Az őrült és az idióta, avagy Clio és Kyuu összecsap!

Unottan lengetem Szabdalómat a Kezdetek Városa előtti nyílt téren. Elvileg hamarosan meg fog nyílni itt egy küldetés, legalábbis azt hallottam. Mondjuk az információ forrása nem volt túl megbízható, de reménykedjünk a legjobbakban. Egyáltalán azt sem tudom, milyen küldetés, de ha egyes szintű, akkor nem lehet túl nehéz...
Na jó, a 'hamarosan' nem túl jó kifejezés, ugyanis a jelzett időpont nagyjából negyedórával ezelőtt volt. Remek... ezért érdemes volt kijönnöm. Lehet, hogy nem is lesz itt semmilyen banzáj, én meg itt dekkolok a semmiért. Kettéhasítok pár vaddisznót szórakozásból, na meg nosztalgiából. Érdekes érzés, ahogy one-hitelem a régen három-négy ütésből irtott bestiákat.
...de hát változnak az idők. Szerencsére. Én fejlődök, a bossokat irtják, Kayaba meg nyilván örül a fejének, hogy tízezer marhát le tudott kötni. Nagy eredmény, mondhatom... most szenvedhetünk a szintekkel. Arról nem is beszélve, hogy senki nem halhat meg. Persze az lehetetlen... a francba, jól feladta a leckét!
Persze hozamosabb ideig a gyenge mobok irtása sem nyújt megfelelő élményt. Legszívesebben visszamennék a városba, aztán aludnék egy jót. Esküszöm, szétverem az informátort, ha legközelebb meglátom... a semmiért kijönni ide? Ehh, ez olyan fárasztó.
Oké, talán tévedett, és később kezdődik ez a marhaság. Ha nem bíznék ebben, nem lennék itt, és vagy feljebb sétálgatnék pár szinttel, vagy aludnék. De hát úgysem terveztem semmit, hát várok. Várok, bár lehet, hogy a semmiért. Pár tornagyakorlatot végzek a kardommal, csak hogy teljen az idő. Biztos hülyén nézhetek ki, de speciel nem érdekel. Ha valaki ugrál, nyugodtan kiállhat ellenem. Bár a párbaj is fárasztó, úgyhogy lehetőleg senki ne zavarjon meg ilyesmivel...

Ma semmiképp se indult jól a napom, és csoda, hogy ilyen szar kedvvel meg tudtam írni az legfrissebb dalunk kottáját a következő koncertünkre. Hogy miért volna ilyen szar kedvem? Mindjárt el is mondom.
Reggel éhesen ébredtem, de nem volt itthon kaja, így el kellett mennem a boltba, ahol szoktam vásárolni, de valamiért zárva volt. Más boltokban viszont nagyon drága egy kaja... na, kapják be! Nem létezik, hogy nem lehet jó áron jó kaját venni! Végül kénytelen voltam beérni egy olcsó chipsszel. Aztán meg úgy lett volna, hogy ma a haverokkal megyünk egy közös küldire, de végül Pityu lefújta, mert kötelező céh-programra hívták el, és az alól neki szigorúan tilos lógnia. Így a csapat megint feloszlott a következő próbáig.
Egy edző nagyfiú közelében tettem a dolgom. Miután kész vagyok a kottázással, nekiveselkedtem hát a gyakorlati munkának. Nagyon hosszúra nyúlt, ezért csak a refrémét írnám le a dalnak:

Megölte mind a szürkeség,
Föld bűzlik,
Világ latrinája,
Európa pöcéje,
Éljen a punk!
Üdv neki!
Ők az utca
Urai,
Úrnői.

Értelmetlenül hangzik, de a rockmetál már csak ilyen. Gyakran vannak benne értelmetlenségek, de így is le lehet vezetni minden feszültséget. Mi rockerek, gótok, punkok, metál gyermekei már csak így szeretjük mi kis zenei stílusunkat. Akinek nem tetszik, ne vegye magára. Akinek beszólása van, visszaszólok neki. Most a basszusgitározás az, ami egyelőre meg tud nyugtatni. Nagyon nem szeretem, ha a játékom alatt valaki beszól nekem. Ilyenkor képes vagyok úgy bepipulni, hogy a legrosszabb esetben megütnék egy-két képet... amikor rossz napom van, a helyzet akkor még rosszabb is.

