[Event] Pet ovi

- Hát rendben, és örülök, hogy legalább megoldódott így a helyzet. - bólintottam Vezért szavaira.
Aztán illedelmes csendességgel elindultam a farkasokkal, hogy egy madárfélét helyre rakjanak, akivel igen csak nagy vitába szálltak. Csak néztem döbbenten, hogy a félvacsora-jelöltem (mert félig madár) miként vág vissza nekik.
- Jajj, ne csináld már! - szóltam rá. - Honnan a fenéből tudnád, hogy az a szerencsétlen azért akart ide bemászni, hogy bántson minket? Láttuk az egészet, és milyen aljas módon bántottad anélkül, hogy előbb utána járhattál volna, hogy mi a szándéka egyáltalán a bemászáson kívül! Ha te itt játszhatod még kisebb szinten a nagy hőst, akkor bizonyára a gazdád elég gyenge ahhoz, hogy megvédhesse magát, és helyette inkább te végzed a piszkos munkákat. Lehet, hogy az én gazdám nem egy észkombájn, és mi csak kicsi szintűek vagyunk, még mindig belénk szorult több logika, mint beléd, Csőrike! Figyi, nem akarok veled kekeckedni, meg játszani az észt, meg ilyesmi, csak bátorkodtam megjegyezni az IGAZAT. Szóval nem akarjuk látni mi kicsik, miféle ROSSZ példát mutatsz nekünk azzal, hogy hidegvérűen bántasz egy embert, akit nem is ismersz, ahogyan a szándékát sem. Szégyelld össze magad! Ezért kár volt a saját indikátorodat negatívba tenni, ha van nekünk ilyen egyáltalán!
Lehet, hogy ezzel felvágtam az újdonsült farkastársaim mellett, de én nem azért mondtam mindezt. Én tényleg csak az igazat mondtam abból, amit láttam és amit eddig tapasztaltam. A gazdámat is hányszor bántották, csak mert látták, miféle hülyeségeket csinál, amik még egyáltalán nem tűntek volna rossz szándéknak. Az ilyen petek meg mégis mit képzelnek egyáltalán magukról? Látszik, hogy ez a hülye madár se gondolkodik előbb, hanem cselekszik.
- Áh, hagyd el! Csak az idődet vesztegeted. Ő amolyan dédelgetett kis házi kedvenc, nem érdemes vitatkozni vele. - szólt Hati Vezérnek, és úgy tűnik mintha nekem is szólt volna. Talán a griffcsirke pökhendin beszólt neki is, de remélem az én kiosztásom kicsit észhez téríti majd.
- Szerintem is inkább lépjünk le, úgyis udvarolna a fajtársamnak. - Nem hinném, hogy a szürke macska kapós lenne egy griffcsirkére, de ha mégis, inkább abban az értelemben, hogy megenné vacsorára. Én is megenném a madárrészét.
A kis fekete idegesítő vakarcsól, aki a vezért játszotta az imént, teljesen megfeledkeztünk. Vezérnek kedve támadt egy kis kergetős játékhoz, és Hati már egy pillangót üldözött. Úgyis ideje egy kicsit az állóképességem gyakorolni, úgyhogy Vezér előtt én már játékos pózban ugrálgattam, hogy kergetőzzünk egyet. Aztán megláttam a kerítésen kívül a játékost, aki át akart mászni és az a szörnyű griffcsirke bántott. Láttam, hogy guggolva sírt egy fánál. Intettem Vezérnek, hogy álljunk meg egy kicsit a játékkal, mert oda akartam menni megnézni, jól van-e az a játékos.
Odaügettem a kerítéshez, és jól megnéztem a tagot. A síró egyén egy fiatal nőstény ember (azaz kislány) volt. Mikor érezte, hogy valaki figyeli, felemelte a fejét, és meglátott a kerítésnél. Meghátrált, mert attól félt, hogy én is bántani akarom majd, mint a griffcsirke. Ám én vele ellentétben csak kedvesen nyávogtam neki, és dörgölődztem a kerítésnek, jelezve neki baráti szándékomat. Nem igaz, hogy nem ismerném ki a rossz embereket, de nem hinném, hogy ez a szegény meggyalázott lány csupán azért akart volna betörni hozzánk, hogy bántson minket.
