Anatole Saito

Jellem: Anatole egy teljesen átlagos emberke, mondhatni szürke kisegér a való életben. Egyke gyerek, kissé elkényeztetett, jó családi háttérrel rendelkező fiatal egyetemista. Nem egy karizmatikus egyéniség a mindennapokban, nem is a társaság középpontja, de jó dumájára azért vevők szoktak lenni a szaktársai a suliban. Alapvetően nyugodt jellem, néha kicsit kikel magából, mikor az anyja mosogatni küldi… Szokás mondani a hozzá hasonló srácokra a „megnemértett művészlélek” sztereotípiát. Önbizalomhiánya miatt elfojtott jellemét a játékon keresztül tudta kiélni: számára a Sword Art Online testesíti meg azt a környezetet, ahol azzá válhat, amivé mindig is szeretett volna. Itt kimondhat mindent, amire gondol, nem kell feleslegesen udvariaskodni, ő lehet a nagydumás, akinek mindenre van egy frappáns válasza, a lányok kedvence, a bohém piperkőc, akinek mindig fontos a megjelenése, és aki nem állhatja, hogy ne szóljon hozzá mindenhez. Mindez könnyedén működött is, amíg kezében nem vette a tükröt, és vissza nem kapta virtuálisan megkreált vonásai helyére saját képmását. A körülötte lévők pánikszerű megnyilvánulása helyett ő azonban rájött, hogy karaktere, Kazume, ugyanúgy belőle fakadt, tehát javarészt ő maga, Anatole Saito volt. Ettől a gondolatmenettől felbátorodva rálépett az önmegismerés útjára, és levetve minden korábbi gátlásosságát, szabadjára engedte az eddig magában elfojtott énjét… néha talán már át is esik a ló túloldalára.

Kinézet: Sosem tartozott a leghelyesebb, a legizmosabb, a legmacsóbb férfiak közzé, de ha valakinek éppen az ilyen kaliberű srácok a zsánerei, akkor megkapó lehet az arányosnak mondható testalkata, éles állvonala, bronzbarna haja és világoszöld szeme. Talán a tekintetében bujkáló hamiskás csillogás és az állandó csibészes mosolya teszi őt sármossá. Mivel jelleme a játékon keresztül tudott kiteljesedni, ez öltözködési stílusában is változásokkal járt: elhagyva a való élet tömegkultúrája által megszabott divathullámokat, egyedi öltözködési stílust próbált kialakítani. Kedveli a zöld posztót és a világos szarvasbőrt ruhaneműi anyagául, s szokása ízlésesen összeválogatott kiegészítőkkel feldobni viseletét (fejpántok, bőrövek, kézművesek által megmunkált táska a kristályoknak és a szérumoknak, későbbiekben majd bőrpáncél stb). Nem meglepő módon rajong a különleges küllemű fegyverritkaságokért is. Az olykor akár extrém jellegű viseleteivel már-már piperkőc ficsúrnak is tarthatná a szemlélődő, de igyekszik megmaradni a jó ízlés határain belül.

