Re: [Küldetés] A hét főbűn

by **Ryuu** Vas. Aug. 10 2014, 12:22

Nos, hát. Csináltam egy ilyen Assasin Creedes.... és értettek a kézmozdulatból! A szép szó megtette volna a hatását? Olyan könnyedén toltam arrébb a mellettem állót, hogy nem lehetett véletlen. Rámeredtem a férfire, majd a közelében reszkető benga nőre. Ezt meg mi lelte? Az előbb rongybabként próbált megszabadítani a lelkemtől! o.O Csak ámulok. Az a pillanatnyi habozás, ami a merőben új reakciótjukat követte nálam, pont elég volt arra, hogy ... nos, arra, hogy valaki, vagy valami rám tapassza a mancsait. Suspect

A másodperc töredéke alatt reagáltam rá. Ugrottam volna ki a kezei közül, mintha csak megcsíptek volna. Azonban se súlyemelés, se akrobatika, se semmi olyan kis hasznosság nem volt a bírtokomban, ami ezt sikerre vitte volna, s nagyon úgy tűnt, hogy nincs egyedül az "idegen" Megijedtem. Nem takargathatom. Kiült rám a félelem, vegyítve egy csipet döbbenettel és értetlenséggel. Valószínűleg pont olyan fal fehér lehettem én is, mint a kis csapat ami szemtanújává vált a jelenetnek.
El akarták takarni a szemem, de ekkorra már a karjaimat se tudtam mozdítani, nem hogy elmászkálni.
- Engedjenek e-
Undorító volt az a bűz, ami mögülem áradt. Csak a bűz maradt meg, nah meg a rémült ábrázatok utolsó képként, mielőtt hatott volna a méreg. Vajon mit használtak? Lehet venni?
Szeretném én látni mi hatott így egy csapat felbőszült csürhére? Azt hiszem igen. De nem fogok örülni neki.

... Olyan volt, mintha még mindig ők fognának le, mikor újra hangokat hallottam. Elsőre meggyőződtem arról, hogy nem álmodom. - Van itt valaki? - S ahogy csak bírtam meresztgettem a szemeim, de valószínűleg van a fejemen valami, vagy be van kötve a szemem. Ezt már nem tudtam megállapítani. Ütős lehetett az a drog amit beadtak. @.@ Mocorogni se nagyon volt helyem. Fájt a fejem és rettenetesen éreztem magam. -.- Nincs kedvem bújócskázni. Még mocorogtam egy darabon, majd feladtam. Valamire fel vagyok passzírozva, vagy olyan helyen vagyok... vagyunk(?), mint a középkori kínzó kamra. Még jó hogy nincs fájdalom. ^^" - Hahóó...

by **Mameko** Vas. Aug. 10 2014, 17:19

Mégis, hogy képzelte, ki az a lány aki csak úgy eltulajdonította az én magántulajdonomat? Anyukája biztosan nem tanította meg arra, hogy mások holmijához hozzá érni is bűn. Nem, hogy csak úgy elvinni ha úgy tartja a kedvét. Én tettem rájuk előbb a mancsom, szóval Shimogu és Kagamin és az én társaim. Csak az enyémek, senki másé, és nem is lehet az övé. Ezen gondolatokkal a fejében rohant, ahhoz a fogadóhoz, ahol úgy vélte, hogy megszállhatott az a lány aki minden szó nélkül, képes volt ilyen bűnt elkövetni. Ha kérte volna, sem kapná meg. A lány kezében szorongatja a fegyverét, lassacskán a helyszínre ért, már látni lehetett az épület körvonalait a távolban, az utca üres, sehol egy lélek. Legalábbis ö úgy gondolta. Átrohant az új túloldalára, majd egy egyszerű utcai pad mögé rejtőzött el, ahonnan kilát, de öt nem látja majd az épületből kilépő alak. Gonosz vigyor húzódott végig az arcán, úgy érezte, hogy most végre éreztetheti valakivel, hogy a bűnösöket meg kell büntetni. Kicsit kuncogni kezdett magában, elégedett volt, hogy micsoda tervet sikerült kieszelnie egyedül, ezért biztosan meg fogják dicsérni a bajtársai, ha megmenti őket. Ugyan semmi bizonyíték nem volt arra, hogy valójában az épület egyik szobája rejti, a célpontot. De a megérzéseire hallgat, amik ritkán hazudnak neki. Ekkor még nem is sejtette mi is vár rá. Hirtelen valaki megragadta először az íjat tartó kezét és erősen rántott rajta, még mielőtt a lendület segítségével hátra fordulhatott volna, a másik kezét is elkapták, és épp úgy mint az előbbivel, ezen is húztak egyet, csak ezúttal az óramutató járásával ellentétes irányba, így újra egyenesbe került a lány, és egy gyors pillantást vethetett még a vendéglő képére. Szinte egy másodperc telt el és máris egy jókora tenyér takarta a szemét.
- HÉÉ! ENGEDJ EL! - kiáltott fel, és hevesen ellenkezni próbált, vadul rázkódott, azonban újabb és újabb kezek jelentek meg a semmiből. Óvatlan volt. A pár méterre lévő sikátorban rejtőzhettek a lány emberei. Tudták, hogy eljön. Csapda volt. - Azt mondtam... ENGEDJ EL! - kiáltott ismét, előre döntve a fejét, olyan hirtelen és vadul amennyire csak lehetett, remélve, hogy ezzel szabaddá teheti az arcát, a sok kéz takarásától, és legalább egy pillantást vehet a támadóira. Gondosan az eszébe vésve azok arcát, és vonásait, hogy aztán később rajtuk is bosszút állhasson.
- SEGÍTSÉG! VALAKI SEGÍTSEN! AKÁRKI, VALAK...- és máris érkezett egy újabb kéz, ami ezúttal a lány szájára került, ezzel megfosztva őt attól, hogy segítségért kiáltozhasson. A kora reggeli csendben, csak úgy visszhangozott az utca a kislány hangjától, ami dühös kiáltásokból lassan fájdalmas könyörgésbe ment át. Keserves sírásba kezdett, még mielőtt teljesen elkábult volna.

Lassan elmúlt az anyag hatása, ismét visszatért az eszmélete, azonban mégis mozdulatlanok a tagjai. Mégis mi történt? Mi ez az egész? Ez a büntetésem? Kérdezgette magában, majd lassan próbált visszaemlékezni a történtekre. Mégis mi történt még mielőtt elaludt volna. Fura illat, kezek érintése. Ezek mind elmúltak, de akkor mi történt?
- Hol vagyok? - kérdezte, azonban talán az ég akarta, hogy annyira egyszerre időzítsen a megszólalással, hogy egy másik alak beszédébe szólt bele. Rémülten zárta össze a száját. Van itt valaki más is. Félt. Túlságosan is, legszívesebben sírni támadt volna kedve. A korábbi hang ismét felhangozott, de a lány inkább csendben maradt. Nem szólalt meg, remélte, hogy a fiú nem hallotta meg az előbb.

by **Ozirisz** Vas. Aug. 10 2014, 22:29

A víz csak sodort tovább, én pedig reménykedtem benne, hogy talán lesz egy sekélyebb szakasz is, vagy egy kanyarban partra vet a víz. Ám hiába reménykedtem, semmi ilyesmi nem következett be, leszámítva egy kanyart, aminek hála szép nagyot csattantam a meder falán. Aztán újabb egy-két perc sodródás után hirtelen megörültem. Néhány ember alakját pillantottam meg a távolban, és ahogy közelebb értem hozzájuk, jobban szemügyre vettem őket, és arra a következtetésre jutottam, hogy horgászok. Elkezdtem nekik kiabálni, hogy húzzanak ki, de mire a közelükbe sodródtam volna, arra ők fejvesztve menekülni kezdtek, még a pecabotokat is hátrahagyták. De miért menekültek? Mondjuk én is megijednék ha az éjszaka közepén egy kiáltozó részeget hozna felém a patak...
Ami viszont jobban zavart, az a bűz. Nem tudtam mihez hasonlítani, talán a dögkút és a szennyvízcsatorna keveréke. De hogy kerül mindez ide, Aincradba? Dögök és dögszag itt nincs, ami meghal elpixeleződik, ugyanúgy mint aminek lejár a szavatossága. És a szennyvíz sem itteni jelenség, legalábbis az Aincrad-béli mellékhelységek száma alapján biztos nem. De most mégis ezt érzem, és majdhogynem kidomom a taccsot. De mire pont jöttek volna a fürge rókalábak, hirtelen valaki befogta a szám. Hogy kiféle-miféle lehetett, azt nem tudom, de a lapát kezeiből ítélve legalább négy- vagy esetleg ötajtós szekrény. Aztán újabb kéz, majd újabb, és végül éreztem, ahogy a víz nem sodor tovább.

Aztán csend, és újra csend. Sötétség, mozdulatlanság, pont mint az álomban. Most ez megint egy álom? Ha álmodom, akkor az avatárom ezidőalatt csak sodródik tovább a patakban? Esetleg már meg is haltam? Vagy ez mégsem álom, hanem a valóság? De akárhogy is, ez a magatehetetlenség zavaró. És a sötétség. Semmit nem látok, az égadta világon semmit. Ezek szerint most tényleg meghaltam...

by **Danee** Vas. Aug. 10 2014, 22:45

Abszurd. Ezzel lehetne összefoglalni ami történt. Az egészet.