A lány csak vonakodva volt hajlandó végül megközelíteni. Remegő kézzel nyúlt felém, míg végül átért a keze a rácsos részen és megsimogatott. A lágy kényeztetést dorombolással díjaztam.
- Milyen aranyos kisvadmacska vagy! - szólt a lány. - Bár csak én is állatidomár lehettem volna, akkor nekem is lett volna egy aranyos petem.
Szomorúan sóhajtott és nézte a HP szintjét, ami igencsak megcsappant a kis szemét Csőrike miatt. Úgy tűnik, egyes szintű játékos lehetett.
- Remélem, azért jöttél hozzám, mert tudtad, hogy senkit se akarok bántani. Csak szerettem volna  játszani és szeretgetni azokat az állatokat... de az a griff bántott engem, mikor én nem is ártottam neki!
Eggyel több ok, amiért megharagudjak a griffcsirkére. Itt van ez a másik egyes szintű, védtelen lány, aki kereste csak a társaságunkat, és így kell vele bánni! Ezt el is mondom Hatinak és Vezérnek. Ott maradtam vele, hogy legyen egy kis társasága, amíg idővel megéheztem, és gongszók hangzottak fel. Itt az ebédidő, legalábbis éreztem az ínycsiklandozó illatokból. Kedves nyávogással elköszöntem a lánytól, aki már sokkal jobban érezte magát a kedvességem és a vigaszom mellett. Otthagytam a kerítés túloldalán, hogy csatlakozzam a farkasokhoz ebédre. Ételpavilonok előtt már fel is sorakoztunk a tálkáink előtt.
- Bocsi, hogy eltűntem egy kicsit. - szóltam Vezérnek és Hatinak. - Azzal az emberrel ismerkedtem, akit az a csirke bántott. Fiatal lány az illető, és csak azért akart betörni, mert azt gondolja, hogy állatsimogató ez a hely. Aranyos, kedves lány, a légynek se tud ártani. Egy nap meg fog fizetni a griffcsirke, amiért bántott egy ártatlan állatszerető lányt!
A papának is el fogom ezt mesélni, és már magam előtt képzeltem a reakcióját. Apa is nagyon szereti a macskákon kívül a többi állatot is, és a nőstény embereket. Ha elmondom neki, tuti dühös lesz, és meg fogja keresni a griffcsirke gazdáját, hogy elmondja neki, mit művelt az a koszos dög egy ártatlannal, akinek csak annyi volt a bűne, hogy át akart mászni egy kerítésen. Én nem fogok a gazdájával beszélni, mert nem beszélek más emberekkel.
Kissé felháborodott arccal a mancsommal megnyomtam a számomra kiválasztott kaja megfelelő gombját, és a tálkám nemsokára tele lett finomabbnál finomabb, szaftos hússal.
- Jó étvágyat! - mondtam udvariasan az újdonsült kutyatársaimnak, és nekiestem a kajámnak. Isteni finom volt, de annyira, hogy megfeledkeztem egy időre a bosszússágaimról. Ráér majd később a kis nagyképű fekete fajtársat és a griffcsirkét megleckéztetni. Majd egy szép napon. Vagy akár most is, ha Vezér vagy Hati kitalálnak valami okosat. Egyedül csak ők tudják keményen lerendezni őket. Bár ott volt még egy másik probléma: az a tüzes csirke, aki Reginaldnak hívj magát és a legfőbb nagyúrnak kiáltotta ki magát.

Egy kis hümmögéssel nyugtázom, hogy oké, ő is megmondta a saját gazdájának nevét-címét-biztosítási számát, anyja nevét, hasfájását, mindenét, és visszahajtottam a fejem a mancsomra, hogy jelezzem, köszönöm, részemről a társalgásnak vége, lehet engem teljes lelki nyugadalommal békén hagyni. Dühös fülrántással konstatálom viszont, hogy az egyik büdös dög odajött kekeckedni, aztán meg a köpönyegforgató fehér cicamica is nekiállt hepciáskodni, hogy mit képzel magáról a griff, meg satöbbi. Olyannyira nem érdekelt a dolog, hogy azon csodálkozom, miért nem veszik észre, hogy van itt valaki, akit ez az egész nagyon nem érdekel.
