Yurihime & Anatole

Úgy döntöttem, ma Aldo napot tartok, hiszen az utóbbi idők sürgés-forgásában nem fordítottam annyi figyelmet kedvencemre, mint amennyit illet volna, s mint amennyit igényel magának ez a kényes kis jószág. Ugyanakkor valami hasznos elfoglaltságot szerettem volna találni magunknak a jó levegőn, nem csak lófrálni a városban vagy a mezőségen, mobok öldökléséhez pedig egyáltalán nem volt kedvem. Megfáradt elmémnek aktív pihenés kell, a macskámnak pedig jó nagy füves terület, ahol kiszaladgálhatja magát kedvére. Mivel Aldo még mindig óckodott a teleport kapuktól, ezért úgy döntöttem nem megyünk messze, csak a déli negyedben lévő parkba, ami egy kerülettel van arrébb, mint a Limen.
Macsekom elégedetten nyaffint, ahogy átlépünk a céhház kapuján, s a jól megszokott módon, peckesen tipeg mellettem, nem zavartatva magát a járókelőktől. Fejét felszegi, bolyhos farka hegye mintha ritmust járna egy fejében dúdolt dallamra, egyszóval boldog az én kis bolhazsákom. Elégedett mosollyal lépkedem én is mellette zsebre dugott kézzel, ruházatom kicsit lazább a megszokottnál, elhagyva a mellényt és a nyakkendőt, csak egy laza ing van rajtam egy halásznadrág kíséretében. Mielőtt azonban elérjük a célhelyszínt, betértünk egy spéci boltba, ahol komplett horgász felszerelést vásárolok, mindenféle egyéb tóparti kellék mellé.
- Aldo, ma halacskát eszünk! - vigyorgok a macsekre, aki egyetértően nyávog, úgy tűnik tetszik neki az ötlet. Violeta úgyis kezdi profi szintre fejleszteni a főzés jártasságát, nem árt, ha alapanyaggal is szolgálunk számára. A pecázást pedig kölyök korom óta szeretem, már csak azért is, mert szép emlékeim fűződnek ezen tevékenységhez és a nagyszüleim vidéki nyaralójához. Ma kiderül, hogy Aincradban is úgy működik-e a horgászat, mint odakint a valóságban. Megérkezve a déli ligetbe, szépen bevackolom magam a tó partján egy alkalmasnak tűnő partszakaszon. Felütöm a kis kerti székemet, hűsítő az italtartóba, bot a csalival belendítve a vízbe, doromboló macska az ölben, édes pihenés, jövök!

A Kezdetek Városának legnagyobb parkja kedvelt kirándulási helyem volt. A főtér felé sétálva mindig is útba esett, és mivel majdnem minden nap jártam ott, így visszafelé meglehetősen sokszor pihentem le a tóparton, és élveztem a napsugarak melegét, a pázsit lágy simogatását és az énekesmadarak vidám csicsergését. Ezek a nyugalmas, békés pillanatok csempésztek végtelen örömet a szívembe, és segítettek elviselni a megpróbáltatásokat, amik ebben a világban érik tapasztalatlan személyemet.
Ezúttal betértem egy közeli üzletbe, és egy csomag madáreledellel léptem ki onnan hamarosan. Úgy határoztam, hogy ma nem csak egyszerűen üldögélni fogok a füvön hátra támasztott kezekkel és felhúzott térdekkel, hanem teszek is valami hasznosat. Így hát ahelyett, hogy letelepedtem volna, most a víz széléhez sétáltam néhány kacsa közelébe és leguggolva figyeltem a hápogásukat. Elmosolyodtam a gondtalan állatokat figyelve, majd óvatosan szétnéztem. A közelben egy kiránduló párt és egy horgászó fiatalembert pillantottam csupán meg, a nap ezen órájában nem voltak sokan a park ezen részén.
