Re: Bianka Néni Növényháza

by **Anatole Saito** Vas. Szept. 21 2014, 02:33

- Örvendek Asato! - A felé nyújtott kézre nem reagál, jól láthatóan zavarban is van, hiszen kétszer is sikerül bemutatkoznia, de legalább abban biztos lehetek, hogy mi a neve, s így könnyebb is azt visszamondanom. Pár másodpercig még tartom a kezemet, de amikor már kezd kínossá válni a szituáció, akkor szemrebbenés nélkül az övé után nyúlok és egy magabiztos, markáns, erős kézfogásban részesítem. Aztán a vele szemben lévő székre mutatok kérdő tekintettel, de mielőtt megvárnám a válaszát, már le is huppanok, miközben elengedem a kezét. Nem vagyok szívbajos, maradjunk annyiban, plusz még rá is érek, főleg most, hogy már tudom a kivezető utat is és a madárházas tipp révén a randi célhelyszíne is megvan. Tulajdonképpen a segítségnyújtásával megteremtette annak a lehetőségét, hogy több időt tudjak fordítani a társaságára. Persze ennek ő nem biztos, hogy örül, viszont izgatottságát látva és hallva, bizonyára büszke az irományára.
- Latin kifejezés, annyit tesz, hogy szabad művészetek. Azért ezt a nevet választottuk az alapításkor, mert szerettünk volna azokat különleges, egyedi személyiségű és képességű embereket egy társaságba tömöríteni, akik nem mellesleg vonzódnak a széphez, a jóhoz és esetleg valamely művészeti ághoz, avagy annak műveléséhez. Van köztünk olyan, aki kiválóan rajzol, mások énekelnek, vagy hangszeren játszanak, jómagam is zenész volnék többek között. Rajongva figyelem a kreatív embereket, s ami azt illeti, történetesen szükségem volna egy szövegíróra is a zenémhez. Nem tudom felkelti-e az érdeklődésedet ilyesmi... - Hagyom kicsit a levegőben lógni a témát, majd arra koncentrálok, hogy kibogozzam a további mondandóját. A fiú visszafogott megjelenése láttán azt hittem, hogy meg sem fog mukkanni a kérdésem hallatán, ehhez képest pozitívan kell csalódnom. Nemhogy kimerítően válaszol a kérdésemre, de még olyan információkat is megtudok, amiket nem szokás egy idegennek kikotyogni. Valamiért megbíznak bennem az emberek. Bár a fejem fölötti kis céhlogó valóban bizonyítja, hogy egy céhnek tagja vagyok, tehát ez valamelyest alátámasztja az általam elmondottakat, ugyanakkor bizonyára akadnának olyanok, akik visszaélnének azokkal az információkkal, amiket a fiú most megosztott velem. Viszont más szempontból nézve rendkívül hízelgő, hogy máris a bizalmába avatott.
- Hogy igazán őszinte legyek... nem, nem teljesen értem, hogy mire gondolsz, szóval kérlek fejtsd ki. És ha nem gond, akkor maradhatunk nyugodtan a tegeződésnél. Szóval... hogy érted azt, hogy nem vagy túl régóta a rendszer tagja? Ismerek olyan játékost, akit hibernált a rendszer és csak hónapokkal a SAO kezdete után tudott csak csatlakozni a szerverre rendesen, de nem gondoltam volna, hogy összefutok valaha még egy ilyen emberrel. - Az őszinte meglepettség valóban kiül az arcomra, de aztán persze az is lehet, hogy túlkombinálom, és csak én értettem félre valamit. Amikor pedig a célját említi előttem, őszintén elmosolyodom.
- Nagyon is kielégítő választ kaptam! Egyrészt megnyugtató a tudat, hogy túl akarod élni a játékot, mert ez talán azt is jelenti, hogy nem akarsz belesüppedni a céltalan itteni vegetálásba. Emellett én is úgy látom, hogy ki kell élveznünk az e világ adta lehetőségeket. Meg kell élni minden napot, s akkor a kinti életünk tekintetében sem lesz elvesztegetett idő az idebenti. Ugyanakkor szabadjon megjegyeznem, hogy tévedsz azt illetőleg, hogy az első szintűek gyávák vagy haszontalanok volnának, illetve hogy nem jutnának sokáig. Szerény meglátásom szerint két lehetőség áll egy első szintű játékos előtt... hmm, nem is, inkább három... szóval egyrészt maradhatnak a Kezdetek városában és vagy csak vegetálnak és megpróbálják tétlenül kivárni a játék végét, vagy pedig a maguk egyszerű módján segíteni a kijutás előrelendítését. A kovácssegédem például két év elteltével is még mindig csak 4. szintű, mégis rengeteget segíti a munkámat, s ezáltal a frontharcosok előrejutását. Sohasem harcol, mégis részben neki köszönhetem azt, hogy én harcolhatok. Magamért, érte, a céhemért, a kijutásért. Visszatérve az egyes szintűekhez... a harmadik lehetőség úgy vélem az, hogy nem elégszenek meg azzal, hogy itt ragadnak, hanem a fejlődés útjára lépnek, hogy igazán megélhessék ezt a világot. Egy erős céh oltalma alatt minden lehetőség adott egy kezdő játékos számára is!

by **Asato** Vas. Szept. 21 2014, 18:03

// Megjegyezném, hogy tegnap este kezdtem el megnézni, hogy pontosan kivel is játszok most együtt. Nem kicsit lepődtem meg, hogy igazából ki is Anatole Saito úr valójában. Ugyanez igaz a céhleírásra is, mert még nem nézegettem őket… xP //

Annyira elterveztem, hogy mit akarok mondani, hogy fel sem fogtam a felém nyújtott kezet, majd az „erőszakosabb” intézkedés után, már inkább figyelmen kívül is hagytam. Mikor bezárult a szám, az övé kezdett el mozogni. Hallottam a szavakat, de teljesen más vártam hirtelen. Majd ahogy szépen lassan megemésztettem a szavak jelentőségét, rögtön beláttam, hogy pontosan ezt kellett tennie. Hiszen ő a Hős, a főszereplő, aki egy véletlen találkozás folyamán bővíti kalandozó kompániáját, hogy minél több különböző erővel rendelkezzen a kis csapata.

Pontosan ezt is kéri tőlem, habár kissé más formában. Talán a sárkány megölése könnyebb is, mint a dalszövegírás. Énekelni ki akartam próbálni, pontosabban a karaoke vonzott igazán, mivel minden „slice of life” mangában legalább egyszer elmennek egy olyanba, de én a kórházban nem túl sok ilyen lehetőséggel élhettem. Még csak felemelnem sem szabadott a hangomat, hiszen zavarta volna a szomszéd szobás betegeket. Mindenesetre a felajánlást hagytam a levegőben lebegni, míg az eltervezett beszédemet végigmondtam.

Mikor elkezdett válaszolni, már tudtam, hogy jól döntöttem, pedig csak az érzéseimet követtem. Legközelebb óvatosabban kell cselekednem, de legalább már tudom, hogy mik a kényes témáim.
Leülök a mellette levő székre mikor visszakérdez a rendszerhibáról, majd bólintok a tegezési ajánlatra. Tényleg, hogy szólítottam eddig? Az angol játékok miatt már hozzászoktam, hogy nem kell figyelni erre… Először szépen végighallgatom a hősies bevezető beszédét, majd valóban elnyeri érdeklődésemet, mikor a három lehetőségről beszél. Ha most azt mondja majd, hogy megfelelő helyeken sok kitartással gyorsabban lehet fejlődni, akkor lekaparom az arcomat… Ahogy végig mondja, úgy ugrálnak bennem az érzések és tudom, hogy az arcomon is meglátszik. Elsőnek egy kis bűnbánat suhan át rajtam. Vegetálhatnak és kivárnak, pont, mint én eddig. Majd utána csalódás halovány grimasza. Igen, tipikus NPC szerepkör, mellyel akár a kórházban is lehetnék. Végül pedig a meglepődés és a kalandvágy pillanata…

– Sok játéknál a beléptető rendszer a túl sok bejelentkezés esetén várólistát állít fel, mint bizonyára jól tudod. Úgy néz ki, hogy sok másik játékossal együttesen én is a várakozók közé kerültem. Pont ezért rendkívül hosszú ideig valami kóma féleségben lehettem… - magyarázom neki a nyilvánvalót, miközben gondolataim teljesen máshol jártak.
Azt mondta, hogy a magasabb szintűek többet láthatnak a világból? Igazából teljesen logikus. Számtalan terület szintfüggő belépést jelent. Hogy én mekkora idióta vagyok. Ösztönösen azt csinálom, amiért elkezdtem megutálni az apámat! Elzárom magamat mindentől, hogy a biztonságom megmaradjon. Miért egy vadidegennek kell felhívnia erre a figyelmemet?

– Viszont a céhe roppant érdekesen hangzik és bölcs szavait öröm hallgatni, ugyanakkor sohasem írtam még dalszövegeket és nem is hiszem, hogy mennének… – a cipőjét nézem közben, mert nem vagyok képes az arcába nézni. Ha én vagyok a virág, akkor ő a nap. Fénye oly éltető, hogy, ha túl sokáig nézem, kiégek teljesen – ha jól sejtem valamiért szeretnéd, ha a céged tagjává válnék. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a lehetőséget és még kevésbé ismerem az itteni céheket. Akkor, ha helyesen látom át a helyzetet, igazán modortalanság lenne úgy elfogadnom, hogy még csak nem is tudom igazán, hova csatlakoznék valójában – elég erőt gyűjtöttem, hogy felnézzek a szemébe és most határozottan mondom ki azt, amit a regényben csak ritkán szoktak; kikérdezem a főhőst a céljairól…
– Mesélnél nekem erről még? A céhedről és a terveidről? Nem hiszem, hogy egy versíró tudna segíteni annyit, mint egy kovácssegéd, de még ha igen is, én nem szándékozom egyszerű kiszolgáló személyzetté válni. Számomra a lehető legrosszabb dolog, ha a szabadságom lekorlátozódik, így bizonyára megérted hezitálásomat – arról nem is beszélve, hogy milyen hirtelen csöppentél bele az én kis nyugodt életembe, Mr. Céhmester úr…

Beszédem befejezésekor egy halk sóhajjal tisztítom meg elmémet, majd hallgatom, ahogy felel nekem és lélekben felkészülök a további meglepő kérdések és válaszok halmazára. Nyugodt elme, bölcs döntés.

