[Küldetés] A medve és a szűz

Ez... ez a kölyök egyszerűen nem komplett... Nincs még egy olyan ember, akinek mondanak egy nevet, és az ilyen örömöt vált ki nála. Nem tudom, hogy honnan jött, de ez az epekedése Kincaid után, már szerintem fanatizmus, mintsem jótékony öröm. Ez... ez egyszerűen agyrém. És hogyha most ő lenne a legerősebb játékos... ebbe inkább bele sem gondolok. Egy dolgot viszont már most megmondhatok, ez a kölyök kiborít. Nem, nem olyan mindjárt-felkapom-rá-a-vizet kiborítás, hanem ez-egy-pszichopata!-féle kiborítás.
Amikor pedig belemászott az arcomba, nem tudtam mit szóljak. Viszont próbáltam nem megmutatni, hogy mennyire nem akarom a közelségét. És vajon most mit tegyek? Szálljak be, és én is játszam a pszicho-t? Legyen.
- Hmm... Te élveznéd, ha embert kéne ölnöd? - Azt már inkább nem tettem hozzá,  hogy Kincaidért. Mert szerintem van elég pszicho ahhoz, hogy akár embert is öljön, ha úgy közelebb juthat az ő hőn áhított Kin-chanjához. És még ilyen emberek mászkálnak szabadon? Ez ijesztő.
A medve közben kifejtette - vagy inkább kifejcsóválta? -, hogy ő bizony segíteni akar nekünk. Már éppen felvidultam volna, amikor azt is elmondta, jobban mondva fejrázta, hogy ő bizony nem engedi el velünk a macikát. Hm-hm...
- És ha te is jönnél velünk? - kérdeztem meg, hátha abba beleegyezik. Hiszen az volt az egyik feltételünk, hogy meg kell menteni a medvekomát. A fenevad viszont nem fene, és nem is vad, így az első feltételünk semmissé vált. Minden rendben,  minden sínen van, minden tökéletes. Vagy csak annak tűnik? Ez a gyerek is túl gyorsan hajtott végre egy tökéletes pálfordulást ahhoz, hogy ellehessen hinni a szándékai tisztaságát. És Kincaid sem jött elő. Talán elfutott, mert meglátta ezt a kölyköt? Könnyen lehet, én is ezt tettem volna a helyében.
- A medve döntésére, és a te Kin-chanodra. - válaszoltam a kölyök kérdésére. Bár van egy olyan érzésem, hogy mindkettőre csak hiába várunk.

Fagyos tekintettel nézem a fiút, aki olybá tűnik se nem lát, se nem hall, egyszerűen levegőnek néz. Nem bosszant, de az igen, hogy arcátlanul belemászik. Kis híján azon voltam, hogy elkapom a fiút a grabancánál, de olybá tűnt Tantalosz úrfi nem bánja a helyzetet. Mindazonáltal nem tűröm, hogy így viselkedjen a társammal. Míg a küldetés véget nem ér, ugyanúgy felelek Tantaloszért, ahogy ő felel énrám. És nem hiszem el, hogy túl sok jót szülne egy ilyen arcátlan gyerek a sorainkban. Már azon voltam, hogy továbbmegyek, mikor megtorpanok. Hirtelen érzem, ahogy a levegő lehűl, és a környéket fagy vonja körül. Azonban mikor körülnézek minden a megszokott látványt nyújtja. Ám kezemre pillanatva még láthatom, hogy testem külseje szép lassan halványabb színt ölt. És ekkor megpillantom az egyre vastagabbodó jégkristályokat. Már majdnem széttörtem a jeget, legalábbis megpróbáltam volna. Azonban egy üzenet érkezett, amely elvonta figyelmemet a jelenségtől. Lehívtam menümet, és észreveszem a rendszerüzenetemet. Akkor már volt fogalmam miről is szól a levél, de elolvastam azért. Sejtésem beigazolódott, ugyanis a rednszer figyelmeztetett, hogy a régi képességemen hibát találtak, így le lett cserélve, és az új képességem.. sajnos kissé megdermeszt. Érzem, ahogy testem nehezebben mozog a jégpáncél alatt, de ahogy jobban nézem a jég egyre jobb áttetszőbb lesz, míg végül alig látni, csak ha ráesik a nap fénye. Kissé szokatlan lesz ez az új érzés, de azért gyorsan átmozgatom karjaimat, majd kissé nehezebb mozdulatokkal a harcművész vállára teszem a kezem, ha nem húzódik el. A jégnek hála talán a hideg is átjárja kissé, így ismét fagyos tekintetem mellé pont jól jön ez a képesség, mégha csak bónuszpáncélt is kapok miatta.
