[Küldetés] A medve és a szűz

A kocsis-fővadász válasza nem volt meglepő számomra.
- Ahogy gondolja, jó uram. – Vontam meg a vállamat. Értem én, hogy NPC-k, de… Ilyen célért ennyi küzdeni? Őrület. Főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy az NPC-knek is saját érzelmeik és gondolkodásuk van, amit a játékosokról és emberekről másoltak le. Ez pedig… nem jó. Vannak olyan emberek, akik így gondolkodnak, hogy megéri az életüket áldozni csak azért, hogy a gazdájuknak jó legyen. Pedig ez rossz. Az embereknek van saját életük, és nem kéne ilyenre fecsérelniük. Hiszen most mit számít az az oroszlán? Egy újabb dísz a báró udvarában. Abba pedig bele sem gondolok, hogy a fekete indikátoros fenevadnál mi történt volna, mire befogják. Talán az mindenki odaveszett volna. És a báró sem tűnt olyannak, aki sajnálta volna, hogy ennyi ember élete árán kapta meg az oroszlánt. Ez nincs rendjén. De mit tehetnék ellene? Én csak kívülálló vagyok, aki nem tartozik ahhoz a királysághoz. Csak a küldetés miatt jöttem, és azért, hogy fejlődhessek. És amúgy is, ők NPC-k, az életük nem ér olyan sokat. De akkor is… Ez akkor sem helyes. A küldetés végén majd talán megemlítem annak a báró uraságnak, ha persze túlélem. Hiszen eddig úgy történik, hogy bizony én vagyok a leggyengébb. A főnök pedig nem hiába főnök, jóval felettünk áll, az elmondása szerint. Ilyen az én szerencsém. Alig szabadultam, már mehetek is a Black Iron Castle falára. Na de lássuk a medvét, ahogy egy közmondás mondaná. Ahogy látom, ez a fenevad bizony tényleg egy medve, csak egy baj van: fekete indikátor. Ez rám nézve igen nagy gond. De talán a többieknek könnyebb lesz, hisz végül is én vagyok a leggyengébb.
- Nektek is fekete indikátort jelez? – kérdezem meg halkan, nehogy észrevegyen a fenevad.Ezzel talán azt is megtudják, hogy nekem bizony feketét jelez. Így viszont bajban vagyunk, mert nehéz lesz közel férkőzni a fenevadhoz. De a többiek talán okosabbak lesznek, mert nekem egyelőre a frontális támadáson kívül semmi ötletem nincs. Mert ugye ez az eddigi moboknál bevált, csak most más a helyzet. Addig is figyelek a többiekre, hátha okosabbak.

