Happy Halloween [Event]

A csobbanást nem épp úgy terveztem ahogy sikerült… sőt a csobbanás meg sem fordulta fejemben. Azt hittem valami derékig érő vízről van itt szó nem pedig egy óceánról… >< De mint tudjuk hinni csak egy bizonyos helyen szoktak, és ma ezt bizony megtanultam. Ha Sebastian nem lett volna velem bizony bajban lettem volna, bár lehet akkor is akadt volna valaki aki segítségemre síetett volna. Bíztam benne. De Sebastian-sama gyorsaságának köszönhetően túléltem ezt az egészet. Vajon ha nem sikerült volna akkor a víz alatt váltam volna apróbnál apróbb pixeldarabkákká?... Mindegy ez már felesleges. A mélyben nem hittem hogy bárki is utánam szegül, de a végén mégiscsak egy féltő és óvó karban találtam magam… sőt olyannyira óvott hogy számra próbálta tapasztani a száját hogy úgy préseljen némi levegőt a tüdőmbe. Amint tudatosult bennem hogy mit is szeretne pontosan, megilyedve taszítottam el magamtól, mivel ez nem helyes… ez olyan mintha megcsókolnának, amit nem tudnék elviselni mivel van egy szerető párom Jin. Nem hagytam magam, megilletődve pislogtam párat a fiúra, tudom hogy nem akart rosszat, de ez túllép nálam egy bizonyos határt. Sőt ha jobban bele gondolok… mivel már nem volt levegőm… talán tényleg az életet taszítottam volna el magamtól?... Inkább megfulladtam volna, mintsem más pasi szája érintse az ajkaim. Az utolsó levegőbuborékok hagyták el a tüdőm, és éreztem hogy lassan víz telíti meg a nyelőcsövem és légzőszerveim. Nem fájt, de nem is akartam hogy ilyen csúfondárosan érjen véget egy ilyen nap. A fiú továbbra sem eresztett el, átkarolt egyenest a felszínre úszott velem. Amint felértünk, rögtön levegő után kapkodtam, majd pár köhögcséléssel megszabadultam a felesleges víztől ami bennem ragadt. Nem túl sexi, de jelen pillanatban örültem hogy élek. Amint kiértünk a medence széléhez, megpróbáltam kiemelni magam, de nem maradt elég erőm hozzá, Sebastian is próbálkozott, de úgy tűnik egy ideig itt ragadtunk. Erősen kapaszkodtam a medence szélébe nehogy visszacsússzak. Zavarban voltam, több dolog végett is. Bocsánatot kértem, hogy ilyen helyzetbe kevertem magunkat.
- Jól vagyok, hála neked. Remélem te is… - Néztem végig aggódva a fiún. Majd úgy döntöttem megérdemli hogy tudja az igazi nevem, így elmondtam neki. Majd közel hajolt hozzám… mármint közelebb amint volt. Egyre inkább kezdtem magam feszélyezni, és már nem csak zavarba elytőnek éreztem a szituációt, hanem egyenesen féltem is. Majd mikor fülembe súgta hogy hazudott, akkor ébredtem rá hogy hoppá… mégiscsak olyan emberrel paktáltam le akivel nem kellett volna… mármint… valaki aki hazudott nekem, és így próbált a közelembe férkőzni… felháborító… de a tény az tény hogy nem hagyott meghalni a víz alatt, és hogy jól éreztem magam vele a történtek ellenére. Majd elmondta az igazi nevét. Denee… azt hiszem ezt a nevet legalább annyira megjegyzem majd mint a kukker Peterét. Éreztem hogy egyre közeledik a nyakamhoz, és valahogy nagyon nem akartam…
- Bocsánat, de úgy érzem hogy félre értettél valamit. – Jelentettem ki, és súlyemelésemmel kiemeltem magam a vízből, mivel ez idő alatt sikerült kicsit vissza töltenem a kitartás pontjaimból. A medence szélén ücsörögve folytattam a fejleményeket.
- Nem hiszem hogy félre érthető jeleket küldtem volna, de bocsáss meg ha tévednék. Már van barátom, és nagyon szeretem. Jin-nek hívják és nagyon aranyos, kedvesé és olyan mint amilyennek egy igazi pasinak lennie kell. Az első pillanattal megfogott.. és hoppá… már megint túl sokat beszélek… QQ – Hagytam egy kis szünetet.
