[Küldetés] A hét főbűn

by **Rosalia** Kedd Júl. 15 2014, 20:07

A kezdő postban nem kötöm meg nagyon a kezeteket. Írjátok le egy átlagos vagy különleges napotok egy részét, bármilyen szituációt, bármilyen környezetben, bármelyik szinten. Két dolgot azonban kérnék:

1) Karakteretek mindenképpen legyen emberek között (JK-k is legyenek jelen, ne csak NJK-k), pl egy fogadóban, étkezdében, szórakozóhelyen, utcán, vásárban, stb.

2) Karakteretek jellemében és legalább egy cselekedetében nyilvánuljon meg az a jellemző, ami utal a választott szerepkörre. Pl. a buja ne szemérmeskedjen, hanem épp ellenkezőleg Razz

Határidő mindig egy hét lesz, júli 22-ig írjátok meg a kezdő postot!

by **Hime** Kedd Júl. 15 2014, 21:27

Egy újabb nap. Megint egy őrült nap. Megint a fejemben van. Nem hagy békén. Újra és újra megjelenik. Mintha muszáj lenne neki. Azt hittem legyőztem, de nem. Megpróbálja átvenni az irányítást. Lehet, hogy most sikerül is neki. Ám most nem ölni készül. Nem. Annál sokkal gonoszabbat tervez. Egyenlőre egyedül ülök a szobában, de ki tudja meddig. Nem bírom már sokáig, érzem, és ha ő győz, akkor rettegjen minden pasi Aincrad-ban aki az utunkba kerül. Abban nem lesz hála, és nem lesz köszönet. Gonosz dolgot tervez, és ha nem sikerül megakadályoznom, véghez is viszi.
Igen Psziche-ről beszélek. Most eltűnt, de ki tudja meddig. Én már túl tettem magam a csalódáson, ám ő bosszúra szomjazik. De korántsem egy egyszerű bosszúra. Ő most nem egy illetőn akar bosszút állni, hanem az összes férfit össze akarja törni, akit csak megtalál. Ezt nem hagyhatom. De gyenge vagyok, és egyre erősebben Próbálkozik.
Legyőzött.. Sikerrel járt. Most azt mesélem el, hogy mi is történt akkor.

Egy napsütéses nyári reggelen éppen a közeli üzletbe indultam vásárolgatni, mivel azt hallottam, hogy új ruhák érkeztek. Fogalmam sincs honnan szerzik be őket, de néha sikerül kifognom egy-egy kedvemre való darabot. Most is szerencsém volt, bár ekkor már nem voltam biztos abban, hogy én én vagyok-e vagy Psziche már átvette az uralmat. Találtam egy olyan ruhát ami láttán elakadt a szavam. Egyben volt sexy, dögös, csábító, és vad. És bár én lázadó voltam Hime énemnek ez kicsit sok volt. Ám ekkor már valamennyire Psziche uralta elmém. Megvettem és fel is vettem rögvest. Majd a közeli kocsma felé vettem az irányt. Ott volt pár jóképű fiatal srác. Ellibentem előttük, és egy csókot dobtam nekik amikor vissza néztem rájuk. Majd egy másik csapat sráchoz léptem oda.
- Sziasztok fiúkák.- Mosolyogtam rá a megszeppent pasikra, majd őket is ott hagytam. Végül az egyik bárszékre ültem fel, aminek az volt a hátránya, hogy elég sok mindent lehetett elég sok helyen látni. De engem ez egy cseppet sem izgatott. Inkább rendeltem egy sört a régi szép idők kedvéért, és az első áldozatom után kutattam. Megelégedve láttam, hogy elég sok összetörni való szív van erre fele. Aminek konstatálása után széles mosolyra húzódott a szám.

by **Shukaku** Kedd Júl. 15 2014, 22:06

-What the…
Régóta mondta már Timidus, hogy a kiképzőtisztesekkel nagyon nagy bajok lesznek. Hatalmas problémák. A tapasztalatpontokat nem véletlenül hívják tapasztalatpontoknak. Timidusnak igaza volt. Az a látvány, ami most Shu szeme elé tárult bebizonyított mindent, amit a pet erről állított. A hatalomnak felelősséggel kellene járnia. Az, hogy valaki csak úgy megkaphat annyi rengeteg pontot, és elmehet egészen a tizedik szintig, pedig sokak kezébe nagy hatalmat adott. Történtek persze olyan dolgok is, hogy a nagy örömködésben ölette meg magát valami idióta, mert azt hitte, hogy az, hogy felmehet a tizedik szintre az azt is jelenti, hogy meg is tud küzdeni az ott élő mobokkal. Persze nem ezt jelentette, de ebben az esetben a hülyéje legalább csak magát nyiffantotta ki. Gyerekek… intézetis gyerekek, és nem az a Shu fajta, hanem a többiek. A leggonoszabb fajtából. Persze bármelyik kegyetlenkedő vadbaromnak is odaadta volna azt az Exp-t a kiképzőtiszt, és az talán nem érte volna be annyival, amit most ezek csináltak… de azt talán nem is látta volna a lány. „A rút varangyot véresen megöltük… mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.” Ezek voltak ők. Ezek voltak a gyerekek, akik éppen egy kislány petjével játszadoztak. Nem lehettek nagyobbak mint Shu, tizenkét, tizennégy évesek. Timidus nem volt ott, hiszen a lány nem szándékozott kimenni a védett övezeten kívülre, csak a boltba ugrott le. Régóta tudta már, hogy hol kezdődik az erdő. Ha kicsit beljebb megy, és nem akarja ennyire elkerülni a város zaját, akkor talán fel sem tűnik neki az a pár kölyök. Nekik is csak annyi kellett, hogy kívül legyenek a védett területen, hogy amíg ketten lefogják a kislányt, addig a harmadikuk lassan, a pengével folyamatosan sebezve a petet végignézethesse vele, ahogyan kivégzik.
-Mi a franc?! Azonnal engedjétek el!
A két fiú elkapta a tekintetét a csillogó pixelekről, és gonoszul rávigyorogtak a lányra.
-Tűnj el pisis, nem a te dolgod.
-Azt mondtam engedjétek el!
És ekkor Shu belépett az erdőbe, ki, a védett területen kívülre.
-Én nem avatkoznék közbe. Nekünk már tizes szintünk van! Nem vagyunk olyan kezdők, mint te!
-Nem akarlak titeket bántani! Engedjétek el!
-Kopj le, pisis!
Shu ugrott, elkapta a fiú kezét, aki a kisfarkast tartotta fogva, és megpróbálta kicsavarni a kezéből a tőrt, ami azonban erő hiányában nem nagyon sikerült neki, de a pet legalább kiszabadult, és azonnal az idomár védelmére sietett, akit a másik kettő tartott fogva.
-Ne! Heiji!
Sikította a lány, és igyekezett kiszakítani magát fogva tartói kezei közül. Shu nem volt gyors, nem volt nagy az ereje… de futott, futott ahogyan csak tudott… és el is érte a penge, de szerencsére őt, és nem a farkast, aki talán már nem élte volna túl a sebzést. A lány arca groteszk vigyorba torzult. Mivel a két támadó már rá figyelt, azonnal a lány elé állt, aki viszont a farkasát védelmezte.
-Kotródj vakarcs, ne akarj meghalni!
-Tízes szint, ugye? Mindhárman? És te hol jársz?
Kérdezte a mögötte kucorgó lánykától, aki egy halk nyöszörgés közepette ejtette ki a száján a hármas számot.
-Értem. Szóval tízszeres túlerő. Gondolom azt a sárga indikátort is ilyen nemes küzdelemben szerezted, mi?
Bökött az egyik srác feje fölé, aki csak büszkén vigyorgott.
-Igen, és szívesen besárgítom veled is. vagy bepirosítom. Minek véded azt a kódsort? A lányt nem bántjuk, megígérjük. Takaródj!
Az idomár rámarkolt a kezdő késére. Azt kapta elő hirtelen, Timidus nélkül amúgy sem lett volna semmi jelentősége az irányítás pontoknak.
-Menj be a védett területre Heijivel, és szaladj, amíg el nem érsz a főtérre. A főtér mellett van egy árv…
Igen. Valószínűleg onnan jön. Onnan jönnek mind.
-Csak… csak menj a védett területre. Majd én beszélek a fiúkkal. Nem fognak többet bántani.
-De… ugye…
-Dehogyis!
A lány felkacagott, szinte ijesztően nyugodt nevetéssel.
-Csak beszélgetni fogunk.
-Te őrült vagy chibi! Mondtuk már, hogy nem tehetsz semmit! Mennyivel vagy több a vakarcsnál? Kettő, három szinttel?
Shu csak megvonta a vállát, megvárta amíg a kislány elég messze jutott, majd összeszorította a fogait, végignézett a srácokon, és szinte köpte a szavakat a méregtől.
-Melyikőtök fegyverkezelése éri el a tizenkilenc pontot?
Azt hitték, csak viccel. A lány dühös volt. Gyűlölte ezeket a fiúkat, mert pont azok voltak, akik anno a kiskutyát kővel megdobálták… a kiskutyát, akit ő nagy nehezen az intézet kerítéséhez szoktatott az ebédjével. Csak úgy lángolt a szemében a harag, de Kayaba igazságos világának hála, egyetlen sebzést sem kellett bevinnie, és az indikátora szép zöld maradt, de kitölthette a haragját is. A dühöt, amelynek lángjai félelemként tükröződtek a fiúk szemében, amikor minden ütésük, minden próbálkozásuk kudarcba fulladt, elfogyott az összes kitartáspontjuk, Shu pedig csak állt felettük, vigyorogva, mintha most végre elégtételt vehetne az őt, és a peteket ért összes sérelemért.

by **Ryuu** Kedd Júl. 15 2014, 23:06

Minden az én érdemem! x)
Ezt kőbe lehet vésni. A sok talpalávaló meg hajoljon le nagyságom előtt a poros földig. \o/ Nyalja is fel azt. \o/ Ma jó napom van! *.* Lejátszottuk You kunnal az AincradStarson a mi kis magánszámunkat és kitörő tapsban részesítettek minket. \o/ Hát még szép hogy, én vagyok az istenkirálycsászár! king

Vidáman trappoltam az egyik nagyobb város főutcáján. Zsebre tett kézzel néztem a sok csőcseléket, ahogy halad előre, mit sem sejtve a közelgő vereségükről. \o\ Ma olyan hangulatban vagyok, hogy legszívesebben le-kaszabolnék-taszítanék-zúznék mindenkit a fenébe. qo/ Vesszen a férgese, csak én vagyok méltó arra, hogy Aincrad nemes levegőjét szívhassam! \oq Nah meg azok, akiknek szíveskedem megengedni! *.* Mert én egy nagyon de nagyon jóságos úr vagyok. x3 Szeretnek is az alatvalóim. ^^
Nem hiszik? Nem-e? Pedig így van. Kint egy saját kis bandám volt, csak úgy.... heccből. Hát ha már követtek mindenhova, akkor megmondtam nekik, hogy hasznosítsák is magukat és engedelmeskedtek nekem! /o/
Nah miért? Miért? Hát azért mert én vagyok az a személy, akit érdemes istenként tisztelni! \o/

Teljesen felpörögtem ettől a Tehetségkutatótól. Az egy dolog, hogy jól éreztem magam, de az adrenalin olyan mértékben a fejembe szállt, amit nem gondoltam volna, hogy az avatáromon keresztül is meg fogok érezni. Teljesen kifordultam magamból, ha lehet így mondani. Nah jó, legyünk igazságosak. Tudván tudtam, hogy most a lehető legrosszabb énemet mutatom kifelé. Azt a rejtett árnyt, amelyiket igyekszik az ember eltakarni, hiszen leleplezi, milyen nagy sötétség fedi is be őt. Az én "mumusom", ha lehet így mondani, saját magam voltam. x) Tisztában vagyok vele, hogy imádom saját magamat x3. Nárcisztikus lennék? Meglehet. Sőt! Cezaromán is vagyok! Embereket akarok, akik hajlonganak előttem! *.* Anno kint szereztem is egy párat. Cool