Előtörténet:
Megszülettem, cseperedtem… *sóhaj* jó ezt, az uncsi részt inkább ugorjuk, pláne a gyerekkori fürdetős fotókat… Ami publikus, hogy apám egy jólmenő cég marketing szakembere, és munkája kapcsán gyakran megfordul Amerikában. Egyik ilyen kiküldetése során hozta össze a sors anyámmal, aki Kanadában újságíróként dolgozott. Ponyvaregénybe illő szerelem első látásra, viszont kapcsolatuk komolyságát jelezte, hogy anyám fél év után Japánba költözött, hozzáment apámhoz, és immáron 23 éve élnek házasságban. Én már Japánban, Tokyóban születtem és nőttem fel, középiskola után pedig apám nyomdokaiba léptem, így kereskedelem és marketing szakra járok az egyetemen.
A szürke hétköznapokban lekötött a tanulás, hiszen apám irányába tanúsított megfelelési vágy mindig is Damaszkusz kardjaként lebegett a fejem fölött. Nem szokta hangoztatni, de sejtem, hogy szívesen látna a cégénél az egyik íróasztalnál a monitor előtt poshadni… persze ezt ő nem gondolja ilyen letargikusnak. Korábban igyekeztem szabadidőmet a zenélésre fordítani, vagy kendó edzésekre menekültem otthonról. Aztán a 21. születésnapomra megkaptam anyámtól a Sword Art Online-t díszcsomagolásban, mivel az egyik kollégája a kiadónál nagyon dicsérte a játékot. Sosem hittem volna, hogy egy számítógépes világ és a virtuális képmásom ennyire meg tudja változtatni a monotonon berögzült mindennapjaimat. Azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy ennyire függője leszek a Sword Art Onlinenak, és napi rendszerességgel fogom használni. Egy nagy hibája azonban van a játéknak: Mi az, hogy nincs mágia? Varázslóval akarok lenni Ez nem fair... mondjuk tegyük hozzá, a kendó mellé jól passzol a harcművész, bár én lehet inkább a fegyvermester nevet adtam volna a kasztnak. Na mindegy, nincs több picsogás, így is csodásan szórakozom!
A Nerve Gear olyan lehetőségek tárházát nyitotta meg előttem, amikkel a való életben sosem éltem, pedig úgy tűnik, eddig is képes voltam rá. Például a fáramászás! A játékban sosem kellett attól rettegnem, mi van, ha leesek, hiszen úgysem fáj… Vagy vegyük csak a kommunikációt. Az egyetemen minden figyelő szempárért meg kell küzdened, valami kiemelkedőt kell nyújtanod ahhoz, hogy kitűnj a tömegből. Itt a játékban jöttem rá, hogy ösztönösen jó a beszélőkém, így könnyen teremthetek kapcsolatot az egyébként is nyitott és barátságos játékostársakkal, és itt a kendó tudásomnak is hasznát vehetem. Ahogy a sisakot a fejemre teszem, mintha megszűnne létezni a hétköznapi átlag énem, és egy álomvilágba lépnék, amiből sosem akarok felébredni!
Nos, Kayaba Akihikónak hála, ha úgy vesszük, teljesült a kívánságom… Kicsit morbid belegondolni, de amikor azt mondta, hogy ezután nem lépkedhetünk ki és be a játékba, a pillanatnyi pánikszituáción túllépve valahogy mégsem éreztem olyan szörnyűnek a helyzetet. Persze eszembe jutott, hogy szegény anyám, most biztosan beparázott, hogy jaj, most mi lesz egyszem fiacskájával: hősként térek vissza, vagy agyatlan zombi leszek? Nyilván abba is durva belegondolni, hogy ha itt meghalunk, akkor a konzol megsüti az agyunkat. Ugyanakkor átvitt értelemben eddig is ezt tette és mi önként vállaltuk. Hogy mikor jön el a drasztikus honvágy érzet, vagy mikor kattan meg az agyam a bezártság érzettől, fogalmam sincs, de egyelőre kösz, nagyon is jól érzem magam, főleg, ha elkerülnek a pánikoló rinyagépeket!
S hogy mi a helyzet a százas szinttel? Őszintén? Nem izgat annyira… Sokan már most azon filozofálnak, hogy céhet kellene alapítanunk, és csapatokat küldeni az első szintű boss ellen. Én amondó vagyok, hogy lassú víz partot mos. Engem nem az motivál ebben az igencsak komollyá váló játékban, hogy minél hamarabb visszatérhessek a való életbe, hanem az, hogy a jelenlegi szituációból a lehető legjobban jöjjek ki és minél hamarabb alkalmazkodni tudjak az élettérhez. Ennek pedig nyilván nem az a módja, hogy csatlakozok egy felszabadító csapathoz, és tankként feláldozom magam a frontvonalban. Még mit nem! Számomra még csak most kezdődött el igazán a játék… számomra most kezdődött el igazán az élet!

Képességek: Az átlagnál jóval magasabb szinten ért a kereskedelemhez, ezért több haszonhoz jut. Ha ezt számszerűsíteni akarjuk, akkor az a következőképpen alakul: a speciális képesség pontértéke megkapja a szintenkénti szorzót, értsd 1. szinten spec.pont x 1, 2. szinten spec.pont x 2, 13. szinten spec.pont x 13. Ez a beszorzott érték hozzáadódik a küldetések, fogadások és egyéb jutalmak (tehát nem a játékostársakkal való adásvétel) után járó aranyakhoz és/vagy levonódik az admintól vásárolt tárgyak összértékéből. (Pl: első küldetés után kapna pl. 15 aranyat, a spec.pontom meg pl 3, akkor az első szinten 3x1, vagyis 15+3x1=18 arany)

Fegyver: Viszonylag régóta vadászok egy fegyverre, ami gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy szabja, de létezik olyan változata is, hogy két penge ível ki a markolat 1-1 végén. Még a játék megvásárlásakor kaptuk a SAO-val kapcsolatos magazint, amiben láttam ezt a fegyvert, és rögtön beleszerettem. A lap egyébként Mithrodin néven emlegette. Páratlanul szépen megmunkált a markolata, ívelt a pengéje, karakteres a megjelenése, egyszóval: gyönyörű! Betettem a menürendszerembe a képét, de úgyis kiszúrnám első látásra a játékban: