Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Miko vs Hinari

4 posters

Go down

Miko vs Hinari Empty Miko vs Hinari

Témanyitás by Hinari Hétf. Jan. 06 2020, 14:53


Megint itt voltam - azzal a különbséggel a múltkorihoz képest, hogy nem esett az eső és nem is nagyon tervezte. Én sem harcolni, ami azt illeti. Éppen Allal sétáltunk a városban kéz a kézben és mivel a srác megkívánta az aréna büféjében kapható, különleges szendvicset ("Harcosok Szendvicse" névre hallgatott, nem is tudom Alex mit evett benne annyira), hát betértünk pár percre az épületbe, ahol így az új év kapcsán elég sokan nyüzsgölődtek most. Gyakorlómeccseket vívtak egymással, igazi, pontra menő mérkőzéseket azonban nem vállaltak be, pedig lassacskán közeledett az idény vége az időszakos ranglista törlésével. Amíg Al sorban állt, én kisétáltam a lelátóra, hogy megnézzem magamnak a lent zajló harcot - meg a ranglista aktuális állását, ami bizony tartogatott meglepetéseket: alig voltam lemaradva az első helyről. Persze, visszagondolva a Chaknával történt meccsemre, utána rögtön beültünk teázni, az azutáni események pedig végképp kiűzték fejemből a gondolatot, hogy megnézzem a pontjaim - és bár Leo volt előttem, de a fiú mostanában nagyon el volt tűnve, én pedig szerettem volna fejleszteni a legendás fegyverem. Minél jobban.
- Megvárlak - hallottam magam mögül az érkező fiút és hátrafordultam egy gyors csókért: Al is jól látta, mit nézek és már voltunk annyi ideje együtt, hogy kitalálja a gondolataim is. Elnevettem magam és bólintottam:
- Igyekszem sietni - feleltem, ő pedig csak mosolyogva felemelte a frissen szerzett ebédjét, jelezve, hogy teljesen ráérek, aztán leült az első sorba. Még biccentettem neki egyet, majd sarkon fordultam és elsétáltam a regisztrációs pultig. Csak egy gyors aréna kellett. Bárki ellen, mindegy ki ellen... sőt, ha kellően kis szintű lesz, talán segítek is neki még egy kevés tapasztalatponttal, hála az ezüstláncon lógó új medálomnak. Igen, jó lesz így.
Magabiztosan léptem oda a pulthoz, iratkoztam fel és vártam, ki tett még ugyanígy.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Miko Kedd Jan. 07 2020, 13:58

Nagy sebességgel száguldozok el az emberek mellett az új szerzeményemmel a kezemben… vagy hát kezemen. Nem igazán volt kedvemre való ellenfél az erdőben és én muszáj voltam harcolni! Egyszerűen kellett nekem ez a kis adrenalin boost. Így hát meg se álltam az arénáig, melyről bár hallottam már, de még sohasem csináltam. Eddig mindig olyan furi volt, bár tényleg érdekelt a dolog egy ideje, hisz ez hasonlított leginkább ahhoz, amihez szoktam. Nem is kell sokáig keresgélve rohangálnom, szinte rövidesen kiszúrok valakit a tömegben, aki látszólag ellenfelet keres magának. Vagy legalább nagyon látványosan nézelődik. Nagy lendülettel és még nagyobb lelkesedéssel fékeztem le a lány előtt, jószerével füstcsíkot hagyva magam után a súrlódástól. Kissé talán meglepő lehet számára ez a jelenet, pláne, hogy fülig érő vigyorral szinte az arcába mászok és eréjes hangomon kérdezem tőle.
- Harcolni jöttél? Ugye harcolni jöttél! Harcolunk? – kérdezem tőle elképesztően pörögve, ám ha végül igent mond, gondolkozás nélkül átkarolom és szögdécselve megölelem – Wiiii!!! Imádlak! Gyere harcoljunk!
És már futok is a bejárat felé. Persze mivel sosem jártam itt, nem tudtam minek mi a menete, így nagy eséllyel addig a bejáratot csapkodom, hogy engedjen már végre be, míg a csajszi meg nem sajnál és be nem programozza a küzdőteret, hogy végre bemehessünk. Mondjuk engem jelenleg lelőni se nagyon lehet, annyira lelkes vagyok, ha nem nyílik ki az ajtó, én esküszöm, hogy pixelenként lebontom, de akkor is bemegyek rajta, még ha az ajtó rései közt is kell majd átpréselnem magam! Azt mondják a jó emberek kis helyen is elférnek, és anyu azt mondta, hogy én nagyon jókislány vagyok, szóval át kell férnem ott, az már biztos.

