Re: [Küldetés] Szafari kaland Leo Maxwelddel

by **Halász Alex** Hétf. Okt. 14 2013, 15:55

A szöszi is magyar! o.O Feláll, mivel az előbb ő is lepihent a pöppet, és belecsap a kinyújtott karba, hogy aztán férfiasan megrázhassa.
- Úgy szintén. ^^ Nem gondoltam volna, hogy európaiak, főleg magyarokat fogok itt látni. Smile

Majd kissé komolyabbra fordult a helyzet. Az a csinos lányka elmesélte, hogy miként is lett piri. Danee kérdezett rá, persze nem hibáztatta, ő is viszolyog azért ettől e bélyegtől. Alapvetően megkülönböztetett figyelemben vannak részesítve az azt viselők, és nem biztos, hogy szeretné érezni a hatását. A lány azt mondja, hogy önvédelem, és ezt teljes mértékben el is tudja fogadni, még akkor is, hogy ha a manócska az elméjének egy hátsó szegletében azt sugdossa; hogy mindenki ezt hazudná. Két választása van az embernek ilyenkor. Vagy azt mondja magában, hogy amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, addig bűnösnek kell nyilvánítani, és ha nem is éreztetni vele, hogy nem kívánt, de figyelni minden lépésére. Vagy azt mondja, hogy amíg nem tesz azért, hogy elveszítse az alap szavahihetőségét, addig bizonyos mértékig meg kell szavazni neki a bizalmat. Ő így tett, s ehhez is akarta tartani magát.
Közben az öregúrról kiderül, hogy valóban annyi, amenyinek látszik, és a játék fejlesztésében működött közre, ám ő is itt ragadt. Lehet neki még rosszabb a helyzet, mint azoknak a kockáknak és fiataloknak, akik ebben éltek már amúgy is. Ez lehetett a munkája. Érdekes munkakőr meg kell hagyni, de talpra esett öregnek látszik a prof, és ez tetszett benne Alexnek. A külön dícséret a növénylátásért, még ha nem is igazán érdemelte meg, hiszen csak ez látszott számára a leglogikusabbnak, jól eső volt.
Majd ahogy felpattant ültéből a prof, úgy ő is indult. Egyelőre nem volt semmi mondani valója. Megvan, hogy miért mennek és hova, habár eddig nincs semmi ok a "testőrségre", de ez egy küldi. Meglepetések mindig vannak. ^^

by **Danee** Kedd Okt. 15 2013, 19:26

- Ooh... - lepődtem meg a lány vallomásán - szóval... önvédelemből...
Bár vagány csajnak tűnik, a gyilkolást még is valahogy nehezen tudtam volna elképzelni vele kapcsolatban. Ugyanakkor meg sosem lehet tudni, lehet hogy egészen más természet, mint aminek eddig mutatja magát. Simán oda tudom képzelni az ördögi cinkos mosolyt a szája szélére, amikor magabiztosan felfedi a kilétét, és végez a sarokba szorított áldozatával... de... de... ez csak a legextrémebb... én mindig ilyen paranoiás vagyok, mindenben és mindenkiben kételkedem...
Mondjuk amilyen naiv vagyok másfelől, simán megszavazom neki a bizalmat, de csak egy esélye van... csak egyszer kell eljátszania a bizalmam és akkor... nem tudom... képes lennék megölni egy játékost, akár önvédelemből? Pffűűű... ha kell megteszem, pedig nehéz elképzelni magamat... úgy...
De kitudja, csak egy esélye van, de ha én leszek az áldozat, nekem egy se marad... jobb ha rajta tartom a szemem, igen, a saját épségem érdekében!
- Béta teszter? - kérdeztem vissza halkan, a professzor mondandóján ámulva. De inkább csak, hogy tudatosítsam magamban a dolgot. Igazság szerint a hírét se nagyon akaródzott elhinnem, hogy egy öregember is a játékosok között van, de most hogy egy pár perce már itt állt a szemünk előtt a teljes valójának élethű scannelt másaként... nehéz volt még így is megbarátkozni a gondolattal, hiszen 40 év felettiek nem igen játszottak efféle játékokkal, a többség tinédzser volt és huszonéves, mint jómagam
- Profundusz szpinó... szpinóz... mindegy, szóval vastag tövisgyökér: ilyen névvel biztos nem lenne belőle dísznövény, mint a rózsák, tulipánok... - motyogtam magamban
Alex szavaira azonban felderülök, úgy látszik nem vette tolakodásnak, tényleg jó dolog egy másik magyart tudni a társaságban. Igazából mióta beléptem a játékba, egyetlen egy magyarral se találkoztam, senkivel se tudtam beszélgetni egy jót, a mi dallamos könnyed nyelvünkön.
- Én is készen állok! - mondtam ki hangosan a prof kérdésére reagálva

by **Aurora Rainfell** Vas. Okt. 20 2013, 09:06

Ahogyan akkor elmondta, Grieverben sosem csalódhattam. Segített, ahogyan kértem, támogatta a fiút, ahogyan kértem, és sikerült kimenteni az öreget, ahogyan szerettem volna. Elégedett voltam, és ő is jelét adta, mennyire örül az örömömnek.
- Jól csináltam? - kérdezte tőlem, fejét lehajtva, teljes odaadással.
- Ühüm. - bólintottam, majd elmosolyodva simogattam meg sörényét. Még egy cseppnyi egyetértésnek is úgy örült, mint majom a farkának. Gyakran teszem fel magamban a kérdést: tényleg ez kell neki? Nincsen rendes élete, és a vágyait kövesse? Másra se vágyik, minthogy mellettem lehessen? Pedig rengeteg dolgot megtehetne, hogyha nagyon akarna - csak arra kéne gondolnia. Sok mindent el tudnék képzelni az ő helyében, de azt semmiképp sem, hogy itt maradjon az oldalamon, és arra figyeljen, hogy nekem legyen jobb sorsom. Pet volt, szelídített mob. Akkor ezek szerint vissza tudna vadulni, és onnantól kezdve azt tenni, amit jónak lát - még játékosokat is gyilkolhatna. Egy mob érezhet úgy, mint egy pet? Mert ha igen, akkor örömmel tenném meg. Még ha egy virtuális program is. Merőn elgondolkodtam azon, mi a helyes, miközben a sárkány ott állt mellettem, összecsukott szárnyakkal, felborzolt tollal, csőrével a ruhám ujját tépkedte. Igaza van, oda kell mennem. Fogalmam sem volt arról, hogy ki hogyan fog viszonyulni egy vörös indikátoroshoz - talán megvetnek, talán szitkozni fognak, talán megaláznak. Mert fogalmuk sincs, hogy a látszat gyakran csal. Elég gyakran. Azt se tudtam, mit kéne mondanom, a gyanú elkerülésének érdekében, vagy hogy egyáltalán miképpen kéne megszólalnom. Egyszerűen ott voltam, mint egy csöndes, törékeny lány, és vártam, hátha észrevesznek. Nem szívleltem ezt a részemet - egyáltalán nem voltam oda a mártírokért, és most én lettem az. Mártír. Újból elgondolkodva a lépteim bizonytalanok lettek, mire a sárkány ismét oldalba csípett, az odafigyelés érdekében. Pont akkor, mikor a professzor Griről kérdezett, ő odaröppent.
- Itt volnék, állok a rendelkezésére, uram. - mondta határozottan, tisztelettudóan fejet hajtva, miközben egy cseppnyi megjátszás sem volt benne. Ő mindig ilyennek adta magát - csak egyeseknek túl megjátszottnak tűnhetett, pedig a tiszta lelkiismeret dolgozott abban a kis madárszívben. Hátrakulcsolt kézzel álltam ott, és mihelyst a többiek is bemutatkoztak, rajtam állt, hogy beilleszkedek közéjük, vagy sem.
- Aurora vagyok, és én is a túra miatt jöttem. - hajtottam fejet. - Erősségem a kompromisszumkészség, és - itt a sárkányomra pillantottam. - a töretlen hűség. Természetesen ki szeretnék jutni ebből a játékból, de közben jól szeretném érezni magamat. Ami pedig én is a növénylátásom miatt kerestem föl az urat. - Nem volt egy részletes beszámoló. Sosem szerettem magamról beszélni, főleg több ember előtt. Lehetséges, hogy már itt elrontottam az ismerkedést. Ha pedig így van, korrigálnom kell a hibáimat - mindenképpen. Miközben ott vártam, indulásra készen állva, aggodalom futott át rajtam.

