Re: Kis Patak #3

by **Shukaku** Csüt. Aug. 14 2014, 18:40

A sárkány elvigyorodott, és egyetértően bólintott a lány szavai hallatán.
-Ezek szerint ti is észrevettétek már ezt. Gratulálok. Az önkritika, és az, hogy felismerjük a saját hibáinkat és hiányosságainkat rendkívül fontos. Azonban az a baj, hogy ti ha el is juttok néha idáig, nem lépitek meg a következő lépést. Nem hagytok fel a hibás felfogással és cselekvéssel, hanem folytatjátok. Ennek semmi értelme nincsen.
Ezalatt Shu is elgondolkodik a hallottakon, és ő is egyértelmű jelzést ad arról, miként vélekedik az Ayani által elmondottakról, ám véleménye pont ellentétes, azaz hosszas fejcsóválás.
-Egyáltalán nem vagyok biztos, nem is láttuk azt a kristályt, csak RenAi mesélte. Az a fura, hogy ő arra a kristályra alapozza az egész kijutását, azért akar kijutni, hogy Ritát megmentse. Ő erre alapozva akar kijutni, én meg erre alapozva próbálok a bent maradás mellett… érvelni…
Az utolsó szón kicsit elgondolkodott, de azért kimondta. Végül is ez történt, bár eléggé értetlenül meredt a másikra ezután.
-Nem értelek én téged. Az előbb még azt mondtad, hogy nem akarod elveszíteni Tűzrózsát, most meg azt magyarázod, hogy miért fontos az, hogy segédkezz a megölésében. Tudod jól, hogy meg fog halni, ha kijutunk, és ő még segít is neked abban, hogy megöld. A petek ennyire… önfeláldozóak, és te mégis képes vagy megölni, és közben úgy csinálni, mintha fontos lenne neked. Sohasem értettem azokat az idomárokat, akik képesek a kijutásért küzdeni…
A sárkány szemeit lehunyva hallgatta a pacit, de nem válaszolt azonnal.
-Úgy látom, te elhiszed ezt a kinti világos mesét, amit ők. Ha elhiszed, akkor miért segítesz neki? Ha mesélt neked a kinti világukról, akkor tudod, hogy itt jobb helye van.
Majd úgy folytatta, hogy mindhárman érthessék.
-Még a mobok is képesek a saját életükért harcolni. Neked sem jó odakint, és nem akarod megölni a társadat. Miért harcolsz önmagad ellen?

by **Kusumi Ayani** Pént. Aug. 15 2014, 13:45

- Én csak pletykákat hallottam e felől. szóval látni még én se láttam ezt a nevezetes Rita kristályt. Mindenesetre nem támasztanék rá sok hangsúlyt. Amúgy… Tűzrózsa és én úgy véljük, néhány dologban túl kell néznünk saját kívánságunkon, és meg kell látnunk a többiek érdekét. Való igaz, hogy a kisebbség itt bent is boldogan elélne. Viszont a többség ki akar jutni, és Tűzrózsával megegyezve segítjük őket, akár az életünk árán is. Ez a mi vágyunk. De… hogy valóban az igazat mondjam… én legfőképpen Mirika miatt teszem. Megmentett az őrület hullámaitól, mikor befogadott a céhébe. Nem elég, hogy a mentális képességeim is stabilizálódtak, de az ember fóbiámat, is sikerült legyőznöm. Ha aznap nem hívott volna, be a céhébe nem hiszem, hogy most itt lehetnék. – mondom, miközben pacim fejét vakargatom, és hosszú szünetet tartok, majd reménykedve megpróbálok gyors témát váltani – Amúgy Shu, csak kíváncsiságból, te hogyan állsz jártasságok ügyben? Én T3-as Potifőző és T2-es Fegyverkovács volnék másodlagos jártasságokat figyelve. Ugye te nem vagy közülük való? – mosolygok rá kihívóan – Így is elég kevés a vevőm, elég baj van így is Shizuval… ember kész szerencse, hogy ilyen későn lépett Tiert, vagy semmi vevőm nem lett volna…
És való igaz. Kíváncsi voltam vajon ő is egy rivális lesz-e vagy még egyáltalán nem is boltos, legalábbis én még tuti nem vásároltam nála, ha van valamilyen boltja. Amúgy jobban belegondolva lassan a Fegyverkovácsolást is léptethetném… Sajnos Fegyverkovácsok közül leginkább egy másik kovácsot keresnek fel, és én nálam is csak Rúnákat visznek. Így viszont nagyon lassan megy feljebb a tapasztalatszerzésben az a jártasságom.
- Ja, igen ha lesz idomár fegyverem kovácsolásra kész majd szóljak? A harc hevében nem figyeltem meg sajnos nálad milyen fegyver van. Valahogy gyakrabban néztem Timi mikor akar megkarmolni. – mosolygok rá a sárkányra fáradtan.
Tűzrózsa eközben megrázza a fejét.
~ Ahogy nekem ez a világ, neki az a valódi otthona. Segíteni akar kijuttatni a barátait, én meg kitartok mellette, még ha az életemmel is kell érte fizetnem.

by **Shukaku** Pént. Aug. 15 2014, 14:12

A lány csak elhúzta a száját, majd inkább elmosolyodott. Milyen szép is az önfeláldozás, és mekkora baromság is egyszerre, főleg így, hogy teljesen hasztalan.
-Honnan veszed, hogy mi vagyunk a kisebbség? Te sem akarnál kijutni, és te is csak azért teszed, hogy másoknak jó legyen. Sok olyan embert ismerek, aki még szintén nem akar kijutni, és az is lehet, hogy igazából mi vagyunk többségben.
És ekkor gondolt egyet, és ki is mondta a szavait.
-Ennyi az egész? Ez tartja vissza az embereket attól, hogy nyugton maradjanak? Már Re… más is mondta, hogy csak a frontharcosok bosszújától fél, és ezért nem meri kihagyni a bossokat, de ha csak tényleg annyi kellene, hogy azok, akik szeretik ezt a világot kiálljanak, és megmutassák, hogy igazából ők a többség, akkor már sokkal jobban tudom, hogy jó az, amit elkezdtünk csinálni. Talán így majd még össze sem kell csapnunk, és nem lesz harc sem, hanem csak meglátjátok, hogy mi vagyunk többen, és akkor majd a frontharcosok követik azokat, akik élni akarnak, ahogyan most nekik kell bujkálniuk. Csak… ott majd nem kell bujkálni, mert mi nem akarunk bántani senkit.
Annyira belelendült a hipotézisbe, hogy a kérdést majdnem elfelejtette feltenni.
-Senkinek nem tartozol az életeddel, szerintem ezt Mirika sem kérheti tőled, és te sem kérheted Tűzrózsától. Ennyi erővel meg is ölhetnéd akár most rögtön. Viszont… ha kiderül, hogy mi vagyunk többen, és igazából az a többeknek, a nagyobb köznek a jó, ha nem harcoltok a kijutásért, akkor beleegyeznétek abba, hogy maradjunk?
Ez még sohasem jutott eszébe, de most Ayani szavai elgondolkodtatták. Már RenAi is említette felfuvalkodottan, hogy ő a közjóért cselekszik, mintha csak a kijutni vágyók lenne a köz, ők pedig a feláldozható, vállalható veszteség. Ha fordul a kocka, akkor is így fogják látni?
-Shu kristályíró, a fegyvert pedig megköszönjük, amennyiben elkészíted.
Zárta rövidre a témát a sárkány, mielőtt Shu túl sok információt adna ki, majd ismét megismételte a pacinak a lány szavait.
-Ha kijut akkor te biztosan meghalsz, őt pedig nem tudod megvédeni. Itt bent mindkettőtöket megvédheted. Azt pedig tudd, hogy nem a barátait segíted. Egy barát nem kérné tőle, hogy áldozza fel önmagát. Azokat segíted, akik kihasználják és megölik. Csodálkozom, hogy ezt eddig nem vetted észre.
És az úszó eltűnt, majd egy rántás, és újabb fogás...

