Re: Ovidius kőszínháza

by **Aeon** Szomb. Feb. 08 2014, 22:53

A rózsa megnyugtat. A rózsa segít elgondolkodni. A rózsa szeszélyes szépség, és ahogyan a véletlen folytán hozzáértem a tövishez, először tűnt fel az, hogy nem érzek fájdalmat - pedig egy tüskét még a legkisebb szúrásnál is meg lehetne érezni. Semmi sem valós: sem a rózsa, sem a főnix. Sem az étel, sem az ital. A szörnyek sem, pedig képesek gyilkolni - és akit itt, a Sword Artban meggyilkolnak, nem térhetnek vissza oda, ahonnan jöttek. Örökké elmennek, űrt hagyván maguk után. Vajon mi történik akkor? Miképpen a vért odaképzeltem bal mutatóujjbegyemre, a Rosa feje kikandikált a ruhazsebből, izgatott csipogással valamit jelezve. Nem tartottam életbevágónak azt, amire célozni kívánt, majdhogynem teljességgel ignoráltam a figyelmeztetését. A csupasz testű madárfióka dühös volt, bár sértettnek nem igazán mondhattam. Csipkedését az utóbbi ok miatt nem éreztem, és mire erre rájöhetett volna, elkésett. Tollatlan szárnyat a feje fölé emelve próbált kimászni a zsebből, de mindig visszacsúszott. Szerette a feltűnősködést, csak éppen minden arra vezető szándéka félresikeredett. A szemem sarkából láttam, hogy gombszemei pásztáztak valamit. Csőrét résnyire szétnyitva furcsálló csiripelést hallatott. Ismét megmoccant, bár ezúttal izgatottabban. Rá akartam szólni, ám erőszakossága nem hagyott utat törni gondolataimnak, kénytelen voltam arra nézni, ahova ő. A fiú egyszerű, mégis lényegre törő kijelentéssel állt elő. Kívülállóként sem ő, sem a termetes sárkánygyíkja nem érthette meg a színház látogatásának okát. Fújtam egyet, és megmaradt szememmel felvettem vele a kontaktust. A főnix tartózkodóan csúszott vissza a ruha zsebébe.
- Nem, nem az előadásért jöttem. De azért köszönöm. - mondtam, egy pillanatnyi erőltetett mosollyal. Nem az én asztalom a tökéletes mosoly elsajátításának a művészete. - Az egyes szinten nem sok hely van, ahol komolyan el lehetne töprengeni.
- Idegenek? - Rosa megszólalásai mai napig meglephetne, de egyelő beszédpartnerként kezeltem, még kora ellenére is.
- Fogjuk rá. - válaszoltam tömören, miképpen eljátszadoztam a vadrózsa szárával. Vicces volt, hogy nem éreztem a tövist - viccesnek, de egyben szomorúnak is.

by **Kayaba Akihiko** Vas. Feb. 23 2014, 09:52

Judy Noxia: Pajzs Kristály
Ozirisz: Míves *Fegyver*

by **Peter Worker** Szomb. Márc. 01 2014, 10:24

Leone

- Valóban, ilyen hely nem sok van itt. – mosolyogtam felé és értettem vele egyet. Nem futotta többre, hisz hát idegenek voltak ők úgy a számunkra, mint, mi az övékre. Sétáltam volna tovább, talán így lett volna illendő, a természetes, azonban újra felé fordultam – Ha gondoljátok, úgy tudunk adni pár koordinátát nektek. Vagyis csak egyet, de nekem bőven elég e töprengésre, mire te vágysz szerintem.
- A céhház?
- Ühüm, a céhház. – válaszoltam Hisamének.
Nem tudtam, hogy a lányok hogyan fogadnának egy idegen fiút, nem tudtam, hogy szabadott e nekem ilyet csinálnom, de ajánlottam a házunk neki látogatásra, hisz hát elég nyitottan álltunk a vendégekhez akár a könyvtárnak is köszönhetően. A kert és mondhatni az épület bármelyik pontja alkalmas volt a töprengésre. Nem voltunk sokan és az időnkénti felcsendülő, vagy épp visszahangzó zenei énekek pedig inkább nyugtató jellegűek is voltak, sem minthogy megzavartak volna bárkit is. El lehetett mondani pár dolgot a céhünkről. Hireszteltek jót, s rosszat egyaránt, de talán mit én biztosan állítottam, hogy a legnyugodtabbak közé tartoztunk. Lehetett szó a legapróbb problémától egészen a legnagyobbik. Nyilván ez a tagok természetének volt köszönhető, de jól eső érzés volt egy olyan helyen lenni, hol csak az énekekhez emelték fel a hangukat az emberek. Míg a legnagyobb problémák Hisame szülte, addig azt lehetett mondani, hogy felénk nem volt semmi probléma sem. Igen, ez jó volt, igen, ezért ajánlottam a házat a fiúnak. Töprengésre vágyot és talán csak a hellyel szolgálhatunk, hol ezt megtehette.
A tetőt nem, túl személyes volt az ahhoz, de a kertet és Chan könyvtárát nyugodtan járhatta idegenként is a fiú.
- Vezére vagyok egy céhnek, minek van egy könyvtára és egy gyönyörű kertje. Nyugodt hely és egészen elzárt, nem zavarnak meg csak úgy fiúk és sárkányok. – gondoltam magamra és Hisamére.

by **Aeon** Pént. Május 16 2014, 17:16

Meglepett a közvetlenségük. Így magában nem is gond, és mélyen belül örültem a készséges ajánlatnak, amivel a férfiú szolgált, de a mai világban - főleg itt - az erényesség meglepő tényező. Egy darabig tanácstalanul ültem, a rózsát ujjbegyeim között tartván, miközben a főnixfióka kelletlenül csiripelt a zsebemben. Szárnyait ernyedten lógó karokként használva kiküzdötte magát a helyéről, és néma bele-nem-egyezésem nélkül a vállamra mászott. Korához képest igen ügyes volt, pedig egy madárnak nem éppen ez lenne a dolga. Rosa már azt is fontolóra vette, hogy a fejemen tesz egy villámlátogatást, de készségesen elutasítottam kedves ajánlkozását. Nem, még ha bociszemekkel is néz, akkor sem.
- Szóval céhvezér vagy. - ismételtem, általános tényként kezelve kijelentését. Nem kérdőjeleztem meg azt, vajon igazat mond-e, vagy sem: hittem neki. Értettem a célzását, és az mosolyra is derített - Rosa pedig újból csiripelni kezdett. Nem voltam benne biztos, hogy érti-e az emberek nyelvét, de ha egy-két mondatát le tudtam fordítani, akkor a kis főnixnek nem eshet nehezére - legalábbis annyira nem, mint amennyire képtelen odafigyelni a harcra. Kicsi volt, és tapasztalatlan - nem Rosát okoltam, de mégis dühös lettem, amiért Kayaba Akihiko egy harcképtelen gyermeket bízott rám. Igazságtalanul bánt az idomárokkal, csak mert ezt a kasztot választották. Ám ahogyan a fiú ott állt a nagyra nőtt sárkánygyíkja mellett, elgondolkodtam: ő biztosan sokat foglalkozott a petjével, ezért lett akkora, amilyen most. Lehet, hogy a céhében más idomárok is vannak, akik hasonlóképpen tudják, miképpen kell bánni egy kisállattal. Úgy tűnt, egynél több ok volt annál, miért is fogadhatnám el a fiú ajánlatát.
- Amúgy hogy hívnak? - Kérdésemből érezhető volt, hogy rábólintottam készséges meghívására.
- Rosának! - vijjogott a kis főnix, mire kissé unottan néztem rá.
- Nem téged. - magyaráztam neki türelmesen. - Őt. Őket. - Sandítottam a fiú és a sárkánya felé. Rosa csodálkozva zümmögött, a nagy és hatalmas sárkány láttán.

by **Jade Arton** Kedd Jún. 10 2014, 21:21

Ébredése és a főtér elhagyása után Jade elindult újra felfedezni a várost, annak reményében, hogy felvilágosítást kaphat valahol a jelenlegi helyzetről. A világos kőépületekre már alacsonyan sütött a lemenő nap, narancssárgásra festve őket. Az utcákon kevés embert látott, de nem érezte úgy, hogy tőlük kéne útbaigazítást kérnie. Az emberek nem nagyon figyeltek a környezetükre, láthatóan el voltak foglalva mindennapos teendőikkel. Pár perc mászkálást megér a megfelelő személy megtalálása. Idővel a házak ritkulni kezdtek és utat adtak egy dombnak, melynek tetejét egy masszív, kerek építmény foglalta el. A sűrű házsorok után a nyílt téren szelesebb lett az idő, belefújt a lovag hajába. Elgondolkodott, vajon érdemes-e a felfedezés javára késleltetni az általa keresett válasz megtalálását, de végül arra jutott, hogy ez a döntés is közrejátszhat a megszerzésben. Megmászta a dombot, felért a színházhoz. A magas falú kőépület körül a dombon itt-ott fák bukkantak elő a földből. Körüljárta a színházat, az egyik bejáratot megtalálva belépett a kapun. Itt is jobbára üres volt minden, a hűvös folyosókon keresztül lépcsőzetes lelátókhoz és jókora színpadhoz jutott. A különböző szinteken egyedül, vagy kisebb csoportokban ültek az emberek, tevékenységüket ritka, halk zajok kísérték, fura visszhanggal. Tetszett neki a színház akusztikája. Szimpatikus ülőhelyet keresett és talált, letelepedett, térdeire könyökölt, arcát a tenyerén pihentette. Előhívta a játék menüjét, hátha az opciók között talál ide vonatkozó tartalmat, de a gondos böngészés ellenére nem talált információt a helyzetéről, maximum a tárgyait rendezhette volna át, vagy a páncélját vehette volna fel.
- Na, most mitévő legyek? - kérdezte magától halkan, miközben a lassan vándorló felhők felé nézett, mintha válaszra számíthatna tőlük. - Akkor már inkább valamelyik közülük - tette hozzá, és fürkészni kezdte a beszélgetőket, hátha ebből a távolságból képes lesz megállapítani, kitől érdemes kérdezősködnie.

