[Küldetés] Nyári Jégbolt

Nyári Jégbolt

Résztvevők: Elysion, Zakuro, Higurashi Sango, Ayato Hironori
Sorrend: Az első kör alapján dől el.


Nos, gyönyörű ám, de meleg napra virrad Aincrad legalsóbb szintjén minden kedves játékos. Kétségtelen ez már aztán a nyár, ilyenkor az ember legszívesebben egy jó hűvös helyen húzná meg magát és csak lustulna, ugye? De nem ti, de nem ám. Ti kedveskéim épp küldetés után keresgéltek és amilyen szerencsétek van a már említett meleg miatt nincs nagy tolongás a táblák előtt az egész Kezdetek Városában. Ha pedig keresgéltek hamar rá is találtok egy ígéretes és hűsítőnek hangzó quest-re, melyen a szöveg ennyiből áll:

Kedves idegenek, bátor harcosok!

Segítőket keresek sürgősen! Jégszállítmányaimat a környező falvakba folyton megtámadják, így hát most keresek olyan rátermett harcosokat, akik segítenének a kis karavánom megvédésében.

Ha pedig ráklikkeltek az fogadásra Pü- formályában meg is kapjátok a helyszínt és az indulás időpontját: Kezdetek Városa; Déli kapu; Déli 12 óra

Szóval küldetésre fel!

Ismét egy unalmas reggel. Kirara már nyugtalanul bújik oda hozzám, mintha csak azt mondaná nekem, hogy most már igazán ideje lenne valamit kezdeni is magunkkal. Mondjuk jogos a dolog, hisz már egy ideje itt vagyok, és semmi érdemlegeset nem csináltam még eddig. Gyorsan magamra is kaptam a ruhámat, ám most nem a kimonómat, hanem a harcos ruhámat. Ez nem akadályoz a mozgásban sem, é ki tudja, mi lesz a nap folyamán. Egy gyors reggeli, és már a nyakunkba is vettük a várost. Ahogy a nap egyre feljebb haladt az égen, egyre elviselhetetlenebb lett a meleg, így kicsit már szidtam magam a ruhaválasztás végett, de inkább nem cseréltem le. Valami miatt úgy éreztem, nem lenne jó döntés. Ahogy a város főterére értem, észrevettem, hogy milyen kevesen vannak most erre fele. Ám ez most nem zavart. Gyorsan a küldetéstáblához mentem, és a szememet végig futtattam a választékon, és egyen meg is akadt a szemem:

"Kedves idegenek, bátor harcosok!

Segítőket keresek sürgősen! Jégszállítmányaimat a környező falvakba folyton megtámadják, így hát most keresek olyan rátermett harcosokat, akik segítenének a kis karavánom megvédésében."

Amint rákattintottam az elfogadására, egy üzenetet is kaptam a következő szöveggel:

"Kezdetek Városa; Déli kapu; Déli 12 óra"

Rá is néztem a virtuális órámra, és észre vettem, hogy szinte alig van már időnk, hogy odaérjünk. Gyorsan intettem is cicuskámnak, és ezt mondtam neki:
- Na kiscicám, most remélem egy izgalmas küldetésben lesz részünk. Egy karaván megvédésében kell segítenünk. Remélem tetszeni fog.
Kirara azon nyomban egy szépet nyávogott, és a következő percben már a hátán voltam, és szinte száguldottunk a déli kapuhoz. Mikor oda értünk ismét az órámra néztem. Még volt tíz percünk délig.
- Ügyes vagy kiscicám.- Simogattam meg Kirara buksiját, és egy szelet húst tettem le elé egy tálba, meg egy jó nagy adag vizet egy másikba. Milyen furcsa, hogy macska létére a tejet ki nem állhatja a drágaság gondolkoztam el. Na de vissza a küldire szóltam rá gondolatban magamra. Hisz mindjárt dél lesz. Gyorsan körbe is pislogtam, de egy teremtett lelket sem láttam sehol. Kirara viszont ahogy végzett az evéssel és ivással visszaváltozott aranyos kismacskává, és fel is kéretődzött, hogy simogassam és hogy tudjon egy kicsit pihenni. Így vártuk a többieket.

Meleg van. Borzasztóan nagyon nagyon meleg van, de nekem ezzel semmi bajom, mert én imádom a meleget és amennyire észrevettem kis kedvencem is osztozik eme tulajdonságomban, ám amivel gondom volt az az, hogy imádom a jégkását és csak ilyenkor szoktam megengedni magamnak annak fogyasztását, de nem nagyon találni sehol a városban és ahol találni is ott valami hihetetlenül drága, így nem engedhetem meg magamnak. Hogy miért van ez azt nem tudom és igen csak bosszantott. Legalább is nem tudtam míg rá nem leltem egy küldetés adó táblára miközben járkáltam Anika-val oldalamon. A táblán ez állt:

"Kedves idegenek, bátor harcosok!

