A perverz idomár a büszke íjász ellen (azaz Ren vs Judy)

Rent nem zavartatta a támadásom, de már tényleg nagy komolyan vette az utolsó összecsapást. Reginald berepült az arcom elé, és fellángolt, de mivel nem tudtam, hogy meg akar-e égetni vagy sem, én meg nem akartam, hogy megégessen , ezért lehajoltam, és onnan reflexből felrúgtam Reginaldot. A lábamat áldoztam felé érte, és ezért lement nyolcról ötre a hp-m. Nem tudom, miért csináltam, talán önvédelmi mechanizmus.
Ekkor Ren is kilőtte magát. A kinyújtott lábamat kapta el, és sodort magával 12 méteren át. De mivel a lábamat ölelgette nagy hévvel, a lábamhoz tartozó többi testrész (azaz én teljes egészében) a földön súrolódtam. Mire leálltunk végre, a súrolódás miatt ötről 0,50 századra csúszott le a hp szintem. Azaz elvesztettem már a játékot. Igen, már az ájulás szélén álltam, de annyi erőm volt még, hogy a szabad lábammal megtapossam Ren képét dühösen.
- Engedj már el! - rugdostam. - Legyen, te nyertél, csak engedj el, vagy a maradék hp-dat kirugdosom!
Mivel ezzel fel is adtam, fél hp-nyi élet híján, így Ren felett megjelent a jól ismert "winner" felirat. Mikor végre elenged nagy unszolásra, nagy nehezen feltápászkodok, és időt kérek, amíg összeszedem magam. Elővettem az inventorymból egy zsemlét és egy vizet, amiket elfogyasztottam, majd erre valamivel már jobban lettem.
- Na, most már mindjárt más... végül is jó kis szívatós párbaj volt. - mondtam elismerően. - Mivel te nyertél Ren, ezért kapsz is jutalmat. Azt nem, amit nagyon akarsz, de remélem megteszi, hogy meghívlak téged egy italra az egyik fogadóba. Reginald és Aikon eledelét is én állom. - ajánlottam fel.
Persze, Rent már jól ismerve elfogadhatja a meghívást. Ha nem, ragaszkodom hozzá. Diséretként megsimogattam Reginaldot, és hogy AIkon se maradjon kivétel, őt is. Remélem ő szórakozott a párbajunkon.
- Hát akkor menjünk, útközben még megjavíttatom a felszerelésem a kovácsnál. A tieidre is ráférne. - mosolyogtam.
Nem vagyok hajlandó kavarni Rennel, de egyértelmű, hogy a párbaj utáni megbocsátásommal, baráti meghívással mit akartam mondani; csak barátok.

Rent meglepi, hogy feladtam végül, de annál inkább örült, hogy ölelgethette és taperolhatta a lábamat. Én meg annál kevésbé, amit arcba taposással díjaztam. Ezt követően magamhoz tértem, és evéssel-ivással szedtem össze magam. Ezután már csak így elbeszélgettünk rendesen, és meghívtam Rent és a petjeit italra és eledelre. Útközben még egy pillanatra a kovácshoz is be kell pillantanom. Rennek nincs szükség rá, mert van sajátja.
- Na, az jó, ha van saját kovácsod. - mosolyogtam. - Nekem sajnos nincs, úgyhogy addig közössel kell beérnem.
Megvártam, amíg az állatidomári kis díszes társaság felkészült az indulásra, és Ren megkérdezi:
- Akkor mehetünk?
- Ha kész vagy, mehetünk. - válaszoltam kedvesen, aztán mind a négyen elindultunk először a kovácshoz, aztán a bárhoz. Miközben mentünk, volt egy rossz érzésem, főleg akkor, amikor Ren udvariasan előre engedett. Aztán egyszer csak egy kezet éreztem a fenekemen.
Azt a napot, se én, se Ren nem feledjük el. Olyan könnyen nem, hiszen Ren egy akkora pofont kapott tőlem a tapiért, hogy talán nyoma is maradt egy hétig (na jah, fájdalomérzet nincs és sérülés sem, de azért ne essünk túlzásba, kedves KA úr ). Azon a délutáni napon az egyetlenek, akik a legjobban jártak, az Reginald és Aikon volt. Ők kaptak tőlem finom peteledeleket, Ren addig figyelhette, ahogy őket kényeztettem el, és ő pedig a tapizásért végül büntetésből mégsem lett meghívva italra.

Köszönöm szépen a játékot, Ren! Kedves vagy, hogy hajlandó voltál velem lenyomni egy kt-t!