Jin vs Anatole

by **Anatole Saito** Csüt. Szept. 26 2013, 23:34

Az ujjaimat ropogtatva ücsörgök a tisztás szélén egy nagyobbacska kidőlt fatörzsön. Mindig is utáltam, mikor az emberek ropogtatták valamijüket, kiváltképp az ujjukat. Ellenben idebent nem kell attól tartanom, hogy öregkoromra remegő kezű, reumás öregember leszek a sok ujjrecsegtetés miatt. Nem szoktam rá erre az általam úgy gyűlölt rossz szokásra, egyszerűen csak néha megfeledkezek magamról. Igen, arról is, hogy mennyire nem szeretem, ha más is ezt csinálja. >.<
Az az igazság, hogy unatkozok. Jobban mondva várakozok. Tűkön ülve várakozok. Próbálok minél több magabiztosságot préselni magamban, de az ellenfelem, akinek a minap elküldtem a kihívásom, nos igazi kihívás és lutri is egyben. Nem sok dolgot tudtam a srácról, de az épp elég volt ahhoz, hogy kétségek ébredjenek bennem. Annyi biztos, hogy harcművész volt, s többször is felmerült bennem, hogy tulajdonképpen az egykori postomat tölti be a Voiceban. Aztán a közelmúltban kasztot váltott, s a lehengerlően magas életpontjai miatt nem is kétséges, hogy a tankokhoz jobban illő lovag kaszt testhezállóbb neki. Fogalmam sincs mennyivel lehet magasabb a HP-ja az enyémnél, de nem lehet csekély, hisz ő még akkor is lazán talpon maradt, mikor a 10. boss csoportos sebzéssel végezte ki egyetlen kör alatt majd az összes frontharcost.
A többi statjáról még csak sejtésem sincs, hisz a képességmásolós képességével úgy módosítgatta eddig kénye-kedve szerint a pontjait, ahogy előnyösebb volt számunkra. Így nincs ilyesmiről reális képem. Egy viszont biztos: ellenem nem ér sokat a képességmásolással. Ilyen esetekben nem bánom, hogy harcban aligha hasznos skilljeim vannak. Az én statjaimmal valószínűleg nagyjából tisztában van és még a legimmel sem lephetem meg, hisz elég sokat harcolunk egymás mellett ahhoz, hogy kellően feltérképezhessen engem. Mindezek azonban a harc közepette nem is olyan lényegesek. Kihívást kerestem, remélem megkapom. Remélem eljön a megadott koordinátákra, s eleget tesz a felkérésemnek. itt nincs senki sem, aki megzavarhatna minket, és valljuk be... nincs senki, aki láthatja az esetleges vereségemet.

by **Tetsuko Jin** Hétf. Szept. 30 2013, 17:25

Azt a döntést hoztam, hogy az egész hetet Nyster városában töltöm. Megkedveltem ezt a várost, és mivel még tart a kimenőm, mit Mirika-santól kaptam, hogy pihenjem ki magam. A smaragd park legszebb részén tartózkodom, ahol a virágoskert első látásra elnyerte a tetszésemet. Nagyon is jól tudom, hogy nem igazi virágok, de remek utánzatok. Kellemes látvány a szemnek és érzés az orrnak, minden tökéletes. Egyedül ülök egy padon, jó szokásomhoz hűen, csak figyelek, nézem a körülöttem lévő játékosokat, párokat. Sajnálatos módon sokáig nem élvezhetem már eme összképet, melynek látványa szívemben melegséget ébreszt. Egy párbaj vár rám, amit nem utasítottam vissza. Megfutamodni sokkal rosszabb lenne, mint vereséget szenvedni, ezt vallom. Párbajom kimenetele számomra nyilvánvaló, nem győzhetek. A köz érdekében feláldoztam harci tulajdonságaimra fektetett pontokat, hogy lándzsa helyett pajzs legyek, mely nem lecsap az ellenfélre, hanem megvéd másokat. Ennek köszönhetően elvesztettem a párbajozáshoz szükséges erőt, ügyességet és természetesen a kedvet. Sok értelmét nem látom annak, hogy egymásnak ugrunk kevés jutalomért, de ez csak az én nézőpontom.
Lassan idő van, ezért indulnom kell, nehogy elkéssem. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy nem érdekel ez a küzdelem, se azt, hogy nem fogadtam el. Mindkettő rossz fényt vetne rám, de ami rosszabb, hogy a céhemre is, azt pedig nem hagyhatom. Ha ez a céh nem lenne, lehet, hogy még mindig a kezdetek városában éldegélnék a magam szerény, unalmas és szürke módján.
Mielőtt el teleportálnék, magamra öltöm páncélom, sisakom. Felszerelem fegyverem és pajzsom, mert nem védett területen kívánnak velem megküzdeni, hanem egy alacsonyabb szinten lévő tisztáson. Más esetben nem jelennék meg, mert csapdát gyanítanék, egy trükknek, amivel csak megfosztani akarnak aranyamtól felszerelésemtől és talán még az életemtől is. Sok ilyen rettenetes történésről hallani mostanában. Azonban a kihívómat egy minimálisan ismerem, ezért nincs okom kételkedni benne. Ismereteim szerint nem kívánja elvenni mások életét, nincs meg benne eme szándék. Még nem fordult elő és ugyan olyan, makulátlan zöld indikátorral rendelkezik, mint én magam is.
Felszerelkezésem után előveszem a kristályom, hogy egy közelebbi városba teleportálhassak, majd innen indulok el a kijelölt hely felé. Utam nyugodtan telik, semmi probléma nem lép fel, nem támadnak meg, ezért még csak a gondolat sem merül fel bennem, hogy esetleg a fegyvere után kellene nyúlnom, ami szinte teljesen haszontalan gyenge kezemben.
Végül megérkezem a tisztásra, ahol ellenfelem már vár engem. Az órára pillantok, nem késtem el, ezekszerint ő is korábban érkezett.
- Szép napot! – odaérve egyből köszönök, úgy, ahogyan azt az illem diktálja.