Felsóhajtottam, és belenyúltam a zacskóba, hogy a víz felszínére szórjak némi eledelt, majd boldogan szemléltem, ahogy a madarak közelebb úsznak hozzám, és csipegetni kezdik az elemózsiát. Olyan szépek voltak *.* Fejemet enyhén oldalra billentettem, és tenyereimet a fejem mellett összetéve mosolyogtam. Kellemes érzés volt a vidáman hápogó kacsákat nézni ^.^ Ám a támaszték hiánya megbosszulta magát, és egy szerencsétlen mozdulat következtében elvesztettem az egyensúlyomat. Sikkantásom bezengte a partot, majd néhány pillanat múlva egy hangos csobbanás hallatszott, szerény személyem pedig... nos... elmerült a tó hűvös vizében.

Már legalább fél órája ücsörgök, miközben semmi kapás. Ellenben akárhányszor kihúzom a partra a horgot, a csalit rég lezabálták róla. Ki érti ezt? Pedig eskü nem aludtam be, miközben az úszót figyelgettem. Na jó, talán egy kicsikét, de hát ki nem bóbiskolna el ilyen jó időben. Macsekom viszont úgy tűnik kialudta magát és kezd elhatalmasodni rajta a mozgásigény. Hatalmasat nyújtózkodik az ölemben, körmeit belevájva a combjaimba. - Aldoóoóo, basszus kulcs, ez... hátöm, nem is fáj. De akkor is, van itt elég fatörzs, ahol élesítheted a karmaidat. Sipirc! Menj, játssz! Azért vagyunk itt. - Fejét oldalra billenti és először értetlen, majd igencsak lesajnáló fejjel konstatálja, hogy el lett küldve. Leugrik az ölemből, majd felszegi a fejét és gőgösen eloldalog. Nekem közben kapásom van, s azzal kezdek el birkózni, így nem akad alkalmam kiengesztelni. Persze fél percig sem tart a mufurc hangulata, máris ádáz harcot vív egy pillangóval, aki lóvá teszi akárhányszor csak leszáll egy virágra.
Nagyokat bukfencezve kergeti a lepkét, aztán elragadja a figyelmét valami más. Egy kisasszonyka, aki éppen kacsákat etet, ideális alanya a csínytevésnek, Aldo pedig sosem rest, ha rosszalkodásról van szó. Meglapul a sűrű pázsitban, mindig égnek meredő farkát is sunyin maga után húzza, vadmacskás mozgásával sunnyogva lopózik a kiszemelt áldozatok felé. Mikor kellően közel ér, megfeszül minden izma, szinte egy helyben toporzékol, már rugózik, hogy puskagolyóként bármelyik pillanatba kirobbanhasson és meglephesse a kacsákat. Azonban éppen őt sikerül meglepni, ugyanis a leányka sikítások közepette belecsúszik a vízbe, felverve ezzel a madarakat és a frászt hozva szegény Aldora is. Minden egyes szőrszála felborzolódik, mintha áramütés érte volna, és fejvesztve menekülni kezd felém.
Aincradi életem első igazán komoly fogása akadt a horgomra, de mégsem hagyhatok egy vízbe esett lányt bajban! Wehh, most mit csináljak? Mi van ha nem tud úszni? Meg lehet egyáltalán fulladni a SAO-ban? Nincs idő ezen elmélkedni, bepattintom a féket az orsón, majd leteszem a tartóba a horgászbotot, ha szerencsém van, a hal kifárasztja magát, amíg én nem figyelek rá, bár nem tudom a rendszer hogy képezi le a valóságos halászatot. - Aldo, vigyázz rá! - mutatok rá a macskának a botra, úgyis túl van már az iménti rémületén, én magam pedig baywatchos mozgással szaladok a vízbe csúszó lányhoz. Szegény pára nagyon megijedhetett, rögvest veszem is le a cipőmet és az ingemet. - Kisasszony, maga meg mit csinál itt? Na várjon, mindjárt jön Anatole Hasselhoff és kimenti kegyedet. - Majd egy gyönyörűséges hasassal bevetem magam a tóba, hogy elkaphassam és a víz felszínén tarthassam a lányt.

A váratlanság ijedtséget szült, a ijedtség pedig pánikot keltett az elmémben. Nem kevés vizet nyeltem, ahogy a tóba zuttyantam, ami nos, nemigen segítette lenyugvásomat. Kapálózva igyekeztem megakadályozni, hogy elmerüljek a felszín alatt, eszembe sem jutott, hogy én tudok úszni, így semmi okom nem lenne a félelemre. A nyugalom csak akkor költözött vissza a szívembe, amikor biztos kezek támasztékát éreztem. Megtartottak, és hirtelenjében én sem éreztem úgy, hogy folytatnom kellene az értelmetlen kapálózást. Így hát abbahagytam, és midőn felnéztem megmentőmre, nyugodt pedálozással tartottam fenn magam a tó felszínén. Mókás látvány lehettem, ahogy csurom vizesen, csodálkozó tekintetemet rávetettem a fiatalemberre, aki felettébb ismerős volt.
- Bocsásson meg a tolakodónak ható kérdésért, de... mi már találkoztunk... ugye? - érdeklődtem úgy, mintha az imént mi sem történt volna, ám aztán belém nyilallt a felismerés. Szinte éreztem, ahogy elpirulok zavaromban, ügyetlenségem okán újfent csak bajt kevertem, aminek az áldozata most ez a lovagias úriember, aki nem habozott a megmentésemre sietni, miközben arra voltaképpen nem is volt szükségem. Szörnyen elszégyelltem magam, lesütöttem a szememet.
- Anou... hálásan köszönöm... Rettenetesen sajnálom, miattam csupa víz lett a fiatalúr >.<" - sajnálkoztam halálra váltan, bizonyos voltam benne, hogy meg fog feddni a felelőtlenségem miatt. Lassan, óvatosan evickélni kezdtem a part felé, hogy kikerülhessünk a szárazra és ne kelljen több időt töltenünk a hűvös vízben. Mihelyst partot értünk, igyekeztem felmérni a kárt, amit az úr ruházatában okoztam. Az enyémmel nem is törődtem, észre sem vettem, hogy meglazult az övem, így kosodém is szétcsúszott egy kissé, hajamból pedig, mely most nedvesen tapadt az arcomra, eltűnt az egyik masni. Én úgy általában véve csak annyit érzékeltem, hogy a ruhám kellemetlenül tapad a bőrömre, ám ezzel nem törődhettem most, hiszen a hibámból valószínűleg hasonlóan érez a fiatalember is.
- Ha szabadna tennem egy javaslatot, úgy vélem, nem ártana átöltöznie, mielőtt megfá... fá... hakushon! ...zik... ^.^" - tüsszentettem el magam mondandóm végén, és miközben bocsánatot kértem miatta, ismét rettenetesen elvörösödtem. Nem szerettem volna, ha a fiatalúr velem törődik saját maga helyett, az én egészségem korántsem volt olyan fontos, mint az övé. Éppen elég, hogy megzavartam a nyugalmát ^.^"

Ismételten hálát adtam a rendszernek, hogy nem érzek fájdalmat, azért meg pláne, hogy nem lesz egy hatalmas vörös folt a bőrömön a hasast követően. Fejesnek indult, de hát nem vagyok már a régi úszóbajnok, meg ami azt illeti nem is voltam bajnok sosem. Apám elkötelezett mániája volt, hogy meg kell tanulnom úszni, mert sose tudhatom, hogy mikor lesz rá szükség, s tessék, most éppenséggel pont hasznát veszem annak, hogy a kint berögzült tudásom idebent is működik. Annyi lélekjelenlét végre költözik a kisasszonykába, hogy amikor már a hóna alá nyúlok, hogy fenntartsam a testét, de lehetőleg a fejét a víz fölött, akkor ő is rásegít némi lábtempózással arra, hogy rendben kijussunk a partra. Először kisegítem őt, majd igyekszem úgy kikecmeregni, hogy lehetőleg ne csússzak vissza újra a tóba. A lány kérdését hallva, miszerint találkoztunk-e már, módszeresen végigtekintek rajta, a kebleire tapadó ruharészen talán pár pillanattal többet is időzök, mint amennyit illene, aztán pillantásom megállapodik a csapzott, ázott buksiján. A hajában maradt egyetlen szalag végül megkönnyíti a dolgomat, s hamar rájövök, hogy az egyik roppant szívélyes vevőmet sikerült kihalásznom az imént.