by **Rosalia** Szer. Okt. 23 2013, 00:19

- Igen, az. - bólint mosolyogva Daneera az öreg, egyáltalán nem érzi szégyellni vagy takargatni valónak azt, hogy vannak megelőző ismeretei a játékról, hiszen ezzel nem árt senkinek sem. Nem a cheaterek közzé tartozik. A megkésett páros ismét derűt csal az öreg arcára, s csöppet sem érdekli az indikátor szín, ami megbélyegzésképpen virít. Illendő köszöntésük után a prof szedelőcködni kezd, ami abban merül ki, hogy az inventoryjába pakol mindenféle kacatnak tűnő holmit. Ahogy végez, még babrál egy sort valami kamraszerűségben, végül útra készen indul neki. Amíg a teleportkapuhoz értek, válaszol Hürrem kérdésére is.
- Egyáltalán nem jelent hátrányt, legalább színesíted a csapat összetételét. Bizonyára lesz neked is alkalmad élned a jártasságoddal és találni fogsz akár kovácsolásra alkalmas érceket is. A Profundus Spinosus Radicis felkutatása azonban még ennél is nagyobb kihívást jelent. Csak homokos vidékeken él meg, azok pedig kiismerhetetlen veszedelmeket rejthet a védett területeken kívül. Eleddig feltérképezetlen terepre megyünk, szóval legyetek óvatosak!
Amint átteleportáltok a 3. szintre, Maxweld elérkezettnek látja az időt, hogy megismertesse veletek az utazó alkalmatosságotokat. Előkap a melső zsebéből egy kapszulát, majd ahogy aktiválja, mint egy kristályt, úgy kezd alakot ölteni egy méretes fém pók. Ismeritek a Wild West c. filmet? No, abban ehhez hasonló steampunk, gőz hajtotta mechanikus tákolmány volt, jelen esetben ez szintén egy nyolclábú, melynek testén megfértek mindannyian. Ugyanakkor ezt az ördögi szerkezet nem gőz hajtja, hanem valami egészen más.
- Ez a legújabb találmányom, egyszerűen imádom a kicsikét! Külön erre az expedícióra fejlesztettem ki, bírni fogja a terepet. - Az öreg megbaskolja a szerkezet egyik lábát, mely legalább másfélszer olyan magas, mint az öreg. - Egyszerűe elven működik, az üzemeltetéséhez pedig kristálytörmelékre van szükség. Pókra fiúk-lányok, ideje indulni, hehejj! - Teljesen extázisa jön a prof, hogy végre élesben is kipróbálhatja a találmányát. A kristálytörmelék meghajtású léghajó jól szerepelt, így bizakodik most is a sikerben. A "fedélzeten" halomban állnak a kristálymaradványok, melyet egy tüzelő szerű katalba kell lapátolni, s ez biztosítja a működéshez az üzemanyagot. - Kiselejtezett, rosszul sikerült, hibás példányok, vagy éppen kristályírásra alkalmatlan nyers darabok, melyek nem pixeleződtek el, így alkalmasak más felhasználáshoz is. Lenne közületek egy önként jelentkező, aki vállalja a tüzelő figyelését és lapátolná a törmeléket? Csinálhatjátok felváltva is, bár én a hölgyeket nem szívesen kérném efféle férfimunkára. - Amennyiben mindannyian felmásztok a kötéllétrán és megvan a lapátoló emberke is, Maxweld berohan a navigáló panel mögé és beindítja a gépezetet. Először recseg-ropog, rázkódik az egész alattatok, majd minél több kristály kerül a gyomrába, úgy kezd olajozottabban működni. A siker láttán és érezvén Leo egyre hangosabb és diadalittas kacagásban tör ki, miközben egyre tempósabban szelitek a métföldeket a homokos puszta közepén.

Ismerkedjetek tovább egymással! Írjátok le a gondolataitokat, az érzéseiteket a társaitokkal, Maxwelddel, az utazási eszközötökkel, meg úgy egyáltalán a küldetéssel, s az utazással kapcsolatban.

Spoiler:

Határidő: 2 nap/fő, tehát okt. 30-ig írhattok

by **Danee** Szer. Okt. 23 2013, 01:02

Ahogy átteleportálódunk a harmadikra, körbefordulok-kémlelek, hisz még sose jártam annak előtte ezen a szinten, hiába tett Aincrad jogosulttá hozzá. Elámultam, ahogy a prof megidézte a hatalmas fémszörnyet, mellyel közlekedni kívánt, de elsőként ocsúdtam fel az ámulatból:
- Alex-sama, minden tiszteletem a tied! Ha megkérhetnélek, első körben te lásd el mérhetetlen erőddel és fáradhatatlan kitartásoddal, amivel csak egy ha igazi húrfeszítő íjász büszkélkedhet, a gép fűtésének eme megtisztelő feladatát, amíg én gondoskodom a hölgyek kényelméről, ígérem, hamar felváltalak! - hajoltam meg az íjász előtt, remélhetőleg kellő alázattal tisztelegve.
- És akkor hölgyeim! Aurora-chan, Hürrem-chan! - kaptam el egyik karommal az egyik bájos hölgy derekát, a másikkal pedig a másikét, finoman magam mellé vonva mindkettejüket, már ha nem ellenkeznek!
- Aurora-sama, bízom benne, hogy kompromisszum-készsége ezúttal is minden szónál hangosabban beszél majd! - néztem a szemébe épp csak annyi ideig, míg ő el nem kapja tekintetét, majd szemeim az ajkaira tévedtek
- Ami azt illeti, szívesen alávetném magam az akaratának, legszívesebben petje lennék petje helyett, ha nem veszi sértésnek! - majd halálosan komoly képet vágtam hozzá
- Hürrem-sama - fordultam a másik elbűvölő nőhöz, s kezem egy leheletnyivel a feneke fele csúszott - égek a vágytól, hogy megtudhassam, ha most ellenfelek lennénk egy hajnalig tartó párna csatában, vajon melyikünk szorulna az önvédelemnek ilyen magas szintű módjára? - vándorolt a tekintetem a finom kis lábaktól a kacér combokon át az isteni mellekig, majd följebb, az ajkak vonalán időzve egy pillanatig, s könnyed kihívást intézve a szempár felé, mondandóm végére tekintetemmel a vörös indikátora felé bökve játékosan, egy mosoly kíséretében, s közben a hölgyeket karjaimban tartva, odamasíroztam a kötéllétrához.
- Majd én feszítem a kötéllétrát, kérem fáradjanak előre hölgyeim, professzor úr, és Alex-sama!

