszem, hogy a szavaim célba értek. Talán még a szívét is megdobogtattam, valósággal zakatolhat, és talán komoly kihívást is jelenthet számára az érzelmeinek kontrollálása. Nem semmi, hogy képes ilyen ügyesen elrejteni az örömét. Szívem szerint most azonnal homlokon csókolnám, de attól tartok, hogy még ha meg is próbálnám, nem érnék el odáig, és az nagyon égő lenne...
- Nem hiszel nekem? Mi okom lenne hazudni neked? - kérdezek vissza, picit félredöntöm a fejem, és ha netán le is szállna rólam továbbra is a földön fekszem, és nézem. Persze miközben a válaszára várok, végig azon töröm a buksim, hogy mivel is bizonyíthatnám a szavaim hitelességét. Gyengéden az ajkamba harapok, majd beszédre nyitom a szám, és a következőket mondom neki.
- Azzal ha eldobom a fegyvert nem a szerelmem bizonyítom be neked, hanem elveszem tőled életed szerepét. Azt pedig nem tehetem. Nekem támogatnom kell téged, mindenben! Mindig, mindenhol. Ha pedig rossz útra térnél én leszek az aki utánad megy és visszaterel a helyes ösvényre. Szerintem te is tudod miről beszélek. Téged is átjár ez a különös érzés igaz? Érzed odabent a melegséget? Valld be, hogy érzed! Tudom, hogy igen, szóval ne füllents! Nem kell hinned nekem, de én be fogom bizonyítani neked, hogy kedvellek, és vigyázni akarok rád, és azt is, hogy te is vigyázz rám. - természetesen a fegyvert hülye lennék eldobni, de támadni nem támadok, sőt meg sem mozdítom a kezeim, inkább csak várakozom, és figyelek.

//apropó nem tudom, hogy jeleztem-e de van ilyenem:
"A céhbónuszod tapasztalati része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő." Embarassed

Csak, hogy ne legyen elfelejtve Embarassed

//

by **Ayse** Szer. Szept. 16 2015, 08:50

Ez a lány komplett hülye… és engem is azzá tett, majd igyekeztem mindezt megtorolni valamiképp. Nem kezdtem bele kifejteni hogy miért is logikátlan a kijelentése, hogy miért is képtelenség az hogy bármennyire is vonzódjon hozzám akármilyen szinten is. Arról nem is beszélve hogy magamnak sem ismerném be de ez a kijelentés részéről ijesztőbb volt mint ha meg akarna ölni… Leszáltam róla természetesen, hisz a fegyverét hogy másképp dobhatná el, és miként is vetkőztethetném ki őt magából, ha nem adnék teret hozzá… A válaszától hányni tudtam volna, annyira megírt és valótlan… annyira… átlátszó hazugság az egész…
- Nem hiszek neked… de ha szeretnéd… - Azzal eldobtam a fegyverem, messzire hogy ne tudjak utána menni ha akarnék sem…
- Nem szeretem az értelmetlen harcokat. – Másodjára tagadtam meg a szerepem folytatását… nem is, eddigmindvégig megtagadtam egy felvett szerep kijátszását… Talán nem akartam véget vetni még a játéknak? Vagy ami valószínűbb… mindeddig féltem elkezdeni azt, pedig egyszerű pár mondat, pár fegyvercsapás és kész… A jutalom kiosztásra kerül, én megszabadulok ettől a… hát tőle…
- Az életem szerepe a nap huszonnégy órájában íródik, nem egy ilyen küldetés teszi azzá. – Javítottam ki.
- A rossz útról pedig már lekéstél. – Olyan mélyre süllyedtem magamban ahonnan már nincs kiút… de mindezt ő honnan is tudná… sőt nincs is köze hozzá…
- És igazán, kihoznál az útvesztőből, nézd csak meg az indikátorom, szép zöld ugye? Pedig ha érdekel már öltem is. – Mosolyodtam el, és mélyen a szemébe pillantottam kíváncsi voltam egy ilyen együgyű reakciójára, vajon börtönbe akar majd csukatni, megölni, bosszút állni mint a tag fivére… Hát tegye csak ha tudja… ha.. tudja. Majd a folytatásban, melegséget hát biztos nem érzek, de az tény hogy összezavarodtam. Szeretnék hinni egy ilyen hülyének?.... Nem gondoltam volna hogy én ilyen szánalmas vagyok, úgy éreztem még mélyebbre kerültem mint gondoltam… Majd… vigyázni rám?... Vigyázni valakire… kizárt! Nekem nem kell senki! Minek? Csupán koloncnak a nyakamra? Aztán hogy mondanám meg neki hogy én bármikor….? Nem! Nem és nem! Amikor bekerültem eldöntöttem, nem fogok függeni senkitől, és senki sem fog tőlem! Jobb nekem így… egyedül. A gondolataim hatására a vonásaim megfeszültek a szemem komor és hűvös lett, bár ha nem gondolatolvasó aligha tudja hogy mi is zajlik bennem és jobb is így.