by **Shukaku** Kedd Jún. 10 2014, 21:49

-Nemsokára kezdődik. Gyakorolnunk kell.
-De nem gyakoroltatok már eleget a mezőn?
-Nem.
-De Falco itt sincs. Hogyan akarsz egyedül gyakorolni?
-Ez csak méricskélés lesz.
-Méricskélés? Mit szeretnél bemérni?
-A területet.
-De… akkor rossz fele mész. Nem a színházban lesz, hanem az új csarnokban.
-Ezek mind egyforma alakúak. Bemérem a területet, azt, hogy hol milyen sebességre kell gyorsulnom, mikor kell kezdenem lassítani, milyen szögben forduljak, és majd megváltoztatom a méreteket.
-Ahamm… végül is arányos…
-Yap! És ez fontos.
-Te… akkor most színpadbejárást akarsz csinálni, Timidus.
-Nem. Nem járkálni fogok, hanem repülni, és tudod jól, hogy nem a színp…
-Ezt így mondják.
-Megint? Miért nem tudjátok azt mondani, amit a szavak jelentenek?
-Mert… azért mert… jajj Timidus, lett volna időd már ezt megszokni!
-Soha nem fogom megszokni a logikátlanságotokat.
-Hát pedig velem kell együtt élned, meg laknod, meg lenned, és az ágyból sem akarsz kikerülni gondolom…
-Aludni sem logikusan alszol.
-Tudom-tudom! Forgolódom meg beszélek meg…
-Igen. Ha pihenni szeretnél, akkor sokkal értelmesebb lenne, ha csak nyugodtan feküdnél. Még a kitartás pontjaid is gyorsabban töltődnének.
-Igen Timidus… de amikor alszom, akkor ezt nem én döntöm el.
-Biztosan rosszul alszol.
-Persze.
A lány nevetett, a sárkány pedig csatlakozott hozzá éles, szaggatott csipogással. Lassan elérték az úticéljukat. Timidus a levegőbe szökkent, és ide-oda kezdett cikázni a színház fölött, faltól-falig, majd körbe, majd átlósan, majd U alakban, éppen csak nem érintve a földet. Előadás éppen nem zajlott, az meg picit sem zavarta, hogy ő megzavarna bárkit is. Úgyis mindenki csak beszélgetett, és mivel nem csinált dugóhúzókat és piruetteket, így látványos sem volt. Ő most csak színpadbejárt. Egyvalakit azonban kiszúrt, aki őt figyelte. Az eget kémlelte, tehát biztosan őt nézte. Talán ennek a valakinek elég jó szeme volt ahhoz, hogy az ilyen egyszerű repülésekből is felfigyeljen a profizmusra. Timidus lassan leereszkedett a fiú mellé, majd megrogyasztotta a mellsőit, és üdvözölte.
-Szervusz. Timidus vagyok, a Young Justice céhéből. Tetszett?
A méricskélések alatt az idomár az egyik kapuból figyelte a petet, amikor azonban Timidus a nézőtérre ereszkedett, ő is elkezdett felcaplatni. Néha nem volt okos dolog egyedül hagyni a sárkányt. Sokan félreértették a közvetlenségét…

by **Jade Arton** Kedd Jún. 10 2014, 23:39

A viszonylagos csendet magas hangok, szárnysuhogás, csipogás törte meg. Világos hajú, fiatal lány lépett be a térre, fölötte kisméretű sárkány körözött. Az állat sebesen változtatta haladásának sebességét és irányát, mintha a színházon belüli tökéletes haladást kívánná kikísérletezni. Jade-et kicsit visszahozta gondolataiból Timidus látványa, a játékban eddig nem állt módjában embertől eltérő lénnyel találkozni - leszámítva a város faunáját -, a sárkány pedig tele volt élettel.
- Biztos az övé - gondolta a frissen belépett lány felé fordítva tekintetét, feltételezvén, hogy vad mobok máshogy nem juthatnának a városba, csak egy idomár állataként. Persze így már nem is számítanának vad mobnak, no mindegy. Hátradőlt, könyökét a mögötte húzódó sor szélére támasztotta, és figyelte a sárkányt.
- Gondolom ő is bent ragadt. Vajon mennyi idő telhetett el? Nagyon fiatalnak tűnik. Úgy talán még durvább élmény lehet. - merengett tovább, a sárkány közben további manővereket végzett a falak között. - Bármennyi is, ha ő feltalálta magát, nekem is mennie kell. Először kapcsolatokat kell építenem.
A sárkány röptében felé fordult, egy szépen ívelt kanyarral felé ereszkedett, majd szapora szárnyverdesésekkel lefékezett a közelében. Kicsit meglepődött, nem látott semmi okot rá, hogy az így cselekedjen, de érdekes volt, úgyhogy sebaj. Így volt alkalma közelebbről is megszemlélni. A lény fényes, világos tollazata rendkívül puhának tűnt, az ember önkéntelenül is meg akarja érinteni, de az életösztön azt diktálja, előbb légy biztos benne, hogy nem harapja le a kezed. Az életösztön ugyanígy megvolt Jade-ben is, úgyhogy inkább nem mozdult felé. A sárkány közben megszólalt és a lovag kicsit meglepődött a beszélőkészségen. Elég barátságos hangja volt.
- Üdvözletem! Az én nevem Jade Arton, hívj Jade-nek. Vagy ahogy akarsz. Szépen repülsz. - válaszolt neki. Közben a lelátók alja felől mozgást érzékelt, a sárkánnyal együtt érkező lány közeledett feléjük. Most már szinte biztos volt benne, hogy ő a sárkány gazdája.
- Hát, most már biztosan vele fogok először beszélni. Remélem megyek vele valamire. - gondolta.
- Ő a gazdád? - biccentett Shukaku felé, folytatva beszélgetését a sárkánnyal.

by **Shukaku** Szer. Jún. 11 2014, 07:35

Timidus nem ítélte meg elsőre az embereket. Volt egy sejtése, ami általában be is igazolódott, de ettől függetlenül mindig várt addig, amíg eleget tapasztalt a másik félből ahhoz, hogy megalapozott feltételezéseket tehessen. Ez az óvatosság és megfontoltság nem egy kizárólagosan emberi tulajdonság, bármennyire is szeretné ezt hinni a magát felsőbbrendűnek tartó buta emberiség. Az állatok, és a petek sem bocsátkoznak felesleges harcokba, vagy veszélyhelyzetbe. Először köröznek egymás körül, mutogatják a fogaikat, felborzolják a tollaikat, és sokszor emiatt harc nélkül is eldönthetik, hogy melyikőjük a domináns, és persze ez a tulajdonságuk a harcon kívül is megmarad. A sárkány nem a férfi közvetlen közelében szállt le, és bár azt feltételezte, hogy rajta akadt meg a szeme, és emiatt okosabbnak vélte ezt az embert, csalódnia kellett. Ő sem volt elég logikus ahhoz, hogy megfelelő válaszokat adjon a kérdéseire. Az embereknek szokása volt, hogy nem a kérdésekre válaszolnak. Legfőképpen ez Junra volt jellemző, amikor például a szafarin azt kérdezte, hogy hol szokott aludni, akkor igazából arra gondolt, hogy hogyan és kivel szokott aludni. Amikor pedig azt kérdezik, hogy hogy vagy, akkor igazából nem is érdekli őket, nem a hogyléted és az állapotod felől érdeklődnek, csak egy régi, buta szokásnak tesznek eleget. Az emberek furák.
Ugyanez volt a helyzet ezzel a Jade nevezetűvel is. Timidus kérdése az volt, hogy tetszett-e neki a röpte, nem pedig az, hogy szépen repül-e. Azt tudta, hogy szépen repül, és ez a tény, még egyáltalán nem teszi biztossá, hogy ennek az embernek ez tetszik is. Sokan vannak, akiknek egyszerűen nincs ízlése. Persze az már bizonyos magasabb szintű értelem feltételezésére adna okot, ha úgy is beismerné a repülésének a szépségét, hogy neki nem tetszik. A sárkány úgy vette észre, hogy ez is keveseknek sikerül, az emberek közül. Az elvonatkoztatás… bár ezt a szót így Timidus nem ismerte.
A másik dolog a nevek fontossága volt. Timidus imádta a nevét, hiszen római katonás hangzása volt, ami mindenképpen magasztos, amiképpen ő is harcos. Azt Shu még mindig nem mondta el neki, hogy miután utánanézett rájött, hogy a női megfelelő igazából Timida lenne… de a sárkányt azon kívül, mint tény, amúgy sem érdekelte nagyon a neme. Ha nem keverték össze, az már bőven elég volt, nem várta el, hogy nemi szerepet is csatoljanak hozzá, hiszen nem is volt ilyenje. Shu ennek is örült, hiszen sokszor nem tudott kijönni az egyik nemmel sem… és így, hogy Timidus egyik végletet sem képviselte, vele azért könnyebb volt. Szóval a nevek… a nevek tehát azért vannak, hogy meg tudjuk különböztetni egymást, hogy szólni, jelezni tudjunk a másiknak. Ha valakinek, példának okáért ennek a fiúnak Jade a neve, akkor logikátlan lenne teljesen máshogyan hívni, hiszen akkor nem tudná, hogy a sárkány hozzá beszél. Szóval azt az ötletet is elvetette, hogy úgy hívná, ahogyan akarja… illetve hát úgy hívta, csak az akarata megegyezett a bemutatkozáson használt névvel, mert így volt logikus.
A harmadik dolog pedig a férfi kérdése volt, amivel beleolvadt az embertömegekbe. A sárkány unottan fújt egyet, mintha csak sóhajtana, hogy újra el kell ezt magyaráznia, majd belekezdett. Szépen sorban, időrendben, szabályszerűen.
-Jadenek foglak hívni. Tudom, hogy szépen repülök, köszönöm a dicséretet. Tetszett is?
Várt pár pillanatot, hogy a fiú válaszolhasson, majd folytatta.
-Ő pedig Shukaku, idomár. Hozzám tartozik, de nem a gazdám, hanem a társam. Barátok vagyunk.
Erre a végszóra érkezett meg a lány is, gyorsan rápillantott mindkettejükre, de mivel a sárkány hangjában nem hallott dühöt, és az egyikük arcán sem látott semmilyen rosszalló kifejezést, így megnyugodott. Most szerencséje volt, és Timidus nem húzta fel az ismeretlent ilyen rövid idő alatt. Szépen meghajolt, majd biztonságos távolságban megkerülve a férfit, a pet mellé lépett.
-Igen, Shukaku vagyok a Young Justice céhéből. Konnichiwa!
Hajolt meg újra, majd kérdőn nézett az idegenre, de Timidus már válaszolt is helyette.
-Jadenek hívják.
-Üdvözlöm Jade. Segíthetünk valamiben?

