Re: Holt állatok erdeje

by **Anatole Saito** Szer. Jún. 18 2014, 19:13

Futok, ügetek, loholok. Na jó, annyira azért nem robbannak szét az izmaim a hevülettől, de az adrenalinszintem magasabbra tornászta magát. Azért lássuk be, nem mindennapi dolog, hogy az ember hiúzra meg mókusra vadászik, pláne nem olyasfajtákra, amelyek ilyen undi zombilények. Tényleg nagy úr ez a gyűjtőszenvedély, még a mániákus higiénikusságomat is félre tudom tenni és ahelyett, hogy a baciktól ódzkodnék, lendületesen vetem bele magamat a hátborzongató vadászatba. Azért a harapásuktól és az ölelgetésüktől tartózkodnék, még a végén itt indul meg a Walking Dead új évada... azt pedig ugye senki sem szeretné, ha a helyes kis pofikámból cafatok hiányoznának és bárki fogorvosi vizsgálatot tarthatna a szájüregembe anélkül, hogy kinyitnám a számat. Brrr...
Nagyot lendítek a pörölyömön, majd kíméletlenül belecsapok a fa törzsébe. A növény megremeg, de ez nem elegendő semmire, csak morgást vált ki a hiúzból és nyüsszögést a mókusból. Újabb ütést mérek a fatörzsre, majd még egyet és úgy tűnik kell még egy, hogy a megcsúszó hiúz végre lefáradjon magától. Különben kénytelen leszek én felmászni érte, az meg ugye páncélban nehézkes. Levenni meg tuti nem fogom, nem vagyok bolond! Az viszont nem gyengén meglep, hogy a hiúz helyett egy róka száguld le felém, hirtelenjében reflexszerűen a fejemhez kapom a kezeimet, hogy védjem magam, de a becsapódástól megkímél a szemfüles sárkány. Megbízható társ, tényleg fedezett, ahogy kell. Nem hagyhatom azonban ennyiben a dolgot, ismét nagyot zúzok a fára, beleadva minden erőmet, de hasztalan. Megragadom inkább magam a fa törzsét, majd aktiválom a 3. szintű súlyemelésemet és elkezdem iszonyatos erővel mozgatni a fát. A gyökerek lassan engedni kezdenek, s ütemes el-vissza mozgatás hatására a fa megadja magát. Egy diadalittas, ám erőlködő kiáltás szakad fel belőlem, majd elhasaltatom a fát, levágom a földre a fenébe. Kipurcantam. Timidusnak nincs más dolga, mint elcsípni a menekülni próbáló hiúzt, én magam pedig hasra vágódva ugyan, de elcsípem a mókust és a farkánál fogva már repül is az inventorymba. Morgásra leszek azonban figyelmes a hátam mögül, s csak a hallgatózásomnak köszönhetem, hogy még azelőtt észreveszem a vadmacskát, hogy a bokámba haraphatna, amiért eloroztam előle a zsákmányát. Pörölyöm ki tudja hol van, nincs időm érte nyúlni, így lábammal rúgok bele a nagymacskába, amely szerencsére nem bizonyul túl szívósnak, mert fáradtságom ellenére is sikerül ennyivel végeznem vele. Teljesen kipurcanva vágódok hanyatt az avarban. - Fél perc pihit kérek! - emelem fel a kezem, majd lankadtan magam mellé hullik a végtagom.

by **Shukaku** Szer. Jún. 18 2014, 19:39

Shu elképedve, majd hüledezve nézi, majd szemeit eltakarva már nem is nézi a jelenetet, így azt sem láthatja, amiképpen Anatole a szegény kis zombiállatkák között mészárlást végez. Az ilyesmit általában shotgunnal és láncfűrésszel szokták, bár eddig az idomár nem nagyon próbálgatta, hogy a zúzófegyver mennyire válik be az élőholtak ellenében, de úgy tűnik, hogy a céhvezér pörölye és bakancsa is elegendő a feladat elvégzéséhez.
Persze Anatnak annyi szerencséje van, hogy ha Shu látta volna a történteket, ilyen kivételes esetekben, ahol az egyértelműen beteg állatok megtámadják az embereket, még ő is aláírja, hogy kíméletesen ugyan, de illik végezni velük, márpedig a magas szintű harcos ereje bőven elég gyors ahhoz, hogy szegénykék ne szenvedjenek sokat, és hamar pixelekre omoljanak.
Természetesen Timidus sem rest, miután megmentette a céhvezért a zuhanó rókák veszélyétől, nem avatkozik ugyan közbe amikor Anat a fát kezdi el rázni, de végig figyel és felkészülten áll, szárnyait repülésre készen tartva. A képregényekben ilyenkor a rókák után elefántok, üllők és zongorák szoktak zuhanni, tehát a sárkánynak bőven lesz még dolga, ha ez a különös növény tartja a közismert forgatókönyvet. Azonban ezzel szemben nemhogy azt nem tartja, de még önmagát sem, így Anatolenak sikerül kidöntenie, amire a hiúz végre lekerül onnan, a pet pedig utána is iramodik, és el is csípi a füle bojtját, miközben a bajtársa a vérengző mókusokkal és cicákkal verekszik.
Amikor hirtelen minden elcsendesül, legalább is az erdő kísérteties hangjain kívül, akkor már Shu is el meri venni a kezét a szeme elől, végignéz azon a romhalmazon, amit a két bajkeverő hagyott maga után a természetből, majd sóhajt egyet, és a férfira emeli a tekintetét.
-Izé… azt hiszem menjünk haza. Ha lenne itt valami, akkor már megtaláltuk volna… vagy még nem elég a jártasságunk hozzá… nem tudom… de úgy tűnik, hogy ez a hely veszélyes.
Az, hogy ez a zombik miatt, vagy Anatole természetkárosító hatását látva állapította-e meg, már nem osztja meg velük.

by **Anatole Saito** Szer. Jún. 18 2014, 21:54

- Ha volt is itt még bármi, az már bizonyára elmenekült. - jegyzem meg még mindig bágyadt hangon hanyatt fekve, teljesen kitikkadva, ernyedt testtel. Aztán eszembe jut, hogy az az avar, amiben fekszem, valószínűleg más zombiállatok talán fertőző tappancsával lett összejárva, így izibe talra is pattanok. Végigborzong az egész testem, s kényszeresen söprögetni kezdem magamról a koszt. Ha hazaérek, alaposan le kell tisztogatnom minden felszerelésemet és nem érdekel, hogy nincs igazi kosz, meg betegség, akkor is ki fogom mosni minden ruhám >.< Jah és háromszor fogok lefürödni!
- Szerintem is elég volt mára. Remélem ennyi is elegendő lesz ahhoz, hogy a jegyzeteidet és a rajzaidat elkészíthesd. Annyi bizonyos, hogy ezek a furcsa zombilények sem szelídebbek a szafaris társaiknál. - Bár a pálmát még mindig az a kagyló viszi, amelyik kis híján letépte a mellbimbómat a patakparton. pale

- Timidus, köszönöm a segítséget! Kíváncsi leszek a kereskedők mit szólnak majd ehhez a különleges fogáshoz. Egyedül azt sajnálom, hogy borzokat nem találtunk, azokkal kipipálhattam volna egy újabb teljesítményt. De ami késik, az nem múlik...
Ismt magamhoz veszem Falánkot, de ezúttal az inventorymba ejtem. Ezt a jó öreg trükköt még Ranmarutól lestem el, s azóta is így szokásom a helyére küldeni a pörölyt. Összességében elégedetten térek haza, hiszen nemcsak a kételyeimet oszthattam meg valakivel, de különlegességekre is vadászhattam, mindemellett először tehettem igazán próbára a súlyemelésem. Úgy szétfeszít az erő, hogy szerintem puszta kézzel is fel tudnám most aprítani azt a kidöntött fát. Viszont a korgó gyomrom jelzi, hogy ideje némi hamis tápanyagot bevinni a szervezetembe, mielőtt még felfalnám vagy felaprítanám az egész világot x)