/angolna/

by **Kusumi Ayani** Szomb. Aug. 30 2014, 20:38

Most már tényleg zavart kissé Shu álomvilága. Tényleg ennyire naiv? Ennyire… tényleg nem lehet ilyen egyoldalúan nézni. Megtehettem volna, hogy ismét megrázom a fejemet, és nekiállok vitatkozni, de Shu majdnem megnevezett egy embert, és nekem volt is sejtésem is, hogy ki az. Fújok egy nagyot, és inkább nem szólok többet, csak némán hallgattam a lányt, had fejezze be. közbe Tűzrózsa is hallgatta Timidust, de mielőtt befejezhette volna a sárkány, toppantott egyet, majd Timidus szavába vágva szólt hozzá.
- Kérlek, ne vitatkoztam. Én így határoztam, ahogy Gazdám is. Kérlek, tartsad tiszteletben. Az én elhatározottságaim szilárdak, akár belehalok, akár nem!
Végül kis idő után odafordultam Shuhoz.
- Shu. Komolyan azt hiszed, hogy Anat, Miri, Peter vagy Chan képes lenen bárkire veszélyt jelentve haragudni? Jelenleg a Voice, az Artes, a JL, a Young Justice és a White Rose. Az 5 zöld céh, akik a legnagyobb befolyással rendelkeznek a fronton, és valamely szinten harcolnak is ott, legalább 1 taggal. Ők azok, akik tartják magukat a kijutáshoz, és ők azok, akikről te azt feltételezed, hogy képesek lennének ártani másoknak, csak azért, mert kihagynának egy bosst, vagy, mert elvenné valaki egy vadászterületet? Értem a nézőpontod, de én úgy vélem helyesen cselekszek. Kérlek, itt fejezzük be a témát… nem szeretnék beszélni róla... nagyon… kényelmetlen téma ez… kérlek…– nézek szomorkásan a lányra.
Ekkor ugrott meg az úszó, és én rántottam is ki, hogy eltereljem a figyelmemet a mondottakról. Sikeren fogtam is valamit, így le is ellenőriztem mi is valójában az, talán kicsit több ideig, mint illett volna, majd végül kicsit feszülten visszadobom az úszót a vízbe, persze miután csak felcsaliztam.

// korall //

by **Shukaku** Szomb. Aug. 30 2014, 21:15

Persze. Miért is várt őszinteséget tőle, amikor ugyanolyan kétszínű, mint akárki más az emberek közül? Amikor magának érvel, akkor használja azt az érvet, hogy ő csak a többség akaratát teljesíti, de ha már kiderülne, hogy a többség akarata mégsem az, meg inogna alatta a szék, akkor persze kihátrál. Tipikus felnőttes hozzáállás. Ha nincs igazam, akkor kijelentem, hogy téma lezárva, mert akkor nekem lesz igazam, vagy legalább is nem derül ki, és nem kell bevallanom, hogy nem nekem van igazam. Gyönyörű. Shu tudta jól, legalább is Timidus elmondásai alapján tudta, hogy Anat bármire képes lenne az ellen, aki közte és a kijutás között áll. Timidus nem hazudott, így hát hinnie kellett neki. Chan már nem egyszer ordította le a fejét, és küldte el a búsba, Peter pedig már nem törődött vele, pedig azt ígérte, hogy a legjobb barátja lesz, és majd akkor is segíti, ha kijutnak innen. Már itt bent sem segíti. Az emberekben nem lehet megbízni, miért is akarna kijutni közéjük. Itt van Timidus, akiben viszont megbízhat, és aki önzetlenül segíti őt.
-Nem feltételezem. Én nem feltételezek semmit. Én csak azt tudom, amit nekem elmondtak, mert nektek nem merik elmondani.
Egy beletörődő, szomorú rándulás húzta lefelé egy pillanatra az ajkát, majd folytatta.
-Nem tudom hogyan lehet idomár olyasvalaki, aki csak így, egyszerűen elfogadja, hogy megöli a társát.
Idegesen szorongatta a pecabotot, és nem nagyon tudott többet mondani. Újra sírhatnékja volt. Timidus azonban természetesen nem volt ilyen könnyen legyőzhető, ugyanazzal a nyugodtsággal válaszolt tűzrózsának, akárhogyan toporzékolt a paci.
-Te nem határoztál. Csak azt teszed, amit a gazdád mond. Ezért is használod a gazda szót a társ helyett. Ez nem elhatározás, ez öngyilkosság. A mi feladatunk megvédeni az idomárokat. Ha meghalsz, azzal nem teljesíted a feladatodat, és haszontalanná válsz.
Elfordította a tekintetét, majd fejét a lány ölébe helyezte, aki lassan simogatni kezdte a sárkányt. Ő volt az egyetlen, aki megértette.

by **Kusumi Ayani** Pént. Dec. 05 2014, 22:06

//zárás//

Shu kijelentése után hosszasan nézem őt. Tűzrózsa is hasonlóan tesz, csak ő éppen Timidussal. Végül társnőm töri meg a csendet. Prüszköl egyet, és megrázza fejét, amitől lángoló sörénye ide-oda leng. A sörény tüze mintha még élesebb, még intenzívebb lenne.
~ Idefigyelj Timidus. Lehet, hogy gazdának hívom, de tudom, hogy képes lenne az életét adni értem, és én is hasonlóan érzek iránta. És veled ellentétben azt is tudom, hogy hol a helye Ayaninak. Mesélt nekem a kinti világról. Mesélt nekem arról mennyi fájdalmat élt már át ott kint. De én tudom, hogyha ezeket nem élte volna át, nem az lenne, akit én születésemkor megismertem, és akit mai napig védelmezek. Ő számomra az indok, hogy másnap is ugyanúgy ragyogjak, mint előző nap. Ha nem lenne, ő talán még mindig egy szikra lennék csak egy apró tojásban. És nem hagyom sem neked, sem a gazdádnak, hogy megkérdőjelezzék a szavait, a tetteit, vagy a mi voltja bármely részét! Mellesleg… nem. A mi feladatunk nem megvédeni az idomárokat. A mi feladatunk segíteni őket bármi is a céljuk. Támogatnunk kell a harcban, és őriznünk, mint a szemünk fényét. – végül dobbant egyet – Most viszont a beszélgetésnek vége. Távozunk!
Felém fordul a petem, és mélyen a szemembe néz. Int egyet a fejével majd elindul a fák felé. Utánanézek egy darabig, majd elrakom gyors a horgászbotot, és felállok. Shuék felé nézek szomorkásan, és egy apró biccentést követve elbúcsúzok, majd még amint utolérem petemet elővarázsolom a kristályom, és halkan motyogva adtam ki az utasításokat.
- Teleport… Kezdetek Városa.
A kéklő fény körbeölelt minket, és elragadtak minket, otthagyva a lányt, és a sárkányát a parton.

Off: elég gyorsan jött a post ahhoz képest mennyire nem akarta a porcikáim leírni o.O viszont legalább egy szép hosszú petbeszéded kaptál ^^ ennyire még semmikor nem merültem bele abba, hogy Tűzrózsa mit érez valójában o.O

by **Danee** Szomb. Május 09 2015, 23:44

Áj hez ritörnd!

A múltkori tavas horgászás eléggé befulladt, és nem is nagyon van meg, hogy mi is történt végül, talán volt valami az italunkban. Gina?

Azóta "rengeteget" vadásztam helyette, de halhoz nagyon nem jutottam a tányéromon lévő jól átsült példányokon kívül.
Úgyhogy napról-napra ott motoszkált benne, hogy mégis csak adni kéne egy második esélyt ennek a számomra teljesen unalmasnak bélyegzett tevékenységnek, mert hát mégsem teljesen ugyanaz a téma mint, ami a valóságban lenne.

Úgyhogy szedtem a cókmókomat, a szekrényből előkotortam a porosodó horgászbotjaimat, meg a többi kelléket, és máris úgy néztem ki mint egy elfuserált karácsonyfa. De hát mégis csak van valami előnye annak, hogy ez nem a valóság: Ment minden a tárolóba!

Minthogy nem igazán ismertem a horgászos helyeket, gondoltam akkor biztosra megyek és a tizedik szinten szafari néven futó helyek egyikét látogatom meg, csak lesz tán ott olyan hely, ahova még le tudok ülni.

A biztonság kedvéért csomagoltam enni, inni valót, szigorúan saját készítésűt, annyit, hogy akár egész napra elég lett volna.
Így indultam neki, teljes túlélőfelszereléssel terepesen, mintásan, és azért a vizipipát is bezsákoltam, hogy legalább legyen is értelme a céltalan üldögélésnek.

Nagyon elszámítottam magam, talán valami horgásznapok lehetett, mert totál tele volt minden stég, és placc.
Aztán az utolsó helynél legyökereztem a földbe. Előttem a stégen egy túlon-túl is ismerős lányka ült.
- Miu?
Nem, nem ez nem Miu. konstatálom, ahogy a stégen űlő női alak felém fordulva rám mereszti értetlen bajszos képét
- Ömmmm, bocsánat, összekevertem valakivel - hadartam, majd sietve szedtem a lábam, hogy mielőbb elhagyjam a kínos jelenet helyszínét.
Kisvártatva leroskadtam egy nádastól mentes részen, ahol még csak stég se volt kiépítve, s egykedvűen, belóbáltam a pecabot végére szerelt csalit. Félre is tettem, mert még Mindig Ő járt az eszembe, úgyhogy írtam neki.
Bár nem jutott eszembe semmi, amivel fogást találhatnék rajta. Vagyis lett volna pár dolog, de...

Danee írta:Szia Miu!
Szeretnék csináltatni veled pár fegyvert, de előbb meg kéne beszélnünk a részleteket egy nyugodt helyen. Ha érdekel az üzlet, ezen a koordinátán megtalálsz ma!
Üdv:
Danee

by **Miu** Szomb. Május 16 2015, 23:22

/Danee/

A mai vadászós nap és ehhez mérten kint rohangálok erdőn-mezőn a vadakat hajtva. Kivéve, amikor a képességemmel előhívott kardokat hajítom utánuk. De az egy más történet és ritkán jutok el arra az idegi szintre, hogy ezt csináljam. Most egyelőre még élvezem azt, hogy az állatkák után vetődve próbálom meg elkapni őket. Már jó ideje kint játszadozhattam a vadász mezőkön, mikor is kaptam egy üzenetet. Persze a sípolást az éppen kiszemelt állatka is meghallotta és kereket oldott.
-Ilyen nincs… pedig már majdnem meg volt…
Morgolódtam magamban, miközben megnyitottam az üzenetet. Sajnos jelenleg az üzenet feladóját se szívlelem nagyon, hát még azt, hogy hála a tökéletes időzítésének, meglógott előlem a kiszemelt vad.
Egyáltalán nem rémlik, hogy valaha is említettem volna neki, hogy fegyverkovács vagyok és a boltom is csak mostanság nyílt meg és még senkinek se újságoltam el ezt sem… Na de mindegy is. Bár választ nem írok, de megindulok a megadott koordináták felé. Csak kissé lassan, mert minden útba kerülő állatkát megpróbálok elkapni. Na meg emiatt el is tévedek párszol, de nagy nehezen a célállomásig is eljutok, csak épp nekem nem tűnik fel a dolog. Ugyanis épp egy rókát kergetek fel-alá. Utána vetődök egy nagyot és pár métert csúszok a talajon is, természetesen arccal előre, mert olyan „finom” a fű. Az a sunyi róka meg megállt és bámulta mutatványom és tuti, hogy ki is nevetett… Most már csak azért is elkapom!
Persze nem jött össze. A kis ravasz befékezett én meg átbukfenceztem felette és fejel előre belecsapódtam a vízbe. Igazából nem is tűnt fel, hogy előttem víz van. Kicsit fuldokolva bukkanok fel a víz felszínén és mikor vennék egy mély levegőt, egy elvetemült hal ugrik bele egyenesen az arcomba. Mivel épp nagy levegőt próbáltam venni a számon keresztű, így mikor a halacska a képemnek ütközött volt szerencsém megkóstolni kicsit. Zárásul még kaptam is egy pofont a hal farok úszójától, mikor épp megfordult az arcomban.
Köhögve próbáltam meg kiköpködni a számba maradt pikkelyeket, majd mikor végre kicsit észbe kaptam, már használtam a patak vizét is, amiben épp pancsikolok és igyekeztem kiöblíteni a hal maradványait a számból…

/a gonosz elvetemült hal, pedig egy Keszeg volt <.

by **Danee** Vas. Május 17 2015, 17:45

No lám, lám ki prüszköl itt mögöttem, csak nem egy újabb Miu-hasonmás?
Vajon neki hitler-bajusza, vagy körszakálla lesz?
Lopakodásból nem voltam jeles, de azért nagyon igyekeztem, úgy is épp pancsikolt valami az egyik horgon:
Figyelem elterelésnek kitűnő
Óvatosan, lábujjhegyen tipegtem, akár egy balerina és közben felhangzott a Cukor Tündér Tánca a Diótörőből...
Slisszantam akár egy kígyó, és hopp, már a Miu-hasonmás mellett is teremtem.
Négykézláb, ofcourse.
Kedélyesen öltöttem nyelvemet a vízbe, se lefetyeltem a patak hűséből
Majd érdeklődve néztem fel, "Miu" felé
- Nahát, te már tényleg úgy nézel ki mint az a lány, akit ismerek! Ma mindenki Miunak álcázza magát? - majd újat lefetyeltem a patakból, és megráztam a víztől nedves sörényemet
- Apropó nem találkoztál Timonnal és Pumbával? Itt kéne már lenniük, 6ra beszéltünk meg közös horgászást, tóba ugrálást és bogár evést!
- Szereted a bogarakat? Nagyon táplálóak! - forgattam ki egy követ és emeltem felé a gilisztás-hernyós-bábos oldalát
Sajnos nem jutott eszembe további blődség hirtelenjében, ezért egy tenyérbe mászó mosollyal felegyenesedtem és egy szép testcsavarással be kacsáztattam az élő-faunás követ a vízbe
- Szia Miu!