Ezer gomenn a késésért...

by **Jun** Hétf. Szept. 21 2015, 19:59

Őszintén válaszoltam, reméltem, hogy elhiszi mindazt amit mondok neki, és talán egy kicsit meglágyul a szíve, szerencsére úgyis szinkront fogunk kapni, ezért nem probléma ha fecsegünk egy kicsit harc közben, ráadásul ezek a pillanatok csak segítenek közelebb kerülni hozzá, hogy jobban megismerhessem, bepillantást nyerjek a gondolataiba, meg minden hasonló huncutság. A válaszát hallva elmosolyodtam.
- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. Éppen ezért kedvellek annyira. - felnevettem, reméltem, hogy velem együtt fog ő is, de azt hiszem erre várhatok, hiszen úgysem fog. Túl makacs hozzá, önfejű. - De éppen ezt szeretem benned. - remélem hamarosan ő is annyira őszinte lesz hozzám és önmagához mint amennyire én is vagyok vele. Szüksége van a segítségemre, nekem pedig segítenem kell rajta. Szeretném megkérdezni tőle, hogy ő mit szeret bennem, de attól tartok, hogy a választ csak akkor tudnám meg ha a buksijába pillanthatnék. Fogtam magam és felkeltem a földről és a lányra pillantottam, azt hittem, ha a földön maradok egy picit talán le akar csapni rám, vagy bármi, de nem tett semmi ilyen csúnya dolgot... Miért nem? Mert szeret!
- Még egy hasonlóság! - örömömben még előre is mutatok az ujjammal, egyenesen rá. - Ez hihetetlen! Nem is néztem volna ki belőled, hogy hasonlóan gondolkozol mint én! Boldoggá tettél! De tartsuk magunkat a szerepünkhöz. Hamarosan vége. - A fegyvert ekkor a magasba emeltem, és tátogtam picit, hogy tudjanak hozzávágni majd valami szöveget, ha szükséges. Vártam egy pillanatot behunyom a szemem, és lecsapok. Persze néhány centiméternyire a lánytól félre fog leérkezni a fegyver, de ez lényegtelen, hiszen úgyis elsötétedik majd a kép, hiszen a tv-ben nem mutathatnak véres izébizés jeleneteket...
- Nem érted a lényeget. A küldetés csak segít kiteljesedni. - kacéran kacsintok egyet, majd közelebb lépek és vállon veregetem. - Szép munka! Nagyon ügyes voltál. Be kell valljam, először azt hittem, hogy majd sokat kell segítenem neked, de végül kiderült, hogy egy nagyon ügyes társat kaptam, és ezért nagyon boldogságos vagyok most! El sem tudom mondani mennyire! - egy pillanatra értetlenül nézek rá, félredöntöm a buksim, és csendben hallgattam a lány szavait. A szám ezúttal nem görbült, kifejezéstelenné vált az arckifejezésem.
- Mégis mi a fenéről zagyválsz? Sosincs túl késő. Mindig vissza lehet fordulni. Csak minél távolabb vagy annál nehezebb megtalálni a visszavezető ösvénykét. De ha van valaki aki segít akkor sokkal könnyebb. Ölni pedig mindenki ölt már. Én is, te is, Kayaba is, Sadako-chan is, a rendező úr is. Még ha ez nem is látszik rajtunk, így van. Sajnos. Viszont... Ez nem változtat semmin. Szeretném, ha néha találkoznánk, esetleg lenne kedved meginni egy kávét? Képzeld van egy csomó kedvenc cukrászdám! Elmehetnénk enni egy sütit valahol a forgatás után, ha ráérsz! A sütit mindenki szereti! Közben pedig jobban megismerjük egymást. Mit szólsz hozzá? :3 - kezet nyújtok felé, a fegyvert pedig szintén eldobom.

