[Küldetés] Fourth wall

Ügyesen odaálltam a bácsi elé aki végighallgatta a kívánságaimat és meglepően megértő volt. Nem harapta le a fejem, nem ráncolta a szemöldökét, hanem olyan nagypapisan mosolygott. Aranyos volt, mesébe illő, akár egy jó tündér vagy valami hasonló. De az, hogy én leszek a főszereplő! Teljesen magával ragadott a gondolat, csillogtattam a szemeimet, villantottam a fogsort a már megszokott módon, kuncogtam meg minden egyéb amit egy egészséges álmodozás közben megtehet az ember. Szinte már láttam magam előtt a vörös szőnyeget, ahogyan lépek be a díjátadómra ahol kezembe nyomnak sok szép szobrocskát amiknek utána kell nézni, hogy mire is kapom, de az biztos, hogy azért mert ügyes vagyok és tehetséges. Sokan szeretnek, és autogramokat kérnek, összeverekednek azért, hogy megérintsenek. Talán gonoszság, de vágyom rá, hogy ilyesmit tegyenek. A csodálatos képzelgésekből Ayse üzenete zökkentett ki.
- Egy pillanat. - szóltam, majd félrevonultam picit távolabb, hogy megnézzem az üzenetem, mert hát telefonálni sem illik a másik mellett, és hát egy rajongói levél... akarom mondani egy levél olvasása is lehet legalább annyira intim. Szemöldök ráncolás, amit egy meglepődött pillantás követett egyenesen a lányra. Azt hiszem sikerült összezavarnom, talán ö nem akar színész lenni. Lehet, hogy őt annyira nem izgatják az ilyesmik, annak ellenére, hogy jelentkezett a szerepre. Különös...

Ayse:

És már el is küldtem az üzenetet, a hüvelykujjam mutogatva a lánynak próbáltam biztató hatással lenni rá, és már léptem is vissza a rendezőúrhoz.
- Szóval akkor meddig is kellene harcolnunk? Addig ameddig legyőzöm? Csak ennyi? Szerintem izgalmasabb lenne a dolog ha lenne benne néhány fordulat. Valami dráma, valami különleges, amire nem számít a néző.

//ah vajon ki lesz a cukrosbácsi/k következő áldozata? x3//

/Cukrosbácsiii o/ Bár usernek fogalma sincs miről van/lesz itt szó.   /

Az üzenetet elküldtem és máris fordultam vissza a többiekhez, hogy folytassam a kis értekezést a szerepünkkel kapcsolatban. Elvégre minél többet tudsz meg az alakítandó karakterről és a világról amibe belecsöppensz annál hitelesebben tudod eljátszani azt. Persze ez a mostani dolog kicsit másabb, hiszen úgy tűnik magamat kell játszanom, abban a világban amiben élek, olyan környezetben amit jól ismerek. Az üzenetemre érkezett is válasz, meglestem mi az még mielőtt válaszolnék.
- Ne aggódjanak, hamarosan visszajön. Csak egy kis szünetre van szüksége. - vigyorgok a bácsikra, akik valamiért nagyon szimpatikusak lettek. Talán mert végre valakik elismerik a tehetségem és úgy kezelnek ahogy megérdemlem. Most  itt a lehetőség, hogy tényleg befussak. Nagy színész lehessek. Sztár! Aincradszerte ismerté válok.
- Igazából én arra gondoltam, hogy lehetnénk Ayse-channal régi barátok akik valamiért elhidegültek egymástól az idő során és ez a sors iróniája lenne, hogy pont itt találkozunk össze újra! Ayse-chan valamiért haragudna rám, ezért mindent belead a harcba. Közben lehetne egy-két flashback is. A harc közepe felé pedig Ayse-chan felül kerekedne rajtam, és majdnem legyőzne de valami buum történik és felküzdöm magam döntetlenre, ö pedig a barátságunk emlékére feladja a küzdelmet valami tsundere indokkal. A végére pedig valami meghatót akarok. Eddig hogy tetszik? - csillogtatom meg a fogacskáim, miközben nagy beleéléssel mesélek a bácsiknak az ötleteimről, elképzeléseimről.
- Illetve még a fanservice-ról is kellene beszélni... Azt mindenki szereti nem? Mennyire kellene leszakadnia rólunk a ruhának és hol? Közben szeretném megírni Ayse-channak, hogy iparkodjon rendben?