by **Anatole Saito** Kedd Okt. 01 2013, 22:35

Egy újabb ujjropogtatás. Már kezdem idegesíteni saját magamat. Nem a legjobb kezdés, ha idegesen várom az ellenfelemet. Főleg úgy, hogy én vagyok a kihívó. Magabiztosnak és eltökéltnek kellene lennem, s düllesztenem a mellkasomat, villogva az eddigi sikereimmel. Én mégsem érzem úgy, hogy kérkednem kellene bármivel is, a nagyképűség különben sem a leghősiesebb erény. Hősies... Lewis barátom kedvenc szavajárása, s ő maga egy személyben volt a megtestesült hősiesség. Még sincs már az élők között, olybá tűnhet, hogy nem kifizetődő önfeláldozó hősnek lenni ebben a játékban. Ember embernek farkasa, nem mintha a mobok elleni küzdelem nem lenne amúgy is erőt próbáló, én azonban naivan hiszek még az igazi emberi erényekben, úgy mint az őszinteség, a bajtársiasság és az önfeláldozás. S mindezen erényeket képviseli is a kihívott férfiú. Éppen ezért esett rá a választásom, hisz' egy bajtárstól nem szégyen kikapni. Bár furcsa módja az ismerkedésnek a párbajra hívás, valamelyest ezt a rendkívüli találkozót mégis a kapcsolatépítés égisze alatt képzelem el.
Az egykori Angelic Voice fénye megkopni látszik, ennek ellenére a bossharcokon Jin a céh sziklaszilárd bástyájának tűnt. Olyan embernek, aki támasza lehet Mirikának és akiben van annyi spiritusz, hogy együtt újra felvirágoztathatják a megtépázott hírnevű céhüket. Időnként bűntudatom van azért, mert elhagytuk a Voicet. Badarság és talán nagyképűség is olyasmire gondolni, hogy a kilépésünk miatt kezdett el lejtőre kerülni az angyali céh, mégsem tudok szabadulni ettől a gondolattól. Viszont azt a mai napig tartom, hogy jól döntöttem, mikor elváltak útjaink, legalább is ami a céhtagságot illeti. Két dudás nem fér meg egy csárdásban, Mirikával pedig továbbra is töretlenül jó viszonyt ápolok és mint legfőbb stratégára bármikor számíthatok rá a bossharcokon is.
Megérkezett. Talán túlságosan is elkalandoztam, amíg ideért. Szégyelltem volna, ha késve érkezek, de annak ellenére is túl sok időm maradt mindenféléken vekengeni. Mások ilyenkor talán lehetséges harci taktikákat eszelnek ki, vagy különféle manővereket gyakorolnak be. Engem az ilyesmi csak lefáraszt agyilag és zavar a későbbi koncentrációban. Úgyis minden akkor és ott dől el, az adott pillanatban, kár előre tervezni.
- Szép napot neked is. - nyújtok kezet az ifjúnak üdvözlésképpen, miután elrugaszkodom a pihenőhelyemről. Úgy érzem illendőnek, hogy ne rögtön a harcra térjünk rá, hanem teremtsünk meg egy barátságos légkört előtte. - Sajnos nem sokat tudok rólad Jin, s az ismereteim jószerével kimerülnek a bossharcon hallottakban és látottakban. Nem tudom te mennyire tartod fontosnak a leendő ellenfeled megismerését, de én szívesen hallanék rólad pár szót, ha nincs ellenedre. - Innentől kezdve pedig rábízom, hogy mit oszt meg velem és mi az, ami már nem tartozik rám. Nem feltétlenül a játékban eltelt időről hallanék szívesen, általában jobban érdekel a játékosok kinti élete, de talán udvariatlanság lenne nyíltan rákérdezni a múltjára, valós életére. Én szívesen beszélek ilyesmiről is, de nem akarok mások esetlegesen zárkózottabb valójába beletrappolni. Remélem nem valami iskolai bemutatkozással áll elő, de még az is több a semminél.

by **Tetsuko Jin** Szomb. Okt. 12 2013, 01:00

//Elnézést a megváratásért és a low minőségért//

Lassan, de biztosan, egy darabban érkezem meg a helyszínre, amit kihívóm választott ki. Szerencsém volt, bár ebben nagy szerepet játszott az is, hogy alig-alig van mob a környéken és azok is gyengék, még hozzám képest is.
Megérkezve, egyből köszönök egy meghajlás közepette Anatole-sannak, aki viszonozza ezt és a kezét nyújtja felém. Nincs okom arra, hogy ellentmondjak eme gesztusnak. a Kézfogás nálunk teljesen más, mint a nyugati népeknél és Ezen a fiatalemberen jól látszanak a nyugati vonások, ha a neve önmagában nem lenne elég arra, hogy felmerüljön az emberben a hovatartozása.
szavai nem lepnek meg, egy minimálisan sem. Tisztában vagyok saját jelentéktelenségemmel anélkül is, hogy az orrom alá dörgölnék. De nem bánom, én magam nem vágyom hírnévre vagy hasonlókra. Nem, az nagyon távol állna tőlem, nem én lennék és minden bizonnyal még az amiatt kialakuló helyzeteket sem biztos, hogy tudnám kezelni.
Kérdése ellenben meglep. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy emberek érdeklődjenek felőlem, pontosabban ebben a világban nem. Többnyire csak megbámulnak, grimaszokat vágnak, de akad olyan is, aki kedves mosollyal fogad .
Ezen felül nem tudom hova tenni a kérdést, hogy mire is kíváncsi Anatole-san, mit vár tőlem, mit mondjak el neki. Mivel egy küzdelem előtt vagyunk, így fura, de azért feltételezem, hogy van benne annyi becsület, hogy ne próbálja kicsalni belőlem a statom pontos értékeit. Nem nagy titok, nem is szívügy, de a pontok tudatában elvesztené a párbaj az izgalmat, és ezzel a jelentőségét is.
- Én csupán egy egyszerű lovag vagyok, érdemek és minden hasonló nélkül – válaszolok végül őszintén, holott nem vagyok biztos benne, hogy erre volt-e kíváncsi. Abban az esetben, ha nem így lenne, bizonyára pontosít a kérdésén, hogy egyértelművé váljon számomra milyen választ is kellene rá adnom.
Nem mozdulok meg, nem nyúlok kardom után, menüm se hívom le. Nem vagyok türelmetlen, és ha már ő a kihívó fél, akkor jogában áll eldönteni, hogy mikor kezdjük ez az összecsapást. Nekem az egész nap a rendelkezésemre áll, nem beszéltem meg mára más programot és alig pár ember van csupán a barát listámon, akik üzenhetnének.

