Re: [Küldetés] Guild of Gods

by **Egil** Csüt. Nov. 14 2013, 21:41

Elképesztőek vagytok!

Az utcán sétálva, bármerre is indultok, váratlan furcsa érzés lehet úrrá rajtatok. Legalábbis Anat és Mirika hátán végigfuthat a hideg, miként Viot látjátok meg bekanyarodni az egyik sarkon. A reggeli szituáció után ez felettébb ijesztő is lehet a kettőtök számára. Ha követitek, úgy újra kanyarodik, ha futtok utána, ő is fut, majd az egyik ilyen kanyarnál váratlan nyoma vész, nem látjátok őt többet. Miért futna Vio? Mirika és Jun számára ez egy jó kérdés lehet, azonban Anat hamar rájöhet - akár már az elején is -, hogy bár hasonlít a lány rá, van különbség Elizabeth és Viola között. Talán… ha jól megnézi az ember őket.
- Mit csináltatok?! Miért hagytátok elmenni?! – ugrik föntről – még ha nincs is fölöttetek semmi sem – le hozzátok egy fiú.
Fekete, fésületlen fekete haj és arany színű szemek tulajdonosa. Szakadt, fehér póló és fekete bőrkabát. A kabát belseje vérvörös, a kézfejeit ujjatlan kesztyűk borítják. Az indikátora piros.

Elizabeth:

Spoiler:

Az ismeretlen fiú:

Spoiler:

by **Anatole Saito** Csüt. Nov. 14 2013, 23:30

- Szerintem te is tudod, hogy az első pillanattól kezdve több volt köztünk, mint testvéri szeretet... - Mélyen a szemeibe nézek, tekintetét fürkészem, miközben elmémben felrémlik első találkozásunk percei. Anélkül, hogy egyetlen szóval is tovább magyarázkodnék, inkább lehívom az inventorymat, majd megfogom a pöttöm kezét és egy kavicsot helyezek a tenyerébe. Gondolom hamar ismerős lesz számára az apró, kerekded kő, amin egy mosolygós fej vigyorog. Ezzel a kis aprósággal sikerült először mosolyt csalnom Mirika arcára, s azóta is a menümben pihen. Először csak azért tartottam meg, hogy emlékül szolgáljon arról a napról, amikor az akkoriban legerősebb és legnevesebb céh, az Angelic Voice tagja lehettem. Aztán miután kiléptem, valahogy megfeledkeztem a kőről. Az utóbbi időkben viszont egyre többször akad a kezem ügyébe. Most viszont, mint egyfajta ajándékképen szívesen megválok tőle, ha Miri szeretné eltenni magánál.
Nem marad üres azonban a helye az inventorymban, ugyanis Jun készséggel visszaszolgáltatja az ablak extra zárjait és "riasztóberendezését". Miután felöltözök, szépen visszarendezem a szobát az eredeti állapotába, majd pörölyömet is a helyére teszem a menümben. Elegáns öltözet helyett valami sportosabbat választok mára, a nyakkendőt és zakót mára hajlandó vagyok hanyagolni. Az újdonsült csapatnév hallatán elvigyorodok és egy pillanatra megfeledkezve minden bajunkról, kezemet nyújtom én is a csatakiáltáshoz.
Amíg a lányok öltözködnek, addig lemegyek a fogadóshoz rendezni a számlát. A fickó kéjenc vigyorral az arcán faggatózik, én pedig kielégítem a piszkos vágyait pár szaftosan hangzó hazugsággal, sejtelmes utalgatással. Hátba vereget és tenyerembe csapva megesket, hogy legközelebb is hozzá látogassak el, ha egy diszkrét légyott helyszínét akarom kiválasztani.
Ahogy a lányok csatlakoznak hozzám és elindulunk a bál helyszínére, gombóc van a torkomban. Na nem azért, mert ideges lennék amiatt, hogy esetleg újra szembekerülök Pierrel - erre vajmi kevés esélyt látok. Azon morfondírozok szótlanul lépdelve, hogy Mirika vajon éppen mire gondolhat. Kínosnak érezném Jun társaságában tovább folytatni a bensőséges beszélgetésünket, igazán udvariatlan lépés lenne a részünkről. Ráadásul valahol még kapóra is jön, hogy nem maradtunk kettesben, így a történtek le tudnak ülepedni bennem. Bármi is lesz az éjszaka fejleménye, a csók igazán jólesett, s továbbra is úgy érzem, hogy szívesen megismételném. Ez azért csak jelent valamit. Miközben a két lány között baktatok, időnként lopva Mirikára lesek, egyébiránt pedig inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy egy rendes árust találjak, akitől reggelit tudok venni. Enni azért mégiscsak kell. Ekkor pillantom meg azonban Violát! Nem-nem-nem-nem! Nem akarom, hogy most itt legyen. Illetve akarom, mert szeretném látni, hogy biztonságban van-e. De hát itt nem lehet biztonságban, megmondtam, hogy maradjon otthon. Várjunk csak...
- Utánam, lányok! - hagyom rögvest faképnél az árust, ahogy ráeszmélek a vélt titok nyitjára, s csúcstempóra kapcsolva kezdek el szaladni Elizabeth után. Egyszer azért hátrapillantok, hogy megbizonyosodjak róla, a lányok mögöttem vannak-e. Azonban ahogy visszafordulok, már nyomát is vesztem a prédának. Fenébe! Pedig ez volt az egyetlen lehetőségem megcsípni Pierret! Ahogy a lányok beérnek, ideje magyarázattal szolgálni. - Az a lány, aki után szaladtam, Viola hasonmása. Ő is Pierre egyik embere, vigyázni kell vele, nagyon durva képessége van. Levitt a földre, s onnantól kezdve, hogy a hátamra keveredett, képtelen voltam felállni. Pedig már akkor is én voltam a legerősebb játékos!
Ahogy folytathatnám a keresgélést, egy vadidegen fickó állja utunkat. Vörös indikátora nem túl bizalomgerjesztő, amit pedig mondd, rengeteg kérdést vet fel bennem, melyből párat kénytelen vagyok feltenni. - Eszem ágában sem volt hagyni elmenni, de egyszerűen kámforrá vált. Te ki vagy és miért üldözöd? - Merthogy az nyilvánvaló, hogy a nyomában lehet ő is, máskülönben miért kérné számon rajtam, hogy hagytam meglógni. - Te mégis melyik oldalon állsz? Ott voltál a bálon? - Ha nem fogja érteni a kérdésemet, akkor még mindig tudunk tovább építkezni, de ha érteni fogja, akkor úgyis elárulja majd magát valamilyen gesztusával. Nem áll szándékomban gyilkosokkal együttműködni, azonban könnyen lehet, hogy tud nekünk segíteni az üldözésben.

by **Mirika** Pént. Nov. 15 2013, 14:07

- Az első pillanattól... kezdve - öntudatlanul ismételtem a szavait, halkan, magam elé mormogva őket, és ezzel egyetemben lehajtottam a fejemet is, elszakítva a tekintetemet az övétől. Ahogy az lenni szokott, megkaptam a választ, de az még további kérdések sorozatát szülte. Igaza van, nem ez volt a beszédre alkalmas idő és hely, de azt hiszem szükségünk lesz egy hosszú, kimerítő dumcsira majd... ha ezen túl leszünk? Talán... Hát, jó nagy homályban voltam, de akkor kívülről csak látszott, legalábbis nem véletlenül jutott eszembe Kota folytonos féltékenykedése. Alighanem látta azt, amit mi ketten nem, és amit mindig is testvéri szeretetnek hittünk, az valójában egészen más volt. Való igaz, azóta számtalanszor megkérdőjeleztem magamban, hogy Kota iránt mit is éreztem. Én szerelemnek hittem, pedig csak azért kötődtem hozzá, mert pontosan azokat az érzelmi pluszokat kaptam tőle, amikre szükségem volt. Törődés, támogatás, figyelem... és amint ezek megszűntek, én... Heh, önző voltam, mi? Ismét felnéztem a fiúra, aki a menüjével babrált éppen. Vajon vele is így lesz? Nem, ez más volt, legalábbis én szerettem volna azt hinni. Elvégre ebben a másodpercben is azon voltam, hogy az ő baján segítsek, és tényleg dühöt éreztem, mert ez a Pierre Anattal packázik.
- Hát ez...? - kérdeztem meglepetten, ahogy a srác megfogta a kezem és belenyomott valami hideg, kemény izét. Mikor kinyitottam a tenyerem, egy mosolygós fej nézett vissza rám - Ez... te ezt megtartottad? - hitetlenkedtem, és hirtelen torkomon akadt a szó. Az első találkozásunk emléke feküdt a tenyeremben, és leírhatatlan boldogság öntött el a kavics látványától. Bakker, még a könnyek is a szemembe szöktek, de gyorsan megszabadultam tőlük. Azt azért már nem hagyom, azért ez mégsem egy eljegyzési gyűrű Rolling Eyes

- Köszönöm :3 - tettem vissza a kezébe - Jobb lesz, ha nálad marad - fűztem hozzá, nehogy véletlenül félreértse, majd egy gyors puszit nyomtam az ajkaira, mielőtt egy mosolyt varázsoltam volna az arcomra és lezártam volna ezt a beszélgetést, amíg nyugodtabb körülmények közé nem kerülünk.
A megállapodásunk megszületett arról, hogy szétrúgjuk Pierre hátsóját, örömmel és új lendülettel vetettem bele magamat a csatakiáltásba, majd bólogattam egy sort az ötletre, hogy vissza kéne mennünk a bálterembe nyomokért. Hátha nem pucolták ki a helyet.
- Dehogy leszel a terhünkre! Amúgy én bénáztam le magamat az ágyról, Jun :3 - nyugtattam meg a lányt, mielőtt hülyeségeket gondolna arról, miért is voltam a földön, majd kicsit visszadőltem az ágyra és csak bámultam ki az ablakon, miközben hallgattam a lakberendező uraság munkáját. Nem valami meglepő, hogy felesleges volt a para, tök jól elrejtőztünk. Csoda lett volna ha ránk találnak. Csak hosszú percek múltán keltem újra életre és így, hogy Anat lement elintézni a kicsekkolást, nyugodtan öltözhettem át a szokásos viseletembe bujkálás meg minden nélkül. Jun előtt aztán egyáltalán nem volt mit szégyellnem, ugye Razz