Hát, úgy látszik, mégis csak kamu volt az indormáció. Ehh, de jó! Ráadásul egyedül is vagyok a közelben, tehát senki nem vár erre a küldetésre.
...vagy mégsem vagyok egyedül?
Egy lány nagyon nagy buzgósággal írogat valamit. Nem látom, hogy mit, mivel nincs Látásom, de az igazat megvallva nem is nagyon érdekel. Inkább lazán felnyársalok egy újabb vaddisznót, ami szét is pixeleződik, aztán csapok kettőt a karddal, és elrakom.
Ideje indulni. Szórakozásból kinyírok még egy mobot puszta kézzel, mert miért ne, aztán valami.... hm, zaj csapja meg a fülem.
Mi a fene ez?
Aha, a lány próbál énekelni. Szóval zenész, legalábbis annak mondja magát. Én inkább maradok a finomabb stílusoknál, de ha már itt vagyok, meghallgatom, mi a franc is ez a basszusgitárral kevert... hm... szöveg. Pontosabban mondva egymás után rakott szavak.
Nem sok értelmet fedezek fel benne. Szinte minden a rothadásról, a bűzről szól, tökéletesen leírja a stílust, amit képvisel. Valami metálféle lehet, nem vágom ezeket, de nem is annyira akarom. Mindenesetre érdekes alaknak tűnik, úgyhogy, mert olyan jó kedvemben vagyok, odalépek hozzá.
-Izé... nagyon fáj? - kérdezem ártatlan arccal, mikor az utolsó hang is elhalt. Nem tudom, hogy ezt beszólásnak veszi-e fel, bár van egy olyan sejtésem, hogy igen. Harcolni nem akarok, de ezt nem hagyhattam ki. Régen osztottam már le metálzenészt, majdnem fejbe is vágott a mikrofonálvánnyal. Az viszont a való élet volt, úgyhogy ott volt fájdalom. Itt nincs, legfeljebb röhögök, ha besárgul miattam. Ha meg párbajra hív, kicsit eljátszadozom vele. Néha azt is kell. Az vesse rám az első követ, aki még nem csinált ilyesmit...

Hát kezdetnek nem rossz, de szerintem ideje modernebb stílusra váltani a szöveget. Ilyesmilyen szöveget csak a nyolcvanas években csináltak. Úgyhogy nekiláttam a szöveg újraírásának. Muszáj, hogy legalább legyen valami értelme, és a nézők megértsék, hogy tulajdonképpen mire akarnánk rámutatni a minket körülvevő világgal kapcsolatban. És ez a virtuális világ se jobb a mai földi életnél. Az a sok nyomor, kínszenvedés, szegénység... nem csoda, hogy a legtöbben depresszióba esnek, vagy öngyilkosok lesznek. De a mi együttesünk nemcsak erre az egész rosszra akar rámutatni, hanem arra is, hogy van még esélyünk.
Miközben írtam, odalépett hozzám az a srác, aki eddig a közelemben mészárolta pixelekre a disznókat, hogy megkérdezze tőle, nem fáj-e nekem. Hát kedves, gyerekek, olyan megütközéssel néztem rá, mint még soha.
- Mit beszélsz nekem? - pislogtam rá. - Miért fájna nekem nagyon? És mi? Arra akartál kilyukadni, hogy nem-e zsibbad a fenekem a sok üléstől? Ugyan már, tesó, én tökéletesen jól vagyok! Aligha nem érezném jobban magam! Bár igaz, hogy nem volt valami felhőtlen a napom, de hát előfordul mindig az ilyesmi.
Ha ezt beszólásnak szánta, akkor elég gyenge próbálkozás volt. Szerintem is ez a dolog nyitja... mármint, hogy miért jött ide hozzám, és állt elő ezzel a béna kérdéssel. Lehet, hogy tetszenék neki? Helyes srác, meg kell hagyni, bár lehet, hogy a magamfajta rocketgótokért nem igazán rajong. De hát ízlések és pofonok. De az is lehet, hogy belefáradt az öldöklésbe, és annyira unatkozik, hogy a hozzá legközelebb álló élőlény előtt szeretné felhívni magára a figyelmet. De így vagy úgy, azért mégsem most másztam le a falvédőről, pedig általában nem vagyok egy olyan okostóni - hát igen, van, amikor szeretem játszani a hülyét, mert amikor én is unatkozom.
- Na jól van, szóval mit is akarsz tőlem, tesó? - néztem egyenest a srác szemébe, miközben elteszem a dalszöveget és a basszusgitáromat közelebb húztam magamhoz.