A vezetőnk is meglepődött az egészen, amiből azt tudtam leszűrni, hogy bizony neki is feketét jelez. Ez pedig baj. Hogyha tényleg olyan remek szinten áll, mint mondja, és még neki is fekete indikátort jelez, akkor nagyon nagy bajban vagyunk. Elég abba belegondolni, hogy nekem mennyicske életem van! O.o És még a legerősebb társunk is simán legyőzné ez a fenevad egy legyintéssel. Ez így nem jó. Nagyon nem az. Éreztem, ahogy úrrá lesz rajtam egyfajta páni félelem. Hogyha közel megyünk, megöl. Hogyha nem, akkor elbukjuk a küldetést, és a jogot arra, hogy továbbra is lovagnak nevezzük magunkat. Erre mondják azt, hogy a 22-es csapdája. Bármit teszünk, elbukunk. Hacsak nem vagyok elég szemfülesek. De ki lehetne elég szemfüles egy fekete indikátoros mobbal szemben? Talán a vezetőnk, a legerősebb tagunk. Ő meg is mondta, hogy odamegy, mi pedig ne csináljunk semmit. Erről hallani sem akartam. Azonban elég volt újra ránéznem a mob indikátorára. Ökölbe szorult a kezem. Tényleg ennyire tehetetlenek lennénk ezzel a mobbal szemben? Nem… Ne feledjük, ő csak egyedül van, mi pedig többen. Hogyha el tudnánk terelni a figyelmét…
Szóltam volna a fiúnak, hogy várjon, de ő már elindult a rengetegben. Túl hamar és túl elhamarkodottan cselekszik. Most szívesen utána mentem volna, de azt vettem észre, hogy bizony a medvék nem veszik észre. Valakinek volt pénze Lopakodásra… És ezután hogyan lesz tovább? Mert az rendben, hogy addig elért, de utána mit csinál? Ha pisszegni kezd a medvebocsnak, a fenevad észreveszi. Hogyha várakozik, akkor lehet, hogy a Hercegnő állatkája odavész. Újabb kelepce. A társamra meredtem, aki mellette állt, és úgy döntöttem, hogyha ő nem, majd én lépek.
- Te várj itt, hogyha szeretnél, én megpróbálok segíteni. – mondtam neki kurtán, de komoly hangon. Kerestem egy kisebb tisztást és már el is kiáltottam magam.
- Pegazus! – a szárnyas paripa már ott is termett, én pedig megpaskoltam az oldalát. – Talán ez lesz az utolsó alkalom, hogy együtt repülhetünk. – mondta neki mosolyogva, de a szavaimban ott bujkált a szomorúság. De legalább, ha én nem is, a többiek legalább szerencsésen befejezik a küldetést.
Ő csak prüszkölt egyet, én pedig felpattantam a hátára, és már fent is voltam a levegőben. Sajnos nem volt Látás jártasságom, így csak a tájékozódó képességemben bízhattam.
- Héj, Medve! Kapj el, ha tudsz! – kiáltottam le a fekete indikátoros szörnynek. És ekkor eszembe jutott a Fővadász és az emberei. Ők életüket áldozták azért, hogy legyen egy állatkája a Bárónak. Én pedig most lehet, hogy életemet fogom áldozni azért, hogy a többiek befejezhessék a küldetést. De már a kocsin is megmondtam: Az NPC-k érzelmeit a játékosokról másolják. És bizony úgy tűnik, én is egy olyan játékos vagyok, aki a célért áldozná az életét. Ez a felfedezés mosolyt csalt az arcomra. Már csak abban reménykedhettem, hogy az a fekete mob követni fog engem, így pedig legalább a többiek elvihetik a királykisasszony kedvencét. A fiúban bíztam, tudtam, hogy kapcsolni fog, és kap az alkalmon, amint a medve elfordul és elviheti az állatkát. Utána már csak rajtam múlik minden.

Tantalosz kérdésére enyhén elhúztam a számat. Való igaz, hogy én is enyhe öngyilkossági hajlammal rendelkezek sokak szerint, de én olybá tűnik, nem bírom, ha más is ugyanezt a az elvet nézi maguk előtt, ha arra kerül sor, hogy életedet kockáztatva megvédj másokat, vagy segítsél valakin. Mindegy, nem mondhatom, meg más hogyan viselkedjen. De azt megkövetelem magamtól, hogy más érdekében én is kockáztassam a saját életemet. Azárt csöndben maradtam, hiába erősítette meg a fekete indikátorról való tényét. Majd miután kiszálltunk, elmagyaráztam az indikátorokról való alap tudnivalókat, és megkértem őket, hogy osszák meg velem a statjaikat. Én is elárultam minden tudnivalót, és jó volt látni, hogy Tantalosz a piros játékos is megosztja velem az információit. Olybá tűnik, nem származik olyan rossz fáról ez az alma. Sajnos azonban, bár reméltem Kincaid úrfi nem szándékozott velünk együtt működve kialakítani egy stratégiát. Hiába a nagy szint, ha nincs csapatmunka. Azért a vörösnek biccentek.
- Köszönöm úrfi. Próbáljon mindig mögöttem, vagy az úr mögött maradni. – emelem lazán fel karomat Kincaid felé – Ilyen kevés élettel, ha gondolja, részt vehet a harcban, de mindig maradjon váltótávolságra tőlünk, hogy szükség esetén sikerüljön switchet alkalmazni Önön. Bár Kincaid úr szavait hallva, inkább maradjon mögöttem úrfi. – teszem hozzá ugyanolyan érzéketlen hangon.

