A perverz idomár a büszke íjász ellen (azaz Ren vs Judy)

Nem értem, mi ez a forgalom mára. Elég gyakran futok össze másokkal, akikkel hol küldetésre megyek, hol KT-zok. Pedig magányosan járom az utam, és nem mindenkivel veszem fel a kapcsolatot. Mégis akárhányszor felkeresnek, abból mindig összejön valami.
De ezeknek egy jó oldala van: legalább fejlődöm valamennyit. Nem egy játékos volt már, aki beszólt, hogy miért nem haladok úgy, mint mindenki más. Akárhányszor felcsattan ez az egyáltalán nem kedves kérdés, mindig türelmesen, de csendes hűvösséggel megmondom az illetőnek, hogy én nem sietek, és szeretek ebben a világban élni, nem úgy, mint ők, akik a virtuális világba való bezártság miatt teljesen ki vannak akadva, és képesek egymást is abajgatni csak azért, hogy minél előbb elérhessék a 100. szintet. Néha szórakoztató nézni ezeket a játékosokat, amint törik magukat, de azért sajnáltam is őket. Mindannyian egy sorsra jutottunk, KA még csak a valóság világgal sem engedi felvenni a kapcsolatot. Legalább a Nariko-féle kölykökre lehetne tekintettel, akik nem tudnak vigyázni magukra.
Ezeken a dolgokon, meg még sok máson elgondolkozva mendegéltem az utcán. A játékosok és az NJK-k szokásos módon a dolgaikra mentek, vagy egymással csevegtek. Legtöbb összetömörült játékos stratégiákat dolgozták ki, mások meg a szakmájukkal foglalkoztak, vagy párbajoztak. Azonban egy srác követ és bámul egy jó ideje. Először nem törődtem vele, de lassan kezdett zavaró tényezővé válni. Úgy döntöttem, hogy megszólítom, így megfordultam, és nagy érzéstelen tekintettel, de udvariasan hangnemben megszólítottam.
- Igen? - kérdeztem. - Esetleg segíthetek valamiben? Vagy akarsz nekem valamit mondani?

Egy jó ideig mentem mit se törődve a követőmmel. Mikor megelégeltem, tudni akartam a követés szándékát, megszólítottam a srácot tisztelettudóan. Azt mondta, hogy nem engem követett konkrétan, hanem egy kis állatot, ami meg engem követett. Rámutatott a petjére, ami olyan kicsi volt, hogy ha rá se mutatott volna, észre se venném. Sokféle petet láttam már. Pofásat, rondát, és olyan ütődöttet, mint Enheriel griffje, de ehhez fogható kis cukibogarat még soha.
- Jajj, de kis aranyos! - lágyultam el, világéletemben mindig is szerettem a macskaféléket, a kiscicák pedig egyszerűen tündériek. - Engedelmeddel megsimogathatom?
Az igenlő választ követően lehajoltam a pici cicához, és megsimogattam a kis szőrős fejét, közben azzal dicsértem, milyen szép szemei és szőre van. Kár, hogy nem igazi, csak egy virtuális kis pet. Mikor abbahagytam a simogatást, felegyenesedtem.
- Szóval állatidomár vagy... tényleg nagyon aranyos kis peted van.
A tekintetem fennakadt egy felettünk repkedő madárfélén. Fogalmam nincs, ő hogy került oda, márpedig az állati mobok nem szoktak berepkedni csak úgy a városba. Hacsak nem valaki másnak a petje... de érdekes, hogy konkrétan Ren felett repült, mivel matematikailag bemértem a szögét. Kizárt lenne, hogy valakinek két petje legyen. Vagy nem? Fene tudja, én nem vagyok állatidomár, és nem értek hozzájuk, és valószínűleg erre már nem is lesz lehetőségem.
- Hát az a madár meg hogy került ide? - kérdeztem érdeklődően, és felmutattam a madárfélére.