- Jól emlékszik kisasszony, Anatole vagyok, tudja, a macskás kovács - elmosolyodok, majd összeborzolom a hajamat, hogy még ismerősebb lehessek, s eltakarom kezemmel a szakállamat is, hogy az se zavarja az összképet. - Yurihime kisasszony a Justice League-ből, ugye? - bökök ujjammal a céhlogója felé - Semmi baj nem történt hölgyem, de ígérje meg, hogy legközelebb óvatosabb lesz a parton és nem hozza a frászt a macskámra. Egyébiránt had javítsam ki, tudtommal a SAO-ban nem betegedhetünk meg, nem fogunk megfázni a nedves ruhában sem. De ha már vizesek lettünk, ha gondolja, váltson fürdőruhára, én pedig ajánlkozom oktatójának és szívesen megtanítom kegyedet úszni, hogy máskor ne kerüljön ilyen nagy riadalomba. Ám előtte pár perc türelmét had kérjem... - Elnézést kérve rohanok vissza a horgászbotomhoz, hátha megvárt engem az első nagy fogásom.

A viszontlátás öröme mosolyt fakasztott az arcomra, még ha az egy meglehetősen ázott mosoly is volt. Felszínre törtek az emlékeim az első vásárlásomról, ahol a fiatalember igazán gálánsan és segítőkészen állt hozzá elveszett kísérleteimhez, és készségesen megválaszolta a butuska kérdéseim ^.^" Azóta egészen belejöttem a gyakorlatba, legalábbis így gondolom. Végtére is gyakorlat teszi a mestert ^.^ Még ha szerény személyem a mester jelzőtől kifejezetten messze is áll, ott sem mertem igazán magamra aggatni, ahol felhatalmaztak rá, hogy használhassam. Egyszerűen a birtokomban lévő tudással és képzettséggel, ha összehasonlítottam azzal, hol is lehetnék, elszégyelltem magam.
- Valóban, figyelemre méltó az emlékezete, ha szabad megjegyeznem ^.^ Örömömre szolgál, hogy ismét élvezhetem a társaságát ^.^ - hozakodtam elő a szokásos udvariassági formulákkal, persze nem kényszerből. Így éreztem helyesnek és valóban örvendtem a ma nap ezen különös fordulatának. Sok férfiú viselkedett velem szemben kedvesen, de Anatole-sama kicsit másmilyen volt, jobban emlékeztetett Lewis-samára, mint mondjuk Ren-samára vagy Kotarou-samára.
- Igazán sajnálom, nem állt szándékomban egyikükre sem ráijeszteni - szontyolodtam el egy kissé, kínosan éreztem magam, amiért riadalmat keltettem figyelmetlenségemnek köszönhetően. Közben tekintetemmel a cicát kerestem, és hamarosan meg is leltem egy horgászszék közelében a fekete, selymes szőrű állatot. Kedvem támadt odaslattyogni és megsimogatni, hogy megnyugtassam, de tartottam tőle, hogy a gazdája zokon venné, ahogy a macska sem díjazná minden bizonnyal, ha így, csuromvizesen próbálnék meg hozzáérni.