A lány ártatlan kérdésemre egy kisebbfajta monológgal válaszol. Rezzenéstelen arccal hallgatom végig, majd enyhén elcsodálkozom. Hogy lehet ennyit beszélni?
Na, most mondhatnám, hogy 'nők', de amit a számból le tudtam szűrni, az az, hogy a viselkedése meglehetősen távol áll a finom, nőies magatartásról. Hát, ez nem az én dolgom, de azért mégsem szakítom meg a társalgást. Miért? Nem tudom.
-Gyakran szoktál számokat írni? - teszem fel a kérdést a kérdésére. Külleméből adódóan igen, de sosem árt a bizonyosság. Legalábbis remélem.
-Hogy mit akarok tőled? Semmit, csak őszintén szólva mindig is érdekelt, egy ilyen... hm... pesszimista szöveg írójának milyen lehet a világszemlélete. Vagy tévedek, és ez csak álca? - enyhén elmosolyodom. Nem, dehogyis akarok pofátlan lenni. Komolyan nem. Igazat mondtam, csak nehogy véletlenül leszedje a fejem a gitárjával.
Hm, talán fél? Meglehetősen bizalmatlanul rakta el a szöveget. A gitáron nem csodálkozom, hiszen nem lehet túl olcsó. De ha már itt tartunk, azt sem értem, hogy kerülhetett a SAO virtuális világába egy gitár, de ezt meglehetősem körülményes volna megtudni. Az ő dolga, legyen boldog a zenéjével. Khm... 'zenéjével', mármint. Nem vagyok éppen a harmónia mestere, de mintha nem lenne túl kifinomult a mű. De Isten őrizz, hogy ezt szóvá tegyem! Még a végén tényleg közelebb megismerkedik a koponyám azzal a hangszerrel. Fájdalom ugyan nincs, de akkor is... rothadás, bűn, szenvedés, kezdek félni ettől a nőtől. A baj csak az, hogy még csak kezdek.
-Egyébként Kyuushiro vagyok. Téged hogy hívnak? - az ilyenből sosem lehet baj. Bár ki tudja, mit hogy ért félre.

- Hát persze, szoktam, bár igazából muszáj is, hiszen én vagyok a banda dalszöveg-írója. - magyaráztam neki. - A Platina Varánusz nevű metálrock-banda tagja vagyok, és emellett basszusgitárosa... bár magad is láthatod.
A kérdésemre, hogy mit akar, érdekes választ kaptam:
- Hogy mit akarok tőled? Semmit, csak őszintén szólva mindig is érdekelt, egy ilyen... hm... pesszimista szöveg írójának milyen lehet a világszemlélete. Vagy tévedek, és ez csak álca?
- Ez a pesszimista szöveg arra próbál rámutatni, hogy milyen világban élünk. - magyaráztam. - És hogy a sok szörnyűség ellen, amibe belekeveredtünk, ki lehet lábalni, ha teszünk is erről. Magunk irányítjuk a világot, ezért vagyunk mi az "utca urai és úrnői". Hát igen, a rock és a metál nem csak puszta üvöltözésről és rombolásról szól, mint ahogy a színesebb egyének hiszik azt.
A "színesebb egyénekre" azokra az emberekre céloztam, akik nem rockerek, gótok, rockergótok, emosok, vagy csak darkos egyének. Ámbár az emokat mi se szeretjük. Béna öngyis banda, és folyton nyavalyognak, hogy szar az élet, és hogy inkább megdöglenének. Kár, hogy nem jöttek ebbe a játékba, mert itt valóra válhatna minden vágyuk. Visszatérve a színesebb egyénekre nem mindegyik a mi stílusunk kedvelői, és inkább nyugalmasabb vagy diszkósabb zenék felé fordulnak. De akár rocker, akár nem, az emberek egyelőek. Még ha vannak egyének, akiket nagyon utálok, páldéul az a kis hülye Köpenyeske, Zakura, aki azt hiszi, hogy ő a főnök, és mennyire logikusabban lát mindent hozzánk képest. Nem egyszer éreztem már rá késztetést, hogy sárgává vagy narancssárgává válnék legszívesebben, csakhogy megagyaljam. Ha meg is dolgozom egyszer a Köpenyeskét, előbb vagy utóbb megtanulja végre, hogy hol a helye és kinek járassa irritáló módon a száját.
Visszalöktem a hátamra a basszusgitáromat, mikor a srác bemutatkozott. Kyuushironak hívják.
- Örvendek, Kyuu tesó! Clio Chronos vagyok. - nyújtottam felé a jobbomat. - Hé, figyelj! Ha már így ütköztünk... mi lenne, ha gyakorolnánk egy kicsit egymással párbajban? Úgyis unom magam, és valami hasznosabbat is kellene csinálnom a dalszöveg-íráson kívül.