(sajnos nem volt időm befejezni, eddig meg Kincaidra vártam, mert sokat számított volna mit mond, tesz. Mindegy megpróbálom még bővíteni, ha lesz időm, ha nem pótolok)

A Pegazusos manőverem sajnos nem sikerült a legjobban, de legalább annyit elértem, hogy a fenemedvad rám figyelt, így Kincaid nyugodtan elviheti a kedves kis bocsot.
Azonban a fiú,  bármerre is néztem, nem volt sehol. Csak a medve bömbölt rám, amitől Pegazus is megijedt,  és már megzabolázni sem tudtam,  zuhantam lefelé.  Remek. Szerintem szabadidőmben többet fogok lovaglásra gyúrni... Azonban most semmi szabadidőm nincs. Először is meg kel tudnom, hogy mi történt ezzel a Kincaid úrfival, aki nem használta ki az elterelő taktikámat... Most gondolkodhatok valami újabb terven...
Sokáig azonban nem gondolkodhattam, ugyanis egy árny ugrott elő és támadott le. Remek. Az életcsíkom nem sokára felvette az indikátorom színét, ami nem volt megnyugtató. Gondolom ő is jól tudja, hogy egy csapással legyőzhetne, és csak szórakozik velem. Amúgy is kissé trollnak néz ki a srác. >.>
Egyébként, hogyan került ide? Mert mi nem hívtuk, az is biztos. Akkor viszont csak erre bóklászott? Neem, erre az esély kisebb az egy százaléknál. Esetleg ő is a küldetés egyik másik játékosa, akinek más célja van? Jó, ez abszurd. Kayaba csak ritkán talál ki olyan küldetést, amivel a játékosok egymást ölik. Lehet, hogy most rossz kedve volt, mert megjött az áramszámla, és a szervergép sokat fogyaszt. X3 De legyen akárhohyan is, annyi biztos, hogy rám támadott, tehát ellenség. És még a pirosodás gondolata sem áll fent, hiszen piros gyilkolással nem szineződik az indikátora. Remek. Akkor nem tehetek mást, szembe kell szállnom vele. Félek, hogyha elkiálltanám magam, vagy a medve jönne a társaim helyett, vagy pedig ő ölne meg, még mielőtt ide érnének. Viszont név nnélkül nem harcolok.
- Gondolom Kincaid-re és Ryutoshira hiába várok, egy az egy ellen fogunk harcolni. Mondd, fiú,  hogy hívnak? - kérdem tőle, mint egy rendes párbaj kezdetén. A szembenállók ezzel fejezték ki akkor is a tiszteletüket, hiszen igen csak szégyen volt egy névtelen kardforgatótól kikapni. Remélem benne is lesz annyi tartás, hogy elárulja.

A medve ahogy vártuk fekete indikátoros mob, mely igencsak lerontja az esélyünket, tekintve, hogy Kincaird úrfinak is szintén hasonló színezetségű az a fránya indikátor. Kincaid parancsát követve nem sok mindent tettem, csak karba font kézzel vártam, és készültem hátha valamikor közbe kéne lépnem. Mindenesetre, amit láttam nem volt éppen kecsegtető. A medve szegény petet alig taszította meg, mégis akkorát repül, hogy azt hittem ott helyben pixeleső terem a helyén, azonban úgy tűnt tévedtem, és a medve csak feleződött életsávval huppan egy nagyot, de ezt leszámítva nem történt semmi. Én nem sokat teketóriáztam mit tegyek. Pontosan azt, amire utasítottak, maradtam a helyemen. Tanatalosz azonban olybá tűnt másféle azonuláson van mint én. Nem foglalkozva Tantalosz utasításaival, és az én figyelmeztetésemmel, hogy ne nagyon menjen előre, aktivált egy képességet, és előhívott egy szárnyas lovat. Bár csodás jószág volt, én úgy gondoltam nem most van itt az ideje, hogy bármit is tegyünk. Némán néztem Tant felé, és azután is őt néztem, miután felszállt. Természetesen továbbra is álltam, ám most hátam mögött kulcsoltam össze karjaimat, és mély levegőt szívtam be tüdőmbe. Úgy érzem elég nagy baj lesz ebből a végén, de nem zavartattam magamat. Eddigiek alapján nem sok mindent ért el Tant, de annyit igen, hogy magára vonja a lény figyelmét. Kincaid azonban még mindig nem szándékozott semmit sem tenni. Még bámészkodhatnék itt egy darabig, hogy végre történjen valami. Mindenesetre olybá érzem, hogy Tantalosz túlságosan nagy feladatot vett magára. Nemsokára talán a medve bömbölése miatt megrémülve lepottyant a lováról, és kiszolgáltatottá vált a fekete barátunknak. Ekkor lépett színre egy 5. személy is, ha a 2 mobot is beleszámoljuk, magamat meg nem. Egy újabb fiú, aki fegyveréből kikövetkeztetve harcművész. Már-már azt hittem Tantalosz biztonságban lesz, mikor az új jövevény kis híján one hitelte. A medve is megindult kettejük felé, eközben Kincaid a pet irányába vette az irányt. Ej micsoda bonyodalmak. Kincaid mikor mellém ér hozzászólok, bár medvéék felé nézek.
- Remélem nem gond Uram, ha nem segítek biztonságba vinni a petet. Tantalosz úrfi, ha jól látom, bajban van. Ha esetleg nem találkoznánk Örvendtem a találkozásnak. – ezzel megindulok a társaság felé.
Bár a páncélom zörgött, én nem indítottam semmilyen csatakiáltást sem, hanem egyszerűen rápróbáltam sújtani a medve mancsára, mikor Tantalosz felé nyúlt (mikor a fegyverelütéssel próbálkozott), és akár sikerült, akár nem pajzsommal elfedem magamat, és elállom a lény, és Tantalosz közötti utat. Komor arccal azért nem bírtam megállni a következő szavakat.
- Tantalosz úrfi. Szép repülés volt, ha szabad megjegyeznem, de a landolást még finomítania kéne. De 10 pontból 2-t adok érte Önnek.
Kimondja, hogy nincs humorom? Jó akasztófahumor, de humornak, humor az is. Majd a medvéhez intézem szavaimat, aki nem úgy viselkedett, mint egy átlag mob. Egy átlag mob nem várna, rögvest támadna, nem megfélemlítéssel foglalkozna.
- Ne álljon az utunkba. A feladatunk egyik része a bocs biztonságos hazajuttatása. Szóval ne nehezítse meg a feladatunkat. – mondom, hátha a rendszer felfogatja a mobbal a mondanivalómat, ugyanis nem lepődnék meg ha NJK szinten állna eme nedve, majd az idegen felé intézem a továbbiakat – Önnel pedig lesz egy kis elintéznivalóm, ha nincs ellenére. Nem tűröm, ha társaimra orvul rátámadnak, még ha vörös is az említett társ. – de azért odasúgok még Tantnak is valamit – Vonuljon fedezékbe. Gondolom Ön sem örülne, ha pixeleződne. Az életem úgy vélem elég lesz egy-két csapásra, ha elég lesz, majd ha elég messze lesz jómagam is csatlakozok Önökhöz.
Mondom majd megemelve pajzsomat kész volta a védekezésre, illetve ellentámadásra.

// 300 szóval tartoztam kegyednek +-ba nem 50-el, Silica kisasszony, mert 500 helyett 200-at írtam előzőbe időhiány miatt, mert túl sokáig vártam a „felettesem” postjára mindenesetre ha jól néztem ezzel pótoltam, illetve támadásom sikerét Önre bízom, illetve Macira, ha a Kisasszony úgy véli inkább ő döntsön. //

