Astaroth

Név: Ashotaroto
Játékbeli neve: Astaroth
Nem: Férfi
Kor: 23
Kaszt: Állatidomár


Kinézet: Az első, ami szembetűnik rajta, az vékony, csúcsos álla, és enyhén hegyesedő fülei, melyeket azonban hosszú, hátközépig érő, barna haja takar. Bár talán szemein is van mit nézni, hiszen elég szokatlan, hogy valakinek az írisze vörös legyen. Magassága sem igazán emberi, mérete eléri a két méter húsz centit. Karcsú testalkattal, ám szálkás izomzattal rendelkezik. Jobb felkarján egy nonfiguratív tetoválás látható, mely leginkább lángokra hasonlít. Vékony, alig kivehető ajkain jobban mutat egy sejtelmes vigyor, mintsem egy ártatlan mosoly. A külseje alapján aki csak meglátja, azt a következtetést hozza, hogy ez az ember egy démon fia. Megjelenése valami megfoghatatlan szorongást okoz azoknak, akik a körében vannak. Mindezektől függetlenül azok, akik túlteszik magukat ijedelmükön, egy vonzó férfinak találják.

Jellem: Nos, ha a három alap kategória (Jó, Semleges, Rossz) közül kellene választanom, gondolkodás nélkül az utolsót mondanám. Ez azonban nem ilyen egyértelmű egy ismeretlen ember számára. Kifelé egy nyugodt, karizmatikus, minden apróságra odafigyelő ember látszatát kelti. Azonban tekintetében néha-néha felfedezhető a bizonytalanság, a kétely és valami láthatatlan veszedelem iránti félelem. Másokban kinézete talán veszélyérzetet ébreszt - amely lehet, hogy nem is alaptalan -, azonban hamar be tud férkőzni mások bizalmába. Imád másokról információkat gyűjteni - alanya tudta nélkül is akár -, amelyeket később, ha úgy ítéli fel is használ ellenük. Feldühíteni nem érdemes, ugyanis ekkor nem ismer kegyelmet, vagy megbánást. Bárkit, aki az célja útjába áll, szemrebbenés nélkül takarítja el az útból. Szűkszavú, csak akkor beszél ha muszáj, és akkor is csak lényeges dolgokról. Idegesíti őt az emberek ostobasága, a másságuk. Nem szeret rivalda fényben lenni.


Speciális Képessége:
A Kétségbeesés Láncai: Akaratával képes megidézni a földből vastag motorosok által használt láncokat, és képes a célpontját leszögezni vele 1 körre. Ez alatt az idő alatt sem ő, sem az ellenfele nem cselekedhet semmit. Lehűlési ideje: 3kör. Boss harc esetén a boss ellen nem használható, azonban annak a minionjai (Boss szolgái) ellen hatásos.