Mikor a kiscicát simogattam, az macska módjára élvezte a kényeztetést. A madár, amit az imént vettem észre, az egy darabig lángolva körözött a levegőben, aztán (teljes megdöbbenésemre) a srác lehívta őt, és engedelmesen a gazdája vállára szállt.
- Ő Reginald- mutatta be nekem, aztán ő is bemutatkozott.
- Judy Noxia vagyok, örvendek. - viszonyoztam a bemutatkozást. - Na és hogy nevezhetem a kiscicát?
Most, hogy a bemutatkozásokon túl vagyunk, teljesen megdöbbenten álltam és néztem a srácot és a két petjét. Ennek tényleg két petje van. És tényleg... soha nem láttam még eddig olyan állatidomárt, akinek két petje is van... de mint azt már elgondoltam, én nem értek az állatidomárokhoz, így nem tudom, hogy csak egy petjük lehet-e, vagy lehet több is.
- Furcsa... két pet. És melyikük az erősebb? - érdeklődöm.
Lehet, hogy hosszú, vagy rövid magyarázatot fogok hallani, de ezt mind érdeklődve meghallgatom. Miközben a srácot és a két petjét nézegettem, szöget ütött a fejemben, hogy nem ártana egy kicsit edzenem, és annak a kedvéért kihívnám a srácot. Másrészt kíváncsi vagyok, vajon két pettel együtt hogy képes párbajozni... az biztos, hogy már tripla annyira kell odafigyelnem.
- Arra gondoltam, hogy kipróbálnám, milyen olyan játékossal harcolni, akinek kettő vagy több petje van. - szóltam aztán. - Meg aztán nekem is egy jó gyakorlat lehetne, hogy a játékon belül megtanuljak több felé is figyelni a harcban. Mit szólsz hozzá? Benne vagy egy teljes HP-s küzdelemben, Ren?
Ahogy igent mond, rögtön küldök Rennek egy kihívó panelt.

- Örvendek Aikon, szép neved van. - mosolyogtam a kiscicára, aztán a madárhoz fordultam. - És neked is szép büszke neved van. Bár ahogy látom, nem csoda, miért Reginald a neved.
És valóban. Míg Aikon élvezte a nagy figyelmet, a Reginald nevű főnixmadár féltékenykedett és mérgelődött. Mikor szóba jött az erőviszonyok, valóban nagy büszkén tette a magáét, csakhogy megmutassa, hogy ő a jobb és az erősebb az ők kis csapatában, nem pedig Aikon. Ezen is elsomolyogtam egy darabig. Hogy azért ne érezze magát kiközösítettnek, megsimogattam a madarat is - csak amikor nem lángol éppenséggel.
~ Na igen, még az állatoknál is előfordul a rivalizálás. Midő szerencse, hogy nekem nincs riválisom... bár az a néhány ostoba, akikkel már volt dolgom feszültebb hangulatban, igencsak úgy néznek rám, mintha legszívesebben eltipornának. Márha nincs annyi eszük, hogy végiggondolják, mit csinálnak.
Úgy láttam, a kihívásom kissé habozásra kényszerítette Rent, de mégis elfogadta. Azonban tájékoztatott, hogy Aikon nem egy harci típusú pet, úgyhogy nincs sok esélye annak, hogy ő képes lenne párbajozni, de a kedvemért azért bevetheti. Én meg mindig tiszteletben tartom az ilyesmit, ámbár Aikonnak úgysem akarnék semmi sérelmet okozni, ha ő még nem képes megvédenie magát. De akkor ő hogy fejlődik így? Na mindegy.
- Rendben van. - bólintottam. - Ha Aikon nem harci pet, akkor nem is erőltetem a párbajra. Úgyis inkább Reginald, az erősebb pet miatt kéne szerintem aggódnom. - Aztán egy mosolyt eresztettem Reginald felé, aki bizonyára ismét büszkélkedhetne.
Azonbn vigyáznom kell. Nem bízom senkiben, és nem ismerhetem mások erejét, képességét elsőre, akárhányas szintű. Ez utóbbira Kotával tartott párbajom tanított meg. Nagyon érdekes, erőfeszítő és tanultságos párbaj volt a magam részéről... bármi is megtörtént már akkor, mindenképpen volt ebből egy szép hasznom.
Amikor Ren elfogadta a kihívást, azonnal csata-formációra vettem a stílust. Egy igazi csatában se várhat az egyik ellenfél a másikra, hogy ki kezdeményezzen, úgyhogy gyorsan elővettem az íjam, és lőttem egyet Ren felé, egyet Reginald felé, hogy amíg ők elkerülik, vagy megviselik a nyilakat, földre vetem magam, és felveszem a környezetem színeit (azaz láthatatlanná válok részben /igaz, többször is elhangoztattam, hogy ez a képességem akkor szakad meg, ha a szintemhez képest nagyobb az ellenfél észlelőképessége vagy támadok /). Egy háztömb felőli oldalról próbálom meglepni Rent és Reginaldot. Remélem, nem nagyobb az ők észlelésük, mert akkor megint nem tudnám használni ezt a képességemet.