Platina Varánuszok? Rezzenéstelen arcizmokkal hallgatom a különös nevet, bár magamban meglepődöm. Érdekes név egy bandának, habár minden bizonnyal jól illik a zenéjükhöz, legalábbis az eddigi tapasztalataimból ezt tudom leszűrni.
Az utca urai, a világ irányítása... érdekes filozófia, nem mondom. Bár van valami abban, amit a lány mond. Végül is ízlések és pofonok, ugyebár.
-A belső tartalom a fontos... olvasni kell a sorok között, nem igaz? - jó, én nem hallottam semmilyen világmegváltó dolgot az előbbi számban, de hát én sem tudhatok mindent. Megvan a véleményem a lány 'zenei' stílusáról, de ez nem az én dolgom. Neki ez tetszik, egészségére.
A kézfogás utáni kihívásra, bevallom őszintén, nézek egyet. Spontanitás a maximumon, ecsém! Bár nincs ellenemre.
-Harc? Hm, nem is rossz ötlet. Mozogjunk egy kicsit. - legalább csinálok valami értelmeset, nemcsak az informátor kivégzési módszerein tűnődöm. Vajon erős? Fogalmam sincs, de úgyis kiderül. Vagy így, vagy úgy.
Lehívöm a menümet, és már küldöm is a fél életes párbajkihívást. Franc fog egész életeset vívni, bár furcsa módon megbízom Clioban. Az viszont sokáig tart, és lusta vagyok hozzá. A mozgást sem szabad túlzásba vinni.
Mivel úgyis moboltam, legalábbis úgy csináltam, nem kell előhúznom a Szabdalóm. Mikor megjelenik a visszaszámláló egy perctől, hátralépek hármat, majd várok. Ha letelt az idő, akkor sem mozdulok, nem én akarok először támadni. Kicsit feljebb emelem a fegyverem, mintha védekezni akarnék vele, de ennyi az egész. Jobbnak látom felmérni ellenfelem erejét, aztán annak megfelelően támadni... bár ez csak egy baráti összecsapás, vagy mi. Nem kell olyan komolyan venni, végül is nincs tétje.

Kyuushiro elfogadta az ötletet, hogy párbajozzunk egy kicsit. Fél életes kihívást küldött nekem, ami igencsak meglepett. Azt hittem elég kemény ahhoz a tesó, hogy egy teljes életűt lezúzhatunk egymással, de hát a fél életes olyan gyors, hogy csak pislogok egyet, és már vége van. Akár kicsi szintű vagyok, akár nem, jobban szeretem a hosszabb, kihívóbb párbajokat. Azokban vannak ám az igazi szórakozások!
Akkor nyilván lovagiaskodni akar velem. Hmm, oké, ha így akarja, akkor legyen. Fél életes vagy teljes párbaj, amúgy tökmindegy, mert legalább elfoglaljuk magunkat valamivel. Szóval elfogadtam a kihívást.
- Várj egy kicsit. - szóltam neki a kihívás után. Kihúztam, majd kipattintottam a kaszámat a basszusgitáromból, de eközben észrevettem, hogy az inventorymban van valami igen érdekes darab. Nem fegyver és nem is akármilyen felszerelés, hanem egy fekete színű, csipkés cselédlányruha. Nézem-nézem, aztán egyre csak fokozódott bennem a vágy, hogy felvehessem. Kicsit lolis, de olyan jóóóóóóóóóóóóóóóól néz ki, hogy szívesen magamra kapnám a kis szerkót. Nem érdekel, hogy abban kell párbajoznom, tudni akarom, hogy áll rajtam.
Magamra kaptam, és végignéztem magamon. Annyira, de annyira jól néz ki, hogy ezt le se akarnám többé venni magamról! Tök szuperül érzem magam benne, olyan igazi női gótnak. Csipkék a vállon, a köntöcskén, szoknya szegélyén, és a pántos neccharisnya is csipkés volt. A bal combomon egy ugyanolyan színű, szintén csipkés combpánt. Le is vettem a napszemcsimet, és anélkül a kép sokkal szebb lett.
- Imádom! - örültem, aztán Kyuu-tesó felé fordultam. - Na Kyuu-sama, hogy nézek ki? Elég nőies vagyok benne?
Megvártam a reakciót, aztán abban a szerkóban, amiben vagyok, támadást indítok. Az ellenfelem felé futottam, s mikor már háromnegyedénél jártam az útnak, akkor ugrottam fel, hogy úgy csapjak le rá, hogy a kaszámat a kezemben forgatva belecsapok.

