Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

by **Tatsuki Ranmaru** Szomb. Aug. 11 2012, 01:30

A Kezdetek Városában állok, és miközben magamnak se merem bevallani, de kicsit izgulok, üresedés lesz az egyik küzdőtéren. A célom az volt, hogy kipróbáljam magam, megnézzem: így egyes szinten, amikor még nem nagyon lehetnének komoly különbségek a karaktereink között, milyen is egy harc.
Sokáig figyeltem a küzdő feleket, hogy lássam, mennyire tartják tiszteletben egymás életpontjait. Ez elég abszurdnak tűnik talán, pedig tényleg erről volt szó: odafigyeltek a másikra. Megkönnyebbültem, mert amióta itt voltam, senki nem törölte ellenfelét, és ez láthatóan a többi harcos szerint is így volt helyes. Előfordult itt sok rejtélyes figura, és biztos voltam benne, hogy ha össze fogom szedni a bátorságom, akkor magam is végül egy igen érdekes egyéniséggel kerülök szembe.
Nem szívesen vittem vásárra a bőrömet, de napok óta járt az eszem egy ilyen harcon, ahol magázóban, valódi ellenféllel szemben próbálhattam ki magam.
Most, hogy megürült egy küzdőtér, és nem volt, aki kapásból feltöltse, felálltam, és intéssel jeleztem, hogy el fogom foglalni a helyet. Innen már nem volt visszaút: megszokásból körbenéztem, de valójában az érdekelt, hol látom az esetleges másik felet. Vagy nem volt még a pálya közelében, esetleg nem jelentkezett még senki… Mindegy is volt, mert én már elhatároztam magam. A kezembe vettem íjamat, és határozott léptekkel haladtam a küzdőtér homokja felé. Nem néztem fel, mert nem akartam, hogy ellenfelem látványa kizökkentsen a koncentrálásból. Már ha egyáltalán volt már előttem valaki. Létrehoztam a küzdőtér eventjét, a kihívást magam elé fordítottam, hogy aki velem szemben volt, el tudja fogadni. Addig én elfoglaltam a pálya távolabbi felét, hogy legyen közöttünk távolság. Mégiscsak az kedvez nekem.
Láttam, hogy elindul közöttünk a visszaszámlálás a harc kezdetéig. Tehát volt, aki elfogadja a kihívásom, és a csata másodperceken belül el is fog kezdődni. Felnéztem: a fenébe, egy lány az! Az íjam rászegeztem, de az ujjam remegett… máris hiba csúszott a számításaimba.

Három.
És kettő.
Egy!
A küzdelem elkezdődött!