A fiú válaszára már figyelni sem tudtam, mivel hirtelen előrontott a fenevad is. Et egyszerűen remek! Úgy tűnik, van választási lehetőségem. Vagy a fiú,  vagy pedig a medve öl meg. Azonban a medve nem támadott. Jobban mondva, nem minket támadott, hanem a fegyvereinket. Ezt nem értettem.  Miért akar minket harcképtelenné tenni, és miért így? Akkor már könnyebb,  hogyha belénk döfi mancsait. De pont a fegyvereket...
Tovább ezen nem gondolkodhattam, mert rögtön itt termett Ryutoshi úrfi, és már jött is segíteni. Meg gúnyolódni...
- Azért négy pontot megért legalább, hiszen eltereltem a kuma koma figyelmét. - vetettem oda neki, kissé játékosabban. Viszont neki sem kellett kétszer mondania azt, hogy hagyjam el a csatateret.
- Lekötelez, Ryutoshi úrfi. - mondtam a fiúnak,  és már ballagtam is kissé hátrébb, hogy kivonjam magam a csatából.
~ Szánalmas vagy. ~ mondta a fejemben egy hang. ~ Az előbb még szívesen áldoztad volna az életed azért, hogy a többieknek sikerüljön a küldetés. Most pedig? Meghúzod magad, míg a többiek harcolnak. Ez nem járja.~
Igaza volt. De mit tehettem? Az életem kicsi, és erőm sincs . Csak felesleges áldozat lennék, főleg, hogy Ryutoshi erősebb, és szembe tud vele szállni. De a medvével még ő sem bírna el. Ez aztán gondolkodtató... A fene vinné el, segítek neki!
Gyorsan megittam a potimat, és már indultam is vissza. Nem lehetek gyáva, ha egy társam bajban van. Igaz, hogy először nekem kellett segíteni, de akkor is. Egyszerűen nem ülhetek ölbe tett kézzel, az nem az én stílusom. Aztán mit vettem észre? A medve a földre rajzol! De... vajon mit? Egy maci. Aztán még egy. Mellé peddig egy ember is.
- Ezzel vajon mit akar ábrázolni? - kérdeztem Ryutoshitól, amikor visszatértem. Abban biztos voltam, hogy mondani akar valamit. De vajon mit?

Halvány mosoly játszott pár pillanatig az arcomon, Tantalosz játékos megjegyzésén, de inkább a mobra koncentráltam, nehogy nekikezdjen itt csapkodni, mert azt hiszem, semelyikünk nem örülne, egy-két nullázódásnak, főleg én talán. Mikor a fiú beleegyezett, hogy hátrébb megy, bólintok, hogy megértette, hogy ez most nem az ő kevéske életének való feladat. Bár én se vagyok sokkal jobb, azért én talán túlélnék 1-két csapást, még ha a kaszás fiú is támadna meg. Páncélzatom kicsit hangosabban megzörrent, ahogy harci alakzatba álltam ismét, de olybá tűnt, hogy vagy a medve most a mancsait fájlalja, amit nem hiszek, vagy talán sikerült egy értelemmel rendelkező mobot kifognom? Az valóban nagyon érdekes lenne. De előfordulhat, hogy a rendszer állította be ezt a funkciót, hogy érzékelje a medvéhez irányuló beszédet, és reagáljon is rá. Nem lepődnék meg egy újabb küldetés ikon megjelenésén, de olybá tűnt nem fog megjelenni semmilyen ikon, vagy figyelmeztetés. De a medve ám nagyon különös dolgokat tett. nekiállt ábrákat vésni a földbe… Most vagy én komplikálom nagyon túl, vagy ez már nem KA programozásának műve. Nem hittem el, hogy Kayaba ennyire kifinomult programozással vesződne egy miniküldetéssel. Bár kitudja, én mégse hiszem, hogy ez lenne az itt történő dolgok. Tanatlosz kérdésére  egy halk hm-öt engedek meg magamnak.
- 2 dolgot veszek ki. Vagy az hogy elrabolta a petet a gazdájától, és maga neveli fel… vagy hogy vissza akarja vinni. Már ha az a maci ott a mi célpontunk akart lenni. – majd a medvére nézek – rendben mi visszaszolgáltatjuk a tulajdonosának a barátját. Viszont itt le kell rendeznünk egy-két dolgot mi embereknek. – mondom majd a ránk támadó fiúra nézek fagyos tekintettel – ugye nem gondolja, hogy szabadon hagyom elmenni azon után, hogy megtámadta a társamat. Azonban.. lássa, hogy nem vagyok, kegyetlen párbajban fogjuk eldönteni a menetelét. Gondolom, Ön úgyse engedne el minket. Így humanitárius módon elintézhetjük. A győztes pedig ítélkezhet a másik felett. – mondom majd választ sem várva elküldöm a felkérést a fiúnak – Elfogadja, vagy inkább elmenekül teleportációval megfélemlítve, gyáván? – mondom kimérten, kellő éllel a hangomban.