by **Anatole Saito** Vas. Okt. 13 2013, 00:34

A fiú válasza meglep. Eddig is nyugodt természetű, szótlan és visszafogott magatartású embernek ismertem meg, de nem gondoltam volna, hogy ennyire igazam van. A mérhetetlen szerény nem tűnik megjátszottnak, éppen ezért már-már kínosan érzem magam. Lehet csak a kérdés volt idétlen és váratlan. állásinterjún is a legblődebb kérdéseknél fürdenek be az emberek. Másrészről meg nem lehet minden ember olyan szószátyár, mint én, akit le se lehet lőni, mert kéretlenül is be nem áll a szája. Azonban továbbra sem akarok tágítani, komolyan szeretném jobban megismerni a fiút. Na de nem a párbajkihívásom miatt, hanem úgy egyébként is. Egyre többször találkozunk, mégsem tudok róla szinte semmit. S mivel eszem ágában sincs sietni bárhova is, itt lenne az alkalom rá, hogy csevegjünk. Persze nem erőszak a disznótor, csak a malackának, de még egy kört megér a dolog.
- Nem feltétlenül a játékban elért eredményeidre lennék kíváncsi és persze nem is akarlak a magánéletedről faggatni. Egyszerűen csak szeretnék többet megtudni rólad. Például hogy mivel foglalkoztál odakint, mivel töltöd a hétköznapjaidat idebent, mikor nem küldizel vagy mobokat cserkészel be. Hobby, kedvenc akármi, tulajdonképpen bármi, amit szívesen elmondanál magadról. Nem gépek vagyunk, akik agyatlanul egymásnak esnek az exp-ért, én ennél többnek szántam ezt a találkozót. - Igazság szerint teljesen őszinte az érdeklődésem. Ha bármilyen mögöttes szándékot kellene neki tulajdonítanom, maximum azt tudnám felhozni, hogy érdekel, Mirika miért választotta be a Voiceba. Persze ezt a kérdést nyíltan nem tenném fel, még a végén rosszallást váltana ki belőle és azt pedig végképp nem szeretném, hogy rossz szájízzel térjünk rá a párbajunkra.

by **Tetsuko Jin** Vas. Nov. 03 2013, 18:18

Megérkezvén a megbeszélt helyre, pontosabban a kihívóm által választott helyszínre üdvözöljük egymást. Már teljes harci felszerelésben vagyok, mert nem biztonságos zónában párbajozunk, így nem sétálgathattam a mobok között felkészületlenül. Kérdésére szinte azonnal kapja is a választ, vagyis azt, amit én válasznak gondoltam. A kérdésre túl sok válasz létezik, így egy módfelett egyszerű és rövid jellemzést adok neki. ez az egész eddigi Ancradban eltöltött életemet jellemzi. Leszámítva azt a kevés időt, amit egy másik kaszt tagjaként töltöttem.
Sejtéseim bebizonyosodnak, amikor kifejti kérdését, hogy leszűkítse a válasz lehetőségeket egy kicsivel. ez sikerül, azonban nem teljesen értem, hogy mi a célja ezzel. Ismerkedés, ezt értem, de ez itt egy másik világ, nem sok köze van ahhoz, hogy ki vagyok és hogyan élem az életem az eredeti világban. Természetesen nem titok, de nem süvesen beszélek erről, mert szinte azonnal megrohannak az emlékek és egyből fájdalmat érzek mellkasomban, holott elvileg itt nincs ilyen érzés, én mégis érzem. Még belegondolni is szörnyű, hogy mennyi aggodalmat és fájdalmat okoztam ezzel a családomnak. Ha tudnék, egy szó nélkül hazamennék, de sajnálatos módon erre nincs lehetőségem, most még nincs.
- Sumimasen! Attól tartok nem állunk olyan kapcsolatban, hogy belekezdjünk ebbe a témába. túl sok fájó emlék törne fel mindkettőnkből. – utasítom vissza a válaszadást a kérdés első felére. Persze mind ezt mosolyogva. Nem neheztelek Anatole-sanra a kérdése miatt, miért tenném? Nem akart ő az égvilágon semmi rosszat. A kérdés egyes részeire azonban készséggel válaszolok.
- Olvasok és kertészkedem, virágokat nevelek, gondozók – ezzel nem csak a szabadidőben eltöltött tevékenységem mondom el, hanem a hobbim is. A kedvenc valaminél újfent az a hiba, hogy napestig sorolhatnám, mert szinte mindenből van kedvencem, legyen az étel, ital, virág, állat, színész, színésznő és a többi. Egy minimálisan elbizonytalanodom Anatole-san szándékaival kapcsolatban. engem egy küzdelemre hívott ide és beszélgetni akar. Számomra a kettő nem teljesen ugyan az, bár könnyen kivitelezhető e két művelet együttes művelése, de ez jelenleg nem így van.
- Anatole-san! Az ismerkedés egy felettébb furcsa módját választotta, ha szabad megjegyeznem – előfordulhat, hogy nyugaton így szokás, nálunk ellenben csak a dojo-ban ismerkednek így az emberek valamely küzdősport gyakorlása közben, ahol megengedett a visszafogott, sportszerű erőszak.

by **Anatole Saito** Kedd Nov. 05 2013, 23:55

//Amondó vagyok, hogy ez esetben eltekinthetek a kockázós harctól, mert értelme nem sok lenne Rolling Eyes

