Re: Mezőség #1

by **Ozirisz** Szomb. Okt. 29 2016, 16:15

Kicsit meglepődtem a lány válaszán, azonban az egész helyzetből az az érzésem támadt, mintha ő is ugyanúgy elmerengett volna valamin séta közben, ahogy pár perccel ezelőtt én, amikor észre sem vettem, hogy elhaladt tőlem nem messze.. Vagy mint amikor reggeli-délelőtti órákban ülök a fogadóban az újság fölött, és kortyolgatom a kávémat, de mégsem térek magamhoz. Jól ismerem ezt az érzést, és egy időben mindennapos is volt számomra, hogy még délben sem ért le a reggeli kávé.
- A tipikus kérdések egyike, amivel az emberek beszélgetést próbálnak kezdeményezni – feleltem a lánynak, majd folytattam tovább – Ha tényleg unalmas az életed, akkor valami nagyon nincs rendben... de nem hiszem, hogy nálatok így lenne. Persze, bele lehet esni a „szürke hétköznapok” jelenségbe még itt is, és egyik nap ugyanolyan, mint a másik... de olyankor kell egy kis változatosság. Kicsit átrendezni a napi ritmust, esetleg más szinteket meglátogatni, az ottani piacot végigbogarászni, az ottani fogadóban ebédelni is elég lehet, hogy ne legyen egyforma.
- Ami a békét illeti, annak kellene természetesnek lennie mindenki számára. Csak sajnos vannak, akik a béke helyett mások életére törnek, némi arany és pár jobb item reményében, vagy csak pusztán mert olyan kedvük van, vagy mert megtehetik... - itt egy kicsit elkomorodtam, és eszembe jutott Judy. Annyi ideje, hogy már nincs köztünk, és a bérgyilkos megbízóiról még mindig semmit sem derítettem ki. Se egy kósza pletyka, se bármi használható információ. Igaz, a bérgyilkos már nem kavar több port, de akkor is... Amíg vannak olyan emberek, akik pénzért gyilkolnak, és amíg vannak, akik a háttérből megbízzák őket, addig a béke és a nyugalom igen ritka. Legfeljebb azoknak, akik nincsenek tisztában ezekkel az árnyékban működő erők létével. Vagy akik már előrébb tartanak lelkileg, és tisztában vannak, hogy szeretteiket elveszthetik bármikor. Tisztában vannak vele, elfogadják, és csak a pillanatnak élnek. Vagy a harmadik kategória, amikor nem alakít ki az ember szorosabb kapcsolatot senkivel, pont emiatt, hogy ne zuhanjon magába amikor mégis megtörténik.

by **Shukaku** Szomb. Okt. 29 2016, 17:28

~Igen, ezt én is tudom. Ennyire butának, vagy ennyire fáradtnak nézek ki, hogy ezzel kezdi? Nem szabadna elméláznom, Timi is mindig rám szól, hogy maradjak két lábbal a földön. Mintha nem ő repkedne állandóan. Vajon vele mi lehet?~
Tér vissza gondolatban gyorsan hozzád, és nyugodt, hálás mosollyal az arcán, kissé ide-oda dülöngélve a lábain hallgatja végig a válaszodat, miközben a tájat kémleli.
~Jó érzés egyedül sétálni, de csak akkor, ha tudom, hogy ők ketten mindig velem lesznek. Vajon neki milyen lehet egyedül? Biztosan azért szólított meg, mert társaságra vágyik. Szeretem a társaságát, jó vele beszélgetni. Talán... talán örül is nekem. Jó lenne.~
Egy gyors fordulattal megpördül, és míg eddig veled szemben állt, most melléd kerül, és igyekszik ujjait az ujjaid köré fonni, megfogni a kezedet, majd lassú sétában tovább indulni. Te vélhetően még nem jutottál el a szívtelen érzéketlen fázisba, így Judy emléke meglátszódhat az arcodon is, ez pedig arra ösztönzi az idomárt, hogy szorosabban maradjon melletted, mint ahogyan egyébként tenné, ha csak összefuttok. Együtt sétálni mindig kellemes, és neked még dolgokat is mondhat, amire nem csak üres frázisokat kap válaszul.
-Nem úgy unalmas, mint ahogyan gondolod. Ez a pozitív unalmas. Nem unatkozom, de nem is kell aggódnom vagy idegeskednem semmi miatt. A világ rengeteg meglepetéssel kecsegtet, amiatt nem kell nyugtalankodni, hogy ne lenne új látnivaló, de szeretem, amikor az a legnagyobb problémám, hogy Yena elhordta a kedvenc zoknim párját, és bekotorta az ágy alá. Ami pedig...
Itt gyorsan végiggondolja, hogy mit is mondjon. Furcsán hangozhat ugyan, de reménykedik abban, hogy valaki megint meghalt, ha ugyanis még mindig Judy emlékén keseregsz ennyire, ennyi idő után is, az sokkal nagyobb probléma annál, mint ami ellen ő bármit is tehet, így hát halkan ugyan, de felteszi a kérdését.
-Történt valami?