//Köszönöm a játékot!//

by **Shukaku** Hétf. Jan. 26 2015, 10:10

Shu érezte azt az izgalmat, amiről Asu beszélt. A harc izgalmát, az adrenalint, a szívének heves dobogását… csak éppenséggel nem szerette. Meg harcolni sem szeretett. Nem mondott semmit, mert nem akarta letörni a lány kedvét, meg a lelkesedését, de ő igazándiból hálát adott Kayabának, hogy csak kéthavonta lehet ismételni, na meg azért is, hogy Timidussal is meg tudtak egyezni, hogy mindössze heti két nap a harcolós nap… plusz egy, ha Timidus a szabadnapját is erre szeretné áldozni, bár azon a legtöbbször csak kiültek az Aréna lépcsőjére, és figyelték a harcokat. Azaz Timidus figyelte, Shu pedig az éppen aktuális könyvét olvasta. Ezzel ellentétben Timidus nem érezte a harc izgalmát. Győzött, és ez lassan természetessé vált. Nem így tervezte a győzelmet, még nem akarta elhasználni a Piócamérget, de mivel tudta, hogy a bankból azonnal szerezhet másikat, és a győzelem fontosabb volt, így hát meglépte, majd türelmesen hallgatta végig az ellenfele beszámolóját. Komolyan harcolt. Tehát Asu mindent beleadott, és még így is le tudta őt győzni négy szint különbséggel. Persze nem áltatta magát azzal, hogy ő ellenben nem adott bele mindent. Megvolt annak az esélye is, hogy ő veszítsen, és ilyen már régen történt.
-Van egy ajánlatom. Ha megszerzed a piócamérget, akkor áruld csak nekünk, cserébe mi nem használjuk fel ellened, amíg nem éles küzdelemben válsz az ellenfelünké.
Vetette fel a lehetőséget a sárkány, ám ha nemleges válasz érkezett, akkor nem próbálta meggyőzni a másikat. A Shura rázúdított kérdések egy picit meglepték a lányt, de még elég fáradt volt, szóval csak megcsóválta a fejét.
-Hadd pihenjem ki magam a tea mellett, utána majd mesélek.
És így is lett, csöndben elteázgattak, majd az idomár javaslatára a tizenhatodik szint felé vették az irányt.
-Szóóóóval… szafarizgatunk rengeteget. Ezért is szeretném a segítségedet kérni, hogy ezen a szinten borzokat találjunk, mert ők kellenének az egyik jelvényhez. És… a céhem megvan, köszöni szépen… és… a fiúk… hát… inkább nem… a legtöbb fiú idióta… de inkább mesélj te, szívesen hallgatlak. Majd ha beértünk az erdőbe, akkor én is mesélek. ^^

by **Asuka** Hétf. Jan. 26 2015, 10:37

Az ajánlatra hirtelen nem tudok mit mondani. Nem is maga az ajánlat, hanem a velejárója. Timidus láthatóan óvatos, s nem igazán tudom eldönteni, hogy csupán velem szemben ilyen, vagy mindenkivel. Azonban nem ismerem a lány és a sárkány viszonyát másokkal, így mondhatni, kissé személyesnek veszem eme kitüntetését.
- Éles küzdelem? Mit értünk éles küzdelem alatt? Egy aréna harc nem számít annak? Vagy egy másfajta rangsorolt küzdelem? Vagy ha például a főtéren hívlak ki titeket? Nem tudom, nekem ez így nem teljesen világos... - persze, valójában tiszta, hogy mit ért ez alatt. Ott érződik benne a feltételezés, hogy esetleg ellenséggé válhatok. Ez persze sajnálatos módon könnyedén megtörténhet. Még ha nem is áll szándékomban senkit sem ellenségemmé fogadni. A legjobb ugyanis, ha nincsenek ellenségeid. Felesleges generálni őket. Sok problémát megspórolok ezáltal magamnak. Amennyire én tudom, Tachinak ez nem sikerült. Igaz, ő egészen másképp játssza a maga játékát, mint én, hiába is vagyunk valamilyen szinten nagyon is hasonlóak.
- Hű, hát ennél lehangolóbb helyet nem is találhattunk volna! *-* T.T - a tea után érkezünk meg a 16. szintre. Hiába ugrott meg a fejlődésem az utóbbi hónapokban, amióta kiszabadultam a kazamatából, a legtöbb felső szintet eddig esélyem sem volt felfedezni. Meg igazából annyira nem is izgatott. Ugyan néha feltérképezek egy-két, számomra ismeretlen várost, arra az esetre, ha a boltomat költöztetni akarnám, azonban végül mindig úgy döntök, hogy jó nekem ott. Első sorban, mert a szalonomnak több kuncsaftot szerezhetek így, az alacsony szintű játékosok között. Másodsorban pedig, mert közel van a céhház is.
- A pasik mind idióták! Elég szomorú, hogy ilyen korán kellett megtapasztalnod... De ugye nem bántottak? A legtöbben sajnos elég csúnyán szoktak viselkedni... Ren után valami lovag is a szoknyámmal szórakozott. Micsimotó, vagy mi a neve... - mert hát ki lenne képes megjegyezni azt a nevet? Rolling Eyes

- Borzok... Ezen a helyen... :S Biztosan meg vannak rémülve a cukiságok. o.o Nem lennék a helyükben. - tényleg elég lehangoló ez a hely. Éppen csak az erdő szélére jutottunk még be, de máris a cipőm orra előtt hever egy madártetem. Egy kisebb ugrással szabadulok meg tőle. Még csak az kéne, hogy a kedvenc, koponyás magassarkúm piszkos legyen...

by **Shukaku** Hétf. Jan. 26 2015, 12:45

-Éles küzdelemnek számít az a harc, amelynek pontokban mérhető eredménye van. Egy Arénaharc természetesen éles küzdelemnek számít, hiszen egyik legfontosabb Exp bevételi forrásunkat jelenti, így nem engedhetem meg sem neked, sem senki másnak, hogy legyőzzön bennünket. A küzdőteres kihívás, amennyiben nem teljes életre küzdünk meg, amely küzdelemben egyébként nem vagyok hajlandó részt venni, úgy a végeredménye nem olyan fontos, mint egy tétmérkőzésnek. A hírnév kizárólag az embereknek számít annyira. Nekem ugyan segít egy-két dologban, és fontos behatárolni ezt, hogy ne legyek se túl ismert, se túl ismeretlen, ám egy ilyen küzdelem alatt egyébként sem használnék el egy ilyen itemet. Éles küzdelemnek számít ezen felül természetesen, ha el szándékozol minket pusztítani, ilyenkor szintén minden eszközt alkalmaznék ennek elkerülésének érdekében. Ez esetben azonban nagy valószínűséggel meg kellene, hogy öljelek, hogy ne fordulhasson elő többször, hogy megpróbálsz megölni minket.
Hangja most is teljesen tárgyilagos, úgy beszél kettőtök élethalál küzdelméről, mintha csak valami süteményreceptet olvasna fel. Shu csak mosolyogva csóválja a fejét. Ő már eléggé megszokta ezt ahhoz, hogy ne is foglalkozzon vele. A hely lehangoltságán csak cüppög.
-Igen, tudom, hogy lehangoló, de pont ezért csöndes is, és nem nagyon járnak ide mások. Bántani… hát… pont erről szeretnék veled beszélni. Minket nem nagyon mernek bántani, szerintem a rendes céheken belül már csak Anat és Hinari lehet erősebb nálunk. Meg… mi sem bántunk senkit, úgyhogy ők sem bántanak minket. De azt láttam, hogy téged például akarnak bántani, meg azt is, hogy sok más vöröset is. Vagyis… fura, mert láttam, hogy valakit csak azért megöltek, mert vörös, de az igazi gyilkosokat már futni hagyják… sőt még frontharcolni is.
Kivételesen nem a borzok miatt érkezett… legalább is nem csak miattuk.
-Szeretném ha újra elmesélnéd nekem, hogy hogyan kaptad a vörös indikátort. Nem szeretném, hogy bajod essen, és ha igazat mondasz, akkor segíthetek is bizonyítani az ártatlanságodat.

by **Asuka** Hétf. Jan. 26 2015, 13:36

Ugyan megkapom a magyarázatot, azért ezt nem teljesen értem. Hiszen csak most mondott ellent annak, amit az Arénában is elmagyarázott.
- Nem azt mondtad, hogy az Arénában akár még meg is egyezhetünk magunk között? Mint például abban, hogy nem használunk potikat és kristályokat. - nem teljesen stimmel ez így. Suspect

Ahogyan belépünk az erdőbe, s a külvilág távolodni látszik, Shuu-chanék rátérnek arra a témára, amiről valójában beszélni szerettek volna velem. Cseppet sem lepődöm meg. Igazából legfeljebb azon, hogy eddig még nem kerestek fel ezzel kapcsolatban. Viszont el kell ismernem, az időzítés és a helyszínválasztás tökéletes. Minimális az esélye annak, hogy bárki is pont itt akarna kihallgatni minket. Jó érzésű játékosok be se tennék ide a lábukat. Valamint ha valamit fatálisan elrontok, senki sem fog tanúskodni. Persze, sokszor lefutott már a fejemben ez a beszélgetés... Volt időm elgondolkozni azon, hogy mit mondok akár Shuunak, akár bárki másnak.
- Ha minden egyes olyan személy miatt sírnék, aki bántani akarna, akkor már rég Atlantisz vált volna Aincradból. Nem szabad mindent felvenni, amit mondanak. Különben Morrcicának sem engedelmeskedtem volna a minibosson. - kevésbé stresszes úgy az élet, ha nem feltétlenül engeded, hogy minden egyes szó vagy tett komolyan megbántson. Megértem az előítéleteket, s tulajdonképpen okuk is van rá. De ha mindentől kiborulnék, már rég megölettem volna magam valamelyik mobbal.
- Sajnos nem ismerem őket. ^^" - valóban, nem hallottam még a nevüket. Még a nagy céhek vezetőinek a nevét sem tudom. Hiszen nem zavarnak, éppen ezért én sem zavarom őket.
- Megölték? Csak úgy? Miért nem tett senki semmit? o.o - hüledezek kissé. Eléggé elborult az igazságosztók elméje, ha csak úgy megölnek valakit. Ráadásul Shuu-chan szeme láttára. Ettől kevésbé érzem magam biztonságban.
- Hát, ilyen velem még nem történt, szerencsére... Azonban most, hogy mondod, volt egy barátnőm... Néhány hete feketévé változott a neve. Mesuda Reiko... Tudod, céhtársam volt a Gullwingsben. Pedig az égvilágon senkinek sem ártott az a lány. Gondolod, hogy valaki vadászik a vörösökre? - kisebb sokként ért a hír, miszerint már nincs életben. Kedveltem a lányt, tényleg. Szórakoztatott. Akkoriban persze még nekem is zöld indikátorom volt.
- Előbb vagy utóbb elkerülhetetlen lenne ez a beszélgetés, ugye? - félmosoly, majd egy mély sóhaj. Tudtam jól, hogy valamikor el kell hangoznia ezeknek a szavaknak. A legjobb pedig, ha nem hazudok. Legalábbis, csak amennyit feltétlenül szükséges. Így aztán, történetem nagy részben igazságra épít, a valódi első (s mások szerint egyetlen) gyilkosságomról szól.
- Mondd csak... hiszel abban, hogy a SAO világában képesek elbitorolni tudatodat? Mi van, ha nem csak irányítod ezt a virtuális testet? Mi van, ha... nem is tudom. Mi van, ha az elméddel is úgy szórakoznak, mintha csupán egy kísérleti patkány lennél egy laboratóriumban? - eszembe jut, amikor kikerültem a világból. Csak a fehér falakat láttam. Csak a női hangosbemondót hallottam. Utasításokat adott, én pedig szó nélkül követtem. Egy ostoba kísérlet lehetett az egész...