by **Jade Arton** Szer. Jún. 11 2014, 15:32

A bemutatkozás hatékonysága úgy tűnt, nem volt tökéletes. A sárkány a nemtetszés enyhébb jeleit mutatta, bár Jade nem volt biztos benne, hogy jól olvassa az állat testbeszédét. Nem tudta, hogyan működnek pontosan az idomárok kísérői, a teljesen önálló személyiségre például nem számított. Pár mondat alapján persze nem vonhat le biztos következtetést az ember. Korábbi játékaiban a petek csupán kiegészítők voltak, a játékos akaratának a karaktertől csak kismértékben függő kiterjesztései. Személyiségük csak jelzésértékű volt, alig befolyásolta a működésüket. Amit az imént tapasztalt, az elég nagy ugrás volt erről a szintről, bár csak sejtette, hogy teljes mesterséges intelligenciával van dolga. Mindenesetre tetszett neki a dolog. Egyetemi évei alatt filozófiával is foglalkozott érintőlegesen; nagyon érdekes témának tartotta a kérdést: vajon tényleg gondolkodik-e, esetleg lehet-e léleknek nevezni a mesterséges intelligenciát, ha működését ugyanolyan összetett mechanizmusok irányítják, mint az emberi agyét? A témát kivesézve arra jutott - és azóta is így gondolta -, hogy igen, lehet. Csak eddig, bizonyíték hiányában mindössze a feltételezéssel élhetett. Mindenesetre, ha feltételezhető, hogy valódi személyiség, akkor nem árt úgy is kezelni. Jobb túlértékelni és leegyszerűsíteni neki egy meg nem értett kérdést, mint megsérteni, ha valóban él.
- Úgy gondoltam, a "szép" jelző magában hordozza azt is, hogy tetszett. Szóval igen. - mondta a sárkánynak. Magában megjegyezte, hogy megállapíthatta volna objektíven is, anélkül, hogy ő is így gondolta volna. Nem volt benne biztos, hogy ez érdekelné Timidust, szóval hangosan nem tette hozzá. Az állat folytatta, de erre a mondatra már nem volt módja válaszolni, megérkezett az idomár is. Viszonozta az üdvözletét, a bemutatkozást a sárkány megtette helyette.
- Lenne pár kérdésem, ha szabad. - kezdte - Az első inkább kérés: tegeződjünk, ha nem probléma. Másképp nem fogok tudni mindkettőtökhöz igazodni. - kicsit összeszedte a gondolatait, aztán úgy döntött, a kevésbé életbevágó kérdéssel kezdi.
- Az első valódi kérdésem egyszerű. Társak vagytok, tehát egyenrangú felek. Ezek szerint ti - nézett Timidusra, a petek összességére célozva - valódi személyként műk... akarom mondani, személyek vagytok? - kissé megbotlott saját mondatában, de legalább kiigazította hibáját. Kérdően nézett a frissen megismert idomárra és a sárkányra, és örült, hogy végre szóba elegyedett valakikkel.

by **Shukaku** Szer. Jún. 11 2014, 16:00

Ha Jade tudta volna, hogy ha megosztja a mesterséges intelligenciáról alkotott nézeteit a lánnyal, akkor az sokkal de sokkal hamarabb fog vele bizalmaskodni… vagy legalább is nem fog tőle tartani, nem ragaszkodna inkább a magázáshoz, nem félne attól, hogy mit szólna, ha történetesen kiderülne, hogy ő is ugyanígy gondolja… szóval ha mindezt tudta volna, akkor talán nem magában elmélkedett volna, hanem hangosan ejtette volna ki a szavakat. Abban biztosak lehetünk, hogy amennyiben azzal kezdi az ismerkedésüket, hogy élőnek titulálja Timidust, akkor Shu életében ő lett volna azon kevesek egyike, aki az első szóval belopja magát a lány szívébe. Persze mindez sajnos csak spekuláció maradt. Timidus ezzel szemben nem volt ilyen érzelgős, és el is várta az emberektől, hogy élőnek kezeljék, hiszen ő is élőnek kezelte őket. A feleletre csak bólintott, és elvigyorodott.
-Örülök, hogy tetszett. Ha többet akarsz látni, akkor épül egy nagy stadion. Nemsokára tartok bemutatót. Ott szavazni is tudsz.
-Timidus… nem kampányolni jöttünk.
-Kampány?
-Az… az egy olyan dolog, hogy mindenkihez odamész, és győzködöd arról, hogy jöjjön el valahova és szavazzon rád.
-Értem. Akkor én nem kampányolok. Nem azt mondtam, hogy azért jöjjön el, hogy rám szavazzon. Azért jöjjön el, mert szerintem érdekes lesz, és minél több néző van, annál jobb. Az már az ő döntése, hogy a bemutatók után kire adja le a szavazatát. Persze ha elég jó ízlése van, és szereti amit csinálok, akkor rám fog szavazni. De ez az ő döntése.
-Hát… így már jobb… és…
Itt az ismeretlen felé pillantott, és hozzá intézte a további szavakat.
-Én… hát japánban elég komolyan veszik ezeket a dolgokat… de ha gondolja… izé… gondolod, akkor legyen… de ez még mindig fura…
Elhúzta a száját és picit bele is pirult. Nehezére esett egy nála ennyivel idősebb valakit letegezni még úgy is, hogy ha a fiú alacsony szintű, akkor tulajdonképpen ő áll fölötte rangban. tehát őt illetné meg a sama megnevezés… még a korkülönbség ellenére is, hiszen annak a jelentősége teljesen eltörlődött, hála a játék világának. Az pedig valóban igaz volt, hogy mivel Timi majdnem mindenkit tegezett, így nehéz lehetett kettejükhöz igazodni.
A kérdésre mindketten összenéztek, majd pislogtak párat egymásra, majd a férfira, majd újra egymásra, majd a lány szólalt meg először.
-Igen.
Majd a sárkány úgy gondolta, hogy kipróbálja az udvariaskodást, amit Álomkelő ajánlott neki, és ő is visszakérdezett, úgy sejtve, hogy egy ilyen értelmetlen kérdés csak is a „Hogy vagy?” kategóriájába tartozhatott, ami úgy, ahogy az emberek használták, szintén értelmetlen volt.
-És te? Te valódi személy vagy?

by **Jade Arton** Szer. Jún. 11 2014, 17:16

Jade sosem értette a bénázást a megszólítási módokkal. Alapvető szokásait Amerikában szedte össze, olyan nyelvterületen, ahol - legalábbis a névmások szintjén - nem tesznek különbséget "te" és "ön" között. Máshol ez a tiszteletet és a rangot volt hivatott kifejezni, de szerinte erre sokkal tisztább és szebb módszerek is léteztek a nyelvben, mint két cserélgethető szó. Rövid intermezzo ment le a sárkány és a lány között, ezen nem tudott nem elmosolyodni. Timidus abszolút sárkányként működött, intelligens volt, de viselkedése megkülönböztethető volt a standard emberétől, szókincse hiányolt olyan elemeket, amikre értelemszerűen sárkányként nem sok szüksége lett volna.
Jade érdeklődését felkeltette a lény, röviden belegondolt, vajon mivel - kivel? - találkozott volna, ha ős is idomárként kezdi a játékot, de elhessegette a felvetést, mert a másik kettőre kellett koncentrálnia.
- Bocsánat. Tudom, de sose tudtam megszokni. Jelenleg kicsit nehéz helyzetben vagyok, ezt megkönnyíti, ha legalább a saját nyelvezetemet használom. - mondta Shukakunak a tarkóját simogatva. Beugrott neki a megannyi alkalom, ahogy a szigetország területén töltött évei alatt kellemetlen helyzetbe hozták ezek a szokások, amikor a hagyományokat jobban tisztelő és/vagy idősebb polgárokkal kellett kommunikálnia. Idővel megtanulta ezt helyesen kezelni, de az online világokban nem foglalkozott vele, ott többnyire nem kellett ezeknek a konvencióknak megfelelni.
A megerősítő válasz jól esett a fülének, így már biztosan azt teszi, amiről régebben fantáziált: megismerkedik egy mesterséges intelligenciával.
- Hát ennek kifejezetten örülök! - mosolygott a másik kettő felé. Timidus közben az előző évtized tanulni képes programjaira hajazva visszakérdezett. Nyilván ez inkább sárkány mivoltának tudható be, nem annak, hogy tanuló program lett volna.
- Igen, én is.
Tekintetével végigfutott a nézőtéren, a beszélgető csoportok kissé megritkultak, a Nap leáldozóban volt.
- Szóval... A másik kérdésem: - most főleg Shukakunak célozva a kérdést - el tudod mondani nekem, mi történt itt a játék kezdete óta? Pár órája ébredtem, momentán azt sem tudom, mennyi idő telt el, mióta elindult.