//

Végérvényesen és menthetetlenül kínosan érzem magam ebben a félresikerült beszélgetésben. Nem gondoltam bele, hogy ilyen furán jön le majd az ismerkedési szándékom, így közvetlenül a párbajunk előtt, de valóban találhattam volna alkalmasabb időpontot is a csevejre. Csak úgy voltam vele, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal és nem rabolom az idejét kétszer is. Különben is idétlenül és félreérthetően hatna, ha csak simán az ismerkedés végett invitáltam volna meg találkozóra, a párbaj lehetősége kellően jó indok volt a meetingre.
- Igazad van és elnézésedet kérem a tapintatlanságom miatt. Elsősorban szeretném összemérni magamat veled, s egy alkalmasabb időpontban és környezetben, mondjuk egy frissítő kíséretében megejthetjük majd nagyobb társaságban az ismerkedést. Akár a következő boss legyőzését megünneplendően. - Még mindig kicsit esetlennek érzem magam, de azt hiszem a mondandómmal sikerült élét vennem a dolgoknak. Nos, akkor hát ideje felszerelkezni, s elküldeni a párbajra hívást. Az ellenfelemnek meghagyom a lehetőséget, hogy válasszon a fél vagy egész életes lehetőségek közül, majd amíg lejár a számláló, addig felszerelkezem. Mivel láthatta már a vérző Falánkot nem egyszer a bossharcokon, így úgy vélem nem kell figyelmeztetnem a pörölyöm sajátosságáról az fiatalurat. Övemre most nem készítek be csalafinta kristályokat, nem mókázni jöttem most, hanem tiszta, férfias harcot vívni mindenféle praktikák nélkül. Úgy vélem a legkitartóbb tankkal tréningezni mindenképpen hasznos lesz az elkövetkezendő bossharcokra.
Amint lejár a számláló, habozás nélkül megiramodok. Nem puhatolózok, nem engedem át a kezdeményezés lehetőségét, hogy abból mérjem föl az ellenfelem képességeit, hisz ezekkel javarészt tisztában vagyok. Tudom, hogy nem éppen gyors és az ütőereje sem vetekszik az enyémmel, ráadásul az általam ismert másolós képessége ellenem fabatkát sem ér, ugyanakkor tudom, hogy rengeteg életpontja van. De hogy mennyivel lehet több, mint nekem, arról még csak sejtésem sincs, ám perceken belül úgyis kiderül. Kezdés képen egy egyszerű ütést indítok felé, mindennemű cselezés nélkül, egyenesen a kardot tartó válla irányába, hogy nehezebben tudja védeni a pajzsával.

by **Tetsuko Jin** Vas. Nov. 17 2013, 16:10

Megtagadom a válaszadást némely kérdésre, mert nem érzem úgy, hogy kellőképpen ismerjük egymást ahhoz, hogy csak így, simán belemenjünk a személyes dolgokba. Nem vagyok titkolózó ember, azonban még engem is kellemetlenül érint, ha a magánéletemről faggatnak. Szerencsére megérti ezt a kihívóm és nem faggat tovább, mert azzal csak egyre kínosabb helyzetbe keverednénk, azt pedig egyikünk sem szeretné.
- Igazán nincs miért. – felelem mosolyogva. Egyáltalán nem bántódtam meg, nem érzem magam sértve, vagy ehhez hasonlók, csupán nekem ez így nem megy. Az egész felettébb furább jönne ki, hogy egy szinte ismeretlen férfival beszélnénk a magánéletünkről… nem, ehhez elég belsőséges kapcsolat szükséges, ami jelenleg nincs meg… egyáltalán nincs.
- Amennyiben lesz rá lehetőségem, okvetlen elmegyek- nincs ellenemre egy kis összejövetel, ahol ismerkedhetnek az emberek, sosem volt, csupán fenntartásaim. igen, a megjelenésem másokat feszéjez, egyeseket csak kíváncsivá tesz és alig telik el egy rövid idő, máris én vagyok a középpontban. Akkor következnek csak a kellemetlen kérdések, hogy mi történt a szememmel, hogyan, hol. Számomra ez a legrosszabb téma, ami előkerülhet. Nem feltétlen azért, mert nem szeretek róla beszélni, hanem mert nincs róla emlékem, sem az eset előtti dolgokról és ez akaratlanul is lelomboz, rendkívül kedélyromboló. Bár eme világ, merőben más…
A helyzet tisztázódott, igaz, egyáltalán nem volt szükség ilyesmire, hiszen nem történt konfliktus. A párbajfelkérés megérkezik és én el is fogadom. Tanulva a korábbi párbajomból, amit Hinari-sannal vívtam, egész életes harcra megyek. A lány egy minimálisan zokon vette tétlenségem, emellett nemtetszését is kinyilvánította természetesen szolidan. Most nem szeretnék ahhoz hasonló szituációt.
Tehát elfogadom a kihívást egy laza gombnyomással, majd felkészülünk. sokat nem tudok ellenfelemről, csupán annyit, amennyit mindenki, aki nincs vele közelebbi kapcsolatban. Ő a legerősebb harcos, így a sebzése valószínűleg a legnagyobb a játékban a playerek között. ráadásul nála van a kaszt legendás fegyvere is, miről egyáltalán nincsenek információim.
3, 2, 1 és Indul. Kihívóm nem fogja vissza magát, egyből felém rohan, és már lendíti is a fegyverét. Mivel képtelen vagyok a lehetetlen megvalósítására, meg sem próbálok félreugrani, kitérni. Esélytelen, és akkor már nem is fárasztom magam ilyen apróságokkal. Helyette olyannal próbálkozom, amivel eddig soha sem, melyet csupán nemrég fejlesztettem ki gondolatban, arra az esetre, ha megtámadna egy nálam jóval erősebb mob vagy Player.
Minden az időzítésen múlik, csupán ezen az apró dolgon. Bal lábammal hátralépek és kitámasztok, pajzsom két kézben fogom, míg fegyverem továbbra is az övemen pihen, jelenleg nincs rá szükségem.
Miközben lendül a fegyvere és az egyensúlya a legtörékenyebb, előre mozdulok, karjaimat előretolom bennük a pajzzsal. A találatot nem tudom kivédeni, nem is áll szándékomban. A lökés pillanatában megpróbálom egyik lábát akasztani, hogy hátraessen. Csupán annyi előnyöm van, hogy felesleges másra figyelnem, sem rá, sem a fegyverére, mert a találat az biztos, ezért koncentrálhatok másra is. A sebzés lehengerlő, a páncélom kimondottan jónak mondható, mégis.. már semmi sincs belőle...
Akár sikerül, akár nem, a művelet után nem támadok, hisz felesleges, viszont most már a kardomért nyúlok.