-A... Istenit, hát már aludni sem hagyják itt az állatot? -morgok, nem érdekel, meghallják-e vagy sem, és elindulok az ellenkező irányba, hogy valahol máshol keressek nyugodalmasabb alvóhelyet. Szerencsétlenségemre a griff utánam jön, mintha nem lenne elég bajom és nekiáll traktálni a saját nevével is. Villámlás, heh. Na, nem mintha az Álomkelő olyan bitangjó lenne, de legalább egyedi, legalábbis amennyire én tudom. A Chan meg gyakran viccelődik azzal, hogy a nevem rövidítése, az ÁK valami fegyvernek is a neve az ő világában, én meg végülis az ő fő fegyvere vagyok a játékban.
Mindegy is, én már lezártam ezt a bájcsevejt köztünk, csak a féligmadár úgy látszik, ezt nem igazán szeretné felfogni. Nem értem, mit akarhat. Csak azért, mert félig ő is macskaféle, még nem fogok vele párosodni vagy jópofizni, ha erre akar kilyukadni.
-Álomkelő. -vetem oda csak úgy, hát ha ettől megnyugszik a kis aranyos ártatlan lelke és végre békén hagy, de ez hiú ábránd. Nekiáll itt korogni nekem, meg hülyéskedni, hogy itt gondolatolvasók vannak, és még engem is csak húz a kajálda felé, hogy menjek. Legszívesebben felüvöltenék, hogy hagyjunk már békén, de a Chan közölte velem, hogy legyek udvarias, és ne húzzam a szám mindenre. Oké, az udvariasságot még ki tudom csikarni magamból, de a szájhúzás kihagyását már nem. Najó, talán azt is, de csak mert mókás, ahogy viselkedik...

Harcban, na abban benne vagyok, ahol használhatom a karmaimat is. Persze azzal a feltétellel, hogy nem kell senkit megölni, és baráti párbaj a dolog. Eh, de minek is törődöm most ilyesmivel? Amíg nem provokálnak, nincs semmi baj, utána meg a Chan hiába hepciáskodik majd nekem, megmondom, önvédelem volt. Igaz, a két döggel nem tudom, mennyire lenne ildomos harcba keveredni, mert láthatólag ha kölykök is, akkor is eléggé a kölyökkor végső küszöbén állnak. A feketével, Hatival meg úgy rémlik, még találkoztam is egyszer, de az már elég rég...
Oh, tényleg, tudom már. A Chan benne van valami méhben vagy hogy a fenébe hívják az ilyen társulásokat, és a Hati egy másik tag petje. Ezért volt olyan ismerős.

Na de itt jön a bibi, hogy a griff az külön megy, a Hatiék meg szintén, és már ismerem mindkettőt... de Richard Parker szerelmére, minek törődöm én ilyesmivel? Leülök a népesebb csoportosuláshoz, ott legalább egy méh-tag is van (bocs, Villámlás, de cserébe ebéd után felőlem beszélhetünk, amennyit akarsz), és megnézem a kínálatot. Mocsok, mocsok, mocsok, megint csak mocsok, fúj, gyűlölöm, jáj. De valamit ezek szerint enni kell, akármennyire is nem vagyok még elég éhes a dologhoz. Megnyomorgatom a halas ikont, megszagolgatom, amit adott, majd egye-kutya (esetemben macska) alapon elkezdek falatozni. Közben remélem, hogy nem fognak bevonni egy esetleges vitába, mert már most marhára elegem van az egész bagázsból, és haza akarok menni. Igaz, közben konstatálnom kell, hogy ez a hal igenis finom, minőségi termék, jobb Chan főztjénél, de nem sokkal. Valami köze lehet a Főzés vagymiaszöszöm jártassághoz a dolognak, de mindegy is, amíg a leányka néha leáll azokkal a bigyókkal szöszmötölni, és aztán elém rakja az ízletes, néha előzőnél ízletesebb étkeket, nem fogom kirúgni a konyhából.