– A lényeg az hogy igazán jól éreztem ma veled magam, de nem úgy… szeretném ha megmaradnánk csak barátoknak. – Próbáltam enyhíteni a helyzetet, és kihozni valamit ebből a kínos szituációból. Okés Ő tényleg nem tehet semmiről, de a tény az tény… túllépet pár határt és az én feladatom leállítani. Beszédem végét az zárta be, hogy egy kis repülő sárkány..maci lepocsolt minket vízzel.
- Ejnye de játékos… XD – Nevettem fel hangosan.
- Bár ha tudná hogy vizet szerintem egy hétig látni sem akarok… - Folytattam. Sokkal jobb kedvel. Körbe néztem az emberkéken, és ahogy néztem mindenki jól érezte magát. De leginkább azt irigyeltem, aki a vízben egy macskajelmezben kekszet majszolt. Valahogy nem mernék még úszógumival se vízbe merészkedni… tudván hogy mély… >.>

Nem tudtam hogy hogy kéne helyesen cselekednem. Nem hittem hogy ekkora probléma lesz egy táncból, és azzal hogy bujdosósdit játszottunk szintén csak a közvetlen kapcsolatot akartam elkerülni úgy hogy közben jót szórakozunk. Valamit elfelejtettem volna? Valami nem tűnt fel, esetleg túl sokat engedtem a fiú közeledésének… Nem tudom… végig játszódott bennem az este történése, de főként a fiúval kapcsolatos események. Sorrendben, tánc utána kalaptolvajos bújdosósdi, és ezek után történ a furcsaság ami megijesztett, és azt hittem hogy Ő csinált valamit hogy megbüntessen. QQ Ezek után akadtunk erre az eldugott, de annál nagyszerűbb helyre. És azt hittem hogy csak ennél is jobban fogjuk érezni magunkat… de nem így törtnén. Elrontottam mindent a bénázásommal. Örültem hogy vízbe csúszhatok, de arra nem számítottam hogy túl mély a víz és hogy nem ér le a lábam… így rászorultam Denee segítségére. Denee… alias Sebastian, az sem tetszett nekem hogy nem az igazi nevét árulta el, igaz megértem… elvégre mindenki álruhában van, de… én sem hazudtam ez okból, épp csak megvártam egy bizonyos pontot hogy kiadjam a személyazonosságom. *Nagyot sóhajt* A fiú, lemondó hangja csengett a fülemben, és fogalmam sincs hogy mi lenne itt most a helyes döntés. Ma már egyszer hibáztam… és nem szeretném súlyosbítani a helyzetet… ugyanakkor… nem vagyok megelégedve a jelenlegi helyzettel. Mindenképp helyre akarom hozni a dolgokat. Nem szeretek rosszban lenni senkivel. Főleg olyanokkal akikkel jól éreztem magam. Időközben Denee vissza merült a vízbe és én tehetetlenül néztem és kétségbeesetten fontolgattam a lehetőségeket. Nem szoktam sokat használni a buksim, de most zakatoltak a gondolatok. És félek hogy csak még inkább elkaparom a helyzetet… De nincs sok időm! Döntenem kell. A választási lehetőségeim között szerepelt hogy utána ugrok… de akkor ismét abba a helyzetbe keverem magam hogy ki kell hogy mentsen valaki, ugyanakkor nem tudom, hogy Denee-nek most jól esne-e vagy csak még tovább üldözném. Nem akarok többet ártani neki. Nem tudom hogy most időre, vagy inkább törődésre van szüksége. Mármint tőlem… Nem tudom hogy megalázva érezné-e magát, vagy melengetné a szívét hogy nem hagyom annyiban és foglalkozok vele, vagy esetleg szimplán hidegen hagyja… Nem akarok többet ártani neki… Látom hogy az a petecske ami lepocsot minket, hogy az utána megy… Árgus szemekkel nézem az eseményeket, majd végül, Denee a felszínre jön… megkönnyebbülve éreztem magam… ugyanakkor tudom hogy ez nem változtat az érezésein. Látom hogy kivonul a teremből, és már pattanok is fel hogy utána menjek, mire megszólít egy picike lányka. Meglepődtem, de úgy érzem ismeri és ő is aggódik Denee-ért.
- Szia, de.. tudom. De szeretném ezt minél hamarabb helyre hozni, mielőtt valami butaságot csinál… - Feleltem.
És már indultam is el. Ha gondolta és velem tartott, akkor folytattam.