Jun írta:
Elkezdtük megbeszélni a dolgokat a rendezővel. Szerintem nagyszerű lesz! Mire visszaérsz addigra mindennel készen leszünk. :3
Várunk vissza :33

//Ah cukroscukrosbácsik \o/ //

Elmeséltem a grandiózus ötleteimet a bácsiknak akik hatalmas tapssal válaszoltak. Kissé elpirultam, idegesen simogatni kezdtem a tarkómat, miközben nevetgélek.
- Áh ugyan. Ennyire azért csak nem volt jó amit mondtam. Ehehe Nem kell kirúgni senkit sem. - kuncogok, szerénykedek meg minden amit ilyenkor szokás, elvégre valójában nagyon is boldog voltam, hogy végre valaki elismeri a tehetségem, és meglátja bennem a színészt. Most már tudom mi hiányzik az életemből. Egy rendező! Meg talán több elismerés is jól esne, de az nem annyira lényeges most. Azt könnyebb is szerezni mint egy saját bejáratú rendezőt. Az üzenet elküldetett, de Ayse-chan nem válaszolt, ami kissé aggasztani kezdett.
- Szerintem csak eltévedt. Azonnal visszahozom! - jelentem ki határozottan, töretlen vigyorral az arcomon, miközben odébb pöcköltem egy kamerás bácsit, és átverekedtem magam az embereken, akik eddig az utamban álltak.
- Aysee-chaaan! - tölcsért formáztam a kezeimből és keresztülvisítok a folyosón, majd várok egy picikét, mielőtt megismételném újra és újra. Mindaddig amíg nem válaszol. Persze közben sétálgatok is és nézelődök be a szobákba, mert kíváncsi is vagyok.
- Csak nem itt bujkálsz? - tépem fel az ajtót, majd bepillantok, ha nem találom a lányt megyek tovább.
- Kukucs! - lesek be megint, majd tovább és tovább sétálgatok, miközben szirénázom a nevét.

Ha megtalálom Ayse-chant felé rohanok, és megpróbálom megfogni a kezét, kicsit szorongatni, hogy átérezze az örömöm.
- Képzeld beszéltem a rendezőbácsival, és nagyon tetszett neki az ötletem. Mindketten nagy sztárok leszünk, és csak picit imitálgatjuk, hogy harcolunk, majd legyőzlek, és mehetek a bossra, meg azénaizé is leszek! Menjünk vissza, már biztosan várnak ránk. Ugye nincs lámpalázad a sok kamera miatt? Ne aggódj, nem történik semmi rossz, csak mindig hallgass a rendező utasításaira. Néha szoktak olyan dolgokat mondani amiknek nem látjuk az értelmét, de majd utólag kiderül mennyire okos ötletei is vannak. - egy kis biztatással próbálom visszacsábítani szegénykét.

Sétálgattam, nyitogattam, ámuldoztam a látnivalókban. Teljesen lebilincselt mi minden lapul a díszlet mögötti részeken. Elnézést kértem az öltöző emberkéktől akikről igazából fogalmam sincs, hogy kicsodák. Talán ők alakítják majd a rajongóimat, vagy valami hasonlót. Mellékszereplőből sosem lehet elég, főleg akkor ha a rendezőbácsi szeretné még a bossharcot is leforgatni a későbbiekben. Kíváncsi vagyok mit tervez még. Nem adtam fel a reményt, és elszántan vadásztam a lány után, akit néhány perccel az ebédszünet meghirdetése után meg is találtam, és boldogan szaladtam hozzá, hogy elhadarjam mindazt ami csak beleférhet egy lélegzetvételbe, majd jött is a jól bevált bizalomgerjesztő mosoly. A kezéért kaptam, ö pedig hagyta, majd meggondolta magát és kiszabadította a kezeit. Értetlenül döntöm félre a fejem. Először nem értettem miért nem akarta, hogy tovább érintkezzünk, de végül rájöttem, hogy ennek csak egyetlen reális magyarázata lehet.
Szégyellős! Erre eddig nem is gondoltam! Szegény pára egészen mostanáig felkészülni jött hátra, biztosan a mosdóban a tükör előtt gyakorolta a szövegeit, és most sikerült kizökkentenem a szerepéből amit ennyire jól begyakorolt. Én buta...
- Ah sajnálom, nem akartalak megzavarni. Tudom, hogy sokat dolgoztál, és ez dicséretes. - heves meghajlások követték szavaimat, miközben elnézést kértem tőle. Nem meri beismerni, de tudom, hogy igazam van. Jó emberismerő vagyok, és értek az ilyesmihez.
- Ne aggódj, igazából te fogod feladni a küzdelmet amikor meglátod mennyire elszántan próbálkozom. Vagyis nem adod fel, csak hagyod, hogy felül kerekedjek rajtad. Így nem tűnik majd úgy mintha sokkal erősebb lennék nálad. - veregetem vállon a lányt, remélem sikerült ezzel kicsalnom egy mosolyt belőle, hiszen pont az ö érdekében terveztem el így az egészet.
- Hát tudod.. Az az ember aki izéazerénában. Aréna akármi. Timidus-nak kell lennem. Így már érted? - próbálom elmagyarázni, de csak azért sem akar eszembe jutni az a szó amit keresek. Már itt van a nyelvem hegyén.. már majdnem... már majdnem... áh mégsem. Nem jut eszembe, csak Timidus... A forgatókönyvre megrázom a fejem.
- Nincs szükségünk forgatókönyvre. A rendezőbácsi azt mondta, hogy már ezerszer átvettük, szóval menni fog a dolog! - veregetem megint vállon, persze csak ha hagyja. - Röviden tömören annyiról lesz szó, hogy bevonulunk az arénába, mindketten meglepődünk, hogy egymással kell harcolnunk. Megküzdünk egymással, miközben felszínre törnek az érzelmeink, már majdnem alul maradok, amikor végül hibázol, természetesen direkt, mert tudod, hogy fontos nekem a boss. Szóval legyőzlek, és én leszek az a... azénaizé... Van még kérdésed? Szerintem siessünk vissza mielőtt még vége az ebédnek, hogy fel tudjunk öltözni is.