by **Sakamoto Rin** Szomb. Aug. 11 2012, 23:36

Ma is szép nap vár rám itt Aincrad világában. És igen is szép nap ez hisz elhatározás született bennem pedig még csak pár órája vagyok ébren. Ez többek között azért is van, így mert az estét kivételesen egy fogadó szobájában töltöttem és ma, ahogy mondtam elhatározás született meg a kis kobakomban, mégpedig az hogy meglátogatom az egyik küzdőteret, és ha adódik, rá alkalmam kihívok valakit. Engem nem igazán izgat, hogy be lettem ide zárva így hát nem is kerget a halálfélelem, ami itt többeket is arra sarkal, hogy minél több tapasztalatpontot gyűjtsön és kijusson a játékból. Persze én is szeretném újra látni a barátaimat, akiktől elkeveredtem a kezdeti kavarodásban. Viszont eldöntöttem, hogy én is most már elkezdek tudatosan a szintlépések felé haladni, hogy szembe kerülhessek és megküzdhessek a szintek fő szörnyeivel. Jó egymagam ugyan nem tudnám legyőzni őket viszont, szeretném azok közt tudni magam, akik szembekerülnek, egyel. Így hát első kalandom után most megpróbálkoznék az első párbajomat is más játékosok ellen.
Izgatottan haladok a küzdőtér felé és reménykedem benne, hogy nincs, nagy tömeg szeretnék ma ugyan is részt venni én is. Majd legfeljebb bedobok egy cuki mosolyt és melldobálást, ha pasik vannak ott és akkor biztos megengedik, hogy helyettük én legyek a következő kihívó. *megnyomkodja a melleit*
- Bár azt hiszem, a melleimmel itt most nem érek semmit… – szólalok fel gyaloglás közben kissé nagyon letörten. - Pedig mostanában sok tejet iszok, hogy nőjenek, akkor mégis miért nem akarnak nagyobbak, lenni? – teszem, fel magamnak ismét hangosan egy költői kérdést mely mindig elhangzik szinte, azután hogy legurítottam egy két pohár tejet.
Végül aztán elérem, az arénát ám még mielőtt azonban átlépném, a kaput a tárgylistámból elővarázsolom a Lassú Gyengítő Mérget melyre nem is olyan rég tettem szert, vagyis megvettem csak hogy ne higgyétek azt, hogy loptam. Majd bekenem vele mindkét késem.
Amikor belépek, látom, hogy egy felettébb ismerős férfi int, egyet ezzel gondolom, azt jelzi, hogy ő a következő kihívó. Egyre közelebb érek az aréna közepéhez, és közben azon gondolkozom, hogy hol is láttam az íjászt. Látom, senki nem kíván kiállni ellene így hát beérve a csatamezőre magam nyomom meg az „OK” gombot és ezzel fogadom el a kihívást.
- Szióka, Ranmaru-kun! – jut végül eszembe a férfi neve, akivel a nemrég lezajlott küldetésen találkoztam így egy széles mosollyal arcomon köszönök neki. Amint a visszaszámlálás leáll, késeimet a kezembe fogom úgy, hogy a pengéik a föld felé nézzenek majd futni kezdtem a férfi felé cikkcakkban. Az ujjai remegtek és ez mosolyt csal az arcomhoz, ahogy egyre közelebb próbálok férkőzni ellenfelemhez, és ha sikerül a jobb kezemben lévő késsel csapok egyet feléje.

by **Tatsuki Ranmaru** Szomb. Aug. 11 2012, 23:58

Azt vettem észre, hogy miközben Rin rohamozott felém, én nem lőttem ki a nyilaimat.
– Basszus! Rin! – szakadt fel végül a haraggal vegyes döbbenet, amikor tudatosult bennem, hogy nem szimplán egy lánnyal harcolok, hanem azzal, amelyikkel ugyan azt a küldetést teljesítettük. És akkor már ott is volt közvetlenül előttem. Ez… Félelmetes volt!

Nem kilőttem azt a nyílvesszőt, amit már a harc eleje óta a húromon feszítettem, szimplán megcsúszott a kezem, de mivel a beállás helyes volt, a játék előnye, hogy úgy repült el, mintha tudatosan lőttem volna ki. Nem mintha ez bármennyire lassította volna Rint, aki könyörtelenül rohamozott, nekem viszont még a yagan sem volt elég arra, hogy egyáltalán azt lássam, eltaláltam-e.

Veszettül gyors volt! Eddigi harci tapasztalataim alapján a gyorsaságom legalább egy erős közepes volt, vagy még jobb. Rin mellett viszont mintha… még arra se volt időm, hogy megpróbáljam megfogalmazni, mennyire lassú is voltam. Ez a harc teljes embert kíván! – futott át az eszemen, de addigra egy kés is átjárt, és ez a kés Rintől származott. //3mas erő, abból 2t véd a páncélzatom, 1el sebződöm, 19 életpontom marad. És akkor -2 gyorsaság, igaz? Huh! Viszont nem csak 1 ilyen mérged volt?// A páncélzatomat át is ütötte, így onnantól arra nem számíthattam, viszont konstatáltam, hogy nagyon kicsi a sebzése. Az én rendszerem viszont mintha bugos lett volna, Rin mozgása egyre követhetetlenebbnek tűnt számomra.
Rá voltam állva, hogy közelharci esetben nem fogok a kis 1-es pofáncsapós sebzésemmel birkózni, hanem egyből menekülök. Viszont így, hogy minden összeesküdött ellenem, a Sors nemhogy egy lányt, de ráadásul Rint osztotta ki velem szemben, és még a gyorsaságom is bekrapáljon?! Hirtelen nem láttam, hol lehetne vége a csatának, de abban biztos voltam: ha rajtam múlik, akkor igyekszem kikerülni Rin késeinek rövidke hatótávjából, és nyíllal támadni. Más kérdés, hogy rendkívül gyors volt, biztos bekapok jónéhány csapást, mire mozdulni tudok. Reménykedtem, hogy az életpontjaim bírni fogják. A többit pedig majd meglátjuk.