by **Ayse** Szomb. Szept. 26 2015, 22:44

Csupán egy szemöldökráncolással jutalmaztam a mondatát. Képtelen voltam megérteni őt, felfogni a logikáját sőt a szándékait is. Egyszerű volt a képlet számomra. Össze akar zavarni, és sikerült is neki, mégis… úgy ragaszkodom a saját eszmefuttatásaimhoz… egyszerűen nem látok más értelmes magyarázatott… Megvártam míg felkel, míg összeszedi magát, de minden mozzanatát szemmel követtem. Nem bíztam benne… egyáltalán nem, és láttam mikor fegyvert emel ellenem, pedig nem ezt kértem tőle. Ha szertne teljesítené… most mégis… Meg sem torpantam, nincsennek életcsíkok és nem fáj semmi. Egyszerűen nem árthat nekem. Figyeltem miképp a fegyverével felém közelít, mikor egy síkba ér velem, éreztem a benne áramló erőt és lendületet, szinte statikusan súrolta a testemet a műanyagfegyver mikor elhalad mellettem… centiméterekkel. Szóval ő is átlátta. Ebben nem harcolhatunk egymás ellen értelmesen… hisz se igazi győztes se igazi vesztes nem lehet. Megemlítettem a véleményem elmondtam hogy már öltem mégis…
~ Ez a lány…~
- És mond csak… te mit éreztél amikor öltél? – Kérdeztem kissé vészjósló, ámde valódi kíváncsisággal a hangomban. Érdekel hogy komolyan mondta-e, mármint hogy ölt. Ugyanakkor a gyilkos gyilkos marad és nem érdemel második esélyt, ez alól se én se más nem vagyunk kivétel…
~ Szemet szemért, fogat fogért… gonosszal a gonosz ellen…~ Ostoba mondat és már nem is tudom hol és mikor hallottam így kiforgatva mégis megfogott, és csupán ebbe kapaszkodok, csupán ennyi maradt nekem. A lány gesztusát sötét tekintettel fogadom.
- Lenne még pár kérésem. – Hangom közönyös volt. Igen, nem tettem le arról hogy megalázzam ahogy azt ő is tette velem. Nem hagyom hogy fölém kerüljön…
- Térdelj le. Ha tényleg szeretsz, megteszed. – Jelent meg némi gonoszság a szememben.

by **Jun** Szer. Szept. 30 2015, 22:48

Milyen jól leplezi az érzelmeit! Csak erre tudtam gondolni amikor elsuhant mellette, közvetlenül mellette a műanyag játékszer. Még a szeme sem rebbent, pedig biztos vagyok benne, hogy nagyon be lehetett rezelve úgy igazából. De mindent a kamera kedvéért. A rendező biztosan körbecsókolgatja ezért a fantasztikus alakításért. Legszívesebben felvisítottam volna és a nyakába vetődnék de nem teszem. Csak mosolygok. Nem csak az arcom de még a szemeim is, az arcom szinte ragyog, sziporkázok ma, és erről csakis ő tehet. Az én csodálatos színésztársam, illetve most már barátok is vagyunk! Micsoda barát!
- Hogy mit éreztem? - picit eltűnődöm, eszembe jutnak a csalódott férfi arcok akikben valami meghalt amikor közöltem velük a tényt... de úgy igazából mit is éreztem? - Semmit. Ürességet. Olyan egyhangú volt, de minden ment tovább ahogy annak rendje tartja. Te megsajnálod a sülted amit megeszel? Sajnálod Rómeót akinek összetört a szíve amikor Júlia megitta a varázsitalt? - kérdezek vissza, leleményes válasz! Büszke vagyok magamra. Kis huncut de büszke. - Te mit éreztél? Mesélj. Szeretném tudni. Ha elmeséled biztos jobban fogod érezni magad. Bűntudatod lett miatta? Sajnáltad ugye? Persze, hogy sajnáltad. Én is néha megsajnáltam őket. De igazából mostanában sokszor van lelkiismeret furdalásom emiatt... De én megbocsájtok neked. Együtt megváltozunk rendben? :3 Mert barátok vagyunk. - jelentem ki egyszerűen, és széttárom a karjaim, hogy esetleg megöleljen, mert az ölelés jó. Napi öt ölelésre szükségünk van, hogy ne legyünk depisek. Néha ölelgetem magam azért, hogy jól legyek. Ezért meg akarom menteni Ayse-chant is. Egy öleléssel kezdem... igen az ölelést mindenki szereti!
- Bármit kérdezhetsz. Kérdezni mindig szabad. Na. Keblemre barátnőm! - hívogatom, ha még nem jött volna.. csak azért is én nyerek. Megölelem!
- Jaj te! Olyan vagy. - megpróbálom vállon veregetni és felnevetek. - Na gyere, szerintem vége a forgatásnak. Mi lenne ha beülnénk valahova meginni egy csésze finom, forró almás teát? Mondjuk egy ínycsiklandozó sütemény társaságában? Legyen torta! Sacher? Fekete erdő? Esetleg valami gyümölcsösebb? Hmm ha jól tippelem te inkább gyümitorta imádó vagy ugye? Ez olyan mint amikor valaki cicás vagy kutyás ember. Látszik az arcodon. Ne tagadd. - vigyor~

