Aki eltöri a porcelánbabát (Astaroth vs. Desdemona)

A hold fényesen ragyogott fent. A fogadó emeleti szobájába bevilágló fény által megtekinthetővé vált egy férfi. Kevés olyan ember van, aki látott már nála magasabbat. A feje majdhogynem a plafont súrolta. Hosszú, barna haja a hátát verdeste, miközben annak gazdája készülődött az esti vadászatra. Magára vette ujjatlan, hosszú mellényét - mely elmaradhatatlan volt - és az ablakon át távozott a második emeletről. Leérkezése senkit nem döbbentett meg, hiszen se közel, se távol nem volt még csak egy NJK sem. Mögötte az ablakban feltűnt egy kékezüst bundájú farkaskölyök. Amaz szintén az ablakot választotta kijáratnak. Mikor leért, pofáján - emberekéhez hasonló - ördögi vigyor játszott. Imádta az éjszakákat, és imádott vadászni. A mai nap még ígéretesebbnek tűnt, mert a holdból sugárzó sárgás fényben szinte mindennek árnyéka volt. Eljátszott a gondolattal, hogy mit fog csinálni a prédájával. Lassan megindultak a város egyik kapujához. Az útközben nem beszéltek, pedig nyilvánvaló volt, hogy partnerek. Az óriás és a apró állat (amely az ember mellett még kisebbnek tűnt) csendben haladt úti célja felé. Az úton kevés ember volt, aminek mind a ketten hálásak voltak. Mivel a rendszer megakadályozta a városon belüli erőszakot, így kénytelenek voltak éjszakánként kijárni az erdőbe vadászni. Sajnálatos módon Asmodeus kedvenc étele, mely egyenlőre titok, nem volt beszerezhető eme világban. Bár még életében nem kóstolta, de szíve mélyén csupán arra vágyakozott. Astaroth-tól hallotta, hogy odakint elég sűrűn hozzájutott az áldozathoz, és ilyenkor mindig duzzogva hagyta ott. Gazdája nem dicsekedett tetteivel a kinti világban. De a farkas érezte, a férfi talán még őrültebb étvággyal rendelkezik, mint ő maga. Valahol mélyen legbelül tisztelte ezért Astaroth-ot. És irigyelte, mert ő maga nem lesz képes még nagyon sokáig hozzájutni a csemegéhez. Addig amíg ebben a világban rostokol, addig nem. Hitte, ha a játék véget ér, ő maga ugyanúgy kijut innen, akárcsak ezek a férgek, akik minden egyes nap azon küszködtek. Utálta és lenézte az összes embert. Gyengének, törékenynek, és nem utolsó sorban ostobának titulálta őket. Ez utóbbi állításba gazdáját is belesorolta. Ahogy menet közben felpillantott a férfira, megborzongott. Vörös szemei égtek, és minden egyes pillantással már a zsákmányt kereste. ~ Talán ő csupán a saját szórakozására vadászik nekem. - gondolta a pet, és ezen sikerült is feldühödnie. ~ Van valami ebben az emberben, amitől kiráz a hideg. - ballagott tovább partnere oldalán. ~ Még soha nem láttam senki szemében ekkora ölési vágyat, a játék után való sóvárgást. Félelmetes. - állapította meg.
Elérkeztek a kapuhoz, majd szemüket a messzeségen pihentetve át is mentek alatta. A következő negyed óra szintén némaságban telt. Egyikőjük sem bánta ezt, és élvezték a külvilág élénkítő hangjait. Asmodeus hallgatta a madarak csicsergését, és maga elé képzelte ahogy rájuk veti magát, és nyakukat eltördelve megízleli vérüket. Ez szintén bosszúságot tört az orra alá. Hiszen itt vér sincs. Se fájdalom, hogy a préda nem e világi sikolyaival kényeztesse fülét. Nem szürcsölheti ki annak agyvelejét. Mert pixelekre robban! Csupán azoknak elejtett tárgyai között akadt számára való étek, mely még a fűnél is íztelenebb és szárazabb volt. Ezt nem említette soha a gazdájának, de minden elfogyasztott hússal, melyet megevett, olyan düh szállt belé, mely még arra is rá tudta volna venni, hogy Astaroth-ot megtámadja. Szerencsére kordában tudta tartani a cselekedeteit, és erre még nem volt példa. Beértek az erdőbe. Körülbelül öt perce sétálhattak, mikor a farkaskölyök orrát furcsa szag ütötte meg, és nem sokkal később a szag tulajdonosának hangja is elérte őket. Megtorpantak. A zsákmány közvetlen előttük volt, de egyikőjük sem számított rá, hogy ebből a fajtából való lesz. Ugyanis amit hallottak, az egy dalnak a része volt! Egymásra pillantottak. Ezalatt a rövid idő alatt, mióta együtt vadásztak, képessé váltak pillantásokból, apró kézmozdulatokból, halk morranásokból is megérteni egymást. Igaz, ha akarták volna akkor beszélhettek volna is, hiszen csupán a fejükben hangzottak el a szavak, de mind a ketten vérbeli ragadozók voltak. Egyikőjüknek sem fordult meg a fejében ez a lehetőség. A férfi jelezte a farkasnak, hogy menjen át az árnyak közé, amaz pedig a férfinek intett, hogy oldalról cserkéssze be a prédát. Néma egyezség született kettejük között, még a legelső alkalomkor, miszerint vagy egyszerre támadnak, vagy Astaroth elvonja az áldozat figyelmét, és ezalatt az idő alatt pedig Asmodeus hátulról meglepetés támadást indíthat. Volt rá példa, hogy a férfi utasította a petet, hogy maradjon, míg ő eljátszik a zsákmánnyal. Főleg olyankor szokott ez lenni, mikor az áldozat ember volt. Szerette elnézni hitetlenkedő ábrázatukat, megjelenésén, vörös szeme pedig sokukban félelmet okozott. Sokáig eljátszott velük, mielőtt megtámadta volna őket. A pet nem szerette ezeket a szituációkat. Ilyenkor kénytelen volt figyelni. Ez bosszantotta őt. Jobban szeretett maga játszani az áldozattal, és a megfigyelést ráhagyni a férfira. De mindketten ragadozók voltak, és tudta, ha nem hagy teret a gazdájának is játszani, akkor az felrúghatja a megállapodásukat. Ezt pedig még nem tehette meg. Így hát átment az árnyvilágba, és csendben megközelítette a hang forrását.