_________________

"Azt mondják igazi energiabomba vagyok. Olyan, mintha nukleáris energia működtetne, és nagy pusztítást hagyok magam mögött!"

Gyorslinkek:
Miko
Miko
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2019. Dec. 23.

Karakterlap
Szint: 48
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Hinari Kedd Jan. 07 2020, 20:01


Hiába vártam, a rendszer nem adott ellenfelet - sem rögtön, sem pár perc múlva. Komolyan nincs senki, aki harcolni akar? - kezdtem el nézegetni a körülöttem lévő játékosokat, de elég volt egyetlen szemkontaktus vagy akárcsak az a kényelmetlen érzés, hogy figyelik őket, máris továbbálltak, meglehetősen sietősen. Sóhajtottam. Már éppen azon voltam, hogy inkább visszavonom a jelentkezésem és kisétálok Alexhez, amikor elém került a lány.
- I-igen... - pislogtam rá, a kezdeti meglepettség után viszont nem tudtam nem elnevetni magam azon az iszonyat mennyiségű energián, amennyi ebben a lányban benne volt. Engem is felüdített valamennyire és bár összerezzentem a hirtelen érintésére és kezem automatikusan az övemen lévő fegyver markolatára simult, de aztán a mozdulat azzal a lendülettel el is halt. Elég... közvetlen volt, hozzám képest túlságosan is, de nem rossz szándékkal. Aztán már el is futott a bejárat felé, én pedig kis késéssel utána.
- Várj, előbb be kell regisztrálnod - értem utol és irányítottam a panelhez, ahol csak egy gombot kellett megnyomnia - Meg környezetet generálni - tettem hozzá, igaz ezt már elég kevéssé hatékonyan.
- Egyébként mennyis szintű vagy? - érdeklődtem, miközben gyorsan beállítottam egy egyszerű füves-fás terepet, semmi olyan extrával, ami több időt igényelt volna a minimálisnál: a lány elég türelmetlennek tűnt, lehet nem is figyelt oda rám és én sem akartam éppenséggel fölöslegesen húzni az időt. Úgysem tudtam róla semmit sem, így nem lett volna értelme a bonyolultabb pályáknak - Mostmár mehetünk - kuncogtam aztán, hogy megnyílt a lehetőség a belépésre és azért biztos ami biztos megmutattam neki, honnan érdemes kezdenie.
- A visszaszámlálás végéig még nem üthetsz meg - tájékoztattam, hisz ha ez az első arénaharca, ki tudja, volt-e már része rendes, játékos elleni harcokban. Én magam eközben beálltam a szemközti kiindulópontra és felszerelkeztem: jobb felkészültnek lenni, nem tudhatod, kivel is állsz szemben.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Miko Szer. Jan. 08 2020, 15:00

// Az alábbi post megtekintésre semmilyen kor alatt nem ajánlott, tovább olvasni kizárólag saját felelősséggel szabad! Brit tudósok megállapították, hogy ez a post agysejtekre káros //

