[Küldetés] Az elrabolt leány

Furcsamód ismét elhatároztam magamat, hogy elmegyek a városba körülnézni újfent. A mostani sétám nem bizonyult olyan rövidre, mint ahogyan akartam, ugyanis egy síró hölgyre lettem figyelmes. Odamentem, és megkérdeztem mi a gond, valahogyan így:
- Mi a gondja asszonyom?
Nem én kérdeztem egyedül, hanem rajtam kívül, még hárman is. Úgy látszik elég furcsa napom lesz, és lám. Válasz helyett egy küldetést kaptam, ,,Az elrabolt leány’’ néven. Gyorsan átolvastam a leírást, majd elfogadtam a küldit, aztán elindultam a bizonyos falu felé. A Kezdete Városának szélén Tűzrózsa is csatlakozott hozzám, aztán vígan ennyit mondok neki:
- Vár ránk a kaland kis barátom.
Hátát simogatva sétáltunk együtt. A másik három alakot szándékosan nem vártam meg, mivel jól tudtam, hogy ők is megkapják a küldit, és ugyanúgy erre jönnek is, mivel nincsen sok választás. Útközben azért elgondolkoztam azon, hogy nem ártott volna meg legalább eggyel partyzni a nagyobb biztonság kedvéért. Gondolataimból egy újabb NPC zökkentett ki, akinek majdnem nekimentem. Először nem tudtam, hogy miért van itt egy NPC, de aztán kiderült, hogy ő is a küldi része, ugyanis elmondta, hogy a leányrablók elindultak egy másik irányba. Ekkor elhatároztam, hogy megvárom a másik három alakot, és egyikükkel partyzni fogok, mivel nem akarom, hogy ott érjen utol a vég. Pechemre mindhárman fiúk voltak, ám azért kiválasztottam közülük azt, aki nagyjából normálisabbnak látszik kívülről. Hát odamegyek a szemüveges játékoshoz (Ranmaru), és megszólítom.
- Helló! A nevem Kusumi Ayani, és a petem Tűzrózsa. – mutatkozok be - Jól sejtem, hogy te is ,,Az elrabolt leány’’ küldetést akarod elvégezni most? – kérdezem halkan, és ha igent válaszol, ennyit kérdezek – Nincsen kedved partyzni a küldetés erélyéig?
A kérdéstől először görcsbe rándult a gyomrom, de aztán abbamaradt az érzés. Várom válaszát.

A város utcáit róttam, ahol nem meglepő módon, az utcán rajtam kívül nem sokan voltak, csak az NPC-k nagyobbik része. A hely dizájnja szép volt. Macskakő, és középkori angolos stílusú favázas házak, amik között szűk, keskeny utcák vezettek a vele párhuzamosan húzódó utcára. Az égen a nap még keletre esett, és kisebb szürke, esőfelhők is húzódtak, amik néha eltakarták, néha pedig hagyták fényleni. Tovább sétáltam, majd egy kisebb csapatot láttam meg akik minden bizonnyal party-ra készültek, de lehet hogy volt még egy küldi hely, így bementem az utcán, és elindultam a csapat felé. Mögöttük egy zokogó NPC asszony állt, akitől pár másodperc alatt elvettem a küldetést, de furcsamód egy gépi karaktertől is megijedtem, magától az NPC nőtől. Az elfogadás után a falhoz sétáltam.

- Yo! Yo! Yo!
Szlalomozok végig a kezdő város utcáin. A pörgés, avagy a red bull ismét jól bennem van, alig tudom kivárni, hogy találkozzak valakivel, még ha el is vesztettem az első küzdelmemet. Nyugodtan trappoltam már, mikor egy síró hangot hallanak füleim. Valami rekedt bőgőmasinának tűnt, azt én simán le merem fogadni. Mit is tehettem volna, ha valahol sírnak, oda felbátorító rap kell, más nem segíthet a szomorúságán, én megmondom! Útközben találkoztam néhány furcsa alakkal, de ez most nem aktuális, a lényeg, hogy itt állok a néne előtt, három másik furcsánál furább alakkal. Az egyik egy bige, aki kis csődörjével megkérdezte a hölgyet, hogy mi baja, a másik egy szemüveges alak, aki eléggé magabiztos, a harmadik pedig egy furcsa, csöndes alak, jobb azokkal sem kikezdeni, még ki tudja, hogy mikor kapják le a fejedet egy spassal. Közel sétálok a hölgyhöz, erre valami új küldetést kapok. Majd leesik az állam. Ez így működik? Azonban a meglepetés varázsa eddig tartott, miután megvan, hogy mégis hogyan működik, már különösebben nem ér meglepetésként a maradék történés, inkább a beszélgetésre figyelek. Valami Kusumi Ayani mutatkozott be a magabiztosnak, aki kiderült, hogy Tatsuki Ranmaru volt, íjász és céhvezető. Na ez aztán tuti! Egy céhvezető biztos a hátán fogja vinni a csapatot, aggodalomra semmi okom. Ez az emberke kérdezi meg a leányzót, hogy rendelkezik-e a nyomkövetés jártasságával. Úgy gondolom, hogy mivel nekem halvány lila gőzöm sincs a küldetésről, hiszen nem figyelek általában az ilyenekre, ezért jobb, ha a társaságot követem.
♪ Induljunk már, a hölgy nem vár!
Rappelem el a sort, két kezemet előre, keresztben tartva.

