Re: Happy Halloween [Event]

by **Aida Atsumori** Vas. Nov. 10 2013, 18:46

Rajtam kívül még sokan eljöttek, találkoztam vámpírral, múmiával, zombival, boszorkánnyal, szellemel..és cicalánnyal. Mit mondjak, körülbelül leesett a pofám, és még csak nem is fekete volt. Nem. Rózsaszín! Azonnal fel is jegyeztem az elmémbe hogy Rózsaszín cicalány megfelelő jelmez Halloweni jelmez, szóval valószínűleg befogom ajánlani Nigorinak. Előttünk egy hatalmas szellemkastély magasodott, ami teljes mértékben kísérteties érzést keltett a fura, horrorba illő részletei miatt. Pont tíz órakor kinyílt az ajtó, viszont az utat egy tök állta. Mellette elhaladni lehetetlenség volt folyosó szűksége miatt, és hiába próbáltam odébb görgetni, az se ment, így aztán utolsó esélynek az átlépés tűnt. Készültem is rá, azonban hirtelen egy lány dugta ki a fejét belőle. Mit mondjak, a szívbajt hozta rám, hiába voltam démon, egy pillanatra hátratántorodtam. Egy ideig furcsán figyelt minket, nézegette jelmezeinket, pisloggatott, majd megköszörülte a torkát, és magas, gyerekes hangon megszólalt.
- Üdvözöllek titeket a borzongások éjszakáján! Hihi.. – kuncogott egyet - Örülök, hogy eljöttetek. Gyertek csak beljebb! – állt odébb, hogy betudjunk menni.
Ahogy beléptünk a helyszínre, észrevettük a gyönyörű díszítést, amik mind a rémségeket idézik fel az emberben, mégis barátságos hangulat uralkodott a szobában, talán a halk, ritmusos zene miatt.
”Áhh..zene..milyen rég nem hallottam már…”
A kajás asztal felé vettem az irányt, elraktam a lándzsám, és vágtam egy szelet pókhálós tortát. Bár kicsit bizarr volt, az, hogy bekapom a pókhálót, lágy, krémes íze elnyomta azt az undorozás érzést. Egy csontvázas széken üldögéltem, a finom desszertet ízlelgetve, körülöttem rengetegen táncoltak, rajtam kívül még páran gondolták úgy, hogy most ők kihagyják. Két leányzót pillantottam meg először, a koporsókon üldögélve, gondoltam odamegyek, de inkább még vártam egy picit, hátha történik valami érdekes.

by **Lydia Einsberg** Hétf. Nov. 11 2013, 15:07

Dunkel nagyon örült mikor végre odaértünk a kastélyhoz. Már csak pár perc volt a kapunyitásig.
Mikor kinyílt a kapu egy nagy tök állta el az utat nézegettük, hogy meglehet-e kerülni, valahogy de nem. Egy kis idő múlva egy lányka dugta ki a fejét a tökből és a következő hagyta el a száját:
-Üdvözöllek titeket a borzongások éjszakáján! Hihi. Örülök, hogy eljöttetek. Gyertek csak beljebb!
Ezután odébb ált és mindenki bement. Mikor végre mi is bejutottunk nagyot csodálkoztunk a díszleten denevéres, szellemes, pókos, tökös függők csontvázas székek, vörös terítő és koporsó alakú dívány. Én megálltam az egyik sarokban és néztem a többieket volt, aki táncolt volt, aki mással beszélgetett volt, aki a díványon ült. Hozzám is odajött egy idomár lány (Shukaku). Valamiért elkezdett kérlelni gondolom az egyik barátját kereste, de sajnos nem én voltam az. Végül ennyit válaszoltam:
-Sajnálom, de nem tudom, hogy ki vagy. Ha keresel, valakit az nem én vagyok.
Mondtam és szerintem egy kicsit csalódott, hogy nem találta, meg akit keresett bárki is az. Ezután odamentem egy idomár hoz, aki egy macskalánynak öltözött (Chancery). Nem tudom, hogy mért hozzá mentem oda, amikor nagyon ijesztő volt azokkal a karmokkal. De valamiért mégis egyelőre ő volt annyira szimpatikus ahhoz, hogy odamenjek hozzá. Illedelmesen köszöntem és ezt a kérdést tettem fel neki:
-Örvendek. Te szereted az ilyen eseményeket?
Ez után vártam mit fog válaszolni és közbe néztem, hogy Dunkel mennyire boldogul a többi pettel. Aztán hirtelen Dunkel odafutott hozzám és ezt mondta:
-Mama éhes vagyok.
Jelentette ki és mivel arra szoktattam, hogy ne másszon fel az asztalra ezért gyorsan néhány halat levettem neki és leültem a díványra a macskalány mellé továbbra is azt várva válaszol-e.

by **Licht** Hétf. Nov. 11 2013, 16:40

Kapunyitás előtt tíz perccel értem oda, még volt időm végig nézni, miféle „lények” érkeztek a helyszínre. Elég vegyes volt a felhozatal, voltak ijesztőek és kevésbé ijesztőek. Ami nagyon szemet szúrt az egy kísérte akart lenni szerintem, de inkább volt egy mászkáló lepedő. Bár nem foglalkoztam vele sokáig, inkább folytattam a terep szemlémet. Kissé elbambultam és csak annyira lettem figyelmes, hogy miután kinyílt a kapu senki sem tudott belépni azonnal, mivel valami akadályba ütköztek, elég hátul álltam így nem sokat láttam a dolgokból, de mintha egy elég méretes tök állta volna el az emberek útját. Aztán hallottam egy vékonyka hangot és megindult a tömeg befelé az ajtón. Belépve az ajtón félrehúzódtam az egyik asztalhoz ami púposra volt pakolva süteményekkel. Elkezdtem majszolni egy sütit, majd rájöttem, hogy nem volt bölcs döntés, mivel émelyítően édes volt én viszont nem rajongok a már ennyire édes sütikért, de mivel már elvettem muszáj volt letolnom a torkomon, úgy tűnik ez a süti csak jól mutatott, majd a következő hátha jobb lesz, de erre a falatra most inkább rápihenek kicsit. Odébb álltam kicsit, majd ismét végig néztem a jelmezesek hadán. Megakadt a szemem egy feltételezett idomáron aki egy boszorkány képében jelent meg, a petje pedig bűvész volt. ~Hmmm….Csak nem Lydi és kis mazsola az, bár úgy látom eléggé elvannak varázsolódva.~ Oda készültem menni hozzájuk, mikor egy lány ment oda hozzájuk, bár nem hallottam, hogy mit akart tőlük csak annyit láttam, hogy a kis boszorkány válaszol majd tovább állt és a macskalányhoz ment oda. Nem tudtam mire vélni a dolgot, csak így faképnél hagyni a másikat, főleg úgy, hogy elég bizonytalannak tűnik az illető személy. Bár miután jobban megnéztem a másik leányzót is, ő is valami cicalány lenne a plüssmaci nála pedig talán egy pet, mivel eléggé izeg-mozog. Úgy döntöttem megszólítom a lányt, azt pedig, hogy tényleg Lydi e az a boszi később kiderítem. Elindultam a cicalány felé, majd elé álltam jobban szemügyre vettem a macinak öltözött petet a kezébe, majd kissé huncut vigyorral belekezdtem a társalgásba. (Shukaku)
-Szervusz!
-Ohh úgy látom nem egyedül vagy. Ki ez a pöttöm kis teremtés a kezedben?
Vártam kicsit, hogy feldolgozza a helyzetet, majd folytattam a beszédem.
-Milyen édes kis csöppség, majd felfalom olyan kis aranyos!
Majd egy pillanatra a tekintetem a boszira vetettem, nehogy szem elől tévesszem, de még most egyenlőre az előttem álló lányra figyeltem, bár úgy tűnt, hogy nem a legbiztosabb a dolgába, de a mai este arról szól, hogy szórakozzunk és mivel jelmezben vagyok nem félek bárkihez odalépni és megszólítani, szóval amint itt végzek megyek is tovább mást boldogítani.

//Ejjejj, nem vártam volna, hogy elfelejtem a dolgot, no mindegy, átformáztam Sugu. Bocsánat amiért nem jól írtam először. //

by **RenAi** Kedd Nov. 12 2013, 19:23

Kicsit megilletődtem a tömeg láttán, és csak ámultam a jelmezrengetegben. Szemet gyönyörködtető látvány volt hogy mindenki, mármint rengetegen részt vettek ezen az eventen. Igaz csupán szórakozásról volt szó, de ki tudja még mit tartogat magában. A legutóbb egy vidámpark keserítette meg a szórakozásom hasonlóképp. Kissé tartottam hogy miféle tök alakú miniboss vagy csak szimplán gonosz vámpírok támadnak majd ránk, esetleg fej nélküli zombik a hely hangulatához illetően vagy més sorolhatnám. Még az is lejátszódott a képzeletembe hogy a hely egy elvarázsolt kastély és szimplán besétálunk egy undi rothadó félben lévő óriástök szájába ami amint beléptünk csak becsukja a száját nyel egyett és mi máris a másvilágon vagy hol kötünk ki. Az ajtó magától tárulkozott ki előttünk ami már nem volt túl bíztató. A többiek után belépve, és minket a fiú jelmezesek szorosan követve zsúfolódtunk be az ajtón, amint belül egy tök fogadott minket. ~Tudtaaam, a tökök gonoszak! Úgy tuttam!~ És már fordultam is volna meg hogy köszi a lehetőséget de én inkább lépek stílussal visszavonulok, mikor láttam hogy atök megmozdult. Elkerekedett szemekkel bámultam, és a kezem automatikusan a kardomra húzódott, majd egy fiatal lányka ugrott ki belőle és köszöntött minket. Kissé megnygodtam, a levegőt kifújtam, és egy ideig elfelejtettem újjat venni.