by **Hürrem** Hétf. Okt. 28 2013, 11:51

Maxweld professzor az optimizmus mintaképe, az már látszik. És tetszik. Örülök, hogy végre van valaki, aki teljesen természetesen viselkedik mindenkivel szemben, előítéletek nélkül. Akár lenne rá oka a részemről, akár nem, néha jól esik kicsit szürke egérnek is lenni... illetőleg esetemben fehér egérnek. Az mégis csak tisztább a szürkénél :3
A harmadik szintre érve türelmesen megvárom a hatalmas gépezet felébredését. Nem semmi találmány, "kicsike", meg kell hagyni, de nincs sok kedvem felszállni rá. Sosem szerettem a rendhagyó utazási módokat, de szemmel láthatólag nem lesz más választásom. Kuncogva nézem inkább végig Danee igen röhelyes udvariaskodását, a -chan megszólításra viszont érdeklődőn emelem a szemöldököm. Miért is érdemeltem ki? Nem vagyok holmi cuki iskoláslány, kérem szépen.
Magához von, én pedig engedek neki. Nincs okom másképp cselekedni, és ha férfi akar lenni, akkor legyen is férfi, még némi mosolyt is csal az arcomra vakmerősége. És nolám, már meg is kaptam a -chan helyett a -sama jelzőt, az előkelőbbet, a hozzám jobban illőt. Egye kutya, kivételesen megbocsájtok neki, de csak azért, mert ilyen kis cuki a drága, és gyorsan tanul.
-Akármikor kipróbálhatjuk, hogy megbizonyosodjunk róla. -kacsintok, majd hármasban elindulunk a létra felé, ahol ismét előjön túlzott, mégis izgalmas udvariaskodása. Előre engedem Aurorát, ha szeretné, majd egy futó csókkal díjazom meg Danee orcáját mindazért, amit eddig tett, telve ígérettel, melyek vagy hamisak lesznek, vagy nem. Megragadom a kötéllétrát és fürgén felkapaszkodom rajta, mint a kecses macska a fára, hogy végül odafent is körbenézhessek egy kicsit a randa gépezeten.
Ha már elindultunk, úgy érzem, jobb ötlet lenne, ha nem kóvályognék a gépezet szélénél. Úrrá lesz rajtam a fránya tériszonyom, és inkább keresek egy olyan helyet, ahonnan nem látok rá teljesen a tájra.

by **Aurora Rainfell** Csüt. Okt. 31 2013, 21:37

Különös volt - mintha észre se vették volna a bélyegjegyemet, mely az előítéletek hálójába rángatott. Egyikük sem jegyezte meg, miért vagy hogyan, ami felettébb meglepőnek tűnt a számomra. A petemre néztem, aki egy vállvonással adta tudtomra, hogy ő sem érti ezt. Ugyanarra gondoltunk. Miközben az öreg pakolgatott, egyre nagyobb csodálkozás ült arcomra, és fenemód elgondolkodtatott ez a tény. Miért nem? Lehajtott fejjel vártam, s tanakodtam, de miután a professzor úr visszatért, úgy tettem, mintha misem történt volna. Kezeimet hátrakulcsoltam, miközben a kapu felé haladtunk, és figyelmesen hallgattam a megbízónk mondókáját. A növény, ami begyűjtésre várt igazi feladat lesz - már ahogyan Maxweld úr elmondta. Átteleportálva szemeim majd' csillagokat vertek, amikor megláttam azt a gépszerkezetet, amit a professzor a magáénak tudhatott. Gri egy ásítással fejezte ki unalmát. Kérdően pillantgattam vissza rá.
- Miért is utaznék rajta, ha van szárnyam? - Tollát felborzolván, büszkén húzta ki magát. - Ha van adottságom, ki is fogom használni.
- Hát te tudod. - mondtam, elmosolyodván a minimális felháborodásán, miközben már arra készültem, hogy felmásszak rá, de valami rettentő zavarba ejtett. Nem tudom, mi lelhette azt a Danee nevezetű férfiút, de valamilyen különös oknál fogva heves udvariaskodásba kezdett, amit már flörtölésnek is nevezhettem. A közeli élmény rendkívül zavarba ejtő volt számomra, s jobbára mást se tehettem, minthogy elkaptam tekintetemet, és a sárkányomra néztem. Ajkaimat egyetlen szóra formáltam: segíts. Griever zavarodottan nézett hol rám, hol az ifjú Rómeóra, és amint rájött, miről is van szó, dühösen borzolta tovább tollát, megrázta fejét, és egy dühös zümmögéssel fejezte ki nemtetszését. Megcsipkedte a férfiú kobakját, majd megköszörülte torkát.
- Már megbocsásson, ez a poszt már réges-régen be van töltve. Szóval ajánlatos levennie a koszos mancsát az idomáromról, vagy nagyon megharagszok - Felettébb meglepő volt a sárkánymadár higgadt, mondhatni hűvös hangja. Rám nézve hunyorított egyet, majd mintha misem történt volna, lefejtettem magamról az idegennek nevezhető Danee ujjait a derekamról, és könnyed léptekkel elindulok a létra felé. A sárkány pedig a sarkamban volt, leszállt a földre, hogy védelme alatt tarthasson.

by **Meredith White** Kedd Nov. 05 2013, 20:19

Egy egyszerű küldetés, miben hasznosnak tűnhetett a második képességem. Végre, azonban valami nem volt rendjén, valami nem úgy indult, mint annak indulnia kellett volna. Futottam. A lábaim alatt csak úgy porzott a talaj, mert nem vártak meg a nyavalyások!
- Hé, én is ott voltam! Pofont fog még kapni ezért az Alex, na meg beárulom Anatnál! Úgy bizony! És én még vásárolni vittem magunkkal! – csóváltam a fejem a rohanásom közben és botladoztam, hogy ne essek fel a szoknyámban. Valahogy mint engem, úgy azt sem futásra tervezték.
Első, második és harmadik szint, na meg a pók megmászása. Egy pók! Inkább nem kérdeztem. Lihegve kapaszkodtam a fémbe és másztam azt, majd fáradtan léptem a fedélzetre és támaszkodtam pár pillanatra a korlátba. A ruhámat igazítani kellett volna, a frufrum pedig ismét útban volt, de nem zavart most engem, másra koncentráltam. Meghallgattam a professzort, majd az említett lapátért nyúltam és suhintottam vele remélve, hogy Alex nem hajol el előle. A fejét céloztam.
- Miért nem vártál meg? He? Ott kiabáltam, de te észre se vettél. Bunkó! – talált, vagy sem, a vállamra vettem a lapátot, majd fordultam a többiek felé – Professzor, lapátolok majd én! – tájékoztattam egy mélyebb meghajlás véghezvitele közben – Meredith White. Lovag. Artes céhtag. Lelkes segítő. Érc - és növénylátó. Asszem ennyi. – lendülettel egyenesedtem ki, így a frufrum is sikerült egy mozdulattal odébb seperni. A mosolyom széles volt, magabiztos és így fordultam a kazán irányába. Próbáltam még rúgni utolsó lépésként Alex bokáját, csak hogy lássa, törődöm vele, majd távoztam is végezni a dolgom. Cefetül kezdődött a napom, de sajnos nem volt mit tenni ellene.

by **Halász Alex** Kedd Nov. 05 2013, 21:41

Dan(ii)ee beszámolója tetszett és már épp belelendültem volna egy jó kis beszélgetésbe kicsi hazánkról, meg hogy hogyan is talált rá a NerveGearre, mikor éles váltást hajtott végre. Oké, hogy nők, szépek, aranyosak, és tenni kell nekik a szépet, de hogy ilyen könnyedén lepasszolja a nehéz munkát az.... o.o az nonszensz. o.o Cöhh, valamiért a selyemfiú szó ugrott először eszembe a viselkedését látva, nem is tudom miért. Rolling Eyes

Csak pislogtam a nagy dumára, meg a csöpögős tetszelgésére. Én sosem játszanám magam egy lány előtt, annál azért többre tartom őket.
- Hai hai, te addig csak helyezkedj kényelembe wtf

-
Nem mintha nem vállaltam volna magamtól is, mert miért ne, nehogy már a lányok dolgozzanak, mikor itt vagyok én is, de a dolog mikéntje nagyon fel tudott húzni.
A professzor kis szerkezete koránt sem nyűgözött le annyira, mint azt ő hitte. Már attól féltem, hogy elájul, mikor beindul a nyolclábú szörnyeteg. Csak tudnám miért kellett egy pókszabású alakját felhasználnia. ><
Egyébként semmi bajom a potrohásokkal, csak egyszerűen nem az én területem. Sosem rajongtam értük, persze nem ignoráltam őket, mintha nem is lennének, de teljesen hidegen hagytak. Azonban egy ekkora pók...hát nos, eszembe juttat egy-két horror filmet. brr~
Végül, de nem utolsó sorban felszállok én is a lapáttal a kezemben, amit nem sokáig "élvezhettem" a magaménak.
Hirtelen a semmiből felbukkant az a nőszemély, akit utoljára a Téglában láttam, és nem gondoltam volna, hogy találkozunk, főleg nem ilyen körülmények között, majd kivette a kezemből az ominózus lapátot és fejen vágott vele.
Persze a padlón kötöttem ki. :/
- Ezt miért kaptam Meredith? >< -
Emlékszem, hogy nem nagyon szereti a megszólításokat, így elharaptam a chant, de csak egy bokán rúgással válaszolt, és közölte, hogy ő fog lapátolni, majd elindult a kazán felé.
Mintha én tehetnék arról, hogy nem volt elég gyors, nah meg nem csak én nem hallottam a kiáltását. o.o
- Neked is szia. Látom semmit sem változtál.... -
Fogom sajgó arcomat, azaz nem is sajgott, csak megszokás, nehéz megválni tőle....még jó, hogy a saoban nincs fájdalom érzet. ><

by **Rosalia** Csüt. Nov. 07 2013, 15:20

Reagáljátok le Meredith becsatlakozását!
A professzor először értetlenül pillog, látva ahogy egy vörös ciklon a pók után lohol, majd elkezd felkapaszkodni a szerkezet lábán. Először azt hiszi, hogy valami útonálló a lány, kis híján ő maga ragad lapátot, hogy lecsapja a banditát. Aztán az a bizonyos lapát immáron Meredith kezébe kerül és épp hogy ő csapja le Alexet vele. Egyre jobban kerekednek az öreg szemei és már a vöröske ellen akar küldeni benneteket, mire fény gyúl az elméjében, miközben a lány leteremti az íjsz fiút.
- Ó, vagyúgy! Éljen, nem bandita vagy! Elnézésedet kérem, amiért nem vártunk be, de olyan izgatott voltam az expedíció miatt, hogy rögvest útnak is akartam indulni. De a fő, hogy most már itt vagy és erősíted az amúgy sem gyenge csapatot! - Meredithnek is elsorolja röviden az öreg, hogy ki ő, mit csinál és egyebek, aztán rátér az expedíció lényegére is, miszerint Vastag tövisgyökér után kutattok a szint mezőségén. Annyi többletinformációval is szolgál az öreg a csapat számára, hogy a keresett növény érdemes 1 órakkor, a legnagyobb melegben szüretelni, mert annak eszenciájából készül a legjobb formula kristályíráshoz és potifőzéshz. Sietnetek kell tehát, mert már 11-re jár az idő, ezért csúszott le az indulásról a lovag lány.
Amikor is eléritek az erdőség szélét és az igazi szafari kaland kezdetét vehetné a pusztában, újabb emberke bukkan fel a láthatáron. Vénséges öregasszony, hátán rőzsével, mintha csak valami meséből lépett volna elő. Indikátorának hiánya jelzi, hogy egy NJK, ki sanyarú hangon jajgat. - Kérlek benneteket ifjoncok, segítsetek egy megboldogult öregasszonynak enyhíteni a terhét! Nem messze lakom innen, de már nincs erőm elvinni addig az összekuporgatott rőzsét. Segítsetek, kérlek, segítsetek! - A professzor karba font kézzel toporog a pókhát fedélzetén, ő maga nem válaszol az öregasszonynak. Tőletek vár döntést, hogy hajlandóak vagytok-e segíteni. Ő maga lehetséges, hogy visszautasítaná a segítségnyújtást, hisz sürget benneteet az idő, de bunkónak sem akarja feltűntetni magát előtettetek azzal, hogy cserben hagy egy öreget, még ha NJK is. Mellesleg lehetséges, hogy az asszony kérése egy extra quest, amit a rendszer aktivált a koordinátához érve. Mi legyen? Segítetek az asszonynak, vagy igyekeztek a dolgotokra? Esetleg szétválik a csapat?

by **Meredith White** Vas. Nov. 10 2013, 11:03

Tol, emel, dob és újra előröl, a lapátolás egyszerű folyamata, ám hiába lapátoltam, egyszer csak nem ment tovább az átkozott masina. Már – már kicsordultak a törött kristályok a kazán ajtaján, veszélyesen zörgött a szerkezet, mikor rájöttem, hogy nem nálam lehetett a probléma.
- Hoppá.
A lapátot a vállamra dobva léptem fel a többiekhez, hogy kérdezzem mi történt, majd vettem észre az öreg nénit és a Professzorunk kérdő tekintetét.
- Nesze. – hajítottam a fiú(Danee) felé a lapátot, függetlenül attól, hogy csak méterekre álltunk egymástól. Reméltem csak, hogy eltalálom vele az orrát, pocsék hangulatom volt – Hjaj, na megyek segíteni neki! Majd ismét utolérem a csapatot Professzor! – és ugrottam is le a fedélzetről kapaszkodva a pók egyik lábába. Bátran, a tettemet vállalva menekültem, hisz lehet elronthattam valamit és nem akartam támadható bűnbak lenni. A lendület nagy volt, azonban szerencsére a terebélyes szoknyám könnyed ernyőként szolgált a lefele utat tekintve.
- Itt vagyok Asszonyom, segítek én! A fenti lusta bagázzsal pedig ne tessék foglalkozni. – emeltem a hangomon, hátha hallották még a fentiek – Csak tessék mondani merre. – azzal vettem át tőle a terhet.
Lehet nem gondoltam át elégé, de már rosszul mutatott volna, miként visszafordultam volna hozzájuk. Meg hát egy pókot lovagoltak. Egy pókot! Még mindig nem hittem el, hogy ott voltam fent velük én is. A frufrum a szokásához híven ismét útban volt, ám mindkét kezem foglalt volt most, így fújtam félre a szemeim elől, majd prüszköltem úgy mind egy gethes ló. Csattogtatva a nyelvem imitálva az állat patáinak hangját indultam arra merre irányítottak.
- Azért ostort majd ne tessék ragadni.

by **Hürrem** Hétf. Nov. 11 2013, 11:29

Közvetlenül az indulás előtt valami vörös forgatag pattan fel a pókra és kezd hepciáskodni a másik szőkeséggel. Egy pillanatra fel sem fogom, mi történt, saját törékeny lelkiállapotom jobban lefoglal, testőri mivoltomból fakadóan viszont ujjam már a gomb fölött pihen, hogy előhúzhassam mindig hűséges és segítőkész társamat.
Nem telik el pár másodperc és kiderül, hogy a vihar csak egy toporzék kislány. Aki valljuk be, úgy tele van energiával, hogy csodálkozom, miért nem robbant még fel.
Végül elindulunk, végre valahára, én pedig nekisimulok a falnak. Próbálok úgy tenni, mintha semmi bajom nem lenne, de néha muszáj behunynom a szemem és mély levegőket vennem, hogy ezt a látszatot valahogy fenn is tarthassam. Hiába, az én szervezetemet valahogy nem ilyesmire találták ki, és digitális világ ide-vagy-oda, az ösztönös félelmet a magasságoktól és imbolygó dolgoktól nem könnyű figyelmen kívül hagyni.
Kisvártatva megállunk, és valaki beszélni kezd odakint erőtlen hangon. Összeszedem minden akaraterőmet, hogy közelebb merészkedjek az ablakokhoz és lenézzek a pusztába, ahol egy vénséges vén öregasszony bámul fel ránk. Mikor mindezt felmértem, gyorsan visszahátrálok az ablaktól, megköszörülöm a torkom, és már szólnék, de a vörös hajzuhatag ismét működésbe lép. Fintorogva hallgatom egyébként igencsak indokolatlan rágalmazását.
-Ha hagynál időt reagálni, akkor nem kéne ilyeneket mondanod, kislány! -válaszolom neki, bár kétlem, hogy ezt odalenn már hallaná. Végigsimítom a hajam, majd mosolyogva végignézek a fennt maradt társaságon.
-Amondó vagyok, valamelyik férfiú menjen segíteni a kis lovagnak, és úgy legalább visszafele sem valószínű, hogy el fog tévedni. -fejtem ki. Jómagam maradok itt fenn, hiába szeretnék én is segíteni az asszonynak; én itt most Maxweld testőre vagyok, a fő feladatom őt védeni, és csak akkor teszek másképp, ha ő úgy parancsolja.
Csak a fránya magasság ne lenne...

