Re: Kis Patak #3

by **Kiwi** Szer. Május 11 2016, 19:54

A kérdésem okkal tevődött fel, és a válasz meglepett.
- Azt mondtad szereted az állatokat, nem gondoltam volna hogy szívesen is vadászol rájuk. – Jegyeztem meg azért, jelezvén hogy figyelek. Majd a folytatástól megint kicsit elakadtam, a csend az miért segítene?... Végül leeset. Igen, már arra a csendre gondoltam amitől féltem hogy beállhat közöttünk. De csak egy pillanatra akasztott meg, ő valószínű nem is érzékelte ezt a röpke képzavart. A poénomra kaptam választ, és nem is igazán lepett meg hogy nem tud. A pasik sokszor elvárják hogy főzzenek rájuk, a nők viszont szeretnek főzni és gondoskodni. Okés, ebben van valami, de kincs az a pasi aki nem riad vissza a konyhától. Viszont akkor ez jelentheti azt hogy másra tette a pontjait, hisz nem igazán a gyakorlat számít idebent. Akaratlan is visszamosolyogtam, majd követtem a mozzanatait. Tényleg nem volt nehéz, főleg egy lék fölé engedni a horgot. Majd a csend frusztrálóvá vált, nem tudtam mit mondjak, mivel dobjam fel a hangulatunkat, vagy épp csalogassam elő a válaszokat a kérdéseimre, így míg ezen kattogtam, végül ő törte meg hamarabb a jeget.
Végig hallgattam, nem szóltam közbe, pedig tudtam volna mit mondani, viszont most tört meg egy kissé a kép Cearsoról bennem, viszont amit ő csinál az én hibám is. Vagyis az amit csináltam, és félek hogy csinálnék most is. Hallgattam picit, míg összeszedtem a válaszomra szánt szavakat.
- Azt hittem, aki sokat költözik az már megtanulta miként kezeljen embereket, és hogyan fogadja el ha eltűnnek. – A mondatom akaratlanul is keményebbre sikerült mint szántam, újraformálnám szívem szerint, de már így csúszott ki a számon. Az eddigi kedvesség helyett viszont most némi amolyan rávilágítós szigor hangzott. Nem tudom mit érezhet, én még idebent nem veszítettem el senkit… És maga a halál… Belegondolni hogy talán tényleg nem valós… vagy épp a másik tézisem miszerint kizárt hogy kijussunk… Nem! Nem szeretnék erről beszélni.
- Említetted hogy sokat költöztetek. Mi is. Elég kalandos életet hagytam hátra, de… erről nem igazán szeretnék beszélni. Viszont a lényeg hogy eleinte még elhittem hogy akiket magam mögött hagyok, ugyanúgy jóban leszünk, és tartjuk a kapcsolatot. Tudod egy ideig ment is, végül hogy nem volt semmi ami közös pont, közös élmény legyen, így szépen lassan elhidegültünk, elidegenedtünk egymástól, végül egymásra sem írtunk… Majd a sokadik költözés után belefáradtam, főleg hogy tudtam hogy az események mindig ugyanúgy követték egymást, hiába hittem hogy valamivel más lesz, vagy hogy én rontottam el. Több módszert is kipróbáltam, de végül mindenki elkopott mellőlem. A magam módján meg is szenvedtem ezt, meggyászoltam ha úgy tetszik. Majd elidegenedtem az emberektől, elzárkóztam tőlük, és azokat is elmartam akik közeledtek volna. Miért? Hisz csak kihasználtam volna őket, hisz tudtam hogy pár hónapnál, egy két évnél tovább nem maradunk. Azt hittem jó amit csinálok, természetes és reális, csakis azok számítottak akik közel álltak hozzám, ez pedig leginkább az öcséim voltak csak. Nem fogok picsogni, nem is akarom magam sajnáltatni… Inkább csak példával élnék… Hisz a bezártságnak köszönhetően tapasztaltam hogy nem vagyok több csak egy szociális csonk. Nem tudok hétköznapi dolgokat viszonozni, zavart amikor Shu átkarolt, nem értettem az okát. Zavar ha valaki úgy beszél hogy nem tudom érdemlegesen kezelni, mint volt egy lány… mindegy, valószínűleg úgy sem ismered. – Majd levegőt vettem, felálltam a székről, és játszani kezdtem.
- Hiije kölyök, hán azt sem tudod hun teremnek a halak. Hán ugorj utánuk nézd meg őket miként lubickolnak, de kösd fel ami úgyis összemegy mert a víz az hideg, és nem holmi langyiknak valóó. Do svidaniya! – Majd egyik lábam feltettem Cear székére, méghozzá ahhoz a stratégiai ponthoz, amit megemlítettem. Igyekeztem jól alkotni, hasonló akcentussal és hanglejtéssel, gesztusokkal élni mint Rosszka. De nem kellett sok hogy elnevessem magam, persze csak ha Cear nem negatívan reagál. Majd ha végeztem az értelmetlen szövegemmel felszabadítottam Cear intim szféráját, és visszaültem a helyemre.
- Bosszant hogy fogalmam sincs miként kezeljek egy ilyen embert… Vagy nem csak magamról beszélve, de sok szélsőséges eset létezik ami nem jó. A magány nem egészséges, de néha szükséges. Amúgy nem tudom hogy elhiszed-e de átérzem mit mondasz, és pont ezért tudom, külsős szemmel hogy ez miért nem jó. Amúgy szerintem csakis annyi hogy megtanuljunk valahogy elengedni… Hiába a halál az élet folytatódik, és korántsem biztos hogy tényleg meghalunk… Bár azt sem hiszem hogy felébredünk mintha mi sem történt volna, és ez ijesztő. Talán rosszabb mintha biztosra tudnánk hogy meghalunk… - Ha végeztem a véleményezésemmel, hangnemet váltottam.
- Viszont! Ha azt akarod hogy tűnjek el és ne keresselek, mert csak kolonc vagyok, akkor azt megmondhatod, megértem és tudomásul veszem és nem foglak keresni. Nem kellenek ilyen trükkök, mint amit alkalmazni próbáltál. – Szólt belőlem egy kis dac, de figyeltem erre mit fog lépni. Ha elküld, hát elküld, akkor nem fogom keresni, ugyanis nem szeretném magam másokra erőltetni. Ki-ki magának választja meg, ki szimpatikus.

by **Cearso** Szer. Május 11 2016, 21:35

-Vadászni, üldözni, kergetni... De csak az esetek nagyon kis százalékában szokott vérre menni a dolog. Tudod, vega vagyok. Vagy már mondtam?
A horgászat talán a szokásosnál is lassabban haladt.
-Az egy teljesen más fajta eltűnés. Abban még benne lehet az, hogy az elkövetkező években összefutunk valahol. Volt egy olyan napom, mikor alig tudtam tenni két lépést anélkül, hogy ne botlottam volna egy régi ismerősbe. Némelyikkel olyan rég találkoztam, hogy rá kellett kérdeznem, hogy honnan ismerem és kicsoda ő valójában.
Ahogy visszaemlékeztem arra a napra egy mosoly terült el az arcomon.
-Tudod, hogy van ez, amikor régi ismerőssel véletlen összefutsz, akkor már csak az illem is azt diktálja, hogy érdeklődj felőle, és elbeszélgetsz vele egy keveset. Még akkor is, ha annak előtte nem voltatok igazán beszélő viszonyban. De Anattal idebent már nem igazán találkozhatok, hacsak nem kapok ki ismét egy olyan borzasztó küldit.
A hideg is végigszaladt a hátamon, ahogy visszaemlékeztem a küldetésre, ami olyan sok galibát okozott.
Ezután Kiwin volt a vallomás sora. Majd először meglepődtem, mikor elkezdte a színjátékot, egy kicsit fura volt a hirtelen váltás. Majd a monológ végén leesett a tantusz, hogy ő most mást próbál utánozni.
Mivel én is ismertem azt, akiről szó volt sikerült megengednem magamnak egy aprócska kuncogást.
-Úgy látszik te is megismerkedtél Aincrad egyik legnagyobb betyárjával.
Én inkább örültem volna, ha soha nem találkozok össze vele.

Azonban azt hiszem Kiwi az utolsó kijelentésével egy kicsit túl messzire ment.
-Ha azt akartam volna, hogy örökre eltűnj, és csak hátráltató tényezőként kezelnének, akkor nem hívtalak volna el.
Pár néma másodperc után még hozzátettem:
-Én azt akartam, hogy visszagyere. Hogy ne félj tőlem, vagy attól az embertől, akinek megpróbáltam kiadni magam. Féltem, hogyha most nem jössz vissza akkor soha többé nem fogunk találkozni.
Az őszinteségem megint meglepett még engem is...