/remélem érthető XD/

A válaszomon kicsit agyaltam, mert nem jöttem rá, hogy mégis mi a fene lehet az Ítélet Ökle, ám egy idő után rájöttem, hogy egy bizonyos céhről van szó. Amint ezt tisztáztam magamban legördítem menüt, majd küldöm meghívót.
- Tessék. Köszönöm. – mondom miután elfogadta.
Ezután nekiindulunk a dombnak. A pár domb igencsak kifárasztott, így elhatároztam magamat. Amint szintet lépek jó pár pontot felrakok kitartásra. Amint felértünk egy kis falut vettünk észre, amikbe koboldok éltek. Ezen a helyen összetalálkoztunk a küldetést végző többi játékossal. Bemutatkozok, úgy, mint Ran, majd indulok. Miután odamentem az egyetlen bejárathoz (remélhetőleg Rannal), észreveszem, hogy egy alvó kobold vár ránk. Mikor felkelt annyira megijedt tőlünk, hogy hajlandó volt eldobni riadókürtjét. Ezután egy jó hosszú monológ következett, majd egy kis gondolkozás. Nem akartam a kobold módszerét használni, így egy-két szóra arrébb hívtam bajtársaimat. És most én kezdek el beszélni.
- Mit szólnátok egy könnyebb úthoz? – ha kérdően néznek rám, akkor elmondom, mire gondolok – Nos, nekem van egy olyan képességem, hogy át tölthetek másba életpontokat. Ezt felhasználva lenullázzátok annak a kis koboldnak az életponjait, ám mielőtt kitörlődhetne, feltöltöm maxra életét. Így azonban nem tud magának életet tölteni, és én is bármikor visszavehetem az átküldötteket. A lényeg a következő. Miután az életét feltöltjük, közöljük vele, hogy a kezembe van az élete. Mivel előbb is hogy megijedt tőlünk, szerintem segíteni fog eljutni a vezetőjükhöz. Mivel úgyis a lányokat szereti, úgy teszünk, mintha foglyul ejtett volna az az őr, és elvette volna petemet. Tűzrózsa talán elbír hármótokat, így egy-egy zsákba képesek lennétek bejutni. A kobold lelkére kötjük, hogy minden áron ő vigyen el engem az őrhöz veletek együtt, és ha jelezne a többinek, vagy gyanúsan viselkedne, egyszerűen visszaveszem a pontokat, és vége. Szerintem így be tudnánk jutni a vezérhez, amit egyesült erővel egyszerűen legyőznénk. Na hogy tetszik? – kérdezem.

//Bocs a késésért//

Tovább támasztottam a falat. Az út közepén álló játékosok, pedig tovább ismerkedtek egymással. Egy kis idő után, a szemüveges srác oda jött hozzám
- Tatsuki Ranmaru vagyok, íjász, az Ítélet Öklének vezetője.- mutatkozott be a srác, majd reakció ötlet hiányában, csak bizonytalanul biccentettem egyet, így visszament. Mikor a küldetés megkezdődött elindultunk, a séta kissé lefárasztott, így gondolkodni kezdtem a pontelosztáson. A gondolkodásom közepette megérkeztünk, a Kobold város elé, ahol volt egy kobold őr, de aludt. A csapat egy része megközelítette, amire felébredt, és eldobta a riadó kürtjét. Néhány pillanat múlva furcsa monológba kezdett, ötleteket adott arra, hogy hogyan juthatunk be, majd az egyik lány is kitalált egy jó tervet.
~Megölöm minden esetre a koboldot, ki tudja, hogy igazat mond-e, vagy sem. Lehet, hogy majd jelezni fogja.~ gondoltam majd elindultam a kobold felé.
-Kivégezlek, kitudja, hogy igazat mondasz-e, vagy nem kotyogsz ki egy két dolgot az után, hogy megpróbálunk bejutni, és nem végeznek-e ki minket. Mindenesetre most meghalsz.- mondtam, majd lábammal hátrarúgtam a riadókürtöt.
~Furcsa, hogy a játék miket nem tesz az emberrel, egyre agresszívabbak a cselekedeteim.~ méláztam el, majd beleütöttem pusztakézzel. Miután lenulláztam az életét, ráléptem a riadókürtjére, ami azon nyomban eltörött. Elindultam megnézni a kobold által mutatott csordát.
~Gondolom, hogy hazudott, de jobb megnézni.~ gondoltam, majd megnéztem.