Övemre azonban most felkerültek a késeim és a potis táskám is, késznek kellett lennem egy hirtelen meglepetésre, nehogy úgy járjak, mint előző nap, amikor teljesen pánikba estem :/
- Jól választottál céhet, jobb kezekbe nem is kerülhetett volna a jövőd - jegyeztem meg mosolyogva, majd az ajtó felé fordultam, és összeszorítottam az öklöm. Ideje volt visszaadni mindazt, amit tőle kaptam, meg akartam mutatni, hogy Anat tényleg számíthat rám. Ezzel az elhatározással rántottam fel az ajtót, majd trappoltam le a lépcsőn. Harci kedvem a maximumon volt bounce

Nemsokára az utcán találtuk magunkat, és szembetalálkoztam az első komoly problémámmal a mai napon. Legszívesebben megfogtam volna Anat kezét, de nem mertem meglépni mégsem, ahogy ő is csak lopva pillantott rám. És milyen jól tettem! Így is lesápadtam, amikor megpillantottam Vio-chant, mi lett volna akkor, ha kéz a kézben andalgunk?
- He? - néztem rá Anatra kérdőn, mikor a lány után iramodott, majd Junra is ránéztem, de aztán ha vonakodva is, de csak-csak futásnak eredtem Halvány lila gőzöm se volt, mit akar Anat, amiért így sietni kell, de nagyon reméltem, hogy nem valami őrültséget akar csinálni o.O Őszintén szólva örültem volna, ha nem érjük utol, és a kívánságom teljesült is végül, ám a megkönnyebbülés csak addig tartott, amíg Nii-chan el nem kezdett beszélni.
- Pierre embere... Eh, de érdekes, hogy pont feltűnt... Szerintem figyel minket... - töprengtem el félhangosan gondolkodva, mire váratlanul elénk toppant egy tökismeretlen alak és máris kérdőre vont minket. Már le is szúrtam volna, hogy mit képzel magáról, ha nem pillantottam volna meg az indikátorát. Így verbális szúrás helyett az egyik tőrömre csúszott a kezem, annak ellenére hogy tisztában voltam vele, védett övezetben vagyunk.
- Van nyomkövetésem - vetettem oda kelletlenül, hogy azért nem kell annyira rohanni, bár fogalmam sincs, fog-e működni, és amúgy is... nem egy csapdába akarnak minket megint belecsalni? -.-"

by **Jun** Pént. Nov. 15 2013, 15:05

A hármas kézfogással egybekötött csatakiáltás, igazi önbizalom turbóként hatott rám. Anat elkezdtem a szobát visszarendezni eredeti kinézetébe, egy darabig csak néztem, ahogyan a nehéz bútorokat oly' könnyedséggel tologatja egyik sarokból a másikba mintha tollpárnák lennének csak. Majd amikor már csak kisebb dolgok maradtak mint például éjjeliszekrény, esetleg székek, elkezdtem besegíteni neki a munkában. A kész szoba pont úgy nézett ki mint amikor beléptünk rajta, csípőre tett kézzel csodáltam a "művet", majd az ablakra pillantottam. A függönyt már az ablak túloldalán volt, a szoba pedig viszonylag kiszellőzött az a pár perc alatt amióta felkeltünk. Sietve becsuktam, majd amikor Anat elhagyta a szobát, és Mii-chan is elkezdett öltözködni, lehuppantam az ágyra és elkezdtem a menümben kotorászni. Előkerestem a szokásos felszereléseimet, és fel is öltöttem őket gyorsan, a fegyvert az oldalamra tűztem ahogyan szokott is lenni, és végül egy sálat is a nyakamba kötöttem. Amint elkészültem a remekművel a tükör elé siettem, forgolódtam előtte, igazgattam a ruházatom.
- Én is így gondolom. - válaszoltam Mirikának mosollyal az arcomon, - Nincs is annál jobb mint egy olyan közösségben lenni akikkel jól érzi magát az ember. - közben az ajtóhoz léptem, mielőtt még becsukódott volna. Egy utolsó pillantást vetettem a szállásra, egy rövid búcsúpillantás volt.
- Te is tagja vagy egy céhnek igaz? - kérdeztem a lánytól, majd elindultam lefelé a lépcsőn, egyenesen az előtérbe, ahol Anat már el is intézte a szoba kifizetését. Kis lelkiismeret furdalást éreztem amiatt, hogy ő fizetett.
- Senpai. - szólítottam meg mielőtt még kiment volna az épületből. - mondd mennyivel tartozom a szállásért? - kérdeztem közben a menüben kotorásztam, hogy a kellő összeget gyorsan át tudjam neki adni. A szobához hasonlóan még a bácsitól is elköszöntem aki a recepciónál volt. Főleg mert a tegnap estéhez képest, most még mosolyog is. A város utcáit járva, egyszer csak a semmiből kikanyarodik egy lány, aki miután megpillantott minket elkezdett menekülni. Értetlenül néztem utána, ennyire mégsem lehetünk ijesztőek, hogy egy pillantástól menekülni kellene...Anat és Mirika is elkezdett rohanni a lány után, gyorsan megtapasztalhattam, milyen is a csapat leglassabbjának lenni. De hiába voltak ők a gyorsabbak a lány elmenekült, és amint beértem őket Anat elmesélt néhány érdekességet a nőről.
- Nekem valami nem stimmel ezzel a helyzettel...Mintha azt akarná, hogy kövessük... - a megállapításommal egy időben a semmiből előtűnt egy srác aki gyorsan le is szidott minket amiért hagytuk elmenni a lányt. - Hé!. - förmedtem a srácra, de amint megláttam az indikátorát, rögtön vissza is vettem a hangból, és mintha mit sem szóltam volna félre pillantottam, remélve, hogy ő nem hallott. Kicsit vártam, majd megköszörültem a torkom.
- Szerintem, nem véletlen, hogy pont itt futottunk össze vele... biztos nem egyedül sétálgat kora reggel a városban. Jobb lesz ha óvatosak maradunk. - a mondat végeztével az új jövevényre pillantottam. Cseppet sem bízok benne, de próbálok semlegesnek tűnni vele szemben. A jobb kezem szorosan a fegyveremen tartom, hogy a lehető leggyorsabban tudjak reagálni a meglepetéstámadásra.

by **Egil** Szomb. Nov. 16 2013, 13:28

- Ja, ott voltam. - válaszol Anatnak – Talán az egyetlen voltam, ki tett is valami értelmeset. Nem futottam el, mint... – nem fejezi be a mondatát. Nem csak rátok gondolt, hisz nem csak ti menekültettek és valószínű csak ő volt olyan őrült, hogy harcolt ott a tömegben, de hogy élte túl azt a túlerőt? Lehet nem véletlen az indikátorának a színe – A lány egyedül volt. – reagál a lányok elmélkedéseire is - Nem tom kit, vagy mit keresett erre, vagy hogy keresett e egyáltalán valakit, vagy valamit, de reméltem, hogy elvezet ahhoz a szemüveges baromhoz.
Hogy van időtök megnézni őt komolyabban is, feltűnhet, hogy semmilyen adat sincs róla. Nem látni a nevét, sem hogy tartozna valamelyik céhez.

Anat üzenetet kap:
Feladó: Meredith White
Hogy megint nem vigyáztál rám…

by **Anatole Saito** Hétf. Nov. 18 2013, 12:17

Mirika kérdésére csak egy szende mosollyal bólintok, nem érzem szükségét annak, hogy fölösleges szavakkal megtoldjam az amúgy is nyilvánvalót. Különben is, ennyi szentimentalizmus éppen elég egy 24 órára. A kavicsot végül visszapottyantom a menübe, majd lecaplatok intézni az anyagiakat. Jun ezzel kapcsolatos kérdését elhessegetem, szó sem lehet róla, hogy költségekbe verje magát. - Az anyagiak miatt sose fájjon a fejed, amíg mellettem vagy! - simítok végig a hátán mosolyogva, s úgy hiszem ideje lenne többet foglalkoznom vele is. Így is elég kellemetlen helyzetbe sodródott, nem kéne még azzal is tetézni, hogy Mirikával kiközösítjük a magánjellegű cécóinkkal. Mire azonban meghívhatnám őket egy reggelire, bekövetkezik az, amire titkon számítottam, mégis el akartam kerülni. A hasonmás. Elcsípni azonban képtelen vagyok, bizonyára megint azt a teleportszerű dolgot csinálta. Nagyon bosszantó, főleg, hogy ezzel is Viola képességét majmolja. Megjelenik azonban helyette egy vörös indikátoros fiú, akinek a jelenléte felettébb felborítják a számításaimat.
- Nyilvánvaló, hogy ő Pierre őrszeme, csak éppen lebukott. A nyomkövetésed alkalmas arra is, hogy olyat kövessünk, aki elteleportál? Egy próbát azért megér, aktiváld csak! Bár úgy sejtem nem vezetne el Pierrék bázisára, de hátha amúgy is ott vannak még a bálteremben. - Összegzem a feltételezéseimet a lányoknak, majd az ismeretlen fiúhoz fordulok és felteszem neki a kérdéseimet. - A legésszerűbb döntésnek az tűnt, ha menekülünk. Nem kockáztathattam a társaim épségét ekkora túlerővel szemben. - magyarázkodok, csak tudnám miért... nem tartozok elszámolással az idegennek. Az viszont kezd világossá válni előttem, hogy a fiú indikátora a tegnapi bál előtt még valószínűleg nem volt zöld. Ugyanabba a kelepcébe kerülhetett, mint én anno, s kénytelen volt ölni, hogy túléljen. Vagy éppen ellenkezőleg, s ő is Pierre egyik beépített embere. Bizonyára meg fogom lepni a lányokat a szavaimmal, de oldalvást állva megnyugtató pillantást intézek Mirika és Jun felé, hisz korábban is azt kértem, hogy bízzanak bennem. Ezután fordulok csak az idegenhez és kezet nyújtok neki.
- Alfonz vagyok, és mi is azt a "szemüveges barmot" üldözzük, meg azt a lányt, aki talán elvezethetne hozzá. Csatlakozz hozzánk, hisz célunk egyezik, a segítség pedig elkél. - Hogy szavaimban mennyi az őszinteség és mennyi a megjátszás, nos azt talán még magam sem tudnám megállapítani. Ha viszont elfogadja a kézfogást, akkor aktiválom is rajta a képességem. Ha nem fogadja el a kézfogást, akkor férfiasan megszorítom a vállát a "segítség pedig elkél" mondatrészemnél. Egy a lényeg, hogy tudjam az emlékfelidézést végrehajtani rajta, azt pedig ugyebár érintés útján lehet. Mostanra már elértem azt a szintet, hogy az emlékképek végigfuttatásához nem kell lehunynom a szemem, mintegy váltakozó diaképek úgy pörögnek le előttem a múlt eseményei, bensőmben pedig azok az érzések gyúlnak, miket az átélő is érzett. Arra vagyok kíváncsi, hogy a fiú indikátora pontosan hogyan is vált vörössé, s hogy miért látogatott el a bálra. Hátha lapul valami turpisság a háttérben, ami veszélyt jelenthet ránk. Amíg a képességhasználat aktiválásán ügyködök, elkerüli figyelmemet az üzenetjelző felvillanása.