Bentebb érve rögtön megtámadtam az édességes asztalt. Csillogó szemekkel nézegettem és kifejezetten koncentráltam arra hogy a nyálam el ne csurogjon. Úgy döntöttem hogy ki próbálom mind. El is kezdtem, de az asztal felénél kezdtem érezni hogy kissé eltelek. Igaz, csak kóstolgattam és szinte szégyen hogy ez itt kifog rajtam, és a megmaradt édesség fajta csak gúnyolódik rajtam. Mind kacag, kinevet engem. Mind gonoszak. QQ

Kissé pihentetnem kellett, de nem volt erre túl sok időm. Megpróbáltam átvágni a tömegen és ülőhelyet keresni. Nem haladtam soká, mire megállt előttem egy magas fura fickó.
- Egy vámpíír! - Kiálltottam el magam. Tényleg megíjedtem, pár pillanatig teljesen megfeldkezdtem arról hogy egy halloween-i party-n vagyok épp. Meglehetősen illedelmesen viselkedett a srác még meg is hajolt előttem. Netán felismert volna valahonnan? De ha így is van akkor nekem is kéne ismernem őt.... Elgondolkodtam, de sokági nem jutottam mert dícsérő és választékos szavakkal táncba invitált. Teljesen bele vörösödtem. Lehet hogy Jin lenne az? *-* Durva lenne ha így is fel ismert volna. Vagy várjunk csak! Mi van ha Jin az és ez egy átverés hogy meg csalnám-e?.... Okosnak kell lennem!
- Persze - Mosolyogtam rá és nyújtottam oda a kezem majd hagytam hogy magához rántson és teljesen átadtam magam az irányításának. Nem tudtam hirtelen mit is mondjak. Meg voltam illetődve, nem tudtam eldönteni hogy Ő-e vagy egy másik srác karjaiban omolva töltöm az időm. Zavar, ugyanakkor ez csak egy tánc. Kissé össze vagyok zavarodva, nem tudom hogy mit is kéne tennem vagy épp mondanom. Fülig vörös arccal feltekintek a srácra és mélyen a szemébe nézek. Nem hasonlít rá... Nem hiszem hogy Ő lenne az. Éreznem kéne. Ugyanakkor azt hiszem minden vágyam az hogy Jin is szorosan magához szorítva táncra invitáljon. De ez a srác nem Ő. Nem helyettesíthetem vele, ugyanakkor már nincs lehetőségem visszakozásra. Majd bevillant egy jó ötlet. Mikor a tánc véget ért, fogtam a srác kalapján és pipiskedve leloptam róla, majd hangosan kuncogva rejtőztem el a tömegben a szeme elől. Tudtam hogy vissza akarja kapni a kalapját, legalábbis reménykedtem benne, és igazi mulatságot kezdhetek, nem holmi illemtől és egyszerű merev hozzá állástól fűtött partit.
- Kapj el és akkor vissza adom! - Kiáltottam oda neki, de már csak a hangomat hallhatta.

by **Shukaku** Csüt. Nov. 14 2013, 19:57

/Licht/

-De… de… nem úgy. Nem én ki, hanem a…
*Kezdett volna bele a magyarázatba, de a lány rögtön folytatta is, és így már Shukaku azonnal leszűrte, hogy a lány egyáltalán nem értette félre a kérdését, tudta, hogy a jelmezre kérdezett rá, és nem a kilétére, egyszerűen csak nem akart vele társalogni.*
-Hát… akkor jó.
~De… miért nem? És különben is honnan tudod, hogy nem téged kereslek, amikor azt sem tudod, hogy ki vagyok, és így azt sem tudhatod, hogy kit kereshetek. Még az is lehet, hogy éppen te keresel engem, hiszen nem tudod, hogy ki vagyok. Mekkora butaság ez! ~
*Szomorúan nézett az ölében lévő Timidusra, és megcsóválta a fejét.*
-Látod Timidus. Nem sokat ér a jelmez, mert így sem akarnak beszélgetni velem. Mindenkinek biztosan megvan a maga baráti köre, és azt még így is ki tudja találni, hogy én ebbe nem vagyok benne. Hát… mindegy.
*Már éppen visszahátrált volna az asztal felé, hiszen az ételek legalább nem menekültek el előle, és ezzel Timidus figyelmét is elvonhatta volna arról, hogy megint csak nem tudott beszélgetni másokkal. Nem akart leégni a sárkány előtt, ezért is próbálkozott ilyen kevésszer.*
~Az egész izére miattad jöttünk el Timidus, úgyhogy nem fogom tönkretenni neked. Szépen leülök, és te jól érezheted magad.~
*Ekkor azonban meglepő módon valaki megszólította. A szörnyella jelmezes alak állt előtte, akit ő nem tett a lehetséges idomár listába, de miután így elhajtották, fel is hagyott azzal, hogy ő szólítson meg másokat, és nagyon örült annak, hogy ennek ellenére mégsem kell egyedül ücsörögnie egy ilyen partin. Szeretett egyedül lenni egyébként, de most, hogy megint tömeg vette körül, akik ráadásul jól érezték magukat, neki is hiányozni kezdett a társaság.*
-Szerv… úgyértem… jóestét!
*Meghajolt, majd kissé megilletődve nézett fel az alakra.*
-Ő itt Timid… úgyértem Mici, és valóban édes, de nem engedem, hogy megedd.
~Vajon nem látta a mesét? Akkor miért öltözött be így? A néni a mesében nem is felfalta az állatokat. Vagy csak tényleg kedveskedni szeretne? Mert akkor meg rosszul játssza a szerepét…~
-Idomár vagyok, ő pedig a társam.
*Hirtelen észbe kapott, és a szájához kapta azt a kezét, amelyikben nem Timidust tartotta, majd suttogva folytatta.*
-Izé… de ezt ne mond meg senkinek. Vagy ezt szabad tudni?
*Pirulva rámosolygott az alakra, és úgy döntött, hogy Timidus kedvéért még egyszer megpróbálkozik a párbeszéddel, és mivel egyebet nem tudott felhozni, továbbra is a sárkányt szerette volna meggyőzni arról, hogy nem csak ő tud képregényeket kitalálni, hanem ő is csak olvasta a kinti világban.*
-Tudod… az előző lány nem tudta, hogy kinek öltöztem, vagy nem akart velem beszélni…
*Újra elszontyolodott egy picit, de azért folytatta, mindent vagy semmit alapon.*
-Viszont amikor… Micinek mesélem a történeteket, és megrajzolom neki a képregényt, akkor nem hiszi el, hogy nem én találom ki őket. Ugye te tudod, hogy kinek öltöztem?
*Most már úgy tette fel a kérdést, hogy semmiképpen ne lehessen félreérteni. Biztosra ment, talán kissé túl is magyarázta a kérdését.*

by **Danee** Csüt. Nov. 14 2013, 20:28

A zsebkendőt sietve a kabát belső zsebébe rejtettem, majd finoman megfogtam felkínált kacsót, és mint ahogy az századokkal ezelőtt volt szokás, magam mellé vonva a táncpartnerem, egyenes háttal, bal kezet hátrafogva vonultunk be a terem közepébe. Csak ott fordítottam magam elé, és vettem elő a másik kézzel a nyolcoldalú hangrögzítő kristályt. A terem lassan elcsendesedett a kettőnk párosa láttán.

Egy mosollyal kértem elnézést a partneremtől, majd elindítottam a lejátszást. Könnyed csettintés-szerű mozdulattal pörgettem meg a kis szerkezetet, majd hagytam, hogy a fejünk fölé, a levegőbe emelkedjen. A kristályba zárt zene, ami egy pillanat múltán felcsendült, egy keringő volt, mely könnyed volt akár az cseresznyefa szirom hullása a tavaszi szellőben.

Tánctartáshoz emeltem a bal kezem, és karja alatt öleltem át a hátát a másikkal.
A második taktus után ringatózni kezdtem jobbra-balra, a zene ütemére, hogy összehangolódjunk. Egy lágy mosollyal pillantottam a hölgyre, majd hogy ne hozzam nagyon zavarba, el is kaptam a pillantásomat, és megindult a tánc, finoman magam után vonva fordultunk negyedeket, majd ahogy kezdtünk mindketten ráérezni a keringő könnyedén játékos ízére, úgy feledkeztünk meg a merev negyedekről, s siklottunk pörögve-forogva.

- Sébastian... – mondtam mikor sokadszorra pillantottunk egymásra – kérem szólítson Sébastiannak! – szólaltam meg a forgást megállítva, s a bal kezemet a magasba emelve, benne az övével, magam fele húzva hagytam, hogy megforduljon a kezem alatt, majd a forgást követően a másik kezembe vettem át az övét, és a jobbom fele húzva késztettem kifele forgásra.

Némi lábmunkával helyet adva magam mellett neki, újra egymás mellett kötöttünk ki, szabad kezeink a tánc adta ritmusban lendültek oldalvást, mintha csak a közönségnek köszönnénk egy előadás után.
Kis rántással jeleztem neki, s míg ő visszafele forgott a derek-magasba engedett karom mentén, én is mögé értem a hármas ütemek hintázó hullámain.

Így, mögötte állva, szabad kezét is elraboltam, s mint egy felhúzott jojót löktem ki a másik oldalamra, ismét csak kitárva karjainkat a körülöttünk állók köré, s húztam vissza magam elé a hölgyemet, ahogy azt tettem egy négy ütemmel korábban. A dallam nyugodtabb vizekre ért, így hát, kéz a kézben, a háta mögött állva ringtunk előre minden lépéssel, míg csak a zene dallamai újfent virtuóz viharba csaptak át, s forgattam én is magam elé szívem választottját, hogy a táncba és egymás szemeibe belefeledkezve keringjük be az egész termet.

Éreztem, hogy kipirulok: a tánc hevétől tán, vagy a meseszép arc láttán, nem tudom, talán mindkettőtől egy kicsikét, hiszen oly régóta sóvárogtam keringőzni egy szép lánnyal, a karjaimban tartva együtt szédülni, összemosolyogni és a zavarunktól elpirulni, mert láttam ám, hogy neki is pozsgásabb lett az arcocskája, mindez annyira jól esett: látni, hogy élvezi a táncot és a társaságom.
A dallam a végére ért, s az utolsó hegedűszó és elhalt. Leengedtem a leányzó kezeit, és hátra lépve meghajoltam:

- Köszönöm a táncot, Kisasszony! – gondolatomban volt, hogy amint, azt illik, visszavezetem oda, ahol felkértem, azonban, ahogy szemeim a bálterem padlóját, s cipőink orrát pillantották meg a gesztus közepette, észrevettem, ahogy a lány lábujjhegyre áll, s éreztem hogy a fejemről elcsenni a kalapom.
- Héj! – szóltam el magam megdöbbenve, s minden illemről elfelejtkezve

A lány kuncogva lépett meg a záloggal, a népes tömegben elrejtőzve, csak a hangját hallottam, sudár alakját már nem láttam sehol, de felkiáltott valahonnan:
- „Kapj el és akkor vissza adom!” – arrafelé kaptam a fejem merről hallani véltem csengő hangját, s a bálterem közönsége között sűrű bocsánatkérések közepette törtem utat magamnak.

- Hova tűnhetett? Vajon mi végett orrozta el kalapom és szökött meg véle előlem? – kapkodtam a fejem jobbra balra, mosolygó arcát keresve a tömegben
- Csak nem másként és máshol szeretné folytatni táncunkat? – ötlött fel a gondolat – ...távol zsivajtól, leskelődő szemek árjától?