- Ah, arra nem... - kaptam fel a fejem, hogy tiltakozhassak, hiszen megtanítottak úszni, de mire befejezhettem volna a mondatot, a fiatalúr már el is viharzott, magamra hagyva az ellenkezésemmel, melyet csendben be is fejeztem. Lesütöttem a szemem, és jobb híján megnyitottam a menüt, hogy tanácsára hallgatva megváljak a kellemetlen viseletté váló ruhámtól, ám hirtelenjében eszembe jutott, hogy nem lehetek ennyire önző, segítenem kell Anatole-samának előbb. Sietve érintettem meg a levegőt, majd odasiettem a horgászó fiatalemberhez.
- Kérem engedje meg, hogy segítsek, mégsem maradhat vizes ruhákban. Jobb lesz, ha minél gyorsabban megszabadul tőlük és átöltözik ^.^ - szólaltam meg, és lehetőségeimhez mérten igyekeztem végrehajtani a küldetésemként kitűzött feladatot, ám csupán ekkor ettem észre, hogy fürdőruha helyett valami egészen más került lám. Egy szobalány öltözet, melyet takarításhoz szoktam volt használni. Zavarba jöttem, a kellemetlen baki enyhe pírt csalt az arcomra.

Cipőmet és ingemet kezembe felkapva igyekszek vissza a pecabotomhoz. Aldo a kempingszéken csücsülve, feszülten lesi az ívesen meghajló botot, az úszó már rég eltűnt a víz alatt. Úgy tűnik a segítségre sietés előtt még sikerült megakasztani a halacskát, hát ideje partra húzni. Macsekom elébem rohan és izgatott nyávogásával igyekszik még gyorsabb futásra ösztönözni. A szék mellé a földre dobom holmijaimat, majd aktiválom súlyemelésem is, hogy biztos kézzel tudjak a horgászbot után nyúlni. A zsineg megfeszül, ahogy elkezdem tekerni az orsót, s minél közelebb ér a parthoz a vége, annál jobban kell birkózni. Mindig is szerettem horgászni, sőt megkockáztatom, hogy profi szinten űztem ezt a hobbit kint a valóságban, idebent viszont kissé máshogy működnek a dolgok. Miért ne működne másként, a főzés is sitty-sutty kész van megfelelő jártasság szinttel, nincs ez másként a horgászattal sem. Csak míg odakint megvolt a megfelelő technikám, a beetetett helyem, a kiváló csalim, a kikísérletezett ízkombináció a kedvenc haltípusaimnak, a SAO-ban azonban mindezeknek nem igen veszem hasznát, hisz a felszerelés, a skillek és a gyakorlás teszi mesterré a játékost. Azonban bármekkora profi is voltam, ilyen nehéz fogásra nem emlékszem. Persze a nagyszülőknél töltött nyarak emléke megfakulni látszik, de ez a víziszörny igencsak megizzaszt. Aldo nem fér a bőrébe, idegesen járkál fel-alá a parton, mikor megáll egy helyen, akkor is topog a mancsaival. Aztán nem bírja tovább, amíg a halat fárasztom és próbálom kivonszolni, ő elkezd körbejárni engem, majd önkéntelenül is vörös pixelcsíkokat karmol a meztelen hátamra ahogy felkapaszkodik a nyakamig. alig bírja türtőztetni magát, a vállamon toporzékol és ziláltan dorombol csillogó szemekkel. Épp hogy a nyála nem csöppen el.