by **Mirika** Szer. Nov. 20 2013, 16:18

Jun szavaira egyetértően bólintottam. Egy közösség, ahol jól érzi magát az ember... az én álmom is ez volt, aztán mi lett belőle? Az én közösségemben olyan is van, akit kifejezetten nem bírok, sőt nemrég azután az incidens után még ki is kellett tennem valakit... igaz ő lépett ki, de ha nem teszi meg, én távolítottam volna el a taglistáról. Új tagokat sem találok, ha valakit megismerek és szimpatikus, arra már rég lecsapott a JL, az Artes vagy éppen a White Rose. Nekem nincs meg az az öröm, hogy része legyek egy közösségnek, ahol jól érzem magam :/ Az enyém igazából a frontharcosi gárda maradt, ahol azt hiszem elég sok emberrel jó viszonyt építettem ki, vagy legalább igyekszem megtenni, és akkor érzem magam jól, ha velük vagyok. Ami... hát nem az, amit én hónapokkal ezelőtt elképzeltem :/
- Aha, én is... ahogy Anat szokta mondani, céhmester vagyok. Egy régen virágzó, de mára már haldokló guildben... - sóhajtottam fel, az utóbbi felét a mondandómnak inkább csak magamnak dünnyögve, miközben lebaktattunk a lépcsőn kettecskén és csatlakoztunk Nii-chanhoz. Fura, még ez jön a számra, holott iszonyú cinkes lenne, ha ezek után is így szólítanám, főleg ha esetleg... Hát na, vicces lenne és félreérthető Razz

- Ööö... arra nem jó. De ha elteleportált, akkor tényleg kémkedhetett, csak... Bakker, akkor tudták, hol voltunk végig? >.> - jutott eszembe az eshetőség, és egycsapásra kirázott a hideg. És nem csak ez, könnyen lehet hogy kiemelt figyelemmel kísér minket ez a Pierre, vagy éppen csak Anatot. Az tuti, hogy nem hagyhatom egyedül, lehet csak azért nem léptek akcióba, mert Jun és én vele voltunk... Kezd ez az egész ügy ijesztő lenni. Mindenesetre szemem zöldes izzása jelezte, hogy aktiválódott a nyomkövetésem, de néhány lépés a sarok irányába egyértelművé tette, hogy akkor valószínűleg ellőtt egy teleport kristályt. Fene >.>
A csávesztől viszketett a tenyerem, szabályosan irritált a kivagyisága, hogy na ő annyira hű de bátor volt, és ő a nagy nyomozó, aki majd elkapja a szemüveges barmot, de kivételesen megálltam, hogy ne szóljak be neki. Lenyeltem a békát, mert egyrészt Anatnak igaza volt, még ha ez a mi szempontunkból olyan érzést is kellett, hogy csak hátráltattuk őt, másrészt őt se kellett ám félteni. Aztán mégis kis híján kiköptem a nemlétező italt a számból, és azt már nem bírtam ki, hogy a szűkszavúságommal ne tüntessek a fiú döntése ellen. Elegen voltuk, minek még egy ilyen gyanús ismeretlen alak? >.>
- Riko - böktem ki az álnevemet, amivel így kapásból szolgálni tudtam, majd keresztbe fontam melleim előtt a karomat, és kelletlenül figyeltem a két srác között kialakuló eszmecserét Rolling Eyes

by **Jun** Szer. Nov. 20 2013, 17:05

Anat kérdésére hamar válaszolt az ismeretlen srác, a stílusa valahogy nem ragadtatott el. Pedig teljesen indokolt volt a kiakadása, a bálon történtekkel kapcsolatban, de csak félig. Nem értem miért maradt ott és harcolt az ellenséges katonákkal amikor szinte mindenki elmenekült. Képes lenne csak azért kockáztatni az életét mert egy számára teljesen ismeretlen ember, ráuszított néhány harcost? Valami bűzlik a dologgal kapcsolatban, de fogalmam sincs mi. De lehet csak beképzelem az egészet, és az indikátora miatt nem tudok benne megbízni. De az óvatosság nem árt, a kellő távolságot megtartom vele, és maximum csak bunkónak tart majd.
- Tisztázzunk valamit. Ez a lány csak hasonlít a barátnődre igaz Senpai? Nem alakváltó vagy ilyesmi ugye? - nem voltam benne biztos, hogy is alakultak a dolgok, ezért megkérdeztem. Lehet butának tűnök a kérdés után, figyelmesen vártam a választ. - De szerintem legyünk nagyon óvatosak, nem véletlenül járhatott erre... ha meg mégis, biztosan szólt már a társainak és várnak ránk. - ismételtem meg, a korábbi mondatom, kicsit kiegészítve. Nem tudom elégszer hangoztatni, hogy óvatosan. Nem akarok meggondolatlanságból bárkit is veszélybe sodorni. Sóhajtottam egyet, és simítottam végig a kezem a falakon, miközben lépdeltem előre. Fél szemmel a srácot figyeltem, félig pedig a földet, hátha valamit elhagyott a menekülő lány sietségében. Habár erre kicsi az esély...
- Kiráz a hideg ha belegondolok, hogy lehet végig a menedékünk közelében voltak. - Mi van ha egész este az ablakra tapadva nézték ahogy alszunk? A gondolattól rosszul leszek...De függönyön keresztül nem igazán láthattak semmit... Anat felajánlotta neki, hogy tartson velünk, az ötletért nem vagyok túlzottan oda, de nem kérdőjelezem meg az emberismerő képességét, bízom a döntése helyességében. Végül kezet nyújtott neki, vagy mi, én felfújt arccal folytattam a kis kutatásomat, amíg Miri bekapcsolta a nyomkövetését.
- Alfonz? - lepődtem meg a néven, majd Mirika bemutatkozásán is. De szerencsére gyorsan leesett, hogy álnévvel mutatkoztak be. Ez elég volt, hogy tudassák felem, hogy ők sem bíznak meg a vöröskében. - Khm... - köszörültem meg a torkom. - szerintem az illendőbb lett volna, ha megvárjuk amíg ő mutatkozik be és csak utána mi. - tettem karba a kezem. - De ha már így állunk, akkor én is... A nevem Jun...Junko - mutatkoztam be, én hülye majdnem az eredetivel mutatkoztam be...

by **Egil** Hétf. Nov. 25 2013, 23:04

Anat
Egy ágyban fekszel. Félmeztelen vagy és irigylésre méltó kockás has tulajdonosa. Az ágy melletti tükörben felismerheted a fiút, kinek az emlékeiben turkálsz. A takaró nem takar, jó idő van. Fehér szoba, világos bútorok, beszűrődő lágy fény az ablakon. A nyitott fürdő felé tekintesz, honnan egy gyönyörű lány mosolyog vissza rád. Ő férfi ingben van, valószínű abban, mi rólad hiányzik. Talán nem az eseted, de nem tagadhatod, hogy az egyik legszebb lány, kit eddig láttál. Lábujjhegyen könnyeden és egyben mégis kecsesen lép hozzád, lehajol, a mosolya elbűvölő, majd nevetve ad egy csókot neked. Szereted őt.
Egy újabb emlékkép, nem tudom, hogy milyen hatás szokta kísérni a váltást.
Az esti bálban vagy, hol ti is voltatok. A lány kezét fogod, táncolsz vele. Lassú zene, ő a mellkasodra teszi a fejét, te a nyakába borulsz. Csodás illata van. A ruhája a hátánál ki van vágva, végig simítod a bőrén a kezed. Pierre a színpadon, majd a káosz, miben ti is voltatok. Harc, menekülés, azonban váratlan össze - vissza forgolódsz, eltűnt a lány mellőled. Vadul löksz fel embereket, asztalokat keresed őt, majd látod meg, hogy egy feketeruhás miként szúrja hátba a lányt. Könnyes szemek, elhalt hang, de olvashatod a szájáról: „Fuss.” Te nem futsz. Látod miként pixeleződik el a teste. Kiabálsz, sírsz és a fegyverért nyúlsz…
Még látod, hogy a fegyver miként borul lángba. Lángoló Nodachi.

Ennyit sikerült megtudni, elengedi a férfias kézfogást.
- Alfonz? Riko? Junko? – azt hiszem, azt ti is elismerhetitek, hogy kevesebb átlátható nevet tudtatok volna kitalálni, de csak a vállát vonja – Én inkább maradnék név nélkül, de legyek csak David most, hogy nevezettek valahogy. – ad hangot annak, hogy nem az eredeti nevét mondja el nektek.
Látszik rajta, hogy akarva akaratlanul Anatot tartja valamire. Nem megvetés a lányok felé, egyáltalán nem(!), csupán csak a férfias gondolkodás, hogy az erősebb nemnek kell cselekedni.
- Nem vagyok egy társas lény. Nem vagyok szerethető. – Anat persze tudja, hogy ez nem teljesen igaz – A bálterem, oda mennék most, hogy szalasztva lett e lehetőség. Hogy veletek, vagy egyedül. Hát. – tárja szét a karjait – Nekem aztán ugyan mindegy.

A reggeli. Reggeliért indultatok és vannak is boltok a közeletekben. Pékség, cukrászda, étterem, dönt ezt illetően az, ki elsőnek ír. Davidnek tovább tart a rendelés és van is némi elintéznivalója egyedül. Csupán csak annyira megy el, hogy tudjatok beszélgetni egy pár percre.
- Nos, a bálterem valószínű csapda. – tér vissza hozzátok – Valami terv?

Hogy van idő megállni, úgy Anat észreveheti a korábban kapott üzenetet, de akár továbbra is lehet az észrevétlen. Csak megjegyzés volt, hogy ne legyen feledve az.

