Re: Mezőség #1

by **Kyuushiro** Szer. Május 21 2014, 13:52

[ Vad-Ászok ]

Talán bölcs az az arckifejezés, talán nem, ezt én bizony nem tudom megállapítani. Nem sokat dolgoztam együtt petekkel, na meg egy sárkánynak teljesen más az arcfelépítése, mint egy embernek, máshogy kell értelmezni a virtuális izmok apró mozgásait, ahogy a...
...na mindegy, szóval nem tudom, hogy éppen tudálékos arcot vág-e Timidus. Az viszont biztos, hogy a szerénységet viszont neki kellene tanulnia. Más ember felkapná a vizet, én azonban csak kedvesen bólogatok, mikor azt mondja: nem sokan képesek arra, hogy elismerjék az igazát. Mint már mondtam, engem nagyon nem érdekel, hogy mennyire játssza el a tanár-diákosdit, amíg valóban hasznos információkat ad a számomra. Ez pedig egyelőre így van, tehát nincs miért panaszkodnom.
-Ha te mondod... tanár úr. - mosolygok, és a gúny leghalványabb jele sem fedezhető fel sem hangomban, sem arcomon. Tökéletesen őszintén beszélek, legalábbis így érződik. Amit pedig valójában érzek, az csak rám tartozik, nem igaz?
-Igen, játszadozni... - válaszolom nyugodtan. - Hiszen ha ezt csak így fogjuk fel, játéknak, akkor máris könnyebbé válik a sok erőfeszítés, amit tennünk kell, nem igaz? - merengek, tekintetem valahol a semmiben réved. - Még csak a tizenhatodik szintet nyitották meg a százból, elképesztő mennyiségű munka van még hátra ennek az egésznek a végéig... de ha megpróbáljuk szórakozásként felfogni, meglátni benne az apró örömeket, akkor elviselhetőbb lesz a halálos veszély örök tudata, és valamivel jobb lesz a századik emeletig küzdenünk magunkat. - majd észbe kapok, és pislogok egyet.
-Elnézést, túl sokat beszélek. - na, itt még nekem is vigyáznom kell, hogy ne vigyek egy lehelletnyi iróniát sem a szavakba. Mindazonáltal sikerül, és szemeim újra a repülő, tollas tanáromra függesztem.

by **Shukaku** Szer. Május 21 2014, 14:20

Timidus azonnal felkapja a fejét a gúnyolódásra, füleit hátra csapja, és lassan ereszkedik le a társa mellé, folyamatosan a férfit figyelve. Shu egy apró füttyentéssel-csipogással próbálja megnyugtatni.
-Nyugi!
A sárkány bólint egyet. Fura dolgaik vannak az embereknek. Neki egyáltalán nem fontos az, hogy ő milyen nemű. Sohasem volt fontos. Az embereknek egymás között azonban az, így elég furcsán hat, hogy egy másik pet még sohasem nézte el, hogy Timidus történetesen nőstény, míg az emberek, akiknek ezek a különbségek annyira lényegesek, ők már nem először rontják el. A pet dacosan felemeli a fejét, és csak úgy odaveti a szavakat.
-Nőstény.
-Igen. Timidus nőstény, így nem lehet tanár úr.
Az idióta embereknek sem a sárkány piros szalagja, sem a karperec nem elég ahhoz, hogy Timidus nemét megállapítsák, és ez már tényleg felháborító. Shukaku számára valahogy egyértelmű volt, hogy a mellé rendelt kisállat milyen nemű. Ő sohasem tévesztette el, még más fajoknál sem. Timidus nem nagyon értette, hogy másoknak ez miért esik nehezére.
-Annak viszont örülök, hogy elismerted a tanító szerepemet. Ha bocsánatot kérsz az előbbi sértésed miatt, akkor hajlandó leszek tovább tanítani téged.
A lány is bólint, bár arckifejezése nem ugyanazt az eltökéltséget tükrözi, mint Timidus hangja. Ez a pillantás inkább kérlelő, amellyel arra kéri a férfit, hogy kérjen bocsánatot, hogy lezárhassák ezt a kellemetlen kis közjátékot. A lány nem várja el senkitől, hogy elsőre meglássa Timidus nemét, hiszen még a közismert állatok mindegyikén sem látszik, a sárkányokon pedig még annyira sem. Timidus nem fog virágokat tűzni a füle mögé, sem rózsaszín nyeregtáskát hordani a mostani bőr helyett. Igaz eléggé el van kényeztetve, rendszerető is, és még van számos olyan tulajdonsága, amely nem jellemző az erősebb nemre az emberek körében, de ha valaki nem ismeri, akkor ez nem lesz egyértelmű. Az állatok körében annyira nem fontos ez, és a petek körében sem. Akár bocsánatot kér a férfi, akár nem, Timidus természetesen kitér a további részletekre is.
-Igen. Túl sokat beszélsz. A harc pedig nem játék, csak ha játszani akarsz. ha fogócskázni akarsz a vadakkal, megteheted. De nem foghatsz fel mindent játéknak. Amíg pedig eléritek a századik szintet, addig sok időtök lesz szórakozni. Rengeteg időtök.
A sárkány elvigyorodik. Tudja jól, hogy ha valami nem változik radikálisan ebben a világban, soha nem fogják elérni az emberek azt a szintet. Shu pedig azt tudja, hogy ha ennek a férfinak ennyire keresni kell ebben a világban az apró örömöket, az azt jelenti, hogy nem nagyon vannak egy véleményen, tehát ő nem is fog nagyon megszólalni. Neki nem kell keresni semmit, és úgy is megtalálja a hatalmas örömöket. De feleslegesen persze nem fog vitába szállni senkivel.

by **Kyuushiro** Szer. Május 21 2014, 15:05

[ Vad-Ászok ]

Arckifejezésem nem változik még akkor sem, mikor Timidus lassan leszáll, és harciasan figyel. Nem mondhatom magam túl nagy állatszakértőnek, de azért annyira tapasztalatlan én sem vagyok, hogy ne tudjam megmondani: dühös. Haragszik. De hogy miért...
Hoppá. Az ingerülten idedobott szóból mindent megértek, és habár még mindig nem rezdül arcizmom sem, lehajtott fejjel és lesütött tekintettel rejtem el... bűntudatom? Na nem, inkább vidáman csillanó szemem.
-Szóval... értem. - mondom, majd hallgatom Timidus ultimátumát. A szerénység mesterének szavaival már csak azért sem szállhatok vitába, mert akkor fennáll a veszélye, hogy még az én nyugalmam sem lenne elegendő a valódi gondolataim elrejtéséhez, így hát bólintok egyet.
-Értem, és igazad van. Elnézést, hogy tévedtem, tanárom. - a külsőre hízelgésnek is tekinthető mondat valójában... nem is tudom, talán tényleg hízelgés. Azonban a szemszögemből inkább a dolgok ráhagyása valakire, hisz minek vitatkozzak egy hülyével? Lesüllyedek az ő szintjére, majd ott legyőz a rutinjával... köszönöm, én abból nem kérek.
Na és akkor most majdnem elnevetem magam. Igen, túl sokat beszélek. Talán túl jól leplezem az iróniát? Igen, valószínűleg, meg úgy minden mást is, hisz most is teljesen nyugodt arccal nézek Timidus szemébe, bólintok, és ha visszanéz, akkor állom a pillantását.
Egy darabig. De utána sem azért fordulok el, mert már megelégeltem, hanem mert úgy gondolom: elég volt a beszédből. Ideje új 'játékszer' után nézni. Amint meglátok egy... valamit, neki is iramodok. Számomra ez még mindig szokatlan, így bár tökéletesen kontrollálom a mozdulataim, mégis furcsa, ahogy szinte kilövöm magam a helyemről, és a zsákmányom felé veszem az irányt.
Tanulok az előbbiekből, így mikor észrevesz, és apró lábaival menekülni próbál, nem mártom belé a Katanám, inkább igyekszem olyan közel kerülni hozzá, hogy számára veszélytelenül megérinthessem. Mikor ez lehetséges, előrenyújtom a kardom, kicsit lefelé, így nagyjából a nyakszirtjén érek hozzá ehhez a...
...szőrös...
...izéhez.
Szerencsére gond nélkül sikerül, felugrik előttem a jutalomablak, ami üres, de most legalább nem csodálkozom rajta. A manó egy karcolás nélkül fut tovább valami biztonságos helyre, ezt azonban már nem figyelem, inkább lassan Shukaku és Timidus felé sétálok, arcomon ugyanazzal a rendíthetetlen nyugalommal.