Az „igen”-re rögtön megnő a pulzusom pont annyira, hogy ne tudjak egy helyben megállni, még ennél is jobban. Mármint… izé… igen! Azt hiszem így… Wááá. Az a lényeg, hogy tűkön nem ülök, hanem már jószerével toporzékolok, ami valljuk be elég fájdalmas tudna lenni, ha nem átvitt értelembe lenne. Tényleg, ha van átvitt értelem, vajon idehozott értelem is van? Hm… jó kérdés. Amúgy úgy látszik jó hangulatában van, vagy kinevetett engem, de hát tuti nem az utóbbi, hisz nem csináltam semmi vicceset. Gyorsan meg is ölelgetem, mielőtt még elszalad, majd ő helyett én szaladok el, de nem sokáig, mert nem hagyja, hogy túl messzire szaladjak, mert mint a villám (ami nem kanalam) utolér és lelomboz, pedig még nincsenek se ágaim, se gyökerem, így ugye viszont ekkora gyökér nem lehetek, hogy elfelejtek regisztrálni, így gyors vissza is megyek a panelekhez, melyek szerencsére nem napos félék, így elég gyorsan túl tudok esni rajta, bár szerencsére nem szó szerint, mert az még nekem is fájna, hisz akkor orra esnék. Na mindegy elástam a harci bárdot a türelmetlenségem ellen, már csak meg kell várnom, hogy megvárjam, míg kinő a termés, hisz ki mint vet úgy arat, ahogy a mondás tartja. És még jó, hogy tartja, mert a végén leesne és összetörne, mint az, aki ezt olvassa. Vagy mint a negyedik fal éppen ebben az időben. Hm... hívnom kell majd egy jó kőművest, hogy ezt mind helyrehozza. Eközött a sok f*szság között pedig annyira elvesztem, hogy egy rövid időre magamat sem találtam meg, hisz enélkül nem tudnék elveszni. Pont emiatt késtem csak egy kicsit a lány kérdésének megválaszolásával:
- Ahm.. 42… azthiszem. Miért? Akkor nem harcolunk? – nézek rá csalódottan, de ahogy mondta, hogy mehetünk, már vissza is jött a hangulat – Oké! Akkor figyelek majd rá! – és már szaladok is, hogy elfoglaljam a helyem a harchoz


Statok
Hinari (Sebzés: 110, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 1.9 SP kiskörönként.)
Miko (Sebzés: 72, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia, 1 SP kiskörönként.)


Hinari (50. szint): 300/300 HP, 85 páncél, 300/300 CSP
Miko (42. szint): 125/125 HP, 120 páncél, 225/225 CSP
Miko
Miko
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2019. Dec. 23.

Karakterlap
Szint: 48
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Hinari Csüt. Jan. 09 2020, 11:51


Őszintén meglepett a válasza: már 42. szintű? Furcsálltam, hogy ehhez képest nem harcolt még arénában, noha ahhoz nem fűztem egyéb gondolatot és kérdést sem, hogy vajon bossra miért nem jött még. Nagyon sokan lehetnek, akik egyszerűen nem kockáztatnak, és mivel itt a saját életük a tét, nem tudom hibáztatni őket. Meg nem is akarom. Így csak egy kis fáziskéséssel bólintottam, az utána lévő kérdésére pedig mosolyogva ráztam meg a fejem:
- Ugyan, az nem akadály, sőt - biztosítottam felőle, hogy így még inkább rendben van a dolog, nem sokkal később pedig be is léphettünk a pályára. Kicsit örültem neki, hogy pont vele hozott össze a sors, hiszen mivel magas szintű, több tapasztalatpontot is fog kapni a legendás fegyverem. És másodlagosan pont ezért harcoltam ma. Az elsődleges szempont kivételesen az időszakos aréna első helye volt.
Amíg tartott a visszaszámlálás, felszerelkezés után gyorsan bekapcsoltam a jártasságaim is, így szinte rögtön el tudtam tűnni a szeme elől egy közeli fa vaskos törzse mögött. Szerencsére Észlelésemmel éreztem a jelenlétét, így mire meghallottam a harc kezdetét jelző gongot, már tudtam, honnan és hogyan akarok támadni. Még a rejtekhelyemen tettem egy próbát a Reverse bekapcsolására, majd ennek eredményétől függetlenül lendültem előre, eleinte fától fáig haladva, majd amikor már bőven mögötte voltam, akkor teljes sebességgel közelítve őt meg. Lévén nem volt látható fegyvere, úgy voltam vele, hogy biztos van valami trükk a tarsolyában, ennek megelőzésére pedig hátulról támadtam és egy vágást próbáltam meg bevinni a dereka közelében. Éppenhogy nem volt időm egy másodikra, így egy gyors oldalra ugrással készültem elkerülni a visszatámadását és már emeltem is fegyverem, hogy legközelebb már kettőt vághassak felé.