by **Danee** Hétf. Nov. 11 2013, 20:27

Nem tudtam nem észre venni, hogy az Auroraként bemutatkozott hölgy kevéssé fogadja elragadtatással kedves szavaimat, mi több udvariasságomat, s mindazt a rendkívül megtisztelő gesztust, hogy óvva, védve, magam mellé húzom. Az állattársa, valamiféle madár, vagy inkább tollassárkány, nem éppen kiművelt viselkedéséről ad tanúbizonyságot, annál is inkább, mert tollait felborzolva engem igyekszik megijeszteni. Engem! De nem áll meg ennyinél, minden illemet levetve, elképzelhetetlen tettre ragadtatja el magát, fejemet nézve eleségnek, csipkedni kezdi isteni főmet.

Miközben hasztalan igyekszem a tollas jószágot kezeimmel távol tartani jómagamtól, a kétségkívül zavarba eső hölgy felé intézem szavaimat:
- Kérem, hölgyem, én kérek elnézést a faragatlan állat viselkedése miatt, amiért ilyen illetlen viselkedéssel próbálja tönkre tenni az Ön renoméját!
Természetesen ettől függetlenül magam elé engedem őt is, hiszen a történtekről ne ő tehet, de látva, hogy közeledésem kedvezőtlen hatást váltott ki, úgy döntök, hogy személyét illetően igyekszem majd visszafogottabb lenni.

Alig, hogy felértünk a professzor úr találmányának hátára, s ifjú honfitársam lapátolásba kezdene, hogy a gépszörnyet mozgásra ösztökélje, egy vörös hurrikán csap le a fedélzetre, akarom mondani ront fel közénk. Két megilletődött pislogásom között értésünkre adja, hogy bizony ő is segíteni jött, és hogy Meredith White a becses neve a lovag... hölgynek. Honfitársamat a szemünk láttára meggyepálva magához ragadja a lapátot, s serény lapátolásnak gyürkőzik neki.

Ám alig megyünk pár percnyit, amikor hirtelen megtorpan a nyolc lábú gépezet. Egy anyóka siránkozik alant, rőzsével a hátán. Vöröskénk a munkát félbehagyva, felém hajítja a lapátot, s ugrik le a matrónához.
Nem lehetek rest én sem, a lapátot szépen a kazán falának döntve, kissé vívódva, hogy a kellemes társaságom itt kell hagynom, játsznyi könnyedséggel pattanok fel a pókszerű mozgó alkalmatosság peremére, s a kis társaság felé pördülve, majd az álomszép, hófehér hajú hölgy szemeibe nézve eképpen nyílnak szóra ajkaim:
- Isten Önökkel, és Isten Önnel, Hölgyem, ki menthetetlenül elrabolta a szívem! A kötelesség elszólít! – helyezem mindkét kezemet a szívem fölé, s lassan hátradőlve zuhanok el, a perem mögé.

Természetesen, életemet nem dobom el ily könnyedén: amint a peremet magam mögött hagytam, a levegőben bukfencet vetve, laza térdhajlítással, ruganyosan érkezem talpra, hála a kimunkált akrobatikus képességeimnek, egyenest a vörös szélvész mellett landolok.

- Khm! – köhögök, egyik kezemet illemtudóan a szám elé emelve, míg másikat hátam mögé csapva, udvariasan meghajlok a két nőnek
- Üdvözletem Hölgyeim! – nézek mindkettő szemébe egy röpke pillanatra a meghajlások közepette, majd a vörös hajú ifjú leányzó felé fordulok:
- Kérem, ne hozzon zavarba! Az efféle alantas munka nem hölgyeknek való, engedje meg, hogy én vigyem e terhet! – s már lépek is, nyúlok is a rőzse után, hogy szándékomat egyértelműen kifejezhessem

by **Rosalia** Csüt. Nov. 14 2013, 19:48

Ha továbbra is ilyen lankadt lesz az érdeklődés a küldetés iránt, akkor kénytelen leszek idő előtt zárni. Ha még Meredith érkezése sem tudja felpezsdíteni a kalandot, és a feladatok sem motiválnak, akkor én is motivációmat vesztem és nem mesélek tovább...

by **Halász Alex** Pént. Nov. 15 2013, 14:43

Meredith kisasszony becsatlakozásával megvolt a lapátolónk, habár kellemetlen volt a kialakult helyzet. Attól függetlenül, hogy elég furcsa hozzáállást tanúsított Dani barátunk ~ és ő is magyar facepalm

~ a lányokkal való bájcsevelyével meg a nyájasságával, miközben lepasszolt egy feladatot, én azért még is csak úgy éreztem, hogy nem Mer chanra kéne hagyni a férfi munkát. Ott ültem a közelben, és csak egyszer próbáltam meg felszólalni, hogy netán oda is adhatná, de a szúrós tekintet belém folytatta aszót. Egyáltalán mégis miért kellett leütnie, senki sem hallotta őt, nincs hallgatózás jártasságom. A későn érkező meg ne az időben érkezőkre haragudjon, de ezt annak a ciklonnak nem lehet a fejébe verni sehogyan sem. Áhh, ő egy külön világban él, amit szilárdan tart, és nem jönne ki onnan semmikép. Aztán megállt a pók, mi meg kikukucskáltunk. Meredtih volt nem meglepő módon, aki elsőre reagált az új fejleményre. Egy idős hölgy, valószínűleg njk, vitt rőzsét és segítséget kért tőlünk. Hallottam már ilyenről. Plussz quest, ami ha jól teljesíted jutalmat ad, és a vörös ciklon már sietett is, azt ígérve, hogy beéri a géphajtású pókot facepalm

Utána kéne menni? o.O
Végül is Arteses, és a cukrászdában azt mondta, hogy kedvel, ami persze nem mutatkozott meg az előbbi viselkedésében. Már épp álltam volna, mikor Danee is aktivizálta magát. Istenem, hány kalandot akartok végig csinálni egyszerre? Heeh? Hagyjátok meg másnak is a lehetőséget, exp hajhászok. Hahh, a professzorra sandítottam, de ő csak állt. Ha ez a való élet lenne, valószínűleg én is mennék.... de azt hiszem egy sokkal értelmes módja is lehet annak, hogy segítsünk az öreg asszonyságon, mint, hogy kettészakadjon a csapat.
Így hát álljt kiáltok, mielőtt még meglógnának.
- Várjatok egy kicsit! -
Majd a prof felé fordulok a kérésemmel.
- Nem vehetnénk fel a pókra, úgy gyorsabb lenne, és talán nem is akkora kitérő. Még az is lehet, hogy így közelebb kerülünk az eredeti feladatunkhoz is. Surprised

by **Rosalia** Vas. Nov. 17 2013, 21:46

//Aurora majd ír, amikor ír, bármikor visszaszállhat, jelen vannak a küldetésen.//