by **Miu** Vas. Május 17 2015, 18:35

Épp igyekszem kiheverni a hal támadást, meg persze a hal pikkelyeinek ízét is igyekeztem kimosni a számból. Igazából azt se tudtam, hogy hol vagyok, és hogy van e más a környéken. De balszerencsémre volt valaki a közelben és természetesen ki lett volna, ha nem az a kerge és ma még a szokottnál is bizarrabb a viselkedése. Lehet, most lenne itt az ideje annak, hogy meneküljek. Még-még tovább fokozza, ige most kéne felvenni a nyúlcipő és többet szóba se állni vele. Ez már súlyos elmebaj, amit produkál. A lesújtó értetlenség ült ki az arcomra és egyszerűen se köpni se nyelni nem tudtam. Az egész végére pedig az értetlen tekintetemből egy kicsit lenéző tekintet lett és azt sugározta a Kerge felé, hogy „Te nem vagy normális! Most komolyan azt várod, hogy szóba álljak veled ez után!”. Lassan, de biztosan sikerült feldolgoznom minden történést, majd egy fáradt sóhaj megejtése után, csak megszólaltam. Pedig nem akartam, igazából minden porcikám azt kilábalt, hogy „Menekülj még nem késő!!”. De nem igazán szokásom a kis hangokra hallgatni, szóval maradtam.
-Szia… Kerge. Mond csak, te milyen szerekkel élsz vagy netán odakint valami kényszerzubbonyos idióta lennél? >.>
Kimásztam a vízből, majd felvettem a három méter tisztes távolságot Daneetól. Bár lehet, hogy ez még mindig kevés.
-A másik fontos kérdésem meg az lenne, hogy még is honnan a fenéből tudod te azt, hogy fegyverkovács vagyok? Az életbe nem említettem még neked és még csak a műhelyem közelébe se láttalak egyszer se. <.<
-Mond már el nekem, mert az én tippeim elég rosszak és egyik se jelen jót rád nézve.

by **Danee** Vas. Május 17 2015, 19:49

Büszkén vigyorogtam, amint észrevettem a lány arcán a megrökönyödés nyilvánvaló jeleit, majd a értetlenséget és a hülyeségem okozta lekicsinylő vonásait
Igen! Sikerült! Ismét!
- Daneenak hívnak - néztem ezúttal én is lesújtóan
- Azt hittem minden lány oda van az oroszlánkirályért... - forgattam a szemeimet sértődötten
- Hát... utánajártam... - vallottam be kelletlenül - pedig jártam már a közelében, csak igyekeztem észrevétlen maradni. Mármint nem jártam még odabent...
- De... ez most szerintem nem is fontos, ne firtassuk, hogyan jutok hozzá az információkhoz, legyen ez az én titkom...
- Szóval, minthogy tudomásomra jutott: fegyvereket készítesz, és hogy-hogynem a közelmúltban a birtokomba kerül pár olyan cucc, amiről meg vagyok győződve, hogy éppen ebből kifolyólag érdekelni fog!
Mocskos nagy mázlista vagyok hogy lecsaptam a kiárusításra Veregettem magam vállon képzeletben
- És ezeket ingyen a rendelkezésre is tudom bocsájtani... - hintettem el részinfókat
- Tudom, hogy nem éppen úgy viselkedtem a legutóbbi alkalmakkor, ahogy az illett volna, és talán meg kellett volna beszélnem veled, vagy legalább is szólnom kellett volna, miért is hagyok ott hirtelen mindent és mindenkit, Téged is beleértve... de... egyszerűen elegem lett az egészből...
Nagyot fújtam, gondolatnyi szünetet tartva
- De most már összeszedtem magam és nem fogok foglalkozni olyan dolgokkal, amiken úgyse tudok változtatni, nem stresszelem magam velük, inkább arra koncentrálok, amit meg tudok és szeretnék tenni
- Szóval, szeretnélek kiengesztelni, de nem tudom, hogyan tudnálak, gondoltam, rendelkezésedre bocsájtom, a félve őrzött kincseim. Csak neked...
- Receptek, a legjobb minőségű fegyvereké - Meg egy csokor virág is előkerült, csupa tulipán

by **Miu** Vas. Május 17 2015, 20:15

-Én meg elneveztelek Kergének. Ahelyett, hogy bajod van vele, inkább érezd magam megtisztelve emiatt. Razz

Vágom vissza kötekedő hangnemben.
-Illik hozzád ez a név, kiérdemelted. :3
A hosszú monológjának az első felét csak szem forgatva hallgattam, majd idővel csak szimplán egy érdektelen arckifejezést felvéve hallgattam tovább. Nem-nem azért ennyire egyszerűen nem lehet megoldani a dolgot. Az még hagyján, hogy eltűnt, de hiába kerestem nem válaszolt és még csak megtalálni se tudtam, pedig én igyekeztem felelni a viadal után. De még a mini térképen se tudtam lekövetni, hogy merre is keressem. Azt az ideget, amit megettem miatta, pedig nem fogom ilyen hamar elfelejteni egy pár ingyen felajánlott fegyver recept és egy csokor virág miatt. Persze a haragomból azért lentebb adok, de annyira jóban még nem leszünk ettől.
-Most tényleg ezzel akarsz lekenyerezni. Nem tudod, hogy mit megaggódtam érted, meg mennyit mentem utánad hiába. Egyébként meg engem a cukormáz sosem hatott meg. Egyszerűen csak beszélned kellet volna velem akkor <.< … De mivel megkésve csak rájöttél, így már nem haragszom annyira, de ennyivel nem fogod tudni megoldani a dolgot.
-Ohh… és ebből nehogy azt szűrd le, hogy most el kell halmoznod még jobban mindenfélével, mert ezt kicsit sem igénylem és egyébként sem hat meg. Az ajándékokkal egyébként se lehet megoldani a problémákat csak elfedni.
Továbbra is tartottam a távolságot és azon járt az agyam, hogy mivel is tudnám elterelni a témát.
-Nah de akkor azt hiszem, hogy ez a téma ennyibe ki is merült. Innentől hogyan tovább vagy most már mehetek a dolgomra?

by **Danee** Vas. Május 17 2015, 20:47

- Nem. Utálom, ha másként neveznek, mint, ahogy azt én szeretem, és ha a továbbiakban is így szeretnél nevezni, akkor bármennyire is élveztem eddig a társaságodat, itt foglak hagyni, és nem fogok tudomást se venni rólad.

Eme kinyilatkoztatásom közepette pedig keresztbe fontam a karjaim a mellkasom előtt
- Tényleg - válaszolom szemrebbenés nélkül
- Szóval ezt úgy értsem, hogy nem szeretnél a jövőben tőlem soha semmilyen alkalomra bárminemű ajándékot kapni? - fordítottam félre a fejem
- Ne várj még, ha hajlandó vagy csak simplán Daneenak hívni, ahogy eddig is tetted, akkor kérlek maradj még
- Igazából, arra akartalak rávenni, hogy csatlakozz - néztem sokat sejtetően a horgászbotok felé
- Az első fogás... hogy is mondjam - kerestem a szót - nem éppen egy hal volt, és azt remélem, hogy majd meghozod a horgász szerencsém, amúgy sem vagyok járatos a halfogásban, el kéne a segítség, és nem csak ez ügyben...
- Múltkoriban már volt egy próbálkozásunk e téren, de az... hogy is fogalmazzak, hát az nem volt túl produktív végkimenetelű