Reverse-próba, majd 1 támadás Lopakodás-bónusszal. Ha talál, 160 sebzés. CSP-m a gyűrűm miatt nem fogy.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Csüt. Jan. 09 2020, 11:51

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


#1 'Római stílusos 6-os' :
Miko vs Hinari 4766604805_c1598fabbe_s

--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
Miko vs Hinari 4767251444_0f76bf2817_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Miko Csüt. Jan. 09 2020, 13:26

A csajszi szerencsére nem volt ijedős és a szintem hallatán se riadt vissza a harctól. EZAZ. Mondjuk, lehet, hogy azért, mert ő is nagy szintű, de hát az kit érdekel? Mert, hogy engem nem. Úgy legalább tök izgi lesz a harc! Az elmondásai alapján be kell mennem a másik izé kapuhoz, hogy onnan induljak el, ha kezdődik a harc. Még azonban a visszaindulás előtt leveszem és megsimizem a gyűrűt, hogy kezeimre feszüljön a már-már ismerőssé vált fegyver. Áhj... de jó!!! Imádom ezt az új cukiságot. Csillogó szemekkel nézem a kis gyöngyszemet, míg meg nem hallom a kezdést jelző izé szót. Azonban ellenfelemet nem látom.
- Hinari-saaaaan! Hahóóóó! Bejöttél már? – kiáltom hangosan – Hinari-saaaan! Uh!
Ekkor pillantom meg a lányt, aki gyors tempóval elindult felém és kardjával meg támadt engem.
- Hoppá! – mondom, majd ösztönösen oldalra kapom a kezem.
Hogy miért? Hát… igazából azért mert a kezemen is fevgyer van nem? De. Akkor ki kellene védenie! Jó oké a szövet nem veri az acélt, de ez a világ amúgy is nagyon furi, szóval akkor is! Mindenesetre ha így, ha úgy, de sikerül elkerülnöm a támadást és rögtön meg is pördülök tengelyem körül , hogy ezzel a mozdulattal vegyek lendületet. Az ismerős hang effekt és a lábam lila fénnyel kezd el izzani, ahogy megpróbálom oldalba rúgni a lányt.
- Low Kick! – mondom a képesség nevét, bár hozzáteszem picit késve - Vagy hát… most inkább Medium!
Áh… micsoda érzés újult erővel harcolni! Egyszerűen érzem, ahogy elönt az adrenalin és arcomon megjelenik az a kihívó, vidám mosoly, mely annyira jellemző rám.


// Metamorphal próbálom blokkolni a támadást a Képen látható módon, mely ha sikerül akkor Katana átváltozik, amitől 1 erő bónusza lesz csak, majd támadok ÍGY amitől a képi aktiválás miatt Hinari FK-ja a következő körben 50-el csökken és 55-t sérül, mivel kezemen van a fegyverem, viking gyűrű miatt csak a MCS fogyasztott, ezen felül +0.1 SP permanens miatt a találatért //

Statok
Hinari (Sebzés: 110, támadáshoz 4 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 1.9+0.9 SP kiskörönként.)
Miko (Sebzés: 72, támadás elvétése 1 ÉS halál dobása, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia, 1+0.1 SP kiskörönként.)

