Re: Mezőség #1

by **Shukaku** Kedd Jún. 17 2014, 08:02

A fényképek valóban tetszetősek lettek, és Shu már tudta is, hogy ennek is meg lesz a helye a kis vitrinen. Annyi fajta gyönyörű emléket adott már neki ez a játék, hogy már nem nagyon fértek el az éjjeli szekrényen, ezért is szerezte be azt az új bútordarabot, az emlékek tárolására. Bár igazából az egész szobája emlékek tárolására szolgált, hiszen nem nagyon vásárolt saját magának. Ott volt mindenekelőtt a Kayaba bácsitól kapott kézitükör, amely különleges helyet foglalt el, hiszen ennek az egész csodának a kezdetét jelentette. A szekrényben ugyan volt pár ruhadarab, nagyjából minden alkalomra egy, hiszen itt nem kellett attól tartani, hogy elkopnának vagy kinőné őket, de legtöbbször mégis azt a kék-fefér kompozíciót viselte, amit még Peterrel együtt szereztek be a céhbe kerülésekor. Hasonlított az iskolai egyenruhákra, és mivel Shu sohasem járhatott igazi iskolába, csak magántanára volt, utána pedig az intézetes suli, így imádta ezt a ruhácskát. A fürdőszoba szekrényen ott pihent a buborékfújó játék, ami ismételten csak azokat a csodálatos emlékeket ébresztette fel benne, amikor még Timidus nagyon pici volt, és nem a céhvezérek küzdőtéren való legyőzése volt a célja, hanem még csak a szárnyait próbálgatta, és Shu ezzel a játékkal fújt neki szappanbuborékokat, amiket levadászhatott, és nem mellesleg így vette rá Timit a fogmosásra is. Amennyiben a sárkány nem hordozta a nyakában ereklyeként, akkor a polcon pihent még egy kis fémlánc is, amit Timi egy kacathalomból halászott elő az egyik küldetésük során, és trófeakánt emlékeztette őket arra az érdekes két napra. Ezek mellett a pár Garfieldes képregény a Halloweenes estére, a sárkányos ceruza és a lány nyakában csüngő medalion, valamint a kis dobozka, benne a karácsonyfafüggős Timidussal. Igen, még Danee ajándékát is megtartotta, akármennyire nem volt már jóban a fiúval. Emellett ott volt még az első kristály, amit Peter boltjában készített, a hangrögzítő kristály Hisame énekével, valamint egy kotta, ami pont Anatole segítségével készülhetett el róla, a Kis Herceg című könyv, ami Justinra emlékeztette… és rengeteg-rengeteg emlék még ezeken kívül is., ami most egy újabb darabbal bővült. Jun, és Timidus. A lány mosolyogva bámulta a képet, majd a sárkányra nézett.
-Nagyon szép angyalt faragtál Junból.
-Angyalt? Az egy sárkány.
-Oh! Tényleg!
A lány nevetett, majd óvatosan eltette a fényképet az eszköztárába, és már gondolkozott azon, hogy milyen keret illene hozzá a legjobban. Jun javaslatára csak bólintott, és egy mozdulattal elpakolta az összes kelléket az inventoryjába, majd körbejárta a sátrat, de sehol nem volt szükség javításra.
-Az… az esti mesét? Hát… izé… rendben...
Elpirult, majd bólintott. Még sohasem olvasott mások előtt, és nem gondolta volna, hogy ezt pont egy nála idősebb valakivel fogja elkezdeni… de Jun végül is megérdemelte. Mindenekelőtt azonban megvárta, hogy ő válasszon először magának helyet a sátorban.