by **Ayse** Hétf. Okt. 05 2015, 05:09

Egyszerűen nem értettem meg ezt a lányt, eddig úgy hittem a bolondját járatja velem, egyszerűen nem akar mást csak… szórakozni, és közben könnyelműen szórakoztatja magát… De már ebben is elbizonytalanodtam, vajon ez is a lejárattatásának a része?... Egyszerűen nem hiszem el amiket mond, mégis… olyan félvállról dobja oda a szavakat, mintha nem is tanúsítana hozzá jelentőséget… és ez volt az ami leginkább zavart…

Végighallgattam a mondatait, a válaszait… sőt kicsit vártam a válasszal, hisz nehezemre esett elképzelni róla mindazt amit mondott… de a válasza… az valahol olyan volt mint amit én is éreztem…
- Én se éreztem semmit, egyszerűen semmit… nem szakadt le a föld és tényleg nem változott meg az indikátorom sem… ami erős hibája a játék rendszerének…. – Ered meg a nyelvem…
- Ugyanakkor én szántam… de nem sajnáltam, mélységesen megvetettem és lenéztem a gyávaságáért az áldozatomat. – Jelentettem ki kimért hűvösséggel. Valamiért ebből a megvetésből mindenkinek jár egy pici…
- De… érdekes volt ahogy kardom pengéjéről elpixeleződött a tag… - Jegyzem meg közönyösen.
- Mond csak te hogyan öltél? – Érdekeltek a módszerek, hisz talán neki eszébe juthatott olyan ami nekem nem, és jobb ha tisztában vagyok vele…
- És még valami… nem szégyellem magam miatta és nem bánkódom, sőt az emberek iránti megvetésem csak nőtt, azóta… és ha hasonló történne megint sem változtatnék... – Húztam el a számat, de a tekintetem üres volt, nem kísérte se mosoly, se semmi… Ha ezek után is megölelne, szintén ódzkodok a fizikai kontaktustól… és hátrálok egy lépést miközben jobb kezemmel eltolom magamtól. És ha a közvetlensége sem változott akkor sem fogadja másképp kissé lelassulnak a fogaskerekei, viszont akkor sem hagyja magát…
- Nem szeretem az édességet… de a fegyvered érdekel.. – Jelentette ki, és így belemegy az alkuba. Bár magam sem tudom eldönteni hogy tényleg a fegyver miatt-e...

