Re: Dojo

by **Shukaku** Kedd Jan. 05 2016, 08:31

Már körülbelül egy fél órája fagyoskodtak az árokban, a csupasz bokrok hótól roskadozó rejtekében. Már a forró kakaó is elfogyott, amiből Shu eddig rendszeres időközönként töltögetett maguknak, hogy kicsit felmelegedjenek. Már Timiduson is sál volt, egy kék színű, amit még Juntól kapott, és egy fehér pokróc a hátán. Ruha híján ez védte meg őt a fagysebzéstől, ami ilyenkor januárban már igencsak esedékes volt a szafarin, főleg ezeken a magas szinteken. Az idomár régóta követett egy nyomot, méghozzá őz nyomokat. Az egyik utolsó jelvény, amit a déli részen kell megszereznie, az Őz vadász. Ő ma tényleg húsit akart hazavinni, ez azonban megint csak másképpen alakult. Egy egész családra bukkant, bak, suta, és három gida. Ritka volt az ilyen találkozás, hiszen ősztől tavaszig általában nem a családos életmód, hanem a nagyobb csoportokba verődés jellemző rájuk, és ezt itt is lemodellezték, legalább is ahogy Shu eddig tapasztalta. A lány azonban meg akarta várni, amíg a picik elmennek. Neki csak a bakra volt szüksége, bár elejteni most már őt sem akarta, csak megfogni a jelvényért. Hosszú várakozás után végre ez is megtörtént, az idomár pedig lassan, fagyoskodva elkezdett kúszni az árokból a zsákmánya felé. Tíz méter. Nyolc méter. Öt méter. Csak ki kell nyújtani a karját, és megvan... és ebben a pillanatban megszólalt az üzenetjelző pittyegése. Ahogy várható volt, az őz megriadt, és elszökellt, Shu pedig egy hangos sóhajjal temette az arcát a hóba. Na persze Timidus utána iramodott és megérintette, így a vad megvolt, de azért ez mégsem ugyanolyan. Az idomár feltápászkodott, megrázta magát, és megnyitotta az üzenetet. Szerencsére minden rosszkedve elszállt amikor azt elolvasta, gyorsan válaszolt egy perszével, így már mosolyogva érkezhetett meg, és ugorhatott a fiú nyakába... na persze még mindig csurom havasan és vizesen. Azt a fél percet sem várta meg, hogy a rendszer megszárítsa.
-Atóóó! Szia! Bocsi, hogy Chizu nincs itt, hogy megvárakoztattunk, ő most a harcos útját keresi, vagy mit, de mindjárt csinálok egy teát, addig ülj le valahova, és rögtön itt vagyok. Izé... Timi... szórakoztasd addig, vagy valami...
És Timi maradt, fejét a mellsőire helyezve feküdt, miután egy bólintással köszönt, és várta, hogy Ato megszólaljon. Nem, ezt a kérést még ő sem vette szó szerint.

by **Atoru** Vas. Jan. 10 2016, 20:30

Várakoznom sem kellett sokat, egyszer csak derült égből Shukaku. Nem tudom merre járhatott, de eléggé átázott és ennek örömére most én is vizesen ölelgettem a kislányt. Vagyis... Pontosan tudom, hogy hol járt. Fogadni mernék, hogy vadászni voltak - azaz szafarizni.
- Öhm... Rendben van. - válaszoltam a sietős Shu-nak, aki már ki is viharzott valamerre. Tényleg nem értem, hogy eddig miért nem látogattam el ide.
Timidusra tekintettem, akinek szórakoztatnia kéne. De ezt még én sem várhattam el tőle. Elvégre nem olyannak ismertem meg az eddigi idő során… Mennyi is? Két év? Talán van annyi. Azóta ő is nagyobb lett, ahogyan Shu fejlődött. Kíváncsi lettem volna rá, hogy vajon milyen lehetett, amikor kibújt a tojásából és hogyan lett ilyen jelleme. Egyszer hallottam valami olyasmit, hogy a petek jelleme fejlődik születésüktől kezdve…
Ekkor döbbentem rá, hogy esetleg meg kéne szólalnom. Körbenéztem a Dojóban zavaromban.
- Mondd, együtt szoktátok képezni a kisebb játékosokat itt? És… Még mindig sokan járnak ide segítségért? – nem tudom miért tettem fel ezeket a kérdéseket. Lehet, hogy tényleg érdekeltek. Lehet, hogy csak azért, mert feszélyezve éreztem magamat, melynek okát sem értem. Elvégre Timidus volt velem, Shu társa. Mégis… Valamiért nem tudtam rá ugyanúgy tekinteni. Nem értem.
A gondolataim egyik pillanatról a másikra váltakoztak. Hol a Shu-által-említett-de-még-sohasem-látott Chizu-ra gondoltam, hol Timidus-ra, hol magára az elkövetkező beszélgetésre. Elvégre lesz miről mesélnem bőven. És utána még a véleményét is kikérem egy döntésemben. És a közeljövőben még több dolgot kell rendeznem. A pihenésnek vége, a felhő tovaszáll… Hosszú napnak nézünk elébe, úgy hiszem.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 11 2016, 08:03

Italkészítés jártasság. Ez az a dolog, ami kimaxolva pillanatok alatt elkészíti neked a kívánt nedűt, és neked majdhogynem a kisujjadat sem kell mozdítanod. Na ez akkor van így, ha nem tiszteled a teát, a hagyományokat, és amerikai létedre nem imádod a keleti kultúrának ezt az igen jelentős részletét. Shu pedig imádta. Nem, nem felvágni akart, egyszerűen tényleg csak a gyönyörködés és a gyönyörködtetés volt a célja, ahogyan a sushi elkészítésével is. Talán nem is lenne más íze, ha nem szöszölne vele ennyit, de ő hitte, hogy ha törődik azzal, amit feltálal, és hozzáadja azt a cseppnyi szeretetet... főleg most, hogy Atonak készíti... szóval ezzel még finomabbá teheti az ételt. Persze így is igénybe vette a rendszer segítségét, és nem töltött órákat a konyhában, de az árnyharcosnak és Timinek volt idejük beszélgetni, amíg az idomár alkotott. Még az ajtót is nyitva hagyta, hogy az illatok belengjék a termet. Hallgatózás jártasság nélkül, meg erre való hajlam nélkül amúgy sem hallott semmit onnan bentről, szóval amiatt sem kellett aggódnia, hogy Ato amiatt aggódik, hogy kihallgatja a susmusukat. Na Timi még ennél is kevésbé aggódott, és szokásához híven egyenes válaszokat adott a fiú kérdéseire.
-Általában a képzés küzdőtéren való részét én végzem, Shu pedig asszisztál, míg a szafariról és az emberekről ő beszél többet. A küldetésektől, eventekről és egyéb dolgokról együtt osztjuk meg a tapasztalatainkat, így az Ébredők mindkét szemszögből megismerik a rájuk váró feladatokat. A sok pedig nem definiálható. Az Ébredők állítólag a kiesőkkel arányosan kerülnek a világba, így ez is szabályozza a számukat. Amikor nyitottunk, akkor rengetegen voltak, azóta nagyjából stabilizálódott a vendégeink száma. Hetente három-négy fő mindig megfordul itt, de ők azok, akik csak hallanak rólunk, és eljönnek. Vannak állandó csoportok, akiket folyamatosan képzünk. Shu szerint rendkívül fontos és hasznos feladatot végzünk.

by **Atoru** Szer. Jan. 13 2016, 20:12

Először eléggé feszélyezett Timidus jelenléte, de mint később rájöttem, ezt nagy valószínűséggel az okozta, hogy régen találkoztam velük, és hirtelen nem tudtam mihez kezdeni azzal, hogy visszatértem a régi környezetbe.
Pedig most, hogy a sárkány kezdett belemerülni a beszélgetésbe és megéreztem a tea friss illatát, egyből otthonosabban éreztem magam és az a furcsa érzés is eltűnt a gyomrok környékéről. Hiszen végső soron én éppen pet mivolta miatt kedvelem Timidus-t, mert ő tud objektív következtetést levonni a tapasztalataiból. Most is érdeklődve hallgattam – annak ellenére, hogy először nem is értettem kérdésem lényegét -, hogy miként folyik itt az élet és mit gondol a dolgokról.
- Értem, szóval te tartod a harcászati órákat… És olyankor mit csináltok, ha egy eventen nem jelentetek meg különböző okok miatt? Azokat kihagyjátok, vagy más játékosok tapasztalatai alapján tartotok élménybeszámolót az eseményről? –tényleg kezdtem úgy érezni, hogy egyre jobban belelendülök a témába. Még a gondolkodásnál használt törökülés helyzetemet is felvettem abban a hitben, hogy így az átlagosnál magvasabb gondolatok is kicsíráznak fejemben. Ez persze abszurdum volt, de kényelmes volt úgy ülni. – Azt mondtad, Shu szerint. Ezek szerint te máshogyan látod a dolgokat? És ha igen, hogyan? – az utolsó kérdést, ha mással beszéltem volna, fel sem teszem. De itt Timidus-ról volt szó, aki a szófordulatokat is szó szerint értelmezi. Ezek után azt sem várhatom el, hogy egy fel nem tett kérdésre válaszoljon – legalább is így hittem.
Egy pillanatra olyannak tűnt számomra ez a pillanat, mint amikor mester és tanítványa együtt diskurálnak az eperfák alatt, míg a nap erősen tűz le rájuk és a selyemhernyók készen állnak arra, hogy selyemgubót készítsenek – csak egy pillanat volt és már tova is szállt.
- Olvastam a lapotokat és láttam, hogy voltatok a fronton. Ott olvastam Shu véleményét, de a tiéd csak néhány helyen szerepelt. Szeretném hallani a tiédet is. – az újságot egyébként is megemlítettem volna Shunak, így pedig egy jó beszédtémát biztosít számunkra. Néhányszor egyébként is hallottam Timidus véleményét, de most tapasztalhatta is, hogy mi történik. Kíváncsi vagyok, hogy mit látott.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 14 2016, 08:08

-Ritka, hogy az Ébredőket az eventek foglalkoztassák. A legtöbben a könnyű fejlődés útját keresik, vagy a meggazdagodás lehetőségei érdekli őket, esetleg a frontról kérdeznek. Mivel mindenki másképpen látja az eseményeket, biztos információt csak részletekben tudunk közölni. Elmondhatom, hogy ez és ez a küldetés ezen a szinten ilyen pontelosztással teljesíthető, de azt nem mondhatom, hogy nehéz vagy sem, ahogyan azt sem, hogy tetszeni fog az adott Ébredőnek. Kizárólag valószínűsíthetem ezeket. Amíg az, aki a tapasztalatait megosztja velünk azokról az eventekről és küldetésekről, amelyeken nem voltunk ott, nem kerül hazug státuszba, addig továbbadjuk a szavait, ám kiemeljük, hogy ez csak hallomás. Ahogyan Mirika is mondta, csak arról lehet nagyjából biztos információnk, amit a saját szemünkkel láttunk.
A sárkány beszélgetés közben szintén pozíciót váltott, és olyan helyzetet vett fel, hogy a feje egy magasságban legyen a fiú fejével. Úgy tűnt, végig tartja a szemkontaktust, bár ez csak azért történt, mert Atoru pont háttal ült a Dojo egyetlen bejáratának. A kérdésre bólintott. Igen, még mindig szó szerint értelmez, bár már rengeteget tanult ezen a téren, és mások szavait már nagyrészt tudja helyesen értelmezni, ő még mindig azt mondja ki, amit gondol.
-Igen, máshogyan. Véleményem szerint az érdekeinkkel ellentétes az, hogy olyanoknak is segítünk, akik később a kijutásért küzdhetnek, így potenciális veszélyforrássá változhatnak a számunkra. Az azonban tény, hogy eddig számunkra ismeretlen okok miatt a frontosok csapata nem igazán frissül, tehát jelenleg nem kell túlságosan aggódnunk amiatt, hogy az újoncok oda kerülnének. Shu azt mondta, hogy minden Ébredő megérdemel egy esélyt, és nem szabad haragudni rájuk azért, mert ki akarnak jutni. Én sem haragszom rájuk, de Shu érdekében remélem, hogy nem válnak ellenséggé.
Az utolsó kérdésnél érkezett meg az idomár is, teával és süteménnyel, és míg lepakolta az asztalra a dolgokat, Timi válaszolt is.
-Túl sok embernek van túl sok véleménye olyan dolgokról, amikről semmit se tud. És minél tudatlanabbak, annál több a véleményük. A jelenleg rendelkezésemre álló információ mértéke tényhez kevés, véleményhez sok. Azért veszünk részt a következő Bosson is megfigyelőként, hogy jobban rálássunk az eseményekre.
-Ponntosan! Álom is mondta, hogy a legutóbbi az nem volt igazi Boss, mi meg nem szeretnénk félretájékoztatni, szóval ott leszünk a többin is. Izé... hoztam vagy tizenöt véle teát, a sajátunkat már elkészítettem, de nem tudom, hogy te milyet szeretsz. Mutasd meg lécci, és akkor elkészítem neked.