Miután leült a székre, egy kényelmesebb testtartást felvéve rákönyökölt az asztalra és így jobb kezével támasztja fejét. Pennáját közben már eltette az inventoryba és a dalszövegírás hallata után a bal lábával halkan - számára teljesen észrevétlenül - valamilyen ritmusos ütembe kezdett...

by **Anatole Saito** Pént. Szept. 26 2014, 01:14

/ Bocsesz a megvárakoztatásért :/ Na és ki is valójában Anatol Saito úr? O.o /

- Várólista... értem. Minden bizonnyal erről lehet szó, hiszen nem te vagy az első, aki ebbe a helyzetbe került. Elsőre elég furának tűnt, hogy miért csak 10.000 fővel indult a játék, ha több példányt is eladtak a vásárlóknak. Ugyanakkor belegondolva, ez Kayaba részéről egy kiváló előrelátó intézkedés volt, hiszen így ugyanúgy a szerverhez tudott láncolni benneteket is és az érkezésetekkel megvan az örök vérfrissítése a világnak. - Ha eltekintünk a morális kérdésektől és attól, hogy KA egy őrült, játéktechnikailag ez egy zseniális fordulat. Persze eszem ágában sincs fennhangon dicsérni az alkotót. Ez a beszélgetés azonban felpezsdít és izgatottságomban ütemesen rugózik a lábam. Az okfejtése azonban meglepettséget vált ki belőlem.
- Csak ne olyan sietősen! Elvégre még csak pár perce találkoztunk és még egyáltalán nem is ismerjük egymást. Bár ez nem jelenti azt, hogy ne járnék nyitott szemmel és ne toboroznék bármikor új tagokat. Kifejtem inkább a dolgokat, ahogy kérted. - Összefonom az ujjaimat és így pihentetem magam előtt a kezeimet az asztalon. Aztán eszembe jut, hogy kellemesebb lenne a "tárgyalás", ha fogyasztanánk valami szomjoltót is, úgyhogy lehívom a menümet, előhívok egy kancsó frissítőt, melynek ízét leginkább a gránátalmaléhez lehetne hasonítani. - Amíg töltök, ezt olvasd át! - És már felé is fordítom a menümet, rajta a céhleírással. Ezután töltök egy-egy pohárba mindkettőnknek és türelmesen kivárom, amíg végigolvassa az irományom. Jobb lábam átvetem a balon, majd kényelmesen hátradőlök kezemben a poharammal.
- Nos, szervezetileg én vagyok az alapító céhvezér és a gyakorlatban is én végzem a legtöbb munkát: Intézem minden tagnak a legkorszerűbb, legkiválóbb felszereléseket, összehangolom az érc és növénylátók szerzeményeit a kristályírónkkal, a potifőzőnkkel és jómagam volnék a páncélkovács. Na és persze rendezem a havi költségvetést. Kereskedő céh vagyunk, tehát fontos eleme a céh életében az "Artes pláza", amely egy egyedülálló komplexum Aincradban, hiszen csak nálunk lehet három mesterség produktumaihoz is hozzájutni. Feltett szándékom, hogy egy jó fegyverkovácsot is kineveljek, hiszen az a piac teljesen pang, egy tier hármas fegyvermester nagy szenzáció lenne. Na de ezek csak a szervezeti dolgok. Emellett büszkén állíthatom, hogy a legtöbb frontharcost mi delegáljuk a frontra, jelenleg hat főt. Ebből sejtheted, hogy rajtunk aztán nem fog múlni, hogy minél előbb hazajuttassuk a játékosaikat a kinti szeretteikhez. - Eddig csak szórakozottan lóbálom a lábamat, időnként hevesen gesztikulálok a pohárral a kezemben, most viszont leteszem mindkét lábam, és előrébb hajolok az asztal fölé.
- Viszont mindez amit elmondtam, csupán kérkedésnek tűnhet. Emögött rengeteg munka, de annál nagyobb szív áll. Mindezt nem tudtuk volna megvalósítani, ha nem lenne meg a tagok között az a családias kapocs, ami jellemez bennünket. Minden tagunk különleges ember, különleges személyiséggel. Mindannyian kis művészlelkek, akik valamivel többek, vagy mondhatnám úgy is, hogy többre hivatottak, mint az átlag. De a céh igazi esszenciája abban rejlik, hogy ezek a nagyszerű emberek miként tudnak együtt alkotni. Talán hallottál az Aincrad Starsról... mi voltunk az egyetlen együttes ott. - Az emlékek felidézése megmosolyogtat. Imádtam azt az időszakot, amikor szinte minden délutánt azzal töltöttünk, hogy felkészültünk a versenyre.
- Nemrég költöztettük fel a céhházat a tizedik szintre a szafari mellé, most az rejti az új kihívásokat. Mesés vidék, ha legközelebb arra jársz, szívesen vendégül látunk. Na de hogy miért is ecseteltem mindezt ilyen hosszadalmasan? Ott folytatom, ahol elkezdtem... Bár szervezetileg én vagyok a céhvezér, a közösség beleegyezése nélkül nem szokásom dönteni semmiben sem. Ismerj meg minket, hogy mi is megismerhessünk téged! S ha Artes kompatibilisnek bizonyulsz, akkor nem fogom megkérdezni, hogy akarsz-e a tagunk lenni, mert már kérdés nélkül is érezni fogod, hogy azzá váltál-e. Joggal kérdezhetnéd most, hogy mégis mi ez az egész, hogy kerül szó ilyesmire egy pár perces ismertség után. Nos, maradjunk annyiban, hogy van ahhoz szimatom, hogy ráakadjak a tehetségekre, a csiszolatlan gyémántokra. Már akkor láttam rajtad, hogy nem vagy egy egyszerű figura, amikor bekanyarodtam azon az ajtón. Azokban az istentelenül aranyló szemeidben látszik, hogy többre vagy hivatott, minthogy itt gubbassz egyedül egy esős napon. - Jó emberismerő vagyok! Mi az hogy? Veszett jó! De erre szükségem is van a szakmában, különben nagyon megütném a bokámat. Ha viszont mégis tévednék, egyetlen érintés elegendő ahhoz, hogy a képességem révén megbizonyosodjak arról, hogy mi nem kóser. - Az viszont érdekelne, hogy mégis mit értesz azon, hogy kiszolgálószemélyzet? O.o De feltehetem másként is az első kérdésem... mi a célod az életeddel?

by **Asato** Pént. Szept. 26 2014, 15:24

/ Semmi gond. Jó dolgokra képes vagyok türelmesen várni.^^ Hát az biztos, hogy nem kiscserkész. Very Happy

/
/ Nyami, Two Steps From The Hell. Tökéletes ízlésre utaló választás. /

Először aggodalom tört rám, ahogy a szemébe nézve kérdőre vontam, de aztán különös érzés lett úrrá rajtam. Ahogy a szemébe néztem ismerős fény vetült onnan vissza rám. A zöld szempár hasonló fénnyel izzik, mint ahogyan én nézhetem rá. Sosem néztem még ennyi ideig más ember szemébe. Általában elfordítják a pillantásukat elég hamar. Minél tovább figyeltem annál több ismerős dolgot vettem észre, ahogy ránéztem. Miközben az Alkotó munkáját dicsérte, feltűnt, hogy egy régi ritmusra mozgott a lábam, majd pillanatokkal később azt is, hogy Saito is ugyanígy tesz. Ismerős fény, ismerős gesztus, lehet, hogy nem is olyan távoli ez a férfi, mint amilyennek tűnik? Hiszen, ha ugyanúgy tesz, mint én, akkor ő is úgy érezhet. Vagyis ő is izgatott ettől a találkozástól.

Oh. Meglepettségét figyelve lehet, hogy nem megfelelően láttam át a helyzetet. Ezek szerint túl sok dolgot képzeltem már megint a dolgok mögé. Ő még csak ismerkedni akart velem, míg én már valami sokkal komolyabban törtem a fejem. Viszont nem tudom meghatározni, hogy mi ez a kellemes érzés, ami átjár, miközben vele beszélek. Hirtelen elővesz egy kancsót és közben megmutatja a céhleírást. Arra kér, hogy olvassam el, én meg persze örömmel eleget teszek ennek a kérésének, miközben kiönt egy-egy pohárba valamiféle italt, majd az egyiket felém nyújtja, én pedig egy halk köszönömmel nyugtázom a kedves gesztust. Miután befejeztem az olvasást, belekortyolok az italba, majd meglepetten veszem tudomásul, hogy fogalmam sincs, mi lehet ez az ital. Érdekes íze van és a színe miatt először azt hittem, hogy valamiféle tea lesz. Az biztos, hogy valamiféle gyümölcslé, de nem tudnám megmondani, hogy micsoda. Mindenesetre finom és ez a lényeg. Egy pillanatra kissé értetlenkedve nézek Saito felé, de ahogy felfogom, hogy még van mondanivalója, inkább későbbre halasztom eme egyszerű ostoba kérdést.

Szóval, ahogy már beszéltük, ő a Céhmester. A személy, aki összetartja a többieket és parancsoló szavára cselekednek. Viszont látszik, hogy habár rendkívül büszke ember, mégsem öntelt. A céhét úgy írja le, akár egy okosan fejlődő gyermeket, aki számtalan jó dologra képes. Olyan lelkesedéssel beszél, hogy a kezében lévő pohárból majd kiönti a még benne lévő italt, s amikor megemlíti, hogy náluk van a legtöbb felszabadító, akkor már a szemében igazi eltökéltséget vélek felfedezni. „Frontharcosok”. A személyek, akik egyszer majd véget vetnek ennek a véget nem érő álomvilágnak. Ami számomra egy paradicsom, míg másoknak egy átok. Lehet, hogy „önző” vagyok, mert nem akarok visszamenni a másik valóságba? Mielőtt gondolataim kérdéssé formálódhattak volna, újra visszadőlt az asztalhoz és egy fokkal nyugodtabban, tényszerűsítve folytatta beszédét.

Kivételes családi kapcsolat? Különleges személyek, akik többre hivatottak. Tisztára olyan, mint valami „kiválasztottak” gyülekezete. Még nem teljesen látom át, hogy ez most egy kiemelkedési gondolkozás, vagy pedig csupán így próbált utalni arra, hogy a furcsa, speciális emberek társaságában leli örömét. Mindenestre bizonyára a Hős Kompániája rendkívül szórakoztató emberek lehetnek. Szívesen megismerném mindegyiküket, biztos, hogy érdekes tapasztalatokat gyűjtenék a velük való találkozásból. Aincard Stars, talán valamiféle tehetségkutató show lehetett? Olyan sok remek dologról maradtam le. Borzasztó ez az időkimaradás, ráadásul az internet nélkül pótolni is rendkívül nehéz. Vannak itt újságok? Ha igen, végig kell olvasnom mindent az elkövetkezendő napokban. Be kell pótolnom a hiányt. Főleg, ha ez a személy közelében szeretnék maradni. Bár még ezt sem tudom biztosra állítani. Túl sok a bizonytalan elem. Rendkívül problémás…

Joggal kérdezhetném? Ezek szerint tényleg nem normális a társalgás, amit lefolytatunk. Akkor tényleg túl sokat mondtam volna neki? Igaz, alig ismerjük egymást. Miből áll az ismeretség? Tudni fogja a titkaimat? Vagy csupán meg tudja mondani, hogy mi a kedvenc ételem? Én egyetlen embert sem ismerek. A kórházban tudtam, hogy az ápolónő kedvenc műsora mi volt, hiszen ha bejött beszélgetni, akkor csak az volt a téma. Tisztában vagyok vele, hogy apám rendkívül szerette a munkáját, de ezen kívül semmi mást. Eddig nem is igazán akartam senkit megismerni. Viszont ez a férfi más. Többet akarok róla tudni.
Mikor a hosszú mondandója végén megdicsérte a szemeimet, akkor – nem mintha szándékosan tenném -, de a meglepetéstől még jobban kitágultak. Majd egy fejrázással összeszedtem magam és megpróbáltam válaszolni a kérdésére elkerülve az előbb kapott fura bókot.