... de az már egy régi történet. Itt is sok minden történt velem, nah meg Youkuna régi csatlósaimból, most is velem tart. ^^ Vonzom a személyemmel. x)

Épp egy piszkos kis söröző mellett haladok el, amikor emberek sétálnak ki, illetve be rajta. Ez önmagában nem is lenne nagy probléma, de amit mondanak, az már más volt. Felkeltette az érdeklődésemet. Kit ne érdekelt volna egy liba a bárpultnál, labdányi mellekkel és még ki is teszi! *.*
Megyek, meglesem. x)
Beérve, egy 14 évesnek kinéző, de magas, jó kiállású férfiú nézett körbe a pubban. El se lehetett téveszteni. Őt sem, azaz engem sem, de a csajt is, az már fix. Úgy vonzotta a szemet, nah meg a szemetet is, hogy arra már nincs is elég jó domesztikált szó. Ugyan tudtam magamról, hogy tizenhat vagyok, de mások nem sejthették, hogy csak tizennégynek nézek ki.
177 cm magassággal simán bemondom, hogy 19-20 vagyok és senki nem mondhat egy rossz szót sem.
Szóval mellé soroltam és csak úgy csípőből levettem a mellméretét, miközben felültem én is a bárpultra, majd "ártatlanul" felé néztem.
- Ohh, hozzád értem? Surprised

- Nagy, vörös ~ veszélyes ~ szemek, de "gyermeki', ~ játékos ~ tekintet. Nem olvassa ki belőle amit akar, csak azt, hogy mennyire "sajnálom", hogy "meglöktem", de egyértelműen látszik rajtam, hogy ez nem volt véletlen. ^^
- Egy italt? Smile

- Kérdezem meg gyorsan. Ha kér akkor folytatom. - Mert én is kérek, leadom a te rendelésed is, ha akarod. Rolling Eyes

- Tudod ki fog fizetni neked! Razz

Ha meg nem kért, akkor meg megfordultam, de csak annyi időre, hogy kínos legyen rám néznie. Vagy szólítson meg. x3

Ez a csaj is az enyém, mint minden más is. x) Mert tökéletes vagyok! \o/

by **Danee** Hétf. Júl. 21 2014, 15:56

Az emberek végtelenül birkák, sötétek és idegesítőek. A legjobb nem foglalkozni velük, mert csak lefárasztják az embert. Rabolják az értékes időt, amit ezer más jobb dologra szánhatnék rá. Néha már annyira fáj a hülyeségük, hogy úgy érzed, nincs tovább, és észre sem veszed és már segítesz nekik. Aztán persze megbánod, és megfogadod, hogy soha többet, nem éri meg, mert még nekik áll feljebb, agresszívak, primitívek, vagy a fordítottja: rád szállnak, úgy viselkednek, mintha többé képtelenek lennének létezni a segítséged nélkül. Még jobban elhagyják magukat. A másik fajta meg kihasznál, azt hiszed igaz barát, kedves szerető, aztán hirtelen fura dolgokat művel, eltűnik és csak akkor jössz rá, hogy képtelenség, hogy annyira hasonlóak legyetek, és a meséinek a fele se igaz. De az is lehet, hogy minden hazugság volt, és ahogy visszaszámolsz, rájössz hogy egy rakat aranyad, na meg időd rabolta el, ráadásul még te érzed magad bepalizva. Na többek közt ezért nem szabad segíteni senkinek sem. Ott dögöljenek meg ahol vannak.
Szórólaposok az utcán, kérdőívesek, süket-néma moncsicsi-árusok a vonaton? Azt hinnéd, hogy a rendszer kizsákmányolóinak utolsó ujjpercnyi lelkei itt, egy játékban nem fordulhatnak elő...
Aztán szembesülsz a virtuális valósággal: kéregetők úton-útfélen, a nyilvános chatszobákban, csalók az árusok közt, akik kétes minőségű cuccokat, megtévesztő mennyiségeket, hihetetlenül hangzó ingyenes feljavításokat hirdetnek.
Ott sétálok a Kezdetek Városának zsúfolt utcáin nap mint nap. A gyávábbik fajta, aki nem meri kidugni az orrát a szörnyek közé, itt lebzsel egész nap a falak árnyékában, rád emelik piszkos arcukkal övezett éhező szemeiket, és próbálnak lelkiismeret-furdalást kelteni. De nem megy nekik! Mert én más vagyok! Én nem dőlök be és nem is adok az ilyenekre.
Megtehetném, hogy segítek, de akkor nem jutna időm arra, amit szeretnék, a pénz ugyan nem érdekes, de utána minden nap köréd gyűlnek, mint a kis vérszívók és apránként az őrületbe kergetnek. A végén sehol se találsz majd nyugtot.
Pont egy ilyen elbaltázott reggel után jártam kint a réten, a város mellett, hogy kicsit nyugtom legyen a levakarhatatlan népségtől, erre ott meg kezdők bénáztak egy száll vaddisznóval. Egy nyamvadt képességet se tudtak beindítani, még a vaddisznó is skillesebbnek tűnt hozzájuk képest. Ráadásul azokkal a nevetséges kezdő felszerelésekkel már jócskán sárgultak az életsávjaik. Megtehettem volna, hogy odamegyek segíteni, és elmagyarázni az alapokat, de akkor tutira az lett volna a következő, hogy legyek a mesterük, meg vigyem őket fejlődni jobb helyekre. Na ez volt az utolsó, amire vágytam, inkább visszavánszorogtam a Koldusok, akarom mondani Kezdők Városába.

by **Ozirisz** Hétf. Júl. 21 2014, 22:34

Vigyorogva lépek be a barlangba. Pont, ahogy sejtettem, tele van koboldokkal, bár kihívást nem jelentettek. Az első emeleten vagyunk, tehát nem lehetnek túl erősek, még így sem, hogy egy fél tucat ront nekem egyszerre. Elő a nodachi, pár suhintás, és széles vigyorral a képemen néztem az utolsó delikvensen, ahogy lángralobbant pixeleződés előtt. Expet nem sokat, sőt szinte alig adtak a földszintes jószágok, de nem is ezért vagyok itt. Bejjebb mentem a barlangba, és megpillantottam a ládát. Kinyitom, és eltettem a tartalmát. - Drágaszágom... - mondom csak úgy, magam elé, ahogy a rézkulcsot eltettem, majd indultam vissza a Kezdetek Városába.

Irány a "Fél Disznó" fogadó, és mivel pont déltájban járt az idő, így először nekiláttam falatozni. Először annyira nem is voltam éhes, bár valamivel el kell ütni az időt, amíg a fogadós NPC az informátor szerint kettőkor lepihen. Így előételként jött két egész nyúl, aztán egy egész citromos kacsa, majd a főételként a fogadó névadójából jött hirtelen ötlet alapján egy fél disznó. Bár ez utóbbihoz már rendesen kellett emelgetnem a söröskorsókat, mert a fél disznó az alapállapotban csak eldőlne az ólban. Így megsütve viszont csak a pocakomban dőlhet el, de tekintettel a nyári hőségre, és arra, hogy ilyenkor tóparton kéne lenni, így hála a sörnek, legalább strandol a röfi.
Ha jobban belegondolunk, odakinn 20yenből nem tudnék ilyen bőségesen megebédelni, a sör meg pláne nem. Idebenn viszont 20aranyból megúsztam mindent, és egyrészt nem is hízlal, másrészt itt legalább a műszakvezető nem tol az arcba alkoholszondát, mint odakinn. Sok tekintetből jobb ez a hely, főleg a magamfajták számára, és ha a 100.boss is eldől mint a fél disznó, akkor kijutunk. És még egy ilyen lehetőség nem valószínű hogy lesz arra, hogy elmenekülhessek a kinti világból, annak minden kisebb-nagyobb problémája elől.

De mindent összevetve, az egész összefoglalva tömören, egy nagy bölcsesség, amit egy sörösüvegen olvastam, még odakinn: "Egyszer élsz, kezedben a kulcs!".
Apropó, kulcs! Mielőtt el is felejteném, lassan eljön az ideje az egész idejövetelem okának. Pislogok, tekintetem gyakran az óra felé téved. 13:50. Nah még egy sör belefér addig.
Majd szép kényelmesen elkortyolgattam a komlószörpöm, és 14:00-kor láttam, ahogy az NPC ebédidő után elvonult pihenni. A kulcs pedig a kezemben, nem más, mint a borospince kulcsa. Eredetileg az informátor ezt, mint egy küldetést árulta el, ám a borospince. Bor van benne. Alkohol-hol-hol... Tehát egyelőre még eszem ágában sincs leadni a fogadósnak. Még nem. Előbb kicsit megdézsmálom az italkészletét.
Majd ahogy nem figyeltek rám a többi NPC-k és játékosok, úgy szépen elindultam a pult melletti lépcső irányába. Csak én csórikám helyett lefelé csöszmörögtem.

Áhá. Itten van! - mondtam magam elé, és csodák csodájára, tényleg nyitotta az ajtót a kulcs. Rohantam be, és jópár boroshordó. Újabb kaján vigyor, majd pár másodpercnyi gyönyörködés után bejjebb fáradtam. Fehérbor, vörösbor, édes, félédes, száraz... Szépen végigkóstolgattam a hordókat, majd előkapartam az inventorym mélyéről az üres kulacsokat, üres üvegeket, és szépen megtöltöttem őket, majd vissza az inventory mélyére. Sajnos messze nem osztottam eleget kitartásra és erőre, mert úgy 40 üveg után már csipogott a rendszer és pirosba váltott a tárgylista, miszerint ennyit már nem bírok cipelni. De hát, gond egy szál se, majd akkor cipelem pocakba. Itatni kell a nyulakat, a kacsa is szomjas, a röfiről nem is beszélve.