Amennyire csak lehet, kizárom a fülemből a környezetem, hogy nyugodtan ehessek. Marhára nem érdekel semmi, sem a griff, sem a farkasok, sem az áruló fehér macska, sem ennek a fekete kiskirálynak a mondandója. Egyes-egyedül a főnixre meg a kék zizére figyelek, de rájuk is csak azért, mert tudom, a Chan mennyire imádja őket és rajong értük, feltételezem, majd alaposan ki is fog faggatni a történtekről. Milyenek voltak, meg ilyesmi. Ha jó idegállapotba lesz hozzá, meg is hallja majd a válaszom, és hát ha akkor rájön, hogy nem holmi "Richard Parker" vagyok, hanem Álomkelő. A Richard Parker se rossz név, de az férfi... >.>
Sokáig nem lehet nyugtom, mert a kiskirály elkezd hangosan hepajkodni, aztán azon kapom magam, hogy be vagyok terítve trugymóval. Felhúzom az ajkaimat, hogy mutogassam felé tűéles fogaimat és felborzolom a szőröm, puszta ösztönből.
-Megkergültél, te marha? -rázom le magamról a kajamaradvány nagyját, aztán amilyen gyorsan csak lehet kirohanok a hadszintérről. Lehetőleg a sátron kívül telepszem a fűbe és nyalom le magamról a rám tapadt gusztustalan mocsadékot. Hogy lehet valaki ekkora vadbarom? Az már biztos, hogy ha kikerülök innen, megmondom a Channak, hogy akárki is a gazdája a kiskirálynak, én párbajra hívom és megtépem ezt a megátalkodott csimbókot! Nem tudom, mit képzel magáról, de túl sokat, és jó lenne, ha valaki helyrerakná a kis agyában, hogy itt nem így működnek a dolgok!
És amúgy is, elméletileg ebédidő van. Miért olyan nagy kívánság az ebédidőt, nem is tudom, mondjuk evéssel eltölteni? Ha a kiskirálynak az volt a gondja, hogy a macskák nem azonos oldalon ettek, akkor szívesen helyreráznám az agyát, és kiűznék belőle minden ilyesféle képzelgést. Ha meg csak úgy, akkor egyszerűen csak azért verném agyon, hogy tanuljon némi tiszteletet. Lehet, hogy kiscica vagyok, de közöttük is a legfélelmetesebb, és ezt jó lenne, ha észbe vésnék. Valószínűleg a Chan sem véletlenül gondol egy hatalmas bengáli tigrisre, mikor szólok hozzá.
Mondjuk azt is szívesen agyonütném, aki rádobált a kiskirályra, mert többek közt őmiatta se fejezhettem meg nyugodtan az ebédemet. Erről szólva, ki kéne találni valamit, amit tehetnék. Vagy visszamegyek a hülyék közé, vagy egyszerűen elbújok. Egyik irány se kecsegtet sok jóval, de talán valahogy véget vetni a harcnak több dicsőséget és hírnevet jelent, mint egyszerűen fülemet-farkamat behúzva kivárni a végét.
Mivel úgyis sikerült minden kajadarabot leszednem magamról, megfordulok és visszaindulok a csata színhelyére. A kiskirályt szemelem ki magamnak, és ha megtehetem, odamegyek hozzá, fogaimmal meghúzom a farkát  - nem nagyon, de azért nyávogjon - és a fülébe ordítok:
-Ha már úgyis te vagy itt az a hatalmas vezér, nem kéne inkább rendet tartanod? -majd magamban még hozzáteszek pár jelzőt, de nem vagyok annyira ostoba, hogy kimondjam őket és ezzel Channak is kellemetlen perceket okozzak.
Akár felfogta, amit mondtam, akár nem, ismét hátrébb húzódok és lehetőleg olyan távolból nézem végig a jelenetet, ahova nem érnek el a kajamaradványok. Ha valami mégis eltalált, azt a lehető legfeltűnőbb undorral rázom le magamról. Türelem, most ez a legfontosabb. Ha látják, hogy türelmes vagyok, és várok valamire, talán elszégyellik magukat, főleg a kiskirály, és véget vetnek az egész csatározásnak.
Tényleg egy oviba kerültem, hogy a fene esne bele, csak épp nénik meg bácsik nincsenek sehol, akik rendet tarthatnának. Mégis miféle szervezés ez? Elég gyenge, ha engem kérdeznek.