// Eddig egy nyílvessző biztosan elhasználva. //

by **Sakamoto Rin** Vas. Aug. 12 2012, 23:55

A férfi felkiált. Hangjában érződik a meglepődöttség és a düh is. A mosoly még mindig ott leledzik az arcomon. Nem tudom min lepődhetett meg, netán azon, hogy egy lány ellen kell kiállnia, vagy, mert én vagyok az a lány esetleg a gyorsaságom miatt? Bármi is az nem igazán érdekel, rendületlenül haladok előre persze cikkcakkban, hogy a férfinak minél nehezebben sikerüljön eltalálnia. Végül a nyíl megindul sebesen ám mintha Tatsuki-kun nem célozna, csak szimplán ellőné így nem is csoda, hogy sikerül elkerülnöm a lövedéket.
- Hajaj, Ranmaru-kun nem kéne azzal célozni is? – kérdezek, rá komolytalan hangnemmel mintha csak hergelni próbálnám a férfit. Nem is tudom, mintha a férfi csak bambulna, nem is figyelne, hisz könnyedén kerülök a közelébe és fegyveremmel sikeresen el is találom./ Ano, nem csak a páncélodat vettem le? Csak kettes az erőm./
A mosolyom így nagyobb lesz hisz az újdonsült mérgemnek köszönhetően, amit most el is használtam, ám sebaj, a méreg a párbaj végéig biztosan kihat.
Eztán már csak még több sebzést kell bevinnem neki viszont egy valamire ügyelnem, kell. Nem kerülhetek, el tőle túl messze különben nagy esélyem van rá, hogy vesztek ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Már amúgy is hátránnyal indulok hisz gyors vagyok ám ennek ellenére a kitartásom csak egy pont ez meg igen kevés. Nem tudom, ellenfelem meddig bírja, de nincs is kedvem kivárni ezt. Gyorsaságom kihasználva a támadásaimat kerülgető Ranmarura tapadom, persze csak képletesen. Mindkét pengémmel támadok, és két támadást indítok a mellkasa felé. Az egyiket baloldalról – értelemszerűen a bal kezemben tartott késsel – majd a másodikat jobbommal alulról ívelve teszem meg. Majd kihasználva hogy remélhetőleg ellenfelem a két karomra figyel a második csapásommal egy időben megpróbálom bal lábamat beakasztani a két lába közé, hogy ezzel elérhessem azt, hogy a földre kerüljön.
Ha pedig sikerül leterítenem a bal pengémet egyenest a mellkasának röpítem, majd amíg tehetem, kifújom magam. Ugyan még nem vagyok kimerülve, de azt se mondhatom, hogy nem vagyok fáradt egy ilyen támadássorozat után.