HP

Jin vs Anatole Anat_vs_ujin_www.kepfeltoltes.hu_

by **Anatole Saito** Vas. Nov. 24 2013, 21:36

Őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy a szeméről kérdezzem. Annyiszor találkoztunk már, hogy szinte fel sem tűnik, meg különben sem lenne illendő kérdezni róla. Az viszont sokkal jobban zavar, hogy bár valóban egyre gyakrabban futunk össze, hisz a frontharcosok kihagyhatatlan tagjává vált a lovag, mégsem tudok róla gyakorlatilag semmit. De ismertségünk hiányosságait nem ez alkalommal fogjuk updatelni, most a harcnak jött el az ideje, hiszen mégiscsak evégett vagyunk jelen. Szavaira egy apró mosollyal bólintok, majd elküldöm a párbajra hívást. A visszajelzés szerint egész életest választott, ami okán csöppet sem vagyok meglepve, elvégre egy tanknak a sok hp-ja a legnagyobb előnye. Vétek lenne ezt nem kihasználnia.
Ez esetben akkor viszont nekem is a maximumot kell nyújtanom, s nem maradhat kihasználatlanul a legendás fegyverem extra skillje sem. A Falánk által okozott sebek minden egyes betalált ütés után minden egyes körben vonják majd tőle a drága hp-t, akkor is, ha én magam nem tudok újra betalálni. JK-k ellen nem szokásom ezt használni, kivéve, ha ilyen fontos tétmeccsről van szó. S bármilyen jól is elcseveghetnénk még itt, továbbra is tartok a fiútól. Nem tudom mire képes igazán és továbbra is aggaszt a rengeteg életpontja. Csak tudnám ilyenkor miért nem költözik belém a ripacskodó énem magabiztossága is. Tudod Anatole, aki nem hisz a győzelemben, az sosem győzhet.
Mire lejár az idő, harcra készen feszítek, minden felszerelésemet magamra öltve. A Falánkból csöpögő vércseppek miatt ezúttal feleslegesnek érzem a magyarázkodást. Láthatta már jó párszor a kezemben a bossokkon, ugyanúgy nem lehet számára már megbotránkoztató vagy feltűnő, mint számomra sem az ő testi hiányossága. Bár meglep, hogy eddig még senki sem tett megjegyzést a hozzám csöppet sem illő, groteszk fegyver miatt. Sikerült volna ennyire megzaboláznom Falánkfiút? Igaz a legendást nem lengi körül düh aura úgy, mint Baran pörölyét, s bár lényegesen nehezebb fegyver, mégis könnyebb a forgatása.
3, 2, 1, s már robogok is felé! Furcsamód meg sem próbál félreugrani. Ennyire magabiztos lenne, ennyire bízik a pontjaiban, ennyire vakmerő, bolond, vagy egyszerűen csak pimasz? Páncélját egyetlen ütésből sikerül leszednem, jelzi ezt a parányi életsávcsökkenése. Ez jó jel, bár még mindig nincs lényegi információm a hp-ja körülbelüli mennyiségéről. Sajnos viszont úgy tűnik hogy túlagyalom, na meg túlizgulom a szituációt, ugyanis egy olyan figyelmetlenségi hibát vétek, amit amatőr SAO-s korom óta egyszer sem. Egy dolog, hogy ping-pong labdaként pattanok vissza a pajzsáról, hisz az erő-ellenerő hatása lép érvénybe, amire valahol azért számítottam is. Aztán mikor kellően instabil vagyok, sikerül beakasztania az egyik lábát az enyémhez, melynek következtében úgy vágódok hanyatt, hogy épp csak ki tudok támaszkodni szabadabb jobb kezemmel. A valóságban most tuti szilánkosra törtem volna a csuklómat vagy az alkarcsontomat, de azért még a fájdalommentes világban is kellemetlen a földre érkezés. Leginkább az egomnak kellemetlen. Ezután nem támad rögtön rám, kardjáért nyúl viszont. Nem hiszem, hogy földön lévő emberre támadna lovag létére, mindenesetre ideje minél előbb feltápászkodnom.
Azzal a kellemetlenkedő Tachi gyerek óta tudom, hogy a lovagokkal szembeni harc kulcsfontosságú kérdése, hogy miként tudom kiiktatni a pajzsot, de egyelőre nem sikerült rájönnöm a megoldásra. Na de most itt a kiváló alkalom, hogy ezt kitalálhassam, s ami azt illeti támad is egy ötletem ebből a kényelmetlen, vert helyzetből, amiben prímán ki tudnám használni a fegyverem pöröly alakját. Nem közvetlenül az életpontjának csökkentése ezúttal a célom, hanem az, hogy a pajzsát a lehető legmesszebbre repítsem. Akrobatikámat aktiválva, ha már úgyis a földre kerültem, akkor azon gördülök egy fordulatot - bukfencet túl hatásvadásznak és időigényesnek érzem ebben a helyzetben - úgy, hogy talpra kerüljek, plusz ezzel minél inkább közel kívánok kerülni hozzá a lehető legkevesebb idő alatt. Ha már megfelelő távolságba tudok kerülni hozzá, akkor magam alá húzott lábaimat rugóként használva kilövöm magam és pörölyömet lendítve, minden lendületemet beleadva, alulról jövő ütéssel célzom a közelebbi lába térdhajlatát, abban bízva, hogy odakapja majd a pajzsát. Akárhogy is lesz, valódi célom az, hogy próbáljam kiütni a lovag kezéből a pajzsát.