Nem szóltam semmit, hagytam, hogy a farkasok kitombolják magukat, és békésebben is egyenek. Köztudott, hogy a farkasokat nem szabad ingerelni, és jobb, ha inkább tisztelik őket, minthogy kikezdjenek velük. Bár van itt egy-két pet, ami nagyobb náluk. De őszintén szólva nem a szintarányosság számít, hane a leleményesség, bizony! A papa mindig erre tanított engem. Úgy látszik, hogy a viszályok és a barátkozások, szövetségesek két különböző csoportot alkotott. Az a szánalmas törpemacska, a szemét csirkemacska és a főnökösködő grillcsirke azok mind az ellenoldalt képviselik, úgy utálom mindhármukat. Ha tehetném, legszívesebben mindannyiukat elkapnám, és móresre tanítanám őket, de a papa arra is tanított, hogy többet ésszel, mint erővel. Ravasz módszerek mindig nyernek, és ez a rend mindig is így marad örökkön örökké. Hogy a farkas-szövetségeseim mit gondolnak erről, inkább rájuk hagyom. Velük a későbbiekben is szeretnék jobban kijönni, tehát ilyesmilyen apróságért nem kell a konfliktus.
Közben figyeltem a magát a hely vezérének és urának tituláló kis mitugrászt, aki el volt a kajájával. Bár messze voltam tőle, ahogy eszik, majd azt is láttam, hogy keni össze magát a kajával, aztán elrikkantja magát, hogy kidobálta meg. És ettől kezdve kezdődött a szánalmas kajacsata. Valakinek a szaftos húsdarabja eltalált a vállamon, és félrevonultam, hogy lenyalogassam a bundámról. Tulajdonképpen finom a kaja, csak az a baj, hogy erre kell pazarolni a finom étket. A farkas társaim azonban be is szálltak a csatába. Bár én nem is vettem részt az egészben, de azért nekik szurkoltam.
- Szerintem a kis "főnököt se hagyjátok ki! Tudom, hogy ő kezdte az egészet, csak megjátszotta magát! - szóltam nekik. Bár ezt bebizonyítani már nem is lehet. Nyamvadt kis szemétláda, így keresni magának a bajt.
Persze, könnyű beszélni arról, hogy kit támadjon meg valaki, de hát én mégis csak egy macskaféle vagyok, kicsit kényes fajzat, méghozzá egy olyan képességgel, ami...
- Óóóóóóóóh!
Messziségből könnyebben céloztam az asztalon maradt kaja felé, a nagyszájú cicuskát targetolva, aztán kitátottam a számat, és a szélcsavar végigzúgott az asztalon, elrepítve a kaját. Sajnos a kis beképzelt nyomorultat nem sikerült eltalálnom, de viszont egy kicsi adag, húsgombócokkal teli tál betalálta arcon a tömör szavú gyíkfajzatot (Nestor).

Mikor a nyavalyás kis pökhendi hülye játszotta az eszét a csirkemacsek új barátnőjének, mérgesen ezt kiáltottam rá.
- Na persze, csak mert TE indítottad el ezt az egész balhét, beképzelt hencegőcske! Láttam, hogy magadat kented össze a saját kajával! És biztos vagyok benne, hogy nem is vagy te ennek a kócerájnak a vezetője, csak egy egoista kis macska-szégyen, sőt, nagyobb szégyen, mint én! Nesze, csakhogy érezd a törődést!
Azzal vettem egy újabb nagy levegőt, és megint küldtem az irányába egy szélcsavart, de ezúttal egy nagyobb kaja a szélcsavartól eltaszítva beletrafált a beképzelt kis képébe. Ha nem sikerül, legalábbis megpróbáltam, csakhogy érezze a dolog súlyosságát és a szándékomat. Remélem ezzel is pontot tettem az egészre, mert már nagyon elegem volt belőle. Remélem a Hatiék is hallották, és szívesen segítenek megalázni végre ezt a mitugrászt.