by **Shukaku** Hétf. Jan. 26 2015, 14:39

-Megegyezhetünk, azonban akkor ezt is bele fogom számolni az esélyeimbe, és akkor feltételezhetően nem állok ki ellened ilyen nagy szintkülönbséggel a javadra. Fontosak a részletek, és az is fontos, hogy tétmérkőzésen nem veszíthetek.
Timidus nem mondott ellent önmagának, mindössze nem fejtette ki eléggé részletesen a meglátását ahhoz, hogy Asunak is minden tiszta legyen. Az megbeszélhető, hogy milyen feltételek mellett áll ki ellene az Arénában, az azonban biztos, hogy olyan feltételek mellett, ahol biztosan veszít, nem fogja felvenni a harcot, és ha nem lett volna az a méreg, akkor az előző küzdelmükben nagy valószínűséggel veszített volna. Az, hogy Asu a legnagyobb neveket sem ismeri eléggé meglepte Shut, de csak megvonta a vállát. Ő sem ismerte őket egészen sokáig, amíg nem került céhbe, szóval Asunak sem kell feltétlenül tudnia róluk. Azonban a mondandóját eléggé félreértette, így hevesen rázni kezdte a fejét.
-Nem, nem vadászik senki a vörösökre. Vagyis… nem hiszem, hogy célzottan tenné. Akit mi láttunk, az csak szórakozásból ölt meg egy vörös indikátorost. Csak azért, mert megtehette, és emiatt neki nem színeződött az indikátora. Nem hiszem, hogy bárki is elkezdene vadászni… csak... gondoltam szólok.
Na igen, kedveli Asut, de van annyi esze, hogy nem fogja elmondani, hogy ő tervezi a vadászatot… Timidus meg pláne nem fogja elmondani, hogy pár gyilkosságot már el is intézett, természetesen szépen felgöngyölítve az eseteket, és kizárólag valódi gyilkosokat ölve. Legalább is annyi bizonyítékkal, amennyi neki elegendő volt.
-Az emberek itt is furák… nem tesznek semmit az igazi gyilkosok ellen, és nem védik meg azokat, akiknek vörös az indikátora, de lehet, hogy csak baleset volt, vagy ilyesmi. Tudom, hogy nem védhetünk meg mi mindenkit, de pont ezért szólok. Meg… ha gondolod segíthetsz is…
A beszélgetés valóban elkerülhetetlen volt, így arra bólintott, majd Asu elméletére is.
-Persze, ilyen könnyedén lehetséges. Végülis a sisak az agyunkkal játszik, szóval bizti nem nehéz… de az egésznek nem ez a célja, ezt tudom… és azok, akik ilyen buta kísérletezésbe kezdenek a játékmesterek közül, azokat Kayaba Bácsi kirúgatja.

by **Asuka** Hétf. Jan. 26 2015, 15:52

Nem ismerhetek minden "nagy nevet". Tachi talán az egyetlen frontharcos, akit személyesen is ismerek, de ő is csak egy játékos, mint a többiek.
Monológommal felvezetem lassan, amire ki szeretnék térni. Nem kifogásokat keresek, de tényleg olyan, mintha ez a játék ezt akarná kihozni belőlem, meg a többi játékosból. Valahol én magam sem tudom, hogy elméletem igaz-e vagy sem... Hiszen meggyőződésnek sem mondanám.
- Ki tette ezt? Meg hogy történt? Biztos, hogy szándékosan ment rá egy vörös játékosra? Nem lehetett rá valamilyen konkrét indoka? - fontos információ, mellyel túlélhetek. Sosem árt, ha előre készülök, hiszen ezek szerint bármikor engem is célpontnak szemelhet ki.
- Pedig valakinek tennie kell ezért. Nagyon sok gyilkos zöld indikátorral sétál, pedig szánt szándékkal keresik fel azokat, akik könnyű és bélyegmentes célpontot nyújthatnak. Még valami Sleeping Killről is hallottam... Még védett zónán belül sincsenek a játékosok biztonságban. Erre ott van például Miu! Nem tudom, hogy lett vörös indikátoros, de nem tudom azt feltételezni róla, hogy aljas szándékkal, akarattal tette, amit tett. - Miuval csupán kétszer találkoztam ezelőtt. Nem tartom alkalmasnak arra, hogy bevegyük a céhbe, azonban az a lány bármire képes egy kis szeretetért. Rajta igazán látszik, hogy ártatlan. Közel kell tartanom magamhoz, hogy tanulhassak tőle.
- Nem tudom, miben segíthetek nektek... De ha van valami, akkor szívesen. - nem tudom még, milyen szerződést írtam alá, de majd azt úgyis elmondják. Feltéve, ha úgy tartják, tényleg érdemes lenne engem felbérelniük.
- Ami viszont furcsa, amióta megtörtént az a dolog... szóval, egyre több más vörös indikátorossal találkozom. Mintha, nem is tudom. Mintha bevonzanám őket. Nem tudom, hogy csak a vörösek száma nőtt, amíg nem voltam helyben, vagy pedig csak jobban feltűnik létezésük. - örök rejtély marad számomra is, hogy ez miért is történik.
Beszédemet megszakítom, amikor megpillantok egy kedvetlenül ácsorgó nyulat néhány nyúltetem mellett. Mintha sokkolná a látvány. Amit nem csodálok igazán, hiszen tényleg elég morbid. Ugyan vért és hasonlókat nem látni, de egyszerűen olyan, mintha elvesztett társát siratná. Inventorymat megnyitom, s némi zöldséget szedek elő belőle. Óvatosan leguggolok, s kezemben az ételt nyújtva araszolok felé. Felesleges erőszakkal vadászni, ha azok önkéntesen is hozzád jönnek. Az elkeseredett nyúl kissé megriad, s egy fa mögé bújik, ám még mindig látom a bolyhos állatkát, ahogyan kikukucskál. Lerakom magam elé a földre az eledelt, majd pedig kicsit hátrébb lépek, hogy még kartávolságon belül maradhassak.
- Egyszer jártam a kinti világban. Egy üres, fehér szobában ébredtem. Sehol egy nővér, sehol egy ápoló. Majd ahelyett, hogy elláttak volna, mindenféle utasításokat kaptam. A NerveGeart levehettem a fejemről, azonban fel kellett vennem egy másikat, egy szemüveget. Valami AmuSphere-t, vagy mit. Aztán pedig, visszalogoltattak a játékba... ilyen messzire voltam a való élettől, de még sem! Képesek voltak süteményt ígérni a kísérletért... - panelemet ismét megnyitom, s megkeresem az üzenetet. Úgy állítom be, hogy csupán az üzenet, s annak feladója látszódjon. Így pedig megmutathatom nekik is, mit kaptam. Hátha ők többet értenek ebből.

Morpheus-kapu#637-451-31 írta:
Köszönjük, hogy együttműködött. Jutalma természetesen nem marad el. Ha visszatér, süteménnyel fogjuk várni.

Idő közben a nyúl is felbátorodik. Lassacskán odaugrál a salátáért, s elfogadja azt. Amikor kezem nyújtom, hogy megsimogassam, remegő testével erőtlenül ugrana egyet, de a sokktól még erre sem képes. Felveszem a nyulat az ölembe.
- Biztos találunk egy jobb szintet is szegénynek. Némelyik állatot többre tartom, mint az embereket. Tudtad, hogy a vízilovak nagyon békés teremtmények? De az embereket valamiért gyűlölik. - a nyúl lassacskán elpixeleződik a kezemben, azonban nem halál várja, hanem a szafaris lényeim gyűjteménye. Onnan pedig majd bárhol kiengedhetem, ahol jobb sorsa van, mint itt.
Nem hazudtam. Az állatokat tényleg többre tartom az embereknél.