Hime még csak fel se figyelt rám. Persze meg volt a saját maga gondja, nem is kicsi, de azt hittem, azért a hangom eléri a fülét.

Hogy mit is tettem volna ezek ellenére? Csak álltam volna ott és bámulom, sőt gyönyörködök a történtekben beteges módon? Akár azon, ahogy megerőszakolják, vagy ahogy szétveri őket egymaga?
Vagy kezembe veszem a dolgot, egész konkrétan a kardom és neki megyek a támadóinak?
Egy ismerős megtenné ezt? Vagy vagyunk mi egyáltalán annyira jó ismerősök?
Azt hiszem már sosem tudjuk meg, ahogy akkor hogyan döntöttem volna, hogy hallgatok-e a lelkiismeretemre, vagy gyáva, beteges hangokra hallgatva teszek másképp.

Hime talán nem is láthatta, azt amit én meg a támadói pillantottunk meg. És ők még jól is jártak. Nem úgy mint Hime, s aztán én.

Ha a történtek abszurdnak nevezhetőek, ez a szörny maga volt a groteszk förmedvény megtestesítője. Hogy hangtalan volt? Ekkora testtel? Elképzelhetetlen! Dübörögnie kéne ilyen tömeggel ami a lábai fölött burjánzott mint egy rákos daganat mely felfalta a gazdatestet.

Mozdultam volna, hogy kimentsem Himét.
Fura, most meg se fordult a fejemben, hogy másként tennék-e. Egyszerűen a szörny már maga olyan szinten riasztó volt megjelenésében és ellenséges, hogy semmi szórakoztatót nem találtam benne, márpedig akkor...

De alig mozdultam, engem is elkapott. Hiába próbáltam megfeszülve, testem megtekerve a fogásból szabadulni, esélyem se volt a megfeszülő gigantikus izomtömeggel szemben. Szorítása egyik pillanatról a másikra olyan könyörtelen volt, hogy az agyam is feladta a harcot, s testem védekezésként elszakított a külvilág minden impulzusától. Bezárult a világ körülöttem, s elmém időtlen kontrolálhatatlan sötétségébe szorultam

Mindig olyan mint egy filmszakadás. Persze eddig többnyire agyrázkódás miatt történt. Sosem világos hogy kerültem oda, ahova, de mindig jó volt tudni hogy még épp vagyok. Hogy túléltem.

Most azonban mindhiába. Semmim nem mozog. Mégcsak nem is látok. De hallani hallok, a többi érzékem is kezd kiélesedni a szemem mégis csak sötétségben keres kétségbeesetten. Megvakultam?

Két különböző emberi hangot is hallani véltem, egy fiú és a másik egy lányé lehetett
- Hahó - válaszoltam nekik, hogy egyáltalán tudják, hogy többen is vagyunk
- Van. Nem tudom, hol vagyunk, de ha ez megint az a rémálom... - elhallgattam hírtelen. Rémálom lett volna, vagy már akkor sem volt az, vagy épp ez lenne álom? De hát olyan tisztának tünnek a hangjaik!
- Ez még a SAO, ugye? A játékban vagyunk? Vagy ez... - kint lennénk? hogy került volna ki a tudatunk, hova kerültünk és egyáltalán hogy? Fogság vagy korház?
- Ez nem egy álom vagy a játék, ugye? Kijutottam volna?
Be nem állt a szám, a tudatlanság és bizonytalanság megőrített
- Az a szörny, ami felnyalábolt és kipréselte belőlem a szuszt is, belőlem és Himéből...
Aztán eszembe jutott, hogy talán a lány is valahogy, valamiért itt lehet. Bár az ittet nem tudtam értelmezni
- Hime, itt vagy? Danee vagyok!!! - ordítottam hogy biztosan meghallja, ha köztünk lenne

by **Rosalia** Vas. Aug. 10 2014, 23:59

Továbbra is be van takarva a szemetek és síri csönd vesz körül benneteket... jobban mondva egymást halljátok. Reagáljátok le Daneet!

Határidő: aug. 15.

by **Shukaku** Hétf. Aug. 11 2014, 06:19

Szegény Shu sohasem volt jó abban, hogy felismerje a hangokat, és beazonosítsa hozzájuk a gazdájukat. Hime hangját biztosan nem tudta volna hozzárendelni a lányhoz, hiszen nem beszélt vele sokat, és azt a keveset is nagyrészt igyekezett elfelejteni, hiszen a lovag depizett majdnem az egész úton, és nem akarta engedni, hogy magával rántsa… ezért is menekült el olyan modortalanul a társalgásuk elől, ahogy tette is. De mivel a lány egy mukkot sem szólt, így esélyt sem adott az idomárnak arra, hogy rájöjjön, hogy ki is valójában.

Ezután következett Aleandro, alias Takumi, alias Ryuu, akinek a számos álneve mellett ugye még narancs indikátor is díszelgett a feje fölött. Valószínűleg akkor sem ismerte volna fel a hangját, ha jobban odafigyel erre a füllentőgépezetre előző találkozásuk alatt, így azonban, hogy még a rémület meg is változtatta kicsit a srác hanglejtését, így esélye sem volt arra, hogy kitalálja, ki is áll a kérdések mögött. Idegeneknek meg ugye nem volt hajlandó válaszolni, hiszen még bajba kerülhet miatta. Már régen megtanulta, hogy a küldetéseken nem a küldetésektől kell félni, hiszen azok úgy vannak megírva, hogy teljesíthetőek legyenek. Az emberektől, az úgynevezett játékostársaktól kell tartani, mert ők nehezítik meg a kis idomár dolgát, amióta csak belépett ebbe a világba.

Majd felcsendült egy vékonyabb, valószínűleg lányhoz tartozó hang, illetve nem is utána, hanem Ryuuéval egyszerre, így ismételten nem nyílt lehetőség a felismerésére.

Ozirisz, akinek a hangját Shu biztosan felismerte volna, hiszen nagyon sokat beszélgetett vele az egyik kirándulásuk során, és nagyon sokat köszönhetett a kardforgatónak, aki bátorságot és magabiztosságot öntött belé, elismerte felnőttként, hogy a céljai nem értelmetlenek… no ő sem szólalt meg.

Volt azonban egyvalaki, aki megszólalt. Sőt, ez a valaki szinte ontotta magából a szavakat. Ő volt az a valaki, akit Shu nemhogy ilyen helyzetben, hanem semmilyen helyzetben nem akart hallani. Amint felcsendült ez az utálatos nyekergés, a lánynak már rögtön át is váltott undorító kéjelgésbe, és szinte tudomást sem vett már arról, hogy mit is mond a fiú. Le vannak kötözve, a fejükön csukja, eddig majdhogynem csak lányok hangját hallotta… és itt van Danee is. Na most már teljesen biztos volt abban, hogy nem fog megszólalni, és hangtalanul fohászkodott Kayabához azért, hogy a küldi ne úgy induljon, hogy az a perverz alak szabadon van, vagy szabadul ki legelőször… ha viszont ő lesz az első... újra végigfutottak az agyán a képek, ahogy ez a aberrált állat a nyakához hajol, és megcsókolja... és a kislány szívében ismételten fellobbant a harag.

by **Ryuu** Hétf. Aug. 11 2014, 15:47

Az én "hahóóm" és egy másik "hol vagyok?" kérdés között nem telt el tized másodperc töredéke sem. Szidtam magam gondolatban, amiért ilyen türelmetlenül kezdtem el "kiabálni". Ami azt illeti halálos félelem fogott el. Nem az ismeretlenség, vagy a halál eshetősége miatt, habár az is megfordult a fejemben. Ha itt most játékosok vannak, ki állíthatja meg őket, hogy eldurranjon az agyuk és lekaszaboljanak engem? Engem? Meg még pár élőlényt a közelemben. Nem vagyok közömbös az emberek iránt, csak amennyire megérdemlik és ez ugyebár mindig változó. Hogy mikor mennyire. Én érdekelt vagyok az emberek iránt. Elég motiváltnak tartom magam hozzájuk. Pont annyira, hogy megismerjem a kicsinyes kis vágyaikat, a szándékukat. A sötét gondolataikat, és azt felhasználhassam magamnak. Tudom, hogy magam is "csak" egy ember vagyok, de ez nem számít. Mert én nem csak, hanem az ember vagyok! Azért mert én átlátok a többieken. Ők csak egy selejtes képződményei annak a csodás létnek, amit úgy hívnak, hogy ember.
No ez már kezd beteges színben feltüntetni, meg nem is gondolkozom úgy. Nem mindenki bárgyú és szemétre való. Tudok nevetni rajtuk, meg velük is néha. Tudom, akarom élvezni az életet. És ez jelen pillanatban nem valósulhat meg.
Még az sem lenne ellenemre, hogy tehetetlen vagyok, csak tudnám mi a csuda folyik itt? Mi? Nah?