Astaroth boldog volt. Nem is remélte, hogy ma ő is jól szórakozhat. Miközben maga is hangtalanul közelítette meg a prédát, hallgatta annak szívszorító hangját, mely egy lassú, de annál tetszetősebb zenét énekelt. Ugyan nem érintette meg a dal mondanivalója, mégis a nő - mivel a hang nem lehetett másé - képes volt érzékeltetni a dallam minden egyes változását, finom, bizsergető hangja pedig lenyugtatta Astaroth idegeit. Kezdett egyre jobban örülni a dolognak. Rég volt már női áldozata. Fény zavarta meg gondolatait. A fény oldalról érkezett, és felé fordult. Lépéseire ügyelve ment egyre közelebb. Mikor már a fák egyre ritkásabban voltak, megpillantotta a fény forrását is. Vagyis már előtte rájött, hogy a fény a holdból származik, de most megpillantott egy tisztást, és annak közepén egy hatalmas, és ősi fának törzsét. Rajta pihent a nő. Egy fa takarásába lépett, és onnan vette szemügyre a ma esti zsákmányt. A nő bőre puhán, fehéren világlott. Szemein még Astaroth is megdöbbent. Hosszú fehér haja alól, sárga - akár a macskáké - szem tekintett a holdra. Ő énekelt. Hangja tisztán csengett, de a szöveget nem figyelte a férfi. Csupán áldozatára összpontosított, és hagyta neki, hogy befejezhesse élete utolsó dalát.
Asmodeus is a fény felé indult, és maga is szembesült a látottakkal. A nő olyan törékenynek tűnt számára, mintha bármelyik pillanatban egy nagyobb szél lökés, apró porcelán darabokra törhetné. Ettől függetlenül az asszonyból - pontosabban annak szeméből - valami oda nem illő erő sugárzott. Nem foglalkozott a környezetével, csupán a holdat figyelte, és szavait (melyek ének formájában hagyták el ajkát), is csak annak intézte. A maga módján még szép is volt a hölgy. Asmodeus leheveredett, elnyomott egy ásítást, és onnan figyelte a nőt, és kereste szemével gazdáját. Unottan várta, hogy mi fog kisülni a dologból.

Szép és derűs éjszaka volt a hold gyönyörűen tündökölt az égen, bár én nem kin töltöttem az estét, hanem a fogadó szobájában olvasgattam egy könyvet amit aznap szereztem be. Aisu persze nem volt meg ilyen nyugodtan, a kis szoba minden zugát átnézte, benézett az ágy alá, átvizsgálta szekrényeket és polcokat és érdekes mód még örömét is lelte benne. Elnézve a kis gólemet már-már egy mese világban éreztem maga, igen jó is lenne, ha csak egy egyszerű mese világról lenne szó, de ebben az esetben teljesen más dologról van szó. Teljesen belemélyedtem az olvasmányban amit olvastam, igazából nem gondoltam volna, hogy itt belehet szerezni ilyesfajta dolgokat, pláne olyat ami ilyen csodás irodalmi mű. Számomra a világ megszűnik létezni mikor olvasok, szinte olyan mintha a lelkem kilépne fizika valómból és belelépne a történetbe, bár igaz csak egy apró mellékszereplőként aki teljes ámulattal figyeli a sorokban leír eseményeket. Ami kizökkentett ebből a révületből az Aisu kitartó szólongatása volt.
~Desdemona…Desdemona….Desdemonaa!
-Igen, mit szeretnél? – riadtam fel hirtelen könyvből és az előttem álló kis Jéggólemre pillogtam pár nagyot, hogy teljesen visszatérjek a való világba.
~Ki szeretnék menni sétálni. Olyan szép idő van kint és már unalmas ez a szoba, már teljesen felfedeztem és meghódítottam minden zugát.
-Meghódítottad?! – elmosolyodtam kissé a kis gólem szófordulatán.
~Igen, meghódítottam most már ez Aisu birodalma amíg itt tartózkodunk, na meg persze tiéd is.