Szőrös Manó levadászva.

by **Shukaku** Szer. Május 21 2014, 15:30

[ Vad-Ászok ]

Shukaku reménykedve, Timidus pedig eltökélten és elszántan figyeli a férfit, aki természetesen beadja a derekát, és bocsánatot kér. Még a fejét is leszegi, ráadásul ahogy megfogalmazza a szavait. Timidus büszkén emeli fel a fejét, Shu azonban tanácstalanul ingatja a sajátját.
-Elfogadom a bocsánatkérésedet.
-Timidus! Izé… elnézést kérek… de ezt talán annyira nem kellene. Valaki már így is eléggé magabiztos. Természetesen megérdemli a bocsánatkérést, hiszen bizonyára Ön sem örült volna annak, ha valaki nőnek nézi… de… azért ennyire nem kellene…
Ugyan nem mondta ki, hogy túljátszani, de valahogy sejtette, hogy akkora megbánás azért mégsem lehet a férfiban, és jócskán rájátszik az alakításra.
-Semmi gond. Felejtsük el.
A sárkány legyint a farkával, és bólint egyet, kissé meg is hajtva a fejét. Azt még ő is tudja, hogy a lánynak igaza van, de az ő fejében meg sem fordul, hogy ez a fajta tisztelet, amit a férfi mutat, ne lenne teljesen őszinte.
-Egyébként valóban szükségtelen ez a fajta csodálat… de persze hízelgő. Köszönöm.
-Timidus…
Szól rá a lány ezúttal a sárkány saját nyelvén.
-Szóóóval… elvárom a tiszteletet olyasvalakitől, akinek a teljesítménye messze alulmúlja az enyémet. Ahogy látom azonban, ha nem kizárólag a gyorsaságpontokra pakoltál, akkor még sem lehetsz annyira kezdő vagy kiképzős, ahogy először hittem. Sok mindent taníthatok neked persze, de nem kell így beszélned előttem.
Egy picit elgondolkodik, majd újra elvigyorodik.
-Kezdjük ott, hogy figyelj jobban a környezetedre. Figyelj jobban az ellenfélre. Amikor a kardodat használtad, akkor rengeteg kitartáspontot pazaroltál el azzal, hogy többször támadtál. Felesleges volt. Ha ezt harc közben csinálod, az az életedbe kerülhet. Most viszont én jövök.
Újra a magasba szökken, ismételten cirkál egy keveset, majd lecsap, és visszatér. Ezúttal már meg is fogja a zsákmányt, de csak annyira, hogy ne sebezze. Leteszi maga elé a kisemlőst, ami azonnal el is inal.

(Menyét levadászva)

by **Kyuushiro** Szer. Május 28 2014, 18:36

[ Vad-Ászok ]

Persze, hogy a sárkány elfogadja a bocsánatkérésem Mi mást tenne? A hízelgés... hát, az túlzás, hogy mindenkinek tetszik, de Timidus pont az, akinek az ilyesmi legyezgetni tudja a hiúságát; legalábbis én így vettem észre. Az más kérdés, hogy legszívesebben felnevetnék ezen az önteltségen, de ebben pedig a higgadtságom van segítségemre.
-Rendben. - mondom fejem felemelve az idomárnak, s most már valamivel több jókedvvel nézek a sárkány szemébe. Persze őszinte, boldog jókedvvel, amit a kisdiák érez, mikor valami sikerül neki.
Hisz bizonyos értelemben én most pont ilyen vagyok, nem igaz? Az, hogy már két ellenséget levadásztam, elég sikerélmény a feldobottsághoz.
-Én köszönöm. - mondom. Hízelgő. Már hogyne lenne az egy ilyen öntelt alaknak? A furcsa hang, amit Shu ad ki, meglep, talán a sárkánynak mondott valamit? Lehet, ugyanis a pet ezután tanúbizonyságát adja annak, hogy néha kicsivel kevesebb önbizalmat mutat, mint amennyit általában. Az 'elvárom a tiszteletet' újból megmosolyogtatna, ha hagynék az arcomra lopózni ilyen kósza érzéseket.
-Nem használtam kiképzést. Saját magam fejlődtem fel idáig. Igaz... - elharapom a mondatot. Nem, nem szükséges másoknak is tudniuk arról a bugról. Egyébként pedig igen, ismerem a kiképzőtisztet, nemrég hallottam róla. Marhaság, hisz a szükséges exp-t így is, úgy is össze kell gyűjteniük a játékosoknak, akik fejlődni akarnak. Azok pedig, akiknek egy lebutított 10. szint a végső cél... hát, őket csak sajnálni tudom.
-Szóval figyeljek oda arra, hogy mennyi támadásra van szükség, és ne pazaroljam a kitartást, értem! - mondom. - Eddig nem sok olyan ellenféllel harcoltam, akinek egy ütés is elég lett volna... hiába, ez a gyorsaság hátránya. - hangom kezdi elveszíteni a 'diákos' tiszteletet, s ha így haladunk tovább, a végén egész fesztelenül fogok beszélgetni a sárkánnyal. Ki tudja?

by **Shukaku** Szer. Május 28 2014, 19:07

A sárkány bólint, és úgy látszik az ő részéről ezzel le is van tudva a dolog. A férfi bocsánatot kért, ő pedig elfogadta a bocsánatkérést. Ezek után el van felejtve, hiszen erre való ez az egész procedúra. Ugyanez a fejmozdulat következik a köszönöm után is. Mostanában mindenki olyan udvarias Timidussal, és ezt a pet nagyon élvezi. Egyedül Elysion volt az, aki még azóta sem kereste fel a sárkányt, hogy bocsánatot kérjen a meggondolatlan és buta viselkedése miatt. Persze Timidus tudta, hogy ennek az oka az lehet, hogy Anika egy idő után maga is rájött arra, hogy az idomár kihasználja, és egyszerűen otthagyta, a férfi pedig a pet védelme nélkül vagy a városban bujkál jelenleg, vagy ha volt olyan idióta, hogy kimerészkedett a védett területen kívülre, akkor már meg is halt. A sárkányt egyik verzió sem foglalkoztatta különösebben, hiszen Anika életkörülményei mindkét esetben javultak, a Kegyetlen sorsa pedig senkit nem érdekelt, de az biztos sárkányt a legkevésbé sem érdekelte. Elismerően bólintott amikor Kyuu megosztotta vele, hogy a saját erejéből jutott fel az általa elért szintre.
-Bölcs döntés volt. A kiképzőtiszttel csak a lényege veszik el a szinteknek. Nem véletlenül hívják a pontokat tapasztalatpontoknak. Viszont nyugodtan befejezheted a mondatot.
A sárkány elvigyorodott, a lány pedig oldalba bökte, amire Timidus semmit nem változtatott a vigyorán.
-Ha nem akarja elmondani, akkor majd elmondja azt. Ti emberek rengeteg információtól estek el azért, mert udvariaskodtok és nem kérdeztek rá a dolgokra. Ezt már elmondtam Lancernek is, és neked is.
Az idomár sóhajtott, és feladta Timidus megnevelését. A pet egy csomó dolgot belátott és megfogadott azok közül, amit a lány tanított neki, de aminek nem látta értelmét, azt csak nagyon nyögvenyelősen tartotta be, már amikor betartotta. Ha valaki azt mondta neki, hogy nem akar elmondani valamit, akkor nem erősködött, de amíg ezt nem mondta az illető, addig nem engedte ilyen könnyen elúszni az információt. Az utolsó mondatra is csak egy egyetértő bólintással reagált, Shu pedig inkább a tájat kezdte kémlelni. Őt egyáltalán nem foglalkoztatták a harc technikai részei. Ő csak az állatok szerette nézni és megérinteni.
-Ha úgy döntesz, hogy egy ágban leszel nagyon ügyes, akkor azzal vállalod, hogy a többiben alulmaradsz. Mindenkinek más a technikája, de mindenkin lehet fogást találni, ha nem túl nagy a szintkülönbség. Persze mi már győztünk le öt szinttel felettünk lévő harcost is küzdőtéren.
Bár kissé kihúzta magát, és látszott rajta, hogy büszke a teljesítményeire, azért már jelentősen visszafogottabb volt, mint eddig.