Spoiler:

by **Licht** Pént. Nov. 15 2013, 12:50

//Shukaku//
Eléggé megilletődött a kis hölgy mikor megszólítottam, kissé mókás volt hallgatni ahogy hebeg-habog. Kis híján megtudtam az eredeti nevét a kis plüssmacinak, de gyorsan javított a kedves gazdi.
-Felfalni? Ohh… az előbbi kijelentésemre gondolsz, nyugi az csak egy szófordulat volt részemről. Nem terveztem semmi ilyesmit, a plüssmacik egyébként sem túlzottan foglalkoztatnak engem, hisz a plüssökből nem lehet bundát készíteni. (mosolyogtam a kis cicalányra)
Eszembe jutván, hogy kinek is a bőrébe bújtam, kissé a szerephez tértem, bár nem lesz egyszerű tökéletesen Szörnyellát alakítanom, hisz akkor nem igazán tudnék jól szórakozni. Kicsúszott a lány száján, hogy ő egy idomár, bár ez nem tragédia szerintem, de ezek után újból elbátortalanodott és suttogva folytatta a beszédét.
-Nem mondom el senkinek se nyugalom. Nem tudom, hogy lehet e tudni, szerintem, ha magad mondod el valakinek az nem probléma, viszont mivel mindenki jelmezbe bújt ma este elég nehéz kitalálni, hogy ki milyen kasztba tartozik és, hogy egyel talán kicsoda is az illető.
Majd jött a kérdés, hogy tudom e kinek a bőrébe bújt, elmondása szerint egy képregény figura és amiatt kérdi, hogy a maci elhiggye, hogy nem ő találta ki a képregényt amiből származik a jelmez. Kissé gondolkodóba estem és elkezdtem jobban megvizsgálni a lány jelmezét. ~Ki is lehet? Egy cica egy plüssmacival hmm…~ Nem rögtön eset le a dolog, viszont mikor eszembe jutott, hogy is nevezte a macit a kezébe kezdett összeállni a kirakós a fejemben. ~Egy macska, méghozzá eléggé pufók, a plüssmaci neve pedig Mici és egy képregény figura, csak egy ilyet ismerek, talán Garfield lenne!?~
Villant a fejembe a gondolat, majd választ is adtam a leányzó kérdésére.
-Csak nem Garfield lennél!? Az ő maciját hívják Micinek. Mármint úgy rémlik, rég volt már, hogy olvastam a képregényt.
Kis szünetet hagytam, majd folytattam, végül is, ha már Garfield-nál lyukadtunk ki akkor mért ne beszélnénk róla egy kicsit.
-Ennyire jól ismered a képregényt, hogy eltudod mesélni fejből? Nagy rajongó lehetsz, bár magam is szeretem a lusta cicus történeteit, talán még egy két poszterem is volt róla, de sajna azok már elvesztek, ahogy a képregényeim nagy része is. A játékon kívüli életemben, már csak az újságokban megjelenő pár képes verzióját olvastam, bár márt azt is csak nagyon ritkán.
Bejezve a beszédem vártam a lány reakcióját, és reméltem, hogy eltaláltam a jelmezt, de ha nem akkor, majd szabad a gazda lesz.

by **Chancery** Pént. Nov. 15 2013, 13:51

/Lydia és mindenki más :3
bocsi, elfelejtettem, hogy ez nem körökre osztott Very Happy

Amúgy Álom nincs velem ^^/

A tündér nem valami beszédes, na nem mintha sokat törődnék vele. Jóízűen falatozom a kis falatkáimat, alaposan kiélvezve minden apró kis ízmolekulát, amit ez a világ adhat, és ha minden igaz, még a farkam is vidám táncot lejt a hátam mögött, a füleim pedig izgatottan mozognak ide-oda. Hmmm, mennyei ez a szusi.
Mikor az utolsó falat is elfogy, egy időre megpihenek. Nem keltene jó benyomást, ah most nekiállnék zabálni, pedig legszívesebben ezt tenném. Picit ölembe helyezem a tálkát és körbenézek a társaságon. Kemény két-három ember elegyedett eddig beszélgetésbe, valaki még táncra is perdült, de egyébként semmi. Alias, az egész buli jóformán kong a bitang nagy ürességtől, mire elfintorodom. Valakinek be kéne vágnia a partiarc-formációt és életet lehelni ebbe az élőholt bagázsba.
Már kezdenék is tervezni, hogy mit tehetnénk, mikor egy furi kis boszorkány meg a még furibb társa lép oda hozzám, csak úgy, mindenféle engedély nélkül. Merészek. A hivatalos kis hangnemtől egyenesen hátracsapom a fülem, alaposan kimutatva, hogy az eddig nyugodt cicamica kezd idegessé válni. Nem tudom, miért, de egyszerűen feldühödöm attól, hogy volt pofája idemerészkedni, mikor valami teljesen mást terveztem. Mondjuk igaz, ha minden idegesítene ezen a bulin, el sem jöttem volna.
-Nem igazán, de ki akartam rúgni a hámból. Problema? -emelem fel a szemöldököm kérdőn, füleim továbbra is hátracsapva, mint egy igazi macskának. Válaszát meg se várva ellibbenek mellőle, határozott léptekkel az asztal felé veszem az irányt, majd hopp, már rajta is termek a tetején, alaposan kiemelkedve a többiek közül.
-Hahó, mindenki!!! -kiáltok fel. -Nyugi, nem Berger vagyok, nem fogok nekiállni dalolni, egyenlőre. Viszont pörgessük fel a dolgokat egy picit! Valakinek valami ötlet, hogy mit csináljunk? Minél őrültebb, annál jobb Razz

Hogy mindezt egyébként miért csinálom, azt nem tudom. Mélyen magamban reszketek a félelemtől, hogy hülyének néznek, mindjárt megdobálnak tojással-paradicsommal-pókkal-mindennel, valami mégis arra késztet, hogy álljak ott nyugodtan és pofozzam fel a társaságot. Főleg azokat, akik még meg se moccantak eddig, mind például az a fura nyúlmaszkos akárki (Yuichi) vagy az Éjtündér (Enhi). A múmia szinte rögvest elhagyta a bulit, de nem gond, mert "ha menni kell, hát menni kell".

by **Enheriel** Szomb. Nov. 16 2013, 12:15

- Lehet, csak valakinek a száját kéne befogni. Talán annak a múmiának. – Szólalt meg egy mellém ülő macskalány, s a mondatán elnevettem magam.
- Igen, lehet.^^ - De mindössze ennyi volt a beszélgetésünk, mert nem igen találtam témát, s ő sem szólt hozzám. Hirtelen megmozdult a múmia, s egy macska után kezdett el rohanni. Hoppá, az is jelmezes volt, csak a macskája megijedt. Szegényke. Ekkor megláttam az ördögöt (Kiyoshi). Milyen jól kivitelezte a bőrében bújt. Csak nem olyan gonosz, mint az ördög, hihi.^^ Odamentem hozzá beszélgetni.
- Szia! Jó lett a jelmezed.^^ Maga az ördög is megirigyelhetné.^^ - Dicsértem meg a jelmezét. Ha netalán kérdezné, hogy ki vagyok, kuncogva mondom neki:
- Ejnye, hisz ez egy jelmezes bál, az a lényege, hogy ne tudjuk a másik igazi arcát.^^ - Tényleg, itt vajon Snowcat? ÁÁ, kizárt, ő biztos cicának vagy ahhoz hasonlónak öltözött volna be, s úgy meg felismertem volna. Pedig jó lenne, legalább tudnák mással is beszélgetni, s jól esne a társasága. Bár az elején meglepett Regina beszédképessége, de már hozzászoktam, hogy a petek tudnak beszélni. Aaaw, annyira édes a hangja!^^
-Hahó, mindenki!!! –Kiáltott fel s cicalány (Chancery). -Nyugi, nem Berger vagyok, nem fogok nekiállni dalolni, egyenlőre. Viszont pörgessük fel a dolgokat egy picit! Valakinek valami ötlet, hogy mit csináljunk? Minél őrültebb, annál jobb. - Úgy tűnik uncsinak találja a bulit. Bár ez egy kastély…
- Szerintem fedezzük fel páran az egész kastélyt, ha engedik! Végülis ez egy kísértetkastély, és ki tudja, mi van itt. – Lehet valami nagy meglepetéssel készültek elő a szervezők, s arra várnak, hogy elinduljunk az épületet felfedezni.

by **Mirika** Vas. Nov. 17 2013, 16:19

Eeeh, tiszta hátborzongató volt a megadott helyszín felé vezető út így, hogy azért már rég besötétedett. Ellepték Aincradot a mindenféle rémes lények, az utca végén meg valami kísértetkastély állt. A kincsestérképemen az X határozottan úgy tűnik, hogy ezt a helyet jelezte... Kalapomat feljebb toltam kissé a kampókezemmel és betekintettem egyetlen megmaradt szememmel a hatalmas tornyokat. Engem aztán nem félemlít meg holmi temetői hangulat, számtalan kalóztársamat ragadták már el cápák, ágyútűz, kardok villogása vagy éppen maga a szörnyűséges kraken. Ez igazán semmiség nekem, aki annyi mindent látott már! Csak az zavart, hogy a drága hajómat ilyen messze hátra kellett hagynom. Miért nem lehetett ezt a mulatságot egy kikötőben rendezni? Tch...
Az ajtó pontosan a megadott időben tárult ki, de az utat elállta egy tök. Hamarosan kardot rántottam, hogy ha máshogy nem, hát felvágjam az akadályt, ám ekkor kibújt belőle egy édes, aranyos lányka *3* Khm... mármint egy szárazföldi patkány idegesítő ivadéka, aki nem átalkodott beljebb invitálni minket azok után, hogy eddig elállta a bejáratot. Micsoda szemtelenség! Ma este azonban fontosabb dolgom van a vérbosszúnál, így ez egyszer elnézem a kis vakarcsnak Rolling Eyes

- Szemgolyó cukor, mi? Hah, talán még pótolhatom is vele az elveszített fél szememet! - kiáltottam fel és határozottan léptem oda az asztalhoz, hogy kezem ügyébe kerülhessen egy olyan szemgolyót idéző étek. Hossza vizsgálódás után végül bekaptam inkább, és kipiruló arccal konstatáltam, ez bizony ízletes. Különben is túl nagy volt ahhoz, hogy szemkötőm alá kerüljön. Elégedett leszek így a vendéglátással, de vajon a társaság milyen lehet? Körbepásztáztam a tengerek horizontja helyett a termet, igen sokan találtak maguknak már elfoglaltságot, de ennek a nyugalomnak most vége. Megköszörültem a torkom és felkaptattam egy székre, majd magasba löktem kampós kezemet.
- Ahoy, szárazföldi patkányok! Érezzétek megtiszteltetésnek, az Arany Kalózhercegnő maga szól hozzátok! Itt a lehetőség, hogy bizonyítsátok bátorságotok és rátermettségetek! Ki hátra akarja hagyni az eddigi szánalmas életét, kalandra vágyik és kincsekre, csatlakozzon a legénységemhez és hozzám a Szirén fedélzetén! Vagy gyáva népség vagytok? - mutattam rájuk teátrálisan szónoklatom végén, és büszkén magasba emelt fejjel vártam az ágyútöltelék újoncokat.