– Hmm. Örömmel elmennék oda, de szerintem a tizedik szintre feljutás nekem még eltart egy darabig. Legalábbis ha a jelenlegi erőmhöz mérten nézzük. Viszont szívesen megismerkednék a többi céhtársaddal is. Az eddigiek alapján mindannyian igazán érdekes és pont emiatt komplikált személyek lehetnek. Roppantul körülményes lehet ennyi művészlelket, kordában tartani – fejtem ki neki először is az ezzel kapcsolatos gondolataimat, majd a poharam tartalmát kiürítve teljesen nyugodtan ülök vele szemben. Miközben beszélt éreztem, ahogyan teljesen elszállt az idegesség és a feszült bizonytalanságom. Már látom, hogy milyen emberrel hozott össze a Sors. A titokzatos magányos növényház és a szakadó eső. Mind csupán egy tökéletes kellék egy történet kibontakozásához. Legyen hát! Elfogadom a megírt történetet és nem próbálom eldobni a lehetőségeket. De először is válaszolok Saito utolsó kérdésére is.

– A két kérdés valóban összefügg, s a válasz is hasonlóképen. A valóságban elégé korlátolt lehetőségeim vannak és ez által igazi életcélom sem lehetet – minél diplomatikusan kell beszélnem. Nem szabad, hogy tudja minden gyengeségemet. Megbízom benne, de nem tudhatom, hogy kinek mondja majd el, akárcsak véletlen is – gyakorlatilag egyetlen apró álmom volt csupán, mely már itt teljesült. Szóval az életemet élni szeretném, de még keresem a módját, hogy miként lenne a legjobb – igen, ez a helyes kifejezés. Nincs célom se tervem. Nincsenek igazán nagy vágyaim sem - Az egyetlen, amit igazán szeretnék, hogy megismerhessem ennek a világnak a szépségét. Elfogadom a tapasztalataid alapján hozott állítást és ezzel sajnos azt a tényt is, hogy eddig homokba dugtam a fejem. Az első szinten lévő csodás lehetőségek tengerébe merültem el szándékosan, pedig tudtam jól, hogy Kayaba nem véletlen teremtett még hozzá 99 másikat is – szóval akkor most mit is akarok pontosan? Furcsa késztetés ez. Legszívesebben visszaülnék az asztalomhoz és megírnám egy versben. De tudom, hogy ez csupán menekülés lenne, mert ha egyszer kimondom, akkor végérvényesen elfogadom. Ha kimondom, hogy mit is akarok igazán ebben a világban, akkor később már nem térhetek le erről az ösvényről. Muszáj megtennem...

– Végig akarom utazni mind a 100 szintet. Meg akarom ismerni ennek a számomra korlátlannak tűnő világ határait. Igazán önző vagyok. Erősebbé akarok válni, hogy szabadon járhassak bárhol. Önző vagyok és nem is hiszem, hogy ebben változni szeretnék – igen, de még mennyire, már látom milyenné váltam amióta ide érkeztem – nincsenek nemes szándékaim, hogy mások kiszabadításáért küzdjek. Segítek, akinek szüksége van rá, de én nem vagyok Hős – pontosan, az ilyen fajta személy pont itt ül előttem – és nem is szeretnék az lenni. Csupán egy az igazi Kalandozók közül, akiknek nem állhat az útjába semmi sem.

Ahogyan elhagyták számat az utolsó szavak úgy kristályosodott ki az agyamban a bizonyosság. Ez a férfi pusztán egy egyszerű útbaigazítás miatt szólított meg, hogy segítsek neki. Erre ő kinyitotta az ajtaját annak a kicsiny és zárt világnak, amibe bemenekültem a hirtelen jött lehetőségektől. Egyetlen beszélgetéssel megváltoztatott mindent. Valóság az, amit a regényekben írnak a Hősök erejéről. Kétség sem fér hozzá, még úgyis hogy nem tett semmit sem, egyértelműen tisztelem őt és közben tartok is tőle. Ahogy az arcára nézek egy barátságos, jóképű férfit látok viszont. A hangja kellemes és megnyugtató. Mozdulatai érzelmesek és ösztönösek. Jámbornak mutatkozik előttem és lehengerlően előzékeny stílussal rendelkezik. Mégis pont emiatt úgy érzem, hogy egy ragadozó is rejtőzik odabent a fejében. Lehet, hogy az csupán a harcmezőn mutatkozik meg. Az is lehet, hogy csak odaképzelem. De a szemei izzása, ahogy a prédára, jelen esetben az ő általa meghatározott „csiszolatlan gyémántra” vetülnek, igazat adnak a gondolatmenetemnek…

Még mielőtt szólni tudott volna, hirtelen felállok, előveszek egy papírt és írni kezdek rá, miközben boldogan, nagy mosollyal az arcomon búcsúhoz készülődő beszédet intézek felé – Nagyon hálás vagyok mindenért. Köszönöm, hogy megvilágítottad számomra, hogy melyik a helyes út. Rendkívül megleptél ezzel az egésszel, de pozitív csodás élményként éltem meg. Szerintem akármeddig el tudnék még beszélgetni veled, de nem érezném helyénvalónak, arra való tekintettel, hogy neked ma még egy komoly programod van – ahogy a tintával papírra vetem a sorokat, érzem, hogy az elmém és szívem újra megtisztul. Igazán boldog vagyok most. Nem tudom szavakba önteni ezt az érzést. Ráadásul a pontos okát sem tudom. Mégis csak ahhoz lehet kötni, hogy végre megtaláltam azt a személyt, akit kiskoromban olyannyira akartam. Valakit, akire felnézhetek, és nem kell aggódnom, hogy ő lenézne emiatt.

– Saito-san ha megengeded felvennélek a barát listámra, hogy tudjunk bármikor kommunikálni. Ezen felül bármikor örömmel megismerném minden tagját a céhednek. Nem tagadom azt a tényt, hogy ezt a drágakőnek vélt személyt igazán lenyűgözted. Ha eljön az idő, akkor biztosra veszem, hogy örömmel bővítem az Artes Liberales tagjainak számát, de addig is erősebbé és bölcsebbé kell válnom… - ezzel a zárszóval már csak az engedélyét és a búcsúszavait várva, felkészülök az indulásra, miközben átnyújtom neki a papírt és felkészülök az bemutatkozáskor szerencsétlenül elsült kézfogásra.

A papíron egy nagyon szépen írt, egysoros angol idézetecske pihen, míg másik oldalán szinte az elsőre válaszolva még egy:
"Be the change that you wish to see in the world."
“Only those who will risk going too far can possibly find out how far one can go.”

by **Anatole Saito** Pént. Szept. 26 2014, 17:06

/Van újság, az Aincradi hírmondó, abból in game is informálódhat a karaktered. Vagy egyszerűen Anattól Very Happy

/

Állom a vizslató tekintetét, sőt, még talán kihívóbban pillantok vissza rá. Ez már olyan játék kettőnk között, amit az átlagemberek nem érthetnek meg. A szem a lélek tükre, ahogy mondani szokták, s ezzel a hosszúra nyúló kölcsönös személődéssel olyan, mintha levetkőztetnénk egymást és egyenesen egymás lelkébe próbálnánk betekintést nyerni. Aztán persze az is lehet, hogy túlgondolom az egészet...
A meglepettségem nem is igazán a csatlakozási szándék felvetésének köszönhető, hanem annak, hogy elő mert hozakodni vele. Ez egy vakmerő fejes volt, vagy inkább annak tudható be, hogy még nem hallott rólam vagy a céhemről. Ez a gondolat persze nagyképűség, de köztudott rólam, hogy az is vagyok. Mármint nagyképű... de úgy hiszem van is mire. Megdolgoztam érte.
- Roppantul komplikált is. Bár nem hiszem, hogy kordában kell tartani őket, mert pontosan azt szeretem, ha szárnyalnak. Inkább az összetartásuk a nehéz és hogy egy olyan közös irányvonalat mutassak nekik, ami mindannyiuk számára ösztönző és kedvüket lelik benne. És valahol picit nyomasztó is, hogy jó példával kell előttük járnom és minden körülmények között támaszt kell nyújtanom nekik. Mindannyiuk bátyja és apja kell, hogy legyek. Ez az én koromban rendkívüli kihívás. - Ismét visszadőlök a székbe, miután leteszem a poharamat az asztalra. Fokozottan figyelem a fiatalember gesztusait is, miközben beszél. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva megbabonáznak különleges szemei és nehezen tudok elszakadni tőlük. Bár sosem vontam meg magamtól a lehetőséget, hogy gyönyörködhessek a férfiúi nemben is, ez a mostani nem szexuális izgalom a részemről. Annál másabb... talán több. Az örök nyughatatlan kíváncsiságom. Szeretném megfejteni a velem szemben ülő embert és erre nem sajnálom most az időt.
- Egyébként bármikor használhatod a kiképzőtisztet, azzal egészen a tizedik szintig bejárhatóvá válnak egy kezdő számára is a szintek. A szafari pedig óriási lehetőségeket rejt magában, amiket nem érdemes kiaknázatlanul hagyni. Nézz utána majd a Guest Book-odban, ott megtalálod a kiképzőtisztet és hogy mit érdemes tudni róla. //In game a Guest Book fogalmát használom mindig, ha a fórumszabályzat valamely részére utalok. A játékban a GB-t a játékosok írták és frissítették az általuk összegyűjtött információkból.//
Érdeklődve hallgatom tovább a feltett kérdésekre adott válaszait. Egy ilyen fiatal fiútól, mint ő, egyáltalán nem elvárható dolog, hogy tisztában legyen azzal, hogy mit is akar kezdeni a jövőjével. Még nekem is csak a körvonalak vannak meg. Így tehát inkább arra voltam kíváncsi, hogy miként válaszol, nem pedig a konkrét célokra. És ezt a "próbát" könnyedén meg is ugorja.
- Akkor ezek szerint én is önző vagyok. Magamnak akarom mindenből a legjobbat, mindenben én akarok lenni a legjobb, minden kihívást meg szeretnék nyerni és mindenhol ott akarok lenni. Mondhatjuk úgy is, hogy egy élvhajhász vagyok. De ki ne szeretné élvezni az életét? Idebent pedig ennek a megvalósítása sokkal egyszerűbb, mert nem kötnek a valóság adta béklyók. Nincsenek biológiai hátrányok, ugyanakkor szinte bármit reprodukálni tudunk, amit a valóságban is kedveltünk. Mint például ez a gránátalmalé. Amiből ez készült, koránt sem úgy nézett ki eredeti formájában, mint a kinti világban, de a leve egészen hasonló és pazar ízű. Csak megfelelő főzés jártasság szint elérése szükséges az előállításához és némi fantázia. Mindig is az volt a hitvallásom, hogy meg kell élni minden napot idebent, hogy ne legyen elpocsékolt idő, amit eltöltünk ebben a játékban.
Ismét meglepő fordulat következik a beszélgetésünkben, mégpedig az, hogy vége is szakad. Ugyanakkor gálánsan emlékeztet, hogy nekem ma még itt hamarosan egy találkozóm lesz és ehhez még nem tettem meg az előkészületeket. Ugyanakkor azt is érzem a szavaiból, hogy az iménti kis beszélgetésünk kissé felzaklatta, vagy mondhatom talán úgy is, hogy felnyitotta a szemét. Szívesen a tagjaink közé invitálnám akár most is, de ez nem így működik. És ezt ő is belátja. Emlékeztetnem kell magamat a saját tapasztalataimra: Azokból váltak igazi hű bajtársak és családtagok a céhtagok közül, akiket előbb megismertem és csak azután léptek a céh kötelékébe. Junnál ez pár hétbe telt, Alexnél hónapokba. Nem tudom ennél a fiúnál mennyibe fog, de abban már most biztos vagyok, hogy nem szeretném, ha legközelebbi viszont találkozásunk alkalmával már egy más céh logója ékesítené a nevét. Önző vagyok, valóban...
- Persze, a továbbiakban úgy könnyedebben tudjuk tartani a kapcsolatot. De egy következő alkalom lehetőségét már most felajánlanám, ha nem veszed tolakodásnak. A hétvégén itt leszünk a Kezdetek városában a legkisebbik céhtagommal. Virágokat és kerti díszeket fogunk vásárolni az új céhházba, ha gondolod csatlakozz be, vagy utána akár együtt is ebédelhetnénk. - Átveszem az általa átnyújtott papírost, de türtőztetem magam és még nem olvasom el a ráírtakat. Kezet nyújtok neki és amikor elfogadja a búcsúzásomat, egy ideig tartom még a kézfogást és úgy intézem felé a kérésemet. - Ha legközelebb találkozunk, akkor áruld el majd nekem, hogy miért nem akarsz hős lenni. - Cinkos félmosolyt villantok felé, azt a hamisíthatatlan Anatole mosolyt.

