[Küldetés] Guild of Gods

A kérdéseimre rá sem hederített, ahogyan Mirika kérdéseire sem. Micsoda egy alak... teljesen figyelmen kívül hagy. Kezdem magunkat úgy érezni mint egy társasjáték kevésbé fontos darabjait. De természetesen ez a másik két jövevényre is igaz. Idegesítő vigyor, csak egyvalakire koncentrál, akit ö fontosnak tart, és a többiek csupán szükségtelen játékszerek, bábuk akiket kedvére mozgathat. Nem csoda, hogy magát ahhoz a retro cucc főellenségének tekinti. Gyerek koromban még odavoltam az e fajta régi képregényekért, játékokért, viszont ahogy nekem is neki is ideje lenne felnőnie. Ez az egész nem játék, emberek életével szórakozik, úgy mintha mit sem számítanának.
- Ehh.. Micsoda egy alak... - jegyeztem meg halkan, közben farkas szemet néztem a két lánnyal akik "kísérőként" vannak itt. Mind végig csak Anatot akarta, a bál csupán arra volt jó, hogy ne keltsen vele feltűnést, és csapdába csalja. Anat hirtelen felkiáltása törte meg a pillanatnyi csendet amíg az emlékekben turkált.
- Mer-chan?! - kérdeztem vissza. Végigfutott a hideg az egész testemen a lány nevétől, először nem értettem mit keresett Pierre emlékei között a kis vöröske, viszont Anat levelére pillantva viszont rögtön kapcsoltam. - Te... átkozott! - förmedtem rá a férfira - Hol van? Neki semmi köze ehhez az egészhez... ha bármi baja esett... én soha nem bocsájtom meg. - picit a föld felé hajtottam a fejem, ismét dolgoztak a fogaskerekek, a lány minden bizonnyal túsz, feltehetőleg Anatot akarja elcserélni érte. Addig nem is fog baja esni amíg meg nem kapja amit szeretne... legalábbis remélem, ha túlságosan beleéli magát Joker szerepébe bármi kitelhet belőle. Micsoda egy szörnyeteg...
- Mit láttál? - félve ugyan de feltettem a kérdést - Van valami nyom ami alapján ki lehetne deríteni merre van? Bármi megfelel - nem törődtem a másik hárommal, ahogyan korábban ők is figyelmen kívül hagytak minket, úgy most én sem fogok rájuk tekintettel lenni, és kérdésekkel bombázom Anatot. Nem valószínű, hogy hagynának minket elmenni, de Mii képességéről semmit sem tudok, ezek az információk tudatában pedig, csak én tudok elmenekülni...

Pierre egyre gusztustalanabb módszerekhez folyamodik. Szinte már elképesztő, hogy tud ennyire mélyre süllyedni, emberi mivoltát pedig számomra teljesen elvesztette, inkább tűnik szörnynek mint egy hozzánk hasonlónak. A bálterem... emberrablás és talán még kínzás is, most pedig ez. Ennyire szörnyű dolgot követett volna el Anat a múltban, hogy Pierre minden eszközt bevet ellene, csak azért, hogy megszégyenítse, földig alázza és még a hírnevétől is megfossza? Egyszerűen gusztustalan. Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy egy újabb olyan embert ráncigált bele a mocskos kis játékába akinek semmi köze sincs az egészhez.  Hiába értem el, hogy ne csak Anatra figyeljen, továbbra is egy porszemnek érzem magam aki semmit sem tehet csupán növeli a létszámot. Ahogyan Miinek sikerült szavakat kifacsarnia a rövid hajú lányból, majd Anat heves ellentámadása megnyugtatott, hogy még nincs minden veszve. Kicsit tartottam attól, hogy egy ilyen erős fegyvert mint egy fogoly talán megtöri Anatot és hirtelen meggondolatlan lépést tesz.
- Nem hiszek neked. Mi a garancia arra, hogy tényleg elengeded ha Anaték megszégyenítik saját magukat? Valahogy nem tudok egy hozzád hasonló szavaiban vakon megbízni. Szeretnék most azonnal találkozni vele, hol van?! - tettem karba a kezem, és vártam a férfi válaszát közben szemeimmel a két kísérő reakcióit és mozdulatait figyeltem. A lány nem lehet túl feltűnő helyen... viszont jól elrejtve sem lehet. Ha fogva tartja akkor minden bizonnyal olyan helyen lehet ahonnan nem hallatszik ki a hangja, vagy egy épület alaksorában, vagy pedig egy nagyobb épület emeletén lehet valahol. A pince tűnik esélyesebbnek, viszont az is előfordulhat, hogy a városon kívül van, vagy akár egy teljesen más szinten.