by **Aidor** Vas. Nov. 17 2013, 20:36

...Belefért.... már mint az ebéd. Kezdődik a buli. Kísértetnek álcázva jártam az utcákat fel és alá. Nézelődtem a standokon. Körülöttem számtalan jelmezes. És mint "mindig" az elmaradhatatlan kísértet ház... Most se maradhat ki. Csak meg kéne találni... A kezdtek városa hatalmas. De meglepő módon mégse volt nehéz. Egyszerűen nem lehetett eltéveszteni. Egy tornyos, pókhálós kísértet kastély amit még Drakula is megirigyelne elég nagy feltűnést kelt. Ráadásul feltételezhetőleg tegnap még nem volt itt... Na mindegy, egyértelműen ez-az. Habár sajnos az ajtó még zárva volt így jobbnak láttam ha addig is valahol máshol nézek körül. Így tovább nézelődtem. Majd pár óra múlva vissza néztem és az ajtó pont kinyílt. Ez mázli. Az elsők közt léphetek be. Illetve... hát léphetnék. Ha nem egy óriási tök torlaszolná el a bejáratot. Megpróbáltam elmozdítani... nem sikerül. Meg se moccan. Belökni is megpróbáltam hátha csak egy érdekes ajtó. Ez se vált be... Aztán egyszer csak elmoccant a helyéről és egy kislány lépet ki. Végig mért engem és a körülöttem lévőket. Majd beinvitált. Oda bent igazán hangulatos kis termet találtunk. Csontvázak... denevérek... minden ami kell. És egy kis extra kaja és pia dögivel. Nem gondolkoztam sokat rajta, hogy hova merre. Irány a puncsos pult. Töltöttem magamnak egy pohárral majd körülnéztem, hogy miféle szörnyek lebzselnek még idebenn. Van itt mindenféle. Aztán elgondolkoztam... vajon vannak köztük ismerőseim is vagy sem??? Nos ha úgy nézzük minden esély meg van rá. HA meg másként még mindig sok játékos van a SAO-ban. Szóval elég kicsi az esélye, hogy pont ők, pont itt, pont most.

by **Aoi Shizuka** Vas. Nov. 17 2013, 21:30

Népes tömeg gyűlt össze a kapuban, mindenféle ijesztő szerzetek, Shizuka csak pislogva bámulta őket, szeretett volna szóba elegyedni valakivel, de senki sem volt ismerős, sőt igazából, annyira rémisztő volt a többségük, hogy már azt fontolgatta, hogy félelmében inkább hazaszalad.
De kinyílt a kapu és egy tök fogadta őket. Páran felhördültek körülötte, ő is önkéntelenül így tett, azonban a következő percben, mikor már páran nekiindultak volna, hogy az akadályon valamiképp átgázolva bejussanak, egy kislány fejecskéje bukkant elő a hatalmas töklámpásból.
A lányka beinvitálta őket, s Shizu a tömeggel sodortatva, egy ódon, pókhálós, kastély-belsőben találta magát. Útjuk egy alkalomhoz feldíszített tágas terembe vezetett, körös-körül asztalokkal, azok is megrakva édességekkel. Nem is akármilyenekkel: Volt itt pókhálós- és frankeintsteintorta, szellem-macarone, csokistölcsér-boszisüveg, mandulás boszorkányujjak, karóba húzott nyalóka és az elmaradhatatlan gumicukor-giliszták. És még megannyi más édesség és sós aprósütemény...
Shizunak szinte leesett az álla a kínálat láttán, kisvártatva tányért ragadott, és pakolni kezdte magának a finomabbnál finomabb sütiket.
Nem akart állva enni, szét nézett hát a teremben, hova tudna leülni. Páran már lehuppantak a csontvázforma székekre és koporsót utánzó díványokra, míg mások állva kezdtek beszélgetni. Volt egy párocska aki táncra perdült. Shizu sóvárogva nézte őket egy fél percig aztán lehuppant ő is egy díványra.
Épp egy farkasember mellé. Jóízűen falatozni kezdett, a többieket bámulva, csak hosszú pillanatokkal később kezdte el méregetni a mellette gubbasztó ordast. Elég rémisztő volt ő is, de ez a farkas...
- Kérsz sütit? - csattant fel vidáman Shizuka hangja, s a süteményekkel teli tányért a mellette ülő fiú felé nyújtotta
- Nagyon finomak! Vegyél bátran Farkas-sama! - kacsintott rá angyali módon // Raven

sütik:

by **Kirigaya Suguha** Szer. Nov. 20 2013, 16:42

Nyah szóval.. Elfelejtettem írni - bár már rá lehetett jönni - hogy egy körben többet is reagolhattok.. Egyszóval nincsenek is megszabott körök. Mivel ez egy beszélgetős, ismerkedős dolog, nyugodtan írjatok csak annyit, amennyit jól esik.

Amint mindannyian megérkeztek a terembe, az ajtó egy nagy puffanással bezárul. Persze nem magától, még ha elsőre úgy is tűnik. A tök kislánynak sok köze volt a dologhoz, ugyanis ő csapta úgy be, ugyanakkor a robajtól ő maga is összerázkódott, és behúzta egy kis időre csöpp kis fejét a töktestbe, hogy aztán onnan félénken pislogva figyeljen titeket pár percig. Mikor legközelebb ki meri dugni a fejét, akkor nagy, eltátott szájjal mered rátok, miközben ujjával a fejetek fölé mutogat.
- Fekete. - kerekedik el a szeme, és hamarosan ti is rájöhettek, miért mondja ezt. Mindenki indikátora elfeketült, és többé semmilyen információ nem látszik fölöttetek, még az életcsíkotok sem..
Mindeközben a rendszer elég komolyan megszívatott titeket más téren is, ugyanis a ruhák lecserélésére sincs többé lehetőségetek. Még jó, hogy Aincradban nem kell fürdeni, meg mosni.. Mert pár nap után azok a szerkók a valóságban biztosan komolyan bűzlenének.O.o Bár csatában is lehet, hasznos lenne.. Bűztámadás!!
Persze ez kinek is tűnne fel? Hisz úgy sem akarjátok levenni a jelmezt, nemde?
Szóval akkor visszatérve a bulinak még nem igazán nevezhető partihoz.. A terem túl oldalához somolyog a tököcske, és kitárja az ott lévő ajtót, mely egy hatalmas aulába vezet, melynek két oldalán lépcsők haladnak felfelé. Úgy tűnik, aki akarja, fel is fedezheti a terepet! Ha már az a cuki kis tündérke (Enheriel) úgy is ezt akarta..

by **Shukaku** Pént. Nov. 22 2013, 14:38

*Shu arcára nagy mosoly ült ki, hogy a lánynak sikerült kitalálnia a jelmezét. Ez az arckifejezés egyszerre volt az öröm jele, majd ahogy Timidusra pillantott, le lehetett olvasni az arcáról a ’Látod? Én megmondtam!’ mondatokat is, bár észrevehetően nem volt nagyon komoly a köztük lévő ellentét ezügyben, hiszen a maci is csak mosolyogva bólogatott, majd a lány szavaira picit értetlenkedve tekintett Shukakura, aki közben kissé bátrabbá is vált. Így már picit hangosabban válaszolt.*
-Hát… szeretem a képregényeket, meg a meséket, meg sok könyvet is. Szeretek olvasni, és sokat olvasok.
*Kicsit elpirult saját hevességén, így picit visszább vett.*
-Szerintem… annyira nem nehéz megjegyezni a történetet, és néha tényleg szoktam én is kitalálni hozzá dolgokat, de azt persze mindig mondom előtte, mielőtt mesélek. Persze azok nem olyan jók, mint az igazi, de azt hiszem az eredetiből már majdnem az összeset elmeséltem, mert legtöbbször azt kéri.
*Látszott rajta, hogy legtöbbször el kell harapnia a mondatot, és vigyáznia kell arra, hogy ne mondja ki kedvence nevét. Akik közel álltak hozzá, azoknál egyfajta tisztességből is igyekezett mindig nevet mondani, nem csak visszautalni az alanyra, így most ez eléggé kényelmetlenné vált számára. Timidus azonban mindig odafigyelt, és picit megbökte Shu karját, ha úgy érezte, hogy a lány elszólná magát. Meg persze azért is bökdöste, hogy kérdezzen rá arra, amit ő mondott, mert az sokkal fontosabb mindennél.*
-Nagyon sajnálom, hogy elvesztetted a posztereidet. Ha szeretnéd…
*Picit elhallgatott, rásandított a sárkányára, aki egy nagyot bólintva, határozottan válaszolt a lány fel nem tett kérdésére. Ezután Shu az eszköztárjában kezdett kotorászni, majd egy lapot vett elő belőle.*
-Szóval én sokat szoktam rajzolni, mert Mici nagyon sokszor kéri, hogy meséljek. Azt mondta, hogy ha te is szereted, akkor szívesen odaadja neked az egyik rajzát, mert ő is sajnálja, hogy elveszítetted, meg azt is, hogy itt nincs is az újságban, és nem szeretné, hogy szomorú legyél.
*Kipirult arcal nyújtotta át a lapot, amin az alvó Garfield volt látható, amint éppen az alvásról álmodik. Az látszott, hogy Shukakunak nincs különös tehetsége a rajzoláshoz, de csúnyán sem rajzolt. A átlagos gyerekrajz volt, vagy egy picikét jobb, de ezt talán okozhatta az is, hogy Timidus olyan sokszor kérte a képregény lerajzolására, hogy begyakorolta a karaktereket.*
-Szeretné, ha elfogadnád, hogy itt is legyen postered.
*Persze ez megint csak Timidus remekül kitervelt ötleteinek egyike volt. Bár ő rajongott a képregényért, a lányon nem látta ugyanazt, így nem is esett meg annyira a szíve azon, amit mondott. Azt azonban tudta, hogy ha Shu teszi meg ezt a gesztust, akkor esetleg még társasága is akadhat egy időre, és a sárkány a lány boldogságáért, és azért, hogy egy kis önbizalmat szerezzen, még egy rajzát is hajlandó volt feláldozni. Ugyan a lány kicsit elrontotta a tervet azzal, hogy elmondta, hogy az ő ötlete volt, de Timidus számított arra, hogy Shu szokásához híven megint túl őszinte lesz. Persze azt elhatározta, hogy újra fogja rajzoltatni amint tudja, és örült is, mert azok a rajzok mindig szebbek lettek, amiket Shu másodszorra rajzolt le. Nagyon remélte, hogy a beszélgetőpartnerük érteni fogja a célzást, és elfogadja a rajzot, és meg is dícséri majd az alkotóját. Timidus szerint persze ez biztos volt, hiszen számára Shu rajzolt a legszebben. Persze más nem is rajzolt neki, és a könyvekben meg nem ceruzával voltak a rajzok, tehát az nem ért. Már éppen sütkérezni akart a jól bevállt terv beteljesülésének dicsőségében, amikor egymás után ketten is felszólaltak. Először egy cicalány ugrott az asztalra, aki valami pörgésről beszélt, majd egy kalóz kezdett el legénységet toborozni. Timidus nem nagyon értette, hogy miért kell hangoskodni, de azt eldöntötte, hogy ha a kitáruló ajtó mögötti ismeretlen vizeket szeretné majd feltérképezni a lány, akkor ahhoz szívesen csatlakozna majd, és ezt a kívánságát halkan oda is súgta Shukakunak.*
-Izé… a macim szeretne felfedező útra menni a kalózzal.
*Kicsit megrázta a fejét, majd elmosolyodott, és ha addig a lány nem vette volna el a rajzot, akkor a kezébe nyomta.*
-Velünk tartasz?
*Timidus egy ’Hejhó!’ szerű füttyentés-brummogás hangot adott ki, és újra megbökte Shukakut, aki ezúttal már jó hangosan szólva indult el a kalózlány felé.*
~Ma jól fogom érezni magamat.~
-Mi készen állunk! Hátha megtaláljuk a Konyha-szigetet, és kifoszthatjuk a nagy fehér kincsesládát. Ez a pár falat a fél fogamra sem lesz elég.
*Mutatott a roskadásig terített asztal felé, miközben Timidus már el is röppent a kitárt ajtó irányába.*