by **Jun** Kedd Jún. 24 2014, 22:04

Az aprócska nyuszi elkapása után már meg is leltem a tökéletes testhelyzetet, hogy egy tökéletes kép készülhessen rólam, Timidusról és az apró szőrpamacsról. Széles mosollyal az arcomon simogattam az állatkát, próbálva nem mozogni, ugyanis féltem, hogy esetleg egy rossz mozdulattal tönkre vágom a sárkány felvett pózát. Valójában ekkor még nem is igazán foglalkoztam vele, hogy ö hol is van, nem mertem nagyon forgatni a fejem, mert nagy kár lenne a kristályért, ha éppen lefelé néznék a fényképen. A kép elkészült majd mintha egy szikla gördült volna végig rajtam, és máris rohantam meglesni. Hatalmasra nyílt szemekkel néztem a képre ahol Timidus ugyan nem annyira látszik, viszont mégis pontosan tudni lehet, hogy ö van rajta. Mögöttem szélesre tárt szárnyakkal várta, hogy elkészüljön. Pár pillanatig szóhoz sem jutottam majd a lány véleményezése pontosan olyan volt mintha a számból vette volna ki a szót.
- Azért valljuk be, hogy én mindig is egy angyali teremtés voltam. - húztam ki magam, majd elnevettem magam. - Hmm azt hiszem majd ezek után ideje lenne beszereznem jó pár fotókristályt. A készleteimben már csak azok a darabok maradtak amiket én gyártottam le. - ami valljuk be nem mostanában történt. Ha akkoriban nem maradnak meg ezek a drágaságok lehet, hogy most sem úgy zajlott volna a délutánom. Talán ha nem is kezdek el kristályírással foglalkozni akkor nem tévedek arra a mocsaras részre a második szinten. Ha pedig nem jutok oda akkor egészen biztos, hogy nem is találkoztam volna Anattal, ami egyet jelent azzal, hogy most szóló játékos lennék mint ahogy elég sokan mások is. Szinte elképesztő, hogy mennyire számít az, hogy valaki eldönt valamit, és meg is csinálja. Láncreakciószerűen folynak az események, és még csak észre sem veszi az ember, csak néha olyan apróságokkor mint egy kristály, vagy egy fénykép. Közben segítettem a lánynak összehalászni a kipakolt dolgokat, hogy ne legyen minden össze-vissza, és szépen gondosan elpakolhasson. Hagytam, hogy végignézzen a sátron, ugyanis már kezdetek óta azt hajtogattam, hogy nem vagyok túl jó az ilyenekben, szóval megnyugtat, hogy le is ellenőrzi. Mivel nem szólt, ezért úgy gondolom nem vétettem fatális hibát, így már magabiztosan kúszok be a sátorba, Timidus kis fészkétől balra eső részre mászok is be, ahol hason fekve fejemet a párnába temetem egy pillanatra és élvezem a nyugalmat. Az egész napi séta, vadászat és szórakozás kimerítő tud lenni, főleg akkor ha nem szokott még hozzá az ember.
- Micsoda szerencse, hogy itt bent nincs izomláz, vagy hasonlóak. Holnap egészen biztos rettenetes lenne felkelnem ennyi séta után. - emeltem fel a fejem, majd oldalra feküdtem a fejemet pedig az egyik kezemmel támasztottam ki, ezzel egy érdekes Görög Istennőre emlékeztető testhelyzetet véve fel.
- Szóval milyen mesét fogunk hallani?

by **Shukaku** Szer. Jún. 25 2014, 09:53

Timidus egy pillanatra elhúzta a száját, amiért már Jun is holmi ósdi angyalnak titulálta azt a fenséges sárkányt, akivé ő varázsolta a fotókristály segítségével, de azután inkább együtt mosolygott az idomárral, hiszen ha Shu boldog volt, akkor a sárkány is boldog volt a jól végzett feladat örömére. Cseppet sem érdekelte, hogy ők most angyalnak vagy sárkánynak akarják-e látni, amíg ő tudta, hogy a képen egy sárkány szerepel.
Shu egy kis időre elgondolkodott, hogy szabad-e felajánlania a segítségét, és nem tűnik-e tolakodásnak, hogy máris üzletet akar csinálni, ki akarja használni a lány szükségét, de nagyon remélte, hogy Jun is majd a segíteni akarást hallja ki a hangjából, aminek szándékával valóban meg is szólalt.
-Ha szeretnéd, én szívesen írok neked kristályokat...
Előkapta a füzetét, és már meg is találta benne azt a részt, ahol a bolt ügyeit vezetgette.
-Huszonhat darab fotó kristályt tudok neked készíteni holnapra. Még… azt hiszem te még nem jártál a boltban… ha szeretnéd… szívesen megmutatjuk azt is…
Kicsit elszégyellte magát, mert mégis csak tolakodásnak érezte, meg ugye dicsekedni sem szeretett volna, szóval inkább be is fejezte az erre vonatkozó beszédet, és gyorsan kapott a másik témára… vagyis kapott volna, de arról szintén nem tudott sokat mondani.
-Mi sokat kirándulunk Timidussal… tényleg jó, hogy nincs izomláz… de a kitartáspontok azért elfogynak egy idő után.
Nem akart nagyon belemenni abba sem, hogy ők azért erdőben is mászkálnak, meg nehezebb terepeken, mert akkor az meg fellengzésnek hatott volna, ha szegény Jun már ezt a síkon való sétát is fárasztónak találta. Nap vége volt, Shu pedig egyre zavartabb lett, mert kerülni akart minden olyan megszólalást, amivel tönkretehetné az eddig oly szépen zajló szafarizást. Ő is bekászálódott a sátorba, kitessékelte a párnája alól az ott megbúvó manócskát, kezét a barátja hátára helyezte, és cirógatni kezdte a sárkányt a szárnyai mögött.
-Milyen mesét? Hát… mit szólnál egy olyanhoz, amit még Timi sem hallott? Vannak kedvenc sárkányos meséi, de azokat már te is mind ismered biztosan.
Kuncogott egy picit, összeszedte a gondolatait, majd belekezdett:

