[Nova C1] Tatsuki Ranmaru vs Yurihime

Fellelkesültem, Ranmaru-sama zöld sávja meredeken elindult lefelé. Talán még egy találatra lehetett szükségem, láttam a fényt az alagút végén! Tekintetembe eltökéltség költözött. Sikerülhet! Diadalt arathatok! Láttam a nyilat, láttam a férfiú mozgását, el tudtam kerülni, utol tudtam érni. Úgy éreztem, mindenre képes vagyok, mintha lelkem valamilyen magasabb tudati állapotba került volna. Lassított felvételben tekintettem a világra, miközben újra támadtam, önkívületi állapotban. Átadtam magam a küzdelem örömének, eggyé váltam a fegyveremmel.

57 HP
Második kocka nem számít, mert nem pihentem. Most fogok pihenni, most támadsz kétszer

Nem sikerült bevinnem a csapásom, de egyáltalán nem keserített el. Ebben az átszellemült állapotban nem számított, fűtött az adrenalin. Láttam, láttam a nyilait. Elkerültem az egyiket ismét, elegánsan félretáncoltam előle, de a lábaim nem vittek tovább, mikor jött az újabb vessző. Súrolt, én pedig megtántorodtam egy pillanatra. Légszomjjal küszködtem, de összeszedtem minden erőmet, és megkíséreltem újra utolérni a fürge íjászt. Fáradtságom okán már nem tudtam széles, hirtelen mozdulatokat megtenni, így csak egyszerű szúrásokkal próbálkoztam cselezni és támadni, kijátszani a védelmét, kitalálni, merre fog elmozdulni. Egy, csak egy kell, egy aprócska szúrás. Ez éltetett, ez vitt előre, ahogy szomjaztam a győzelemre. Képes voltam rá, meg szerettem volna mutatni Otou-samának, hogy nem kell csalódnia bennem.

Nem érzékeltem semmit sem a külvilágból, nem létezett a tomboló közönség, a többi küzdőtér és a rajtuk viaskodó riválisok, a madarak csicsergése, sem a hangok, sem az illatok. Csak a naginatám létezett a kezemben és az előttem manőverező fiatalember, Ranmaru-sama. Az íjász, aki oly' nagyszerűen küzdött, fénye elhalványította minden eddigi ellenfelemet akár itt, akár a valódi világban. Olyan erőt mutatott, amilyet eddig más nem. Csodálat. Visszhangzott a fejemben a szó, melyet leolvastam ajkairól, és én is éreztem. Csodáltam őt, és magát a küzdelmünket is.
- Hyaa! - kiáltottam fel, a bennem tomboló feszültséget szabadjára engedve, miközben rendületlenül üldöztem a szemüveges fiatalembert. Szinte előredobtam magam, karomat pedig kinyújtottam, hogy elérhessem Őt. Nem a kezemmel. A pengémmel.

3 HP-m maradt ^.^