by **Enheriel** Kedd Nov. 26 2013, 19:59

Miközben a démonnal (Kiyoshi) beszélgettem, hirtelen becsapódott az ajtó. Biztos a kislány zárta be, amint megérkezett mindenki, de szegényke annyira megijedt, hogy visszahúzta a cuki jelmezébe a fejét. De mikor kidugta a fejét, akkor lesett szájjal és elkerekedett szemekkel mutatott a fejünk fölé, mintha valami borzalmat látna.
- Fekete. – Mi? Mi fekete? Ekkor vettem észre, hogy mindenki indikátora fekete lett. Nem volt se információ, se életcsík. Amikor le akartam venni a maszkot egy pillanatra, hogy lássam, hogy jól látom-e a jelenséget, nem tudtam! Ránk ragadt a jelmez is! Hála Istennek legalább nem fogunk bele büdösödni. >.> A buli még nem igazán indult be, de a kis töklányka odasompolygott az egyik ajtóhoz, s kinyitotta. Az ajtó egy nagy aulába vezetett, aminek a két oldalán lépcső volt. Nocsak, fel lehet fedezni a kastélyt! Az egyik cica lány (Shukaku) macikája már készülődött is felfedezni. Aaaw, de aranyos volt!^^ Én a Démonhoz (Kiyoshi) fordultam.
- Na, nem jössz? Nem vagy kíváncsi a kastély többi részére?^^ - Kérdeztem tőle, mivel nem igen szerettem volna egyedül megindulni a felfedező útnak. Egész jó volt ez a buli, csak egy kicsikét lapos. De az, hogy talán van egy meglepi nekünk valahol a kastély belsejébe, az nagyon beindította a kalandvágyamat, még ha tele van ijesztő dolgokkal, ami természetes egy kísértetkastélytól. Mondjuk személy szerint a Kék Szakáll meséje volt az, ami nagyon megijesztett, mikor először hallottam róla a pótszüleimtől az egyik ünnepség alkalmán. Bárcsak itt lenne Villámlás. Beöltöztettem volna, mondjuk egy mutáns hollónak, s biztos jól érezné magát.^^ Bár elég fura lenne egy négylábú hollónak.

by **Chancery** Csüt. Nov. 28 2013, 20:17

Éééés... egy ötlet jött, aminek örültem is.
-Háháá! Nem rossz! Még valaki? -kiáltok fel és nézek körbe elszántan, de ez az egész banda rosszabb egy csapat csecsemőnél. Szó szerint nem csinálnak semmit, aki pedig mégis, az meg nem hajlandó figyelni a többiekre. Rosszalló, már-már kanál-vízben-megfojtalak nézéssel hallgatom végig a beképzelt kalózlány még beképzeltebb monológját (Mirika), majd hátat fordítok a csürhének és végigtrappolok az asztalon.
-Akkor aszalódjatok tovább, én leléptem, jobbra el. -pattanok le a túlfélen, és a kis tök nyomában elindulok az ajtó felé. Amint szemünk elé tárul az aula teljes pompája, én már vidám mosollyal ugrálok fel az egyik lépcsősoron négykézláb, olyan fürgén, mint egy igazi cicamica.
Még hogy Arany Kalózhercegnő meg Szirén fedélzete. Mit képzel ez magáról, hol van? A Karib Tenger Kalózaiban? Jó hogy nem érkezik meg Jack Sparrow és nekiáll ugrabugrálni egy üveg földdel a kezében, hogy "Van egy üveg földeem".
Mérgemben mondjuk csak az az egyedüli érdekes részlet, hogy tulajdonképpen én imádom a kalózokat és a gondolatát, hogy az lehessek, mégis irritált, hogy pont most és pont itt, így kelljen valakinek felvágnia a dologgal. A Kalózhercegnő tituluson meg egyenesen elröhögöm magam. Ha ezt a szót hallom a fejemben, rögvest egy kis koronás, palástos, pálcás királylányt képzelek magam elé a tenger közepén. Nevetséges.
Fent már elhalkultak a lenti hangok, ismét egyedül vagyok, legalábbis egy ideig, fürgeségemnek hála. A halovány fényben megállok egy pár pillanatra és körbenézek. Nem tudom pontosan, mit keresek, de itt és most picit nyugodtabbnak érzem magam, távol a kalóz-féle hülyéktől.
Még a szokottnál is jobban ugrálnak az érzelmeim ide-oda. Kicsit olyan érzés, mint mikor a vidámparkban... mint amit Leptys művelt velem, olyan, mintha háttérbe szorulnék, de mégis ezúttal ura vagyok önmagamnak, és az ő negédes, rosszindulattól csöpögő hangját sem hallom a fejemben, csak valami csintalan macska nevetését, aki egy jót szeretne játszani a kalózokkal.
Visszatérek az aulához és a sötétből pillantok le a lébecoló társaságra és fekete indikátorukra. Az enyém is ilyen színűvé vált, teljesen semlegessé téve mindannyiunkat. Elmosolyodom.

by **Aida Atsumori** Vas. Dec. 01 2013, 09:01

A buli ment ezerrel, szinte mindenki táncolt rajtam kívül. ”Ahamm…ezért rossz nem megtanulni táncolni. Nigori…MONDTAM HOGY ELKÉNE MENNI AHHOZ A HÜLYE TÁNCTANÁRHOZ, EMBER!! DE NEM! NEKED POFÁZNI KELL, HOGY ANÉLKÜL IS FAJÁK VAGYUNK!! Mondjuk nekem se volt kedvem elmenni…meg azért az a csoki is jó volt amit vettünk….de akkoris!!!” – dühöngtem magamba, mintha az az idióta hallott volna.
Közbe a feketeholló leányzó (Enheriel) jött oda hozzám, és aki igazából máris szimpatikusnak hatott.
- Köszi, a tiéd is igazán szép. – mondtam neki, mosolyogva – Az biztos!
Kíváncsi voltam, ki lehet az álarc mögött, foglalkoztatott a dolog…de hülyeség lett volna rákérdezni. ”Minek? Hisz úgy is kiderül. Meg amúgy is ez az egész lényege. Meg ha nem derül ki, az se baj. Lehet én elárulom magam a sok mosolygással? Mi az isten jellemző rám? Tenyérbe mászó vagyok? Vagy egoista? Vagy…mosolygós? Komolytalan? Talán..az egésznek az ellentétje? Milyen vagyok én egyáltalán?”
Egy ismerős nevetést, vagy inkább röhögést hallottam az elmémben, és kicsit meglepődtem.
”Basszus…mondtam hogy kéne nekem egy pszihológus..már hangokat is hallok, pedig nem is vagyok A Föld Örzője, a Fekete Megtestesülés!”
Erre a röhögés még jobban felerősödött, már kezdett ismerőssé vállni.
”Te…?”
Persze erre meg semmivel sem válaszolt, csak kussban lappangott
”Mi az istent keresel már megint itt!?”
”Kihasználtad pillanatnyi gyengeségem…legyőztél…újra az elmédbe száműztél. Te voltál az, te idióta!”
”De ne már! Nem akarok megint egy elmebeteggel megosztani az elmém!”
”Mert szerinted én akarok még itt sz*rakodni veled? Tényleg. Ugorj le Aincrad széléről. Mind a kettőnknek jó lesz, te neked nem kell hallgatnod ahogy én szidlak, és nekem se, ahogy te játszod a hőst.”
”Már mazoista is vagy?”
”Nem…csak elegem van az idióta nyálas emberekből. AZ EGÉSZ EMBERISÉGBŐL ELEGEM VAN!”
”Áh…szóval elgurult a gyógyszered…értelek én…fejfájás? Menstruációs görcs?”
Hatalmasat röhögtem magamban, ő élvezte azt, ahogy fogva tarthatott és én is ugyanazt tettem. ”Ugyanazt teszem…?”
Ekkor jöttem rá…én jobb vagyok annál a démonnál, nem tehetem azt amit ő tett, nem járhatok az ő útján, mert akkor én is olyan leszek mint ő. Hallottam ahogy szid engem, de helyette inkább a kedves leányzóra koncentráltam.
Amint mindenki beért a helyszínre, az ajtó szó szerint becsapódott. De körülbelül olyan lendülettel, hogy megrezgett az egész épület. ”Aha..nagyon hallowenes…búúúúúúúúú nagy rém történet, bemegyünk az elhagyatott ördögi kastééééélybaaaaaa aztán bezáródik az ajtóóóó jönnek a szellemeeeek és nem tudunk kijuuuuutniiiii”
A tökkislány persze azonnal behúzta mindenét, olyan volt mint Nigori régi teknőse…meg csigája…meg sünje… csak narancssárgább, meg nagyobb. Amikor kibújt, csodálkozva mutatgatott felénk, majd elhangzott egy szó tőle: Fekete?
Én erre rögtön reagáltam, körbenéztem, hogy mi lehet fekete és észrevettem: mindenkinek az indikátora. ”Ehh…biztos ez is a játék része.”
- Oké! Menjünk felfedezni a kastélyt! – mentem oda a kinyitott ajtóhoz, aztán hátranéztem a lányra. – Jössz? – majd beléptem az ajtón az aulába és elindultam felfelé, már ha jött a hölgyemény is.
”Kísértetkastélyt felfedezni egyedül nem mókás és amúgy is szimpatikus a lány…persze ha ezt nézzük, már biztos van barátja, szal, isten pá ötlet.”
”Nem vagy egyedül…”
”Igen, de az elmebeteg Real One-okat nem beleszámítva…”
Kellett nekem kiejtenem, megint belekezdett egy 391 szavas leszidásba, hogy mennyivel jobb ő, meg hogy milyen rossz dolgokat csináltam és rájöttem: ”EZ SOKKAL ROSSZAB MINT NIGORI!!!!!!!!!!!”

