Kusumi Ayani vs Tatsuki Ranmaru

A lopakodásomat használtam, hogy megközelítsem őket. Hamarabb a helyszínen voltam, mint amikorra a meghívás szólt, így fel tudtam mérni, hogy hol is fogunk megküzdeni. Nem volt stílusom a lombok között várakozás – erre hamar rájöttem, így inkább körbeszaglásztam a környéken, hátha találok néhány mobot magamnak, amelyek fél fogamra elegek. Lemozgattam elmacskásodott tagjaimat, és kitakarítottam a környéket. Random lények ne zavarhassák meg a közeledésünket. A kezembe cigi papírja tekeredett. Nem vettem észre, hogy mikor, de ellenőriztem, és bizony volt benne anyag is. Hamarosan a számban füstölgött. Észlelésem nem volt kihatással saját magamra: fogalmam sincs, hogy mikor került a számba, de hamarosan elnyomtam. Élveztem, hogy nem kell a szagokkal bajlódnom, hiszen ez az Aincrad. Itt senki sem lehet büdös. Már kikerestem volna a szélirányt, hogy jó oldalról közelítsek, de amikor eszembe jutott, hogy erre semmi szükség, kicsit felengedtem.
– Bumm! – Az erdőben voltunk, nem volt túl sok zajforrás körülöttünk. Nem voltam biztos benne, hogy nem fog észrevenni a lány, amikor próbálom levadászni őket, de biztossá akartam tenni, hogy tud rólam. Éppen ezért így jeleztem neki, hogy itt vagyok.
– Távolsági harcos vagyok. Ez máris elég jelentős mennyiségű sebzés lenne neked vagy a petednek – jegyeztem meg, középső ujjammal feljebb tolva a szemüvegem. Azt hiszem, mosolyogtam, és megálltam a fáktól nem túl messze, minitisztásunk szélén. Hiszen, mint mondtam, mégiscsak távolsági harcos lennék. Nincs kedvem közel menni hozzájuk. Bőven elég nekem ez a néhány méter is, ami elválasztott minket egymástól. Hiszen itt nem kell lekezelni, elég a meghajlásos fejbiccentés is, ráadásul küzdőtérről volt szó, és nem traccspartiról. – Kezdhetjük? – vettem kezembe Artemist.

Elnézve a petjét és őt magát, azon járt az eszem, hogy később hogyan fogja mindezt megvalósítani? Úgy értem, hogy a stratégiai megbeszélést. Hiszen nyilván a pet nőni fog majd, ahogy Hisame sem dérgyík már, akinek seggén ott a tojáshéj, tehát Tűzrózsa is termetesebb lángpaci lesz. – Nem gondolkodtál néhány új néven neki? – tapostam el a szál cigimet. – Lángcsipke? Gyehennaliliom? – ajánlottam fel neki még néhány becézést.
Nem először küzdök idomár ellen, egyből valószínűsítettem, hogy nem fognak együtt maradni. Az túl olcsó trükk lett volna, igaz? Helyette én döntöttem úgy, hogy meglepem őket, és bizony szemberohantam Ayanival. Az idomár mindig az, akinek bár rettentően sok élete van, cserébe nagyon keveset sebez. Nekem ez a kombó tökéletesen megtette. Az utolsó pillanatban tervezem csak aktiválni az akrobatikám, hogy el is tudjak lendülni a lány mellett. És közben Artemis? Ő sem pihen a kezemben. Dugig vagyok trükkökkel, és Yaninak szinte mind meg akarom mutatni: a yaganom és fókuszaim lehetővé teszik, hogy olyan helyre figyeljek, ahová nem nézek, így abban a pillanatban, hogy Artemis fénynyilat generál, már fordítom is a petje felé. Hátha nem számít arra, hogy mégis őt éri találat, ha már egyszer elvileg nem vele foglalkozom. Fegyverem jelenti a harmadik trükköt: nincs szükségem tegezre, íjam helyettem is folyamatosan tölti magát, jelentősen csökkentve ez által a reakcióidőmet.
– Nem volt szükségetek rám, feleslegesnek éreztem magam. Ezért leléptem. Ilyen egyszerű az egész – magyaráztam. – Mondd, hogy nincs igazam. – Olyan lazán eldumáltam ezzel a lánnyal, mintha csak valami old bro’-val beszéltük volna meg a következő bossgyakásos taktikákat chaten. Jó volt.