- Kérem, az úrfit távozzon innét. Ha jól értettem más a megbízója, mint nekünk. Sajnálom, de mi befejezzük a feladatunkat, és eljuttatjuk a bocsot élve a mi megbízónkhoz. – mondtam a fiúra nézve, de azért kezem ügyében tartom a fegyverem.

- És ha zsidó vagyok? - kérdezek vissza. Nem értem, hogy mi a baj a zsidókkal. Sok a pénzük? Ugyan már! Attól még nem lesz valakinek hatalma. A hatalom a népben gyökerezik, akihez hű a nép, azé a hatalom. Ezért van az, hogy olyan okos emberek ülnek az országok vezetői pozíciójában. >.> Meg ugye a sok mutyizás, meg ilyenek. De ezekbe inkább nem megyek bele, mert lehet, hogy ellenőrzik a gondolataimat is, és a végén még lecsuknak, mivel úgy gondolják, hogy néplázító vagyok. A dutyiból pedig egy életre elegem volt...
- Egyébként egész jó pirosnak lenni, ha bírod az állandó lenézést, megvetést és undorodást. - válaszolom, szinte már kedélyesen. Ez a fiú komp akart lenni... de nem komplett. Vagy mégis? Most mintha lenne értelme a mondanivalójának.
- Nem hinném, hogy lesz még olyan együgyű játékos,  aki önként neki rontana egy fekete mobnak... De lehet, hogy van rá esély...  - osztom meg a véleményem, miközben elkezdtem fürkészni a fákat is. Egyelőre semmi nagyobb mozgás. De vajon meddig marad így?
Közben Ryutoshi is feleszmélt, és illedelmesen távozásra kérte ezt a fiút... Itt egy kicsit kezdtem kételkedni abban, hogy minden rendben van vele. Nekem már - szinte - elsőre feltűnt, hogy ezt a fiút nem nagyon érdeklik a formalitások. Ezt pedig tudtára is adta az úrfinak. Szegénykém.
- Ryutoshi úrfi, szerintem egy célunk van ezzel a fiúval. Bár a megbízó tényleg más... Mit is mondott magának az öreg úr? - kérdeztem meg sárga indikátoros "barátunktól". Ha jól tippelek, akkor az az öreg ember a király lesz, vagy valami hoppmester, esetleg kancellár. Ezek pedig mind-mind a báró felett járnak rangban. Hm-hm... Ez talán jó lehetőség lenne nagyobb jutalom érdekében.
Közben viszont a medve is elindult, hogy segítsen a bocson, ahogyan csak tud. A fiú pedig ment utána. Így én se voltam rest, már siettem is, miközben intettem Ryutoshi úrfinak is. Mire beértem őket, addigra a fiú már nagyban magyarázta a medvének, hogy milyen hátulütői vannak a tervének. És mindegyikben igaza volt. O.o Talán mégis csak lapul értelem ezalatt a furcsa viselkedés alatt.
De a medve nem hallgatott rá, már indult is visszafelé. Majd talán rám hallgatni fog.
- A fiúnak igaza van, Kuma-san. Ha a többi njk, vagy jk meglátja, akkor szörnyű felfordulás lesz. Kitör a káosz, anarchia lesz és több játékos majd le akarja győzni önt, hogy sok tapasztalati pontot kapjon. Közben pedig ezt a kisbocsot is eltalálhatják, és akár bele is halhat a sebesülésekbe. Ezt ön sem szeretné, igaz? - kérdeztem. Remélem, hogy az észérvek valamennyire hatni fognak rá. Mert abban az egyben biztos vagyok, hogy megértette. Pedig ilyet még nem láttam.  Egy mob, akinek van értelme és tud gondolkodni. Ez talán majd valami új fejlesztés első lépései a játékban. Ami azt illeti, nekem tetszik. Végre nem pusztakézzel kell meggyőzni az ellenfelet, hanem ésszel. Ez a része a játéknak nagyon tetszik. De vajon a medve hogyan vélekedik majd arról,  hogy meg akarom győzni? Egyáltalán hinni fog nekem? Vagy nekem ront? Nagyon kíváncsi vagyok a reakciójára.