És akkor szólalt meg egy totál ismeretlen pofa a közvetlen közelemben. Ezt is bezárták ide? Már hallottam kisebb nyöszörgéseket, egy elfúló "hol vagyokot", és akkor most valami itt szófosásba kezdett mellettem.
- Ember! Hallgass már el! - Rivalltam rá mérgesen. Nem mintha annyira haragudnék rá, csak épp nem a legjobbkor kezdett bele szavak megformálásába. - Nagyon más nem lehet, mint a sao. Huhh, nyugalom, nyugalom. Ez is biztosan egy küldetés. Szóval csak semmi pánik, oké? Jelentkezzen még valaki, aki itt van! - Egyszerű utasítás volt és elvártam (volna), hogy meg is tegyék amit "kértem" tőlük. - Hime pedig ha itt van szólaljon fel. -.- - Adtam ki konkrétan is, nehogy szegény ördög szíve választottjának elvesztésébe pusztuljon bele. Rolling Eyes

Kikkel vagyok körülvéve... ez az őrült álmokról beszél meg kintről meg szörnyekről. Az oké, hogy engem is elraboltak, ahogy szerintem itt mindenkit, de ez már csak így van, abban a Kúriában is csak elrablásos emberek voltak. Kivéve persze azt a Junt. Aranyos kis teremtés volt. Kíváncsi vagyok most itt van e. Persze eszembe se jutott, hogy az álmommal azonosítsam ezt a tébolyt. Azért nem vagyok meggárgyulva. Suspect

by **Hime** Hétf. Aug. 11 2014, 19:19

Az álom és az ébrenlét bizonytalan határvonalán lebegtem. Nem tudtam felfogni, hogy mi is történik velünk, és hogy ebből mennyi az álom és mennyi a valóság. Nem tudtam hogy hol is vagyok, hogy miért is vagyok ott, ahol éppen vagyok. Lassan annyira elzsibbadt mindenem, hogy már szinte semmit nem éreztem. Csak a hideget, és a bizonytalanságot. Nem tudtam, vajon túlélhetem-e egyáltalán ezt a rémálmot, amibe Psziche kevert bele. Folyton csak az az ocsmány lény lebegett a szemem előtt, és még mindig érzékeltem azt az undorító bűzt, amit akkor éreztem, amikor elfogtak. Nem akartam meghalni. Most még nem. Egy könnycsepp gördült le lassan a szememből elérve az anyagot, ami a szememet fedte, és ami egyből felitta azt. Valami miatt most Psziche-t is eléggé halványan érzékeltem. Mintha valami miatt lefedettség lett volna kettőnk között. Mint amikor bemész az alagútba és elveszik a térerő egy kis időre. Ám hirtelen a semmiből hangokat hallottam, és valaki a nevemen szólított. Ez kicsit kirángatott az eszméletvesztéshez közeli állapotból.
- Itt vagyok!- Kiáltottam szinte sírva.- Danee te merre vagy? Te se tudsz mozdulni? Mi történt velünk? Mi vagy ki hozott ide minket? És miért?- Záporoztak a kérdéseim, miközben nagy nehezen próbáltam vissza tartani a sírást, és valamennyi magabiztosságot erőltetni a hangomba.
- Ki van még itt? És tudja valaki, hogy mi is folyik itt? És hogy miért kerültünk ide? És egyáltalán hányan vagyunk?- Ám ahogy kiabáltam, hirtelen eszembe jutott, hogy mit is kezdünk akkor, ha esetleg valaki vagy valami vár ránk a sötétben, és egyszer csak ránk támad. Bele se merek gondolni, hogyan is védhetnénk meg magunkat.

by **Mameko** Csüt. Aug. 14 2014, 10:39

Ha valaki tudja milyen érzés az amikor akarata ellenére hurcolják el valahova, akkor tudja milyen érzés félni. De hogy ha el is kábítják majd úgy ébred fel, hogy a szemeit letakarták, teste pedig mozdíthatatlan akkor pedig egészen biztos lehet benne, hogy a rettegés érzése járja át. Nem tudod megmondani mekkora a helyiség ahol vagy, sem azt, hogy van e más is a szobában. Ha pedig mégis van akkor megkockáztasd-e a beszélgetést, esetleg egyetlen hangot is ki merj nyögni addig amíg nem látod az arcukat. Lehet mégsem az a fruska rabolta el a srácokat, hanem azok az alakok akik a sikátorból másztak elő és a valódi célpontjuk én voltam? Mégis mi rosszat tettem, hogy ezt érdemlem? Futottak végig a gondolatok a lány fejében. Ugyan elég sok utálója akadt, bizalmatlanságából és különös vadászati szokásaiból adódóan de sosem gondolta volna, hogy ilyen sorsra jut. Egyedül valahol elhagyatva... vagyis mégsem teljesen egyedül. Egy fiú hangja töri meg a hirtelen csendet. Amikor pedig már azt hitte a lány, hogy ismét csend ülepszik le a szobára, mert ha ö nem válaszol akkor biztosan a fiú is csendben marad. De ez nem így történt. Újabb és újabb dolgokról kezdett hadoválni, már-már kísértetiesnek is mondható, hogy csak úgy elkezdett magában beszélgetni. Talán ha mások is vannak a szobában akkor minden bizonnyal a dumáló alakokra fognak figyelni, mert hát a válaszokból ítélve nem egyedül van a fiú, csak különböző hangszínekben beszél magához.. Talán sikerülhet valahogyan kiszabadítanom, vagy legalább megmozdítanom a testem. Terve ugyan nem volt, viszont minden erejét összeszedte, hogy legalább a jobb karját megmozdíthassa, mert mégis csak jobb ötlet mint a vergődés, hogy aztán az el rablók egy újabb adag nyugtatót adjanak be. Ha itt lenne Kagamin vajon mit mondana? "Gyerünk Momo, szabadulj ki és szerezz vissza ettől az idiótától! Nem érdemeli meg, hogy a te játékoddal játszon!"

by **Ozirisz** Pént. Aug. 15 2014, 07:33

A zavaró sötétségben és magatehetetlenségben hangokat hallottam. Először azt hittem, hogy csak a képzeletem űz velem tréfát ismét, de az elmúlt percek leforgása alatt arra jutottam, hogy ez nem túl valószínű. Ahhoz hogy ilyeneket képzelődjek nem csak innom kellett volna, hanem legalább egy adag faeno levelet is el kellett volna szívnom. Bár abban az esetben röhögnék mint a fakutya, tehát ez mindenképp kizárva. A "klasszikus" másnaposság szerencsére nincs jelen a SAO-ban, legalábbis a fejfájás mint olyan nincs. De ha odakinn ittam volna ennyit, akkor nem csak kapufa lennék hanem ráznák a ketrecet...
A hangokból szavak majd mondatok lettek, amik egyrészének a gazdái is meglettek. Danee és Hime is itt van, valamint még egy harmadik hangot hallottam, amit nem sikerült beazonosítanom, hogy kitől származik. A hangerőből ítélve néhány vagy legfeljebb 10-15 méteren belül lehetnek, és legalább négyen vagyunk.
Ami Daneet illeti, nehéz lenne elfelejteni. Nem olyan túl rég egy kazamatát szervezett, de ami miatt kifejezetten emlékezetes, az az elf volt, amihez odasomfordált, és fotó kristállyal csinált egy közös képet, mindezt harc közben. Na, ilyen még nekem sem jutna eszembe, akármennyit is iszok... Persze ha már egy kis faeno vagy gomba is van a dolog mögött, az már más tészta, olyankor előfordult már hogy a fogadó tetejéről elrugaszkodtam, mert azt hittem, hogy tudok repülni, de amilyen szerencsés voltam, valahogy mindig a macskakőbe botlottam... De hát ez van, és lesz ez még így se. Jelen helyzetemben kifejezetten örülnék ha egy hasonló helyzetben lennék, mert akkor nem lebegnék magatehetetlenül világok határán, és nem utolsósorban szabad lennék.
A másik ismerős, akiről tudomást szereztem, az Hime volt. Vele már régesrég nem találkoztam, úgy egy évvel ezelőtt láttam utoljára. Hajdanán hárman összeszedtünk valamiféle mérgezést, ami miatt rémálmok kerülgettek, majd megjártuk a poklot (amit itt csatornáknak neveznek), szembenéztünk a vérpatkányokkal, majd furcsaságokra furcsaságok jöttek, míg végül kételyek közt maradtunk sokáig, hogy mi volt valóságos, és mi nem. Mi történt meg, és mi nem. Na, Hime is végigjárta ezt az utat. Ezek után már nem csodálkozom, hogy ismét idecsöppent ő is erre a dimenziók közti üres térbe, ahol a körülmények kísértetiesen hasonlítanak a korábbi rémálmomhoz. Valószínűleg neki is volt egy hasonló rémálma, ahogy valószínűleg a többi itt tartózkodónak is.
Még egy harmadik résztvevője is volt tavaly annak a küldetésnek, és ha a Párkák máshogy gombolyítják a sorsa fonalát, akkor ő is itt lenne, legalábbis amennyit a rendszerről tudunk, a küldetéseket a jellemünkhöz és az emlékeinkhez igazítja. Ő is hasonló utat járt be mint Hime, vagy épp jómagam, de egy végzetes napon minden megváltozott, és örökre eltűnt. Ai Hane összes nyoma itt Aincradban csupán egy vastagon áthúzott név a palota falán, és néhányunk emlékei...
Az egésznek csupán annyi a jó oldala (már ha nevezhetjük annak), hogy ő most nincs itt, így ilyen kiszolgáltatott helyzetben, mint mi. Ő már egy jobb helyen van, és talán békére lelt... Vagyis ez egyszerűen nem lehet a túlvilág, hisz akkor már őt is látnám, ehelyett nem látok semmit.
- Ez egy küldetés kezdete. Hasonló, mint egy éve, de ugyanakkor mégis teljesen más. - szólaltam meg én is, bár nem akartam felfedni magam az esetleges „nem-épp-barátságos” itteni birodalom ura(i) előtt, de ahogy hosszasan a gondolataimba merültem, és hirtelen rájöttem, a szavak csak akaratlanul is kiszöktek a számon.
- Csak az a kérdés, hogy ez a „Rémálom a Kocsma utcában 2”, vagy valami eldugott helyre való teleportálás eredménye...
Őszintén remélem, hogy csak az előbbi, hisz akkor csak fel kell ébredni, és kész. Ha viszont a második lehetőség, akkor határozottan gáz van... - Nem tudok megmozdulni, amiből következik hogy a menüt sem tudom megnyitni, hogy valami itókát keressek. Egy kis itóka mindig segíteni szokott ha rágódok valamin. Igaz, legtöbbször nem segített megtalálni a választ, de a kérdést legalább elfelejtettem... egy időre...
- Aki nincs itt, még most szóljon – szólaltam meg ismét, remélhetőleg kiderül hogy kik vannak még itt rajtunk kívül, már ha még tényleg vagyunk itt még páran. Csupán kizárás alapján próbálom meg kiugrasztani a nyulat a bokorból, hogy megtudjam, a többiek, akik közel állnak hozzám, nincsenek itt, biztonságban vannak, innen messze, bárhol is legyen ez az itt...