by **Atoru** Vas. Feb. 07 2016, 16:08

Végighallgattam Timidust és... gondolkodtam. Elkezdett megfogalmazódni bennem valami. Nem tudom, micsoda. Úgy éreztem, hogy ott van bennem és már éreztem a nyelven hegyén a szavakat, de nem tudtam pontosan megformálni.
- Szóval úgy gondoljátok, hogy a világot tapasztalat útján lehet megismerni? - tettem fel végül a kérdést. Olvastam erről valahol, vagy talán még iskolában beszéltünk róla, Európánál. Idegesítő, hogy nem jut az eszembe...
A szavai, melyek ezután hangoztak el, fájó volt számomra - pedig ez nem az első alkalom volt, hogy beszél erről. Emlékszem még egy hasonló beszélgetésre a Black Iron Castle-ben, amikor Timidus meglátogatott, és ajánlatot tett. Akkor nem utasítottam vissza. Most viszont nem hiszem, hogy így állnának a dolgok. Ez túlságosan... elfogult álláspont. Nem tudok vele egyetérteni.
- Potenciális veszélyforrás, új frontosok miatti aggodalom, ellenségek - ízlelgettem a szavakat. Túlságosan direktnek hatottak és itt nem arról volt szó, hogy kimondja: egy pet, egy játékos, vagy akárki más. A szavak számítottak és nem a személy - talán most először: - Ezek goromba szavak, Timidus. Attól, hogy mindenkinek megvannak a saját céljai, még nem váltok ellenségekké. És ki tudja? Nem hinném, hogy Kayaba elpusztítaná a művét. Hiszen egy saját világot teremtett, maradandót alkotott. Biztos vagyok benne, hogy nem tenné... - nem tudom, hogy magamat, vagy a sárkányt szerettem volna meggyőzni. De akkor is! Ez az egész "ha kijutnak, elpusztul Aincrad" dolog badarságnak tűnt.
Szerencsére nemsokára Shu is csatlakozott hozzánk, így már hármasban folytathattuk a társalgást: - Én zöld teát iszom, köszönöm Shu. Az pedig, hogy részt vesztek a harcokban, nem ellentmondásos kissé? Hiszen, nem baj számotokra, hogy a frontosok sikereket érnek el? Esetleg... Ha olyan közelségbe jutnának, megállítjátok őket? - rágalom volt? Igen. Megalapozatlan? Talán. Habár Timidus említette annak idején, hogy az ötvenesre tervez valamit. Vajon megvan hozzá az erőforrása? Szembe tudna szállni egy tucat kiképzett játékossal? Nem tudom biztosan. Azonban egy dologra még kíváncsi lennék, és ez pont a fronttal kapcsolatos. - Ti mit szóltok ahhoz, hogy a Sayonara megjelent a fronton? És... Hogy Terumi sem tapasztaltabb stratéga, mint bárki más? - ezt a kérdést félve tettem fel, mivel a falnak is füle van. És a madarak is csiripelhetnek. Viszont az, amit Shu leírt a Füleselőben, rossz fényt vet a céhre. És ez az egész Teruminak köszönhető. Vagy pont ez volt a célja? Hogy ennek tűnjön az egész? Nem tudom. Megkeresném az igazságot, de mindent homály fed. Egyelőre.

by **Shukaku** Hétf. Feb. 08 2016, 07:53

A sárkány bólintott. A filozófia területén még ő sem mozgott otthonosan, és a következtetéseit is tapasztalati úton szerezte, szóval az adott szóban ő sem tudott volna neked segíteni, ám a választ megadta a kérdésedre.
-Igen. Mindketten így gondoljuk. Ezért is igyekszünk minden fontos eseményen megjelenni, ahol csak megtehetjük. Számunkra rendkívül fontos, hogy hiteles információkat szerezzünk. Természetesen beszélgetünk is az emberekkel, hiszen az embereket is fontos megismerni, és valaki szavára jobban adunk, mint máséra, ám a saját tapasztalat az elsődleges.
Timidus álláspontját pedig nem értetted. Nem sértődött meg ezen, bár ha ember lett volna, bizonyára egy kis csalódott sóhajt megenged magának, amiért még mindig magyaráznia kell a szavait neked, ám mivel sárkányból volt, méghozzá Timidusból, csak a szokásos nyugodt hangján folytatta a beszélgetést.
-Mindenki potenciális veszélyforrás. Te is, hiszen ha történik veled valami rossz, az megviseli Shut is. Ilyen szempontból én is veszélyforrás vagyok az idomár számára, sőt, az emberek talán önmagukra a legveszélyesebbek. Ezek eddigi megállapításaim szerint nem küszöbölhetőek ki véglegesen. Mivel azonban Shu legnagyobb félelme a kijutás, azon emberek, akik ezért dolgoznak, a legveszélyesebbek rá nézve. És tévedsz, Atoru. Pont emiatt vállnak ellenséggé.
Egy másodpercnyi szünetet tartott, majd folytatta.
-A Nagy Könyv szerint az ellenség ártó szembenállást tanúsító személy, vagy csoport, aki nyíltan vállalva tudatosan az adott személy, csoport ellen tevékenykedik. A frontosok, és a kijutni vágyók szimpatizánsai ezt teszik, tehát a definíció szerint az ellenségeink.
-Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kedvelhetnénk őket, ne lehetnének a barátaink, és ne védenénk meg őket is, ha bajban vannak. Ugye Timi?
Shu már ismerte a sárkányt annyira, hogy tudja, hogy hogyan kell vele kommunikálni. Timi számára a definíció pontosan a leírtakat jelentette. Se többet, se kevesebbet. Nem gyűlölte az ellenségeit, sőt, nem is tartotta őket rossz embereknek, és még véletlenül se gondolta úgy, hogy likvidálandó célpontok lennének. Ahhoz ennél jóval többet kellett tenni.
-Természetesen nem jelenti azt. Ilyet soha nem állítottam.
Shu elkezdte a teaszertartást, és mivel ez egy percekig tartó procedúra volt, közben válaszolni is tudott.
-Én sem hiszem, és nem is ettől félek. Nem Kayabától. A kintiek akarnak majd kirángatni minket, és ha a sisak levehető lesz, akkor le is veszik majd, mi pedig a szegény áldozatok leszünk, akiket megőrjített Kayaba gonosz világa, és vissza kell őket... hogy is mondta a pszichológus?
Kicsit elgondolkodott, majd csettintett egyet a nyelvével.
-Megvan! Visszaintegrálni a társadalomba, a normális emberek közé. Na mi pont ilyenek leszünk. Hidd el, hallom ezt itt bent is, meg hallottam elégszer kint is. Szerinted ha már attól különc voltam, hogy a szobámban akartam olvasgatni, nem pedig a bunkó többiekkel megveretni magamat az udvaron, akkor mennyire leszek hülye azért, mert ragaszkodom egy nem létező világhoz? Erről nem mi döntünk, és ha oda jutunk, akkor már Kayaba sem. De...
Újabb kis szünet, és tőle már megkaptad a sóhajt, ám nem csalódott volt, hanem a tehetetlenség érzése volt benne.
-Megmondtam, hogy nem hátráltatom őket, és a többségnek is ez a véleménye. Ők ugyanúgy akarnak kijutni, ahogy mi maradni... bár eléggé rossz érzés, hogy ők küzdhetnek a kijutásért, míg mi nem küzdhetünk a maradásért...
Ezután egy ideig csak a teával foglalkozott, és nem is válaszolt addig, amíg el nem készült, ráadásul Timi is csöndben maradt, tiszteletben tartva Shu némaságát. Amikor azonban a csésze eléd került, már újra mosoly volt az idomár arcán.
-Nem tudjuk, hogy milyen stratéga Terumi. Mi csak azt láttuk, hogy odajött, magasról tett mindenkire, és csak az erejét fitogtatta. Nem is hiszem, hogy akart volna bármit is stratégáskodni. Tudta, hogy hogyan kell legyőzni a Bosst, és le is győzték a Bosst. A Sayonara pedig... Timinek van egy elmélete.
-Van. A szintkorlát miatt egyre többen lesznek azok, akik a Sayonara tagokkal egy szintre kerülnek. Mi is elértük az ötvenes szintet. A felszerelésük ugyan még mindig sokkal jobb, mint ami nekünk lehet, de jogosan aggódhatnak. Véleményem szerint felmérték a frontosok helyzetét, csapatmunkájukat, erejüket. Ez a lehető leglogikusabb válasz.

by **Atoru** Hétf. Feb. 08 2016, 21:06

Valamilyen szinten meg tudtam érteni a sárkány álláspontját. De... Nekem a tapasztalati megismerés túl közel állt az ösztönös reakcióhoz. Nem mondom, hogy nincs értelme, mert a tűz is megéget, ezt pedig senki nem szeretné egynél többször megtapasztalni. Viszont én ezt csak támpontnak venném. De ez persze az én hozzáállásom. Végül csak egy "Értem" hagyta el számat és gondolkodva pillantottam előre.
És valóban nem értettem mire gondol Timidus. Végül is, ez olyan nyilvánvaló, nem is értem miért... De inkább felhagyok a szarkazmussal.
- Ó, tehát így értetted! - csaptam öklömmel a tenyerembe. - Én pedig azt hittem... De gondolom te is tudod - vakartam meg zavartan fejemet. Ezután kicsit komolyabbra fordítottam a szót. - Nem tudom, hogy milyen könyvről beszélsz Timidus, de Shu - fordultam gondterhelten a lány felé - mi lesz akkor, ha a századik szinten fognak tartani? Mit fogtok akkor tenni? - igazság szerint még én sem gondoltam bele, hogy mit teszek majd akkor. Biztosan nagy lázadások lesznek, még egy polgárháborút is el tudok képzelni, aminek radikális vége lesz... Szerencsére addig még sok idő van hátra.
Aranyos volt tőle - mármint az idomárlánytól -, hogy japán módra készítette el a teát. Ez azt jelenti, hogy bár vannak külföldi felmenői, tiszteletben tartja a hagyományokat. A mondandója már kevésbé volt az.
- Nem mondom, hogy nincs igazad és azt sem, hogy engem nem értek gúnyos szavak, mikor kisebb voltam. Viszont... - mondhattam volna még bármit. De vajon mit? Meggyőzhettem volna, hogy kint jobb? Hogy biztos lesz ott majd valaki? Hogy én ott leszek neki, kerekesszékestül, mindenestül? Nem, ezt mégsem mondhattam. - szerintem nem törlődik el Aincrad, hiába is jutnak ki a többiek. Én ebben hiszek. Nem tudom biztosra, de nem hinném, hogy Kayaba ilyen szívtelen lenne. Ezt viszont már csak ő tudja megmondani. - nem volt sokat mondó válasz, de igaz volt. Csak ezzel sem jutottunk előrébb...
Amikor Timidus és Shu a Sayonaráról beszélt, végig bólogattam, miközben ujjbegyemmel az államat dörzsöltem - ki tudja miért.
- Szóval felmérték, hogy mennyire kell aggódniuk. Igen, én is valami hasonlóra gondoltam, bár a szintkorlátról nem tudtam - ahogyan arról sem, hogy elértétek, de sejtettem -, de ez megmagyarázza a dolgokat. A Sayonara így beérhető lett és meglehet, hogy a frontra is ezért járnak, hogy megmutassák: még van mit rejtegetniük. Hogy meg se próbáljunk szembeszállni velük... - ekkor eszméltem fel. Megráztam a fejem. - Elnézést, elkalandoztam. De ha jól tudom, nem ezért szerettél volna találkozni velem, hanem azért, hogy meséljek, mégis merre voltam, igaz? - mosolyogtam Shura és vártam mit válaszol: folytatná az elkezdett témát, vagy meghallgatja a velem történteket.

