[Küldetés] Mr. Abraham

A kiáltás után jobban megnézve a falakat én is észrevettem pár csúszómászót. Rögtön lefékeztem, és a késemmel vágtam egyet a legközelebbi felé, de nem úgy tűnt, hogy bármi hatása lenne. Egy fél pillanatig haboztam de aztán úgy döntöttem egyelőre kár velük foglalkozni. Inkább tűntek valami furcsa díszítésnek, mint veszélyes moboknak. Remélhetőleg ez így is marad…
Végül nem kellett már sokáig rohannom mire egy meglepően nagy méretekkel rendelkező terembe érkeztem. A különlegességét viszont nem is annyira a mérete, mint inkább az azt kitöltő rengeteg lépcső adta. Volt ott mindenféle és szinte áthatolhatatlan labirintusnak tűntek, ahogy össze-vissza kanyarogva haladtak. Megindultam gyorsan az egyik lépcső felé, aminél pár zombi szerencsétlenkedett. Ezek is már az első küldetésem óta kísérik minden léptemet de, ha a prof azt hiszi, hogy ennyi megállít, akkor nagyon téved. Még csak le sem tudnak lassítani.
Magabiztosan emeltem a kezem hogy lesújtsak az elsőre mikor hirtelen kicsúszott a lábam alól a talaj. Még az akrobatika jártasságom se volt elég hogy talpon maradjak. A zombi megpróbált elkapni, de ahogy a lendületem miatt tovább csúsztam a padlón sikeresen elkaszáltam a lábait, amitől ő is a földre került és együtt siklottunk a másik két zombi és egy kisebb szakadék felé. Persze azok sem egy helyben várakoztak, miután megtámadtam a társukat. Rögtön megindultak ők is. Az egyik megpróbált fejen állva a közelembe jutni a másik meg valami lehetetlen break figurát bemutatva került egyre közelebb a zuhanás felé. Csak gratulálni tudok a professzornak a remek kivitelezésért. Lábaimmal ellöktem magam a mellettem kapálózó zombitól az egyik lépcső felé, míg azok szépen egymás után estek le a mélységbe. A zombit kihasználva sikerült a megfelelő irányba állítanom magam és az egyik fölfelé haladó lépcső állított meg.
Gyorsan talpra kászálódtam és elkezdtem felrohanni a lépcsőn. Épp elég időt sikerült elvesztegetnem a figyelmetlenségem miatt. A lépcső egy idő után kanyarodni kezdett de láttam egy másikat elérhető távolságban, ami jó irányba haladt így aztán egy kis nekifutással sikerült átugranom rá. Ez lefelé haladt de mielőtt elindultam volna rajta nevetést hallottam. Felkaptam a fejem, és a túloldalon felfedeztem a professzor árnyékát. Magam mögött is hangokat hallottam mire egy gyors pillantással felmérhettem hogy a többiek is megérkeztek. Indultam is tovább hogy ne veszítsek az előnyömből, de akkor a lépcső megmozdult a lábam alatt és pont az ellenkező irányba kezdett haladni, mint amerre menni akartam. Gyorsan a széléhez léptem és egy óvatos ugrással egy alacsonyabban lévő lépcsőn landolhattam. Ez cikcakkban haladt de legalább jó irányba. Majdnem el is értem a terem másik végére mikor a lépcsőnek vége lett. Megtorpantam hogy felmérjem merre tovább, de a többi lépcső túl messze volt. Ha nem akarom, hogy túl nagy előnyhöz jusson a prof, akkor muszáj lesz megpróbálnom átugrani. Hátráltam egy pár lépést aztán begyorsítottam amennyire tudtam, aztán minden erőmet beleadva elrugaszkodtam az utolsó lépcsőfokról.
Sikerült… bár a landolás elég kemény volt de sikerült megkapaszkodnom és lihegve feltápászkodtam, hogy lássam merre tovább…