Réges-régen valahol a hegyek között élt egy öregember. Magányosan éldegélt és igen szűkösen, szinte nem volt egyebe, mint a rajta lévő toldott-foldott ruha. Egy fagyos, hideg napon éppen üldögélt a tűzhely mellett, s elmélázva bámulta a lángokat, mikor az ajtón kopogtatott valaki:
-Hát ez meg ki lehet? - morfondírozott az öreg, majd fölállt, s kiment ajtót nyitni.
Az ajtóban egy fiatal lány álldogált.
-Nagyon hideg van idekint, bácsika! Engedje meg, hogy egy kicsit megmelegedjem! -kérte a lány, azzal belépett a házba, s leült a tűzhely mellé.
Az öregember visszatelepedett a helyére, szemközt a lánnyal. A parazsat kotorászta, s lopva, a szeme sarkából oda-odapillantott a vendégére.
-Nahát, milyen furcsa! Hogyan tévedhetett egy ilyen ritka szép lány épp az én viskómba? -dünnyögte az öreg zavarában, miközben a tűz fölött, a szolgafán lógó hasas kannából forró vizet merített.
-Nesze lányom! Igyál legalább egy jó forró teát! Látod, milyen rozoga viskóban lakom, nincsen semmi másom, amivel megkínálhatnálak. A lány szendén pislogva kortyolgatta a teát.
-Bizony bátor teremtés lehetsz, ha ilyen ember nem járta helyre egy szál magadban elmerészkedtél! Mondd csak, lányom, hát nem félsz a világon semmitől? - kérdezte puhatolózva az öreg.
-Hogy félek-e? Hát... csak egyetlen dolog van, amit nem szeretek, mégpedig a dohány. Azt ki nem állhatom! - felelte a lány nemtörődöm hangon, mintha oda se figyelne.
-No, ez se közönséges teremtés! - gondolta az öreg, miközben gyanakodva fürkészte a vendég arcát.
-No és kend, bácsika! Hát kend fél-e valamitől?
-Hogy én? Hát én bizony... - kezdte az öreg lassan, mint aki komolyan fontolgatja, mit is feleljen -, rettegek az aranytalléroktól. Magad is láthatod, milyen nyomorúságosan élek, mégis óvakodom tőlük. No, kimegyek, hozok egy kis fát a tűzre... - tette hozzá, azzal fölállt és kiment.
Kint aztán sebtében összekapkodta a dohányt, ami az eresz alatt száradt, majd a tűzifával együtt felnyalábolta, s becipelte a házba, úgy téve, mintha mi sem történt volna. A dohányt a fával együtt a tűzre vetette, ő maga meg kirohant, vissza se nézett. Ám kívülről az ajtót jó szorosan betámasztotta.
-Jaj, jaj, jaj! Megfúlok! - hallatszott bentről, mintha valaki a földön fetrengve szűkölne. - Segítség! - üvöltötte a hang, s egy súlyos test újra meg újra nekivetődött az ajtónak. Az öregember tartotta kívülről, ahogyan csak bírta, ám végül az ajtó kifordult a sarkából, s a házból egy nagy, bozontos farkú tanuki rontott ki. A rákövetkező napon is kemény hideg volt. Az öregember gondosan bereteszelte az ajtót, s megszokott helyén, a tűzhely mellett teázgatott.
-Hé, öreg! Most aztán megkeserülöd! Megbosszulom rajtad, hogy tegnap úgy elbántál velem - ordította kint egy öblös, mély hang, majd kisvártatva potyogni kezdett valami föntről, a nádtető füstnyílásából. Az öregember kezét az arca elé kapva fölnézett, s látja ám, hogy aranytallérok esnek.
-Na, öreg! Magadra vess érte! - hallatszott a kárörvendő hang a tetőről.
-Jaj, jaj! Istenem, megöl az arany! Bocsáss meg, gonosz voltam hozzád! - siránkozott az öreg színlelt hangon, s mint aki igencsak szenved, levetette magát a földre. Erre még több arany hullott alá, majd egyszer csak abbamaradt. Az öregember várt egy kis ideig, aztán négykézláb mászva összeszedegette a rengeteg aranytallért.
-Meglehet, hogy hamis, s ha rásüt a fölkelő nap, mind visszaváltozik falevéllé - gondolta, s másnap reggel kihordta a tallérokat a napfényre. De amint remélte, a pénz mégiscsak igazi arany volt. Nem kellett hát többé szűkölködnie, egy csapásra gazdag ember vált belőle.