Segítőket keresek sürgősen! Jégszállítmányaimat a környező falvakba folyton megtámadják, így hát most keresek olyan rátermett harcosokat, akik segítenének a kis karavánom megvédésében."

Nem volt kérdéses a feladaton a helyem, hisz ez igen csak személyes ügyként érint, a jégkása által. Hát rögvest el is fogadtam a küldetést. Szinte azonnal kaptam is egy üzenetet melyben ez állt:

"Kezdetek Városa; Déli kapu; Déli 12 óra"

A fontos információk birtokában meg is indultam látva, hogy kényelmes tempóban is ott leszek jó húsz perccel előbb, de jobb előbb ott lenni, mint később, ez általános elvem vala. Útközben Anika a vállamon dalolászót, mint eddig tette, ám most én is csatlakoztam és kettesben betöltötte hangunk az elégé kihalt utcát. Hangunk kissé komplementeres volt ő neki kis vékony hangján lágyan szólt a dallam, míg az én mélyebb hangomon sokkal erőteljesebben, de együtt kellemes összhatást adott. A dallam egyébként egy olyan számé volt melyet tőlem hallott és tökéletesen eltanult igen rövid idő alatt. Az előadóját igen kedvelem ahogy a számot is. Elöbbit azért mert igen jó zenész és a rapen kívül szinte már mindenfélét játszott, tehát igen változatos és nem mellesleg igen őszinte számai vannak, míg a számot vagyis az utóbbit azért, mert olyan nagyon könnyen azonosulok vele. (zene: katt)

(Bocs csak most vettem észre, hogy nekem itt kell lenem)

A hatodik kétségtelenül fullasztó. Gyilkos ez a hőség. Kimerülten dőltem hátra a nem túl stabil fa székben . A segítőm persze az ablakban nyújtózkodik. Úgy tűnik őt, nem zavarja a meleg. Jó neki. Persze nem ússza meg ennyivel a mai napot, de nem ám. Holnap pihenünk de majd csak holnap. Van egy küldetésem. Én pedig teljesíteni fogom. Egy kis meleg meg se kottyan nekem. Hiszen legyőzhetetlen vagyok!
– Indulunk! – pattantam fel a rozoga székből energiával telve. Petem hirtelen úgy megijedt, hogy kis híján az ablakból az utcára borult de szerencséjére sikerült megkapaszkodnia és nagy nehezen elkezdte felhúzni magát.
– Nem érek ám rá egész nap. – segítettem neki az ablakhoz lépkedve.
Hamarosan már kimért léptekkel közelítettem a tábla felé hogy találjak magunknak egy megfelelő küldetést. Sziszegő társam nyugtalanul fészkelődött a nyakamban. Elhiszem én, hogy szívesebben süttetné a hasát, minthogy a feladatát végezze de, van amit muszáj. Ha pedig az én társam akar maradni a továbbiakban is, akkor igencsak magas lécet kell átugrania. Nem sértődhet meg ilyen apróságokon, mert később gondok lesznek. Remélem, egyszer benő majd a feje lágya és felnőhet hozzám. A tábla környéke teljesen kihaltnak tűnt.
– Látod? – kezdtem bele. – Ezért vagyok én a legjobb! Mind csak lazsálnak valahol, ahelyett hogy kihasználnák a kis idejüket, amit kaptak. Nem is csodálom, hogy egy év alatt sem pucolták ki az összes szintet. – ráböktem egy küldetésre a táblán. – Ez nekünk való feladat lesz! – elfogadtam. Nem is pazaroltam az időmet hogy alaposabban megnézzem a többi küldetést is. Ez is tökéletes lesz. Végül nyakamban a még mindig morcos kígyóval el is indultam a megadott hely felé.