/Btv.: Ha mégiscsak kap ölelést, változik a vége, tehát folytatódik./

by **Jun** Hétf. Okt. 05 2015, 22:23

Csendben hallgattam a lány meséjét. Türelmesen vártam, hogy befejezze. Be kell vallanom de legalább olyan érdekesnek találtam mint amennyire szörnyűnek. Úgy érzem, hogy szüksége van a segítségemre, a támogatásomra, a szeretetemre, hogy ismét felemelkedhessen. Ő lesz az én kouhai-om, a kis tanítványom, aki felnéz rám, példaképként tekint rám, egy hősre, akit tisztel és szeret, elfogadja a tanácsait. Cserébe tanítom, védelmezem a gonosz, és igazságtalan világtól, és segítek neki megváltozni. Igen változni kell, neki is ahogyan nekem is kellett. Szüksége van rám. A történetünk hasonló, de mégsem ugyanaz a szituáció, erre sajnos rá kellett döbbennem.
- Szavakkal. - válaszoltam röviden, majd egy rövid szünet után folytattam - Ne utálj emiatt, de van egy lehangoló történetem amit nem meséltem el eddig idebent senkinek sem... Néha a szavak jobban fájnak mint bármelyik fegyver vagy méreg. Korábban Tokyo-ban egy fiú öngyilkos lett miattam. Leugrott egy tizenöt emeletes ház egyik erkélyéről és nem élte túl. Igazából én csak ott álltam a temetésén, nem tudtam sírni, még csak nem ismertem igazán, nem kötöttek hozzá emlékek, mégis a családja úgy hitte, hogy a barátja voltam... - mesélem mindenféle lelkesedés nélkül a történetet, kissé lehajtva a fejem, majd hirtelen megrázom és felemelem - De ez már a múlt! A jelennel kell foglalkozni. - egy picike vigyort erőltetek az arcomra, remélem tanul majd az én esetemből és nem fogja bántani a szerelmetes férfiakat akik próbálnak neki imponálni.
- Én sem bánkódom, vagy szégyellem magam. Túl kell lépni ezen. Élned kell az életed. Velem. Én segítek, szeretnék segíteni, ha gondolod akár be is léphetsz a céhünkbe, sok kedves barátom van ott. Mindenki nagyon aranyos, és egyedi! Mit szólsz hozzá? Van kedved? Vagy inkább ne is válaszolj! Majd később megbeszéljük ezt, miután meséltem picit erről rendben? - hablatyolok össze vissza, igazából nem is értem, hogy jutott eszembe pont most a céh, de nem is érdekes annyira.
- Majd megmutatom a fegyverem is! Nem olyan nagy szám. Kedvelem a humorod. Razz

Keblemre! - szélesre tárom a karjaim és rácuppanok, szorosan a keblemre ölelem a kis drágát, még ha próbál is elnyomni magától én erősködöm és ha mást nem is de legalább a kezeit megölelgetem.

by **Ayse** Csüt. Okt. 08 2015, 11:38

Szavakkal?.... Igen tudom jól, hisz az én életemet is ezzel vették el… Mármint az életkedvemet, szavakkal és hazugságokkal, hamis ámításokkal. De sosem voltam csöpögős most sem leszek… Rezzenéstelen arccal figyelem a lány meséjét… Hamar ki is alakul bennem a kép, miszerint az a srác hülye volt, egy halálraítélt és Jun talán csak segített neki megadni a kezdő lökést. Ez a pillanat volt az amikor a lány iránt egy halovány szimpátiát kezdtem érezni. Elmosolyodtam, szégyellte magát. Valahogy most olyan kis édesnek tűnt, de attól függetlenül ugyanaz a hülye liba marad aki volt…
- A srác egy bolond volt, egy halálraítélt… te csupán segítettél rajta, és ha nem te valószínű máskor mással csinálta volna meg ugyanezt… - Feleltem közönyös hangon. Nem vigasztalni akartam, ez a konkrét véleményem volt… Én is lehettem volna, nekem is megfordult a fejemben… sőt tettem is érte , viszont… sosem voltam képes megtenni. Makacsul ragaszkodtam a nyomorék életemhez… egyszerűen élni akartam, akkor is ha fáj, akkor is ha szenvedek és úgyis hogy tudtam hogy jobb sose lesz. Hisz itt vagyok nem? Jobb lett? Az elemi gondok eltűntek, tudok járni, beszélni mozogni, lehetne éltem… Mégsem hazuttoltam meg önmagam, ugyanaz az ágyhozkötött rokkant maradtam aki odakint vagyok… Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az életemmel, talán nem is akarok semmi különöset… Nekem nincsennek nagyravágyó, hosszútávú céljaim, én csupán élek és ez így jó. Lélegezni, beszélni, gondolkodni, fájdalommentesen élni, saját döntéseket hozni, és még a cipőfűző bekötésével sincs gond… Maga a menyország nem?... Nem, nekem ez nem elég… Hisz elvették tőlem azt amire vágytam, hogy felnőhessek, hogy szép lehessek… Hogy nő lehessek… Csupán elvigyorodtam amikor a céhbe invitálás lehetőségét felhozta... Talán el is fogadnám, de nem... legalábbis most még nem... Előbb még más terveim vannak.
- Ne siessünk úgy előre... - Felelem kissé hűvösen, ugyanakkor valamivel magasabb hangárnyalattal mint eddig. Majd megjegyzem mit is szeretnék tőle. Miért is vagyok hajlandó elmenni vele, bárhová is...
- Humor? - Néztem rá döbbenten. Hisz nem humorizáltam, én komolyan gondoltam minden szavam. Majd ha közeledni akart hozzám, továbbra is tartózkodtam a fizikai kontaktustól. Viszont sikerült az első küldetést teljesen végig vinnem. Az elsőt, a ki tudja már mennyiből... Nagy szám.