Aikon, hogy őt kíméljük, szomorúan kiállt a csatatérről, hogy nézőként láthassa az eseményeket. Legalább tanul egy kicsit az idősebb pettársától, még ha nincsenek is túlzottan jóban. Pedig egy csapatban a csapattársaknak össze kell fogniuk, máskülönben ezzel elrontják a csapatszellemet. Vajon a petek mennyire vannak tekintettel gazdájukra? Vajon lesz idő, amikor az ő kedvéért a petek összefognak, és együtt legyőzik ellenfelüket és az akadályokat? Majd elválik az idő folyamán, ahogy fejlődünk... illetve ők fejlődnek. Csak remélem, még később fogom látni a peteket, mint érett partnerek.
Tehát szerencsémre Ren nem rendelkezik akkora észlelőképességgel (vagy talán még nincs neki), hogy észrevegyen és rajtam üssön. Elmosolyogtam, sőt majdnem kuncogtam, mikor keresni kezdett engem. Reginald még a levegőbe is repült, hogy fentről kutasson utánam. Vicces volt.
Nem kell tovább keresniük, mivel fel is bukkantam, ahogy támadtam. Amikor megérkeztem a háztömbhöz, Ren mögé osonva, lőttem három újabb nyilat a srác hátába, aztán még újabb hármat Reginaldhoz. Lövésemet követően ismét láthatóvá váltam, íjamat folyamatosan készenlétben tartva. Közben ívben kezdtem ellenfelem körül keringeni.
- Érdekes képessége van a madárkádnak. Végül is egy főnix, és kell is neki ez. Na de most rajtad a sor, hogy megmutasd, neked milyen különleges képességeid vannak, ami ellen védekeznem kell.
Ezzel arra biztattam Rent, hogy nyugodtan támadjon, ne kíméljen csak azért, mert lány vagyok. Mindenki egyenlő félként harcolt kortól, nemtől és szinttől függetlenül. Ez az igazi szabályos párbaj.
- Remélem, méltó vesztes vagy győztes leszek. Ez attól függ, legalább gyakoroltunk egy kicsit.

Páncél: 2/2
Hp: 25/25

A felállás már eldőlt. Judy-chan nem akarja, hogy Aikon is harcoljon ezért ő szomorkásan félre áll, hogy ismételten csak nézze, ahogy fogadott testvére aratja le a babérokat. Regi meg, hát ő büszkélkedik és vagánykodik, hogy Aikon minél rosszabbul érezze magát. Jól el kell majd beszélgetnem ezzel a kettővel, hogy nem igazán így működnek a dolgok. A főnök még én vagyok, tehát az van és az lesz, amit én akarok. Punktum. A csata időközben elkezdődik és két találatok be is nyelünk. Egyet Regi, de ő már vissza is gyógyítja a sérülését, egyet pedig én, azonban csak a páncélom látja kárát ennek a próbálkozásnak. Fel sem vesszük. Az meglehetősen furcsa, hogy ezek után szem elől veszítem. Nézek minden irányba, a hátam mögé, jobbra, ballra, magam alá és még felfelé is. Reginald is így tesz, ő a magasból kémleli a terepet. Egyikünk sem jár sikerrel. Judy-chant elnyelte a föld. Sokáig nem kell keresnem, mert hátba lő, csak úgy nemes egyszerűséggel. Ráadásul nem is egyszer. Persze az első után tudnék reagálni, de felesleges. Ő egy nő, én pedig férfi vagyok, csak természetes, hogy visszafogom magam ellene. Reginaldnak is hasonló parancsot adtam. Nehezen fogadja el az ilyet, mégis megteszi, tudja, hogy ki a gazdi, ennyi épp elég neki. Beengedi az összes találatot, persze egy kis színészkedéssel, rájátszással. Ne is tudja felgyógyulni minden elveszített sebzését. Nekem csak a páncélom sérül ismét, van is még egy darab páncél pontom, nem baj. Elég lesz az.
- Judy-chan az én képességem nem olyan amit szívesen használok ilyen csinos lányok ellen. Ahhoz túlságosan is durva- felelem mosolyogva. Nem engedek a provokálásnak, ha ez az egyáltalán. Meg nincs is szükségem a képességemre most. In tek Reginek aki célba is veszi Judy-chant, zuhanórepülésben közelíti meg szemtől szemben.