by **Asato** Pént. Szept. 26 2014, 18:29

/ Valahogy sejtettem, hogy van. Very Happy

/

Egyetlen esős nap rövidke órácskájában egy egyszerű találkozás folyamán, rengeteget tapasztaltam. Számtalan animét és még annál is több mangát olvastam. Ezen felül számtalan külföldi regényt is. Mégis ez a férfi könnyedén új dolgokra tanított egyszerű beszélgetéssel, amiben még nem volt részem. Lehet, túlságosan felnagyítom a dolgokat, mert egy hikikomoriként kellett élnem. De mi van akkor, ha mégsem ez az oka? Én ennél a kérdésnél maradva hiszek benne, hogy a mai nap egy igazi élményként marad meg az emlékezetemben. Megpróbálom egy versben is megírni. Gránátalma, kiképzőtiszt, szafari, Artes Liberales és Anatole Saito. Rengeteg még ismeretlen dolog, melynek utána kell néznem. Lehet, hogy még a mai nap meglátogatom a kiképzőtisztet. Ha az plusz erőt ad, akkor feltétlen szükségem lesz rá…

Ő is önző. Nem csak, hogy bevallotta, hanem el is magyarázta. Ez biztosan nem a kedvemre tételért volt. Nem is szolidaritásból. Egyszerűen csak nem hagyta, hogy idealizált képet alkossak róla.
„Mindig is az volt a hitvallásom, hogy meg kell élni minden napot idebent, hogy ne legyen elpocsékolt idő, amit eltöltünk ebben a játékban.” Ez lenne a SAO Carpe Diem? Mindenki éljen teljes életet a mindennapokban? Igen, ez az, amit én is gondolok, bár kissé más indokokkal. Túl sok időt fecséreltem el az eredeti világomban.

Egy újabb előzékeny felajánlás a részéről, melyben gyakorlatilag tisztázta a feltoluló kérdést „Mikor láthatom újra ezt a férfit?” Szóval hamarosan újra elbeszélgethetünk. Addigra több magabiztosságot akarok az szemeibe összegyűjteni. Ha valóban csiszolatlan gyémántnak tart, amin segíteni szándékszik, akkor arra rá is kell szolgálnom. Még a hétvége előtt magasabb szintre kell lépnem. Nem számít mennyit, csak legyek több, hogy magamnak és neki is bebizonyítsam a célomhoz kötődő hűségemet.

Miután átvette a papírt magabiztosan megszorította a kezemet és éreztem a kedvességének melegét. Búcsúszavaknak egy frappáns kérést intézett felém miközben egy apró, de boldog mosolyt villantott felém, mely egyértelműen megmutatta, hogy miként állunk egymáshoz. Én hozzá képest egy széles örömteli mosollyal mondtam ki a replikát – Rendben, de akkor Te meg azt, hogy miért is váltál azzá – kacsintok rá, kissé talán játékosan, majd elindulok a kijárat felé. Hiszen még oly sok teendőm van. Jegyzeteket kellene készítenem. Főzés, kertészkedés, fejlődés és rengeteg információgyűjtés. Sok mindent meg kell még tanulnom ahhoz, hogy olyanná váljak, amilyen egy fontosabb történet szereplő.

Ahogy elhalad a hibiszkusz mellett, ösztönösen megsimogatja, majd újra előveszi írókészletét és sétálás közben maga elé motyogva új vers írásába kezd. Akárcsak egy mantrázó szerzetes menetel felnézés nélkül, tudva, merre kell mennie, s közben rezdületlenül folytatja munkáját…

Két villódzó smaragd írisszel néztem szembe,
Eme találkozás emlékét írom most versbe
Hátha véletlen bolond fejjel elfelejteném,
Ezen sorokkal azonnal újra kelteném

Már amikor először hirtelen rám köszöntött,
Akkor ezernyi kérdés fejembe özönlött
Majd ahogyan szépen lassan beszélgetni kezdtünk,
Úgy vált mindkettőnknek egyre jobbá a kedvünk

Rendkívül kevés idő alatt sokra tanított,
Furcsa kérdésével nem csak kedvemen javított
Igazán sokat megtudott rólam, de ez nem gond,
A megismerkedésünk az életünkön nem ront

Örülök, hogy találkozhattam veled Hős,
Remélem céhed velem együtt lesz több fős
Majd mikor legközelebb találkozunk,
Valószínűleg újra tanácskozunk...

/ Én ezzel fejezném be az ismerkedős játékunkat. Úgy vélem ennél jobb lehetőség nem lenne elszakadni a bűvkörödből, mert különben még a randin is ott maradna veletek szegény Asato. Remélem nem csak Te nyújtottál szórakozást nekem, hanem valamennyire azért én is neked.^^ /

by **Anatole Saito** Pént. Okt. 24 2014, 14:57

[Saya, Shu, Asato]

Anatole írta:
Szia Pinduri!

Holnap ideje lesz beszerezni a kertészkedéshez a virágokat és számítok a segítségere! Elhívtam Shukakut is, remélem nem bánod. Ha végeztünk, akkor pedig eszünk valami finomat egy cukrászdában. Ott találkozunk egy fiúval, akit szeretném, ha megismernél. Remélem nem terveztél holnapra semmit, mert mozgalmas lesz és még a virágokat is el kell ültetnünk Holnap ebéd után várlak a kapuban benneteket. Most megyek aludni ^^

Anat

Talán furcsa lehet Sayanak, hogy még csak délután van, de a levelem szerint máris megyek aludni. Mivel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem az éjjel és az imént Timidus is eléggé lefárasztott, ezért muszáj lesz végre ennem valamit és ágyba bújnom. Nehézkesen, de sikerül pár falatot letuszkolnom a torkomon, aztán gyakorlatilag bezuhanok a párnák közé. Csak bízni tudok abban, hogy jól sikerül a holnap, sok mindennek kell egyszerre klappolnia, mégsem akarom a koordinátor szerepébe kerülni. Azt szeretném, ha lenne végre egy önfeledt napom, amikor kikapcsolódhatok a gyerekekkel és gondtalanul cseveghetünk, sütizhetünk. És arra is kíváncsi vagyok, hogy Asato mire jutott a beszélgetésünk után, mennyire vetette bele magát a Guide book rejtelmeibe. Valami azt súgja, hogy Timidus jelenlétére is számítanom kell, de legalább annyit sikerült elérnem ma, hogy "elgondolkodott", nem csak a programszövegeit mantrázta. A biztonság kedvéért azért dobok egy üzit még Shunak is. Bár a sárkány bizonyára játékoztatja a részletekről a lánykát, de pontos időpontot neki sem mondtam.

Anatole írta:
Szia Shu!

Holnap ebéd után indulunk Sayaval virágot venni és Asatoval találkozni, a kapunál találkozunk!

Anat

by **Shukaku** Pént. Okt. 24 2014, 16:10

A levélre természetesen illik válaszolni, főleg úgy, hogy Shu természetesen ott kívánt lenni az eseményen. Egyáltalán nem haragudott Anatolera azért, mert a beszélgetésük kicsit megviselte a sárkányt, hiszen az eszébe sem jutott, hogy Anatole gonoszságból szeretett volna ártani a petnek. A felnőttek általában, ha nem gonoszak, márpedig Anatole biztosan nem az… már amennyire Ren után Shu tudott bízni az ítélőképességében… szóval általában csak a butaságuk vezeti őket félre, és a másképp gondolkodásuk. Még kedves is lehetne Anattól, hogy a kinti világra akarja felkészíteni Shut, ő csak segíteni akar, de majd biztosan megérti, ha elmagyarázza neki, hogy erre semmi szükség nincsen. Anatole nem buta. És főleg azután, hogy Sayával is Ravennel is beszélt már az idomár, és Raven igen fura dolgokat mondott, így mindenképpen találkozni akart vele. Na meg nem utolsósorban a virágok is szépek, még ezen a késő őszi időpontban is, a sütit is szerették, és annak meg Shu felettébb örült, hogy a művész lélek Asato is nemcsak, hogy ezen a találkozón jelenik meg, de sejtette, hogy Anatnak tervei is vannak a fiúval. Már röppent is vissza az üzenet.

Kód:: Szia Anatole! Timidus elmondta, ott leszünk. Megtennéd, hogy egy picit előbb érkezel? Szeretnék valamit mesélni. Ravenről lenne szó. Köszi: Shu és Timidus

És valóban, fél órával előbb ott voltak a megbeszélt helyszínen, ám a nagy megbeszélés nem tartott sokáig, hiszen egyikük sem tudta, hogy miről lehet szó pontosan, és nem akartak belekotnyeleskedni. Shu mindössze annyit mondott el, hogy észrevette, hiszen Anat is mondta, hogy nehéz a céhet összetartani, Raven pedig furán viselkedik. Timidus szóról szóra visszamondta ezeket az eseményeket is, ám sem véleményt nem alkottak, sem semmi mást nem mondtak, sőt a sárkány egyáltalán nem is mondott semmit. Shu azonban mosolyával jelezte, hogy nem haragszik a férfira. Annyit mondott, a többit majd a nap végén megbeszélik kettesben, és ha Anat szeretné, akkor Timidus egy másik helyiségben fog tartózkodni.