by **Rosalia** Hétf. Aug. 18 2014, 09:37

Akinek van hallgatózása, az csoszogó hangot hallhat a távolból. Közeledik. Közeledik! A beszélgetést már mindannyian hallhatjátok, bár még mindig a távolból:
- Mit gondolsz róluk, Caius? - kérdezi a recsegő, karcos női hangon, melyet leginkább az iskolai táblát végigszántó köröm keserves zajához lehetne hasonlítani.
- Kiváló hetes, kivvvvállló úrnőm! - a válaszadó hangja úgy trillázik, mint egy elmeháborodotté.

- Hallottátok? Ti is hallottátok? Vagy csak hallucináltam? - kérdezi tőletek egy eddig nem hallott mélyebb férfihang. A szemetek továbbra is le van takarva, mozdulni továbbra is annyit tudtok, mint eddig. A csoszogó közeledik, majd besétál közétek, anélkül, hogy megérintene bárkit is.

Határidő: aug. 22. (péntek) éjfél

by **Shukaku** Hétf. Aug. 18 2014, 10:10

A lány gondolatban hálát rebegett a hangos fiúnak, aki végre elhallgattatta Daneet. Az számára teljesen egyértelmű volt, hogy ez még a SAO, hogy még Aincradban van, és az is, hogy ez egy küldetés, azonban felettébb megnyugtató volt ezt más szájából is hallani, hiszen akkor már teljesen bizonyos lehet abban, hogy biztonságban van. A fiú hangja már kezdett derengeni, tudta, hogy valahol hallotta már, de még mindig nem volt biztos benne, hogy ki is lehet az. Azt azonban megtudta, hogy a Hime nevezetű lovag jelen van, és vele se nagyon akart beszélni, mert az a nő a búskomorság díszpéldánya volt, és szokásához híven máris visítozni kezdett, miközben Shu próbált volna azon gondolkodni, hogy mi is lehet a küldetés célja, hogyan is kellene tovább lépniük. Az álomképek, ahol ő volt a kevélység… bizonyára az a cél, hogy ezt a rossz tulajdonságát segítsen neki valamelyik kedves játékmester leküzdeni. Hát persze! Az előző elrabolós küldetésen is arra akarta megtanítani a kedves ismeretlen, hogy legyen bátrabb, most bizonyára ez a másik negatív része kerül kiküszöbölésre. Talán ugyanaz írta ezt a játékot is, mint az előzőt. Elrablás, fogság… igen, biztosan így van. És mi lehet a kevélység legjobb ellenszere? A szerénység természetesen. Nem kezd el okoskodni, nem kezdi el magyarázni a többieknek, hogy ez csak egy küldetés és nem kell aggódniuk, hanem szépen a háttérben marad, csöndben, hangtalanul, és nem akar rivaldafénybe kerülni. Talán ezért került most ide Timidus nélkül? A sárkánnyal ez azért jóval nehezebben kivitelezhető lenne. Mindenesetre elég szép tervnek tűnt a számára, hogy a világ jótékony teremtői igyekeznek legyőzni bennük az emberi gyarlóságot, így ehhez a tökéletes világhoz alakítják őket. Ennél nemesebb gesztust el sem tudott képzelni, így hát jó diákként szépen csöndben figyelt. Még akkor sem szólalt meg, amikor Ozirisz hangját meghallotta, pedig a fiúnak különösen örült. Most is gyorsan kitűnt, hogy hasonlóképpen gondolkodnak, hiszen a kardforgató már fel is hívta a többiek figyelmét ezekre az egyértelmű tényekre. A Rémálom az Elm utcában –a kocsmás részt meg sem hallotta- című filmet sajnos Shu nem látta, sohasem rajongott a horrorért, de azért valami derengett neki, és a példa különösen jó hasonlat volt. Ezután azonban nem várt esemény történt, és megérkeztek a vendéglátóik is. A kis idomár régóta tudta, hogy a küldetések a kinti világ történeteiből táplálkoznak, így már azonnal azon kezdett gondolkodni, hogy mi honnan lehet ismerős. Az említett filmből csak Freddy Krueger alakja rémlett, de vele nem sok kedve volt találkozni. Ugye megtudta, hogy heten vannak, ami a hét főbűn után nem volt meglepő, illetve egy név, Caius. Erről azonnal az ugrott be neki, hogy Caius Ceasar… de semmi több. Illetve még egy híres mondat: Ave, Caezar, morituri te salutant! De ezzel ugye szintén nem tudott mit kezdeni...

by **Ryuu** Szer. Aug. 20 2014, 19:25

Jót kuncogtam valami részeges, vagy legalábbis alkohol kedvelő barátunk szövegén. Demo sa, miért lenne gáz, ha ez egy küldetés? o.O Nem értettem, habár azt be kell ismerni, hogy ha az illetők ránk akartak ijeszteni, veszettül jól csinálták. Közben füleltem, de nem hallhattam semmit, hiszen nem volt hallgatózásom. >.> Aztán mégis felderengett egy, aztán még egy személy hangja. Az első olyan hatást keltő volt, ami kissé megviselte az idegeimet. <.< Kirázott a hideg tőle, brrr. A második egy mélyebb tónussal bíró egyén, meg is kockáztatnám, hogy férfi, de hát a saoban aztán bármi lehet. Nem biztos az, hogy játékosok, sőt! Én meg mernék esküdni rá, hogy nem azok. Minek kell hát találomra kiválasztott ember egy játékosnak? Amelyik nem a fronton agyal az megbújik valamelyik városban, netalántán fosztogató, azaz gyűjtögető életmódot folytat. Mondjuk O.o- honnan gondolom én azt, hogy random tagok lennénk? És ha ez már egy előre eltervezett terv része? Valaki(k)nek céltudatosan velünk van dolga? o.O Már maga az "úrnőm" kifejezés is zavart de ez még betudható egy alárendelt pincsinek. És mi az, hogy hetes? Akkor rajtam kívül még hat ember van itt. A részeges, Hime; a hisztis liba, akkor a lovagja, ... és a "többiek". Azok vajon miért nem szólaltak még meg? o.O Talán nem tudnak? Shocked

- Gratulálok, nem vagy süket és most fogd be a szád! - Rivalltam rá arra a gyerekre, akiből csak úgy áradt a pánik. Még az hiányzik, hogy beparáztasson valami nyomiság. -.- Csak semmi problem. Minden a legnagyobb rendben van. Ez egy küldetés lesz. Csak meg kell oldani. Mindennek van kiútja, nem mentem olyan helyre, ami a szintemet meghaladja, szóval csak nyugalom. Megoldom! Ki más oldaná meg ha én nem? Ha én nem akkor senki sem!

by **Mameko** Pént. Aug. 22 2014, 11:42

Egy küldetés? Mégis miféle hülye gondolat ez? Nem értem mért kell túl sokat beleképzelni egy egyszerű elrablásba. Itt állunk, vagy fekszünk, mozdulatlanul egy teremben, semmit sem látunk, nem tudunk mozogni, de mégis abban hitegetik magukat, hogy ez csak egy küldetés. Mégis ki hallott már olyanról, hogy a megbízó elrabolja azokat a személyeket akiket megfelelőnek talál, hogy aztán felbérelje őket egy komoly feladat elvégzésére? Senki. De ha egyszer kiszabadulok biztosan megölöm azt aki ezt tette velem, és a többiekkel. Füstölgött a lány, de mintsem, hogy ö is hallassa a hangját, inkább a gondolataiba temetkezett, tervezgetett, fontolgatott, minden erejével azon volt, hogy megpróbálhasson kijutni, természetesen kevésbé hangosan, nehogy a többiek megbizonyosodhassanak arról, hogy még van itt valaki. A többiek alatt pedig természetesen nem a szoba többi idióta foglyára hanem az ö drága szeretett játékszereire gondolt, akik a kezére húzva osztogatták a "tanácsaikat" és "ötleteiket" a lánynak. A szoba másik akárhány fogja nem számított neki cseppet sem többet mint néhány patkány. Elfogadja a létezésüket, talán még egy légtérben is tartózkodhat velük, de kötődni, vagy egyáltalán foglalkozni velük értelmetlen. Mért is tenné? Azért, hogy utána odajöjjenek hozzá kunyerálni mint az a fura lány, vagy Kaori-chan? Persze, hogy nem kellenek ilyenek. Felsóhajt, de továbbra is csendben marad. Fülel, hallgat, néha néha megkíséreli megmozdítani valamijét, ugyan sikertelenül. Nincs semmi olyan képessége, jártassága ami kimenthetné ebből a helyzetből. Még ha sikerülne is valami csoda folytán megmozdítania a kezét, és pont rányomna a fegyverére sem tudná átvágni az anyagot ami fogva tartja. De abban sem lehet eléggé biztos, hogy valójában nem egy kábítószer hatása alatt áll, és fekszik valahol a padlón, a beszélgető embereket pedig csak hallucinálja. Valahonnan egy beszélgetés foszlány szűrődik be a szobába. Minden bizonnyal egy közeli teremből, vagy csak a szoba olyan hatalmas, hogy az egyik távolabbi pontján az elrabolói tanakodni kezdtek. Próbált rájönni mit is takar a beszélgetésből elcsípett kis részlet, de bárhogyan is próbálkozott nem tudott leszűrni belőle értelmes részt ami utalhat arra, hogy hol is van, mit keres itt, vagy bármi apróságot. De egy név. Jelent ez bármit is?