Páncél: 1/16
Hp: 70/70

Regi:
Hp: 34/35

// Ha Regi betalál akkor csak 14-es a sebzése most //

Ren páncélját megrongáltam, és Reginaldot is megsebesítettem (mégha ő képes visszagyógyulni valamennyit), azonban elégedetlen voltam. Udvariasságból hagyták magukat, ami nem tetszett nekem.
- Ugyan már, nyugodtan használd a képességed. - biztattam Rent. - Attól, hogy lány vagyok, még nem kell kímélni. Ha meg kímélsz és hagyod magad, az nem az igazi párbaj. Ha mondjuk egy velem azonos nemű mob vagy gonoszabb játékos támad meg téged senkit és semmit se kímélve, akkor is hagynátok magatokat. Miattam nem kell aggódni, túlélem az ilyesmit. Ismered Kotát? Ő se kímélt ám engem. - Aztán elmosolyodtam ezen. Remélem, Ren meg fogja érteni, hogy ezzel mire akarok célozni. Abból, hogy nekem nem akar nagy fájdalmat okozni (amit avatarként meg se érzek, mivel nincs fájdalomérzetünk fizikailag), ez azt jelenti, hogy túl gyengéd a lányokkal szemben, és emellett enyhe perverz hajlamot véltem felfedezni benne.
~ Hát ha így csinálja, elég szerény párbajunk lesz ebből. Én viszont nem leszek olyan kíméletes. ~ gondoltam egy sóhajjal.
Aztán folytattuk a harcot, és most Reginald támadt Ren utasítására. Mint a puska, úgy száguldott felém a csőrét kifenve. Három újabb lövéssel próbáltam megfékezni, és akár talál, akár nem a három közül egy vagy kettő, sikerült nekem esnie. Egy vágással megrongálta a páncélomat, és majdnem a fél életemet levette. Ez még hagyján volt, azonban más is történt a vágásnál. Ahogy egy fordulattal megkerültem Reginaldot, és mégis belém hasított mellkasi részem, a ruházatom megszakadt, és kivillant a melleim alsó része a tépésből (igen, az alsó félgömbi rész, a leglényegesebb rész szerencsére bőven takarás alatt).
Úgy éreztem, elvörösödöm, de nem jöttem zavarba, de Renből kinézem, hogy ő nagyon is. Ez nem ejthet zavarba, mert az ilyesmi az igazi csatákban is előfordul, és ha ezen lovagolnék egy darabig, akkor ez lenne a tuti vereség.
Felkaptam az íjamat és azzal büntettem Reginaldot a ruházatomért, hogy újabb lövést adtam neki, és ismét kaméleon-üzemmódba váltottam falhoz simulva. Ismét Rent közelítettem meg oldalról, aztán ismét felfedődött kilétem, ahogy két nyilat küldtem rá.