Anat. A lányról, kit láttál egy szép részletes leírást kérnék és arra gondoltam, hogy a képességed használata után különös érzés ragadhat el téged. Költőien fogalmazva a pillangók a gyomrodba újra szárnyra kelnek és vadabbul csapkodnak a szárnyaikkal, mint eddig. A képességednek köszönhetően maradhatott benned valami a fiú érzéseiből.
Ez persze csak akkor, ha kedved van ezt kijátszani.

Megjegyzés: Ez a kör, mint az eddigiek valószínű kicsit Anat központúak lettek. Bocsánat lányok ezért, igyekszem változtatni ezen.

by **Anatole Saito** Csüt. Nov. 28 2013, 19:36

Eléggé zaklatott lelkiállapotban térek vissza az emlékfelidézésből. Érdekes emlékképeknek lehettem részese, s bármennyire is groteszkül hangzik, reménykedtem benne, hogy ilyesmit fogok látni. Értem ezt persze úgy, hogy nem kellett csalódnom a fiúban, nem egy hidegvérű gyilkos. Megbízni azért nem bízhatok meg benne 100%-osan ennyi múltidézés láttán, de lényegesen könnyebben tudok ezután együttműködni majd vele, hisz tisztázódtak előttem a motivációi. Akadhat még probléma abból, hogy kellően hidegfejűen tudja-e majd kezelni a helyzetet, ha Pierrel fogunk farkasszemet nézni, de ugyanezt a kérdést önmagamnak is feltehetném. Vajon mit fogok tenni, ha ezúttal nem szalasztom el, hanem végérvényesen el tudom kapni és véget tudok vetni az ámokfutásának? Merthogy hinnem kell abban, hogy igenis véget tudok vetni egyszer, s mindenkorra.
Igazán bájos teremtés volt a lány, sajnálatos, hogy ilyen erőszakos halált kellett halnia. Teljes mértékben át tudom érezni David veszteségét, de nem csak a képességem révén. A szeretet, szerelem, gondoskodás, óvó féltés, amit Charlotte iránt táplált, nem ismeretlen érzések számomra sem, s most még intenzívebben járják át a bensőmet. Gyönyörű alabástrom bőre, s a vállára lávatengerként omló hosszú, vöröses barna haja az igéző világoszöld szemekkel igazán kívánatossá tették a férfiúi szemnek, abban az ingben egészen magával ragadott engem is, pedig sosem voltak az eseteim a vörös nők. Tincsei nem olyan rakoncátlanok voltak, mint mondjuk Meredithnek, külleme egészen arisztokratikus volt, éppen ezért nem értem, hogy egy ilyen egyszerű fiú, mint ez a David, mit kereshetett egy ilyen lány oldalán. Persze mondhatnánk, hogy a szerelem határtalan és az érzelmeknek nem szabhatnak gátat a társadalmi ranglétra fokai. Aincradban pedig különösen nem.
Szinte még érzem a nő illatát. Olyan érzés, mintha a halálával meghalt volna bennem is egy kis darab. Egyszerre kavarognak benne az érzések Viola, Mirika és Charlotte iránt. A zavarodottságomban talán a kelleténél erélyesebben szakítom el magam a kézfogásból, s mivel kicsit megszédülök, ezért nekivetem hátam az egyik épület falának. Próbálok nem pánikot kelteni a lányokban, de le kell nyugtatnom magam, különben nem tudok megálljt parancsolni a fokozódó hiperventillációnak. Azt sikerül felfognom azért, hogy a fiú Davidként mutatkozik be és hajlandóságot mutat a csapatunkára. Eszembe jut, hogy bemutatkozhatnánk neki végre a rendes nevünkön, de elég furán jönne ki közvetlenül a kézfogás után a váltás. Hiszen ő nem tudhatja, hogy az áramköreiben turkáltam, számára csak pár hétköznapi pillanat telt el, számomra viszont egy gyorsított film pörgött le, ami teljesen felkavart. Koncentrálnom kell az eredeti célunkra és be kell építenem ebbe most már Davidot is. Mély levegővételekkel nyugtatom le magam, majd indulunk tovább. Ideje bepótolni azt a reggelit.
Csöppet sem bánom, hogy kicsit magunkra maradunk, bár igencsak furdalja a kíváncsiság az oldalamat, hogy miért tűnik el a fiú, ráadásul nem növeli az iránta táplált bizalmamat sem, hogy csak úgy lelép. Persze azt láttam volna, ha bármi köze lenne Pierrhez, nem hiszem, hogy beépített ember lenne. Az emlékképeit nem tudja meghamisítani, vagy elfedni a nem publikus részeket. A lányokhoz fordulok, miután fizetem mindannyiunk reggelijét. Nehezen mennek le a falatok, de próbálom nyugtatni Mirikát és Junt a mondandómmal, s ezzel együtt persze magamat is. - Azt hiszem megbízhatunk benne. Kicsit belemásztam az emlékeibe és láttam, hogy szörnyű tragédiának az áldozata. Bizonyára bosszút esküdött, amiért a szeme láttára ölték meg a kedvesét a bálon. Nem szabad hagynunk, hogy elharapódzanak az indulatai, de aki Pierre ellen van, az végső soron velünk tart. Nem ártanak a szövetségesek, olyanok, akik már amúgy is nyakig benne vannak. Másokat nem akarok belerángatni egyikünk céhéből sem. Vigyázzatok magatokra és ne bocsátkozzatok semmi vakmerőségbe. Nem hősködünk, ha baj van, teleport haza. Értem? - Ideje kezembe venni a dolgokat és a sarkamra állni, mint egy igazi férfi. Most nem céhvezér vagyok, hanem az, akinek meg kell védenie a szeretteit és pontot kell tennie ennek a végeláthatatlan katyvasznak a végére. Amikor David visszatér és kérdéssel fordul hozzánk, magamhoz ragadom a szót.
- Nyilvánvaló csapda, de van más választásunk, mint belesétálni? Nyilván nem a főbejáraton fogunk belibbenni és összeölelkezve koktélozni Pierre-rel. Mik az erősségeid, David? Miben tudunk számítani rád? Az erő, a gyorsaság és az ügyesség terén nem szenvedek hiányt, s a társaim is kiváló harcosok. Azonban egyikünk sem bír távolsági fegyverrel, így kénytelenek leszünk test test elleni küzdelembe bocsátkozni majd. Én azt javasolnám, hogy maradjunk egy blokkban, ne váljunk szét. Egységben tartva az erőnket jobban tudjuk egymást védeni és kevésbé tudnak hátba támadni. - Először Mirikára pillantok, hogy helyénvalónak találja-e a gondolatmenetemet. Ő a legügyesebb stratéga, akivel valaha is találkoztam, sokat tanultam tőle a bent töltött idő alatt, így most is számítok a véleményére. Ugyanakkor felettébb érdekel, hogy Jun mivel tudja színesíteni a stratégiánkat. Eddig éles eszéről és jó meglátásairól tett tanúbizonyságot, nem lennék meglepve, ha most is előrukkolna valami frappáns ötlettel. Nem kérdéses, hogy maximálisan kivívta a tiszteletemet és megbecsülésemet a lányka, s az sem kérdéses, hogy helye van a céhemben. Csak harmadikként emelem tekintetem Davidra, kellemetlen érzés még az oldalán állni, mert folyton bevillan a fejemben az egykori kedvese arca, érintése, bőrének illata. Charlott, ígérem megbosszulom, amit veled tettek...

by **Mirika** Szomb. Nov. 30 2013, 18:26

Közvetlenül a kézfogás után Anaton látszott, hogy rosszul lett. Persze hogy arra gondoltam, ez a "David" csinált vele valamit és persze, hogy a szokásosnál ijedtebben ugrottam oda Anathoz is, de csak miután vetettem egy szúrós pillantást az idegen fazonra. Hamar ráébredtem, hogy túlreagáltam, de azt hiszem engem is feszültté tett ez az egész hajcihő, pláne így, hogy a számomra jelenleg legkedvesebb személyt érinti ez az egész. Az iménti beszélgetésünk is teljesen megkavart... Nem, nem tudtam normálisan koncentrálni, tobzódott bennem az aggodalom.
- Lehet, hogy hátráltatni foglak titeket... - fogant meg bennem a gondolat, ami nem haboztam ki is mondani. Igaz halkan, de megtettem, és közben kezem a hajamra tévedt. Már megint egy tincsemet csavargattam céltalanul, amikor ideges vagyok, mindig előjön. Lehajtott fejjel bandukoltam, közvetlenül Anat mellett, mígnem eljutottunk egy étteremszerűségbe. Csak most jutott eszembe, hogy még nem is ettem ma, annyira el voltam foglalva minden mással, hogy ha lehetne, még arról is elfeledkeztem volna, hogy lélegezzek. Kelletlenül kaptam magam elé a tányért, igazság szerint nem voltam túl éhes. Ráadásul David is lelépett valahová, ami még jobban odagyűrte a gombócot a torkomba.
- Hogy mit csináltál az emlékeivel? - kérdeztem vissza, tulajdonképpen ez volt az egyetlen dolog, amire igazán felfigyeltem a mondanivalójából. Azt hittem rosszul hallottam, de csak nem az van, hogy kitalálta ezt az egész sztorit, szóval... mi? o.O
- Ez rád is vonatkozik, semmi hősködés - szegeztem rá a tekintetem dacosan, aztán visszatértem a tányérom tartalmához, amit eddig remekül eltologattam. Mintha valami kirakós lenne, és nem reggeli. Talán még a felét sem ettem meg, mikor végül eltoltam magamtól, helyette lehívtam a menümet és egy nyalókát vettem elő. Nem azért, mert gyerek lennék, aki inkább édességet eszik a normális kaja helyett, egyszerűen csak úgy éreztem, ez talán megnyugtat kicsit. Mármint az édes íz a számban.
- Na és ezt a következtetést miből is vontad le? - jött a menetrendszerű gyanakvó kérdésem David felé, mihelyst visszatért. Bármit mondjon Nii-chan, én nem tudtam megbízni ebben a fickóban, legalábbis egyelőre. Amúgy is elég hülyén hangzott, hogy a bálteremben állítsanak csapdát, eredetileg is ott csaltak minket lépre, és tök hülyeség lenne kétszer ugyanott... Vagy zseniális... Mert mondjuk az igaz, hogy ha abból indulnak ki, mit tudunk, akkor ugye evidens, hogy visszamenjünk oda, vagyis lehet a helyet másodszor is csapdának használni. Viszont...
- Sétáljunk csak bele abba a csapdába :3 A meglepetés erejének előnye úgysincs náluk és ez az egyetlen nyomunk. A kérdés az, hogy ők vajon azzal számolnak, hogy kiszagoljuk a csapdát, vagy azzal, hogy gyanútlanul sétálunk be? Ha gyanútlannak tartanak minket, akkor a főbejárat kiesik, de ha nem, akkor azzal okozhatjuk a legnagyobb meglepetést, hogy a főkapun masírozunk be - morfondíroztam félhangosan, hátha ez a David esetleg tud valamit. Nem mintha bíznék a szavában, de amúgy is 50-50, hogy most Pierre-ék hogy gondolkodnak, szóval veszítenivalónk nem volt.