by **Ozirisz** Szomb. Aug. 23 2014, 10:16

Tehetetlenül néztem ki a fejemből, de egyre inkább úgy tűnt, hogy nem kifelé nézegetek, hanem begele, legalábbis időnként amilyen sötétség van odabenn... Lehet ez a sötétség vetült ki Rolling Eyes

Nem tudni, de ha ez még csak egy álom, akkor semmi sem lehetetlen... Ez esetben a hangok sem másoktól származtak, hanem a saját képzeletem szüleményei, beleértve azt a számomra ismeretlen srác hangját is, aki meglehetősen bunkó mód szólt rám...
Na mindegy, akkor játszo tovább Néma Bob szerepét, és szép csendben utánzom a kukorica hangját Rolling Eyes

Ez csak egy álom amiből el kell ébrednem. De a magatehetetlenség és az, hogy kb. semmit sem tudok tenni, aggasztanó. Máskor már ilyenkor rég fel szoktam ébredni, és az üvegem után nyúlni, de ez a pillanat még váratott magára. Hosszasan tűnődtem azon, hogy miért vannak ilyen rémálmaim, már megint. Vannak akik szerint az álmainkban a tudatalattink próbál megoldani olyan dolgokat, amiken az ébrenlét alatt töltött időben rágódunk akarva-akaratlan. Ha ez az eset áll fenn, akkor határozottan rossz a helyzet, mert bizony vannak olyan dolgok, amelyek csak megtörténnek, nem lehet ellene mit tenni, nem lehet visszafordítani, sem megoldani, és ezt a tudatalattim nem hajlandó tudomásul venni. Ebben az esetben valószínűleg életem végéig el fog kísérni az "esti feles" hogy nyugodtan alhassak. Mások szerint az álmoknak jelentésük van, hol nyilvánvaló, hol elvont, de jelentenek valamit. Nos, lássuk: sötétség. Ez stimmel, volt egy korszak amíg rendkívül sötét színben láttam a világot, nos ez úgy tűnik ilyen lenne valójában. A tehetetlenség? Azt hiszem ez is stimmel, azzal, hogy nem tehetek semmit, ugyanaz az érzés fogott el, mint a kataklizma napján. Csak döbbenten néztem a térképet, és a hiányzó piros pont helyét, és nem tehettem ellene semmit. Akkor már nem... Nem szabadott volna egyedül elengednem aznap reggel. De akkor abban hitben éltem, hogy ilyesmi velünk nem történhet meg. Aztán azon a végzetes napon a boldog tudatlanság kora véget ért. Hetekig jártam az erdőt, a barlangokat, az eldugott helyeket, de akkor már hiába tettem bármit is. Reménykedtem, de legbelül tudtam, hogy csak magamat áltatom azzal, hogy előkerül...
Valószínűleg ez is csak egy hasonló rémálom, mint az összes többi, amiben részem volt. Csak ez épp jóval hosszabb, mint a többi. Bár az idő relatív, de ez azért túlzás. Vagy épp egy időtorzítómező fogságában lennénk? Azt kétlem, az asgard technológia, és nem illettek volna bele Kayaba világába... Vagy mégsem egy álom lenne, és a többiek hangja nem csak a képzeletem szüleménye? Rolling Eyes

Már nem tudom, hogy mit higgyek...
Majd újabb két ismeretlen hangot hallottam a messzeség felől, és ha nem álomban vagyunk, valószínűleg ők állnak amögött, hogy itt vagyunk. Aztán egy újabb sorstársunk hangja, majd csöszmörgés. Csössz-csössz-csössz, és egyre hangosabb. Volt egy pillanat, amikor a közelemből hallottam a hangokat, majd újra távolodott. Na, ez egy jó hír, ebből következőleg van padló amin lehet csöszmörögni, és nem a nagy fekete semmi közepén lebegünk. De miért van sötét? Valaki nem fizette be a villanycsekket... De sötét van, vagy nem, az a kisebb gond. A nagyobb az, hogy nem tudok mozdulni, még mindig. Csak tudnám, ki kevert paralízis mérget a piámba, azt hiszem viszonoznom kellene neki ezt a szívességet. Csak előbb ki kellene jutnom innen...

by **Hime** Szomb. Aug. 23 2014, 15:33

Danee hangját nem nem hallottam miután megszólaltam, de egy másik nagyon is ismerős hangot igen. Hasonló mint egy éve. Mi is volt egy éve. Rémálom, vagy más. Gondolkodni kezdtem, és ekkor jutott eszembe. Hát persze, amikor meg voltunk mérgezve. Ám ez most mégis valahogy más. hiszen akkor tudtunk mozogni, nem voltunk lemerevedve. mondjuk ez lehet valamilyen bénító szernek a hatása is, amit az isten tudja mikor adhattak be nekünk. És most többen is vagyunk, mint akkor, hiszen most több ember hangját hallottam. És ez most valahogy más. Bár a rémképek és a támadás alapján is gondolhatnék rá, hogy ugyanolyan, de akkor még Psziche nem volt a képben, és akkor más megérzéseim voltak. Nem, ez most határozottan más.
- Ozirisz te vagy az?- tettem fel óvatosan a kérdést.
- Emlékszem arra a rémálom küldire, de ez most mintha más lenne. Bár ebben én sem vagyok teljesen biztos.
Ám ekkor megszólalt egy női hang, aminek hallatán a hideg rázott ki. Mint ha valaki a körmével csikorgatná a táblát. Jeges és határozottan ijesztő, és ez arra késztetett, hogy innentől egy darabig csendben maradjak. Psziche is jobbnak látta nem előtörni az elmém mélyéről. Ám mikor megszólalt egy másik ember is, aki mintha most szökött volna meg a sárga házból, akkor már tényleg minden bajom lett. Hova és miért keveredtünk mi. Gondolkodtam el. Ám ekkor csoszogó hangok hallatszottak, és egy harmadik személy kérdezett valamit, amit én már megpróbáltam kívül zárni. Kellett nekem most egy kis idő, hogy kicsit lelkileg össze tudjam szedni magam, és hideg fejjel tudjak gondolkodni.

by **Rosalia** Vas. Aug. 24 2014, 00:55

- Ugye milyen kis jól neveltek, Caius? Szépen csöndben várakoznak ránk a kis drágák. - A hang egészen közel érkezik most már, végül mindannyiótok szeméről egyszerre lekerül az, ami eddig gátolta a szabad látásotokat. A terem közepén ugyanazok a holografikus képeket látjátok viszont, mint álmotokban is. A képek által alkotott kör belsejében pedig ott áll Ő, legsötétebb rémálmotok szörnyszülöttje megtestesülve: Testén fekélyek, kelések burjánzanak, a bőr szó szerint rátapad a csontjaira, néhol cafatokban hiányzik és a belső szervei kivillannak, haja pedig nem éppen olyan, mint aki a forásztól jött. Ezt a küllemet látva már sokkal könnyebb az iménti hangot hozzápárosítani a gazdájához. Elmaradhatatlan a piros indikátor a feje fölül, az említett Caiusnak viszont nyomát sem látni.
Ha körbenéztek, magatok is összeszámolhatjátok, hogy valóban heten vagytok (a 7. tag a kocsmáros, aki Ryuu számára biztosan ismerős lehet). Ami viszont ennél fontosabb, hogy miért is nem tudtok rendesen mozogni. Nos... nem szimplán ki vagytok kötözve, hiszen madzagként saját csuklótok húsa szolgál, melyet mintha valaki gyurmaként formált volna meg. Lábatokkal hasonló a helyzet boka tájékon, mintha magát az achillesz inat tépték volna ki belőletek, hogy béklyóként használják fel. A csontkollekció nő elégedetten egyenként végigmér mindannyiótokat, majd megszólal jellegzetes hangján.
- Üdvözöllek benneteket! - Groteszk vigyor jelenik meg arcán, miközben széttárja inas karjait - Lady Salazar vagyok, a Game Master. Ideje játszani egy kicsit! - A nő háta mögül izgatott kuncogás hallatszódik, de nem láttok senkit sem, aki rajta kívül a terem közepén állna. Játékot említett, s hamar be is váltja ígéretét. Jobbját lendíti a kör közepén állva, aminek hatására hologram képek úgy kezdenek el lassan pörögni előttetek, mint a lassuló szerencse kerék. - Válasszatok! Melyik illik rátok?