Páncél: 0/2
Hp: 13/25

- Áh, szóval ismeritek egymást Kotával! - csillant fel a szemem még jóval a támadás előtt, mikor lezajlott még egy kis csevely. - Akkor bizonyára tudsz róla még egy-két dolgot... ne ne aggódj, nem veszlek egy kalap alá, főleg hogy te így szeretnél megkímélni engem.
Ami meg azt a cikis helyzetet illeti, szinte majdnem a szó legszorosabb értelmében fellángolt a látványtól Ren. Mikor áradozott egy kicsit a melleimről, olyan sötéten és szúróan villantottam rá a tekintetemet, mint ahogy egy szigorú tanárnőnek szokása, ha fenyegetni próbál ezzel egy nagyon neveletlen diákját.
- Ne terelődjön el a figyelmed, inkább folytassuk a küzdelmet. - reagáltam rá.
Na, ezt követően lőttem hármat Reginaldhoz, és beolvadva a környezetbe ismét bevetettem a másik oldalról lecsapó cselt a két íjammal, amivel szépen leszedtem némi hp-t Renről. Támadásom során ismét láthatóvá váltam.
Most Renen volt a sor, aki végül belement, hogy megmutatja a saját képességét. Neki elég volt felém tartania a kezét és csettinteni, mire egy nagy lökhullám magával sodort, Legalább 8-9 tíz métert repülhettem, és becsapódtam az egyik épület falának. Miközben lekenődtem a falról, ugyan felsértette a csúszás a ruhámat, de szerencsére nem villant ki ezúttal semmi. Legalábbis még nem. Szerencse, hogy nem arccal előre vágódtam neki a falnak, mert akkor a mellrészemen lévő szakadást jobban felszakította volna, akkor pedig már lett volna mit eltakargatnom. Mikor ismét talajon voltam, felegyenesedtem.
- Jól vagy? - kérdezte Ren.
- Ne aggódj, nem esett komoly bajom. - legyintettem. - Azt hiszem, öt hp-mba került a becsapódás.
És valóban így volt. Ránéztem az életsávomra, mely Reginald utáni csapást követően sárga színt vett fel csökkenést követően. Most már a narancssárga színben pompázott, lassan a piros határmezsgyéjét érintve.
- Kemény képesség, gratulálok hozzá! - dicsértem Rent. - Szép... bár mivel magasabb szinten vagy, még szép, hogy rám nagy hatással volt ez.
Ezután a harcot folytattam. Ezúttal Reginaldra koncentráltam. Volt egy konkrét tervem, de ahhoz le kell csalogatnom magamhoz a petet. Elkezdtem vagy öt tagú sorozatot lőni felé.

Páncél: 0/2
Hp: 8/25

Ren elmagyarázta, hogy ez a képessége sok sebzést nem okoz komoly sebzést, és amit kaptam, az csak fele akkora csapás volt. Na ebbe már bele is gondoltam, milyen lenne... tuti, hogy ezzel véget érne a párbajunk, ha beveti így.
Az, amit terveztem, bevált. Reginald felém száguldott, akárhogy is került volna a találta vagy sem. Arra nem számítottam, hogy csak elrepül a vállam felett. Ami ezután következett, az az volt, amit vártam. Reginaldra azért szenteltem több figyelmet, hogy Ren ezalatt megtámadhasson. Mikor láttam, hogy beveti a lökhullámot, az utolsó pillanatban félre sanszoltam, és oldalról meglőttem három íjjal, amíg a lökhullámot tartotta fenn.
- Láttam, és szerencse, hogy sikerült kikerülnöm. - bólintok a magyarázatra. - Na de folytassuk hát, amíg tudjuk, és bírom szusszal. Remélem, Reginald is élvezi ezt a párbajt.
Közben ránéztem az életvonalamra, mely még mindig 8 hp volt. Egy kritikus csapás félájulásra kiütne.
Hogy Reginald ne támadjon be az újabb akcióm alatt, figyelemelterelésként (akár betalál, akár nem) lőttem neki két sorozatot, hogy amíg ő ezt bekapja vagy elkerüli, ismét beolvadjak a környezetbe a képességemmel. Ezúttal hátulról osontam a háta mögé. Nagy szerencséjének kell lennie ahhoz, hogy az utolsó pillanatban meghátráljon vagy valami, mielőtt hátulról fenékbe billentem, és amíg előre ugrál, akkor két újabb nyíllal lepném meg. Mintha egy kicsit jobban megszakadt volna a mozdulatomra a ruhám, de szerencsére még nem volt kritikus, és semmi se látszott ki belőle, még a melleim se, pedig alulról már jó ideje villantanak.
Azt hiszem, ez a cseles támadás már elavul az ellenfelemmel szemben, úgyhogy jobb lesz kieszelnem egy okosabb csapást. Hacsak nem történik közbe valami igen váratlan fordulat, mint a ruhám szakadása.