Másodikként értünk végül a kijelölt helyre igen jó hangulatban kis kedvencemmel. Szinte azonnal megérkezett mindenki és bemutatkozott. Jómagam imigyen.
-Jó napot szép hölgyek. No meg persze uram. A nevem Elysion és ő pedig Anika. Örvendünk a szerencsénknek. A kis drágaságom ekkor vetet pár kört örvendve végignézve a többieket. Volt az emberek között egy ismerős arc  Zakuro személyében vele rövid úton beszélgetésbe is kezdtem volna miután külön köszöntöttem őt, ám ekkor megérkezett a karaván és annak tulajdonosa elmondta a kis mondandóját. Megindultunk gyalog és én előrelátóan magamhoz hívtam Anika-t aki éppen női állatidomár társam állatával ismerkedett.
Anika gyere ide drágám! Szóltam mézes mázas módon. Ő erre odaröppent.
High sight! Mondtam ki határozottan a parancsot, mire ő bólintott egyet és teljesítette is. Felröppent a magasba, hogy figyelje, hogyha valaki közelítene. Ha így történne leszállna a karomra és fejével mutatná melyik irányból jönnek és a kis lábacskájával annyiszor "taposna meg" ahányan vannak, ezzel megelőzve a meglepetéseket. Zakuro épp valamivel el volt foglalva ezért nem tárgyaltam vele, viszont menyei dallamokat halva nem bírtam megállni és beszálltam a zene életre hívásába.  Azért kíváncsi leszek, hogy valami csúnyával vagy sok csúnyával kell majd szembenéznünk utunk során. Minden esetre minden csöndes és nyugodt. Persze nem vészjóslóan. S a dallam mely kettőnk által szált pillanatnyilag valahogy el is feledtette velem, hogy akár itt is hagyhatjuk a fogunkat ha úgy alakul. Nem mintha én ez miatt aggódnék, de azért az életösztön általában eszébe juttatja ezt az embernek amit az ismeretlen hozhatna ki némileg most belőlünk, hisz nem tudjuk mivel kell majd szembenéznünk mint ahogy azt se meddig kell tőle esetlegesen tartanunk.

Mikor megérkeztem végig néztem társaimon. Azonnal rájöttem, hogy én vagyok az egyetlen kardforgató, az állatidomárok seregében. Ismerős arc, csak egy volt: Elysion. Gyorsan be is mutatkoztam:
- A nevem Tachibana Zakuro. Kardforgató volnék. - mondom mosolyogva. - Remélem tudok segíteni! - teszem még hozzá. Hamar megérkezett a karaván. Egy idősebb bácsi pattan le az első szekérről, s ezeket a szavakat mondta nekünk:
- Üdvözletem, Joe bácsi vagyok. Önök lennének, akik segítenek megvédeni a szállítmányom? - néz végig rajtunk, miközben a bajszát pödörgeti.
- Már elég sok aranyam bánja szóval remélem, tényleg segítenek… Nosza, indulás… a többit útközben beszéljük meg. Oh, és maguk a szekerek mellett sétálnak, majd gondolom, tudják mi a dolguk. - majd visszapattant a szekérre. Meglepett, hogy ilyen korban csak úgy pattognak az emberek.
Egy dal jutott az eszembe. Nem tudom, hogy miért, csak úgy eszembe jutott. Talán mert olyan szép a szövege.
Indulás után folyamatosan körbe körbe tekingettem. Remélem azért nem halunk meg, vagy mi. Gyorsan elővettem egy üveget, melyben finom friss hideg víz volt. Sanae mielőtt kitöltötte volna nekem az üvegekbe, (mivel többet töltött) citromot áztatott bele, így kissé enyhe citrom íze van, amitől még frissítőbb.
- Szeretnélek titeket megkínálni. - mondtam a társaimnak, és elővettem néhány poharat is. Majd mindegyiket megtöltöttem.

Érdekesség a jégről:

Ahogy tempózunk előre, egyesek már nehezen tartják a nem épp ember kímélő tempót. Én és Anika speciel a fokozott tempó mellett is jól elvagyunk, de ez nem mindenkire igaz. Pontosan ebből adódólag, nem nagyon ment a beszélgetés, mert akivel beszélgetni lehetett volna az nagyban a tempó tartással volt elfoglalva és igen csak lihegett. Én megpróbáltam pár infóhoz jutni a velünk nem túl sokat törődő karaván vezetőtől, majd a karaván egyéb tagjaitól. Őszintén szólva három kérdést tettem fel mindenkinek. Az első az volt, hogy megkérdeztem honan tudhatnak a karavánról és annak szállítmányáról a gaz banditák kik ellenfeleink lesznek a közeljövőben, a második kérdésem a szállítmány eredetét boncolgatta, míg az utolsó arra irányult, hogy ellenfeleinkről nyerjek infót. Végig hallgattam a beszámolókat. Épp egy erdőbe értünk be hát Anika-t az égről magamhoz intettem. így ugrott a távolsági felderítésünk. Innentől kezdve mellettem szált tovább. A karaván vezetője kis mondandóba kezdett ezt követően nem sokkal, mikor a végére ért szinte azonnal mozgolódás és sutyorgás hallatszott és valószínűleg nem pici cuki nyuszik hanem az ellenségeink lesznek azok. A karaván ettől függetlenül ment tovább mintha nem vették volna észre ezt, ebből adódolag én is mentem tovább, de már készültem arra, hogy ha ellenfelünk előbukkan támadhassak ha kell. Anika-nak odaszóltam halkan, hogy készülj és solymász állásba tettem kezem melyre ő leszállt készülve, hogy ha én úgy akarom kilőjön mint a puskagolyó ellenfelem felé. Egyelőre ellenfeleink csak követtek minket és nem mutatták jelét támadási szándéknak, tudtuk, hogy ott vannak, de nem láttuk őket