Nagy tó

Gyűlytögetni akartam. Fontosak a vacsorához a finom falatok. És ha ismét bentót akarok csinálni, akkor ahhoz ugyan elengedhetetlen a fincsi halacska. Így úgy döntöttem hogy bizony a tizenegyes szinten lévő hátacskám helyett teszek kitérőrt és a tizes szinten horgászok egyett. Igen, így lesz a legjobb. Neki is álltam, kölcsönöztem botokat, nem is egyett hanem mindjárt kettőt. Kellemetlen lenne visszatérni egy halacsa álltal vízbe rántott bot miatt. Így az egyiket félre tettem, a másikkal meg ügyködtem egy ideig, mire rájöttem hogy, hogy is működik igazán. De sikerült! Most már csak a bedobás és a szerencsés fogás várása maradt hátra… Hiába, unalmas egy sport vagy mi ez…>.> Buli addig amíg ráharap valami, de addig csakis az unalmas várakozás marad hátra… Leültem hát török ülésbe a botomat megtámasztva és vártam… a tó aprócska hullámjain pihentetve a szemem, egészen addig amíg be nem káprázott és valami hatalmas sötét foltot pillantottam meg elúszni… Hallhoz képest hatalmas volt, mint valami nagy bálna vagy ilyesmi, csak feketében. Pislogtam párat majd megdörzsöltem a szemem… Biztos csak kárpázhatott, mivel utána nem láttam semmi hasonlót… Úgy döntöttem jobb is ha nem a víz felszínét bámulom, hanem magát a környezetemet kezdtem el tanulmányozni… Minden zöld és barna, na meg homokszín…>.> Egyedül egy lila valamin akadt meg a szemem…>.> Nos… kezdtem azt hinni hogy megint képzeldődök, de rá kellett jöjjek hogy nem. Megmozdult. oO Az a lila valami mocorogni kedzdett… kedztem félni hogy netán valamiféle szörnyike lehet, hisz olyan messzire nem látok el tisztán… így úgy döntöttem felfedezem a felfedezettemet. Így meg is indultam fel, pár méterrel arrébb kezdett kitisztulni a kép, és hogy egy játékossal van dolgo. Megörültem. *-* Igazán örültem hogy talán lesz társam és nem fogok unatkozni, talán ismét megismerhetek valakit, esetleg a barátom is lehet majd.*-* De nem éltem bele magam, hisz jártam már meg mindezzel…>.> De az esélyét sem szalaszthattam el, így oda léptem hozzá köszöntem neki, majd megkértem hogy csatlakozzon hozzám ha van kedve. De mire válaszolhatott volna minderre, a pecabotom mozogni kedzett, majd szépen lassan közeledni a tó felé. QQ Nem akartam hogy elússzon a fogásom, a botomról meg nem is beszélve. Oda szaladtam, majd rágnatni kezdtem visszafelé. ><
- Öhmmm. Segíts kihúzni! – Szólok oda a lánynak mikor felajánlja a segítségét. Hiába van súlyemelés kettőm, ez mégis kifogna rajtam?! Kedzed félni mi lehet a horog végén.>.> Majd amint kihúztuk volna… elszakadt a damil, és elúszott a vacsorám…QQ
- Ohhhh… ez nehezebb mint gondoltam!... – Dőlök hátra, majd felülök törökülésbe.
- A nevem RenAi. – Mutatkozok be.
- De szólíts csak Ai-nak mindenki így hív. – Magyarázom.
- Mi járatban erre? – Kérdezek.