- Igen tudom, valószínűleg többször is fel fogják venni a jeleneteket, és az fárasztó lesz. De ne aggódj majd támogatjuk egymást. - mindkét kezem ökölbe szorítva szorosan magam előtt rázogattam izgatottságomban. Majd elcsodálkoztam amikor végre kimondta a szót amire már olyan régóta gondoltam, de valahogyan nem jutott az eszembe. Vagyis de eszembe jutott, itt volt már a nyelvem hegyén, de mégsem akarózott kinyögődni.
- EZ AZ! IGEN! - csillogó szemekkel szinte már repdestem az örömtől - El sem hiszem, hogy ilyen rövid ideje ismerjük egymást, de máris olvasol a gondolataimban!   Ez egy olyan dolog ami csak az egymáshoz nagyon hasonló embereknél működik. Szerintem titkon lelki társak vagyunk, vagy valami hasonló! - most azonnal meg akarom ölelni, szélesre tárom a karjaimat, és várom, hogy a keblemre boruljon a kis huncut. Habár amilyen szégyellős kötve hiszem, hogy visszaölelne, sőt talán még el is pirulna, meg mindenféle buta magyarázkodásba kezdene, ami még aranyosabbá tenné. Nem vagyok gonosz, nem kényszerítem ilyesmire ha nem akarja. Ha öt másodpercen belül nem reppen rám akkor leeresztem mindkét kezem, és követem amerre elindul. Szorosan a nyomában maradok, és a filmforgatás szépségeiről, az izgatottságomról, és a kedves rendezőbácsiról dumálok mindenfélét. Elmesélem neki, hogy régóta érdekelt a színészkedés és nagy álmom volt, hogy színész legyek. Nem mintha most nem egy művészféleség lennék vagy mi. Csak hát na. A színészet különleges! Az étkezőben magamhoz vettem egy tál ételt, amit egy kezemben is elbírok, és egy villával tudom hamizni. Valami tésztaféleség lehetett zöldségekkel, a nevére nem emlékszem viszont nagyon gusztusos volt.
- Szeretnél egy falatot? Nagyon nagyon finom! Később majd visszamehetünk még ilyenért. Meg kipróbáljuk majd a többi kaját is ha lesz egy kis szünetünk. - miközben magyaráztam készítettem egy falatkát a villámra, hátha szeretné ha én etetném meg. Persze követtem, és végig figyeltem, hogy miket csinál Ayse-chan. Különösebben nem érdekeltek a részlegeink, annyira lefoglaltak az álmaim, hogy meg sem néztem a kellékeket, és jelmezeket. Egyedül a sminkasztalnál időztem el egy picurit, feltéve ha van. Esetleg ha találok egy kósza forgatókönyvet abba is belelapozok hamizás közben. Majd a harmadik kezemmel

//Ha Jun talál sminkasztalt, vagy forgatókönyvet valahol az elegendő időre lefoglalja, hogy Ayse nagyon gyorsan kirohanjon és rázárja az ajtót ha lehet zárni //