by **Shukaku** Szer. Jún. 11 2014, 17:49

-Bocsánat? Mármint… miért? Oh… nem, semmiség. Már többen is kérték, csak én ugye japánban nőttem fel…
Jó… a nőtt fel az egy picit túlzás volt, hiszen még egyáltalán nem nőtt fel, de mivel jobb kifejezést nem tudott, és ebbe még Timidus sem kötött bele, hanem egyszerűen elengedte a füle mellett, nyugodtan használta így.
-És ott ugye ez nagyon fontos. De… rendben akkor tegeződöm.
Elmosolyodott, és egy picit elgondolkodott. Már egyszer összefutott Lancerrel, aki angolul szólt hozzá, de mivel a játék fordító programja azonnal japánra változtatta a szavakat, ha valaki nem tudatosan más nyelven akart beszélni, így ő sem nagyon erősködött azon, hogy az anyanyelvét használja, főleg amiatt, mert a japánt is nagyon jól beszélte. Persze Timidusnak a énekeket és a mondókákat már angolul mondta, hiszen a dallam úgy maradt meg a fejében, majd le is fordította neki, hiszen a sárkány meg csak a játék nyelvén értett. Már azt is nehéz volt Timidussal elhitetni, hogy lehetséges egy kinti világ, de az, hogy ott még ezernyi nyelvet is beszéljenek, és ne tanuljon meg mindenki egyet, hanem ahelyett küszködjenek egymás megértésével… na ez már teljesen kikezdte Timidus logikához szokott tudatát, így hát Shu nem is próbálta megtanítani neki az angolt. Az addig logikus volt, hogy a sárkányok, meg a különböző fajok különböző nyelvet használjanak, így ő igyekezett még mindig bővíteni a tudását a pet nyelvén akkor is, ha Timi már a fejlődése miatt használhatta az emberi nyelvet is, de ő nem akarta ráerőszakolni a sárkányra a nyelvtanulást. Az azonban felkeltette a figyelmét, hogy a fiú külön kiemelte, hogy könnyebb neki, hogy a saját nyelvén beszélhet. Nem volt abban biztos, hogy jól tippel, de mivel a világ nagy része angolt beszélt, és japánban is azt tanulták az emberek… így hát megpróbálkozott vele. A szavai érezhetően nem tiszta amerikai hangzásúak voltak, de az is kihallatszott belőle, hogy nem is a britektől tanult. Azt persze egyáltalán nem hitte, hogy a másik fél is ilyen akcentust beszéljen, de azért az angol az csak angol, és örülhet neki, ha az anyanyelvét hallja, így hát angolul szólalt meg.
-És… mi az anyanyelved eredetileg?
Amennyiben a fiúnak tetszett, és nem kérte, hogy váltson vissza japánra, úgy a kérdésére is angolul válaszolt.
-Hát… húha…
Megvakargatta a tarkóját, és lecsüccsent Timidus mellé a nézőtérre. A sárkány csak elhúzta a száját, amikor a világát megint játéknak titulálták, de nem mondott semmit. Még nem.
-Szóval… ugye megjelent Kayaba bácsi, utána én az erdőben laktam egy ideig Timidussal. Arról a részről nem sokat tudok… az úgy egy év. Közben céhek alakultak, az emberek elkezdték kinyitogatni a szinteket.
-Jelenleg a tizenhatodik szint bossával hadakoznak.
-Jó páran meg is haltak…
-A kő szerint ezerkettőszáznegyvenkettő. Emberből legalább is.
-Igen…
Itt elgondolkodott, de gyorsan megrázta a fejét, és eltette későbbre a gondolatot. Vajon miért csak az emberek nevei szerepelnek a kastélyban? Azok a petek is megérdemelnének egy szentélyt, akik az ő védelmükért vívott harcban estek el. Ez egy új és nagyra törő projekt…
-És összesen nagyjából két év telt el azóta. De… ha én is kérdezhetek… találkoztam már olyanokkal, akik szintén azt mondták, hogy később ébredtek. Ez mitől lehet?

by **Jade Arton** Szer. Jún. 11 2014, 19:27

A lovag úgy érezte, jó úton halad, meg, hogy tulajdonképpen megérte megnézni magának ezt a helyet. A lány stílusa kevesebb önbizalmat sejtetett, mint amennyi a sárkányának, vagy Jadenek jutott. A későbbiekben ezt nem árt szem előtt tartani a sikeres kommunikáció érdekében. Utóbbit tovább nehezítik a nyelvi egyenetlenségek is.
A másik közben angolra váltott. Furcsamód, legalábbis Jade számára, egy adott népcsoport által beszélt verziója az angolnak annál nehezebben érthető volt, minél távolabb helyezkedett el az országuk a legközelebbi angol nyelvterülettől. A közel-keletiek által beszélt angol ezek közt kiemelkedő volt ebben a tekintetben. Szerencsére életének több, mint felét Japánban töltötte, ennyi év után nem okozott problémát az akcentus megértése. A lány korára tett becslés alapján dicséretes, hogy így tud beszélni.
- Ismét bocsánat, a nyelvezet alatt azt értettem, beszédstílus. A tiszteletemet más iránt nem szeretem a nyelvtan segítségével kifejezni, mert ebben a formában semmit sem ér, könnyen álcázható. Azt a beszéd maga fejezi ki, nem az, hogy tegeződünk vagy magázódunk. De az angol is kellemes. Egész jól beszéled - válaszolt a lánynak, immár ő is angolul. - Egyébként amerikai vagyok, tizenkét éves koromig Kaliforniában éltem. Utána költöztem Japánba, azóta is itt élek.
Végighallgatta Shukaku beszámolóját az időleges sárkány általi megszakításokkal. Két év alatt a játékosoknak csak egy kisebb része lelte halálát - de ez is sok volt. Jó lesz vigyázni. Továbbá ezek szerint hamarosan betölti a harmincat. Gyalázat, hogy az ágyában, egy műanyagsisakkal a fején fogja ünnepelni, de legalább életben van.
- Köszönöm, így nagyjából tudom, hova tegyem magam. Hogy a később ébredés miért van, hát... - elgondolkodott. - Mérnöknek tanultam, értek valamennyit a programozáshoz, de ez a rendszer meghaladja a tudásomat. Sok magyarázat lehetséges. Egy ilyen lenne, hogy a Nerve Gear a játék kiadásakor nem volt felkészülve minden embertípus kezelésére, vagy bizonyos tervezési hibák miatt véletlenszerű személyek szkennelésekor hibák léptek fel. Ezeket problémákat minden bizonnyal akkor vette a program kezelésbe, amikor Kayaba bejelentette a rabságunkat és a kijavításig a problémás személyeket tárolóba helyezték. Biztos a kódot foltozgatja szabadidejében, azért vannak még mindig ébredők - fejtette ki gondolatait, végén a játék kiötlőjére célozva.
- Lehetséges persze sok más magyarázat is, de nem szeretnélek feltétlenül technikai dolgokkal fárasztani. A lényeg, hogy valószínűleg nem leszünk biztosak benne, amíg vége nem lesz.

by **Shukaku** Csüt. Jún. 12 2014, 07:07

A lány csak bólintott, és halkan mondott egy köszönömöt. Azután csönd. Soha nem gondolt bele abba, hogy ő esetleg egész jól beszélné az angolt. Mivel anyanyelvének tekintette, hiszen szülei Amerikából tértek vissza japánba a születése előtt, így úgy hitte, hogy ugyanúgy beszéli, mint akármelyik amerikai. És mivel csak japán környezetben használta, így senki nem is cáfolt rá. Persze amikor filmeket nézett, akkor hallotta ő, hogy másképpen beszélnek, de betudta annak, hogy Amerika hatalmas, és biztos nem azon a területen éltek, ahol a műsor szereplői, és ezért különbözik az ő akcentusuk. Így, hogy csak egész jól beszélte az angolt, már teljesen más megvilágítást nyert az egész, és nem is csillant fel a szeme annyira amikor kiderült, hogy a férfinek még élni is volt szerencséje ott. A lányban mindig is volt egyfajta nyugati értékrend, nem teljesen követte azt a szellemet, amelyet a hozzá hasonló korú japánok… de emiatt a válasz miatt most elbizonytalanodott abban, hogy hova is tartozik ezzel igazán. Nem gondolta magát emiatt olyan hű de különlegesnek, mindenesetre jó érzés volt azt hinni, hogy neki két kultúra pozitívumai jutottak a kétnyelvűség miatt. Ami még furább volt, hogy a férfi tiszteletről beszélt… vele szemben. Ez a mondat csak még jobban bebizonyította a kislánynak azt az elméletét, miszerint ebben a világban teljesen fölbolydultak ezek a szerepek, hála annak, hogy a szintek határozzák meg a tulajdonságainkat, nem pedig a kor. Ha ezt még egy most érkező valaki is ilyen gyorsan észrevette, akkor bárki bármit mond, ez igenis általános érvényű. Azon pedig már el sem gondolkodott, hogy miért úgy használja Jade, hogy „itt él, Japánban”. A lány számára egyértelmű volt, hogy most nem Japánban vannak. Ő, mivel teljesen valósként tekintett erre a világra, és itt volt itt. A teste valóban Japánban lehetett… legalább is így volt logikus, de az már erősen az „ott” kategóriájába esett.

