Re: Mezőség #3

by **RenAi** Pént. Aug. 15 2014, 07:02

Meséltem neki, a bizalmamba fogadtam… Azt akartam hogy értsen… de úgy látszik mindez felesleges húzás volt… Csupán öljük egymás idegeit, hisz bármit mondok neki arra mindig megpróbál rácáfolni… itt él, de mégsem, bár neki meg én tűnök ilyennek… egy kalap alá vesz mindenkivel. A frontharcosokkal, hiába beszéltem neki annyit magamról.., Ritáról… Jinről… felesleges volt hisz Ő ebben is csak a rosszat látta… ahelyett hogy kérdezett volna, sőt nem is kellett volna hisz elég lehetett volna akár csakis annyi hogy figyel… A mondataimra… de nem, neki az hogy neki legyen igaza, hogy bekategorizálhasson kit a frontikba kit pedig maga mellé… ez vette el talán minden figyelmét… De éreztem hogy nem akarok tovább maradni… Vele… bár lehet csak rossz idegállapotban futottunk össze, de éreztem hogy jobb ha ezt nem hagyom tovább fajulni… meghallgattam a mondata egy részét is, amire válaszoltam…
- Nem voltam még temetésen…- Válaszolom… de ő szintén csak kitör önmagából…
- Egy fél szóval sem mondtam hogy Rita halott! – Emeltem fel a hangom kissé, de még én is meglepődtem.
- Bocsi nem akartam kiabálni, de Rita nem hallt meg, világít az üzenetküldés lehetősége tehát online…. És az mondta hogy így tduom kijuttatni aki ezt tette vele! Bár… nem is tudom minek magyarázkodom… felesleges, hisz te úgyis csak azt hallod meg ami épp nem tetszik… Elvárod mások figyelmét, miközben te sem teszed… Azt hiszem jobb ha megyek… Sziasztok…- Köszöntem el,majd rákattintottam a teleportkristályomra... tényleg nem akartam tovább húzni a dolgot, azt hiszem ha így tettem volna akkor mélyebb pontokat is érintünk… nem tud rólam semmit hiába magyaráztam el neki mindent… csupán egynek vél azok küzül akiket nem szeret… akiket az ellenségeinek tart… de ha így lenne nem foglalkoztam volna vele ennyit… pont nem érdekelt volna a véleménye… de azt hiszem talán majd máskor folytathatjuk… persze csak ha akarjuk. Nem akarok tovább bonyolódni, és nem akarok haraggal elválni, de ez sem volt jobb annál…

by **Shukaku** Pént. Aug. 15 2014, 08:18

Shu egyáltalán nem értette, hogy RenAi miért viselkedik ilyen ellenségesen vele. Persze nem volt ez olyan csodálkozásra méltó, vagy ritka dolog, a normális emberek többsége ellenséges volt a kislánnyal, ha az őszintén kezdett beszélni, de ennek most máshogyan kellett volna történnie. Shu úgy érezte, hogy ez a lány közelebb áll hozzá, mint az ő maga is hiszi. Nem szeret harcolni, fél a frontharcosoktól, bizalmatlan velük szemben, és fenyegetve érezné magát, ha kiállna az igazáért. Maga mellé vette Kyubeit, aki állandóan csak bajt okoz neki, mégis segíti, és a világot is szereti… de mégis még mindig húz a kinti világ felé. Nem tudott mit mondani neki, és már ideje sem lett volna. Csak nézte a villanást, majd előhívta az üzenetküldő rendszert, és pötyögni kezdett.

Kód:: Én is szeretném, ha Rita nem lenne halott, mert az azt jelentené, hogy Kayaba bácsi már dolgozik azon, hogy a tudatunk elkülönülhessen a testünktől. A peteknek is van tudata, de nincs a kinti világban testük. Nem függnek attól. Értem, hogy miért bízol ebben, és én is szeretnék, de ne vedd biztosra. Bármennyire is jó lenne az nektek, hogy kijutnánk, majd visszajöhetnénk ide, ez lehetetlen. Sokunknak meg sem engednék, vagy nem lenne rá lehetőségünk. Nektek könnyű, azoknak, akiknek kint is jó. Láttál már természetfilmeket, ugye? Törzsekről, szigetekről, amik elszigetelten vannak. A csodák mindig elszigeteltek. Ha lehetőség lesz ide ki-be járkálni, akkor az emberek tönkre fogják tenni. Ha bármikor kirángathatnak innen azzal, hogy leveszik a sisakot, ahogyan eddig is tették, akkor nem tudunk majd ide elmenekülni. Elhiszem, hogy nem akarsz nekem rosszat, nem akartok nekünk rosszat, de ezt teszitek. Oldalt választottatok, és ha végigviszitek a játékot, akkor megöltök minket. Nincs más lehetőség, és nem kérheted tőlem, hogy ezt hagyjam szótlanul. Én nem haragszom rátok azért, mert nem gonoszságból teszitek ezt. Rengeteget gondolkodtam ezen, és nem tudok rátok haragudni… ezért szeretném, ha ti sem haragudnátok ránk amiatt, hogy mi nem akarunk a ti oldalatokra állni. Ebben nem tudsz segíteni. Nem tudsz meggyőzni, ahogy te sem akarod, nem engeded, hogy én meggyőzzelek. Ugyanúgy elteleportáltál, ahogy legutóbb én Danee elől... pedig pont azért találkoztunk, mert bántad az előbbi alkalmat. Aki nem úgy gondolkodik ahogy mi, az ezt teszi. Haragszik ránk, dühös, és nem akar velünk beszélni, csak elrohan. Ezért mondtam, hogy a legtöbbünk nem mondja el ezt a titkát, mert akkor teljesen egyedül maradna.

Elküldte az üzenetet. Újabb ember, aki elmenekült előlük, elmenekült a problémák és a választás elől. Már most ellenfelek, már most harcolnak, és ha eljön az idő, akkor majd megölik egymást. RenAi nem hajlandó meglátni a dolgokat, így ő még választani sem tudott, csak makacsul kapaszkodik valamibe, amit hisz. Shu megcsóválta a fejét. Nem csalódott az emberekben. Chan becsapta, Peter becsapta, Anat kihasználta és becsapta. Bár voltak szövetségesei, akik osztották a nézeteit, bennük sem tudott megbízni. Egyvalaki volt csak, aki sohasem hazudott neki. Ránézett a petre, aki bólintott, majd a lány aktiválta a teleport kristályt.

by **RenAi** Pént. Aug. 29 2014, 21:22

Shu felidegesített és még mielőtt olyan dolgokat vágtam volna a fejéhez amiket én magam sem szerettem volna, inkább elmenekültem. Egy kislány elől? Nem… Önmagam elől. Egy olyan oldal elől amit aligha hagyok hogy mások is láthassanak rajtam… Nem haragudhattam rá, mégis dühös voltam. Rá is, meg úgy mindenre… de valahol leginkább azt hiszem önmagam okoltam hogy nem tudham kezelni a helyzetet, pedig már-már felnőt nő lennék vagy mi… Legalábbis korilag… Nagyot sóhajtottam, majd amint a teleportáció befejeződött, indulatos léptekkel haladtam előre. Meg nem állva, hátra sem nézve… Mégis pár perc után az üzenet jelzőm csipogással jelezte hogy valaki írt nekem… Nem igen érdekelt, hagytam had csipogjon, legalábbis addig amíg ülő helyet nem találok. Egy száz méternyire lévő pad megfelelőnek bizonyult, mindaddig azt sem tudtam hogy ki üzen nekem. Hinarira számítottam, hogy újabb feladatot, küldetést bíz rám, vagy valamit szervezkedünk de nem. Az a lány neve áll előttem, aki miatt pont itt ülök…

