[Küldetés] Guild of Gods

Hozzám hasonlóan Mirika is Anat mellett döntött, habár cseppet sem lepődtem meg a döntésén, sőt tényként kezeltem, még mielőtt kimondta volna ezeket a szavakat is. Ugyan legszívesebben nekiugrottam volna, már csak a mosolya végett is. Mit meg nem adtam volna azért, hogy azt az idegesítő, lekicsinylő vigyort letörölhessem az arcáról. Felszereléseim között ott lapult még a nemrégiben kifejlesztett börtön kristály is, mégsem mondtam egyszer sem senkinek sem, hogy használjuk, vagy legalább próbáljuk ki. Talán egyfajta halvány félelemérzet kerekedhetett felül rajtam a kristállyal kapcsolatban. Nem vagyok biztos a működésében. De valamiért úgy érzem, hogy jobb is ha egyenlőre nem hozom Anat tudomására, legalábbis addig amíg biztosra nem tudom, hogy nincs e semmilyen káros mellékhatása a használóra nézve. Ha a kezébe adnám, minden bizonnyal azonnal használná nem törődve a saját épségével, és ha kell akár Pierrel együtt saját magát is börtönbe kényszerítené, csak azért, hogy ne legyen több felesleges áldozat... Túl sokat képzelek a dolgokba. De tagadhatatlan, hogy Anat személye egyfajta hősiességet sugall. Amikor Pierre és kis sleppje távozott egy gúnyos köszönést is eleresztett, viszont mit sem törődve velük, inkább csendben mentem a többiekkel, észlelés jártasságot azért bekapcsolva hagyva, igaz, hogy alap szinten van még, de minimális biztonságérzetet azért nyújt. Csendben lehajtott fejjel sétáltam, egy kavicsot rugdalva magam előtt. A bal, tényleg azért rendezte volna, hogy szórakozásból lemészároljon pár tucat embert, csak azért, hogy eljátszon egy régi szuperhősös képregény fő gonosz szerepét miközben Anatra aggat egy másik szerepet..? Séta közben minden aprócska neszzenésre odafigyeltem amit Mer-chan adott ki magából. Túl sokat aggódok, de ezek után ez nem csoda. Ezek után kétszer is meggondolom, hogy egyáltalán elmenjek egyetlen bálra is, még akkor is ha ismerős küldi a meghívást. Miközben közeledtünk a céhház felé, fokozatosan kezdtem úgy érezni, hogy itt már tényleg biztonságban vagyunk, nem lesz semmi baj, bemegyünk és mindennek vége. Talán furcsa is, hogy az a ház érezteti velem a legnagyobb biztonságot ahol nem is olyan régen még egy Reynailhoz hasonló szörnyeteggel álltunk szemben. Az ajtóhoz közeledve előrébb siettem, hogy a Mer-chant cipelő Anatnak ne kelljen még a bejutással is bajlódni, csendben "tisztogattam" előtte az utat, hogy a lehető legkönnyebben juthassunk el a fürtöske szobájába. A gyomrom kavargott, nem éreztem jól magam, főleg ahogyan a lányra néztem, hibásnak éreztem magam azért ami vele történt. Ha itthon maradtam volna velük a céhben, akkor talán nem rabolhatták volna el és nem történt volna mindez vele. Nagyobb segítségük lehettem volna Anatéknak is, ha itthon maradok? Talán a dolgok fele sem történt volna meg ha én itthon maradok, sőt talán még az a fura srác sem tűnik el a dolgok végeztével. De talán jobb is neki így, mialatt mi lefoglaltuk Pierre kis cinkostársait addig ö ügyesen meglóghatott. Zavaros gondolatmeneteimből a lány újabb nyöszörgései zökkentettek ki, egy pokrócot kért, amit sietve be is szereztem neki, óvatosan betakargatva, haját pedig oldalra fésülve ujjaimmal.
- Ühüm - beleegyezően bólintva Anat kérdésére további hangokat ki sem adva, egy széket kerestem a szobámban amit az ágy széléhez cipeltem, onnan figyelve a megviselt társaságot. Annyi mindent akartam mondani, de mégsem sikerült. Bocsánatot kérni, megnyugtatni őket, felajánlani, hogy készítek egy meleg teát, vagy az eltitkolt kristályról tanakodni velük. Na meg persze az az érzés, hogy nem vagyunk biztonságban továbbra sem tűnt el, sőt...

//Köszönöm a küldetést, nagyon élveztem. Jutalom nekem nem jár, mivel negyedik küldetésként vettem fel, miközben három a megengedett.      //