Jun:

by **Jun** Csüt. Okt. 15 2015, 19:28

Jól esett a lánytól, hogy megvigasztalt a szomorú, szívbemarkoló történetem után, nem számítottam rá, igazából nem is volt rá szükségem, hiszen nagyon régen volt, és a történtek után megnyugtattak, hogy valóban nem az én hibám volt a dolog, de ettől függetlenül felelősnek éreztem magam. Mosolyogtam, és bólintottam, ennyi volt a reakcióm Ayse-channak. Még céhtagságot is felajánlottam a drágának, szeretném a közelemben tudni, ölelgetni, öltöztetni, kirándulni vele, megetetni beteg napjain miközben egy kerekesszék rabjává válik, és mást sem tud csinálni mint kínjában nyöszörögni. Ah, ez az egész annyira fekete, de mégis van benne valami ami izgatja a fantáziám. Nem tudom pontosan mi is lehet az, de valami van... valami eddig nem ismert érzés.
Talán felelősséget akarok vállalni? Szeretnék vigyázni rá, és ez ezúttal nem olyan mint amikor megkaptam azt az ékszerteknőst és elfelejtettem megetetni majd Tanaka leszidott érte, amiért felelőtlen voltam. Nem ez más... vagy annyira talán mégsem?
- Igazad van! Nem kell sietni.. majd nagyon lassan fogunk élni, hogy sokáig tartson minden örömteli! Hmm lehet a többieknek még nem mutatlak be, túl korai lenne, és biztos mindenki téged akarna.. Főleg a fiúk... ők szeretik a kis termetűeket. Én már csak tudom. - vonok vállat - De ne aggódj megvédelek! - kacsintok rá, és mellésuhanok oldalba böködöm, és megpróbálom visszacsalogatni a földre, hiszen biztosan pajzán gondolatai támadtak a fiúk hallatán.
- Bizony, vannak fiúk is a céhben, de ez nem olyan meglepő ugye? Ne aggódj nem fognak bántani ha eljutunk addig! - nyugtatgatom, de a humort már meg sem hallottam. Karon ragadom és megpróbálom magammal ráncigálni a rendezőbácsihoz, miközben hangosan felvisítok.
- Rendezőbáácsiii! Milyenek voltunk? Ugye, hogy nagyszerűek? Ayse-chan fantasztikus színész! Tessék megdicsérni mert én nagyon elégedett voltam ám vele!

Ayse:

by **Ayse** Kedd Okt. 20 2015, 16:49

… Fogalmam sincs miért mentem bele… fogalmam sincs miért fogadtam el a meghívását és szintúgy nem tudom azt sem mit is akarok tőle…