-Ohh, értem. De már elég későre jár, majd holnap napközben kimegyünk sétálni egy nagyot, mit szólsz?
~ Nappal, olyankor már voltam kint, én most este szeretnék. Ráadásul az erdőben szeretnék szétnézni, mert a városban is jártunk már. Egyébként már megint elfelejtetted,hogy nem szükséges szóban kommunikálnod velem.
-Most egyedül vagyunk a szobában kétlem, hogy bárki is hallaná, hogy mit beszélek. Na, de milyen ötleteid vannak az erdőbe, ott még nappal se jártunk nem, hogy éjszaka, ilyenkor már veszélyes arra kószálni.
~Én akkor is most oda akarok menni, ha a mobok miatt aggódsz akkor én itt vagyok melletted és megvédelek, ha kell, nem kell aggódnod vagy tán nem bízol meg bennem.
-De teljes mértékbe megbízom benned, de ilyenkor az erőbe…
Kissé gondolkodóba estem, hisz még nappal se nagyon akartam még az erdőbe menni, bár igen Aisu mellettem van akkor is keveredhetünk még bajba, annak ellenére is, hogy azt beszélik,hogy az itteni erdő a legbiztonságosabb és ritkán találkozni össze mobokkal. Közben a kis gólem folytatta a követelőzést nem tágít az ötlete mellől semmiképp sem.
~Na, ha megbízol bennem akkor mehetünk is, én most menni akarok unatkozom és kint szép idő van így járni van kedvem az erdőben.
-Úgy tűnik kitartasz a döntésed mellet, és van egy olyan érzésem, hogy addig nem nyugszol míg nem teljesül, így most az egyszer engedek neked, de nem szeretnék több ilyet.
~Rendben, ha most mehetünk akkor több ilyet nem csinálok, ígérem!
Nem volt meggyőző az ígérete, de nem hagyott mást választást, hisz máskülönben lyukat fúr az oldalamba, míg el nem indulunk. Elindultunk hát, kilépve a fogadó ajtaján egyből beterített minket a holdfénye és Aisu jég testén igencsak tetszetős fényjátékba kezdett, már-már olyan volt mintha gyémánt lenne, teljesen fenséges és csodás volt a fényjátéka a kis gólem testén. A városban sehol nem volt egy lélek se csak pár fogadó ablakából szűrődött ki a lámpák fénye. Csöndesen és nyugodtan haladtam előre a macskaköves úton, Aisu ennél sokkalta izgatottabb volt és mindent megnézett közelebbről is útközben. Szép lassan, de megérkeztünk az erdőhöz, még mindig erős kétségeim voltak azzal szemben, hogy bemenjünk e, de Aisu határozottan előre ment, így kénytelen voltam követni a kis gólemet. A fák ágai között pont annyi holdfény szűrődött át, hogy biztosan lássunk magunk elé, bár így sem lehetett túl sokat látni. A kis gólem nem törődve azzal, hogy a bokrokban még akár egy ellenséges mob is megbújhat, végig az utunk során mindegyikbe bele ugrott majd vissza ki, ebben valamiért nagy szórakozását lelte én csak nyugodtan szemléltem a játékát nem szóltam semmit. Hirtelen egy kicsit hosszasabb időd töltött el az egyik bokorban, közelebb léptem, hogy nincs e valami baj, majd Aisu kidugta a kis fejét a levélközül és utunk során most először megszólalt.
~Desdemona nézd mit találtam, gyere utánam.
Majd ezzel a mozdulattal el is tűnt, megindultam utána és apró óvatos mozdulatokkal toltam félre az utamba kerülő ágakat, idővel egyre ritkábbak voltak a fák és egy tisztáson lyukadtunk ki, aminek a közepén egy hatalmas és fenséges fa állt és mellette egy apróbb patak hömpölygött.
~Szép hely ugye, én találtam, felfedezem magamnak és meghódítom és bővítem a birodalmunk.
-Ez kissé túlzás nem gondolod, hisz járhattak már itt mások is előttünk, de ettől függetlenül még elnézhetünk ide máskor is.
~Ohh…Ez így kissé lehangoló, jó akkor megosztom mássokkal is majd, de attól az enyém…mármint miénk.
Nem folytam feles vitába vele a témáról, jelenleg olyan mint egy kis gyere, így nem is rondítok bele az elképzeléseibe. Elindultam közelebbről szemügyre venni a fát, majd az egyik kiálló gyökerére leültem. Közben Aisu a patak vizében játszott úgy, hogy újra és újra nagyokat csobbant benne, élvezte a víz csobbanásának hangját és azt is mikor a víz pixelei eltűntek a levegőben és közben ragyogtak a holdfényben. Idővel Aisu elfáradni látszott és letelepedet mellém és onnantól nyugodtabb tevékenységgel ütötte el az idejét, közben eszembe jutott egy dallam és dúdolni kezdtem. Közben a hold sugarai bevilágítottak mindent és minden eddigi aggodalmam sikerül eloszlatnia.
~Desdemona, mit csinálsz és mi ez?
Jött a kis gólem kérdése rögtön, bár kissé meglepett, hogy megkérdezte, hogy mi ez, de nem igazán hallhatott dalokat ezelőtt, így egyből érthetőbb volt számomra a kis gólem kérdése.