by **Miu** Vas. Május 17 2015, 21:04

-Most mi baj van a Kergével? Semmi rossz nincs benne, mert tényleg az vagy… Mint mondottam illik hozzád. <.< De felőlem hagyj csak itt megint, most már nem fog meghatni a dolog…De most már tényleg nem. >.>
Nem válaszolgattam a kérdéseire csak csendben végig hallgattam mindent amit, mondott és csak mikor befejezte a beszédet, akkor kezdtem neki én a csacsogásnak.
-Úgy néz ki, hogy nem igazán értetted meg azt, amit mondtam. De mindegy is. Nem arról volt szó, hogy ha továbbra is tartom azt, hogy Kergének hívlak akkor itt hagysz. Akkor az ajándék témát is lehet ejteni, meg minden ilyesmit… Tudod mostanság senkit se szokásom a nevén szólítani, mindenki kapott már tőlem valami becenevet és legtöbbször olyat, ami ráillik. Kevesen vannak, akik nem olyan nevet kaptak, még… Egyébként is haragszom még rád picit, nem fogok haptákba állni a feltételednek. ˇ^ˇ
Egy pillanatra a horgászbot felé néztem én is, majd eszembe jutott az előbbi mutatványom és a támadó hal…
-Hmm…Szerintem nem hinném, hogy most te lennél az aki sokáig megmarad itt Kerge. Bár igaz neked nem is kell menned sehová, mert ha nem igényled az új neved miatt a társaságom, akkor én tovább is állok és kétlem, hogy sokat tiltakoznál ez ellen, már csak az előbbi szavaidból következtetve is.
-Szóval maradhatok, de most Kerge lesz a neved egy jó ideig. Majd szólok, ha kiérdemeltél egy másik nevet vagy azt, hogy megint rendesen szólítsalak. Addig viszont vagy elviseled, vagy viszont lágy tojás! ˇ^ˇ
Nem is magyaráztam tovább. Igazából felesleges tovább húzni-vonni bármit is. Ha a továbbiakban nem akar többet hallani felőlem, akkor nem fogom tovább zavarni…

by **Danee** Vas. Május 17 2015, 21:31

- Kizárt. Kizárt, hogy ebbe az elnevezésbe belenyugodjak. Mindig is utáltam a címkézéseket, és nem felnőtt fejjel fogom majd eltűrni, hogy valaki, bárki, akárki, akár egy eddig aranyosnak hitt lány csúfneveket aggasson rám - válaszolom ingerülten és felpattanok a földről
- Márpedig pont én leszek az aki nem fog tágítani innen, mert amit elkezdtem, ezt a horgászás izét, azt be is fejezem - azzal fogtam magam és visszasétáltam az alig pár méterre levő pecabothoz. Magam alá húztam az összehajtható széket, és megragadtam a botot. Sajnos már valami elvitte a csalit, így morogva újra kellett csinálnom az egészet, pedig a fenének se hiányzik már ez az egész
- Elegem van - rúgtam bele a dobozba, amiben a többi felszerelés pihent
- Csak azért jöttem le erre az isten háta mögötti helyre, hogy kiszellőztessem az agyamat és lenyugodjak, mert állítólag ez remek időtöltés hozzá - hajítottam a bot végére nagy nehezen feleszkábált csalit, de sehogy se sikerült kellő távolságot dobni vele, és morogva orsóztam vissza
- És én bolond azt reméltem, hogy majd veled is rendeződhetnek a dolgok és talán együtt is tudnánk dolgozni, mert nagy szükségem lenne még emberre... - azzal felrúgtam a vödröt, amiben a korábbi kapás "eredménye" csücsült
A kagyló azzal a lendülettel vissza is szánkázott a vízbe
- A többiről... nem is beszélve... mindegy... hagyjuk... azt csinálsz, amit akarsz. Többet nem foglak zargatni - hajítottam be végre sikerrel a csalit

by **Miu** Vas. Május 17 2015, 21:51

-Én nem gúnynévnek szántam…
Hát elég sokféle reakcióra számítottam, de a dühkitörésre pont nem. o.O
-Én nem mondtam, hogy el kell menned innen, horgássz csak…
Igazából felesleges volt elkezdeni a mondatom, meg befejezni se sikerült. Felesleges egy őrjöngő személynek bármiféle mondandóba is belekezdeni, mert csak jobban felhúzza még az is, ha csak nyugtatni próbálják. Én maradtam a helyemen és csak néztem, ahogy dőlt borít mindent maga körül és őrjöng. A kisgyerekek szokása ilyen toporzékolást levágni, mikor elveszik a játékét vagy épp nem kapja meg azt amit akart és egyéb unszimpatikus helyzetekben teszik meg ugyanezt, amit most Danee provokált. Nem igazán mertem megmozdulni, mert szerintem most simán lecsapna egy rossz levegő vételért is. Bár azt sem értem, hogy ez most minek is érdekel. <.< Na, jó tudom, miért érdekel, mert senkivel se szeretek haragba lenni, legalább is sokáig biztos, hogy nem. Na, jó öt percnél tovább már nekem szenvedés haragot tartani, de néha muszáj. Csak most meg azt nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az őrjöngő vadállat itt tőlem nem mesze. Pedig csak kéne valamit csinálni, ami nem az elpárolgás. Viszont még egyszer se féltem kicsit se Daneetól, szóval most kissé le vagyok dermedve. Nem tudok se köpni se nyelni és még csak levegőt is alig merek venni. Ezek szerint az ő határai elég kicsik, ezért nekem sikerül gyorsan át is lépnem. Áhh… most mit csináljak, félek oda menni hozzá. Mozdulni is csak egy lépést tudtam hátra, felé egyszerűen nem tudok haladni. Fura félni olyan valakitől, akiről eddig ezt el se tudtam volna képzelni… A megszeppent ábrázatom jól egész jól lelehet olvasni, hogy megvagyok ijedve.

by **Danee** Vas. Május 17 2015, 22:23

- Pedig az én fülemben úgy cseng... - mondom a víz felé fordulva
- Utálok horgászni - pattanok fel a székből, a magasba emelem a horgászbotot, hogy jól a földhöz vágjam, de aztán mozdulat felénél meggondolom magam, és csak szépen visszahelyezem a támasztékra
- Nem értem mit lehet ezen élvezni, egész nap kint ülsz, kánikulában, szélben, fagyban, éjjel nappal, várod, hogy majd egy hal kegyeskedik ráharapni a horogra
Egyébként is állatkínzás vergődni hagyni a vödörben, míg haza nem viszem, a visszadobott megsebesített halnak meg pláne nem látom értelmét, de ennek már nem adok hangot...
- Inkább egy jó kis videojáték, filmnézés, egy finom étel vagy ital a kellemes melegben, vagy épp hűvösben, ahogy éppen jól esne, ehelyett a marhaság helyett - azzal elő is hívom a kardom, levarázsolom a lábbelim, zoknistól, a nadrágot is egy rövidebb szárúra cserélem ott helyben és belegázolok a vízbe.
- Az nyugtató lenne, de még ezzel is gyorsabban kiszellőztetem a fejem - csaptam le a vízbe egy arra úszó hal után - mint azzal ott - néztem a pecabot felé
A kard, mint ahogy az várható volt a hal mellett fúródott a mederbe, meg se karcolva a sikamlós kis pikkelyeit.
- Hüm? - néztem a lányra, aki meglepetésre még mindig ott volt, ahol az imént láttam - Hüm? - néztem meg jobban az arckifejezését
- Te megrettentél tőlem? - szegeztem neki a kérdést, de aztán legyintettem, és inkább újra lecsaptam egy másik hal után - Nem kell tartnod tőlem, nem bántok nőket