Undorító, egyszerűen visszataszító ennek az alaknak stílusa. Fel sem tudom fogni, hogy mi okozhatta, vagy egyáltalán, hogyan képes valaki ilyen szinten elveszíteni az emberségét és egy közönséges szörnyeteggé változzon. Nem elég, hogy zsarol, csal, öl de még most is növeli azok számát akiknek semmi köze ehhez az egészhez. Csak csendes szemlélőként figyelem a háttérből az eseményeket, pontosan jól látom illetve hallom ahogyan Miri dühösen veszekszik az egyik kísérővel. Nem értem az ők helyzetét, fogalmam sincs miért kapta ennyire fel a vizet, talán jobb nem is tudnom. De valamiért mégis úgy érzem, hogy ez a helyzet kezd sokkal inkább az érzelmek harcává válni. Pierre aki őrült, bármire képes gonosztevő, elvetemült és alávaló. Mellé pedig tökéletesen passzol Anat mint a hős aki börtönbe juttatja a gazfickót. Hősies, és megjelenésével biztonság érzetet kelt, talán ezért is olyan furcsa ennyire elesettnek és szomorúnak látni, ahogyan aggódik társaiért fokozatosan veszi át egy oltalmazó angyal szerepét is. Ott van még Miri aki az ideges hősnő, vakmerősége határtalan és mindent megtesz, hogy az igazát védje, vagy tisztázza magában azt amit jónak hisz. Különösképp passzol hozzá a kék hajú lány, akinek valamiért nem jut eszembe a neve, annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, hogy már bemutatkozott. Csendes, és nyugodt, a végtelenségig feszegeti az utolsó idegszálát a lánynak, talán pont ez a célja is ezzel. Na és persze itt vagyok én mint a csendes tehetetlen, mellékszereplő, aki a háttérben meghúzza magát ugyanis tehetetlen. Miközben farkasszemet nézek a lánnyal aki Viola hasonmása, egyre inkább úgy érzem, hogy talán nekem is vitatkozni kellene, könyörögni, győzködni, harcolni. De mégis mit tehetnék? Gyenge és erőtlen vagyok, jelentéktelen aki felett az olvasók elsiklanak, mintha ott sem lenne. Pierre is csak alkalmakként vesz rólam tudomást, habár pont most szerencsém volt ugyanis ezúttal válaszolt a kérdésemre, sőt a számolása után varázslatos módon még a korábban említett lány is megjelenik. Szakadt semmit takaró ruhája, koszos arca, és zilált hajkoronáját látva, legszívesebben elsírnám magam. Szörnyű látvány, de nem csupán azért érzek így mert ismerem, hanem mert egyetlen emberi lénynek sem kívánnék  olyat, hogy egy ilyen helyzetbe kerüljön. Szívszorító érzés, hogy olyan dolgokon ment/mehetett keresztül amit épp ésszel fel sem foghatok.
- Egy igazi szörnyeteg vagy... - megvetően pillantottam a férfire, közben Anathoz léptem aki minden bizonnyal már átvette a lányt. Levettem a pulcsim és óvatosan a lányra terítettem, hogy valamennyire elfedjem a testét vele. - Anat én veled maradok. Nem hagyhatjuk annyiban, hogy ez a féreg másokkal is ezt tegye mint vele... - ökölbe szorított kezeimet magam mellett tartottam, próbáltam visszafogni a látványos dühöngést, ami valljuk be elég nehéz egy ilyen helyzetben. Legszívesebben bemosnék neki egyet, pedig nem szokásom erőszakosnak lenni, de most mégis jól esne.