by **Kyuushiro** Vas. Jún. 15 2014, 13:51

[ Vad-Ászok ]

Őszinte, boldog jókedv, s csak egy halvány eshetőségként van jelen ennek a tettetés mivolta. Bár... számít ez jelen pillanatban? Timidus elégedett, Shu szinte félpercenként lök egyet a petjén, hogy térjen észhez, én pedig csak vigyorgok - természetesen magamban.
-A tapasztalatot nemcsak a tapasztalatpontok határozzák meg... de tény, hogy sokat számítanak. Legalábbis akkor, ha nem a könnyebb úton szerezzük meg őket. - mondom, majd egy halvány, őszinte (igen, őszinte!) mosoly ül ki az arcomra.
-Ez... hosszú sztori. De a lényeg, hogy sokkal magasabb szinten is lehetnék. - elmerengve pillantok a messzeségbe. - Ha a rendszer nem tett volna keresztbe nekem... akkor most nem tizennégyes szintű lennék. - az első, 'normálisnak' mondható érzelem jele: ökölbe szoruló jobb kéz. Valóban... szemétség? Nem, hisz erről senki nem tehet. Egyszerű bug volt, senki nem hibás, csak a véletlen műve, hogy én ittam meg a levét.
Igen, bug... s ha így alakult, akkor nem tehetek mást, újra fel kell vennem a fejlődés ritmusát. Még nehezebb dolgom lesz, de mikor állította valaki, hogy erősnek lenni könnyű?
-Ez igaz. - válaszolom a sárkánynak. - Csakhogy én soha nem szerettem az egyenletes erőeloszlást. A kiegyensúlyozottság ugyan azt jelenti, hogy nincs gyengeséged, de kiemelkedő statod sincs... s ha vállalod, hogy jobban megerősíted mondjuk a gyorsaságod vagy a fegyverkezelésed, akkor mindig lesz valami, amibe kapaszkodhatsz. S ezzel egy ügyes játékos el tudja fedni a gyengeségeit. - na, ha most azt mondja, hogy túl sokat beszélek, akkor... nem, nem csapom le, mindenesetre elgondolkodom a lehetőségen. Sikerülni nem biztos, hogy sikerülne, és mielőtt bárki is megijedne, a kipróbálás sem áll szándékomban... de elképzelni csak szabad, nem?
Már ha mond ilyesmit. Ki tudja? Talán egy beképzelt sárkány is viselkedhet normálisan.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 14:23

Timidus két nagyon szembetűnő dolgot figyelt meg a fiú beszéde során, amiből ugyanazt a következtetést vonta le. Az első az volt, hogy Kyuu többször és majdnem mindenben egyetértett vele, tehát nem volt annyira hülye. A másik pediglen az, hogy úgy is egyetértett vele, hogy a sárkány még ki sem mondta a szavait, mégis egy véleményen voltak. Ezt persze mondhatnánk úgy is, hogy Timidus értett egyet a férfival, de természetesen egyértelmű volt, hogy Timidus meglátásai születtek meg előbb, csak még nem volt módja azokat megosztani a beszélgetőpartnerével, tehát maradt az első variáció. A sárkány nagyot bólintott a válaszra.
-Egyetértek. Nem a tapasztalatpont határozza meg a tapasztalatot, hiszen szerezhette a magas szintjét valaki könnyű küldetéseken is sok idő alatt. Azonban ha úgy éri el a szintet, ahogyan te is mondtad, akkor valószínűleg meg is érdemli azt a számot és az elosztott pontokat.
A rendszerellenességre és a homályos utalásokkal előadott valamire inkább nem reagált, de nem is nagyon foglalkoztatta, hiszen nem jelentett számára új információt. Érdekelni persze érdekelte, hogy miként lehet valaki úgy tizennégyes szintű, hogy mégsem tizennégyes szintű, de mivel már eleve a rendszer szót használta az idegen, amit azok az emberek használnak előszeretettel, akik játéknak képzelik ezt a világot, így inkább nem kérdezett rá. Tudta jól, hogy csak a fura és idióta képzelgéseit mondaná vissza ő is a kinti világról meg Kayabáról meg ezekről a dolgokról, aminek semmi értelme nem lett volna. Meséket hallott eleget Shukakutól is, ráadásul a történelmi meséket sokkal jobban is szerette, mint ezeket. Ami azonban egyértelmű volt, hogy ez a valaki vagy okos, vagy tényleg nem kezdő, mindössze a vadászat terén.
-Ismét egyetértek. Ha valaki elég jó, akkor ki tudja használni az ilyen elosztást is. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is, én emellett döntöttem. Kíváncsi vagyok, hogy két ügyes harcos esetében melyik nyerne.
És ezzel Kyuu kapott egy enyhén bújtatott dicséretet és egy kihívást is. Ha értette értette, ha nem, akkor pedig nem is volt rá érdemes. Shu persze észrevette és elmosolyodott, és végigsimította a kezét a sárkány hátán. Ő nem is tudott, és nem is akart hozzászólni a témához, de a pet megérdemelte a dicséretet.

by **Kyuushiro** Vas. Jún. 15 2014, 18:25

[ Vad-Ászok ]

Újabb bólintás Timidus részéről. Talán kezd valamennyire intelligensebbnek látni, ha már ennyit helyesel... szerencsére engem egyáltalán nem érdekel, hogy hülyének tart-e vagy zseninek. Nem válaszolok a beszédére, hisz minek? Pont ugyanazt ismételte el, mint én, és most... elismételjem én is? Időhúzásnak jó lenne, de azért nem szeretek ilyenekkel kitölteni egy beszélgetést.
Sem Timidus, sem az idomár nem kérdez vissza a zavaros beszédemre. Jobb ez így... eddig még nem sok játékosnak meséltem erről a bugról, sajnáltatni meg nem akarom magam. Nincs értelme. Visszacsinálni akkor sem lehet, ha fél Aincrad tudomást szerez róla, akkor meg minek fárasszam magam a meséléssel? Hisz vannak fontosabb tennivalóim is.
-Az, aki jobban kiismerte a statjait és a képességeit. - válaszoltam. - Ha két harcos összecsap, mindig van köztük egy jobb... csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Az, hogy valaki milyen ügyes, függ a pillanatnyi állapotától is. Ha valaki azért veszít, mert fáradt, rosszkedvű, unott, akkor az nem jelenti azt, hogy gyengébb a másiknál... csak azt, hogy abban a pillanatban gyengébb. Nagy különbség.
Hogy felfigyeltem-e a kihívásra? Hogyne figyeltem volna? Nyilvánvalóan erősebb nálam... hogy mennyivel, afelől még csak sejtésem sincs.
-Hányas szintű vagy? - szinte akaratomon kívül bukik ki belőlem a kérdés. - Bocsánat a kíváncsiságért, csak tudni akarom, meddig küzdötte fel magát egy ilyen tapasztalt karakter. - erősen vissza kell fognom magam, hogy ne 'tapasztaltnak látszó'-t mondjak, de sikerül.
Nagy levegőt veszek, és körülnézek. Ideje vadászni. Nem tudom, mit vegyek célba, de pár pillanat múlva megakad a szemem egy fekete-fekér... valamin. A rendszer nyújtotta legnagyobb gyorsaságommal indulok meg felé. Nemsokára észreveszem, hogy annak a valaminek scak a feje fekete és fehér, a teste nem... egy borz? Célpontnak tökéletes, bár a húsát nem szívesen kóstolnám meg. Mindegy, jutalom csak jár érte... futás közben rántom elő a kardom, s egyenesen magam elé nyújtom. A penge lapja meglöki a menekülő állatot, akit meglepően hamar utolérek, az kicsit megbillen, de nem pixeleződik szét. Nemsokára el is tűnik a szemem elől, előttem pedig felugrik a jutalom ablaka.
Nagyot fújok, és visszasétálok a kettőshöz. Menni fog ez, csak még gyakorolni kell...