Elfordítottam a fejem is, úgy nyitottam meg az üzenetet, fáradtan felsóhajtottam majd szemeim balról jobbra járása jelezhette másoknak hogy épp olvasok… Az újjaim a válasz gombra kattintottak, majd vissza… kiléptem az egészből. Akartam választ írni, de nem tudtam mit, hisz úgy éreztem bármit írok felesleges… úgyis lesz neki egy olyan gondolata, mondata ami helytelenné, feleslegessé tenné az egészet a szemébe… Legjobb lenne inkább csak ráhagyni… Mégsem… mégsem érzem azt hogy ezt megtehetném… Magam sem tudom miért, vagy hogy mi az ami miatt mégsem tudom ráhagyni… Úgy érzem azzal cserben hagynám, és a másik magam sem értem, tudom hogy miért de segíteni akarok neki. Nekik… Nem értek egyet a véleményükkel, de ahogy nézem mindez olyan számára ami az ő világukat jelentené, nekik nincs más és ez ellen nem tudok mit tenni… Felajánlhatom a segítségem, mégsem érzem úgy hogy tudnék neki… hogy elfogadná, hogy élne vele… Ugyanakkor én sem tudom, most már végképp nem tudom mivel is segítsek neki… És hogy miért is kéne? Azt sem, azt sem hogy mi az ami miatt ennyire nem tudom félbe hagyni ezt a dolgot… Összezavarodtam.

Úgy érzetem nem most kellene választ írnom neki, mikor én magam sem tudom hogy ilyen téren hányadán állok… Így aludtam rá egy napot. Időről időre megnyitottam az üzenetet, gondolkodtam. Zavart, de azt sem tudom pontosan hogy mi… még mindig össze voltam zavarodva, de éreztem hogy nem húzhatom sokáig, mert akkor az rosszul eshet neki… Bár, ha meg akar haragudni rám emiatt már adtam neki okot, hisz majdnem egy napra született meg a válasznak szánt üzenet…

Kód:: Nem ismered Ritát, nem hiszem hogy tényleg szerethetnéd. Sok dologról nem tudsz de úgy beszélsz róla mintha tisztában lennél vele… Ámbár lehet ez rám is igaz… De akkor is igyekszek nem megsérteni, megbántani másokat… Nálunk ez valahogy nem megy, én mondok Á-t te mondasz B-t és szinte mindegy miről is van szó… talán ezért is írtam meg később ezt a levelet, hisz nem tudtam hogy érdemes-e… Amit elmondasz minden szép meg jó, de ördögi körként vitatkozhatnánk hogy kinek mi a jó, és hogy miért meddig érdemes elmenni. Én csupán egy dolgot tudok. Legyek itt, vagy kint, csakis az a lényeg hogy az eltöltött időt vidáman éllhessem meg. Szeretnék boldog lenni, viták és háborúk nélkül… Persze ez kint is jellemzett engem, és ha sértegetnek vissza válaszolok, azt hiszem pont ezért nem lesz teljesen békés életem. Rita mellett nem volt gondom semmire, nagyszerű lány volt… és bánt ami vele történt, bánt hogy nem tudtam megvédeni és hogy nem tudom visszacsinálni ezt a helyzetet… Hisz mint mondtam nem hallt meg, sok olyan dolog támasztja alá ezt amit nem szükséges elmagyaráznom… és nem is arról van szó azt hiszem amit te mondasz… Nem KA csinálta ezt, hanem valaki aki csodálatos képességek birtokában van. Maci volt az aki majdnem meghalt, és Rita megmentette, de még mielőtt az élete teljesen lenullázódott volna, vagy magam sem tudom, nem voltam ott, Maci új alakot adott neki, ezzel cserélte ki Rita testét egy élettelen dologra… Így ha él is… most gondolj bele milyen lehet neki. Egy olyan lánynak akinek voltak ambicciói, vágyai, erős volt és lehetet rá számítani… most pedig egy item alakban van, elzárva mindentől… attól hogy beszéljen, hogy mozogjon… mintha teljesen le lenne bénulva… De te ezt nem értheted, azt hiszem. Az hogy benn maradj számodra nem jelent mást minthogy elvetsz mindent ami az utadba állhat… Bennt szeretnél maradni, elmondtad, én viszont azt szeretném ha a véleményem miatt nem kezelnél ellenségként, hisz aligha volnék az. De a te céljaid és az enyémek ütköznek… ugyanakkor még nagyon az út elején vagyunk… És voltaképp nem is értelek titeket… a boss harcok ellen vagytok, ugyanakkor ezt a világot a magadétokénak szeretnétek, akkor nektek is részt kellene benne venni nem? Ahoz hogy szintet nyithass új ismeretek, mobok, állatok reményében… és leginább be kellene előznötök a front hacosokat… Ugynakkor nem értem hogy is szeretnétek elérni azt amit szeretnétek, hisz ahogy nézem csakis harccal fog sikerülni. Én leszögezem hogy nem fogok sem veletek sem ellenetek harcolni… De ha egyszer kijutunk, szeretnélek meghívni hozzánk. Az öcsémmel biztos jól kijönnél. Hasonló gondolkodású mint te.

Fejezem be, ámbár érzem hogy így is kusza lett az üzenet... de rányomtam az elküld gombra... jobb úgysem telne ki most tőlem...

by **Morrigan** Vas. Nov. 02 2014, 18:38

…::: Raven :::…

Sajnos nem ez az első alkalom, hogy ez a nyomorék ellenem fordult. >.> Pontosabban nem ellenem, hanem a hátam mögé, mert ő úgy döntött, hogy éppen itt az ideje kicsit csavarogni. Hát az eszem megáll, a pofám leszakad! Úgy viselkedik, mint egy 16 éves, akit sosem engednek a szülei bulizni! Mi lesz itt még, leányszöktetés? O.O
- Hé, hé, hé! Elég a hormonokból, nyomorék! – kiabálom utána, s próbálom felkutatni. Pedig még azt hittem, hogy a közös vadászat majd talán közelebb hoz minket egymáshoz. >.> Az már egyszer tuti, hogy lemondok ama tervemről, hogy megvegyem magunknak a lopakodást… A taktikánkra nézve tökéletes lenne, de így ez kicsit necces. ._. Szóval ja, már cseszettül unom, hogy egy pók után kell rohangálnom, amint azt képzeli, hogy ő a főnök.
A térképemre pillantok. A szafari terepe eddig nem nagyon ismert számomra. Ilyen szempontból pedig Daeva – lévén egy mob – előnyben van. A növényekkel benőtt terepet könnyedén a saját előnyére tudja kovácsolni. Szóval nem olyan egyszerű a dolog, hogy csak leolvasod, mi van a térképen, oszt kész. Hajh, hogy mennyi gond van ezzel az átkozott nyolclábúval!
- Hé, te, kölyök! – a nagy futamban, ahogyan arrafele sétálok, amerre a pók mehetett, egy tinédzser korú játékost pillantok meg. Narancssárga indikátorral… Neutral