by **Ozirisz** Hétf. Nov. 14 2016, 11:59

Ami Shut illeti, tud még meglepetéseket okozni. Amíg az előbb velem szemben volt, most hirtelen mellém került, és megfogta a kezem. Hirtelen ért, és ezzel együtt pár régi emlék ismét felidéződött bennem. A boldog szép napok, amikor Judyval ugyanígy sétáltunk a Kezdetek Erdejében...
Mint kiderült, ismét félreértettem a lányt, amikor azt mondta, hogy unalmas az élete. Itt a pozitív unalmasra gondolt, amikor csak szimplán éli az életét, gondtalanul és önfeledten. A boldog békeidők. Legbelül szerintem mindenki erre vágyik, hogy ne legyen semmi gondja, csak élje az életét. Valamikor nekem is volt ilyen korszakom, amikor nem foglalkoztam sem a bossokkal, sem a fejlődéssel, sem a vörösekkel, sem bármi komolyabb dologgal. Csak éltem az életet, Judyval, és legbelül fel sem fogtam, hogy bármikor elveszíthetem. Vagy éppenséggel, nagyon is tudatában voltam ennek, de mégsem akartam tudomást venni róla. Mint egy szép álom, amiből nem akar az ember felébredni. Aztán beütött a kataklizma, és minden véget ért...
De addig is legalább volt egy boldog időszak, és rengeteg szép emlék, amik eszembe jutnak. Még mostanában is van, hogy vele álmodok. Szerencsére a rémálmok már egyre ritkábbak, és inkább az örömtelibb emlékek jönnek elő általában. Avagy az idő múlásával a rossz egyre inkább elenyészik, de a jó megmarad. Egyre inkább a szép emlékek villannak be minden apróságról, mint például most ahogy Shu megfogta a kezem. Igaz, általában gondolatban elég hamar eljutok a réges régi aranykorból a kései vaskorba, de egyelőre még az asszociációs láncot nem tudom szabályozni, hogy mire ne gondoljak. Pláne, hogy ha megfogalmazódik egy gondolat, hogy erre vagy arra ne gondolj, már azzal is arra gondoltál, amire nem szabadott volna. A fene se érti az egészet...
- Jahh értem. Voltak idők, amikor nekem is ugyanebben a pozitív unalmas érzésben volt részem. Nem foglalkoztam a világ nagy dolgaival, csak éltem az életem. Nem volt semmi nagyobb probléma, semmi nagyobb gond. - kezdtem bele a mondandómba, majd egy kicsit komolyabban folytattam - Vagy legalábbis nem vettem róla tudomást. De attól még ott lehet minden kanyar után, minden sarokban, akárhol... De abban igazad van, hogy az egyszerű élet vezethet a boldogság felé, ha az ember eljut odáig, hogy lerakja a terheit, és csak a mában él, az élet apró örömeinek, és nem a világot akarja megváltani. - persze elmondva milyen egyszerűen hangzik, de eszerint élni már jóval nehezebb.
Majd Shu következő kérdésére válaszoltam – Nem történt semmi túlságosan jelentős. Lassacskán kezdek visszatérni, és valószínűleg a rendszer is érzékelte ezt, hogy egy-másfél év késéssel a képességeim is utolértek. Bár azt, hogy a rendszer honnan tud rólunk ennyit, az rejtély, de mintha a lelkünkbe látna. De most már jobban vagyok, mint tavaly ilyenkor. Csak ami nyugtalanít, hogy a bérgyilkos megbízójáról még mindig semmit sem tudok. Sem az indítékáról, sem semmi egyébről. - fejeztem be a mondandómat.

by **Shukaku** Hétf. Nov. 14 2016, 12:44

-Most sincs.
Jelentette ki a lány teljesen magabiztosan, el sem gondolkodva a saját szavain, majd amikor kissé ködösebben folytattad a monológot, jelezve, hogy picit másképpen gondolkodtok a kialakult helyzetről, máris csóválni kezdte a fejét. Lassan ugyan, és türelmesen végigvárta, amíg teljesen befejezed a szavaidat, és válaszolsz az előző kérdésére is, ám az a válasz csak elmélyítette benne a gondolatot, miszerint tévedsz magaddal szemben. Igenis van probléma, még pedig az, hogy még mindig a múlton rágódsz ahelyett, hogy elengednéd, és úgy, ahogy mondtad, a mának lennél képes élni, boldogan. Amikor úgy érezte, hogy pontot tettél a mondatod végére, befejezte a fejcsóválást, és meg is szólalt.
-És szerintem soha nem is fogjuk megtudni. Nincsenek nyomok, a szálak el vannak kötve vagy vágva, ugyanúgy, ahogy számos más esetben is. Jó, Anat eltűnésének körülményeit például sikeresen kinyomoztuk, de jelentett ez bármit is igazából? Nem. Minden maradt a régiben, és ő sem jött vissza. És a csomó másik eltűntről pedig még a semminél is kevesebbet tudunk, sőt, minél többet nyomozunk, annál kevesebbet.
Sóhajtott fel hosszan, majd tanácstalanul felemelte a kezeit, ám el nem engedte a tiédet.
-Mi már Timivel elengedtük ezt az egészet. Tudod... itt vagyunk az eleje óta. Felsorolni sem tudjuk azt a rengeteg nevet, akiket elveszítettünk. Arra jutottunk, hogy ha élni szeretnénk, márpedig mi élni szeretnénk, akkor a még nem kiesettekkel, és önmagunkkal kell foglalkozunk. Tudom... ez önzőség... de Timi szerint az olyanok, akik keresik a harcot, előbb utóbb találkoznak majd egy náluk erősebbel. Mindig lesz valaki, aki erősebb nálad. Ugye... érted amit mondok?
Csak egy pillantást vetett az arcodra, hogy lássa az érzelmeidet, ám a kezedet sem véletlenül ragadta meg. Egyrészt a szorításból érezhető, hogy mit gondolsz a szavairól, másrészt örült, hogy lát, beszélni akart erről, és nem akarta, hogy elrohanj. Nem mintha vissza tudott volna tartani, de azt sejtette, hogy a kezei közül talán nem téped ki magadat.