by **Shukaku** Kedd Feb. 09 2016, 07:50

A tapasztalati megismerés pont ellentéte az ösztönös reakciónak. Én tudok gondolatot olvasni, de még így sem értem, hogy mi jár Ato fejében, így hát Timinek és Shunak erre semmi esélye nem volt. Elfogadták a fiú álláspontját, hiszen ez csak arról szól, hogy miként tekintesz a világra, és ehhez mindenkinek joga van, ezen összeveszni igazán nagy butaság lenne a részükről. Timidus pedig valóban nyilvánvaló, annak a számára, aki érti és tudja őt kezelni. A sárkány ismét bólintott, Shu pedig oldalba bökte egy kissé.
-Igen, így. Ne aggódj amiatt, hogy félreértettél. Egy baráttal szemben semmilyen neheztelés nem alakul ki ilyen okokból kifolyólag.
A zavart viselkedés és Shu könyöke együttesen elég volt ahhoz, hogy Timidus ezeket mondja. A barát fogalmának Ato teljes mértékben megfelelt számára, és a fiúnak valóban semmi oka nem volt arra, hogy zavarban legyen. Shu elmosolyodott az első kérdésre, majd megvonta a vállát a másodiknál.
-Japán értelmező nagyszótár. Vagyis... hát igazából lexikon. Timi az összes emberi kifejezést ismerni akarta, mert zavarta, hogy nem érti teljesen az emberek minden egyes szavát, ezért elolvasta a lexikont. Most karácsonyra egy közmondásos könyvet kapott tőlem, mert azokkal még mindig bajban van néha. A frontosok pedig...
Itt következett be a vállvonás, és a fogalmam sincs arckifejezés.
-Nem tudom. Szerintem soha nem érik el a századik szintet, és egyre többen vannak velem egy véleményen, még a frontos céhekből is. Ha pedig mégis elérik... ők mindig a többségre hivatkoznak. Meglátjuk, hogy akkor kik lesznek többen, és majd valami eldönti. Sokan összecsapásoktól tartanak... de nem tudom. Sokszor végiggondoltuk már ezt, de nem tudjuk a választ. Ha pedig kijutnak...
-Akkor mi meghalunk.
Fejezte be a mondatot Timi, Shu pedig bólintott, miközben elhúzta a száját. Nem rémítette még meg a gondolat, hiszen túl messze volt, inkább az zavarta, hogy ezzel kell foglalkoznia. Viszont Atoru válaszára már kissé morcos lett. Kezdte úgy érezni, mintha Mirikával állna szemben, aki úgy csinál, mintha meghallgatná, közben pedig végig mintha a falhoz beszélne.
-Nem figyeltél arra, amit eddig mondtam? Nem Kayaba fog dönteni. A kintiek meg az Alex félék fognak dönteni, akik szerint betegek vagyunk és meg kell minket menteni. Elégszer láttam ezt ahhoz, hogy tudjam, hogy így lesz. Persze jó lenne, ha neked lenne igazad, és örülök, hogy te tudsz ebben bízni... de én nem. A Sayonara pedig...
A sárkány látta, hogy az idomár ismét elakad, ezért megint átvette a szót.
-A fontos tagok nem lesznek beérhetőek. Olyan hatalom van a birtokukban, amire mi soha nem tehetünk szert. Többször hallottuk már, hogy csalónak neveznek, mert az Aréna első helye miatt rengeteg Exp-t kapunk. A Sayonara tagjai már akkor az ötvenes szinten járhattak, amikor mi elkezdtük az Arénázást. Ráadásul az infókkal és a Burkokkal biztosították, hogy ne akarjanak szembeszállni velük azok, akik szembe tudnának. A legerősebbek, a frontosok ki vannak nekik szolgáltatva.
-Yap, a Sayo ügyes, és nem véletlenül. Ééés... te hívtál minket.
Öltötte ki a nyelvét, hogy értsd, csak viccelődik, és természetesen ők is látni akartak, majd rögtön türelmetlenül kezdett mocorogni a térdein.
-Nya, akkor elkezdesz végre mesélni?

by **Atoru** Szer. Feb. 17 2016, 19:55

A barát kifejezést először hallottam Timidus szájából. És mit ne mondjak, számomra furcsán hatott. Mi alapján gondolhat engem barátjának? Nem akarok vele szemben semmilyen ellenszenvet érezni, de... Ő tényleg egy program. A játéktér bekorlátozza cselekvéseit. Viszont tudata fejlődik. Vajon érzelmekre is képesek a petek, és nem csak imitálják az idomáruk kedvéért? Ilyen faragatlan kérdést inkább nem tettem fel.
Szerettem volna magyarázkodni, hogy nem is éreztem neheztelést, csak én voltam suta, de... Mindegy is. Az események gördülnek: — Szóval a japán értelmező kéziszótár! – másodízben csaptam tenyerembe. — Az indok érthető. És kedves gesztus tőle, hogy alkalmazkodni szeretne, amikor mi is megtehetnénk... Egyébként milyen közmondások vannak benne? Ha gondolod, nekem van egy 101 japán közmondás című könyvem, szívesen kölcsönadom – mosolyogtam a lányra. Valójában azért szereztem meg ezt a könyvet, mert így tanulhatok angolul egy kissé, de már jól mennek a benne található kifejezések.
Amit ezután mondtak, lehervasztotta a mosolyt arcomról és helyére a döbbenet ült. A közös halál gondolata fatálisan ért engem.
— Szóval így gondoljátok - eltöprengtem. Mi éri meg jobban? A játékosok megtanultak itt is túlélni, de mások nem tudják ezt kint megtenni. Ha viszont minden esély szertefoszlik a kijutásra, egy újabb öngyilkossági hullám fog végigsöpörni Aincradon, mert a remény sokak számára eltűnik, és nem akarnak itt megöregedni. Jól át kellett gondolnom, hogy mit válaszolok nekik. Az sem segített rajtam, amit az emberekről és a SAO függőknek fenntartott alapítványról gondoltak. Itt csak hipotézisben gondolkodhatunk, de ők tényként kezelik a feltételezéseket. Ez nem jó. De nem is tehetek ellene semmit. — Ami engem illet - gondoltam át minden szót -, én semleges vagyok ebben az ügyben. Számomra nem fontos, hogy bent, vagy kint élek. Itt tudok futni, szaladni, járni. Odakint gyönyörű és valós tájakat láthatok, friss levegőt szívhatok. Mindennek megvannak az előnyei és hátrányai, de... – itt jelentőségteljes szünetet tartottam. — A barátok elvesztése a legnagyobb hátrány, ami érhet bármelyik esetben. Szívesen kiállnék mellettetek Shu, Timidus, de vannak más barátaim is. Ők vissza szeretnének jutni a kinti világba. Sajnos most nem választhatok oldalt, még annak ellenére sem, hogy nagyon kedvellek titeket - szörnyen éreztem magam, amint kimondtam a szavakat. Ez volt a csupasz igazság. Amíg nem találok célt, addig nem választhatok. És ez nagyon zavar engem.
— Azt viszont viccesnek tartom, hogy emiatt betegnek tartanak az emberek. Mármint… Az ember furcsának hiszi azt, ami eltér az ő gondolkodásától, az általa megszokott dolgoktól. Én ezt mulatságosnak tartom az emberi viselkedésben. Nem szabad figyelni rájuk. Mindig lesznek olyanok, akik eltérnek az átlagtól. És olyanok is, akik kiállnak az eltérő emberek mellett. Láthatod, eddig mi is idebent maradhattunk, pedig mindössze tízezer emberről van szó. Egy háborúban is elesik ennyi ártatlan áldozat, akkor minket miért hagynának életben? Ez is azt jelenti, hogy kint valaki kiáll mellettünk. Te nem így gondolod?
Ezután Timidust hallgattam figyelmesen. Több helyen helyeslően bólintottam. Volt értelme a szavainak. Már hallottam néhány legendát játékosokról, akik véletlenül találtak vezérlői paneleket, amivel aztán csalni tudtak, de… Ezt inkább tartottam mesének, mint igaz történetnek. A valóságról csak akkor győződhetnénk meg, ha egyenesen a vezérüket kérdezzük. Én viszont még soha nem láttam az utcákon.
Végül semmit nem fűztem hozzá. Nem akartam most róluk beszélgetni, esetleg később. És belekzdtem a mesémbe: — Szóval… Nem tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy vágytam valami után, amit elvesztettem idebent. Egy érzésre. Nem leltem örömöt abban, hogy eljártam küldetésekre vagy párbajozni, csak a tapasztalati pontok miatt. Fejlődés orientálttá váltam. Ezzel szerettem volna szakítani és át is akartam gondolni néhány dolgot. Ezért kezdtem el járni a szinteket. És úgy döntöttem, hogy visszavonulok az aktív játéktól és csak akkor megyek küldetésre, ha jónak ígérkezik – vagy ha véletlenül csöppenek bele. Ez ellen nem tehetek – egyelőre csak ennyit mondtam a lánynak, hadd dolgozza fel az információkat. Így sem tudom, hogy végeredményében mit fog rólam gondolni. Megutál, amiért kitárulkoztam? Megmarad még a barátság ennek ellenére? Ez járt a fejemben, és próbáltam rájönni a válaszokra.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 18 2016, 06:30

Ahogy az ellenség nem jelentette ugyanazt az érzelmi töltetet, amit elvártál a szótól, úgy a barát sem tartalmazott Timi számára semmi ilyesmit. Hogy voltak, vagy vannak-e érzelmei, ezt nem tudom megmondani. Átvitt értelemben, Shun keresztül, és legfőképpen Shu iránt egészen biztosan van valami, de azt, hogy ezek érzelmek-e, nem tudnám megmondani. A legjobb válasz erre talán a p-zombie elmélet. Én azon az állásponton vagyok, hogy az érzelem ugyanolyan, mint az öntudat. Nem az ember sajátja, hanem egy megfelelően fejlett tudat mellékterméke.
-Kedves...
Ismételte meg a szót Shu is, suttogva, ám Timidus lehűtötte a kedélyeket.
-Az alkalmazkodás mindkét fél számára előnyökkel járna, és egyre többen próbálkoznak a ti oldalatokról is. Én azonban inkább a megértés miatt tartom ezt fontosnak, Shu védelme érdekében. A könyv ötszáz olyan szólást és mondást tartalmaz, amelyek az egész állítólagos kinti világotokban használatosak, és ezekre ad magyarázatot. Ha elhozod a te könyvedet, akkor megköszönöm és elolvasom azt is.
Ami ezután jött, az azonban már kicsit sem azt tükrözte, hogy a barátjuk lennél. Shu arcára a csalódottság ült ki, de most is Timi szólalt meg először.
-Hazug vagy, ember.
-Timi... ő csak... nem hazug...
-Ami pedig a legfontosabb, hogy nem muszáj egyedül a válladon cipelned ezt a sok dolgot. Igaz, hogy ott van melletted Timidus, aki mindenben támogat, de ne feledd, a barátok is azért vannak, hogy segítsenek. Nem kell mindent neked csinálnod, ha mi is tudunk segíteni.
Idézte a sárkány a szavaidat, ám Shu csak tovább ingatta a fejét.
-Nem fogom arra kérni, hogy...
-Ha nem hazug, akkor gyáva. Nem voltál semleges. A maradást választottad, ember, de kiállni érte, értünk, már gyáva vagy.
-Ő csak... valós... neki mi nem vagyunk valósak, Timidus...
-Már választottál oldalt, és nem minket választottál.
-Elég legyen!
Csattant fel az idomár, és már a csésze is megremegett a kezei között. Még nem sírt, de közel volt hozzá. A hangja csaknem olyan szenvtelen lett, mint Timié.
-Nem... nem így gondolom. És nem vicces... talán... talán kint kiállnak mellettünk... de én itt bent álltam ki értetek. Tudom, hogy te és Kokoro... és... és ő... az a lány... ha szereted őt, akkor maradsz... én... én nem foglak zsarolni... nem foglak megkérni semmire...
-Olyan embereket védesz, akik nem érdemlik meg, hogy értük harcolj.
Shu sóhajtott, és ismét megrázta a fejét, ezúttal gyorsabban. Az előbb felemelte a hangját, de most ismét suttogott.
-Nem érdekel, Timidus. Én... jó volt azt hinni, hogy a maradni vágyókért harcolunk. Hogy... hogy a barátainkért harcolunk. De a barátainkat nem kötelezhetjük arra, hogy válasszanak, és Atoru a barátunk, Timi...
-Becsapott téged.
-Rajtad kívül már mindenki becsapott. Ez az embereknél nem jelent semmit, Timi. Én...
Megtörölte a szemeit, majd megpróbálta megkeresni a tekintetedet.
-Mi már régóta ezt csináljuk, Ato. Azt, amit szeretünk. Örülök, hogy te is rájöttél erre, és olyasmit csinálsz, amit te szeretsz. Folytasd kérlek...
Belekortyolt a teába, és mosolyogva, bár még mindig kissé remegve várta a folytatást.