by **Jun** Szomb. Nov. 30 2013, 19:46

David... ahogyan hangsúlyozta a nevet, meg az a tekintet, a mi bemutatkozásunknál... rögtön elárulta, hogy nem bízik ő sem bennünk. Pedig ha valaki gyanús az ő, vörös indikátor, rejtélyes külső, és hamar le is lép... Ki érti ezt. De talán jobb is, ha ő előre felderíti a helyet, nekünk nem kell foglalkoznunk vele. Biztos van lopakodás jártassága, anélkül nem hiszem, hogy csak úgy odamerészkedne valaki egyedül. Amíg ő kutat, mi elindultunk kielégíteni az éhségünk. Véletlenszerűen rendeltem valamit, amit hamar meg is hozott a pincér, a többiek ételével együtt. Villát ragadtam és jóízűen falatoztam az ételem, közben hallgattam Anat beszédét. Amikor említette, hogy belenézett a fiú emlékeibe félrenyeltem, és egy pohár víz után nyúltam.
- Ezt, hogy érted? - kérdeztem vissza meglepetten. Sosem hallottam, volna olyanról, hogy valaki ilyesmire is képes legyen. Talán a TV-ben láttam hasonlót utoljára, de az csak csalás volt. Majd Anat rákezdett a történetre, amit látott a fejében, egy rövid szívszorító történet. Nem értem mi hasznuk van abból, ha megölnek embereket. Viszont még ha azt tudjuk, is, hogy a bálon miket élt át "David" az még nem jelenti azt, hogy előtte nem volt vörös. De ez már teljesen mindegy, ennyi információ alapján még nem tekinthetek rá, régi barátként, vagy hasonlóak. Már majdnem befejeztem az ételt amikor felfigyeltem arra, hogy Mii-chan eltolja magától az övét, jó része még a tányéron van, és egy nyalókát vesz elő.
- Szerintem egyél még egy keveset Mii-chan. Kitudja mikor lesz alkalmunk újra ételhez nyúlni. - komolyabbra is fordulhat ez a Pierre gyilkossági ügy. Még az is előfordulhat, hogy el kell hagynunk a városokat, vagy hasonló. Azonban nem igazán volt lehetőségem, bármit is mondani, visszatért David, és közölte, hogy a bálterem egy csapda. Valahogy éreztem, de mégis furcsának tartom.
- Szerintem ez kicsit különös... Meglepetéstámadást szerveztek, egy halomnyi emberre, azután pedig csapdát állítanak egy olyan helyen... Vagyis, most komolyan szerintetek hányan mennének vissza arra a helyre ahol akár a végzet várhat rájuk? - persze nem mintha mi nem éppen oda tartanánk... - Meg mi oka van Pierre-nek csapdát állítani ott? Valami biztos van abban a bálteremben ami fontos lehet neki. - vontam le a következtetést, habár túl kevés információ van, ami alapján lehetne egy komplett tervel előállni. Mii-chan is azt mondta, hogy menjünk vissza a tett helyszínére. Bólogattam, úgy tűnik neki is hasonló terveken jár az esze.
- Szerintem nem lenne túl jó ötlet, ha mindenki bemenne egyszerre. Lehet jó pár ellenség rejtőzködik odabent. Arra várva, hogy lecsapjanak egyszerre. Én fogok először bemenni, és pár méter megtétele után, ha nem tapasztalok semmit, jelzek nektek és egyesével gyertek be. - ecseteltem a tervet. Nem ismerem a többiek képességeit, de úgy érzem itt a jó alkalom egy kellemes csere-berére.
- Hmm Anat te erős vagy... Tudnál hozni magaddal valami nagydarab tömör tárgyat? Mint például egy hordó, vagy valami hasonlót? - kérdeztem csíntalan mosollyal az arcomon. Ha igent mondott, akkor folytattam az ötletem levezetését. - Majd én nyitom ki a bálterem ajtaját, valamivel kitámasztom, hogy ne csukódjon be, ti pedig előtte leteszitek az ajtó kinti részére a hordót, és ha jelt adok, hogy jöhettek bentebb, Anat mindig, hozza magával és az aktuális helyénél leteszi a földre. A belépési sorrendre is lenne egy ötletem. Harmadiknak mindenképp David jöjjön be, és a sort Mii-chan zárja majd. - fejeztem be. Vártam, hogy kérdéseket tegyenek fel, ha a vöröske akadékoskodik, hogy nem tetszik neki a sorrend, azt válaszolom, hogy a sorrend fontos. Viszont ha a többieknek nem tetszik a terv, elállok tőle. Semmiképp sem lenne jó, ha utolsóként jönne be, kitudja mire képes...

by **Egil** Vas. Dec. 01 2013, 11:17

- Hát a tett helyszíne mindig is vonzza az embereket. Sötétség, titokzatosság, nyomok. Ha én lennék ők, én úgy biztos elhelyeznék ott valamit. Aztán ha nem tettek így, hát úgy jó nekünk. – nem különösebben hatja meg Mirika és Jun visszakérdezése. Mint ahogy ő sem bánik veletek legjobb barátként, úgy őt sem lepi meg, hogy ti sem tesztek így az irányába.
A csapdát érintő beszélgetést hallgatja, és felvont szemöldökkel figyeli Jun szavait is, az érdekes és igencsak különleges tervét. Végignéz rajtatok, majd a vállát vonva úgymond megadja magát nektek.
- Legyen hát. Kitartó vagyok és ügyes, meg talán némi erő is szorult belém. – le lehet vonni a következtetést, hogy kitartó, magas fegyverkezelése van és bár erős, nem annyira, mint Anat. Korábban említettem, hogy nem látni az adatait, kapjon most magyarázatot az is – A képességemmel viszont nem fogom tudni oly eredményesen segíteni a csapatot. Az adataimat nem véletlenül nem látni. Az úgy nevezett képességemnek egyszerű hatása van. Mondhatni törölt a rendszerből, nincs rólam adat sehol sem. És mielőtt jönne a kérdés, hogy akkor milyen erős is vagyok. Mh. – gondolkodik el egy pillanatra - A listát nézve, talán egy Anatole Saitoval tudok érdemben viaskodni. Remélem, ezt rajtatok kívül nem tudja más. Igyekszem gyakran az ellentétét mutatni a dolgoknak. – megáll egy pillanatra. Semmi komoly, de látszik rajta, hogy nem szokott ennyit beszélni egyszerre – Téged Jun…ko pedig, ööö… nem értelek. Nem vagyok egy nagy stratéga, beismerem, de egyszerűen nem értem, hogy mit magyarázol, hogy mi a célod ezzel. Én nem bonyolítanám túl a dolgokat személy szerint. Részemről pártolom a főbejárat lehetőségét.

by **Anatole Saito** Hétf. Dec. 09 2013, 00:49

- Anatole Saito? Ugyan kérlek, azt a nyegle bohócot ki nem tudja lekörözni? Bár ezzel nem a te érdemeidet akarom kisebbíteni, ne értsd félre. - Az egész beszédem kínos nevetgélésbe kezd átmenni. Jobb lett volna, ha meg sem szólalok, így elég nevetséges és idétlen lett a helyzet. Próbáljunk inkább ismét a feladatra koncentrálni. Ehh, nem is olyan egyszerű ez az egész. Félek, hogy elhamarkodott döntés lenne csak úgy besétálni a teremben. Jun logikája első hallásra kicsit bonyolult, de aztán felcsillan a szemem és rájövök mit is akar. - A képességed, igaz? Ki akarsz cserélni, hogy ha baj van, akkor egy pillanat alatt kint termek a teremből. Hogy is működik ez pontosan? Miért kell a hordó? - Talán elhamarkodott kérés egy vörös indikátoros előtt felfedni a lány képességét, de ugyan mégis hogy a csudába tudná ellenünk fordítani. Eleve nem értem, hogy az emberek miért titkolják a képességeiket. Jó-jó, vannak az olyan típusúak, mint az én emlékfelidézősöm, ami csalafinta egy dolog és sokszor furán néznek rám, hogy na ezt mégis honnan tudom, de ezt pl valóban nem annyira jó az emberek orra alá dörgölni.
- Hmm, támadt még egy ötletem. Kissé nyakatekert és fokozott összmunkára lenne szükségünk a megvalósításához. Először csak hallgassátok végig, akkor is, ha nem tetszik az ötlet! - Elkezdek fel-alá járkálni, kezemmel folyamatosan hevesen gesztikulálok, miközben magyarázom a gondolatmenetemet. - David átállna Pierrek oldalára. Persze mindez csak egy színjáték lényege lenne. S hogy miért akarna David csatlakozni azokhoz, akik megölték a kedvesét? - Itt a fiúra pillantok, hogy lássam a reakcióját, mikor felfedem indikátorának titkát nyíltan, előtte is - Mert egyrészt abban a kavarodásban úgyse emlékeznek ki-kicsoda. Ha netalántán mégis, akkor még mindig hivatkozhat arra, hogy be akar hódolni és inkább tagja, mint ellensége akar lenni egy ilyen nagy volumenű csapatnak, mint a Pierré. Szóval odaérünk, engem Pedig megkötözve felajánl David, mint a hűsége és bizonyítási vágya zálogát. Pierre tudni fogja ki vagyok, rám fog rabolni, ebben biztos vagyok. S ha már elég közel tudunk férkőzni hozzá, akkor már csak meg kell támadnunk és túszul kell ejtenünk Daviddal. - Igen, a fiúnak kulcsfontosságú szerepet szánok. Ha most nem árul el, akkor az azt jelenti, hogy maximálisan megbízhatunk benne. Ha viszont elárul, akkor az még időben kiderülhet és van esély a menekülésre. - Ha baj ütné fel fejét, akkor Jun még mindig ki tud hozni bennünket, és bevethetek egy füst kristályt is. Mirika, úgy tudom neked van látásod is, szóval neked még akár más helyzetben is tud segíteni egy füst kristály okozta káosz. Én magam viszont nem látok át a füstön sajnos. Nos, túl nyakatekert, vagy láttok benne logikát. David, egyáltalán vállalod? Menni fog a színészkedés?