150 hp 35 páncél
56-os sebzés

by **Tetsuko Jin** Szomb. Nov. 30 2013, 18:50

Ahogy a felkészülési idő lejár, ellenfelem támad és be is talál. Nem lepődöm meg, hiszen ez már kőbe van vésve, ahogyan a győztes is. A győztes kilétét egyedül Anatole-san nem tudja, vagy csak nincs róla tudomásom. Mindenesetre bőszen támad, nem úgy, mint akinek a fogát húzzák, így biztosra veszem, hogy van még benne küzdőszellem, ami csak jót jelent.
A támadás eltalál, de most nem követhetem el ugyan azt a hibát, mit Hinari-sannál. Ezért egy apróbb taktikával próbálkozom, melynek nincs sok jelentősége, ám annak az illúzióját kelti egy rövid időre, hogy nem vagyok tehetetlen ellene. ezt fontosnak tartom, mert az egyoldalú párbajok nem élvezetesek, mármint miután kiderül, hogy valójában egyoldalú az a bizonyos párbaj, mint ez is. Ennek a taktikának a lényege csupán annyi lenne, hogy elmenekülhessek, ha megtámadna egy nálam jóval erőseb Player, esetleg mob. Míg támadóm a földön fekszik futhatnék, vagy elővehetném teleport kristályom és mire újra két lábbal a földön áll, már csak hűlt helyemet találná.
Jelen esetben nem ez a célom, ezért csak hátrálok, mikor Anatole-san nagyot puffan a földön. bár kardom már kezemben pihen, nem fordítom azt ellene. Felesleges lenne. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a földön fekve is kivédené a támadásom, ráadásul módfelett egyszerűen. Szimpla, normális támadásokkal nem megyek ellene semmire sem, és azt sem akarom, hogy „titkomra” idő előtt fény derüljön, ám minden bizonnyal ezt nem húzhatom olyan sokáig, mint szeretném. Ahogy reméltem, Anatole-san sebzése félelmetes, nem sok csapást bírok már ki belőle, így nem lesz ez túl hosszú párbaj. Az én hp-m sem végtelen, főleg nem az ő sebzéséhez mérten. Nemhogy soknak, még átlagosnak sem mondanám a ezt a mennyiséget a több mint 50-es sebzés ellen.
Kihívóm nem tétlenkedik, odébb gurul egy teljes fordulatot, és már talpon is van. Minden bizonnyal rendelkezik az akrobatika nevű jártasság legalább elő szintjével, ami nem meglepő, tekintve, hogy a rangsorban is az élen áll.
Nem kell professzornak lennem ahhoz, hogy rájöjjek akár a tekintetéből, akár a mozgásából, hogy máris újabb támadásra szánta el magát, ami elől természetesen nem menekülhetek. Nem is tervezem, csupán a pillanat és a körülmények dönthetik el, hogy mit tudok kihozni az újabb támadásából. Akkor hát, jöjjön, aminek jönnie kell.
A támadás ezúttal nem felsőtestre jön, hanem a lábaim felé, pontosabban a bal térdhajlatom irányába. Meg sem próbálom kivédeni, azzal sem érnék el semmit, helyette egy újabb mozdulatot vetek be, melyet még ki sem próbáltam, ebben a pillanatban formálódott meg a fejemben. Ahelyett, hogy pajzsommal tartanék ellent eme elsöprő erőnek, ugrok egyet. Talán úgy tűnhet, hogy át akarom ugrani a közelgő fegyvert, de erről szó sincs, csupán talpaim akarom felemelni a földről, hogy a súrlódási erő egyáltalán ne érvényesüljön.
A pöröly közelít és el is talál a vádlimnál, a HP-m fogyatkozik rendesen, de van még belőle egy kevés.
Tehát az ütés csapás ereje akkora, hogy megpördít a vízszintes tengelyem körül, legalább egyszer, mivel a levegőben kapott el. Rettentően fura érzés, ezelőtt sosem szaltóztam még, és valószínűleg ebből sem az lesz. Mikor lábaim az ég felé néznek, fejem pedig Anatole-san mellkasa felé tart, kiteszem a pajzsot tartó kezem, hogy a lendület és a saját erőmmel mérjek rá egy csapást a fejére a pajzsommal. Hála a pehelykönnyű testemnek és az erőteljes csapásnak, mely képes megpörgetni azt.
A sikertől függetlenül hasra érkezem, mivel a levegőben tehetetlen vagyok. Ez borzasztóan fájt volna az eredeti világban és valószínűleg soha többé nem tudnék lábra állni. Minő szerencse, hogy ez Aincrad, ahol megengedhetek magamnak ehhez hasonló, abszurd taktikákat is. A földet érés után próbálok elgurulni és talpra állni, az újabb támadást meg igyekszem megzavarni. A pajzsomról visszaverődő napfényt próbálom Anatole-san szemeihez irányítani…

HP

by **Anatole Saito** Pént. Dec. 13 2013, 19:00

Kezdem úgy érezni, hogy jól megszívattam magam ezzel a párbajjal. Anno megfogadtam, hogy két kaszt játékosaival nem fogok párbajozni: az idomárokkal és a lovagokkal. A petszelidítők ellen morális okokból nem állok ki, hiszen bármennyire is adathalmazok a kezes mobok, képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, hogy állatkínzásnak tartom az ütlegelésüket. Érdekes módon ha vörös indikátoros mobok ellen kell vonulnom, ez a fenntartásom megszűnik létezni. Valahogy úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy a petek kiforrottabb személyiséggel bírnak, ezért is feszélyez a támadásuk, arról nem is beszélve, hogy hűséges társaik a gazdáiknak. Én sem viselném jól, ha valaki kitépné a kezemből Falánkot és válogatott merényleteket követne el ellene azzal a céllal, hogy megsemmisítse. Nem pszichikai hadviselést akarok mások ellen viselni egy párbaj során. Viszont minél többet szörfölök bossok és egyéb mobok emlékeiben, annál inkább rá kell jöjjek, hogy bizony az ellenségeinknek is egészen kiforrott történeteik vannak, néha már-már eljutok arra a szintre, hogy megsajnálom őket, miután az ő szemszögükből élem át a megpróbáltatásaikat.
Elkalandoztam. S hogy mi a helyzet a lovagokkal? Ez már nem morális kérdés. Ez egyszerű gyengeség a részemről. Bármennyire is nehezemre esik beismerni, Tachi amennyire idegesítő egy alak, legalább annyira jól használta ki ellenem kasztjának specifikus eszközét, vagyis a pajzsát. És az a nagy helyzet, hogy Jin sem bizonyul kevésbé leleményes ellenfélnek. Az ember olyasvalakik ellen nem szívesen áll ki, akik ellen nem remél győzelmet. Így vagyok én a lovagokkal. Olyan rossz élményt hagyott bennem az a bizonyos sikátoros párbaj, hogy azóta is a lovagok a mumusaim, legalább is a küzdőtéren. Így hát nem titkolt szándékom volt, hogy Jinnel szemben oldjam magamban azt a kéretlen feszültséget és tartózkodást, amit a pajzshordozókkal szemben tanúsítok. Egyelőre egész jól alakul ez a párbaj, legalább is ahogy a magam, majd Jin életsávjára pillantok, nos lényeges különbség van, ami megnyugtató. Ugyanakkor ez a küzdelem még koránt sincs lefutva, úgy hiszem tartogat még egyet s mást a fiú a tarsolyában.
A gyorsaságommal viszont képtelen felvenni a versenyt, s végeredményében maga az elterelő hadművelet is már olyan jól sikerül, hogy nem tud időben kitérni előle és még a levegőben megcsípem a térdhajlatát, de úgy, hogy azt még én sem reméltem. Ennyivel erősebb lennék nála? aló igaz, a bossok elleni harcokhoz vagyok szokva és nekik meg sem szokott kottyanni az 50 feletti sebzésem, szikáran állják, ha püfölöm őket. Egy JK-val szemben azonban úgy tűnik ilyen látványosan mutatkozik meg az erőfölény. De mi...
Úgy száguldott az arcomba a pajzs, hogy fel sem tudtam fogni ésszel, hogy miként kaphattam be egy ilyen megalázó ütést. Nem azért megalázó, mert orvul támadt volna rám az ellenfél, hanem azért megalázó, mert egy ilyen látványos ellentámadást ki kellett volna szúrnom. Ehelyett önelégülten már léptem is volna a fiú után, hogy újabb ütést mérve rá, földbe döngölhessem. Ezzel viszont csak azt értem el, hogy menthetetlenül belesétáltam a lendülő pajzsába. Gratulálok Anatole! Már megint az a fránya pajzs...
Szépen padlót fogok én is, csak Jinnel ellentétben én hanyatt vágódom. Ingerülten pattanok fel rögvest, nehogy már bárki is azt lássa, hogy a földön hentergek. Újabb támadást azonban nem kezdeményezek, már csak azért sem, mert valami veszettül villog a szemembe. Szabad kezemmel vetek árnyékot szemeimnek, így tudom felfedezni, hogy ez is Jin egy újabb trükkje. Ezúttal azonban nem én fogok támadást kezdeményezni, kicsit inkább szusszanok, meg különben se legyen egyoldalú a harc. Eddig mindig a saját támadásaimat fordította ellenem, nem adok neki újabb lehetőséget. Inkább szavakkal próbálom felhergelni, hogy támadjon meg, bár amilyen birka türelmű, lehet felesleges minden próbálkozásom. - Meg kell hagyni, kiválóan védekezel... - rázom le közben ruhámról a port - Az ellentámadások mestere vagy... De azt még nem bizonyítottad előttem, hogy az önálló támadásokban is megállod-e a helyed. Mutass valamit úgy, hogy nem a pajzsod mögé bújsz, lovag! - Kaján vigyor jelenik meg arcomon, talán ez majd felpaprikázza.