by **Atoru** Csüt. Feb. 18 2016, 20:34

A beszélgetés, amilyen nyugodtan kezdődött, olyan gyorsan váltott át dramatikus pillanatokra. Timidus válaszára biccentettem és úgy döntöttem, hogy legközelebb ha erre járok, elhozom neki. Bár eddig sokan nem használtak japán közmondásokat, de ki tudja... Talán jól jöhet.
És ezután következtek a kellemetlen pillanatok.
A kezdeti szégyenérzet most dühvé duzzadt. Részben azért, mert nem szerettem, ha hazugnak neveznek. Másrészről nem szerettem, ha fajnevemen szólítanak. Sértőnek találtam, és bár jól tudtam, hogy Timidus nem érez utálatot, vagy gyűlöletet - legalábbis nem olyat, amit emberi mértékkel annak lehetne nevezni -, de valami mélyen azt súgta, hogy most megutált engem. A harmadik dolog ami dühített, bár nehezen vallottam be, de az igazság volt, amit elmondott. Éreztem magamban nagyon jól, hogy úgy van, ahogy mondja... Vagy úgy volt. Ezt nehéz meghatározni.
Talán dühös maradtam volna és el is megyek, ha Shu nem szólal fel. Bár az ő szavai is bántottak és egy halk gunyoros kuncogást is hallattam, amikor arról beszélt, hogy nem gondolom őket valósnak... Valóság! Milyen egyszerű és komplikált kifejezés! És mennyire nehezen lehet értelmezni, hogy mi is valós igazán.
Megvártam, míg mindenki lenyugszik kissé, főleg én. Nem szeretek és nem is akarok velük frusztráltan beszélni. Mély levegőt vettem. Megráztam a fejem.
- Ilyen körülmények között nem tudom folytatni. Shu, te mindjárt elbőgöd magad! Timidus pedig azt hiszi, hogy elárultalak titeket. Arról nem is beszélve, hogy "nem tartalak titeket valósnak"... Timidusnak igaza van abban, hogy változtattam az álláspontomon. Igen, szívesen szeretnék idebent maradni. Itt használhatom a lábaimat és villámgyorsan is futhatok, ha akarok. De a többiek nézetét is meg tudom érteni. Hiányzik a régi életük. Csak szórakozásnak szánták ezt az egész játékot. Ők nem akarnak idebent megöregedni. Én még nem tudom. Nekem hiányoznak a kinti tájak, ahogyan a barátaim is. A családom is. És tudom, hogy mi lesz akkor, ha nem juthatnak ki az emberek. Ahogyan azt is el tudom képzelni, hogy a bent maradók mit fognak tenni, ha mindenki kijut... Ezért nehéz döntenem! Mindkét oldalon vannak ismerőseim, barátaim... Hogyan választhatnék közülük? - a kérdés inkább volt költői, mintsem valós. És ezért nem is vártam választ rá. - Mindegy is. Amint látom, félreértetted szavaim. Én a tapasztalatvadászatról mondtam le, nem pedig rólatok, vagy akár a vélemény nyilvánításról. Még sokszor fogom megváltoztatni a véleményem, ebben biztos vagyok. Lesz, amikor támogatni foglak titeket és lesz, amikor inkább válok semlegessé. Ez mind attól függ, hogy miként látom az adott pillanatban a dolgokat.
- És az, hogy az aktív szerepléstől visszavonulok, még nem jelenti azt, hogy nem fogok sehol sem feltűnni, vagy hogy elvonulok remetének. Most inkább foglalkozom a többiekkel, hogy megtudjam, megérdemlik-e, hogy kiálljak mellettük. - itt jelentőségteljes pillantást vetettem a sárkányra. - Igen, gyáva vagyok. Annyira gyáva, hogy nem merek oldalt választani, hátha megbántok valakit. És most kiderül, hogy a semlegesség sem megoldás... - lemondóan csóváltam a fejem, szám fájdalmas grimaszba torzult. - Nézd, Shu. Nem tudom, hogy továbbra is akarsz-e velem barátkozni ezek után. Nem tudom, hogy megtűrsz-e a közeledben, vagy inkább messzire elkerülnél... De egy dolgot biztosan állítok: hogy nem vagyok hazug. Ha segítségre van szükséged, csak szólnod kell. Én szívesen segítek, amíg tudok... De azt te sem várhatod el tőlem, hogy egy olyan szerepet játsszak előtted, ami nem a valóságot tükrözi. A barátoknak - és egyáltalán az embereknek - bizalommal kéne egymáshoz fordulniuk. Én elmondtam mindent, amit elmondhattam. Ha úgy gondolod, hogy nem tartod velem tovább a kapcsolatot, akkor most távozom - a tea mellettem már régen kihűlhetett mostanra. Mindegy is. Tudom, hogy tökéletesre sikeredett.
Érdeklődve figyeltem, hogy hogyan reagál. Tudom, hogy ki fog akadni. Sőt, talán meg sem hallgatott és már az elején elzavart volna. Egy biztos: ha Shu úgy érzi, akkor nem maradok itt tovább és eltávozom. Nem akarok a kelleténél több fájdalmat okozni neki. Így is szenved eleget, mert nem tud alkalmazkodni az emberekhez és azt hiszi, kinézik őt mindenhonnan. Az emberek is tévednek és ő is téved. Nincs megértés és nem tudok mit tenni ellene.
Már csak azt remélhetem, hogy elfogadja pillanatnyi felfogásom. Ez az utolsó reményem.

by **Shukaku** Pént. Feb. 19 2016, 06:54

Megutált? Nem. Még csak nem is csalódott, hiszen pont ezért használja az ember szót. Az eddigi tapasztalatai alapján, amely tapasztalatok Shut is inkább az NJK-k, na és persze a sárkány közelébe húzza, az emberek megbízhatatlanok, és úgy váltogatják a véleményüket, akár más a felszerelését... vagy még gyorsabban. Egy sárkány számára, egy pet számára a kiállás tekintetében komoly indok nélkül nem létezhet olyan, hogy megváltozott a véleményed. Ki hallott már olyat, hogy egy harc során a pet úgy dönt, hogy most éppen nem ért egyet az idomárral, és a társát megölni vágyók gyűrűjében egyszerűen kihátrál a harcból? Az ilyen petet árulónak hívják, és ostobának. Természetesen lehet olyan, hogy egy pet rádöbben arra, hogy amit a társa tesz, az rossz, és nem kíván benne részt venni, de soha nem tétlen. Mindig megpróbál tenni valamit, hogy megvédje a társát, akár saját magától is. Egy petnek ez a feladata. Shu pedig ezt tudta. Ő nem sértődött meg azon, hogy nem vagy mellettük. Egy szón sértődött meg, a valóságon. Alex szavait juttatta eszébe, miszerint ez az egész hely nem igazi, és legfőképpen azt, hogy Timi sem igazi. A lány megtörölte a szemét a ruhaujjába, majd dacosan visszaszólt.
-Nem is! És... te beszéltél a valós tájakról... odakint valós, idebent csak... és mi idebent vagyunk...
Megvonta a vállát, és egy kelletlen fintor került az arcára.
-Ők tudtak választani. Nekik nem volt nehéz választani... ők a kijutásért harcolnak, és jól érzik magukat... hősnek érzik magukat. Ha én... ha mi a maradásért harcolunk... akkor mi szégyelljük magunkat. Nincs jó meg rossz, de ők a hősök... én pedig forgolódjak meg legyenek rémálmaim, mert tudom, hogy mennyi ember ki akar jutni, és teljesen igazuk van. Miért csak nekem kell gonosznak érezni magamat, ha szeretnék valamit?
Kis szünet, a keze a sárkányon pihent, és ugyan hozzá akart bújni, hogy átölelje a szárnyaival, megóvja a világtól... de még nem tehette.
-Engem... engem csak ez zavar, Atoru. A barátaid a másik oldalról már választottak, és semmi lelkiismeret furdalásuk nincsen. Nekik nem volt nehéz a választás. Nekünk azért nehéz... nem tudom... de nekünk valamiért nehéznek kell lennie. Nekem is vannak ott... barátaim. Nem... nem az elszánt kijutni vágyók közül... de frontosok is. Ők tudják, hogy nekem is igazam van, és én tudom, hogy nekik is. Közösen küldizünk, szafarizunk, nevetgélünk...
-Az embereknek meg kell érteniük, hogy nem ellenük harcolunk, hanem a kijutás ellen.
-Nem mintha az ellen nagyon harcolnánk. Tudod... a maradni vágyók sokan vannak... de főként olyanok, mint te. Félnek, hogy megbántanák a másik oldalt. Félnek, hogy csak azért, mert kiállnak a véleményük mellett, a „barátaik” máris elhagynák őket. Félnek, hogy Hinari gyilkosnak nevezi őket mindenki előtt, meg idiótának, és lejáratja őket csak azért, mert maradni akarnak.
És ezzel tulajdonképpen elmondta az álláspontját is. Nekidőlt a sárkánynak, és a csészében lévő teát bámulta.
-De én nem ilyen barát vagyok. És Timi is csak gyávának tart, nem gonosznak. Attól te még barát vagy.
-Shunak nagyrészt gyáva barátai vannak.
-Héé! És Jun?
-Jun kivétel. Ahogyan Yuuki is. És az utolsó harc óta Chan is.
-Hmm... tényleg! Na, de...
Fordult vissza feléd, immár valóban mosolyogva, amiben sokat segített Chan kiállásának felidézése.
-Tudod, én csak azt nem értem, hogy eddig miért hajkurásztad a szinteket. Én azon kívül, amikor Timi berángatott az Arénába, meg küzdőterezni, soha nem csináltam ilyeneket, és azt is csak azért, mert ha együtt megyünk helyekre, akkor egyszer ő választ, egyszer én. Így fair. Én viszont csak olyan küldiket csináltam, amik érdekeltek... én játszani akarok, nem dolgozni... szóval teljesen megértem amit mondasz... és... hát nem tudom... örülök neki. Viszont idd meg a teádat, töltök újat, és meséld tovább, mert a legfontosabb részt még nem mondtad el.

by **Atoru** Kedd Márc. 15 2016, 21:05

Félreértés. Azok az átkozott félreértések.
Ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott. Vajon felelősnek kell éreznem magam emiatt? Nem. Nem érzek lelkiismeret furdalást, amiért ezt a szót használtam.
- Idebent virtuális a valóság - fejezte be a mondatát. - Ne érts félre. Az itteni világ is tetszetős. Szép tájak és olyan lények, amelyekkel soha nem találkoztam volna, ha nem lépek be. De... Mindez virtuális. Akármilyen jól is halad a technika, a kinti valóságot nem lehet rekonstruálni - igen. Ez tényleg így van. De nem segít a helyzeten. - Esetleg tudsz egy jobb szót a két világra? Hogy ne ütközzünk félreértésekbe - ez már talán.
Az álláspontját végig csendben hallgattam. Úgy érzem, hogy teljesen lenyugodtam és tisztán látom a helyzetet. Így hittem. De nem tudom, hogy mi az igazság. És most éreztem igazán szükségét annak, hogy megválogassam szavaim. Hogy meg ne bántsam... Nem. Ez nem helyes. A barátok az igazságot mondják el egymásnak. Nekem is ezt kell tennem.
- Megértem a helyzeted Shu. Éppen azért, mert hasonló cipőben járunk. A különbség mindössze annyi, hogy te aktívan küzdesz ellenük... Vagy a kijutás ellen. Nevezhetjük bárhogyan. Az eszmét és követőit nagyon nehéz szétválasztani, ha valaki vakon hisz benne. Én sosem éreztem úgy, hogy a szélsőségek elragadnának. Nem éreztem bűntudatot, amiért nem segítettem őket a harcok alkalmával. Az embernek szabad akarata eldönteni, hogy mit tesz és hogyan teszi. A biztonságunk nincs veszélyben egészen addig, míg el nem érik az ötvenedik szintet. Nem lehet véletlen, hogy Kayaba egy limitet vezetett be, valamire készülnie kell, én így látom - a konkrét célzásra nem szóltam semmit. Amikor együtt harcoltam Hinarival, akkor is éreztem egyfajta... elhivatottságot. Csak az a kérdés, hogy a társait, akik követik, feláldozná-e a célért. Ezt még nem tudom.
A hangulat ezután oldódni kezdett - a segítségem nélkül. A kislány kedves emlékei elegek voltak hozzá. Nem tudom ki lehet ez a Jun, de biztos, hogy egy különleges személy.
Ezután következtek az én problémáim.
- Tudod, ezt nehéz megmagyarázni... - éreztem egy kis szúrást a mellkasomban. - Rendben, most hazudtam. Eléggé egyszerű. Példaképemmé váltál és szerettem volna... Nos... Hasonlítani rád - fájdalmas igazság? Esetleg kegyetlen? Egyik sem. Egyszerűen csak igazság. - Azonban rosszul csináltam és rosszul tettem. Mindenkinek a saját életritmusát kell megtalálni, nem pedig másét utánozni, úgy hiszem - és ez volt az én álláspontom. Nem nagyra törő. Nincs benne világmegváltás. Csupán egyszerű, békés célok. Azt hiszem, Lao-Ce is valami hasonlóról írt.
És most jön az izgalmas rész, a nagy elvonulás időszaka... Öhm...
- Nem emlékszel véletlenül, hol hagytam abba? - kínos pillanatok követik egymást és nagyon gyorsan. A teát mindenesetre megittam langyosan és vártam a következő csészét. Lehet, hogy ma meg kellett volna néznem a horoszkópomat...