A bejutás sikeres volt. Beértünk a faluba, ám sajna nem volt olyan mulattató a helyzet. Elég erősek voltak ezek a koboldok, már ránézésre is. Egy istállóba vitt minket a kobold, mivel úgy látszik, túl idős vagyok. No, nem baj. A fantáziám nem hagy cserbe. A harmadik személynek is küldök egy csoportmeghívást, hogy mindhárman megegyünk, ám figyelek, hogy senki ne vegye észre. Látszott Tűzrózsán, hogy nem tetszik neki az ittlétünk, és az sem jön be neki, hogy kajaként végezné. A többiekhez fordulok, ám felhívom a Kobold figyelmét, hogy jelezze, ha bárki közeledne. Arra gondoltam, hogy biztosan van valamilyen munka a vezérnél, mondjuk padlómosás, vagy ilyesmi, amivel meg tudnám vizsgálni az embereket, ám azért valamit még megkérdezek.
- Hol vannak a foglyok? – kérdezem a kis segítőnktől, ha válaszol, akkor a következő jön – Meg tudnád mondani, hogy van-e olyan munka a vezérnél, amit cselédek végeznek?
Nem örültem a nagy tömegnek, és látszott is rajtam. Eléggé elsápadtam, és kicsit elkezdtem remegni. Kissé idegeskedve közlöm a többiekkel.
- Igen régen hagytam el az erdő fáinak árnyékát, és nem nagyon szeretem a tömeget. Azonban fő cél az, hogy megmentsünk játékostársainkat.
A két fiúhoz fordulok.
- Mindenképp meg kéne nézni a vezért, hogy megállapítsuk nagyjából a statisztikáját.
Volt egy tartalék ötletem, amit nagyon nem akartam használni, de ha muszáj, akkor kötelező.
- A koboldok mennyire perverzek? – kérdezem, kissé elpirulva – csak mert ezt jó lenne tudni, mivel ha azok, akkor egy kis szűkebb rucival talán képes lennék kissé megzavarni őket, egy-két ideig.
A mondatom végére arcom, már olyan volt, mint a paprika, de azért várta, a válaszokat.

A támadásom után a kobold életcsíkja rohamosan csökkenni kezdett, de a csapat lány tagja miatt mégsem halt meg. Ez lehetőséget nyitott arra, hogy fenyegetni kezdje a koboldot. Egy kis beszéd után a kobold invertory-jából előkerült egy-egy zsák, amibe be kellett bújni. Bele bújtam, nem volt mit tenni, de előtte eltettem a pörölyömet. A zsák miatt nem tudtam valami jól, érzékelni a környezetemet, de abban biztos voltam, hogy nagyon sok kobold volt kint. Egy kis idő múlva megálltunk. Egy istállóban kötöttünk ki, kimásztunk, és a SAO érzékszervekre való hatása miatt érezni lehetett a trágya, és a szalma szagát, hallani a lónyerítést, és prüszkölést, és egyéb hangokat. Végighúztam a kezemet a nem igazán megdolgozott fán, majd ránéztem a tenyeremre. Tele volt szálkákkal, majd rápillantottam az életcsíkomra, egy hp-m jött le. Érdekes felfedezés volt. Kihúztam a szálkákat a kezemből, majd visszafordultam, az első lépésem egy kis, szalmában lévő mélyedésbe sikerült, amiben egy furcsa folyadék állt, de nem víz. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem visszavenni a pörölyömet, így lehúztam a menüt, és elővettem, így a pöröly a kezembe esett, én pedig elkaptam, megforgattam a levegőben, majd a vállamra vettem, nem volt szabad nagy hangot csapni, a csapat tagjai a bejárat előtt álltak, néhány méterrel. A bejárat elé sétáltam, de jobbnak láttam újra eltenni a fegyvert, így az hogy elővettem, kissé feleslegesnek tűnt. Kisandítottam kicsit. A környék a vártaknál több kobolddal volt tele, de ezek nem olyanok voltak, akiket a mező, és a városok környékén szoktam vadászni unaloműzésképpen, ezek izmosak voltak, és jó fegyvereik voltak. Kissé szorongtam, hogy most visszakapom azokat a kínokat, amiket a gyengébb társaiknak okoztam, úgyhogy visszahátráltam, rásandítottam a csoportra, megpillantottam a homi srácot, aki még régebben levert egy párbaj során, tudtam hogy jóval magasabb szintű nálam, és iszonyat gyors.
~Négyen a kismillió ellen?~ gondoltam majd lehunytam kicsit a szememet, és leültem. Puha volt a kissé nedves szalma.