by **Miu** Vas. Május 17 2015, 22:50

Nem szálltam vitába, most nem egy random kitalált elnevezés miatt fogok pattogni, egyébkén se merek vitába szállni. Én oda gyökereztem a helyemre és ügyeltem a légzésemre, hogy még csak véletlenül se vegyek rosszul levegőt. Még akkor se mertem megrezzenni sem mikor, úgy nézett ki, hogy Danee kezd lehiggadni. Még csak rá se néztem. Csak arra összpontosítottam, hogy kilégzés-belégzés. Meg persze arra, hogy szobrot játsszak… A hozzám intézett szavaitól se lettem nyugodtabb. Attól én még nem merek megszólalni. Sőt kezdem egyre rosszabbul érezni magam. Bár azt nem tudom, hogy miért. Végül sikerült kitörnöm a szobor figurából és sikerült hátat fordítani Daneenak, majd ezzel a lendülettel a földre is rogytam. Most már tényleg nem értem az egészet, meg azt se, hogy mi a manó törhetett rám. Egyszerűen már majd felrobbanok, de én nem a dühtől, hanem a síró görcstől és pont emiatt is fordítottam hátat. Mert milyen az már, hogy én húzom fel a másik idegeit, meg én adom a sértődöttet, aztán sírva kérek bocsánatot és egy félnapot át is bőgök utána. Szóval most küzdök saját magammal, hogy véletlenül se sírjam el magam. Talán lehet, majd megpróbálok valamerre elkúszni is, ha sikerül lentebb adnom a sírhatnékomból. Elég szerencsétlenül fog kinézni, hogy négykézláb kúszva szenvedek a földön, de már nem bírok mozogni az idegtől, meg a félelemtől. Szenvedés közben csak annyit érzékeltem, hogy valaki matat körülöttem. Felemelem a tekintetem és hát nem az a Róka volt ott előttem, akin nem régiben átbukfenceztem és a vízbe kötöttem ki utána. Érdeklőd vizslat engem, én meg egy hirtelen mozdulattól vezérelve, megfogtam és átöleltem. Mert ez most jól esett nekem. Fura mód a kis vörös bundájú sem tiltakozott. Akkor, viszont most jól összebarátkozom vele és addig fogom magamhoz, míg jobban nem fogom érezni magam…

/Mivel Miu csinál mindent, ezért fogott egy Rókát "horgászat" közben Suspect

/

by **Danee** Kedd Május 19 2015, 22:19

Nem válaszolt. Még csak rám se nézett.
De nem olyannak tűnt most, mint azok akik dacból csinálják.
Azt észrevenném.
A mimikán.
A légzésén.
A mozdulatain.

Megállt a kezemben a kard, amivel eddig hasztalan döfködtem a halak után.
Hagytam, hogy súlya lehúzza a karom, s hogy hegye lassan a meder puha iszapjába süllyedjen.

Csend kerekedett körénk. A patak tovább csobogott, a halak uszonyai időnként megcsapkodták a vízfelszínt, a szél belekarolt a szomorúfüzek hajként aláhulló zöldellő lombkoronáiba, a pázsit füvén süvített végig újra meg újra.

De számomra csönd lett. Nem mozdultam, éppen csak annyira voltam magam, hogy a kard markolatán tartsam az ujjaim. Nehogy eldőljön, s a patakba csobbanjon. A patakba, ami most körbemosta a bokáim jéghideg vizével.

Kérj bocsánatot! Szólalt meg a hang.
Most? Hiszen nem látod? Retteg tőled! Torkolta le egy másik.
Öleld át!
Ilyenkor? Normális vagy? Ha most retteg tőled, szerinted mi történne az érintésed nyomán?

Emlékek törtek rám.
A veszekedésekről és erőszakosságról, kiabálásról.
Vadállatiasságról, félelemről, utálatról.
Az apámról.
A szüleimről.

Mivel vagyok én különb?
Mivel lettem én bármivel is másabb, jobb?
A pusztító birtoklásvágy és zárkózottság, konokság és egoizmus.

Lelkem mélységes mély bugyraiban tomboló harcok most sajnos nem maradtak rejtve.
A lány, ki most egy rókát karol át, látta mindazt, mi máskor csak sajátom.
Ahogy a legkülönfélébb lelki kínok közül a megaláztatás dühvé forrja ki magát.

Mit tehetnék itt?
- Sajnálom - mondtam lemondóan
- Bár... - mit mondhatnék - bár mindenkinél jobban kedvellek...
Úgy éreztem kiszárad a szám. Az ajkaim formálták volna a szavakat, de csak hangtalan remegtek meg, mert az akarat elhalt, ahogy a gondolat szóvá érhetett volna.
Alig hallhatóan buktak csak ki végül a szavak a számon, s ahogy magam is meghallottam őket, mindegyikük egy szégyen volt, egy bűn, s egy bűnbánat:
- azt hiszem nem érdemlem meg a társaságodat ezek után, talán jobb ez így...
Olyanná váltam, mint az apám, akitől féltem.
- jobb ha mi nem........... - elcsuklott a hangom, s a torkomba gombóc gyűlt
Olyan szavakat mondtam, amiket sose szerettem volna. De megundorodtam magamtól.
Míg egyik felem máris sajnálni kezdett érte, addig másik felem máris leköpte magát az undorító önsajnálat miatt

by **Miu** Kedd Május 26 2015, 15:40

Már-már fojtogattam az állatot, amit elkaptam és magamhoz öleltem. Ennek ellenére még se mozdult, még csak ellenséges fellépéseket sem tett. Csak tűrte a szorításom és állta a szenvedésem és kínom, amit rá teszek. Persze ez nem volt olyan nagydolog. Mármint mások csak legyintve küldenének el azzal, hogy miért is foglalkozom én ilyesmikkel és miért roppanok össze egy ilyen dolog súlyától. Persze ennek ellenére mindenkinek sokat jelentenek az apróságok és másokat még jobban meghat egy-két dolog. De az emberek, önzőek és az csak néha érdekli őket, hogy mással mi történik. Én sem vagyok különb az nagy átlagtól csak, mint mindenki én is másképp fejezem ki magam és más hibáim vannak. Hisz én sem azért vagyok közvetlen, mert alap ilyen lennék. Egyszerűen csak szükségem van másokra és arra, hogy azt érezzem, tartozok valahova. Valahol mélyen persze mindig tudom, hogy csak ámítom magam és minden, ami körül vesz csak egy ördögi kör része. De árvaként, még is milyen felhőkbe ringassam magam. Soha se tartoztam sehová, sose tapasztaltam meg azt, hogy milyen egy igazi család tagjának lenni. Pont ezért akarom azt hinni, hogy nem vagyok egyedül, és hogy igenis van értelme annak, hogy képes vagyok vakon bízni bárkibe, aki kicsit is kedves hozzám. Sokszor pórul jártam a naivságom miatt, de senki sem lehet tökéletes. Naiv vagyok és önző, de ezek egyik sem takar semmi rosszat. Csupán csak az éltem árnyékát képezik, ami azóta a tragikus nap óta, még nagyobbá nőttek… Majd jött ez a játék, ami kicsit sem izgatott eleinte. Aztán itt is csak átvertek és kihasználtak. Még is maradtam ugyanolyan naiv és barátságos, mint előtte és ezáltal találtam is pár barátot, bajtársat és talán még többet is. Csak magamnak se merem bevallani és csak egyszerűen elvárnám, hogy mindenki olvasson a fejembe és találja ki, hogy mire is van szükségem...

