[Küldetés] Fourth wall

Gyorsabb fejlődési lehetőség? És csak egy üzenet az ára? Tetszik... habár olyan gyanús, csapda illata van, de egy üzenetbe még nem halt bele senki nemde?
- pity pity pity...

To: FXKZ

Jun írta:Jelentkezem

éés elküld. Egyébként meg ki nevezi el magát így? Mint valami robot, vagy titkos ügynök, esetleg maffia.. vagy talán három az egyben. Vicces lenne ha valóban így lenne, és az informátor valójában tényleg egy maffiózó titkos ügynök lenne aki valójában egy robot. De... rövid harc? Miféle harc? Miről is van szó? Oh de ott van a játék szó is akkor biztosan egy showműsorba nyertem meghívást. Ez rendben van. Talán még az Aincradstarson fedezték fel micsoda tehetség vagyok és a nép követeli, hogy ismét előbújjak az árnyékok közül. Ah igen, csodálatos leszek.
- Most azonnal el kell mesélnem Shu-tanéknak! - saját butaságomtól megrészegülve reppenek is az ajtó felé, majd a kilincset megragadva egy pillanatra mégis megtorpanok. Lehet jobb lenne titokban tartani... micsoda meglepetés lenne ha felbukkannék egy színpadon egy forgalmasabb helyen, és onnan integetni nekik. Muhaha biztos meglepődnének, hogy hogy kerültem oda. Ah igen, így is lesz. Ezt eldöntve elégedetten bólogatok, és fordítok hátat az ajtónak majd az ágyra huppanok és várok. Kényelmesen török ülésben. Csak nem fognak napokig váratni a válasszal, hogy bekerültem-e a játékba...
- Kaeru no uta ga kikoete kuru yo. Gwa, Gwa, Gwa... ~♪ - unaloműzésnek egy kis gyerekdal énekelgetés, mert hát miért is ne. Be kell melegíteni a hangszálakat az előadás előtt.

low quality reag

Az üzenet reppent is, és nem sokkal a kényelmes testhelyzet majd pedig a gyerekdalocskás bemelegítés megkezdése után érkezett is egy válasz üzenet, amit türelmetlenül nyitottam is meg. Feltételeztem, hogy talán a meghívóm lesz, esetleg némi részlet, hogy a koncert mennyi ideig is fog tartani, hol lesz pontosan és mikor, hány férőhelyes a koncertterem, esetleg milyen hosszúra tervezzek. De nem így történt. Értetlenül pislogtam a visszaszámlálást figyelve, és amint már csak öt másodpercem volt hátra már hangosan számoltam vissza, és a várható teleportálás előtt felpattanok egy bájos terpeszállásba, kezeimet a magasba dobtam. Minek az idő pontegyeztetés, ha most lesz a koncert? Még jó, hogy gyakoroltam rá. A színpad közepén kezdeni nem mindennapi dolog, csak úgy felkészületlenül bedobtak a mély vízbe. Széles vigyorral az arcomon emeltem a tekintetem a nézőtérre, hogy szemügyre vegyem a népes rajongótáboromat, és heves integetésbe kezdek, hogy üdvözöljem őket.
- Örülök, hogy eljöttetek! Imádlak titeket! Igen téged is meg téged és téged.. meg téged is! - bökök végig sorban random pontokon. - Remélem felkészültetek, egy fergeteges koncertre! Ígérem, hogy szórakozásban nem lesz hiány! - hadarom el a bevezetőt, és mire végzek sikerül feleszmélnem, hogy ezek mégsem emberek.
- Heh? - döbbenten, zavarodottan ácsorgok néhány ezernyi plüssjátékkal szemben, az... aréna közepén?! Hamarosan nem csak egyedül, immáron egy vöröses hajú furi ruhás lányka társaságában, aki rögtön köszönt is.
- Hali. Fogalmam sincs. - viszonozom köszöntését, majd megrántom a vállam. - Azt hiszem itt valami félreértés van. Biztosan rossz helyre teleportálódtam. Én fellépni jöttem, nem pedig harcolni. Vagyis, mintha lett volna valami a harcról is abban a levélben deeee... Nem tudom. Gondoltam a harc valami kifejezés arra, hogy néhány előadó énekelget, táncol és a legügyesebb nyer... Talán még jönnek páran és kiderül miért pont egy aréna... - értetlenkedtem picit, és a bánatom alaposan megosztottam a jövevénnyel, és ha nem történik semmi kényelmesen lecsüccsenek a földre, ha már nincs szék..
- Oh egyébként szólíts csak Junnak.