Úgy látszik, döntéshozásban most sajnos egyedül maradok. Egyedül eddig a Ran nevű társamra számítottam, de most hogy ő elszaladt bajba leszek, hisz a másik fiú eddig sem volt az a tervezgető, illetve csapatmunkás fajta az eddigi megállapításokból. Jobb híján a koboldhoz fordulok.
- Nos, akkor megkaphatnám azt a cselédruhát? És ha lehetne, akkor olyat, ami kicsit bő, mert nem tudom, hogy a fiatal lányok által hordott ruha, rám menne.
Nagyon aggódtam, hogy rám megy-e a ruha, mert nem néznék ki jól, ha hirtelen mellkasomnál szétszakadna a ruha. nem tudom, hogy itt SAO-n is történhet-e ilyen, de nem nagyon próbálkoznék meg vele igazság szerint. Amint a kobold átküldi a ruhákat az inventorimba, felveszem, ám reflexszerűen úgy öltöztem át, hogy semelyik fiú ne láthasson, még ha az itteni átöltözés gyorsabb is, mint a valóságban. Meg sem próbálok olyan mozdulatot tenni, hogy a fiú, vagy a kobold beleshessen olyan helyre, ahova én nem engedem. Kissé vörös fejjel mondom a koboldnak.
- Akkor indulhatunk.
Egy-két mozdulattal jelzem Tűzrózsának, hogy maradjon itt, és figyeljen a jelzéseimre, és ha fütyülök, jöjjön értünk, hogy minél előbb kijuthassunk innen. reménykedve, hogy nem tesz buraságot előrébb lépek párat, és figyelemmel kísérem a kinti eseményeket. Nem tudtam megállapítani, hogy Ranmaru sikeresen célba ért, vagy nem, de annyiban biztos voltam. Ha lebukunk, és bent maradunk harcolni semmi esélyünk sem lenne ezekkel a fegyveres koboldok ellen. Egy reményteli pillantást vetek a ’’palotára’’. Megtántorodva egyet hátralépek, ám pár pillanattal később rájövök, arra miért is vagyunk itt. Egy küldetés hozott ide minket, ám amint megtudtuk több lányt is elraboltak, vagyis nem kétséges az sem, hogy nem csak NPC karakterek, hanem játékosok is vannak fogságba. Ez a gondolat erőt adott nekem az indulásra, és jelzek a segítőnknek, hogy mehetünk.

A szemüveges srác elfutott, a lány pedig beleegyezett a kobold tervébe, így már csak nekem kellett valamit kitalálnom, fölálltam az eddigi helyemről. Vártam. A lány készülődött valahogy, így jobbnak láttam én is kitalálni valamit. A kovácsműhely felé néztem, és halvány mosoly futott végig az arcomon. Visszafordultam az istálló felé, majd fölkapaszkodtam az egyik lóra, és megfogtam a gyeplőt, igaz még soha nem csináltam ilyet, de ennek is eljött az ideje. A lóval a kovácsműhely hátsó ajtaja felé fordultam, és az állat teljes sebességével megpróbáltam berontani a műhelybe, de közvetlenül előtte felkészültem leugrani róla, és sikerült is, így csak az állat ment be, a hangzavarra a környék koboldjainak nagy része a műhely elé, vagy az épület belseje felé vette az irányt, mivel megvadult, és le kellett nyugtatni. Amíg tartott a zavar, gyorsan átugrottam a kerítésen, és pár utcányit futottam, majd befordultam, és elrejtőztem, majd lepihentem. A zavar még néhány perc múlva is tartott, a környék állatai is megvadultak kissé. Míg nem láttam senkit, akinek a látóterébe eshetnék, a következő utcára lestem üresnek tűnt. Befordultam, és elindultam. Úgyhogy a lakhely pont egyenesen felém nézzen, így könnyebben meg tudom majd közelíteni. Miközben vártam, hogy elterelődjön az őrök figyelme, vagy az Íjász srác megölje őket. Kutattam a helyen item-ek után, így próbáltam elütni az időt.

