A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

[off] Hm... amit mondasz, abban van igazság, de legalább a támadások számát jelezhetnéd. Nem vagyok az a típus, aki a gyorsaságból adódó támadásszámhoz ragaszkodik, mert akkor egyszer támadhatnál. Volt, hogy valaki ötször lassabb volt nálam, és háromszor támadt. Egészségére! Elfogadtam. De a 'záporozó ütéseket' már érdekesnek érzem. [/off]

Fáradok. Nem túl határozottan, de fáradok. A hülyegyerek kitartása jóval magasabb lehet az enyémnél.
De még bírom! Nem szeretem a fárasztó dolgokat, de egy harcban ilyesmi nem számít. Folytatom a harcot az elkerülhetetlennel, és még élvezem is.
Igen, élvezem. Élvezem, amikor ellenfelem felém ront, alig hagyva időt pihenni. Élvezem, ahogy megint az a helyzet látszik kialakulni, ami eddig is.
És előre is élvezem, hogy ez nem így lesz. Nagyon nem.
Elmosolyodom, és én is ellenfelem felé lépek. Egyet, mert akkorra ide is ér. Na meg azért is, mert az energiámat másra tartogatom.
Készül ütni, ahogy eddig. Megtehetném, hogy azt csinálom, amit eddig, és a lehető legtöbb sebzésért hagyon magam megütni. Egyfajta áldozat. Az pedig hülyeség ilyen előnytelen helyzetben, mint amilyenben én most vagyok.
Várok. Nyugodtan várok, egy pillanatig, ami majdnem túl hosszúra nyúlik. De csak majdnem. Balra lépek, bal kezemmel igyekszem elkapni a jobb karját, amivel ütni készül. Viszont, ha sikerül, azzal a mozdulattal már fordulok is balra, testem lendületét és gyorsaságát kihasználva, és a jobb kezemben tartott Szabdalóval a hasát támadom.
Nem vagyok hülye, tudom, hogy jobb kézzel is háríthatna. Viszont bízom abban, hogy a meglepetés ereje, és az ügyességem elég ahhoz, hogy meg tudjam sebezni.
Ó, és ez még nem minden! A támadás előtt egy pillanattal a speciális képességemre koncentrálok. Szemmel látható jele nincs, és ha sikerül is, akkor sem lesz. Viszont alkalmazom, és ha sikerül, nem kell félnem a sebzésétől. Egy ideig biztos nem. Ez esetben elengedem a jobb karját a bal kezemmel, és ököllel igyekszem állonvágni. Csak egy kis bosszú. Lehet, hogy nem talál, de nem kell ellentámadástól tartanom. Ha lefog... hát, akkor gond van, de én megteszem, ami tőlem telik. Mindenesetre nagyon szaporán igyekszem hátraugrani, de nem tudom, ez elég lesz-e...

Páncél: 0/9
Élet: 24/35

Most mondjam, hogy számítottam rá? Hm, az talán önteltség lenne. Pedig ez az igazság. Számítottam rá, hogy sikerülni fog a támadásom, és a hülyegyerek újabb értékes életpontokat veszíthet.
Oké, találtam, és a képességem is sikerült. Viszont azt nem hittem volna, hogy az ütés is sebez. Márpedig azt teszi... mi van? Csak mázlista vagyok, vagy neki van rossz szériája?
Mindegy, a lényeg, hogy sikerült. Nem érdemes ezen filózni, pláne, hogy a hülyegyerek egy üvöltéssel taszít rajtam egyet. Ezzel nem vesz le tőlem hp-t.
Sajnos. Mert akkor blokkolná a rendszer.
Így csak puffanok egyet, és mivel védett területen vagyunk, az esés miatt sem veszítek életet. Mindenesetre az ellenfelem vadállat módjára jön.
Vagy mégsem?
Talán, talán van még időm. Mintha habozna egy pillanatig. Nem is az időveszteség, inkább a koncentráció gyengülése miatt sikerülhet. Esetleg.
Összeszedem magam, és egy hirtelen mozdulattal oldalra gurulok. Azonnal felpattanok, egy pillanatig sem szándékom a földön maradni.
Öcsém, ez meleg helyzet volt. Nem elég, hogy majdnem lefogott, és kivégzett, de még a képességem is hiába pazaroltam el. Ami pedig nem túl vicces, hiszen már csak egyszer használhatom. Igaz, hogy megsebeztem kétszer, de így is összehasonlíthatatlanul jobban áll. Sajnos.
És még egy tényező, ami eléggé zavaró a számomra.
Kezdek fáradni.
Nem baj, ezt még kibírom. A felpattanás után szinte azonnal támadok is, hiszen nincs sok esélyem. Akkor meg kihasználom azt, ami van. Fentről lefelé csapok a Szabdalóval, bár már eléggé lihegek, de egész gyorsan. A pontosság már más szempont, bár abban alapból jobb vagyok a hülyegyereknél, úgyhogy talán rábízhatom magam a statjaimra. A védekezés... hát, én igyekszem. Mindenesetre nem hiszem, hogy egy teljes erejű rohamot kibírnék. De majd meglátjuk.

Páncél: 0/89
Élet: 24/35

Hm... oké. Ettől a szimpla támadástól nem várok sokat, de talán a hülyegyerek túl gyakorlatlan. Pontosabban az egyedüli harcban gyakorlatlan. Mert az biztos, hogy ha a majom is harcolna, esélyem nem lenne. Na nem azt akarom mondani, hogy most olyan sok van, de hát na... azért több, mintha ketten jönnének ellenem.
Mindenesetre sikerül. Szabdalóm virtuális sebet hagy maga után. Bár ebben a világban minden virtuális, úgyhogy nem is érdemes megemlíteni ezt a tényezőt.
Szóval, ott tartottam, hogy megsebzem. Oké, király, kemény vagyok, meg pár egyéb önámítás, de valami közbeszól. Egy elég jelentős dolog.
Nyertem.
Mi van? Nézek egyet, bevallom őszintén. Bár a petje nélkül harcolt, mégsem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Mint az állat, annyi élete van... talán a százat is eléri, öcsém! Az én sebzésemnek... hm, meglehetősen sok. Nagyon sok. Marhára sok. Mégis... 'sok kicsit sokra megy' alapon sikerült levinnem a fél életét. Hogy miként, azt még mindig nem vágom, de Istenem, nem akadékoskodom. Talán hagyta magát, vagy rossz passzban volt, vagy mit tudom én.
Ellenfelem érdekesen fekszik a földön. Szinte reflexből nyújtom a kezem, mint azt jóféle baráti félholtra verés után szokás. Nincs Súlyemelésem, úgyhogy egy kicsit kell erőlködnöm, de azért sikerül felsegítenem. Majd a pacsit is elfogadom a hülyegyerektől. Hiába, én már így hívom.
-Köszönöm. - elmosolyodom. Arcomra visszatér a nyugalom. Tettetett? Szó sincs róla, én ritkán színlelek érzelmeket. Egyszerűen csak majdnem mindig nyugodt vagyok. Hát Istenem, ez nem nagy bűn.
-Hát, mit mondjak, megizzadtam. Nem is tudom, hogy sikerült, viszont végre harcoltam egy jót. Köszi, és viszlát! - majd megfordulok, és elmegyek.
Eredeti tervem, hogy tudatosítom magamban a gyengeségemet, részben sikerült. Viszont ez a jó bunyó meghozta a kedvem a... az élethez. Úgy összevéve. Szóval megérte? Hm, meg, azt hiszem...

[off] Én is köszönöm! [/off]