Valaki használja a sütnivalóját is Very Happy

Alex ötlete hallatán az öreg elgondolkodva megdörzsöli a szakállát az állán. Mérlegelnie kell. Nyilván egy öregasszonyt nem szabad cserben hagyni, még ha NJK is, ugyanakkor igyekezni is kell, hogy időben odaérjetek a keresett növényhez. Ha viszont két segédjétől is meg kell válnia, mindjárt már az elején, s ha később bajba kerülnek akár a pókon utazók, akár az utánuk loholó nénisegések, az sehogy sem jó. Egységben kell tartani a csapatot, s ennek kulcsát a szöszi adja meg szavaival. - Legyen! Pattanjon fel anyóka, elfuvarozzuk hazáig!
A vénasszony először vonakodik elfogadni a segítségnyújtás ezen extrém módját, de ha segítetek neki felmászni a nem mindennapi járműre, akkor ugyan végig egy sarokban kucorogva, de veletek utazik, megadva az otthona koordinátáit. Hazaérkezve megköszöni a segítségnyújtást, majd elköszön tőletek. Aranyat nem tud adni, de némi kristálytörmelékkel hozzájárul az utazásotokhoz.
Ahogy visszatértek az eredeti útvonalra, mintegy fél órányi pókjárás után újabb bajbajutott kerül az utatokba. Ezúttal egy középkorú nő (szintén NJK) jajveszékel előttetek, fejvesztve rohangál fel-alá egy nagyobbacska bozótos körül. Érkeztetekre sopánkodni kezd nektek: - Emberek! Könyörögve kérlek benneteket, hogy segítsetek! A kisfiam eltűnt! Valószínűleg ebben a bozótosban ragadsz szerencsétlen, de nem tudom megközelíteni. Nem válaszol a hívásomra, talán már nincs is eszméleténél! Könyörgöm, segítsetek! Ha van fegyveretek, vágjatok utat a gyermekemhez! - A professzor kelletlenül elhúzza a száját, miközben menüje órájára pillant. Sürget az idő és egy újabb NJK hátráltat benneteket.

by **Danee** Csüt. Nov. 21 2013, 23:04

Segítek az anyókának felcihelődni a pokoli szerkezetre, meg a rőzsecsomagját is Meredithestül, mindenestül feltuszkolni a fedélzetre.
- Pfúúú - törlöm meg a homlokomat, szinte már zsigerből, egy bocsánat kérő félszeg mosolyt sandítok Hürrem felé
- Nem egészen így képzeltem el az utunkat... ami azt illeti, ha kicsit nagyobb lenne ez a nyolclábú gépszörny, akkor elvonulhatnánk egy nyugodtabb zugába, kicsit ellazulni az igazi munka előtt! - megeresztek még egy mosolyt a hölgy felé, bár az anyókától és az új csapattagtól kezdek jobban stresszelni a szokásosnál. Ezek mindent elrontanak itt nekem! mattaku

Lehuppanok Hürremmel szemben, máshol úgysem volt már hely. Ez nem az én napom. Legszívesebben mellé ültem volna, de az anyókának sikerült pont oda letottyannia. Remek! Pedig most Hürrem derekát átölelve ülhetnék, és talán még a vállamra is hajtaná a fejem. Ehh...
Fel-fel pillantok Hürremre, vágyakozva, s ha rám néz, egy idő után elkapom a tekintetem, ha már zavarónak érzem. El szállt minden ihletem és kedvem... megérkezhetnénk már végre!
Az anyóka végül bejelenti hogy itt neki jó lesz, én pedig segítek neki lekászálódni, azzal is előrébb vagyunk és hamarabb érhetünk célba, na meg végre leülhetek Hürrem mellé is Wink

Hát nem megy olyan könnyedén most ez az egész, totál visszazuhantam a régi önmagamba, abba a bátortalan, önakadályozó hülyegyereke-hozzállásomhoz.
Már épp átkarolnám a lány derekát, amikor újra megtorpanunk.
Legszívesebben felordítottam volna, hogy már megint miért álltunk meg!
- Csak nem megérkeztünk? Nem, mi? - mormogom feldúlva
Aztán meghallom a jajveszékelést (én is).
Nagyot sóhajtok, felállok, megfordulok Hürrem felé:
- Szörnyen sajnálom, de megint csak...
Aztán a professzor felé fordulok:
- Professzor úr, majd én segítek a nőnek, maguk csak menjenek tovább, majd igyekszem futva beérni magukat, a nyomokat úgy se tudnám eltéveszteni, amit a pókja mar a földbe!
A profnak is meghajolok, majd leugrok a pókról, és a nőhöz sietek. Egy biztató mosolyt próbálok mímelni, pedig elég vegyes érzelmek kavarodnak bennem.
- Majd én segítek, kedves asszonyom! - azzal elő is rántom a kardom, és elkezdem kaszabolni a növényzetet, nem suhintok mélyre, nehogy az alvó gyereket sértsem meg vele, és közben a földet vizslatom, nem-e botlok bele valahol a gyerkőcbe
- Fiacskám! Merre vagy?! Édesanyád aggódik érted! Gyere elő!

by **Meredith White** Kedd Nov. 26 2013, 11:43

Nem érhettem fel a pók erejével, kár is volt próbálkoznom és Alex volt ki erre rávilágítva a nevetség tárgyává tett! Ezt még visszakapja, csak ne lássanak a többiek! Komikusnak mondható jelenet volt a pókra cipekedés, de nem nevettem, hisz egy kedves, öreg néniről volt szó. Az újbóli lapátolásra azonban már nem jelentkeztem, Alex oly lelkesen ült ott korábban mellettem, hát eljött az ő ideje.
- Te jössz. – böktem a törmelékek és a lapát irányába és kísértem őt a kemencéhez – Szóval Alex… - tekintettem hátra, nézve, hogy rendesen kikerültünk e többiek látómezejéből - Nem félsz? Nem mintha oly nagyon kéne, de lehet nem ártana. – fel és alá járkálva tekintettem lopva időnként felé próbálva olvasva a reakcióját – A csudába. – kellett megkapaszkodnom, hogy megállt ismét váratlan a nyolclábú masina – Most nem én lapátoltam. – szóltam, mielőtt gyanúsítottak volna, de a többiekhez lépve tudatosult, hogy újra a Professzor állította meg a gépet. Nem volt ez olyan szórakoztató játék, mint azt gondolta, azonban a nőt észrevéve és a fiú segítség nyújtását látva furcsa érzés kerített a hatalma alá. Kellemes volt és értettem meg, hogy miért maradtak itt korábban a többiek. Hogy nem én lapátoltam, hogy nem én nyújtottam rögtön segítséget, az egyszerűen kényelmes volt. Mintha egy fotelba ültem volna.
- Ha szólsz, hogy ezt is meg lehetne oldani a pókkal, úgy a te hátadon mászik fel a nő. – hajoltam Alexhez és szóltam hozzá. Nem mintha különösebben foglalkoztatott volna, hogy küldetés mikor ér véget, de gondoltam így hátha átgondolja a fiú is a szavait.
Nem kerített a hatalma alá különösebb hiányérzet, hogy a fiú ajánlotta a hátramaradását, valószínű engem sem hiányoltak korábban oly nagyon.

by **Halász Alex** Kedd Nov. 26 2013, 14:39

Volt valami bosszúság abban ahogy Meredith mászik fel a pókra. Nem mondom, Danit szerettem volna leütni, amiért hagyta, hogy az öreg néni Meredithre támaszkodjon nagyobb részt, de persze nem tettem, mert semmi ereje nem lenne az ütésemnek. Rolling Eyes

Mikorra felértek lenyúltam a nénikéért, hogy felhúzhassam, aztán Mert is, ha hagyta, habár nem lennék abban olyan biztos, hogy bármikor fogja hagyni bárkinek is, hogy ha csak egy kicsit is előzékeny legyen vele. De próba cseresznye, nah meg hogy nézne ki az, hogy felhúzom a nénit, Mer meg csináljon amit akar? Rolling Eyes

Végül egyáltalán nem teljesen véletlenül indultam el a lapát felé, mikor Mer ~~megint megdob vele~~, mutat az irányába. Lehet, hogy az előbb képzelődtem? Shocked