Amire a mese véget ért, Timidus már el is aludt… persze a lány is tudta, hogy a sárkány csak színleli az alvást, de mosolyogva simogatta tovább. Amikor még kicsi volt, elmagyarázta neki, hogy az esti mese arra való, hogy elaltassa a gyerekeket, a pet pedig nem akart csalódást okozni az idomárnak, így hát elaludt, Azóta persze a lány is rájött, hogy a petek nem úgy alszanak, mint ők, és végig az ő álmát vigyázza, de megtartották ezt a szokást. A idomár rápillantott Junra is, hogy megnézze, ő miként reagált a történetre…

[manó]

by **Jun** Hétf. Jún. 30 2014, 15:45

Csak említenem kellett a fotókristályokat, és Shu kedvesen máris felajánlotta, hogy szívesen készítene nekem pár darabot. A füzetkéjét lapozgatva máris pontos adatokkal szolgált, hogy mennyi a maximális száma a készíthető kristályoknak. Elállt a lélegzetem egy pillanatra, hogy a lány mennyire precíz és pontos. Én sosem tudom pontosan mennyire vagyok képes, csupán készítem őket ha van nyersanyag. Ha nincs elég akkor a maximális számot készítem ami kijön belőlük. Régen én is gondoltam rá, hogy leltározok, meg hasonlóak, talán még a bolt nyitásának kezdetén, de azóta túlságosan ellustultam. Hangosan felhümmögtem, hogy optimális számot mondhassak.
- Az nagyszerű lenne, szívesen megnézném a boltot. Szerintem kezdetnek három darab elég lenne. Ha pedig elfogy akkor majd veszek még párat. - mosolyogtam rá, közben eszembe jutott, hogy mintha egyáltalán nem hallottam volna árat. Ennyire még én sem lehetek fáradt, hogy ez elkerülje a figyelmem.
- Mit is mondtál mennyibe kerülne darabjai? - kíváncsiskodtam, habár nem valószínű, hogy túlságosan drágán adná őket, mivel a nyersanyagszükséglete elég alacsony, és könnyen be is szerezhetőek azok a növények. Talán csak a gyertya kristályok olcsóbbak a fotó kristályoknál.
- Érthető. Nekem elég kevés pontom van a kitartáson, szóval hiába a nagy gyorsaság, hogy ha pillanatok alatt kimerül az ember. Áh arra is majd kellene pár pontot rakni, micsoda nyűg. - panaszkodtam picit. Nem szerettem a kitartásra rakni, valahogy a többihez képest olyan feleslegesnek éreztem. Talán tíz szinttel ezelőtt raktam rá utoljára pontokat. De előbb vagy utóbb úgyis kell rá dobálnom párat. Nem várhatok az örökkévalóságig, mert használhatatlan leszek.
- Bármilyen mese jó lesz. - válaszoltam gyorsan, majd a lány folytatta, én pedig bólintottam, lábaimat pedig a hálózsákba dugtam. A történetet izgatottan hallgattam, eleinte kissé furcsának, és kuszának éreztem. De hamar rájöttem, hogy ez azért van mert már elszoktam az ilyesmiktől. Majd a végére teljesen érthetővé vált. Kissé el is álmosodtam miközben hallgattam. Amint a lány befejezte a történetet elkezdtem nyújtózkodni, majd a szemeim dörzsölgetni.
- Tetszik az öregember csalafintasága. Én is ilyen cseles akarok lenni ha megöregszem, habár tanukival inkább nem találkoznék újra. - nevettem fel, közben eszembe jutott a Kyuubis küldetés, ahol az első állatka pont egy kis tanuki volt. Majd Timidusra pillantottam aki a jelek szerint el is aludt, picit elidőzött a tekintetem az alvó sárkányon, majd Shura pillantottam. - Aludjunk mi is. Ha gondolod reggel picit horgászhatunk és utána ellátogathatunk a boltotokba. - vetettem fel az ötletem, vártam egy pillanatot, hogy válaszoljon, majd lefeküdtem aludni én is.
- Jó éjt.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 30 2014, 16:52