/ Saya! Ez a játék nálam a mi kis ismink után lenne, remélem így neked is megfelel. /

by **Saya** Szomb. Okt. 25 2014, 12:13

A Hugi rosszul van O.O
Mármint tényleg, nagyon furán viselkedik, meg olyan húha. Miatta meg én is szédülök, egyszer neki is estem a kanapémnak és elterültem rajta hason, majd a párnába fojtottam, hogy "au", mert persze nem fájt, csak jól esett kimondani. Hugi meg nem szól semmit, csak kavarog és hát... ezt úgy tudom leírni, hogy eddig ő mindig ilyen vöröses-feketés-szürkés szín volt az agyamban, de most legfőképpen zöld, meg néha átmegy szivárványba, és emiatt szoktam szédülni @.@

Pedig nem kéne, nem akarom, hogy a Timidus megint azt higyje, hogy én mindig ájuldozom meg beteges vagyok és ne engedjen bossra, az Anatot is olyan nehezen beszéltem rá Sad

Aztán ahogy fekszem még mindig a fejemet a párnába fúrva, jön az üzi, pittyeg, én meg megnyitom és elolvasom.
-Aaa... oké. Hugi, jól leszel addigra?
~Meglátom...~
-Oké, akkor ezt most megírom neki.
Azzal pötyögtem a választ, hogy "Oké, ott leszek o/", és azért ilyen röviden, mert nem akartam addig pötyögni, amíg elalszik, és a végén még felébresztem Embarassed

Cukrászda *.* És vajon kivel fogunk megismerkedni? Biztos kedves meg aranyos, mint az Alex :3

Másnapra a Hugi még mindig ugyanúgy van, de mondjuk már kevésbé szédül, szóval én sem szédülök annyira, meg amúgy is ha nagyon-nagyon hátravonul akkor rám nem lesz olyan nagy hatással és nem fogják látni a többiek, hogy valami nem stimmel. Jaj, Hugikám, gyógyulgass meg hamar, nem szeretem, mikor rosszul vagy Sad

~Nem is volt még velem ilyen... de ritka vacak érzés. Igyekszem kivételesen kimaradni a mai napból, hacsak nem leszek jobban a levegőn. Aztán vigyázz magadra.~
És elvonul nagyon hátra, a jelenléte olyan, mintha csak egy alvó kiscica lenne a szoba sarkában. Nagyon aranyos :3 Gondolatban megsimogatom, aztán ellenőrzöm mindenem, és elindulok, hogy az ajtóban visszaforduljak, mert hát még ebéd sincs, és mivel utána cukrászdázunk, kell valami normálisat is enni ._.
Nem feledem ám a tanításaidat, Hugi :3
Szóval eszek, aztán indulok neki és sasszézva termek a kapuban.
-Megjötteem, sziasztok o/

by **Anatole Saito** Vas. Nov. 30 2014, 19:32

A Timidusos délelőtti konfliktusom és a háborgó nyomrom okozta kellemetlenségeknek már nyoma sincs. Találkoztam Mirikával, hogy lecsillapítsam a kedélyeimet, elköltöttünk együtt egy kellemes ebédet, jól beebédeltem csípős ramenből, aztán leöblítettem egy jó nagy pohár limonádéval, végül pedig andalogtunk kicsit Nyster Smaragd parkjában úgy, mint az első randijaink alkalmával. Pontosan erre volt most szükségem, se többre, se kevesebbre. Na jó egy kis huncutkodás még belefért volna, de igyekeznem kellett vissza a céhházba, hogy hogy összeszedjem a lányokat és indulhassunk a Kezdetek városába virágot vásárolni, amiket elültetünk majd a céhház kertjébe. Na meg nem utolsó sorban sütizést is ígértem a Sweet dreamsben és egy találkozót Asatoval is. (Ravenről már beszéltük délelőtt, azt kihagyom)
Amikor megérkezik Shu, akkor mosolyogva fogadom, még Timidus is kap egy hanyag biccentést, Sayat látva pedig még jobban elmosolyodom. Amikor odaér elém, felkapom a kislányt és a nyakamba ültetem. - Indulhatunk, lányok? A célpont egyenesen Bianka néni növényháza! \o/ - Bár a kérdés elsősorban Sayanak és Shunak szólt, végül is Timike is lány, szóval ha akarja, magára veheti ő is, nem sértődök meg. Persze sokkal jobban örültem volna, ha ma kivételesen nem testőrködik, hanem békén hagyja szegény kisgazdáját és rám bízza. Bár azt hozzá kell tenni, hogy mióta az a megmagyarázhatatlan Kaszás ott lebeg a kút felett, lehet jobb is, hogy a sárkány velünk jött, így jobban tudok figyelni Sayara, hogy el ne kószáljon. Azért is megyünk a kezdetek városába, hogy az a vörös céh, amellyel kapcsolatba került a kislány és amelytől Hürrem mentette meg, hogy ha még mindig üldözi valamilyen oknál fogva, lássa csak, hogy milyen társai vannak a lánykának és hogy nem is olyan védtelen és magára hagyott, mint amilyennek tűnhetett. A másik ok pedig, amiért ide jövünk, az az, hogy Bianka néni növényházában van az eddig felfedezett szintek leggazdagabb választéka, ha az ember virágokat akar venni.

by **Shukaku** Vas. Nov. 30 2014, 19:55

Amint mindenki megérkezett, Shu és szépe üdvözölte a népeket. Szerencsére már az ijedtségen is túl voltak, és Shu elhitte a fiúnak, hogy semmi butaságot nem akart tenni, és az, ahogyan Sayával viselkedett, csak még biztosabbá tette abban, hogy Anatole megmarad az íjásznak, na és persze nem utolsósorban neki is. Na persze a sárkány üdvözlése sem kerüli el a tekintetét, és bár természetesen a társa ennél sokkal többet érdemelne, de már ez a biccentés is ezerszer jobb annál, mint amilyen fasírtban lehetnének. na és persze az, hogy Anatole csak úgy felkapja Sayát… Shu azonnal lesüti a tekintetét, és kicsit közelebb húzódik a pethez, aki azonnal egy kérdő csipogással reagál, amire persze Shu automatikusan a sárkány nyelvén válaszol. Természetesen a kívülállók nem értik, ám azért a nyájas olvasó kedvéért megjelenítem társalgásukat.
-? (Timidus kérdő hangja)
-Semmi.
-Mondd el.
-Nem.
-Mondd el.
-Nem.
Ám a sárkány elkapja a lány tekintetét, amiképpen lopva Saya felé pillant, és ebből leszűri a lényeget, ám még nem cselekszik, hanem kérdez.
-Fel?
-Nem.
-Én?
-…
És ezzel a hallgatással a lány már meg is válaszolta a kérdést, úgyhogy Timidus meg is áll, és leül, hogy Shu felülhessen a hátára.
-De… én… izé… nem azért…
-Nem fogok repülni, nem kell félned a magasban.
-De Anatole… én nem akarom…
Ekkor jut eszébe, hogy egyébként a másik kettő is ott van, szóval egyre jobban elvörösödve feléjük kapja a tekintetét.
-Én nem vagyok… mármint… hogy tényleg nem… csak…
-Shu. Anatole magasabbra emelne, mint én. Nem engedhetem meg, hogy rosszul érezd magad…
-Nem éreztem rosszul magam! Nem vagyok… irigy… tényleg nem…
-Irigy?
Néz Timidus ezúttal a céhvezérre, segítséget várva, Shu pedig lesüti a tekintetét.

by **Saya** Hétf. Dec. 08 2014, 12:49

-Ahaa o/ -rikkantom. Ez is új szó, vagyis most kezdtem használni, ismertem már jóval ezelőtt is, de nem használtam, nem tudom, miért, most viszont pont nagyon idevágott :3 Persze kapaszkodom, mert hát az Anat tudom, hogy fog, de azért ez mégis csak magas, meg az Anat sem stabil, mert hát senki sem az, szóval csak a fél kezem emelem a levegőbe diadalmasan, a másikkal fogom a fejét, nem erősen, csak ahogy szoktam. Mert tudom én, hogy nem hagyja, hogy leessek :3
A Shukaku viszont elég fura nyelven válaszol, meg a Timidus is, és nézek feléjük, de egymással sustorognak valamit, és nem hogy nem hallok egy szót sem, de amit mégis meghallok, én azt nem értem >< Hmm, vajon van a sárkányoknak it tilyen külön nyelvük, mint az Eragonban meg az ilyesmiben? Vajon történik valami, ha használom? *.* Megfogom egy hajtincsemet és ránézek.
-Brisingr.
Áh, nem történik semmi, biztos nem működik, vagy rosszul mondtam ki >.>
Na, de vissza a Shuékhoz. Nem tudom, az Anat mennyire indult már meg, de mondjuk biztos megvárja őket is, a Timidusék meg nekiálltak vitatkozni. Utálom, mikor valaki vitatkozik >< Főleg, mikor nem tudom, hogy miről.
~Engedj egy kicsit...~
Jaj, Hugi, megijesztettél! Miért nem pihensz? ><
~Szerinted egyedül hagyhatlak? A jelek szerint nem. Na eressz egy kicsit, ígérem, fél perc sem kell és visszaadom a helyed.~
Mondjuk azt már nem hagyja, hogy teljesen engedjek is neki, mert előretör. picit szédül is még egy kicsit, szóval az Anat tuti észreveszi, hogy jaj, megingott a Saya a nyakban. Aztán meg is láthatja apofikámat, ahogy előrehajol annyira, hogy láthassam az Anat arcát, csak a szemeim most ilyen fakó vörösek, mert a Hugi továbbra sem érzi jól magát, nem is jött előre teljesen, de azért nagyjából irányít.
-Engedj le. Vedd fel inkább őt. -suttogja halkan, de nem mutat rá, hogy kit. Kit? O.o
Mondjuk nekem sem válaszol, csak visszaemelkedik, hogy az Anat tudjon segíteni leszállni. Mondjuk mire földet érünk, már megint én vagyok. ^^;

by **Anatole Saito** Pént. Dec. 12 2014, 19:24

- Brisimicsoda? - üti meg a fülemet Saya sutyorgása és nem tudom hova tenni ezt a szót. Vagy lehet több szó is volt, csak összemosta őket. De még az is meglehet, hogy csak hapcizott vagy dúdolgat. A legutóbbi lenne a legvalószínűbb, jut is eszembe... elég régen hallottam már énekelni a kicsi lányt. Nah majd ma bepótoljuk ezt is!
Közben ugye Sayat a nyakamba veszem, ám amikor nagy vígan elindulnék a teleportkapu felé, Shu fura fejet kezd vágni és az egymás közt használt nyelven beszélget Timidussal. ez olyan, mintha sugdolózna és azt hiszem egyszer már mondtam is neki, hogy ezért ezt társaságban nem illik csinálniuk. De nincs szívem lecseszni a gyereket meg a petjét, nem akarom máris elkenődött hangulatban kezdeni az utunkat. Közben egyre értetlenebbül pillogok a párosra és próbálom dekódolni a beszélgetésük értelmét. Mit nem akar? Milyen irigység? Aztán Saya hamarabb kapcsol, mint én és gyakorlatilag az arcomba mászva közli, hogy tegyem le és inkább Shut vegyem fel helyette. Nem-nem, ezt másként oldjuk meg! Különben is, ha Shut a nyakamba venném, még a végén leszédülne onnan a tériszonya miatt. Saya marad szépen ott, ahol van, de Shunak sem kell koptatnia a lábacskáját. Mosolyogva nyújtom a kezemet az idomárlánynak, ha hezitál, hogy elfogadja, akkor még játékosan kacsintok is egyet, és ha belemegy, akkor aktiválom súlyemelésem és őt is felveszem az ölembe. Ez talán nem túl magas neki, én meg úgy nézhetek ki, mint valami karácsonyfa, vagy mint egy apuka vagy bátyus >.< Felőlem aztán játszótérnek is használhatják a karjaimat, vállaimat, ha éppen úgy esik jól, csak mosolyogni lássam őket.
- Timidust már nem veszem fel, mert akkor eldőlünk - viccelődök kuncogva, ami azt illeti elég furán néznék ki két kislánnyal és egy sárkánnyal teleaggatva. Csókolom Bianka néni, jöttem kaspót venni a kis futónövényeimnek Razz

Ha végre mindenki boldog, és csak is akkor, ideje végre elindulni. - Saya, énekelj nekünk légyszi!

by **Shukaku** Pént. Dec. 12 2014, 20:54

Shu arcán hatalmas mosoly terült szét, ahogy meghallotta Sayát. Már el is kezdett gondolkodni a válaszon, mármint a szón, amit keresett, de sajnos, avagy mint később kiderült, nem is annyira sajnos, Húgi közbeavatkozott. Shunak esze ágában sem volt felülni Anatole nyakába, hiszen az nagyon magasan volt, de az, hogy szegény Saya-chan miatta elveszítse a kiemelt pozícióját, amit ő láthatóan élvezett is, az már annyira túlment minden határon, és annyira gonosznak érezte volna magát egy ilyen lépés után, hogy hevesen rázni kezdte a fejét, de azt elmondani, hogy miért nem akarja, amikor a céhvezér is biztosan elkapta azt a pillantást, már nem tudta, hiszen saját maga sem tudta, hogy miért suhant át az agyán az irigység. Szégyellte magát, és ez meg is látszott, ahogy lehajtotta a fejét, majd pironkodva nézett a felé nyújtott kézre. Nem tudta, hogy ezek után megérdemli-e, de nagyon jól esett neki, így hát ha kicsit hezitálva is, de elfogadta, a következő pillanatban pedig már ott találta magát a céhvezér ölésben. Még megijedni sem volt ideje, de még meglepődni sem, csak amikor már ott volt. Nem nagyon tudta, hogy most rosszul érezze-e magát amiatt, mert ilyen nagylány létére most ölben viszi Anatole, de már szégyenkezett eleget az előbbi dolgon, és ha volt olyan buta, hogy irigykedjen Sayára, akkor nem is olyan nagyon felnőtt, szóval nyugodtan maradhat a céhvezér ölében. Tökéletes okfejtés tökéletes végkifejlettel. Innen azonban már lehetett magyarázni, és így, hogy Anatole rákérdezett, ez még inkább fontossá vált.
-Brisingr. Azt jelenti, hogy tűz. De Timidusnak egyáltalán nem olyan a nyelve, nem emberi szavakat használ.
Ezután egy rövid, pattogó hangot hallatott, ami nagyjából a következőképpen hangzott.
-KRRRRRT! Ez a tűz. Illetve… a tűz is…
A sárkány pedig bólintott, majd nyugodtan folytatta az útját szótlanul a kis csapat mellett.

by **Saya** Szer. Dec. 17 2014, 01:12

Ööö, jó, mégse lettünk letéve, pedig a Hugi az azt várta, hogy le legyünk téve, így viszont hiába várt, sőt, még meg is döbbentünk egy kissé - igen, mert én is -, mikor a Shukaku az inkább karban kezdett utazni, persze egy jó pár másodpercnyi heves fejrázás után. Mondjuk ezzel csak az a gond, hogy a Hugi... öö, túl nagyra nőtt. Mármint, tudjátok, ő olyan kis gomolyfelhő nekem, és most túl nagy, nem tud visszajönni, hogy előrejöjjek. Le is hajtja a fejét és csak magában morog.
~Hülye felvágós önző kis csitri...~
Naaa, de most miért? Ő nem akart feljönni, az Anat erőltette rá O.o
~Te nem figyeled az arcát? Először egy kanál vízben meg tudna minket fojtani, aztán a következő pillanatban meg pironkodik, mint egy szűzlány, hogy hát ő nem is akarta. Meglátod, eltelik fél perc, és már büszkén fog vigyorogni, hogy karon hordozzák.~
Hu, de tényleg nagyon nem szereted... O.o
~Csodálkozol azok után, amit veled művelt azt a pikkelyes dögje?~
De én már megbocsájtottam neki Sad

~Én nem, és nem fogok soha.~
Oké-oké, de most csillapodj le és engedj előre légyszi, mert nehogy gyanús legyen, hogy ilyen csendes meg mogorva vagyok ._.
Hugi az igyekszik is, de azért még jó, hogy a Shu az még a Timidusnak magyarázza a tüzet (fura, még sosem látott kandallót? O.o), az Anat meg csak annyit mond, hogy énekeljek, de ugye mivel most a feje felett vagyok, nem láthatja az arcom vagy a szemem, hogy most még nem igazán én vagyok, a Huginak meg semmi kedve énekelni ._.
Na, eressz előre, énekelek egyet, attól te is megnyugszol :3
A Hugit szerintem ez csillapította le eléggé, mert jobban megkapaszkodik az Anat feje oldalán, aztán kicsit elereszkedik a kezem, ahogy ő hátra, én meg előrevonulok. Mondjuk próbálok sietni, nehogy megint azt higgye a Timidus, hogy ájulok, meg az Anat se veszítse el az egyensúlyát és boruljunk mindahányan. Aztán kinyitom a szemem, meg körbefordulok a fejemmel, hogy oké, minden rendben, már én vagyok, és elvigyorodom.
-Öö, oké. Na várj, a Bianka néni még messze van, minket meg cipelsz, erősítelek kicsikét :3
Mivel most úgyis együtt vagyunk és semmi gátló akármicsoda, kinyitom a számat és azt éneklem, amitől el tudom érni a harcokon is, hogy mindenki sokkalta jobban bírja a strapát, mint ahogy egyébként bírná o/

by **Arisu** Szomb. Ápr. 18 2015, 11:57

Asuka onee-san

A történetem ott hagytam abba, hogy jól meg kell fontolnom, mit kezdek a birtokomban lévő értékkel. Hogyan hirdetem meg? Kinek a segítségét kérem az eladáshoz? Kérjek-e egyáltalán segítséget? Mennyit kérjek érte? Hogyan találkozzak a potenciális vevőkkel? Fontos kérdések voltak, és aludtam is rájuk egyet-kettőt, miközben azon voltam, hogy minél több információt felkutassak erről a fegyvertípusról és az eredetéről. Ez segített is eldönteni egyet s mást, így azt is, hogy nem fogadok fel magam mellé értékesítő asszisztenst. Egyrészt, mert nem tudtam, kiben bízhatnék meg, másrészt pedig azért, mert körvonalazódott a fejemben, hogy mit és mennyit szeretnék kérni.
A hirdetéseim is célzottak voltak, nem csak úgy szórólapoztam a vakvilágba, elvégre ha túlságosan magamra vonom a figyelmet, abból baj is lehetett volna. Nagyobb céhek, boltok felé igyekeztem eljuttatni a hírt, aztán vártam. És amíg vártam, addig azt is kitaláltam, hogy minden érdeklődővel külön-külön ülök le tárgyalni, és nem hagyom őket egymás jelenlétében licitálni. Nem csak közönséges árucikként tekintettem a fegyverre, szerettem volna azt is, ha jó kezekbe kerül.
Végül két levél futott be hozzám, ami kevesebb volt, mint amennyiben reménykedtem. Szerettem volna minél több ajánlat közül válogatni, a kettő nagyon szűk volt, nagy eséllyel arra, hogy nem felelnek meg maradéktalanul a feltételeknek. Igazság szerint én magam még sosem alkudtam igazán komoly dologról, csak láttam sokszor, ahogy a papa teszi. Görcsbe rándult a gyomrom, pedig már másodszor csinálom. Vajon ő is mindig ilyen ideges és feszült?
Leültem egy padra a romkertben. Amikor megláttam a helyzet, nem tudtam ellenállni neki. Végre kiszakadhattam az unalmas, zajos és kényelmetlen fogadók ördögi köréből. Ez a hely nekem való volt, méltó a szépségével hozzám. Talán nem a legideálisabb hely arra, amire készültem, de végül is csak beszélgetni fogunk. A vevőjelöltemről csak annyit tudtam, hogy Asukának hívják, magamról pedig pontos személyleírást adtam, és úgy vártam rá a bejárattól jól látható helyen, hogy könnyen és gyorsan rám ismerjen. Remélem nem fogom elijeszteni ezekkel az ócska ruhákkal, de még nem találtam az ízlésemnek megfelelőt megfizethető árban Sad

by **Asuka** Vas. Ápr. 19 2015, 02:10

Felfigyeltem egy hirdetésre, ami picit más volt, mint a többi. Rendszeresen szerzek be különböző nyersanyagokat, meg hasonlókat, a biztonság kedvéért, igaz, spórolok is a pénzzel, hiszen súlyemelésre gyűjtök.
Viszont amikor megláttam ezt a hirdetést, komolyan megfontoltam, hogy ráér még az a súlyemelés. Nagyon nagy hasznom lenne belőle... De a kapcsolati tőkém jobban elősegíti a túlélésemet. Na persze, nem szándékozom megvásárolni a barátságot. Viszont úgy hiszem, hogy ismerek egy olyan íjászt, akinek a kezében ez nagyon jó lenne.
A Guide Bookot fel is lapoztam a legendásokhoz. Eddig csak halvány fogalmam volt róluk, hiszen úgy voltam vele mindig, hogy úgy sem fog a kezembe kerülni a Falánk. Soha nem is láttam azt a fegyvert igazából. Ez pedig csak olyan lenne, mintha egy új Versace cipőt látnék meg egy kirakatban. T.T Egyszer például egy Fendi táskát láttam meg, ami tökéletesen állt az akkori ruhámhoz, de túl drága volt. Máig szívfájdalom. Sad

A szokásos "I woke up like this" megjelenésemmel érkezem a találkozópontra. Az íjász, akit Arisunak hívnak, beleegyezett, hogy találkozzon velem, aztán hogy lesz-e belőle üzlet, majd még kiderül. Tuti, hogy vannak még érdeklődők, s mástól sem akarom elhappolni, végtére is nem magamnak lesz. De az item leírása pont Cearsohoz illik. Nála keresve se találna jobb tulajdonost az íj.
- Uhm... Halihó! Arisuhoz van szerencsém? Asuka vagyok. - visszafogott mosollyal üdvözlöm a szőke hajú lányt, aki minden bizonnyal az íjász lehet. Nem félek attól, hogy az indikátorom miatt megbélyegez. Tökéletesen felkészültem erre az eshetőségre. Sőt, valahol mélyen legbelül kívánom is, hogy ha már ennyit készültem rá, legyen is lehetőségem előadni magam. :3 Na persze, ezt már nem tudom befolyásolni. Odalépek hozzá, s átadom a névjegykártyám. Az egyik oldalán az alkímia labor, a másikon pedig a szépségszalon reklámja található.