Aztán egy kemény rántás a bot végéről, majd a hal annyira megugrik az életéért küzdve, hogy a víz felszín fölött is látszik alakja. Életemben nem láttam még ilyen tüskéshátú lényt, ráadásul lehetetlen lila színe volt. Mint valami elcseszett pokemon O.O Száját hatalmasra tátja, s egyszerűen nyelvével kilöki a csalit. Ennyi volt, életem fogása meglépett. Mi a szösz ez, valami inteligens mob? O.o Ráadásul a horog végén rég nem az a csali volt, amit a boltban vettem. Ahogy partra húzom, nyilvánvalóvá válik, hogy egy ázott bakancs a mai napi főnyeremény. Aldo kelletlenül elfintorodik és csüggedten lecsúszik a vállamról, átadva magát az agóniának. Én csak pislogni tudom, nem igazán fogtam fel a történteket, hogy mindez mégis hogy lehetséges. Lehet drága csalik helyett ezután ócska cipővel kellene pecáznom?
Időközben megérkezik Hime kisasszony is, s macskám a lány lábához dörgölőzve próbál vigasztalást nyerni. Heves dorombolása és kéjes nyávogása azt jelzi, hogy tessék szépen karba venni és babusgatni őkelmét. A hölgy felajánlja segítségét, de a bakancs kiemeléséhez még hálóra sincs szükség. Elszontyolodva akasztom le a horogról, majd rásuhintok egyet, hogy pixeljeire szakadjon. Szemetelni azért mégse akarok, az inventorymba pedig biztos nem teszem be a bűzös, tocsogó lábbelit. Ahogy tekintetemet Himére fordítom, ha lehet, még meglepettebb ábrázatot vágok, a szobalány öltözet igazán nem várt fordulat.
- Azt hiszem kegyed eltévesztette az öltözetet. Semmi gond, elfordulok és próbálja meg újra. Rendszerhibák bárkivel előfordulhatnak. ^^

Hová lehet még fokozni ezt? Már tényleg nem is tudtam, hová bújjak szégyenemben, hogy ennyi problémát okozok és zavarom a fiatalember kikapcsolódását, hála az ügyetlenségemnek ^.^" Mereven szuggeráltam a mezítláb talpamat, hátha besüpped alattam a füves tópart és elnyeli alakomat, hogy sose kelljen szerencsétlenségemmel fárasztania a szemét Anatole-samának. Annyira kedves és figyelmes fiatalember volt, egyáltalán nem mutatta ki, hogy a terhére lettem volna, pedig így volt, minden kétséget kizáróan.
- Rettentően sajnálom... - nyöszörögtem végtelenül halkan motyogva, mint a kisegér, ahogy meghúzza magát a lyukában, olyannak tűnhettem - Én csak... olyan hirtelen történt, és.. m-megijedtem ^.^" - húztam össze magam még jobban, kezeimmel átölelve magamat és a felkarjaimat dörzsölve. Testsúlyomat egyik lábamról a másikra helyezve billegtem zavaromban, legszívesebben elrohantam volna, ám természetesen nem lehettem ennyire udvariatlan, szóval kitartottam... valahogy.
- Bocsásson meg, de kételkedek benne, hogy ezek után még vágyik a társaságomra... Elvégre megijesztettem magát, és a macskáját is, megzavartam a nyugodt időtöltésében... - pillantottam fel félénken, de amint összetalálkozott a pillantásom a fiatalemberével, azonnal le is sütöttem a szememet újra. Időközben azon járt az agyam, hogyan is tehetném jóvá mindet a kellemetlenséget, amit okoztam. Az egyszerű bocsánatkérés egyáltalán nem tűnt elegendőnek. Talán egy szívesség? Vagy készítsek neki ajándékot? Hátha tetszene neki, és akkor megbocsátana. Valósággal főtt a fejem, kívülről nézve talán még gőzölgött is!
- T-tessék? - kaptam fel a fejem meglepődve - Hogy szeretné, ha csatlakoznék? Anou... ha biztos benne, hogy nem leszek a terhére, akkor... - bólintottam egyet végül. Nem igazán sejtettem, miért szeretne Anatole-sama úszni velem, nem találtam rá semmilyen magyarázatot, bárhogy is törtem rajta a kobakom. Mindenesetre nem szerettem volna megsérteni, így természetesen elfogadtam az ajánlatát. Így is elég bajt okoztam már ^.^" Csupán egy dolog fúrta az oldalamat.