Szóval jó lesz vigyázni magamra, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy komolyan ártott valakinek. Ellenben a vörösekkel… Nem tudom, miért nem tesznek ellenük semmit. Full büszkén sétálnak a Kezdetek Városában, cöhh! Szánalmas.
- Nem láttál errefele egy pókot? Kicsit kisebb, mint a tenyerem, nagy pofája van, nyolc lába, és világuralmi terveiről dicsekszik mindenkinek. – reménykedem benne, hogy a kis szöszi köpni tud valamit. Bajok lesznek, ha nem találom meg hamarosan. >.>

by **Phobos** Hétf. Nov. 03 2014, 16:58

/Beasthunting - Morrigan/

Céltudatosan nézett a hideg, tiszta őszi ég felé, majd egy kihívó mosoly ívelt át arcán. Távolt volt embertársaitól, de annál közelebb otthonához, így szükségtelennek tartotta az inkognitóját. Kényelmesen érezte magát a magányában, így meg akarta kísérelni azt, amit eddig mások miatt, nem mert kipróbálni. Indulatain erőt véve ellendült a talajtól, s egy jókora ugrás közepette - mely javarészt magas szintű akrobatika jártasságának volt köszönhető - bekapcsolta képességét, ezáltal a maga körül megszűntette a gravitációt. Meglepődésének egy halk juj-al adott hangot, miközben a vonzerő eltörlésével a földtől való távolság egyre nagyobb, s nagyobb lett. A repülés e formájához még hozzá nem szokva a fiú csendes ijedelemmel igyekezett az akadálytalan levegőben irányt változtatni - csekélyebb eséllyel. Még mielőtt bármi rossz történhetett volna, Raven előrehajolva képes volt csökkenteni magasságán, illetve a tér sűrűségének enyhítésével lassan a föld felé tudott ereszkedni. A lovag fél térdre helyezkedve ért talajt, majd onnan fölállva megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját.
- Ezt még gyakorolni kell… - motyogta maga elé, miközben zsebre vágta kezét. A távozás pillanatában egy kicsit sem ismerős hang ütötte meg a fülét. Tudta, hogy a lekezelő, tapintatlan megszólítás nem szólhatott másnak, csakis neki. Majd én adok neked olyan kölyköt… Kedvtelen pókerarccal mérte föl a nőt, miközben az utóbbi elmesélte panaszát. A lovag levonta magában az egyszerű, célra törő következtetést, miszerint az idegen a lehető legfurábban beszélt, amit nemigen tudott hova tenni. Ennek ellenére Raven hosszúra nyújtott hümmögéssel gondolkodást imitált, mintha foglalkoztatta volna az idomár és a pók sorsa. Kevés ilyen kasztbélit ismert, de eleget, hogy tudja: a hozzájuk tartozó kisállatok nem mehetnek túl messzire… végtére is idomított mobok. Azt sem értette igazán, miért nevezték őket szelídítettnek, ha csak tojásból kelnek ki. Az első látvány az idomáruk lesz, tehát onnantól fogva - ellenkezik a delikvens állat vagy sem - az anyjaként vagy az apjaként tekint az idomárra. Vagy ha nem szülőként, akkor olyanra, akit az élete árán védelmeznie kell a petnek. Lehetett valami gond a nő és a pók közti kapcsolatnak, ha az utóbbi úgy döntött, hogy világgá megy. Azonban még most se igazán értette ezt az egészet, persze nem sok köze volt a dologhoz. Keresztbe font karokkal állt meg, kissé oldalra döntvén fejét. Türelmes maradt, még ha a kölyök jelző sértette a fülét.
- Nem láttam. - kezdett bele, szemét türelmetlenül forgatva. - De tudtommal egy kisállat nem mehet el túl messzire a gazdájától, mert a rendszer tiltja azt. Vagy mobbá degenerálódik. Amúgy meg… - folytatta, halk kuncogással. - én vigyáznék, kit hívsz te kölyöknek. A látszat néha csal, pláne ha elbízod magadat.

by **Morrigan** Hétf. Nov. 03 2014, 17:20

Beasthunting - Raven

A kölykök nekem csak kölykök... Rolling Eyes

Igazán sosem értem ezeket sértésnek, egyszerűen én mindenkivel így beszélek. Éppen ezért fel sem tűnik, hogy olyat mondtam, amivel talán megsértem szegény szöszi lelki világát, mert nekem ez annyira természetes... Ha pedig valaki felé mégis sértésnek szánok egy-egy megjegyzést, az garantáltan tudni fog róla.
Nem veszem tehát észre, hogy a szemöldökfelvonás tulajdonképpen minek is szól igazán. Számomra úgy tűnik, hogy igencsak töri a kobakját, hátha látta azt a nyomorultat valamerre császkálni a közelmúltban. Bár kétlem, hogy a nagy ugrabugrálásban felfigyelt volna az alig tenyérnyi méretű, de még kicsit kisebb pókra. Hiszen amekkora távokat leugrott, mindezt pedig csak úgy, hát azt azért elég nehéz nem észrevenni o.o nem tudom, hol tanulta azt, amit tanult, de nekem is kell ilyen. Ez nagyon menő, tuti megveszem.
- Kisállat... - komorodik el tekintetem. Előfordult már, hogy Daevát lepetezték. Meg olyan is, hogy lecukizták. Hát jól pofán is röhögtem az illetőt. De ilyet, hogy kisállat, még soha senki nem mondott rá, főként nem látatlanul. Mondjuk tény, kicsinek tényleg kicsi. De nem éppen az ideális házikedvenc. Még mindig nem tudom, miért nem tudtam volna valami értelmeset idomítani, mondjuk egy kutyát vagy lovat. Még olyat is láttam, akinek jetije van. >.> Ehelyett nekem ezzel a szőrös lábú veszedelemmel kell bajlódnom. Ami még nem is lenne baj, de a személyisége... elviselhetetlen.
- Nincs hova degenerálódnia annak a nyomoréknak. Hiszen egy beast. - tudom, tudom, sokan mondták már, hogy ne beszéljek Daeváról úgy, mint egy utolsó kis satnya féregről, de folyton kicsúszik a számon, mielőtt meggondolhatnám magam. >.> Amúgy sem hiszem, hogy örökkön tartó "barátságunk" kulcsa épp az lenne, hogy milyen szépen válogatom meg a szavaimat iránta. Amúgy is, ha neki szabad így beszélnie velem, akkor nekem is. Én nem engedek. >.>
- Hát ha kiderül, hogy hatvan éves vagy, kölyök, akkor tutira ki fognak gúvadni a gülüim a helyükről. Na, de az nagyon pacek lenne, ha segítenél megkeresni Daevát. Mit szólsz? Eléggé SOS-ben vagyok. :/ - lecsekkolása után asszem, talán bízhatok benne. Végtére is, nagy kárt nem tehet, ahogyan Daeva sem tud benne kárt okozni, ha mégis megtaláljuk. Ehh... Csak legyen már vége. >.>