//nyúl//

by **Shukaku** Hétf. Jan. 26 2015, 16:33

-A neve lényegtelen, már ráállítottam két embert. Amennyiben nem rendelkezel olyan csapattal, akik képesek lennének felvenni a harcot velük, úgy csak feleslegesen veszélyezteted az életedet, és kockáztatod a tervem sikerességét. Annyi információt adok át, és engedek átadni Shunak a számodra, ami feltétlenül szükséges. A delikvensnek semmi oka nem volt a gyilkolásra, kizárólag azért gyilkolt, mert megtehette, és ezzel csökkentette a vörös indikátoros egyedek számát a világban. Az embereknek nem kellenek okok a cselekedeteikhez.
Szólt közbe azonnal a sárkány, aki egy ideje már meg sem mukkant, Shu pedig engedelmesen bólintott.
-A Sleeping Kill azt jelenti, hogy alvás közben, a delikvens kezét mozgatva belépsz a menüjébe, elindítasz egy párbajt, majd végzel vele. Párbaj során nincs indikátorszíneződés, és ezt valóban, védett területen belül is kivitelezni lehet. A lehető legkönnyebb és legtisztább módja a gyilkolásnak, ám azok az emberek, akik erre lehetőséget biztosítanak hanyagságukkal, valószínűsíthetően nem kerülnek az utunkba.
Na igen, Timiék azért picit nagyobbakkal játszottak már, mint akiket ilyen könnyen félre lehetett volna söpörni.
-Egyszerűen megelőzhető ha olyan helyen alszol, ahova csak neked van belépési jogosultságod, vagy mindig ügyelsz arra, hogy legyen valaki ébren melletted. Jelenleg ezt a szerepet én töltöm be. Segíteni pedig azzal segíthetsz, hogy figyelsz, informálódsz és jelentesz. Mindenről. Készíts egy listát a vörös indikátorosokról, akiket ismersz, és határozd meg a céljaikat.
Shu a kinti világos mondókára kicsit megborzongott, ám a végén, a sütis részen csak nevetgélni kezdett.
-Legalább tudjuk, hogy vigyáznak ránk. Engem nem nagyon érdekel, hogy mi van a kinti világban, amíg békén hagynak minket idebent.
A nyuszis részre csak mosolygott, ám látszott rajta, hogy egy kicsit elsápadt, amikor az állatka eltűnt a lány kezei között. Végül is… ez volt a leghumánusabb módja a lény megölésének, hiszen egy másodperc alatt hússá változott az inventoryban, nem is vehette észre. Nyelt egyet, és bólintott a vízilovakra is.
-Több embert ölnek meg mint a cápák… de soha nem értettem, hogy az emberek hogyan kerülnek egyáltalán a vízilovak közelébe… ez olyan, mintha burok nélkül sétálnék be egyedül a bosshoz, és utána csodálkoznék, ha… áh, az emberek olyan... teljesen igazad van...
Tudta ezt ő régen, és azt már ki is mondta, hogy a peteket többre tartja az embereknél... de sohasem gondolta volna, hogy ezt másvalaki fogja neki mondani, ráadásul a mobokról, az állatokról.

by **Asuka** Hétf. Jan. 26 2015, 17:07

Talán számára lényegtelen, nekem egyáltalán nem az. Nem lehetek biztos benne, hogy máris nem férkőzött-e a közelembe. Túl sok ember vesz körül, túl nagy a kockázat. De kénytelen vagyok kockáztatni, ha valamire még vinni akarom.
- Igen, igen, ezekre már én is figyelek. Nem szívesen alszom fogadókban, amióta először hallottam ilyen gyilkosságokról. - bár azt nem kötöm az orrukra, hogy a boltom felső emeletén lakom, de nem is fontos igazán. Egyébként sem nehéz kikövetkeztetni, hol töltöm az éjszakáimat. A céhházat nem tartom elég biztonságosnak ehhez.
- Néha nem tudom eldönteni, hogy igazán ki akarsz-e jutni innen. Látod? Erről beszéltem! Teljesen megváltoztatja az embereket ez a hely... S sajnos nem feltétlenül jó irányba. - egyenesedem fel, amikor úgy vélem, a nyúl már elég jó helyen van. Ennél a helynél legalábbis minden sokkal jobb. Bár Malcolmnak biztosan tetszene.
- Mert az emberek elfelejtették, hogy nem körülöttük forog a világ. Azt hiszik, bármire képesek. Hogy nem történhet baj. Az egyik fizika tanárom például folyamatosan azt hangoztatta, hogy az emberek meghódították az egész univerzumot... Pedig fogalmunk nincs, mi lehet valójában odakint. Alig pár éve, hogy elindították a Mars One Projectet. - aminek nagy rajongója vagyok. Emberek a Marson! Persze, a jelentkezők is mind tudták, hogy a halálos ítéletüket írják alá a szerződésükkel.
- Hát, nem tudom, hogy miért olyan nagy segítség... De legyen. Viszont csak úgy kíváncsiságból. Ha esetleg találok valakit, aki tényleg bűnös, aki nem egy cápa, aki kényszerből, éhségből ölt, hanem egy egyszerű ember, aki szánt szándékkal túl messzire ment, szóval mi fog történni vele? - nem lenne jó bemártani valakit, aki esetleg hasznos lenne. Ráadásul nagyobb részt a Liberators tagjai azok, akikről esetleg számára is hasznos információt jelenthetnek. Nem áll szándékomban bemártani a céhem tagjait, természetesen. De valamennyi információt itt-ott el kell csepegtetnem, hogy hiteles legyek. Azt hiszem, beszélnem kell azzal a kéjenc Tachibanával.
- No, de tartozom akkor egy történettel, igaz? Úgy volt, elmesélem, hogyan is lettem vörös indikátoros. Megpróbálok mindent részletesen elmesélni, s mindent kiemelni. Először is, elmondom, hogy ki volt. Elmesélem, hogy kik azok a szülők, s ki az a testvér, akiknek valamikor a szemükbe kell néznem, hogy elmondjam, én vettem el a fiukat. Mert volt egy testvére. Élénken emlékszem a nevére, holott sosem találkoztam vele. Ezt is csak onnan tudom, hogy úgy találkoztam ezzel a sráccal, hogy a nővéréről érdeklődött, hátha ismerem. Persze nem ismertem... De elhatároztuk, hogy segítek neki rátalálni. - kezdem el végre a történetet. Ez hosszú lesz...

by **Shukaku** Hétf. Jan. 26 2015, 18:06

A fogadóra Shu egy pillanatra értetlenül nézett, de azután bólintott. Bizonyára a nagyon nagyon olcsó fogadókra gondol Asu, ahol egy szobában többen is vannak, mint egy menekültszálló, és ahol a szobához nem kapsz külön rendszer adta ajtózárat, ami csak neked nyílik ki. Na jó, ez csak a spéci helyeken volt, legtöbbször kulccsal oldották meg, de mivel ezeknek az épületeknek is az ajtajai is jobbára elpusztíthatatlan objektumnak minősültek, nem volt mitől tartani. Nem véletlenül osztott az idomár a kicsiknek pénzt szállásra, hogy ne ilyen veszélyes helyeken kelljen meghúzniuk magukat, hanem mehessenek a drágább, de biztonságosabb fogadókba. A következő megszólalásra viszont már hosszabb volt az értetlenkedő ábrázat, és utána Shu hosszú, őszinte nevetésben tört ki.
-El sem hiszem, hogy van még valaki Aincradban, aki nem tudja rólam ezt, és nem gyűlöl ezért. Akkor emiatt voltál te ilyen kedves velem, ugye? Nem titok, szerintem mindenki tudja már, aki hallott rólunk, vagy beszélt velünk. Nem akarok kijutni. Nincs semmim odakint, ami miatt visszamennék, itt pedig itt van Timidus, itt vannak más ismerőseim, még barátot is szereztem… miért akarnék kijutni? De nem, nem változtatott meg… már az elején sem akartam kijutni… csak azóta picit bátrabb lettem, egy csomó mindent tanultam, lett hobbim, meg ilyen… izé… életcél… vagy valami. Mindezt hála Kayabának meg ennek a csodavilágnak.
A nem történhet bajra bólintott. Sokszor látta már ezt az embereken. Úgy törnek előre, mintha tudnák, hogy valaki onnan fentről majd nem megtörténté teszi az eseményeket, ha valami bajuk esik. Shu azért ennél óvatosabb volt. A zsebében most is ott szorongatta a Hazatérés Kristályát, és a kellő távolságot is megtartotta Asutól. Főleg most, hogy elmondta ezt a nyílt titkot neki. Az újabb kérdésre viszont Timidusra pillantott.
-Tárgyalás után elítélik. Ezért is az elfogásukra kell törekedni, nem a megölésükre. Az ítéletet pedig majd eldöntik azok, akik ebben kompetensek.
És ennyi elég is volt. Ha Asu egy rossz mozdulatot tett, vagy nem reagált eléggé megértően Shu álláspontjára, akkor aktiválódott a kristály, ők pedig eltűntek. Ha ezután is mesélni akarta a meséjét, akkor pedig szép csöndben hallgatták.