Borz levadászva.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 19:07

Na azért csak sikerült elérni egy olyan pontot, ahol a férfi és a sárkány már külön véleményen voltak. Timidus is unta ugyan. hogy mindig csak helyesel, hiszen ő is értelmetlennek találta újra elmondani, amit a férfi már amúgy is tudott, de az emberek örülni szoktak annak, ha egyetértenek velük, és ezzel megdicsérik őket, márpedig Timidustól dicséretet kapni abban az esetben, ha nem Shukakunak hívtak, elég figyelemreméltó teljesítmény volt, tehát Ryuu okkal örülhetett neki, a sárkánynak pedig semmi oka nem volt elvenni tőle ezt az örömöt.
-Az első részével egyetértek.
Kezdte meg Timi a beszédét, de most ehhez a részhez nem fűzött semmit. A kardforgatónak igaza volt.
-A második részben viszont szerintem tévedsz.
Már az is nagy szó volt, hogy a pet odabiggyesztette azt a szerintem szót, azonban az, hogy magyarázatba kezdett, és kivételesen nem azzal a céllal, hogy oktassa vagy kioktassa a másikat, hanem azért, hogy alátámassza a meglátását, már tényleg ritka eseményszámba ment, hiszen ezzel Timidust megadta az esélyt a tévedésére, és nyitva hagyott egy kiskaput magának ahhoz, ha esetleg valóban tévedne. Bár ez ugyan hadi dolgokban ritkán esett meg, de most hasonló kaliberű taktikussal érezte magát szemben, aki ha a szintben mint kiderült nem múlja felül, de esze az van a hadászathoz, márpedig ez igen ritka az emberek között.
-Ha valaki nem képes a harc ideje alatt a maximumot nyújtani, akkor az veszíteni fog. Ti emberek is ezért veszítetek. Láttam már sokszor. Olyan dolgokon gondolkodtok csata közben, ami nem oda való, és az érzelmeitek hátráltatnak titeket, így nem tudtok mindig megfelelő és logikus döntést hozni. Ha valaki azért veszít, mert fáradt, rosszkedvű, unott, akkor az pontosan azt jelenti, hogy gyengébb a másiknál, mert nem volt képes ezeket félretenni a harc ideje alatt.
Kicsit elgondolkodott, majd úgy döntött, hogy tanmesét is előad a magyarázathoz.
-Egyszer részt vettünk egy küldetésen, ahol egy hang azt mondta, hogy ha dühből harcolunk, az erősebbé tesz. Nem sokkal előtte találkoztunk egy fiúval, aki nagyon idegesítő volt, és csak azért, mert az egyik társunk rendre akarta utasítani, majdnem meghalt, mert egyetlen ütést sem tudott elviselni. Sokan nem képesek a higgadtságra, pedig sokszor az jelenti a győzelmet.
A sárkány elvigyorodott, de most nem az önelégült vigyor ült ki az arcára, hanem csak egy beletörődő, nyugodt mosoly, hiszen ő tudta azt, hogy ez a valaki véletlenségből pont Hisame volt, aki ugyanolyan pet, mint ő, ráadásul sárkány is. Hisame is rosszul döntött, bár nem ingerültségből ugyan, de nem gondolkodott eléggé, és veszélybe sodorta a küldetést. Timidus számtalan dolgot tanult amiatt, hogy sokkal jobban figyelt az emberekre, mint a többi pet, a társával együtt inkább rejtvényfejtős küldetéseken vettek részt, mint csépelősön, valamint Shu még olvasni is megtanította, több-kevesebb sikerrel.
-Legyen annyi elég, hogy az összes nyitva lévő szintre eljuthatunk, ha akarunk, de mindezt bossok legyőzése nélkül értem el, és kazamatában és minibosson is csak egyszer voltunk.
Ezután Timidus fura lépésre szánta el magát. Ahogy a fiú megindult, ő is azonnal szárnyra kapott. Meg sem próbálta tartani az iramot vele, hiszen olyan csatában nem vett részt, ahol biztosan veszítene. Ehelyett a magasból kémlelt, és egyszerre csapott le a kardforgatóval, de a mező másik részén, majd nyugodtan vitorlázott vissza a csapathoz.
-A jó harcos másik ismérve pedig a felkészültség, és az, hogy mindig egy lépéssel az ellenfele előtt jár. A futás gyorsaságát le lehet győzni a gondolkodás gyorsaságával. Shu! Mutasd az üzenetet!
-Az… mármint amit kaptam?
-Yup!
-De… nem azt mondtad, hogy ne mutogassam a menümet másoknak?
-Másoknak ne. Neki mutasd!
A lány megvonta a vállát, majd Kyuu mellé állt, és felnyitotta a menüt, majd megmutatta a kapott jutalmat, miszerint egy borzot ejtett el a sárkány.
-Ilyet fogtál te is, ugye?
Vigyorgott bőszen Timidus úgy, mintha a kigondolt kártyát sikerült volna előhúznia a tollai közül. Persze ez nem ment volna, mert bűvészkedés jártasságuk éppenséggel nem volt.

[borz]

by **Silver** Kedd Szept. 02 2014, 19:17

Mr. Anatole

Időről-időre áttekintem, a játék mely részeit nem aknázom ki kellőképpen. Questek, párbajok és farmolás szerepel a programomban rendszeresen, hiszen ezekkel lehet a leginkább fejlődni, ezekkel érhetem utol a legkönnyebben a legjobbakat. Egy bő éve még nem hittem volna, hogy be tudom érni a frontharcosokat, de egy ideje lelassult a szintek tisztítása, és azon kaptam magam, hogy már elmehetnék a bossharcokra. Mégsem teszem, felkészületlennek érzem magam egy ilyen komoly kihíváshoz. Viszont az előrelépés így is megkérdőjelezhetetlen, hiszen az első lépcsőt megmásztam. A következő apró cél a top 10-be kerülés lesz, aztán a helyezések megmászása jön!
Egy játékhoz tartozó feature-t találtam, amire eddig nem fordítottam figyelmet, ez pedig a szafarilátogatás volt. Pedig a jelvények hasznosnak bizonyulhatnak, érceket, növényeket, felszereléseket lehet vele szerezni, és ezeken még volt mit javítanom. Nem véletlen örvendett komoly népszerűségnek tehát, és nem véletlenül nyitottam a kovácsműhelyemet ott, ahol, és nem véletlenül készítettem olyan segédfelszereléseket, amikkel megkönnyítem a vadászok, halászok dolgát. Én magam mégse próbáltam még ki. Eddig. Hirdetést adtam fel, olyan tapasztalt játékost kerestem, akivel együttműködve nagyobb vadakat ejthetünk el. Nem én lettem volna, ha nem rögtön a legnagyobb kihívásokat keresném, a könnyű sikerek sosem érdekeltek, azok nem motiváltak úgy. A boltom előtt vártam a vállalkozó szellemű delikvenst, miközben egyetlen kincsem, a Kezdő kardom fényesítettem. Nem az, hogy annyira hozzánőtt a szívemhez, egyszerűen csak nem tetszett a felhozatal. A nevemmel csakis japán stílusú kard jöhetett szóba, ami van, az viszont túl gyenge volt, vagy nem gyártotta senki, vagy túl nehéz volt beszerezni a hozzá szükséges anyagokat egy magamfajta szólójátékosnak. Én pedig mindig igyekeztem a lehető legjobb felszerelést magamra ölteni, miközben kerülni akartam a felesleges kiadásokat. Nem úsztam a pénzben, ugyanis, mint más kovácsok.

by **Anatole Saito** Hétf. Szept. 15 2014, 21:49

Mr. Silver

- Csupa tejszín a bajszod - A macska durcásan pillant fel rám, majd kinyújtja a nyelvét, rám ölti, végül az összes kósza tejszármazékot - haha, tejszármazékot, mi - egyetlen jól célzott nyelvmozdulattal eltünteti a nem kívánatos helyről. Már csak az hiányozna, hogy megigazítsa a kis nyakkendőcskéjét, de ezt megteszem én helyette. Mancsokkal azért mégsem olyan könnyű, még a végén beleakadna a karmocskája.
A mai ebédünket kivételesen nem kint a szafariban költjük el Aldoval, mivel már igencsak szükségünk volt egy kis civilizációra. Nekem legalább is biztosan. Jó dolog ám a vadkemping, de nem erre vagyok predesztinálva, így egy tál ramen Mashava Cityben nekem most többet ért, mint akármilyen S osztályú sült hús. Arra viszont mindenképpen jó az önkéntes száműzetésünk a vadonban, hogy több más mellett a főzés skillem is fejlődött. Mindazonáltal a szafari mellett nem árt feltérképezni a várost is még alaposabban, ha már ide költöztünk mellé. A kaja eddig rendben van, s ez számomra eléggé mérvadó. Most jól esik a városi nyüzsi, de csöppet sem hiányzik a Kezdetek városában tapasztalható zsúfoltság. Ideje azonban megtömött bendőkkel visszatérni a megszokott vadregényes környezetbe, azonban előtte még szükségem lesz megfelelő csalikra, így felkeresem a helyi ellátmányos boltját.
Nem kell sokáig kérdezősködni, mire eljutok egy Silver nevű kovács boltjához, szerencsére a helybeliek készségesen útbaigazítanak a megfelelő épülethez. Mellékes információként az is a fülembe jut, hogy a számomra ismeretlen nevű fiatalúr kalandor társat keres maga mellé a szafarihoz. Alapvetően nem áll szándékomban most együtt bandázni másokkal, de ellátmányra szükségem van, így nem habozok, és felkeresem a férfit. A megadott épülethez érve egy kezdő karddal bajlódó ifjút pillantok meg. - Üdvözletem! Te volnál maga Silver, avagy a segédje? Ellátmányra lenne szükségem a szafarihoz.

by **Hikaru** Vas. Jún. 14 2015, 21:58

Ayse

Dühösen rácsapok egy vékonyabb fára, ami a súlyemelésem miatt ketté is törik. Már megint észrevett a vacsorám, pedig már kezdek nagyon éhes lenni. Voltam már vadászni Yukioval, de neki ez mindig nagyon jól ment. Ő valahogy jobban oda tudta csalni magához az állatokat, amiket azután csak ki kellett nyírni és meg kellett főzetni valakivel. Hozzám persze nem jönnek oda, nekem nincs ilyesmi skillem. Sajnos soha nem kérdeztem, hogy csinálja.
Jobb ötlet híján kimegyek a mezőre, és felszedek néhány követ, amikkel elkezdek célba dobálni. Elég erőset dobok hozzá, hogy kinyírjam, amit eltalálok, de a célzással sajnos még komoly problémáim vannak. Mire felérek egy dombtetőre, már nagyon dühös vagyok, mert eldobáltam mindet, de egyik sem talált.
Ahogy felérek a dombtetőre, és leülök a fűbe, leveszem a maszkot az arcomról, és a térdemre fektetem. Nem akarok nagyon tovább ugrálni, úgyhogy csak jobbra-balra fetrengve a fűben szedem össze a köveket. Nincsenek itt túl nagyok, és csak húsz jön össze, úgyhogy úgy döntök, nem mozdulok, csak csendben kézbe veszek egyet, hogy felkészüljek a dobásra.
Nem kell sokáig várnom, amint megmozdul valami balra, azonnal arra fordulok, hogy teljes erőből arra dobjak egy követ. Csak miután elfordultam, veszem észre, hogy nem állat, hanem egy fiatal lány. Azon ritka pillanatok egyike következik, amikor hirtelen szégyellni kezdem magam, még a szemem is lesütöm. Azt sem láttam pedig, hogy talált-e.
- Bocsi, nem direkt volt! Csak a mozgást láttam, és azt hittem, hogy valami állat.- remélem, hogy azért nem talált, főleg, hogy nem nyírtam ki, egy kisebb szintű játékosnak ennyi bőven elég hozzá, hogy meghaljon. Annak ellenére, hogy már jó pár embert küldtem ki innen, akár vissza, akár a túlvilágra, még mindig nem szeretek túlzottan embereket öldösni. Bár annyira nem is bánom azoknak a halálát, akik meghaltak, felbosszantottak mind valamilyen formában, lenéztek, bunkók voltak velem.

by **Ayse** Hétf. Jún. 15 2015, 22:04

Tízes szint mezőség. Fényes nappal… pont nem szeretem ezt a helyet, és pont nem vágyódtam ide a mai nap… De hogy mit is keresek itt?... Szafarihoz sem volt kedvem, mondjuk úgy semmihez sem. De nem fogok elpocsékolni egy napot az életemből csak a szeszélyes hisztimre, nem engedhetek meg magamnak ilyesmit… Dimbes-dombos mezők, virágillat, pillangók és méhecskék. Nem az én világom… idegesítenek. Elhaladok az egyik nagyobb bokor mellett majd jelzett az észlelésem, és ennek köszönhetően felfigyeltem a felém sebesen haladó tárgyra… Kardommal könnyedén hárítottam a követ, majd a röppálya irányát visszakövetve egy fiút véltem felfedezni. Valószínű mindez nélkül is felfigyeltem volna rá, zavar nélkül továbbsétáltam volna… Így viszont más lett a felállás, főleg hogy meg is szólított. A mondatán az „azt hittem hogy csak valami állat” – hát nem tudtam derülni, sértő egy kifejezés volt irányomba, de csak hűvös pillantást meresztek rá pár másodpercig míg eldöntöm mit tegyek… Veszélyesnek nem az, nézzünk csak rá, lesüt róla hogy szégyelli magát, így nem haragudhattam meg, bármennyire is felizzott bennem a kezdő hangulat. Nem volt kedvem társaságra és egy ilyen húzás után lehet jobb is ha inkább továbbállok…
- Nem gond. Kivédtem. – Felelem tömören, és meg is indulok, hogy folytassam az utam. Neki is jobb ha ezek után rám pillantva nem a baklövése jut az eszébe, és én sem hozom fel mindezt számára. És én is jól járok, hisz ismét gondolataimba révedve folytathatom a már megkezdett utamat, és úgy csináljak mint aki tesz is valamit, nem csak céltalan bolyong szinte a semmi közepén…

by **Hikaru** Kedd Jún. 16 2015, 03:05

Megvonom a vállam. Ha nem gond, nem gond. Kicsit meglepett, hogy kivédte, de nem lényeges, valószínű nekem is ment volna. Egy kis időre azért abbahagyom a dobálást, és felkészülök rá, hogy esetleg rám támadna. Lehet, hogy berágott, és össze tervez rugdosni, vagy ilyesmi, de úgy tűnik, tényleg nem érdeklem. Ez viszont zavar.
Igaz, kint nem volt még barátnőm, sőt, éppen hogy elkezdtek érdekelni a lányok, de abban a pár hónapban legalább négyen rám startoltak. Igaz, itt nincs meg az a karizma, amit kint apu pénze adott, de szerintem amúgy sem az a lényeg, hanem a külsőm meg a személyiségem, azt tetszett nekik. Tétován megérintem a fejem, beletúrok a hajamba. Lehet, hogy rossz ötlet volt szőkíteni a játékban. Felállok a földről.
- Nem akarsz csatlakozni? Egyedül vadászni uncsi.- előveszem a legszebb, legkedvesebb mosolyom, amitől a lányok összesutyorogtak és nevettek annak idején. Nem tudom, hogy rá hatni fog-e, ránézésre még nálam is fiatalabb lehet. És lány. Így összerakva azért szép teljesítmény, hogy túlélte azt a követ. - Amúgy Hikaru vagyok.
Egy kicsit meghajlok, ahogy arra tanítottak, hogy illik. A kézfogást most kihagynám, lányokkal nem szokás valahogy kezet fogni, maximum ha ők akarnak, különben olyan fura. Talán ez a tradicionális meghajlás már túlzás, ezt megtartottam mindig akkora, amikor muszáj volt megadni a tiszteletet. A huszonegyedik században már szerintem bőven jó a hello köszönésnek, egy intéssel. De azért előadom a művelt japán daimjót.

by **Ayse** Szer. Aug. 26 2015, 11:19

Összefutottam valakivel, nagy ügy. A múltkor is összefutottam Malcival, aztán fogta magát eltűnt, miután szimplán odébbálltam. Kicsit aggódtam hogy követni fog, kinéztem belőle hogy sértésnek veszi. Most meg egy kővel kíséreltek ledobni. Gondolom nem szándékos volt, ha igen sem gond, hisz sikerült elkapnom. Nem nagydolog, az észlelésemnek és aktív hallgatózásomnak köszönhetően időben észrevettem. Bárki megcsinálta volna. Majd jött a srác a maszlag „ki vagyok én” mozdulataival, majd a mondatával.
- Nem. És amúgy is, csak elijesztenéd a vadakat. – Utasítom vissza gyorsan és hűvösen. Egyszerűen nem kellene egy ilyen kolonc a nyakamba. Az indikátorát látom, sőt a fegyverem előre jelezte a jelenlétét.
- Szia Hikaru. – Köszönök el a nevén, ostoba így megadni a nevét… egyszerűen nem értem az ilyen embereket… de az ő baja, egyszer majd a rövidebbet húzza, már a tenyérbe mászó stílusa végett is. Majd megindultam hogy ott hagyom, és most jutott csak az eszembe. Talán vele is úgy járok, és könnyedén megúszom mint azt a perverz pedofil állatott, Malcomot… Csak tudnám miért jár még mindig rajta az eszem… Logikátlan, hülyeség… egyszerűen szánalmas egy alak… Idegesítő.