by **Mirika** Vas. Dec. 15 2013, 14:41

Junnak nemet intettem a fejemmel, miközben újra ránéztem a tányéromra és egy darabig vizslattam. Azonban ugyanarra a következtetésre jutottam, mint az imént. Egy falat sem menne már le a torkomon, a gyomorgörcsöm nem engedi. Még csak délelőtt volt, de máris úgy éreztem magam, mintha egy fárasztó nap estéjén zombultam volna a szobámban. Egykedvűen dőltem hátra a széken és lazítottam el magam, a szememet becsukva hallgattam a körülöttem kibontakozó beszélgetést. Mindenki rengeteget dumált, gőzöm sincs hogy volt ennyi energiájuk. Csak akkor horkantam fel, mikor David Anattal egy súlycsoportba helyezte magát. Nevetséges volt, Nii-channal csak Ren veheti fel a versenyt. Ahogy viszont Anat maga reagált, arra már ki is nyitottam a szemem és arcomat a tenyereimbe temettem. Ez az egész szitu kezdett egyre cikisebbé válni, ráadásul ahhoz képest, hogy Junnal egyként néztünk értetlenül az imént a srácra, amikor az emlékekről volt szó, még csak választ se kaptunk végül. Iszonyú kényelmetlenül éreztem magam, egyszerűen el akartam futni a fenébe, hátrahagyni ezt az egész ügyet és folytatni a jól megszokott nyugis életemet. Csak az volt a gáz, hogy ez már nem volt opció.
- Ha Saitoval egy szinten vagy, akkor legalább 2-3 képességed kell hogy legyen - jegyeztem meg velősen, és nyúzott fejemmel az asztalra könyökölve bámultam tovább a lány és a két fiú trióját. Jun ötletét én sem vágtam, de benne máris jobban megbíztam, mint ebben a Davidben, pedig nem ismerem sokkal régebb óta. Állapotom viszont gyorsan megváltozott, amikor Anat előállt az őrült ötletével, és nem is tudtam magam türtőztetni: az asztalra csaptam, kiadva magamból egy jó adag feszültséget, és felpattantam. Kinyílt a szám, de nem jött belőle a tiltakozás, hiába szerettem volna kimondani, hogy ez hülyeség, és ne kockáztasson ennyit.
- Baka! - mondtam végül fogcsikorgatva, szikrázó szemekkel a srácnak. Magam sem tudom miért tettem így, mármint hogy miért keltem ki magamból ilyen szolidan ahelyett, hogy leüvöltöttem volna a fejét ezért az eszement tervért. Mégsem ellenkeztem. Nyilván ő is sejtheti, min megyek keresztül, nekem meg az járt a fejemben, hogy bízni akarok benne, de vajon ezért? Vagy más van a háttérben? Mindegy is, nem tudtam tovább hallgatni ezt a kupaktanácsot. Dacos pillantást vetettem az asztaltársaságra, sarkon fordultam és kicsörtettem az épület elé, hogy az ajtó mellett a falnak dőljek. Elkapott a légszomj, és minden porcikám remegett volna, ha nem szorítom magam oda a falhoz. Görcsösen szorongattam a szoknyám szélét is, légzésem pedig egyre szabálytalanabb, felszínesebb és szakadozottabb lett. Annyira nyugtalan és feszült voltam, hogy még.

by **Jun** Hétf. Dec. 16 2013, 15:27

A tervemet felvázoltam, habár sikerült elég bonyolultan magyarázni, oly annyira, hogy a végére még én magam is belezavarodtam, szóval nem várom, el, hogy mások is megértség. A kérdő pillantások sokasága pedig épp elegendő ok arra, hogy megpróbáljam ismét elmondani, de ezúttal egyszerűbben. Nagy levegőt vettem és kifújtam, majd amikor éppen hozzá akartam kezdeni úgy tűnt Anatnak sikerült megértenie valamicskét.
- Igen! Pontosan így terveztem! - hevesen bólogattam, majd az asztalon lévő tárgyakkal próbáltam elmutogatni nekik, hogy is működik. - Ez a só tartó én leszek. - tettem előre, majd mögé egy bors tartót ami mellé egy fogvájót helyeztem szorosan. - Ez pedig itt Anat és a hordó... a többiek most lényegtelenek. Tételezzük fel, hogy én megyek be elsőnek, és lesből rám támadnak. Ha sikerül elég gyorsan reagálnom, akkor aktiválom a képességem, és a hordóra cserélem magam, biztonságba Anat ~~karjaiba~~... Anat mellé. Ha pedig már látjuk az ellenségeinket az fél siker. - magyarázatom közben hevesen pakolgattam a tárgyakat, verekedést szimuláltam velük, és hasonlóak. Majd Anat ötletét is meghallgattam, viszont egyáltalán nem tetszett, hogy saját magát akarja felkínálni az ellenségnek. Ráadásul megbízik még ebben a David-ben is... Mi van ha csapdába csal minket? Már így is kockázatos a küldetésünk, főleg, hogy ő is tudja mi a terv.
- Szerintem túl kockázatos az ötleted. Semmi információnk nincs róluk, négyünkkel pedig könnyedén elbánhatnak. Viszont én abban is benne vagyok, ha két irányból közelítsük meg a helyszínt. Biztos vagyok benne, hogy van tetőablak, vagy valahogy fentről is meg tudjuk közelíteni a termet. Ketten pedig a főbejáraton mennének be, és amíg ők felfordulást csinálnak, addig a másik kettő körbenézhet kicsit, nyugodtabban. - vázoltam fel a második tervem, kicsit kockázatosabbnak hangzik mint az elődje volt, de két csapatra osztva nagyobb területet láthatunk be mint együtt. - De az is előfordulhat, hogy az egész hely üres, és minden nyom eltűnt. Habár az utóbbiban nem vagyok biztos... - Ha az a lány nem bukkant volna fel a semmiből az imént, majd tűnt el hasonlóan, nem lennék ilyen paranoiás. Lehet most is kihallgatnak minket.

by **Egil** Pént. Dec. 20 2013, 01:15

Valamiért nagyon nem bíztok a fiúban, azonban ti sem vagytok olyanok most, kikben oly nagyon meg lehetne bízni. Egyenlőre csak annyi különbséget látok köztettek, hogy míg nektek zöld, addig Davidnek vörös az indikátora. Méregetően figyelitek, hazudtok neki, ostobának nézitek.
Anat furcsa nevetését felvont szemöldökkel figyeli és hasonlóan reagál arra is, hogy említve lett az elhunyt kedvese. Mirika megjegyzését is hallja, de nem reagál rá. Mint ahogy ti sem tudtok róla semmit, úgy ő sem rólatok és nem célja hamarabb kitárni előttetek a dolgait, mint ahogy ti kitárnátok ő előtte. Látszik az arcán, hogy ahogy részletesebb magyarázatot kapott, úgy már érti Jun ötletét, de Anat ötletével jobban egyet tud érteni, mit egy bólintással is jelez, azonban a helyzeten nem segít, hogy Mirika elrohant tőletek.

Anat: Ahogy Mirika után mennétek, mert hogy utána mentek, úgy David a pultnál félrehív egy percre. Egy egyszerű mozdulattal ragadja meg a ruhádat a mellkasodnál és szegez neki a falnak téged. Van erő a fiúban, vagy épp itt Aincrad világában mondjuk inkább úgy, hogy van súlyemelés jártassága.
- Egy szóval sem említettem neked Charlotte történetét. Egy okot mondj, hogy miért bízzak benned.
Láthattad az emlékeit. Láthattad, hogy miért lett vörös az indikátora. Valóban jobb lennél tőle? Tény, hogy nem volt olyan nagyon barátias a belépője, de ahogy eddig tudom, látom, e reggelen több rosszat tettél te az ő irányába, mint ő a tiédbe.

Mirika: Az idegesség miatt kialakuló pánik rohamod nem bíztató. Elég veszélyes ilyen érzelmi állapottal a ma reggel, azonban a helyzet nem javul, sőt. Az utca másik oldaláról két lány néz téged, valamelyest közelebb lépnek, de tudják, hogy milyen gyors is vagy, így tartják a távolságot. Az egyikük a lány, ki meg lett futatva ma reggel, a másikuk azonban egy eddig ismeretlen alkat.
A John Jovi küldetésem leírását másolnám ide, bocsánat, ha túlságosan is fiús szemmel írtam le: „Csókolni való telt ajkai, pisze orra, hatalmas gyönyörű szemei vannak. Szemei és rövid haja színe a kék egyazon világosabb árnyalatában tündökölnek. Hajpántként egy nagyobb szemüveget használ. Nem magas, alakja telt mind mellben, mind fenékben, a lábai között nem lehet átlátni, de mégis gyönyörű, sőt, mintha ez csak még szebbé tenné őt. „ Itt egy kép is róla.
- Ő Mirika. Igen. – ad is hangot magának.
- Ő Kotarou barátnője? – kérdezi a Viora hasonlító.
- Ühüm.
- Kotarou volt az ugye, kit alig lehetett leszedni rólad?
- Ühüm.
- Őt csalta meg veled? - kérdezi úgy, mintha nem hallanád.
- Ühüm. – az egy szavas válaszai furák, de érhetőek. Téged néz, nem veszi le rólad a tekinteted – Szia, Mirika. Végre találkozunk.

Jun: Te e két jelenet között állsz. Láthatod mindkettőt.