by **Asuka** Hétf. Jan. 26 2015, 18:32

- Nem foglak elítélni ezért, Shuu. Ismerve az embereket pedig teljesen megértem. - csóválom a fejem. Valóban új ismeret ez a lányról, s ezúttal őszintén elmondhatom magamról, hogy valóban nem áll szándékomban emiatt elítélni. Az ő problémája az övé, az enyém pedig a sajátom. Ezen információ tudatában biztos vagyok benne, hogy Shuu nem lesz képes boldogulni a való életben. Különös. A tökéletes ellenkezője azoknak az embereknek, akiket én keresek. Én ugyanis olyanokra vadászok első sorban, akik a SAO világában nem képesek élni.
- Elítélik? Értem. Még mindig jobb, mint újabb embereket megölni. - inkább közömbös, beletörődő a válaszom. Még "tőlem" sem volna reális, ha lelkesednék ezért az ötletért. Valójában kifejezetten gyűlölöm, hiszen ebben a világban senki, senki nem játszhatja az igazságszolgáltató és törvényszék szerepét! Legyen bármilyen magas a szintje, vagy bármilyen céh vezére. Azonban ellenérzéseimből semmit nem vagyok hajlandó kimutatni. Főleg nem Shuu és Timidus előtt. Túl kockázatos lenne.
- Szóval. A neve Phoenix volt. Tisztán emlékszem rá, mert olyan bonyolult volt. Nem lehetett nem megjegyezni. Úgy döntöttem, segítek megkeresni a testvérét. Mogorva srác volt ugyan... Tudod, az a fajta, aki folyton durcizik! *.* De valamiért, szóval kedveltem. Persze fogalmunk sem volt, hogy kezdjünk neki... Semmi kiinduló pontunk nem volt. Még a júzernevét sem tudta, mindig az eredeti nevén szólította. Na, de a lényegre térek. Úgy sejtette, hogy Sora nem az első szinten lehetett. Phoenix ugyanis csak az első három szintet koptatta. Így aztán elhatároztuk, hogy elmegyünk farmolni. Én segítek a magasabb szintemmel, cserébe pedig ő is szintet léphet, így pedig már a magasabb szinteken is keresheti a testvérét. Már aznap elindultunk, hogy felfedezzük az egyik katakombát. - idézem fel a lehető legrészletesebben, hogy mi is történt. Részemről semmilyen fenyegető, esetleg hirtelen mozdulat. Teljes békességben sétálok, s a hazatérés kristályom pedig köszöni, jól van az inventorymban. Very Happy

by **Shukaku** Hétf. Jan. 26 2015, 20:07

Na ez fura volt. Ahhoz képest, hogy Asu az előbb szinte hüledezni látszott attól, hogy hogyan is tűnhet úgy, mintha Shu nem akarna kijutni, az már egy picit sem rengette meg amikor megtudta, hogy valóban nem akar kijutni. Fene se értette őt, nemhogy Shu, de mivel a harcos kimondta a varázsszót, miszerint nem fogja ezért elítélni meg bántani, ezzel igencsak feljebb tornászta magát a bizalom szintjén. Na meg az a rész, miszerint Asunak ezek szerint ugyanolyan rossz tapasztalatai voltak az emberekről, mint a kislánynak, már közelebb is hozta hozzá. Ami a legérdekesebb lehetett volna Asu számára az az, hogy az sem váltott volna ki nagy ellenkezést a kislányból, ha nem csak magában fogalmazza meg, hogy Shu már nem képes a kinti világban élni. Tudta ezt jól az idomár is, és kicsit sem zavarta. Sohasem tudott élni a kinti világban a tragédia óta, és soha nem is akart nagyon, csak a játék indulásáig nem volt egy Kayaba Akihiko nevű őrangyala, aki más alternatívát ajánlott volna a számára. Az ítélethez kapcsolódó mondatra pedig szintén bólogatott.
-Szerintem is jobb, bár azt nem tudom, hogy kikből kellene bíróságot csinálni. Azt hiszem a legegyszerűbb az lenne, ha itteni lakosokat kérnénk fel rá. Őket nem befolyásolta a kinti világ, és nincsenek előítéleteik sem. Sokukkal beszéltem, sokkal kedvesebbek általában mint azok, akik kívülről érkeztek.
Nyugodtan sétált, és bár nem a másik mellett, de azért most már nem olyan nagy távolságban. Egyszer csak egy pillanatra megtorpant, és intett Asunak is, hogy álljon meg.
-Négy, három, kettő, egy…
És a következő pillanatban egy vadkan rohant át mellettük, kitörve a csapásból, Shunak pedig csak ki kellett nyújtania a kezét, és végigsimított rajta.
-Pontosabbak mint a vonatok.
Elmosolyodott, majd hallgatta tovább a mesét.

by **Asuka** Hétf. Jan. 26 2015, 20:46

Érdeklődve hallgatom, amit a bíróságról említ. Ha ezt valóban megteszik, akkor fel kell vérteznem magam, hiszen még nekem is kihívás lesz átmenni a rostán. Azonban nem lehetetlen. Minden kijátszható. Ahogyan a való világban sem nyeri el a bűnös minden áron a maga jutalmát, s az ártatlant is képesek villamosszékbe ültetni.
- Igen, ezzel határozottan egyet értek... Nem mintha nagyon beleszólásom lenne... De mi, "kintiek" nem vagyunk alkalmasak erre. Ahogyan a játék szabályait és kiskapuit is annyian kijátsszák, úgy a korrupció és a szimpátia egy Aincradi bíróságon is felütné a fejét. Egy játékosnak sem lenne szabad bíráskodnia. Tegyék ezt meg a programok... Náluk objektívebb bírákat nem találnánk. - persze, Timidus is egy program. Azonban a petek fő feladata az idomáruk védelme. Ekképpen pedig könnyen elragadhatja őket a hév, hiszen mindenképpen saját gazdájuk védelmét tartják szem előtt.
Nem tudom, mi történhetett Shuuval a kinti világban, de nem kell zseninek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, trauma érte. Talán a korabeliek gúnyolták. Az ő generációjára és korosztályára ez igen jellemző. Gyerekként engem is sokan gúnyoltak. Aztán megtanultam úgy élni, hogy ez többé ne fordulhasson elő.
- Ügyes. Kár, hogy nem borzocska. Pedig azok sokkal cukibbak... - figyelem, ahogyan elkapja a vaddisznót. Egyszerűen csak hozzáér a csörtető állathoz. Látszik, hogy van már némi jártassága szafarizásban. Én is sokat gondolkoztam rajta, de előbb lehet, inkább főzni tanulok meg. A jelvények megvárnak...
Majd én is megpillantok valamit az egyik fa alacsonyabb ágán. Egy édibédi... kacsát! Kyaaaa! *-* Mindig is imádtam a hápikat... *-* Egyszerűen cukik... Biccentek Timinek és Shuunak, hogy én is kihasználom az alkalmat, s egy másik fa ágára felkapaszkodva továbblendülök a következő fára. A kacsát megérintve pedig el is tűnik. Csak tudnám, mióta vannak a kacsák a fán. Tényleg elég depressziósak ezek az állatok... Leugrok a fáról, s ismét Shuu közelében találom magam.
- Tehát, hol tartottam? Á, igen... Elindultunk a katakombákhoz. Az volt a terv, hogy felhúzzuk Phoenixet legalább két szinttel, ha nem többel. Nem emlékszem, hány szint volt akkor megnyitva, de ami azt illeti, most sem haladunk sokkal előrébb. Megérkeztünk, minden jó volt. Alacsony szintje miatt a tankolásra nem volt képes, hiába volt lovag. Még kicsit szerencsétlenül bánt a saját jártasságaival is. Az alacsony szintű mobok akkoriban még számomra is kihívást jelentettek, de nem annyira, hogy ketten ne tudjunk boldogulni. Annyi potit készítettem az útra, amennyit csak tudtam! Ehhez még ő is adott nekem némi nyersanyagot. - a történet lassan kibontakozik. Kis hatásszünetet tartok, majd nekitámaszkodok az egyik fának. Amíg az ösvényről nem lépünk le, nem tartok attól, hogy egy vad mob megtámadna minket. Bár nem kétlem, hogy nem csak tetemeket és depressziós állatokat fogunk itt találni.
- Elég jó lootokat találtunk az egyik teremben. Az a fajta terem volt, tudod, ahol bezáródik az ajtó, és utána se ki, se be, hacsak meg nem küzdesz egy minibossal. Azonban sehol semmi és senki, hiába vártunk. Ami ezután történt... Hát, nem tudom, el tudom-e mesélni úgy, hogy átérezzétek a helyzetet. Elég... furcsává váltak az események. Valami megváltozott. De nem úgy, hogy tényleg, nem változtak a falak vörössé, s semmi ilyesmi... De volt egy érzés, egy gyűlöletes érzés, ami elkapott. Ahogyan pedig a srác szemébe néztem, úgy hiszem, hogy ő is ugyanazt érezte. - a kulcsfontosságú része a történetnek.
- Nem tudom, hogy valóban úgy volt-e, ahogyan gondolom... Talán csak kifogásokat keresek? Talán csak félek? Félek... Félek belenézni a testvére szemébe. Félek találkozni a szüleivel, hogy elmondjam, miattam történt az egész. Az a vérszomj, az a mindent átható vérszomj viszont valamiért eluralkodott rajtam... s rajta is. Harcolni kezdtünk. Nem tudom, miért, de elkezdtük. S ugyebár, mint mondtam, csak harmadik szintű kezdő volt. Én nyolcadik... - megcsóválom a fejem az emlékre. Hol a cipőm orrát bámulom, hol pedig Shuuékat. Majd visszaemelem rájuk tekintetem.
- A többit már ismered. Körülbelül egy évig tartott rájönni, hogy jutok ki onnan. Az ajtó nem nyílt ki, amíg rá nem jöttem, hogyan kell. Lehet, hogy az egészbe csak belebolondultam, amíg ott voltam, és a saját tudatom az, ami eltorzította az emlékeket... Legalábbis szeretném ezt hinni. De nem lehetett így... Láttam a tekintetét. - fejezem be hosszúra nyúlt történetem.