Hinari (50. szint): 300/300 HP, 30 páncél, 300/300 CSP
Miko (42. szint): 125/125 HP, 120 páncél, 204/225 CSP


A hozzászólást Miko összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 09 2020, 13:33-kor.
Miko
Miko
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2019. Dec. 23.

Karakterlap
Szint: 48
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Csüt. Jan. 09 2020, 13:26

The member 'Miko' has done the following action : Kockadobás


#1 'Római stílusos 6-os' :
Miko vs Hinari 4766602461_64fb5071c9_s

--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
Miko vs Hinari 4766612103_86ee832108_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Hinari Csüt. Jan. 09 2020, 14:29


18+:

Kicsit bosszantó volt, hogy hiába próbáltam, a Reverse aktiválása nem jött össze - és így egy ideig nem is lesz rá alkalmam, főleg, ha valójában is elkezdődik ez a harc kettőnk között. Persze azért előre lendültem, az viszont nem kicsit ért váratlanul, hogy szinte reflexszerűen a kezét mozdította védekezésre, mintha azzal sikeresen képes lenne blokkolni bármilyen, fegyverrel történő támadást. A csattanás viszont nem volt a megszokott: a várt vörös pixelcsík helyett a Katana pengéje megakadt a lány bandázsán, amire eddig fel se figyeltem úgy igazán - most viszont, hogy a legendás fegyverem pillanatok alatt pont egy ugyanilyenné változott át, hirtelen megértettem, mit nem vettem eddig észre.
- Szóval hozzád került a Metamorph - mosolyodtan el és ugrottam is azonmód oldalra, ahelyett viszont, hogy kézzel támadott volna, egy rúgást indított felém, ezt pedig már képtelen voltam kivédeni, ahhoz túlságosan is új volt nekem a harcmodor. A lilás fényeffekt viszont egyértelműsítette, hogy képességről van szó (bárcsak sikerült volna a Reverse!), így tehát nem igazán lett volna min meglepődnöm a továbbiakban, mégis kellett pár pillanat, hogy rájöjjek, egyetlen körváltás alatt mekkora hátrányba kerültem.
Ötven fegyverkezelést egy magas szintű harcművész ellen veszíteni nem gyerekjáték.
Mélyen beszívtam a levegőt és amíg a rúgása után ő visszanyerte az egyensúlyát, volt egy kevés időm eldönteni, mi legyen a következő lépésem. Az már biztos volt, hogy a találati esélyek nem maradhatnak így, a két item közül viszont először a megfelelőbbet kellett aktiválnom, ami nem volt egyszerű, mert vagy egyedül a jobb védekezésre, vagy pedig a kicsit jobb támadásra és kicsit jobb védekezésre kellett hogy összpontosítsak. De minthogy nem volt olyan nagy a sebzése, maradtam inkább az utóbbinál. Muszáj volt betalálnom ahhoz, hogy nyerhessek, az ő találataira bőven volt jó itemképességem. Így tehát elég volt egyetlen gondolat, hogy a pegazus bakancsom apró szárnyacskái megrezzenjenek és igaz repülni nem tudtam velük, de az ebből jövő plusz talán elég lesz a különbség minimálisan szükséges csökkentésére - a többi pedig a jövő zenéje még. Viszonoztam a kihívó pillantását és rájöttem, hogy kezdem élvezni ezt a harcot. Kihívás volt, végre valami és bár gyorsan akartam megverni ma valakit, mégis máshogy alakultak a dolgok és ez tetszett. Megigazítottam megújult fegyverem a karomon és egy vízszintes, gyors ütéssel próbáltam gyomron vágni a lányt, majd, mivel volt időm rá, a bandázsomon végigfutó kék fény nyugtázása után megismételtem még kétszer a mozdulatot, más-más irányból. Ideje volt maximálisan komolyra fordítani a mérkőzést.