Egy sértést vágtak a fejemhez. Nem tudtam lenyelni, megakadt a torkomon, szúrta az Ádám-csutkámat. Természetesen sikeres volt minden trükköm kivitelezése. Artemis a szokott könnyedségével és eleganciájával dolgozott a kezem alá, Ayani és a petje sem tudott elég gyorsan reagálni ahhoz, hogy a pónit megvédjék, akinek így rohamosan megcsappant az élete. Az arányokat egyik fókuszommal lekövetve azt kell mondanom, hogy két lövés, és nyertem a párbajt. Azt mondanám, hogy mindez akkor sima liba, de igazság szerint émelygés fog el az ilyen slampos és pongyola megfogalmazásoktól.
Főleg, hogy állításom igazságtartalma is hamarosan kétséges lett, hiszen kiszúrtam, hogy Ayani akciója nyomán valami történik… Egyelőre nem láttam, milyen folyamat indult el, de erőteljes rohamozásukból azt a következtetést vontam le, hogy talán sebzésüket erősítő specet aktiváltak.
Kitérésen és távolodáson gondolkoztam, kihasználva azt, hogy hajszányival bár, de gyorsabbnak éreztem a saját lépteim az övüknél. Viszont utol ért egy ilyen komoly csapásuk, és fejbe kólintott a sértés, amit Ayani eszelt ki.
– Hogyan?! – háborodtam fel, és abban a pillanatban behúztam a kéziféket. Íjász vagyok, így bár nem egyszer használtam, ami most következik, az egyszerű pszichológia. Remélem, hogy a lány nem gondolkozik olyan gyorsan, és bekapcsolnak még a való világból áthozott motorikus reflexek, úgy sokkal hatásosabb az egész. Gyorsaságomat használva egyetlen pillanat alatt fordultam sarkon, hogy üldözöttből üldöző legyek, és szembelendülve Ayanival hatalmas jobb horgot keverhessek le neki. Nyilván minden más találat is elér így engem, de megkönnyebbülve könyvelem el, hogy védelmem és életem pontjai elég jók ahhoz, hogy a 25-ös sebzés még ne csökkentse az életpontjaimat 50% alá, így a harc folytatódhat.
– Ne becsüld alá ezt az Öklöt, amely egyszer még az igazságot szolgálta, és Ítéletet hozott! – Már lendültem is hátra, hogy ne tudjanak körbevenni, meglegyen közöttünk a kellő távolság.

A harc véget ért. Veszítettem. Nem érdekelt. Dühös voltam, és ez most nem olyan érzés volt, amivel az ember nincs tisztában. Amikor még ökölbe zárva is remeg a kezed, és leereszkedik a vörös függöny, olyankor még én is tudom, hogy éppen mi uralkodik el rajtam.
Nem fröcsögtem, mert nem stílusom. Tízig számoltam, szépen, egyesével. Akár birkák is ugrálhattak volna át a kerítésen ennyi erővel. Nem sokat használt.
– Több ember halálát kellett már végignéznem, mint azt te el tudnád képzelni. Sok olyan dolgot láttam, amivel még nem találkoztál. Olyan céhek őrzik a munkásságom, mint a JL. Gondold át még egyszer, minek nevezel, vagy egy sötét éjszakán, itt, az erdő közepén, Fény gyúl majd, és elhozza a halálod. – Nem ragadtam meg a gallérját. Nem szokásom a fizikai kontaktus. Sőt határozottan irtózom tőle. Ebben az esetben hasznosnak tűnt volna, ha felül tudok emelkedni ezen a komplexusomon, de attól féltem, hogy ez szimpla ripacsság, túljátszás lett volna. Éppen ezért elvetettem ennek az eszköznek a használatát.
– Egyébként köszönöm a párbajt! – váltottam hangnemet. Túl voltam hirtelen generálódott dühöm kiélésén, nem volt már így semmi, ami Ayanival való kapcsolatom rongálására motivált volna.
Megpaskoltam az éppenséggel nem lángoló Tűzrózsa oldalát. Egy pet azért mégiscsak egy pet. Jó látni ilyeneket az ember oldalán. Nem mondom, hogy meg tudnám szokni, hogy ezekre kell támaszkodni, de ha őket nem zavarja, részemről áldásom rájuk.
– Szia! – intettem távolodva. Magam mögött hagytam a tisztást, kerestem valami nem túl letargiás, kellemes zöld foltot az ébredező természetben, ott telepedtem le. Hogy mit csinálni? Nagyon jó volt az idő, és mostanában feltűnt egy kis elszíneződés Artemis markolatánál. Csak el lehet tüntetni azt valahogy…