by **Shukaku** Kedd Jan. 27 2015, 06:34

Olyan fura volt ez az egész. Shu nem akarta így hinni, mert elég hízelgő volt, hogy valaki osztja a véleményét, és Ozirisznél még eszébe sem jutott ez, hiszen ott egyszerűen csak örült, hogy végre van valaki, ráadásul egy felnőtt, aki igazolja a téziseit, de azóta már lett egy Junci is, úgyhogy már nem volt annyira különös… éppen ezért kicsit gyanakvóan nézett Asura. Talán csak azt mondja, amiről tudja, hogy Shu hallani szeretné. Túlságosan klappolnak a dolgok. Persze ez megdőlt azzal, hogy a lány programoknak nevezte az itteni lakosokat, és Shu egy erős krákogással jelezte is a nemtetszését. Bár azt el kellett ismernie, hogy a borzocskák valóban cukik, és az elismerés, mármint Asu dicsérete pedig különösen jólesett neki, pedig még el sem dicsekedett a jelvényeivel. A Salazaros küldi óta igyekezett nagyon szerény lenni, de azért azt nem tudta megállni, hogy a hatalmas gyűjteményét ne tegye közszemlére. Azért igenis megdolgozott. A történetet továbbra is lassú séta mellett, csöndben hallgatták. Timidusnak nem volt mit mondania, csak pár kérdése volt, de azt majd a végén akarta feltenni, Shu pedig illedelmes volt. Mindenesetre a történet fivéres része nagyon hasonlított Akae történetéhez, de a nevek hallatán, meg amikor kiderült, hogy nővérről és öcsről van szó, Shu megnyugodott. Számára egyáltalán nem volt hihetetlen a sztori, és a végén is csak bólintott.
-Tudom, hogy vannak olyan játékmesterek, akik rosszaságokat csinálnak. Gonosz dolgokat. Én is voltam már ilyen küldetésen… de ilyenkor legtöbbször Kayaba Bácsi, vagy valaki közbeavatkozik, mielőtt rossz dolgok történhetnének. Talán… talán veled más terve van. Talán okkal lett vörös az indikátorod. Eddig minden küldetésen tanultam valamit… nem hiszem, hogy a tiédnek ne lett volna semmi haszna... és…
Itt azonban ismét elhallgatott, és inkább a földet nézte nyomok után kutatva.

by **Asuka** Kedd Jan. 27 2015, 10:13

Talán csak hízelegnék? Talán tényleg azt mondom, amit a másik hallani akar? Talán így van... Talán viszont néha tényleg képes vagyok igazán önmagamat adni. Elvégre, azt sem téveszthetjük szem elől, hogy a legjobb hazugságok azok, melyek valójában igazán valósak. Éppen csak egy kicsit kell torzítani az eseményeken, néha csak a saját gondolkodásmódunkat kell megfordítani, kicsavarni, átrendezni, valami újjá, egészen eltérővé, egészen mássá... Az egész olyan, mint egy finomhangolás. Csak nagyon gyengéden szabad bánni a hamis gondolatokkal. Egészen addig, amíg már te magad sem tudod, hogy mi is az igazság. Valójában sokkal kevesebb volt a hazugság mindabban, amit eddig elmondtam, mint bármi, ami valós. Én magam sem tudom eldönteni, hogy tényleg úgy volt-e, ahogyan meséltem, vagy csupán beleképzeltem az egészet, és egyszerűen én akartam megölni Phoenixet. Nem tudom... Tényleg nem. Ez a világ ugyanis megváltoztatja az embereket. Megváltoztatja Shuut, megváltoztatott engem... Mindenkit. Valamiért mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Mindezt pedig annyira aljas, sunyi módon, hogy az ember észre sem veszi tetteinek, mondatainak, cselekedeteinek következményét.
- Eleve azt sem tudom, hogyan voltak képes ilyen játékmestereket felfogadni... Bár ők is emberek. Az emberek pedig hajlamosak megrészegülni, ha hatalmat adnak a kezükbe. - bólogatok Shuu szavaira, azonban amit azután mondd, arra hirtelen nem tudok mit mondani. Persze, okkal... De mégis miért jó az nekem, vagy bárki másnak, ha vörös az indikátorom? Másképp kérdezem. Vajon én magam okoztam akarattal, vagy tényleg egy felsőbb hatalom az, ami ezt így intézte? Sosem hittem Istenben. Mindig is a tudomány híve voltam, s imádtam azokat az amcsi műsorokat, ahol a komoly tudósok az elvakult Biblia kutatókat oltogatták. Miért épp most kellene elkezdenem hinni?
- Ha valóban úgy van, ahogy mondod, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy a játékosok nincsenek itt biztonságban. Elveszik tőlünk a legnagyobb kincsünket. A tudatunkat. A tudatunk viszont nem egy gyarmat. Ez nem egy gyarmat, amivel csak úgy bármit lehet művelni! Nem egy gyarmat, amit vadidegenek kényükre-kedvükre szennyezhetnek! Ez, Shuu-chan, a legnagyobb értékünk, amink van. És most elveszik tőlünk... - kicsit elragadtattam magam. Mindig is büszke voltam a saját gondolkodásmódomra. Gyermekként még talán beképzelt is... bár ez csak látszólag változott sokat.
- És? - vonom fel az egyik szemöldököm.
- Ha már elkezdted, Shuu-chan, fejezd be. Nem fogok megsértődni... Mondtam már, nem veszek mindent magamra, amit mondanak. Annyit hallgattam, hogy "az Asuka fárasztó meg buta", hogy már tudom, nem éri meg idegesíteni rajta magam. Különben is, van időnk, hiszen még egy borzot sem találtunk. - azért körbe-körbenézek, hátha, de még mindig sehol semmi. Nagy kár... Sad

Pedig jó lenne, ha lenne valami.

by **Shukaku** Kedd Jan. 27 2015, 11:06

A kacsás esemény elég érdekesre sikeredett, bár ezen a szinten Shu sem lepődött meg nagyon a dolgokon. Úgy látszik Asu most gyűjti be az egész heti élelmet, de amíg az idomár úgy érezte, hogy nem viszi túlzásba, addig semmi gondja nem volt ezzel, és nem is szólt érte. Magán a játékmestereken viszont elgondolkodott.
-Igen, biztos nem Kayaba Bácsi vette fel őket közvetlenül, de az ilyeneket amúgy is kirúgja, és visszaállítja az eredeti állapotokat. Semmi sem lehet tökéletes… illetve… hát ez a világ az, amíg az emberek nem nyúlnak bele. Azért is szeretek itt lenni, és azért nem akarok visszamenni. Egy idő után szerintem majd szépen ki lesznek válogatva azok a játékmesterek, akik a legalkalmasabbak. Segítek ebbe én is, meg gondolom mások is, akik küldetést vállalnak, és az adminok meg látják, hogy melyik küldi tetszik az embereknek, és melyik nem. Talán azt a Játékmestert is kirúgták már, aki veled ezt tette. Egyébként meg…
Kicsit elgondolkodott, majd körbenézett, majd a sárkányra, aki bólintott. Ez sem volt akkora nagy titok.
-Egyáltalán nem ilyesmit kezdtem el, amit mondasz. Csak látom, hogy zavar ami történt… szóval gondoltam szólok, hogy ez a gyilkososdi nem biztos, hogy az, aminek látszik. Eleve nem hiszem, hogy Kayaba Bácsi megölné azokat, akik itt meghalnak. Szerintem csak kilogolnak. Persze én nem akarok meghalni, mert tuti nem engednének visszalépni… meg ez csak egy elmélet, szóval nem azt jelenti, hogy nyugodtan lehet öldökölni. Senkitől sem szabad elvenni az esélyt, hogy dönthessen… meg amíg nem vagy ebbe biztos...
Megcsóválta a fejét, majd elmosolyodott.
-Én is láttam már meghalni és feltámadni valakit. Nekem is volt már vörös az indikátorom, és azután visszazöldült, mert véletlen volt a gyilkosság, meg önvédelem volt, és Kayaba Bácsi nem akarta, hogy emiatt bántsanak. Meg persze az is feléledt, akit véletlenül megöltünk. Meg ugye valamelyik bosson is ugyanez történt. Ha mindenki azonnal meghalna, ahogy elpixeleződik, akkor ott sem tudta volna visszahozni. Vagy például ott van Rita, aki szintén nem halt meg, csak egy kristályba záródott. Szóval ezek eléggé fura dolgok…