Nem értettem, vagy talán csak nem akartam megérteni mi is ez az egész. Valahogy annyira furcsa volt, kényszerített teleportálás, fura levél, és végül pedig egy aréna aminek a nézőtere ezernyi plüssel felsorakoztatva. Különös, sőt mondhatni ijesztő, megrémít. Sosem volt semmi bajom a plüssökkel, otthon is van belőlük ezernyi, de mégis. Ez valamivel annyira másabb. Megnyugtatna, hogy ha nem csak ketten lennénk, de úgy tűnik mégsem egy koncert lesz, hanem inkább az aréna valódi funkcióját kell kihasználnunk, vagyis harcolni. Miért harcoljak mindenféle ok nélkül egy vadidegennel? Sosem láttam még ezt a lányt, és nem is akarom bántani. Ugyan a fejlődés kecsegtető, viszont nem fogok érzelemmentes, önmeghazudtoló emberré válni pusztán a fejlődés érdekében.
- Ühüm. Valami nem stimmel. Mintha valaki előre megtervezte volna nekünk az arénát, és azt akarná, hogy megküzdjünk egymással. Szerintem a nézőtér is valójában az aréna része, és el akarják velünk hitetni, hogy kettesben vagyunk. - döntöm félre a fejem és átpillantok az időközben velem szembe üllő alak vállai felett, egyenesen a plüssrengeteg feletti részre. Először csak nézek, majd pedig hunyorítok, vizsgálódik, hátha valami apróságra felfigyelek.
- Nincs miért aggódnom. Ha meg akartál volna támadni azonnal rám vetetted volna magad amint nullára ér a számláló, ezért nem te lehetsz az aki ideteleportált. Sőt látszik rajtad is, hogy össze vagy zavarodva. - vigyorgok rá, persze valójában füllentettem, eszembe sem jutott, hogy akár rám támadhatna, és bizalommal fordulok egy vadidegenhez. De annyira veszélytelennek és ártatlannak tűnik, mégis miért kellene rögtön az ellenséget keresnem benne? De ettől függetlenül mégis itt motoszkálnak a picinyke Timidusok a fülecskémben. Még egyszer átfutom a levelet amit kaptam, majd amint lezárom válaszolok is a lánynak.
- Igen nagyon úgy fest. Szerinted mennyire számít a győzelem? A levélben nem volt szó arról, hogy miképp kapjuk meg azt a bizonyos "magas jutalmat". Lehet csak szórakoztatnunk kell a közönséget. - nagy nehezen erőt veszek magamon, és két lábra állok, majd pedig kezet nyújtok, hogy felsegítsem Ayse-chant, persze csak ha engedi.
- Ha mindenképpen harcolni szeretnél... kezdj te, nekem nincs szívem megütni egy olyan aranyos lányt mint te. - veregetem meg a vállát. Bíztam a képességeimben, és bíztam a Metamorphban, és ez éppen elég, reméljük elég.. Ha hozzákezd akkor hátrálok egy lépést ha nem akkor pedig elkezdem leellenőrizni a felszereléseimet, és tárgyaimat. A gonosz játékmesterek előszeretettel rabolnak ki huncut küldetéseik közben, szóval jobb félni mint megijedni.
- Apropó mi a garancia arra, hogy a számláló valóban egy harcra kezdett el számlálni? - vetem oda a kérdést. Persze én hozzá sem érek a fegyveremhez, egyelőre nem látom szükségét, hogy aktiváljam. Ha netalántán elgondolkodtattam a kérdésemmel, és mégsem veti rám magát, a nézőtér felé kezdek sétálni, és ha tehetem megtapogatok egy-két plüsst.