De jelen helyzetben önzés lenne kijelentenem azt, hogy törődés van szükségem. Arra, hogy bármikor számíthassak, rá mikor bajom van, vagy épp félek, hogy most is csak azt várom, hogy átkaroljon és megvigasztaljon. Neki is meg van a maga baja. Már bocsánatot kért, még is tovább kötöttem az ebet a karóhoz, csak mert nem éreztem azt, hogy komolyan is gondolja. Féltem attól, hogy megint itt fog hagyni és ezért nem akartam engedni, és lám mi lett a vége, most mind a ketten csak vívódunk magunkba a magunk módján.

Kezd hosszúra nyúlni a csend. Meg kéne törni, de mivel… Nekem nincs elég merszem ahhoz, hogy most bármit is mondjak vagy tegyek. Végül Danee csak megtörte az eddigi szótlanságot. Bár nem igazán tudtam mit reagálni a szavaira. Csak felé fordultam és kissé könnyes szemekkel pislogtam rá.
-Tényleg így akarod ezt lezárni? Inkább hagyjuk és kerüljük egymást?...
Hagyták el a kérdések a számat kissé elhaló hangon, de elég hangerővel ahhoz, hogy hallja a szavaim. Egy ideig még bámultam a földet, majd felálltam és megindultam felé. De közvetlen a vízpartja előtt meg is álltam és elfogyott a lendületem. Legszívesebben most hagynám, hogy eltörjön bennem a mécses és a nyakéba ugranék sírva és könyörögve azért, hogy nem ezt az utat válasszuk. De nem megy, nincs elég bátorságom ahhoz, hogy a tényleges érzéseimnek adjak utat.
-….. – Próbáltam volna szóra nyitni a szám, de csak a szándék látszott rajtam, szavak pedig sehol. Hirtelen olyan üresnek éreztem magam. Nem tudtam, hogy mit mondjak vagy tegyek, és ez megijeszt. A tekintetem üressé válik, és csak kókad bele a nyugodt folyású patak vizébe…

by **Danee** Kedd Május 26 2015, 19:51

- talán jobb ha mi nem... - mondtam egy szívdobbanásnyi ideje
Néztem meredten a lányra, bár szemeim nem egészen csak őt látták.
Gondolatok és érzések vihara tombolt bennem, képeket, emlékeket, a családomét, s a mi kevéske közös emlékeinket, a dédelgetett jövőnket, mely nem volt több mint egy "bárcsak"
Nem volt ember akinek ne mertem volna szemébe nézni, bármit is érezzen irántam. Belefeledkeztem, minden kis apró rezdülését figyeltem, félve, hogy valóban megrettenve menekül majd hanyatt homlok. Mert szörnyetegként látott. Félve kísértem mozdulatait, s míg reményeim palló végen remegtek, gondolataim folyvást ostromoltak, megmagyarázva, hogy jobb így neki, valaki jobbal, hiszen sosem tudtam eddig se különösebben elvarázsolni. Talán csak a párbajunk... de ott meg pont faképnél hagytam... nem, nem érdemlem őt...

Bolond érzések remegve kapaszkodtak abba, hogy ellent mondjon szavamnak, s valamilyen hihetetlen csoda árán velem maradjon, s megbocsásson, mi több, újra lássam azt az angyali mivoltát, akinek a gondolata is elég, hogy újra és újra hozzáforduljak. Talán szerelmes is vagyok, csak nem érzem még. Még, míg el nem veszítem...
Kérlek, maradj. Kérlek bocsáss meg. Nem akarlak bántani, kérlek ne félj tőlem.

S ahogy így őrlődtem, végre meghallottam a hangját. Erőtlen volt és halk, de minden érzékem ővele foglalkozott, még ha nem is hallhattam minden szavát kristálytisztán, pár pillanat múltán sikerült összerakni mit is hallok.
De válaszolni már nem volt rögtön ilyen könnyű: levegőt harapva fojtottam el csírájában a hülyén hangzó gondolataim.
Meglepődtem. Kellemesen. Talán ez volt az oka, hogy most hezitáltam megszólalni, mert híres pesszimizmusom már ott tartogatta a zárszavakat, melyek mindkettőnkön ostorként csattantak volna.
- Nem - szólaltam meg végül - dehogy is!
- Nem ezt akarom... csak... - már belekezdtem volna a magyarázkodásba, de aztán leállítottam magam
- ... csak azt hittem ... azt láttam, hogy rettegsz tőlem és... nem akarok olyan lenni mint apám... - hallgattam el újra, talán nem kéne most ezt felhoznom, ezzel takarózni, példálózni
- de ... én ... - néztem én is a cipőjére, hogy zavaromban ne a szemeibe fúrjam tekintetem, amikor megfogalmazni se tudom mit is szeretnék igazán tőle
- én... veled szeretném tölteni a szabadidőmet! - nem volt túl romantikus, de én valahogy sose voltam olyan, féltem is a visszautasítástól és nyálasnak is találtam, no meg főleg szócséplésnek ha rögtön szerelmet vallanék neki
- minél több időt a közeledben
És házasodjunk össze, meg költözzünk össze! Játszottam el a gondolattal, s akár egy troll: jót mulattam ezen a túlzáson, hogy aztán visszazökkenjek egy pillanat múltán abba jelenbe, ami nagyon is nagy tétről szólt. Rólunk.
S közben elindult felém. Elkezdett hevesebben verni a szívem, még ha könnyeit is láttam végig gördülni az arcán, utolsó fakó reményemért most nagyon hálás voltam, s sietve gázoltam vissza a patakból a partra, ahol most a lány állt.
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem lesz-e baj, ha átölelem, de aztán úgy döntöttem, hogy ha akar majd eltaszít.
- Miu-chan... - álltam meg mellette
- Ne haragudj... - s átkaroltam oldalról. Az állam óvatosan a vállára helyeztem, s szemeim minden rezdülését lesték
- Nem akarlak elveszíteni - mondtam végül, bár visszahallva elég bugyutának hangzott, mert soha nem is volt az enyém, így elveszteni se tudnám olyan értelemben

by **Miu** Szer. Május 27 2015, 00:13

Kábán és erőtlenül figyeltem a patak vizét. Vártam a lesújtó szavakat, amiket talán jogosan érdemeltem ki. De végül nem azt kaptam, amit vártam. Az üres tekintetemben egy apró kis szikra jelent meg, mikor meghallottam a szavait. Még is mind végig féltem attól, amit hallok, míg nem fejezte és magához. Mindaddig rettegtem, mag magához nem ölelt és el nem hagyta a száját az utolsó mondata. De a szavak még sem tudtak feltörni belőlem és még mozdulnom is nehéz volt. Csupán az arcomon végig gördülő nehéz könnycseppeket tudtak utat törni maguknak. De már nem bántam, hogy sírok. Sőt minden egyes könnycsepp után egyre felszabadultabbnak éreztem magam, míg nem én is eljutottam oda, hogy átöleljem és magamhoz szorítsam.
-Lüke, még egyszer sem sikerül megszerezned, még is hogyan veszíthettél volna el…
Kezdek magamhoz térni és ez azt is jelenti, hogy nem egészen pillanatnak megfelelően reagálok.
-De miért kell neked minden esélyed eljátszanod ahhoz, hogy rá gyere arra, hogy mit akarsz? Én ezt nem értem… És annyira féltem, hogy innentől nem beszélhetünk majd…
A hangom elcsuklott a sírástól, így nyeltem egy nagyot még mielőtt folytattam volna a beszédet, pontosabban még mielőtt kimondom a végszót, és pontot teszek ennek a drámának a végére.
-Ha velem akarsz lenni nem baj, ha nem akarsz elveszíteni az sem… Ez fordítva is működik… Viszont többet kérlek, ne hagyj egyedül! – majd kicsit eltoltam magamtól, persze nem durván, csupán csak annyira, hogy szemébe tudjak nézni, és valamelyest kissé komolyabb hangsúlyt vettem fel, de még minidig remeg a hangom a sírás miatt - De legalább is ne tűnj egy szó nélkül… Mert tudod én tényleg aggódtam miattad te Lüke… Szóval ilyet többet ne csinálj! Jó?
Végül az arcom a vállába fúrtam és csendben sírtam tovább. De már kezdek egyre nyugodtabb lenni és már kevésbé itatom az egereket, mint eddig.

by **Danee** Csüt. Május 28 2015, 22:32

Az az ambivalens érzés megvan, hogy te késztetted sírásra a párod és aztán te is vigasztalod meg? És hogy ebben ettől függetlenül nincs semmilyen rossz érzés, csak felszabadító megkönnyebbülés, mindinkább szorosabb összetartozás?