Megvigasztaltam, Atoruval is megtettem, mégsem értettem a lényegét a dolognak. A fiú még sírt is a vállamon, de Jun csupán egy félénk bólintást ejtett meg felém. Ejnye nem voltam elég sikeres, de ami késik nem múlik… Igazság szerint semmit nem jelentett számomra a története, leginkább az emberi ostobaságot támasztota alá bennem, és nem sikerült azonosulnom a lánnyal, nem éreztem együtt vele, nem sajnáltam egyik felet sem… Miért is kellene?... Nem értettem magamban ezt az érzést, hisz régen nem így volt… de mára már nem is érdekelt. Egyedül voltam eddig is, nehogymár most kelljen valaki?... Kacagni tudnék a gondolaton… Majd megint kezdte a mondandóját, ugyanúgy semmitmondó jelentéktelen szöveg… mellébeszélés. Csupán ezért mond bármit is hogy beszéljen, se értelem se szándék nincs mögötte, hosszútávú, célravezető legalábbis…
- Nincs kitől megvédened, és megmondtam nem hiszem hogy csatlakozni fogok a céhedhez… hacsak jelentős hasznom nem származik belőle. – Jelentem ki ridegen.
- Már megmondtam hogy nem kell megvédened senkitől, és nem félek a fiúktól sem… - Egyszerűen hihetetlen hogy ennyire értettlen legyen ez a lány… Majd amikor odaszaladt a rendezőhöz, és a mondata után hogy dícsérjen meg csupán forgattam a szemeim. Nem értem ezt a nőt… egyszerűen nem értem, és magamat sem azok alapján hogy miért is próbálom megérteni őt… Nem értem mi az amivel másabb mint mások, és amivel elérte nálam azt hogy egyszerűen… egyszerűen más. Atoruval csupán azért foglalkoztam mert éreztem hogy megváltoztattam benne valamit, mintha kicsit megtörtem volna, és imádtam ezt az érzést főleg hogy utána hozzám jött vigaszért. Imádni való volt a maga módján. És itt van most Jun, őt nem törtem meg, még nem érzem hogy bármit is megrepesztettem volna benne, és nem is volt célom… ugyanakkor mégis ragaszkodik valami teljesen logikátlan dolog miatt hozzám. Azt hiszem ennek fogok utánajárni, és ezt fogom felhasználni önmaga ellen, csak hogy ő is olyan kis tündéri legyen mint gyűjteményem első tagja. Atoru-kun.

Akkor a randi!:3 És jöhet a záró. :3

by **Silica** Csüt. Okt. 22 2015, 06:41

Nemcsak a rendezőbácsi, hanem az egész stáb ámulattal figyeli a ténykedéseteket, válaszolni azonban már nincs idejük. Stílusosan, mintha csak színházba lennétek, és színt váltanátok, megremeg a kép, elhomályosul és immár egy színpadon álltok, hatalmas közönség előtt, majd egy frakkos úriember lép elétek, és két kis kosárkát nyom a kezetekbe, tele arannyal, növényekkel, na meg persze egy-egy kis Oscar szoborral. Így talán még soha nem kaptatok jutalmat a küldi végén. Kérdezni azonban nincs idő, ez a szín is eltűnik, és ti újra a Kezdetek Városának sűrű forgatagában találjátok magatokat.

Zárókör. Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem!

by **Ayse** Vas. Okt. 25 2015, 15:52

Jun viselkedés és mindenre való lelkesedése meglehetősen irritált, de ez van. Kicsit degredált szegény, viszont érdekes a fegyvere, arról nem is beszélve hogy ilyen ostoba hozzáállással eddig eljutott. Úgy sejtem szintben fentebb jár mint én, de ebben nem lehetek biztos, viszont sokszor viselkedett gyanúsan, sokszor űzött gúnyt belőlem… Talán a kis történetével is pont azt tette, hisz meddig tart egy ilyet kitalálni, bár nem igen nézem ki belőle hogy ilyen rögtönzésekre vetemedne csak a cél érdekében… És persze cél… ostoba értelmetlen szavak amikért úgy néz ki tényleg akar tenni is, lássuk meddig képes elmenni…
Amint a főszervezőhöz értünk… úgy tűnt tényleg vége a mi kis játékunknak. Meglepő… ez az első küdletés ahonnan nem pattantam meg. Miért? Mármint kúriában nem, de ott szívesen voltam. Imádtam hogy Hermitre kenhetek mindent, és Alex aki így is bizalmatlan így férkőzhettem kissé a közelébe.. Kissé, azóta se láttam, és nem is kívántam. A terem megváltozott, tapsvihar majd egy szinpadon találtuk magunkat. Most meg kéne hajolnunk?... Na neeem. Mereven álltam és a kosárka felé vetettem a pillantásom. A pénz az tényleg jól jött, jó kis summát kaptunk. A növények… legalább a látásom is nőhetett… Majd… a kis szobrocska… A kezembe vettem, majd szimplán az első kukába, vagy simán a földre hajítottam. Nincs ilyenekre szükségem… főleg nem egy mű-játék után… Mindez olyan mint amikor a kis osztályosok minden sportrendezvény után kapnak valami érmet, pusztán a részvételért… ez sem volt több, ráadásul megalázó is… Így egyértelmű volt hogy megszabadulok tőle… Búcsút vettem Jun-tól is, hátra se fordulva, egy röpke „Csá” és intés után hagytam magára a lánykát.