by **Phobos** Hétf. Nov. 03 2014, 17:58

Ennek meg mi baja van? A fiú nem tudta dekódolni a nő problémáját, hiszen már magát a nyelvét sem értette igazán. Külföldi lenne vagy szimplán hülye? Igazából arról sem volt sejtése, hogy miért jelentett gondot, ha a pókot kisállatnak hívja, hiszen... kicsi. Szemeiben furcsálló csodálkozás tükröződött. Tényleg nem értette az idegen problémáját, de látszólag az sem az övét. Karjait széttárva vonta meg vállát, jelezvén, ő tényleg nem tudja, hol és mit ronthatott el - de igazából nem is érdekelte, ha ezzel valakit megbánt, elvégre őrá, egy egyszerű fiúra sem figyeltek. Ha nem méltattak kellő időt olyasvalakire, akinek igazán szüksége lett volna rá, mire föl segítsen másokon? Nem érzett kellő motivációt, akaratot arra, hogy feltétel nélkül ragaszkodjon mások megmentéséhez.
Dühítette a tudat, hogy az egyik fele megkövetelte a tapintatosságot, még ha a nő csak úgy lekölyközi. Nagy levegőt vett, miután az ismeretlen nőszemély olyan néven nevezte az állatkáját, amit általában nagy és vérengzős fenevadakra szokott mondani: beast.
- Beast? - kérdezte, homlokráncolva, majd szolidan felnevetve bal kezét csípőre tette. - Hah, el tudom azt képzelni, de attól még maradok a kisállatnál. - Ha ő a kölyök mellett tartózkodik, legyen így. A kisállat az kisállat, nem pedig egy nagyra nőtt hústorony. A gyerekesebbik énje azt diktálta, hogy infantilisen, de kellő higgadtsággal vágjon vissza a nőnek. A dekódolhatatlan beszéd ellenére legalább annyit ki tudott venni a mondandójából, hogy valóban segítségre lenne szüksége. Raven frusztráltan fújta ki a maradék, bennmaradt levegőjét. Nem fog lekopni, amíg nem találja meg a nyolclábúját... hajh, nincs más választásom.
- Oké. De csak mert kíváncsi vagyok a pókodra. - mondta végül halkan, beletörődő sóhajt hallatva. Ha már egyszer úgy is egy általa megnevezett bestiakirályra kívánt vadászni, a kisebb vaddal is beér. Csak aztán ne csalódjon... - Halljam, milyen néven szólíthatlak?

by **Morrigan** Hétf. Nov. 03 2014, 18:25

- Egy beast. Mégis mi más lenne? - már magát a kérdést is hülyeségnek tartom. Mondtam már, hogy beast teamer vagyok... nem pedig állatidomár. Valamiért mindenki keveri a kettőt, pedig nagy ám a különbség egy tojáson való kotlás és kuksolás, valamint egy valódi, vad és szelídítetlen mob elfogása és beidomítása között. =.= Na jó, az is igaz, hogy azért került hozzám Daeva, mert kurva nagy mázlista voltam. De ez már csak részlet kérdés.
- Ahogy gondolod. Én általában nyolclábú, szőrös veszedelemnek hívom. :/ - arckifejezésemről lerí, hogy nem vagyok oda a szörnyemért. Na nem azért, mert nem állatul király, hogy van, csak egyszerűen kikészít. Főleg ezekkel az olcsó kis bújócskáival, meg a többi tréfájával. Hahaha, halálra nevetem magam -.-
- Morrigan. Aincrad egyetlen Beast Teamere. - nyújtom a kezem felé, s ha elfogadja, egy erős kézfogást ejtek meg vele. Bár nem tudom, én vagyok-e az egyetlen, de eddig még nem találkoztam másokkal. Raven a felszerelése alapján lovagnak tűnik, ami azért szintén faja. Bírom őket. Főleg Shakant. Tiszta cukker, ahogyan küzd azért, hogy egyre jobb és jobb legyen.
- No, de ne csináld nekem itt a fancsali képet! Inkább nyissuk ki a csipánkat. Ha sikerül elkapnunk, akkor burkolhatunk valamit, majd behívlak egy körre. - kacsintok rá Ravenre. A kölyök egész lelkesnek tűnik. Bírom az ilyen búrákat, szal asszem, nem lesz gond.
- Mi kell ahhoz, hogy Bambit megszégyenítően ugrathass? Pacek volt a mutatvány. - indulok el egy teljesen random irányba, amerre Daevát sejtem. Mert mintha tényleg látnék valami mozgást. Ahogyan pedig közelebb kerülünk, intek a kölyöknek egy hadseregben használt ujjelzéssel, hogy maradjon egy pillanatra nyugiban. Megpróbálok odaosonni, az egyik gazosabb részen komolyan sejtek valami turpisságot.
- Háh, most megvagy! - nyúlok bele a fűbe, s emelek fel valamit, amiről mint kiderül, kissé nehezebb a súlya Daeváénál. Talán megnőtt volna? o.o Hallottam, hogy a petek későbbi szinteken felnőnek, de ezt még igen korainak tartom. Mikor pedig megpillantom kapásom, a kapálózó manót, teljesen elképedek.
- Ez meg mi az anyám? O.O - döbbenek rá a szőrös manóra. Hát, nem ilyen fogásra számítottam. >.>

by **Phobos** Szer. Nov. 05 2014, 15:45

A nő úgy várta el ettől az értetlen gyermektől, mintha olyan egyértelmű lenne, hogy az állatkája egy beast vagy mi. Pet, kisállat, partner, beast... ennek nem édesmindegy? Örült, hogy a beast tamernek a megnevezés variálásával való stresszből van csak problémája. Milyen könnyű lenne az élet, ha az egyénnek csupán ehhez hasonlatos gondokkal kellene megküzdenie. Még ha emiatt nem is tartotta nagyra a Morrigannek nevezett nőszemélyt, Raven féltékeny volt. De miért pont ő? Miért kell szenvednie? Mások sokkal jobban megérdemelnék a kínt. Ő csak megpróbált az emberekhez alkalmazkodva változni: bízni a megbízhatatlanban, megnyílni az ismeretlen előtt, a rosszat jóra fordítani. Még ha meg is lelte valódi önmagát, többet veszített, mint nyert, az elmúlt két hónap alatt. Időre volt szüksége, de jelen pillanatban a fiú nem engedhette meg magának, hogy újból elvonuljon. Ha meg is tagadta a többi száz és ezer társaságát, biztonságra vágyott.
Chh, ha ő egy beast tamer, akkor én meg egy paladin vagyok. A lovag beletörődött, hogy egyesek ezen képesek órákat vitatkozni... nos, de ha nekik ennyi szabadidejük van az ostobaságaikra, Raven a világért sem szólt bele mások dolgába.
- Raven. - mutatkozott be tömören, majd az erőteljes kézfogást egy keményebbel viszonotra, súlyemelés jártasságának köszönhetően. Az ismerkedést követően a lovag egy-két lépsnyit hátrált, és inventoryjából lehívta teljes felszerelését, rostélyostul, páncélostul, mindenestül. Örvendeztette a tudat, hogy szettjének hála nem látthaták arcát. Szégyenből, bizalmatlanságból vagy bosszúból, Raven képtelen volt eldönteni, miért is leplezte küllemét. Csak. Jól érezte benne magát.
Morrigan üzenetét ismételten nem tudta dekódolni. Inkább nem is szólt érte semmit, csak bólintott egyet. Nem kívánta megérteni a különös szavajárását... valószínűleg ráragadna az, amit mások szlengnek is hívnak. Noha ellenkező irányba indult meg, a fiú jól figyelt a nő minden mozzanatára. Furcsállóan pislogott. Ez tényleg, honnan a pokolból jöhetett? Még a jelentés halvány értelme sem derengett számára, noha a nőszemély mondandói rizsának, lényegtelen társalgásnak bizonyult.
- Öhm... biztos. - felelt rá ugyanolyan unott csodálkozással. Megfordult, s ezúttal ténylegesen az idomár irányába lépdelt. Megállt, miután a szóban forgó Morrigan azonosíthatatlan jeleket mutogatott. A fiú várt, és az idomár ugrott is. Raven ösztönösen vetődött hátrébb, ahogyan Morrigan olyasmit húzott ki a susnyásból, ami elsőre az általa keresett nyolclábú, szőrös veszedelemnek bizonyult. A kapálózó szőrös manó és a döbbent nő reakciójára a lovag unottan kapta kezét a szeme elé - már amennyire ez lehetséges volt a sisakjában.
- Az, aminek látszik Rolling Eyes