- Milyen huncutságra gondol, Anatole-sama? ^.^ - billentettem oldalra a fejemet kíváncsian. El nem tudtam képzelni, hogy és mit lehetne kihasználni a helyzetben a szép időn és a frissítő vízen kívül.

Megfogtam a fejemet és megráztam azt, teljesen összezavarodtam. El szerettem volna futni, ki a világból is, és elbujdokolni minden és mindenki elől. Csakhogy megsemmisülten álltam, földbe gyökerezett lábakkal. Már a bocsánatkérés is zavaró... nem maradt semmim, már a puszta létezésem is terhet jelent :(Azonban... igazat kellett adjak Anatole-samának, semmi baja nem esett végső soron senkinek. Viszont akkor is, jólneveltség kérdése is, hogy bocsánatot kérjek a kellemetlenségekért! Móóó, már nem tudom, mit kéne tennem, s mit nem >.< Önmarcangolásomból érintése tépett ki, és rákvörös arccal néztem fel rá, ahogy megpöccintette az orromat, szemem sarkában pedig aprócska könnycsepp látszódott. A tőlem telhető leggyorsabban elhátráltam két lépést, letöröltem a nedvességet és mélyen meghajoltam a fiatalember előtt.
- Moushiwake arimasen! Kérem, engedje meg, hogy a társasága lehessek! Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy elszórakoztassam kárpótlásul az iméntiekért ^.^ - jelentettem ki határozottan, és igyekeztem egy mosolyt varázsolni az arcomra, miközben felemelkedtem. Már csupán csak az volt a kérdés, hogy ezen elhatározásomat hogyan is juttassam érvényre ^.^"
Állandóvá vált rajtam a pír, kisebb-nagyobb mértékben, már csak azért is, mert a ruha miatt kissé zavarban éreztem magamat és ez nem múlt el :oops:Félénken pillantottam a férfiúra, mire ő felelet helyett egy igen különös válasszal rukkolt elő, és máris felém lépett. Ösztönösen hátráltam volna, csakhogy addigra már elemelkedett a lábam a talajról. Felsikkantottam meglepettségemben, majd rögtön be is fogtam a szám a kezemmel, de az ijedt tekintet megmaradt. Anatole-sama célja hamar kiderült, valósággal berepültem a tóba és hatalmas csobbanással merültem el a vízben. Szívem a torkomban dobogott, és egy kevés vizet is nyeltem, de ezúttal nem estem annyira pánikba, nem ért annyira hirtelen a dolog. Csak egy kicsit. Nem jöttem fel a víz felszínére, magam sem tudtam igazából miért tartottam vissza a levegőt és tempóztam oda a férfiúhoz, hogy megragadjam a lábait és lehúzzam a felszín alá. Ahogy mondani szokták... jött magától

Jótékony homály fedte tettem miértjét még saját magam előtt is. Nem tartott természetesen sokáig a csínytevés, hiszen az én levegőm is véges volt, ráadásul Anatole-sama erőteljes kapálózását nagyon nehezen voltam képes megtartani. Igazság szerint csodálkoztam rajta, hogy egyáltalán fogva tudtam tartani a lábát, hiszen ő erős férfiú volt, én meg... Nos, meg kell valljam, azt hiszem a rendszeres edzésnek köszönhetően én sem vagyok annyira törékeny, de azért mégis ^.^" Engedtem a szabadulási kísérletének, és felrúgtam magam a víz felszíne fölé jómagam is. Mohón szívtam magamba az éltető levegőt, mihelyst kirobbantam a vízből és amint éreztem rá energiát, bevetettem egy régen tanult légzőgyakorlatot légszomjam csillapítása érdekében. Ám egyre inkább magával ragadott egy érzés, mely azóta bujkált bennem, hogy a tó felszíne fölé került arcom, és végül ki is tört belőlem: a nevetés. Igyekeztem eltakarni a számat vidámkodás közben, kuncogásom azonban megállíthatatlannak bizonyult hosszú-hosszú pillanatokig.