by **Shukaku** Hétf. Ápr. 11 2016, 08:24

-Nem is kell rekonstruálni... egy újat kell alkotni... egy jobbat... ahogy Kayaba tette...
Dünnyögi Shu maga elé, de azért jól hallhatóan, hogy te is értsd, majd felemeli a fejét, és most már normális hangerővel folytatja.
-Minek hoznánk vissza a régi rosszat? Itt a lehetőségünk, hogy olyat alkossunk, ami jobb annál, mint ami kint volt. Változást idézzünk elő, méghozzá pozitív változást. Erre való ez a világ, és ha csak ragaszkodni akarunk a kinti világhoz, akkor a hibáihoz is ragaszkodnunk kell, annak pedig semmi értelme nincsen. Akkor értelmetlen volt ez az egész.
Már a Z generáció tagja is mindent fel akartak forgatni. Elutasították a korból és a rangból egyenesen eredeztethető tiszteletet, amelyet szerintük ki kell érdemelni... Shu pedig már az utánuk következő nemzedék tagja, és odakint kevesen nyerték el a tiszteletét. A válaszra csak bólogatott, és nyugodt mosoly volt az arcán, még az előbbi kis csalódottság érzése is eltűnt. Nem, nem benned csalódott, hanem abban, hogy még nem sikerült teljesen megértened, hogy ő mit gondol erről az egészről.
-Igen... az elvek... meg a tények makacs dolgok. De nem akartam senkinek sem hazudni. Nem akarok az ötvenes szinten rájuk törni, hogy húú onnantól kezdve már ellenségek vagyunk. Elmondom a véleményem, és ez valakinek tetszik, valakinek meg nem.
A példakép dologra elégedett és büszke vigyor terült el az arcán, amit kicsit túl is játszott, majd megcsóválta a fejét.
-Ha nem tudod, hogy ki legyél, akkor szemelj ki valakit, és másold le. Nekem Kayaba a példaképem, meg Timi. De... ha én vagyok a példaképed, akkor nagyon rosszul gondolkodtál rólam, ha csak az maradt meg, hogy magas szintem van. A magas szint érdekel a legkevésbé...
Hátradőlt egy kissé, könyökén megtámasztva magát, most nem volt itt a kis ninja, nem kellett tartani a szabályzatot.
-Persze annyiban jó, hogy nem kell félnem, hogy bárki lecsap, és Timi ezért is húzott fel ilyen magasra, hogy könnyebb legyen megvédenie... de akkor is nagyszájú voltam, amikor még nem én voltam az egyik legnagyobb. Ezt Hisamétől tanultam... meg ugyanabból a filmből, amiben a másolós idézet volt. Hogy mindig ki kell mondani, amit gondolsz. Ja igen... meg Timitől persze. Éééés... még mindig Kokoronál hagytad abba, de valahogy nem akarsz róla beszélni... pedig áradoznod kellene róla. Nagyon kedves lányka, szóval ha nem kezdesz el róla áradozni, akkor megmondom neki, hogy nem szereted eléggé.
Egy nyelvöltéssel pedig lezárta az eddigi komor hangulatot, ha volt egyáltalán ténylegesen ilyesmi.

by **Atoru** Szer. Ápr. 20 2016, 15:22

Meghallgattam a lányt. Lassan, átgondoltan beszéltem.
- Szóval egy jobb, tökéletes világot kellene létrehoznunk. Hogy gondoltad? Tüntessük el a betegségeket? Ne halhassanak meg az emberek? Mi volt pontosan a baj az előző világgal? - minden idealista előbb-utóbb eljut erre a pontra. Egy jobb világot teremteni. Jobb jövőt építeni. Legyen minden tökéletes. Ehhez olyan sok tényezővel kell számolni, amire senki nem lehet képes. Még Hari Seldon sem. Ő is ejtett hibát a számításaiban.
- És mihez kezdesz, ha senki nem hallgatja meg a véleményed? Shu, ha sok haragost szerzel magadnak, akkor annak rossz vége is lehet - feleltem aggódva. Féltem, hogy valaki hirtelen rájuk tör, hogy kiutálják őket. Talán nem szenvedett eddig eleget mindenki?
A példaképes dolog hallatán lehajtottam a fejemet. Nem csak a nagy szint maradt meg. Sokkal inkább az elszántság az új dolgok iránt. Hiszen ezért tette, nem? Az idomárlány belehabarodott ebbe a világba és próbálta minél előbb és minél jobban megismerni. A tájakat, a szörnyeket, a játékosokat. Mindent. Bennem nincs meg ez a tűz, legalábbis nem ilyen nagy. Kicsiben szeretek gondolkodni. És jobban szeretem a háttérszálakat, mint azokat a dolgokat, amiket mindenki láthat.
Ma már tudom, hogy ez az egész nem gond.
- Nem csak ez maradt meg - ráztam a fejem. - Megmaradt mellette az érdeklődésed is az újdonságok irányt. Azt hittem, hogy ez is szerepet játszott a szintlépésekben. Vagy tévednék? - mosolygok rá.
Utolsó mondataira csodálkozva ráncoltam a szemöldökömet.
- Miért kéne áradoznom? Én is tudom, hogy kedves lányka. És azt is tudom, hogy bármit megtennék érte. És ő is értem. Viszont áradozni nem áradozok róla. Egy párkapcsolat szigorúan magánügy, kedves Shu - öltöttem ki a nyelvem. - Ejnye, ezek szerint nem ismersz annyira, ha nem tudod, hogy nem szeretem a felhajtást - feddtem meg barátságosan. Sóhajtottam. - Annyit elég tudnod, hogy szeretem, hőn szeretem Kokorot. Csak... Én nem értek annyira a párkapcsolatokhoz - sütöttem le a szememet zavartan. Mióta a nyolcadik szintet elfoglalták a koboldok, nem érzem a réginek magamat. Hiszen ott volt a házunk! És a céhünk is megszállás alatt van jelenleg. Nincs egy biztos fedél sem a fejünk felett, ez pedig nem járja. Ez viszont nem Shura tartozik.
Ittam a teából, majd én is kérdéssel fordultam feléje.
- No és te? Sose látok melletted senkit Timiduson kívül. Nincs senki, aki tetszene?

by **Shukaku** Csüt. Ápr. 21 2016, 06:21

Shu halványan elmosolyodott, és ebben a mosolyban, ha olyan hangulatban voltál, egy kis lenézést is észrevehettél... bár a fejében nem ez az érzés volt. Sokkal inkább gondolt úgy rád, mint aki még nem vette észre, hogy mekkora ajándékot kapott, mint aki nyitott ajtókat dönget, és ő maga, az idomár pedig örül annak, hogy beengedhet téged ezen az ajtón. Olyan mosoly, amit a kisgyerek lát a szülőtől, amikor a kitalált élményeit meséli el. A lány nem tudta, hogy bólintson-e, vagy megrázza a fejét.
-Igen... vagyis... nem. Ato... ezeket, amiket kértél... ezeket a hatalmas dolgokat, amikről odakint csak álmodhatunk, Kayaba egy csettintéssel megadta nekünk. Nincsenek betegségek, és az emberek maguktól... mármint... hogy öregségből nem tudnak meghalni. Én... eléggé nyugati nevelést kaptam... és ott az emberek így képzelik el a mennyet. Nincsen halál, nincsenek betegségek, és mindenki boldogan élhetne... bár szerintem ők ott sem lennének boldogak. Ott is elégedetlenkednének, mert nem lehetnének olyasvalakikkel, akiket éppen nem válogattak be a mennybe. Én... én örülnék annak, ha az emberek tudnának élni ezzel az új eséllyel. Tudom, tudom, a családjukkal akarnak lenni, de... nem lehet mindenki a családjával... én sem lehetek... és igen, önző vagyok... de ez akkor is egy jobb világ. Az előző világgal meg... ezeken a dolgokon kívül ugyanaz volt a baj... az emberek... és...
Lassan rázta meg a fejét, még mindig mosolyogva. Még az előző újabb kezdeti belelépdelés a valóságba sem tudta annyira kizökkenteni, hogy ne tudjon mosolyogni.
-Én a pihenést ajánlom, Atoru, az emberek pedig lusták... vagy aki nem lusta, az is feladja egy idő után. Még a JL-ben is azt mondták, hogy csak várnunk kell, mert úgyis feladják, és az idő nekünk dolgozik. Te is... megtaláltad itt bent, akivel boldog lehetsz, és aki boldog... aki elégedett, az nem akar harcolni. Amikor még nagy dolog volt, hogy én ki merem mondani, amit olyan sokan gondolnak, akkor sokan voltak dühösek... mert rám kellett dühösnek lenni. Mert az volt az elvárt, hogy rám legyenek dühösek. Most már annyira nem. Egyre többen merik kimondani, hogy kilátástalan a frontosok harca... oké, nem mindenki örül ennek, de azért belátják. És... tudod, mint az ilyen túlélős könyvekben. Először harcolnak azért, hogy hazajussanak a szigetről, majd elkezdenek építkezni, megbarátkoznak a gondolattal, kötődést alakítanak ki a szigettel, és a végén már el sem akarják hagyni. Plusz... azért azt is látod, hogy az emberek boldogan mennek el az eventekre. Boldogok amikor olyan lehetőségekkel élhetnek, amikkel kint nem. Egy idő után pedig majd belátják, hogy ez is Kayaba adta nekik, nem csak a bezárást.
Onnan pedig már csak egy lépés a Stockholm-szindróma. Nem, Shu nem ilyenben „szenvedett”, hiszen ő az elejétől kezdve imádta Kayabát, azt azonban látta, hogyan barátkoznak meg az emberek a világgal, hogyan vonulnak vissza a frontosok, és élnek normális életet... vagy miként szeretnéd te is ugyanezt tenni, és ennek felettébb örült.
A feltételezésre összenézett Timivel, majd ismét kuncogott, és most határozottan tudott bólintani, ám azonnal át is gondolta, és visszakozott.
-Azt hiszem igen. Vagyis... igazából lehet, hogy mégsem. Az új dolgok felfedezése, meg az olyan küldik, amiket én szeretek nem adnak sok pontot. Hinarinak sokkal több pontja lehet nálam a kazikból meg ilyenekből... azt hiszem viszont, hogy ő elfárad, míg én nem. Nekik munka küldizni, nekem viszont szórakozás, ezért talán a sok kicsiből többet csinálok meg, mint az ő egy nagy és nehéz küldijük. Szóval igazából igen is, meg nem is. Ha tényleg energiát fektetnék bele, akkor sokkal magasabbra juthatnék, de az nem lenne szórakoztató. És...
A következő részbe már eléggé belepirult, és picit el is szégyellte magát, de azért válaszolt.
-Én csak... nem sok fiú van, akivel ilyenekről lehetne beszélni... főleg nem akik ilyen közel vannak hozzám... korban. Mármint... oké, te is idősebb vagy... de akkor is. És... hát... nekem... azt úgysem értenétek meg... és megint csak bántanának miatta... és őt is...