by **Kiwi** Vas. Május 15 2016, 16:24

- Még nem mondtad, de én sem szeretem túlzottan a húst. – Válaszoltam neki, és azért egy picit meglepődtem, vega pasi. Ritkán látni ilyet. Láttam rajta hogy nosztalgikus pillanatok futnak végig a gondolataiban, nekem viszont ilyenek nem voltak. Én ezen ismerősökkel sem futottam még össze soha. Akiket hátrahagytunk, ott is maradtak, éltek boldogan, vagy épp anélkül tovább mint mi. Majd válaszoltam a következő mondatára.
- Nem tudom, én olyanokkal még nem futottam össze, és ha jól ismertem volna őket, sem bájcsevegtem volna velük csak azért mert rég találkoztunk, ha nem kértek belőlem, akkor utána már ne várjanak semmit. – Határozott, és talán erős kijelentés volt ez. Érződött hogy ebben a témában nem gondolkodunk hasonlóképp. Engem bántott volna egy ilyen ismerős felbukkanása, és könnyebb őket „eltemetni”, elfelejteni mint jó pofizni, és a felvillanó kérdéseket megtartani magamnak. Talán gyáva vagyok, vagy bunkó… nem tudom, mivel nem történt még ilyen, így azt sem tudom hogy tényleg úgy reagálnák-e mint ahogy gondolom jelenleg.
- De igen, Anat más. – Magyarázom.
- Te… mit gondolsz, tényleg meghalunk? – Tettem fel a kérdést bátortalanul, és talán ő volt az első ember itt Aincardba akinek fel mertem tenni ezt a kényes kérdést. Kényes? Igen, de majd még kiderül tudjuk-e megfelelően kezelni. Van aki a halálról nem akar hallani, van akinek más felfogása van a dolgokkal kapcsolatban, van aki úgy gondolja hogy egy másik helyre kerülünk, és vagyok én aki attól retteg hogy ennyi év után már nincs milyen testbe visszamennünk. De ezt a tézist megtartom magamnak, nem… nem akarok felzaklatni senkit, nem akarok vitázni senkivel, és amúgy is úgy gondolom hogy nem azon kell agyalni hogy mi lesz velünk, hanem azon hogy hogyan éljünk jelenleg, a mindennapjainkat, bár ez meg a probléma elől való elbújást jelenti számomra. Könnyed csevej helyett, a mély vízben találtam magam, és nem értettem hogy és mikor, de leginkább miért fordult így a társalgásunk menete, mint ahogy azt sem tudtam eldönteni hogy ez jó dolog-e avagy sem. Jelenleg inkább félelmetesnek és veszélyesnek találtam, nem akartam leveszíteni Cearso barátságát, még akkor sem ha csupán ismerősök vagyunk, akkor fogalmazok inkább úgy, hogy a barátságának a lehetőségét. Viszont hazudni sem akartam a fiúnak.
- Szerintem… ő nem Anat volt. – Jelentettem ki. Majd rögtön szabadkozni kezdtem.
- Mármint nem ismerem vagy ilyenek… - Majd hebegtem-habogtam. Nem tudtam hogy is folytassam. Végül lazábbra akartam venni, és a mesélésem, az aggodalmam és azzal a demonstrálásommal hogy miért nem jó antiszocinak lenni, nos sikerült megkuncogtatnom a fiút.
- Hát, betyárnak nem mondhatnám… - Azt amúgy is fiúkra szokták használni nem?...
- De érdekes egy jelenség… és a mai napig nem tudom megérteni a viselkedését… - Magyarázom tovább, de nem erőltetem a témát. Végül előkerül az ami a legfontosabb kérdés volt Cearso viselkedésével kapcsolatban, és a választ is megkaphatom. És meg kell mondjam a válasza szíven ütött. Most éreztem úgy magam mint valami hülye aki pattog, de Cearso az aki tesz is, még ha ez ismét valami buta tesztet jelentett. A teszek jók, én is szeretem őket, gyakran tesztelem magamat, az ismerőseimet… és bár ők ezt kevésbé szeretik, én mégis biztonságban érzem magam tőlük. Megértettem a fiú gondolkodását, hisz hasonlított az enyémhez, persze ezt nem mondtam neki. Csupán úgy elhallgattam mint a pinty. Zavarba jöttem, és magam sem tudtam mit kezdjek a dologgal, vagy hogy pontosan mit is értett a dolgok alatt, miközben úgy éreztem mondanom kéne valamit… választ adni erre valahogy. Látszott rajtam hogy az összekuszált gondolataim igyekeztem rendezni, majd mikor sikerült megszólaltam.
- Köszönöm… az őszinteséged. – És most jött el az a pillanat amikor félni kezdtem tőle, ámbár nem voltam biztos abban mit is gondol pontosan.
- Attól nem kellene tartanod hogy soha többé nem találkozunk, hisz összeköt a céh, meg nem vagyok olyan hülye hogy egy életre berágjak egy apróság miatt amit nem értek. – Gondolva itt a hazugságaira, aminek a miértje tisztázásra került.
- Viszont azt ne felejtsd el hogy az vagy akinek ki akarod adni magad, akinek mutatod magad… - Jelentettem ki, hisz akinek láttatja magát valaki azt szeretne lenni, legyen gyávaságból vagy kíváncsiságból, még ha le is rántom a leplet, nem fogok vele másképp bánni, csak ahogy azt ő szeretné. Na jó… belegondolva butaság ez az egész, de nem tudtam mást mondjak… Végül lecsendesedve kissé, folytatom tovább.
- Szeretném ha kivernéd a fejedből ez az „én félelmetes vagyok” gondolatot, ezt az „én elijesztek mindenkit magam mellől” gondolatot… Nem értem miért szeretnéd ha ijesztőnek látnálak... - Bár most fordult meg a fejemben, hogy már ott hibáztam hogy visszajöttem, tényleg csak szöveg volt amit a fiúnak mondtam, minden alap nélkül. Azt hittem jól hangzik de nem. Butaság is, hazugság is. Csak mondani akartam valamit.
- Legyél egy picit magabiztosabb, nem kell mindig tesztelni a másikat hogy úgy viselkedik-e mint szeretnéd, hogy biztos legyél benne. Ha valami érdekel kérdezd meg, mert ha túl sokáig tesztelgeted a másikat akkor egy idő után megunja és nem fog tovább megbízni benned. – Magyarázom. Amúgy szeretném a fiú barátságát, szeretném ha a testőröm lenne, vagy valami nagy-tesóm, de ez hülyén hangzik szavakkal, ámbár egyszer már megkértem rá, azt is megbántam hogy elhívtam, pedig… jónak látszott, de rosszul járt.

by **Cearso** Szer. Május 18 2016, 08:29

-Nos, mi nem azért nem találkoztunk előtte, mert nem akartunk találkozni. Egyszerűen a körülmények nem engedtek meg nekünk annyit, hogy ismét lássuk a másikat. Volt olyan, akitől fél világ választott már el, miután elbúcsúztunk.
Persze nem hibáztathatom azért, hogy nem gondolkozunk ugyanúgy, hiszen nem lehet minden ember egyforma.
-Nem tudom. Ez egy olyan kérdés, mikor az teszed fel valakinek, hogy van-e élet a halál után. Ameddig élsz, addig nem tudsz rá válaszolni, ha meg már megtörtént a baj, nem tudsz visszajönni, hogy válaszolj rá.
Nem tudom, hogy mért is jöttem ezzel. Ez volt az, amihez a legjobban hasonlítani mertem most a helyzetet.
-Én sem ismertem igazán. De ő volt az egyetlen ember Aincradban, akire csak egy kicsit is felnéztem. Tudod milyen érzés elveszíteni valakit, akire felnéztél. Kétszer is... Hiába nem Anat volt, ezzel régi sebeket tépett fel akkor is.
Majd elterelödött a téma a kinos dolgokról.
-Nem vagy vele egyedül. Azt a lányt szinte lehetetlen megérteni. Mondjuk ő inkább az a típus, akit nem is érdekel mások véleménye, és gondolatai. Csak szórakozik ahol csak tudd.

-Nem, egyáltalán nem gondolom, hogy bárkinek félnie kellene tőlem. Hisz senkinek sem akarok semmi rosszat. Pont az ellenkezője: Azt szeretném, hogy miattam senki se kerüljön bajba, azt meg úgy tudom elérni, ha minél kevesebb embert fogadok magamhoz közel.
Itt jött el az a pillanat, mikor úgy éreztem, hogy ezt meg kell magyaráznom valahogy, és úgy döntöttem, elmondom az igazat: (Mármint egy részét)
-Én nem önmagamban nem vagyok veszélyes, de szeretek veszélyesen élni. Idelent ez a tulajdonságom csak még jobban megerősödött, és félek, hogy ennek azok fogják megszenvedni egyszer a kárát, akik közel állnak hozzám.

by **Kiwi** Szer. Május 18 2016, 11:03

Cearso talán félre értette Kiwit, de már nem szerette volna kijavítani. Így a véleményében hagyta. Majd filozófiázni kezdtek volna, de úgy tűnt egyiküknek sincs kedve a túlvilágról, és a „mi van ha”-ról elmélkedni, aminek Kiwi örült is, hisz nem így nem kerülhettek vélemények kereszttűzbe egymással. Ugyanakkor hiányzott neki valaki, akivel ezekről is tud beszélni. Nem csak meghallgatja, viszont nincs már konkrét elképzelése, amihez tíz karommal ragaszkodik. Tehát hasonlóan képlékeny, mint Kiwi.
- Nem tudom. – Tudta le csak ennyivel, de igen, ő is lépni szeretett volna erről a témáról. Arra jött rá hogy sok dologról csakis újakkal lehet beszélgetni, nem ég ébredőkkel mint amilyen Ő maga is. Azok akik régóta aktívak, ők vagy bele vannak fáradva, vagy saját véleményen, de olyan véleményen élnek, ami már-már vallási szintet üt. De most nem ezzel kellett foglalkoznia, így vissza is terelte a gondolatait a fiúk felé. Anatról említett pár mondatot és arra kapott választ.
- Egy céhben voltatok, és miatta léptél be nem? – Nézett rád kérdően. Majd amikor folytattad kissé magába szállt.
- Nem tudom… - Őszinte válasz, hisz tényleg nem tudja, viszont azt igen milyen érzés elveszíteni valakit, akire felnéz hisz… Kiwi titkon mindenkire felnéz, mindenkire féltékeny és irigy, és mindenkihez szeretne közel kerülni, ugyanakkor szinte mindenkitől fél is. Mármint mások közelségétől. Mindenkiben talál jót, majd megtalálja azt az oldalát is amivel lebeszéli magát róla. Mármint a bizalmi barátságáról. Majd hogy picit vidámabb, vagy legalább viccesebb téma kerüljön terítékre, a nyomasztó hangulat és téma után, tartott neki egy kis Rosszka bemutatót, meg megemlítette neki a kétségeit. Majd választ is kapott rá. Amibe Kiwi ennyivel nem tudott beletörődni és elfogadni, szerinte ilyen ember mint ő, nincs. Mármint meg magyarázni sem tudná, de kereste benne a mélységet, az értelmet… tehát pont azt amit rejteget.
- Nem hiszem… hogy tényleg szórakozna. - Jegyezte meg miközben maga sem érte mért. Talán csak nem hiszi el, mást akart belelátni, de tényleg nem látta azt hogy jól érezné magát, hiába vigyorgott, vagy nevetett fel-felhorkanva… neki inkább szenvedésnek tűnt. Mégis ott hagyta volna pókcsalinak, csak hogy Sayat és a npc-t kijuttassák. És nem tudta megmondani miért, női megérzés? Vagy nem hitte el hogy tényleg ennyire leadná egy ember?... Bánt őt hogy Rosszkát, vagy egy embert így látott, bántotta hogy nem érti, és zavarta hogy foglalkozik vele holott, semmi köze hozzá.
- Miféle bajt tudnál hozni másokra? – Kérdezett vissza, kicsit kétkedve, kicsit cinikusan. Hisz tényleg nem nézné ki belőled a rossz fiút. Vagy legalábbis ő erre tudott gondolni.
- Vagy ha bajba keveredtél… - Jegyezte meg óvatosan, ez volt a második tézise, de nem fojtatta, arra volt kíváncsi mit reagálsz. Majd az utóbbi mondatánál, meglepődött az „idelent” szónál, és kellett egy kis idő mire rájöjjön hogy idebentet akartál mondani.
- Mit értesz veszélyesnek? – Nézett rád kissé gyanakvóan, hitetlenkedve, ugyanakkor kíváncsi nyitottsággal. Jobb ha tudja mire számíthat, és után majd ő dönt.