Morgolódásra ébredtem, és hogy valaki piszkál egy sétabottal. Felnézek. Pislogok párat, majd megláttam a fogadós NPC-t, és morgolódik, hogy mit keresek én idelenn...
Nemhogy örülne, hogy visszakapta a kulcsát, mert gondolom megtalálta az ajtón, hanem inkább az italkészletének a megfogyatkozása bántotta szegényt. Mondjuk én sem örülnék annak, ha arra térnék haza, hogy valaki vedeli a piámat, vagy részegen fekszik a padlón a bevedelt pia miatt, de akkoris. Én legalább nem hagyom el a kulcsot.
Feltápászkodtam, majd elindultam kifelé, mielőtt csórikán enragelne, és elkezdene püfölni. A lépcsőn estem egyet, a lépcső tetején mégegyet (miért nem szólt senki, hogy elfogyott a lépcső?) majd a terem közepén lévő oszlopot megfejeltem. Csupán arra nem találtam magyarázatot, hogy miért koppant a kobak, amikor én direkt a két oszlop között akartam átmenni? Cöhh... De legalább a szajré megvan! Elténferegtem a főtérig, majd lehuppantam egy padra, és kisebb küzdelem után sikerült végre egy üveggel lehívnom az inventorymból. Szép nyugodtan, kényelmesen kortyolgattam, és közben élveztem a koraesti napsugarakat. Elégedetten megszólaltam, csak úgy, magamnak - Ez egy jó nap volt! - és kortyoltam még egyet, és vártam, mit hoz még mára a végzet.

by **Mameko** Kedd Júl. 22 2014, 20:29

- Borzalmas, egyszerűen szörnyű. Mégis, hogy lehet ezt ruhának nevezni?
- Nézd Momo ott is van egy! - mutatott az egyik játékszer, egy szépen kiöltözött nő irányába. A ruhája nem takart éppenséggel túlságosan sokat, épp ez lehetett a felháborodásnak a tárgya, ami miatt ennyire ki is borult a lány. Mialatt a városka egyik padján ücsörgött, és egy édes babkrémmel töltött cipót falatozott, az emberek öltözékeit vizsgálta kis barátaival. Evés közben rendszerint egyik kezét megszabadítja a bábútól, ez általában véletlenszerűen történik, semmi rendszer nincs abban, hogy éppenséggel melyiküket fogja kis időre maga mellé ültetni. Viszont, ilyen alkalmakkor általában mindig igyekezik sietni az étkezéssel, vagy ha egyéb dolga támad, gyorsan elvégezni azt, ugyanis nem egyszer tapasztalta már, hogy amíg emberek között van, bárki szemet vethet az ő kis játszótársaira.
- Jaj milyen kis édes! - szólalt fel egy női hang, nem túl messze a lánytól. Először nem foglalkozott vele, ugyanis az utcán megannyi járókelő van, miért kellene mindegyikre odafordulnia, és megnéznie magának? Folytatta tovább az étkezést, azonban ismételten felhangzott, a számára oly' idegesítő vinnyogás. - Mondd csak miből készült a babád? - a lány erre már odafordult, idegesen, de amikor meglátta, hogy mit is művel a nő az ö szeretett, nagyra becsült társával azonnal felugrott a padról, és kikapta a kezéből, hangosan rákiáltva, azonban a hangja picit megremegett körben.
- HÉ..éé.. Ne nyúlj hozzá. Shimogu velem van. Nem szereti az embereket, szóval el is mehetsz. - öltött rá nyelvet, miután elhadarta a nem túl kedves válaszát. Azonban a nő először csak meglepetten pislogott a lányra, majd elmosolyogott, és megpaskolta a fejét.
- Jaj de kis morcos vagy. Akkor hadd nézzem meg a másikat. Ö már nem félénk igaz? - vigyorgott a lányra, aki kicsit megrémült, és magához rántotta a kezén lévő társát is. Szorosan a mellkasához tartva őket, először nem igazán tudva mit is mondjon. A nő túljárt az eszén.
- Ö... Kag... Ők az enyémek. Keress magadnak valami mást! - eleinte csak motyogott, nem tudta, hogy kezdjen hozzá a mondatának, majd rákiáltott a nőre, és berohant a legközelebb lévő épületbe, ami éppenséggel egy szórakozóhelynek tűnt. Mindenhol emberek, ételszag a levegőben, itt-ott azonban mégis felbukkantak megüresedett asztalok éppen egy ilyet nézett ki magának, ahol meg is húzta magát, majd tovább figyelte a járkáló embereket.
- Rémes.. már az utcán sem lehetünk biztonságban. Elég egy pillanatra félrenéznem, és máris próbálnak elrabolni titeket... Egek.. Most annyira dühös lettem. - fújta fel az arcát, majd amikor már elkezdett vörösödni, kifújta az egészet.
- Túl sokat képzelnek magukról, mindenkit megragad a csodálatos személyiségem, ezért akarnak elvinni. De semmi baj Momo én mindig boldogítani foglak! - tartva magát az egoista személyiségéhez, ismét bátorította a lányt, aki csak bólogatott rá.
- De akkor is... ki akart semmizni. Láttad az arcát?

by **Yoshiaga** Szer. Júl. 23 2014, 00:35

- Fösvény gazember! - kiáltotta a leány.
Fösvény... hmm... még sosem gondoltam így magamra. Ki tudja... lehet, hogy csak céltalanul dobálózik a szavakkal. Bár a gazember igaz lehet, hiszen éppen most öltem meg előle a minibosst. Mellesleg nagyon ritka egy példány, az újjáéledési ideje kereken 21 nap 2 óra 57 perc és 40 másodperc. Lehetne mondani, hogy egy programozó csak végigzongorázott a billentyűzeten, de a társ minibossa pont 40 másodperc alatt ölhető és 21 nap 2 óra 57 perc az éledési ideje. Természetesen nincsenek közel egymáshoz és kötve hiszem, hogy akárki is ismerné ezt a módszer, mivel könnyedén ritka érc és növénytasakhoz lehet jutni 21 naponta. Az viszont... az viszont, hogy én fösvény lennék elképzelhetetlen. Ez a világ a valóság, az erősebb elveszi a gyengébb elől az ételt, a gazdagabb a szegényebb kárán még gazdagabb lesz. Evvel az erővel nekiállhatna kiabálni, hogy az egész világ és élet egy fösvény gazember. Mondjuk jobban belegondolva nem is kell nekem ez a sok ritka érc, aranyam is annyi van, hogy alig fér el két kisebb szobában. Persze, a burkokat is eladhatnám sekély tíz aranyért, meg a kétségbeesett koldusoknak is dobhatnék egy-két százezer aranyat, de minek? Ha ott van és elvehetem, miért ne tenném? Hiszen ez az új világ, ebben élünk! Mindenki egyenlő esélyekkel indul, mindenki lehet erős. Hát most én sajnáljam, hogy jobban ismerem a világot, mint ők? Az isten szerelméért, jobban ismerem ezt a gyermekkori álmot, mint a saját tenyerem. Abban mondjuk lehet kissé kapzsi vagyok, hogy csak Greganttal osztottam meg a szintátjárási rendszerhibákat... de ha mindenki ismerné az átjárást, akkor senki sem harcolna a szintfőnökökkel.
- Hölgyem. Kérem ne nagyon akadjon ki, de magának esélye sincs túlélni, legalábbis a huszadik szint fölött. Kérem fáradjon a kezdetek városába és próbáljon ott megélhetést keresni vagy bújjon meg egy barlangban. Köszöntem az együttműködését, a viszont látásra! - köszöntem el illedelmesen és tanácsot adva. Szemüvegem megigazítva indultam a kezdetek városa felé, hol eladhatom a ritkáimat. Ideje lenne megütni az egy millió aranyat.

Hamarosan meg is érkeztem. Nem telt el sok idő és már egy zsákkal több arannyal rendelkeztem. Csodás! - vigyorogtam magamban, a tömegben szlalomozva.

by **Rosalia** Szer. Júl. 23 2014, 21:40

Az első postokban említett esetek óta eltelt pár nap. Hogy pontosan mennyi, abban szabad kezet adok, kinek hogy fér bele in game. Aztán egy átlagos nap éjjelén álmot láttok. Mindenki ugyanazt. Persze arról egyikőtök sem tud, hogy más is átéli álmában ugyanazt a jelenetet, mint ő maga.

Az álomképben először teljes sötétség vesz körül. Hiába próbálnál éjjellátást aktiválni, az sem segít. Lehet, hogy a valóságban vagy? Mindenesetre arra hamar rájöhetsz, hogy a kezed a hátad mögött meg van kötözve, és valamiért a lábadat sem tudod megemelni. Mintha odaragadt volna a talpad, bármin is állj. S hogy miért nem látsz semmit, az is hamar kiderül... A fejedet egy fekete pamutzsákba húzták, s e kényszerű fejfedő kerül rólad. Valaki a hátad mögött állhatott és úgy húzhatta le, mert magad előtt nem látod azt a személyt, a fejedet pedig nem tudod hátrafordítani. Ám lehet nem is akarnád, hiszen ami előtted van, az sokkal inkább megragadja az ember figyelmét. Veled együtt összesen hét személy van a sötét helyiségben, kör alakban helyezkedtek el, jó pár méternyi távolságban. A helyiség közepéről jövő erős fény bántja a szemedet, de annyit ki tudsz venni, hogy rajtad kívül mindenki fején ott van még a zsák, de túl rövid az álom ahhoz, hogy tüzetesebben is szemrevételezhesd a másik hat személy alakját. Egy biztos, nincs indikátora egyiknek sem. Ebből megint csak arra következtethetnél, hogy a valóságban vagy, nem a SAO-ban. Vagy mind NPC lenne? Mivel ugyebár a fejedet nem tudod mozgatni, nem tudod megnézni, hogy neked meg van-e még az indikátorod. Ami viszont furcsa lehet mindezek után, hogy az egyetlen fényforrás, ami látható ebben a vaksötét, ki tudja mekkora helyiségben, az nem más, mint egy tipikus SAO-ban használatos kivetítő, amelyen képek láthatóak. Ezek a képek folyamatosan haladnak körbe-körbe, így mind a hét kép egyenként elhalad előtted is.

képek:

Azon kívül, hogy lekerül a fejedről a zsák, nem történik veled semmi. A másik hat személy nem mozdul. Hogy lélegeznek-e, azt nem tudod kivenni. A hét kép csak egyszer jár körbe előtted, aztán rögtön felébredsz.

Reagáljátok le az álmot habitusotokhoz mérten! Határidő: július 30.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 24 2014, 06:51

Nyctophobia, achluophobia, lygophobia, scotophobia. Sokan, sokféleképpen félnek a sötétben, a sötéttől. De hiszen ez normális, mert egy ősi ösztön kényszerít minket arra, hogy igyekezzünk olyan helyre behúzódni, ahol érzékelhetjük a felénk irányuló támadást. A ragadozók este vadásznak, és mi prédák vagyunk. Kicsik, gyengék, tehetetlenek. A sötéttel pont az a baj, hogy képtelenség elbújni előle. Behúzódnánk a takaró alá, ahol ő vár ránk, becsuknánk a szemünk, hogy ne lássuk, és bár ott a véráram kissé megnyugtató cikázása, mögötte mégis ott rejlik a félelmünk tárgya. Sokan, sokféleképpen félnek a sötétben, de Shu nem tartozott közéjük… egészen eddig a pillanatig.
Könnyen mondhatnánk persze, hogy a lány nem a sötéttől félt, hiszen akkor sem lett biztatóbb a helyzet, amikor a zsák lekerült a fejéről. Szemei azonnal a sárkányt kezdték kutatni, és meg sem próbált megmoccanni. Mindig, amikor veszélybe került, általában bevált, ha nyugton maradt, és egy helyben ledermedve várt. Talán hang sem jönne ki a torkán a félelemtől, de meg sem próbálkozott vele. Csak meredt előre, üveges tekintettel, és igyekezett kerülni, hogy a körülötte lévő arcokra rápillantson. Ha elrabolták, mint a legutóbb, akkor Timidus is itt lesz. Ez a világ következetes. Nem fogja csak úgy elvenni mellőle a sárkányt, legalább is biztosan nem hosszú időre. Legutóbb bepánikolt, de most sikerült annyi lélekjelenlétet összeszednie… vagy csak egyszerűen shockot kapott. Csak a képeket bámulta. Nem szabad az arcokra néznie, hiszen akkor talán felismerne valakit. Nem akart senkit felismerni… kivéve a képeket. A képeket ismerte. De mit keres ő itt? Hogyan kapcsolódnak hozzá ezek a képek? Ő… ő esetleg nagyképű… kevély… igen. Ez a büntetése azért, mert túl sokat okoskodik… és persze megint nem érdekel senkit, hogy ő csak segíteni akar…
Talán kiverné a veríték, ha ez lehetséges lenne, olyan hirtelenséggel ül föl az ágyban, hogy még a sárkányt is lerúgja maga mellől, aki nagyot nyekken a padlón, majd egy érdeklődő csipogással kérd rá a heves reakcióra.
-Miért nem keltettél fel?! Megígérted, hogy figyelsz a rémálmokra! Megígérted, hogy őrzöd az álmom, hogy megvédesz!
-Nem álmodtál rosszat.
-De igen! De igen!
-Ne kiabálj. Nem remegtél, nem sikongattál.
-Láthattad volna! Egy em…
-Egy ember látta volna. Tudom.
-Ne haragudj… én…
-Nem haragszom.
-Csak dühös…
-Tudom. Egy ember haragudna. Én nem.
A lány csak bámulta a plafont. Most már a petre sem mert ránézni. Timidus azonban tanult, és ezúttal a Rentől tanultakat használta fel. Újra felugrott az ágyra, és befészkelte magát az idomár mellé, aki átölelte, és halkan sírni kezdett. Nem akart, nem tudott ma már aludni.