by **Asuka** Kedd Jan. 27 2015, 11:30

Shuu már nem először említi nekem, hogy nem hisz abban, hogy a játékosok meghalnak idebent. Persze eszem ágában sincs nyíltan osztozni a véleményében. Több bizonyítékom is van rá, hogy itt valóban nem halunk meg... Viszont ezek olyan információk, amiket nem oszthatok meg vele. Legfeljebb a Liberators tagjainak mesélem ezeket, ha esetleg valaki valamiért kételkedne ebben. Haru ugyanis nem éppen egy szószátyár, velem ellentétben, s nem igazán képes motivációs, legfeljebb demotivációs beszédeket tartani. Bármennyire is kedvelem őt a magam módján, ő annyira szeret a sötétben rejtőzködni, hogy még a céhen belül is azt preferálja, ha nem veszik őt észre. Még annak ellenére sem, hogy ő a céhvezér. De ez így nekem pontosan és tökéletesen megfelel. Ami tényleg fontos, például ha új Felszabadítóra lettem figyelmes, azt úgyis megosztom vele. Ekképpen pedig rólam még inkább hárul a gyanú, hogy közéjük tartoznék.
- Gondolod, hogy akkor az a srác is életben van valahol? - kérdezem meg tőle. Feltűnik ugyan Timidus hallgatagsága, de nem aggódom miatta. Ha akar valamit, akkor majd úgyis közbeszól.
- Én még nem láttam olyat, hogy valaki meghalt volna, de aztán mégis visszatért... Csak nem tudom. Elég hülye helyzet. Nem mesélte, hogy mi történt? Már nem a kristályos, hanem a másik. - mi várhat ránk a halál után? Vajon valóban meghalt? Vagy tényleg egyfajta köztes állapotba került? Lehet, csak egy betöltő képernyőt látott, amíg vissza nem hozták. Érdekes kérdések ezek, melyre sajnos nem tudhatom a választ, amíg ez velem meg nem történik.
- Persze, az indikátorod miatt nem bánthatnak már. De ha ennyire nem titkolod, hogy nem akarsz kijutni, szerintem nagyobb veszélyben vagy, mint közülünk, vörösök között bárki. Lehet, talán túlkomplikálom a dolgokat. De úgy értem, nem is tudom, hogy értem. Végtére is, a frontharcosok között jársz, akik viszont biztosan ki akarnak jutni. Lehet, én óvatos lennék. Meglehet, hogy van közöttük, aki egyszerűen csak közel akar férkőzni hozzátok, mert fenyegetést látnak bennetek saját terveik iránt. - elég furcsa, hogy ez pont az én számból hangzik ez el, de úgy érzem, ez egyszer érdemes figyelmeztetnem. Nem ismerem a frontharcosokat, az való igaz, de kétlem, hogy bármelyikük is osztozna Shuu-channal a nézetén. Biztos van olyan, aki meg akarná akadályozni őt. Emellett pedig nekem sem jönne rosszul, ha úgymond a sajátjai felé némi bizalmatlanságot tudnék táplálni belé. Rolling Eyes

by **Shukaku** Kedd Jan. 27 2015, 12:04

-Szerintem simán lehet, hogy kint mászkál a külvilágban, és boldogan éli az életét. Miért ne? Ismerem eléggé Kayaba Bácsit ahhoz, hogy tudjam, hogy nem gyilkos. Meg annak semmi értelme nem lenne. Persze ezt nem mondhatja meg az embereknek, mert akkor egyszerűen mindenki öngyilkos lenne, és akkor nem tudnánk tovább játszani. Persze… sokan maradnánk bent is, rengetegen vagyunk, akik nem akarunk kijutni, csak mi nem vagyunk olyan hangosak mint a frontharcosok. Látod, Timidus vezeti az Arénát amióta van Aréna. Mi ketten vagyunk szerintem a leggyorsabban fejlődő játékosok, és eléggé az élen vagyunk, ráadásul abban teljesen biztos vagyok, hogy a szafariban én vagyok a legügyesebb. És látod, senki nem tud rólunk semmit, nincsenek ellenségeink. Sőt, a kicsik közül, akiknek segítünk még rengeteg barátaink is van. Dee… igazából ezt Timidus intézte így, szóval ő tudja.
A sárkány bólint, és hosszú hallgatás után újra megszólal.
-Mindig lesznek győztesek, és mindig lesznek vesztesek. A trükk az, hogy tudjuk, melyik csatát vívjuk meg. Nem vagyunk frontharcosok, és nem vagyunk fontosak. Nem vagyunk senkinek sem útban. Aki az első vonalban harcol, az sebeket ejt másokon, de sebeket is kap. Én hátul maradok. Ha jelentéktelennek tűnsz, akkor úgy tudod irányítani az embereket, hogy azok azt hiszik, azt cselekszik, amit ők akarnak tenni. Azt hiszik, hogy ők döntenek. Te azt hiszed például, hogy te hívtál ki minket Aréna küzdelemre. Gondold végig, hogy miért tetted ezt.
Ezután elfordul, és egy hirtelen mozdulattal bevágódik az egyik bokorba, majd egy borzzal a mancsaiban kászálódik ki onnan.
-Egy megvan. Tessék Shu.
Átadja a lánynak, majd miután Shu megnézegette, hogy nem talál-e rajta semmi különöset, átnyújtja Asunak.
-Lehetőleg őt ne tedd el. A borz húsa nagyon nem finom, nem érdemes elejteni. A fiú pedig… nem volt alkalmunk vele beszélni utána, és a nevét sem tudom, hogy megkeressem. De az biztos, hogy nagyon is élt.
Asu figyelmeztetésére csak elmosolyodik, majd elhúzva a száját megcsóválja a fejét.
-Amíg a gyilkosok szabadon járkálhatnak az utcán, és a fronton is harcolhatnak, és a frontharcosok között lehetnek, addig nekünk sincs aggódni valónk. Ők nem bántanak minket és mi sem bántjuk őket… ellentétben a gyilkosokkal.
-Mi tudjuk, hogy kik a frontharcosok, mert az látszik, de ők nem tudják, hogy kik azok, akik nem akarnak innen elmenni. A szövetségeseink között járkálnak, és még csak nem is tudnak róla. Lépéselőnyben vagyunk, Asu, és amíg ezt megtartjuk, nem fognak fogást találni rajtunk.
Egy ideig gondolkodott, majd hozzátette.
-Akár te is lehetnél egy vörös céh tagja, akik most ezeket az információkat továbbítja a céhnek. Tudtál meg olyan létfontosságú dolgot, amivel a vesztünket okozhatnád? Nem tudsz többet rólunk, mint akárki más. Legalább is te így hiheted. Én azonban óvatos vagyok, és a szavaim olyan információkat is tartalmaznak, amiket kizárólag neked adok át. Nem lényegesek, ám ha visszahalljuk valahonnan, akkor tudjuk, hogy ki volt az informátor. Anatole beszélt nekem a bizalomról, és rájöttem arra, hogy az emberek megbízhatatlanok. Ha senkiben nem bízom meg, akkor pedig senki nem tud becsapni.

(borz)

by **Asuka** Kedd Jan. 27 2015, 12:25

Timidus végre talált egy borzot, amit Shuu kezébe is nyom. Ő aztán lepasszolja a kis lakót nekem. Furcsa, tényleg egész vidám. Mintha nem akarna tudomást venni a halálról, mely körbeveszi. Megsimogatom a buksiját, s rámosolyodom.
- Nem az inventorymba raktam... Azaz igen, de még sem. Van egy másik opció, amivel nem ételként teszed el, mint egy itemet, hanem mint... á, túl fiatal vagy, hogy emlékezz a pokémonra. Szerintem akkor már nem adták. - leginkább pedig így tudnám megfogalmazni. Már az én gyerekkoromban is a végén járt az a mese. Sőt, igazából a szüleim generációja volt, akik annyira rajongtak érte.
- A lényeg, hogy nem eszek cukiságokat! *.* Hacsak nem cukorból van. A legjobb dolog ebben a világban, hogy bármennyi édességet megehetsz, nem kell foglalkoznod a kilóiddal. Ha másért nem, emiatt biztosan megéri itt maradni. - tinédzser korom óta nagyon ügyelek a táplálkozásomra, s a létező összes diétát kipróbáltam már. Még a paleot is. Az ételek viszont ettől olyan ízetlenek voltak. Ahhoz képest itt konkrétan ízorgiát kapok egy adag sütemény után.
- A lényeg, hogy nem halnak meg. Hanem majd szépen kiengedem őket egy olyan szinten, ahol nem kell állattetemek között lenniük. Én nem szívesen laknék itt, olyan lehangoló... Még a fürdőszobámat is rózsaszínűvé festettem. *.* - mi mássá, ugyebár. Very Happy

Aztán Timidus is előadja a maga beszédét. Hosszú ideje hallgatag volt már. Nem hökkenek meg azon, hogy egy vörös céhet feltételez, de ennyiből valóban nem tudok semmilyen információra következtetni. Még arra sem, hogy valóban gyanakszik-e. A legjobb tehát, ha nem reagálom túl. Nem arról van szó, hogy nem szabad tudomást vennem erről. De nem játszom túl a magam kis szerepét. Az ugyanis gyanúsabb lenne, mintha egyből a tetoválásomat mutogatnám.
- Valóban, semmi okod megbízni bennem. Még a történetemet sem kell elhinned, ha nem akarod. De te ugye hiszel nekem? *.* Kis cukiság! *.* - babusgatom egy darabig a borzot. Olyan, mintha nevetne... Lerakom végül a földre, hiszen láthatóan tökéletesen elvan itt. Még szerencse, hogy ilyen vidám. A riadt borzok ugyanis nem adnak túl jó illatokat, ha egyszer megijednek.
Ahogy eleresztem, egy másik állatot is megpillantok. Gyorsaságomat kihasználva rohanok utána, s néhány pillanat múlva egy menyétet babusgatva térek vissza.
- Odakint sokan tartanak házi menyéteket. Lehet, tartanom kéne egy kisállatot. Tiszta aranyos... Szerintetek? - mutogatom a menyétet, aki viszont már inkább ijedtnek tűnik. Inkább ő, mint a borz...