by **Cearso** Szer. Május 18 2016, 14:37

Gyakorlatilag soha nem voltunk egy céhben. Első ízben nem is szándékoztam belépni semmilyen céhbe. Azonban tényleg Anatnak sikerült rávennie, hogy gondolkozzak másképp, és ő is kezdett beszervezni, de valójában csak az eltünése után egy hónappal fogadott be a céh véglegesen. Anat idején még nem volt olyan gyors a belépés a céhbe, mint most.
Mondtam el a legnagyobb panaszomat a céhhel kapcsolatban.
Ne aggódj, nem keveredtem piszkos ügyletbe, ha emiatt aggódnál.
Emlékszem. Miután Anat eltűnt, Timidus határozottan azt az utasítást adta, hogy senki se vágjon kószáljon teljesen egyedül. Azonban az első dolgom az volt, hogy elmenjek Kazumához, és töle próbáljak meg információkat szerezni. Ráadásul szemtől szembe feltettem neki a kérdést, hogy volt-e bármi köze hozzá.
Majd rájöttem, hogy ez önmagában nem számít veszélyesnek, Kazuma meg el is tűnt már egy ideje, ezért a lány nem is ismerheti.
Nos, Kazuma az eddig legismertebb és leghidegebb vérű vörös indikátoros.
Ezt egyszer már elmagyaráztam Kiwinek, remélem nem felejtette el.
Az a szóbeszéd járta, hogy ő volt az egyetlen, akinek sikerült megszöknie a börtönből, és miután kijött végzett azokkal, akiknek köze volt a börtönbe kerüléséhez.
Persze én egyáltalán nem találtam ilyen vérszomjasnak, mikor találkoztam vele, de azt vehetem szerencsének is, hogy a híre nagyobb volt, mint a valódi ereje. Azóta rengeteget gondolkoztam a dolgon, és arra jutottam, hogy valójában nem ért el annyit, mint hangoztatott, de ez nem enyhit azon a tényen, hogy egy veszélyes magánakcióba kezdtem Timidus intelme ellenére.
Elmondtam, majd vettem egy mély lélegzetet.
Na, mikor kapnak végre a halak? Általában ennél egy kicsit gyorsabbak szoktak lenni.
Majd a következő pillanatban alá is merült egy pillanatra az uszó, egy hirtelen mozdulat, ês már kint is volt a vízből a kis rázós hal.
A rázós része miatt ezt óvatosabban kell kezelni, mint a halak többségét. Ahogy a vödör felé vittem, még rá is szóltam Kiwire.
Vigyázz a csápaival, nehogy megrázzon. Nem okoz túl nagy sérülést, de ki tud ütni egy kis időre, ha nem vigyázol vele.

by **Kiwi** Pént. Május 20 2016, 11:37

Sokmindent megtudtam Cearsoról ezalatt a pár perc alatt, akárhogy is nézem ha döcögősen is indult akkor is úgy néz ki hasznos lesz az eltöltött délután.
- Akkor ezek szerint Anat nem csak meghalt, hanem megölték? – Kérdeztem vissza, hogy nyomatékosítsa, hisz ezt a részletet ismételten csak elhallgatták. Valahogy minél többször kerül szóba annál többször tudok meg valami új kis részletet, méghozzá egy személytől. Szóval szándékoztam folytatni ezt a beszélgetést.
- A fiú is valami rossz ügyletbe keveredhetett, vagy tudtok bármit is? – Szinte biztos voltam benne, hogy feleslegesen teszem fel a kérdést, hisz éreztem hogy ég benne hogy beszélhessen róla, mármint megúszhassa valakivel, de mégsem mert céhtag vagyok, vagy kímélni akar, arról nem is beszélve hogy tényleg fájó és felkavaró lehet erről beszélni. Viszont itt vagyok meghallgatom, ha fájó is, egy idővel könnyebb lesz és a beszélgetés is segít a dolgokon. Gondoskodni akartam róla, róluk, mindenkiről. Főként a céhről. A teaparty óta bennem van ez az elhatározás, viszont nem tudom miként tehetném meg hogy tényleg hasznos is lehessek… Amikor Kazumáról mesélt, megkeményedtek az arcizmaim, nem szeretem a gyilkosokat, mármint senki sem szereti, de magát a témát sem, pedig érdekel… Egyedül Miu volt az akivel úgy szót tudtam érteni, de ő nem rossz ember. Majd kiderült hogy ez a Kazuma sem annyira, csak fel lett fújva… ez pedig az emberek ostobasága!... Csak csóváltam a fejem a dologra.
- Megértem hogy ki szeretnéd deríteni mi történt… hiába nem ismertem Anatot, de én is… tudni akarom mi folyik itt… - Viszont volt egy kérdés amit eddig forgattam a gondolataimban, mármint kicsit bántó volt, kicsit jogos… nem értettem igazán.
- Régebben… jobban meg voltak válogatva a tagok? – Fakadt ki belőlem, bár a saját témámat szakítottam meg vele, de érdekel hogy eredetileg nem is lehetnék céhtag?... Vagy hogy bántja-e hogy az vagyok… De nem tértem ki ilyesmire, úgyis kiderül egy idő után.
- Viszont… én is szeretnélek megkérni hogy vigyázz jobban magadra! Az emberek hülyék és a saját érdekeit nézik csupán, nem másabbak mint odakint… csak úgy tűnik, szóval ne bízz meg könnyelműen senkiben, még bennem se. – Tettem hozzá gyorsan, de hogy érzékeltessem, hogy viccelődök kinyújtottam a nyelvem. A lányok gyakran csinálják idebent, szóval elfogadott lehet ez a megmozdulás. Majd kapása lett, amint megszólalt. Én félre álltam, hogy ki tudja szedni, és intelme is felesleges volt hisz félek az áramütéstől, így gyorsan hátráltam egyet, még mielőtt megszólalt volna. Jelezni akartam neki is, hogy vigyázzon, de attól aggódtam, hogy ha szólok, akkor csak elterelem a figyelmét. Meglepődtem de az én úszóm is ingázni kezdett a víz felszínén, és amint Cear végzett, megpróbáltam jó magam is kirántani a vízből. Azon gondolkodtam végül hogy a medúzát mire lehet felhasználni, míg az én horgászbotomon egy angolna figyelt vissza rám, azzal a mozdulattal visszadugtam a vízbe. Nekem nem kell!

by **Cearso** Szomb. Május 21 2016, 07:03

Senki sem tudja, de nagy ennek a valószinüsége. Nem igazán voltak ellenségei, egy csomó olyan emberrel jóban volt, akitnmások leginkább elkerültek volna annak idején. Ez alatt értem Kazumát, Suzumét, ráadásul még a Sayonara tagjai közé is bekerült. Azonban ezekből egyikre sem lehet határozottan azt mondani, hogy köze volt a dologhoz.
Majd a céhre terelödött a téma, és egy érdekes kérdést tett fel.
-Sokkal.
Vágtam rá azonnal a választ, de nem akartam, hogy ebből sértödés legyen:
-Azonban jól van ez így ahogy van. Anat vezette a saját módszerével a céhet, és Junnak illetve Shunak is megvan a maga vezetési stilusa. Ez volt az egyik ok, amiért kiléptem a céhből. Gyakorlatilag az egyetlen. Anat eltűnése után már gyakorlatilag sokkal egyszerűbb bejutni, és sokkal hamarabb el is tünnek a szürkeségben, akik nem gondolják komolyan ezt a céhes dolgot. Vagy akiknek kevés, amit a Vigor nyújt. Amig Anat vezette az egészet, volt egy téma, még ha nem is szorosan, de összetartotta a tagokat. De most... Shu megpróbál minél több kezdőt felkarolni, kisegítés címszóval, hogy legalább a céh látszatja meglegyen a dolognak, de nem úgy tűnik, hogy nagyon sikeres lenne.
Azure, Kemilla, Kanami, Jaden.
Ezt a négyet Shu szervezte be, vagy legalább próbálta beszervezni annak idején. Legalábbis én csak eddig tartottam számon, mert nálam itt telt be a pohár. Mondd, ezek közül hánnyal találkoztál a Limenben? Az eredeti céhből már csak Jun és Saya maradt itt, de szerintem egyiknek sem sikerült feldolgoznia Anat elvesztését, és teljesen máshogy viszonyulnak a céhhez most, mint annak idején.
És végül a bizalom is szóba került, és olyan tanácsot adott, amit amúgy se vennék komolyan.
-Ha már itt tartunk. Elhívtalak, teljesen kettesben voltunk, csinálhattam volna gyakorlatilag bármit, lehet, hogy ki sem derült volna később, és mégis eljöttél velem horgászni, halálra rémisztettelek, kétszer is. Mért jöttél vissza?
Mielőtt még megkaptam volna a választ egy egész vicces kis jelenet játszodott le. Nem nevetem Kiwi félénkségén, nem lett volna szép tölem, de megjegyeztem magamnak, hogy mennyire megijedt a medúzától, és az angolnátol.

by **Kiwi** Kedd Május 31 2016, 11:38

Egyre érdekesebb dolgokat tudott meg, aminek nagyon is örült. Végre teljes képet kaphat a volt céhről, céhvezérről valamint az egészről amibe ő csak úgy belecsöppent. Eleinte nem szívesen osztottak meg vele infókat, lásd a céhvezér halálát illetően, de most már könnyebben. És ez sokat jelentett Kiwinek. Örült, mert kezdi úgy érezni hogy el lesz fogadva, és bár Shukaku kezdettől fogva hasonlóképp bánt vele, mégis voltak nekik is olyan dolgai ami miatt zárkózott maradt. Például az hogy hagyta hogy olyan hitben legyen hogy eltűnt a céhvezér, valamint az ahogy beszél a benti létről. Sokat gondolkodott ezen, de még mindig nem tudta rendbe tenni magukat. És egyedül erre képtelen is lesz, viszont… ő ezt nem látja be. Megvárta, míg végigmondja a fiú, bár Kiwi nem volt ennyire optimista. Ő nem hisz abban, hogy létezik olyan hogy mindenkivel jóban van, maximum látszólag. Viszont népszerűség erős hátrány az ilyen embereknél, és veszélyes is, mint tapasztaltuk.
- Nem tudom… szerintem a népszerűség hátrány, és hiába volt jóban velük… letehet az csak a felszín. – És minél népszerűbb, ismertebb valaki, annál inkább lehet veszélyes ha rangja is volt, és neki volt. Elsötétült a szeme a gondolatoktól, de csak egy pillanatra. Nem akarta kívülre mutatni, mennyire is pesszimistán gondolkodik a helyzettel kapcsolatban. Kiwi meg volt győződve hogy ezek a sötét ügyletek vezették a halálba a fiút, persze tapintatlanság lett volna ezt így kijelenteni, így inkább a céhről kérdezett. A válasz nehezítette a dolgát, és az eddig kialakult pozitív gondolatokat is rombolta magáról a fiú szavai. Még sincs elfogadva. Egyértelmű következtetés, hisz Cear nem fogadott el senkit, pontosan ezért is lépet ki. Nem érdemelte meg a tagságot, a fiú szerint. Nem igazi Vigós. Vagyis pontosan az hogy igazi Vigós. Az új nemzedék. De soha nem lehet már az ami Anat céhében lehetett volna. Egyre inkább körvonalazódott ki a fiú gondolkodása és hibái amivel a saját életét is nehezíti. Persze nézhetne tükörbe, hisz egyre több hasonlóságot vél felfedezni saját magában, és rajta. Valamint érezte a fiú keserűségét, és mondok valamit. Át is tudta érezni. Hisz ő maga is tapasztalta ezeket, de nem tehet ellene hisz ő is egy a felkaroltak közül. Segítettek neki, nagyon is sokat, neki csakis az a kérdés állt még háttérben hogy el fogja-e tudni kötelezni magát a céhnél. Eddig úgy néz ki sikerülhet, még két nagyobb kérdése lesz a lányhoz, de előtte egyet kell tudnia megválaszolni magában, igen, pontosan azt amit Cear is tudni szeretne róla. Végighallgatta a fiú monológját, kicsit rosszul esett neki a helyzet, de tudta hogy nem akarja bántani őt a fiú. Vagyis szerette volna ezt hinni, nagyon is szerette volna. Ugyanakkor ha így van, és ilyen egyenesen válaszolt neki akkor az azt jelenti hogy tartja annyira Kiwit hogy tisztán lásson, és ezt nem rombolná le semmiért sem. Lenyelte a békát, már hozzászokott az ilyesmihez. Viszont újbóli kérdések merültek fel benne.
- Nem sikeres… tudom… de én őt is megértem.. és téged is. – Persze, hisz rólam is szó volt valamiképp ezzel a témával, valamint én is átlátom a problémákat ha nem is teszem szóvá, és nem is szeretett volna állást foglalni addig amíg nem biztos magában teljesen. Picit számonkérésnek éreztem a jelenlegi mondatait, de nem akartam felhozni neki ezt.
- Kanamit láttam egyszer, valami szőke fiú is küldött egy üzenetet mármint fényképet magáról… de ennyi. Azóta jöttek még ketten. Charitonnal beszélgettem, és nagyon hasonlóan gondolkodik mint Shukaku. Szóval tőle nem kell tartani. – Jegyezem meg, magam sem tudom milyen hangon. Picit kioktatóan, picit nehezen, picit fájdalmasan. – Igen, vannak emberek akiket sajnálok, valamint dacot idéznek fel bennem… a kijutás dacát, ugyanakkor irigylem is őket… Olyan nehéz ez az egész számomra…
- Shukaku a saját ürességét akarja ezzel csillapítani, valamint nem akarja teljesen elveszíteni a volt céhvezéretek hagyatékát, de ez a céh nem lehet az ami volt. Nem akarja hogy Anatra emlékeztesse… - Gondolom.
- De fogalmam sincs, mi játszódik le bennetek, annyit tudok, csak hogy mindenkit megviselt a dolog, egyikőtöknek sem könnyű… igazán… Főleg azután a felkavaró játék után… - Az utóbbi mondatot hűvös hangon jegyeztem meg. Nekem kifejezetten negatív élmény volt, vagyis a lövöldözés az kicsit feldobott… de el is törölte az össze jót az, az elcseszett pillanat…