Az elszenvedett 55 sebződés hatására +0,2 SP-t nyertem a vértem miatt. A Katana átalakulása miatt vesztettem 24 sebzést és a legim itemképességeit is. Aktuális SP jelen körömre: 1.9+0.2+0.9=3.
Pegazus Bakancs aktiválás, 2 körig Mikonak minimum 2-őt kell dobnia, nekem pedig már elég a 3 is. Három támadás, darabonként 110-24=86 sebzéssel, a második és harmadik a pernamensem miatt már biztosan talál.

Hinari (50. szint): 300/300 HP, 30 páncél, 300/125 CSP

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Csüt. Jan. 09 2020, 14:29

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
Miko vs Hinari 4766612103_86ee832108_s Miko vs Hinari 4767251444_0f76bf2817_s Miko vs Hinari 4767250438_224285ea8b_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty huh

Témanyitás by Miko Csüt. Jan. 09 2020, 15:38

A harci láz teljesen feldobott. Egyszerűen átjárt a harcok közti adrenalin löket és tudtam, hogy már nem érdekelt a harc kimenetele. Egy erős rúgással kezdtem meg a harcot, mellyel enyém lett az első találat joga, s bár ettől függetlenül még nem örülhettem sokáig a sikeremnek. A nő egy kérdést tett fel, mire csak félredöntöm a fejem egy „Hm?” kíséretében, mert nem igazán számítottam arra, hogy most beszélgetni szeretne. Azonban hamarosan ő is támadásba kezd, így egy kis „Hopp”-al nyilatkozom, miszerint kis híján késve tértem ki a támadása elől és hátra dőltem, mely szokványos kerülési sémám volt, azonban legnagyobb meglepetésemre hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, mely nyomán két csapás után a földre esek. Itt kissé megfeledkezek magamról és a fejemet vakarászva próbálok rájönni mi lehetett a baj, természetesen rám jellemző módon hangosan gondolkodva.
- Ez furi. Pedig mindig így védekeztem a ringbe is, most valamiért olyan furinak érzem magam. Na mindegy! – pattanok fel – Amúgy ilyen izém nekem is van nézd!
Mondom majd aktiválom a cipőm effektjét, ezzel jószerével semlegesítve az ő hatását. Persze amúgy ebben a szituációban alapjáraton nem lenne gondom, viszont mivel nem figyelem az életerőmet, így nem is igazán tudatosul bennem a tudat, hogy itt most elég rosszul állnak a dolgaim. Egyszerűen csak újabb rohamra indulok, hogy megint megszorozhassam az ellenfelem, hátha most nagyobb szerencsével járok, mint az előbb. Mármint… így nem volt semmi bajom az előzővel se, csak nem voltam elégedett a rúgásommal, ennyi az egész, kicsit olyan fél erővel bevitt találatnak tűnt, éppen ezért enyhén behajlított újvégekkel próbálok jószerével beletenyerelni az ellenfelem gyomorszájába, súlyemelésemet is beleadva eltaszítani őt kissé.


Miko (42. szint): 73/125 HP, 0 páncél, 162/225 CSP 1.2 SP


A hozzászólást Miko összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 09 2020, 16:12-kor.
Miko
Miko
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2019. Dec. 23.