by **Shukaku** Kedd Jan. 27 2015, 12:46

-De igenis emlékszem a pokémonra! És nem vagyok olyan kicsi, mint azt hiszed! Vagyis… na jó, nem emlékszem, meg tényleg nem adták már, de tudom, hogy mi az, és mindig is utáltam. Hülye állatkínzós műsor. Egyszer belenéztem a neten, de ugyanolyan butaság mint a többi ilyen. Ha itt fájdalom lenne, akkor itt sem engedném Timidusnak, hogy harcolgasson, meg össze-vissza szabdalja magát. Persze szerencsére már Kayaba Bácsi is…
Na jó, azt nem mondhatta, hogy meghallgatta a kérését, és emiatt lettek támadhatatlanok a petek a harcokban, mert azt nem akarta kiadni, hogy jóban van az adminnal, meg levelezget vele, mert ez azért elég bizalmas infó volt.
-Szóval Kayaba Bácsi is biztos ezért vezette be azt, hogy a peteket nem lehet támadni a csatákban, meg ugye eleve nem támadták őket a bossok, meg általában a mobok sem. Szerencsére azóta már a felnőttek is rájöttek, hogy az állatkínzást nem kéne a tévében mutogatni…
Kicsit belelovalta magát a felháborodásba, de ezek után megvonta a vállát, és keresgetni kezdett a menüjében, természetesen úgy, hogy Asu ne láthasson bele.
-Tényleg itt van. Soha nem használtam még, pedig az elején az egész menümet átnéztem… napokat töltöttem el azzal, hogy mindent megtaláljak, meg utána már Timi miatt azóta is gyakorolni kell, hogy a lehető leggyorsabban érjek el mindent csata közben.
És igen, azt a bizonyos etikai beállítást is megtalálta, de esze ágában sem volt átállítani. A tortára Asu ismét csak bólogatást kapott, meg egy halk kuncogást.
-Nekem mindenki azt mondja, hogy egy kicsit híznom kellene… de hát azt sem lehet. Nem mintha engem zavarna. Menyétet pedig csak akkor tarts, ha van elég helyed otthon neki, és tudsz rá vigyázni. Ha gondolod, akkor még segítek is, végtére is én vagyok az idomár…
Timidus ezalatt újra csöndbe burkolózott, és csak bólintott Asu szavaira. Semmire sem kötelezhette, főleg arra nem, hogy elhiggyen bármit is.

by **Asuka** Kedd Jan. 27 2015, 13:11

A fejemet csóválom felháborodására. Mindenki félreérti azt a kedves mesét. Egyszer egy nő beperelte a sorozatot, mert az egyik karakter szerinte egy sztereotíp, fekete nő volt. Valójában viszont az volt a legszeretetteljesebb karakter. Aztán átfestették a bőrét feketéről lilára.
- A Pokémon igazából egy tanító jellegű mese. Arra tanít, hogy két társ hogyan kalandozik együtt, hogyan küzdenek, hogyan állnak ki egymásért. Mint te, és Timidus. A legtöbb rész nem a harcokról és a bántalmazásról szólt. Hanem éppen erről, hogy hiába képesek a pokémonok elképesztő dolgokra, nem szabad őket tárgyként kezelni. Valamint a környezetvédelemről. ^^ - nem voltam kifejezetten rajongója, de azért elég részt megnéztem ahhoz, hogy ezt leszűrjem. Sokan félreértik az ilyen jellegű mesék üzenetét. Pedig igazából csak jó dolgokat tanítanak.
- Ahogyan pedig Pikachu is megküzdött a főszereplőért, így ő is nagyon sok mindent áldozott fel a társáért. Néha többről szólnak a dolgok, mint aminek valójában tűnnek. - az persze még engem is meglepett, hogy valami újat tudtam mutatni Shuunak. Mondjuk nem csoda, hiszen kissé hasonlóan kell beállítani, mint azt az etikai bigyuszt. Nyeh, sok kocka, hogy nekik csak itt jut ilyen élet... Bármennyire is valóságos a virtuális tér, azért ezen picit még én is fenn akadtam, amikor megtaláltam.
- Ha a hízásban nem is tudok segíteni, esetleg új frizurára vágysz, tudod, hol a szalonom. Hűűű... komolyan segítesz? *-* Nem tudom... egyszerűen magányos vagyok. Odakint macskám volt... Azzal sokat nem kellett törődni, mindig azt csinált, amit akart, és a tanulásban sem zavart. ^^ - a saját menümben persze észreveszek egy apró változást, de most nem foglalkozom vele. Csupán leokézom, hogy értettem, miszerint az Aréna miatt már hordhatok T3-as itemeket is, ezáltal pedig a kedvenc cipőm is átváltozott. Persze, semmi látványeffekttel, meg ilyenek. Csak módosultak a statjai. Elengedem ennek örömére a menyétet, hiszen Shuunak igaza van, nálam nem lenne elég hely hozzá. Az egyik fán viszont megpillantok két újabb cukiságot, így pedig nekirugaszkodok, s felugrok arra az ágra, hogy elkaphassam egyből mindkettőt. Olyan könnyűnek tűnik az egész.
- Nem is olyan holt ez az erdő, mint amilyennek tűnik. ^^ De borzokat nem látok innen a magasból.

by **Shukaku** Kedd Jan. 27 2015, 13:23

-Persze, persze, meg Andersen is tanító mese, meg azért ilyen kegyetlenek mert a valóság is kegyetlen meg blablabla.
Még a szemét is forgatta. nem nagyon volt jellemző rá az ilyesmi, de az állatkínzás egy olyan téma volt, ami nagyon fel tudta dühíteni, és ilyenkor nem nagyon lehetett a lelkére beszélni, legalább is nem ilyen érvekkel.
-Pont erről beszélek. Én és Timidus is kiállunk egymásért, mégsem kell szegénynek fájdalmat éreznie, nem kell kórházba vinnem, nem kell attól félnem, hogy meghal egy csata közben, és olyan ikszek sem lesznek soha a szeme helyén. De… egyébként úgy látszik hiába volt a pokémon is, mert azok, akik nézhették… bár… nem tudom, hogy mennyire öregek, de például nem sokan szoktak Timidusra hallgatni, pont azért, mert szerintük csak egy pet… pedig sokkal értelmesebb jó néhány embernél. Meg… te is jöttél itt előbb a programoddal… de ha belegondolsz, akkor most te is csak egy program vagy, és semmiben nem különbözöl az itteniektől. Ahogyan én sem. És nekem ez tökéletesen jó így. Nem kell mindig mindenki fölé helyezni magunkat.
A végére már egyáltalán nem volt se csúfolódás, se düh a hangjában, sőt, még mosolygott is, és fel is vidította, hogy ezt elmondhatta.
-Én elhiszem, hogy többről szólnak, meg elhiszem, hogy a fiúknak is el akarták adni, és ezért kellett bele öldöklést tenni… de itt is van harc, és látod, hogy sokkal jobban meg lehetett oldani. Persze… azóta már eltelt egy csomó év, és azt a mesét nem is Kayaba Bácsi írta…
Na igen, mert ha ő írta volna, akkor bizonyára sokkal szebb lett volna. Ezen gondolkodott, meg persze a macskák hatalmas egóján még akkor is, amikor Asu felpattant a fára.
-Mondtam én, hogy nem olyan borongós, mint elsőnek látszik. Csak észre kell venni benne a szépet.

by **Asuka** Kedd Jan. 27 2015, 13:34

Meglep, hogy Shuu ennyire túlreagálja a dolgot. Bár nem meglepő. Az ő korában az ember sokkal érzékenyebb az olyan dolgokra, mint például a környezetvédelem, meg az állatkínzás. Aztán az emberek felnőnek és elfelejtik, milyen is volt a Bolygó Kapitányának szurkolni. Ehelyett pedig önkéntelenül is azzá válsz, amivé gyermekként sosem akartál. Valóban a sao lenne a megoldás? Tényleg mindenre ez a válasz? Ez a legjobb, amit az univerzum adni tud neked, mint gyógyírt?
Szerintem nem így van. Sok más dolgot tartogat még az élet.
- Ennek ellenére mégis játékosok vesztik életüket. S még ha igaz is, amit mondasz, hogy nem halnak meg valójában, mi, vörösek akkor is ebben a hitben kell élnünk. - vonom meg vállamat. Nem akarok vitát indítani Shuuval, de szerintem cseppet sincs jobban megoldva itt, mint egy több évtizedes rajzfilmben.
- Azt már tudjuk, hogy Kayaba milyen történetet írna. De tegyük fel, hogy neked lenne meg hozzá minden erőforrásod... Szóval, hogy semmi sem korlátoz. Akkor te milyen történetet írnál? Mondjuk, milyen játékot készítenél? - teszem fel kérdésemet. Sok mindent elárul az embertől, s Shuutól mindenképpen valami olyasmire számítok eddigi beszélgetésünk alapján, ahol arra vagy kötelezve, hogy szeresd a helyet. Valahol talán egy mini diktátor bújt el benne? Valahol igazán mélyen. Very Happy

- Hopp, egy borz. Na végre... - átlendülök a következő fára, majd onnan egyenesen leugrok, s megfogom a borzot.
- Remélem, a másik nem ment messze, találtam neki egy társat. - a mókusokat persze már elraktam. Biztos van jobb hely is nekik, ahol turbékolhatnak.

by Ajánlott tartalom