- Úgy látom te is aggódsz érte… ezek szerint ismered. -*mosolyogtam rá bíztatóan*
- Én nem túlzottan, ma találkoztam vele elsőnek és félre értett pár dolgot, és mikor elmondtam neki hogy van barátom akkor kezdett el így viselkedni. Nem akartam neki ártani, a legkevésbé sem. Jól érezem magam vele, de… mikor túlzottan kezdett közeledni, zavarba jöttem és elmondtam neki hogy félek hogy félre értett valamit. És nem történt köztünk semmi több, csak egy tánc. Tudod, azért van itt mindenki hogy jól érezze magát, egyen, igyon, táncoljon. És Denee… aki Sebastianként mutatkozott be nekem, félő többet várt… Bár nem tudom mennyire érted ezt meg, de szeretném Denee-t biztonságban tudni. – Tömörítettem össze a dolgokat, és ugye ezt nem egy picike lánynak kéne elmesélnem, de aggódik a srácért és tény hogy gyerek vagyis annak látszik de az igazsághoz joga van.

Kétkedtem hogy helyesen cselekszem-e. A szív és az ész kombinációja nálam sosem jött be túlzottan, valahogy sehogy sem jutottam kompromisszumra, mindig is harcban álltak egymással, mire az egyik meggyőzött volna, a másik lebeszélt, én meg csak forgattam a fejem a választási lehetőségek zuhatagában, megkeresve az éppen megfelelőt… Önző volnék? Vagy neki akarok jót? Most a jó kapcsolat a fontos számomra vagy hogy valamiképp túljusson és továbbléphessen a duzzogáson és magának okozott károkon? A fájdalmon amit akaratlan én okoztam neki, és most magát marcangolja és szedi darabokra… És vajon mindezek után nekünk kell őt újból összerakni, felépíteni vagy úgy jár jobban ha saját maga teszi ezt meg?... Ostobaságnak hangzó kérdések ezek, mégis fontosak és mégis képesek elbizonytalanítani. Egy kislány lép oda hozzám, Garfild jelmezbe, nagyon édes volt, főleg hogy imádom azt a lusta macskát. Láttam rajta hogy szintén aggódik a fiú miatt, és őszintén elmagyaráztam neki a helyzetet. Úgy láttam hogy kora ellenére igencsak hamar felfogta hogy mi is történt, és meglehetősen intelligensen, felnőttesen reagálta le a helyzetet. És pontot tett a kérdésemre amit fejben már el is határoztam amint megláttam a lánykát. Biztatására és előzékenységére sikerült erőt gyűjtenem magamban, mert lehet nem is gondolná az ember, de ez nekem sem volt egy egyszerű helyzet.

Felpattantam, és meg is indultam a fiú után. Sokkal nem maradtam le, mikor a folyosóra ért és kanyart vett pont láttam a vörös kabátját elslisszanni a sötétbe. Nem volt valami biztató hely, sőt ebben a félhomályban kifejezetten ijesztőnek is véltem, majd nagyokat nyelve ugyan de folytattam Denee követését. Volt hogy úgy éreztem hogy nyomát vesztem, de szerencsémre a ruhájáról le-lecsöpögő vízfoltok, elegendő támpontot nyújtottak hogy tudjam merre tarthat. Majd megtaláltam. Legalábbis reméltem hogy az az ajtó mögött lesz, melynél megszűntek a nyomok, de az csukva volt. Kicsit megszeppentem, elbizonytalanodtam. Aggódva néztem az ajtót hogy vajon meglelem-e mögötte a bújdosó fiút. Rátettem a kezem, de még nem nyitottam be. Össze kellett szednem magam és a gondolataim. De tudtam hogy nem húzhatom sokáig az időt. Így egy határozott mozdulattal benyitottam. Vagyis nem. Csupán résnyi teret hagyva hogy bekukkanthassak és láthassam mi folyik az ajtón túl. Úgy vélem nem vett észre, pedig nem voltam tőle messze. Elmerengve a csillagokban, vagyis a csillagos égboltban meredt előre… messzire. Nagyot sóhajtottam, majd kopogtam az ajtón, óvatosan nehogy megijedjen, és félő szemekkel tekintettem rá.
- Szia - ….és most hogyan tovább? Mit kérdezzek? Ha úgy kérdezem hogy zavarok-e az nem jó… ha azt kérdezem hogy: Most már látni sem szeretnél?.... ez szintén nem jó… egy pillanatra meghültem, majd pár rövidke másodperc után folytattam.