Majd jött egy fogása a fiúnak, és közvetlen rá, az enyém is. Cear alig engedte a medúzát a vödörbe… én is valami rázós vackot fogtam ki. Amit még talán megenni sem lehet… Amint kiemeltem, vissza is engedtem a vízbe, mármint annyit tettem hogy leengedtem, hátha ki tudja szabadítani magát. De nem sikerült neki. Szegény… tényleg nem akarom kínozni, mármint tényleg szabadon engedném szivesen… de nem tud kiszabadulni.
- Szedd le nekem róla, vagy vágd el a damilt vagy csinálj valamit! – Adtam ki a feladatot Cearnak, mert én nem akartam bántani, de hozzányúlni sem. >.>

Majd a bizalom kérdésével akart volna megfogni, erre persze nekem is volt egy tökéletes hazugságom. Ismertem Shukakut annyira hogy akár hihető is legyen. Fedhető legyek, valamint… Kellően megijessze a fiút attól, hogy tényleg ártson nekem. Ugyanakkor volt egy másik trükköm is, ami miatt nem aggódtam, nem féltem tőle… és mástól sem… annyira, mint eddig.
- Első válaszom, vétózom azt hogy senki sem tudná hol vagyok, és kivel mit csinálok. Ismered Shukakut, egyre szigorúbb és ha elmegyünk valahova azt jelezni kell neki hogy tudjon követni minket, ezen kívül egyedül nem császkálhatnánk, és védett övezetet nem hagyhatunk el! – Kíváncsi vagyok mikor kapcsol és jön rá hogy túlzok. Lássuk mennyire ismeri a lányt.
- Valamint… nem tudsz nekem ártani! – Húztam ki magam, majd demonstráltam a képességem.

Fogtam magam, majd a petet is, és eltűntem előle. Pontosan. Egy szempillantás alatt magára hagytam a fiút, úgy hogy ő nem tud semmit sem rólam. Még barátlistán sincs fent, hogy lássa hogy ott vagyok ahol voltam. Ha feláll és tapogatni kezd láthatatlanná váltam-e, akkor sem fog ott találni, lábnyomokat is hiába keres, míg én a saját kis világomban lubickoltam a medúzákkal… A hideg is kirázott amikor megláttam hová kerültem… Minden undorítóan nedves volt, és riadtan kapkodtam a levegő után, mire rájöttem hogy tudok lélegezni… a víz alatt. Az a búgás amit a víz nyomása okoz a fülünkben, valamint az ahogy mint egy sellőnek lobog a hajunk a víz alatt. Egyszerre volt varázslatos és ijesztő, tudván hogy nem tudok úszni… A színek kavarogtak, lenézni a tengerfenékre egyre sötétebb volt, valamint felfelé pillantva világosodott ki, mély lilából, sötétkékbe, majd egész világos színekbe.. Nem.. nem pár méterrel kerültem lejjebb, de valahogy úgy éreztem magam, mégis hatalmas volt a víztömeg, ami körbevett, valamint… a halak, a medúzák, és valami hajóroncs nyomokat is láttam a tenger alján… Miközben én egy vígan lubickoló medúza tetején ácsorogtam. Amint elmúlt rólam a pánik, és rájöttem hogy megfulladni nem fogok… utána lentebb ültem a medúza tetején, akkora volt mint egy asztal, és mintha annak a tetején csücsültem volna. A víz viszont jéghideg volt… Úgy éreztem meg fogok fagyni, és ahogy az mozgott csak egyre inkább vacogni kezdtem. Alig vártam hogy végezhessek a képimmel, és kiléphesselek innen… valamint igazoljam azt hogy képtelen nekem ártani, mert csak elillanok mint egy nyúl… De még vártam, nem válaszoltam a kérdésére. Még nem tartottunk ott.

by **Cearso** Vas. Jún. 05 2016, 21:19

-Én ezért is nem akarok népszerű lenni. Ha eljutnék arra a szintre, mint Anat, akkor eleinte én is biztos titkolnám, hogy beketültem a Sayonarába. Persze nekem könnyebb helyzetem volna, hisz nem vagyok céhvezér, akinek egy egész céh előtt kéne a titkát megőriznie, és per pillanat szorosabb kapcsolatom sincs, akivel meg kéne osztanom az ilyen dolgaimat.
-Egy szóval sem mondtam, hogy nem sikeres. Nem is ajánlottam volna, ha úgy gondolnám, hogy nincs jövője a céhnek. Csak egy kicsit magasabb a rotáció, az átlagosnál, és sohasem tudhatod, hogy ki az, akivel épp akkor beszélhetsz utoljára, mert mikor legközelebb keresnéd, már sehol sem találod. Én meg úgy döntöttem, hogy nem vállalom ezt a bizonytalanságot.
-Ugye tudod, hogy nagyobb rondaságok is élhetnek a tavakban? Mit fogsz majd csinálni azokkal, mikor másokkal horgászol majd? Gondolom nem azt tervezted, hogy minden szafaridnál ott legyek.
Persze azért kisegítem, és óvatosan elvágtam a damilt egy kisebb faragó késsel. Sosem gondoltam volna, hogy bármilyen gyakorlati hasznát veszem még a fák faragásán kívül. Egy pillanat habozás után úgy döntöttem, hogy inkább visszaengedem a vízbe szegényt, ha Kiwi is annyira vissza akarja engedni. Mikor meghallom, hogy milyen feltételeket szabott Shu, csak egy hatalmas kacaj tör fel a torkomból.
-Ugye tudod, hogy szóról szóra ez a vészhelyzeti protokoll? Én ott voltam, mikor Timi ugyanezeket az utasításokat adta ki Anat eltűnése után. Tehát, ha nincs valami vészhelyzet, amiről azért biztosan tudnék, akkor ez egy csöppet túlzás volt a részedről.
Azonban a képesség már valóban meglepett. Az első gondolatom az volt, hogy valahogy láthatatlan lett. Azonban a láthatatlan embereknek ugyanúgy lehet ártani, mint bárki másnak. A második tippem az lett, hogy elteleportált a környéken valahova.
A legrosszabb, ami történhet, hogy ismét megsértődött, és elment valahova.
-Ezennel módosítanám a kérdésemet.
Szóltam elég hangosan, hátha meghallja, hogyha a közelben van.
-Mért nem ezt használtad az előbb, ha ezzel könnyebb elbújnod előlem?
Majd reménykedtem, hogy minél hamarabb visszakerül a lány az eredeti helyére.
-És ha még egyszer rám próbálnál ijeszteni, ma már pórul jártál egyszer miatta, nem emlékszel?