-Oh… akkor beteszlek törzsvásárlónak.
Lelkendezett kissé direkt eltúlozva a dolgot a lány, és természetesen nevetett hozzá, hogy Jun érezhesse, hogy azért nincs ebben semmi kényszer vagy zsarolás, meg persze nem is akkora megtiszteltetés Shu törzsvásárlójának lenni, hogy az említésre méltó legyen, de azért jó volt eljátszadozni a gondolattal.
-Ha holnap ellátogatunk a boltba, akkor körbevezetlek, és el is készíthetem a kristályokat. Te gondolom tudod, hogy nem tart sokáig, és addig tudod hallgatni Hisame énekét. Felvettem egy hangrögzítős kristályra, és ha valaki meg akarja várni amíg dolgozom, addig azt szoktam berakni háttérzenének. Sokkal szebb mint egy sima liftzene.
Újabb kuncogás. Shu talán sohasem nevetett még egy nap ennyit úgy, hogy Timidus végig csöndben volt.
-Szeretem ezeket az egyes szintű kristályokat, mert ezek olyan mindennapi kellék féleségek. Nem csak a harcra vannak kitalálva, mint a későbbiek. Nem is nagyon szeretek a harcra gyártani dolgokat. Nyo… szóval akkor három fotókristály rendel Junnak.
Felfirkantotta a füzetébe az adatokat, majd visszahelyezte az eszköztárjába az itemet.
-Nem azért kell, mintha elfelejteném, csak együtt vezetjük Utahimével a boltot, és úgy tiszta, ha mindent feljegyzünk, hogy ki mennyi alapanyagot használt el. Az árat pedig te szabod meg. Annyit fizetsz érte, amennyit neked megér a kristály. Szerintem így a legbecsületesebb… plusz fogalmam sincs, hogy mi szerint árazhatnám be, és mivel általában kezdőknek gyártok, így mindenkinek elérhető.
Kicsit elmerengett azon, hogy mennyi probléma lehet más boltosoknak megtalálni a legjobb árat. Mondjuk olyanoknak, akik a nyereséggel is törődnek. Ezután pedig már el is hangzott a másik ilyen problematikus kérdés, a pontozás.
-Szerencsére nekem a pontozással is ugyanannyit kell vesződnöm, mint a kristályok beárazásával. Timidus harcol, ő tudja, hogy miben kell erősödnünk, úgyhogy ezt majdnem teljesen rábíztam. Így már ez sem nyűg.
A sárkány elvigyorodott, de látszott rajta, hogy már őt is inkább a mese érdekli. Még a sárkány is eljutott egyszer arra a szintre, ahol picit sok lett a dicsérgetés. Vagyis hát igazából nem sok, hanem értelmetlen, hiszen tisztában volt az erényeivel önmagától is, nem szorult rá a biztatásra. A mese után a pet ugye „elaludt”, Jun hozzászólása azonban kiűzött minden álmot az idomár fejéből, és legszívesebben azonnal faggatni kezdte volna a tanukiról a lányt. Persze csak suttogva, hogy ne ébressze fel a barátját.
-Majd… holnap mesélnél nekem róla? A tanukiról. Én még csak inugamival találkoztam egyszer az erdőben… meg ugye fantomokkal… érdekelne, hogy milyen egy tanuki. De… nem akarlak fenntartani, ha fáradt vagy… úgyhogy majd holnap. Szép álmokat Jun… és köszönöm szépen, hogy elkísértél.