by **Ozirisz** Szomb. Nov. 26 2016, 18:45

– Van benne valami, amit mondasz – válaszoltam Shunak – Hiába követünk el bármit, hiába kutatjuk fel és zárjuk börtönbe a tettest, tetteseket, sajnos semmi sem hozza vissza őket... De akkor talán békében nyugodhatnak. - majd egy kis szünet után folytattam – Tudom, a bosszú nem megoldás, de legalább másokat nem bánthat, bánthatnak. Talán a börtönben jobb emberré válnak... talán nem. De ha szabadon kószálnak minden következmény nélkül, akkor nem fognak csak úgy megállni...
Bár az igazat megvallva, inkább a saját nyugalmamért szeretném felgöngyölíteni az egész ügyet. Legbelül még mindig mar a bűntudat, hogy nem tettem semmit. Nem voltam ott Judy mellett, amikor kellett volna, nem voltam ott, hogy megvédjem. És még a gyilkosát sem nekem sikerült megtalálnom. Azok, akik a szálakat mozgatták, pedig a ködbe vesztek...
- Érdekes megközelítés... De egyáltalán nem könnyű, ha valakivel olyan sok időt töltöttél, és egyszer csak elveszíted... A sok emlék, amik akaratlanul is bevillan, nap mint nap. Amikor csak sétálsz a városban, és elhaladsz egy számotokra fontos hely mellett. A kőszínház, ahol összejöttünk. A cukrászda, ahová gyakran átjártunk. A park, ahol naphosszat ücsörögtünk, és azt hittük, hogy mindig így marad... - itt már képtelen voltam tovább folytatni.
- „Aki kardot ragad, az kard által vész el.” - szólaltam meg ismét – Ha jobban belegondolsz, nem is feltétlenül kell, hogy erősebb legyen, akivel találkozik. Elég, ha csak valami támadást akadályozó itemet vagy képességet használnak ellene. Hiába gyengébb nála a támadó, ha megmozdulni sem tud, mert valami bénító vagy fagyasztó hatás alatt áll... vagy csak szimplán álmában lepik meg. A szintek és a legjobb felszerelések sem adják meg a teljes biztonságot. Ahogy a védett területen belül maradás sem, egy időben elég gyakoriak voltak az alvóölések. Senki sincs biztonságban... - fejeztem be a mondandómat.

by **Shukaku** Vas. Nov. 27 2016, 06:50

-Szerintem akkor nyugodnak békében, ha azt látják, hogy mi boldogok vagyunk. Szerintem Peter vagy Anat is ezt szeretné látni. Nem hiszem, hogy ők bosszút akarnának állni, és egyébként sincsen már kin. Talán a túlélés a legjobb bosszú. Ezt Timi mondta, de fogalmam sincsen, hogy hol olvashatta. Ráadásul... egyedül nem megy... de erről már beszéltünk múltkor...
És nem is akar róla újra beszélni, hiszen számára is egyértelművé vállt, hogy az, akinek a rendfenntartás elvileg a fő feladata lenne, ezekben az ügyekben nem kíván semmit lépni, vagy legalább is akkor nem, ha bármilyen pici mértékben is el kellene ismernie azt, hogy ő is tett valamit. Shu ezt valahol értette is, hiszen nem lehet egyszerre a front ellensége, és a rendfenntartók segítője is, akkor megtörne az ellenségkép, és ezt senki sem akarhatja. Fura, szánakozó mosolyba rándította egy pillanatra a száját, majd megvonta a vállát.
-Nekem sem volt könnyű abban a céhházban laknom, ahol annyi időt eltöltöttünk Anattal. Rengeteg emlékem van rengeteg emberről, de nem menekülhetek folyamatosan. Azt ők sem akarhatják. Rosszul tettem akkor is, amikor Chan mellől eljöttem, bár akkor soha nem kerültem volna ennyire közel Junhoz, és a mostani kis csapathoz. Szóval nagyon bonyolult dolog ez.
Az utolsó mondatokra már komolyan mosolyodott el, miközben lassan a fejét csóválta.
-Csak az emberek az ellenségeink, akik pedig harcolnak, egy idő után elfogynak majd. Tizenkét éves voltam, amikor ide kerültem. Csak... nézz rám...
Lépett hátra, majd fordult körbe előtted, hogy jól megnézhesd magadnak.
-Miért én bírtam ki négy évig, és miért nem Anat, aki felnőtt férfi? Miért nem Silver? Miért nem Kazu, aki elvileg még könyörtelen is volt meg minden? Nem vagyok kifejezetten ügyes, nem vagyok hű de okos sem, és egyáltalán nem vagyok jó játékos. Szerintem én mégis tudom a választ. Azért, mert én nem harcolok a világgal, hanem élni szeretnék benne. A többiek nem szeretnének itt élni, de mivel kijutni sem tudnak, csak egy mód van arra, hogy ne éljenek itt...

by **Ozirisz** Szer. Dec. 07 2016, 18:50

- Talán nem akarnának bosszút. Talán igen. Ezt nem tudhatjuk biztosra. De szerintem megnyugodnának egy kicsit, ha a gyilkosaik másoknak már nem árthatnának. - kezdtem bele a válaszba – A túlélés a legjobb bosszú? Ezt hogy érted? - tettem fel a kérdést. Ezt a mondatot ha jobban belegondolunk, többféleképpen is lehet értelmezni, de én jelen esetben arra voltam kíváncsi, hogy Shu pontosan mire gondolt...
- Akkor te is tudod, milyen, amikor úton-útfélen rádtörnek az emlékek. Nem feltétlen szomorú emlékek, inkább vidámabbak, de röpke pár pillanat alatt az eszedbe jut, hogy már nincs veled többé... - majd egy kis szünet után folytattam – Bonyolult dolog, de valahol minden összefügg mindennel. Bonyolult ok-okozati összefüggések, amiket nem látunk át, de néha jó dolgok is kisülhetnek belőle... - tettem hozzá Shu mondandójához. Összetettebb dolog, mint a legtöbben hinnék, és kétlem, hogy valaha a „nagy gépezet” saját magunkra vonatkozó részét is meg tudnánk érteni, vagy felfogni.
Majd a lány magyarázatának azzal a részével, hogy miért ő élte túl, és nem pl. Anat, nem teljesen értettem egyet.
- Van benne valami, de kell hozzá egy jókora nagy adag szerencse is. Alacsonyabb szinten elég egyszer rosszkor rossz helyen lenni, és megtörténhet a baj. Vagy az alvóölések kora... az áldozatok biztos nem mind harcos jellemek voltak... Rengeteg tényezőtől függ, hogy ki kerül a látókörükbe a gyilkolni akaró embereknek... Persze az is közrejátszik, amit mondasz. - majd egy rövid szünet után folytattam – Na meg bizonyos szempontból helyzeti előnyöd van. Timidus, aki figyel minden apró részletre, nagyságrendekkel gyorsabban gondolkodik és felismer dolgokat, nagy segítség tud lenni egy szorult helyzetben... - igen, ez kétségtelen, már másutt is láttam, mekkora segítség lehet, ha a rendszer valamilyen formában segít az embernek...