by **Atoru** Vas. Május 08 2016, 21:01

Vajon miért terel? Ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott, még ha gonoszság is. Nem válaszolt pontosan a kérdésemre, inkább kikerülte azzal, hogy a nyugatiak mennyországáról kezdett beszélni. Nem mondom, ez is csatlakozik a témához. De így olyan, mintha azt mondta volna, hogy a Valóság azért rossz, mert nem tökéletes. Ez a világ sem az.
- Shu, ez... ez csak egy tévhit. Mi ugyanúgy meg tudunk halni betegségektől és öregségtől. Sőt, az is lehet, hogy a szervezetünk nem bírja tovább és feladja... Ez nem lehet az a Mennyország, amiről a Nyugat beszél. Nekünk van egy másik testünk is, ami sebezhető, sokkal sebezhetőbb. Boldogabbak és szabadabbak lehetünk idebent, igen. De nem fogunk tovább élni, mint odakint. Ez ellen nem tehetünk - nem volt szavaimban szemrehányás, vagy elkeseredettség. Sokkal inkább az aggodalom egy barát iránt, aki talán túl messzire merészkedett és csak remélhetem, hogy visszatalál.
A következő szavai hasonló érzést keltettek bennem, de itt már én sem szólhattam a tények ellen. Az emberek tényleg kezdték feladni a harcot, ez tény. Néha feltűnt egy-egy újabb frontos, de ez minden. Még én is letettem arról, hogy az legyek, pedig volt olyan idő, mikor két szint választott el tőle. Nem. Ez ellen senki nem tud tenni.
- Nézd - próbáltam összeszedni a szavaimat. - Ez így van. Az emberek tényleg próbálnak alkalmazkodni a helyzethez. Ez a túlélő ösztön egyik alapja. Megszoksz, vagy megszöksz. De... Nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogyan mi akarjuk. Elolvastam idebent a Legyek Urát. A gyerekeknek sem sikerült, akik ott ragadtak... Nem azt mondom, hogy nincs igazad. Valóban képesek lehetünk felépíteni egy másik világot, idebent. Széthúzás viszont uralkodni fog, amíg el nem tűnnek azok, akik másképpen gondolják a dolgokat - Kommunizmus. Az alapja, miszerint minden embernek ugyanannyi élelem és pénz járna, jó. De az nem, ahogyan annak idején megvalósították. Tényleg nem tudtam, hogy mit gondoljak. Nem akartam megbántani Shut, de tudnia kellett, hogy nincs igaza. Ez...Ez az egész irreális és szélsőséges. Ez az egész rossz.
Persze másrészről egyet tudok vele érteni. A küldetésekkel szembeni hozzáállása teljesen jó, és én támogatom. Konfucius is megmondta: Legyen olyan munkád, amit szeretsz. És soha többé nem kell dolgoznod. Persze csak mindezek után jöttem rá, hogy félreértette.
- Arra gondoltam, hogy az újdonságok miatt lépted a szinteket - javítottam ki magamat. - Hiszen én is láttam, hogy milyen szép tud lenni a húszas szint tavasszal, és ez csak egy példa. Sok dolog van itt, ami felfedezésre vár. Csak mi sokszor elsiklunk felette - ezt a részét át tudtam érezni. Pedig ekkor még nem is találtam meg azt a kis tisztás, ahol Takával találkoztunk.
A szerelmi ügyek pedig...szerelmi ügyek. Ezzel mindent el lehet mondani.
- Körülbelül két év van közöttünk - mosolyogtam. - És én nem adom tovább senkinek. Elvégre miért is mondanám? Ez rád tartozik. És éppen ezért nekem sem kötelező elmondanod, csak ha úgy akarod - feleltem. A szerelmi élete tényleg nem rám tartozik. De kíváncsiskodni csak szabad, nem?

by **Shukaku** Hétf. Május 09 2016, 04:46

Nem, most kivételesen nem terelt, és ha már sikerült felfedezned, hogy milyen a hanglejtése és az arckifejezése olyankor, amikor valóban terelt, amikor kissé ideges nevetgélés, félrepillantás jellemzi, na meg hadarás, akkor láthattad, hogy most ezek egyike sem jellemzi. Rosszul hazudott, sohasem gyakorolta igazán, és már abból a letargiából is régóta kizökkent, hogy teljesen érzéketlen fapofával legyen képes bámulni a dolgokat. Azt a terepet átadta Timinek, és a sárkány készségesen átvette tőle. Valóban az volt a válasza, amit hallottál, bár azért kicsit pontosítanék. A valóság azért rossz, mert nem tökéletes, és bár ez a világ sem az, ez azzá tehető. Ebben bízott, és meg is rázta a fejét a válaszodra, még mindig ugyanazzal a mosollyal.
-Nem tudhatod. Ato... te elvileg beteg voltál odakint. Én árva. Olyanokat is ismerek, akihez ugyanúgy véletlenül került a sisak, mint hozzám, és nem is drága helyen laktak... és még ők is itt vannak velünk. Hogyan? Ki fizeti ezt nekik odakint? Már sokszor megbeszéltük, hogy ha ugyanúgy telne az idő kint mint itt, akkor már réges-régen ki kellett volna juttatniuk. Akármilyen okos is Kayaba, ha valamit összeraktak, akkor azt szét is lehet szedni, hatástalanítani lehet, meg lehet találni a szerver izéket, vagy meg lehet találni magát Kayabát. De... a viadal óta már nem is ebben az idő izében hiszek. A viadalon láttad, hogy mennyire élethűek a klónok. Eleve minden nap tapasztalom, hogy ha Timi nem is emberi, de élő... és tapasztalom jó néhány ittenin is. Szerintem mégsem az Inception, hanem a The 6th Day lehetett Kayaba múzsája. Nem tudom, hogy mi van a kinti testünkkel... de szerintem ők simán kiléphettek, élhetik tovább az életüket, mi pedig itt vagyunk. Ezért mutatta meg nekünk Kayaba a viadalt. És ahogy Timi sem hal meg addig, amíg nem nullázódik az életcsíkja, vagy addig, amíg bizonyos valakik el nem pusztítják a világot azzal, hogy végigviszik a játékot... már ha még ez is a terv része... addig mi sem fogunk. De ez az elmélet még titok. Nekem bőven elég bizonyíték a viadal, de többet kell találnom ahhoz, hogy többen elhiggyék... persze sokaknak semmi bizonyíték nem lesz elég, mert nem akarják elengedni azt a tévhitet, hogy kijuthatnak... és én sem fogom elengedni a sajátomat.
Tette még hozzá a végére, hogy lásd, érti, hogy miként vélekedsz róla. Nem sértődött meg, nem volt min, de nem is akart visszafordulni. Úgy érezte, hogy neki van igaza, neki van több bizonyítéka, és ezt csak azért, mert te nem értesz vele egyet, nem fogja feladni. Na persze értetted te, meg tudtad fogni a lényeget, és Shu ismét bólinthatott.
-Amíg el nem tűnnek azok, akik másképpen gondolják a dolgokat. És ahogyan a Kétévi vakációban viszont sikerült, úgy nekünk is sikerülhet. Nem kell mindig negatívnak lenni, Atoru.
És akkor most következzék az egyik kedvenc idézetem: Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze. Mivel az előbb mondtad, hogy csak két év van köztetek, Shu simán belefért még az első felébe, és szívvel-lélekkel oda is tartozott, bár ő ebbe ha bele is gondolt néha, csak legyintett rá... még akkor is, amikor arról beszélt másoknak, hogy nem érti, hogy miért kerül itt bármi is pénzbe, ha lényegében minden korlátlan mennyiségben előállítható, és mindenki egyenlően osztozhatna a haszonból. Shu hite azonban egy pontban eltért a kommunizmustól. Shu istenhívő volt, méghozzá Kayabában hitt... bár mivel sokak szerint Jézus maga is kommunista eszméket vallott, így ez igazán belefért.

„A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt.” (Apcsel 2:44-46)

Minden ember egyenlő Kayaba szemében, aki mindenkit egyformán szeret, de a jókat azért egy picit jobban, és bár jelenleg engedi, hogy a konkoly együtt növekedjék a búzával, megtűri a rosszat is a világában, szabad akaratot adva ezzel a játékosoknak, de majd valamikor ez is el lesz intézve. Irreális és szélsőséges? Talán, de Shu hitt benne, és emiatt hitt még az emberekben is. Újabb megmosolygást kaptál, amikor nagyjából ugyanazt a mondandót adtad elő, amit ő anno Peternek mesélt, így erre is csak bólogatni tudott.
-Arra, hogy emiatt léptem volna szinteket, még soha nem gondoltam... de azt régóta tudom, hogy rengeteg mindent hagy ki az, aki csak átrohan a szinteken. Rengeteg történetet, háttérinfót... majdhogynem mindent.
A mosoly viszont a következő mondatodra kissé megváltozott, olyanná vált, mint amikor valakit turpisságon kapsz, ám egyetértesz vele. Cinkos mosollyá.
-Hmm... szóval te kíváncsi vagy az én dolgaimra, de a te dolgaid magánügynek számítanak?

by **Atoru** Hétf. Május 09 2016, 20:34

Éreztem, hogy ezzel nem mehetek semmire. Egyikünk sem fogja meggyőzni a másikat, miután egy olyan dologról beszélünk, amit senki nem tudhat biztosan. Az ember mondhatja azt, hogy ebben hisz, vagy abban hisz. De a meggyőződni nem fog benne. Ezért szép az angol nyelvtől, hogy így mondja: accepted belief. Elfogadott hit.
És ha kettő hit szembekerül egymással, akkor tudhatjuk, hogy senkinek nem lesz igaza. Nem lehet igaza. Elvégre ez a lényege, nem? Hogy nem tudjuk, hogy igazunk van, ennek ellenére reméljük.
- Állami fenntartás, mint a kómás betegeknek. És én nem voltam beteg. Csak... tolószékes. Egy kicsi különbség azért van... És tudom, hogy mit beszéltünk, ez pedig az a film, amiben az a Terminátor férfi játszik, igaz? És akkor most azt állítod, hogy klónok vagyunk, akik idebent játszhatnak, míg a valódi énünk éli az életét? Ez inkább kezd hasonlítani a The Island-hez - és ezzel együtt kezd egyre inkább elfajulni az egész. Most komolyan arról filozofálunk, hogy mik is vagyunk valójában? Egy biztos: az Agy a tartályban hipotézis most teljesen megállja a helyét. Azt leszámítva, hogy mi tudjuk, hogy itt vagyunk, de ettől függetlenül nem érintkezünk a kinti világgal.
Sóhajtottam. Ezek nehéz dolgok és senki nem lehet biztos bennük.
Egy mondat felkeltette az érdeklődésemet: - Ki mondta, hogy elpusztul a világ, ha befejezzük a játékot? Ha jól emlékszem, Kayaba csak arról beszélt, hogy végig kell jutnunk ahhoz, hogy kiléphessünk. És nem te vagy az első, aki ezt említi. Lemaradtam valamiről? - tényleg nem értem, hogy honnan veszi mindenki. Shu sem tudom, hogyan gondolhatja. Elvégre az admin szereti ezt a világot, nem? Annyit szenvedett vele, sokan kezdték megkedvelni. És valóban hagyná, hogy elpusztuljon, mert valakik végigviszik? Ez nekem még mindig irreálisan hangzik. Ahogyan az is, hogy klónok vagyunk, de mit tehetnék? Ha az is lennék, nem engednék meg, hogy tudjam. Az élet kemény.
Az idomárlány hite még inkább. Bár ő hasonlóképpen gondolkodik a frontosokról.
- És mit gondolsz, én miben hiszek? Abban, hogy kijuthatunk, vagy abban, hogy ez a világ jobb és nem is kéne elhagynunk? - mosolyodtam el. Kíváncsi voltam, hogy mit gondol rólam, miután pro és kontra tényeket tudnék felhozni mindkettő mellett.
- Nem vagyok negatív - kezdtem heves ellenkezésbe. - Csak... Átgondolok minden eshetőséget. A dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan mi szervezzük. Ezért érdemes felkészülni másra is - védtem magamat és a realista gondolkodás módomat. Persze a bátyám mondta mindig ilyenkor, hogy a pesszimisták mondják magukra, hogy realisták. Ezzel nem tudtam vitába szállni.
Most ódákat zenghetnék az elméletekről és feltételezésekről, amik megfordultak a fejemben, de... Valljuk be, eddig ezt tettem. És frappáns idézeteket sem tudok.
- No álljunk csak meg! Te is tudod, hogy kibe vagyok szerelmes. Szóval nálad van az előny. Ez pedig nem járja - öltöttem ki a nyelvem. Hiszen így van! Csak ennyit szeretnék tudni. A többi rá tartozik.