Előzmények

Ki gondolta volna, hogy egy sátorban is lehet olyan jót aludni mint egy pihe-puha ágyikóban biztonságban a céhházban. Igazuk volt, nem kellett aggódnunk, hogy álmunkban beugrik a sátorba egy vadállat, vagy egy erre kószáló vöröske megtámadna minket. Viszont jobban belegondolva tényleg felesleges volt az aggodalmam, ugyanis éjszaka nem túl valószínű, hogy pont erre kóborolna bárki is, egyedül pedig hatalmas felelőtlenség lenne megtámadnia egy sátrat, úgy hogy semmi információja nincs arról, hogy kik vannak odabent, és hányan. Szóval talán túlságosan is nagy volt a kezdeti aggodalmam. Szerencsére nem is stresszeltem túl magam ezen a témán, ugyanis teljességgel megbíztam Shu és Timidus korábbi tapasztalataiban. Körülbelül hét óra lehetett amikor ébredezni kezdtem, nem szoktam túl sokáig ágyban maradni, kivéve ha ráérős napom van. Ez viszont ma nem így volt. Már este is miközben hallgattam a történetet eszembe jutott a reggeli kérdése. A lány főzte a vacsoránkat, ami nagyon finomra sikeredett, mégsem hagyhatom rá, hogy ö főzze a reggelinket is. Meg persze, mindenki szereti a meglepetéseket. Ugyan nincs kimaxolva a jártasságom, de talán ezen a szinten is összeüthetek egy finom reggelit, anélkül, hogy odaégetném. Rövid idő alatt el is készültem mindennel amit szerettem volna, elégedetten néztem végig a munkámon, szépen elrendezve a tányérokon a tojást, gondosan felsorakoztatva egymás mellett hosszában szeletelve a paprikát, és szép formásra vágva a paradicsomokat, és persze a tányérok mellé egy bögre gőzölgő teácskát is tettem. Ezúttal direkt elhagytam a szokásos csészéimet, mert a bögrékből sokkal könnyebben lehet inni, és talán Timidusnak sem fog gondot okozni. Ha pedig mégis akkor pillanatok alatt át tudjuk neki önteni egy mély tálkába. Még egyszer megbizonyosodtam arról, hogy semmit sem felejtettem el, majd a sátorhoz sétáltam, majd óvatosan félrehúztam, hogy a nap sugarai ne árasszák el az egészet. Tudom milyen rossz érzés amikor az ember alszik és a semmiből egy erős fénysugár megvakítja.
- Jó reggelt! Csináltam reggelit, remélem szeretitek a tükörtojást. - mondtam mosolyogva, azonban kicsit meglepődtem. Nem azon, hogy már ébren voltak, sokkal inkább azért mert a lány sírt. Egy pillanatig nem tudtam mit csináljak, majd előkaptam egy zsebkendőt, és felé nyújtottam. - Történt valami? - fordultam Timidus felé, nem értettem mi lehet az oka annak, hogy sír.
- Ha a tojást nem szereted talán készíthetek valami mást is akár. Talán még van egy-két dolog a tárgyaim között amit felhasználhatok. - viccelődtem picit, hátha jobb kedvre derül. - Vagy esetleg rosszat álmodtál? Ha akarod beszélhetünk róla, én szívesen meghallgatom. - valójában ha valakinek szoktak rossz álmai lenni az pont én vagyok. Meglepő, hogy amióta a játékban vagyok, ezek az álmok elég ritkán fordulnak elő, és cseppet sem olyanok mint amilyenek voltak. Amíg régen véletlenszerű helyeken, ismeretlen emberekkel, addig most rendszerint valamelyik családtagról szólnak.
- Oh tényleg! Arra gondoltam, hogy elmehetnénk ahhoz a tóhoz amit Timidus emlegetett tegnap. Biztos vagyok benne, hogy jól ellennénk! Reggeli után, ha gondolod összerakjuk a sátrat és mehetünk is. - újságoltam el a hírt, ami biztosan nem volt új számára.

A sátorba lépés után picit megdöbbentett, hogy sír a lány, mondhatni én is lesokkoltam egy pillanatra, ugyanis sosem voltam túl jó az ilyen helyzetek kezelésében. De ennek ellenére is gyorsan észbe kaptam és egy zsebkendővel kínáltam amit el is fogadott.
- Oh! Nagyon megijesztettél, azt hittem valami baj van. - hatalmas szikla gördült le a szívemről amikor először a sárkány, majd a kislány nyugtatott meg, majd köszönték meg az ételt. - Nincs mit. - mosolyogtam rájuk, majd kiléptem a sátorból, és helyet foglaltam. Természetesen az ételhez nem kezdek hozzá, az illetlenség is lenne, meg sokkal jobb együtt enni. Egy kicsit várni kellett, hogy Shu előbukkanjon, de ezt cseppet sem bántam, ismerve a lányokat, egészen biztos, hogy ö is csak szerette volna picit megnyugtatni magát, és eltüntetni a vörös foltokat a szeme alól ami a sírás után maradhatott. Odakint sem egyszerű, főleg ha nincs az embernél kellő mennyiségű alapozó... A sátor felszámolása is egy új tapasztalat volt számomra, de valójában könnyebb dolgokat szétszedni mint összerakni. Itt sincs máshogy a helyzet, a fontosabb összetevőket csak kikapkodjuk, leengedjük a köteleket, utána csak gondosan össze kell rakni, meg hajtogatni az alkotóelemeket és mehet is a felszerelések közé.
- Yosh! Akkor már csak meg kell találni azt a tavat. Nem lehet túlságosan messze, de azt hiszem jobb lenne ha Timidus vállalná el a vezetés szerepét. Végtére is ö találta korábban is nem igaz? - egy nyújtózás közben daloltam el ma már sokadszorra a tervet. A hangomon hallatszik az izgatottság, és már legszívesebben ott lennék a hűs vízparton, hogy néhány új falfajra vadászhassak. De talán más izgalmas dologra is bukkanhatunk.
- Szerinted vannak olyan vízinövények amik jók lesznek kristályíráshoz? - Végignézve a felhasználható növények kis listáján, egészen biztos vagyok, hogy van esélyünk akár újfajta növényre bukkanni ami magasabb szinten jól jöhet.
- Amúgy eszembe jutott, hogy este említetted, hogy érdekel milyen is egy tanuki. - tartottam egy pillanatnyi szünetet, hogy felfrissítsem az emlékeimet. Nem egy mai történet az biztos... - Egy küldetésen találkoztam vele, picike volt, és fürge, na meg persze bűzlött a piától. - nevettem el magam, - Viszont úgy emlékszem nem szerette a fiúkat, mert csak a lányokkal foglalkozott. Azt hiszem annyi fejtörést okozott nekünk, hogy egyáltalán nem foglalkoztunk azzal, hogy milyen kis cuki lehetne. - végül is ki lehet aranyos miközben perverz dolgokat mondd és meg sem lehet közelíteni az alkohol erős illatától? Még most is rossz érzés fog el attól, ha arra gondolok, hogy a halak között volt a kulcs...
- Mindenesetre eléggé mosómedvés feje volt. Szóval ha máshol találkoztam volna vele lehet, hogy túljárt volna az eszemen. Nehéz megkülönböztetni, egy nyestkutyától, vagy valami más hozzá hasonló állattól.