Ryutoshi úrfinak bizonyára igaza lehetett a rajzzal kapcsolatban. De magában ez az egész nagyon furcsa. Egy mob, aki elakarja nekünk magyarázni, hogy mit is tesz éppen, és nem a rendszer ellenére nem támad ránk? Ez az egész túl abszurd ahhoz, hogy elfogadjam. De mi van, ha mégis? Ha a mobok már annyira intelligensek, hogy kapcsolatba tudjunk lépni velük? Ez egy új áttörést jelentene az emberek és a mesterséges intelligencia között. Főleg, mivel egy játékról van szó, ahol alapból be vannak programozva a mob-ok arra, hogy megtámadjanak minket. Ez is csak azt jelenti, hogy igenis vannak hibák a mi kedvelt adminunknak a programjában. De... Mi van akkor, hogyha ezt a hibát direkt generálta? Ez azt jelentené, hogy szándékosan készítette ezt a mobot, hogy zaklassa a helyieket és fejlődjön. Mert szinte biztos vagyok benne, hogy a mobok is tudnak fejlődni. Máskülönben nem lenne értelme az egésznek, és nekünk, játékosoknak óriási előnyünk lenne. Abban pedig mi az élvezet? Számára semmi, és számunkra is csak monoton farmolássá válna az egész. Persze nem mondom, a boss-okkal eddig megtudott minket szorítani, hiszen a szabadulásom után az volt az első, hogy megkérdezzem, hogy hányas szinten járunk. Amikor meghallottam, hogy a 16. szintet nyitották még csak meg, megnyugodtam. Ezek szerint van hova felzárkózni, és még lehetséges a felzárkózás. Az viszont már elkeserítőbb volt, hogy két év után még csak itt tartunk. Most vagy Kayaba Akihiko egy zseni, vagy pedig mi vagyunk bénák... Mind a kettőt lehetségesnek tartom.
Visszatérve a medvére, hogyha kommunikálni akar velünk, akkor egy próbát megér.
Ryutoshi úrfi lefoglalta a váratlan játékost, így én normálisan tudtam beszélgetni a medvével.
- Elnézést, Medve úr... Mi azt a küldetést kaptuk, hogy épségben vigyük vissza azt a kis macit. - mutatok a medvére, aki suttog neki valamit a fülébe. - Megengedi, hogy végezzük a kötelességünket? - kérdezem meg tőle. Most vagy megőrültem, vagy pedig egy zseni vagyok. Ez majd a medvén múlik.

Némán állok, pajzsom a lábamnál tartva, fegyveremet készenlétben tartva, ám a fiú nem úgy tűnik, hogy döntésre jutna. nem siettetem az elfordulást, kitudja, milyen dolgokon töri a fejét, így hát csak tovább nézem higgadtan, próbálva a tekintetébe fúrni sajátomat. Sokáig vártam, és nem leltem fel semmi tenni akarást. Vajon a fiú tart a tisztes csatától, vagy csak elkalandozott? A lényeg azonban annyi, hogy nem nagyon látszott tőle gyors reakció, így megcsóválom fejem, majd hátamra akasztom pajzsomat. A buzogányom az övemre tettem csak, hogy kéznél legyen, hátha szükségem lesz még rá. Fő a készenlétség. Karomat megtámasztva a markolaton elindultam Tantalosz felé, aki olybá tűnt megpróbál ismét szót érteni a medvével. Én biztos távolságból megállok, majd leguggolva a tenyeremet a bocs felé tartva megállok, és várok. Terveim szerint idejön a bocs megszaglászni, és nem szándékozik tovább idegenkedni, de mivel egy virtuális világban vagyunk, és alapjáraton is nem tudom, hogy vajon ez sikerülne-e medvékkel, így nem fűzők sok reményt, ám ha mégis közelebb jön a medve nyugodt, lassú mozdulattokkal megsimogatom a bocsot, és megpróbálom megkedveltetni magamat nála. Természetesen a nagy medvét sem hagyom kiszökni a látókörömből, nem szívesen örülnék a „Na találd ki, ki vagyok” játéknak, és alapból sem szerettem, nemhogy egy ilyen szintű mob lepne meg vele. Mindenesetre, ha sikerrel járok, ha nem felállok, és ismét azt kezdem el, amihez a legjobban értek. Némán várom, hogy mi fog történni. Elég nehéz így is a kommunikálás, nem szeretném még jobban megnehezítenünk a dolgainkat, így viszont maradt ez, de szerencsére nem is bánom annyira.