Előtörtént: Múltjáról nem sokat tudni, egyszer itt bukkant fel, egyszer ott. Születési helye ismeretlen. Sehol nem maradt 2-3hónapnál tovább, és ennek okát rajta kívül senki nem tudja. Voltak esetek, melyekre mindmáig nem tudott magyarázatot adni az adott helyen lévő hatóság. Esetek, melyek helyszíne mindig kísértetiesen közel volt a lakhelyéhez. Ezen tragédiák után (eltűnt emberek, félbeszakított állatok, kibelezett, megcsonkított tetemek, kiknek belső szerveit nem találták meg a helyszínen) pár nappal ismét máshova költözött. Az egyik ilyen gyilkosság után volt, hogy Tokióban telepedett meg. A szomszédságában élt egy fiatal fiú, aki egy kissé életuntnak tűnt számára. Soha nem ment oda hozzá, soha nem szólította meg, mindig csak a távolból figyelte őt. Már talán fél év is eltelt, és még mindig ugyanott lakott. Minden áldott nap nézte a fiatalembert, akit napi szinten érték az atrocitások, a szülei által. De az, a fiú, soha egy rossz szót nem mondott nekik, és senki előtt soha nem szidta őket. Ezt látva Astaroth el kezdte tisztelni a fiú tűrőképességét, hallgatagságát. Mindenhová közvette őt (természetesen titokban), bárhová is ment a srác. Így telt az ideje, és furcsa módon megszűntek azok a horrorisztikus gyilkosságok.
Aztán egy nap, mikor ismét a fiút "kísérte" útján, az egy elhagyatott tér közepén megállt. Várakozott egy darabig, de nem úgy tűnt, mintha kifejezetten várna valakire. Aztán egyszer csak megfordult, és abba az irányba tekintett, ahol a panelházak árnyékában megbújó Astaroth ácsorgott. Megszólalt:
- Nos, úgy gondolom, most már illene bemutatkoznod! - mondta. Astarothnak feltűnt, hogy a fiú teljesen nyugodt - legalábbis annak mutatta magát - ellentétbe vele, hiszen nem érette, hogy tudták felfedezni.
- Magam is így gondolom. - válaszolta, miközben megindult a srác felé. Egyenesen a fiúra függesztette vérvörös szemeit, várva annak reakcióját a külsején. Azonban a fiú ismét képes volt meglepni őt. Nem, hogy nem kiáltott fel (mint a többség), de még egy furcsa vigyor is volt az arcán.
- Ekkora ember létedre ügyesen tudsz bújócskázni. Egyébként a nevem Hikozaemon. Üdvözöllek! - mondta még mindig mosolyogva.
- Te pedig ügyes hunyó vagy! Astaroth vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. - felelte neki, majd így folytatta. - Mióta tudod?
- Micsodát? Azt, hogy követsz engem?! Már két hónapja sejtem, de csak ma bizonyosodtam meg. - nevetett Astaroth-ra Hiko. (ezentúl a fiú neve csak így fog szerepelni.)
- És nem félsz tőlem? Nem félsz, hogy megöllek? - kérdezte Astaroth zordan, de hangjában kíváncsiság bujkált. A fiú habozott a válasz előtt.
- Már miért félnék? Ha megakarnál ölni, nem vártál volna ennyit. Nem egy olyan helyen "jártam" veled, ahol kiváló célpontot nyújtottam.
- És miért pont ma? Miért döntöttél úgy, hogy ma leleplezel? - kérdezte Astaroth valódi kíváncsisággal.
- Tudod, történt egy-két dolog otthon, és besokalltam. Szükségem van valakire, egy barátra, társra, támaszra. És tudom, hogy Te is egyedül vagy. Szóval, arra gondoltam, megkérdezem: Volna kedved a barátomnak lenni? Rajtad kívül nincs olyan személy, aki ennyit tudna rólam. Nos, mi a válaszod? - kérdezte a fiú, immáron komolyra fordítva a szót. Astaroth szemei elkerekedtek a döbbenettől. Még soha életében nem volt senki ilyen közvetlen vele. És, hogy még meg is kérje, hogy legyen a barátja?! Ez számára teljességgel felfoghatatlan volt. Döbbenetéből egy éles vonítás szakította ki, mely a közelből hallatszott. Arcán a döbbenetet felváltotta a düh.
- Most menned kell! Azonnal! - kiáltott rá Hikora.
- De...miért?- kérdezte a fiú megrökönyödve beszélgetőpartnere hirtelen hangulatváltásán. - Talán valami rosszat mondtam?
- Mert ha itt maradsz, gyilkosoddá válok, nem barátoddá! - ordította neki Astaroth.
A fiú ijedtében megfordult és elrohant, még idejében ahhoz, hogy ne lássa Astaroth mögött felbukkanni az árnyékokból azt az éjfekete, vörös szemű bestiát.
Hazáig rohant a fiú. Mikor hazaért, annyira meg volt rémülve, hogy azonnal magára zárta az ajtót, elhúzta a függönyöket (pedig még csak késő délután volt), és remegve ledőlt az ágyára.
Másnap olvasta a híreket a neten, melyen egy tokiói gyilkosság bevezetője volt olvasható:

Tovább olvasta:




- De hiszen mi is az Óvárosban voltunk tegnap. - döbbent meg Hiko. - Csak nem...? - Jutottak eszébe hirtelen Astaroth utolsó szavai. - Az nem lehet! Lehetetlen! Azonnal meg kell találnom Őt! - mondta csak úgy félhangosan. Ahogy felpattant székéből, az egérgörgője lejjebb vitte az oldalt, melyet Hiko már nem vett észre, hiszen már ki is lépett a szobájából. Az oldalon a hír második fele állt, mely így szólt:



Pislogva nyitotta ki szemeit, a nap belesütött szemébe.
- Tehát itthon vagyok. - ezen gondolat közepette ült fel a kanapéról. Nyújtózkodik egyet, majd lenéz a mellkasára, melyen megalvadt vér, és valami darabkák voltak.
- Már megint az enyém volt a piszkosabb része... - dörmögi maga elé. Astaroth kikászálódott a kanapéról és elment lezuhanyozni. Végeztével a tükör előtt állva nézett végig magán, és szája körül is megalvadt vért, és darabkákat talált. Gyorsan fogat mosott. A kiköpött víz színe rózsaszín volt. Miután végzett mindennel, felöltözött. Hirtelen kopogásra lett figyelmes, majd egy ismerős hang a nevén szólította:
- Astaroth, odabent vagy? Nyisd ki az ajtót, beszélnünk kell! - kiabált a semmibe, az ajtó előtt álló Hiko.
Astaroth odalépett az íróasztalhoz, fogott egy cetlit, és egy tollat, és sebtében ráírta: - Sajnálom! Nem akarlak bántani, úgyhogy felejts el! Astaroth ~ . Írta végül alá a papírfecnit, majd a ház hátsó ajtaján távozott.


Astaroth megtudta, hogy Hiko vásárolt magának egy NerveGear nevezetű konzolt, és be fog lépni a hamarosan induló Sword Art Online világába. Astaroth úgy érezte, eljött az idő, hogy elmondja az igazságot Hikonak. Arra gondolt, hogy inkognitóban csatlakozik a fiúhoz, mondjuk segítőként, (Ugyanis valamelyest konyított az MMO-khoz.) és majd bent bevallja neki a dolgokat. (Sajnos később rájött, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű) Ezért be is szerzett egy NerveGear sisakot és egy SAO játékot (előző tulajdonosa valamilyen rejtélyes gyilkosságban életét vesztette). Hazament, ledőlt az ágyára, beindította a konzolt. Utolsó képe, melyet a való világból látott, egy hatalmas, vörös szemű árny volt a szoba sarkában.
A játékba beérve, miután megadta adatait, és a kaszt választáshoz ért, minthogyha kimaradt volna pár másodperc. Mire "feleszmélt", már a Kezdetek Városának főterén állt.
- Meg kell találnom Hikot! - gondolta magában. Még szinte be sem fejezte a mondatot, már kifelé tartott a városból. Pár perccel később már a kinti tisztáson vágott át, mikor is hirtelen elhasalt. Szitkozódva állt fel fekvő helyzetéből, mikor két dologra lett figyelmes. Először is, hogy nem érzett fájdalmat az esés következtében, másodszor pedig, hogy egy ovális alakú fekete kőben sikerült eltanyáznia. Már éppen kitölteni készült rajta dühét, mikor valami az elméjében meggátolta cselekvésében. Felvette a tárgyat a kezébe, s csak ekkor jött rá, hogy nem is egy kőbe rúgott. Az, amit a kezében tartott egy TOJÁS volt!!!Egy ébenfekete, kis, vérvörös erezetekkel futtatott tojás. Érezte, bár megmondani nem tudta volna honnan, a kettejük között lévő kapcsolatot. Ekkor egy kép villant fel elméjében. Egy kép, egy hatalmas fekete, vörös szemű farkasról.
- Hát még ide is utánam jöttél?! - morogta maga elé bosszúsan.
Ebben a pillanatban pixeleire bontódott a tojással együtt, csakhogy pár másodperccel később a Kezdetek Városának főterén materializálódjon.

Miután a JátékMester közölte velük az újdonsült szabályokat, melyeket fel sem fogott, csupán egyetlen gondolat örvénylett a fejében:
- Mielőbb meg kell találnom Hikot!