by **Tetsuko Jin** Szer. Dec. 25 2013, 12:27

A párbaj a lehető legmegfelelőbb irányba halad, pont, ahogy azt korábban elterveztem. Igaz, ez, csupán egy próba a nemrégiben kitalált mozdulataim próbája, bár java most inkább improvizáció. Nem kis erőfeszítésembe telik a gyakorlatba átültetni kreálmányaimat, főleg a hiányos fizikai stattok miatt, melyek alaposan megnehezítik a kivitelezést. Elképzelhető, hogy a későbbiekben szükségem lesz majd az akrobatika nevű jártasságra. Az nagyban megkönnyítené a dolgom és esetenként finomabban landolhatnék, ami megnövelné az ebből kialakuló lehetőségeim számát. Nagyban megkönnyítené a dolgom.
A mostani mozdulatot is a kialakult helyzet szüli, egyáltalán nem terveztem hasonlót, képtelen vagyok a gondolatolvasásra, és a jelekben sem tudok ilyen maga szinten olvasni. Erre még nem vagyok képes. Mindenesetre, amit akarok, azt elérem és Anatole-san összeütközik a pajzsommal, aminek következtében mind a ketten a földön kötünk ki. Nem pihenünk, arra nincs szükség, helyette felpattanunk. Én magam tartok egy kis távolságot, ahogyan eddig is, de nem várt esemény történik újfent. Az eddigi stratégiám most nem használhatom, mert Anatole-san nem hajlandó támadni, engem próbál meg ösztökélni arra, hogy ne csak bujkáljak a pajzsom mögött, hanem támadjak is.
- Köszönöm! – a dicséretet illik megköszönni… nem éreztem szarkazmust a mondandója első felében, így semmi akadályát nem láttam.
- Ennek a kasztnak az előnye védekezés közben mutatkozik csak meg. Mindezek mellett nekem sem erősségem a támadás, de amennyiben ragaszkodsz hozzá… - A támadóerőmmel nem sokra megyek, mert lényegében nekem olyan nincs. Felesleges lenne hadonásznom a kardommal, kivédené rendkívül könnyedén. Sok lehetőségem nincs, de azért megpróbálok trükközni. A lovagi kardom megpörgetem párszor és a képességemhez nyúlok. Azt már tudom egy ideje, hogy Anatole-san képességei nem használhatóak harcban, azonban most nem is ez a célom, a képesség másodlagos, most a fegyver a lényeg. A kardom szép lassan felveszi annak a vérző pörölynek az alakját. Tökéletes másolat, és ezt képes vagyok egy kézzel forgatni. Szokatlan számomra eme hosszú fegyver, még ha a súlya nem is változott…. nincs mit tenni….. Pajzsom magam elé engedem, a pörölyt a hátam mögé és megindulok, egyenesen Anatole-san felé. A célom nem a frontális támadás, mikor közel érek hozzá, a pajzsom elhajítom felé, próbálom olyan szögben, hogy a lehető legjobban zavarja a látómezejét, abból kitakarva engem. Ha célom elérem, abban a pillanatban kissé odébb lépek, hogy ne belé, hanem mellette futhassak el és a pörölyömmel igyekszem térdhajlaton vágni….