by **Arisu** Vas. Ápr. 19 2015, 20:01

A kezeimet a hátam mögött összekulcsolva nézelődtem, amíg vártam. A leggyakrabban mégis a romkert bejárata felé pislogtam. A hely szépsége másodlagos volt jelenleg, és különben sem lehet szebb, mint én vagyok. Tehát jobban járok, ha a tükörben nézem magam, mintha sokáig járatom a tekintetem a tarka-barka virágágyásokon :3 És lám, a végül megjelenő onee-san is előbb vett észre engem, mint bármi mást... azt hiszem. Bizonyítja, hogy még itt is kiemelkedik ragyogásom. Feléje fordultam, és rámosolyogtam, amikor bemutatkozott. Szóval ő Asuka.
- Hai, Arisu desu. Én is örvendek, Asuka onee-san - hajoltam meg japán szokás szerint, majd átvettem a felém nyújtott kártyát két kézzel, ahogy itt illik. És még mélyebb meghajlást eszközöltem.
- Sumimasen, nem tudom viszonozni~desu - kértem elnézést, amiért nekem nincs névjegyem még. A hiányosságom máris porig rombolta a tekintélyem, cserébe ragaszkodtam az etiketthez, és megnéztem a kártyát, mielőtt eltettem volna.
- Szépségszalon? Itt lehet ilyeneket működtetni? *.* - éledtem fel a hátoldalt látván. Még egyet sem láttam, úgy hittem, hogy nem is lehetséges. Néhány üzletben találtam hajfestő itemeket, de ez volt az egyetlen szépségápolási eszköz. Ha Asuka onee-san megteremtette a lehetőséget rá, akkor egy valóban komoly üzleti partner állt előttem, és a lehetőséget érezve felvidultam.
- Boldoggá tesz, hogy egy befutott üzletasszony érdeklődik az íjam iránt - mosolyogtam rá, és tereltem a témát a tárgyra. Nem tettem hozzá, hogy néhány hónapon belül úgyis sikeresebbé fogok válni, mint ő, leginkább azért, mert megtetszett a szépségszalon ötlete. Meg fogom venni, igen! :3

by **Asuka** Hétf. Ápr. 20 2015, 15:18

Láthatóan a lány ismeri a formális meg mindenféle illemszabályokat. Én azonban nem használom ezeket olyan modorosan, mint ő. Úgy sejtem, hogy a való életben olyan körökben mozoghat anyuci meg apuci által, ahol ez a megszokott. Én viszont saját magamtól „kapaszkodtam fel” erre a szintre, így felesleges lenne ezt a fajta viselkedésformát mímelnem. Átlátszó lenne, s minden mozdulatomból lerína, hogy mennyire kellemetlen is ez nekem.
Így aztán marad a természetesség. Megvárom, míg elolvassa azt, amit a kártyára írtam, s hagyom, hogy ezáltal némi képet alkosson rólam. Nem vagyok nagy üzletember, a saját termékeimet is bőven árul alul adom, de talán jobb is, hogy ezt gondolja rólam. Névjegykártyám is csak azért van, mert szépen néz ki. *.* Főleg, hogy a rusztikusabb oldalán hirdetem az alkímia labort, a másikon pedig a szalont… szerintem menő. Az Amerikai Pszichó jut mindig eszembe róla, az a bizonyos jelenet, a névjegykártyákkal. Itt legalább biztosan nincs konkurenciám. Csak nekem vannak ilyen kártyáim az egész világban. :3
- Hogyne lehetne. Persze az egyszerűbb dolgokat, mint a frizuraválasztást, átfestést bárki megcsinálhatja néhány kattintással… de ezeknek nem mindig van jó végük, csak nem tudják. ._. Valamint vannak sminkjeink, kozmetikumaink, szappanjaink, és azt hiszem, a manikűrhöz is csak én konyítok Aincradban. ^^ – meg is mutatom neki a körmeimet, amin aprólékos, sebészi precizitással felrajzolt minták vannak. A körmözés most az új hóbort Aincradban. Minden nap van legalább egy női vendégem, ami meg szeretné csináltatni a sajátjait.
- Bármikor benézhetsz, hétköznaponként nyitva vagyunk. A névjegykártya egyben kedvezmény is. – nálam jobban senki sem rajong a szépségápolási termékekért, s nagyon kemény munkám is van benne, hogy a boltom eljutott odáig, ahol most tart.
- Na de, most nem reklámozni jöttem ide. ^^ Az íjról lenne szó. Azt már megírtam üzenetben, hanem nem nekem lenne, hanem egy barátomnak. Cearsonak hívják, és ő a legfantasztikusabb emberek egyike Aincradban. – felkészültem a dologra. Még fényképet is hoztam róla egy fotó kristállyal. Csak hogy biztosan tudja, hogy kiről is van szó. Ennek azonban még nincs itt az ideje. Fifikásabbnak kell lennem. Igazából nem érdekel, hogyan, és honnan szerezte az íjat. Viszont meg kell próbálnom úgy tenni, mint akit ez izgat. Most nem egyszerűen üzletelni vagyok itt, hanem PR szakértősködni. El kell adnom Cearsot, hogy megvehessem belőle az íjat. Először viszont Arisunál kell kezdeni.
- Egy ilyen íjat eladni biztosan nehéz döntés lehetett. Miért akarod eladni? Már ha szabad kérdeznem. Meg mesélj egy kicsit magadról. Mire fogod költeni azt a rengeteg pénzt? ^^ – leülök az egyik padra, s felé fordulok. Itt nyugodtan tudunk beszélgetni. Jó lenne megismerni előbb egy picit, hogy mik is a szándékai. Nem írt ugyanis árat sem, és azt sem tudom, hogy mire fogja költeni azt a rengeteg pénzt, amit ezzel megkeres. Ráadásul ezzel a mézesmadzagot is húzom előtte. A pénz hatalom.

by **Arisu** Hétf. Ápr. 20 2015, 18:29

Erősen hegyeztem a fülemet minden szavára, és egyre lelkesebb is lettem. Smink. Kozmetikumok! Szappanok!! Manikűr!!! Kedvem támadt megölelni, hogy még ebben a kietlen és kegyetlen világban is képes egy ilyen oázist létrehozni. Csillogó szemekkel emeltem fel kissé a kezét, hogy megnézhessem a körmeit.
- Sugoi! Sugoi~desu! - nevetgéltem boldogan. Mondjuk igaz, az én körmöm úgy tökéletes, ahogy van, de smink nélkül nem tudnék meglenni, a szépségemet csak az emeli ki igazán, és mutatja meg a máskor vak embereknek. Hevesen bólogattam a felajánlására is, csak az ébresztett fel kissé, amikor közölte, hogy nem reklámozni van itt. Kicsit el is szégyelltem magam, elvégre itt most tárgyalópartnerek voltunk, de ez alatt a pár hét alatt is annyiféle hiányérzetem támadt, és ez is köztük volt, hogy természetesen megőrültem. Köhintettem egyet, egyfajta választóvonalként, innentől kezdve tökéletes üzletasszony voltam.
- Megkérdezhetem, hogy miért téged bízott meg, és hogy ő miért nincs itt velünk? - érdeklődtem, igyekezve leküzdeni az alapozók, szempilla spirálok és rúzsok világát, bár még mindig kihallatszott a hangomból, hogy mennyire fel vagyok dobva. Mivel nem Asuka onee-sané lesz az íj, így a valódi vevőről kellett kiderítenem, hogy megérdemli-e a fegyvert. Abban viszont nem kételkedtem, hogy én fantasztikusabb ember vagyok nála :3
- Egy íjász nem is álmodhat ennél jobb és különlegesebb íjról, de tisztában vagyok vele, hogy nálam csak elkallódna, nem tudom kihasználni a benne rejlő potenciált~desu. Ezért szeretnék egy olyan valakit találni, akinél jobb kezekben lenne~desu. Kétséged se legyen felőle, minden centnek meglesz a helye: kereskedni fogok~desu, ahhoz pedig elengedhetetlen a komoly tőke, emellett pedig a saját felszerelésem fejlesztése lesz az elsődleges célom. Pont ezért nem csak aranyat szeretnék kapni~desu - vázoltam fel nagyjából, hogy mik is a szándékaim, persze csak miután én is leültem, és félig-meddig szembefordultam Asuka onee-sannal. Kicsit zavart, hogy nem tudunk rendesen egymással szemben ülni, de a madárcsicsergés, a lágy szellő és az illatok kárpótoltak ezért a hiányosságért.

by **Asuka** Hétf. Ápr. 20 2015, 18:43

Engedem, hogy kigyönyörködje magát a körmeimben, ez pedig egy kicsit az egomat is hizlalja. Pedig önmagamnak egy kicsit talán nehezebb is szépre csinálni, mint másoknak. Ugyanis ehhez komoly kraftolási tehetség kell... ráadásul egy olyasvalami, amivel a játékosok többsége nem rendelkezik. Jó ízlés.
- Igazából nem ő bízott meg... hanem én döntöttem úgy, hogy megszerzem neki. Az az íj őt illeti, de ha én nem noszogatom egy kicsit, akkor sohasem egyezik bele abba, hogy képviseljem. Ő egy nagyon szerény személy ugyanis. Később persze rátérek arra is, hogy miért szeretném ennyire, ha hozzá kerülne ez a fegyver. - tényleg nem ő bízott meg. Hanem én vállaltam, hogy megszerzem neki. Annak az íjnak nála lenne a legjobb helye, és szerintem nem csak én értek egyet vele. Persze, még nem olyan erős, mint a frontosok, de idővel ez is változhat. Alig fél év kellett nekem is, hogy behozzam a szintjeimet, most pedig már félúton haladok a harmincadik felé.
- Ez nagyon szép tőled. Mármint hogy ismered a korlátaidat, és lemondasz egy ilyen dologról. Sok érdeklődő van? ^^ - biztos vagyok benne, hogy akad legalább egy, de nem hiszem, hogy túl sokan. Éppen azért, amiért Cearso sem tette meg az "első" lépést, s nem küldött üzenetet a lánynak, hiába akarta az íjat.
- Mi mindennel fogsz kereskedni? *.* Esetleg ismersz valamilyen szakmát? Eredetileg én csak potikezdéssel kezdtem, például, de aztán felfedeztem, hogy mennyi potenciált nyújthat még ez a világ. >.< Ha pedig esetleg T3-as növényekhez jutsz, jó pénzért megveszem tőled. - okos a lány, okosabb, mint hittem. Vannak céljai, komoly, konkrét céljai. Már tudja, hogy mekkora az az összeg, amire szüksége van. De úgy érzem, hogy a pénz kevés. Valami mással is szolgálnom kell. Unom viszont a kitalálósdikat, szóval megkérdezem tőle, mi mást szeretne a kezdőtőke mellé.
- Hát, sok mindennel rendelkezem, de ez nem titok. Nagyon helyes döntés, hogy már most megvannak a magad tervei. Azonban mi az, amit még szeretnél fizetségként az íjért cserébe? - korrekt üzletember. Érteni fogja a célzást. Hogy tényeket szeretnék. Nem szeretem a homályos utalásokat, ha pénzről, vagy egyéb bérről van szó.