Ezután következett az elbeszélés, ami kicsit összekavarta, és hitetlenkedve hallgatta. Persze ha a fiú tényleg mérnök volt, és ő tiszteletet mutatott felé, akkor neki esze ágában nem lesz őt megcáfolni, hiszen mire is alapozná a cáfolatait? Egyszerűen ült szépen és figyelt, és csak magában jelezte, hogy ezt nem nagyon tudta elhinni. Kayaba Akihikoról, aki egy egész világot épített, igen nehéz volt elképzelni, hogy úgy dobta volna piacra a sisakot, hogy az ne lett volna teljesen készen. Az pedig még inkább lehetetlen volt, hogy a világ is befejezetlenül fogadta őket. Az admin ennél sokkal precízebb volt. Shu persze eddig csak hallomásból ismerte, hogy vannak ilyen később ébredő emberek, de mivel eddig nem nagyon ismert ilyeneket, így csak felületesen gondolkodott el ezen. Mindenesetre ő egyáltalán nem a technikai kérdésekben látta a rejtély megoldását. Úgy gondolta, hogy Kayaba nagyon jól tudta, hogy az emberek összeférhetetlenek. Ezt mi sem bizonyította jobban, hogy a legtöbben már a második szint elérése előtt meghaltak. Ha pedig ezt továbbgondoljuk, akkor Kayaba tulajdonképpen esélyt adott a később ébredőknek arra, hogy ebből tanulva, ők ne rohanjanak a vesztükbe. Talán el kellett érni egy bizonyos számot ahhoz, hogy másokat is felébresszen a rendszer, és így stabilizálták a népességet annyi főre, amennyi már el tud lenni egymás mellett kényelmesen. De ha ezt még ennél is jobban továbbgondoljuk, akkor a lány feladata volt, hogy most úgy mondja el a történteket, hogy Jade élni akarjon. Na és pont ezért volt most ez a hatalmas csönd. Ekkora felelősséget nem lehetett elkapkodni. Shu az eset óta nem tudta, hogy mi történt Ilsettevel, de nagyon remélte, hogy sohasem kell megtudnia. Bár az eszével tudta, hogy nem az ő hibája volt… ha ez az eset újra megtörtént volna, úgy már ezt elég nehéz lenne elhitetnie magával…

A sárkány persze teljesen más okok miatt volt csöndben. Nem volt az a sértődékeny fajta, bár a programjaiban bele volt táplálva ennek az érzésnek a mintája is, így ha jogtalan sérelem érte, akkor természetesen megorrolt, azonban ezt is logikusan tette. Csak abban az esetben tanúsított haragot, ha a másik fél ezt megérdemelte, azaz akkor, ha az tudta, hogy megsérti a petet. Az, hogy az emberi tudatlanság odáig terjedt, hogy még mindig játéknak tekinti a világát, elhiszi, hogy az állítólagos kinti világukban fekszenek egy sisakkal a fejükön, miközben itt minden látható, érezhető és tapintható… hát ez inkább rájuk nézve volt sértő, mintsem Timidusra nézve, mindenesetre hozzászólni nem volt kedve a témához.

by **Jade Arton** Csüt. Jún. 12 2014, 14:05

A beszélgetésben rövid csönd állt be. Jade-et nem zavarta, van abban valami szép, ahogy két ismeretlen ül a világ egy véletlenszerű - és számára ismételten ismeretlen - pontján, és hallgatnak, anélkül, hogy egy árva kukkot szólnának egymáshoz. Meg azt is végig kellett gondolnia, mostantól hogyan tovább. A lány elmondása alapján a világ szünet nélkül működött, amíg ő egy tárolóban ült, annak se adta jelét, hogy a valódi ébredésnek bármi más módja lett volna a rendszer kiötlője által kínált módszeren kívül. Fura lesz elhelyezkedni azok között, akik lassan megfeledkeznek a kinti világ dolgairól úgy, hogy számára belefér az "elmúlt nyolc óra" eseményeibe, hogy hazaér, felteszi a sisakot, belép, majd eljut idáig. Ők azóta új életet kezdtek, barátságokat kötöttek és ellenségeket szereztek, túléltek és meghaltak, végtelen történetet generálva. Nem fogta fel hátrányként, bízott benne, hogy mindehhez hamar képes lesz alkalmazkodni, hogy valahol, valamikor ő is hasznos része lehet majd ennek az új társadalomnak. Persze nem lehetetlen, hogy tévedett, idáig csak a kezdő város utcáit koptatta, semmit sem látott abból, ami annak határain túl húzódik, nem várt veszélyeket és kihívásokat tartogatva.
- Szóval - vetett véget a szótlan üldögélésnek, miután ezeket végiggondolta -, tudtok adni bármilyen jellegű jó tanácsot a közeljövőre nézve? Nem ülhetek itt örökké a lábamat lógatva a színházban.
- Illetve, hogy hol érdemes megszállni a környéken... egyáltalán kell itt aludni bármilyen formában? Nem volt még lehetőségem kipróbálni - tette hozzá. A gondolat mosolyt csalt az arcára. Aludni egy álomban. Persze ez nem valódi álom, az agy minden bizonnyal ébrenlétként éli meg az idebent töltött órákat, elvileg ugyanúgy szüksége lesz pihenésre, mint a kinti világban. Csak a módja lesz más.
Most, hogy belegondolt, az egész nagyon furán hatott. Nem csak az alvás esetében merülnek fel ezek a kérdések, tulajdonképpen bármilyen, a játékon kívül a "mindennapi cselekvés" kategóriába tartozó tevékenységnél. Hatással van-e a játékosra, ha nem fogyaszt ételeket, italokat, vagy elhízik-e borzalmasan, ha egész nap csak fetreng egy téren és megeszi mind a négyezer-kilencvenhat fahéjas tekercset, amit reggel vett az ételárustól?
Mindenesetre bizakodva nézett a fiatal idomárra és sárkányára, ők valószínűleg tudták a választ a kérdéseire.

by **Shukaku** Csüt. Jún. 12 2014, 14:27

Végre egy újabb kérdés, ami kizökkenthette a némaságból. Őszintén szólva a lány nem úgy képezte le magában ezt az egészet, mint amiképpen a férfi tette, és számára eléggé kínos volt ez a csönd. Nem nagyon értett a társalgáshoz, ha nem az olyan témák kerültek elő, amik őt érdekelték, de a kérdésekre általában szívesen válaszolgatott, főleg akkor, ha ezzel segíthetett is. És most, hála Jade tudatlanságának pont ez a helyzet állt elő. Már éppen nyitotta is volna ki a száját, amikor Timidus közbekotyogott.
-Te tényleg nem hazudtál. Komolyan most kerültél elő valahonnan?
Közelebb lépett a férfihoz, és megböködte a jobb mellsőjével. Itt még akkor sem tudott volna neki sebzést okozni, ha akart volna, de most nem is akart.
-Te biztos valódi személy vagy? Sohasem találkoztam még olyanokkal, akik ennyire keveset tudtak volna.
-Timi… ez olyan, mint a Csipkerózsika mese. Emlékszel?
-Tudod jól, hogy emlékszem.
-Igaz… de… akkor érted.
A sárkány ugyan nem értette, de nem is fűzött nagy reményeket ahhoz, hogy megfejtse ennek az okát, így inkább félretette a kérdést, és legyintett a farkával, majd hagyta a lányt válaszolni.
-Nos… jó tanács… elsőnek azt ajánlom, hogy keress egy olyan céhet, ahova csatlakozhatsz. Ők megvédenek és segítenek az alacsonyabb szintűeknek. Vannak fogadók, ahol egy kevés aranyért cserébe megszállhatsz. Aludni, enni, inni tulajdonképpen nem kell, nem lesz bajod, ha nem teszed meg, de végig fáradt és éhes leszel, szóval jobb ha mégis alszol. De mosakodni meg fogat mosni például egyáltalán nem kellene… de ártani nem árthat. Ha pedig csinálni szeretnél valamit…
Itt a sárkányra nézett, mert az efféle dolgokban ő volt a szakértő. A pet végignézett a férfi felszerelésén, majd pár másodpercre elgondolkodott.
-Az első szinten sok teljesen veszélytelen küldetés van, amit elvállalhatsz. Előbb mindenképpen szerezz felszerelést, addig nem próbálj meg harcolni. Jelenleg minden mob erősebb mint te, ráadásul gyakorlatod sincsen. Azt ajánlom, hogy ne nagyon mászkálj a védett területeken kívül egyedül. Ha van kedved, akkor viszont legalább az alapokra megtaníthatlak.
A sárkány elvigyorodott és visszagondolt arra az alkalomra, amikor Scotival „harcolt”. Az embereket teljesen más volt megnevelni, mint a peteket. Mivel értetlenebbek voltak, így nehezebb feladatnak bizonyult, Timidus pedig kedvelte a kihívásokat, hiszen annál többet tanulhatott belőle, amely tudást a lány védelmére fordíthatott, ami a legfontosabb feladata volt.

by **Jade Arton** Csüt. Jún. 12 2014, 20:10

Szórakoztató volt, ahogy a mesterséges intelligencia kétségbe vonja az ő valódiságát a saját szavait újrahasználva. Az még inkább, hogy teljesen logikusan gondolkodott, neki mindaz, amiről a lovag tud, beszél, szimpla fantázia. A sárkány szemszögéből a kinti világ nem létezett, továbbá nagyon úgy tűnt, hogy számára átjáró sincs a kettő között. Jelen technikai szint mellett. Remélte, a humor nem a lény számára érthetetlen külvilágból származó dolgok halmazának része, úgyhogy válaszolt neki.
- Ha egyszer majd én találok rád, ahogy tanácstalanul kódorogsz a kinti világban, újra felteszem majd neked a kérdést - kacsintott Timidusra. Többet egy ideig nem akart beszélni az offline életről, jelenleg úgy sem az volt a fontos, a sárkány meg nem sokat tudott vele kezdeni.
Végighallgatta az általános ismertetőt, ez kezdetnek jó volt, bár a céhekkel még nem tudta, mit kezdjen. Az általa ismert játékokban mindig ott volt a world chat, vagy valami hasonló médium, ami lehetővé tette a csatlakozást egy szimpatikus társasághoz másodpercek leforgása alatt. Hát próbáljon meg az ember itt olyan hangosan kiabálni, hogy mindenki hallja és értse is... Timidus ajánlata tetszett neki, bár nem egészen értette, mi a baj a felszerelésével, hiszen a bevezető szintű harcokat elvileg le kell fedniük a kezdéskor kapott eszközök. Úgy döntött, él a lehetőséggel.
- Köszönöm. Mindkettőtöknek. A kiképzésben benne lennék, gondolom van mit bepótolnom. - mondta a többieknek, miközben nyújtózott és a nyakát tornáztatta. - Milyen formában képzelted el?
Valami hasonló volt a fejében, amikor a nap sikeres verziójáról gondolkodott. A gyorstalpaló után erőfeszítések nélkül szedheti össze, mire lesz szüksége a fejlődés megkezdéséhez és a kapcsolatháló kiépítéséhez. Utóbbi az egyik legfontosabb, ha nem akar az ember magányos farkasként ténykedni, Jade pedig nem bírta volna sokáig. A céh mindenesetre jó iránynak tűnt ebben a tekintetben.