képek:

Határidő 29. (péntek) éjfél
Danee 500 szóval pótolhat

by **Shukaku** Vas. Aug. 24 2014, 08:13

Már éppen elmosolyodott volna, a pír is kezdett megjelenni az arcocskáján, amikor a jövevény dicséretét meghallotta, hiszen ha közvetett módon is, de maga a játékmester dicsérte őt meg, ami ugye hatalmas előrelépés volt az előző alkalomhoz képest, amikor még megfedte az egyik hiányossága miatt. Most azonban jól neveltnek lett nevezve ami miatt szépen csöndben maradt, és ugye ő volt az, aki a legcsöndesebb és legtürelmesebb volt, hiszen már eleve így találta ki, és ezek szerint nagyon is ügyesen. Szóval már éppen azon gondolkodott, hogy a dicséret megköszönése miatti megszólalás vajon számít-e felesleges kotyogásnak, amikor lekerült a fejéről a csukja, és meglátta a nőt. Kész, shock. Látott ő már halottat, látott már csúnya dolgokat, állatokat, akiket az intézetis gyerekek kínoztak meg, egyszer pedig apja basett hound kutyáját is megtámadták a patkányok, és még a csontját is eltörték az erős fogaikkal… pedig Nina vadászkutya volt, de a seregnyi patkány ellen még ő is tehetetlennek bizonyult. Még élt szegényke, amikor a lány rátalált a fészer mellett, de a legyek már nagyban döngicséltek körülötte. Shu apja pokrócba csavarta a kutyust, és elvitte valahova… a lány tudta, hogy lelövi a jószágot. Azok a szerencsétlen párák azonban igen kevéssé voltak oly elevenek, mint ez a velük teljesen nyugodtan csevegő zombi néni. A lány szemei elkerekedtek, pupillája kitágult, majd összeszűkült, és máris átesett abba a világtól elzárt állapotába, amibe általában akkor került, ha valami nagy megrázkódtatás érte. Most azonban ez nem tartott sokáig, mert fura hangok, fura szavakat kezdtek motyogni a fejében. Ismételten csak Timidus szólalt meg, mint már oly sokszor.
~Mindent megteszel kicsi lány, csak éppen nem vagy elég bátor. Kár...
-Lady Salazar vagyok, a Game Master. Ideje játszani egy kicsit!
Azt, hogy a második hang valóban a fejében volt-e, és csak megismételte a nő mondandóját, vagy a nő hangja jutott el hozzá nehéz lenne eldönteni, azonban a következtetés egyértelmű volt. Ez a játékmester valóban az a játékmester, aki az előző küldetésen ott volt velük, csak most már ténylegesen itt van velük, és azért vette fel ezt a szörnyű alakot, hogy Shu még bátrabb lehessen. Persze kellett pár pillanat, amíg a lány erőt vett magán, de nem akarta, hogy ha egy játékmester személyesen meglátogatja őt, személyesen feccöl az ő megsegítésére már két játéknyi energiát, és még érte is jön, külön kiválasztottá teszi, hiszen tudja, hogy ő talán nem vállalná el a küldetést… szóval ha már ennyi törődik vele, akkor nem teheti meg, hogy megijed. Halkan, kicsit még nyöszörögve szólalt meg, de minél többet beszélt, annál jobban visszanyerte a hangját.
-Én… én… Jó…
Be vannak zárva egy szobába, fogalma sincs, hogy milyen napszak van.
-Üdvözlöm Salazar... kisasszony…
~A kérdésre válaszolj!
-Én…
Végigtekintett a képeken, és egy szörnyű felismerés fogalmazódott meg benne.
-Én… mindegyik. A torkosság… egyszer… egyszer nekem kellett elfelezni a csokit a… Keikoval… és a nagyobbat törtem magamnak… és… és a harag is… haragszom Daneera és Peterre és Elysionra és azokra a gyerekekre… és a bujaság…
Azután az eset után… félt… félt minden férfitól… mégis néha voltak… álmai… csúnya, undorító álmai…
-…és a kevélység… sokan mondják, hogy túl sokat okoskodom… tudom, hogy nem szabadna… és a kevélység is… én nem akarok fösvény és irigy lenni… csak… csak olyan ritkán voltak jó dolgok… és nem szeretnék innen elmenni… tudom, hogy mások igen… de nekem…
~De igen. Irigy vagyok. Magamnak akarom a boldogságot, míg másoknak itt rossz.~
-…és… én akartam segíteni… tényleg akartam! Csak… csak… én nem tehettem semmit!
Reszketett, azonban nem a félelemtől. Felismerni, hogy talán te vagy a világ legrosszabb embere… borzasztó érzés volt.

by **Ryuu** Vas. Aug. 24 2014, 23:07

~ "Ozirisz te vagy az?" Jaj édesem, döntsd már el, hogy kiért nyöszörögsz ilyen nagy átéléssel! cshh ~
Csak a szemeimet forgattam volna, de mivel úgy is tudtam, hogy a csaj nem látna, így nem volt értelme. Azonban amit mondott talán még igaz is lehet. "Rémálom küldi". Tehét ez valami sorozat? Ha valóban össze lehet kapcsolni azt amin a csaj már volt, és ezt itt, akkor még a hasznomra is válhat. Nem lesz nehéz megmagyarázni neki, hogy ez mindannyiunk érdeke. Magától fogja elmagyarázni, nah meg az előbbi az igazság. Tényleg minden információra szükségünk lehet. Attól még, hogy "csak" egy küldetés, még könnyen meglehet, hogy itt hagyjuk a fogunkat. Tehát résen kell lenni, ez sosem volt másképp. Nem akarok kiesni a játékból.

Már már elszánt vigyor terült el a fejemen, még annak ellenére is, hogy ez a nyöszörgő kappan mit mondott. Nah és ha provokálni akar, ez a dolga nem?! Felmérgesíteni a jelenlevőket, és lehetetlen helyzetbe vinni. Azaz helyesbítve, elérni, hogy olyan helyzetben érezzék magukat. És ekkor.... ekkor amikor úgy voltam vele, hogy engem nem lehet meglepni, valami olyan tárult a szemem elé, amit nem egyszerűen nem bírtam elviselni, hanem nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Sokkolt! Suspect

Utána, csak épp ráadásként lettem figyelmes a grtoteszk módon összetákolt bilincseinkre. A saját bőrünkkel kötött hozzá a falhoz!
Émelyegni kezdtem és tudtam, hogy kidobtam volna a két nappal ezelőtti reggelit is ~ főleg egy üveg bor után, amit két korsó sör előzött meg ~ ha kint lennénk! Ha nem ebben az istenverte játékban lennénk! Dühös voltam magamra. Hogyan tudtam ilyen kiszolgáltatottá tenni saját magamat? Még ilyen soha de soha nem fordult elő! Ez mi ez? Ez ezez... egyszerűen ez lehetetlen! Szédültem... tudtam, hogy csak az elmém játszadozik velem, mégsem voltam kisegítve ezzel. Homályosan jutottak el hozzám a recsegő szavak és akkor egy újabbé... Az idomár lány!
Felé emeltem a fejem, ~ jééé milyen kis pici lányka ~ a kiakadása megrémített. Én nem fogok így vallani neki, én aztán nem!
- Csak szórakozik veled. - Az első mondatot csak magam elé motyogtam, habár reménykedtem benne, hogy elég közel voltam hozzá, hogy hallhassa. - Élvezkedik a szenvedéseden. - Ekkor valamiért egy teli vigyor terült el az arcomon. Még forgott velem a világ, s noha nem mozdultam meg ~ nem is tudtam volna ~ úgy éreztem, hogy rájöttem valamire. Győztem.
A nő felé köptem. A csula egyből szétpixeleződött, nekem azonban csak a gesztus volt fontos. Rolling Eyes

- Minden emberre illik valami így vagy úgy. A kislányt megtörhetted, de abban ne bízz,.... - kis szünetet tartottam, majd újraterveztem a szövegemet. Nehogy felhívásnak vegye a "hogy engem is meg tudsz" kijelentést. - hogy inkvizíciósat játszhatsz. - Ezt az egyik történelemórán hallottam. Surprised

Majd rávillantottam a fogaimat. - Rám jelen pillanatban kicseszettül illik a harag, rád pedig a Rondaság bűne! Esetleg ne ajánljak egy jó designert az avatárodhoz? Razz

Mostanában Kayaba bácsi egész megengedő, a páncéljainkat is kedvünkre változtathatjuk. Biztos találnál valami kevésbé gyomorforgatót. -
Huhh, ez most jól esett. Közben makacsul próbáltam az agyam egy eldugott szegletébe nyomni azt a tényt, hogy gyakorlatilag a tulajdon húsommal vagyok megláncolva.