Kellemes írást.

by **Anatole Saito** Vas. Dec. 22 2013, 02:18

A csudába... Úgy érzem, hogy a tervem zseniális. Bár máskor is éreztem már úgy, hogy egy végül katasztrofálisnak bizonyuló ötletem zseniális, de ebben az esetben nem csak Jun, de szemmel láthatólag David is egyetértett a kivitelezéssel. Mirika viszont... azt hiszem túllőttem a célon, ezt már nem bírták az idegei. Haza kellene küldenem, de az nem jelentené azt, hogy biztonságban van, s ha már maradnia kell, legalább támogatni tudna. S még mindig akkor tudhatom a legnagyobb biztonságban, ha kint várakozik Junnal a bejáratnál, míg én Daviddal bent akciózom. semmilyen más felállást nem tudok elképzelni. Junt és Mirikát sem szívesen hagynám magára Daviddal, míg én bent akciózok, így hát jobb, ha az ifjú inkább velem tart.
Ahogy azonban Mirika után indulhatnék, hogy lecsillapítsam és meggyőzzem arról, hogy a tervem működőképes, David szinte felken a falra. Ejha, tényleg nem kamuzott, amikor az én szintemhez mérte magát. - Elég udvariatlan módja ez a beszélgetéskezdeményezésnek - kezdenék bele az ellenkezésbe, s már mozdul is a kezem, hogy tesztoszterontól és adrenalintól felpezsdülve taszítsam el magamtól az ifjút, de szavai belém hasítanak, így nyugodtabb hangvételben folytatom, s ökölbe szoruló kezemet is elengedem és feltartom, jelezvén Davidnak, hogy nincs ártó szándékom, nem kenyerem a felesleges hepajkodás - ... de úgy érzem rászolgáltam. Mondok egy okot: ugyanaz az ellenségünk. S az ellenségem ellensége a barátom. Elnézésedet kérem, amiért kutakodtam az emlékeid között, de biztosra kellett mennem abban, hogy nem jelentesz veszélyt a lányokra. Úgy hiszem, már sejted, hogy nem azok vagyunk, akiknek kiadtuk magunkat, de abban a kiélezett helyzetben, amibe keveredtünk, nem volt más választásunk, csak egymásban bízni. David... vagy legyen akármi is a neved, egy alkalmasabb időpontban felelek bármilyen kérdésedre, de most ne késlekedjünk! Ki tudja ott vannak-e még a bárteremben. Én bizalmat szavazok neked, tőled is ezt kérném a csapatom irá...
Bakker, bakker, bakker! Na most van az a pillanat, amikor súlyemelés meg erőpontok ide vagy oda, de kitépem magamat David szorításából és úgy termek Mirika mellett, mint a leghűségesebb testőr. Azt nem fogtam fel, hogy a két érkező nő miről beszél, hiszen Daviddal voltam elfoglalva, de amint megláttam a férfi válla fölött Viola kiköpött képmását, elborult az agyam. Gondolkodás nélkül rontok a hasonmás felé (nem kergetem, inkább csak eltartom a testét, barikádot képezek a saját testemből a karjaimmal), úgy, hogy Mirika és Jun mindvégig a hátam mögött legyen és testemmel védhessem őket. Megkísérlem elkapni a hasonmást, de üldözőbe biztos nem fogom venni ezúttal, hacsak David nem rohan utána. Bár a két nő közeledtéből arra tudok következtetni, hogy nem akarnak menekülni, hanem szavaikkal akarnak belénk marni. Talán még információt is ki tudunk belőlük csikarni. - Hol hagytátok Pierret? Most nem csaholsz a nyomában? Csak úgy beáldozott most is csalinak, mint mindig? - Hamiskás mosoly szökik az arcomra, látványosan próbálom provokálni. Közben kész vagyok arra, hogy bármelyik pillanatban aktiválhassam a Mátrixot, hogy esetlegesen kiiktathassam az imposztor spec képességét, mellyel a múltkor is padlóra küldött. Vajon most mit lép David? A látóterem szélén őt keresem.

by **Mirika** Hétf. Dec. 23 2013, 23:07

Behunytam a szememet és görcsösen próbáltam legalább a légzésemet helyrehozni, és valami egyenletesen erőltetni, de az elhatározásom nem sokáig tartott. Fene tudja honnan, de megéreztem, hogy mintha figyelnének, és mikor felkaptam a fejem, Violát láttam magammal szemben, nem is messze, egy másik lány társaságban és... engem bámultak. Nem, az nem Vio-chan volt, még ilyen közelről is félelmetes a hasonlóság, de a sebhelyek, azok nem voltak rajta. Ez a felismerés azonban még ijesztőbbé tette a helyzetet, és úgy éreztem hátrálnom kell, csak... nem volt hová. Kapkodtam a fejem, hol vannak a többiek? Miért nem jött utánam senki, még Anat se! Vissza akartam menni, de csak összeakadtak a lábaim és elestem. Lihegve, szúrós szemmel néztem fel a két csajra. Lassan eljutott a tudatomig az is, mit dumáltak.
- Már nem vagyok a barátnője >.> - ellenkeztem, tekintetem pedig ide-oda járt kettejük és a környezetünk között, mint aki menekülőutat keres. Viszont a további szavak szíven ütöttek. És még ő hisztizett azon, hogy ha flörtöltem, miközben egyenesen megcsalt egy ilyen ribanccal? >.> Lehajtottam a fejem, a tekintetem elsötétedett. El tudtam hinni, hogy Kota elcsábult, ott volt az a Hebi is, aki úgy csüngött rajta, miért ne lehetett volna több? Csak egy voltam a sok közül, akit szédített, persze, hogy is lehetne akkora szerencsém, hogy kifogjak egy olyan pasit, mint ő? Ugyanez volt Rennel is.
- Mit akarsz tőlem? - néztem fel a kékhajú csajra szikrákat szóló szemekkel, tombolt bennem a düh és a csalódottság. Legszívesebben felugrottam volna, hogy megfojtsam azt a lotyót, de túl messze voltak ahhoz, hogy könnyen elérjem őket. Viszont Anat ekkor érkezett meg és állt be elém, védelmezően magasodott előttem. Az ő hangján is éreztem, hogy feldúlt volt, én viszont kezdtem kicsit megnyugodni, főleg azután hogy a lehető legjobban a fiú mögé húzódtam és belekapaszkodtam a lábába.

by **Jun** Kedd Dec. 24 2013, 15:46

A tervet részleteztem, még a képességre vonatkozó részre is kitértem, hátha az miatt nem volt világos mindenkinek, azonban annak ellenére, hogy Anat terve kockázatosabbnak bizonyul, mivel saját magát akarja túszként felajánlani, mégis olyan mintha jobban egyet értenének vele, és olyan természetes lenne. Nagyot sóhajtottam, és mivel Mirika is odébbállt ezért már tényleg nem láttam semmi értelmét annak, hogy továbbra is az asztal fölött gubbasszunk és terveket szövögessünk, sőt felesleges is többet agyalni rajta, mivel mindnek meg van az előnye és hátránya is. Az én tervem kockázatos, egy zavaró határú kristályt hozzám vágnak máris annyi a képességemnek... Anat terve pedig teljes bizalmat igényelne... amit valljuk be az én részemről esélytelen a jelen állás szerint. Hátratoltam a széket, és felálltam.
- Szerintem menjünk a helyszínre és majd ott eldől mit is fogunk csinálni, a tervek még jól jöhetnek. - lehívtam a menüm és némi aranyat vettem elő amit az asztalra raktam, a pincérnek borravaló gyanánt, majd Mii felé indultam, aki idő közben még egy-két idegen közé keveredett. Ahogy közeledtem a lányhoz végig az az érzés motoszkált bennem, hogy nagyon ismerős a hosszú hajú lány, majd amint közelebb jutottam tudatosult bennem a tény, hogy öt üldöztük reggel. Szemöldök ráncolva siettem a lányhoz, annak ellenére, hogy még nem történt semmi olyan amiért akár védelmére kell kelnem, jobbnak láttam, hogy a közelében maradjak. A földön ülő lányhoz érve, kezet nyújtottam neki, ha pedig elfogadta felsegítettem a földről, pontosabban Anat lába mellől aki szintén megérkezett.
- Minden rendben? - Kérdeztem Mirikától miközben Anat heccelésére vártam a reakciójukat. De nem fér a fejembe, hogy mégis honnan tudták, hogy itt vagyunk... talán sejtésem beigazolódott és egész végig megfigyelés alatt álltunk? Szép... ezzel is számolni kellett volna, de már mindegy, a meglévő terveket csak végszükség esetén lenne jó használni. Ráztam meg a fejem, majd én is szóhoz jutottam.
- Pierre küldött titeket igaz? Mi volt ez az egész a bálteremben? Mi hasznotok származott abból, hogy embereket öltetek meg, párokat szakítottatok szét, félelembe taszítottatok ártatlanokat?! - a mondat végére felemeltem a hangom, de az idegességem jogos, saját magamról tudom, hogy soha nem találkoztam velük, és mégis egy lehettem volna azok tucatjaiból akiket halál közeli élménybe kerítettek, vagy éppen meg is öltek.

by **Egil** Csüt. Dec. 26 2013, 12:06

Anat. A bal válladat megkocogtatják, és a jobb fülednél egy hangot hallasz.
- Bú.
Bár Pierre közétek került a semmiből, egy pillanat alatt teleportál át a lányok mellé, így nem éritek el.
- Hehe. Ne essetek úgy a lányaimnak, kérlek, csak kísértek engem. – és széttárva a karját hajol meg előttetek – Rég láttuk egymást. Hehe. – kuncogva emeli a fejét, a mosolya nem széles, inkább ravasz, vagy sunyi.