A fiú válaszára kissé felhúzom a szemöldököm. Nem éppen úgy tűnt, mint aki nagyon az a típus, aki rendesen befejez dolgokat, bár lehet tévedtem első megítélésre, viszont a helyzeten nem változtat. Egyik csapatnak fel kell oszolnia, vagy segítenie a másikat, különben nem lesz jó vége. Tantalosz is a fiú felvetését erősítette meg. Társamra pillantok, és megcsóválom ma fejemet.
- Egy a feladat, más a vég. Hacsak nem szerzünk még egy bocsot a küldetés egyik részét elbuktuk, ugyanis ha egyikünk, azaz vagy mi, vagy az úrfi – mutatok a narancsindikátorosra – visszaviszi a feladónak, a másik fél nem tudja teljesíteni a küldetést, ugyanis a medvét a másik fél leszállította. Nem tudom mennyire érthető ez úrfi.
Bár jobban örültem volna, ha a betolakodót eltávolítjuk köreinkből, inkább csak gyanakodva, méregetve követem őt, és a 2 medvét, illetve természetesen Tantalosz úrfit. Egy kis idő után azonban ahelyett, hogy továbbhaladtunk volna a medvék megtorpantak, és inkább visszafordultak arról amerről jöttünk. Tantaloszék eközben megpróbálták eltántorítani a fekete medvét a céljától. Némán hallgattam egy ideig, mielőtt én is felszólalnk.
- Ez nem teljesen igaz. Nem 100%-os az esélye a támadásnak, azonban amint a városba érünk az utunk ígyis-úgyis kettéválik. – ha Tanatalosz, vagy valaki rákérdez, hozzáteszem, ha nem, akkor nem folytatom – Ne feledkezzenek el a védett területek előnyéről. A városok területére nem léphetnek be mobok, csakis kizárólag petek, meg Játékosok, illetve természetesen az NJK-k. Namár most úgy vélem eme medve. – intek most a feketeindikátoros felé – Nem tartozik személyes véleményem szerint egyik említett kategóriába se, ugyanis fekete indikátor csak vad moboknak van. Bármennyire is tűnik szelídnek a drága barátunk, a város attól még nem fogja beengedni. Bár kitudja, azonban az eddigi tapasztalataim alapján én mégis így gondolom.
Végül is nekem nem gond a kis sétálás, csak gondoltam megemlítem a társaságnak, nehogy a végén még ebből legyenek majd a gondok, hogy senki nem szólt erről a medvének. Már ha bejuttatjuk a bocsot a mezőn belülre, a nagy medvével már nem lenne gondunk. Azonban ha lehet, nem fogok ilyen aljas módszerhez folyamodni, bár ha veszélyezteti a küldetést valamelyik bocs, akkor sajnos muszáj lesz, azonban mindaddig nem szeretnék bajt keverni, míg nem szükséges. Ahogy haladunk visszafelé amerről jöttünk egyre inkább kerültünk kifelé az erdősségből, ami veszélyeztette az út biztonságát. Hiába állítottam, hogy nem 100%-os a támadás esélye, sajnos elég magasak a találkozási arányok más játékosokkal tekintve, hogy ez az 1. szint, az az emelet, ahol a legtöbben fordulnak meg. Mióta elindultunk nem szereltem le a felszereléseimet, a pörölyöm a jobb kezemben, míg a pajzsomat a bal karommal tartom. A halk zörgés, mely lépteimkor megzördülő páncélzatom kelt, kissé zavaró lesz egy idő után, mely kissé gátolja a hallásomat. Hallgatózás, vagy bármiféle más jártasság nélkül elég problémás. Mindenesetre amint elérjük a falat a medve megtorpantja a sort, illetve a narancs indikátoros, máris át akarja venni a menet fölött az irányítást. Nincs az ínyemre, de sajnos nem akartam beleszólni, egyelőre kíváncsi vagyok, merre tartunk, majd ha odaérünk, a helyszínre megtudjuk az igazságot. Mindenesetre intek a fiúnak, hogy haladjunk tovább arra, amerre ő véli jónak, majd a Medve felé fordulok.