A mellkasomon éreztem mindent, ahogy egymást ölelve álltunk, s én igyekeztem megnyugvást nyújtani számára.
Hangja is egészen elváltozott, ahogy a mellkasa szabálytalan időközönként meg-meg remegett a sírástól.

Lágyan, lassú mozdulatokkal simogatni kezdtem a hátát, majd a feje búbjától a tarkójáig. Talán... talán ez esne nekem is a legnyugtatóbban.
- Ahhoz, hogy elveszítselek, sajnos az sem szükséges, hogy Te egyáltalán tudj a létezésemről. Elég, ha már él egy parányi emlék Rólad - feleltem halkan, s nem kevésbé lassan, bááár, talán nem kellene tanító-bácsit játszanom, éppen most
- Én... már csak ilyen vagyok - miért is mondanék ellent e felismerésnek, miért kéne mást hazudnom magamról?
- Szélsőséges helyzetekre szélsőségesen reagálok, és ha ez nem lenne elég, nem szeretek elveszteni senkit se, akit megkedveltem. De aki a barátjának nevezhet, ahhoz örökre hűséges maradok, és mindig számíthat a segítségemre
Aztán éreztem, ahogy Miu karjai nekem feszülnek, s én hagytam, hogy kibontakozzon az ölelésemből, de nem engedtem el teljesen: kezeim a könyökeire simultak, s úgy tartottam magam előtt.
- Jó... megígérem, hogy szólok, ha mégis el kellene vonulnom újra, hogy megleljem a válaszokat a kérdéseimre. Te leszel az első, s azt is tudatni fogom, hol találsz meg, ha ilyenre újra sor kerülne
Reméltem, hogy nem mondtam semmi olyan újat, amin kiakadhatna, de bárhogy is legyen, az őszinteség, úgy éreztem, hogy többet érhet akármilyen kegyes hazugságnál
- Üljünk le egy kicsit, ide a fűbe - ajánlottam neki, minthogy a sírás a legtöbbször sokat kivesz az emberből

by **Miu** Vas. Május 31 2015, 23:41

El kellene hagynom ezt a bugyuta túl érzékenységet. Egyébként is elég gyerekesen hat az, hogy hamar eltudom magam sírni. Igyekeztem megnyugodni és végre felfüggeszteni az egerek itatását. Közben hallgattam, amit Danee beszélget nekem. Ha nem a sírással lennék elfoglalva, akkor valószínűleg belekötnék a mondandójának egy-két részébe. De talán most jobb is ez így, egyébként is a nagy szám miatt sikerül összekapnunk. Meg részben amiatt is, hogy ő anno lelépet csak úgy, de ezen már túl vagyunk. Már nem haragszom rá és azt is megnyugtató volt hallani, hogy legközelebb nem fog szó nélkül eltűnni, ha esetleg el akar vonulni magának egy időre. Időközben a sírást is sikerül abbahagynom és csak egy bólintással nyugtáztam azt a kijelentését, hogy üljünk le.

Leültem és csak néztem magam elé. Nem igazán tudtam, hogy most mit is kéne mondanom. De talán jobb is ez most így, hogy nem szólalok meg. Közelebb bújok hozzá, átkarolom a karját és fejem a vállára döntöm és így folytatom tovább a patak vizének szemlélését. Aztán csatlakozik a társaságunkhoz még valaki. A róka, akit nem rég szorongattam magamhoz. Mellém sétált, lefeküdt és a fejét az ölembe rakta, majd pihengetni kezdett. Fura, hogy ez idáig még nem ment el és az is, hogy mellénk szegődött az eddigi műsor után. Mindenesetre engem nem zavart a jelenléte és el is kezdtem simogatni az egyik kezemmel, a másikkal pedig még mindig Daneet fogom.

by **Danee** Kedd Jún. 02 2015, 01:05

Hála kayabának, nem kellett kétszer mondani Miunak, hogy mindketten engedelmeskedjünk a gravitáció vonzásának
Igyekeztem segíteni neki a leülésben, mert attól tartottam, hogy a sírás miatt esetleg a térdei sem tartják olyan biztosan, és még itt elcsuklik nekem hirtelen, azt pedig nem igazán szeretném.
Majd én is csatlakoztam hozzá: akkor lepődtem csak meg igazán, nem is számítottam rá, hogy az átölelés, és a vigasztalás ennyire pozitív irányba tereli a dolgokat.
Jól eső érzés töltött el, ahogy a karom átfonva nekem dőlt, egészen hihetetlennek tűnt a dolog, amiről alig pár perce álmodozni se mertem volna már.
- Miu... - suttogtam egészen halkan - ... chan...
A szabadon maradt kezemet a vállára helyeztem, úgy kezdtem finoman simogatni a karját, amivel magához ölelt, majd a buksiját, remélve, hogy nem veszi zokon majd azt se.
Most, hogy egészen közel ültünk egymáshoz, nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak egy puszit a feje búbjára is, és ahogy így tettem megcsapta az orrom a hajának finom illata
- Imádom a hajad illatát! - illatoztam meg mámorosan a hamuszürke hajkoronát
A kezem a másik karomra fonódó kezére simult, finoman ujjaim közé fogva kezecskéjét
- Akárcsak a gazdáját! - Hajoltam előrébb, s fordítottam a fejem egyenesen felé mosolyogva, s egy cuppanós puszit is nyomtam a homlokára
- Lenne kedved... ? - kezdtem, de aztán egyszer csak egy róka tűnt fel, s bármiféle félelem nélkül Miu ölébe fészkeltem magát
- Woa? - döbbentem le, de igyekeztem a hangomat visszafogni, nehogy a rókakoma megijedjen tőle
- Ez... ez az a róka, akit az imént is a karjaid között láttam?
- Nagyon aranyos!
- Csak nem a peted? Megsimogathatom én is? - húztam végig a kezem a vörös bundán
- Szóval... azt akartam kérdezni az előbb, hogy... szóval... izé... lenne kedved a csatlakozni? Ha jól látom még nem vagy tagja egy céhnek sem, és ha ... szóval... akkor sokkal több időt tölthetnénk együtt! És, és egy csomó más dologban is segítségedre tudnék úgy lenni, meg nálunk még egy csomó szoba is kiadó... - hallgattam el, a végén Miura tekintve, a válaszra várva

Aztán egyszer csak fogást jelzett a pecabotom, félkézzel utána kaptam, teljes erőből rántottam ki a zsákmányt
- Uh, bocsi - tettem félre a botot - pedig nem is szeretem a pecázást
- Szóval... - fordultam vissza szerelmesen Miuhoz, végigsimítva a karját

jófogás.hu

by Ajánlott tartalom