by **Shukaku** Csüt. Dec. 08 2016, 09:28

-A gyilkosaik már nem árthatnak másoknak. És... talán csak mi nyugodnánk meg... talán csak te. A bosszúból megint bosszú lesz, és...
Sóhajtott, majd széttárta a karjait, és próbált annyira nem vádló lenni, annyira nem dühös, uralkodni a hangján, amennyire csak tudott.
-Talán... talán akkor mondd meg a rendfenntartó céhvezérednek, hogy álljon szóba velem, és foglalkozzon azzal... érdekelje Anat elveszítése akkor is, ha én találok valamit... mindegy. Ne haragudj. Nem a te hibád...
Megvonta a vállát, és elpillantott abba az irányba, ahol Timi és Yena vadászott, és nem is emelte rád vissza a tekintetét.
-Ezek az emberek szeretnének minket tönkretenni. Elveszik azt, ami nekünk a legfontosabb. Elveszik a barátainkat, a szeretteinket. Ha azt látják, hogy ennek ellenére sem roskadunk össze, ha ennek ellenére is boldogok vagyunk, akkor nem győztek. Akkor nem tettek semmit. Ha nem tudsz tovább élni valaki nélkül, akkor aki őt kiejtette, az nem csak őt ejtette ki valójában, hanem téged is... és ezt nem adhatod meg neki.
Az idomár csak bólintott, és hangosan sóhajtott, majd egy ideig csöndben maradt, és csak jó pár lépés után törte meg a csendet.
-Én élni szeretnék. Sorolhatnám az elveszített neveket a szüleimtől kezdve... de én még élek, ők pedig azt akarták, hogy boldog legyek. Ebben teljesen biztos vagyok, ahogy abban is, hogy folyamatos szomorúsággal és bosszúvággyal a szívedben nem lehetsz boldog.
A másik válaszodra szintén hosszasan gondolkodott el, de a végén rábólintott.
-Kezdetben igen. Amikor picik voltunk, akkor valóban a szerencsén múlott... de négy évet már nem foghatsz a szerencsére.
~A sleep killhez pedig nagyon felelőtlennek kellett lenni. Felajánlani magadat a gonoszoknak, amikor tényleg nagyon olcsón már vehettél ki szobát, aminek a rendszer zárja az ajtaját. Igen... azért neked is kellett tenned, hogy az megtörténhessen.~
-Timi pedig... igen. Nagyon szerencsés vagyok vele, és soha nem értettem, hogy miért választana bárki mást, mint idomár kasztot...

by **Ozirisz** Kedd Jan. 24 2017, 11:44

- Talán... Lehet csak megnyugodnánk... Lehet csak azt hinnénk, hogy megnyugodnánk... Nem tudom... Ez így sehogy sem jó... - válaszoltam a lánynak. Majd jött Shu kirohanása, és eszembe jutott egy régebbi beszélgetésünk ahol hasonló aggályait fejtette ki az idomár...
- Nem tudok róla, hogy Hinari nem állna szóba veled. De ahogy korábban is mondtam, akármelyikünknek szólhatsz, ha találtál valamit. Nem csak ő egyedül van a céhben! - vágtam vissza a lánynak, Próbáltam nyugodt maradni amennyire csak lehet, de eléggé hullámzok mostanában..
- Szeretnének minket tönkretenni. Ez igaz. És minden alkalommal, ha valakit elveszítünk, saját magunk egy része is megszűnik létezni vele együtt. Tudod jó te is, hogy nem olyan könnyű a dolog, mint amilyennek tűnik. Persze, idővel egyre kevesebbet gondolunk rájuk, de ha ténylegesen elfelejtjük őket, akkor egyre inkább mi is átesünk a ló túloldalára. Egyre üresebbek leszünk belül, és egyre érzéketlenebbek. Egyre nehezebben alakítunk ki kapcsolatokat más játékosokkal, és az is egyre inkább felszínes lesz, mert félünk kötődni másokhoz...
Majd Shu következő mondataival egyetértettem – Nem szeretné Judy sem, hogy szomorkodjak, hanem azt, hogy boldog legyek. De ez utóbbi sajnos nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik...
Aztán az életben maradásról lett szó.
- Valóban, nem lehet mindent a szerencsére fogni, de a szerencse is kellett hozzá, vagy legalábbis jól jött, mint mindenhez, nagy általánosságban. Gondolok itt arra, hogy nem voltál rosszkor rossz helyen... De elgondolkodtató amit mondasz. Ahány ember, annyiféle történet, kivételek mindenütt vannak, de attól függetlenül van benne valami. - majd egy kicsit később folytattam - De amíg mások tettei is hatással lehetnek rád, addig elkél a szerencse, hogy ne légy célpont.