//bocsi a késésért//

Már a palota felé is benémultam, és mikor beléptünk az épületbe még inkább nem mertem megszólalni. nem féltem vagy ilyesmi, hanem mert tartotta mattól, hogy túlzott önbizalmam gyanút fog kelteni a Koboldkirályban, mivel színészkedni nagyon nem tudok… vagyis eddig nem próbáltam. Egyszer egy nagyon finom illatot kezdek el érezni, ám mikor megpillantom az üstöket el fog a rosszul lét, mivel elképzeltem, hogy éppen a lányok úszkálnak az edényekben. Egy nagyobb terem ajtaja felé kezdünk el lépkedni. Úgy érzem, mintha lábam ólomból lenne, ám muszáj talpon maradnom az esetleg még élő lányok érdekében. Mikor beléptünk a Koboldkirályt rögtön megpillantottam. Igaz nem volt olyan nehéz, hisz előttünk ücsörög trónján. Nem hezitáltam. Rögtön megpróbálom felmérni külső ügyileg. Megpróbálom megállapítani magasságát, mivel a hiedelem szerint a nagydarab emberek mind lassúak. Első ránézésre iszonyú erősnek tűnik, és nincsen kétségem a felől sem, hogy valójában is az. Most kezdek el azon agyalni, hogy jól jönne egy Megfigyelés jártasság, így ha ezt a kalandot megúszom élve, akkor megpróbálom megvenni ezt a képességet. Szemeimből egyáltalán nem látszik, hogy félek, ám testem mégis remeg. határozottan nézek a Király szemébe, ám azért látszik rajtam, hogy ezer máshol is szívesen tölteném az időmet. Látszott a koboldon, hogy nagyon töri a fejét, hogy mit csináljon velem. Mielőtt még azon kezdene agyalni, hogy pácolhatna meg elterelem a figyelmét.
- Mit akar velem csinálni? – kérdezek nagyon csak ideges hangon.
Nem tudtam, hogy miért, de úgy látszik mégiscsak magával ragadott az idegesség. Nem tudom, hogy azért, mert a másik két fiú nincs a közelben, vagy, mert most először vagyok Tűzrózsától távol vagy, mert a Koboldkirály vizslató tekinteté érzem magamon. Remélem, nem azt tervezi, hogy megesz.

//ha megkérhetném, akkor ilyen kis részletes leírást kérnék külsőről (magasság, testalkat stb)//

Az utcában állva még néhány kobold elment, majd újra csend lett. Kisétáltam az utcán, majd a ház másik oldalára mentem.
~Egy hátsó bejárat? ~ gondoltam zavarodottan, majd az ajtóhoz sétáltam, és megfogtam a kilincset. Lenyomtam, majd egy lépéssel kinyitottam. Bent voltam, a szemem előtt három sor, polcszerűség volt. A sorok között át lehetett látni, a középsőn átnézve egy kislányt pillantottam meg. Egy lányt, én félek a lányoktól, emiatt elfogott a félelem, de furcsán ártatlannak tűnt, így egy annyira nem féltem már. Beléptem, majd becsuktam az ajtót. Felé néztem. Láttam, ahogy visszapislog rám. Elindultam felé, amit egy kicsit nyomasztónak éreztem. A lány az ajka elé helyezte a balkeze, mutatóujját.
-Psssssszt..!- intett csendre a kislány, majd szétnézett a szélrózsa minden irányába, majd újra rám nézett.
-Te ki vagy?- kérdezte felém nézve. Nem tudtam mit mondani, lány volt, de ártatlannak tűnt, és nem olyannak láttam, mint akik a Valóvilágban lévő lány iskolatársaim, ez pedig kicsit megnyugtatott.
-Öhm... Ha-Hasarii Fumi-Fumiaki vagyok.- dadogtam, kissé nyögve, majd egy kissé olyan érzés töltött el, mintha megkönnyebbültem volna, a kislány bámult. Furcsa volt, egy kicsit sem éreztem félelmet, és nyomasztó érzést. Már gyerekkorom óta, egy párzás éhes apával, vagy inkább vadállattal éltem együtt, így bennem is elültette az enyhe érdeklődést a másik nem iránt, aminek a ginofóbiám olyan volt, mint sivatagba ültetett növény mag, ami néha talán kaphat esőt, és furcsamódon abban a pillanatban kapott hatalmas zuhatagot, ami addig kiütötte a fóbiát, és akármennyire is féltem volna a lánytól az nem akadályozott volna abban, amit most tettem. Megfogtam a kislány vállait, gyorsan becsúsztattam a hónalja alá, majd fölemeltem, aminek hatására beláttam a szoknyácskája alá. Mit fog reagálni rá?