by **Hime** Szer. Aug. 27 2014, 15:01

Se Danee se Ozirisz nem válaszolt, hiába is próbáltam meghallani bármelyikük hangját a sokaságból. Ám az előtte lévő hangokat ismét hallottam, és nagyon nem tetszett, az amit hallottam. Közben hirtelen lekerült a szememről a kendő, és most már végre láttam is. De abban a pillanatban azt kívántam, hogy bár maradt volna továbbra is a sötétség. Ugyanis meglehetősen groteszk módon voltunk kikötve, és kezdtem megérteni, hogy miért is nem tudtuk semminket mozgatni. De annak az egynek örültem, hogy itt nincs fájdalomérzet, különben jó páran közülünk már beleőrültek volna a fájdalomba.
Idő közben számba vettem, hogy kiket is látok magamon kívül. Itt volt Ozirisz, akit pár nagyon régi küldetésből már ismerek. Danee is itt volt. Shukaku szintén, bár vele nem igen vagyok jóban. Itt volt a srác is a kocsmából, valamint a csapos, és egy tündéri szőke kis-lányka. Ez velem együtt hét ember, ahogy már hallhattuk.
Ám a nő kinézete még jobban megijesztett. Határozottan gyomorforgató volt látni. És megint ugyanazokat a képeket láttuk, amiket már a múlt éjjel is. Ezek szerint az mégse volt álom.
De hogy melyik is illene rám. Nos rám egyik sem. Maximum jelenleg a harag. Ám ha egy kicsit jobban a dolgok mélyére ások akkor talán....
- Ha jobban belegondolok, akkor az elmúlt napokra visszatekintve talán a bujaság ami rám illik. Bár testileg valóban elkövettem azt a bűnt, de valójában mégsem én voltam. Sokan emlékezhetnek arra az eventre, amikor egy vidámpark volt Aincradban, és volt egy tükrös folyosó, ahol a különböző énjeink voltak. Nos Psziche még mindig bennem lakozik, és egy régi sérelmet próbál megtorolni úgy, hogy össze akarja törni a pasikat a bujaságával. És sajnos nem tudom irányítani.- Mondtam lehajtott fejjel, miközben belül már éreztem, hogy Psziche ideges. Bár ez nekem még jól jöhet a későbbiekben.

by **Danee** Csüt. Aug. 28 2014, 20:28

Nos. Le lettem ugatva, valami nyikhaj szemtelen suhanc engedte meg magának azt a felettéb felháborító ostobaságot, hogy engem rendreutasítson.
Kedvem lett volna rárivalni, de minthogy a jelen lévők értésemre adták, csak kiderült, hogy ez még a SAO.
Akkor pedig nincs gond. Úgy minden sokkal egyszerübb. Meghalunk. Vagy nem. De szenvedés nem lesz. Tiszta ügy.
- Szia Hime, ja valahol a közeledben, de ja... én se tudok megmozdulni... valami batár nagy frankeinstein szörny kapott el téged is, aztán itt eszméltem. De ezek szerint csak küldi. Csak! - hát lenyugodtam, Hime is itt volt, s ha küldi hát majd megoldjuk. Talán túl is éljük.
Aztán egy másik ismerős férfihang ütötte meg a fülemet
- Szasz, Ozirisz, aszem akkor már nem teljesen idegenek közt dobom fel a talpam, viduljunk! Küldi után egy piálásra vevő vagy? - hátigen, igy vedd félvállról a vérfagyasztó, undorító, elrablós és kilátástalan küldetéseket. Humorral. Úgyis minden megoldódik, vagy ez a rész már volt?
- Héj, suhanckám! Nyugodjál le, attól megnyugszol! És ha nem tudsz értelmeset mondani dirigáláson kivül, akkor inkább te fogd be a lepénylesődet! Kössz! - tegyük helyre a gyerkőcöt
Aztán jött ez a Caius, biztos valami lómai, mint a kájusz júciusz átikusz brútúsz maximiliánó. Vagyis usz. Meg az úrnője a lédi salalalazar vagy micsoda. Fura név. A Caiust már hallottam a törikönyvekből, de a nő neve ... sejtemsen csengett.
Örültem hogy végre visszakaptam a látásom, a csuklóm meg a bokám kissé groteszkül nézett ki, talán még kétsébeesve felkavarodó gyomorral rángatóztam volna máskor, de minthogy nem hatott meg most különösebben a dolog az eddig átéltekkel a hátam mögött
- Omoshiro! - adtam hangot a csomózás egyediségének
- Heh? - néztem az elémtárúló szörnyfejeket - De randák!
- Héj, lédi, hozzál már nekem egy kis narancslét, légyszi. Köszi! Választani kéne? Hát, a csaj jól néz ki! De ha a szöveg a lényeg... hmmm...
- Harag, bújaság, restség irigység. Lehet többet is választani, ugye?
Aztán, hogy szemügyre vettem a többi "résztvevőnket" is, megakadt a szemem egy kislányon
- Nahááát, nicsak, dögöljek meg ha az ott nem egy aranyos kis tündibündi robbani kész mérgesgomba kiszlány. Shu-ka-ku! Héj, te mond már, hol a fenében van az izéd, a tudjuk kicsodád, akinek most inkább nem mondanám ki a hölgy és a kifordított úriember előtt a nevét?
Most már tudtam, hogy nem érhet rossz véget a történet, ha csak ki nem purcanok valahogy menet közben, mert Shu biztos bőven elég szórakoztatás nyújt majd a sárkánya nélkül.
- Héj, téged is ismerlek ám valahonnan kislány! - böktem Mamekora
- Öööööm.... honnan is, honnan is... tutira harcoltunk már együtt... neked vannak azok a bábuid aszem... ööö... Szélviharnál? Maaa... Mameko? Nahát, tök családiasan vagyunk! Szinte mindenkit ismerek! - örömködtem
- Na akkor már csak az a rész van hátra, mint a mi a tavasnál is volt, aszem azon egyikőtök se volt ott, de a lényeg, hogy jól meg leszünk hallva, ilyen-olyan koholt vád és okból kifolyólag, aztán majd menekülnünk kell és ilyenek. Tök jó lesz! - jelentettem ki vidáman és meggyőződésesen
- A kezeinket lábainkat mikor mozgathatjuk majd újra? És meddig tart ez a kis rendezvény itt? Kell majd valamit csinálnunk? - áradt belőlem a hülyeség, és biztos voltam benne, hogy a suhanc nem fogja szótlanul állni sokáig, dehát kit érdekel!

by **Ozirisz** Pént. Aug. 29 2014, 11:07

A fejemről lekerült a csuklya, ami gátolta a látásom, de szinte azonnal azt kívántam, hogy inkább maradt volna minden sötét. Boldog tudatlanság, amikor még nem tudtam, hogy mivel is vagyok megkötözve. De ez már késő, hiába „kapcsolják le a villanyt” ismét, a tudattól hogy a saját húsom szolgál a saját bilincseimként, zavaró. Ha a valóságban lennénk, akkor eészen biztos hogy már vagy sokkot kaptunk volna a fájdalomtól, vagy ájultan feküdnénk, vagy pedig ordítanánk mint a fába szorult féreg. Kint kétlem, hogy bárki is pazarolt volna ránk morfiuot hogy ne szenvedjünk, és ilyen beavatkozás után morfium ide-vagy-oda, benne van a pakliban, hogy az önálló életre sem lennék képes, se járni, se bármit megfogni, és hasonlók, ami számomra felérne egy élve eltemetéssel. Milyen szerencse hogy ez még a SAO...
Miután valamennyire sikerült megnyugodnom, felmértem a társaságot. Hárman, akiket így hirtelen nem tudtam hová tenni, Shukaku Timidus nélkül, Danee fotó kristály nélkül, Hime pedig Yuichi nélkül. Ez utóbbin nem lepődtem meg, még egy korábbi küldetésen mentek szét, de azon hogy Timidus nem kísérte el a társát, aggasztó.
Aztán kiderült a turpisság, egy Lady Salazar nevű GM hozott ide minket, hogy kiszórakozza magát. Shukaku szokásához híven illedelmes volt, és válaszolgatott. A nagyszájú srácon viszont majdnem elröhögtem magam ahogy beolvasott Salazarnak. Hime előállt a „gonosz ikertestvér” sztorival, ami első hallásra meredek volt. Danee hasonlatán viszont már nem bírtam ki röhögés nélkül. Timidus, mint „akinek nem mondjuk ki a nevét” azaz Voldemort? Oké hogy a sárkány kissé fura és nagyon erős, de azért a Voldemort-hasonlat azért egy kicsit túlzás. Már ha nem arra gyűjti az erejét, hogy átvegye a 100. boss helyét és világuralomra törjön itt, Aincradban. Ami nyugtalanítóbb, hogy nem sikerült neki sem megvédenie az idomárt, sőt még utánateleportálni sem. Ez pedig aggasztó.
És most itt vagyunk, megkötözve a saját húsunkkal és szerencsekereket pörgetnek előttünk, hogy játsszunk, és egyik mezőn sincs a „rekesz sör” vagy az „ingyen szabadulhatsz a börtönből” felirat. Ellenben a hét főbűn ott figyelget. Ez nagyon nem jó... Majd végül összeszedtem a gondolataimat és a bátorságom és belekezdtem a mondandómba:
- Először is, üdvözlöm, Lady Salazar. Másodszor pedig, miért is kellene választanunk? Azt hiszi, hogy ismer engem, vagy bármelyikünket is? Ha igen, akkor téved. Valószínűleg csak minket dobott ki egy keresés után a rendszer, mert „esetleg” egy-két jellemzőnk eltért a megszokottól. Ettől máris rosszak lennénk? Ettől máris be lehet skatulyázni minket és elítélni? Ettől azt hiszi, hogy ismer minket? Hát nem. - majd egy levegővételnyi szünetet tartottam – Ahogy azt sem tudja, hogy milyen utat jártunk be, miken mentünk keresztül, ami idáig vezetett. Ha nincs birtokában az összes ténynek, akkor csak egy pontatlan, torz képet kap, ami nincs összhangban a valósággal. Nem állítom, hogy ártatlan lennék, ahogy senki sem az. Csupán azt, hogy anélkül ítélkezni, hogy nem tud rólunk semmit, nem ismer minket, nem helyes. - majd egy újabb nagy levegővétel – És végezetül: Tényleg mi lennénk Aincrad legnagyobb problémái? Futkorásznak odakinn szép számban gyilkosok, akik többnyire nem ilyen szép zöld indikátorral vadulnak. - majd vártam a GM reakcióját, és talán elgondolkozik ezen az inkvizíciós dolgon. Bár amilyen szerencsém van, mindez süket fülekre talál...