Biztos Mer chan vérszomja hatására láttam megint azt, ahogy hozzám vágja. Sad

- Wakatta yo, épp oda indultam Mer chan. ^^ -
Hupsz. o.O Nem tehetek róla. Neutral

Kezdek félni ettől a lánytól. Azt hiszem elhallgatok és elkezdek lapátolni. Jobb is így. >.> Megkérdezte, hogy nem félek e... tőle? O.o Tőle mindenki félne, ha így terrorizálná, mint engem, de ezt akkor sem fogom beismerni, ha megkínoz. \o/ Így hát hallgattam és felöltöttem a pókerarcot Neutral

Csak lazán...egyszerűen lapátolj tovább. <.<
Majd megállunk, kicsit komikus dolog volt látni ahogy Mer kijelentette, hogy nem ő lapátolt, ergo semmi köze hozzá. Én is kinéztem, majd Dani is, és ő már ugrott is lefelé. Azt hiszem jól esett volna most utána integetni és azt kiabálni. "Ne siess nagyon!", de nem tettem Rolling Eyes

Majd Meredith chan szólalt meg a hátam mögött. Megfordultam és kicsit kínosan éreztem magam. Haragszik rám az előbbi miatt.
- Ehehehe, oké értve... -
~ Tuti, hogy én vagyok az első számú közellensége! ^^" Csak tudnám hogy és miért érdemeltem ki ezt az előkelő helyett! "^^ ~
Azonban most nem szóltam közbe. Rolling Eyes

by **Hürrem** Kedd Dec. 03 2013, 11:57

Hát, legalább amíg áll a pók, addig nem imbolyog, amitől az én közérzetem is helyre billenhet kissé. Kezdem egyre inkább nem önmagamnak érezni magam ezen a monstrumon, és igencsak megbánom, hogy valaha is beléptem a professzor területére és elvállaltam ezt az egész akármit. Igazán betehetnének ilyenkor egy figyelmeztetést, hogy "a küldetés nagy magasságokkal és imbolygó géppókokkal jár".
A nénike végül felpattan, már amennyire, én pedig kicsit odébb csusszanok ültömben, hogy elférjen. Tudom, hogy illene teljesen felállnom, de félek, hogy dőlnék is elfele, mint a kivágott fa, ami valljuk be, nem egy testőrhöz méltó viselkedés lenne. Egyedül Danee ajánlatának hallatán mosolyodom el kissé, pimaszul, és kacér kacsintás kíséretében a műszerfal felé intek az állammal.
-Ha megállna ez a monstrum és lejjebb ereszkedne pár métert, még készséggel benne is lennék.
Normális esetben élvezném a férfi nyomulását irányomba, de legalább tény és való, hogy eltereli a figyelmem a környezetemről. Próbálom is figyelni, szól-e még valamit, lefoglalja-e a gondolataimat, ám a géppók ismét megállásra kényszerül, én pedig már nem bírom tovább hallgatni a vörös hajú csitri morgását, lassú léptekkel és nagy levegőt véve lépek a gépezet széléhez, hogy megnézzem, ezúttal hány öregasszonyt kell felcipeltetni ide.
-Sacre bleu... -motyogom az orrom alatt és a professzor arckifejezését próbálom elemezni. Láthatólag nem örül az újabb akadálynak, és valóban sürget minket az idő, ám jó lenne együtt is maradnunk arra az esetre, ha történne valami váratlan, amit külön-külön nem tudunk megoldani. Danee viszont újabb hősies kinyilatkoztatása láttán csak vállat vonok, megfordulok és visszatérek a helyemhez, ahonnan kicsit elviselhetőbb a mozgás, ha megindul a pók.
-Szerintem menjünk. Amondó vagyok, úgyis megjelenik majd egy harmadik is...

by **Rosalia** Szomb. Dec. 14 2013, 13:31

- Nem-nem, egységben kell tartani a csapatot! - ellenkezik kelletlenül a professzor Danee ötletével, esze ágában sincs bárkit is hátrahagyni. - Gyerünk fiatalok, segítsünk gyorsan a csapattársunknak! Ha összefogunk, gyorsabban végzünk és nem hagyunk el senkit sem! A professzor morgolódva ugyan, de maga is lekászálódik a pók hátáról és inventoryjából előteremt egy extrém küllemű, méretes metszőollót. Egy újabb steam-punk cucc, feltehetőleg külön erre a küldetésre készítette az öreg, hogy legyen mivel megnyesni a keresett vastag tövisgyökeret, de ez ellen a bozótos ellen is kiválóan megteszi. Minél több pixelre szakad a bozótos, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy hol is van a keresett gyerek. Az anyja jajveszékelve nyivákol a háttérben és nem egyszer hátráltat benneteket a munkában - már ha csatlakoztok Rolling Eyes

- és Maxwelden is látszik, hogy egyre kevésbé tudja magát türtőztetni, de végül nem torkollja le az asszonyt, hanem próbálva átérezni a nő kétségbeesését, inkább nyugtatni igyekszik. Megkerül végre a gyerek is, ti pedig folytathatjátok utatokat a pók hátán. (Hogy ezúttal ki lapátol, az ismét rátok van bízva, meccseljétek le egyms közt.)

Hürremnek jók a megérzései, ugyanis harmadjára is kénytelenek vagytok megállni. Ezúttal egy nagyon fiatal leányka inteket nektek két kézzel is, hogy megállásra kéztesse a gép monstrumot. Ő is indikátor nélküli NJK, mint ahogyan az előző két segítségkérő. - Nénikbácsik, segítsenek kérem szépen! - Sűrű meghajlásokkal tisztel meg benneteket, miközben majdnem eltörik nála a mécses. - A kistestvérkém beleesett abba a kútba - mutat ujjacskájával egy kisebb oázis közepén álló építményre - és nem tudom kihúzni belőle. Van valami kötelük, vagy bármi más, amivel ki tudjuk húzni? Senki sincs ezen a mezőségen, úgy megörültem, mikor láttam a néniket és bácsikat erre jönni, úgy éreztem végre van remény. Ne hagyjanak cserben, kérem! Már reggel óta itt ragadtunk étlen! - Na de komolyan... ki tudna nemet mondani ilyen keserves könyörgésnek. A professzor óriásit sóhajt, inkább kiixeli menüje óráját, hogy ne is izgassa fel magát a hátralévő idő múlásán. Megadóan már engedi is le a kötéllétrát a pók oldalán, hogy aki késztetést érez, az tartson vele segíteni a gyereknek.

by **Halász Alex** Pént. Dec. 20 2013, 11:16

Teljesen egyet értett a profal, és már kászálódott lefelé, azonban valamit,egye pici apró gondolatfoszlányt nem értett.Egyszerűen nem fért a fejébe,hogy hogy nem nézik meg a furcsa Steampunk tákolmányt az emberek? Oké,hogy az njk-k agyatlan pixelhalmazok, de játékosoktól elvárt volna legalább egy, azaz egyetlen egy sikolyt.MOndjuk szerény személye is könnyen vette a tényt, hogy most egy hatalmas vaspókba fog beülni, majd mint valami mozdonyt, kristályokkal etetni. >.> Hát pff, ennyit erről, még sem állhatta meg eme felettébb érdekes jelenséget szó nélkül.
- Csak tudnám miért olyan nyugodtak, amikor egy hatalmas pókkal parkolunk le mellettük. wtf