Karakterlap
Szint: 48
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Csüt. Jan. 09 2020, 15:38

The member 'Miko' has done the following action : Kockadobás


#1 '6-os dobókocka' :
Miko vs Hinari 4767250438_224285ea8b_s

--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :
Miko vs Hinari 4766597959_9de1fd561c_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Hinari Pént. Jan. 10 2020, 10:29


Ez a mérkőzés tele volt meglepetésekkel - jelenleg viszont pozitív értelemben, legalábbis számomra, ugyanis a lány az első elkerülése közben egyszerűen elvesztette az egyensúlyát. Egy kicsit ki is zökkentett, de nem annyira, hogy feléje lépve egyet ne tudjam befejezni a mozdulatsort és bár a Katana bandázs alakban nem tudott segíteni nekem, azt azért én is láttam, hogy közel egy találat kellhet még. A sebességem azonban megmaradt. Az értetlenkedésére nem reagáltam érdemben és maximum az enyhén felhúzott szemöldököm jelezhette számára a csodálkozást, de azért lefoglalt a harc annyira, hogy inkább azzal foglalkozzak és ezt a mondatát ne kezdjem el elemezni most. Ezúttal tenyérrel támadott, le is tudtam követni a mozdulatát és időben reagálni rá, de miután ő is aktiválta a bakancsát és a találati arányunk visszaállt, esélyem sem volt kivédeni ezt. A keze egyszerűen csak kikerülte az enyémet, pedig jó irányba mozdítottam a karomat és amikor belém ütött, éreztem, hogy bár akrobatikája nincs, súlyemelése nagyonis. Hátra is taszított fél-egy métert legalább, a gyomronvágástól pedig még a lélegzetem is elakadt egy pillanatra. Persze ahhoz nem volt elég, hogy el is essek, hála a jártasságból jövő egyensúlyérzékemnek, de ígyis vesztettem vele pár ütemet és egy kis távolságot is - igaz utóbbit a növekvő gyorsaságommal hamar nullára csökkentettem újra. Közben vetettem egy pillantást az életcsíkomra, de mivel egyáltalán nem volt vészes, az ellentámadásra koncentráltam és reméltem, hogy tényleg elég lesz egyetlen találat a győzelemhez. A bandázs haloványan felizzott, ahogy rákészültem az ütésre, majd, jobb ötlet híján azt a mozdulatát próbáltam lemásolni, amit ő intézett felém alig pár másodperccel ezelőtt: egy tenyerest majd mégegyet a gyomra közelébe.

Elszenvedek 72 sebződést, így kapok +0,3 SP-t a vértem miatt. SP állás tehát: 0+1.9+0.3=2.2
Megy 2 támadás 86-os sebzéssel és mivel Miko bakancsa miatt 4 vagy felette találok, a pernamensem a második találatot biztosítja be, amivel meg is nyerem a küzdelmet.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Pént. Jan. 10 2020, 10:29

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
Miko vs Hinari 4766610511_dda12706fc_s Miko vs Hinari 4767250438_224285ea8b_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Miko Pént. Jan. 10 2020, 19:19

Bár támadásom eltalálta a lányt, nagy eséllyel nem lett volna akkor se problémám, ha esetleg mellé ütök. Vagy… legalábbis túlságosan nem is zavarhatott volna, hisz ha mellé ütök, ígyis-úgyis ez lett volna a vége. Viszont azt vettem észre, hogy úgy tűnik a lány nagyon… de nagyon legyorsul engem. Emiatt pedig elég hamar rá kellett jönnöm, hogy a rendszer tűrőképessége messze az én tűrőképességem alatt volt. Annak ellenére, hogy izgatottan félrecsaptam a támadási próbálkozásakor a kezét, azonban ahogy újból lesújtott, már képtelen voltam normálisan védekezni. Bár megvetettem a lábam, mégis hátrébb lökött és igen, nem estem földre, de már indultam volna vigyorogva, izgatottan újabb rohamra, amikor is a rendszer blokkolta a mozgásomat és a meccs végét jelző kürtszó teljesen lelombozott.
- Miiii???? De hát én még bírom! Ez nem volt KO, hé! Hozod vissza a számlálót. – rázom a kezem a nemlétező bíró felé morcosan – Wááá! Pedig már kezdtem élvezniiiiiii… - mondom felfújt pofával, mint egy nagy gyerek, ám amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment a rossz kedvem és hamarosan erős kezekkel megrázom a csajszi kezét és határozottan hátba veregetem – Azért szép küzdelem volt! Élveztem! Bár tarthatott volna tovább is. Hú-hú! Majd harcoljunk majd még egyeszer légyszi! Én élvezném! De meglásd, legközelebb én győzők majd! Hú-hú! Viszont keresek akkor még valakit! Ez nagyon izgi! Szia!
Olyan nagy sebességgel hadartam le a mondottakat és olyan gyorsan tűntem el, hogy jószerével a sebességem aktuális pontjaira is rácáfolok. Persze csak a hirtelenség miatt. Mindenesetre nem várok tovább. Egyszerűen kell nekem a harc! Muszáj! Mondjuk az valamiért nem fordult meg a fejemben, hogy visszavágót kérjek a lánytól, nem azért, mert nem akartam, szó se róla, én nagyon élveztem a harcot, csak… megszokás… sosem harcoltam kétszer ugyan az ellen a személy ellen a ringben… lehet ezért siettem el ilyen gyorsan.