- Rendszer által generált? - kérdezek vissza, majd elnevetem magam saját buta kérdésem hallatán. Fejben ezerszer értelmesebbnek tűnt, néha egy kis gondolkodással vagy a csendben maradással többre jutnék. Talán még okosabbnak is hinnének. Tovább molesztálom az aréna falacskáját, megütögetem, simogatom, helyenként rugdosom is hátha kinyílik valami titkos átjáró. Persze közben figyelek a lány szavaira is és ezúttal nem csak hallgatom, de még meg is próbálom érteni mit akar ezzel az egésszel mondani.
- Ezek szerint ki lettünk választva valami miatt egy különleges feladatra? Nem értem mivel érdemeltük ki ezt az egész bónuszt, de ha ilyen az amikor a rendszer dönti el mit kell csinálni akkor én nem kérek belőle legközelebb. Nekem magyarázatra van szükségem muuh. - toporzékolok picurit, majd visszasétálok hozzá, elvégre több szem többet lát és az aréna közepéről sokkal jobban belátni a teret. Talán észreveszünk valamit, valami nem ide illőt, valamit ami ráutal, hogy ez nem egy csapda, hanem tényleg egy küzdelem. Különösebben nincs kedvem harcolni vele, és ahhoz pedig mégannyira sincs kedvem, hogy a szépséges öltözetem lecseréljem a kemény páncélokra. Egyedül a gyűrűimet hordom mindig magamon, mert azok kiegészítők és nem akadályoznak semmiben sem. Mellesleg pedig divatosak, és feldobják a ruháimat. Főleg az aranygyűrű... ki ne szeretné az aranyat? Csak úgy csillog villog a fényben.
- Örülök, hogy így gondolod. Viszont, én egyre inkább kezdem elveszíteni a hitem, hogy itt tényleg valami komolyabb dolgot is kell majd csinálnunk mint mondjuk a harc... - sóhajtok egy hatalmasat miközben megrántom a vállam. Ha nincs más lehetőség akkor nincs más lehetőség... viszont az, hogy mennyire zavarba jött a dicséretemtől beindította a fantáziámat. Szívesen eljátszadoznék picikét vele, tetszik, hogy ilyen ártatlan, viszont nem akarom megsérteni sem, vagy kétes gondolatokba ringatni. Ezért miután leküzdi magáról a kezem, nem kezdek bele újabb fogdosódásba. Ö fegyvert ragad én pedig megállok néhány lépésnyire előtte, kitárt karokkal. A kezében tartott tárgy ismerős. Láttam már, tapintottam, éreztem mire képes. Talán ö maga is egy kezdő, vagy egy nagyon szegény játékos.
- Úgy tűnik tényleg nem maradt más választásunk. Remélem nem fogsz emiatt bepirosodni. - sajnálnám ha miattam pecsételődne meg az élete, nem is tudom, hogy mivel segíthetnék rajta, hogy talpra tudjon állni utána... Ha a penge oldalról lendül akkor akrobatika jártassággal egyszerűen csak felugrok, nem jelenthet gondot egy nagyobbacska ugrás, így könnyedén kikerülhetem a támadását. Persze csak ha időben sikerül. Ha függőlegesen súlyt le a lányka akkor oldalazok.

