[Küldetés] Mr. Abraham

Az evezővel löktem párat és végső soron egy kézzel sem volt olyan vészes a helyzet. A csónak szépen siklani kezdett én meg csak pakolgattam az evezőt hol a bal hol a jobb oldalra folyamatosan javítva az irányt és a sebességet. Hamarosan a hátam mögül csobbanást hallottam és hátranézve még láttam, ahogy a lovag pár nyúl elől menekülve úszik egy járat felé, ami szerencsé(jé)re nem az enyém volt. A középkor nagy lovagjai biztos foroghatnak a sírjukban a mai „lovagok” láttán. Nem is törődtem vele tovább, hanem inkább folytattam az evezést. Ideje lenne már beérni a profot, de a lépcsős terem óta nyomát sem láttam. Remélem nem teljesen rossz irányba indultam el.
Hiába haladtam egy kézzel is viszonylag megfelelő sebességgel nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ez így elég kevés lesz. A lábaimnál gazdátlanul hevert egy második evező is és rápillantva eszembe jutott valami.
– Hm… - adtam hangot az ötletemnek. Hogy ez nem jutott eszembe már az elején… Aktiváltam a második képességemet és a hátam mögött megbújó árnyék háromdimenziós formát öltött és felkapta az evezőt. A kezébe nyomtam a sajátomat is, és míg én a csónak orrában pihentem és figyeltem a barlangot ő szépen egyenletesen evezni kezdett lényegesen megkönnyítve a dolgom és mivel velem ellentétben mindkét kezét használhatja, még a sebességre sem panaszkodhattam.
Így haladtam egy darabig gondolatban folyamatosan irányítva az árny mozdulatait mikor a hallgatózásom jelezni kezdett. Furcsa halk morajlás ütötte meg a fülem, ami egyáltalán nem tetszett. Zavart hogy a látás jártasságom ellenére sem láttam sokkal messzebb a félhomályban. Lassabb evezésre utasítottam a hasonmásom és a szememet meresztettem keresve a hang forrását, ami egyre hangosabbá vált, ahogy közeledtem a forrásához. A következő meglepetés akkor ért mikor a csónak nem lassult le, ahogy az evezőkkel próbáltam lefékeztetni.
Ekkor kezdett el lassan kibontakozni az orrom előtt a vízfal. Először nem értettem miért nem az ellenkező irányba sodor a víz de jobban megnézve észrevettem hogy a vízesés sem épp a megszokott irányba halad. A sodrás már túl erőssé vált ahhoz, hogy visszaforduljak, de azt hiszem mindegy is. Amúgy sem hiszem, hogy innen már visszafordulnék. Az árnyékom bepakolta a csónak aljába az evezőket aztán kikapcsoltam a képességemet. Ráhasaltam az evezőkre hogy biztos ne essenek ki a csónakból, és míg a kezeimmel a csónak két szélét szorítottam erősen a lábaimat beakasztottam pár deszka közé és összeszorított fogakkal vártam reménykedve, hogy ennyivel megúszhatom.