Örök Erdő

Szophie rá nem jellemző mód csöndesen viselkedett, s engem kezdett egyre jobban aggasztani a viselkedése. Mintha nem is itt járt volna, legalábbis gondolatban nem, s én már éppen valami erre irányuló kérdésszerűséget próbáltam megfogalmazni, amikor Mirika lépett. Elnevettem magam, s bár volt némi csodálkozás az arckifejezésemen, a lány könnyed mozdulata mégsem lepett meg. Ehelyett kíváncsian vártam Szo reakcióját, és sunyi mosollyal léptem arrébb az útjukból, ha céhtársam netán tényleg üldözőbe venné az árnyharcos lányt.
- Hajrá Szo – kuncogtam melléje, és őszintén reméltem, hogy Mirika terve beválik, és sikerül kizökkentenünk Szophiet a komorságából. Egyetlen majom maradt már csak, s éppen fordultam volna feléje, hogy azt is elpixelezzem, amikor a pofátlan mob leutánozta Miri előző húzását – O.o Oda aztán nem! – tiltakoztam fennhangon és próbáltam lerázni magamról, s ha sikerült, ha nem, azért igyekeztem odavágni neki egy hatalmasat: tanuljon csak ebből is, ha már a rosszat ellesi. Egyébként is, az a terület per pillanat egyetlen ember számára volt fenntartva magamon kívül, holmi majmoknak semmi keresnivalója nem volt ott.

Najó meguntam a Kidobóst. Max 1-es lesz >.> Támadok.

/Új hullámnál lehet változtatni a sorrenden, így kezdek én, indoklás a reagban./

Volt némi előnye is annak, hogy közel volt az utolsó majom, így minden nehézség nélkül el tudtam pixelezni, még mielőtt hozzám ért volna. Ezek után pedig beállt pár pillanatnyi nyugodt csend, haladtunk is valamelyest, de azért végig figyeltem, aktív észleléssel: egy még felfedezetlen területen jártunk, jobb volt óvatosnak lenni. Éppen ezért, a többieknél talán egy leheletnyivel előbb láttam meg a mozgó alakokat, s húztam is el nyomban a szám szélét, ahogy konstatáltam a kilétüket. Hát, a lányok nem fognak örülni... és én sem voltam oda a pókokért túlzottan.
- Kezdek én, rendben? - kérdeztem, bár aligha hittem, hogy lesz ellenkezés - Úgy vettem észre, hogy az első körben sosem esik nekünk az összes, és mivel utánam többször támadnak, érdemes lenne csökkentenünk az összsebzést. Illetve az egyik fog kapni egy erődebuffot az előző majomhoz hasonlóan, azt csak a végén támadjátok majd - magyaráztam, s meg is indultam, próbálva a hozzám legközelebbit levágni a fáról, mielőtt a hálóján teljesen leereszkedhetne. S akár sikerült, akár nem, a mellette lévőbe egy sikeres képességaktiválás után beleharapott a Katanából előtekeredő földsárkány.

Támadás egyeskére. Ketteske pedig kap egy erődebuffot, aminek hála veszít a 14-es erejéből 13-at, plusz sebződik 17-et. Én pedig sebződök 13-at.

Miért van az, hogy az új képim előtti játékokban rendre 1-2-est dobok, az azutániakban meg 4-es 5-ösöket? Am sztem jöjjön most Miri, haladjunk, hogy végre vége legyen ennek is...

Nem akartam már megint pókokkal harcolni, és Szophie kedve is lehangoló volt egy kicsit. Aggódón pillantottam barátnőmre, akinek a játék még soha nem okozott problémát, majd sóhajtva fordultam vissza a mobokhoz, akik úgy kerülgették a csapat támadásait, mintha nem is raktunk volna pontot fegyverkezelésre. Ennyire csak nem lehetett vészes ez a hely, bár visszagondolva a bólogató növényekre... ezek a mostani kazamaták valamiért nem szerettek minket túlságosan.
Persze nem hagytam ám annyiban, innen ki kell jutnunk, és én mindent meg is akartam tenni ennek érdekében - lehetőleg kristályhasználat nélkül. Erőbónuszt, esetleg fegyverkezelésbónuszt alkalmazhattam volna, ám előbbinek egyelőre nem láttam értelmét; a sebzett pókot sima találattal is el tudtam pixelezni. A biztos találat meg jól jött volna, de nem felejtettem el, volt még hátra egy menet ezen kívül, akár ismeretlen ellenféllel, ami ellen, ki tudja. Lehet jól jönne majd egy tank. Így inkább támadtam, egy precíz és lehetőleg pontos vágással igyekezve széthasítani a Mirin lévő pókot, majd hagytam teret az árnyharcos lánynak is. Kezdtem fáradni.

Támadás 3-as pókra.

Elfáradtam, és Szophie kedvtelensége is átragadt rám egy kicsikét, aminek következtében még Miri szavai is csak egy fanyar mosolyt tudtak az arcomra csalni. Máskor lehet zavarba jönnék az ilyesmitől, most viszont inkább egy mélyet sóhajtottam, hogy azzal is kikeveredjek ebből a fásultságból, s próbáltam biztatón mosolyogni céhtársamra, aki elől a pók eliszkolt.
- Márcsak kettő ezekből, és mehetünk is tovább - húzódtam el a csápos abajgatás egy újabb kísérlete elől - Miért van ezekből ennyire sok... - húztam el a szám, s vetettem egy pillantást az életcsíkomra: az utóbbi időben szépen megfeledkeztünk róla.
- Amúgy lassan jól jönne egy switch - vetettem fel, bár ahogy végignéztem rajtuk, mindhárman elég fáradtnak tűntek. Lemondóan ingattam a fejem: ez még nem volt annyira vészes, de ha így haladunk, hamarosan gyógyítanom kell magam, hogy túléljem ezt a tisztogatást. Itthagyni ugyanis nem akartam őket, főleg Szophiet nem, ilyen állapotban...

Pihi.