- Nincs sok választás.

- Szerintem Ryutoshi úrfinak is ugyanúgy van esze. - osztom meg a véleményem narancs... barátunkkal? Lehet ezt a kölyköt barátnak nevezni? Először majdnem megöl, aztán meg jópofizik. Ezek a mai fiatalok...
No, nem mintha én olyan öreg lennék, de azért egy-kettő generációval felette vagyok. Vegyük úgy, hogy én az internetezők első,  míg ő a harmadik, vagy negyedik generáció tagja.  Emlékszem, amikor kis kölök koromban még kint játszottunk, bújócskáztunk, fogócskáztunk, és kidobóztunk. Aztán rátaláltunk a PlayStation-ök és a PC játékok világára. Milyen jó is volt! Szépen, lassan haladtunk egyre feljebb. Először csak Mario-val, vagy Sonic-kal játszottunk, aztán jött a Rayman, utána a Battlefield, Halo, és még sorolhatnám. A felnőttek bezzeg nem értettek egyet velünk. Mindig azt mondogatták, hogy nekik bizony sokat kellett dolgozniuk. Eljöttek az iskolából, lerakták a táskájukat, és már mentek is kapálni, vetni, vagy éppen aratni,  attólfügg, hogy melyik évszakban voltak. Játéknak pedig csuhéból készült babájuk volt, vagy pedig feltalálták magukat, és úgymond "szerepjátszottak". Játszottak papás-mamást, zenekarost, és ilyeneket. Télen pedig kijártak szánkózni a domboldalba -ami az én gyerekkoromra kicsit lekopott, az autók alatt - vagy éppen hógolyóztak, vagy hóvárat építettek. Erre persze mondhattuk volna, hogy "Az akkor volt, változnak az idők..." De mi még qzt a nevelést kaptuk, hogy tiszteljük az időseket, és ezért nem mertünk visszaszólni.
Az ábrándozásaimból Ryutoshi aggodalma hozott vissza az erdőbe, amit részben sajnáltam. De a kötelesség, az kötelesség.
- Ryutoshi úrfi, nem tudom, hogy mennyire emlékszik, de a báró uraság, csak annyit kért, hogy ezt a fenevadat, aki terrorizálja a falusiakat, öljük meg. Nos, én nem látok fenevadat. Csak nézzen rá erre a medvére! - mutatok beszédem tárgyára. - Maga szerint ez fenevad? Nevetséges. A kismackó pedig egy bizonyos Királykisasszony háziallata. És gondom, ha királykisasszony, akkor nem a báró lánya. Hanem mondjuk annak a bizonyos öregembernek a lánya,  akiről eme fiú beszélt. - intek narancssárga indikátoros ismerősünk felé.  - Szóval, lehet, hogyha egyenesen neki visszük el, akkor is megkapjuk a jutalmat. - végeztem a mondandómmal. Ennél logikusabban nem tudom előadni ezt a tervemet. Pedig ez pofonegyszerű,  nem értem, hogy hogyan nem esett le Ryutoshi úrfinak.
Talán erre mondják azt, hogy más felfogású. Mindegy is. Akármilyen felfogása legyen is, a tervem logikus. Egyedül azzal lehet gond, hogy a becsületünk lesz oda... De amúgy sem vagyunk lovaggá ütve - hivatalosan. Hm-hm... Pedig milyen szépen hangzana! Sir Tantalosz! Na jó,  annyira talán mégsem jó... De azért ennek a névnek is lenne egy ereje, hogy is mondjam... Úgy, mint a Teofil királynak. Hangozzon bármely furcsán ez a név, már magában a király jelző is tiszteletet parancsol. Persze nem tudom, hogy ez az egész dolog hogyan működne a játékosoknál, de a NPC-knél talán beválna.
Mondjuk a tervemben azt is sajnálom, hogy így nem találkozhatunk udvarhölgyekkel... Pedig érdekes lenne, annyi szent! De valamit valamiért.