Páncél: 0/2
Hp: 8/25

- Judy-chan lenyűgöző a képességed, de kicsit zavar, hogy nem láthatlak, főleg azt a hasadást a mellkasodnál. - szólt Ren, mikor eltűntem a szeme elől. Kicsit bosszús képet vágtam a megjegyzésre.
- Éppen azért tűnök el, hogy ne nézd a hasadást, te perverz. - sziszegem, mikor fenékbe billentettem, majd utána lőttem bele a hátába. Ez az akció kicsit durcáskodással járt Rennél, ám amit ő tett, az ő fenékbebillentése egyáltalán semmi volt ahhoz képest.
A képessége segítségével elém került. A kezében felvillant az állatidomári kés. Úgy tűnik, végre ő is támad a saját fegyverével, de nem rajtam okozott kárt, hanem a ruházatomon. Lentről felfelé suhintott a mellkasom közepe táját. Éppen sikerült időben fél kézzel eltakarnom a melleimet, amik már teljes egészében látszódnak, ha nem takarom el őket.
Soha nem éreztem magam még ilyen kínosan, de emellett nagyon bosszúsnak is. Engem nehezen lehet kihozni a sodromból, de ez a megaláztatás nyílt terepen a sok játékos között már felháborodásra ad okot. Először még a legkegyetlenebb, legszúrósabb ábrázatommal néztem Renre. Aztán egy suhintás alatt akkora pofont lekevertem neki, mintha kalapáccsal ütöttem volna meg. Mivel párbajozunk, egy ilyen adneralinból jövő pofon is leszedhet ám hp-t, ami annyit tesz, hogy az én ütésem felér két-három nyíl sebzésével is. Bár íjászként nem hajthatok erőre, de az ügyesség és a gyorsaság keverékéből ugyanolyan kemény pofont lehet kihozni, nem?
Engem senki, de senki nem alázhat így le!
Az inventorymban szerencsére volt egy póló. Ugyan az nem ad se páncélt, se semmi különlegességet, az csak egy díszkellék. De ez is megteszi, és gyorsan felhúztam magamra.

Páncél: 0/2
Hp: 8/25

Ren megjegyzése az újabb őáltala okozott balesethez újabb okot adott rá, hogy a szememben lecsökkenjen a méltósága. Még jó, hogy volt póló a kéznél. Most már nem fogom hagyni, hogy még ezt is tönkretegye.
Ren ugyanúgy akart betámadni, mint az előbb. Én egyszerűen csak oldalra lépek előle olyan határozottan, hogy erre nem is lehetne számítani, és vagy botladozni fog előre Ren, vagy pedig hassal előre esik. Én meg szépen fogtam az íjamat, és ugyanilyen udvariassággal három nyíllal sündisznót csináltam belőle. És mivel Ren nem szereti, ha eltűnök, ezért hasra vetem magam a földre és ismét beolvadok a környezet színeibe. Megláttam egy igen kemény felépítésű lovag játékost, és őt nézegetve támadt egy ötletem.
Lassan megközelítem őt úgy, hogy Ren irányából lőjek felé. Becéloztam, és kilőttem az italát a kezéből. Igaz, erre a lövésre ismét láthatóvá váltam Ren mellett.
- Hé! Melyik kis rohadék tette ezt?? - csattant fel dühösen a lovag, aztán a lövés irányába nézett, azaz rám és Renre.
- Ő volt! - mutattam Renre, közben ártatlan kislányos arcot vágtam.
Igaz, hogy valójában egyből észre kellett volna vennie, hogy az nem egy kés, hanem egy nyíl volt, ami kilőtte a piáját az izomagy kezéből, de mivel az ki se látszott a dühtől, nem érdekelte, milyen fegyverrel kekeckedtek vele, hanem az, hogy ki kekeckedett vele. Látszólag meg akarta verni Rent.
- A k***a anyád, szöszike! - fenyegetőzött a csávó. - Az volt az egyik kedvenc piám, amit csak napi küldetéssel lehet kapni! Kifizeted szépen nekem, vagy kiverem belőled!
A csávó oda is ment Renhez, én addig hátráltam, hogy élvezzem a műsort.