- Szörnyen sajnálom a galád csínytevést, Anatole-sama, remélem nem ijedt meg túlságosan ^.^ - szólaltam meg széles mosollyal az arcomon, még a nevetgélés hatása alatt, amint nagy nehezen szóhoz jutottam. Kellett még egy kis idő, míg teljesen lecsillapodtam, addig is tapostam a vizet, és végül egy adagot az arcomra fröcskölve "kijózanodtam" ha fogalmazhattam így. Nagy sóhajt követően pillantottam rá a fiatalemberre, ekkor jelentkeztek először a bűnbánó vonások fizimiskámon. Lesütöttem a szememet, mígnem csak valami hideg, nagyon hideg hozzáért a lábamhoz, én pedig ezt ijedt sikkantással vettem tudomásul, és az enyhe pír visszaköltözött az orcáimra.
- A-Anatole-sama, megértem, ha hasonló bosszút forral, de kérem vigyázzon... h-hová nyúl - böktem ki a kérésemet halkan motyogva, és kicsikét össze is húztam magamat. Rettenetesen zavarba jöttem, nem szoktam hozzá, hogy ilyen... különösen érnek hozzám, amire csak rátett egy lapáttal, hogy ebben az öltözetben úgy éreztem magam, mintha valójában... semmi sem lenne rajtam.

Valahogy sikerül felevickélnem a vízfelszín fölé, jó mélyeket lélegzek a virtuális levegőből, tüdőmet mohón töltöm meg az éltető oxigénnel. Kicsit bepánikoltam, de hiszen az ember könnyen megijed az ismeretlentől, ebben a tóban pedig ki tudja mik úszkálhatna rajtam kívül. Lehet baromi nagy butaság volt ebbe a koszos, bacilusokkal teli gödörbe ugrani és még szegény Yurihimét is belerángatni, mikor az imént fogtam ki egy bakancsot. Ki tudja milyen fertőzést kaphatunk el. Blöe. Ó, igen, hol van a kisasszonyka?
Mire elkiáltanám a nevét és nyomába erednék, meghallom a hátam mögül a nevetését. Helyt adok a bocsánatkérésének, igenis megijedtem. Nem vagyok egy betoji alak, de nem akarom, hogy baja essen és az az én lelkemen száradjon. De ami azt illeti, célom végül sikeres volt, s bármennyire is visszanyalt a fagyi, a lánykát végül nevetni látom. \o/ Huncutsága csöppet sem paprikázza fel a kedélyeim, öröm hallani csilingelő kacagását, s emellett mégis ki akarna bosszút állni, főleg ezen az ártatlan, bájos lánykán. Vagy mégis?  Bizony, már kattog is agyam az ellentámadáson. Persze előtte nem árt elaltatni kicsit, nehogy megsejtse mit forralok ellene, hisz a férfiúi egóm nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Még hogy vigyázzak, hogy hova nyúlok
- Ugyan már kedves, milyen perverz alaknak néz engem? Mondtam már, hogy nem áll szándékomban kihasználni a helyzetem. Habár... - s itt tartok egy szusszanásnyi időt, s ahogy megrohamoznak a gondolatok, úgy tódulnak nyelvemre a rímek, s szavalni kezdek a kisasszonynak:

S amíg ömlenek belőlem a sületlenségek bókok, egyre közelebb libbenek hozzá, s mikor már csak 1-2 méternyi távolságba kerülök, s az óda végére érek, hirtelen nagy lendületet veszek, s tenyeremmel erőteljesen megtolom magam előtt a vizet, hogy játékosan összefröcsköljem vele a lánykát.