by **Kiwi** Vas. Jún. 26 2016, 13:41

- A Sayonara az egy bizonyos titkos céh? - Kérdeztem rá, hallottam már a nevüket fogadókban, kávézóban de
- Nem vagyok azon a szinten hogy közöm legyen hozzájuk így közvetlen velem soha senki nem beszélt még róluk. - Magyaráztam meg a kérdésem forrását. Persze közben igyekeztem beleélni magam a dolgokba. Itt azért ezek komolyabb következménnyel járnak mint kint egy sima játékban.
- Nem is szeretnél bizalmast? - Kérdezek rá, mert tudom magáról hogy én mindig is szerettem volna, és mindig találtam is, persze nem személyesen, az ilyen emberek sosem ismertek igazán, de mégis mindent tudtak rólam. Elgondolkodtató egy felállás. Majd megértettem Cear legnagyobb gyengeségét. Hiába magánakvaló, hiába mutatja magát erősnek, és határozottnak, nagyon is szentimentális. Jelenleg nem tudtam eldönteni hogy ez számomra jó-e, vagyis hogy tetszik-e benne. Egyrészről igen, bár idegenkedtem tőle, hisz számomra a legtöbb pasi... mindegy, hagyjuk. De ő csak egy fiú, nem a legtöbb, és akaratlanul is szimpatikussá vált a szememben, de nem úgy persze. Ha valamitől attól nem kell tartani hogy céhtagokat fogok felszedni, vagy hagyom magam nekik. Annak beláthatatlan következményei vannak ha valami mégis balul üt ki, és nem csak mi isszuk meg a levét. Azért igyekszem észen lenni, de nem jelenti ez azt... hogy nem találnám vonzónak a fiút. Bár.. Charitont is vonzónak találtam. .__. És Miu is kifejezetten édes egy teremtés. Szóval.. áhh, mindegy is. Most komolyabb dolgokkal kell foglalkozzak.
- Azt hiszem értem... - Fordultam el egy picit... de csak azért mert tudtam mibe akarok belekezdeni.
- Van egy kérdésem... Shukaku... szerinted is ezzel gyászol, mármint nyomja el magában? - Pillantok rá mert érdekel a reakciója.
- Azt vettem észre, hogy mindenki széthúz ilyen szinten... a legtöbben magukba fojtják... Te is ilyen vagy, ezért is léptél ki szerintem. - Vagy legalábbis biztos vagyok abban hogy ez hozzájárult.
- Szeretném.... szeretnék ebben valahogy segíteni. - Kezdek bele.
- De fogalmam sincs hogy, azt sem tudom hogy Anat mennyi ideje halott már... - Mondtam ki nyiltan, pedig gondolkodtam rajta hogy másmilyen szót kéne használjak de nem. Tudatosuljon csak bennük. Azt akarom hogy éljék meg a gyászt, és úgy tudjanak továbblépni. Azt hiszem...
- Volt... rendeztetek neki temetést? - Értelmetlen kérdésnek tűnhet egy pixelvilágban, ahol nincs mint eltemetni, de mégis lényegesnek éreztem... és ha nem érti meg is magyarázom majd neki. Majd fogott is valamit, szinte közvetlen rá, amint kihúzta a medúzát és én is. Vacakoltam vele... majd segítséget is kértem a fiútól. Vágtam egy értetlen de bosszús fejet a fiúnak.
- Nem a méretével van a baj! - Vágtam rá, de nem mondtam meg hogy félek az elektromos dolgoktól... és nem hogy nem akartam, de csak azt tudtam elképzelni hogy engedje csak vissza, nekem nem kell ilyen izé! Majd a bizalomra próbáltam rácáfolni, vagyis arra hogy nem tehet velem semmi olyat amit nem akarok, mert Shuék tudják hol vagyok. Nos, erre egy fáradt sóhaj meg egy megcáfolás érkezett. Lebuktam azzal hogy hazudtam, és fogalmam sem volt miként is reagáljam, de annak örültem hogy nem vette be, és meg tudta cáfolni. Két dolgot jelentett, hogy tényleg figyeli a céhéletet, valamint... nem egy palimadár. És ez tetszett. Kissé zavarba jöttem, na jó eléggé. Kerülni kezdtem a pillantását, miközben azon tanakodtam miként is vonuljak vissza, végül arra jutottam hogy:
- Bocsánat, tényleg hazudtam, de te követelted ki belőlem... viszont... biztos lehetsz abban hogy nem tudsz nekem ártani! - Pattantam fel, majd demonstráltam a képességem, aminek hatására teljesen eltűntem a szeme elől. Nem hallottam hogy miket mondott, hisz nem ott voltam ahol ő. Végül amint úgy éreztem hogy eltelt annyi idő hogy elgondolkodjon, kikapcsoltam a képim és ott jelentem meg ahol épp eltűntem.
- Na? Mit tudtál volna velem kezdeni? - Kérdezek rá a srácra.

by **Cearso** Pént. Júl. 15 2016, 09:47

-Nem éppen azt mondanám, hogy titkos. Inkább azt, hogy az elitek tartoznak közéjük. Mint ilyen, nagyon sokan akarnak bejutni közéjük, ezért rengeteg kihivójuk akad. Ráadásul ezeket nem is mondhatják le. Ezek után már érthető, mért vannak olyanok, akik inkább titkolják a tagságukat.
A Bizalmas dolgon elgondolkoztam egy kicsit. Meg azon, hogy mért pont erre a részre kérdez rá.
-Szerintem már van bizalmasam. Vagy inkább bizalmasaim. Shu és Timi előtt nincsenek titkaim. Ezt mégsem lehet szorosabb kapcsolatnak nevezni.
Legalább is olyan titkaim nincsenek elöttük, amik nem az érzéseimmel kapcsolatosak.
-Shut már túl sok seb érte ebből a szempontból. Nem Anat az első, aki cserbenhagyta.
-Miért kéne másokat hibáztatnom egy ember hibájáért? És igen, részben ez is hozzájárult a dologhoz.
Ha jobban belegondolunk a dolgokba, akkor a céh arculata is emiatt változott meg, és lett egyre több tag meghívva, így eltűnve is, és ezzel több fájdalmat okozva azoknak, akik maradtak. Ami miatt elhagytam a céh kötelékétől. Vagyis szó szerinti értelemben teljes egészében ez vezetett ahhoz, hogy kiléptem a céhből.
Nem hiszem, hogy túl sokat tudnál segíteni. Ez olyan dolog, amivel inkább egyedül szeretnék szembenézni.
Biztos volt neki. Csak hát én nem tudom értékelni a japán temetéseket. És milyen lehet azt kérni, hogy temessünk el valakit, akit egyszer már eltemettek?
Aztán sikerült kiszúrnom a hazugságát, és ezzel úgy tűnik megsértettem annyira, hogy eltűnjön a szemem elől. Ma már másodszor.
Amíg nincs mellettem a lány, van időm arra, hogy egy kis rákot fogjak ki a tavacskából, majd egy hirtelen ötlettöl vezérelve szépen ráteszem a székre, amin eddig ült a lány.
-Per pillanat semmit. Viszont...
Ha ugyanoda térsz vissza, ahonnan elmentél, akkor nem hiszem, hogy el tudnál menekülni. Persze ehhez tudni kell ezt a tényt, szóval elsőre még meg tudtál vele lepni. Mennyi az esélye, hogy másodszor is sikerül?

/Rák/

by **Kiwi** Kedd Júl. 26 2016, 08:55

- Nem mondhatják le a kihívójukat? - Kérdeztem vissza döbbenten. Első ízben a teljes életes küzdelem jutott az eszembe.
- Ez ostobaság!.. - Jegyeztem meg, szinte azonnal...
- Teljesen megértem, de a céhlogó ott van a fejük felett. - Mutatok a sajátomra, hisz nem találtam olyan opciót amivel el lehet tüntetni. Hirtelen ötlettől vezérelve kérdeztem rá egy olyan témára ami érdekelt nála... mégis amint megkérdeztem egyszerre bántam meg, és egyszerre vártam feszült izgalommal. Abban reménykedtem hogy, ismét a volt céhvezérét fogja megemlíteni, de nem így lett. Valamint a válasz picit fájó volt. Volt már neki, méghozzá olyan... akit nem körözhetek le. Rosszul éltem meg, de mosolyogtam és bólintással jeleztem hogy. értem.
- Én még keresem a sajátom. - Mosolyogtam.

”Cserbenhagyta” ~ Ez a szó ragadott meg igzaán. Ha valaki meg hall cserbenhagy valakit. Ha valaki hibázik, nem figyel, vagy rossz környezetbe kerül, rossz területre, kazamatába téved... Ha valaki meg merészel halni... cserbenhagy. Ez olyan fenhang, mintha nem lehetne a halál saját döntés, mert ha úgy, döntesz itt hagyod a szerettediet. Már ha vannak olyanok. Valamint az ilyen, apróbb zsaroló gondolatok miatt nem merek, akarok... új kapcsolatokat. De a magányhoz mégis túl gyáva vagyok... Hogy, lehetek ilyen szerencsétlen... Majd Anatra terelődött vissza a téma, és megkérdeztem hogy, volt-e temetése. Azt tudtam hogy, az efféle búcsú megsegíti az embereket, és reméltem ha, nem volt és rendezhetünk neki... akkor... talán könnyebben felgyógyulnak.
- A gyász érzete azonos, de azt hogy miként éljük át az nem. Shukaku és Jun japán, ők a maguk módján temetkeznek, és siratnak. Mi, európaiak... szintén másképp. A temetés nem a halottnak szól, hanem a maradottaknak, azért temetünk hogy, végső búcsút tehessünk, tehát... van jogod az európai temetéshez. - Magyarázom, talán picit túl is.

Végül lebuktam, a fiú talán nem is tudja, hogy, képes voltam ennek is örülni. Annak... hogy, nem sikerült a turpisságom, és megvezetnem. Majd demonstráltam a képim, valahogy gondolhatta hogy ott fogok megjelenni ahol eltűntem, de azzal nem számolt hogy, rák az él. Valamint amíg él, addig mozog. Ha a széket nem is hagyta el, de arrébb slisszant, és szerencsére így épp nem nyomtam agyon, a csöppséget. Akire voltaképp a rák hívta fel a figyelmem, ahogy bele csípett a nadrágomba. Eközben elhangzott Cear monológja, majd ekkor még mindig nem raktam össze a képet.
- Először is... kristályok, mérgek, valamint sok ideig tudok ott lenni, tehát ha nem akarod halálra unni magad, és miből gondolod hogy, csupán ennyi a trükköm? Szeretem a biztonságot. - Magyarázom ismét meg a lehetőségeimet. Majd ekkor rakom össze, hogy a vödörből nem tud kimászni a rákocska, és beszédem közben igyekeztem, lefejteni magamról, ahogy a kezembe került, a fiúra pillantottam, majd:
- A vödörből nem tud kimászni. - Jegyeztem meg, és egy mozdulattal máris, a pulcsija alá igyekeztem besuvasztani. - Ekkor villant be hogy hasonlót már csináltam. o.o Valamint pont vele... Végül ha sikerült ha nem, megrándult a botom, én pedig oda vetettem magam, hogy, kifoghassam a halacskát. Remélem halacskát... mire sikerül kihúznom a csali még rajta, de egy rakat hínárral együtt. Azt hiszem ez nem az én sportom lesz...

*Hínár*

by **Cearso** Vas. Júl. 31 2016, 12:07

-Nem, nem mondhatják le. Benne van a szabályzatukba. Annyira szerintem nem ostobaság, hiszen a legerősebbek alkotják a Sayonarát, tehát, ha sikerül legyöznöd egy tagot, azzal bizonyítottad, hogy erősebb vagy nála, tehát jogot tarthatsz a helyére a Sayonarában.
Majd megemlíti a céhlogót. Ezek szerint nem járt utána a dolgoknak maga, és nekem kell megmagyaráznom neki a dolgot.
-Hát, ami azt illeti a Sayonara nem egy hivatalos céh, de a felépítése hasonlít egy céhhez, ezért az egyszerűség kedvéért mindenki céhnek hívja őket. Anat pont ezért egyszerre lehetett az Artes céhvezére, és a Sayonara tagja. Mi is csak akkor tudtuk meg, hogy a Sayonara tagja, mikor megmutatta az ezt igazoló tetoválást.
Úgy néz ki, nem csak én ettem fel a tanár szerepet ebben a szituációban.
-Nem is tudom. Ha tartanék neki egy temetést, akkor biztos azt érezném, hogy végleg vége, és feladnám a reményt, hogy ismét találkozunk. Talán majd késöbb.

Végül eltünt, majd egy kis idő után ismét megjelent.
-Ki mondta, hogy halálra unnám magam? Ha meg akarok várni valakit, akkor biztos ki tudnék találni valamit, amivel el tudnám tölteni az időt.
-Ha a vödörből nem is, de a vízből biztos kimászhatott. Az is egy hátránya lehet a dolognak, ha nem tudod figyelemmel kisérni az érkezési pontot. Rengeteg dolog történhet akár fél perc alatt is.
Mikor ugyanazzal a mozdulattal próbálkozott, mint a sütinél, már mondtam is a válaszom
-Hékás. Egy ilyennel egyszer már megjártad. Vag szeretnél még egy "balesetet"?
Aztán nem is törödve a másikkal le is veszem a felsőmet, és megpróbálom kirázni belőle a hivatlan vendéget.

by **Kiwi** Vas. Júl. 31 2016, 15:33

Nem értettem egyet a fiúval, viszont nem forszíroztam tovább, a harcolós dolgokhoz amúgy sem értettem és nem is foglalkoztatott igazán. Az emberek hülyék, erről csupán ez volt a véleményem. Maguknak bonyolítják és nehezítik meg az életüket, utána meg sírnak... Mindegy. Érzem én is hogy , talán túl szigorúan vélekedek erről és, valószínű pont ezért nem akarom tovább vinni a szót ezzel kapcsolatban. Valamint a legerősebbek... Shu azt mondja oda tartozik, mármint a legerősebbek közé... szóval nem elképzelhetetlen hogy, ő is tag volna? Mindegy, ez majd kiderül ha így van, megfordult a fejemben hogy rákérdezek, talán rá is fogok... idővel.
- Szóval illegális céh, sötét céh... vagy minek nevezik. Hallottam ilyenekről, mármint ismerni nem ismerem őket sem más céhet, de a sötét céhek, társulatok azok... amik tetoválást viselnek, és egyfajta közös cél tartja őket össze. Amúgy... ilyet bárki alapíthat? - Kérdeztem rá. Volt pár kérdésem, de a megfelelő időben akartam feltenni. Viszont bevillant valami.
- Tényleg... ha, vega vagy, mit fogsz kezdeni a halakkal? - Most gondolkoztam csak el ezen... Miközben végig azon gondolkodtam hogy, kérdezzek rá Shukakuékra. A hüvelykujjam a számhoz emeltem, és kicsit feszülten rágni kezdtem.

Anat visszatérő téma volt nálunk, és örültem ennek. Két okból is, egy mert megbíznak bennem hogy, meséljenek róla, nem úgy mint ezelőtt pár hete. Kettő... mert igényük van arra hogy, beszéljenek róla, és az hogy, meghallgathatom, kifejezetten megtisztelő, és talán... remélem hogy, ha tényleges segítséget nem nyújthatok, de legalább nem fojtják el. Úgy tudom hogy, jó az ha valaki a halottjáról beszél, hisz segít a gyász feldolgozásában. Persze sokszor nem tudom mivel segítek vagy ártok... hogy sebeket szakítok, vagy felkavarom az állóvizet... De akkor még nem tudtam hogy, ennek a beszélgetésnek, majd később Shukakuval való gondolat cserének, tettleges hatása lesz. Méghozzá az, amit most ki is jelentett a fiú. Csak biztatóan bólogattam, remélve hogy, nem mondtam butaságot és a lelkük elindulhat a gyógyulás útja felé. Bár, az a kifejezése hogy, „feladni a reményt” még engem is szíven ütött, de már visszakoztatni nem akartam, ahogy, hiú reményeket táplálni belé sem. Akárhogy is... ez így pocsék... és én még nem is vehetek részt abban, hogy ténylegesen átérezzem a veszteségüket. Ami zavar... de, talán pont ezért, igyekszem ennyire segíteni nekik.

Majd, demonstráltam a képességem. Úgy, éreztem kiprovokálta belőlem. Be akarta bizonyítani hogy, akár árthatna nekem, én pedig azt... hogy, erre ő képtelen. És az... Nem, ártana... Volt egy furcsa kisugárzása, biztonságban éreztem magam mellette. De, arra is gondoltam hogy, csupán azért, mert egy közös céhez tartozunk, van ami összeköt, ami azonos érdekeket követel... Ami miatt, létrejön egy láthatatlan fonál, és akaratunkon kívül összeköt. Pont ezért fáj, furcsa és ijesztő, hogy nincs a feje felett ott a jelecske.
- Ácsi, ácsi! Fogalmad sem lehetett arról hogy, tényleg visszajövök, vagy hogy adott helyre kerülök vissza. Valamint most sem tudhatod, hogy, tényleg így van-e. Valamint egy-egy kábítókristály, hazatérés kristály is segíthet. Plusz, nem csak ez az egy képességem van. - Próbáltam kételyeket ébreszteni benne és, megcáfolni.
- Amúgy... igaz, tényleg hátrány hogy, nem látom azt ami kint történik, de... - Kezdtem bele.
- Az eddigi tapasztalatom az hogy, az emberek nem szeretnek várakozni, és hajtja őket hogy, befejezzék a küldetést, valamint meg sem próbálják kideríteni mi történik... Időt, akarnak vele nyerni. - Magyarázom meg, az eddigi tapasztalataimat. Majd a rákot ami, vélhetőleg a vödörből nem tudott kimászni, a víz pedig meg sem fordult a fejemben, igyekeztem a fiú pólója alá csúsztatni. Csak csínyedésből, nincs semmi más szándékom ezzel, oldani a hangulatot. Poénkodni. A válaszára, arra hogy, kapott már visszavágót, összeráncoltam a szemöldököm, és láthatólag végig futottak a fejemben az aznap történtek. Igen, meg sem fordult a fejemben hogy, a mostanit azért kaptam volna, vagy hogy, a fiúcska ilyen kis bosszúálló volna, pár ártatlan csínyre is.
- A partin nem is vágtál vissza. - Jegyeztem meg azt, amire jutottam. Végül amikor felállt hogy levegye a pólóját, megragadt rajta a szemem, legalábbis a mozdulatsorán, hirtelen nem kapcsoltam, de amint sikerült, elfordítottam a fejem. Nem akarom hogy, bámulónak tartson... Bár, az csak egy felsőtest. A strandon, vagy épp nyáron sokat látni ilyet. Nem igazán van mitől zavarba jönnöm, inkább csak a fiú miatt teszem, hisz legutóbb is elvonult, meg az illem, csupán ennyi. Majd pont ebből jött a kérdés. Amibe bele sem gondoltam.
- Amúgy, csak előttem nem vagy szégyenlős? - Érezhető volt az incselkedés a hangomban, így nem gondolhatott rosszra, másra... gondolom.

by **Cearso** Vas. Júl. 31 2016, 18:03

-Egyik sem. Ezek mind olyan megközelítések, amik nagyon rossz fényben állítanák be a dolgot. Szerintem a Sayonara se nem sötét, se titkos. inkább csak titokzatos. Mivel nem hivatalos céh, és a rendszertől semmilyen bónuszt nem kap, ezért szerintem nincs rá semmilyen kikötés, hogy ki alapíthat ilyet. Amíg van egy célod, és be tudod szervezni a tagokat, addig senkinek nem lehet kifogása a dolog ellen. Szerintem egy idő után hivatalos céh is lehet belőle. Persze csak akkor, ha a résztvevők nem egy már létező hivatalos céh tagjai. Mért kérded, alapítani akarsz egy ilyen hülyeséget? Nem támogatom.
Nem hiszem, hogy ilyen rövid idő alatt sikerlt volna olyan eszmét találnia, ami sok embernek megfelelne idebent.
-Annak adom, aki hajlandó eljönni velem horgászni, elviszem őket Shunak, vagy egyszerűen csak visszaengedem őket a vízbe. Hogy melyik lesz? Majd csak kiderül a horgászás végéig.

-Az tény, hogy fogalmam se lehet róla, de eddig még nem bizonyítottad be az ellenkezőjét, tehát logikus, hogy csak meg akarsz téveszteni a sok felesleges beszéddel.
Egy szóval annyit mondtam neki, hogy hiszem, ha látom.
Majd egy halk kuncogást halhatott tőlem, mielőtt folytatom a mondatot.
-Hova rohannék? Nincs se családom, se munkám ahová feltétlen sietnem kell. Legfeljebb a gondolkodás és a várakozás közben kitalálok valamit, amivel fejleszteni tudom valamelyik készségem. Küldetést még nem buktam azért, mert egy kicsivel késöbb mentem el a megadott koordinátára, mint mások. Én pedig ráadásul még kiváncsi is vagyok ebből a szempontból.
Nem szeretem, ha valamit nem tudok.
-Nem a partin adtam vissza.
Ennél többet viszont nem mondok. Ha nem tudta eddig összelogikázni a dolgot, akkor meghagyom az áldott tudatlanságban.

by **Kiwi** Hétf. Aug. 22 2016, 22:51

- Így hallottam ezekről a céhekről, hogy sötét amik nem hivatalosak és tetoválással jelzik hovatartozásukat. De az igaz hogy nem ismerem őket, így nem látok bele. – magyaráztam végül, miután befejezte a mondatát. És teljesen jogos volt amit mondott. Elmondta hogy vega, és így rákérdeztem mihez kezd a halakkal. Nem, szólaltam meg, hogy örülnék nekik, majd rábízom. Amúgy is tervem van, szóval fog kelleni még jó adag húsi. Valamint most már valami, amit Cear is szerethet és megehet, bár van pár ötletem a számára is. Majd egy kis elméleti szóváltásba keveredtünk, szerettem az efféle vitákat, egészen addig ameddig nem egymás erőltetésére meg, de logikusan meg lehet magyarázni. Én példákkal is alátámaszoztam a lehetőségeimet, míg ő csupán úgy gondolja, blöffölök. Az tény hogy, el akarom vele hitetni hogy, a képességem elég ahhoz, hogy ne tudjanak ártani, valamint én ezt el is hiszem. Eddig ellenkezőjét még nem tapasztaltam.
- Még nem használhatom újra a képességem. – Jelentettem ki, miért is nem bizonyítottam neki semmi, valamint erre gondolom ő maga is gondolhatott, hisz okos fiú. A halk kuncogásba cinikusságot véltem felfedezni, saját magára mérve, vagy úgy nem is tudom. Lehet, csak beleképzelem, vagy csupán a mondata erősíti fel bennem ezt az érzést…
- Lehetne családod és munkád is, rajtad áll hogy miként állsz hozzá. – Jelentettem ki. Nekem van munkám és a céhem a családom. Legalábbis az ide benti. Így döntöttem. Szegény helyett inkább érezhetnénk gazdagabbnak magunk mint mások….
- Miből gondolod hogy, nem elteleportáltam például, a szint egy másik pontjára majd vissza?... – Kérdeztem rá vissza. Majd folytattam.
- Ahol voltam, csakis az kerül be, akit én magammal viszek, valamint akkor szakítom meg, ha azt úgy gondolom. Hosszú ideig fenn tudom tartani, és viszonylag rövid az újratöltési ideje is. – Magyarázom meg. Nem hiszem el, hogy nem érti. Ez a képesség megvéd, és csupán azért tértem vissza mert nem akartam sokáig magára hagyni. Remélem nem akarja tovább magyaráztatni velem, fogalmam sincs, hogy értessem meg vele. Bár, az is megkopott hogy miért is akartam hogy értse. Vagyis tudom, azt hiszem… Amikor kijelenti hogy nem a partyn kaptam vissza, láthatta hogy, elgondolkodtam. Ha nem egy ilyen helyzetben lennénk ahol, bizonyítani akarok, biztos beugrott volna, de így nem. Majd félreraktam, később előveszem ezt a kérdést.
- Miért akarod azt bizonyítani nekem, hogy tudnál ártani? – Kérdeztem rá, teljesen őszintén.

by **Cearso** Hétf. Dec. 12 2016, 04:38

Csak megrázom a fejem, jelezve, hog nem értek teljesen egyet vele.
-Lehetne munkám, meg családom is. De olyan régóta ninc már egyik sem, hogy már nem is érzem a hiányukat. Persze néha elmerengek azon a dolgon, hogy milyen lehetne ismét a szüleimmel lenni, de ez a ritkábbik esetek közé tartozik.
Aztán hirtelen elhallgatok egy pillanatra. Erről még senkinek se beszéltem... És nem is most fogom megváltoztatni ezt a szép szokásomat. Ezek az emlékek ott vannak jó helyen, ahol most vannak.

-Most már abból, hogy rákérdeztél. Eddig szó sem volt arról, hogy milyen módszerrel közlekedtél, csak arról, hogy honnan veszem, hogy vissza fogsz jönni. Meg egyébként is. A hazatérés kristályok csak városba müködnek, ha ki akarsz jutni egyből, akkor a saját két lábadat, vagy egy lovat kell majd használnod. De azt nem igazán ajánlom. Legfeljebb, ha jó magas a lovaglás jártasságod, addig viszont, inkább a városok falain belül kell csinálni, ahol azért megvéd néhány dolog.
Majd kaptam egy kis információt, hogy mit is kéne elképzelnem.
-Érdekesnek hangzik, de nagyon különc lehetz, ha egy elzárt világban még jobban el akarod zárni magad.

-Nem is tudom, talán mert szeretném azt érezni, hogy képes vagyok befolyásolni a környezetemet, és nem az befolyásolja az én életem. Vagy biztos valami hasonló lehet a dologban.

Kérdezted, hogy mért nem vagyok itt szégyenlős. Van egy egyszerű válaszom. Amíg csak egy emberre kell odafigyelnem, addig az simán megkérheti tölem, hogy ne előtte csináljam a dolgot. Viszont társaságban vannak olyanok, akik nem mernek felszólalni az ilyen viselkedésért mások előtt, vagy lehet, hogy nem a megfelelő hangot ütik meg, ezzel rontva a többiek véleményét róluk. És, hogy ez ne történhessen meg, inkább megpróbálok nem csinálni olyat társaságban, ami kényelmetlenséget keltő lehet, de ilyen egy-két személy jelenlétében gyakran meg szoktam feledkezni magamról.

by **Kiwi** Hétf. Jan. 16 2017, 11:52

Nem faggatóztam, beértem annyival amennyit kaptam. Éreztem is, hogy nála nem lehet… vagyis inkább… csak nem érdemes. Viszont megtudtam, hogy annyira nem hiányzik neki a kinti lét. Persze a kötelezettségek, iskola, munka… és hogy mennyire függsz a pénztől… Valahogy, idebent nem ezt érzem… nem annyira.

A szavaiból segítő szándékot éreztem, bár… volt egy furcsa mondata, amit nem tudtam… hogy én értem-e félre…
- Akár innen is el tudok teleportálni városba a kristállyal. – Jegyzem meg, hogy kiderüljön hol van félre értés.
- De… igen, feszegetem a határaimat, tudni akarom hol és meddig mehetek el. Védett övezeten kívülre pedig még nem mentem. – Jegyzem meg, hisz most is védett övezeten belül vagyunk, még… Majd megosztom vele a képességeim alapjait, a válaszán viszont felfújom magam. Különc… ohh, fuck! Gyűlölöm ezt… megkapni.
- Inkább vagyok… álmodozó és teremtő! – Javítom ki, és így is van… bár az is tény, hogy ráhibázott a lényegre… hisz a képességem a félelmemből fakad, abból hogy mindig el tudjak bújni, és ez… segít benne.
- Nem akarom elzárni magam. – Hazudtam, szem rebbenés nélkül.
- Félre érted… de, alkotni valamit, ami… akár egy világ, azért nagy szó szerintem. – Próbáltam másfele terelni a gondolatát, és látásmódját. Majd a mondatán elgondolkodtam… akár ezzel is lehetne magyarázni a képességem, hisz… én is szeretem… amit mond. Bár úgy gondolom, ez azért oda-vissza működik. És rengeteg dolog van befolyással ránk, amikre még csak nem is gondolunk.
- Mindig befolyással vagy a dolgokra, mint ahogy azok is rád… - Jegyzem meg, bár… ez nem tűnik teljes válasznak, viszont nem tudtam belekötni sem.
- Ez a beszélgetés is, befolyással van ránk, az hogy itt vagyunk… is befolyással van a szafarira, a környezetre, a lék… és az hogy a dolgoknak súlyuk legyen… ez egy olyan dolog… amit nem szeretnék. Nem akarom hogy irányíts… például, pedig befolyásolsz. És… valahol én is biztos, hisz elfogadtad a találkát, valamit vársz, társaságot, válaszokat, építeni a céhet, vagy hallani a céhről… - Kezdek bele, bár… picit elkanyarodott a társalgásunk.Viszont kezdtem fázni... a botomra pillantottam... ekkor túnt fel, mintha feszülne a damil. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, majd emeltem ki azt, picit meg kellett rángatnom.
- Ez beakadt valamibe... - Majd egy erősebb rántás után fel tudtam húzni, a bot végén, a horgon... egy bakancs lifegett. Leakasztottam, majd csalival felruházva a horgot, ismét visszadobtam a lékbe a bot megfelelő végét.

/Bakancs/

by **Cearso** Hétf. Jan. 16 2017, 18:00

-El simán el tudnál utazni a kristállyal. Nem is ezzel volna a probléma. A visszajutás lenne kérdéses a kristállyal.

-Akkor pontosan tudod hol vannak a határaid. A védett övezet határával esnek egybe.
Nem szívesen mondom meg, hogy védett övezeten kívülre merészkedett már azzal, hogy a szafariba jött. Pedig el kéne mondanom. Egy pánik elég volt mára, de jobb ha nem ringatja hamis védelmező erőbe magát.
-Tudod a szafari már védett övezeten kívül van.

-Álmodozó és teremtő?
Széttárom a karom két kezemmel körbemutatva a környéken.
-Itt van egy egész világ, amit szinte határtalanul úgy alakíthatsz, ahogy szeretnél. Szinte minden megvan, ami egy kényelmes élethez szükséges lehet. A te világod csak abban különbözik, hogy te szabod meg, hogy kit engedsz be.
Leengeden a karom.
-Nem mintha dicsérni akarnám Kayabát, de ebben nem versenyezhetsz vele. Idelent minden bizonnyal nem, hiszen egyébként is csak azok állnak a rendelkezésre, akiket Kayabának sikerült valahogy rávennie a játékra.
-Kayaba is pont ugyanezt csinálta. Mi a bajod az ő világával, hogy sajátod kell létrehozni? Mégsem valami nagy szó, ha neked mindezek ellenére egy újabb világ kell, hogy biztonságban érezd magad.

-Igen, a befolyást nem tudom elkerülni. De az sem mindegy, hogy kinek a kezében van az irányítás. Persze ezt sokszor nem lehet megmondani ilyen kevés résztvevő esetén.
Például most éppen az a bakancs van a figyelem középpontjában, amit kifogtál, de kétlem, hogy sokáig beszélgetnénk a bakancsokról. Tehát a bakancs most befolyásol, de minden esetre nem irányít minket. Hisz akármit fogtál volna ki, az biztos elterelte volna a figyelmünket legalább egy pillanatra legalább.
Szóval hiába befolyásolt a dolog, mivel várható része egy horgászatnak, valójában nem befolyásolt.
Befolyásolt, de mégsem befolyásolt.
Érted a különbséget a két befolyásolás közt?

by **Kiwi** Vas. Jan. 22 2017, 20:39

- Ha el akarnék innen menni, miért akarjak visszajönni? – Értetlenkedtem, tényleg nem vágtam mit akar ezzel mondani. Majd amikor felvilágosított, egyértelművé vált bennem, valami. Egy furcsa nyomasztó érzés, ami ellen azonnal védekeznem kellett, vagyis meg kellett magyaráznom neki valamit…
- Nem mentem egyedül! Most is veled vagyok itt, és tudtam hogy védett övezetre megyünk, különben már rég szafarizgattam volna… szerinted véletlenül akartam társat? – Vontam kérdőre, és próbáltam leplezni a hibámat, az kéne még hogy bolondnak is tartson… bár… a megszólalólásaival így is jelezte annak jelét. Kezdtem egyre… inkább átadni magam a csalódottságnak, a viselkedése miatt. A válaszai, bántóak és sértőek voltak. A szemeim vörösödni kezdtek, ahogy az arcom is… Egyszerűen nem hiszem el… hogy lehet ennyire tök, én pedig miért vagyok ennyire filkó…
- Ki a fene akar vele versenyezni! – Kezdtem kifakadni… a szavai mind bántóak voltak és a jókedvemet amihez úgy ragaszkodtam, szépen lassan lefeszegette rólam.
- Akkora egy hülye vagy! A bizalmamba engedtelek, meséltem neked magamról, a képességemről… és ezzel hálálod meg a bizalmat és az őszinteséget?! Fikázz csak nyugodtan, egy hülye barom vagyok én is mert ide merészkedtem veled, de tudod mit! - Azzal felpattantam, és egy mozdulattal a hátamra kaptam a táskám. Éreztem, ha csak egy másodpercet is itt maradok, elbőgöm magam. Elveszi tőlem még azt is, amivel egy picit is megtudtam barátkozni ezzel a képességgel! Magammal! Utálom őt! Úgy utálom! Annyira hülye… annyira fáj…. Nagyjából addig hallgattam végig, ameddig azt kezdte mondani hogy nem versenyezhetek Kayabával… mintha akarnék! Miért akarnék?!... És fortyogott bennem a düh, aminek egy részét magamnak köszönhetem, hisz úgy éreztem nyitottam, kezdeményeztem… és most mégis apróra szeletel ez a fiú a szavaival, megaláz önmagam előtt is. Összeroppant. És mindezt… egy pillanat alatt. Megszerettem a képességem, erre… mégis azt mondja hogy ez nem normális! Hogy fura és különc vagyok! Tudom! Érted? Tudom hogy nincs minden rendben nálam, de mit tehetnék?... Ezt dobta a gép… ez a képességem… Túlreagáltam volna? Akkor nem úgy éreztem. Egyszerűen el akartam onnan tűnni… Olyan hülye… ezt akarta! Engem néz hülyének? Úgy gondolja nem vettem észre? De tessék, megkaptad! Elmartál magadtól! Most biztos nagyon boldog vagy te nyomorék!! Azzal már hátat is fordítottam, ott hagytam a halakat is... és megindultam elfelé, miközben kotorásztam a kristályom után.

by **Cearso** Hétf. Ápr. 17 2017, 17:39

Elment... Ráadásul csak gondolt egyet, az egyik pillanatról a másikra.
Még csak azt sem értem, hogy mért ment el. Persze biztos mondtam valamit, amit nem kellett volna, de akkor sem értem miért sértödött meg ennyire.

Egy részem azért viaskodott, hogy menjek utána és kérjek elnézést, míg a másik felem azt mondta, hogy ha nem is tudok miért is kérek elnézést, akkor az az elnézés nem is lesz hiteles.