- Remélem nem haragszol meg hogy utánad jöttem... – Kérdeztem halkan. Nem tudom mit vártam. Azt hiszem attól féltem, hogy leüvölti a fejem… vagy ami még ennél is rosszabb hogy még csak rám sem néz és nem szól semmit. Legyen szó bármilyen vezióról, én most azért jöttem hogy enyhítsem a feszültséget, és nem azért hogy még inkább kavarjak, bár ezt lehet vele is meg kellene osztani… nem tudom… igazából azt sem tudom mit érezhet pontosan…. nem utasítottam vissza mivel nem is volt közvetlen kérés… ugyanakkor nem az az elesett személy… legalábbis nem annak tűnik aki nem tud magának barátnőt szerezni, bár a nyomulása irritáló volt számomra egy idő után… vagyis a medencébe. Mindaddig remekül éreztem magam vele. Nem kellett volna csúszdáznom, és akkor ez az egész nem történik meg…
- Azért vagyok itt hogy rendezzük a dolgokat. Nem szeretnék veled rosszban lenni, és nem is gondolok rólad semmi rosszat. Kifejezetten édes srác vagy, de nem is sejtettem hogy mégis milyen okból közeledsz felém. Azt hittem hogy te is csak egy kis kikapcsolódás miatt jöttél ide, és hogy nem voltak komolyabb terveid. – Fejeztem be hogy levegőt vegyek.
- Figyelj, nem értem hogy mégis miért akadtál ki ennyire. Igaz nem láttalak még élőben… de biztosra veszem hogy nem egy szeplős, ragyás, szemüveges kövér srác vagy, hanem inteligens, és jószívű alak, bár még nem ismerlek igazán. De amit biztosra mondhatok, hogy jól éreztem magam veled, mielőtt „az” megtörtént… - Ismét levegőért kellet hogy kapjak. Lehajtott fejjel éreztem hogy most jön a fekete leves, amit igaz érte teszek, de szinte érzem előre hogy én leszek az aki rosszul jár a végén.
- Igazi ragadozó vagy, de egy lány nem a zsákmány szerepét szeretné betölteni! – Tört belőlem ki a mondat és fülig elvörösödtem. Igen, így gondolom, bár biztos vannak olyan lányok akik szeretik ezt, de ha hosszútávon gondolkodik rajta, a végén a zsákmány fogja megszelídíteni a ragadozót, és onnantól a lány szemében nem lesz többé kihívás. Gondoltam végig, bár félő hogy a teóriám több ponton is vérzik, elvégre nem tudhatom, én nem az a fajta lány vagyok…. o///o
- Mármint úgy értem, hogy a lány ne azt érezze hogy folytogatod, inkább hitesd el vele hogy Ő választ téged, és ne te Őt. – Még vörösebb lettem. És már nem tudom hogy jó-e az amit csinálok, bár selytem hogy nem jól. QQ De már nincs visszaút…
- Etoo… lehet sablonosan hülyeségnek hangzik, de hidd el. Ezt egy lány mondja neked…. o///o és a lányok tudják hogy mit és hogyan szeretnek. – Asszem elértem a mélypontot… ilyen vörös nem is tudom mikor voltam utoljára… jah emlékszem… akkor amikor Peter kilesett…. bár akkor a zavarba jövetelem, erősen vegyült a düh okozta vérnyomás és idegi kiakadás érzésével… de most más a helyzet. Pislogtam párat a fiúra, kíváncsi voltam hogy értem-e el valami hatást… jót vagy rosszat… még nem tudom, nem ismerem annyira hogy selythessem. Majd eljött az idő hogy átadjam valakinek aki mindeddig türelmesen várt az ajtón túl.
- És akad még valaki aki aggódik érted! – Mondtam.
- Azt hiszem Ő is szeretne meggyőződni arról hogy rendben vagy. – Fejeztem be, majd kinyitottam az ajtót hogy betopoghasson a kis Garfild hercegnő. Persze szívesen maradtam volna, de illetlenség. Bár remélem nem túl nagy ostobaság egy kikosarazott pasit magára hagyni egy fiatal kishölgyel…?oO De bízok Denee-ben, hisz már láttam párszor miként bánik vele, akárcsak a kishúgával. Azzal elsétálok helyet adva hogy ők is elintézhessék a dolgaikat. Persze egy idő után megállok hallgatózni, de képesség híján csupán morajokat hallok, hangokat… de szavakat nem. Nagy kár…

Visszaérve a terembe, emberkéket keresek, akik unatkoznak vagy szimplán csak valami féle jelet adnak magukról arra hogy jól esne nekik egy kis társaság... meg is indulok az egyik lány felé... majd meggondolom magam. Körbe nézek, és leülök a kis tökös lányka mellé. A fejét behúzva tartotta, nagyon édes volt. Párszor megböködtem, hogy reagál-e rá valamit. Ezzel próbáltam elütni az időt, reggelig, mikor végre minden olyan lesz mint rég.