by **Shukaku** Csüt. Jún. 12 2014, 22:44

A sárkány elvigyorodott. Értette a célzást, és tetszett neki a frappáns válasz. Ugyan teljességgel lehetetlennek tartotta, hogy ez az eset valaha is megvalósuljon, hiszen neki azon dolgok alapján, amit Shu elmesélt arról a szörnyű kinti világról, semmi kedve nem volt oda kimenni, márpedig ha Timidusnak valamihez nem volt kedve, akkor számos igen valószínűtlen eseménysorozatnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a dolgok mégis úgy alakuljanak, ahogyan azt a sárkány nem szerette volna. Ettől függetlenül bólintott a fiú felé.
-Legyen. Megegyeztünk.
És ennyivel a témát lezártnak tekintette a maga részéről is. Nem szeretett feleslegesen beszélni, főleg olyan dolgokról, amiből semmi esélye nem volt használható információt kivonni. Az emberek együttesen megálmodott kinti világa ugyan hatással volt az itteni életükre és a viselkedésükre, de ez még vajmi kevés volt ahhoz, hogy ebből fontos dolgokra következtessen, ráadásul Shukaku éppen leszokóban volt arról, hogy még abban a maradék kis esetben is felhozza a témát, ahol eddig felhozta. Ő sem beszélt szívesen róla, Timidus értelmetlennek tartotta, így nem is került szóba közöttük. Ezután Timidus még nagyobb mosolyra húzta a pofiját, Shu pedig valamiféle fancsali, de beletörődő mosolyt engedett meg magának. Néha fogadásokat köthetne arról, hogy hány másodperc múlva kerül elő Timidus és egy ismeretlen között folytatott beszélgetésben a harc vagy a tanítás. Persze ugyanezt el lehetett volna vele is játszani a petek esetében.
-Szívesen. És igen, jól gondolod. Nagyon le vagy maradva mind tudás, mind a szintek tekintetében. Nem tudom, hogy mi a célod a világban, de ha ugyanaz, mint a többi embernek, akkor így annyi esélyed sem lesz rá, mint nekik. Egyelőre legyen az a célod, hogy életben maradj. Ebben segíthetek.
Felröppent, és füttyentett egyet a lánynak is, miszerint indulhatnak.
-Gondolom nem akarsz az első harcodnak ilyen nagy nézőközönséget. Ha ugyanolyan kezdő vagy, mint amilyen Utahime volt, akkor igen szórakoztató látványt fogsz nyújtani.
A lány egy ideig pislogott, majd most már őszinte mosoly volt felfedezhető az arcán. Úgy tűnt Álomkelő hatalmas eredményeket ért el a sárkánnyal. Eddig nem nagyon volt jellemző Timidusra, hogy olyan szintű empátiával bírjon, hogy a másik megaláztatását igyekezzen elkerülni. Persze ő maga nem alázott meg senkit, aki azt nem érdemelte meg, de az sohasem érdekelte, ha esetleg van nézőközönsége, és nem is gondolkodott el azon, hogy ők mit gondolnak majd. Most azonban megtette, és ha a férfi követte őket, akkor kisétáltak az épület mellé, egy kevésbé forgalmas területre.
-Rendben. Itt megfelel. A fegyverzetedből ítélve lovag vagy, így a földön fogok maradni, hiszen nem vagy képes távolsági harcra. Igazából teljesen lényegtelen, hiszen a szintkülönbség és a védett terület miatt nem tudsz megsebezni. Küzdőteret indítanunk is értelmetlen, hiszen a tiéddel szemben az én találatom biztos, és valószínűleg az első ütéssel már győznék is.
-Timidus, nem hiszem, hogy tudja…
-Igaz. A küzdőtér egy olyan lehetőség, ahol a városon belül is harcolhatsz előre megválasztott szabályok alapján. Választhatsz első találatos, fél életes és egész életes küzdelmek között. Az egész életesnél egy lila fal fogja megvédeni az utolsó csapástól azt, aki veszít. Ha párbajra hívnak ki, akkor figyelj oda, hogy mit választ az ellenfeled, mert ez alapján kell taktikát választanod. Az egész életes küzdelemnek van olyan fajtája is, aminek a végén valóban meghalhatsz. Ha valaki ilyenre hív ki, akkor meg akar ölni, és téged könnyűszerrel meg is tud, bár nem sok értelme lenne. Ilyenkor használd a Hazatérés Kristályodat, és menekülj el. Ezen kívül alapfelszerelésként kaptál egy potiont is. Küzdőtéren nem érdemes használni, ha csak nincs tétje a küzdelemnek, hiszen egy igazi harcban akár az életedet is megmentheti. Persze ha később már sok potionod lesz, akkor használhatod, de egyelőre spórolj vele. A harc során nem elég, ha csak csapkodsz a fegyvereddel. Sok kezdőt láttam, akinek nem sikerült elsajátítani a mozdulatokat. Sebzést csak akkor fogsz tudni bevinni, ha jól használod a fegyveredet. Ezt majd egy idő után megtanulod, és automatikussá válik.
Leereszkedett a férfi elé, és megrogyasztotta a mellsőit meghajlásképpen.
-Mindent elmondtam. További kérdések majd felmerülnek a harc közben. Te kezdesz.
Shu hátrébb állt, és tanácstalanul megvonta a vállát. Ez a része a dolgoknak Timidusé volt, ő pedig maximum statiszta szerepét töltötte be, de ezzel nagyon is elégedett volt.

by **Jade Arton** Pént. Jún. 13 2014, 02:45

Következzék az eddig nem látott mértékben interaktív tutorialvideó! Még nem tudta, hogyan fog edzeni a sárkánnyal, de a másik kettő magabiztosságában megbízott. Maga is felállt az eddig elfoglalt ülőhelyről, és utánuk indult. A beszélgetés további részében a sárkány dominált, az idomár csendben maradt. Timidus véleménye nem volt túl bizalomgerjesztő, de ez nem hangolta le különösebben. Két év kihagyás után ennél sokkal jobbra nem igazán számíthatott az ember, és legalább őszinte volt. Ez se nem több, se nem kevesebb a valóságnál.
- Nagyon figyelmes vagy...Bárki is legyen Utahime. - válaszolt nevetve a röpködőnek - Őszintén szólva nem zavar, ha látják, de könnyebb lesz odakint.
Ahogy kiértek a színház alapjául szolgáló dombra és megtalálták a megfelelő teret, a sárkány szemügyre vette a lovagot, aki megismerkedett egy eddig nem ismert színezetű párbajrendszert. A fél életesnek nem látta sok értelmét, maximum olyan esetben, ha két fél a lehető legrövidebb idő alatt leadott sebzésösszegét akarta összemérni.
- Rendben van, értem. Egy pillanat!
Lehívta a menüt, hogy megszerezze a fegyvereit és a páncélt. Felvett egy logikusnak tűnő állást, kissé féloldalt állva, pajzsát előrehelyezve, hátrább elhelyezkedő karjával irányítva az előre szegeződő kopját. Valami nem stimmelt, megtorpant.
- Azért ez nagyon fura. Tudom, nem tudlak megsebezni, meg ha nem a város lenne akkor se sokra mennék vele... Na mindegy - megrázta a fejét -, akkor kezdem!
Timidus a dimenziói miatt nehezebb célpont volt, mint egy jól megtermett ember lett volna, még akkor is, ha nem mozog. Nem sok pontja volt a fegyverkezelésen, és korábban se foglalkozott fegyverek kezelésével, főleg nem olyannal, amit a kezében tartott. A köztük levő pár méteren lendületet vett, meglódult Timidus felé. Amikor az hatótávon belülre került, felsőtestét engedte a mozgás irányában továbbhaladni az állat felé, miközben a kopját is előrelendítette a karjával. Nagyjából a mellkasát vette célba, az tűnt a legkönnyebb célpontnak, ha lehetett ilyenről beszélni.
Igen kíváncsi volt, hogy fog reagálni a sárkány.
//Korrekt a sárkányra állatként referálni? Ha nem akkor milyen opció lenne rá?//