Hangokat hallottam mögülem, egy vad támadt volna rám? Nem tudtam beazonosítani a léptekből, a gyorsaságából, a hangokból. Szimplán csak a súlyát éreztem, azt hogy elveszítem az egyensúlyom és hogy maga alá temet. Egy pillanatra elhagyott minden erőm, nem tudtam megmozdítani a karomat, nem kaptam levegőt, és a szemem sem tudtam kinyitni… Féltem volna? Hirtelen ért nagyon hirtelen, főleg hogy az a nyomorék elterelte a figyelmem, nem szabadna ennyit gondolnom rá. Hisz ha úgy folytatta ahogy kezdte már halott… tuti hogy halott… Majd észhez térek, és pillantásom a támadómra vetem, legyen az egy hatalmas medve, leopárd vagy bármi, esetleg bárki… Nem pánikolok, hűvösen meredek rá és a fegyverem után nyúlok…

by **Ozirisz** Hétf. Okt. 17 2016, 04:35

// Shu //

Még magam sem tudom, hogy egész pontosan hogyan is keveredtem a tízes szintre. Csak sétáltam a város utcáin, elég rendesen a gondolataimba mélyedve. Csak kattogtak a fogaskerekek, szokásomhoz híven valami elvont dolgon. Vagy az örök „mi lett volna ha...” kezdetű kérdések. Mikor hogy... de amíg én elgondolkoztam, közben a lábaim tovább vittek előre. Vagy valamerre. Mint akinek nem ért le a reggeli kávé, csak néztem ki a fejemből. Máskor is megesett velem hasonló, de hogy másik szintre kerüljek, arra ezidáig még nem volt példa. De ha már itt vagyok, akkor biztos megvan az oka, hogy ide jöttem. Áh igen, megvan! Beszerző-körút, avagy mindenféle alapanyag, amiket az általam gyakrabban látogatott boltokban nem találni. Főleg húsok, fűszerek, esetleg halak. Itt a szafari közelében szinte nincs olyan árus, akinél ne lenne valami helyi specialitás vagy horgász-vadász kellék. Na szóval ideje betárazni mondjuk kacsahúsból, ahhoz az alsó szinteken eléggé nehézkes hozzájutni. Meg ha már úgyis itt vagyok, akkor végigjárom a sátrakat, hogy kinek van esetleg valami akciós áruja ami jól jöhet. Aztán beültem a helyi fogadóba, egy ebédre, meg közben figyelve, hogy nem-e hallok valami érdekes pletykát. Esetleg valami információmorzsát arról a bérgyilkos céhről, vagy bármi. Persze erre az esély elhanyagolhatóan kicsit, csak én mégis várom a csodát. Hiába.
Majd miután szép kényelmesen megebédeltem, elindultam kifelé a városból. Konkrét célom nem volt, vagy vadászat, vagy csak egy laza séta a természetben. Ez utóbbi szinte mindig jól jön, ha feszült vagyok, vagy csak egyszerűen egy kis friss levegő kell. Ha meg még a vacsorának való is szembe jön, akkor meg pláne. Az, hogy ilyen kora délutáni órában összefutok-e másokkal, az jó kérdéses... Sokan ilyenkor még a városban sziesztáznak ebéd után. Bár, az igazi vadászok kora reggeltől sötétedésig kinn vannak a terepen, és raknak el ebédet vagy a frissen elejtett vadat készítik el az egyik tűzrakóhelyen. Meg jópáran vannak, akik délben kelnek, szóval... semmi sem leheteten...

by **Shukaku** Hétf. Okt. 17 2016, 09:39

Hogyan lehet eltemetni egy céhet tisztességesen? Ez a gondolat azóta foglalkoztatja az idomárt, hogy Cearral megrendeztek egy európai fajta megemlékezést Asu tiszteletére. Azt Shu nem volt hajlandó temetésnek nevezni, hiszen azzal elfogadná, hogy a kiesők meghalnak, Asu pedig még a kiesők között is különleges volt... a saját állítása szerint. Persze Shu nem hitt neki. Az egy dolog, hogy egy sisak bezárva tartja az embereket négy éven keresztül, és senkinek nem sikerül feltörnie vagy hatástalanítani, már ez is badarság, az azonban, hogy kaptak egy új eszközt, amit viszont le lehet venni, és mégsem teszik... vagy akik rájuk adták, azok miért csinálták... badarság az egész, és soha nem is volt értelme. Lehetne mögötte összeesküvéseket keresni, valami erőltetett magyarázatot találni arra, hogy miért igazak az állítások, az idomár azonban inkább úgy döntött, hogy bár kutat, de mindig a leglogikusabb magyarázatot fogadja majd el, valamint azt, hogy nem tudja a válaszokat. Nem mintha most különösebben érdekelte volna, hiszen béke volt. A front jó ideje állt, senki nem foglalkozott világ méretű dolgokkal, vagy nem kötötte a másik orrára, nem kellett hősködni, csak egyszerűen élni a békés, megszokott életüket. Kivéve persze a Liberators tekintetében. Tachi ugyan tett egy ajánlatot, ám azt ő maga is viccnek szánhatta, mint úgy általában az egész életét. Shu szentül hitte, hogy a lovagnak valami nagy titka van, és azért menekül mindig a bohóckodásba, a magamutogatásba, mert fél, hogy mi történik, ha valaki valóban megismeri őt. Sajnálta egy picit ezért... de már megint elterelte a figyelmét. Mindig ezt csinálja. Szóval mint látod, volt min gondolkodni miközben sétáltak a jó levegőn. Az idomár most csak a gondolataival volt elfoglalva, hiszen a magasban röpködő Timidus szemmel tartotta Yenát, bár hála a kis hiéna odaadó ténykedésének, az idomárnál folyamatosan villogott fel az üzenetjelző, hogy éppen milyen vadat fogott el, ám ő most ezzel sem törődött. Yena egyébként is csak kíváncsi volt, és nem bántott senkit és semmit, ami nem bántotta őt, ami pedig bántotta, az vagy megfutamodott, amikor a sárkány megvillantotta a fogait, vagy elpixeleződött, amikor belé is mart velük. Biztonságban érezte magát, a lehető legnagyobb biztonságban. Timiék távolabb kerültek, Shu pedig gondolataiba mélyedt. Nem volt óvatos, és nem is figyelt semmire, így rád sem, amikor elhaladt a közeledben...