Hozzám hasonlóan Mirika is Anat mellett döntött, habár cseppet sem lepődtem meg a döntésén, sőt tényként kezeltem, még mielőtt kimondta volna ezeket a szavakat is. Ugyan legszívesebben nekiugrottam volna, már csak a mosolya végett is. Mit meg nem adtam volna azért, hogy azt az idegesítő, lekicsinylő vigyort letörölhessem az arcáról. Felszereléseim között ott lapult még a nemrégiben kifejlesztett börtön kristály is, mégsem mondtam egyszer sem senkinek sem, hogy használjuk, vagy legalább próbáljuk ki. Talán egyfajta halvány félelemérzet kerekedhetett felül rajtam a kristállyal kapcsolatban. Nem vagyok biztos a működésében. De valamiért úgy érzem, hogy jobb is ha egyenlőre nem hozom Anat tudomására, legalábbis addig amíg biztosra nem tudom, hogy nincs e semmilyen káros mellékhatása a használóra nézve. Ha a kezébe adnám, minden bizonnyal azonnal használná nem törődve a saját épségével, és ha kell akár Pierrel együtt saját magát is börtönbe kényszerítené, csak azért, hogy ne legyen több felesleges áldozat... Túl sokat képzelek a dolgokba. De tagadhatatlan, hogy Anat személye egyfajta hősiességet sugall. Amikor Pierre és kis sleppje távozott egy gúnyos köszönést is eleresztett, viszont mit sem törődve velük, inkább csendben mentem a többiekkel, észlelés jártasságot azért bekapcsolva hagyva, igaz, hogy alap szinten van még, de minimális biztonságérzetet azért nyújt. Csendben lehajtott fejjel sétáltam, egy kavicsot rugdalva magam előtt. A bal, tényleg azért rendezte volna, hogy szórakozásból lemészároljon pár tucat embert, csak azért, hogy eljátszon egy régi szuperhősös képregény fő gonosz szerepét miközben Anatra aggat egy másik szerepet..? Séta közben minden aprócska neszzenésre odafigyeltem amit Mer-chan adott ki magából. Túl sokat aggódok, de ezek után ez nem csoda. Ezek után kétszer is meggondolom, hogy egyáltalán elmenjek egyetlen bálra is, még akkor is ha ismerős küldi a meghívást. Miközben közeledtünk a céhház felé, fokozatosan kezdtem úgy érezni, hogy itt már tényleg biztonságban vagyunk, nem lesz semmi baj, bemegyünk és mindennek vége. Talán furcsa is, hogy az a ház érezteti velem a legnagyobb biztonságot ahol nem is olyan régen még egy Reynailhoz hasonló szörnyeteggel álltunk szemben. Az ajtóhoz közeledve előrébb siettem, hogy a Mer-chant cipelő Anatnak ne kelljen még a bejutással is bajlódni, csendben "tisztogattam" előtte az utat, hogy a lehető legkönnyebben juthassunk el a fürtöske szobájába. A gyomrom kavargott, nem éreztem jól magam, főleg ahogyan a lányra néztem, hibásnak éreztem magam azért ami vele történt. Ha itthon maradtam volna velük a céhben, akkor talán nem rabolhatták volna el és nem történt volna mindez vele. Nagyobb segítségük lehettem volna Anatéknak is, ha itthon maradok? Talán a dolgok fele sem történt volna meg ha én itthon maradok, sőt talán még az a fura srác sem tűnik el a dolgok végeztével. De talán jobb is neki így, mialatt mi lefoglaltuk Pierre kis cinkostársait addig ö ügyesen meglóghatott. Zavaros gondolatmeneteimből a lány újabb nyöszörgései zökkentettek ki, egy pokrócot kért, amit sietve be is szereztem neki, óvatosan betakargatva, haját pedig oldalra fésülve ujjaimmal.
- Ühüm - beleegyezően bólintva Anat kérdésére további hangokat ki sem adva, egy széket kerestem a szobámban amit az ágy széléhez cipeltem, onnan figyelve a megviselt társaságot. Annyi mindent akartam mondani, de mégsem sikerült. Bocsánatot kérni, megnyugtatni őket, felajánlani, hogy készítek egy meleg teát, vagy az eltitkolt kristályról tanakodni velük. Na meg persze az az érzés, hogy nem vagyunk biztonságban továbbra sem tűnt el, sőt...

//Köszönöm a küldetést, nagyon élveztem. Jutalom nekem nem jár, mivel negyedik küldetésként vettem fel, miközben három a megengedett.      //