~Nos ez egy dal, mármint a dallamát dúdolom épp. Ha gondolod elénekelem neked, mit szólsz?
~Énekeld, bár nem nagyon tudom mi az, de ha megteszed akkor már biztosan tudni fogom.
Ezt nem követte válasz csak bekezdtem az énekbe, mely igen rég hagyta el az ajkaim, de a mostani helyzet az eszembe juttatta, közben az égen tündöklő holdat figyeltem és kissé hangosan énekeltem, nem törődve azzal, hogy netán mások is felfigyelhetnek rá, akár játékosok akár mobok, valahogy mostanra minden kétségem elszállt és teljes nyugalomban tudhattam magam végre.

Asmodeus-t furcsa érzés szállta meg. Érezte, hogy a nő nincs egyedül, de a fa takarásában üldögélt, és nem tudta tökéletesen szemügyre venni az asszonyt. Miközben a nő énekelt, ő maga csendben közelebb araszolt hozzá (természetesen az árnybirodalmon keresztül). Lassan megkerülte az óriási fát, és tekintetét végighordozta a nő körül. Az amit a nő mellett megpillantott, hirtelen meghátrálásra késztette. Ugyanis a nő közelében valamiféle jég darabkák voltak, melyek szemmel láthatóan önakaratból mozogtak. Ahogy Asmodeus visszahátrált az erdőig, küldött egy gondolatot a gazdája felé. Elégedett volt.
~ Úgy látszik, nem csak te fogsz ma szórakozni. Ez egy idomár. Ott fekszik mellette a pet is. - érkezett meg a hang, még abban a pillanatban, hogy a farkaskölyök elküldte azokat. Valami öröm, elégedettség szállt az üzenettel, és Astaroth tudta, hogy hagynia kell, a pet had elégítse ki ragadozó ösztönét. Nem bánta, bár ez az információ számára kevésbé volt tetszetős. Mert ha ketten vannak, akkor az egyik akár el is menekülhet. Ha idomár, ki tudja mire képesek. A képessége által jobban örült volna minden más kasztú játékosnak. Így sokkal nehezebb dolga lesz. Míg ezt végiggondolta az elméjében, arcára ördögi vigyor ült ki. ~ Annál hosszabb lesz a játék! - kacagott volna fel, de nem akarta magát leleplezni. - Asmodeus! Gyere hozzám minél közelebb. Ha bármi támadás jelét véled, támadhatsz. - közölte a pettel telepatikus úton. Választ nem várva lassan meg is indult ki az egyre ritkuló erdőből. Komótosan odasétált az öreg fa mellett elrohanó kis patak mellé, és leguggolt. Kezét a hűs, és lassú folyású vízbe engedte, egy darabig élvezte annak hidegét. Majd felállt, és megkerülte a fát, hogy szembekerüljön a nővel, és annak állatkájával. Tisztában volt vele, hogy a nő nem érzékelte a jelenlétét, és még csak nem is gondolta volna bizonyára, hogy feltűnik valaki - főleg egy ember -, de kéjes mosolyát elnyomta. Helyette bizalomgerjesztő mosoly került arcára.
- Igazán szép volt! - kezdte köszönés helyett. - Szép dal, egy szép nőtől. Nem is várt volna mást az ember. - bókolt. Majd tettetett meglepődéssel fordult a hölgy oldalának támaszkodó jég darabkák felé. Lassan azért körvonalazódott benne, hogy mi az amit lát. Két kar, egy alsó rész, illetve egy felső, melyen apró szemek villantak. Egy gólem. Pontosabban egy jéggólem. Ennél többet azonban nem tudott róla. Ezek a teremtmények elég ritkák volt ahhoz, hogy az ember ne rendelkezzen túl sok ismerettel felőlük.
- Igazán csendes. - bök a fejével a pet irányába. - Kit tisztelhetek a hölgyben? - fordul vissza a nő felé. - Én magam Desidious vagyok. Örülök, hogy ilyen késő éjjel még össze lehet futni emberekkel. Éppen vadászni indultam. Tudja, éppen főzőcskézni tanulok, és szükségem a hús alapra. De sajnos erre nagyon nehéz mobokra lelni. Ezért is gondoltam, bemerészkedek az erdőnek egy kicsit mélyebb szekciójába, hátha szerencsével járok. És mit találtam? Egy elbűvölő hölgyet, egy elbűvölő hanggal, és tekintettel. - mosolyog a nőre, mindvégig, míg a szövege tart. Nevét egyenlőre megtartja magának, majd ha úgy alakulnak a dolgok, akkor elmondja neki. Várja a nőnek a válaszát, és reméli, volt elég természetes ahhoz, hogy a nő nagyon ne fogjon gyanút.
Mikor Astaroth-tól megérkezett az utasítás, a pet egy darabig csak állt és figyelt. Teljesen lekötötte a pet, és annak kiléte. Nem tudta milyen faj lehet, de úgy tűnt, még elszórakoztathatja egy darabig, míg úgy nem dönt, hogy végez vele. Ördögien elhúzta a pofáját. Majd a kérésnek eleget téve, lassan és óvatosan (bár a hangokat is megszűrte az Árnybirodalom, attól függetlenül, ha esetleg ágra lépne, az az anyagi világban is tisztán hallható lenne), figyelve minden lépésére. Aztán leült Astaroth mellé, és nézte ahogy a férfi megmossa a kezét a hűs vízben. Gazdájának tekintete most talán még csillogóbb, még vörösebb volt, mint eddig bármikor. Ajkára gúnyos, és önelégült mosoly keveréke szállt, és ahogy Asmodeus elnézte, a férfi néha-néha a vízbe markolt, akárha a nő haját képzelte volna maga elé. A kép még ő magát is annyira lesokkolta, hogy egy pár lépést elhátrált a férfitól. Amaz egyszer csak felkelt, és nyugodt léptekkel odaballagott az ősi fa takarásában üldögélő nő elé. Asmodeus követte, de szemeit végig a gazdáján tartotta. ~ Ha ez itt most elveszti a fejét, abból még baj is kiüthet. Bár elmenekülni talán egyik sem tudna, de remélem ez a melák is tisztában van vele, hogy most nincs a kezünkben a létszám előny. - gondolkodott magában a farkaskölyök. Ő maga elhelyezkedett úgy, hogy minden egyforma távolságra legyen tőle. Jobbra folydogált a patak, balra tőle a gazdája hablatyolt mindenféle rögtönzött vacsi szövegről, előtte pedig a hölgy, és mellette annak jégkockája. Bár nem láthatták, azért próbált széllel szembeülni, mert nem tudhatta, a másik állatnak milyen a szaglása - már ha van egyáltalán neki -, és hogy mennyire érződnek a szagok úgy, hogy ő maga nincs az ő síkjukon. Egy darabig érdeklődve figyelte a nő reakcióit, mely a döbbenetről és a meglepődöttségről árulkodtak - legalábbis eleinte - majd szemét a pet-re függesztette, aki szemmel láthatóan élvezte a gazdája ölének melegségét.
~ Alávaló mocskos férgek. Magukhoz csalogatják ezeket az ostobákat, magukhoz édesgetik őket, majd szépen elkezd megváltozni a helyzet, és már harcolniuk kell azokért, akik a kaját adják nekik. Az én helyzetem is hasonló, de nem fogom elfelejteni, hogy nem voltam a Te szolgád, és meglásd nem sok idő, és itt hagylak. - küldte gondolatait Astaroth felé. Méregtől és dühtől csöpögött minden egyes szó. Amaz nem törődött állatával, tudta milyenné válik, mikor másik pet van a közelben. Azért felfedezhető volt a nem tetszése, mert arcán egy sötét árny szaladt át. - Menj inkább a fák közé. Ha szembe jön valami farkas, akkor öld meg vagy valami. De ne itt morogjál nekem, mert kijövök a szerepből! - érkezett a válasz Asmodeusnak. Dúlva-fúlva lépett hátrébb két lépéssel. Nem tudta eldönteni, hogy megtámadja-e a férfit, vagy inkább ráhallgasson, és menjen egyedül vadászni. Tudta, ha egyedül talál rá valami nagyobb mobra, akkor az az életébe kerülhet. Ha a férfit támadja meg, az sem jelent jót, legalábbis számára. Így hát beletörődve jelenlegi helyzetébe, kissé hátrébb ment és elterült a fekete fűben, melyet vörös ragyogással keltett életre a hold. Várta a nő válaszát, és remélte, hamar lerendezik ezt az ügyet, és mehetnek vadászni. Gyomra vészjóslóan jelezte közelgő éhségét.

Az ének végére értem, majd a kis gólemre nézem, aki teljes csodálattal tekintett fel rám, engem pedig még mindig elvarázsolt a hold fényjátéka a kis jég testén.
~Ez nagyon szép volt! Most már tudom mi az a dal és éneklés. Köszönöm, hogy megtanítottad nekem mi is ez valójában.
Választ is adtam volna a kis gólemnek, de valaki meg zavarta kettőnk békéjét, egy férfi volt az, magas termettel, hosszú fekete hajjal és démoni vörös szemekkel. Meglepett a hirtelen megjelenése, míg meglepetten pillogtam addig a férfi köszönés helyett egyből bókokkal indított. ~Kissé furcsa az nekem, bár nem igazán tudom eldönteni, hogy most van e hátsó szándék a szavai mögött vagy szimplán csak barátságos akar lenni, túlzottan egybefolyik a kettő.~ Szinte egyből ez a gondolat futott végig a fejemben, majd végül elhagyta némi hang a számat és megköszöntem neki a bókot.
-Nagyon szépen köszönöm.
A kis gólem kissé nyugtalanná vált, úgy tűnik neki is vannak kételyei az újonnan kapott társaságunkkal szemben. A férfi folytatta a beszédet, érdeklődött a felől, hogy ki vagyok, majd bemutatkozott elmondása szerint Desidious a neve, majd magyarázott valamit arról, hogy vadászni jött ki és, hogy főzőcskézni tanul és alapanyagokért van itt. Aisu közben egyre inkább a figyelte az eseményeket és szorosan mellém szegődött, hogy bármikor léphessen, ha kell.
-Örvendek! Jó magam Desdemona vagyok, ez a kis gólem pedig Aisu a társam.
Közben a kis Jéggólem kicsit megbökte a vállam és figyelmeztetett egy másik jelenlét közelségéről is.
~Desdemona, van még itt valaki vagy valami, bár nem tudom eldönteni, hogy pet vagy mob, de ha pet akkor hallja amit mondok azt amit te mondasz továbbra se hallja, de engem tisztán érthetően hall és, ha sráchoz tartozik akkor nagy valószínűséggel ő is idomár és a petje tudja figyelmeztetni a dolgokról, így innentől korlátozom a beszédet. Bár az elejétől kezdve rossz érzés fogott el, légy óvatos, bármi is bujkál még a közelben.
Tekintetem Aisu felé szegeztem és egy rövid válasszal letudtam az egészet.
~Rendben, innentől figyeljünk oda mind a ketten.
A kis gólem felém fordult és bólintott egyet, majd tekintete hol férfira, hol pedig az környékünkre szegeződött, ő sem volt vele teljesen tisztába, hogy mivel is állunk szemben és mi vagy ki bujkál még a közelben. Én folytatni kezdtem az elkezdet társalgást, hogy addig is Aisu felmérje a dolgokat.
-Főzőcskézni tanulsz épp?! Kissé érdekes egy ilyen embertől hallani ilyesmit, nem annak az alkatnak tűnsz aki a konyhában képes ácsorogni és főzni. Nos, én is sokat hallottam már, hogy erre ritkák a mobok, pont ezért is engedtem a kis gólem akaratának és jöttünk ki sétálni egyet. Nem gondoltam volna, hogy vannak aki éjszaka is nekivágnak vadászni.
Elengedtem egy kisebb mosolyt a férfi felé, közben odafigyeltem arra, hogy bár nem az erősségem a harc, de a legapróbb rezzenésére is azonnal tudja reagálni, hisz nem lehet túl egyszerű a kis gólemnek két irányba figyelnie, bár hiába szólnék neki, úgy összpontosítana ide is. Félig-meddig közém és a férfi közé állt, hogy az esetleges támadást tudja védeni vagy esetleg ő kapja be a támadást ne pedig én. Az arcom szinte rezzenéstelen maradt és teljes nyugalommal vártam a további eseményeket, hogy a most kapott társaságom folytatja e a bájcsevejt vagy épp támadásba kezd.

A nő meglepődöttsége nem érte el azt a szintet, melyre Astaroth számított. Sebaj, csak még jobb lesz a játék. Sokan voltak, akik már csak a megjelenésétől beijedtek, és megpróbáltak elmenekülni. Nos egy rövid hajsza után általában beérte az áldozatot, és mielőtt bármit tehetett volna, feltépte a torkát. Ez a fajta vadászat kevésbé tetszett neki, mint a hosszú, párbeszéddel vegyített mókázás. Tömören megköszönte a bókot Astaroth-nak. A kis gólemke, aki eddig megbújt a gyökerek között, most odanyomult a gazdája mellé. Védelmezőn hajolt felé, és ez tetszett Astaroth-nak. Miután a nő bemutatkozott, valami Desdemona néven, bemutatta petjét is, aki az Aisu névre hallgatott. Astaroth enyhén meghajolt derékból, ahogy egy jó pincér is megtette még korokkal ezelőtt.
- Örvendek a szerencsémnek, szépséges hölgy. És természetesen örülök neked is, fiatal gólem.
- mondta, és tök hivatalosnak, és udvariasnak hatott a cselekvése. Majd ahogy kiegyenesedett, elkapta a pet tekintetét. Amaz szemeit gazdájáéba fúrta, de néma maradt. ~ Ó, tehát ők is úgy kommunikálnak, mint mi. - kárörvendett magában. Viszont tisztában volt vele, hogy Asmodeus hallja, és érti a pet beszédét. ~ Az a kérdés, vajon a pet is képes-e észlelni a farkas mondatait? - tűnődött tovább. Attól nem tartott, hogy a petjét felfedezték volna, hiszen nagyon magas észlelés szükséges ahhoz, és egy ilyen semmittelen nő nem rendelkezhet olyan drága jártassággal. Azonban arról nem volt információja, hogy a petek képesek egymást érzékelni. Miközben fejében lassan fordultak a fogaskerekek, arcán csupán egy gondolat árnya suhant át.
Asmodeus a fűben pihegett. Szinte oda sem figyelt a két ember társalgására. A petet tartotta szemmel, akiről utóbb kiderült, hogy egy jéggólem. Bár az ő szemében mindegyik pet csak egy kutya volt, aki úgy ugrott, ahogy fütyültek neki. Utálta az összeset. Aztán fejét felemelte, mikor a pet gazdájához húzódott, és belenézett a szemébe. Fülei, akár a radarok, fordultak a gondolat forrásának irányába. Elhúzta a pofáját. ~ Tehát a kutya megérzett?! Nem gond, legalább nem lesz túl egyszerű megölni őket. - gondolta, pofáján ördögi vigyorral. Astaroth felé csupán egy rövid és a pet számára remélhetőleg érthetetlen üzenetet küldött.
~ Ez a korcs megérezte a hatalmam. Nem áll szándékomban tovább veled kommunikálni. Innentől kezdve te is, és én is a magam ura vagyok! - majd felpattant, és komótosan körbejárta a tisztást. Remélte a pet elveszti a fejét, és olyan cselekvésre szánja el magát, mely az életébe fog kerülni. Megfordult, elrohant az erdőbe. Egy idő után megállt. Felnézett a holdra, és hangos farkas üvöltéssel üdvözölte azt. Majd visszament a tisztáshoz. Astaroth oldalán foglalt helyet, és remélte, gazdája nem lesz olyan ostoba, hogy itt elkezdjen ugrálni.