by **Jun** Szer. Júl. 09 2014, 20:38

Tetszett ahogyan a lány mindent precízen vezet, hozzám képest aki csak dolgozik amíg van anyaga, ez elég nagy dolognak számít. Felnevettem amikor meghallottam, hogy máris törzsvásárlói rangot kaptam tőle, majd hallgattam ahogyan tovább magyaráz.
- Már alig várom. Egyébként én is jobban szerettem az első szintű kristályokat, mint a mostaniakat. De én nem tudhattam előre, hogy mik lesznek ezen a következő tierben. Habár elég sok hasznos dolog is van köztük. A börtönkristálynak külön örülök, hogy el tudom készíteni. Talán én vagyok eddig az egyedüli akinek meg van a receptje. - Vicces, hogy annak ellenére, hogy megvan a receptje, annyira nehéz elkészíteni, hogy eddig összesen egyetlen darabra volt elég nyersanyagom. Talán többet nem is fogok csinálni abból egy ideig. Hasznos, de túlságosan drága, eladni pedig egyáltalán nem szeretnék belőle. Az ár után érdeklődtem, de a válasz meglepett. Talán a mi Arteses kiárusításunk óta most hallok először ilyet, hogy valaki nem szab meg árat a termékének.
- Ez kedves tőled. Én első szinten inkább csak akcióztam a kristályokat, meg persze először ingyen, majd később fél áron gyártottam őket ha kaptam kézhez nyersanyagokat. - Ha jól emlékszem a céhbe lépéssel változott meg a hozott termékből készülő dolgok árai. Szerettem volna mindent meghálálni amit a céhtől kaptam, ehhez pedig pénzre volt szükségem. Na de persze nem mintha ez most nem pontosan ugyanígy lenne. A történet végeztével Timidus elaludt, Shunak pedig véleményeztem is a sztorit, illetve az én meglátásom. A lány pedig különösen izgatottnak tűnt a tanuki hallatára. Amikor kérte, hogy meséljek a kis lényről bólintottam.
- Én köszönöm a mai napot. Nagyon jól éreztem magam! - suttogtam oda neki, nem akartam felverni Timidust hangoskodással. Habár nem vagyok túlságosan jártas a képességeiben, sem pedig azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán lehetséges e, vagy hogy pontosan mit is tesz az, hogy ha egy pet alszik.

Másnap reggel igyekeztem korábban kelni mint Shu, a szokásos reggeli nyújtózkodás nehézkessé válna a sátorban ezért igyekeztem hangtalanul kimenni, hogy a szabad levegőn pótolhassam a reggeli rutinom egy meghatározó részét. Kezdetben kicsit sétálgattam, majd magamra öltöttem egy tisztességesebb viseletet a hálóruhám helyett. Az eszköztáramban tojások után kezdtem kutatni, és némi zöldséget is előkapartam. Szerencsére nem romlandó, külön köszönet az olcsó frissen tartó edénykéknek. Tüzet rakni fényes nappal nem hiszem, hogy túlságosan megszokott dolog, de ha reggelit akarok készíteni akkor mindenképpen szükségem lesz rá. Egy serpenyőt is elővarázsoltam és hozzáláttam a tükörtojás elkészítéséhez, amihez paradicsomot, paprikát tálaltam, szép szeletekre vágva. Természetesen a tea elengedhetetlen része egy jó reggelinek, ezért mindjárt készítettem egy adag alma teát. Ha ez idő alatt nem keltek fel akkor a tálalást követően én térek be a sátorba, hogy felébresszem őket. Persze csak óvatosan.
- Csináltam reggelit. Remélem szeretitek a tükörtojást. - mosolyogtam rájuk, majd magukra hagytam őket egy pillanatra, és a sátron kívül vártam meg őket.
- Szóval, reggeli után menjünk halacskázni? -mosolyogtam rájuk. Természetesen azonnal a dolgok közepébe csapva.