by **Arisu** Hétf. Ápr. 20 2015, 19:25

- Oh, szóval szerény - ismételtem meg, már csak a magam számára is. Nem szerettem a szerény embereket, ők mindig elrejtik a jó tulajdonságaikat, amiket pedig nagy hanggal kellene hirdetni. Nem lenne pazarlás, ha egy olyan tárgyat birtokolnál, ami kiemel a szürkeségből, és te mégsem tárod ország-világ elé, és vagy büszke rá? Szerintem de, azonban Asuka onee-san nagy hatással volt rám, egész ügyesen keveri a kártyáit. Nem lenne ellenemre üzletet kötni vele még úgy is, hogy esetleg egy olyan emberhez kerül ezáltal az íj, aki nem biztos, hogy megérdemel egy ilyen ragyogó és pompás fegyvert, ami csak hozzám fogható :3
- Akad néhány. Mindegyikőjükkel tárgyalni fogok, és csak utána fogok döntést hozni~desu - szögeztem le, egyértelművé téve, hogy ne várjon azonnali megegyezést. Ez már csak azért is volt jó, mert így muszáj a maximumot kínálniuk, nem tudhatják, hogy egy másik érdeklődő mennyit szán az üzletre. Nincs miért tartalékolniuk. Ha ő is, és Saya onee-san is itt lenne, akkor elég lenne csak egymás ajánlatához viszonyítaniuk és mérlegelniük.
- A papa a legnagyobb belga élelmiszeripari vállalat feje, így ebben az iparágban mozgok otthonosan~desu, és a hosszútávú célom az, hogy létrehozzak egy olyan üzletláncot, amilyet a papa is :3 - vágtam fel, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy megmutattam, van a szemem előtt egy példa, amit követni fogok - Addig is felszerelésekkel és nyersanyagokkal tervezek kereskedni~desu, úgy vettem észre, hogy ezekre mindig van kereslet kisebb-nagyobb mértékben - folytattam, hogy a rövidtávú céljaimat is megismerje. Volt már teljesen konkrét elképzelésem is, azonban ezt addig senkinek sem szándékoztam kikotyogni, amíg be nem indítom a vállalkozásom. Túl jó ötlet volt ahhoz, hogy túl korán riválist kapjak magam mellé.
- Ez csak természetes, nekem mindig vannak konkrét elképzeléseim~desu - söpörtem a hajam a hátam mögé egy teátrális mozdulattal, majd hagytam egy kis szünetet - A lehető legjobb tier egyes, common felszerelés szettet kívánom a magaménak tudni~desu - jelentettem ki, bár kicsit féltem, hogy ki fog nevetni. Tisztában voltam vele, hogy le vagyok maradva, és nagyon le vagyok maradva, de hátha nem azt a következtetést vonja le, hogy csóró vagyok Embarassed

by **Asuka** Hétf. Ápr. 20 2015, 20:25

- Belga? Akkor biztosan nagyon sok belga csokit ettél! *-* Meg hollandot! *-* Pedig nem látszik az alakodon. >.< - nyamnyam. Összefolyt a nyál a számban. Inventory elő, s csokis finomságok kifele, mert az most kell. A padra leterítek egy kendőt, és rárakok néhány sütit. Nem vagyok mester szakács, tőlem csak ennyi telik, de azt hiszem, ez is jó lesz.
- Tier egyes? o.o - nem értem, miért döbbenek le, hiszen ő maga is mondta, hogy nem tudná kihasználni az íjat. Így már érthető, miért.
- Á, kiképzős vagy. ^^ Ami azt illeti, rendelkezem egy olyan tőkével, amit az átlag játékosok nagyon semmibe vesznek... a kapcsolati tőkével. Ha gondolod, itt és most összeállíthatunk egy listát a legjobb T1-es felszerelésekről. A ritkák nagyon jók. Nekem még mindig egy Hentesem van, pedig már frontharcos vagyok. :3 - bemuncholok ezután egy kókuszgolyót, s élvezem, ahogyan a finomság szétmállik a számban. Nyami! *-* Néhány morzsa reményében kisebb verebek is a környező bokrokra szálltak.
- De a helyedben én lehet megvárnám, míg legyőzzük a 20. bosst. Úgy tudom, a fejlődés a kis szintűeknek így könnyebb lesz, mert már több exp-t kapnak. Lehet, hogy azt is engedik majd, hogy T2-es felszereléseket hordjatok. De ebben nem vagyok biztos. - hallottam olyan híreket, hogy már annyi exp-t kapnak majd, mint a magasabb szintűek, de nem tudom, mennyire hitelesek.
- Milyen felszereléseket szeretnél? Mármint... milyen irányba kívánsz fejlődni? Van erről elképzelésed? Nagyon sokat számít ugyanis. Nemrég kis híján legyőztem valakit, aki tizenöt szinttel magasabb volt nálam... csak mert jól használtam az eszközeimet. Szóval, azt hiszem, ha valaki, akkor én segíthetek neked abban, hogy olyan szetted legyen, amit sokáig nem kell lecserélni. :3 - újabb sütemény, ezúttal egy muffin, benne finom mogyorókrémmel, aminek tényleg mogyoróíze van. Némi morzsát is a földre szórok, amit fel is kap egy arra járó veréb, mielőtt elpixeleződne.

by **Arisu** Szer. Ápr. 22 2015, 18:28

- Iie. Amikor kéthetente órákig ülsz a csokik között a gyárban, és próbálnak tömni vele, mert be akarnak vágódni a papánál, hamar eleged lesz belőle - feleltem szenvtelenül. Tipikus gondolkodás, ha belga vagyok, akkor biztos csokin és gofrin élek, pedig nem olyan irigyelni való a helyzetem. Természetesen ha véletlenül csokoládét eszem, akkor csakis a legkiválóbb minőséget vagyok hajlandó elfogyasztani, azonban vigyáznom kell az alakomra. Nekem mindig szépnek kell lennem, ha egy deka felesleg is van rajtam, az már meglátszódhat egy fotózáson

- Nincs szükségem ritkára~desu - ráztam meg a fejem, aztán a tekintetem a közöttünk sorfalat álló édességekre vetettem. Sokkal ínycsiklandóbbnak tűntek, mint bármi, amihez eddig közöm volt ebben a világban, azonban a külső megtévesztő lehet.
- Azonban szívesen venném a segítséget az összeállításban~desu - tettem hozzá, elszakítva végül a tekintetem a nassolni valóktól. Ezután jött az a rész, amiből egy szót sem értettem, de ez nem az a pillanat volt, amikor nekem a világról kellene érdeklődnöm, és azt hiszem engem nem is érint igazán, amit mondott.
- Hatékony kívánok lenni~desu, minél több pontot ad egy felszerelés, annál jobb. Maximalizálni fogom a képességeimet~desu, pazarlás lenne akár csak egy pontot is elhullajtani, nem? :3 - fejeztem ki az akaratomat, miközben kedvtelve figyeltem a körénk gyűlő madarakat. Mosolyt csaltak az arcomra, ahogy ugráltak és csipegették a morzsákat. Mosolyt csalt az arcomra Asuka onee-san is, jó úton haladtak a tárgyalások.

by **Asuka** Szer. Ápr. 22 2015, 19:10

Úgy tűnik, kicsit sok volt a részletes rizsából. @_@ Ha az ember annyit arénázik, meg harcol, mint én, akkor hajlamos elfelejteni, hogy nem mindenki érti ezeket a dolgokat. Már annyira természetesnek tűnik... Pedig amikor megvettem a konzolt, azt se tudtam, mi micsoda, és hogy különben is, mi a különbség a kasztok között. Ráböktem arra, aminek a legnagyobb a fegyvere, és kész.
- Biztosan nem kell ritka? Cearsonak egy Sietőse van. Ha nekünk adod el az íjat, szerintem nem lesz szüksége rá. Remek darab. - volt alkalmam harcolni ellene, és hát, szóval elég jó az íj. Annyira nem, mint a Hentes, ami még mindig gyalázza az összes T3-as harcos fegyvert (mind azt az egyet), még így is, hogy több negatívat ad.
- Hümm... Úgy látom, nem vagy nagyon edzett a csatatéren. Mi az, amire pontozol alapjába véve? Mik az erősségeid? Mik azok, amikben nem vagy annyira jó? Inkább az erősségeidet akarod kihangsúlyozni, vagy a hátrányaidat kiegyensúlyozni? Nem feltétlenül az a legjobb felszerelés, ami sok pontot ad. - még mindig nagyon sok kis szintű van, akik egyszerűen nem tudják, hogyan kezdjék el. Nem elég az, ha csak egyszerűen kiválasztod azt, amin a legtöbb pont van. Ez ennél sokkal komplikáltabb. Lehet, hogy több csokoládét látsz az egyik süteményen, de az apró praliné mégis nagyobb élvezetet nyújt.
Elveszek még egy kókuszgolyót, majd közelebb tolom a lányhoz a terítéket, hogy ne féljen tőle, szolgálja ki magát. Egész jó lett, igaz, ezt nehéz is elrontani. :3
- Én imádnék csokigyárban lenni! *-* Bár van az a fullasztó csokiszag, tudod! Na, azt nem szeretem. >.< A cukorból is van, amikor már sok. Máskor viszont, awh! *-* Apukádtól sok mindent tanultál? *-* Én is nagyon szerettem az én apukámat. :3 - munch, munch, kókuszgolyó. *-* Imádom. :3 Majd árülök közvetlenül Arisu mellé, lenyitom a menümet, és a guide bookot veszem elő, amit lapozgatni is kezdek úgy, hogy ő is lássa.
- Mivel íjász vagy, én a fegyverkezelés erősítését ajánlom. Éééés... ezt a gyűrűt. Mindjárt kettőt. ^^ A cipők sajna elég csúnyák, de a páncélosnál lehet vele mindenfélét kezdeni, némi aranyért. Mint amilyen nekem is van! *-* Ráadásul ebből még használt sem kell, mert az üzlettársam páncélkovács. Én sem szeretem a használtat, hacsak nem feltétlenül muszáj. Rossz belegondolni, hogy mennyien izzadtak bele már. ._. - megvillantom a bokámat, rajta a tsudálatos, harminc centis, koponyás magassarkúval. Még a tetoválásom is kilátszik egy cseppet. Lévén azonban a vállamon is van egy, egy szívecskés koponya, így nem feltűnő.
- Én a sisakokat nem szeretem... szóval azt mindenképp ki kell csinosítani. Frusztrál, ha van egy fém harang a fejemen. De például nagyon szép nyakláncot tud csinálni Vas sisakból a páncélos. A többit meg, majd nézd át, például melyik köpeny tetszik a leginkább. - mutatom a listát, egyszerre azonban csak egy-egy felszerelés típust. Nekem már nevetségesen kicsinek tűnnek ezek a pontok. De ugye valahol el kell kezdeni.
- Valamint van egy csomó potim... én nem tudok vele mit kezdeni. Már régen csináltam őket, de nem fogynak. Sokan nem használnak ilyeneket, ugye, mert a képességeikre támaszkodnak. És ez butaság. - főleg az új receptjeim birtokában. Ha bírta követni, tovább lapozok, a potionokhoz, s megmutatom neki a Pontosság Potion, majd a Mini Potion leírását. Meg muncholom az édességet powa :3

by Ajánlott tartalom