Shu elnézést kért, de nem igazán értettem miért, ugyanis nem tett semmit. Mosolyogva megráztam a fejem, nem lenne okom haragudni rá. A reggeli jól sikerült, legalábbis az izlésemnek megfelelt. Végtére is én magam készítettem, ezért elég nagy baj lenne ha pont nekem nem jönne be. Kicsit aggódtam, hogy nekik nem fok annyira jól esni éppen ezért, de talán az aggodalmam volt túl nagy. A sátrat gyorsan szétkaptuk, és miután Shu elpakolta indulhattunk is.
- Gondolom már az egész környéket felfedeztétek, ezért nem igazán tudna újat mutatni ez a szint. - nevettem fel, legfőképp azon, hogy tényleg mennyivel le vagyok maradva hozzájuk képest. Amíg az én térképemen csak néhány megosztott részlet látszik, a bejárt útszakaszon kívül addig ők sokkalta részletesebb képet kaphatnak azzal, ha szétnéznek rajta. - Tudtam, hogy számíthatok rád. Akkor irány a tó! - szóltam fel Timidusnak, és a szokásos tempóban menetelgettünk is, út közben elmeséltem a tanukis élményem amin Shu jókat derült.
- Hínárral én is találkoztam már, habár nem pont horgászat közben. Viszont tényleg jó lenne ha lennének olyan növények amiket horgászattal is pikk-pakk összeszedhetnénk. - habár ahhoz tényleg lehet nem ártana egy kertészkedés jártasság is, mert az csak nem lehet elég, hogy kifogjuk, és máris van egy növényünk... Kayaba cseles, ezért kitelik tőle, hogy ezzel is nehezíteni a dolgunkat. De a kinti élet sem különb, szóval itt sem várhatja el az ember, hogy minden az ölébe hulljon, és abból termeljen amit akar.
- Most, hogy mondod tényleg lehet benne valami. - nevettem fel, a fiú nevét elég régen hallottam már, de ezek szerint még él. - Nem is volt félelmetes, inkább csak taszító. Szerencsére rám nem mászott és próbált mindenféle perverzséget művelni. - Na meg persze ahogy egy részeges embert is kerülök, ugyanúgy a sakétól bűzölgő tanuki sem volt vonzó jelenség számomra. Nem is bánom túlságosan, hogy nem tudtam közelebbről is megnézni.
- A mosómedvéknek kisebb a farka ugye? - kérdeztem, nem voltam benne egészen biztos, hogy erre gondolt különbségként, mert nem is emlékszem, hogy pontosan mekkora lehetett annak a piás fenevadnak. Közben már látszani kezdett a tó is, majd amikor már elég közel sikerült jutni hozzá, elkezdtem rohanni.
- Megérkeztünk! - kiállítottam fel, már amúgy is kezdtem fáradni, szóval sikerült pihenő nélkül eljutni a célállomásig. Picit szétnéztem, hogy hol lenne a legalkalmasabb a horgászatot elkezdeni, előkaptam a megszokott botot, és egy vödröt is.
- A kifogott halakat nem lehet sajnos visszadobni, úgy mint ahogy a vadászatnál elengedjük az állatkákat, szóval azt hiszem az lesz a legjobb ha eladom őket a Kezdetek városában. - De talán egy polip, vagy egy keszeg kevésbé szerethetőbb mint egy nyúl, vagy macska. Meg szívesebben is fogyasztják az emberek...