by **Shukaku** Szer. Júl. 09 2014, 21:20

A börtön kristály. Shu már sokat hallott erről, és el is határozta, hogy ha egyszer újra találkozik Elysionnal, és a férfi indikátora lehetővé teszi számára, akkor használni fogja rajta az itemet. Örült neki, hogy végre talált is olyasvalakit, akitől ha kell, meg is szerezheti. Fogalma sem volt arról, hogy mennyibe kerülhet, de az minden pénzt megért, hogy megmentse Anikát. A lány szavai hallatán végig elpirult, és szemlesütve bólogatott.
-Én… nem csak kedvesség… nekem is rengeteget segítettek amikor kis szinten voltam, szóval aki megérdemli, annak nincs okom nem segíteni. Rengeteg növényünk van, és olyan sokan nem keresik ezeket a kristályokat, hogy ne tudnék belőle engedni… meg mondjuk ha valaki nagyobb szintű visz belőle, ő szerintem még többet is fizet, mint amennyit érnek… de ezt nem tudom biztosan.
Timidus ébren van, az ördög nem alszik. Azonban tudja, hogy Shukakunak viszont kell, így általános feladatkörét látja el az este folyamán, azaz őrzi a lányokat, valamint Shu álmát. Arra nem kapott felkérést, hogy Jun álmát is őrizze, de szerencsére nem is kell elgondolkodnia azon, hogy közbe kell-e avatkoznia, ha esetleg a lány verejtékezve és sikoltozva kezdene el forgolódni, mert ilyen nem történt az este folyamán.
Öt órakor, a szokásos ébredési időben azonban természetesen most is megbökte a lányt, aki már ébren is volt, és halkan suttogni kezdtek, hogy ne keltsék fel a még szuszogó Junt.
-Furcsa.
-Neked minden ember furcsa, Timidus.
-Mosolyogsz. Jun hasznos.
-Igen… Jun hasznos.
-Indulás!
-Maradj, Timidus. Kicsit lustizni fogunk, és megvárjuk amíg Jun felkel.
-Hiba. Időpocsékolás.
-Naaa… kérlek szépen! Szeretném, ha még itt maradnál velem egy picit.
-Rendben.
Shu visszahajtotta a párnára a fejét, és magához ölelte a sárkányt. Timidust ugyan zavarta, hogy ezzel késlelteti a válaszreakciójának az idejét egy esetleges váratlan támadás esetén, de azért nem ellenkezett. Ezen a szinten nem volt ennek túl nagy kockázata. Amikor Jun motoszkálni kezdett, a lány egy mozdulattal csendre intette a sárkányt a takaró alatt, aki értetlenkedve ugyan, de hallgatott rá. Shu ritkán kért tőle valamit ilyen határozottan, ritkán adott ki utasításokat, és amikor megtette, annak általában oka volt. Timidus továbbra is lehunyt szemmel fülelt, és Shu is hasonlóképpen tett. A pet számára egyértelmű volt, hogy mindenki tudja, hogy nem alszik, így ez a színlelés nem tartozott a hazugság kategóriájába, tehát a törvényei engedték. Shu mosolyogva hallgatta Jun ténykedésének hangjait, és hagyta, hadd okozzon neki meglepetést a lány. Nem is emlékezett, hogy mikor készítettek neki, csak neki utoljára reggelit szeretettel. Rengeteg év eltelt azóta. Amikor Jun félrehajtotta a sátrat, a lány arcán könnyek gördültek végig, és szipogva, de hálás mosollyal bólintott. Megszólalni nem tudott.