by **Shukaku** Pént. Jún. 13 2014, 10:41

Timidus újfent elvigyorodott, bár magától a harc gondolatától is már hatalmas vigyor volt a pofiján. Az, hogy sikerült ez az udvariasság dolog, jól is találta el, és még figyelmes is volt elégedettséggel töltötte el. Ellátni a saját, szokásos feladatát az egy dolog volt, és ha nem is vált rutinszerűvé, de a mindennapokban nem jelentett kihívást a számára. Az azonban, hogy ellesse az emberek szokásait, az létfontosságúvá vált. Megtanulta Álomkelőtől, hogy ők annyira gyengék, hogy nem csak az életpontjaikon keresztül sérülhetnek, hanem az érzelmeiken keresztül is. Ezt igen nehéz volt számon tartani, hiszen míg életpontokból csak egy volt, ezzel szemben érzelemből rengeteg, és mindenkinek más és más, egyénenként. Timidus feladata az volt, hogy megvédje a lányt, és amíg ő mellette van, minél kevesebb sérülés érje. Nos miután tudomást szerzett erről a másikfajta sérülésről is, egyértelművé vált, hogy ezzel szemben is védenie kell az idomárt. És természetesen ha az idomárt védenie kell, akkor a többi védencét is, jelen esetben Jadet is. Ugyan a petek is rendelkeztek valamiféle érzelemmel, de ez Timidus esetében mindig logikus volt. Ha valami csalódás érte, akkor annak nem örült, ha pedig valami sikert ért el, annak pedig igen. Ha pedig valaki igazságtalan volt vele, akkor haragudott a máikra, és elvárta, hogy az bocsánatot kérjen. De soha nem csinált olyat, mint Shu, aki képes volt akár evés közben sírva fakadni, mert éppen eszébe jutott valami a helyzethez teljesen irreleváns szomorú esemény. Az emberek furák.
-Utahime egy idomár a céhünkben. Mi találtunk rá az erdőben, és azóta nevelgetem.
-Segítünk neki Timidus. Ez jobb szó.
-Nem látom a különbséget.
-Majd… majd elmagyarázom.
-Rendben. Igen. Könnyebb lesz. A nézőtér nem a harcra való és a színpad területe sem elegendő.
Amikor a férfi átvedlett a felszerelésébe, Timidus türelmesen várt és figyelt. Nem nagyon értette, hogy az emberek miért nem szeretik hordani a páncélokat, de már megszokta. Shukakun is a kék ruhácskája volt a bőrpáncél helyett, és továbbra sem volt hajlandó fém felszerelést hordani. Persze a sárkány soha nem vette volna le sem a gyűrűt, sem a szalagját, a nyeregtáskát azonban csak akkor hordta, ha arra szükség volt, tehát jelen esetben nem.
Végigmérvén a férfi felszerelését már meg is tervezte a megfelelő mozdulatokat. Ha a férfi valóban egyes szintű volt, akkor eredetileg három élettel és két kitartással indult. Erre oszthatott el tíz pontot az első szint elérésével. Bárhogyan is osztotta a pontokat, a fegyverkezelése nem érhette el a tizenöt pontot, így a sárkánynak el sem kellett volna ugrania, és a gyorsasága is maximum fele annyi lehetett, mint a sárkánynak, így Timidus abban is biztos volt, hogy ki tud térni az ütés elől, főleg ilyen rövid fegyver esetében. A beállásra, és a kezdésre elégedetten bólintott, bár értelmetlen volt újra elmondania, hogy ő kezd, hiszen ezt a sárkány már az előbb leszögezte. Talán most éppen az ember akart figyelmes lenni, és szólni neki, hogy támad… nem mintha Timidus nem figyelt volna… Azt nem tudta, hogy a sebzések rendszere miért lenne furcsa, hiszen mindig is így volt, de úgy döntött, hogy inkább később kérdezi meg.
A támadás bár ügyes volt, és érdekes módon aktiválnia is sikerült, ami egy kezdőtől szépe teljesítmény, azért természetesen benne volt a kezdők alap hibája, amit Timi ügyesen ki is használt. Amikor a lovag már lendítette a fegyverét, egyszerűen felszökkent a levegőbe, így a kopja a levegőt érte, a sárkány pedig a mellsőivel megragadva a fiú vállait maga alatt ellökve egy kicsit még rásegített arra, hogy tovább vigye a lendület a férfit. Scoti ettől hanyatt esett, kíváncsi volt, hogy most is sikerül-e a trükk. Persze akár sikerült, akár nem, a hibát azért elmagyarázta. A levegőből nyugodtan beszélhetett, ha csak a lovag nem volt olyan balga, hogy utána hajítsa az egyetlen fegyverét.
-Csak akkor vigyél bele teljes lendületet és erőt egy támadásba, ha biztos vagy a sikerben. Ilyen sebességgel nem tudod korrigálni a támadást, és feleslegesen fogyasztasz el kitartáspontokat is.

// Egy igazi sárkány rendszertanilag valószínűleg az állatok közé lenne besorolva, az agámafélékhez vagy a varánuszokhoz. (Draco sumatranus, Draco volans) Timidusnak teljesen megfelel az állat, bár az idomár inkább marad a sárkánynál vagy a petnél, mert sokan vehetik lealacsonyítónak ezt a megnevezést a petecskék közül. X3 //

by **Jade Arton** Vas. Jún. 15 2014, 01:25

A Timidus ellen irányzott első támadás nem ért célt. Míg az állat kitért előle, ő folytatta útját e megkezdett pályán, ahhoz nem volt elég fürge, hogy menet közben módosítson sem a támadási-, sem a menetirányon. A fékezés még jó pár lépésbe telt, mert a sárkány egy könnyed mozdulattal még tovább is lökte, növelve a lendületét. Újra szembefordult a célpontjával. A sárkánytól kapott tanács jogos volt, ugyanakkor a különbségeiket figyelembe véve elég kevés lehetőséget hagyott neki teljes erőbefektetést használó támadásokra.
- Tehát várjam meg, amíg elalszol? - vetette fel félig komolytalanul. Ezek szerint úgy kell kisebb, elterelő és irányító jellegű támadások között pozicionálnia, hogy olyan felállást tudjon létrehozni, melyből már kis gonddal érheti el az ellenfelet. Nem tűnt könnyű feladatnak, mert biztos volt benne, hogy Timidus gyorsasága nem hagyott teret túl sokféle mozdulathoz, meg persze ő sem volt gyakorlott. De megpróbálni meg kell, legfeljebb több próbálkozásra lesz szükség.
Először is jobban ki kellett ismernie az állat mozgását és viselkedését, ezzel felderítve azokat a helyzeteket, ahol érdemes lehet teljes erőből indított támadásokat indítani. Ezt kevesebb rohammal, több, könnyedebb támadással tervezte kivitelezni, melyek mellett ráadásként a védelemre is figyelhet, erre másképp a támadás közben nincs sok lehetőség. Most ez alapján cselekedett. Lassú, határozott léptekkel közelítette meg a sárkányt, pajzsát kettejük közé emelve. Kicsit görnyedt testtartást vett fel, így kisebb találati felületet kínált a vele szemben állónak. Előző alkalommal Timidus nemes egyszerűséggel felugrott a horizontálisan vezetett szúrás elől, továbbra sem tért vissza a földre. Itt nem tudta, hogyan fog viselkedni, ezért nem pazarolt sok energiát első lépésére. Tekintetével az állat mozgását próbálta követni, miközben hátul hagyott lábával előretolva magát tett egy lépést előre. Most szúrás helyett egy vállból indított vágással próbálkozott, vízszintes irányban. Ha Timidus közben ellentámadásba kezdene, azt a pajzzsal próbálja blokkolni.
Remélte, hogy ebben a formában már jobban megközelíti a sárkány által javasolt módszert, elsöprő sikerre azért nem számított.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 06:49

A kérdésfelvetésen a sárkány elgondolkodott, majd egyértelműen megrázta a fejét.
-Rossz ötlet. A kitartáspontjaid alapján akkor is sokkal előbb fáradnál el, ha felváltva támadnánk. Így pedig, hogy nekem csak védekeznem kell, ami sokkal kevesebb energiába kerül, így még inkább előnyben vagyok.
Igazából akkora előnyben volt, hogy egyáltalán nem fogytak a kitartáspontjai, hiszen itt a védekezéshez erre nem volt szükség, mivel a rendszer a fegyverkezelésből számolta ki a találatot, így Timidusnak akkor sem lett volna semmi baja, ha csak álldogál és ásítozik, de akár még el is aludhatott volna, Jade fegyverének pengéje még úgy is folyamatosan lecsusszant volna a tollairól, amennyiben megtámadja. Az pedig már csak sokadlagos kérdés volt, hogy a petek nem is aludtak úgy, mint az emberek, és bár végeztek valami hasonló tevékenységet, amikor is a rendszereiket tartották karban… ami igazából ugyanazt a célt szolgálta mint az alvás az embereknél, de nem voltak fázisaik, nem álmodtak, így az egész folyamat sokkal éberebben zajlott, így Timidus, aki még észlelés jártassággal is meg volt áldva, valószínűleg még a támadás megkezdése előtt észrevette volna a közeledő ellenfelet, főleg ha az olyan szintű, mint Jade.
Miután ez a kérdés megtárgyalásra került, és a pet eligazította a tudatlan emberkét itt is, folytatódhatott a harc, és Timi elégedetten vette tudomásul, hogy a férfi figyel rá, és hallgat a szavaira. Azonban a testtartása megmosolyogtatta. Amiképpen Timidus szükségtelenül imitálta a védekezést annak okán, hogy ne unatkozzon, és a lovagnak is izgalmasabb legyen a küzdelem, és persze azért, hogy többet tanulhasson, a férfi is ugyanilyen módon rejtőzött el a pajzsa takarása mögé. Persze ez is szükségtelen volt, hiszen amíg a tárgy a lovag kezében volt, addig a petnek úgyis a páncélpontokat kellett róla legelőször levernie, ami pedig mindenképpen működött, amíg az maga elé tartotta a pajzsot, és nem engedte be teljesen az ütéseket. Persze esélye nagyobb volt arra, hogy kivédje, de az teljesen lényegtelen, hogy a fejét vagy a lábát rejti-e el, hiszen bárhol is találja el a sárkány, akkor úgyis l lesz találva… nem is beszélve arról, hogy ez jelen esetben nem is tartozott a céljai közé.
Timidus nem nagyon mozgott, egyszerűen pár centire lebegett a föld felszínétől, majd vissza is ereszkedett. Ő nagyon jól tudta, hogy mit fog lépni, és ezt a lépést akár a legutolsó pillanatban is megléphette, nem kellett hozzá felkészülnie. Amikor a lovag megindította a támadást oldalról, a sárkány nemes egyszerűséggel hátrébb szökkent, majd felemelte az egyik mellsőjét, és a karmait köszörültette meg a fegyverrel. Amennyiben még az is sikerült neki, hogy a fegyvert megragadja, akkor ki is szakította azt a lovag kezei közül, vagy amennyiben az nagyon ragaszkodott hozzá, úgy rántotta magával az ellenfelet is, de bárhogyan is történt, utána már rögtön vissza is támadott, megpördülve, és farkával csapva egy jókorát a pajzsra. Persze ez a támadás fokozatokkal jobban nézett volna ki, ha Timidus nem egy törékenynek tűnő tollas sárkány, tol bojttal a farka végén, hanem mondjuk Hisame méreteivel rendelkezik, de tekintve, hogy Timidus ereje jócskán meghaladta a lovagét, így Jade jó pár métert kényszerült „hátrálni” ennek következtében.
Shu továbbra sem szólt semmit, némán szemlélte az eseményeket, és néha felszisszent, amikor Jade talán egy picit nagyobbat kapott a kelleténél véleménye szerint.