Élet: 25
Páncél: 6
Sebzés: 9

Oké, a kihívás elküldve. Most már csak várnom kell, hogy a lány elfogadja.
Enyhén meglepődöm, mikor Clio egy kaszát húz elő a gitárjából. Szóval harcművész. Hm, a fegyver is elég érdekes, de a tokja meg pláne. Vajon használni is tudja azt a pengét annyira, mint a gitárt? Majd meglátjuk.
Ekkor azonban a lány babrálni kezd a menüjével. Valami extra cuccot akar felszerelni a harc idejére, amit 'békeidőkben' rejteget? Igen, nagyon valószínű. Hacsak nem az egyik dalszövegét keresi, hogy azt felolvasva kényszerítsen a feladásra. Nem lepődnék meg túlságosan, mit mondjak.
De... mi az? Fekete, mintha csipkék lennének rajta, és semmilyen formában nem hasonlít egy dalszövegre. Bár egy rockernél sosem lehet tudni, talán így álcázva rejtegeti az avatatlan szemek elől.
Amikor felveszi azt a valamit, nem tagadom, tátva marad a szám.
...he?
Egy... cselédruha? Izé... most mi van? Tudtomon kívül jelmezbál van itt? Vagy csak egy sima bug? Hm... azzal a kaszával meglehetősen bizarr látványt nyújt.
Hallom a kérdést, el is jut az agyamig, de a válaszhoz túlságosan le van terhelve az agyam biológiai rendszere. Megtelt a memória, vagy mi a franc.
A sebződés kizökkent ebből a furcsa állapotból. Bár természetesen nem érzek fájdalmat, azért mégis érdekes élmény, ahogy egy kasza megvágja az embert. Hátraugrom, és elmosolyodom.
-Nem gondoltam volna, hogy látom, amint egy rocker átmegy cselédlányba. De jól áll neked, nem semmi! - mondom elismerően, majd újra védekezni kezdek. Pontosabban most már védekezni kezdek. Szabdalóm felemelem, jobb lábam hátracsúsztatom, és várom a következő támadást. Lássuk, mit is tud a kis cseléd!

Páncél: 0
Élet: 35

Tulajdonképpen semmi nyomos ok nem volt rá, miért akartam felvenni a cselédruhát... de hát olyan jóóóóóól néz ki! Hogy rám jött ez a cselédruha-viselési inger, az tulajdonképpen előnyösnek is bizonyult, mint ahogy utólag elképzeltem. Csodálkozom, hogy ennek hála jól betaláltam a srácot, aki úgy bámult rá, mint aki sose látott volna lolit vagy sose hallott volna a loliconról. Azt hiszem gyakran kellene kihívóbb öltözékben párbajoznom ellentétes nemű játékosokkal, ha már itt bevált tudtomon kívül a szexis cselédruha.
Kyuu-tesó csak a csapás után tett értékelést:
- Nem gondoltam volna, hogy látom, amint egy rocker átmegy cselédlányba. De jól áll neked, nem semmi! - mondom elismerően, majd újra védekezni kezdek. Pontosabban most már védekezni kezdek. Szabdalóm felemelem, jobb lábam hátracsúsztatom, és várom a következő támadást. Lássuk, mit is tud a kis cseléd!
- Nem rocker, hanem rockergót. - emeltem játékos figyelmeztetéssel a mutatóujjam. - De te kérted, mutassam, mit tudok...
Nem is kellett több, aktiváltam a képességemet. Hátamon megjelent a fekete angyalszárnyaim, amikkel felemeltem magam a földről, és azzal a felturbózott lendülettel repültem Kyuu felé. Kaszámat előrefentem, és daráló módjára forogtam. Így megyek neki.
Ha nem sikerül a találat, még félrerepülök, és oldalról csapok le ugyanazzal a módszerrel. Ha ez sem, akkor egy nagyobb sansszal hátulról támadom be.
Minden esetben a támadásom végére a szárnyam eltűnik a hátamról, és vállamra rakva fegyveremet kihívóan kacsintok a srácnak.
- Nem rossz egy kezdőtől, ugye? - kérdeztem tőle. - Főleg egy olyan kezdőtöl, aki cselédszerkóban képes harcolni... na most te mutasd meg, mit tudsz, Kyuu!

Élet: 25
Páncél: 6
Sebzés: 9