by **Ozirisz** Szomb. Okt. 29 2016, 15:08

Csak mentem, mendegéltem, közben elég rendesen elgondolkodtam. Mondjuk annyira azért nem volt vészes a helyzet, mint amikor még kialvatlanság is társult mellé, és épp nekimentem egy fának. Vagy amikor észre sem vettem, és keresztülbotlottam egy előttem kóválygó malacon. Vagy bármi hasonló. Csak sétálgattam, és vagy egy-két perc késéssel vettem észre, hogy hoppá, valaki tőlem nem is olyan messze elhaladt. Csak ezek után figyeltem fel, hogy mintha ismerős lenne. Aztán ahogy kizökkentem a gondolataimból, úgy belém hasított a felismerés. Shu és Timidus volt, errefele a közelben. Vajon mi lehet velük? Már egy ideje nem láttam őket, bár valószínűleg csak azért mert a fentebbi, fagyos szinteken voltam általában. Vagy a Palotában. Vagy épp valamelyik nyugisabb, kevésbé zsúfolt városban töltöttem az időmet. A Kezdetek Városa nyüzsgését és a nagy tömeget, ami ott van, én sosem voltam oda érte. Pláne amikor pl. magam akartam csak lenni, és az ott eléggé nehézkes. Akkor már inkább Horunka falu, bár, az utóbbi időben ott is több a játékos, pláne a koboldinvázió óta, hogy jó pár szint bezárt, és az ott letelepedett vagy csak az ott farmoló játékosok is a többi szintre telepedtek át...
Na de vissza a jelenbe. Elindultam Shukaku után, persze nem rohanva, csak gyorsabb séta tempóban. A lerohanás általában nem vezet jóra, és könnyedén félreértelmezhetik pl. támadási szándéknak, vagy bármi hasonlónak. Majd miután a közelébe értem, akkor megszólítottam.
- Szia Shu! Mi újság veletek mostanában? Rég láttalak.. - majd egy kicsit később folytattam – Amúgy mijáratban errefele? - tettem fel még a kérdést, aztán vártam a válaszokat. Rég volt már, hogy legutóbb beszélgettem velük. Elég hosszú idő telt el, azidő alatt sikeresen felfedeztem az új képességeimet, valamilyen szinten begyakoroltam őket, meg jópár szintnyi expét is magamra aggattam, szóval... elég sok idő eltelt....

by **Shukaku** Szomb. Okt. 29 2016, 15:42

Kérdések. Valaki kérdezett valamit. Timi még akkor sem állított volna meg, ha nem a távolban ténfergő Yenát leste volna, aki észre sem vett. A sárkány részéről azonban az elengedhetetlen bólintás még akkor sem maradt el, ha te ezt nem láttad a távolság miatt. A sárkány nem tudta, hogy milyen jártasságokkal rendelkezel pontosan, udvariatlannak pedig nem akart tűnni, hiszen Shu megkérte arra, hogy tartsa be ezeket az íratlan szabályokat. Szóval Timi és Yena letudva, az azonban, akihez a szavaidat intézted egy pár pillanatig csak értetlenül pislogva meredt rád, megpróbálván felfogni, hogy ki is vagy, és miért kérdezel tőle ilyen nehezeket. Nem volt fáradt, de legalább annyira a gondolataiba mélyedt, mintha alva járna, ezért is kellett az az idő, amíg rekonstruálja a folyamatokat, amik alatt idáig eljutott, és ami miatt te most itt állhatsz vele szemben. Ez azonban nem jelentette azt, hogy válaszolni is tud. Gyűlölte ezt a kérdést, hiszen a békét természetesnek vette, vagy szerette volna venni, így arról nem volt mit mesélnie, panaszkodni nem akart, azt pedig, hogy semmi, vagy köszi jól, és te személytelennek érezte. Ekkor azonban eszébe jutott az, hogy milyen jókat beszélhetett veled, hogy mennyire okos és megfontolt válaszokat is adtál neki, így hát felelet helyett inkább visszakérdezett, miután megrázta a fejét. Az arcán és a hangjában is azt az értetlen tanácstalanságot láthattad, ami akkor jelenik meg, ha álmából keltve teszel fel valakinek kérdéseket, és ő igyekszik összeszedni magát a válaszra.
-Miért kérdezik mindig ezeket az emberek? Mit kell ilyenkor válaszolni, ha szerencsére unalmas és békés az életed, és nem történik veled semmi?

by **Ozirisz** Szomb. Okt. 29 2016, 16:15

Kicsit meglepődtem a lány válaszán, azonban az egész helyzetből az az érzésem támadt, mintha ő is ugyanúgy elmerengett volna valamin séta közben, ahogy pár perccel ezelőtt én, amikor észre sem vettem, hogy elhaladt tőlem nem messze.. Vagy mint amikor reggeli-délelőtti órákban ülök a fogadóban az újság fölött, és kortyolgatom a kávémat, de mégsem térek magamhoz. Jól ismerem ezt az érzést, és egy időben mindennapos is volt számomra, hogy még délben sem ért le a reggeli kávé.
- A tipikus kérdések egyike, amivel az emberek beszélgetést próbálnak kezdeményezni – feleltem a lánynak, majd folytattam tovább – Ha tényleg unalmas az életed, akkor valami nagyon nincs rendben... de nem hiszem, hogy nálatok így lenne. Persze, bele lehet esni a „szürke hétköznapok” jelenségbe még itt is, és egyik nap ugyanolyan, mint a másik... de olyankor kell egy kis változatosság. Kicsit átrendezni a napi ritmust, esetleg más szinteket meglátogatni, az ottani piacot végigbogarászni, az ottani fogadóban ebédelni is elég lehet, hogy ne legyen egyforma.
- Ami a békét illeti, annak kellene természetesnek lennie mindenki számára. Csak sajnos vannak, akik a béke helyett mások életére törnek, némi arany és pár jobb item reményében, vagy csak pusztán mert olyan kedvük van, vagy mert megtehetik... - itt egy kicsit elkomorodtam, és eszembe jutott Judy. Annyi ideje, hogy már nincs köztünk, és a bérgyilkos megbízóiról még mindig semmit sem derítettem ki. Se egy kósza pletyka, se bármi használható információ. Igaz, a bérgyilkos már nem kavar több port, de akkor is... Amíg vannak olyan emberek, akik pénzért gyilkolnak, és amíg vannak, akik a háttérből megbízzák őket, addig a béke és a nyugalom igen ritka. Legfeljebb azoknak, akik nincsenek tisztában ezekkel az árnyékban működő erők létével. Vagy akik már előrébb tartanak lelkileg, és tisztában vannak, hogy szeretteiket elveszthetik bármikor. Tisztában vannak vele, elfogadják, és csak a pillanatnak élnek. Vagy a harmadik kategória, amikor nem alakít ki az ember szorosabb kapcsolatot senkivel, pont emiatt, hogy ne zuhanjon magába amikor mégis megtörténik.

by **Shukaku** Szomb. Okt. 29 2016, 17:28

~Igen, ezt én is tudom. Ennyire butának, vagy ennyire fáradtnak nézek ki, hogy ezzel kezdi? Nem szabadna elméláznom, Timi is mindig rám szól, hogy maradjak két lábbal a földön. Mintha nem ő repkedne állandóan. Vajon vele mi lehet?~
Tér vissza gondolatban gyorsan hozzád, és nyugodt, hálás mosollyal az arcán, kissé ide-oda dülöngélve a lábain hallgatja végig a válaszodat, miközben a tájat kémleli.
~Jó érzés egyedül sétálni, de csak akkor, ha tudom, hogy ők ketten mindig velem lesznek. Vajon neki milyen lehet egyedül? Biztosan azért szólított meg, mert társaságra vágyik. Szeretem a társaságát, jó vele beszélgetni. Talán... talán örül is nekem. Jó lenne.~
Egy gyors fordulattal megpördül, és míg eddig veled szemben állt, most melléd kerül, és igyekszik ujjait az ujjaid köré fonni, megfogni a kezedet, majd lassú sétában tovább indulni. Te vélhetően még nem jutottál el a szívtelen érzéketlen fázisba, így Judy emléke meglátszódhat az arcodon is, ez pedig arra ösztönzi az idomárt, hogy szorosabban maradjon melletted, mint ahogyan egyébként tenné, ha csak összefuttok. Együtt sétálni mindig kellemes, és neked még dolgokat is mondhat, amire nem csak üres frázisokat kap válaszul.
-Nem úgy unalmas, mint ahogyan gondolod. Ez a pozitív unalmas. Nem unatkozom, de nem is kell aggódnom vagy idegeskednem semmi miatt. A világ rengeteg meglepetéssel kecsegtet, amiatt nem kell nyugtalankodni, hogy ne lenne új látnivaló, de szeretem, amikor az a legnagyobb problémám, hogy Yena elhordta a kedvenc zoknim párját, és bekotorta az ágy alá. Ami pedig...
Itt gyorsan végiggondolja, hogy mit is mondjon. Furcsán hangozhat ugyan, de reménykedik abban, hogy valaki megint meghalt, ha ugyanis még mindig Judy emlékén keseregsz ennyire, ennyi idő után is, az sokkal nagyobb probléma annál, mint ami ellen ő bármit is tehet, így hát halkan ugyan, de felteszi a kérdését.
-Történt valami?