- válaszolta, zsebre dugott kézzel. - Elég még egyszer hozzáérned és eltűnik. - Ellépett az idomár közeléből, majd felkapott a földről egy lapos kavicsot. Méterekre egy bokor megrezdült, mire a lovag erőteljesen elpöckölte az ujján egyensúlyozó követ. A pontos ütéstől a vaddisznó űzötten csörtetett ki a sűrűből. Még mielőtt elmenekülhetett volna, a fiú képességére hagyatkozva az antigravitációt megszűntette a vad körül, s a tér hajlításával magához lebegtette azt. Raven, a sikeren felbuzdulva pimaszul mosolygott, a rostélya alatt. Ez legalább sikerült. Ahogyan kellő közelségre vonzotta a vadkant, ujjbegyeit az állat homlokára helyezte, mire az elpixeleződött. A zsákmányt a lovag a magáénak tudhatta.

/Vaddisznó/

by **Morrigan** Csüt. Nov. 20 2014, 15:14

Meglep azért kissé az erős kézfogás, egy ilyen alkattól nem erre számítottam. Mármint... Azért nem egy Izom Tibi a gyerek látszatra. Persze meg kéne már szoknom, hogy ebben a világban tökmindegy, mert annyira el van szállva magától, hogy hű. Minden inkább a pontoktól meg jártasságoktól függ, ez pedig nekem még mindig nem bejövős.
- Hát ez tiszta gáz. - rázogatom meg a kobakjánál fogva a manót. Sikeresen elkaptam, első zsákmányom, azonban köze nincs Daevához. Szőrösnek ez is szőrös, ámde teljesen másképp, mint a pók. >.> Hát elég undin néz ki. Ahogyan kapálózik, s gonosz kis bogárszemeivel mérgesen néz, egészen megkedvelem ezt az izét. Mit mond, hogy még egy érintés és eltűnik? Hát... Amilyen idegbeteg ez a hobbit vagy mifene, talán az lenne a legjobb. Felzavarja azt az átkozott pókot, és akkor sosem kerül vissza hozzám. ._. Na nem mintha annyira hiányozna ragyogó személyisége, meg az undorító kis megjegyzései, de kénytelen vagyok vele bandázni, különben meghalok. -.-
- Hűvazze, tényleg eltűnt. o.o - csodálkozok rá a játék adta különleges funkciókra. Nehezen alkalmazkodok a játékbeli dolgokhoz, ami azt illeti, ez alól pedig az inventory használata, meg a teleportkristály sem kivétel. Ahogyan hozzáérek a manóhoz, valóban pixelekre oszlik, s egy fura kiírás is odakerül a panelemre. Hogy jaj, de ügyes vagyok, meg ilyen és olyan achievmenteket kapok... ._. Kit érdekel? Most komolyan? Nekem Daevát kéne megtalálnom.
A maszkos srác is megindul az egyik irányba, s amikor már elég közel ér oda, már látom is, hogy mi is az a dolog, amit meglátott. Jellemző Daevára, hogy megbújik az ilyen-olyan kövek között, hiszen elég apró hozzá, szóval ez annyira nem is csoda.
- Hát ez sem valami pókszerű. - azért hümmögök a mutatványra. Rav kétség kívül ügyes vadász. Csak hogy én nem a vadkant keresem. De vajon hol lehet?
Sétálunk tovább az ösvényen, miután Raven is elkapja a maga vadját. A kitaposott út mellett azonban ott tornyosul magányában egyetlen fa, melyre egy apró, kedves üzenetet kapunk a póktól.
- Úgy látom, Daevának már megint jó a humora. - csak sóhajtok egyet a pók tréfáján. A fa egyik vastagabb ágáról ugyanis az útra lóg egy kötél, pókhálóból. Ha-ha-ha, halálra nevetem magam...
- Asziszed, ettől majd beijedek, Daeva? ._. Áhh... Ne is foglalkozz vele. - azért aranyos a póktól, hogy gondolt rám. Kedves az üzenete, hogy akasszam fel magam. De ettől még nem fogok beijedni. Remélem, Rav sem az ijedős fajta.

by **Hikaru** Vas. Jún. 28 2015, 17:20

Kicsit unom a csendes lesben állást, várva, hátha egy állat nem vesz majd észre. Valahogy nem megy az állatok elkapása, bármennyire erőlködöm vele, eltalálni sem igazán tudom őket kövekkel, utolérni is csak nehezen tudom őket, és addigra többnyire már eltűnnek valami lyukban. Talán valami csapdával kéne dolgozni, de idegesít, hogy várni kell.
Egy kicsit kinyújtózok, és lefelé fordítom a kardomat. Egyszerű terv, ami erre jön, arra ráugrok fentről, és beleszúrom a kardom. Az egyes akrobatika elvileg elég kell legyen már ehhez, de sajnos, nem biztos, hogy lopakodás nélkül el tudok tűnni. Inkorrekt, ahogy észrevesznek, már a harmadik nyúl fordul el, és kerüli el a fát jó messzire. Szívem szerint káromkodnék, de továbbra sem vagyok képes rá.
Visszafojtom a levegőt, ahogy meghallom magam alatt egy ág roppanását. Ez valami nyúlnál nagyobb, még az sem biztos, hogy nem fog védekezni, de a tízes szinten csak nincs semmi, amit nem ölök meg egy-két ütésből. Remélem, hogy ez valami sima menet lesz tényleg. Ahogy meghallom a törzsnél a mozgást, ugrok is le, hogy beleszúrjam a kardom.
Csak félúton veszem észre, hogy egy ember az, úgyhogy úgy fordítom a kardom, hogy ne szúrjam bele, és kicsit elrúgom magam a fától. Ezzel elérem, hogy nem esek rá, hanem mögötte úgy-egy két méterre landolok, de nem túl szépen. A kezem ér először a földre, aztán arcom, és mindezt követi a testem többi része. Pár másodpercet a földön fekszek, mielőtt felállok, és dühösen kiköpöm a sárga leveleket.
- Mi a ******* ólálkodsz itt, amikor vadászok?! Majdnem kinyírtalak!- nem tudom, miért nem tettem, talán valami reflex volt. Most már elég dühös vagyok hozzá, hogy kicsit bánjam, de azért még nem akarom kinyírni. Lehet, hogy csak nem jött rá, hogy itt most valaki éppen próbál elkapni valamit. Lehet kezdő, vagy ilyesmi, és csak sétál, de persze ez nem mentség azért mindenre. Három év alatt azért lehetne tudni, hogy itt vadásznak az emberek.