/sünhal/

/Tonhal/

Mosolyogva figyeltem ahogyan, egy rövidke, kérdésemre milyen nagy izgatottsággal tudott, egy elég hosszú és összefüggő beszédet lefolytatni. Jó volt hallgatni, ahogyan ekkora élvezettel beszélt a szafariról.
- Én inkább nem próbálnék meg úszni a halakkal. Nem vagyok túl jó úszó, habár szeretek a vízben lenni ettől függetlenül. Valahogy vonz a nagy kékség, nem csupán látványra, vagy arra, hogy érezhessem a hűs víz érintését a testemen. Sokkal inkább fel akarom fedezni mit is rejt valójában. - mennyi hajóroncs, mennyi állat, tömérdek kincs és felfedezetlen rész, minden egy hatalmas kék fátyollal elfedve. De persze azért nem szeretnék csak ilyesmivel foglalkozni, sőt talán ez maradna amolyan hobbi a későbbi életemben, ha úgy adódna.
- Ühüm, én is szeretem ezt a békés és nyugodt oldalát. Hogy ha tudom előre, hogy nincs semmi dolgom akkor én is szívesen sétálok a természetben. Persze vadászni meg halászni nem annyira szoktam, és most már egyedül biztos nem is kezdek hozzá. Társaságban sokkal jobb ilyesmit csinálni. - Persze néha jó az egyedüllét is, kell egy kis magány, picit elzárkózni az emberiségtől és elmélyülni nyugodtan egy gőzölgő tea mellett a gondolataimban, anélkül, hogy bárki is megzavarhatna ebben. A bot elővéve, vödör mellettem, és alig telt el pár perc máris az első dolog a horgomra akadt. Sünhal. A lányt hallgattam fél füllel, közben pedig azon dolgoztam, hogy leszedjem a halat, és a vödörbe hajíthassam.
- Lehet, hogy most így van. Régen amikor én kezdtem kristály írni, akkor elég komoly üzletek folytak a Feano levelekért. Valahogy minden jó kristályhoz az kellett, és elég ritkává vált az a növény. Nem lepne meg ha négyes vagy ötös tieren megint előfordulna valami hasonló. - Kicsit rossz is visszaemlékezni, arra az időre amikor konkrétan meggazdagodhatott abból valaki ha néhány levelet eladott jó pénzért. Cseppet igazságtalanul hangzik, viszont így még a termékek árai is felmentek, amik pedig ezért annyira nem fogytak. Legalábbis a céhesek megcsinálták maguknak és a céhen kívüliektől nem annyira vették.
- Szerintem azért elég sokan vannak akik magáért a táj szépsége miatt is elmászkálnak a szintekre, és nem csak a farmolás és gyűjtögetés érdekli őket. - gondoltam itt elsősorban magamra, de ott volt akár Chan is példának. Vele például anno pont egy tavacskánál futottunk össze, és ö még csak pecabothoz sem ért.
- Amúgy a jelvények végesek nem igaz? - kérdeztem vissza, nem értek túlságosan hozzájuk, de mintha a lány valami hasonlót említett volna valamikor. - Szóval valószínűleg egy idő után kifogynak belőlük. Szóval előbb utóbb mindenképpen meg fog változni a tömeg gondolkodása... Vagyis, ha már nincs miért horgászniuk akkor csak rájönnek arra, hogy más is van az életben nem csak a pénzt és az értékek. Nem igaz? - Ha elfogynak az izgalmak akkor már végre törődhetnek azzal ami valójában a szemük előtt van, és nem csak a jelvények felhalmozására. A mosómedve témát elég jól kibeszéltük, és azt hiszem elég jól át is tárgyaltuk a farkukat ahhoz, hogy legközelebb már kilométerekről tudjam, hogy mivel is állok szemben. Nem mintha eddig gőzöm se lett volna arról, hogy tanuki, vagy mosómaci, csak így kicsit mégis csak pontosabb leírás társult a fejemben a két állatka képéhez.
- Igazad van. De jobban szeretem úgy csinálni a dolgokat mintha odakint lennék. Valahogy olyan megnyugtató érzés. Eleinte én sem szerettem azt amikor le kell szerelgetni a halat a kapós bigyóról - éppen nem jutott eszembe a neve,  ezért inkább körülírtam a kis fémtárgyat - De nem bízhattam mindig mindent másokra, szóval... megtanultam . -nyújtottam ki a nyelvem, kis huncut hatás is megvolt.
- Nem akarod te is megpróbálni? - pillantottam először a lányra majd a botjára.