by **Jade Arton** Hétf. Jún. 16 2014, 00:00

A légies mozgású lény továbbra sem bizonyult könnyebb célpontnak, és a lovagnak minden támadásnál szembesülnie kellett azzal, hogy korábbi aggályai a vizuálisan törékenynek, sebezhetőnek tűnő állat bántalmazásával teljességgel alaptalanok voltak. Inkább az ő általa elszenvedett bántalmazás az, amivel foglalkoznia kellett, az ellentétes irányban induló támadások közül ugyanis ezek találtak csak be.
A lendítés elől hasonló könnyedséggel tért ki a szárnyas, és mintha csak a reflexeik mértéke között tátongó űrt kívánná tovább hangsúlyozni, enyhén megpiszkálta a lassuló fegyver hegyét. Jade nem talált alkalmat arra, hogy ezt szóvá tegye, mert Timidus már készen állt a következő lépésével. A korábbiakhoz képest agresszívabb cselekvéssorozatba kezdett. A vékony végtagok, mintha valami világon túli matériának tulajdonságaival lettek volna felvértezve, játszi könnyedséggel emelték ki a fegyvert a lovag kezéből. Természetesen megpróbálta ezt megakadályozni, de egyrészt csak akkor kapott észbe, amikor a sárkány már félig célba ért, másrészt amúgy sem lett volna elég erős ahhoz, hogy sokáig tartson ellen, kiváltképp, hogy a tárgyat visszaszerezze. A rántás erejétől a fegyver után indult meg az ő teste is, és bár a kopját nem, valami mást kapott: egy tollakkal szépen díszített gerincnyúlványt a mellkasába. Az eredményt ismét aránytalannak tartotta a külvilághoz szokott Jade, a teremtmény olyan erővel lökte hátra, hogy hanyatt bukfencezett, a második perdületnél a pajzsot is elveszítve. Rövid helyzetfelmérés után rögtön feltápászkodott, majd megkereste és újra magához vette a védelméért nagyban felelős tárgyat. Ezek után kicsit kételkedni kezdett benne, hogy képes lesz olyan módszert kitalálni, ami problémás helyzetbe hozza a sárkányt, de a harc nem élesben ment, így ez nem volt akkora gond, mintha az élete forgott volna kockán. Megköszörülte a torkát, és egy kérdést intézett az állat felé, miközben lassan közelített.
- Hát... Úgy látom, ezzel is csökkentek a lehetőségeim. - bökött a sárkány karmai között tartott kopjára - Ilyenkor mitévő legyen az ember?
Most nem kezdett újabb támadásba, a fegyver, illetve az általa biztosított hatótávolság híján meggondolatlanságnak tartott volna egy ilyen lépést.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 16 2014, 05:10

A sárkány elégedetten szemlélte, ahogyan a lovag bukfenceket hányva terült el a földön. Egy első szintű valakitől már az is hatalmas teljesítmény volt, hogy erre a második támadásáig várnia kellett, így elismerően pislantott utána, de azért a vigyort nem törölte le a pofijáról. A küzdelmet gyakorlásnak tekintette, hiszen a kimenetele nem volt kétséges, de ő így is tanulhatott belőle a lovagok harcmodoráról, nem beszélve arról, hogy a másik fél mennyi tapasztalatra tehetett szert. Ezen felül még az is tetszetős volt, hogy végtére is egy lovag harcol egy sárkánnyal, és most, a mesékkel ellentétben egyértelműen Timidus áll nyerésre.
Okos dolog volt az embertől, hogy máris a pajzsért nyúlt, hiszen így legalább védekezni tudott. Persze ha valakinek már sikerült elvenni a fegyverét, az egy komoly küzdelemben már nem számíthatott volna sok jóra, de a kitartása és az eltökéltsége mindenképpen becsülendő volt. Az pedig, hogy a lehetőségeinek számát említette, nem pedig az esélyét, egy picit még inkább felemelte a sárkány szemében. Hasonló körülmények között Scotti anno az esélyeiről beszélt, pedig egyértelmű volt, hogy annak a száma jelen esetben nulla. Lehetőségei azonban még egy ilyen helyzetben is voltak az ellenfélnek. A sárkány az előtte heverő fegyverre tekintett, majd vissza a férfira, és válaszolt a kérdésére.
-Shu nekem azt mondta, hogy ha valamit szeretnénk, azt szépen kell kérni.
-És Shu azt is mondta, hogy csúnya dolog gúnyolódni.
Vágott közbe a lány, és kezeit csípőre téve figyelte a sárkányt, aki egy pillanatra elvigyorodott, majd bólintott egyet, és a lovag elé lökte a kopját, a földön csúsztatva végig a fegyvert.
-Ha majd harcolsz, akkor elsőnek a vadkant ajánlom. Figyelj oda, hogy akkor támadj rá, amikor egyedül van. A leggyengébb mob ugyan, de csordában neked még ők is veszélyesek. Náluk nem kell figyelned arra, hogy improvizálj. Egyenes irányba támad, öklelni próbál. Csak egyszer kell kitérned, nem fog újra rád fordulni, így van időd támadni. Az ő mozgásuk kiszámítható.
Ezzel ugyan a jelenlegi harcban nem segített, de legalább egy újabb fontos tanáccsal látta el a férfit az induláshoz. Ezután nyugodtan állva várta a következő támadást.
-Te jössz. Lepj meg valamivel.

by **Jade Arton** Hétf. Jún. 16 2014, 21:44

Jade minimum szükségesnek tartotta volna a kopjáját ahhoz, hogy bármit is kezdhessen a sárkánnyal, pláne, hogy a fegyverét visszaszerezhesse, de ez sajnos paradox helyzet, ezt a gondolatmenetet nem volt érdemes folytatni. Nem is volt rá szükség, mert a rövid szóváltás az idomár és társa között a fegyver visszatértét eredményezte.
- Köszönöm. - válaszolt Timidusnak röviden, miközben lehajolt a kopjáért, bár ezt valahol Shukakunak is szánta, mert így nem kellett mélyebbre hajolnia az állat előtt. Mondjuk abban se volt biztos, hogy ez nem fog az eddigiektől függetlenül perceken belül bekövetkezni. Immár fegyverrel a kézben újra kiegyenesedett, és végighallgatta a lényt. Végső soron ez a játék is hasonlónak bizonyult a többi sokszereplős szerepjátékhoz. Bármely időben, bármelyik világot is választja magáénak az ember, először ugyanazokat a próbákat kell kiállnia, amennyiben nem akar magának bosszús perceket okozni. El kell hagyni a kezdő települést, majd le kell győzni a szinte ártalmatlan disznók, farkasok, óriás pókok, manók, denevérek vagy élőholtak vérszomjas hadát, hogy tapasztalatot szerezhessen a későbbiekre. Az is szinkronban volt korábbi tapasztalataival, hogy az első szinteken még a kasztja ellenére sem vállalhatja be nagyobb csoportjait ezeknek a vadaknak, ahhoz először legalább egy részét fel kell oldania a lovagok teljes potenciáljának. Egyébként sem így akarta kezdeni, ilyesmit mindig csak akkor engedélyezett magának, ha már kiismerte határait és lehetőségeit egy adott rendszerben.
- Rendben. Róluk majd meggyőződöm, ha elhagyom a várost. Veled kapcsolatban ugyanakkor az a meglátásom, hogy ebben a tekintetben eléggé különböztök. - mondta a sárkánynak, miközben azon gondolkodott, vajon hogyan tudná ezt az állítását megcáfolni. Az eddigi lépések alapján nem tippelhette meg a sárkány reakcióját a lépéseire, maximum az olyan jellegűekre, amiket eddig tett. A támadásokra kitérésekkel válaszolt, amiket valamilyen kontroll mozdulattal hosszabbított meg, amik jól elkülöníthető blokkokba szabták a harcot. Egy támadás, egy kitérés, egy zavarás, feltápászkodás, ismétlés. Valamilyen módszerrel a kontrollt kellett volna kiiktatnia, tehát megakadályoznia a sárkányt abban, hogy újra kitérítse, vagy ellökje a támadás után. Így talán lenne lehetősége újabb szúrásra, vagy vágásra anélkül, hogy a szétdobált felszereléséért kéne hajolgatnia.
Timidust meg kellett lepni valamivel, azt pedig nem állíthatta, hogy megfojtotta volna a gyorsaság értékét a rádobált pontokkal, de egy próbát megért az ügyeskedés. Az állat a mobilitását és repülő készségét használta fel ellene, amikor az egyes próbálkozások során tovább lendítette, vagy fellökte, erre most megpróbálta nem megadni a lehetőséget. Közelebb lépett Timidushoz, aki azóta ismét elfoglalta helyét a földön.
Azt csinálta, amitől a lény korábban óva intette: teljes erőből rohamot indított ellene, erre ugyanis már ismerte a reakcióját, és kíváncsi volt, vajon megismétli-e. A fegyverét is úgy emelte fel, mintha a földön álló célpontot kívánná eltalálni. Van rá esély, hogy ebből Timidus arra következtet, nem sikerült új taktikát kiötölnie, és így maga sem választ más utat. Megpróbálta megsaccolni, mikor röppenne fel az állat, és ezen a ponton a futást háton való csúszásra váltani. Ebben a pozícióban talán nem kell további bukfencektől tartania, szóval innen kísérelt meg felfelé döfni egyet az állat vélt általános irányába. Célozni azért nem könnyű földön csúszás közben, így nem számított tökéletes találatra, de a másik lehetőségeiből is elvett egyet legalább. A csúszás végével - ha nem botlott valamilyen úton nem várt kitérítésbe - gyorsan feltérdelt, a kopját az ellenfél irányába szegezve szembe fordult azzal.

by Ajánlott tartalom