Mikor a koboldkirály elém, lépett megcsapta az orromat az undorító csokoládé illata. Nem tudom miért, de gyűlöltem az édességeket. Lehet, hogy azért, mert jó időt az erdőben gyümölcsökön és zöldségeken éltem? Miután végre megszólalt a Koboldvezér igencsak meglepődtem. Dühös pillantásokkal „rohamozom meg” a vezért. Látszott rajtam, hogy nem fűnik a fogom hozzá, és ha a tekintettel ölni lehetne, akkor már ez a kis városka már felrobbant volna. Beletörődtem azonban, mivel mégiscsak az én ötletem volt ez a cseléddolog, hogy nagyjából kiismerjük a Koboldkirályt, de azért csak nem sikerült levennem merev, és szúrós tekintetemet az uralkodóról. Az adrenalin löket akkorára sikeredett, hogy mikor mellém ért az őr szinte rávetem magam. Mikor hozzám ért felháborodva mondom:
- Vedd le a mocskos kezedet rólam! – és ezzel a két lába közé rúgok.
Nem volt szándékomban több bajt keverni, de azért csak sikerült. Ha lefognám, ha nem közelebb lépek pár lépéssel a Koboldkirályhoz, majd a szemébe nézek. Kissé idegesen megkérdezem.
- Hallottam néhány pletykát arról, hogy az… uraságod… elfogott még rajtam kívül néhány lányt. Mit tett velük, ha szabadna megkérdeznem?
Nem érdekelt, hogy ezzel csak bajt hozok a saját fejemre, mivel jobban érdekelt az, hogy nem esett baja a lányoknak. Nem tudtam hány NJK, vagy akár JK esett fogságul ennek a nyamvadt királynak, de mindenképpen ki szeretném deríteni, hogy jól vannak-e. Remélem nem ette meg őket, és ha ezt hallanám, akkor összeroskadok, és szemem üvegessé válik, ám ha nem akkor kicsit fellélegzek, ám ezt próbálom nem a tudtukra adni. Ha válaszolt a király, akkor megköszönöm az információt, ám ha nem akkor csak szúrósan nézek, majd visszamegyek a helyemre.

Néztem a kislányt, de nem az arcát kémleltem, hanem a szoknyája alatt lévő kis, fehér alapon, kék pöttyös bugyiját néztem. Egy kicsit az arcára pillantottam, mire a szoknyája végét a szemem elé húzta, majd ficánkolni kezdett. Letettem, majd ránéztem, még mindig bennem volt az érzés.
-Maaaaah! Bácsi miért csináltad ezt?!- mondta a kislány pufogva. Egy pillanat múlva már, mintha mi sem történt volna, nézett újra rám, nagyon aranyos volt.
-Cs-csak ösztönből.- mondtam, majd egy fájdalmas mosoly végigfutott az arcomon, visszapillantottam a kislányra.
-Azért jöttél, hogy kiszabadíts minket innen...?- kérdezte mosolyogva, csillogószemekkel. A kérdésre bólintottam.
-Akkor meg kell mentenünk a többieket is! Gyere, gyere!- mondta, majd megfogta a kezemet, és húzta, ami a köztünk lévő különbségek miatt az én botladozásomat eredményezte. Néhány lépés után, meg is lett az eredménye, ami azt eredményezte, hogy elestem, így az ösztönös dolgot tettem, kapaszkodót kerestem, amit talán meg is találtam a kislány ruhájában. Megfogtam, és ha a ruha nem bírta ki, akkor tovább estem, és közben letéptem, majd ugyanúgy elestem, majd a ruha pixelekre bomlott, utána nem tudom, hogy mit fog csinálni. Ha bírta, akkor visszatápászkodtam, és kézfogás nélkül tovább sétáltam, a kis lány mellett.