by **Danee** Vas. Jún. 28 2015, 22:08

- Phűűű - töröltem volna le a homlokom, de gyöngyödző izzadság cseppek híján...
- Hát basszus... lehet, hogy most inkább szívesebben izzadnék, mint ez a meleg...
Csak úgy vibrált!
Még nem szédültem tőle, de már nem esett jól. Úgy tűnt, hogy már szinte öt percenként kell nyúljak a kulacsomért.
És a délibáb pedig ott táncolt a látóhatárral egybe olvadva.
Végre mozdult valami:
Két hosszúkás szürke fül emelkedett ki a fűcsomók közül.
Nem kérdéses, egy nyúúúúúl.
Az íj markolata már égette a kezemet, de most végre hasznát vehetem.
A nyúl hamarost kiugrik majd, s nekem időben kell cselekednem, ha vacsorát akarok belőle még ma este
Recsegve nyögött az ideg, a tapsifüles megindult.
Nem lőttem rögtön, nyilam hegye a markom fölött pihenve követte az útját.
Aztán megpendült a húr, a nyúl meg az oldalára fordult, égnek állítva a tollas végű vesszőt.
- Köszönöm a vacsorát, nyúl pajtás!

Követtem tovább a nyomokat. Világosan rajzolódtak ki előttem, és ha én láthattam őket, alig első szintű nyomolvasó képességemmel, akkor az még valósan friss kellett hogy legyen.
De hogy miért is követtem? Talán meg kellene állnom, hiszen ki tudja, talán nagyobb veszély leselkedik rám, mint azt képzelem, s én válok majd a vadászból vaddá.
A nyomok határozott irányba vezettek, s ahogy a fával tarkított rész felé közeledtem bekapcsoltam a javított látás funkciót is. Bár látnám az indikátort, de csak nincs akkora balszerencsém, hogy éppen egy...

Magabiztosan sétáltam el a fa alatt. Egész idáig igyekeztem úgy tenni, mint aki nem fedezett fel semmit se: csak menni előre, monoton módon
De ezzel nem számoltam. A veszélyérzékem elég átlagosnak számítana, s a tény, hogy ezt jártassággal se kompenzáltam, talán ez magyarázza, hogy túl későn reagáltam a felém zuhanó...

A kardom fémesen sikítva siklott ki a tokjából, s lángjai a szabad levegőt zabálva csaptak fel rögtön. Oldalvást mozdulva söpörtem hátra a jobb lábammal, térdben megereszkedve, míg bal lábam egyenesként nyújtózott ki a penge alatt: áthelyeztem a testsúlyomat: immár támadásra, védekezésre egyaránt fel voltam készülve
- Majdnem? Talán játékosokra vadászol? A lábnyomaid elárultak, barátom!

by **Hikaru** Hétf. Jún. 29 2015, 03:24

Gyorsan felállok, a kezembe veszem a kardomat, és felkészülök rá, hogy esetleg használnom kell a következő másodpercekben. Egy gyors pillantással megállapítom, hogy a fickónál olyan kard van, mint nálam, amiről, ha az azt eladó ember nem hazudott, azt állítják, hogy a legjobb elérhető kard jelenleg. Tehát nem kezdő, nem kéne félvárról venni.
- Ha emberre vadásznék, haver, akkor már halott lennél, nem? Simán beléd állíthattam volna fentről a kardomat. Pedig amióta vannak horrorfilmek, mindenki figyel felfelé.- hátrébb lépek néhány lépést, hogy ne legyek közvetlenül a vágótávján belül, és lassan felemelem a kezeimet- a kardot tartó ujjaim is felemelem, csak a kicsivel és a hüvelykkel fogom a markolatot.
Nem bízok benne, de ennél jobbat nem tudok arra megoldásképpen, hogy elkerüljem vele a harcot. Igaz, rengeteget dobhatna mindenen, ha elvenném a felszerelését, de túl nagy kockázattal járna, amit nem vállalok fel. Ráadásul fogalmam sincs, ki ez, olyan embert pedig nem rabolok ki, aki nem bosszantott fel valahogy.
Lassan oldalra fordítom a fejem, ahogy zörgést hallok az egyik bokornál. Miközben végig a másik kardforgatón tartom a szemem, óvatosan arra sétálok, és egy gyors mozdulattal beledöföm a kardot. Ha a fickó társa, és most bujkál, annak ellenére, hogy jeleztem, nem akarok ártani neki, akkor így járt. De a dühöm, amit a nem túl elegáns landolásom gerjesztett, alább hagy, amikor a rendszer jelzi, hogy elkaptam az első sikeres vadam. A vaddisznó azonnal belehalt az oldalba szúrásába. Egy elégedett mosollyal teszem el a kardom.
- Amúgy Hikaru vagyok. Van kedved vadászni?- nem tudom, miért éri meg nekem ezzel a fickóval menni, de amint megjelent, rögtön elkaptam valamit. Talán szerencsét hoz. És szívesen beszélgetnék is vele, kevés felnőtt korú emberrel lehet találkozni. Furcsa, azt hinném az ember, hogy ők lesznek azok, akik túlélnek, mert jobban értenek a játékhoz. Én mindig szívtam ellenük MMO-kban, pedig gyakoroltam egy csomót.

/Vaddisznó/

by **Danee** Kedd Jún. 30 2015, 18:19

Hitetlenkedve nézem, ahogy a kardom pontos mása kerül elő ellenfelem kardhüvelyéből
- Ennyit a ritkaságokról... - morgok fintorogva a szentségtörés láttán
- Nekem nem kellett, én végig tudtam róla, hogy ott gubbasztasz a fa tetején. Egyébként is egy nyamvadt mező kellős közepén fán elrejtőzni... cöh... ha a nyomaidat nem látom is, akkor is könnyűszerrel feltűntél volna, de azt szeretném én látni, ahogy te egyetlen döféssel felemésztesz több mint 100 életpontot! Ne nevettessél már, aki képes lenne ilyesmire, az már rég nem ezeket az olcsó kínai másolatokat forgatja, abban biztos lehetsz!
A nagy meleg mellé nem hiányzott még a kardok lángja is. Nem futottak ugyan izzadságcseppek végig a homlokon, de úgy tüzelt még a fülem is, mintha legalább is lázam lenne
- Na mi lesz, nekem jössz és leváglak, vagy eltesszük ezeket a bóvlikat, mert nekem már rettenet melegem van és a lángok csak rátesznek egy lapáttal?
Most volt csak időm tüzetesebben végigmérni, kivel is állok szemben, kardjaink a légzésünket követve mozogtak együtt
- Heh - szúrtam ki a legfontosabbat - rosszul teszed, egy ilyen billoggal a fejed felett, ha csak céltalanul rántasz kardot - utaltam az indikátorára, ami csak a kardrántáskor vált láthatóvá
Egy gyilkos, ugyanazzal a fegyverrel mint az enyém. Ráadásul meglapulva. Bár... ez elég gyengécske csapda volt a részéről.
Nem tudtam hova tenni a gyereket. A felszerelése óvatosságra intett, azonban a viselkedésre nem vallott igazán profira, mégis a vörös indikátor. Ha engem nem is, másokat még simán a sírba küldhetett!
A bokor mellettünk zizegni kezdett.
Társai is vannak! Jobb ha nem teszem ki magam ekkora veszélynek! Szabad kezemet az oldaltáskámhoz húztam, hogy előkaphassam a teleport kristályt.
De más történt mint, amire számítottam: lecsapott a bokorban rejtőzőre, ahonnan a vágás nyomán egy varacskos disznó háta fordult ki.
Hogy ez ne legyen elég: értetlenségem tovább fokozta, mikor elégedett vigyorral elpakolta a kardját
Én ugyan nem engedtem le a sajátom, nincs az az isten, hogy egy hasonlóan felszerelkezett, ismeretlen arcú vörössel szemben megengedhessem magamnak azt a luxust, hogy a biztonság hamis érzetébe ringatom magam
- Egy gyilkossal? És mégis mire akarsz vadászni? Efféle vadakra, mint ez a vaddisznó, vagy zöld indikátoros áldozatokra?
Fura volt, ahogy az iménti ellenséges vonásokat levetkőzve rögtön közös vadászatra invitálna. Hát itt valami erősen bűzlik!
A nevemet, ha még nem ismeri, addig nem is fogja, amíg meg nem bizonyosodom arról, milyen veszéllyel és kivel is állok szemben