by **Hinari** Vas. Okt. 31 2021, 10:08

Majomroham

A múltkori bagolyvadászat után újra felkerestük Nestorral a szafari déli részét, bár ezúttal nem az erdőbe igyekeztünk, hanem inkább az egyik mezőt tűztük ki célul: kezemben egy vadiúj kristállyal vágtunk neki az ismeretlennek és valami olyan környéket kerestünk, ami ideális fotóhelyszín lehet; nem az erdő sűrűje, de nem is a mező kietlen pusztasága.
Valami olyan környék, ahol több vad is fellelhető, méghozzá egymáshoz egészen közel.
- Ha elkészült a fotó, amit szerettem volna, bátran a zsákmány után eredhetsz, jó? De csak azután, hogy szólok - dőltem előre és simogattam meg a mélykék tűzsárkányt, Nestor pedig egy bólintással és fogai kivillantásával reagált, készen rá, hogy a mai napnak csupán az első fele fog énrólam és a fotózásról szólni. A második pedig ezúttal teljesen az övé. Persze gondoltam rá, hogy az egész őszi hónapot csak fotózással töltsem, már persze a szafari területén eltöltött részeket, de mivel útitársam egyre türelmetlenebbül figyelte a ténykedéseim, nem akartam túlságosan sokáig váratni. Mostanában amúgysem vadásztunk együtt túl sokat, hisz az időm nagyrészét a tengerparton töltöttem, távol a palotától és így Nestortól is. Nyúlurat és a chocobokat kergetni pedig egy idő után egészen biztosan egyhangúvá vált már és talán Leo nadrágjai is elfogytak időközben. Nesnek tehát új területek és prédák kellettek, én pedig úgy voltam vele, hogy így is eleget kattingattam ezeket a kristályokat. Most a tűzsárkány érdekei jönnek.

A kiszemelt terület egy erdőszéli kis vadászles volt, amit magas, vastag ágú fák öveztek és ahonnan el lehetett látni egészen a derékig érő fűcsomókkal teletűzdelt mező túlfeléig. A fagerendákból összerakott tákolmány mindkét rész felé nyitott volt; be lehetett látni az erdőt és a mezőt is és amíg én beállítgattam a tököket, Nestor egy közeli fa tetején pihent meg és várta figyelmesen az esetlegesen odatévedő vadakat. Az idő esőre állt; sűrű, sötét felhők takarták el az eget és tették baljóssá a fényeket, én pedig magamra vettem egy vastagabb kabátot, a helyben várakozás közben ugyanis kezdtem egyre inkább átfagyni.
- Most kellene ide egy termosznyi forrócsoki... - sóhajtottam, a percek pedig órákká bővültek és a hátborzongató némaságot nem törte meg semmi, csupán a lassan eleredő eső halk sóhaja. Felkeltem és pár ugrással felmentem Nestorhoz a fára.
- Annabell jól van? - kérdezte a sárkány, én viszont csak megráztam a fejem és odakucorodtam hozzá, testének melegéhez; ujjaim lassacskán elfehéredtek, annyira erősen szorítottam a kristályt.
- Inkább menjünk, haza, Nes.
Rossz ötlet volt idejönni. Talán az előző közös szafarizások túl gyorsan hozták a kívánt eredményt, nem kellett ennyit vagy így várakozni és ahogy telt az idő, egyre feszültebbnek és magányosabbnak éreztem magam, még úgy is, hogy a sárkányom velem volt. Mégsem... volt teljesen ugyanaz. Nyeltem egyet és felálltam, szabad tenyerem nekitámasztottam a fának, hogy végül elrakhassam az Éles szafarifotó-kristályt és pont ebben a pillanatban, mintha a sors megérezte volna, hogy menni készülök mozdultak meg a levelek, reccsentek meg az ágak és a vad a maga rendíthetetlenségével tört előre az erdőben. Éreztem, ahogyan izmaink egyszerre feszülnek meg és amikor végre előbukkant az állat, én lélegzet-visszafojtva vártam a megfelelő alkalmat: akrobatikámnak hála sikerült még időben átugranom egy másik ágra, ahonnan jobb szögek nyíltak, a tomboló gorilla pedig éppen előttem rohant el, üldözve egy kisebb, barnaszínű majmot, ami valószínűleg elcsenhetett egyet a gorillacsalád összehordott tökjeiből, ugyanis egyik mancsában azt szorongatta és úgy próbált meg kitérni a fékezhetetlen ezüsthátú útjából.
Fellélegeztem, amint elcsendesült körülöttünk az erdő. Nestor még a távolodó vadak után nézett, de nem követte őket: inkább kiterjesztette szárnyait, mellém telepedett és mutatta, hogy szálljak fel a hátára. Én pedig elmosolyodtam és belekapaszkodtam, csupán halkan, egészen halkan ejtve ki a szavakat, miközben átsuhantunk az erdőn, a teleportkapu irányába.
- Köszönöm, Nes...

Majom

by Ajánlott tartalom