Páncél: 0/2
Hp: 8/25

A lovag kekeckedni kezdett Rennel. Pont úgy, mint mint Bud Spencerrel azok a szerencsétlenek, mielőtt az jól pofon veri őket. Ren nem támadta meg, helyette Reginald kapott szárnyra, mint a sas, és úgy támadott neki a kotnyeleskedőnek, mint a vaddisznó. Ezzel a nagy támadással Reginald ha egy kicsit nagyobb lenne, olyan lehetne, mint Dumbledore fenséges főnixe, Fawkes a Harry Potterből.
Ezek szerint Reginald egy jó ideig nem támad be, mert neki az a dolga, hogy távol tartsa gazdájától a lovagot, mint a tűzfal a vírust a számítógéptől. De közben én se haboztam, mert amíg még Ren a lovaggal törődött, már lőttem is bele öt nyilat. Olyan tartásban lőttem, mint Legolas.
Ren rám néz, kezében úgy forgatja a kést, mint egy nagymenő gengszter.
- Vonuljak félre veled, mint egy megkapható kislány? - vonom össze a szemöldökömet. - Nem, még mindig nem akarok, mert én nem vagyok olyan, mint egyes nőcskék. Például Ikumi a Yokai Taisenből. Neki elég azt mondani, hogy "szex", és már kitárja a lábát. Sajnos odaveszett az erkölcs a legtöbb nőből.
Ren már nagyon messzire ment. Mikor képes volt kérdezni, hogy ő is vetkőzzön-e, nem méltattam válaszra, és megint használtam a képességemet. Amíg Ren keresett, mint az aranyásó az aranyat a folyóban, egyik ház falához lapulva gondolkoztam.
~ Hűha, ha látnám magam, azt mondanám, pont olyan pózban gondolkozom, mint Rhonin szobra. ~ Nem tudom, ezt az összehasonlítást miért gondoltam, de aztán egyből tervelni kezdtem, mint a tervező mérnökök.
Az egyik bódé mellett láttam egy halomra pakolt nehéz ládát, amik pont lego módjára lettek rakva (még szerencse, nem kapcsolódnak egymáshoz, mint a szerelmesek). Na, megvan, mit kell csinálnom.
Egy becserkésző, lopakodó tigris módjára osontam a ládák mögé, aztán jó kislány módjára vártam, hogy a dobozok vészes közelébe kerüljön Ren, mint egy mit sem sejtő kisfiú, aki az anyját keresi. Akkor a hátamat a falnak támasztottam, a lábamat meg az egyik lenti ládáknak. Igaz, hogy valójában a képességtáblázatom szerint nincs erőm, viszont itt is kihasználható a fizikai hatás. Ha van támasz és löket, akkor nagyobb a nyomás. Meg lehet oldani, és megy ez, mint a karikacsapás. Vagy úgy megy, mint a karikaostorozás a lovak hajszolásánál.
Egy lökés és a nehéz dobozok maguk alá temetik Rent, mint a lavina a síelőt. Persze, ha elég gyors, mint a gepárd ahhoz, hogy elkerülje.
- Na ez most váratlanul ért téged, mint a be nem jelentett világvége, ugye? - szóltam. - A meglepett arcod olyan, mint Arthur királyé, amikor megtudja, van egy törvénytelen fia.