Ha Davidet keresnétek, ő eltűnt váratlanul, nincs mellettetek.

by **Anatole Saito** Csüt. Dec. 26 2013, 12:36

Összerezzenek. Ki ne rezzenne össze, ha a rémálmaiból megelevenedő személy közvetlenül a fülébe súgva ijesztené meg. De mire utána kapnék, már el is is tűnik, jobban mondva már előttem, vagyis a két lány mellett terem.
Itt van. Lehet mindvégig itt is volt, de csak most fedte föl magát. Legalább ezt sikerült elérni a provokációmmal. A két lány felettébb szótlanná vált, pláne az iménti csacsogásuk után. Pierre sem túl beszédes, de amit mond, na meg ahogy, az éppen elegendő ahhoz, hogy egy szempillantás alatt felmenjen bennem a pumpa. Ráadásul úgy teleportál kénye-kedve szerint, hogy az már vérlázító. Mintha ezzel is ki akarná csúfolni Viola képességét. Minden idegszálammal arra kell koncentrálnom, hogy ne öntse el agyamat az indulat. Ha most nekiugrok Pierrenek, akkor könnyen lehet, hogy a rövidebbet húzzuk. Igaz, ők csak hárman vannak, de még mindig nem lehetek biztos abban, hogy David a mi oldalunkon áll. Bár biztos nem a Pierrén. Jut eszembe, nem csak magamat kell csillapítanom, lehet David nem bír olyan önmérséklettel, mint én. Hátrapillantok a fiúra, abban bízok, hogy nem ugrik ki mögülem és nem veti rá magát az ellenségeinkre. Ha azt látom rajta, hogy feszült, akkor tekintetemmel és kéztartásommal nyugalomra próbálom inteni. Igazság szerint ez kicsit magamnak is szól, mély levegővételekkel igyekszem lassítani az idegességtől felpörgött szívverésemet. Azonban valami nem stimmel... tekintetemmel sehol sem találom Davidet, úgy tűnik meglógott >.> Bakker!
Gyorsan visszakapom fejemet a trióhoz, mielőtt még nekünk esnek, amíg óvatlanul félrenéztem. A lányok mögöttem, mondanám, hogy biztonságban, de a páncélom ide vagy oda, csupán a testem csöppet sem nyújt elegendő védelmet, főleg a teleportációk ellen. Ami viszont a legjobban idegesít, hogy ez a fickó még csak nem is egy faragatlan, fafejű tahó. Még csak azt sem mondhatom, hogy megérdemli a verést, mert nem esik nekünk, nem vág válogatott szitkokat, sértéseket, cinikus megjegyzéseket a fejünkhöz, velem ellentétben. Megint kifordultam önmagamból. A rémület változtat dühöngő őrülté. Pedig én nem erről vagyok ismert. A higgadtságom a legkínosabb helyzetben sem hagyott el. Muszáj erőt vennem magamon és tárgyalnom vele, anélkül, hogy erőszakhoz folyamodnék és feleslegesen veszélybe sodorjam a lányokat. Fegyveremet nem csatolom le a hátamról, páncélos mellkasom előtt összekulcsolom a karjaimat és kicsit lazább testtartást veszek föl. Már nem olyan görcsös a testem, de nem akarok átesni a ló túloldalára sem, nem kell pökhendinek és cinikusnak lennem. - Áruld el kérlek, mit akarsz tőlünk! És mi volt ez az egész a bálteremben? - Hangom most már nyugodtságot és kíváncsiságot áraszt. Nem követelőző a hanglejtésem, azonban azért nem is félénk. De komolyan... valójában mit akar? Pénzt? Hírnevet? hogy rettegjék a nevét? Vagy csak egyszerűen egy pszichopata, aki jól szórakozik? Itt már csak nem Violáról van szó, ez már túlnőtt az eddigi határokon.

by **Mirika** Vas. Dec. 29 2013, 15:31

Mindketten itt voltak, mellettem. Hálás voltam nekik, főleg Junnak, amiért ilyen segítőkész egy ismeretlen lánnyal szemben. Csak tegnap óta ismerjük egymást, de a közvetlen, kedves viselkedése megnyugtató volt, és így ha kicsit bizonytalanul is, de elfogadtam a segítő kezet és bár nehezen, de talpra álltam. Most így belegondolva elég szánalmasan nézhettem ki, miközben Anat lába mögött bujdostam, tiszta gáz >.> Kettejük jelenléte viszont biztonságot adott nekem, és lassacskán elmúlt a pánikrohamom is, visszanyertem a józan ítélőképességem.
- Már igen, köszönöm ^^ - mosolyodtam el halványan Junra nézve, majd vettem egy mély levegőt és kijjebb léptem Anat mögül, hogy ne egy gyáva kislánynak tűnjek, hanem egy bátor csajnak, aki harcostársa mellett kiáll. Dühös tekintettel meredtem a két lányra és vártam a válaszokat tőlük, azonban azok végül nem érkeztek meg. Megérkezett viszont egy végképp nemkívánt alak, feltűnésétől nem csak Nii-chan, de én is megrezzentem. Teljesen hirtelen jelent meg köztünk, majd tűnt el és bukkant fel újra két csatlósa mellett. Pierre... Innen testközelből nem is tűnt olyan félelmetesnek, csak az idegesítő, sunyi vigyora... és a tegnapi élmények... és a tudat, hogy ártani akar nekünk... Vissza is tért a gyomorgörcsöm, és feszülten figyeltem, mit akarnak a jómadarak tőlünk, miért provokálnak minket. Egy dolog nyugtatott csak meg: itt, a védett zónában nem bánthatnak, teljes biztonságban vagyunk.
- Ne aggódj, melletted vagyunk :3 Igaz, Jun? - pillantottam a lányra, és óvatosan átöleltem Anatot. Láttam rajta, hogy az ő idegei is pattanásig feszültek, viszont én azért voltam itt, hogy segítsek neki és ideje volt így is viselkednem. Őt biztosan sokkal jobban megviseli ez az egész, mint engem, ugyanakkor ha igaz, hogy az a lotyó kavart Kotával, akkor bizony nem bánnám, ha kicsit megtéphetném. Csak egy icipicit, a kopaszság még jól is állna azzal a tömzsi orrával :3

by **Jun** Vas. Dec. 29 2013, 15:51

A semmiből felbukkanó két lány csupán addig volt erős és magabiztos amíg Miri egyedül volt, amikor viszont felbukkantunk a Senpai-al inkább csendben maradtak. Kérdésekkel bombáztam őket, habár mit sem számított mivel nem igen akartak rá válaszolni. Micsoda gyáva nyulak...A földön heverő Mirika elfogadta a kéznyújtásom és felsegítettem a földről.
- Legalább válaszolhatnátok ahelyett, hogy csak úgy...- a semmiből közéjük került a figura a bálról. Meglepetten, sőt inkább kicsit megijesztett ahogy a semmiből ott termett a két lány mellett, annyira, hogy be sem fejeztem a mondatot. A két oldal most már egyenlő létszámmal "büszkélkedhetett", ugyanis a mi állítólagos szövetségesünk csak úgy köddé vált. Szép... A levegő megfagyott, egy ideig csak csendben néztük egymást. Ami meglepett főleg az ott történtek után, minimum azt vártam, hogy vadászik ránk és amint meglát nekünk ront, viszont tévedtem.
- Ühüm. -bólintottam egyet Mirinek. - Mégis mire volt jó az, hogy csak úgy megtámadtatok több tucat embert? - emeltem fel a hangom, nem vártam meg a férfi válaszát rögtön folytattam is - Származik bármi hasznod abból, hogy rettegnek az emberek? - a kérdést követően inkább csak vártam, hogy hogyan reagálja le a kérdéseket. Habár őszintén szólva talán jobb ha nem tudom mi jár egy hozzá hasonló örült fejében. Egyáltalán, hogy képes mosolyogni, nincs lelkiismeret furdalása? Vagy legalább lelke?! Az idegesítő mosolya azonban koránt sem ér meg annyit, hogy bemocskoljam az indikátorom... meg én jönnék ki rosszul a dologból. Csupán azért jött ide, hogy hergeljen minket, vagy, hogy mi kezdeményezzünk ki verekedést. Fél szemmel oldalra lestem, hátha kiszúrok még egy-két társat akik nem annyira profik a rejtőzködésben. Viszont megspórolt nekünk jó néhány percnyi keresést, és kutatást.
- A meghívókat a bálra is te küldted ki igaz? - hát, persze, hogy ő hülye kérdés... - Ilyen képesség mellett kíséretre van szükséged? Nevetséges... - valami nem stimmel, ez egy csapda.

by **Egil** Vas. Dec. 29 2013, 18:48

- Mh. Érdekes kérdések, valami ilyesmire számítottam tőletek. Hehe. – egyenesedik fel és folytatja – Ugye tudjátok ki Joker? Lila ing, zöld haj, széles vigyor, Batman nagy és örök ellensége. Biztos ismeritek a karakterét. - tart egy kis szünetet - És tudjátok, hogy miért volt olyan veszélyes? Egyszerű. Csak káoszra vágyott. – itt elmosolyodik – Ahelyett, hogy megtartotta volna a rabolt pénzét, ő inkább felgyújtotta azt. Nem akart hatalmat, erőt, egyszerűen csak a klasszikus káoszt akarta elérni. Csodálni való. Szerintem a példaképem.
- Pierre. Térj a lényegre. – szól közbe a kék hajú lány.
- Oké – oké. – nevet fel – Joker sosem akarta megölni Batmant. Egyszer hogy is fogalmazta? Nem él az egyik a másik nélkül. Vagy valami ilyesmi. Ha nincs Batman, nincs Joker, ha nincs Joker, nincs Batman. Batman. – itt mutat Anatra – Joker. – majd mutat magára és ismétli meg ezt még egyszer – Batman… Joker… Hogy miért te? Előzzem meg a kérdést. Mondj rajtad kívül még egy ilyen kaliberű játékost. Mirika? Kérlek, maximum a macskanő szerep illene rá. Simogatni kéne most is szegényt. Ki van még? Hinari, vagy Peter? Ugyan, érzelmi csődtömeg mindkettő. A többi meg említésre se méltó szerintem. – vonja a vállát - Volt egy, igen. Lewis, de ő is hamar véget ért. Pedig igazi hős alkat volt, izgalmasabb is lehetett volna. – sóhajt nagyot, majd lép közelebb – Szeretnék mutatni két emlékképet, engedelmeddel. – majd nyújtja a karját neked. Nincs nála fegyver, legalábbis kéznél.

Egy pincében lehetsz, vagy a rácsokból ítélve egy börtönben, majd megállsz és tekintesz az egyik sarokban. Egy összekuporodott vékony és majd meztelen test van ott. Nem látod az arcát, de a hajának a színéből és annak göndörségéből hamar rájöhetsz, hogy ki is gubbaszt ott. Akitől az eddig olvasatlan levelet kaptad. Tócsában ül, piciny pókok mászkálnak rajta. Sír és remeg.
- Tudtad, hogy fél a pókoktól? – szólal meg Pierre az emlékképben, úgy mintha előre tudta volna, hogy látni fogod ezt.
A következő emlékkép folyamatos és addig tart, míg el nem engeded őt. Nevezzük a legfrissebb emléknek, az ő szemével látod magad, az arcod, ahogy megéled az iménti jelentet, ahogy épp mozogsz amíg el nem engeded.
Pierre nem fél, azonban nem véletlenül jött kísérettel, számít a lányokra. Kíváncsi is, hogy mi a következő lépésetek, mert nem tudja.

Kellemes írást!

by Ajánlott tartalom