by **Hikaru** Pént. Júl. 17 2015, 19:44

- Kivéve, ha most megramsayzek, és azért vannak rajtam.- előveszem a legcreepybbnek szánt mosolyom, szeretném, ha fenyegetve érezné magát egy kicsit. Igaz, tényleg nem hiszem, hogy one hitelném, de elég gyors vagyok hozzá, hogy megüssem többször is, mielőtt reagál, főleg, ha úgy tudok indítani, hogy még nem húzta elő a kardját.
- Látom, önbizalomból nincs hiány.- gőzöm nincs, miért gondolja, hogy le tudna győzni. Nem tűnik túl okosnak, ha látott, mégis idejött, és ellenben velem, nem hiszem, hogy már ölt embert. Én viszont simán kinyírom, ha felbosszant, nem habozok egy másodpercet sem. Úgyis csak egy játék, nem?
Nem bírom tovább, amikor ellenőrzöm, hogy a vaddisznó húsa az inventorymban van, az újabb kérdés hatására elnevetem magam. Fogalmam sincs, hogy ez a csávó most fél-e tőlem, vagy csak játssza-e a nyuszit, és ha az előbbi, miért van még itt egyáltalán. Szórakoztató azért, hogy egy nálam jóval magasabb, felnőtt ember ennyire fél tőlem. Kint valószínű nem így lenne. Azért vannak szépségei még ennek a világnak.
- Na, ha más játékosokra vadásznék, akkor az úgy nézett volna ki, hogy amikor a nyakadba ugrok, átszúrom a kardom a fejeden, legalább a száz hp-d fele lepörög, mire kihúzod a sajátod, és akkor is zizi leszel, szóval simán felaprítalak és kilootollak. Szóval nem rád vadászom, mert már elkaptalak volna. Na, menjünk, egyedül unalmas.- elindulok, de nem nézek hátra rá. Nem félek tőle egy kicsit sem, túl nyuszi hozzá, hogy megtámadjon. Csak előre nézve, mozgást figyelve kiabálok hátra. - Amúgy akkor megmondod a neved, vagy kitaláljak neked én egyet?

by **Danee** Szomb. Júl. 18 2015, 21:07

- Megmicsodálsz?
- Amúgy meg ne akarj elcsábítani ezzel a mosollyal, én a lányokat szeretem!
Nem értem ugyan mit mond, de a frászt hozza rám azzal a hülye bájvigyorral, azt hiszem már így is túlontúl sok időt töltöttem itt, egy vörös közvetlen közelében, aki nagyon nagyra van magától és még büszke is rá.
Jobban mondva... fecséreltem
- No lám kibeszél, Mr Hitman!
- Ó, ezer bocsánat - hajoltam meg egészen mélyen, keresztbe söpörve egyet magam előtt a karommal, a levegőben, ahogy még a muskétások korában volt jellemző
- ...hogy nem haltam rögtön szörnyet már a gondolatától is! Igazán röstellem magam, hogy egy ilyen briliáns elme és kivételes vívótehetség ellenében kételyeket merek megfogalmazni, még jelen pillanatban is
Egyenesedtem ki fölényes mosollyal a képemen
- Szóval vadászol, játékosokra? Tekinthetem tán magamat máris legyőzöttnek, netán halottnak? Ha urasága úgy kívánja, készséggel nyújtom át ezüst tálcán önnön levágott fejemet!
Végighúztam a nyakamon a mutatóujjam, s az államat megragadva igazítottam a fejem a másik tenyeremre
- Ó, értem, igazán köszönöm, hogy meghagyja hitvány kis életemet, ezt a határtalan kegyet és ezt a rendkívüli szívjóságot, amit velem szemben tanúsít! - pislogtam, s finoman a szám elé húzva az ujjaim a meghatódás jeleit mutattam, apró fejingatással, mint aki nem tud felülemelkedni a megtiszteltetésen
- Kitalálni egyet? Teljességgel szükségtelen - ingattam a fejem immár méltatlankodást kifejezve vele - A nevem... Sebastian, bár nem értem miért van szükség rá, hiszen soha többé nem fogunk találkozni

by **Hikaru** Csüt. Júl. 30 2015, 21:10

- Ők is szeretnek téged?- persze, mint mondják, mindenkire vár kint valaki a nagyvilágban, csak valakire sokan várnak, valakire kevesen. A hozzám hasonló profiknak rengeteg lehetőség van nyitva, az olyanoknak pedig, akik csukott szemmel látnak, nem csak a veszélyes ragadozók miatt kell aggódnia, hanem a rengeteg kihagyott lehetőség miatt is.
Egy kicsit oldalra fordítom a fejem, miközben próbálok rájönni, hogy ezzel a meghajlósdi dologgal ironizál-e Sebastian. Úgy tűnik, igen, de nem vagyok benne fullra biztos, simán lehet, hogy tényleg az életét próbálja menteni. Soha nem lehet tudni. Mindenesetre, akkor nem csinálja azért a lehető legjobb módon, mert ha iróniának venném, még fel is húzhatna. Most is azt hiszem, hogy tényleg az, de csak mosolygok rajta- fogalma sincs, kivel áll szemben.
- Oké, Sebastian... szóval simán összefuthatunk még, nem foglak kinyírni. Tényleg nem kérdezném meg a neved, ha ki akarnálak nyírni. Meg a fejed sem kell, a fun rész amúgy is a lereszelése.- egyelőre nem tervezek többet hozzátenni a témához, remélhetőleg felfogta, hogy tényleg nem lesz most megnyuvasztva. Folytatom inkább a bokrok kaszálását, hogy leljek valami állatot.
- Te is szólós vagy, Sebastian?- kíváncsi vagyok, hogy van-e céhe, esetleg be is férek, bár nem volt eddig túl szimpatikus. Én szeretem a laza arcokat, amilyen én is vagyok, akik csak a képébe nevetnek a halálnak, ha rájuk vigyorog, ő viszont olyan ideges típus lehet. Amit kinézek belőle hirtelen, az egy otthon kötögetünk és piritósozunk típusú közösség. Igaz, a semminél az sem rosszabb, és belülről mindenkit meg lehet változtatni.
- Amúgy nagyon könnyen meg lehet különböztetni az olyan ragadozót, aki emberre vadászik, és azt, aki nem. Aki emberre vadászik, az levadászik téged, aki állatra, az meg lehet, hogy leáll beszélgetni. Jó, van pár trükkösebb ember, de én csak simán belevágtam volna a fejedbe ezt a kardot, ha ki akarnálak nyírni, az egyszerű módszert kedvelem.- nem sok másik vöröst láttam munka közben, de van köztük néhány, aki majdnem olyan okos, mint én, esetleg lehetnek olyan kifinomultak a módszereik, amilyeneket én is el tudok képzelni. Csajoknál simán működhet az ágybacsábítás-nyakonszúrás módszer, de az sem rossz, ha valakivel partyba szállsz, aztán megölöd bossfight közben.

by **Danee** Kedd Aug. 11 2015, 22:38

- Akad olyan is köztük - felelem magabiztosan. De elég ennyit tudnia, még a végén megpróbálja levadászni a szeretteimet, vagy megzsarolni velük
- De persze, az is lehet, hogy már szereztem pár ellenséget is a táborukból. Lehet lenne munkád, vadász-vadász!