-
Azért persze levitte a hátsóját és készségesen tördelte a gallyakat maga súlyemelés nélküli, gyengusz pontocskáival.><
Persze volt egy idő,amikor megfordult a fejében a nő "likvidálása", érsd leültetni és leragasztani a száját, vagy valamelyik altató mérget használni rajta, amivel az árnyharcosok nyomulnak.í Jár, hogy tudomása szerint most senki sem árnyharcos. ><
Aztán csak meg lett a kis srác, és minden ment a maga rendjén tovább, majd újabb könyörgő njk-ba botlottak.Kezdte sajnálni a proffot, de amit a "haza" megkövetel, azt meg kell tenni. Együtt érző pillantást vett felé, aztán lenyomul a pókoldalán a mai nap hányadszorra is? Ki számolja már? >.> Odaállt a kútba, ahova az njk lány njk kistestvére esett bele. Egy sóhajtört fel belőle, majd megadóan lebámult.Mintha látná a gyerkőcöt. Jó jel.
- Hé, ott vagy öcsi? -
Megvárta, amíg válaszolnak neki, de ha nem kapott választ,...nos az rossz jel. Sietni kell, különben ....mi is? Pff, a saját épségüket kockáztatják egy njkért. Ez már a röhej számba megy.
- Profeszor úr. Van még egy olyan kötéllétrája, mint ami a pókon is? -
A kút felé sandított,majd csak kinyögte.
- Lemegyek én, ha valaki tart kötéllel. Kasztomból adódóan is én vagyok a legjobb választás. Rolling Eyes

-

by **Hürrem** Vas. Dec. 22 2013, 22:47

Szinte suhanok lefelé, mikor kiderül, hogy kicsit mind lemászhatunk a pókmonstrumról. Végre \o/ Talán még soha semminek nem örültem ennyire, mint ennek. Amint a lábam eléri a talajt, a rosszullét is megszűnik, és szinte tündérként suhanok, hogy segítsek megkeresni az elveszett kölyköt. Arra csak később döbbenek rá, hogy többet maradhattunk volna a földön, ha inkább szabotálom a keresést, de már késő, a srác meglett, és az anyja szinte nyáladzva hálálkodik egy sort.
Én vagyok az utolsó, aki visszaszáll, hisz gondolhatjátok, semmi kedvem megint a magasban lenni. Elfoglalom már bevált helyem, ahonnan minél kevesebbet látok, és próbálok úrrá lenni kavargó digitális gyomromon.
Harmadszor is megállunk, de ezúttal már kipillantok az ablakokon át a világra, hogy mi lehet az újabb akadályunk forrása. A nénibácsi kifejezés, minél többször hallom meg, annál jobban idegesít, a végén szinte érezni is vélem a fejem felett megjelenő piros dühjelet, mint azokban a fura japán rajzfilmekben.
-Nénibácsi a jó.... -folytatnám, de inkább magamba szívom a szavakat. Nagyképű. hülye kölykök, akik nem képesek megkülönböztetni egy fiatal, életerős hölgyet egy satnya csontrogánytól. Ez van. Nincs anyjuk, ami jól megnevelné őket. Ha az én gyerekeim lennének, előbb pofoznák fel magukat, mint hogy egy életerős fiatal hölgyet le-nénizzenek. Egyedül az ügyfélszolgálaton mosolygok az ilyenekre is, elvégre ott ez a munkám, de hogy azon kívül eltűrjem ugyanezt, már badarság.
Újfent elég gyorsan iszkolok lefelé, hogy jó hazámban érezzem magam, és a kútnál rögtönzött terepszemlét is tartok. Van-e teteje vagy csörlője, bármi, amire lehet kötelet kötni, esetleg csigát alkotni, no meg hogy pontosan milyen mély is az újabb akadály.
-Felőlem... -vonok vállat az Alex felvetésére. Én úgyis teszem azt, amit akarnak, hogy tegyek, hogy a többit miként oldják meg, már nem érdekel.

by **Meredith White** Hétf. Dec. 23 2013, 12:29

- Nyehehehe! – lelkesebben nem is tudtam volna vágni a gallyakat. A kardomat két kézzel tartottam, és úgy csapkodtam, mintha az ágak támadó szörnyek lettek volna. Élveztem a tombolás ezen formáját. És hogy még erre is kértek, hogy szabad kezet kaptam, úgy az csak még jobban lelkesített. A frufrum természetesen az első perc után takarta a látásom, de nem zavartattam magam miatta. Csak előre, míg nem szóltak rám.
Sajnáltam, hogy a keresett kölyök olyan hamar meglett, de nem volt mit tenni ez ellen. Nagyot sóhajtottam. Túl egyszerű lett volna azon az útvonalon visszamenni, amelyiken jöttem, így tettem némi kerülőt és folytattam az aratást, míg a kitartás pontjaim engedték azt. A pókhoz érve egyszerűen konstatáltam, hogy valószínű csak én élveztem ezt az iménti kisebb keresgélést. Nem tudták, hogy mi volt a jó. Nem tudták élvezni olyannyira nagyon a helyzetet.
A vállam vontam, majd másztam vissza én is fedélzetre. Nem én lapátoltam!

Újabb segítségnyújtás. A kút fölé hajolva nem ellenkeztem, hogy Alex menjen le a mélybe. Nem szerettem a sötétet és a szűk helyeket sem. Hátrébb léptem, majd jelentkeztem a segédnek.
- Tartom én a kötelet ezer örömmel. – a széles vigyoromat nem akartam ördöginek nevezni, de tény, hogy Alex számára nem lehetett a legbiztatóbb kijelentés. Na jó, volt ebben némi szándékosság is, de továbbra is megérdemelte ezt. Muhahaha. – Ne aggódj, vigyázok rád. – kacsintottam neki - Ámbár… - látványosan mértem végig a tetőtől talpig – Úgy tűnik, mintha lenne rajtad némi súlyfelesleg. Szerintem nem ártana fogynod, vagy eljárni kondizni. – nyújtottam a nyelvem neki – No ugrás, Édes.

by **Danee** Vas. Dec. 29 2013, 00:14

// hai, hai, gomen! =.="

Szóval végül mégsem kellett egyedül baktatnom a gépszörny után, mert lássanak csodát, a prof leparancsolta az egész nyűves bandát a földre. Segíteni. Yey!
Mindjárt gyorsabban haladtunk, s egy-kettőre meg is lett az elveszett 'bárány', bár a Meredith, a vörös förgeteg egy kissé túlzásba vitte a csapdosást, nem tudom mi lett volna, ha épp a kardja elött áll fel a bozótosból a gyermek...
De hál' istennek nem lett baleset, az édesanya boldogságtól könnyes szemmel búcsúzkodott, mi meg másztunk vissza kedvenc fémpókunkra.
Meredithet valami megmagyarázhatatlan erő pörgette, talán szívott valamit, nem tudom, de persze a lapátolás már neki is unalmas volt, így aztán én vettem végül a kezeimbe a továbbjutás kulcsát. A lapátot. És néhány helytelenítő sóhajtás után csörömpölve hányni is kezdtem a kristálytörmeléket a pók feneketlen fémgyomrába.
Ahogy Hürremre sandítottam munka közben, nem volt nehéz észrevennem, hogy cseppet sem érzi jól magát: falfehér volt, de hogy a magasságtól, vagy az össze-vissza hánykolódva mozgó járművünktől-e, arra nem jöttem rá. Még párszor rápislantottam, azon morfondírozva, hogy megkérdezzem, hogy van, de végül feladtam a saját magam ellen vívott harcom, és a munkába temetkeztem.
De hiába lapátol az ember, ha a professzor megint megállítja a pókicát. Fásult arccal tekintettem ki a kazán mögül, le a pók oldalán, vajon miért torpantunk meg ismét.
- Én nem erre jelentkeztem... - dörmögtem elégedetlenkedve, de azért magam is lekászálódtam a masináról, s látva, hogy mi a helyzet, nemes egyszerűséggel magammal hoztam a fémmonstrumunk kötéllétráját is.
- A pókra könnyebben visszamászok enélkül is, ígérem, visszaakasztom, most azonban nagyobb szükség lesz rá a kútban, ahogy te is mondtad, Alex-san!
Így aztán odaballagtam magam is a kúthoz, átlendítettem a kötéllétrát a kút kévéjén és a két hölgy segítségével remélhetőleg biztosan tartani tudjuk majd a fiút és a lány kistestvérét

by Ajánlott tartalom