/Remélem itt még nem baj, hogy betettem Timidust... /

by **Hime** Szomb. Júl. 26 2014, 19:41

/Átszerkesztve Ryuu postjának ismeretében, és Ryuu engedélyével!/

Ahogy ücsörögtem a bárban és iszogattam a sörömet, egy fekete hajú pimasz kis srác lökött meg. Pontosabban a mozdulatával a mellemhez ért. Na de ezt nem hagyhatom annyiban. Ránéztem, de tekintetemben csak a csáberőmet láthatta megvillanni. És még egy italra is meg akar hívni. Ám legyen. Gyorsan végignéztem az itallapot, és a szemem megakadt egy italon, aminek már a neve is megtetszett, de az ára még inkább.
- Óhh, ha már ilyen kedves vagy, hogy meghívsz egy italra, akkor egy Istennők Itala koktélt kérnék.- Majd a fiúcskára mosolyogtam. Ahogy a pultos npc letette elém az italt, már messziről éreztem a többféle alkohol tökéletes harmóniáját. Ám csak aprókat kortyoltam belőle, miközben negédes, csábító szavakat suttogtam a fiú felé.
Ám a fiú úgy látszik, komolyan vette a játékot, ugyanis, mikor túl közel hajoltam hozzá megragadta a hajam, még közelebb húzott és lesmárolt. Na de még ilyet...
- Ezt mégis hogy képzelted te aljas kis... - Morogtam felé, majd egy pofon csattant a fiúcska arcán.
- A számlámat a srác rendezi.- Akartam mondani, de az a kis pimasz a szavamba vágott. Pár pillanattal később az italom a fején loccsant.
- Na szóval a számlámat az ázott ürge rendezi. Mondtam, miközben mélységesen megsértve, de gúnyos kacajjal a számon elhagytam a fogadót. Magamban megfogadtam, hogy ezt még nagyon megkeserüli ez a kis törpe.

Két nappal később, mikor már jó pár pasi Psziche áldozatává vált, az este furcsa álmot hozott. Olyan valóságos volt, és olyan félelmetes, hogy kiizzadva, reszketve ébredtem fel.

Feketeség. Sűrű feketeség vesz körül, és most már kevésbé tudom a valóságot az álomtól elválasztani. De úgy látszik, hogy ez már Psziche-nek is sok volt, hiszen a tudatom legmélyére menekült el. Úgy látszik neki se tetszik ez a sűrű sötétség.. Nekem sem igaz ami igaz. A megérzéseim is elég negatívak, de sajnos mozdulni se bírok, sőt a kezem is meg van kötve... Mi az isten folyik itt. Próbálom a fejem mozgatni, de nem megy. Ám hirtelen hatalmas fényességet érzékelek. Dühösen fújok egyet, mint egy macska, és szorosan behunyom a szemem. Mint mikor hajnalban még kockultam, és valaki felkapcsolta a villanyt a szobámban. Elég ramaty érzés. Ahogy a szemem kezdett hozzá szokni a fényhez kinyitottam. Érzékeltem, hogy nem vagyok egyedül, de a többiek olyan messze voltak, hogy nem tudtam kivenni, hogy kik lehetnek. Ráadásul Indikátort se láttam a fejük felett. Ám megmozdulni se bírtam, hogy megnézzem, az enyém megvan-e. Hang sem jött ki a torkomon, a szám száraz volt, és jeges félelem költözött a szívembe. Vajon most megkapom a büntetésem Psziche tetteiért? gondolkodtam. Ám egyszerre csak, mint a kivetítőkön lassan képek haladtak el előttem. Kapzsiság, Bujaság, Kevélység, Torkosság, és így sorban. Valami halványan rémlett. A hét fő bűn. És ha jól sejtem, én Psziche által a Bujaságban vagyok bűnös. De miért én bűnhődök, ha ő tette. Tettem fel a kérdést magamnak.
Ám hirtelen minden újra elsötétült. Zakatoló szívvel, szaggatott légzéssel, ziláltan, csurom vizesen riadtam fel a fogadóbeli szobámban. Vajon tényleg csak álom lett volna? Vagy valóság volt? Nem tudhatom, minden esetre nagyon megijedtem.

by **Danee** Vas. Júl. 27 2014, 18:16

Sosem tudod egy álomban megmondani, hogy az egy álom, nem? Legalábbis én így voltam vele. Bármennyire szürreálisnak is hathat minden, mivel ez az elme kényszerű játéka egy többnyire megfejhetetlen kirakós játékban, miközben őkelme rendez és rendszerez, értelmezi mindazt amit ébren kapott, ilyen hihetetlen dolgokkal tukmál és legtöbbször ijesztget.
Kételkedés nélkül elhiszed, amit látsz, küzdesz, menekülsz, többnyire sikertelenül, egyre közelebb sodródva a saját végedhez.

Így visszagondolva könnyű okosnak lenni, de akkor ott...
A legelső persze a sötét. Úgy érzem nyitva a szemem, de nem látok, erőltettem, szinte már fájna, de semmi sem nyílik meg számomra a világból.
Forgatnám a fejem, hogy szétnézzek, de nem mozdul. Nem tudom miért. Nincs ideg mely tudtomra adná, hogy görcsben áll a nyakam.
Emelném a kezem, de megreked a mozdulat. Végre érzek. A csuklóim egymásnak tapadva, gúzsban marva-szorulva, a hátam mögött. Szabadulni próbálok, minden másról megfeledkezve forgatom a csuklóim, hátha elold, vagy meglazul a közél, a könyököm még szabad, feljebb is húzom bilincsbe vert kezeim, de nem segít.
Egy óvatlan mozdulat, lépnék, hogy egyensúlyom visszaszerezzem, de a talpam nem mozdul: a térdeim kétségbeesetten korrigálnának valamit.
Úgy érzem menten szétszakad a bokám, s a fele biztos a cipőmben marad majd a lábfejemmel együtt. Rogyasztok, villámgyorsan, a fogságban lévő karjaimmal kapok a levegőbe az ellenkező irányba.
Épp hogy. Zihálva guggolok. Nem borultam fel, a bokám nem engedte végül. Most először hallok hangot. A saját felgyorsult lélegzetvételem, s a hevesen verő szívem ott lüktet a fülemben. Nem látok, a kezem, a lábfejem mozdíthatatlan.
Elraboltak? Figyelni kezdek. Eddig csak ösztönösen cselekedtem, látni akartam, lesöpörni mindent a szemem elől. Tudatosan nagyokat lélegezve s egyre lassabban kifújva nyugtatom le a szívem s csendesedek el.
Hangok. Motozások, kenderkötél recsegése, nyöszörgések, ismeretlen szagok. Furcsa, sose volt jó szaglásom, de most, hogy nem látok semmit, s nem is erőltetem már, mint az első pillanatokban...
Hirtelen fény szökik a szemembe tönkretéve minden erőfeszítésem, s a pislogó pillák előtt 6 ember alakja rajzolódik ki a bántó fény körül.
Egy gyors mozdulattal felnyomom magam egyenesbe, idegesen tekerem meg a derekam a fogva-tartóimat keresve
- Segítség!!! - kiáltom japánul, angolul s magyarul is - Engedjenek el!!! Danee vagyok az Anarchisták céh tagja, azonnal oldozzanak el!!!
Most, hogy végre látok, sietve húzom félre a karom, hogy lássam, mit tart fogva, majd a lábamra, s meg is próbálkozom megemelni újfent.
Akkor tűnik csak fel, hogy valami változik körülöttem: fények, képek váltják egymást, mozognak körülöttem.

Felpillantok:
7 kép váltja egymást, mind ocsmány démonpofáknak tűnnek, alattuk mindenféle gonosz dolgok nevei, mint valami katolikus bűnbánati maszlag, vagy mint azaz alkimista anime a bölcsek kövével...
Nem értem, tovább kiabálok segítségért, s a béklyóm alatt mozgatva a csuklóim próbálom szabadulni, míg csak valami új nem történik...

by **Ryuu** Vas. Júl. 27 2014, 19:29

- Egy sört! Csak ennyi, köszönöm. ^^ - És már utaltam is a pénzt az njk-nak. A csaj meg annyira el van szálljva a bájaitól, hogy behaluzta, hogy meg akarom hívni! \o/ Hiába, csak azok értenek meg, akik elég intelligensek hozzá. Nah ilyen nem nagyon van, a többieknek annyi esélye lehet csak, hogy megkönyörüljek rajtuk! xP A csaj meg valami jó drágát kért. Elmosolyodtam. Közel hajolt hozzám ...
- Kis bujaság! x3 - Odahajoltam hozzá, először úgy, mintha én is súgni szeretnék valamit, aztán egyszer csak elkaptam balommal a haját a tarkójánál és erélyesen nyomtam magamhoz. Az a pár pillanat amíg a csajt lekaptam az én rabom volt! *.* Az emberek nem tudják, hogy én vagyok az aki diktál, mindig csak túl későn jön le nekik, és ezért orra buknak. Szegénykék! Rolling Eyes

Lehuppantam a lábaimra. Voltam olyan magas mint ő. "kis japó". Én legalább nem vagyok kicsi. x3
- Ugye nem gondoltad, hogy én fizetem? Rolling Eyes

-
A szavába vágtam, mikor a pultoshoz akart szólni. Végig se tudta mondani, amit akart.... ^^ Az, hogy utána kapok a fejemre egy adagot a félig megkóstolt alkoholból az már mellékes. ^^
És kaptam! o.O ....
Az njk vette az utasítást, és mivel ő kérte, a számla is az övé... én meg már egyből fizettem a magamét... a kis vérmes nőszemély. x3
A sör azért finom volt...

Pár nap. Talán kettő talán kicsit több... nem számolom olyan véresen a napokat, amik csak úgy mennek el. Minden jelzés nélkül. Halad és könyörtelenül öregbít. De nem itt. \o/ Amúgy azzal se lenne problémám, mert én mindenhogy menőn nézek ki! Cool

Ryuu egy sztár. qo/
Egy régi zeneszám jutott eszembe. ha már itt tartunk ízlés terén elég sokrétű vagyok, de leginkább a metálhoz és a rockhoz húzom. Jöhet bármi, j-rock k-rock vagy amcsi zene. Az ami a fejemben motoszkált, annak is angolul volt a címe:
Monster... I feel lilke a monster...
I, I, feel like a monster....

Este volt mikor felriadtam. Hosszúra nyúló percekig csak ziháltam az ágyban. Annak a fogadónak az egyik szobájában, amelyik pont szemben volt azzal a pubbal ahol az a kis incidens történt a koktéllal meg miegymás. ....
Olyan valóságos volt, nyomasztó, lassan tértem csak vissza a "valóságba".