_________________

"Azt mondják igazi energiabomba vagyok. Olyan, mintha nukleáris energia működtetne, és nagy pusztítást hagyok magam mögött!"

Gyorslinkek:
Miko
Miko
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2019. Dec. 23.

Karakterlap
Szint: 48
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Hinari Hétf. Jan. 13 2020, 15:15


Végül nem is volt szükség második ütésre: az első támadó mozdulatomat már a köztünk megjelenő lila fal állította meg, amely engem kissé, őt viszont - akrobatika híján - egy kicsit jobban hátralökte. A harc véget ért, én pedig megkönnyebbült sóhajjal pillantottam fel először a feliratra, majd Alra a lelátón és végül a bandázsból visszaalakuló Katanára. Mint mindig most sem felejtettem el gondolatban megköszönni neki a segítségét, habár most csak pontjaival tudott hozzájárulni a sikerhez... és a Metamorph ellen valószínűleg ez így is marad. Legendás fegyverek... Milyen véletlen, hogy a legutóbbi arénám is legendás ellen volt, ahogy a mostani is, bár emez teljesen véletlenül. A lány kérdése zökkentett vissza és én mosolyogva nyújtottam felé a kezem, hogy esetleg felsegítsem, de addigra ő már rég talpon volt. Elnevettem magam az őszinte kirohanásán.
- Mindenképpen harcoljunk még, igen - értetem egyet vele jókedvűen - Én is élveztem - tettem hozzá, elköszönni viszont nagyjából időm sem volt, olyannyira szélsebesen rohant is tovább. Még elnéztem utána, arcomon mosollyal, majd miután a pálya is teljesen visszaváltozott, csak-csak odasétáltam páromhoz. Kíváncsi voltam, hogy azon a visszavágón kívül fogunk-e még találkozni, abban viszont egy percig sem kételkedtem, hogy Miko (már ha hinni lehet a frissített ranglistának, mert bevallom őszintén, a küzdelem elején nem a nevére figyeltem, bemutatkozásra pedig a nagy rohanás miatt nem került sor) innentől gyakori látogatója lesz az aréna épületének. Tetszett neki ez a fajta versengés, ez tisztán látszott rajta, az ereje pedig bőven megvolt hozzá, hogy itt még szerezzen jócskán pontokat. Nem is lesz ártalmas sűrűbben idelátogatnom nekem se, legalább egy gyors pillantás erejéig: még a végén átveszi tőlem az első helyet még azelőtt, hogy lezárulna az időszakos arénaharc jelenlegi idénye.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Cardinal Pént. Jan. 24 2020, 12:59

Rendszerfrissítés... aréna küzdelem zárása... 125 exp jóváírva... 300 arany jóváírva... 31 legendás exp jóváírva...

Hinari: +32 pont
Miko: -32 pont

Aréna küzdelem lezárva!
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Miko vs Hinari Empty Re: Miko vs Hinari

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.