- Ami a kasztválasztást illeti, amikor indult a SAO négy évvel ezelőtt, és alkottuk a karaktereinket, senki sem számolt azzal, hogy nem lehet kilépni. Ahogy azzal sem, hogy elég egyszer hibázni, és vége mindennek. Főleg az elején, amikor még a vaddisznók is kihívást jelentettek harcban. És sokan nem gondoltak arra, hogy jól jönne egy pet aki vigyáz az ember hátsójára, mert akkor még nem sejtették, hogy meg is halhatnak. Persze ha a belépéskor tudtuk volna mire számítsunk, több lenne az idomár, az szinte biztos. - kezdtem bele a magyarázatba, hogy miért nem idomár kasztot indított mindenki – Meg azért a „kocka” társaságnak vannak előítéleteik a petekkel kapcsolatban. Még a kétezres évek elején, az idomár-szerű kasztoknál, a petek jóval butábbak voltak mint most, nem voltak képesek kommunikálni, pláne nem ilyen szinten, mint a SAO-ban...

by **Shukaku** Szer. Jan. 25 2017, 10:11

Shu megvonta a vállát az első, majd megvonta a második kijelentésre is, végül pedig megcsóválta a fejét.
-Szóltam. Nem történt semmi. És különben is, hiába szólnék neked, vagy hiába szólnék bármelyik frontosnak, nem tennétek semmit, amíg valamelyik frontost kellene kérdőre vonni. Meg aki felelőségre vonható lett volna, már úgysincs itt. Anatot egy titkos céh vezére ejtette ki, akik azzal foglalkoztak, hogy megkönnyítsék azoknak a kijutását, akik nem mernek leugrani a szint széléről, de itt sem tudnak élni. Ez a valaki vezér utána kiesett, és Asu lett a vezetőjük, aki pedig kilépett. Asu is frontos volt, és szerintem a frontosok még ezt sem tudták róla. És azt sem, hogy van még valaki jelenleg a frontosok között, aki ennek a céhnek a tagja volt. Annyira harcoltok az emberekért, hogy közben észre sem veszitek, hogy köztetek vannak azok, akik ellen elvileg harcoltok... vagy legalábbis ellenük is.
Lassan sétált melletted, miközben ismét bólintott, eltekintve a távolban játszadozó barátaira. Úgy tűnik Timi megértette, hogy ebbe a beszélgetésbe most nem kell belefolynia, és Yenát is távol tartja az idomártól és partnerétől.
-Tudok mindent, és érzem is. És szerintem így van jól. Egyetlen barátomról tudom csak, hogy soha nem hagyna el, és az Timidus. Az emberek pedig... a kétezres évek eleje nem most volt, azóta a petek majdnem mindenben az emberek fölé kerültek.

by **Simeon** Csüt. Okt. 15 2020, 20:33

Seishin

- ... és akkor megláttam a sátrat a főtéren és annyi játékos volt ott! Mindenféle prémeket cipeltek és a szafariról beszélgettek a tizediken! Én és Tengerszem még nem is voltunk ott és most vadászidény van, biztos hallottad te is!
Seishin, szerencséjére vagy sem, éppen összefutott Simeonékkal a céhház folyosóján. A srác rettentő izgatott volt és amikor meglátta a lányt, odarohant és máris elkezdte mesélni neki az új eseményt, a plakátot meg a nagy sátrakat, és... hát, válogatás nélkül mindent, ami éppen erről az eszébe jutott. Persze verőfényes napsütés volt, épp megfelelő egy kiránduláshoz! Tengerszem nagyjából Simeon ötödik mondata közben kukucskált ki a könyvtár ajtaja mögül, feje búbján egy kicsiny, fehér tollpamaccsal.
- Ó, tényleg, találkoztál már Kimivel? Ő az új petem! - jutott eszébe a srácnak és már nyargalt is oda az állatokhoz, hogy óvatosan a tenyerébe fogja a sasfiókát és céhtársa felé mutassa - Seishin, ő itt Kimi. Kimi, Seishin - mutatta be őket egymásnak, majd elvigyorodott, felrakta a vállára a madárkát és ott folytatta, ahol abbahagyta:
- ... És arra gondoltam, hogy eljöhetnél velünk, persze ha nem gond a vadászat - mosolygott rá a cicasapkás lányra - Mit szólsz?

Így történt, hogy egy bő fél óra múlva mind a négyen a tizedik szinten baktattak, illetve csúsztak vagy éppen repültek - ki hogyan haladt előre a leghatékonyabban. Kimi azért még nem tudott hosszan repülni, így egy-egy sor verdesés után hol Tengerszem fején, hol pedig Simeon vállán pihent meg - és igen, egyszer úgy döntött, hogy az a sapka nagyon nagyon, szinte túlontúl érdekes! A srác vállán csicsergett és nézegette a mellettük haladó lány furcsa fejfedőjét, aztán gondolt egyet és átröpült oda. Simeon csak nevetett, Kimi pedig megcsipkedte a sapkát.
- Úgy nézem tetszik neki - vigyorodott el a srác és fordult a harcos felé - Szerinted... merre induljunk el? - torpant meg, mivel elérkeztek az erdőben az első elágazáshoz. A sátor még nem volt messze, de ha vadászni akarnak, bizony beljebb kell menni! Csak... merre beljebb?