Pontok: Csak gyűrűkkel és a banánrúnával:

//avagy megpróbálom kikerülni a támadást talán sikerül talán nem //

Nem szívesen kezdtem bele olyan butaságba mint értelmetlenül harcolni valakivel akit még csak nem is ismerek egy olyan kétes helyzetben mint a mostani. Ez az egész dolog annyira fura volt. Addig rendben van, hogy jelentkeztünk. De mégis mire? Semmiféle magyarázatot, vagy leírást, felvilágosítást nem kaptunk a dologgal kapcsolatban, csak egy számlálót láttunk ami le is pörgött, viszont nem tudhatjuk biztosan mire is számolt vissza. Nem szívesen ütöttem meg, és reméltem, hogy ö sem kezd felelőtlen akciózgatásba, elvégre az is lehet, hogy ez csak egy beugratós dolog volt, és most ezzel az indikátorát kockáztatta volna meg.
- Ha van más mód is a küldetések teljesítésére mint a harc akkor miért ne próbálhatná meg az ember? Nem sok veszíteni valónk van, és nem is adjuk meg vele a lehetőséget senkinek sem, hogy lesből ránk támadjon. Szerintem a csapatmunka fontosabb. A játékmester számításait pedig nem valószínű, hogy könnyedén keresztül tudjuk majd húzni, ha ez a célod. - öltök nyelvet, nem tudom mit is akart mondani igazából, nekem ez túl magas volt, és igazából nem is foglalkoztam vele annyira, jobban lefoglalt az amit csináltam. A falat óvatosan dobolgatni kezdtem, és hallgattam miféle hangot is ad ki, majd pedig egyre csak erősebben folytattam a műveletet, mindaddig amíg a lány is csatlakozott hozzám. Úgy tűnt nincs szükség a magyarázatra, hiszen neki is épp úgy gyanús díszlet. Ha nem lenne az akkor nem a falat, hanem engem döfött volna le a kardjával. Nagyot nyeltem, és hátrébb léptem, hogy távolabbról figyeljem az eseményeket. Ha esetleg ledöntötte a falat, esetleg lyukat vágott, döfött, vagy bármi módon megjelent egy alagút természetesen megyek utána.
- Szerinted az az üzenet becsapás volt? Mármint olyan semmitmondó volt, de.. utalt harcra...

A kezdeti lelkesedésem egy picikét lankadni kezdett, egészen addig amíg fel nem találtuk magunkat. Néha én is meglepődök azon, hogy milyen okos dolgokat tudok mondani, és valószínűleg ha tudnék egy másolatot készíteni magamból és a saját szavaimat hallgattam volna azóta amióta ide kerültünk, biztosan rajongnék magamért, elvégre minden olyan menőn hangzott. Az aréna, egy valódi Sherlock bújt volna el bennem? Csupán a körbepillantással rájöttem, hogy nem az aminek látszik. De ez csak természetes, a levél is tök jó tipp volt, elvégre nem egy előadó terembe kerültünk, így pedig nem tudok előadást sem tartani, ami nagy hiba.
- Ugyan ugyan. Szerintem csak túl paranoiás vagy. A játékmester csak fel akarja kicsit dobni a hétköznapjainkat. Mi pedig elfogadtuk a felkérést, a játékra, szóval a mi hibánk, hogy most itt vagyunk. De be kell vallanom, picit kezdek félni. nem ez lenne az első alkalom, hogy valami nagyon rémisztő dolog történne csak úgy váratlanul. Sőt... - megborzongok a puszta gondolatától is, hogy ha csak rágondolok, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, és a társaságunk majd egy rejtekhelyről váratlanul ugrik elő. Óvatosan hátráltam a faltól, elegendő teret adva a lánynak aki hatalmas fegyverét készül beledöfni, hogy utat törjön nekünk. Furcsa, hogy ennyire elkényelmesedtem, csak állok és beszélgetek, ahelyett, hogy én is cselekednék. Vártam egy picit, figyeltem, hogy mi történik, majd amikor sikerült átdöfnie rajta a kardot, úgy döntöttem segítek neki. Megbizonyosodtam róla, hogy nem figyel, nem akartam leleplezni előtte, hogy miféle kincs is lapul a tarsolyomban, elvégre szinte vadidegen, és az emberek hajlamosak féltékenykedni. Bananamorphot átváltoztattam egy buzogánnyá
- Vigyáááázzz! - kiáltom, miközben jól meglengetem a fegyvert, és nekiesek vele a falnak, persze nem pont ott ahol a lány is próbálkozott, hanem pár lépéssel arrébb, így biztosan nem fogom véletlenül megsebesíteni. Közben pedig folytatom a cseverészést.
- A játékmesterek imádják a meglepetéseket. Ezért is teremtenek ilyen furi szituációkat. Aréna másolat, hamis fal, idétlen semmitmondó üzenet. Szerintem innentől kezdve legyünk óvatosabbak. Most, hogy kiderült, hogy nem egymással kell harcolnunk, nem lepődnék meg rajta, ha hamarosan társaságunk akadna.