(Bocsánatot kérnék mindenkitől hogy elfelejtettem postolni O.o)

by **RenAi** Hétf. Dec. 02 2013, 20:25

Észbe se tudtam igazán kapni… már arra ocsúdtam fel hogy egy teljesen idegen sráccal táncolok. Szeretném hogy Jin lenne az, de a szemei kilátszanak a maszk alól és szomorúan kell tudatnom magammal hogy Ő bizony nem Ő… de egy táncot akkor is megérdemel. Azért vagyok itt hogy mulassunk! Hát akkor mulassunk! Nem értem úgy, vagy legalábbis remélem hogy pici páromnak nem esik ez a tánc rosszul, ha meg igen akkor magára vessen. Jött volna el, és minden percem rá szántam volna, így viszont minden percét szórakozással fogom tölteni. Pillantásunk többször is találkozott, elbűvölt.., magával ragadt, mint egy igazi vámpír az áldozatát… elvarázsolt. Kipirulva, egyrészt a keringőtől másrészt a ténytől hogy egy vad idegen pasival járom ezt a táncot és harmadrészt… hát.. izé… nem kellett volna annyit ennem. >< De a fene se számolt azzal hogy rögtön kaja után felkérnek táncolni. >< Bár a tény az tény, kifejezetten élveztem a helyzetet. Igyekeztem ügyeskedni és még csak véletlen se a lábára lépni… bár arra már nem tudtam figyelni hogy a saját lábam meg ne tapossam. Nem adtam jelét a ténynek, de ezzel a cipővel a valóságban biztos fájhatott volna, így viszont gondtalanul mosolyogtam táncpartneremre, bénázásom ellenére is. Lassan véget ér a zene, és vele együtt a mi keringőnk is, a terem ismét hangos lesz, és én mi mást is tehetnék, megpróbálom feldobni a hangulatot. Nem tudom hogy miként szoktak zajlani a dolgok mikor vége a táncnak, így kreáltam egy kis játékot. Elloptam Sebastian kalapját és elszaladtam vele. Elbújtam a tömegben, de hangot adtam a játék lényegéről. Remélem neki is tetszik ám. ;3 Egy ideig követet, de én voltam olyan ügyes hogy lopakodásommal a háta mögé tudjak kerülni, bár pár méter azért még volt köztünk és némi ember adag is, így talán nem is biztos a eme képességemnek köszönhettem hogy mögé tudtam kerülni. Időközben egy tök cuki macskalány felállt az asztalra és közkívánatra tette hogy mivel is tudnánk még jobban feldobni a hangulatot. Én személy szerint nem unatkoztam, köszönhetem mindezt annak hogy Sebastan rám talált, de majdnem én is elkiáltottam magam némi tanáccsal mikor rá jöttem hogy nem tehetem. Azzal rögtön lebuktatnám magam. Bár megtette ezt helyettem más. Sőt volt aki még gonoszkodott is vele… szegény lány végül lemászott az asztalról és kedvesen közölte velünk hogy aszalódjunk meg. Uhh, szeretem az aszalt gyümölcsöt. *-* Majd nem sokra rá a tökkislány becsapta az ajtót. Megijedtem a hang hallatán, sőt még ő is szegényke. Pici buksiját behúzta töktestecskéjébe, estküszöm olyan édes volt hogy meg tudtam volna enni. Majd ijedten nézet ránk és felkiált hogy: fekete. Kissé ijedten nézem őt, majd nézek körbe. Mindenki indikátora fekete, és az életcsíkok sőt minden létező adatot szolgáló kis jelkép eltűnt. Nem értettem hogy mi folyik itt de megijedtem. ~ Ez biztos valami büntetés!~ Gondoltam magamba. ~ Ez biztos azért történik mert elloptam Sebastian kalapját!~ Szólalt meg a lelkiismeretem, jelezve hogy nem csináltam ám jó dolgot. Gyorsan oda mentem a fiúhoz, és mélyen meghajolva vissza nyújtottam a kalapját. A meghajlásommal fejeztem ki mélységes sajnálatomat, és ismertem be hogy rosszat csináltam.
- Bocsánat, mindez az én hibám! Nem kellett volna… nem szabadott volna ellopnom Sebastian-sama kalapját! Kérem bocsásson meg, és csinálja vissza az embereket normálisra… szóljon a Töklánykának hogy jóvátettem a hibámat, és hogy ne büntessen meg érte minket! – Kértem sűrűn bocsánatot. Ijedten néztem Sebastian-samara, válaszokat, megoldást vártam erre a hirtelen változásra. Azt hiszem én rontottam el a dolgokat.
- Sebastian-sama, vajon mi lehet a folyosó végén? - Kérdeztem tőle kíváncsian, rámutatva arra az ajtóra ami felé a tömeg egy része már megindult.
- Sebastian-sama, van kedve kideríteni velem? – Egy huncut mosollyal kísértem a mondatom, és kíváncsian vártam a reakcióját.

by **Aidor** Szer. Dec. 11 2013, 22:10

Ásítottam egyet. Ez kezd csöppet unalmassá válni gondoltam. Talán mégis inkább haza kéne mennem. De nem... még mindig itt van ez a termetes kastély valami csak történni fog. Legalábbis eddigi tapasztalataim szerint biztos. Bár... nem biztos, hogy én azt ki akarom várni. Figyelembe véve az eddigieket... Semmi kedvem vásárra vinni a bőröm. És ekkor egy ajtó nagyot csattant. Aminek nagy mértékben volt köze a kislánynak is aki be engedett minket. Gyönyörű a terem akusztikája... állapítottam meg ahogy a hang végig visszhangzott a termen. Az ember meg majd kiugrik önmagából... köszönjük szépen... öhm... hogy is hívják? Na mindegy.... És itt még nincs vége... Oda sétált a terem végébe lévő ajtóhoz és szélesre tárta. Úgy tűnik szabad az út. Kicsit körbenéztem és ekkor valami érdekesre figyeltem fel... fekete... fekete indikátorok? Mi a manó? Eddig is ilyen volt? Talán csapda? Igazán kísérteties. Rengeteg szörny... fekete indikátor. Akár, hogy nézem már késő... Ebbe már nyakig benne vagyok. Ha meg már benne vagyunk a gödörben próbáljunk meg kimászni. Azt hiszem ideje körbenézni a kastélyban. Az ajtó mögött egy hatalmas aula található jobbról is balról is egy-egy lépcső sorral. Ami azt jelenti... azt jelenti, hogy tökmindegy merre megyek. Legyen a jobb. Elvégre a jobb mindig jobb mint a bal. Vagy legalábbis ha valami baj történik így vigasztalhatom magam, hogy a másik irányba még rosszabb lenne. Úgyse hiszem el, hogy tényleg így van... De azért csak elindultam a jobb oldali lépcsősoron...

by **Chancery** Szer. Dec. 11 2013, 22:51

Áh... ez az egész csak dögunalom és bűzlik a punnyadtságtól. Hányingerem van ettől a társaságtól, pont úgy viselkednek, mint a szamarak; amíg nincs valami az orruk előtt, nem csinálnak semmit. Illetőleg talán rosszabbak is náluk, elvégre hiába van tárva az ajtó ezernyi lehetőséggel, ezek csak állnak ott és bambulnak egymás indikátorára, mint a csecsemő, aki először lát karácsonyfát.
Az Istenit, a buli lényege a szórakozás és a pörgés, nem?
Oké, mentségemre legyen, hogy nem sűrűn voltam én bulikban, de valami belső hang azt sugallja, hogy tenni kéne valamit. Legyen az bármi... tánc, zene, felfedezőkörút...
...
Vadásszunk \o/ A gondolat úgy ötlik fel bennem, mint valami angyali sugallat, és már fordulok is meg, hogy pattogva, nagyokat szökkelve visszavonulót fújjak egyenlőre. Hogy terveket alkossak a többiek ellen, hogy egyenként levadászhassam őket. Vagy valami hasonló. Na, nem gondolom komolyan a dolgot, mert ártani senkinek sem szeretnék, csak valamiképp megrémiszteni őket, főleg a kis kalózkirálylányt meg a bandáját :3
-Nyáháháháhá! -nevetek fel, a hang sejtelmesen pattog végig a folyosón. Csupán egy fali tükör állít meg egy percre, egy tükör, amiből a rózsaszín cicalány pajkos mosollyal néz vissza rám.
És kacsint.
Mennyivel másabb ez, mint Leptys volt. Leptys, aki azóta is a lelkemben szunnyad, és a folyamatos önsanyargatásával próbál véget vetni az életemnek.
-Pontyosan... -feleli a tükörképem képzelete. -Ő tehet mindenről. Szóval ne aggódj. Majd én igyekszem sakkban tartani.
Majd suhanok is tova, bekukkantok minden szobába, hogy valamerre találok-e valami érdekes dolgot. Mi lehet az, amivel ráhozhatom a frászt a többiekre vajon? :] Egy kis ládában találok is egy gumipókot... tökéletes :]
Visszatérek az aulába és a kis pókot felakasztom egy sötét helyre, majd lesbe állok, olyan picire húzom össze magam, amennyire tudom. És ha valaki, akárki, elindul felfelé a jobb oldali lépcsőn, a közepe táján majd alapos szívroham éri, ha a vállára ugrik ez a kis gumiakármi :]