Az érzés, amikor tehetetlen vagy. Amikor nincs esélyed. Sötétség borul rád, te pedig tudod, hogy bajban vagy. Mások jóakaratán múlik az életed. Ilyenben sosem volt részem. Nem tudhatom biztosan, hogy valóban ez az érzés kerített e a hatalmába, ám amit éreztem az borzalmas volt. Nyomasztó légkör, megrémült sors"társak". Fulladtam a teher súlya alatt... pedig nem vagyok beteg. Aszthmás meg ilyenek.... meg ez a sao, nem? o.O Nem láttam indikátort sehol sem. És senkinek sem vették le azt az átkozott zsákot a fejéről csak nekem! Mik ezek? Ezek njk-kák!
- Mit keresek én itt? - Meredek a képekre. Egy pillanatig elhűl bennem a vér. Valaki látta volna azt a kis jelenetet a csajjal a bárban és most .... akar valamit tőlem? Azt akarja, hogy én legyek az egyik a hét közül?
Körbepillantottam keresgélve valami reménysugarat. - Ez nem lehet o.o .... ááhhh, értem! Ez is olyan, mint az a Viadal. Valahol ott van a candikamera... - De nem nevettem.... A fejem nem mozdult, a testem sem, a lábaim oda voltak rögzítve a padlóhoz, és hátrakulcsolt kézzel kellett jót állnom magamért, megkötözve. Kiszolgáltatott, szánalmas helyzet.
Ez nem illik hozzám!

Ez... ez egy téboly! ....
- ... csak egy álom. A saoban mégis mióta van álom?!

by **Mameko** Hétf. Júl. 28 2014, 17:27

Szép, mondhatom szép... még mindig nem tanulták meg ezek a kis piócák, hogy bármennyire is rátapadnak az emberre nem lehet a végtelenségig üldözni. Követnek, elbújok, megtalálnak majd keresek új rejteket ahol meghúzom magam. Pite dolog ez az egész. Vállat vonok majd félve kilesek a főutcára. Sötét van, már a hold is magasan jár, attól tartok végre sikerült magunkra maradnunk. Csendben pillantottam a kezeimet takaró játékszerekre, nem szóltam hozzájuk, csak végigmértem őket, hogy minden a legnagyobb rendben van e velük. Szerencsére a lehető legjobb állapotban vannak, semmi sérülés, kissé megnyugszom, és néhány láda rejtekében meghúzom magam, ahol a térképre lesek. Elég nagy utat tettem meg, csak azért, hogy lerázzam az üldözőim. Nem értem mért van oda mindenki azért, hogy levadásszon... egy vadászt. Ki hallott már ilyesmiről? A környék majdnem minden vendéglője veszélyes lehet. Jártasságok nélkül pedig még annyira sem vagyok biztonságban mint kellene. Néhány percnyi pihenés, ami éppen elegendő ahhoz, hogy ismét erőre kapjak és tovább rohanhassak, jött az az ötlet, hogy minek menekülni amikor a szemét is elegendő védelmet nyújthat egy éjszakára. Ismét visszasétáltam a kis sikátorom elejéhez, és ezúttal is körbepillantottam. Sehol senki. Tökéletes. Néhány dobozkát, ládát, egymásra pakolva, egy kisebb bunkert építek. Talán nem a legkellemesebb hely az alvásra de tökéletes rejteket nyújthat a kíváncsi szemek elől. Ha valaki nem szuperlassan, és óvatosan megy keresztül az utcán, akkor esélytelen, hogy észrevegyenek.
- Kész - suttogtam halnak, majd reflexszerűen megtöröltem a homlokom - most már beköltözhetünk. - mormogtam a babákra pillantva, majd egy biztató mosolyt villantottam, mielőtt beköltöztem az ideiglenes szállásomra.
- Ne aggódjatok, most már biztonságban vagytok. - húzom meg magam szorosan magamhoz ölelve őket. Bizalmatlanságról szó sincs, csupán mért adnék ki információt bármelyik helyről, amikor én magam küzdöttem meg érte. Keressék meg maguk.

Sötétség, kényelmetlen... mért nem látok? Mi ez a fejemen? Valami hozzádörzsölődik a kezemhez... megkötöztek? Elkaptak! Próbálom mozgatni a fejem, hogy hátha sikerül leoldani ezzel a fura mozgolódással. Haszontalan. Vagyis eleinte így éreztem, majd nemsokkal ez a gondolatom után le is jött a fejemről.
- Shi, Kag! - szólítom őket kétségbeesve. Majd mielőtt tovább kezdenék foglalkozni a kis barátaim helyzetével, a szemeim a furcsa kivetülésekre tapadnak. Egyik kép rondább mint a másik. Hatalmasra nyílnak a szemeim, rémület rajzolódik ki az arcomon, majd hevesen vergődni kezdek, a kiszabadulás reményében. Továbbra is haszontalan. Túl jó munkát végeztek az elrablóim.
- NEE! ENGEDJETEK EL! EZ NEM ÉR! - kiáltoztam, hátha valaki kiszabadít, persze nem sok esélyt látok rá. Elkaptak. Csapdába estem. De nem öltek meg. Élve kellek. Börtönben lennék? - Legalább a dolgaimat adjátok vissza... - nyafogok, a kis nyivákolás ideje alatt a képek körbementek, majd felébredek a szörnyű álomból.
- WÁH! - sikoltok fel, a fejemet pedig egy dobozba verem. Ijedten pillantok mindkét karomra. Szabadok, és Kagaminék is ott vannak. - Menjünk innen...

by **Ozirisz** Kedd Júl. 29 2014, 07:06

Már jópár üveggel legurítottam a mai nap folytán. El-elgondolkoztam a szokásos, mi lett volna, ha... kezdetű kérdéseken. Mi lett volna, ha máshogy történnek a dolgok? Vajon hogy alakult volna az életem, ha a kataklizma nem következik be? Mi történhetett vele azon a végzetes napon? Mobok? Piroskák? Farkasok? Esetleg kintiek? És még hasonló kérdések sora, amikre akárhogy járatom az agyam, nem kapok választ. Nem világosodok meg, és még a fejem felett sem jelenik meg egy virtuális villanykörte. Persze gyárthatnám magamnak az újabb és újabb magyarázatokat, de most ahhoz sincs erőm. Ez egy tipikusan olyan helyzet, amire inni kell. Legurítom az üveg alján levő minimális bort, majd üveg repül és megannyi fényes pixelre hullik szét. Aztán már ösztönösen hívom le a menüt, és anélkül hogy odanéznék, megjelenik a kezemben egy tele üveg ital. Mennyit ihattam meg ma? Mennyit ihattam azóta a végzetes nap óta? Mennyi digitális adathalmot zúdítottam már a szervezetemre? Mennyit?... Már jóideje nem számolom az üvegeket, se a napokat. Bár a naptár funkció segít az eltelt napok egyfajta mérésében, ugyanakkor azt a tetemes piamennyiséget számszerűen csak egyvalaki tudhatja. Ő, akinek a nevét nem mondjuk ki (és itt nem azokra a növényekre gondolok, amikért odakinn kemény éveket osztogatnak), Aki az egész világot irányítása alatt tartja, és szerencsére a kocsmák italkészletéről sem feledkezett meg.
Már-már magasra jártak Aincrad egén a csillagok, és még mindig a padon ücsörögtem. Néztem felfelé, és már a képzeletemben nem a következő szint alját láttam, hanem a következő szintet, majd az azt következőt. Már nem az élet nagy dolgain gondolkoztam, hanem inkább csak ábrándoztam azon, milyen lehet feljebb. Magasabb szinteken, ahol még senki sem járt, ahol még egy jópár hónapig nem is lesz senki. Amennyire el-elhúzódnak az útvesztők megtisztítása, és a vezérek legyőzése, addig még sok pia leurul.

Aztán filmszakadás. Sötétség, magatehetetlenség. Kinyitottam a szemem, de ugyanúgy sötétség. Nem látok semmit, a testem nem reagál semmire, a tagjaim nem mozdulnak. Ez lenne a halál? A nagy sötét semmi? A fészkes fekete fene? Ez vár rám az örökkévalóság végéig? Az nagyon hosszú idő, de különösen a vége... De hogy jutottam el ide? Hol rontottam el? Kezdtem el agyalni, amikor lőn világosság. Mintha valami zsákot húztak volna le a fejemről, de még ugyanúgy mozdulni sem tudok. A terem közepén erős fény, és még hat alak a fény körül. Bár ők még mindig Zsákos Frodót játszanak, így nem tudom kifélék-mifélék lehetnek. Aztán körbeúsztak a képek, amiket nem tudtam hová tenni. Csak az tűnt fel, hogy mind ijesztőek, és hogy a kivetítő amin a képek megjelentek, kiköpött ugyanaz amin a Viadal ment még anno, csak akkor még valahogy nagyobb volt. De a képeket továbbra sem tudtam hová tenni, vagy hogy miért tolják az arcba. Inkább valami alkoholtartalmú készítményt tolnának...

Hirtelen kipattantak a szemeim. Még mindig a padon lazsálok, de immár a horizont szép piros színben pompázik. Megint csak egy rémálom - gondoltam megkönnyebbülve, és az igazat megvallva rég örültem már ennyire a hajnalnak. Ami a rémálmot illeti, sokkal rosszabb rémálmaim szoktak lenni. Néha még mindig újraálmodom azt a végzetes napot, amikor Ai Hane-t utoljára láttam, és amikor eltűnt... örökre... És hiába éltem újra álmomban számtalanszor, mindig ugyanolyan fájdalmas volt. Ez a mostani álom nem a képek miatt volt rémes, hanem a tehetetlenség miatt. A tehetetlenség, amikor hiába akar az ember bármit, ha a teste nem mozdul. Ugyanez az érzés is ismerős volt korábbi rémálokból, amikor magatehetlenül végig kellett néznem ahogy mindenkit lemészároltak, akiket itt, Aincradban megismertem. Mintha az rémálmokban a félelmeink testesülnének meg. Amitől rettegünk, és ami nyomaszt, az a tudatalattinkban megelevenedik, akár részben, akár egészben.
Hosszú percekig kábán néztem a felkelő napot, majd elindultam a közeli fogadóba valami reggeli és persze a jó öreg kávé után. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Egyfelől a mostanában ismét visszatérő alvászavarok és vegyes rémálmok miatti fáradtság és levertség, másfelől a megkönnyebbülés és az öröm, hogy még itt lehetek, és nem a sötétségben, magatehetetlenül...

by **Rosalia** Szomb. Aug. 02 2014, 15:55

Az alábbi esetek mindenkivel az álmot követő napon történnek meg:

Hime:

Ryuu:

Shu:

Danee:

Mameko:

Ozirisz:

Yoshiaga sajnos kiesett a küldetésből, a határidőn túl is lett volna plusz napja pótolni. A mostani kör határideje aug. 8. éjfél.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 16:30