by **Seishin** Kedd Okt. 27 2020, 17:45

Sim

Céltalanul kóboroltam a céh ház falai közt. Talán először kerestem valamit azt hiszem. Most már lényegtelené vált az egész.
-Lehet felmegyek a tetőre kicsit. - Gondolkodtam hangosan, elvégre az az egyik kedvenc helyem itt. Remek a kilátás és amikor van egykis légmozgás, a kertből virágok illatát sodorja a szél. Mikor tudom nem hall senki sem fent szoktam pihengetni és zenélni. Az uticélom meg is volt, de váratlanul Simeon toppant ellém. Lelkesedése és a lendülete töretlen volt, egy pillanatra fel merült bennem fel fog lökni. Tudom soha nem tenne ilyet és még mégse fordulna a fejében ilyesmi. Csak egyszerűen a lelkesedése ennyire magával ragadó. Már sorolta is mi mindent látott, valami új eseménnyel kapcsolatban. Vagy talán csak időszakos ritka esemény? Szavai közben valami furcsaságra lettem figyelmes, Tenger ki tollasodott?
-Öhh nem még sosem láttam. - Fejem kissé oldalra döntve figyeltem ahogy felém nyújtotta a tollas apróságot. Nem tudtam van másik pete, de most örülök neki az nem egy kutya vagy farkas.
-Szia Seishin vagyok örülök a találkozásnak Kimi.- Befejezte, amit mondani szeretett volna. Engem nem szokott csak úgy elhívni senki sem. Amióta itt vagyok a céhben azt hiszem Simeon az első, aki meghívőt valamire. -Persze-Válaszoltam kicsit bizonytalanul, mert nem vagyok hozzászokva a meghívásokhoz.

Kis idő múltán már az erdőben baktatunk, egész érdekes volt ez a része. Kicsit talán hasonlít Napfény erdőre. A pixeles élet egyformán eleven itt és ott is. A pici tollas fióka szerintem lehet jobban élvezi, mint hárman együtt véve a mostani sétát. Igen láthatóan, mert néha azt veszem észre méreget, ugye nem akar egy csipet Sei pixelt? Hát majd nem mert a sapkámra fájt a csőre, túl izgalmasnak talája biztosan.
-Igen, biztos izgalmas játéknak hiszi. -Hagytam, Kimi csipkedje kedvére a sapkám. Nem tesz benne kárt és tetszik egyébként is ahogy hallom a nagy virgonckodását.
-Nem tudom, lehet a pet ösztönre kellene hagyatkoznunk?

by **Simeon** Kedd Okt. 27 2020, 19:05

Kimi hatalmasakat pislogott az ismeretlenre, de a lány kedves hangsúlya végül elérte a célját és a kismadár csicsergett valamit válaszul: ő is örül a találkozásnak! Itt csupa érdekes emberek és színek vannak! A sasfióka elégedetten trónolt Simeon vállán és várta, hova mennek legközelebb.
Út közben Simeonnak még arra is volt ideje, hogy elmesélje céhtársának, hogy milyen vadak dobnak és miket.
- És a fácán szép tollat ejt, olyat, ami a napon mégszebb! Meg váltja a színét, ha a fény felé fordítod! Egyszer mesélték és azóta meg akarom nézni! - magyarázta, igaz ő maga még soha nem fogott a kezébe ilyesmit, sőt, még kirakatban sem látta soha. Valamiért nem jutottak el még a szafariig, pedig biztos izgalmas lehet a mindenféle vadra vadászni és kergetőzni velük! Simeon erre is meg arra is forgatta a fejét, hátha meglát valamit, Tengerszem pedig előrement, halkan és óvatosan, nehogy elijessze a mobokat. A fiatalkorú polip természetesen sosem távolodott el annyira a hármastól, hogy elveszítse Kimit szem elől és amikor a kis fióka átrebbent Seishinhez, Tengerszem egy egészen rövidke pillanatig féltékeny lett. Aztán... aztán megmozdult a bokor előttük.
- Igen, nem látott még ilyesmit - válaszolt Simeon és most először nézte meg magának ezt az egyedülálló sapkát rendesen is - Megkérdezhetem, hogy honnan van? Biztos érdekes történet - vigyorgott céhtársára lelkesen, az útiránnyal kapcsolatban pedig bólintott Seishin javaslatára: rendben, akkor vezessenek az állatok!
- Phhh-bbbrph - intett Tengerszem, mire Simeon szeme felcsillant.
- Van is ott egy vagy kettő is talán!
- Bhh-bhh!
- Okéoké, csöndesebben - vigyorgott a srác izgatottan - Mit gondolsz, Seishin, elkapjuk őket? - kérdezte a lányt és rámosolygott - Kimi, te kapaszkodj! - nézett aztán fel a madárkára is, aki osztozott idomárja izgatottságában: erősen markolta a cicasapkát és fejét nyújtogatta előre, várva, hogy mi következik most. Simeon és Tengerszem pedig - remélhetőleg a lánnyal együtt - belevetették magukat a sűrűbe, hogy elkapják életük első vadját.

Róka 1-es minőségben Sad

by **Seishin** Kedd Okt. 27 2020, 20:03

-Érdekes lehet az olyan toll, még sima szobadísznek is nagyon jó lehet szerintem. -Valóban tényleg olyan egy toll akkor kell egyet szereznem. Személy szerint a gombolyagért jobban oda vagyok, de azt hiszem van valakim, akinek biztosan tetszene. Meg persze, talán belehet szerezni néhány bundát is. Nem volna rossz valami szép a szobámba. nagyon feldobná a hangulatot a sok párna mellett. Lehet Neko kidobná az ablakon, vagy a prémet vagy engem.
-Öhm majd szeretnélek bemutatni valakinek egyszer. - Most jutott eszembe, még talán senkivel sem találkozott a céhböl a kis védencem. Folyton a szobámban bujkál, és csak akkor dugja ki az orrát, ha nincs senki a környéken. Lehet el kellett volna hozni magammal, talán majd legközelebb.
-Majd a céhben eljátszhat vele jobban is mikor visszaérünk, ha ennyire meg kedvelte. -Figyeltem hátha meg látok valamit, egy madarat vagy mást, ami fokozná az izgalmunkat tovább. - Nagyon régen kaptam még Aoitol. Akkor mind annyian meg leptük egymást valami apasággal. Végtére is karácsony volt és kedveskedtünk egymásnak sikeres kazamata után saját kis házunkban. - Régi édes emlékek, halványan elmosolyodtam. - Az nap Ao kicsit becsípett amikor át adta meg botlott. Az ölembe esett, de közben fejemre húzta a sapkát. Amitől úgy néztem ki, mint egy fekete hajú manó, akinek szemeit eltakarja sapkája. -
Csevegésünk Tengerszem szakította félbe, talán észrevett valamit. Igen biztosan mert társam intett és csendben követtem.
-Hát, ha zsákmányért érdemes lenne, kikellene derítenünk amúgy is mi lapul ott. - Reméltem nem egy borz. Nem szeretném a frászt hozni rá, hogy aztán szagos kis csomaggal lepjen meg minket. Igazítottam a ruhámon és meg bizonyosodtam arról is Kimi nem fog lepottyanni, ha futni kezdünk a vad után. Valamekkora vadász jártasságom van azt hiszem, bár már rég nem néztem meg ossztotame pontotrá. Minden esetre akár van vagy ép nincs izgalmas fogócska lesz ez azt hiszem.