by **Ozirisz** Hétf. Nov. 14 2016, 11:59

Ami Shut illeti, tud még meglepetéseket okozni. Amíg az előbb velem szemben volt, most hirtelen mellém került, és megfogta a kezem. Hirtelen ért, és ezzel együtt pár régi emlék ismét felidéződött bennem. A boldog szép napok, amikor Judyval ugyanígy sétáltunk a Kezdetek Erdejében...
Mint kiderült, ismét félreértettem a lányt, amikor azt mondta, hogy unalmas az élete. Itt a pozitív unalmasra gondolt, amikor csak szimplán éli az életét, gondtalanul és önfeledten. A boldog békeidők. Legbelül szerintem mindenki erre vágyik, hogy ne legyen semmi gondja, csak élje az életét. Valamikor nekem is volt ilyen korszakom, amikor nem foglalkoztam sem a bossokkal, sem a fejlődéssel, sem a vörösekkel, sem bármi komolyabb dologgal. Csak éltem az életet, Judyval, és legbelül fel sem fogtam, hogy bármikor elveszíthetem. Vagy éppenséggel, nagyon is tudatában voltam ennek, de mégsem akartam tudomást venni róla. Mint egy szép álom, amiből nem akar az ember felébredni. Aztán beütött a kataklizma, és minden véget ért...
De addig is legalább volt egy boldog időszak, és rengeteg szép emlék, amik eszembe jutnak. Még mostanában is van, hogy vele álmodok. Szerencsére a rémálmok már egyre ritkábbak, és inkább az örömtelibb emlékek jönnek elő általában. Avagy az idő múlásával a rossz egyre inkább elenyészik, de a jó megmarad. Egyre inkább a szép emlékek villannak be minden apróságról, mint például most ahogy Shu megfogta a kezem. Igaz, általában gondolatban elég hamar eljutok a réges régi aranykorból a kései vaskorba, de egyelőre még az asszociációs láncot nem tudom szabályozni, hogy mire ne gondoljak. Pláne, hogy ha megfogalmazódik egy gondolat, hogy erre vagy arra ne gondolj, már azzal is arra gondoltál, amire nem szabadott volna. A fene se érti az egészet...
- Jahh értem. Voltak idők, amikor nekem is ugyanebben a pozitív unalmas érzésben volt részem. Nem foglalkoztam a világ nagy dolgaival, csak éltem az életem. Nem volt semmi nagyobb probléma, semmi nagyobb gond. - kezdtem bele a mondandómba, majd egy kicsit komolyabban folytattam - Vagy legalábbis nem vettem róla tudomást. De attól még ott lehet minden kanyar után, minden sarokban, akárhol... De abban igazad van, hogy az egyszerű élet vezethet a boldogság felé, ha az ember eljut odáig, hogy lerakja a terheit, és csak a mában él, az élet apró örömeinek, és nem a világot akarja megváltani. - persze elmondva milyen egyszerűen hangzik, de eszerint élni már jóval nehezebb.
Majd Shu következő kérdésére válaszoltam – Nem történt semmi túlságosan jelentős. Lassacskán kezdek visszatérni, és valószínűleg a rendszer is érzékelte ezt, hogy egy-másfél év késéssel a képességeim is utolértek. Bár azt, hogy a rendszer honnan tud rólunk ennyit, az rejtély, de mintha a lelkünkbe látna. De most már jobban vagyok, mint tavaly ilyenkor. Csak ami nyugtalanít, hogy a bérgyilkos megbízójáról még mindig semmit sem tudok. Sem az indítékáról, sem semmi egyébről. - fejeztem be a mondandómat.

by **Shukaku** Hétf. Nov. 14 2016, 12:44

-Most sincs.
Jelentette ki a lány teljesen magabiztosan, el sem gondolkodva a saját szavain, majd amikor kissé ködösebben folytattad a monológot, jelezve, hogy picit másképpen gondolkodtok a kialakult helyzetről, máris csóválni kezdte a fejét. Lassan ugyan, és türelmesen végigvárta, amíg teljesen befejezed a szavaidat, és válaszolsz az előző kérdésére is, ám az a válasz csak elmélyítette benne a gondolatot, miszerint tévedsz magaddal szemben. Igenis van probléma, még pedig az, hogy még mindig a múlton rágódsz ahelyett, hogy elengednéd, és úgy, ahogy mondtad, a mának lennél képes élni, boldogan. Amikor úgy érezte, hogy pontot tettél a mondatod végére, befejezte a fejcsóválást, és meg is szólalt.
-És szerintem soha nem is fogjuk megtudni. Nincsenek nyomok, a szálak el vannak kötve vagy vágva, ugyanúgy, ahogy számos más esetben is. Jó, Anat eltűnésének körülményeit például sikeresen kinyomoztuk, de jelentett ez bármit is igazából? Nem. Minden maradt a régiben, és ő sem jött vissza. És a csomó másik eltűntről pedig még a semminél is kevesebbet tudunk, sőt, minél többet nyomozunk, annál kevesebbet.
Sóhajtott fel hosszan, majd tanácstalanul felemelte a kezeit, ám el nem engedte a tiédet.
-Mi már Timivel elengedtük ezt az egészet. Tudod... itt vagyunk az eleje óta. Felsorolni sem tudjuk azt a rengeteg nevet, akiket elveszítettünk. Arra jutottunk, hogy ha élni szeretnénk, márpedig mi élni szeretnénk, akkor a még nem kiesettekkel, és önmagunkkal kell foglalkozunk. Tudom... ez önzőség... de Timi szerint az olyanok, akik keresik a harcot, előbb utóbb találkoznak majd egy náluk erősebbel. Mindig lesz valaki, aki erősebb nálad. Ugye... érted amit mondok?
Csak egy pillantást vetett az arcodra, hogy lássa az érzelmeidet, ám a kezedet sem véletlenül ragadta meg. Egyrészt a szorításból érezhető, hogy mit gondolsz a szavairól, másrészt örült, hogy lát, beszélni akart erről, és nem akarta, hogy elrohanj. Nem mintha vissza tudott volna tartani, de azt sejtette, hogy a kezei közül talán nem téped ki magadat.

by **Ozirisz** Szomb. Nov. 26 2016, 18:45

– Van benne valami, amit mondasz – válaszoltam Shunak – Hiába követünk el bármit, hiába kutatjuk fel és zárjuk börtönbe a tettest, tetteseket, sajnos semmi sem hozza vissza őket... De akkor talán békében nyugodhatnak. - majd egy kis szünet után folytattam – Tudom, a bosszú nem megoldás, de legalább másokat nem bánthat, bánthatnak. Talán a börtönben jobb emberré válnak... talán nem. De ha szabadon kószálnak minden következmény nélkül, akkor nem fognak csak úgy megállni...
Bár az igazat megvallva, inkább a saját nyugalmamért szeretném felgöngyölíteni az egész ügyet. Legbelül még mindig mar a bűntudat, hogy nem tettem semmit. Nem voltam ott Judy mellett, amikor kellett volna, nem voltam ott, hogy megvédjem. És még a gyilkosát sem nekem sikerült megtalálnom. Azok, akik a szálakat mozgatták, pedig a ködbe vesztek...
- Érdekes megközelítés... De egyáltalán nem könnyű, ha valakivel olyan sok időt töltöttél, és egyszer csak elveszíted... A sok emlék, amik akaratlanul is bevillan, nap mint nap. Amikor csak sétálsz a városban, és elhaladsz egy számotokra fontos hely mellett. A kőszínház, ahol összejöttünk. A cukrászda, ahová gyakran átjártunk. A park, ahol naphosszat ücsörögtünk, és azt hittük, hogy mindig így marad... - itt már képtelen voltam tovább folytatni.
- „Aki kardot ragad, az kard által vész el.” - szólaltam meg ismét – Ha jobban belegondolsz, nem is feltétlenül kell, hogy erősebb legyen, akivel találkozik. Elég, ha csak valami támadást akadályozó itemet vagy képességet használnak ellene. Hiába gyengébb nála a támadó, ha megmozdulni sem tud, mert valami bénító vagy fagyasztó hatás alatt áll... vagy csak szimplán álmában lepik meg. A szintek és a legjobb felszerelések sem adják meg a teljes biztonságot. Ahogy a védett területen belül maradás sem, egy időben elég gyakoriak voltak az alvóölések. Senki sincs biztonságban... - fejeztem be a mondandómat.

by Ajánlott tartalom