- Ez igazán megnyugtató, de el kell, hogy szomorítsalak a reszeléses dologgal kapcsolatban. Egyrészt, itt nem tudsz megkínozni senkit se, legalább is fizikálisan nem. Ugyanis nem tudom mondták-e már neked, de itt nincs fájdalom. A másik. Ez a testünk, ez az avatár, egyáltalán nem hasonlít anyagában a valódira, csak megjelenésében. Nincs se bőr, se vér, hús, vagy csont. Ha elkezdenéd, csak vörös csíkokat rajzolgatnál vele, esetleg kettészelnéd a testet, de ennyi.
Igyekeztem nagyon akkurátusan, tanító célzattal megmagyarázni a dolgok menetét, itt a mi kis pixelvilágunkról, nem kioktató célzattal, elvégre egy gyilkológépet sem szabad teljes setétségben hagyni, mert az etikátlan lenne.
Nagy levegőt vettem majd kifújtam a tüdöm, hogy megemészthesse az elhangzottakat.
- Nem, én vagyok szólós. Már nem - legyen ennyi elég, ha kérdezősködik hát állok elébe, de addig...

- És van a haramdik fajta, aki nem érzi magát igazán emberfölényben ezért inkább a bizalom megnyerésére és a éberség elaltatásra játszik, hogy akkor és ott döfjön hátba, amikor már egyáltalán nem várná az ember. Vannak vörös indikátoros ismerőseim, és még élek - mutattam a fejem fölé

Megint mozgolódást vettem észre, most vagy bevonzottuk a környék összes vadállatát, vagy mi keveredtünk ennyire sűrűn lakott területre, de mindenesetre, mikor rávetődtem a következő áldozatra, szörnyű nyivákolás és fújás fogadott. Veszettül karmolt és szabadulni akart, de leszorítottam úgy, hogy se harapni, se karmolni ne tudjon tovább a macskusz macskalamusz
- Megsimogatod? - kérdeztem Hikaruhoz fordulva

by **Takada Hiroshi** Csüt. Okt. 01 2020, 14:04

Szóló Event szafari

Az erdőben tett próbálkozását követően, most teszteli az új vadásziját a mezőségen is. Az erdőnek meg van az a sajátos előnye, hogy a sok fedezék miatt, egyszerűbb az állat közelébe lopakodni. A nyílt mezőkön ez sokkal nehezebb feladat, így az íjjal meg kell tanuljon nagy távolságra is biztosan és pontosan lőni. Misem jobb a gyakorlásra, mint egy éles vadászat. Bár igazán akkor lenne motivált az öreg, ha nem reggelizett volna, és most éhgyomorra kellene vadásznia, és csak azt eheti amit lő.

Elsőre kicsit nehezére eset elindulni, mert amint meglátta a szélben lágyan hullámzó, az ősz előrehaladtával aranyszínbe öltözött már kalászos-füvek ringását, kedve szottyant elmerengeni és csak gyönyörködni a látványban. De most nem ezért van itt, így erőt vet magán és elindult; ~A vadak nem szúrják nyílhegyre magukat~ felkiáltással.

A szélben zörgő-surrogó füvek miatt, a hallására most nem támaszkodhatott. Viszont ez jó, mert így az ő lépteinek neszét sem könnyű észlelni. A másik fő probléma, hogy a magas fű a kilátást is megnehezíti így nyilván a célzást is. Ha viszont nagyon felegyenesedik, hogy rálásson az „áldozatára”, akkor az is könnyen észreveheti őt. No ez ám a dilemma. De egyelőre ezzel nem foglalkozik, először találnia kell valamit, majd csak aztán kell azon töprengenie, hogyan ejtse el.
A hatalmasra nőtt fűszálak engedelmesen hajolnak meg léptei nyomán súlya alatt. Közepes tempóban halad kissé lehúzódva, mert úgy gondolja, ha a valami kellő közelségbe kerül, akkor a jártassága majd jelez, és ráér akkor lassítani. Így sokkal nagyobb területet tud felderíteni egy adott idő alatt. Az eddigi bejárt területen mindössze egy árva fácánt talált, de amikor megpróbálta elejteni, rosszul mérte fel a távolságot és a nyílvessző a madár előtt csapódott a földbe, így a madár odébb állt. Érthető okból nem várta meg míg Takada újrapróbálkozik, és ezt az öreg nem is rótta fel neki. Egy TV műsorban látta egyszer, hogy Európában vannak olyan „vadász versenyek” ahol papírmasé figurákat húzkodnak el a versenyzők előtt és azokra kell kapáslövést leadni. Amolyan skeet lövészet csak talajon. A tanár inkább viccesnek találta a dolgot, mint hogy a résztvevők komolyságával szemlélje a műsort, de azt elismerte, hogy jó reflexekkel rendelkezni ahhoz, hogy eredményes legyen valaki. ~Ha ez az esemény is papírmasékra menne, akkor sokkal könnyebb lenne, de kevésbé élvezetes.~ Így hát egy cseppet sem bánkódott azon, hogy elhibázta a fácánt.

Itt is engedélyezett magának egy rövid pihenőt. A fűbe hanyatt dőlve kémlelete a felette előtáruló látványt. A felette lévő szinteket tartó hatalmas oszlop mely a látómezejében van, a végtelen magasságba veszik, s körülötte lassú méltóságteljes vándorlással úsznak tova a fehér felhő pamacsok.
A pihenő végével, előhívja a térképet és próbál abból kiokoskodni valamit, hogy merre induljon tovább a vadak felkutatásához. A térkép azonban semmi támpontot nem nyújtott, így leintve azt, találomra indul el egy irányba. És úgy tűnik szerencséje van, mert az Észlelés jelez valamit a közelben, és az nem egy másik játékos. A férfi lassan és óvatosan halad az észlelt lény irányába. Amint megfelelőnek ítélte a távolságot, kicsit a fű fölé emeli a fejét, hogy felmérje mi is az ami elé került. Egyelőre azonban nem látott semmit. Kicsit várt és figyelt. a jelzett irányból és nagyjából abban a távolságban ahol sejtette, megmozdult a fű és kiemelkedett egy fej. Takada nem várt tovább. máris emelte az íjat és rövid célzást követően lőtt is. A csilingelés hangját ugyan elnyomta a suhogó fű, de a pixelszikrákat így is jól látta, így hát elindult, hogy begyűjtse a lootot.

/Vaddisznó - vaddisznóagyar 2-es minőség/

by Ajánlott tartalom