Vicces, hogy pusztán a megfelelő jártasságok kiválasztásával és megfelelő szintre való fejlesztésével micsoda képességekhez is juthatna az ember. Tegnap a detektívvé fejlődés, ma pedig a búvárkodás. Tényleg érdekes gondolat, egészen biztos vagyok abban is, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek akik erre már rájöttek, és biztosan ki is próbálták már páran ezeket.
- Szerintem lehetetlenség lenne kimondani egy könnyebb városka nevét is, a víz alatt. - habár nem mintha olyan rövidek lennének a városok nevei, Tolbana, Miracle, nem vagyok benne biztos, hogy ki akarom ezt próbálni. - De talán majd idővel lesz víz alatt lélegzős kristály is, ami majd lehetővé teszi ezt nekünk. - nem kizárt, hogy egyik másik szint végig be lesz borítva tengerrel, pont mint a négyes is. Sőt lehet a víz alatt is vannak városok... Pont mint Atlantisz.
- Eszembe jutott valami! A négyes szint főleg vízből áll... és kevés a bejárható terület rajta, lehet, hogy a víz alatt van a többi része. - izgalmas gondolat, de talán még inkább izgalmasabb lenne áthajózni a szintet, és random helyeken vízbe merülni. De ehhez még nem ártana néhány ehhez használható eszköz. Na meg persze az is benne van a pakliban, hogy Kayaba és az emberei ennyire nem gondolták át, és valójában semmi sincs ott, csak feketeség.
- Én azt tapasztaltam, hogy az úszás körülbelül annyira megy mint odakint is. Szóval nem kizárt, hogy ha valaki nem tud úszni akkor idebent sem fog. De talán egy max szintes akrobatikával megoldható lenne. - elmerengtem a gondolaton, biztosan akadna valaki aki elég magas szinten van, hogy ezt letesztelje. Viszont mi arra a garancia, hogy pont olyan ember vesz drága akrobatikát, aki amúgy sem tud úszni?
- Talán jobb is az, hogy ha csak néhányan járnak ki élvezni a tájat, és szórakozni, minthogy mindent ellepjenek az emberek. Én is szívesebben horgászok egy baráttal, vagy ismerőssel, mintsem idegenekkel akikkel még csak beszélgetni sem tudok. - mosolyogtam a lányra, közben ráeszméltem, hogy még mindig nem dobtam be a vízbe a horgom. Gyorsan túlesve ezen folytattam is ott ahol félbehagytam a beszédem - Bááár... azt hiszem, nem lenne annyira nehéz beszélgetni valaki idegennel sem.. Legalábbis nekem nem. - A  halak nem igen akarnak fennakadni. De ami késik nem múlik... Közben hallgatom a válaszát a feano levelekről, elnevetem magam. Vicces, hogy még mindig ez a levélke akadályozza a növényekkel foglalkozók munkáját. Viszont annak örülök, hogy jóval könnyebb dolguk van mint nekünk volt annak idején.
- Rendben van, majd leakasztom neked. Viszont nem vagyok benne teljesen biztos, hogy vissza lehetne utána őket dobni. A horog vége kampós, hogy ne tudjon belőle könnyen kiszabadulni. Szóval lehet túl nagy sérülést ejtenénk rajtuk. Erről jut eszembe, mennyi életpontjuk lehet a halaknak? - feltéve ha egyáltalán nekik van ilyenjük.

Már egy ideje a vízbe dobtam a csalit, de még mindig nem harapott rá semmi sem. Csalódottnak éreztem magam, főleg amiatt, hogy én már korábban is horgásztam, és ennek ellenére sem sikerült most kifognom semmit sem... vagyis a sünihalacska kivételével semmit sem. A víz szépen fodrozódott, jó érzés volt figyelni, és még a téma is afelé terelődött, hogy vajon mi is rejtőzhet a kék mélységekben. Nem lenne meglepő, ha városok, régi romok, hajóroncsok, esetleg mindenféle eddig fel nem fedezett életformák rejtőznének. Kíváncsian fürkésztem, azonban nem kalandozhatott el túlságosan a tekintetem mert bármelyik pillanatban fennakadhatott egy kósza halacska, és a vödrömben landolhat. De ez nem így történt. Már-már unalmassá vált, hogy amíg nekem egyetlen hal sem mászott a horgomra addig a lányka folyamatosan kapta ki őket a vízből. Mintha csak valami ismeretlen varázslatot kántált volna a botjára és emiatt a tavacska minden lakója szimpátiát érezne iránta. Persze tudom, hogy ez nem így van, és a lány sem nyúlna ilyen tisztességtelen módszerekhez.
- Egyetértek! Ha szerzek ilyen receptet azonnal gyártok magunknak ilyen kristályt és meglessük mi is rejtőzik a víz alatt! - izgatottan magyaráztam, kicsit talán túlságosan is  elragadott a hév. De annyira tetszett a gondolat. Mi lehetnénk az elsők akik odalent járnának. Feltéve persze, ha én leszek az a szerencsés aki rábukkan arra a kincset érő receptre, ha egyáltalán létezik.
- Hmm igazad lehet. Hülyeség lenne ha szét kellene kaszabolni ahhoz egy halat, hogy megszerezze bárki is. Na meg persze kinek lenne rá szíve? - hülye kérdés volt, és erre azonnal rá is eszméltem amikor kimondtam. Sok kincsvadász, mindenki akinek jelvényekre fáj a foga. Csak döfködnék naphosszat a kis halacskákat. Erre még nekem sem lenne gusztusom. Beleborzongok a gondolatba. - Jó talán ez hülye kérdés volt. Tuti, hogy ez még nem rettentené el a horgászokat...  - viszont a mondatot nem tudtam befejezni mert megmozdult ismét a zsineg, és a már megszokott mozdulattal rántom ki a vízből. De meglepetés fogad a végén, nem üres, hanem egy tintahal csüng rajta.
- Végree. Már kezdtem azt hinni, hogy kifogtad a tó összes halát. - nevettem el magam. Kezd visszatérni a szerencsém. Egy szép példány. Leszedtem és már dobtam is be újra a habok közé.
- Na még egyet... -mormogtam elszántan. - a mai szerencseszámom a három lesz. Érzem, hogy következőnek valami hatalmasat fogok. Valamit ami legalább akkora mint egy elefánt! - elszántságom határtalan. Nem arról vagyok híres, hogy feladjam a versenyt ilyen hamar. Még akkor sem ha már veszni látszik a dolog. Amíg élvezem addig nincs vele semmi probléma. Dee mégsem maradhatunk itt egész nap, mert akkor nem lesz rá alkalmam, hogy megnézzem a boltot.
- Íjásznak lenni vicces lehet. Messziről lenyilazni bármit. Izgalmasan hangzik. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mért nem azt választottam... De szerintem közelharcban erősen hátrányba kerülnek. Talán ez lehet az oka annak, hogy kevesen használnak íjakat...

//tintahal//

A vízalatti kalandozás gondolatába olyannyira beleéltem magam, hogy szinte már szállok a fellegek között. De úgy tűnik nem én vagyok itt egyedül aki izgatott lett, a lány szinte ragyog. Ez el lett döntve, ha léteznek ilyen dolgok akkor mi leszünk azok akik felfedezik.
- Persze, hogy mi hárman. A két ember egy pár, a három már társaság, a négy az viszont már tömeg. Hárman bőven elegendőek leszünk a nagy felfedezésekre. Feltankolunk egy csomó kristályt meg potit, hogy minden eshetőségre legyen tartalékunk. - viszont a lánynak igaza van. Lehet, hogy magasabb szinten már Kayaba és a programozóbrigádja már előkészült néhány újdonsággal nekünk, ami teljesen megváltoztatja majd a játékról látott képünket. Az sem lepne meg, hogy ha a víz alatti szintre a teleportálás pont a tenger mélyére történne, és akkor elég nagy bajban lennénk. Se teleportkristály, sem pedig menekülés. Beleborzongok a gondolatba is, hogy ez megtörténhet. Mi lennénk a szint első vizithullái...  Kell az a kristályrecept ha addig élek is.
- Mindenesetre, szerintem semmi szükség másokat is hívni. Addigra bőven fejlődünk még, és ha addig nem emelkednek túlságosan a nyersanyag és felszerelés árak akkor nem is kell félnünk attól sem, hogy elavulnak a dolgaink. - ugyan nem tudom miféle eszközök vannak a lány birtokában, de tudván, hogy YJ-es nehéz lenne elképzelni, hogy holmi tier egyes cuccban mászkál. Meg elég bátor, hogy a szabadban aludjon, ezért egészen biztos, hogy ha más nem a fegyvere nem  semmi. Óvatosan a lányra pillantottam, de rá kellett jönnöm, hogy így látszatból nem igen fogom megmondani miket is hordhat. Főleg mert nem is biztos, hogy teljes felszerelésben áll mellettem.
- Még én sem. - válaszoltam Timidusnak - Viszont szerintem izgalmas lehet. Távolról feléd lő pár tucat nyilat, majd az ügyességre bízva kikerülsz amennyit csak lehet. - Viszont tényleg... megfelelő képességekkel pite lehet legyőzni. Elég egy jó méreg, vagy képesség és bamm. - fura hanghatás kiadása is megvolt. Ezt is lehúzhatjuk a listáról... A halak pedig továbbra sem pattognak bele a vödrömbe mint Shunak. Vállat vontam és türelmesen fürkésztem a kékséget.
- Viszont. Szerintem nem csak egy íjásznak lehet előnye abból, hogy eltalál messziről. - simítottam végig a kezem a gyűrűmön, persze közben szorítottam a botot, hogy véletlenül se essen be a vízbe. Majd egy bumeráng alakját ölti a drágaságom. - Egy Bumeránggal, vagy dobócsillaggal is le lehet szedni a repülő célpontot. Csak jól be kell célozni. - lendítettem meg a kezemben fegyvert, mintha dobásra készülnék, de végül mégsem hajítottam el.
- Persze ha dobócsillag nem jön vissza magától.. a bumeráng pedig... Szóval felléphetnek problémák. Ezért én inkább maradok a közelharcnál, ha arra kerül a sor.

Fel sem tűnt a nyelvbotlásom,  csak mondtam, és mondtam, és megint csak mondtam a magamét. Mindenféle témába belefolytunk már, részemről pedig legapróbb bizalmatlanság sem kezdett születni az idomár lányka és társa felé. Sőt mi több, minél tovább dumálunk annál inkább úgy érzem, mintha régi ismerősök, vagy barátok lennénk. Ismerem a kedvenc sütijét, a szabadidős tevékenységét, és még egy kevéskét magáról a lányról is. Persze mindkettőnknek vannak olyan dolgai amikről nem szívesen beszél, de azt hiszem ezeket a témákat sikerült elég jól kikerülni, ami több mint jó. A lány kijavította az iménti nyelvbotlásomat. Egy pillanatra belepirultam, ugyanis fel sem tűnt, hogy mit mondtam annyira beszéltem, majd a pirulásom tova is szállt, amikor Shu is kuncogni kezdett, csatlakoztam hozzá.
- Bocsi, bocsi. Néha csak úgy jönnek a szavak, és annyira belefelejtkezek a beszélgetésbe, hogy fel sem tűnik ha valami ökörséget mondok. Remélem nem haragszol Timidus. - mosolyogtam rá a sárkányra. Közben a vizet pásztázom a tekintetemmel. Bármelyik pillanatban kapásom lehet, és nem lenne jó ha elszalasztanám. A versenyben már alulmaradtam. A lánynak csak úgy pattognak ki a vízből a halak, amíg nekem alig-alig akar valamicske fennakadni a horgomra. Micsoda pech.
- Anat sok mindent mondd. De ö is ugyanúgy elmászkál egyedül. Mi legalább nem egyedül hanem hármasban megyünk majd. - egy pillanatra meglepődtem a lány mondandóján, majd elnevettem magam - Dehogy is. Nem vagyok túl magas szintű. Legalábbis Anatékhoz képest én éppen, hogy elértem a tizennyolcas szintet. Nem vagyok oda a harcokért, küldizni is csak akkor járok el ha kedvem támad rá. Persze vannak olyan dolgok amiken kötelességemnek érzem, hogy ott legyek, na meg persze nem szívesen maradok le a fejlődésben sem az átlagtól. - hablatyoltam össze vissza. De meglepett, hogy a lány magas szintűnek hitt. Eddig csak a Kezdetek városában tűntem ki az öltözékeim, főleg a páncélom miatt, a sok kicsitől. Ha nem járnék ajánlanám fel a segítségem mindenféle miniboss-on akkor talán fele ekkora szinten lennék. Ugyan nem szívesen gyepálom őket, de Anat is megmondta, ha nem teszünk valamit akkor idővel rosszabbak is lehetnek mint egy-egy terembe zárt szörnyeteg. Azt pedig nem szeretnénk.  Főleg nem egy Reynail féleséggel összefutni megint. Már a puszta gondolat is megborzongat.
- Szerintem csak akkor éri meg eldobni a fegyvert, hogy ha teljesen biztosak vagyunk benne, hogy betalál. Vagy szükséges egy képességhez. Láttam már küzdőtéren, hogy lovagok úgy hajigálják a bigyóikat, mintha gumiból lenne. - Habár az már más kérdés, hogy mennyiszer is értek el vele valamit... - Valójában az én képességemmel elég hasznos az, hogy ha jó messzire dobom el a fegyverem. Menekülésre például tökéletes. De persze, ott vannak azok az esetek amikor nem aktiválódik...

Nem vártam mást Timidustól. Nem haragudott meg a nyelvbotlásért, és ahogy máson sem ezen sem akadtunk fenn, bocsánatot kértem, ö pedig a kis jelzésével tudomásomra adta, hogy elfogadta azt. Minden megy tovább, ahogyan kell. Mért ne menne? Hiszen nem történt semmi eget rengető. A lány úgy tűnik meglepődött kicsit amikor említettem, hogy nem vagyok oda a küldetésekért, meg hasonló dolgokért. Picit én is meglepődtem, hogy ennyire hiperaktívnak tűnnék, vagy valami hasonló? Magamat mindig is lusta embernek tartottam, aki kényelmes életet él. Unalmas és felesleges élet. De a korábbival ellentétben most már minden más. Vagyis nem teljesen minden de sok minden.
- Ah Azt hiszem kapásom van. - lepődtem meg, ezúttal az nálam kapott először a halacska, és biztosan egy nagy darab. - És ez már biztos, hogy legalább egy elefánthal! - kiálltok fel, miközben harcolok a halacskával. Húzom, tekerem, rángatom, majd végül a magasba lendítem, és immár a felszínre tör az a valami amivel egészen idáig küzdöttem. Óráknak tűnt, de csak pár másodperc lehetett. A horgomon egy aprócska korall darabka csüng.
- Eh.. Ez valami varázslat. - lepődök meg, vizsgálom, alaposan szemügyre veszem a korallt, még mielőtt leszedem. - Jó nekem ennyi elég volt ebből. A óriás halacskám várhat. - nyújtózok. Lehet beakadt valamibe, és ott ragadt fel? Már mindegy. A lányra pillantok, picit elgondolkodom azokon a dolgokon amiket említ. Kissé különös. Majd érkezik is Timidus kérdése ami picit megmosolyogtat. Várok egy pillanatot.
- Mert nincs más választásom. - pillantok félre, majd a sárkányra - Amikor elkezdtem a játékot, kényelmes életet akartam élni. Beköltöztem egy szobába, fizettem a lakbért, finomakat ettem, jókat beszélgettem. De... melyik játékos az aki nem akar legalább egyszer küldetésre menni? - hát persze, hogy mindenki legalább egyszer ha nem többször, kiszúr valami szimpatikusat a tábláról, vagy egy plakátról, és szerencsét próbál, hogy legyen miből megélnie. - Körülbelül nyolcan lehettünk. Különváltunk, és pár perccel később az egyik magasabb szintű idomárt felakasztva találtuk a lépcsőházban, az életpontjai lecsökkentek és mielőtt bármit is tehettünk volna meghalt. Ami pedig a legszörnyűbb, hogy tehettünk volna ellene. Csak gyorsabbnak kellett volna lennünk. Talán elég lett volna egy nyomkövetés, vagy hallgatózás jártasság. Vagy akár egy kissé több pont a gyorsaságra... - a mondatot nem fejezem be. Kissé túlságosan is belelendültem a magyarázásba, és az érzelmek is feltörtek. Nem jó dolog ilyesmiken agyalni. Főleg azok után, hogy milyen régen is történt mindez, és azóta már legalább egy tucatnyi alkalommal megpróbáltam bemesélni magamnak, hogy nem az én hibám.
- Nem akarom, hogy még egyszer valaki előttem haljon meg, amikor lenne lehetőségem segíteni. Bármennyire is utálok, vagy undorodom dolgoktól. Nem akarom azt látni, hogy egy barátom, egy ismerős, bárki neve le legyen húzva azon az átkozott "emlékművön". - kicsit felkaptam a hangom. Talán a kelleténél túlságosan is. Elragadtak az érzelmek. Nem kellene, nem szabad. Megköszörültem a torkom és ismét feléjük pillantottam.
- Bocsánat... Kicsit talán túlságosan is elragadott a hév.. - kicsit elszégyelltem magam. Nem kellene ennyire ráborítanom valakire az érzelmeim, meg a gondolataim. Talán egészséges, de csúnya dolog, csak úgy bombázni valakit ilyesmivel. - Mi lenne ha sétálnánk picit? Mondjuk megnézhetnénk az üzleteteket.