Sőt, az is meglehet, hogy nem kapunk akkora jutalmat. Vagy pedig ezen a kölyön fog múlni, hogy kapunk-e. Hiszen a király őt kérte meg, és így övé a döntés joga is: Vagy bevallja, hogy segítettünk, vagy pedig azt mondja,hogy eddig észre sem vett minket, és csak úgy verődtünk hozzá a városban.
Tehát az egész küldetésünk egy olyan fiún múlik, aki éppen most ült le sziesztázni egy fekete indikátoros mob mellé.
Mondanom sem kell,  ez így eléggé kétséges kimenetelű küldetés lesz.
De aki nem mer, az sosem nyer.

- Tehát Ryuu úrfi. Örvendek a találkozásnak. - nyújtom felé a kezemet, de félúton meggondolom magam és a karomat oldalamhoz csapva, meghajoltam. Hiába éltem Japánban három évet, hiába beszélem a nyelvet és gyakorlom a kultúrát, még mindig vannak berögzüléseim az azelőtti időkből. Hiába, van ami nem változik soha. És ez érdekes...
- Oh, pardon, milyen udvariatlan vagyok. Tantalosz volnék. - emeltem meg feléje a kalapom. Nem tudom, hogy Japánban ez mennyire szokás, de én kedvelem ezt a fajta köszönést. Van benne valami, ami a huszadik századra emlékeztet. Talán Charlie Chaplin. Hiszen tőle elégszer láthattuk ezeket a mozdulatokat.
Vajon Ryuu úrfi is ismeri? Nem vagyok benne biztos. A mai kölykök már nem repesnek annyira a régi dolgokért. Főleg nem olyanokért, amelyek akár száz évvel ez előtt készültek. Nem hiába, változnak az idők...
Viszont akár tud Chaplinről a fiú,  akár nem, az esze a helyén van.
- Tehát maga a király?  Akkor jól gondoltam, Ryutoshi úrfi! - fordulok a társam felé. Kezd összeállni a kép... Megvan a megbízó és megvan a medve is... De ez csak az egyik része a küldetésünknek. A másik rész szerint végeznünk kéne egy fenevaddal is. De ez Fenevad nélkül nehéz... Itt pedig nincs Fenevad... Igaz?
Ha jobban átgondolom... Nem fésültük át az egész erdőt. Csak addig haladtunk, amíg ezt a két medvét meg nem találtuk. És egyből azt hittük, hogy ez a medve lesz a szörnyeteg. Úgy tűnik az ember nem változik. Mindig előítéletes lesz, bármi legyen is.
Ennek a kölyöknek áldott logikája van. És ahogyan a szavakat csavarintja... Esélyünk sincs, minden neki kedvez. A feladatát is teljesítheti és ehhez még a segítségünk sem kell. Irigylem, amiért ilyen jól megy a sora. És még a bocsot is megnyerte magának... Ez már tényleg hihetetlen.  
Már éppen feladtam volna a reményt a jutalomra, mikor valami rendkívüli történt.  A nagyobb medve újból elkezdett rajzolni a földre. Legalábbis ezt gondoltam.  De a rajzok ismerősek lettek, kanák és kanjik alakját öltötték.
Ez a medve tud írni!
Ez a felfedezés meglepő volt. Ez a mob... fejlődik. Egyre többet tud meg a környezetéből. Ez ijesztő. De vajon mit írhatott?
Mikor megnéztem, megdöbbentem. Tehát a medve ért minket! Érti a nyelvünket! És le is írta, hogy miért. Hm... Tehát játékos volt? Érdekes... Vajon Kayaba Akihiko emlékekkel is el tudja látni az NPC-ket? És ha igen, akkor most is erről van szó? Ha igen, ha nem,  a medve koma azt mondta, hogy segít nekünk.  A segítség pedig mindig jól jön,  jöjjön bárkitől.
- Én segítek neked. Gondolom Ryuu úrfi biztonságban elviszi a bocsot, Ryutoshi úr pedig segít nekünk, nem igaz? - nézek a másik két játékosra. Így lenne logikus. Ryuu úrfi küldetése a bocs megmentéséről szól, míg a miénk a fenevad legyőzéséről. Úgy tűnik,  hogy itt elválnak útjaink...
Vagy mégsem?