HP

by **Anatole Saito** Csüt. Jan. 16 2014, 15:04

Teljesen megzavar és kizökkent azzal, hogy Falánk alakját veszi fel a fegyverem. Egy pillanatra odakapom a tekintetemet a pörölyömhöz, hogy valóban az van- még mindig a kezemben. Lenyűgöző, ugyanakkor rendkívül zavaró, hogy az én legendás fegyverem van a kezében. Semmi pénzért nem adnám ki a kezemből, az pedig, hogy elsőre ilyen könnyedén forgatja egy kézzel, az már kezdi sérteni is az egómat. Ez csak egy kópia lehet, nekem még súlyemeléssel is napokig kellett forgatnom, hogy hozzászokjak a súlyához és skilljeihez. Amíg ilyen badarságokkal vagyok elfoglalva, dekoncentráltá válok és be is talál egy ütése, miután kitérek a felém dobott pajzs elől. A következő elől már el tudok menekülni és tartom is a tisztes távolságot. Alap helyzetben át kellene látnom egy ilyen trükkön, de én képtelen vagyok levenni a szememet a pörölyről. Falánkfiú egy van és utánozhatatlan >.< Miért hagyom, hogy ez ennyire idegesítsen? Ennyire rabjává váltam már én is a saját legendásomnak?
Most gondoltam csak bele igazán, hogy jó ideje nem is fektettem már hangsúlyt a védekezésre. Vakmerően rohanok bele az ismeretlennek, olyan rizikókat vállalok, amiket már nem enged meg magának. Félelemből, anyagi megfontoltságból - hiszen a burok, kristályok és potik drága dolgok - vagy éppen csak józan megfontolásból. Mióta elnyertem azt a Luxus burkot, még inkább fejjel rohanok a falnak, s általában a barátaimat ki is tudom akasztani ezzel. Hehe, majd megszokják. Viszont azt el kell ismernem, a védekezésre sokkal jobban oda kell figyelnem. Tréningeznem kell többet és rengeteget kell pakolnom fegyverkezelésre is.
Ám úgy tűnik, nem a mai nap jött el az alkalom arra, hogy legyőzzem a lovag fóbiámat. Már az imént is azért kértem arra, hogy ezúttal ő támadjon, hogy ne tudjon kibabrálni velem és újra ellenem fordítani a saját támadásomat. Ha másra nem is, egyre biztosan jó volt ez a párbaj, mégpedig arra, hogy ezeket a leleményes technikákat és fortélyokat megtaníthassam a pajzshordozó céhtársaimnak is. Meg akár a többiek is meríthetnek belőle ihletet, bevallom, még én magam is tanultam újakat, bár nem szégyen ezt bevallani előtte sem.
- Megleptél, s őszintén mondom neked, hogy emberemre akadtam a személyedben. Jó harcos vagy, sokkal jobb, mint amennyire beszédes, hehe. - Most már önfeledtebben nevetgélek, eddigi görcsös testtartásomból is kiengedek. Lenyitom a menümet és a párbaj véget vetése mellett döntök. - Ezúttal megajánlok neked egy győzelmet. Még edzenem kell, bár inkább fejben. Ha most legyőznélek, azt nem érezném dicsőségnek, ha viszont te győznél le, az csorbítaná az önbecsülésem. Sehogy sem érezném úgy, hogy jól jöttem ki a dologból. Ezért ha elfogadod, egyezzünk ki most egy döntetlenben. Ha úgy érzed, ez nem fair, akkor pedig elismerem a vereségem, hiszen én vetek véget a párbajnak, tehát gyakorlatilag én adom fel.
Akárhogy is dönt, én bizony ráklikkelek a menüpontra, tehát elméletileg megszűnik köztünk a párbaj szituáció. Nem hiszem, hogy erősködne a folytatásban, bár ha mégis így lesz, kénytelen leszek elfogadni a párbajra hívását. Megsérteni semmiképpen nem szeretném. Ha harcolunk tovább, akkor marad rajtam a felszerelés, ha nem, akkor viszont jólesik majd megszabadulni tőle. Nem szeretek városon belül páncélt viselni, nem érzem elég otthonosnak, inkább túlzottan hivalkodónak, akármennyire is jól áll. Ha úgy dönt, hogy ennyi elég volt neki is mára, akkor tisztelettudó meghajlással köszönöm meg neki a küzdelmet és kézfogással búcsúzom. Egyszer majdcsak eljön az a nap, amikor legyőzök mindenkit, beleértve a mumusaimat és... lényegében saját magamat is fejben.

by **Tetsuko Jin** Szomb. Feb. 08 2014, 22:06

Pont, ahogy számítottam. Az a fegyver nem hétköznapi, ezt bizonyítja a belőle szivárgó vér és a nem mindennapi ereje. Anatole-san meglepettségét nem tudja palástolni, miután lemásolom képességével együtt fegyvere alakját is. Ez csupán egy apró trükk, mellyel megzavarom ellenfeleim, így alkalmam nyílik pár új lehetőség kihasználására.
Ennek köszönhetően támadásom félig-meddig sikerként könyvelhető el. A támadás nem az erősségem, így számomra ez a legtöbb, amit elérhetek, ezt is csupán apróbb trükkökkel, megtévesztésekkel. A támadás nem nekem való, ez az egy biztos a részemről. HP-m állását jelző csíkra pillantok. Alaposan megfogyatkozott már a harc kezdete óta és mindezt pár ütéssel érte csak el. Nem vitás, hogy melyikünk kerül ki győztesen, a végén, azonban ez engem a legkevésbé sem érdekel. A meghívás miatt jöttem el, csak és kizárólag amiatt. Módfelett távol áll tőlem a párbaj kihívás… Sem kedvem, sem tehetségem nincs a játékos táraim ellen folytatott harcokhoz.
- Köszönöm – válaszolok egyből a dicséretre.
- Harc közben igyekszem hanyagolni a zavaró tényezőket, többek között a társalgást is. Könnyen hiba csúszhat a számításaimba, ha nem koncentrálok eléggé. Ha nem egy párbajról lenne szó, bizonyára jobb társaság lennék, így azonban…. – nem szükséges befejeznem a mondatot, hisz nyilvánvaló a vége. Helyette kíváncsian hallgatom Anatole-san mondanivalóját. Bevallom meglep a dolog. Ritkán hallani olyan esetekről, hogy valaki a győzelem kapujában van, mégis meghátrál. Nem vártam efféle fordulatot, egyáltalán nem. szavaival nem értek egyet, mégsem szólalok meg. Hallgatásom oka egyszerű: én magam sem kívánok tovább harcolni, ha ezzel nem hozom kellemetlen helyzetbe a kihívómat. Az ő döntése, az ő ötlete, így a magam részéről mosom kezeimet, én nem adtam fel. Lényegében: nincs kifogásom a döntetlen ellen, jobb eredmény, mint ami valóban járt volna nekem…
- Ha ez a kívánságod, ám legyen…. – egyezek ele végül, így párbajunk, harcunk véget ér…

//A Trade Master nálam is aktív :pirat: //

by **Cardinal** Hétf. Feb. 10 2014, 00:59

Ossu!

Innen látszik, hogy kevés reagból is lehet teljes értékű párbajt írni kellően tartalmas posztokkal, és bár a vége kurta lett, ez nem csorbít rajta. Lezárom a küzdőteret, jutalmatok 50 xp és 160 arany, plusz további 260 arany Anatnak és 130 arany Jinnek a Trade Masternek hála.

by Ajánlott tartalom

Jin vs Anatole

Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole

Re: Jin vs Anatole