Mikor megérkezett az üzenet a farkaskölyöktől, elkomorult. Arcán még mindig ugyanaz a derű volt, mint mikor a nő említette a főzőcskét, de belül már kevésbé látszott ennyire nyugodtnak. Nem hitte volna, hogy a pet, képes megérezni a másikat. Most már mindegy, attól még, hogy valami érzése támadt, még egyáltalán nem biztos, hogy be is tudja tájolni. Ezért újra az előtte ülő nőre függesztette tekintetét és figyelmét.
- Azt hiszem, egy csupán előítélet. Magam a kinti világban is elég ügyes szakács voltam, és itt bent is megszerettem volna tanulni. Nem kell ácsorogni annyit, mint a kint. Csupán pár gombnyomás, és már kész is. Éppen nyúlragut akartam csinálni, csak nem volt elég hús anyagom. Tudod, lehet, hogy csak ostobaságból, de azt hittem éjjel eredményesebb vadászni. Odakint az állatok éjjel aktívabbak voltak, és reméltem, hogy itt is ez a helyzet. - fejezte be a magyarázkodást. Aztán, mint egy mondatait aláhúzva, a távolból farkasüvöltés érkezett. Hangból felismerte Asmodeus-t, és elhúzta a száját.
- Hát lehet, hogy csak a ragadozók aktívabbak. - nevetett fel. - Remélem meg tudod magad védeni! Én egyedül merészkedtem be az erdőbe, és nem számítottam rá, hogy emberrel futnék össze. Ha valami balul ütne ki, kardom biztosítom számodra, és természetesen petednek is. - mondja még mosolyogva. - De azért remélem, neked sem áll szándékodban hátba szúrni. - nevette ismét el magát. - Nos, ha már nyulat nem találtam, akkor farkasragu lesz. - megindult a nő felé. Újfent elnevette magát, mikor látta, hogy a kis gólem közé, és gazdája közé áll. Leguggolt hozzá, és megsimogatta a jéghideg idomot, melyet a fejének vélt.
- Ne aggódj Aisu, minden rendben lesz! - biztosította a petet ártatlan szándékáról. Ajkán mosoly bujkált, próbálta a bizalomgerjesztőbbet elővenni, sikerrel. Majd elsétált a pet mellett, és Desdemona melletti gyökérre bökött.
- Szabad lesz? - kérdezte, és várta az engedélyt, hogy letelepedhessen.

Számomra egyre erőltetetté vált a beszélgetés, hisz nem vagyok egy túlzottan közvetlen típus, aki könnyen elbeszélget bárkivel bármiről, de ebben az esetben szóval kellet tartanom a velem szemben álló felet, aki miután és is bemutatkoztam és a kis gólemet is bemutattam neki, ahogy az etikett is előírja meghajolt előttem, ami nekem nem volt idegen a fényűző bálokon is mindig, így fogadtak vagy elegyedtek velem szóba, így egy kisebb mosoly ült ki az arcomra, hisz ilyen helyzetekben mindig is így viszonoztam gesztust, tehát már csak megszokásból, reflex szerűen jött a dolog. Majd visszatérve az előző témánkra, folytatta a beszélgetést a férfi.
-Meglehet, bár nem szokásom előítéletek szerint megítélni az embereket. Az emberekről sokat elszokott árulni a megjelenésük, a mozgásuk, a beszédstílusuk és sok minden más, bár néha ezek is megtévesztik az ember ítélő képességét. Bár sose tartottam magam jó ember ismerőnek, sajna túl sokam vettek magukra más álarcot a környezetemben, így nehezen adok bizalmat és igyekszem nem első megjelenés után megítélni az embereket. – itt tartottam egy kis szünetet, közben azon járt az agyam, hogy is folytathatnám a beszélgetést, bár az aktuális téma még mindig tovább vihető.
-A kinti világban, gyakran próbáltam volna a főzést, bár nem igazán hagytak érvényesülni, és az egészségem se mindig engedte, hogy bármi illyes félére képes legyek. Így, hogy a SAO lehetővé teszi számomra a legtöbb dolgot, melyet eddig nem próbálhattam ,lehet magam is megtanulok főzni, bár nem lehet túlzottan érdekes, ha csak pár gombnyomásból meg van, bár igaz nem értek az illyes fajta játékokhoz, így lehet, hogy nekem így is egy élmény lesz megtanulnom.