by **Jun** Vas. Okt. 25 2015, 21:24

Sejtettem, hogy lenyűgöző alakításunk lesz. De, hogy ennyire jók legyünk még én sem gondoltam. De mi tagadás, ha jók a színészek, és a rendezés is kifogásolhatatlan akkor csak jót lehet játszani. Az ajándékok láttán felcsillant a szemem, és szorosan a lányka mellé léptem, megfogtam a kis kacsóját, és próbáltam egy közös meghajlást vele, élvezni a tapsot, meg mi egyebet.
- Juj! Egy díj! Nézd Ayse-chan ugyanolyan díjat kaptunk! Megvan az első közös emlékünk! - vigyorgok mint a vadalma, miközben gyorsan az arcomhoz húzom az aranyozott szobrocskát. - Szerinted aranyból van? Nem mintha nem szeretném akkor is ha nem, de úgy különlegesebb lenne... Azt hiszem tudom is hova fogom tenni! Van egy szép polcom otthon, ahol mindenki láthatja majd aki meglátogat! Te hova rakod majd? - közben látom, hogy a jány elejti az övét, odasietek és felkapom, letörölgetem.
- Jaj! Ayse-chan majdnem elhagytad a szobrot! De szerencsére én itt voltam és éppen időben vettem észre, még mielőtt hiányozna neked. Tessék, itt jó helyen lesz. - Döfködöm meg a pociját játékosan, majd próbálom valahogy a ruhája alá csúsztatni. Közben elköszönt én pedig kérdőn utána pillantottam egy kicsit vártam, mire feleszméltem, hogy mi is történt valójában. Azt hiszi elfelejtettem az ígéretem, de én soha! Utána szaladok belé karolok.
- Elviszlek a legeslegkedvencebb helyemre a világon! Megígérted, hogy ma bulizunk picit, és fiatal még az éjszaka. Véletlenül pedig pont nincs semmi programom, szóval menjünk és duhajkodjunk picit a városban! - kacsintottam az újdonsült barátosnémre, és neki is láttam a hogyan tovább kitervelésének. Ez egy tökéletes este kezdete lesz!

[Hamarosan írom az ismi kezdőjét Ayse-chan ]

//Köszönjük szépen a mesét nagyon izgi volt :3//

Nem emlékszem, hogy kértem-e korábban de ilyent használtam/használnék:
A céhbónuszod tapasztalati része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő.

by **Silica** Hétf. Okt. 26 2015, 07:15

The End

24 kör sikeres befejezése után jutalmatok a következő:

120 Exp alapjutalom.
20 Exp kreativitásjutalom mindkettőtöknek.
60 Exp túllépős jutalom.

Összesen: 200 Exp & 210 arany

...elvileg, ha nem rontottam el. Amíg Kleinci nem láttamozza, és adja hozzá a reciket meg a többit, ne vegyétek biztosra.

by **Cardinal** Kedd Okt. 27 2015, 12:41

További jutalmak \o/

Jumpy Vigor: 105 arany, minden céhtag 40 exp
Liberators: 105 arany, minden céhtag 20 exp

Jun
[T3] Kristályírás: Ellenszél Kristály Recept, Területi Gyógyító Kristály Recept
[T3] Növénylátás (255 -> 275): 5 Nihil Ág 3 Eknier Levél 6 Gyilkos Galóca 2 Ezüst Százszorszép 4 Gigantikus Pitypang

Ayse
[T1] Kristályírás: Fotó Kristály Recept, Gyertya Kristály Recept
[T1] Növénylátás (95 -> 100): 8 Kis Tövisgyökér 3 Faeno Levél 1 Barna Gomba 2 Tövisgyökér 2 Vörös Pitypang 1 Örökké Lángoló Tulipán

by Ajánlott tartalom