Nyúl / 5 minőség

by **Simeon** Szomb. Okt. 31 2020, 11:47

- Szobadísznek? - gondolkodott el Simeon, majd mosolygósan bólintott - Igen, az remek lenne! Kitennénk a nappaliba és mindenki láthatná! - lelkendezett, gondolatait viszont hamar elterelte az ismeretlen, akit Seishin be akar majd mutatni:
- Kinek? Hogy hívják? Biztos kedves - bólogatott a srác csillogó szemekkel és rögtön az jutott eszébe, hogy ő is lehetne a barátja! Akárki is legyen az. Közben Kimi rászállt a lány kalapjára és a cicafülekkel kezdett el játszani, a két fiatal pedig nevetett. A felajánlásra viszont már Kimi is felkapta a fejét és vidáman csipogott: akkor a céhházban játszhat vele? De jó! Tetszett neki az újdonság és elégedetten helyezkedett el mellette, amíg Seishin elmesélte a különös tárgy történetét.
- Ki az az Aoi? - tette fel a kérdést az idomár rögtön és nem is gondolt bele, hogy ez esetleg kellemetlen lehet a másiknak - Szóval karácsonyi ajándék!
A jókedvű mosolyt le se lehetett törölni a srác arcáról: igaz is, már ősz van és mindjárt itt vannak az ünnepek! De jó lesz majd, amikor a barátaival együtt karácsonyozik! Biztos ott lesz Seishin is meg Eiki meg Joey és mindenki más is! Simeon teljesen elkalandozott és csak Tengerszem jelzése zökkentette vissza, aki meglátott valamit kicsit előrébb. Ez aztán rögtön felkeltette az ifjú figyelmét is és már rohant is amarra, hogy elkapják életük első vadját!
- Akkor derítsük ki - bólintott társának szavaira és már lendült is előre, nem sokkal később pedig - Tengerszemmel szinte egyszerre - meg is látták a szegény, sánta, félszemű rókát, aki megpróbált elmenekülni előlük.
- Hát veled meg mi történt? - mosolygott rá Simeon és ahogy utolérte, megfogta amazt és magához húzta. Nem igazán akarta megölni a szerencsétlent, de Kimiben feléledt a vadászösztön és pillanatok alatt ott termett az állatnál, zuhanórepülésben, szétnyílt karmokkal. Tengerszem tátott szájjal nézte végig a jelenetet, Simeon nemkülönben. A kis fióka ragadozóhoz méltón fogta meg a róka nyakát és pixelezte is el, utána pedig rögtön a polipra nézett, hogy kap-e dícséretet.
Simeon elnevette magát.
- Biztos erősen spawnol majd vissza - bólogatott, Tengerszem pedig próbált magához térni az ámulatból: még soha nem látta Kimit ennyire könyörtelennek. Véül odacsúszott a fiókához és megsimogatta a fejét.
- Phhh-hhhbprhp.

by **Seishin** Kedd Dec. 08 2020, 23:13

-Igen, de keresek olyan itemert, amivel lelehet boritani a padlót. Tudod szeretném, ha például báránybőrrel lenne bevonva az egész akkor finom puha lenne. Mezítláb mászkálni, vagy csak elnyúlni rajta olyan lenne, mint felhőkre lépni vagy feküdni.- Igaz már van egy felhő sarka a szobámnak. Ami egyben az ágy is na meg egy kupac káosz. Simeonak az egészről fogalma sincs mert még sose járt oda bent.
- Egy barátom, kicsit félénk többnyire szobámban tartózkodik.- sóhajtottam,- igazából nálam lakik és én vigyázok rá. Egy nyuszi mániás lány, akit egy kazamatában találtam. Csapat társai becsalták oda és ott hagyták. Ami óta meg találtam velem van. Ha láttál céhben vagy a környékén nagyobb nyuszi csoportosulást akkor lehet ép elbújni próbált.- Nos jobbára távolról figyelt mindenkit titokban. Nem volt ínyére a túl nagy társaság ezért többnyire éjszaka, vagy hajnalban mászkált a céh falain belül mikor mindenki alszik. Már többször beszéltem vele, nyugodtan keressen fel másokat is. Talán nem csak az én idegeimen táncolna, ugyan is az apróság nagyon is ért ahhoz hogyan bosszantson fel.
- Egy régi barátom.- Szerencsére a válaszom elég volt Simeonak, nem volt túl sok kedvem beszélni a múltról. Hiába volt már régen és döntöttem el igyekszem tovább lépni. Az emlékük túlságosan is mély nyomot hagyott bennem. Hipp hopp már is szalad a vörös! Talán közéletünkkel ép a vacsora, vagy talán ebédidőt zavartuk meg. Már ha van ilyen a moboknál, talán érdekeség kép utána kellene egyszer nézni. Itteni állatok ugyan úgy viselkednek-e, mint valóságban. A vacsora pedig egy nyuszi volt, gyorsaságomnak hála még ha picit nehezen is de sikerült elkapnom. Nem pixeleztem el, először csak nézegettem milyen aranyos egy teremtmény. Megijedtem, hogy meg harap véletlen igy a puszta kezes sebzésem elég volt ahhoz elpixelezem.
-HHHh szegény pamacs, spawnolj majd egy másik helyen jó messze.- Simeonék mellé sétáltam mi közben leráztam kezeimről a pixelek maradékát. Szemem sarkából láttam milyen ügyes volt Kimi és rá mosolyogtam.