by **Tatsuki Ranmaru** Hétf. Aug. 13 2012, 00:19

// Egy nyílvessző biztosan elhasználva. //

Csak úgy záporoznak rám az ütések, nekem pedig vészesen fogy az életerőm. Rin úgy üzemel, mint egy miniatűr, késes cséphadaró, én pedig reménytelenül lassulok. A gondolkodásomnak hála égnek nincs komolyabb problémája, így a bugról hamar a mérgekre terelődik a gyanúm, de a felismerés nem segít: semmi esélyem nincs hatástalanítani, vagy bárhogy felgyorsítani magam, így viszont nem csak az életpontjaim, de a kilátásaim is csökkennek.
Szinte levegőhöz sem jutok, miközben Rin kése az oldalamba szalad. Eddig az első körben ő hozzám rohant, és sikeresen meg is sebzett – volna, hacsak a páncélom nem védi ki //köszi, de, igazad van!//, míg én egyetlen esetlenül és ami még fontosabb: hatástalanul kilőtt nyílvesszővel büszkélkedhetek. A fene essen ebbe a lányba!
A yagan miatt többet látok a harcból, mint gondolná, így a harmadik ütését már hárítanám, de egyszerűen nem vagyok elég gyors hozzá, és az is beszalad. Eddig hat sebzés ért, abból kettőt védett a páncélzatom, a többi négy az életerőmből szaladt le. Maradt még bőven, tizenhat. Viszont ha így haladunk, akkor ez egy lassú, módszeres kivégzés lesz.
Próbálom ignorálni a fájdalmaimat… és ez egész könnyen megy így, hogy nem érzek ilyesmit harc közben. Viszont fejben még mindig nem sikerült hozzászoknom. Úgy érzem: Rinhez képest egy csiga lassúságával igyekszem kihátrálni a harcból, viszont akkor beakasztja a lábam… A kis dög!
Hatalmas nyekkenéssel vágódom el.
Ilyen nincs!

És megint mínusz két életpont. Tizennégy. De a kése az enyém(?)

Nekem még bőven futja a kitartásomból, viszont ő úgy tűnik, hogy így próbált időt nyerni magának. Remek! A remény kicsi szikrája lobban fel bennem, miközben igyekszem minden erőmet beleadni a feltápászkodásomba. Szörnyű ez a lassúság! Az íjamat veszem elő, miközben újra hátrálok, és ha rajtam múlik, mire újra a közelembe érhetne és támadhatna, legalább egy nyílvesszőt fogok belerepíteni. Mellkasra célzok, mert… hogy is mondjam? Ott foglalja el a legnagyobb teret a csaj.
Komoly kétségeim vannak, hogy kettőnél többet így bele tudjak juttatni – vagy legalább el tudjak lőni –, de remélem, hogy egy nyíl még menni fog. A többi pedig megint az ő reakcióitól függ.

by **Sakamoto Rin** Hétf. Aug. 13 2012, 15:55

Eddig jól álok a támadássorozatom nagyon jó eredményeket ér el. A mérgezett fegyver betalálta után ellenfele annyira lelassul, hogy mozgása hozzám képest egy csiga gyorsaságával ér fel így hát nem csoda hogy ott virít arcomon mosoly. Eztán is sikerül még több sebzést bevinnem, és ha csak a páncéljára nem erősebb az én kettes sebzésemnél hát akkor HP szintjén nem állhat túl jól. Már ha azon sincs sok pontja, de ha igen akkor a nem jó hír a számomra hisz a fene tudja, mit érek majd a 15 HP-al főleg, hogy fogalmam sincs, hogy mekkora a sebzése. Lehet hagynom, kellene, hogy eltaláljon? Dame, dame*, mit képzelek? Nem hagyhatom eltalálni magam hisz kitartásból híján vagyok, ha még az életem is a minimumra csökken az egyenlő azzal, hogy vesztek.
Sikerül beakasztanom a lábát így Ranmaru-kun dob egy hátast. Ekkor egy pillanatot sem tétovázva a balomba tartott kést egyenest a férfi mellkasába vágom. Ekkor már félúton járok a totális kifáradás útján ez mi más mutatná jobban, mint az hogy hirtelen azon kapom magam, hogy a picurka pihenő időmet arra pazarlom, hogy egy irtó cuki, de egyben ciki táncot lejtek. Kézfejeim a fejem két oldalához érintve ujjaim kinyújtva egyszerre le és felfelé mozgatom miközben a csípőm jobbra-ballra kileng. Ha pedig a nem csal, az emlékezetem ez nem lehet más, mint a caramel dance.
- Kuso**! – jelzem ingerültem mikor egy nyílvessző csapódik belém a tánc közben. Én bolond a ciki táncom végett nem figyeltem és ellenfelem felállt és sikeresen leadott rám egy lövést. Ez nem jó ugyan is most látom, hogy a sebzése nagyobb, mint az enyém. A mellkasomba fúródott íj még nem mondhatnám, hogy nagyon komolyan megsebzett volna, bár igaz, ami igaz a páncélom simán levitte és még mellé két pontot is a HP-mból. Ez egy kissé felnyomja bennem az a bizonyos pumpát így nem hagyva neki lehetőséget hogy újabb nyílt lőhessen ki egyből a közelébe férkőzöm és gondolom gyorsaságomnak köszönhetően nem eshet nehezemre. Ahogy a közelébe érek ismételten támadok, de hékás… Basszus el is felejtettem, hogy egy kés mínuszban vagyok. Hát akkor nincs mit tenni, míg jobbomban lévő késsel leadok két támadást melyből az egyiket lentről indított függőlegesen adok le majd rögtön a másodikat egy lefele haladó átlós támadásként hajtom végre. Mindeközben szemeim a férfit fürkészik, hogy hova tette a késemet, már ha magánál tartja. Ha nála van, megpróbálom megszerezni és csak remélni tudom, hogy sikerül is mivel azt hiszem, nemsokára kénytelen leszek bevetni a speciális képességem ahhoz viszont jó, kéne mindkét fegyverem.
Ha viszont nincs nála a kés a két támadás után a bal öklömmel az arca felé indítok meg egy bal egyenest és mivel ebben a pillanatban a bal lábamra nehezedik, minden súlyom a jobb lábamat lendítem előre, hogy az ütés végeztével – a sikerétől függetlenül – megint elgáncsolhassam a férfit. Ha sikerül a tervem azt az időt, míg a férfi feláll, arra használom, hogy megint kipihenjem, magam mivel már tényleg nagyon fáradok, ami meg is látszik rajtam. Na de visszatérve a tervemhez a fennmaradó időt Tatsuki ellentámadásáig arra használom, hogy pihenjek, és hogy megfordulhassak egy pár másodperc elejéig és megnézzem nem e maradt a fegyverem ott ahol az íjász nemrégiben a földre került.

* Nem szabad, nem szabad
** Átkozott
/Tehát ha jól számolom ötöt sebzett a nyíl így -2 páncél és -2 élet így maradt összesen 12 HP-m/

by **Tatsuki Ranmaru** Hétf. Aug. 13 2012, 16:19

// Kettő nyílvessző biztosan elhasználva. //

Egy jó dolog van a játék rendszerében… vagy több jó dolog is, nekem mindegy – csak azért legyünk alaposak –, de jelen pillanatban egyetlen van csak, aminek én végtelenül örülök: lehet, hogy harci szituációban vagyunk, és engem méreg bénít, de attól még a menürendszerem ugyan olyan gyorsan működik, ahogy mindig, és amíg Rin caramel táncot lejt //köszi, nem tudtam volna egyébként, hogy mi ez. Gratula a megvalósításhoz! XD//, én gyorsan importálom a kését a táskámba. Elhatározom: a harc végén vissza fogja kapni, hacsak nem vesztek. Vagy… egye-fene, talán abban az esetben is.

Újabb roham következik, én pedig úgy döntök, hogy ignorálom a jelenlétét, és még csak próbálkozni sem fogok a támadásai kivédésével, helyette is távolodok majd tőle. Megint két szúrás, ezúttal nem két különböző karból, mégis mindkettő betalál. Már csak nyolc élettel gazdálkodhatok. Iszonyatosan zavar, hogy túl lassú vagyok kihátrálni a hatásköréből, így viszont nem tudom használni felajzott, harcra kész íjamat. Mindent megteszek az ügy érdekében, de végül csak nem bírok mit kezdeni a bennem fortyogó düh láncra vert állatával, és ordítva fordítom hátrálás közben az íjamat a nap felé: – Süss fel nap, fényes nap! Kertek alatt a ludaim megfagynak! – tombolok! A napot célzom, így a nyílvesszők fénylenek, és végre ki tudom lőni őket, én pedig úgy érzem magam, mint valami háborgó King Kong.
Már csak a mellkasomat kéne vernem. Esetleg Rin késével. Igen, az tökéletes volna.

Nem esek még egyszer ugyan abba a hibába. A lábkörzést ezúttal köszi, kihagyom – ironizálok magamban elmélkedve, miközben idegölő lassúsággal tudom csak megindítani a lábam, szinte előre látnom kell a támadását ahhoz, hogy hárítani tudjam. Botladozok, de el nem esek, pedig akkor talán végre megszerezhetném a másik kését is.
Szinte fel sem nézek, mert biztos vagyok benne, hogy újabb pihenőre van szüksége, miközben én már edzeném is fel az íjamat, és ereszteném bele a nyílvesszőket. Lássuk csak, ha nincs elvágódásom, mert végül némi enyhébb kiadású caramel dance után, de csak meg tudtam állni a talpamon, vajon belefér-e kettő, esetleg három nyílvessző is, mire maradék életpontjaimat legyakja? Kétlem, bár reménykedem abban, hogy kettő is betalál. Bízok annyira a célzókámban.

by **Sakamoto Rin** Hétf. Aug. 13 2012, 22:25

Ellenfelem meglep, mikor támadásaim közepette nem védekezik, még csak meg sem próbálja. Na, már most vagy az életén van annyi pont, hogy nem kell félnie az én sebzéseimtől vagy csak simán nem fél a sebzéseimtől. Vagy lehet, hogy ez valami csel, taktika? A jobbommal indított támadásaim azonban már jobb kedvre derítenek hisz mind betalálnak. Szemeim eközben a férfit fürkészik, de akárhogy nézem, nem látom nála a fegyverem. Mivel nincs nála már csak az a kérdés, hogy akkor vajon a hátam mögött fekszik-e a földön vagy csak jól eldugta az öltözékén. Ütéseim követően ismét meglepődöttség és zavarodottság kerít, uralma alá mikor a férfi egy régi gyermekdalt kezd, el heves dühvel ordítani miközben nyilakat lő el.
Ám ez a kis zavarodottság nem hátráltat abban, hogy megpróbáljak egy új támadással elterelni a figyelmét, hogy kigáncsolhassam ám a tervem nem sikerül csak részben. A férfi csak megtántorodik, de nem esik el köszönhetően a gyors észrevételének. Nem esett el ám fejét és egyben tekintetét nem emeli rám így teszek egy gyors próbát és hátrafordulok. Tekintetem a területet pásztázza, viszont ott nem látom sehol a késem így már csak egy lehetőség maradt. Szóba is hoznám a dolgot, de nincs rá időm, mert egy nyílvessző belém csapódik. Hát ennek nem örülök hisz így ismételten négy pont vonódik le tőlem viszont már nincs páncélom így az csak a Hp-et csökkenti. Kihúzom, a nyilat azonban pechére a másodikat már nem hagyom betalálni. Fáradságomon megpróbálva túl lenni mozdulok el a nyílvessző elől és bár ez azzal jár, hogy félrelépésemet kővetően elesek, de ettől függetlenül ismét felállok. Kissé fura a két nyílvessző és az esést követően sem érzek fájdalmat, ami persze nem gond csak még hozzá kell szoknom.
- Nem mondák a szüleid, hogy más holmiját elvenni nem szabad? – teszem, fel a kérdést két mély lélegzetvétel között amint ismét a férfi közelébe próbálok férkőzni. Lábaimból a maximumot próbálom kisajtolni még akkor is, ha vélhetőleg ez lesz az utolsó támadásom is. Ezen ok miatt nem is késlekedem és bár csak egy késem van, aktiválom a speciális képességem. A pengém ekkor vöröseslilás aura veszi körül és mikor Ranmaruhoz olyan közel kerülök, hogy meg tudjam támadni akkor, megpróbálom vagy őt magát megsebezni vagy a fegyveréhez hozzáérinteni a fegyverem pengéjét. Amint ez megtörténik, ellenfelem megérezheti a különös vibrálást mely átfut, a testét majd ez után egy támadás elejéig nem kell félnem attól, hogy eltalál. Ez így kapóra jön, mivel már nagyon a végét járja a kitartásom így a gyorsaságom ide vagy oda már könnyen el tud távolodni tőlem az íjász. Persze jobban örülnék annak, ha a másik késem is meglenne, mert akkor kétszer is bevethetném az Árnyrezdülést, de hát ez van, ezt kell szeretni.
A képességem használatát követően, ha eltávolodott, ha nem még megpróbálok bevinni egy támadás ellenfelemnek. Ha eltávolodott tőlem megindulok feléje és mikor már elég közel érek, hozzá eldobom a másik pengémet is egyenest a mellkasa felé majd térdre rogyok. Ha nem távolodott el, akkor még két vágást viszek, be a férfi mellkasára ˝X˝ alakban majd hátrébb ugrok, és térdre rogyok. Elfáradtam a kitartásomból ennyire, szánalmas, de ez van.
- Hát… Azt hiszem… ennyi volt. – válaszolom nagy lélegzetvételek közben. Kissé felfoghatatlan számomra, ha fájdalmat nem érzünk fáradságot, akkor miért? Nos, mindegy ez van.
- És visszakaphatnám a fegyvere(i)m? – fordítom, mosolyogva az arcomat miközben a földön csücsülök.

//A nyílvessző miatt 7 HP-m maradt.//

by **Tatsuki Ranmaru** Hétf. Aug. 13 2012, 23:00

// Négy nyílvessző biztosan elhasználva. //

A francba! – szitkozódok magamban, amikor már a második nyílvessző is hatástalanul repül el Rin mellett, harmadikról pedig szó sem lehet, én pedig fáradtan konstatálom, hogy megint előröl indul a mókuskerék. Egyéb helyzetben igazán szívesen látnám Rin himbálódzó… oh, a fenébe, egy harci szituáció közepén nem gondolhatok a… De olyan szép nagyok!
Ez hihetetlen! Eddig elég kocka voltam, hogy ne foglalkozzak ilyesmikkel, akkor most miért?
Mert valódiak!
Nem valódiak, egy virtuális világban vagyunk!
De valódiak leképezései!
Ez… szent igaz – hajtok fejet saját logikám előtt, és végül nem bírok magammal: – Rin, nekünk beszélgetnünk kéne – mondom zavartan. Zavartan azért, amit a tudtára próbálok hozni, és nem azért, mert ő közben minden különösebb probléma nélkül zuhan el mellettem, majd feltápászkodva felfénylő késsel esik nekem. – Úgy értem, hogy többször kéne beszélgetnünk, mert… oh! – Képtelen voltam elég gyorsan hátrálni. Ez már szinte nem is újdonság számomra, viszont ahogy a kése belém szalad. Fájdalmat nem érzek, viszont ez a bizsergés…
– Ez nagyon jól áll neked – nyögöm, majd meglepetten teszem meg a további lépéseket hátrafelé. Csodálkozom, hiszen az életpontjaim nem csökkentek, nem észlelek változást a fizikai adottságaimban… és hiába próbálok visszaemlékezni, nem ugrik be, hogy milyen hatást fejt ki a különleges csapása.
– Felajzanám az íjamat, de olyan törékeny és bájos vagy, hogy ezt képtelen vagyok megtenni – indulok el visszafele. Rin felé. A kezembe exportálom a tőrét. Felé nyújtom. – Sokkal inkább te ajzol fel engem, mint én az íjamat – nézek mélyen a szemébe. Ott állok felette, és csak nézek mélyen a szemébe – azért a szemébe, mert a yagannal így is tudom közben a mellét fixírozni –, majd egyszercsak: – Mi van?! Ez valami bug volt?! – horkanok fel, és azzal a lendülettel távolodnék is el, hogy az íjamat feszíthessem, és közénk ékelődjön az a távolság, aminek hála még használhassam is, mert úgy érzem, adja még a kitartásom annyira, hogy legalább egy lövést leadhassak, csak egy lövést, hogy bírjam még élettel, hogy nyerjek még, csak egy lövést… Vagy azt se bánom, ha kettőt! //És ugye itt lép életbe a képességed.//