Csak egy halk sóhaj, több nem is telik tőle. Nem építettek a gyorsaságra, így bár legszívesebben elfutna, ezt az ötletet sajnos el kell vetnie, hiszen bizonyára még a kiképzőtisztes fiúk is könnyedén utolérnék. És természetesen Timidus ismételten nincs mellette, hiszen két év alatt már kezdte biztonságban érezni magát a városban, nem nagyon történtek atrocitások, és amíg a védett területen marad baja sem eshet, ráadásul a céhház sincsen messze. Valamint még egy kis bátorságot is szerzett a legutóbbi eset óta, hogy olyan ügyesen megvédte a fiatal idomárt ezektől a vadaktól. Timidusnak nem mondott el semmit, hiszen… nem, valószínűleg a sárkány nem aggódna, de az biztos, hogy házi őrizetet rendelne el, vagy újra mindenhová elkísérgetné. Nem mintha Shut egy cseppet is zavarta volna a pet társasága, mindössze figyelmes szeretett volna lenni vele szemben, és amikor a sárkány éppen egy képregényben merült el, ő pedig csak a boltba ugrott le, védett területen belül, akkor nem akarta megzavarni szegényt azzal, hogy megint jöjjön vele és védje meg. Még Timi is úgy találta, hogy nem kell aggódni túlságosan, de azt a lelkére kötötte, hogy ne hagyja el a védett terület határát, és ne bocsátkozzon harcokba… és ezt az ígéretét is megszegte a legutóbb, ami miatt szégyellte is magát. Attól azonban, hogy nagyobbak voltak a fiúk, azaz idősebbek, még nem ijedt meg. Itt nem a kor számított, hanem a szint, és ő már huszonegyes szintű. És annak a szegény rókának szüksége van rá. Kezét a zsebébe süllyesztette és ráfogott a kristályra, majd amikor már hallótávolságon belül értek, a lehető legerélyesebb hangját vette elő.
-Engedjétek el!
Lehívta a menüjét, és engedte, hogy mindannyian belelássanak a pontjaiba.
-Huszonegyes szint. Legutóbb pet nélkül győztelek le titeket. Tudom, hogy hol laktok, és ha nem akartok bajba kerülni, akkor most leteszitek szépen a rókát, különben idehívom a sárkányomat.
Gonosz kis vigyor suhant át az arcán. Védett területen vannak, így Timidus nem sebesítheti meg őket... de biztosan szívesen eljátszadozna velük ő is, ahogyan ők a rókával. A kezdetek városában van, közel a teleportkapuhoz. Ha aktiválja a teleport kristályt, akkor Timidus is azonnal a kapuhoz teleportálódik, és a nyomkeresés jártasságuknak hála, amit nemrég emeltek kettes szintre, együtt könnyedén megtalálják a bandát. Csak pár perc veszteségük lesz. Ha a fiúk nem torpantak meg, és közelebb jöttek, akkor így is tett, aktiválta a kristályt, a Kezdetek Városának főterére teleportálva magukat. Ha azonban megtorpantak, úgy várta, hogy elengedjék a petet, de a kezét így is végig a kristályon tartotta.

by **Ryuu** Szomb. Aug. 02 2014, 23:05

Kezdjük ott, hogy egyáltalán semmi kedvem nem volt senkivel sem szóba elegyedni. Jah igen. Még mielőtt elfelejteném... soha de soha nem fogom kocsmában tölteni a kedvtelen napjaimat. Ez a ... ami nem mondható fejfájásnak de azért a sao nagyszerűen megoldja a kellemetlenség érzetét! Megőrjít! >.< Pedig még nincs is másnap!

Egyszer iszom kicsit többet, mint alapból és szétcsúszom! xd Úgy érzem magam mint aki három felé megy, és a hátam mögött is megyek, meg előttem is megyek meg... miről beszélek most? O.o

Tényleg megy valaki mögöttem! :O Megijedtem! Én! De a frászt hozza rám az a nagy darab disznó, hát nem igaz már, hogy egy ilyen késői órában is kint kell kószálni az utcákon! -.- Menjen haza azt aludjon. Szóval ott tartottam, hogy inkább lekoptatom, hiába mindjárt itt a védett övezet, azért csak nah, meg értitek. Neutral

Nem nagyon volt kedvem bratyizni vele, még a végén megszólít. És akkor puff. Megyek megyek, nézek hátra, hogy ott van e még a hapi, és mire megnyugodhatnék, hogy nem, nekimegyek valami nagydarab dolognak. Először kajakra azt hittem, hogy egy oszlop, aztán rá kellett jönnöm, hogy él! :O
- Anyád mekkora vagy te!? - Reméltem, hogy njk, de ránéztem az indikátorára, és lol. Most akkor én vagyok a rossz fiú, mert neki mertem menni? o.O Sárga indikátorosként pedig még csak meg se hallgatnának mi? xd Nah jó, pucoljak? Körbe néztem, a nő meg meg fogott, és csaknem kirázta belőlem a lelket is.
- Oké oké, csak óvatosan, még kóválygok. Szup, gomen, legközelebb megnézem melyik hegyre mászok fel. o.O -
- Hogy mi? - Ekkor hallottam meg először tisztán a hangját. Hát mit ne mondjak. Bár ne kellett volna. Átfutott rajtam, hogy ha nem a saoban lennénk, mostanra biztosan traumatizálódtam volna a szörnyű han.. na de várjunk. Az nem fizikai sérelem!

Egy életre hordozni fogom ezt a fertelmes élményt! QQ - Engedj el banya. xd - Majd hallom, hogy "szegény lány" segítségére sietnek, hát ez egyre jobb. Nem mennénk védett övezetbe előbb.... vagy már ott vagyunk? Szédülök. @.@

- Köszönöm nem kell a segítség, el tudom intézni magam is a hölgyet. >.>/ - De csak nem mennek a gúzsba. Oké oké, kezdjük az elejétől. - Oneesan! ^^ El tudna engedni? Nem igazán érzem jól magam, habár nincs fájdalom, de elég ké-nyel-met-len, ahogy fojtogat a ruhámnál fogva! ^^ - Úgy beszélek hozzá, mint egy retardált sükethez, és általános iskolás, udvarias formával. Sűrű desu-kkel meg miegymás. A csaj meg meglepetésében letesz. Egy letudva, de közben meg jönnek a csőcselék. Hagyjatok békén! >.<
Megfordulok az ismerős hangra. - Haaa? o.O Nah de uram, milyen tartozásról beszél? O.o - És persze, hogy felveszik, mint gyöngytyúk a takonyt, a többiek a kis morzsát. Védekezőleg felemelem a kezem.
- Nem károsítottam meg, kifizettem mindent! ^^""
- Ne tegye itt a tudatlant! A nő nem fizetett, és magára hagyta. Nekem oly mindegy, de fizessen az italért valaki!
- Ez esetben ajánlani tudom a nőt, aki megitta a koktélt. xd - Még mit nem! Nem fogok fizetni neki ezért!

Mekkora egy pancser. Hagyta, hogy valaki fizetés nélkül távozzon és most rám akarja verni a cehhet. Megőrült? Rám? Még egy elhessegető mozdulatot is tettem hozzá. Fáradt vagyok. QQ - Nah menjenek innen, nincs itt semmi dolguk. - És indulnék, mintha ott se lennének. Engedjenek ki! >.< Csináltam egy ilyen Assasin Creedes toló mozdulatot, hátha értenek a szép "szóból". Suspect

by **Mameko** Vas. Aug. 03 2014, 11:02

Mégis mik azok? Miért vetítik le nekem? Hol vagyok? Futnak végig a gondolatok a fejemben, miközben minden erőmet összeszedve vergődök, majd feladom, és megadom magam. Kezeimet mozgatom, érzem, hogy valami hiányzik. Valami nincs rendben. Olyan hidegek, és csupaszak. Kiáltoztam, nyafogtam, követeltem vissza a tulajdonomat, azonban még csak válaszra sem méltattak.
- WÁÁH! - sikoltok fel, miközben egy újabb erősebb felhőköléssel akartam kiszabadulni. Viszont a korábbi helyzetemhez képest ezúttal sikerült is. A fejem pedig egyenesen egy doboz oldalának csapódott. - Áuch. - jött ki a hang a számon, azonban mégsem éreztem fájdalmat. Nem meglepő a játékban nincs ilyesmi, csupán néha napján a még mindig előtörnek ezek a hangok.
- Menjünk innen. Nem akarok tovább itt maradni. - motyogom közben ökleim a szemembe ágyaztam, körkörös mozdulatokat téve. - Új rejtekhelyre van szükségünk. Valaki megátkozta ezt a helyet, hogy rémálmom legyen. Képzeljétek mindenféle fura képeket láttam álmomban szörnyekről meg...- mormogom majd előző tevékenységem befejeztével máris az oldalamra pillantottam, majd pedig a másikra is. Megdöbbenve tapasztalom, hogy bármerre is fordítom a fejem sehol sem látom Kagamint, sem pedig Shimogut.
- hmm? Ah.. biztos véletlenül beraktam őket az izémbe. Egy perc srácok és újra a trónra ülhettek! - végighúztam a kezem a levegőben, megnyomkodtam a megfelelő gombokat a panelon, és átnéztem a kis listát. - Eh? - horkanok fel, korábbi csendes valómból, kissé idegesen. Majd ismét átnyálazom a tárgyakat. Sehol. Eltűntek. Elmentek volna járőrözni? Nem az lehetetlen... egyedül nem tudnak... járni. Kimásztam a dobozok nyújtotta kis rejtekemből, a nap még nem kelt fel. Gondosan átvizsgáltam a dobozok környékét azonban, hiába reménykedtem benne, hogy talán véletlen leraktam őket valamelyikre nem voltak egyiken sem. Eltűntek.

- Nézd Momo-chan kit jött át ma meglátogatni? Kaori-chan! - mondja egy női hang, majd óvatosan bentebb lökdösi a kislányt az ajtón, aki először bólint neki, mintha valamit megbeszéltek volna, aztán pedig odasiet szőke kislányhoz.
- Momochin. Mit csinálsz? - mosolyog rá kedvesen, oldalra dönti a fejét, miközben a másik lány csendben ül a szoba közepén és egy játékbabát öltöztet.
- Momochin? Megnézhetem? - és már nyújtja is a kezét a baba felé, azonban a szőkeség magához rántja szorosan átöleli a játékszert.
- NEM! Taro-chan az enyém!
- Csak meg szeretném nézni...
- NEM! NE ÉRJ HOZZÁ! TOLVAJ! - kiáltások közepette hátrál a lánytól pár lépést.

- eh? Ez mégis mért jutott pont most az eszembe? - rázza meg a fejét, hogy elzavarja a fejéből a kósza, hivatlan emlékképet. - Lehet, hogy... Az a lány... a múltkorról! Ö akarta magának őket. - fújja fel az arcát majd lekapja hátáról az íját, és hozzá előkap egy nyilat is. A sikátor széléhez siet, ahol kiles, az utca üres képe tekint vissza rá. Sehol egy árva lélek.
- Ö vitte el. Mindenki az én dolgaim akarja... - mormogta miközben halvány könnycseppek gyűltek a szemébe, amiket sietve a ruha újába törölt. Az egyik közeli fogadóban szállhatott meg az a fruska. Térképet lenyitva átnézte merre is lehet a legközelebbi fogadó ahhoz a környékhez ahol a múltkor találkozott vele. Egészen biztos, hogy ott van. Az én drágáimmal. A drága barátaimmal. Ajkába harap, és elindul kezében a fegyverével, hogy levadássza a lányt. Egyszer ki kell jönnie a fogadó ajtaján, és akkor...