by **Simeon** Kedd Dec. 15 2020, 21:43

Simeon szeretett beszélni, de ezzel együtt figyelmes is volt, ha éppen mások meséltek neki: hevesen bólogatott Seishinre és ő is elképzelte a padlót, ahol minden mindenhol jó puha!
- Nálunk medence van és nem jó, ha vizes lesz a szőnyeg, ezért nincs mindenhol. De nagyon jó ötlet! - értett egyet a lánnyal és mosolyában benne volt, hogy már tudja, mit szerezzen a cicasapkás lánynak karácsonyra. Aztán tátott szájjal hallgatta a kis nyuszis lány történetét és igaz próbálta felidézni, látott-e már nyuszicsoportosulást bárhol, de hamar belefájdult a feje, így nem nagyon erőltette a dolgot.
- Egyszer hívd át medencézni hozzánk és gyere te is. Biztos mindannyian jól fogjuk magunkat érezni, aki meg nem akar hűsölni, annak készítek őőő... valamit - vigyorgott a fiú - Nem olyan magas szintű a jártasságom - tette hozzá és kicsit zavarba is jött a dologtól. Eddig inkább megvették az ételeket és italokat, de ha vendégek jönnek, úgy illik, hogy ők maguk készítik, nem? A szülei is erre tanították, Simeon tehát bajban volt. De... talán megkérdezi majd Fuwát, hátha tud segíteni, igen! Simeon rögtön felvidult az ötletre és úgy sétált tovább. Seishin válaszára aztán erről az Aoi-ról csak bólintott és nem kérdezett többet, félig mert a kurta válaszból érezni vélte, hogy nem jó ötlet, félig mert Tengerszem végre talált valamit! A róka elpixeleződött és miután Tengerszem és Simeon felocsúdtak a meglepettségből, a srác is felállt, hogy megkeresse céhtársát.
- Te mit találtál? - kérdezte és a lány kezei körül szálldosó, napcsíkokban fürdő pixelekre mutatott - Ha beljebb megyünk, biztosan lesznek még vadak! - folytatta aztán és ha Seishinnek nem volt ellenvetése, bevárta a harcoslányt és csak akkor indult tovább, maguk előtt a mindenre figyelő Tengerszemmel. Kimi még tollászkodott egy kicsit a földön, aztán visszaszállt a furcsa kalapra és onnan nézelődött, merre lát mozgást: a kis fiókának tetszett a vadászat és nagyon örült, hogy végre erdőben, ismerős terepen gyakorolhatja a repülést.

by **Simeon** Szomb. Feb. 06 2021, 19:03

Simeon vidáman sétált Seishin mellett és miután így vagy úgy, de kiderült, hogy egy nyuszit fogtak, a srácnak rögtön eszébe jutott Tapsi.
- A nyulak nagyon gyorsak, ügyes voltál, hogy el tudtál kapni egyet - ballagott tovább - Akit mi ismerünk, az pedig a lehető leggyorsabb mindközül! Soksok neve van és szereti a répát, de nagyon ijedős és nem szereti, ha másik nyuszi van a közelben - magyarázta és leginkább a nyúlbőrben átélt tapasztalataiból merített. Hogy az milyen furcsa kaland volt! Simeonnak már az emléktől is felfele görbült a szája.
- Ph-h! - mutatott ekkor előre Tengerszem és a páros (Simeon és Kimi) egyszerre látták meg a szarvast, ami lassú tempóval haladt át előttük az ösvényen keresztben, nem is olyan messze!
- A miénk lesz, a miénk! - lelkesedett rögtön Simeon, és ugyan a kiáltását persze meghallotta a vad, de ez nem jelenthetett akadályt a Fény Lovagjainak! - Kimi, te felülről támadd, Tengerszem, te pedig tereld jobbra! - adta ki rögtön az utasításokat és nem is vette észre, hogy a kis sasfióka már nagyon rég nincs Seishin kalapján: Kimi a levegőbe reppent és a fák között, éles cikázásokkal szerette volna becserkészni az állatot. Az első két fatörzset még egész szépen sikerült is elkerülnie, ám egy tölgy egyik lelógó ága megakasztotta, az egyensúlyát vesztett kismadár pedig kétségbeesett csiviteléssel csapódott át két újabb ág között és landolt a bokorban.
Simeon tátott szájjal nézte végig a jelenetet és rohant oda a fiókához, amíg Tengerszem már régen bent járt a sűrűben és nem vette észre, mi történt mögötte. A polip végül utolérte a szarvast és elpixelezte.
- Nem ütötted meg magad? - halászta ki a bokorból Simeon bébikorú petjét és ölelte magához - Inkább menjünk haza, jó? - simogatta meg, még úgy is, hogy a madárkának a kezdeti ijedtségen kívül nem esett különösebb baja.
- Hhh-pph-ph?
- Nincs semmi baj - nyugtatta meg a srác aggódó polipját és visszasétált céhtársa mellé - Mi most inkább hazamegyünk. Kiminek elég volt mára a kalandokból - mosolygott a lányra - Te maradsz még, vagy jössz te is? - kérdezte és Sei akárhogy is döntött, ők nemsokára hazateleportáltak.

Szarvas

Illetve le is zártam a játékot Very Happy

by Ajánlott tartalom