- Tudom, de azt hittem, hogy azóta már meggondoltad magad. Néha én is úgy érzem, hogy egy falat sem fér már belém, de aztán mindig látok valami olyant amit egyszerűen nem tudnék otthagyni... Néha meg is bánom utána, de olyan rövid az élet és olyan sok finom étel vár ránk amit még meg kell kóstolnunk... - vállat vontam és folytattam a hamikázást, és szétnéztem a szobában amibe először beléptünk. Amíg Ayse-chan kitudja mit csinált, én kényelembe helyeztem magam egy asztalnál, egy jókora tükör előtt, és alaposan végigturkáltam a sminkeszközöket. A különféle méretű, és formájú ecsetek rengetegében sikerült is elvesznem. Néhányról fogalmam sincs, hogy mire való, csak értetlenkedtem, hogy miért van szükség egy hatvannégy darabos készletre? Nekem otthon elég volt öt-hat darab is, és azokat sem használtam ki eléggé. Nem mintha egy hozzám hasonló természetes szépségnek annyi szüksége lenne egy kis vakolatra, vagy bármi ilyesmi...
- Figyelj, szeretnéd ha kisminkelnélek? Engem nagyon megihlettek ezek a cuccok, és arra gondoltam, hogy kipróbálhatnánk valami harci festést, mint amilyent azok a nudista pasik is szoktak magukra kenni amikor harcolnak. - ejnye azok a perverz dokumentumfilmek... sosem értettem miért nem lehet úgy harcolni lándzsákkal, hogy közben van az illetőn ruha is...
- Hümm? - kapom fel a buksim, de azt hiszem magamra maradtam... vállat vonok, és hozzá is látok a játszadozáshoz.. az ecseteket félretolom az útból és kézzel láttam hozzá a műveletnek. Szép fehér alapozó... füstös szemecskék, és rúzs. Hatalmas ajkakat akartam, mert az nőiessé tesz. Ha már úgyis belerázódtam a nagy átalakításban, még a hajammal is kezdtem valamit.
A munka végeztével elindultam Ayse-chan felkutatására újra... Majd miután átvágtam a sálat amit valaki véletlenül az ajtóra tekert, elindultam ismét végig a termeken, mígnem az ebédlőben rá nem találtam!
- Ayse-chan! - integetek neki, és odarohanok, hogy megdorgáljam. - Ah ma már másodszorra vesztél el! Nem akarlak megsérteni, de szerintem neked nem jó az irányérzéked. Éppen arról beszéltem, hogy kellene egy kis színt vinnünk az életünkbe, és a smink tökéletes lenne rá! De te eltűntél, és... vége az ebédszünetnek? - pillantok a bácsira, aki talán pont ott van, talán nem.
- Én készen állok a forgatásra! Felkentem a győzelemre vezető harci sminkem! Akárcsak egy amazon nemigaz? - húzom ki magam büszkén, majd körbefordulok, hogy megnézhessenek alaposan.

harci smink:

Beléptem és máris érzem magamon a tekinteteket. A csodálatos sminkem, nem csak egyedi, de még némi eleganciát és egyediséget is kölcsönöz nekem. A vastag sminkréteg alól egy mosolyt próbáltam az arcomra húzni, persze az elkent rúzs amúgy is olyasmit formál szóval lényegtelen. Nemcsak a rendezőurat, de még Ayse-chant is lenyűgöztem. Látom, hogy nem tudják levenni rólam a szemüket, ami elégedettséggel tölt el. Egy pillanatig még hagyom, hogy hadd csodáljanak, mielőtt még a rendezőúr megszólalna, helyet is foglalok a lány mellett.
- Szóval miről maradtam le? - tettem fel a kérdést, de a bácsi máris nekikezdett a kritizálásnak. - Én is kicsit soknak éreztem, de... annyira sok kütyü volt ott, hogy egyszerűen nem tudtam nem kipróbálni őket. - kifogást kerestem, és találtam is. Persze nem a legjobb, de ennyi tellett tőlem. Végül rábólintottam a sminkjavításra, és már követtem is a sminkesnénit. Persze Ayse-chan hangjára azonnal megfordulok, és egy kíváncsi pillantást vetek a jelenetre.
- Ah, szerintem ez nem jó ötlet Ayse-chan. - döntöm félre a buksim miközben figyelem mire készül. - Tedd le szépen azt a kardot és beszéljük meg mi bánt rendben? A rendezőúr is biztosan szívesen végighallgatja a mondanivalód, hiszen eddig is mindig mindenre odafigyelt. Rendben? - közben megkísérelem a képességem aktiválni, és a bácsit kicserélem egy nagyon távoli székre. Közben pedig keresem a kameraman-t. Lehetséges, hogy máris megy a forgatás?
- Szóval a tét a rendezőúr élete? Legyen picikét több... Ha nyerek akkor az enyém vagy Ayse-chan! - egy simi metamorphon, és egy banánszablyává változtatom amit a magasba is emelek rögtön. - Gyere csak :3