/ bumm irány közeli fogadó owo /

by **Hime** Vas. Aug. 03 2014, 16:12

A különös álom utáni napon Psziche megint új áldozatok után nézett. Hiába próbáltam meggyőzni róla, hogy ez így nem lesz jó. Nem hiába volt az előző éjszakai álom. Vagy talán nem is álom volt... Ki tudja. Minden esetre felettébb ijesztő volt. Nem is akartam többé rá gondolni, de ahogy Psziche sorra törte össze a férfiakat, akiket aznapra kipécézett magának, egyre inkább a bujaság című kép lebegett a szemem előtt. Nem, én ezt nem akarom. De csak nem hagyta abba. Ám végre eljött az este, és Psziche is lenyugodott a sokadik pasi után. Végre nyugodtan elindulhattam egy közeli fogadóba, mivel, ahol a szállásom valójában volt, az egy kissé messze esett ettől a helytől.
Utam egy egyenes utcán vezetett végig, amibe csak egy zsákutca torkollott bele egy ideig. Hirtelen léptek ütötték meg a fülem a hátam mögül. Óvatosan hátra pillantottam, és két férfit láttam közeledni. Elég rossz megérzés kerített hatalmába, így a lépteimet kicsit meggyorsítottam. De ennek semmi értelme nem volt, hiszen előttem is feltűnt két furcsa alak. Na ez már több a soknál. Ám abban a pillanatban, hogy ezt végiggondoltam, hirtelen valaki a hátam mögé szorította a kezeimet, és berántott a zsákutcába.
- Kö-kö-köszönöm.- Akartam mondani, ám megéreztem a borszagú leheletét, és hallottam, ahogy a nyakamba liheg. Istenem, hova keveredtem. És miért pont én. Ekkor már ketten fogták le a kezeimet, és akit megmentőmnek hittem, az pedig a derekamat átölelve próbált akadályozni bármiféle mozgásban. Psziche az istenbe. Ez is a te hibád. Miért nem tudtál nyugton maradni.
- Azonnal engedjetek el.- Kiáltottam szinte sikítva, miközben a két begerjedt férfi éppen a pólómat próbálta leszabni rólam.
- Gyere kiscicám, most játszani fogsz egyet velünk. és ne is próbálj meg ellenkezni, mert bajban leszel. Úgyis tudjuk, hogy te vagy ennek a játéknak az örömlánya. Nem kell szégyellni magad emiatt. Csak tudod, minket múltnap a fogadóban emberszámba se vettél, pedig ránk is ránk férne egy kis szórakozás. Elég rég óta itt benn vagyunk, és nem igen volt lehetőségünk ilyenre.- Lihegte az egyik, miközben elég közel hajolt hozzám.
Hagyjam magam, előbb szabadulok.. Gondoltam el a dolgokat. De nem, az lehetetlen. Én nem vagyok ilyen. Psziche talán, de én nem. De reményeim szerint a gyorsaságom jóval nagyobb náluk. Minden esetre más lehetőségem nincs. És talán elterelésre is jó megoldás lehet. Ha más nem lesz. És Psziche-t is már érzem, hogy mozgolódik a gondolataim mélyén. Érzi ő is a dolgok súlyát.
- Hollow!- üvöltöm bele az éjszakába. Azon nyomban megjelenik a két klónom, akik reményeim szerint elterelik egy kicsit a férfiak figyelmét.
- Psziche, te jössz.- Gondolom magamban, miközben átadom a tudatom feletti irányítást őrjöngő énemnek, aki már támadásra kész vadmacskaként várt.
- Óhh igen. Kiscica... Szeretem ha bókolnak, de nem így Azonnal engedjetek el, különben ti fogjátok nagyon megkeserülni.- Mondta, miközben pár rúgással próbálta meg elintézni azt a két srácot, akik a felső ruházatomat próbálták meg leszedni. Szemeim vörösen villogtak. Idő közben éreztem az adrenalin pumpálás az ereimben. Olyan dübörgő, őrjítő állapot volt ez, hogy szinte szétfeszített. Próbáltam a kezeimet kiszabadítani, próbáltam karmolni és harapni. De csak az isteni gondviselésen, és a szerencsén múlhat, vajon sikerülhet-e nekem innen kiszabadulni.

Színek:
Hime: Sárga
Férfi: Narancssárga
Psziche: Piros

by **Danee** Vas. Aug. 03 2014, 22:21

Elég pocsék rémálom volt, s bár rendszerint nem marad meg bennem, mit is álmodtam, ez azon ritka esetek egyike lett, amikor egész tisztán megmaradtak bennem érzések, benyomások és néhány emlékezetesebb kép formájában. De ébredéssel ezek a rémálmok sem szoktak zaklatni, maximum, ha az éjszaka közepén ocsúdok fel. Most mégsem ez volt a helyzet, kellemes reggelem a szokásos semmittevésnek szenteltem, habzsi-dőzsire jutott bőven arany, mióta egyre magasabb szintre jutva zsebeltem be a szörnyekből hozzám kerülő csillogó arany colokat.

Aztán se erőltettem meg magam, gondoltam szétnézek az utcán, hátha akad egy-két szemet gyönyörködtető lányka.
Így történt hát, hogy épp flangálok kint különösebb cél nélkül, az embereket, házakat nézegetve, amikor egyszer csak valamivel előttem, két fickón túl egy lányt ráncigálnak be egy keresztutcába.

Egyből beindult a fantáziám, és találgatásokba kezdtem. A gyilkosságot elsőre elvetettem, bár ki lehet hurcolni az ember lányát védet területen kívülre, és ott különféle beteges okok miatt végezni vele, de a megvalósítás túlságosan is körülményes és nehézkes. Igaz, akadtak sokan, akik nem győztek energiát invesztálni mindenféle hülyeségbe.

Közben, ahogy sétáltam tovább, s közeledtem az utca felé, ahol a lány meg a fickó eltűntek, a másik kettő jóval előttem is befordult ugyan oda.
Felötlött bennem, hogy esetleg emberrablásról van szó. valamilyen pénz lehet a dologban, talán tartozik nekik, vagy védelmi pénzt mulasztott el adni nekik, esetleg váltságdíj miatt szemelték ki.

Szemből is feltűnt két másik hapek, és nolám... fogadni mertem volna, hogy ők is, és hát nem kellett csalatkoznom.
Nade öt férfi kell, hogy egyetlen nőt lebírjon? Nevetséges...
Esetleg... igen... furcsa, hogy nem ez jutott eszembe elsőre. Mi van, ha csak simán meg akarják erőszakolni? Végül is, az már megmagyarázná az emberfölényt.

Mostanra én is az utcasarokra értem, előbb csak óvatosan kukkantottam be, nehogy itt engem is elraboljanak, de aztán láttam, hogy zsákutcáról van szó, s hogy a kiscsajjal foglalkoznak mind, így lazán beljebb sétáltam egy lépésnyire, s a falnak támaszkodva folytattam az eszem-futtatásom, amíg amazok neki kezdtek megszabadítani a feleslegesnek ítélt ruháitól.

Szóval, az utolsó gondolatom volt az igaz, végig akarnak menni rajta, itt az utcán, és még arra sem ügyelnek, hogy a lány ne tudjon segítségért kiáltani, vagy sikítani. Bár... a legtöbb ember kerüli a balhét.
Volt is egy filmben alapszabályként lefektetve, azt hiszem Zombieland volt a címe, a szabály pedig úgy szólt:
"Ne hősködj!" Fontos túlélési szabály, mivel csak egy életünk van, arra kell a legjobban vigyáznunk. Egyébként is, még sose voltam szemtanúja, ahogy valakit élőben megerőszakolnak:

- Omoshiroi! - adtam hangot örömömnek. Talán nem kellett volna, olyan önkéntelenül jött, azt hittem csak gondolat, de a fenébe is, felfigyeltek rám.
- Hehe, csak nem zavartam meg a bulit? Be lehet szállni? - nem is értem hogy jött ez, én nem vagyok ilyen. Elfutottam volna ijedtemben, nem? Mármint odakint. A fene tudja. Ez itt nem a valóság, és többé kevésbé biztonságban vagyok. Elvégre itt a helyszínen nem tudnak megsebezni.

Közelebb sétáltam. Ez is része lehetett a pillanatnyi elmezavarnak. Közben a kislány teljesen kikelt magából, láthatóan nehezen birkóznak meg vele még öten is. A hangja ismerősen csengett, s ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy én már láttam ezt a lányt valahol, már találkoztunk egyszer...
- Héj, én ismerlek valahonnan! - mutattam a lány felé - Nem te vagy az a ? ... hm... Hime? - ugrott be egy név, bár nem voltam biztos benne, hogy jó a tippem
- Akivel azon az aliz csodaországbanos küldin taliztunk?
Néztem a fickókra. Talán nem kellett volna felismernem a lányt...
A fene megeszi az egészet! Kellett nekem megszólalni, az első sorból nézhettem volna végig, csak ne ő lett volna! Nagyot sóhajtottam. Egyáltalán nem volt kedvem belekeveredni bármibe is, de azt hiszem ezt elszúrtam. Most már muszáj lesz... a fickók miatt...
- Kell segítség, vagy megoldod magad? - kérdeztem félúton megállva, s a falnak dőlve birizgáltam a kardom markolatgombját

by **Ozirisz** Kedd Aug. 05 2014, 22:21

Zombi módjára kavargattam a kávét, és beletelt vagy húsz percbe hogy kellőképp magamhoz térjek. Aztán a bőséges, három fogásos reggeli, meg a korsó komlószörp, majd útnak indultam. Fejlődnöm kell, így most is elindultam mobokra vadászni. Körbenéztem a 10. szinten, majd egészen délutánig aprítgattam a felém tartó jószágokat, ami jótékony hatással mutatkozott meg a húskészleten és a szittyópénzen is, meg valami manótól zsákmányoltam valami kimondhatatlanul furcsa nevű piát. És nem is akármilyen piát. Az üvegen halálfej embléma figyelgetett, figyelmeztetve a játékosokat, hogy antialkoholisták és alkoholérzékenyek ne fogyasszák. Ezen megkötések persze nem vonatkoznak rám, így legurítottam. Egy húzásra terveztem, ám mielőtt elfogyott volna, hirtelen összerándult a gyomrom, az üveg kiesett a kezemből, én pedig megneveztem a kígyót (boaaaa...),
- Na asszem ilyen tablettás cuccot sem fogok vedelni, az egyszer biztos - mondtam magam elé, bár ez újabb elgondolkodtató dolgot hozott elő. Ha a tablettásbor és társai odakinn is gyenge minőségűek, mert ugye szőlőhöz köze nincs, akkor itt Aincradban a tablettás cuccos milyen lehet? Egy digitális világban a digitalizált tablettákkal pótolják a digitális szőlőt? Na ez már nekem is sok, meg erre inni kell...
Vissza hát a kocsmába, ebéd, meg persze a sör, de sörrel kezdve, hogy leöblítse a halálfejes itóka ízét. Majd ahogy a pult felé igyekeztem, egy srácba botlottam, aki csak békésen sörvodkázott, egymagában.
- Látni téged inni itt múltkor, igaz? - szólított meg.
- Elég gyakran megfordulok errefele.
- Vodkapárbaj?
- Az meg mi?
- Kikérni fejenként tíz-tíz korsó sör és tíz-tíz vodka.
- Jól hangzik.
- Aki előbb bevedeli nyer. Aki lassú vagy kidől az veszít. Vesztes rendezni szála.
- Értem. Vágjunk bele! - majd kikértük a tetemes italmennyiséget, az NPC pedig miután kiszolgált minket, kíváncsian várt. Figyelte az eseményeket, és azt, hogy kitől kell beszedni az árát.
Az elején még jobban álltam, mint ellenfelem. Én már a harmadik sörvodkát legurítottam, ő még a másodiknál csöszmörgött. Aztán az ötödiknél kezdtem lassulni, a gyomrom pedig puffadni kezdett. A srác pedig csak emelgette tovább a korsókat, majd a hetedik körben kegyetlen elhúzott. Én pedig csak egyre lassabban kortyoltam, mert nem akartam, hogy búvárt játsszon. A sör és a vodka, ráadásul így, felváltva egymásután, nem a legjobb. Külön-külön még nem is lenne vészes, de így a gyomortartalom körmérkőzést játszik a bennmaradásért. Hosszú percek teltek el, az ellenfelem már befejezte a párbajt, de végül én is leküzdöttem a kihívást. Bár nem győztem, de legalább teljesítettem, és nem adtam fel.
- Hol tanultál így vedelni? - tettem fel a kérdést.
- Otthol, Oroszországban. - válaszolt.
- Áh értem.
- Most már ideje mennem!
Majd szépen kiandalgott a kocsmából. Aztán kicsit később én is úgy döntöttem, hogy elindulok. Bár határozottan nem tűnt jó ötletnek, mert ahogy felkeltem a székről, egyből szédölögtem. Annak ellenére, hogy csak arra az alaptevékenységre figyeltem, hogy bal láb, jobb láb, bal láb, jobb láb, ... mégis sikerült faltól falig mennem, majd az ajtóban keresztülesni a küszöbön, majd le a lépcsőn. Felkeltem újra, majd indultam tovább. Irány a JL palota, szerencsére közel van. De ahogy végignéztem az utcán, valahogy a szemem előtt nyúlt meg jóval hosszabbra. Aztán szedtem a patáim, és haladtam. Lassan, és bizonytalanul, hol az út egyik oldalán kóvályogtam, hol a másikon, hol pedig megfejeltem egy lámpaoszlopot, vagy hasonló. Aztán jött a kanyar után a híd, amin átérve már majdnem célbaérek. Elnéztem a híd felé, de az kegyetlen görbén festett.
- Azta... - mondtam csodálkozva, mint aki most először lát görbített hidat. De valahogy sosem emlékszem valami jól. De hát, lehet ez egy küldetés kezdete. Végülis, nem lennék meglepődve. És most így belegondolva a hajlítgatásról, rájöttem, Uri Geller és Kayaba Akihiko egész hasonlítanak, csak Kayaba nem kispályás. Amíg Uri csak kanalakat hajtogat az akaratával, addig KA komplett hidakat...
Na de ideje tovább haladni, és lépkedtem, amennyire tudtam, követve a híd kanyarjait, de egyszercsak csobb... Hogy kerültem a patakba, és hogy lett megint egyenes a híd? Vagy csak innen tűnik egyenesnek? Mindegy. Ki kéne úszni. Vááá de nem tudok úszni! A víz pedig elkezdett sodorni...
Mit tegyek? Úszni nem tudok, tehát ez kilőve.
Esetleg sodródás közben a fuldoklás ellenére elővadászni a teleport kristályt, és használni. bár ezt az ötletet elvetettem, mert mi van, ha a kristályt kisodorja a mancsomból a víz, és akkor nagy gáz lesz.
Esetleg a jó öreg jedi trükk: "Ha elhiszed, hogy ez nem víz, hanem sör, akkor sör lesz. Csak elég erősen kell koncentrálnod..." És ugye akkor már egy olyan ellenséggel harcolhatok, akit jobban ismerek. Végülis csak egy patakot kellene kiinnom...