by **Licht** Pént. Dec. 13 2013, 18:08

Sikerült elsőre kitalálnom az előttem álló kis hölgy jelmezét, szóval tényleg Garfieldnak öltözött be, látszólag örült is annak, hogy kitaláltam, kissé bátrabban is válaszolt, de ebből a lendületből gyorsan vissza vett. Az biztosra megtudhattam, hogy nagyon otthon van az említette képregénnyel kapcsolatban és, hogy vannak már olyanok melyeket már saját kútfőből alkotott, mert az eredetit már mindet elmesélte a kis kedvencének. Majd szóba jöttek a poszterek, amikkel kapcsolatba, hát én már nem igazán tudtam ,hogy jött ki belőle, talán csak azért mondtam, hogy beszéljek, igazából nem valami nagy szám volt részemről, de kis szünete hagyott mondandójában és ránézett a kezében lévő plüssmacira, ami bólintott egyet, majd ezt követően Garfield megnyitotta a játékos menüjét kutakodni kezdett benne, kissé meghökkenve néztem a dolgok, nem tudtam, hogy most mégis mire készül pontosan, de nem sok időbe telt és egy lapot vett elő, majd elmondása szerint Mici is sajnálja azt, hogy elhagytam még anno valamikor a posztereim, meg hogy itt nincs újság amibe olvashatom a mini képregényt és ezért nekem adja az egyik rajzát, amin egy alvó Garfield szerepelt aki, ha jól láttam az alvásról álmodott. Eléggé ügyes kis rajzocska volt, de kissé furcsa volt ez a reakció számomra, kissé meglepetten néztem az előttem álló lányra, aki kissé kipirult arccal nyújtotta át nekem a rajzot. Közben párna megpróbálták felpörgetni a partit, elsőnek a cicalány ugrott fel az egyik asztalra, majd valami kalóz hercegnő vagy királynő kezdett legénységet toborozni. Ezek a jelenetek kizökkentetek zavaromból és kissé el is vonták a figyelmem, a következő amire már felfigyeltem az csak annyi volt, hogy a beszédpartnerem kijelentette, hogy csatlakozna a kalózhoz, majd a kezembe nyomta a papírost amin a rajz volt, majd megkérdezte, hogy csatlakozom e és már a kalóz előtt is állt, majd feltűnt, hogy a kis töklányka kinyitott egy ajtót, meg hogy mindenki indikátora fekete lett. Megindultam feléjük, majd mikor Garfield mellé értem a kezem a vállára tettem és beszélni kezdtem neki.
-Köszönöm a rajzot, egész ügyesen rajzolsz.- majd fogtam és eltettem a rajzot, ami addig a kezembe volt.
-Nos szívesen csatlakoznék, lehet később még becsatlakozom, de most megyek falok egy kis sütit.//Shukaku
Azzal el is indultam az egyik roskadásig pakolt asztal felé, közben még intettem a kalóz hercegnőnek és mentem is tovább. Most már kissé jobban megfigyeltem ezeket a sütiket, tanulva az első mellényúlásomból, hát itt a SAO-ban teljesen másak a sütik mint a való világba, hisz ott első ránézésre megmondtam ,hogy melyik milyen és egyből tudtam, hogy ízleni fog e vagy nem, de itt nem túl egyszerű a dolgom. Találtam egy nem túlzottan kicsicsázott sütit, csak az elülső oldalát borította egy fehér máz, ahogy néztem ezek valami szellem alakú sütik voltak, egyet a kezembe vettem és beleharaptam, olyasmi íze volt mint a méze puszedlinek, talán a máz miatt volt olyan érdekes, de eddig úgy néz ki, hogy ez a süti a legehetőbb, a többi mind csak jól mutat, és ami jól mutat álltalába marcipános vagy tömény cukros és azokat nem bírja bevenni a gyomrom. Még kis ideig tömtem magamba sütiket, majd ittam valamit ami látszólag, meg ízre is puncsnak tűnt, majd vetettem egy pillantást a körülöttem levőkre, hát nem igazán volt nagy megmozdulás, még a kalózok sem indultak felfedező hadútra, még mindig csak toborzás van, így nem is igazán akartam vissza menni, jobban érdekelt az, hogy hova is vezetnek azok a lépcsők, amik a nemrégiben kinyitott ajtó mögött húzódnak. Megittam a poharam tartalmát, majd el is indultam a felfedező útra, a két lépcső közül a jobb oldalin indultam meg felfelé, úgy a lépcső felénél jártam mikor valami rám esett, pontosabban valami landolt a vállamon. ~Na szép innentől már pereg a díszlet vagy mi?!~ Lesöpörtem a vállam, ekkor akadt a kezem ügyébe az a kis gumi pók ami rám pottyant, majd volt egy olyan érzésem, hogy van még itt valaki a partizók közül. ~Talán megkellet volna ijednem tőle és akkor tán valaki meg nagyot nevetett volna rajta, hát sajna most ez besült én ugyanis nem félek a pókoktól, pláne ha még csak nem is igazi, de ha élne se lenne bajom vele, helyette örülnék neki, hogy jaj szerencsém lesz, de így még ennyi boldogságom sincs a dologban.~ Körülnéztem a környéken nem igazán láttam senkit, bár abba félhomályba ami ott volt nem is igazán lehetett látni, végül is, ha a környéken van a móka mester akkor biztos hallani fogja amit mondok, ha meg valaki meghalja max dilisnek néz,de ez se érdekel, mivel nem tudja, hogy ki vagyok.
-Hé a pókos trükk nem igazán jött be, de vissza teszem, hátha beleakad valaki olyan aki meg is ijed tőle!//Chancery
Kiabáltam remélve, hogy hallja a címzett, majd vissza tettem a gumi pókot a helyére, miattam ne menjen tönkre senki szórakozása. Felértem a lépcsőn, de semmi érdekes nem tárult elém a lentihez képest egy kissé sötétebb aulába kötöttem ki, ahonnan letekintést nyertem a lentire, de ott meg nem volt semmi érdekes, volt még fent néhány ajtó, és azon kezdett el járni az agyam, hogy melyiket is kéne előbb kinyitnom, meg füleltem hátha felbukkan a pókos csapda gazdája.

by **Danee** Szomb. Dec. 14 2013, 11:22

Miközben kis kalap-tolvaj táncpartnerem után kutatva törtem az utat a bálozok sokaságának tömegében, s kukkantottam be egy-egy függöny mögé is, a jó kedélyű, bár némiképp lassan beinduló bál kacagással és beszélgetésekkel egybevegyülő alapzaját egyszer csak nem egy újabb felszólaló törte meg, hanem az ajtó csattanása, zár kattanása. Azé az ajtóé, amelyiken nem is olyan rég betódultunk mind ebbe a nagy, feldíszített, és finomságokkal megrakott terembe. Mondhatni mindenkit megijesztett a hirtelen hang, és páran ijedt képet vágva roskadtak össze, mint akik elvesztettek volna szabadulásuk utolsó apró egérútját. Nem úgy én! Nagyon is a kezemre játszott a kis tökhölgyike, ezzel a húzással, mintha csak az én kívánságomat teljesítette volna, hiszen így leendő áldozataim, különösképp, az amelyiknek éppen nyomára kívántam akadni, már semmiképp nem futhattak ki a varos biztonságot nyújtó utcájára! Mind az én játékszereimmé váltak! Muhaha!!!
- "Fekete!" - hangzott a kis házigazda szájából, s ahogy odapillantva, a tekintetet követtem, csakugyan fekete volt. Az indikátor. Mindenkié, amerre csak néztem, meg a magamé is azzá vált a tükrök tanúsága szerint. Nem voltak mar többé zöldek, vörösek és narancsszínűek, mindenkié koromfeketében leledzett. Hogy miért, azt nem értettem, bár tény, hogy így egyenrangúvá vált mindenki, előítéletektől és megkülönböztetésektől mentesen, az igazi jelentését nem kötötte az orrunkra a kislány. Sőt! Nagyon is úgy tűnt, hogy ő maga is meglepődött a nem várt változáson. Mindegy, egy vállrándítással elintéztem a dolgot, majdcsak kiderül idővel, vagy sem, de mindenesetre, remekül passzolt az indikátor új színe a maskarámhoz, és nem csupán az enyémhez, hanem a legtöbb jelenlevőéhez is.
Miközben épp azon voltam, hogy elhessegessem e gondolatokat a fejemből, és újfent a keresésnek szenteljem magam, egyszer csak, meglepetésemre, a hátam mögül elém perdül a kis kalaptolvajom, olyan bűnbánó szemekkel, hogy ha haragudtam volna is rá akar egy percig is, akkor most nyomban elszállt volna minden neheztelésem irányába. Mert hogy cseppet sem volt ellenemre eme kellemesen kis pajkos játéka, sőt, nagyon is élveztem, hogy ismeretségünknek nem kell kifulladnia egyetlen táncban, s nem is közhelyes beszélgetésben sínylődik el, ahogy mindenfelé magam körül láttam a többi vendég esetében.
Legnagyobb meglepetésemre, még meg is hajolt nekem, úgy adta vissza a kalapom, melyet valójában feleannyira se hiányoltam mint az ő személyét.
A finom kis karok után nyúlva, emeltem fel a felesleges meghajlásból, s vettem át a fejfedőt:
- Ugyan, ugyan, igazán nem történt semmi! Ami azt illeti, meg élveztem is a bújócskát, szavamra!
- Az embereket normálisra? - kacagtam el magam - De hiszen eddig sem voltak már normálisan!
Korán sem voltam biztos a történtek hátterében, azonban a kis hölgy most sokkal inkább igényelte a megnyugtató választ vagy megoldást, mint annak valódi igaz voltának bizonyságát.
- Azt hiszem, ez is csupán a bál különleges meglepetései közül egy, nem kell aggódnia Hölgyem! Mire eljő a hajnal, minden visszatér normális formájába és színébe, s mi rólunk is lehullanak majd a maszkok! - füllentettem, bár bíztam benne, hogy valóban ilyen egyszerű lesz majd a végkimenetele a bálnak.
- Apropó, meg nem is ismerem kiskegyed nevet! Hogyan szólíthatnám? - s közben felhelyeztem a kalapot a fejemre.
Azaz csak szerettem volna, de valami rejtélyes oknál fogva nem akart rásimulni a koponyám éjfekete loboncával ékesített körívére. Mindegy hányszor próbáltam ráhúzni, nem akaródzott neki, így hát feladva a hasztalan próbálkozást, a széles karimájú kalapot, laza mozdulattal akár egy frízbit hajítottam a legközelebb álló fogas felé, s az pörögve-forogva szelte át a levegőt, fejek felett, végül épp ott landolva, és úgy, ahogy azt elképzeltem, vetve meg pár forgást rajta, csendesen adta végül meg magát a gravitációnak és meredt mozdulatlan. Már épp húztam volna le a kesztyűmet, hogy egy csettintéssel adjak hangot elégedettségemnek,de a fehér kesztyű nem akart lejönni. Épp úgy, ahogy a kalap nem simult vissza rám, a kesztyű sem jött le rólam.
- Furcsa... - jegyeztem meg halkan, de a társaságomban levő hölgyet nem szerettem volna megijeszteni az új felfedezésem morbid természetével. De ha nem mozdítható, semmilyen ruha darab, ami rajtunk van, s másikat sem lehet felvenni, akkor bizony a hölgyekről sem lehet majd lefejteni a bájaikat takaró szebbnél szebb ruhákat és ijesztő jelmezeket.
Egy rosszalló sóhaj hagyta csak el az ajkaimat, s inkább a leányzóra vettem tekintetemet aki, az újonnan kitárult ajtók fele intett, s cserfesen a sötét homályba burkolódzó folyosó fele invitált kérdésével
- Oh, dehogy nem! Nekünk, az éjszaka gyermekeinek, nagyon is kedvünkre való lenne egy kis bolyongás a homályban és sötétben egy ilyen bájos hölgy társaságában!
- Akkor hát kalandra fel! - nyújtottam a kezemet a játszótársam felé, s valahol a lelkem egyik zugában valóban úgy tűnt mintha a kisfiú én és a kislány ő indult volna felfedező túrára, nem pedig két fiatal felnőtt, akikben már a hormonok is ott dúlhatnak.

by **Kirigaya Suguha** Hétf. Dec. 30 2013, 13:58

A két lépcsősor két folyosóra vezet, melyek egy-egy ajtóhoz, az ajtók pedig ugyanabba a terembe, annyi különbséggel, hogy az egyik jobb, míg a másik bal oldalról.
A terem hatalmas, és egyáltalán nem szokványos. Középen egy sövényből készült labirintus helyezkedik el, két oldalt pedig hatalmas csúszdák. Minden sarokban egy medence, melyben almákat lehet halászni, vagy akár bele is ugrani, ha valaki pancsizni vágyik. Szétszórva mindenfelé cukorkák, csokik, egy-egy asztal, melyen sütik, és további puncs, és pók alakú párnák itt-ott, melyekre leülhettek.
(Továbbá mindenféle játék, bútor, és édesség, amit a fantáziátokra bízok.. alakíthattok ezt-azt a helyszínen, ha úgy tetszik.^^)
A terem végében pedig egy újabb ajtó, a tök kislány ahhoz sétál csendesen, és lecsücsül mellé, nagyot sóhajtva. Behúzza fejecskéjét a jelmezébe, így csak egy kézzel-lábbal ellátott tök marad belőle.