by **Sakamoto Rin** Kedd Aug. 14 2012, 14:33

Mi? Miért akar velem beszélgetni később? Mármint persze én szeretek másokkal barátkozni, de ez egy kicsit hirtelen jön a férfi szájából. Hisz épp egy harc közepén vagyunk, mármint a végén, sőt inkább mondjuk azt, hogy a vége felé.
- Velem? – kérdem miközben aktiválva speciális képességem Ranmaru felé vetem magam.
- Felőlem beszélhetünk… de előbb vessünk véget… ennek a küzdelemnek. – beszédem igen csak akadozik, hogy közben levegőért tudjak kapkodni. Már látszik, hogy nem sokáig bírom. Ennek ellenére kis lelket önt belém mikor sikerül eltalálnom a férfit egy szem pengémmel és így megfertőzve testét a képességemmel.
- Hogy? Mi áll nekem… jól? – kérdem a támadást követően meglepett arccal. Furán hangozhat, de mintha Tatsuki-kun nem is Tatsukik-kun lenne. Eddig nem volt ilyen beszédes ráadásul a tekintete, ami engem fürkész… fura.
A két vágásomat követően egy hátrafele ugrással távolodom el ellenfelemtől és csak ez után csuklanak össze a lábaim alattam, mert annyira elfáradtak. Légzésvételemből és az arcomról is leolvasható hogy mennyire el vagyok fáradva. Feltekintve látom amint a férfi kezében megjelenik a késem. Tehát ott rejtegette! Eszembe nem ötlött, hogy a tárgylistájába süllyesztette volna. Lassan lép felém és nyújtja a kést felém. A mondandója ismételten furcsa és egyben zavarba ejtő. Arcom el is vörösödik, ahogy átveszem a fegyverem. Nem is tartózkodik, ott a kezem sokáig amint megragadom a kést, kezeimet a mellkasom elé kapom bennük a fegyverekkel.
- Ranmaru-kun, bakaaa! Ne mondj ilyen furcsákat!- emelem meg a hangomat egy kicsit így ezt még nem is nagyon lehet kiáltásnak nevezni inkább csak a normál beszéd és a kiabálás közt van. Mire észbe kapok a pironkodásomból látom meg, hogy az íjász már pár lépéssel elhátrált és a fegyverét egyenest nekem szegezi.
- Tatsuki-kun?... – kérdek, rá cselekedetére ám ekkor ötlik szemembe, hogy a képességem még aktív hisz nem támadott meg azóta, hogy alkalmaztam az Árnyrezdülést. Ennek tudatában jelenik meg egy mosoly a szám szélén és várom, hogy ellője a nyilat.
- Tatsuki-kun, ha végre ellőtted az a nyilat felsegítenél, onegai. – mondandóm végét kislányos báj keringi, körbe miközben a késeim visszacsúsztatom, a hüvelyükbe majd jobb kezem a férfi felé emelem, közben felső testemmel előrébb dőlök, egy kicsit a bal kezemmel pedig kitámasztom magam előre fele.
Miután a nyíl mellettem csapódik be és remélhetőleg a férfi felsegít, mert hát csak nem hagy ott a földön csücsülni, vagy igen? Na, de visszatérve a mondandómhoz, mármint a valódihoz, ha felsegít, a földről mielőtt még elengednénk, egymás kezét a balommal előhozom a menüt és a „Barát felvétel” gombra kattintva várom, hogy Ranmaru elfogadja-e a felkérést, melyet egy mosollyal együtt indítványozok feléje.
- Köszönöm, a lehetőséget hogy megküzdhettem veled. – köszönöm meg a játékot végül majd meghajolok előtte. Miután felegyenesedem, hátat fordítok a férfinak és az aréna széle felé veszem, az irányt kissé esetlen léptekkel majd mikor odaérek, egy fiatal srác rögvest helyet szorít nekem, hogy leülhessek és pihenésképp megnézzek még pár küzdelmet.

//Köszi a játékot Very Happy

//

by **Kayaba Akihiko** Kedd Aug. 14 2012, 14:39

A küzdőteret lezárom!

Jutalom: 15 exp, 50 arany

by Ajánlott tartalom

Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru

Re: Sakamoto Rin és Tatsuki Ranmaru