by **Mameko** Szomb. Aug. 30 2014, 16:39

Hangok. Hangok jobbról, balról, mindenfelől. A lányka próbál csendben maradni, mozgolódásai sikertelenek. Inkább csak a fejében döntögeti el, hogy most megmozdítja a lábát, de ténylegesen ez nem sikerül neki. Minden próbálkozása haszontalan. Máris megdőlt a terve, hogy amíg mindenki le van kötözve addig ö egy frappáns kis mozdulattal kioldja az őt fogva tartó zsineget, vagy valami hasonló és a többiek diskurálásakor kiszabadítja magát. A terv jól hangzik, de ténylegesen nem tehet senki semmit, azon kívül, hogy elüti az időt egy kis bájcsevejjel. A szobában beszélgető személyek hangját már kezdi megszokni amikor is érkezik egy teljesen idegen hang, illetve kettő. Rémes, megborzongató, horrorfilmbe illő hangok. A lány nagyot nyel, és továbbra is hallgat. A női hang ismét felhangzik, de ezúttal a szemfedőt is levették róla, immáron szabadon pillanthatott a cseppet sem kedves vendéglátójára. Jobban mondva az rablóira. Szemei rögtön a fura képekre tapadnak, majd egy rémült arckifejezés ül az arcára. Ugyanazok a képek amik abból a rémséges álomban is voltak. A helyszín sem különbözik sokban tőle. Lehetséges, hogy az egy látomás lett volna? Pillantása hihetetlen sebességgel cikázott végig a termen, és a többi fogvatartott személyen, akiket ezúttal már láthat, és a hangokhoz arcokat, személyeket párosíthat. Nem mintha annyit számítanának, de talán még hasznosak lehetnek. Mindenki arcát megnézte jó alaposan, de persze csak óvatosan, mondhatni félve tekintgetett pár másodpercnél tovább bárkire is. Inkább többször nézett meg valakit magának, hogy kevésbé legyen feltűnő, hogy csak úgy rábámul valakire. Természetesen ez alól a ronda nő sem volt kivétel. Végigmérte tetőtől talpig. Memorizálta a ruháját, a testét, rémisztő külleme olyannyira megrémítették a lányt, hogy néhány könnycsepp is a szemébe szökött. Sosem látott hozzá hasonlót. De amit ez után látott sokkalta jobban sokkolta, végül keserves sírásba hajszolta. Korábban annyira elfoglalta a többiek vizsgálata, hogy magára nem is pillantott, végre szemügyre vehette a köteleit, vagyis azt a gusztustalan, bőrcafatokat amik, fogva tartják. Saját végtagjait borító bőr elnyúlt, végigtekeredik rajta. Ajkába harap, és nem szándékozik megszólalni, már csak azért sem. Mi oka lenne egy idegen nőnek bármilyen kérdésére válaszolni? Mi haszna származna belőle? De a nővel ellenben egy fiú kérdésére, mégis válaszolt.
- Szia. - először bólintott neki majd félve üdvözölte, végül is korábban egy oldalon harcoltak, egy fura madárka ellen. De a fiú elkövetett egy hibát, a szemfedők levétele óta a lány olyannyira magával törődött eddig, hogy eszébe sem jutottak igazán a kis barátai. De most már ismét elsődleges célként szolgált neki, hogy visszakapja őket.
- HOL VANNAK?! -förmedt rá idegesen a nőre. Aki ha elsőre nem válaszolt, vagy inkább figyelmen kívül kívánta hagyni a lányt, ismét ráordított. - ADD VISSZA ŐKET! ADD VISSZA! ADD VISSZA! - ordítozott a nővel, mit sem foglalkozva a hülye bizarr képsorozattal, amit az arcába tolnak.

// Elnézést a késésért x__x az internetem tegnap közbeszólt x__x//

by **Rosalia** Szomb. Aug. 30 2014, 22:12

Egészen közel sétál Shuhoz a Lady, így már érezni azt az átható rothadás szagot is, ami körüllengi. - Roppant dicséretes a lelkesedésed, gyermekem! - Tisztes távolságban áll meg az idomárlánnyal szemben, aztán természetellenesen nyurga, hosszú karját kinyújtja felé és mutatóujja hegyes körmével végigsimít az arcélén, majd eddigi nyájasabb hangját felváltja az iménti kellemetlen és ráripakodik a lányra. - Válassz! EGYET! Hahh, mit nem lehet ezen megérteni?
Ezután Ryuu felé lép, de inkább visszafelé tart a kör közepe felé. Most a harcművészt szólítja meg. - Túl sokat fecsegsz... ráadásul rosszul választottál. Ezért büntetést kapsz, picinyem. - S az ígéret szép szó, ha betartják... hát úgy jó Twisted Evil

Ennek eredményeképpen Ryuu arra lehet figyelmes, hogy miután Salazar csettint egyet, szépen lassan elkezdenek összeforrni az ajkai, mintha pillanatragasztóval ragasztották volna össze. A többiek kívülről szemlélve azt láthatják, mintha a saját húsa varrná össze a két ajkat.
Hamar megadja a választ Ozirisznak is: - Mint mondottam, én vagyok a játékmester. Tehát ha egy kicsit is figyeltél, akkor tudod, hogy ez egy játék... legalább is számomra biztosan az. A játék ezen fordulójára ti lettetek kiválasztva valamilyen szempont szerint. Nehogy azt hidd, hogy ti vagytok az elsők itt, és nem is valószínű, hogy ti lesztek az utolsók. Ha betartod a játékszabályokat, akkor minden tervszerű lesz. Szóval ne akadékoskodj, hanem válassz! Egyet!
Mameko követelőző kiáltozásai és Danee félbeszakítják. - Nem vagy már túl idős a babázáshoz, kedvesem? - veti oda Mamekonak, majd Daneehoz fordul. - Mielőtt választanál fiatalember... áruld el, mi az, amire a leginkább büszke vagy a külsődben? - Himét szándékosan hagyta ki, hadd őrlődjön még egy kicsit azon, amit mondott. Vajon valóban nem tud Psziché ellen tenni? A kocsmáros egyelőre csak a képekre mered és próbál észrevétlen maradni addig, míg számon nem kéri a Lady a többieket. Vacillál, hogy három választási lehetősége közül vajon melyik lehet az igazi...

by **Shukaku** Vas. Aug. 31 2014, 07:23

Kész. A lány agya újra kattan, és eddig is feszült izmai, amelyek fel vannak csavarodva, még inkább megfeszülnek, meg-megrándulnak attól a féktelen haragtól, amely rá tőr. A vörös köd elönti az agyát, és fejét Danee felé fordítja. Ám amikorra már a fiúra néz, szeméből minden félelem, minden érzelem eltűnik. Mintha csak Lucy váltana éppen gyilkoló üzemmódba. ( És user most jön rá, mekkora hatással is volt rá az az anime. X3 ) A céh tagjai már látták ilyennek a petgyilkos céhvezérrel folytatott harc során. Timidus is látta ilyennek, amikor Elysionnal akart végezni, bár ott nem voltak ilyen erősek a tüzet tápláló indulatok.

Danee minden szava áthatol az agyán, bejárja minden kis agytekervényét, stimulálja az összes idegsejtjét. Ez a fiú, aki megpróbálta megerőszakolni, ahogy akkor is… azok… ott… Ez a fiú, aki sértegette Timidust, sértegette őt, most pedig nyíltan sértegeti a játékmestert, aki csak segíteni akar nekik. Egyvalamiben egyetértett a fiúval. Dögöljön meg. A kezdetek óta ő teszi tönkre az egész ittlétét. Ő tanította meg Timidust először a párbaj baromságra, és a sárkány azóta nem tud elszakadni a témától. Shu aranyos pici Timidusa egy hadvezér lett, mert ez a… ez a fiú beavatta őt a harc rejtelmeibe. Ez a fiú, aki most azon örömködik, hogy a sárkány nincs mellette, hogy ő szenved, hogy ő aggódik érte. A többiek hangja, bármit is szólnak ezután mind csak háttérzaj, ha egyáltalán eljutnak a tudatáig.

És még a játékmester is leszidja, ám előtte megdicséri. Biztosan azért teszi, mert látja rajta, hogy jó úton jár… csak nem elég bátor. Igen. Ezt mondta legutóbb is. Szeme megvillan, halkan, a fogai közt szűri a szavakat, miközben le sem veszi a tekintetét arról a szemétládáról.

-A harag. Az enyém a harag.

by Ajánlott tartalom