by **Shukaku** Kedd Május 10 2016, 06:17

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. De, Shu meg van győződve arról, hogy neki van igaza, hiszen annyi de annyi sok bizonyítékot halmozott fel magának, míg a másik félnek semmi bizonyítéka nincsen arra, hogy alátámassza a saját igazát. Na persze ő arra a princípiumra épít, hogy Kayaba a jóságos Isten, nem pedig egy gonosz tudós... de ilyet már láttunk máshol is. Ám Shu azt is tudja, hogy nem érdemes vitáznia, és azt, hogy te nem akarod bántani a véleményéért, így veled szemben nem kell megvédenie azt. Mivel nem részletezted, hogy pontosan miért nem tudsz odakint járni, csak egy kicsit szégyenli el magát a rossz szóhasználatért, és ez meg is látszik, bár azonnal helyesbíti is a hibáját, amikor saját magad használsz olyan szót, amit általában a mozgássérültek nem kedvelnek.
-Kerekesszék... és... de, az a film. És... hát végül is az a film is lehet, de ha jól emlékszem, ott nem az volt a végcél, hogy az emberek megtanuljanak boldogan élni. Ott a Sziget ígéretével bíztattak, itt viszont csak azzal, ha ez lenne a koncepció, hogy visszajuthatsz ugyanabba a világba, ahonnan jöttél. Szerintem Kayaba már megadta nekünk a Szigetet... mármint ha emlékszel Aincrad szó szerint egy lebegő sziget... csak meg kell tanulnunk vele élni.
A visszakérdezés egyáltalán nem lepte meg, számított erre, és természetesen válasza is volt.
-Hát... ez attól függ, hogy kinek a hitét nézzük. Ha esetleg mégis a frontosoknak van igaza, akik abban reménykednek, hogy egyszerűen csak kijutunk és elengednek minket, akkor tuti, hogy odakint el fogják pusztítani ezeket a gonosz sisakokat, amik ilyen szörnyűséget tettek, ráadásul behülyítettek olyan szegény kislányokat, mint én, aki ezután már csak a saját álomvilágában tud élni. Már itt bent is erről beszélnek páran, és nekik szembesülni kell Aincrad szépségeivel akkor is, ha nem akarnak. Kint egészen biztos, hogy a NerveGear lesz a drog, ami tönkretesz minket, és amitől meg kell védeni minket, mert ez csak egy olyan világ, amibe elmenekülhetünk a saját problémáink elől, és az mindegy, ha esetleg mi ezt akarjuk.
Megforgatta a szemét, majd legyintett.
-De mivel nem hiszem, hogy ez a helyzet, ez csak azoknak kell, akik ebben hisznek. Én úgy gondolom, hogy ahogyan a Viadal is véget ért, és a Szophie klón sem lett szabadon engedve, pedig győzött, úgy ha a mi kísérletünk is megbukik, és kiderül, hogy az emberek makacsul ragaszkodnak egy tökéletlen világhoz ahelyett, hogy kialakítanának egy tökéletesebbet... akkor mi értelme lenne folytatni a kísérletet? Így is egy csomó dolog el van rontva, már megtört az eredeti kép... de nem nagyon látok más lehetőséget. Igazából fogalmam sincs, hogy mi lesz, de amíg nem érik el a végét, addig biztos, hogy meg lehet tartani a mostani állapotot, mi is élhetünk viszonylag békében, és azok sem lesznek sorra öngyilkosok, akik még el akarják hinni, hogy van kiút. Akár hiszed, akár nem, én nekik sem akarok rosszat.
A kérdésedre a szemedbe nézett, mármint mélyen, fürkészően, hiszen eddig se a padlónak beszélt, és elmosolyodott.
-Te próbálsz a kettő között lavírozni, és mivel nem tudod, hogy mit higgy, ezért vagy elhiszel mindent, vagy nem hiszel el semmit. Azt viszont talán még elhiszed, hogy élhetsz odakint... hogy találkozhatsz Kokoroval... én viszont tudom, hogy ez nekem nem lehetséges, ezért kell az egyik oldalt elhinnem. Én nem tudok felkészülni arra, hogy mi van, ha a frontosoknak van igaza... mert nekem azután már nincs mit csinálnom... csak újra elveszítenék mindenkit, akit szeretek... Timit biztosan...
És ezúttal még a nyelvöltés sem tudta teljesen felvidítani, hiszen bár mosolygott, mert továbbra is hitt abban, hogy neki van igaza, a veszteség gondolata azonban nem érintette jól.
-...és Frilinát is elveszíteném.
Hogy miért mondta el, amikor Asunak ehhez komoly lépések kellettek? Nos, Asunál csak el akarta mondani valakinek, te azonban fontosabb vagy ebben a tekintetben, mint Asu. Téged másképpen szeret, és bár elfogadja, hogy Kokoro gyorsabb volt, és sok boldogságot kíván nektek... de azért még bizonyítani szeretne. Amikor Frilinával találkozott, és amikor mellette döntött, ugyan nem te jártál a fejében, de most, hogy vele szemben üldögélsz, már igen. Azt akarja, hogy büszke légy rá, hogy kinézd belőle, hogy lehet valakije, aki majd nem hagyja magára. Ja, és nem mellesleg neked eddig bármit mondott, nem ítélted el soha. Oké, Jun is ilyen, de neki véleménye sincs a dolgokról, míg te mersz ellenkezni, mered vállalni a véleményedet, csak éppen elfogadó módon, és Frilinával kapcsolatban is ezt várta tőled.

by **Atoru** Szer. Május 11 2016, 20:35

Szerintem az alapprobléma az, hogy mindenki más tényeket fogad el. Többen is vannak, akik azt hiszik, hogy nem halunk meg, ha lenullázzák az életünket. Mások nem kockáztatnak. És vannak olyanok is, akik a normál felfogástól eltérő, teljesen más dologban hisz. Ilyen Shu is. Ez nem gond, vagy ilyesmi. Nem mindig van a tömegnek igaza. Ezt a világképek váltakozása is nagyon jól jellemzi. Geocentrikus? Heliocentrikus? Naprendszer-központú? Ó, hogy van egy meghatározhatatlan pont és akörül kering az egész világmindenség? Valljuk be, még van mit tanulnia az embernek.
- Én ezt máshogy gondoltam. Az ottani klónok úgy tudták, hogy egy apokalipszis miatt kerültek be abba a központba és ők a szerencsés túlélők, akiknek a Sziget jelenti a felszabadulást. Két fontos helyen kapcsolódik a helyzetünk: egy mondhatni bezárt helyen vagyunk, valamint egy elérhetetlennek tűnő céllal kecsegtetnek. És ki tudja? Talán az a világ sem létezett, amiből jöttünk, csak belénk táplálták a képét, hogy hitelesebb legyen. Lehet, hogy előtte egyetlenegy napot sem éltünk meg, csak úgy érezzük, mintha megtörtént volna - volt egy gondolkodó, aki ezt vallotta... Most nem akar eszembe jutni a neve. Furcsa dolgokon elmélkednek a nyugatiak. Én eléggé szabadgondolkodású vagyok, így elmélkedem ezeken. De csak elmélkedem, nem elhiszem. Ahhoz erősebb és biztosabb meggyőződés kéne, hogy ezekben hinni tudjak. De ez nem jelenti azt, hogy más nem hihet bennük. - Persze mindez csak elmélet. Semmit nem tudunk bizonyítani.
Géprombolás? Ez nekem eléggé tizenkilencedik századi gondolatnak tűnik. Az ember manapság nem rombol gépeket. Még akkor sem, ha nagy dózisban káros.
- Az biztos, hogy minket elvonóra küldenének és visszavetné a VRMMORPG piacot is, de... Ezeket a programokat tudományos célokra is fel lehet használni. A mozgássérülteket felkészíthetik egy olyan életre, ahol használhatják az eddig lebénult testrészeiket. Az is lehet, hogy ezzel feltűnésmentes betegségeket is tudnak majd diagnosztizálni, mivel az agy által küldött impulzusokat kézbesíti a- Bocsánat, belelovaltam magam - hajoltam meg bocsánatkérően. - A lényeg az, hogy a jó dolgokra is használható ez a sisak. És biztos vagyok benne, hogy ezt már odakint is észrevették, vagy észre fogják venni. Ez viszont a mi helyzetünkön nem segít - morfondíroztam. Mit ér a demokrácia, ha nem élhetünk ott és úgy, ahogyan akarunk? Miért mások szabják meg, hogy mit tehetünk és mit nem? Persze, én is féltem Shut, de meg tudom érteni a helyzetét. Ez a hely neki egy újrakezdés, tiszta lap. Itt nem bántja senki és tizen-egynéhány évesen is lehet a legerősebb játékos, ha eléggé igyekszik. Odakint túl sok a kötöttség az ilyen emberek számára.
És számomra is. Kerekesszék? Ferde pillantások? Nem, ezekből egy életre elegem volt. Ezért is remélem, hogy a tudósok tényleg meglátják a dolog jó oldalát. Mert ha nem, akkor... Akkor... Nem tudom. Nem tudom, mi lesz akkor.
- Miért hinném, hogy rosszat akarsz nekik? - csodálkoztam. - Shu, nálad ártatlanabb teremtést csak egyet ismerek, az pedig Kokoro. Én tudom, hogy mindezt azért teszed, mert szerinted így a jó, ez a helyes. Ezzel nincs is gond. Mindenki a saját joga eldönteni, hogy mit és hogyan cselekszik... Míg nem sodorja veszélybe mások életét. És szerintem azzal, hogy ellenvéleményen vagy a frontharcosokkal, még semmi rosszat nem tettél - de vajon fog-e valaha is többet tenni? Ez a jövő kérdése. - És valóban, bár a lavírozás nem hinném, hogy a helyes szó. Én inkább azt mondanám, hogy ez olyan, mint a politika - mutattam a tenyereimmel. - A jobboldaliak a nacionalisták, baloldaliak a kommunisták. És középen vannak a liberálisok. Én ebbe a középső rétegbe tartozom és a véleményem kérdésenként és helyzetenként megoszlik - próbáltam magyarázni. - És éppen ezért értem meg a te helyzetedet. És meg tudom érteni a többiekét is. Itt vannak olyanok, akiknek az egész élete dőlhet romba, míg bent van. És olyanok is, akik itt építették fel az életük. Egy biztos, valaki mindenképpen veszíteni fog - felelem. Brr! Csak én érzem, vagy tényleg eléggé rideggé vált a hangulat? Viszont ezek is olyan dolgok, amikről előbb-utóbb beszélni kell, mert nem tarthatja magában az ember.
A hangulatváltozásra feltűnt egy aprócska remény. És én nem sajnáltam megragadni azt, így hát cinkos mosolyt vetettem a lányra.
- Ha jól gondolom, Frilina a választottad - mosolyogtam - Gratulálok! És már ő is tud róla, vagy egyelőre önző maradsz és megtartod magadnak a szerelmet? - Előbb egy Jun nevű fickó, aztán Chizuru, most pedig ő. Lassan ideje lenne megismerkednem velük, úgy érzem. De hisz fiatal még az idő. Egyébként is: most Shu a fontos és senki más.

