[Küldetés] Szafari kaland Leo Maxwelddel

- Azta! – csodálkoztam, ahogy a piciny tündér igazi nővé érett, vagy nővé nőtte ki magát előttünk. Nagyon szép volt és igazi nőként még ijesztőbb is lehetett volna korábban, de hogy véget ért ez, csak egyszerű gyönyör volt ő, egy festeni való modell, ha fogalmazhattam így.
- Azta! – csodálkoztam, ahogy piciny tündér igazi nővé éredése közben az erdő lakói is előmerészkedtek a fák menedéket nyújtó rengetegei közül. Mintha titkon figyeltek volna minket. Furcsa volt és a figyelő szemek általi zavar csak most ért el igazán. Mint a hirtelen józanodás, mikor rávilágítanak, hogy alkoholmentes sört ittál eddig. Utólag is rosszul érzed magad, és talán ez történt velem is.
- He? – a kommunikációm egy – egy szóba kimerült, de nem tudtam másképp reagálni Danee térdelős jelenetére. Ez nem nekem való volt. Lehetett erős, az indikátora sejtethetett nekünk rosszat, de térdelni tuti nem térdeltem volna előtte. Vagy csak meg akarta kérni a kezét, de azt még tőle is túlzásnak éreztem volna most.
Jelentkeztem, majd úgy szóltam.
- Én kaktuszt kérnék Alex nadrágjába! Hihi. – kacsintottam a fiúnak, majd vált hirtelen szomorúvá az arcon, hogy eszembe jutott, hogy nem volt fájdalom ebben a világban – A csudába. Vagy inkább ugyanazt kérném, mint ő. – igazából nem tudtam, hogy mire is lett volna szükségem. A küldetés miatt kerültem ide, nem elmélkedtem én ilyenen. Meg hát gyűjtő voltam, az Artesnek meg kellhetett minden. Mi az enyém volt az a céhé is, nem volt külön készletem, így nem szenvedtem hiányt semmiből sem. Tényleg csak kaktuszt kívántam volna Alex gatyájába, de a szúró érzés hiányába a gondolat is elvesztetten a varázsát.
A vállaim vontam és néztem értetlenül, vártam a folytatást.

Kuncogtam Alexen, vicces volt, ahogy bohóckodott előttünk. Felém fordult, majd nyitotta a száját, azonban nem szólt, egyszerűen csak lelehelt. Lelehelt! Nem leheltek le még engem így! Rúgtam utána a port látványosan, majd fordultam a Tündér felé és adtam neki egy pacsit.
- Ez ügyes volt. Hihi. – és futottam a többiek után, hisz itt nem volt több tennivalónk.
A pókon ülve elmerengtem. Nem mondom, hogy nem volt jó nézni a dolgozó Daneet, de inkább merengtem, elfáradtam, mást most már nem igazán tudtam tenni.
A tündér feladatai érdekesek voltak, furcsán éreztem magam, hogy mind sikerült, pedig nem gondoltam volna. Ugyanakkor Alex megmaradt gyávának, Danee felelőtlennek és egyedül csak a lány iránt nem éreztem semmi negatívat. Nem mintha pozitívat igen, de negatívat nem. A küldetésről késtem és utána sem tettem semmi lényegeset. Az elfáradásom is inkább csak mutatóba volt, jelezve, hogy lassan vége a napomnak.
Oh, ha Danee látott volna, hogy mit teszek én Anattal és ő velem.
- Egyszerű haveri hülyülés csak, ugye? – öklöztem Alex vállába testvériesen, de választ nem vártam tőle. Nem bírta tovább a fiú, úgy tűnt hamar feladta. Győzelem. Ugráltam egy helyben egy kicsit, majd köszönve a többiektől én is tovább álltam.
A jutalmam megkaptam, melyért tényleg nem tettem sok mindent. Egyrészt volt egy kis bűntudatom, másrészt úgy éreztem, hogy ezt pont így kellett tennem. Siettem, a Tündért még festeni akartam lefekvés előtt, meg beszámolni a vezéremnek a történtekről. A tündérről, na meg Alexról, hogy sosem hagyott nyugtot, s hogy piszkált engem, mint egy rossz szerelmes. Pötyögtem még egy üzenetet, mely címzettje Alex volt: „Mögötted.”

----------------------------------eddig beírtam mindent----------------------------------