Próbáltam picit oldani a feszültséget, és a lányka is partner volt ebben, hangosan felnevettem és vállon veregettem.
- Jaj ugyan már. - hangosan hahotázok, majd végül abbahagyom a vállveregetést, talán már kezd idegesítővé válni, sőt mi több már én is unom a dolgot. Ideje lenne kitalálnom valami újat, valami olyant ami kevésbé idegesítő, de mégis kellően megnyerő és váratlan. Valamit ami motivál, valamit ami feldob, és egy pillanat az egész. Hmm... Semmi. Nem jut eszembe semmi sem. Szerencsére ez a semmi nem befolyásolta a akciónkat, ügyesen felszeleteltük a falat, és ugyan figyelmeztettem mindenféle huncutságra, mégis jó kedvem volt, nem féltem igazán, de lehet, hogy őt sikerül megrémítenem picurit. Elvégre a lányok ijedősek, odasasszéztam mellé, és vártam, hogy a por leüljön, majd amikor már majdnem láthatóvá vált, hogy mi is rejtőzik odaát, és mi az a fura zöldes árnyalat akcióba lendültem.
- PuUuU! - tökéletesen időzítve, váratlanul hangosan egyenesen a fülecskéjébe. Ha ez nem csal egy őszinte mosolyt az arcára akkor semmi sem.
Zöld lepel, kamerák, stáb, karizmatikus öreg bácsika. A sejtésem beigazolódott, tényleg azért hívtak ide, mert sztárok vagyunk és elő kell adnunk valamit. Még szerencse, hogy az első elképzelésem valósult meg és nem pedig a második. Nem tudom mi lett volna ha kiderül, hogy azok a creepy plüssök figyelnek minket miközben a fal mögött valakik rejtőzködnek és arra várnak, hogy lecsapjanak ránk. Elkezdek bemelegíteni miközben átlépem a "falat", és az öregúrhoz lépek oda aki hozzánk kezdett beszélni. Néhány karkörzés, és lábgyakorlat után meg is szólítom.
- Elnézéést. Azt hiszem nem kaptuk meg a szerepünket. Esetleg megtetszene mondani, hogy mit kezdjünk magunkkal? Vagy elég ha improvizálunk? A sminkessel sem találkoztunk, pedig mindkettőnknek jót tenne egy kis extra. Szeretnék valami nagy Bummot! Amikor tükörbe nézek olyan "Bumm". Megdöbbentőt, valami lebilincselőt. - sorolom fel a kívánságaimat a férfinek, és kíváncsian cuki mosollyal az arcomon várom a válaszát.
- Igen! Én sem. - reppenek vissza Ayse-chan mellé, kihúzva magam, úgy tűnik ö s arra gondol amire én - Nem tudnék megütni csak úgy valakit, úgy, hogy nem tudom milyen célért is küzdök. Tudja, valami háttérsztoriféleség érdekelne. Szeretnénk egy gyors tájékoztatást ha lehet.

... (haladjon a küldi)

Trillió-billió bocsánat a késésért.