Vagy csak várni, hová sodor a víz. Ha még tervei vannak velem az égieknek, akkor túlélem, ha pedig az van megírva, hogy itt a vége, akkor az ellen nem sokat tehetek...

by **Rosalia** Csüt. Aug. 07 2014, 16:55

Mindannyiótokkal ugyanaz történik, egyazon napon, csak eltérő napszakban, vagy éppen annyira nem is messze a másiktól. Egyedül Danee az, aki szemtanúja lehet annak, amit a többiek csak átélni kénytelenek, de a kardforgató fiú sem marad ki a sorból. /Danee pm-ben kapja meg az extra infót!/ Na de hogy mi is történt, óh, az elfelejtettem volna említeni? Twisted Evil

Nos, akár az állatkínzó fiatalokkal vitatkoztok, akár a csapossal vagy a csehó kemény legényeivel, vagy éppen egy tolvajnak vélt lányt akartok megtépni kicsit, ugyanaz történik veletek is, mint a patakban sodródó Ozirisszel: erős karok ragadják meg előbb a karjaitokat, majd a törzseteket és a lábaitokat, egy jókora tenyér pedig eltakarja a szemeteket. Valaki vagy valakik állnak mögöttetek, de az biztos, hogy legalább 5-6 kéz tart fogva benneteket. Szemetekkel az utolsó jelenet, amit láttok, az a rémület az eddig veletek szemben álló ember(ek) tekintetében. Ők látták mi áll mögöttetek... Ti legfeljebb a ziháló szuszogást hallhatjátok és a gyomorforgató bűz szagát érezhetitek. Mintha a vágóhídról érkezett volna a felmentősereg, avagy elrabló(i)tok. Aztán ha eddig nem ájultatok volna el, akkor arról is tesznek, hogy eszméleteteket veszítsétek, hála némi kábító méregnek.

Ébredeztek... nyomasztó csönd telepszik rátok... végtagjaitokat nem tudjátok mozdítani, mintha egy gigantikus légypapírra ragadtatok volna... álmotokban ezt már átéltétek, de a szemfedő még nem kerül le rólatok... Twisted Evil

/Kommunikálni tudtok egymással, egy helyiségben vagytok/

Határidő: aug. 10. éjfél

by **Shukaku** Pént. Aug. 08 2014, 07:08

Buta, buta gyerekek. Shu arcáról a harag és a düh, de még az eltökéltség mögé bújó félelem is eltűnik, és helyét az elégedettség, és egy gonosz mosoly, avagy talán vigyornak is nevezhető szájhúzás veszi át. Pár pillanatig még nem tudja, hogy a gyerekek nem tőle ijedtek meg, hanem a mögötte előtűnő valamitől, és olyan pozitív érzés keríti hatalmába, amit talán még sohasem érzett. Az a fajta megnyugvás és megelégedés, amelyet az ember talán csak akkor tapasztalhat, ha élete végeztével teljesíteni volt képes mindazokat a kitűzött célokat, amelyeket maga elé állított. Ha Shunak minden célja ugyan nem is teljesült, de pár pillanatig úgy érezte, hogy hatalmas lépést tett előre, és nagyon-nagyon örült neki, még fel is pillantott az égre, megköszönve Kayaba bácsinak, hogy megadta számára ezt a lehetőséget. Végre nem volt tehetetlen. Csak annyi kellett, hogy előhív egy menüt, megmutatja a szintjét, és talán még Timidussal sem kellett volna fenyegetőznie, a fiúknak annyira inába szállt a bátorsága, hogy még a kisrókát is elejtették a kezükből. Na jó, ez nem az a szépen letevés volt, amit az idomár kért, de jelen esetben ezt is megfelelőnek ítélte. Eleve ő sohasem akarta bántani a fiúkat. Még azokat sem bántotta a legutóbb, pedig talán kellett volna. Tudta jól, hogy ha egyszer is képes sarokba szorítani őket, akkor ott meg kellene mutatnia, hogy mostantól ő a főnök, hiszen ez a nagyok körében mindig is így működött, amikor megbecsülést akartak kivívni maguknak, vagy amikor az intézetben éppen változott az aktuális legmenőbb srác, vagy banda tagjainak hierarchiája. Neki azonban nem volt ereje bántani őket, bár a lelke mélyén szerette volna. Szerette volna visszaadni a sok verést, és talán még a fájdalmat is, de az ebben a világban úgy sem volt lehetséges. Tudta jól azt is, hogy ha elengedi őket, akkor majd gyűjtenek maguk köré nagyobbakat és visszavágnak… most először azonban nem félt ettől annyira, mint régen. Kayaba világának hála szerzett egy kis önbizalmat, és úgy tűnt, hogy elérte azt a szintet, hogy eredményesen tudjon kiállni önmagáért. A kezdeteknél a vörösek könnyedén megölhették volna az erdőben. Megölhette volna Elysion is, hogy senkinek ne beszélhessen a bűneiről. Megölhette volna Danee is, ha éppen valami olyat akart volna elkövetni ellene, és szintén hallgatásra kellett volna bírnia. Mára azonban erősebb volt Daneenál, erősebb volt ezeknél a fiúknál. Meg tudta védeni magát.

Na erre fel jött a nagy pofára esés. Mindazonáltal, hogy a kisróka szabad volt, innentől kezdve pedig feladat teljesítve, azért csak nem akaródzott neki elkapódni, ez azért egy picit nagy ár volt. Először azt hitte, hogy a fiúknak még több segítője akadt, akik bekerítették… de akkor miért ijedtek volna meg? És mi ez a szag? A Foszló zombi nem jöhet védett területen belülre. Ez a valami azonban volt olyan buta, hogy először a lány szemét takarta el, és mivel a fiúk elleni harcban a Hazatérés kristály végig a kezében volt, így így már azonnal el is kiáltotta a legrövidebb nevű város nevét, ami csak eszébe jutott. Taft! Ez a művelet vagy sikerült, vagy nem, bár mire kimondta (volna) a város nevét ő is rájött, hogy valószínűleg nem fog sikerülni. Hármas szintű lopakodás jártasság, amivel kijátszhatta az idomár észlelését? Esetleg Hinarinak lehet ilyenje… vagy néhány frontharcosnak, de ők sem erre gyúrhatnak, hiszen szörnyharcoknál nem használható… de akkor meg mi a…

És ez még az ébredés után is a fejében volt. Nem tudta, hogy mik a szándékai az elrablójának, de az álommal összekötötte. Ki is beszélt rossz álmokról? Olyan küldetésekről, amiket el sem kell fogadni? Ozirisz volt. Rémálmokról beszélt, és valami ellenszerről, ami a küldetés része volt. Igazából innentől kezdve már mindegy is volt, hiszen ha valóban nem emberek rabolták el, hanem egy újabb küldetésbe csöppent, akkor csak türelmesen meg kell várnia, hogy megkapja a feladatot, elvégezhesse, megkapja érte a jutalmat és mehessen haza, mint ahogy eddig. És ő várt is, szép csöndben, türelmesen. Abba, hogy játékosok rabolták volna el, bele sem mert gondolni. Sokaknak szúrhatta a szemét Timidus szervezkedése… nem, csak Anat tud róla, ő meg nem tenne ilyet… biztosan nem. Ez egy küldetés. Az álomképben azonban nem látta a sárkányt, és látni most sem volt sok esélye. Remélte, hogy itt van, de már nem esett úgy pánikba, mint legutóbb. Azért azt szerette volna, ha Kayaba bácsi valahogy jelzi a petnek, hogy Shu csak egyedül küldizik, és nem kell aggódnia…

by **Hime** Szomb. Aug. 09 2014, 17:40

Végre valahára a férfiak elengedtek, és riadtan hátráltak el tőlem. Ezek szerint sikerült a tervem. Vagy mégsem... Mi ez a gyomorforgató bűz, ami a hátam mögül jön. És miért vagyok megint lefogva, de most még szorosabban, mint eddig? Mi az isten történik itt, hogy még a klónjaim is egy szempillantás alatt eltűntek, holott, még bőven kinn kéne lenniük. Psziche is szinte nyüszítve menekült el vissza a tudatom mélyére, és ha lett volna ott ajtó, talán még azt is magára zárja, de kismillió biztonsági zárral.
Lassan homályosodik a világ. De nem tudom, hogy a sokk, az erős szorítás, a gyomorforgató bűz, vagy esetleg más miatt.

Elájultam. A körülöttem lévő dolgokról nem volt tudomásom, de Psziche-vel így könnyebb volt pár szót váltanom.
-Mi az isten történhet velünk?- Kérdem riadtan Psziche-t.
- Nem tudom, de veled együtt nekem is nagyon, de nagyon rossz előérzetem van.
- Látod, nem kell rám hallgatni. Ha te az álom után abbahagyod amit műveltél, akkor most nincs ez.

Ám a választ már nem hallhattam, mert magamhoz tértem. Bár ebben nem vagyok biztos, mert még mindig nem látok. Valószínűleg még mindig van valami a szemem előtt, vagy a fejemen. Mozdulni nem tudok. Kicsit hasonlít ez a múltnapi álomhoz. Ám a csendbe most mintha lélegzés és erős szívdobbanások is hallatszanának. Bár lehet, hogy csak a sajátomat hallom. Minden esetre Psziche most szokatlanul csendben van. Nekem pedig erőteljesen jeges félelem szorítja össze a szívem, és az eddigieknél durvábban van rossz elő érzetem. Minden esetre megszólalni se merek, és a lélegzetvételemet is próbálom halkítani, nehogy egy esetleg közelben lévő mob vagy boss betámadjon pont most, mikor teljesen védtelen vagyok.

Psziche: Piros
Hime: Sárga

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] A hét főbűn

[Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn

Re: [Küldetés] A hét főbűn