Lehet, hogy nem válik az előnyömre, hogy kijelentettem nem vagyok jó az ilyesfajta játékokban, de a tények azok tények, nem tudok ellenük tenni. Közben a távolból farkas vonyítás hallatszott, elég közelinek tűnt, de már nem tudtam semmit se biztosra a mai este eseményi után és Aisu feszültsége is egyre inkább kezdett rám is hatással lenni, de még mindig nyugalom tükröződött rólam, remélve ezzel Aisunak is segítek, hisz neki se lenne túlzottan jó, ha kiesnék a szokott formámból, akkor biztos jobban aggódna még az eddiginél is. Közben a férfi tovább beszélt hozzám, elmondta mi célból is járta az erdőt és amint a vonyítás véget ért, felajánlotta, hogy megvéd engem és Aisut is, ha esetleg bármi történne, de mikor felhozta, hogy nekem nem áll e szándékomba hátba szúrni őt, a kételyeim még inkább erősödtek. Bár látszólag viccnek szánta, hisz elnevette magát, de már nem tudtam megítélni a dolgokat és inkább engedtem a kis gólem apróbb riasztó jellegű jelzéseinek, mint sem a velem szemben álló fél átverjen.
-Köszönöm a felajánlást, de nekem itt van Aisu testőrségnek és nem hinném, hogy jó néven venné, ha védelmére kelnének. A szándékaim nem firtatom, mivel én magam nehezen adok bizalmat másoknak, ebből kifolyólag nem várom el, hogy a másik fél is megbízzon bennem, így nem is firtatom a témát.
Közben a férfi megindult felém, a kis gólem rögtön közén is állt, majd Desidious egy megnyugtató jelleggel fejen paskolta a kis gólemet, ami látszólag csak jobban felhúzta és még idegesebbé tette az, hogy csak egyszerűen elsétált mellet, bár azután miután megkérdezte, hogy mellém ülhet e, még inkább szúrós és fagyos tekintettel nézett rá.
~Desdemone ez nem teszik nekem, biztos, hogy rossz! Én érzem, nem tudom bizonyítani, de érzem, hinned kell nekem!
~Nyugalom, nem adok bizalmat neki, de már elértük azt a pontot ahonnan nem hátrálhatunk meg, csak próbálj meg nyugodt maradni és figyelni a környezetre.
Ennyiből ki is fujt a beszélgetésünk Aisuval, majd választ adtam az előbbi kérdésre, közben egy nyugodt és kedves mosoly ült ki az arcomra.
-Persze, szabad.
A rövid válasz után, nem szóltam semmit, úgy éreztem nem válna előnyömre, ha kiderülne, hogy még a harcokhoz sem értek egyáltalán, bár Aisuba teljese mértékben megbízom, így nem aggódom túlzottan, inkább vagyok nyugtalan, de ezt eddig sikerült teljesen palástolnom, még mindig a nyugodt arcom mutatom, bár, ha a társaságom nem folytatja a beszélgetést, akkor magam is csendben ülök, hisz sosem voltam legjobb beszélgető partner és sose tartott sokáig az, hogy én beszéljek, így csak csendben vártam mi is fog történni.

Ahogy a hölgy szabaddá tette a maga mellett lévő helyet, gondolkodás nélkül letelepedett mellé. Bár rögtönzött, azért eleddig elég jól ment a mai vadászat. Desdemona melletti rügyre ülve, azonnal a hölgy felé fordult, és kedves mosollyal döbbent meg látszólagosan.
- Mondja kedves, mégis milyen betegség nyomott bélyeget a kinti életére? - kérdezte kíváncsian. Igazából nem érdekelte a válasz, de folytatnia kellett az elkezdett beszélgetést. Válaszra várás közben Aisu-ra pillantott, és próbált valamit is kilátni abból a jégtömbből.
- Mindig ilyen ideges a kedves állatkája, hölgyem? - fordult vissza Desdemona-hoz. - Bár az igazat megvallva, még nem találkoztam jéggólemmel. Legjobb tudásom szerint is, elég nehezen felfedezhető teremtmény. Ön igazán remek képességekkel lehet megáldva, ha ezek ellenére is egy ilyen pet áll rendelkezésére. - bókolt tovább, és remélte Aisu nem érzi meg a közelben lévő Asmodeust, és inkább Astaroth-ban látja a veszélyt.
Lassan kezdte elunni magát. Nem értette, miért várakoztatja meg ennyire Astaroth, és ezen feldühödött. Utált várni.
Tervei körvonalazódtak elméjében, és ez mosolyra húzta száját.
- Kedvesem, ha már itt vagyunk, nem volna kedve esetleg ezen a gyönyörű éjszakán, egy ilyen magamfajta férfit boldoggá tenni? Volna kedve táncolni egyet velem? Még soha senki, aki ilyen szépségnek örvendett, nem volt táncban partnerem. Remélem válasza inkább lesz igenlő, mint sem ellenző... - búgta Desdemona-nak, és fel is állt, szembe lépett a hölggyel, és felé nyújtotta kezét. Ha a hölgy elfogadja a felkérést, a régi tanítások szerint segíti fel, és kis dombocska felé vezeti. Ott magához húzza, és lassan, de határozottan el kezdi vezetni a bécsi keringőn. Ha nemleges választ kap, tettetett rosszkedvvel rogy vissza a hölgy mellé.
- Én azt hittem, táncolni sem igazán volt alkalma odakint. Én most boldoggá tettem volna Önt, egy kellemes keringővel a szabad ég alatt, e fényes hold oltalma által. - fejezte be mondandóját, és várta, hogy a lány vegye fel újra a beszélgetés fonalát. Addig is, míg csendben üldögéltek ott, a semmibe meredő szemekkel tervezte a következő próbálkozást.


//Elnézést a várakozásért még egyszer!!//