Na de a lányt bántalmazó szemétládáról se feledkeztem meg. Ő saját szerencsétlenségére közelebb volt hozzám, így kinézve magamnak egy nagyobb asztalra kiömlött trutyit becéloztam. Aztán megint használtam a képességem, ami már persze hp-mba került. De sebaj! Használtam a képességem, és a nagy trutyi jól elöntötte őt tetőtől talpig. Igaz, néhány helyen engem is eltaláltak, de ha már ez a kis hülye elindította a csatát, akkor a macskák szégyene, a csirke és a szövetségesei kapják meg a magukét.
Na de a bosszúhadjáratomnak hamar vége szakadt mert megjelent a semmiből pár állatidomár köztük a papa. Ő persze nem nagyon örült, amikor látta, mit művelek itt a farkasbarátaimmal.
- Regina! Nya, te meg mi a jó fenét művelsz? - hüledezett, aztán elkapott, mielőtt egy újabb trutyival próbálkoztam volna megtámadni ismét a pökhendi kis hülyét hátulról. Nem volt valami jó kedvében. Talán előtte jókedvű volt, de most biztos mérges lett, amiért látta, mit művelünk itt.
- Hát hogy nézel te ki, Regina?! Hogy lehetsz ilyen buta?? Részt venni ilyen gusztustalan játékban? Benne vagyok én mindenben, de azért... - Itt egyszer csak telibe trafálta valamelyik pet egyik kajabombája. A papa nagyon szigorú bézett körba, de mivel nem akart adós maradni, felszedett egy még teli tálat (gusztusos, löttyel hígított darabkás hús), amit egy gonoszkodó vigyorral visszavágott valamerre. De ez nem sikerült, mert papa nem valami jó célbadobó, és ezt már tudtam jól korábban is. Játszottunk sokszor célbadobást, és neki kábé tízből három sikerült mindig.
De sajnos azért nem lett hirtelen még olyan jó kedvében, hogy még maradjunk egy kicsit itt szórakozni egy kicsit. Papa is kicsit kényes fajta, és utálja a piszkot. Szóval gyorsan el akart innen hurcolni. Már a válla alá voltam csapva, mikor szomorúan elbúcsúztam a farkas-társaimtól, jelezvén, hogy remélem fogunk még találkozni. Akartam hozzájuk is szólni, de itt volt az a pár másik állatidomár is, akikkel egyáltalán nem akartam megosztani beszélőképességemet. Micsoda pech! Itt van az a szemét csirkefajzat, aki bántott egy tök ártatlan lányt, meg ez a beképzelt magát főnöknek kinyilvánító macska-szégyen, aki nem is főnök, csak egy gyenge kis vakarcs, mégis én éreztem magam igazságtalan bánásmódban. Remélem Hatiék azért megtorolnak mindent, amit tudnak.
Öt perc múlva már kint voltunk a Pet Oviból. Papa nedves ronggyal és kefével tisztította ki a bundám, közben panaszkodott a Pet Ovi igazi főnökére, aki nem volt ott, hogy leállítsa a zűrzavart. Legalább nem engem hibáztatott mindenért, főleg miután elmeséltem neki, hogy mi volt a Pet Oviban.
- Ahhoz a csirkeféle gazdájához is lesz egy-két keresetlen szavam! - panaszkodott tovább. - Egy állatidomár se engedheti meg, hogy a petje engedély nélkül, minden gondolkodás nélkül, nyomozást kihagyva rávesse magát valakire, akiről nem is tudja, ki egyáltalán! Legalább neked helyén volt az eszed Regina...
Aztán akkor látta meg őt. Egy szőke lányt. A papa szeret a lányok társaságában lenni, és megnevettetni őket a külső kisugárzásával és poénjaival, de mikor azt a lányt látta, kicsit úgy tűnt egy pillanatra, mintha élete első olyan nőneműjét látná, aki mintha más lenne egy csupa, minket szeretgető lányoknál, akik kacagnak rajtunk és butaságainkon, miközben engem cirógatnak, és "cuki", "édes" meg egyéb ilyen szavakkal dicsérnek. Ugyan egy pillanatra elkomorodtunk, mikor megláttuk mellette a lányt bántalmazó árulót, de a papát mégsem érdekelte, mert odament hozzá beszélgetni. Én meg csak ott ültem mellette, és hallgattam csevegéseiket.