by **Shukaku** Csüt. Május 12 2016, 07:19

-Oh... hát ha ez lenne igaz, akkor viszont Timinek lenne igaza. Ő már nagyon régóta azt mondja, hogy semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy létezik a kinti világ, és jobb lenne, ha egyszerűen elfelejtenénk, és itt próbálnánk boldogulni. És... és ha belegondolsz, a felnőttek állandóan azzal traktáltak, hogy ne a múlttal foglalkozzak, hanem gondoljak a jövőre, meg a mára meg ilyenek. De... fogalmam sincs... ezt majd Kayaba eldönti.
Sőt, olyan is volt, aki azt mondta, hogy te sem létezel, csak az én képzeletem kivetülése vagy. Sőt, valaki azt is mondta, hogy senki nem létezik. A filozófia veszélyes dolog, mert nincsenek benne lefektetett, általánosan elfogadott alapgondolatok, hanem minden megkérdőjelezhető. A géprombolás pedig... nos itt inkább a drogokra gondoltunk, amit akkor is tiltanak, ha nincs teljesen bizonyítva, hogy károsak, vagy éppen nem károsabbak mint az alkohol vagy a dohány, amiben viszont van pénz. És a géprombolás is a pénzben rejlik, hiszen nem is kell rombolni, ha valamit meg sem építünk, mert olcsóbb éhbérért dolgoztatni az embereket... de ez már egy nagyon másik kérdés. Shu bezzeg csak a fejét rázta, és látszott, hogy nem sikerült meggyőznöd.
-Az lehet, még az is lehet, hogy valaki majd hozzájuthat, ha esetleg bekerül a kisérletbe... de nekem soha nem lesz újra ekkora szerencsém, és sokaknak másoknak sem. Mondjuk rendkívül fura, hogy mennyien kerültek be véletlenül, és ha tényleg egy kisérlet részesei vagyunk, akkor ennek Kayaba nem biztos, hogy örült. Deee... persze ha csak ez van belénk programozva, hogy úgy higgyük, hogy véletlenül vagyunk itt, akkor az is a kisérlet része. Fura ez az egész...
~Ez viszont rajtunk nem segít... és ez a lényeg.~
A csodálkozásodat nem nagyon értette, hiszen neki egyértelmű volt, hogy mire gondol, de ha már rákérdeztél, akkor elmagyarázta úgy is, hogy egyébként kerülni akarta ezt a részt. Most végül is ez az igazság meg az őszinteség pillanata.
-Mert végül is te mondtad, hogy valakinek rossz lesz, szóval azzal, hogy magunknak akarok jót, nekik végül is rosszat akarok... de közben meg nem akarok, mert akarni nem akarom... csak ez így van. Persze közben meg egyébként azt is gondolom, hogy nekik is ez a világ a jobb... de ezt már tényleg nem dönthetem el helyettük. De... például ugye nem tudhatom, hogy kinek az életét sodrom veszélybe...
És arról sem volt fogalma, hogy mit fog tenni akkor, ha túl messzire jutnak. Nem tudta, hogy képes lesz-e tétlenül végignézni, ahogyan a legnagyobb félelme teljesül be. Amióta elmondta a történetét Channak, már bűntudatot sem tudott ugyanúgy érezni. Ha akkor igaza volt azért, mert megölte azokat, akik megölték a szeretteit... és akkor biztos volt abban, hogy megölték... miért ne lehetne igaza akkor, ha egy kicsit előbb lép, mondjuk azelőtt, mielőtt megölnék a mostani szeretteit? Ha Timidus valóban a testvére lenne, ha Frilina nem NPC lenne, és biztos lehetne abban, hogy meghalnak ha véget ér a játék... vajon akkor is hibáztatnák azért, mert megpróbálja megvédeni őket?
-Igen... de... nem tudom... szerintem valamikor dönteni kell... állást kell foglalni... ha valaki mindenképpen veszíteni fog, akkor legalább álljak ki valamelyikük mellett, és próbáljak segíteni...
Ez az utolsó mondat kicsit úgy hangzott, mintha te nem csinálnál semmit, és csak kihúznád magad a felelősség alól. Félőn rád pislantott amikor ő is észrevette, hiszen nem haragudott rád emiatt, sőt, irigyelt, és elfogadta, hogy ez is egy álláspont, csak éppen ő nem tartozhat középre. Újra megrázta a fejét, egyrészt jelezve azt, hogy megint csak fogalma sincs arról, hogy mi a valóság, és azt is, hogy nem látja értelmét annak, hogy ezt folytassátok, hiszen nem lyukadtok ki sehova. Szeretett volna inkább a reménybe kapaszkodni ő is, így hát felöltött egy hatalmas mosolyt Frilina nevének említésére, és büszkén bólintott egy nagyot.
-Háát... nagyon remélem, hogy tudja. Mármint... nehéz lenne nem tudnia, ha egy szobában lakunk...
És akkor most következzék Chizu, na meg a kocka, ami nem hozott neked szerencsét. Ha be van kapcsolva az észlelésed, akkor rájöhetsz, hogy valaki feléd lopakodik a hátad mögül. Ha nem, úgy már csak akkor veszed észre, amikor a vékonyka, de nagyon határozott hang felharsan mögötted.
-Milyen teát parancsol Atoru-san?
Mögötted Chizu settenkedett be, fehér színű judogiban, fehér színű övvel és egy nagy doboznyi teával, amiből választhatsz.

by **Atoru** Kedd Május 24 2016, 16:31

- Mint mondtam, ez elmélet. Senki nem tudja bizonyítani, hogy nem úgy lenne, mint ahogyan Timidus látja. Viszont sokan idegesek lennének, ha meghallanák az elméletet, az pedig korántsem jó - mindig meg kell találni a célközönséget, akiknek elmondhatod a dolgokat. Ha nincs ilyened, akkor marad az írás. Sokszor az is segít. - A felnőttek sokszor adnak olyan tanácsot, amit sokszor ők sem tartanak be. De ez nem jelenti azt, hogy nem akarhatnak jót. A dohányosok is azt mondogatták, hogy ne szokjunk rá, mert rossz. Ennek ellenére ők ugyanúgy pöfékeltek tovább. Errare humanum est. Tévedni emberi dolog.
- Hogy érted, hogy Kayaba nem örült? - ráncoltam a szemöldököm. - Hiszen ő a tervező, nem? És így elméletileg tudnia kéne róla - ez persze nem bizonyos. Sok példát találni, amikor a vezető háta mögött szervezkedtek az emberek. De vajon miért akarták, hogy olyan emberek is bekerüljenek, akik nem engedhetnék meg maguknak? Talán hogy rekonstruálhassák a társadalmat? Vagy meg szeretnék nézni, hogy ki az ügyesebb, ha mindenki nulláról kezd? Érdekes feltételezések, de ezzel újból csak semmire sem megyünk. Egy adminisztrátorral kéne beszélnünk ahhoz, hogy ezt megtudjuk. Ők pedig nem teremnek minden második bokorban.
- A dolgok nem ennyire feketék és fehérek. Tehetsz rosszat akaratodon kívül, ahogyan jót is tehetsz, amikor rosszat akartál. Erre már több ilyen komédiát is láttam, amikor az emberek rosszindulata visszafelé sült el. Indiában ezt karmának hívják - természetesen a karma sokféleképpen megnyilvánulhat. Van amikor rád száll vissza, van amikor a célpontodat nem éri sérelem. De remélem, Shu nem fogja tovább hibáztatni magát egy olyan dologért, amiről lényegében nem tehet. Hiszen csak kiáll az igazáért, nem igaz?
- Igen, az állásfoglalás fontos. Ahogyan az is, hogy hű maradj önmagadhoz és ne hallgass mások befolyásaira, mikor döntened kell - ha eljön az idő, nem azért akarok az ellenállókhoz, vagy a frontosokhoz állni, mert valaki ezt szeretné. Sokkal inkább azért, mert én azt akarom. És szerintem ezt ő is ugyanígy meg tudja érteni. Felelősséget vállal az, aki a frontosok mellé áll és az is, aki a bentmaradás mellett szól... De mi a helyzet a semlegesekkel? Ők felelősségmentesek lennének? Én ezt nem hinném. Ők maguknak és tetteiknek tartoznak felelősséggel mert nem tudhatják, hogy mikor melyik pártot fogják segíteni velük. Mondhatni, a pártatlanok helyzete a legrosszabb, mert őket mindkét oldal megvetheti. Juhé.
- Oh. Sajnálom, erről nem tudtam - kértem bocsánatot. Szóval már össze is költöztek? Ezek szerint ez nem tegnapi szerelem. Boldog vagyok, hogy más is van mellette Timidus-on kívül.
A vékony hang, ha frászt nem is hozott rám, de meglepődést kiváltott belőlem. Ki hitte volna, hogy lesz itt valaki más is rajtunk kívül? Mondjuk, ez egy Dojo, szóval a látogatók nyilván mindennaposak. De egy látogató miért kérdezné meg, hogy milyen teát kérek?
- Üdv - fordultam mosolyogva a kis...gyerek felé. Elég nehéz eldönteni ennyi idősen, hogy fiú-e, vagy lány. - Ha jól gondolom, te lehetsz Chizuru. Esetleg te vagy Frilina? Bocsáss meg, de eddig egyikőtökkel sem találkoztam - hajoltam meg előre is bocsánatot kérve, ha tévednék. Kínos helyzet, nagyon kínos. - Mindenesetre zöld teát szeretnék, köszönöm - válaszoltam mosolyogva. Valóban rosszul esett, hogy nem tudtam a nevét, miközben ő tudtam az enyémet, de mit tehetnék? Bemutatkozni mégsem mutatkozhattam be, nem?
Sóhajtottam, hogy lenyugtassam magamat. A túlzott idegeskedés sosem jó. A felhőtlen élet pedig egy átverés. Akkor mégis melyiket válasszam?

by **Shukaku** Szer. Május 25 2016, 07:35

-Azt hiszem most már megtaláltam azokat az embereket, akikkel lehet beszélgetni ilyenekről. Vannak köztük olyanok is, akik egyetértenek velem, és olyanok is, akik nem... vagy olyanok, akik csak szeretnek ilyeneken filózni is szívesen meghallgatnak meg vitáznak. mert ezzel csak nagyobb rálátásuk lesz a dolgokra. Dee... akinek ez túlságosan nehéz téma, mert csak azt látja benne, hogy az életéről beszélünk... sokan nem szeretnek a jövőről gondolkodni, mert akkor észre kell venniük, hogy mennyire nem tudnak semmit, és nem tudják befolyásolni... vagy az elveikről, amiket esetleg meg kellene cáfolniuk. Tudod, mint az a majmos kép. Szóval az ilyenekkel inkább nem is beszélek erről.
A karma dologra csak megvonta a vállát, mert bár ezt te tudtad, ő is tudta, sokan mások is tudták...
-Aki azt akarja látni, hogy én bántom őket, az úgyis azt fogja látni... de azért nem kell külön rájátszanom.
A megvetés pedig szerintem egy picit erős szó. Egyáltalán nem láttál megvetést az idomáron. Még nem is arról volt szó, hogy nem értett egyet azzal, amit képviseltél, hanem egyenesen képviselhetetlennek gondolta. Egy olyan lehetőség választásának, amely ha eljön az idő, nem lesz választható, mert mindenkire rá lesz kényszerítve, hogy döntsön, mert a világvége így működik. A bocsánatkérésedre egy kis halk nevetés volt a válasz, pár furcsálló pislogás és hunyorítás után, amit heves fejrázás követett.
-Nem kell sajnálnod, én örülök, hogy összeköltöztünk. Sokkal jobb így.
Na persze csak húzott, de a lényeg az volt, hogy megértsd, ilyesmiért igazán nem kell bocsánatot kérned, és látja rajtad, hogy örülsz nekik, és ezt hálásan fogadja. Chizut pedig még talán ennél is hálásabban, mert sikerült zavarba hoznia téged, és Shu mindig szívesen nézte, ha egy fiú zavarban van... bár ennek a megindoklását már tényleg ne kérd tőlem, ezt még ő sem tudta. A kis ninja arcára széles mosoly került, annyira széles, hogy csoda, hogy elfért a fején, és újra meghajolt.
-Chizu Akamagi, szolgálatára! Máris hozom a teájukat, sensei.
És ezzel ahogy jött, úgy is sietett el, majd nemsokára elhelyezte előttetek a teákhoz szükséges minden összetevőt, majd ismét távozott. Ha nyúltál volna érte, hogy elkészítsd magadnak, akkor Shu egy szigorú pillantást vetett rád, és elhessegette a kezedet.
-Te vagy a vendég, és szerintem még mindig nekem nagyobb az italkészítés jártasságom.
Majd büszkén látott neki a műveletsorozatnak, ami nemcsak finom italt eredményezett, de látványos is volt, főleg ezekkel a hagyományos eszközökkel, a rendszer segítségének minél kevesebb igénybevétele nélkül.
-Közben mesélj a céhről. Miri hogy van? Van új tagotok? Ayanit is régen láttam, pedig Tűzrózsa azért elég látványos szokott lenni, amikor végigvágtatnak az utcákon...

by Ajánlott tartalom