Ez volt az én utolsó mesélésem, fedezzétek fel a helyszínt, játsszatok, ismerkedjetek, fejezzetek be mindent. Zárás: jan. 10.
Jutalmat a postok mennyisége és minősége alapján osztok.^^

by **RenAi** Csüt. Jan. 02 2014, 18:37

Megijedtem mikor láttam hogy az indikátorok mind egyöntetű feketeségbe öltöznek. Nem értettem hogy miért és hogy ki csinálhatta ezt. Első gondolatom az volt hogy Sebastian-sama megharagudott rám amiért elloptam a kalapját, és szórakozni kezdtem vele. Lehet hogy rossz néven vette az egészet. QQ Nem gondoltam volna hogy ekkora bajt okozhatok… QQ Körbenézve szinte mindenki megrémült vagy meglepődött… nem értettem. Mindenesetre azonnal visszavittem Sebastiannak a kalapját és bocsánatot kértem tőle. A válasza a kérdésemre megnyugtatóan hatott. Tényleg féltem hogy mi lesz velünk. Majd kalapját próbálta visszaigazgatni a fejére, bár pár szerencsétlen próbálkozás után ezt megunta, és egy könnyed lendülettel eldobta az egyik közeli fogas felé.
- Uhh, ez szép volt! – Dicsértem meg a fiút kis meglepettséggel a hangomba.
- Várjunk csak… - akadtam meg az egyik gondolatmenetemen, amit Sebastian indított el bennem.
- Ha… eltűnnek a ruhák hajnalba mikor a nap felkel… mi… mi mind meztelenek leszünk? oO – Kérdeztem hangosan, és nem akarjátok elképzelni azt az apokalipszist amit én láttam egy pillanatra… ><
- Eto… féleek QQ – Akadtam ki a dolgokon, és eme felfedezésemen.
- Gyorsan! Meg kell állítanunk ezt a… mindent! >< -És nyakamba vettem az utat a fiúval együtt. Örömmel tartott velem, legalábbis ezt mondta, így megvártam és ugyan nem elsőnek de beléptünk a kinyitott ajtón, végig sétáltunk a folyosón.. és egy nem várt helyre kerültünk. Hasonló volt mint a fenti bálterem, csak jóval több lehetőséggel *-* Majd végigpillantva mindent, örömmel kiáltottam fel a felismeréseim.
- Uhh ><, medence! Nyalánkságok! Cuki pókos párnák *-* édes szobrocskák cuki pasikról… és a legjobb…. csúszdaaa*-* -Nem hittem el amit látok. Valahogy azt hittem hogy valamivel harcolnunk kell, de talán ez az első eset hogy ténylegesen a szórakozásról szólhat egy buli, hogy nem jönnek gonosz szörnyek esetleg npc-k hogy nem lesz kihívás belőle, mindinkább megmarad a maga mivoltába az esemény. El sem merem hinni.
- Etoo… Sebastian-sama…-*jöttem kissé zavarba*
- Van kedved csúszni velem egyett? – Kérdeztem meg tőle, és már vettem is az irányt a csúszdák felé… bár egy aprócska dologról megfeledkeztem… sőt meg sem fordult a fejemben hogy a víz mély is lehet… QQ Így a fergeteges csúszást egy nem várt érzés váltotta fel… igaz fájni nem fájt.. de a mély víz ellepett, és karjaimmal is hiába kapálóztam felfelé egyszerűen nem találtam a felszínt… csak süllyedtem lefelé és a még bent lévő levegő is kipréselődött belőlem… borzasztó volt… Ha Sebastian vagy valaki megmentett akkor köhécselve és az el lilult arcomat lángvörös árnyalat váltotta fel…
- Bocsánat hogy gondot okoztam… QQ – Kértem bocsánatot. Ha Sebastian mentett meg, akkor jutalmul elárultam az igazi nevem.
- Eddig szándékosan nem mondtam meg, elvégre ennyi álarcos fazon között nem akartam bárkinek felvetni az igazi énemet, de ezen tetted után megérdemled hogy tudd: RenAi… a nevem RenAi. – Mosolyodtam rá a fiúra.

by **Danee** Pént. Jan. 03 2014, 04:16

- Yeah, I'm very very good! - mosolyogtam a dicséret hallatán bazi nagy mosollyal az arcomon
Eltelt pár másodperc mire alábbhagyott a határtalan önimádatom, és észrevettem, hogy a lányka valamin töpreng, sőt... az arcáról leolvasva valami nagyon kétségbeejtő dolog lehetett, de a talány szinte azonnal megoldódott:
Minden összeszedettségem, higgadtságom és coolság, úgy tűnt el belőlem, ahogy volt.
Nem akartam hinni a fülemnek.
- Me-me-meztelenek? - hebegtem, az állam úgy zuhant a padlóig, hogy az épület is beleremegett, nyaktól a fülem hegyéig elvörösödtem mint egy rák, a fülem és az orrom gőzt fújtatott mint egy mozdony.
Kikerekedett szemeimmel lassan néztem végig a lányon.
És igen: képzeletbeli szemeim előtt megelevenedett mindaz, amit a lány imént mondott, egyesével tűntek el róla a ruhadarabok a fantáziám szüleményeként. Az agyam felmondta a szolgálatot.
És attól hogy azt mondta fél, csak még nagyobbat rúgott a túlméretesre növő fantáziavilágomba.
Még jó hogy elfogadta az imént felkínált kezem és magával ragadott, hogy gyorsan megállítsuk ezt az izét
- Eeh? - szakadtam ki a mennyországból, és vakon követve vettem fel az iramot, lassan teljesen magamhoz térve és felzárkózva mellé
Pillanatokkal később egy nyitott terembe léptünk be, ami odabent fogadott minket, attól nem csak ő, de én is elámultam, bár a leányzó teljesen bepörgött a látványtól, amit az édességhegyek, halloweenes-pókos párnák sokasága, és a csúszdás medence nyújtott.
- Nani? - kérdeztem vissza a láthatóan zavarban lévő lány kérdésére
- Hai! - vágtam rá nagy vidáman, ráztam is a fejem mint egy idióta
Ki ne akarna önfeledten csúszdázni, pláne egy ilyen aranyos lánnyal!!!! ><
A leányzó előre szaladt, s mire észbe kaptam már le is csúszott, már mentem is volna, hogy én is sorra kerüljek, de valamiért nem úszott ki a medence szélére, hanem kapálódzva elmerült
Most hülyéskedik? Ugratni akar vagy tényleg nem tud úszni?
Szinte már téptem is le magamról a felsőm, de
- A keservit! - elfelejtettem, hogy nem jön le semmi se itt
Felhagyva a hiábavaló próbálkozással, nekiszaladtam a medencének és egy csukafejessel bevettem magam a vízbe, valahova amellé, ahol a lányt elmerülni láttam
- Dorobou-chan! Megmentelek! - s már csobbantam is
Nem szeretek szemüveg nélkül a víz alatt lenni, de most mégis tágra nyitottam, ide-oda fordítva a fejem kutattam utána, egyre lejjebb tempózva, míg végül megláttam a vízben a szájára tapasztott kezeivel.
A haja és a ruhája ámulatba ejtő módon hullámoztak körülötte, ha nem kellett volna levegőért feljutnunk a felszínre, akkor legszívesebben itt maradtam volna lent vele, ebben a hihetetlen világban
De minthogy az én levegőm is véges volt, nem ábrándozhattam tovább egy percnél sem, leúsztam mellé, lefejtettem a szájáról a kezeit és rápréseltem a szájam az övére, ajkaimmal utat törtem, hogy éltető levegőt lélegezzek a tüdejébe, majd a derekát átkarolva félkézzel, meg sem álltam a felszínig.
A medence szélére vontam, még mindig a derekánál fogva.
A kis mutatvány belőlem is elég sokat kivett, nem volt már erőm kiemelni a medencéből, így csak a karjai alá fogtam, hogy nehogy visszasüllyedjen.
Amíg jobban lett én is nagy levegőt vettem, idő közben eszembe jutott, hogy talán még sem kellett volna ennyire drasztikusra venni a figurát, és csak simán átkarolhattam volna hátulról, és úgy kiúszok vele, mindenféle víz alatti lélegeztetés nélkül.
- Semmi gond, jól vagy? - kérdeztem, s ahogy ő is elpirult, én se állhattam, a helyzetünk eléggé zavarbaejtővé vált
Csak bólogattam ismét, egyetértve az indokkal, amit felhozott, teljesen igaza volt
- RenAi? Nagyon szép neved van! - eresztettem meg egy mosolyt, majd közelebb húzódtam, lévén én kapaszkodtam a medencébe, ő meg a karjaim között rekedt. Szó szerint. Közel, egészen a füléig emeltem az ajkaim
- Ami az igazat illeti... - leheltem a víztől csutakos tincsek közül kikandikáló aranyos kis fülébe
- Hazudtam, amikor bemutatkoztam! - egyik kezemmel elengedve a medence szélét, a lány oldalán végigfuttatva a kezem, a csípőjére simítottam a tenyerem, közelebb húztam magam a medence falához, finoman hozzápréselve kettőnket.
A fejem valamivel lejjebb hajtva, szinte már a fedetlen nyakához értem amikor befejeztem a mondandóm
- A nevem nem Sebeastian, hanem Danee - s egy csókot nyomtam a nyakára, ugyanakkor a gyönyörű meztelen nyak látványa oly hívogató volt, egyszerre érzetem fokozódó vágyam a lány iránt, és valami furcsa, de nem való érzést. Éhes voltam. Igaz nem ettem a bál eleje óta semmit sem, sőt, előtte valahogy kimaradt az összes étkezés, hiszen nem kellett korán kelnem, és lusta voltam leülni enni. Dehogy miért volt édes az illata, oly finom a tapintása, egyszer csak azt vettem észre, hogy a szemfogaim finoman próbálgatják a bőrét.

by Ajánlott tartalom