//korall//

/pióca/

Sünhal, tintahal, majd végül egy korall darabka. Szépen sorban egyre csak ehetetlenebb dolgok akadnak horogra, és a méret is arányosan csökken. Közben Shu-chan sorban kapkodja ki a nagyobbnál nagyobb halakat, mintha csak egy varázs horgászbotot tartana a kezében. Esetleg a csaliban van valami különleges amire ennyire harapnak a drágaságok. Úgy tűnik az elefánthal kifogását el kell napolni, mert már sem kedv, sem pedig akarat nincs ahhoz, hogy még egyszer bedobjam a vízbe, hátha ráharap egy szálka.. esetleg valami vízi bogár. Nem igazán tudok elképzelni azoknál kisebb lényt ami vízben él és talán még fennakadhat zsineg végén.. Kicsit csalódottan pakolásztam el a felszerelésem, közben talán egy kissé fura téma felé kezdtünk evezni, amibe végül bele is pirultam. Nem számítottam rá, hogy ilyen fura dolgokról kelljen beszélnem, de talán könnyebb volt így elmondani, mintsem magamban tartani. Nem is titkolni való dologról van szó.
- Tudom. - válaszoltam Timidusnak, jól esett az amit mondott, de kissé meg is lepett. Nem túl gyakori téma nálam, hogy mások elveiről, vagy motivációjáról beszélgessek. De ezek szerint nem sokan állítottak hasonló célt maguk elé, ha ilyen dicséretet kapok. - De ha nem próbálok meg minden tőlem telhetőt akkor esélyem sincs megmenteni bárkit is. - egy kis ideig még visszhangoztak a fejemben a szavak, ahogy Timidus az öngyilkosságot említette. Igaza van. Az emberek makacs lények. Még ha van is esélyük megtenni valamit, inkább egy másik úton indulnak el, remélve, hogy lerövidítik az előbbit.
- Timidusnak igaza van. Ha nem fejlődtök nem láthatjátok a többi új szintet. Ugyan én nem vagyok olyan nagy felfedező, és a legtöbb új szinten még nem jártam, de mindig izgatottan hallgatom amikor beszámolnak néhányan mennyi új helyet fedeztek fel. - talán nem ártana gyakrabban kimozdulni csak ilyen kirándulós célzattal a vadonba. Biztos jót tenne, talán még Alexéket is magammal rángathatnám valahova, egy kis sütögetésre, esetleg egy maihoz hasonló kemping. Biztos mindenki élvezné a dolgot.
- Szívesen ebédelek veletek. Én sajnos nem fogtam semmi olyat amiből lehetne valami finomságot készíteni. Mi lenne ha kisütnénk valamelyik halat és mártással meg salátával ennénk? - hmm meg persze desszert.. de azzal ráér foglalkozni akkor amikor visszaértünk a Kezdetek városkájába. - Hmm egyébként merre is van pontosan az üzletetek?

Kód:


Bocsi… elfelejtettem, hogy éppen a kezembe van a kristály…    



/ És akkor folytathatnánk is ott. /