Miközben így tanakodtam magammal, párszor lenyitottam az üzenetküldő panelt, de jó darabig egyetlen szót sem írtam le, csak néztem az üres szövegmezöt, és vártam, hogy a szavak csak úgy ott teremjenek. Persze bárki, aki valaha erölködött egy fontosnak tünő levél megírásával, az mind tudhatja, hogy a dolgok sose mennek ilyen egyszerűen. Persze nagyon sokszor jó lenne, ha ezek a problémák maguktól megoldódnának, de amig az ember nem próbálkozik sosem fog kisülni semmi jó a dologból.

Végül úgy döntöttem, hogy nem írok semmilyen levelet, és nem is várom meg, hogy a lány másodszor vagy most talán már harmadszor is visszatérjen. Bár nem hiszem, hogy visszatér... Első alkalommal biztos vagyok benne, hogy a kíváncsisága hajtotta, hogy megtudja, miért mondtam, ami mondtam, és miért csináltam, ami csináltam, a második alkalommal, meg szinte biztos, hogy a dac miatt tért vissza, hogy bemutassa valójában mire is képes, de most..

Most biztos nincs semmi oka arra, hogy visszatérjen, vagy ha vissza is térne, akkor is rengeteg időbe telne, mielőtt megnyugodna, addigra meg már nem talál itt, de a biztonság kedvéért hagyok itt efy üzenetet a székekkel együtt:

Kód:: Sajnálom. El kellett mennem.

by **Leonard** Csüt. Május 28 2020, 15:05

Leo úgy érezte, eljött a pillanat, hogy segítséget kérjen.
Hosszú napokig halogatta, mi több, igazából már hónapok óta érett benne a probléma, de csak nem akaródzott megoldást találni rá. Márpedig neki szent meggyőződése volt, hogy minden a legnagyobb rendben. Az elmúlt napokban azonban be kellett látnia, hogy semmi sincs, és ezeket a dolgokat nem fogja tudni megoldani egyedül.
Rájött, hogy egy jó nagy beszélgetésre lenne szüksége. Egy alapos fejmosásra, vagy valami. Ilja azonban már túl hosszú ideje nem volt közöttük. Hiányoztak neki legjobb barátja tanácsai.
Hogy a játékban ki tölthetné be ezt a szerepet, arra azonban nem sikerült rájönnie. Úgy volt vele, hogy leginkább senki. A haverjai csak haverok voltak, Szophie túl csapongó, Afton pedig.. Nos, Afton volt az első épkézláb gondolata, hiszen elég jól kijöttek egymással.
Tervétől aztán az tántorította el, amikor elkezdte megfogalmazni magában, mit is mondana. Túl sokat kellett volna magyarázni, és túl régre visszanyúlni. Ráadásul Afton nem is tartózkodott a palotában, Leo azonban úgy érezte, neki azonnali megoldásra van szüksége, vagy beleőrül.
És akkor felrémlett benne egy emlékkép, ahogy Hinari morcosan elküldi a francba. Igen, éppen erre volt szüksége. És hogy miért nem a céhvezér volt az első gondolata? Ez roppant egyszerű. Hinari Mirika barátnője volt. Pont. Nem volt semmi más az indok mögött. Egyszerűen csak nem fordulsz a szerelmed közeli barátnőjéhez tanácsért, és kész.
Történetesen azonban ez tűnt a legjobb megoldásnak. Hinari talán többet is tudott róla, mint amit elmesélt, ráadásul képes volt összekaparni vagy éppen megrázni, ha szüksége volt rá. És még elérhető közelségben is volt, éppen csak egy szobafal választotta el őket.
Bekopogott. Látogatása szokatlanul korai volt, de ő már így is több órája ücsörgött a kávéja felett. Első pillantásra is lerítt róla az elgyötörtség, testéből pedig erős füstszag áradt.
- Van valami dolgod mára? - kérdezte Hiinaritól nyugalmat és lazaságot erőltetve magára, ám ha a lány nemmel felelt, megkönnyebbülten az ajtófélfának dőlt.
- Az jó, mert segítségre volna szükségem. Most - állt egyik lábáról a másikra, és kérlelőn céhvezérére pillantott. Ha nem ütközött kérdésekre és időhúzásba, hosszú léptekkel indult meg a palota folyosóján. Ujjaival malmozott, és szinte oda sem figyelt rá, mennyire siet. Kiértek a friss levegőre, és sétálni kezdtek, de neki még mindig nem akaródzott beszédbe kezdeni. Valami zavarta. Talán a hellyel volt a baj.
- Nem jó - túrt bele a hajába fáradtan, majd elkapta céhvezére kezét. - Menjünk a szafarira. Vadásznom kell.
Azzal előhúzta kristályát, és máris a választott szintre teleportált.

by **Hinari** Pént. Május 29 2020, 00:27

Összehúztam magamon a meleg takarót és elnéztem a hegyek felé. A közeli fák lombkoronáin madarak énekelték kora reggeli énekük; a füvön hajnali dér cseppjei tették nyirkossá a kertet. A kezeim között tartott, gőzölgő tea fölé hajoltam és mélyet szippantottam belőle. Idekint, az erkélyen szokatlanul csöndes és nyugodt volt ilyenkor; Alex még aludt odabenn, nem akartam zavarni őt.
Kopogtak.
Tekintetem a szellőtől lengedező függönyök felé fordítottam. Végül bólintottam, felálltam és halkan behúztam magam után a teraszajtót. A bögrét letettem a pultra, összehajtottam a takarót és ajtót nyitottam.
A kettőnk közti ellentét belemarkolt a szívembe. Szinte kérdeznie sem kellett, ráérek-e, elég volt végignézni elgyötörtségén és cigarettától facsart ruháin, ahogy átjött és segítséget kért. A lazasága rég elrepedt álarcként függött mozdulatain, amely minden pillanatban darabjaira törhetett.
- Adj egy percet, átöltözök - mosolyogtam rá szelíden, merthát... egy lenge hálóruha volt rajtam összesen. Csak pár kattintás és már szaladtam is utána; hogy mellette haladhassak végig a folyosón, le a lépcsőn és ki az utcára. Bármit is akart mondani, nem akart neki közönséget, én pedig nem kérdeztem. Végig nem. Láttam rajta a zaklatottságot, de úgy éreztem, meg kell neki adni azt az időt, amikor már készen is áll az okok kimondására. Bármennyi is legyen; most ezért voltam itt. Addig pedig nem is nagyon bocsátkoztam feltételezésekbe: igaz volt sejtésem erről-arról, de amíg nem bizonyosodok meg róla, mi az, ami ennyire kiakasztja, nem akartam előreszaladni. Főleg, hogy ennek így, itt, egy folyamat tetőpontjának kellett lennie. Valaminek, ami régen gyűlt már benne. Hirtelen torpant meg, erős marka a csuklómra szorult - mint a fuldokló, aki levegőért kapkod.
- Rendben - feleltem egyszerűen és magam is utánateleportáltam, lelkemben a helyzet adta párhuzam füstös, fájdalomtól ordító gondolataival. "Rendben" - ismételtem meg a szót, magamban ízlelgetve azt. Ez az íz azonban a keserűségen kívül nem tartalmazott mást. Még most sem, ennyi idő után sem. Szemeimmel megkerestem őt, merre indult ezután és igyekeztem felvenni vele a lépést. Az erdő lustán és hallgatagon fogadta be a két idegent és mintha érkezésünkkel a madarak is ellhallgattak volna.

by **Leonard** Pént. Május 29 2020, 01:46

Fel-alá járkált. Pólója gyűrötten omlott testére, laza hullámzással követte mozgását. Elővett a zsebéből egy meggyötört, szürkés színt öltött dobozt. Észre sem vette, hogy erősebben markolja, szinte összetöri. Sietősen kihúzott belőle egy szálat, a szájába tette. Remegő kezekkel gyújtott hozzá tüzet.
Megállt, letüdőzte, majd kifújta a füstöt. Ekkor volt az első pillanat, hogy Hinarira pillantott, mióta megjelentek a teleport fényében.
Röviden rácsodálkozott a jelenlétére, a nyugalmára, akárha egy égi jelenést figyelne, aztán lesütötte a szemét.
Nekidőlt az egyik közeli fának. A nyirkos hideg szinte rögtön beleette magát a bőrébe. A föld és rothadás szaga bekúszott ruhái alá. Újat szippantott, aztán újra és újra. Mire a végére ért, mintha egészen megnyugodott volna.
- Még tizenhat sem voltam, amikor először gyújtottam rá - fogott bele a beszédbe kissé rekedtes, recés hangon. Mint a mindörökkön szomjazó, kitől megtiltották a víz áldását.
Megforgatta ujjai közt a csikket, rábámult.
- Odakint soha nem tudtam leszokni. Az inger csak akkor hagyott alább, amikor a játékba kerültem.
A rendszer jelzett, a dohányáru szavatossága a végéhez közeledett. Lustán elpöckölte az erdő sötét mélyének irányába, ahonnan nemsokára pixel formájában távozott, oly vöröslőn, mintha meggyújtott vége szállt volna az égbe, végső lángolással.
- Hülyeség, hogy épp itt nem dohányoztam, amikor ez az egyetlen hely, ahol nincs valós hatása a testemre. Egyesek szerint nem is olyan kielégítő, bár a különbség szerintem elhanyagolható. Biztosan a psziché teszi. Amiatt nyugszom meg, az ismerős mozdulatoktól.
Szavai elhaltak, újból csend telepedett rájuk. Hinari számára egyértelmű lehetett, hogy nem a káros szenvedély fellángolása miatt rángatta ide ezen a hajnalon, és nem ez volt a probléma forrása. Csupán a következmény. Leonak azonban jól esett elcsevegnie ilyen apróságokról. Egyáltalán beszélnie, valamivel más irányba terelni gondolatait.
Belebámult az erdő félhomályába. Kitartóan nézte a sötétséget, mígnem szemei előtt az valóban életre nem kelt. Képek elevenedtek meg, és kezdtek táncolni a közelükben csobogó friss patak vizén.
Most látszott csak arcán igazán a kimerültség. Szemei alatt karikák húzódtak, arca beesett volt, dacára a virtuális világ mindig tökéletes avatárjának.
"Nem jó ötlet. Nem akarom. Nem megy!" - visszhangoztak a gondolatok a fejében. Mindkét kezével egyébként is kócos hajába túrt, és mélyet szippantott a túlságosan friss, de kellően hűvös levegőből.
- Álmodom - fogott aztán bele, újra a dobozért nyúlva. Szavai nem voltak többek puszta sóhajnál. Attól félt, ha kiszökik az ajkán, minden valósággá válik.
- Hónapok óta rémálmaim vannak, mostanában azonban.. Durvábbak.
- Mondd, Hinari - lökte el magát hirtelen a fától, és komolyan céhvezére szemébe nézett. Közelebb lépett, egészen a lány mellé, és megragadta a vállait, nem foglalkozva vele, hogy a mozdulat közben összetörik a kezében tartott meggyújtatlan szál. Szemei fogva tartották a másikét, mintha csak nem akarna elszalasztani egyetlen rezdülést sem.
- Emlékszel te bármire is a... két hete szombatból?

by Ajánlott tartalom