Sikeresen keresztülvágtam a lépcsők erdején és egy újabb folyosó tátongott előttem. Hátranéztem a többiekre, akik még mindig a lépcsőkön próbáltak átvergődni. Kicsit meglepett mikor megláttam a harcos kölyköt a levegőben rohangászni, de úgy döntöttem nem várom be. A mutatványával így is elég sokat lefaragott a hátrányából, viszont ha utol akarom érni a professzort, akkor nem ácsoroghatok egy helyben arra várva, hogy egyszer majd beérjenek. A folyosó felé fordultam és megszaporáztam a lépteimet. Az újabb sprint után pedig elértem a folyosó végére ahol az egyik legfurcsább lénnyel találtam szembe magam. Sok furcsa mobbal találkoztam már mióta itt vagyok, de ez egyikre sem hasonlított. Amíg el nem olvastam a nevét nem is nagyon tudtam rájönni, hogy mivel is állok szemben. Jobban megfigyelve egy nagy izé furcsa csápokkal fűszerezve. Ebben a házban valahogy semmi sem úgy nézett ki, ahogy annak kellett volna. Egy pillanatra megtorpantam. Lehet, hogy nem a legjobb ötlet nekirontani valaminek, amiről a nevén kívül semmit nem tudok.
Tétovázásomból viszont közeledő léptek zaja riasztott fel. Túl sok időt pazaroltam el. A vállam felett egy gyors pillantást vetettem a közeledő csapatra aztán megindultam a „tök” felé. Úgy tűnik mind egy darabban jutottak át az előző termen, és remélhetőleg besegítenek majd a csápos ellen. Még az is lehet, hogy gyorsan el tudom intézni, ha a csápjait kapom el. Ha pedig ez nem válik be, akkor lehet, marad a hosszadalmasabb, de biztos módszer. Végül mikor elértem négy gyors csapással próbáltam megszabadítani a csápjaitól mielőtt védekezésbe váltottam volna. A többieknek is jusson belőle…  ha még él.

//Ehh… ><” Bocs hogy megint rám kellett várni de az utóbbi napok(/hetek) nem egészen a tervek szerint alakultak >< //

Keményen visszavágott a csápos, de már érkeztek a többiek hogy besegítsenek és miután az első rohammal levittem sárgába már azt vártam, hogy kis is végezzék. Luft, luft, luft. Hát veletek aztán sokra megyek… Végül a küldetésadónknak sikerült belesebeznie egyet bár sokat ő sem vett le. Úgy tűnik ideje mozgásba lendülni, mert ha így folytatják a professzor már a világ másik felén lesz, mire elindulunk. Ismét megindultam a tök felé de ezúttal már jobban figyeltem a csápjaira.

Második nekifutásra már jobban vigyáztam a csápokkal és sikerült is elkerülnöm őket, miközben befejeztem, amit elkezdtem és hamarosan már nyoma sem volt az ellenfelünknek. Rögtön tovább is indultam elég sietős léptekkel haladva, de a többiek is könnyen tarthatták a lépést, ha egy kicsit szedték a lábukat. Nem tetszett hogy Abrahamnek is sikerült lesérülnie bár tény hogy többet segített, mint a csapat, akiket azért szedett össze, hogy megoldják helyette a feladatot.
Nem tartott sokáig, míg elértük a következő termet. Az idióta lovag persze rögtön a vízben landolt és kapott volna egy facepalmot, ha úgy éreztem volna, hogy legalább ennyit megér… de nem. Lazán átugorva felette érkeztem meg az egyik csónakba, ami szép lassan meg is indult előre. Időközben a kislány is elkezdett magyarázni és csak fél füllel hallgattam a tervét de hamar megtaláltam benne a nyilvánvaló hibát.
– Először is hadd kezdjem, azzal hogy a vörös neve Kazuma. - kezdtem bele fennhangon hogy mindenki jól értse. - Másodszor… ha valaki megtalálja a profot, üzen nekem. Végül pedig… - fordultam az idegesítő lovag felé. - ha a közelembe mersz jönni kicsinállak. - mondtam a lehető legvészjóslóbb hangon és bizony komolyan is gondoltam. A kislány legalább olyan bolond, mint a lovag, ha azt hiszi, hogy én majd vele fogok csónakázni. Remélhetőleg kiismeri a szabályaimat, mielőtt megint valami hasonló ostobaságot ejt ki a száján.
– Oh… és mielőtt elfelejteném! Ha Abraham meghal, azt ajánlom az se jusson ki élve, aki vele van. Remélem érthető voltam...
Ezek után, ha a lovag meg is próbált utánam jönni, akkor először egy laza mozdulattal a vízbe lököm, ha pedig erősködik, akkor egy vágást is könnyen szerezhet magának. Egyikük sem hiányozna, hogy a nyakamban lihegjen de a lovag meg aztán a "csapat" legalja. Felkaptam az evezőlapátot és morogva vettem tudomásul, hogy kicsit változtatnom kell a régi evezési stílusomon. Remélhetőleg az erőm és a gyorsaságom kipótolja majd a két kezes evezés hiányát. Kezdetnek a látás és hallgatózás jártasságommal próbáltam bármilyen gyanús jelet felfedezni, amiből következtethetnék arra, hogy merre ment a prof és megindulhassak én is arra, de ha nem láttam semmi ilyesmit, akkor megcéloztam jobbról a második járatot.