Egy kissé egoista hozzáállás volt, amikor Ren azt mondta, ő nem akárki. Jó, magasabb szintű, de azért senki se legyen elszállva magától. Amióta harcolunk egymással, kikövetkeztettem, hogy hagyja magát udvariasságból, hogy vegyem le a hp-ját a csapásokból. Ezt nem lehet csinálni, kérem! Minden egyes csinibabának, vagy egy hozzám hasonló okosabb lánynak semmiképpen se szabadna hagynia magát, még ha a saját életén is múlna. Én nemektől függetlenül nem kegyelmezem. Persze, én lány vagyok, nincsen nekem olyan büszkeségem, amilyen a legtöbb hímneműnek van.
Aztán a dobozok. Ráborítottam Renre, de időben elkerülte őket.
- Hát, Judy-chan! Azt hiszem, hogy kicsit komolyabban veszem majd ezt a küzdelmet. Valószínűleg több nyilad nem is fog eltalálni. De még mindig fentáll a félrevonulás lehetősége. - mondta Ren, így reagálva szavaimra.
- Nem áll a lehetősége. - mondtam, aztán a falhoz lapulva eltűntem.
Ha Ren bekeményít, én is bekeményítek. Jöjjön a Decepticon Thrust-féle módszer. Ren oldalához osontam, és lőttem bele hármat, aztán a földdel váltam eggyé - legalábbis majdnem szó szerint. Aztán a háta mögötti irányba lopakodtam, egy szekérhez, ahonnan pedig öt újabbat lőttem belé. Aztán a szekérhez simulva is eltűntem. Még szerencse, hogy a képességbontó támadás után öt másodperc után ismét használhatom a képességemet (egy már nagyon magasabb szinten ezzel a haszonnal már nem is tudnék visszaélni, mert szintenként lassabb lesz a kasztolási idő, ajj de kár). Egyelőre most nem csináltam mást, mint egy falhoz lapultam, és onnan vártam egy újabb lecsapás lehetőségét.

Páncél: 0/2
Hp: 8/25

Láttam a rejtekemből, hogy Reginald elintézte a lovagot, és felrepül a levegőbe járni a köröket. Rin most már komolyan veszi a párbajt, és bizonyára Reginaldnak megparancsolhatta, hogy ügyeljen és szóljon, ha felbukkanok. Vagy legrosszabb esetben csapjon le rám. Egyértelmű, hogy mit tervez. Csak akkor tudom ismét gyengíteni Rent, ha Reginaldot félresöpröm egy ravasz csellel. Őt minek bántsam, a párbaj akkor ér véget, ha a gazdája vagy az ellenfele veszíti el az összes hp-ját.
Aztán kitaláltam valamit. Az inventorymból elővettem egy arany, sárga, narancs és piros festéket, majd egy arra járó szép tyúkot elfogtam nagy titokban, és átfestettem őt főnix-színűre. Aztán a séróját trendi lányosra csináltam, és más tollaktól összeraktam neki szép hosszú faroktollat. A megszólalásig hasonlít egy gyönyörű kacér bébiszintű főnixtojóra. A tyúk ellenkezett volna, de mikor azt súgtam neki, hogy szerzek így neki egy jóképű kakast, már mindjárt lelkesebb állati mob lett belőle. Aztán felraktam őt a szekér tetejére, ahol Reginald nagy örömére elkezdett pózolgatni és kacsintgatni kihívóan a "nőstény főnix". Aztán csábosan még kitárha a szárnyait és az egyiknek a végén megmozgatta hívogatóan a tollát, mintha az ujja lenne. Ha Reginald figyelmté elveszi, és az odarepül hozzá csodáltatni magát, az meg csábítóan rebesgeti a szempilláit.
~ Amilyen a gazda, olyan az állatkája is. ~ jegyzem meg gondolatban.
Mivel én végig rejtőzve maradtam a bódé és a szekér rejtekében, nem is kellett a munkám alatt használnom a képességem. De most már ismét beolvadhattam a környezetembe, és amíg Reginald a csinos főnix-bigének bájolog, én elosonok az utca túloldalára, ahonnan hátulról megközelíthettem Rent. Aztán, ahogy közel kerültem hozzá, belelőttem hármat a hátába, aztán hirtelen ötletből kiindulva elővettem az egyik nyílvesszőmet, és azt kés módjára vágtam egyet Ren ruházatán.
- Kölcsön szabás visszajár! - hangoztattam, aztán hátráltam két méter távolságra.