Re: Ovidius kőszínháza

by **Tachibana Makoto** Hétf. Aug. 21 2017, 19:49

Abban a szent minutumban, hogy elkezdtem a történetet, máris megbántam, hogy előhozakodtam vele. Pontosabban ez rossz kifejezés. Megbánni nem bántam meg, hiszen valóban szerettem volna, ha Chakna tud róla. Már csak azért is, mert ha megosztom vele, az talán segít dűlőre jutnom a bennem felmerülő kérdésekben. Sokszor elég, ha az ember elmondja valakinek, mi nyomja a szívét, és ez segít is neki megnyugodni... vagy válaszokat találni. Inkább per pillanat az volt a bajom, hogy nem tudtam, hogyan folytassam. Azt mégse mondhattam, hogy "eltöltöttünk egymással egy csodálatos napot, és közben beleszerettünk egymásba, de ne érts félre, téged is nagyon szeretlek, kincsem." Főbe is lőném magam, ha egyszer ilyen szavak hagynák el a számat :] Kár, hogy ebben a világban nincs lőfegyver.
Szóval miután elhangzott a kérdés, önkéntelenül is megszorítottam kicsit a lány kezét, de csak sétáltam tovább némán. Összeszedtem a gondolataimat, miközben a díszes boltívek alatt áthaladva elhagytuk a főteret, és ráléptünk az egyik utcára, mely ugyanúgy virágágyásokkal és díszes térkővel volt kirakva.
- Tulajdonképpen semmi rosszba. Két íjászkölyök csínytevése volt az egész, egy küldetés. Kalauzoltak minket egyik helyről a másikra, és nyilakat gyűjtöttünk - közöltem a száraz tényeket. Persze ennél jóval többről volt szó, és ez volt a nehéz része. Ezt hogy fogalmazzam meg?
- Közben pedig... beszélgettünk... vásároltunk... jól szórakoztunk... - folytattam egy nagyobb sóhaj után végül - Én magam sem teljesen értem, mi történt. Emlékszel az első találkozásunkra... mennyit kellett érte dolgoznod, hogy rést üss a falakon, amikkel körülveszem magam :] Hosszú idő óta te voltál az első - mosolyodtam el, és ránéztem. Azóta lényegében ott üti át, ahol akarja, talán egy pontot kivéve - Liese... nos, ő az egészet elsöpörte egy szempillantás alatt. Mintha ott se lett volna. Egészen félelmetes élmény volt - mondtam ismét előre tekintve. Az utca végén volt egy szökőkút, már ide is érezni lehetett a frissítő vízpermetet. Végül ott állapodtam meg, leültem az egyik padra, bízva benne, hogy Chakna is követi a példámat. Ha így tett, két tenyerem közé zártam az ő kezét.
- Azt már tudod, hogy számomra nagyon fontosak az ígéretek. Liesével pedig sok ígéretet tettünk egymásnak akkor. Az egyik az volt, hogy megmutatom neki a 4. szintet, és a hajókirándulás ideálisnak tűnt ehhez. Az üzenetemre azt írta vissza, hogy már van programja arra az időpontra. Én a miniboss pletykája miatt mindenképp el kívántam menni erre a kirándulásra, és... szóval akkor megláttam őt Seishinnel. Valahonnan innen indult mindaz, amit a hajón láttál :] - mosolyodtam el keserűen. Sok mindent nem mondtam ki, és azt hiszem, nem is lett túl koherens a történetem. Nem tudom, mindebből Chakna mennyit fogott el, vagy mennyi mindenre jön rá magától. De talán... a következő percekben ki fog derülni.

by **Chakna** Hétf. Aug. 21 2017, 21:18

Engedem, hogy összeszedd a gondolataidat a kérdésem után. Nem sietek sehová, és ha már ennyit mondtál, szinte biztos hogy fogsz többet is. Kivárom, hogy végigmond. Közben pedig nem engedem el a kezedet, egy pillanatra sem. Két íjászkölyök csínytevése… Valószínűleg a rendszer generálta küldetés lehet… máshogy valahogy nehezemre esik elképzelni, hogy valaki az éjszaka leple alatt összebilincseljen téged valakivel anélkül hogy észrevennéd… De túl sokat nem foglalkozom az ilyen részletekkel… Inkább arra figyelek, hogy a szavakon túl mit árul még el az, ahogy mondod őket.
Nyilvánvalóan keresed a megfelelő szavakat ahhoz, amit el akarsz mondani… "Beszélgettünk""Vásároltunk" nem könnyen, de el tudom képzelni ez hogy nézhetett ki… "Jól szórakoztunk"… az eddigiekből valahogy úgy sejtem, ez nem az a fajta szórakozás, mint amit általában csinálsz… Liesere gondolva pedig nem tudom elképzelni hogy legalább részben nem romantikus filmbe illő eseményről van szó…
Az ez után következő mondat az, ami a legjobban meglep. "Én sem teljesen értem, mi történt." … Nem azt mondom, hogy elképzelhetetlen… de tőled ilyet halani… Még ha kissé keserűen is, de gondolatban fejet hajtok Liese előtt…
- Emlékszem - bólintok. Nem áttörni akartam a falat, csupán mögé látni… Végül a körülöttem álló falak is ledőltek…
Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem sejtem… A szeleburdi, energiával teli, csupa érzelem, és szeretet lány társaságban nehéz a látszatot fenntartani.
A szökőkúthoz közeledve, bár nem tudok rá koncentrálni, élvezem a frissítő permetet. Odaérve leülök melléd. Őszintén szólva nekem is szükségem van rá, hogy fogd a kezem. Nem tudom, és nem is akarom elrejteni, hogy fáj… Még úgy is, hogy tudtam, hogy erre számítanom kell… Ugyanakkor tükröződik az arcomon a hála és az öröm is, mert kétségtelenül olyasmobe avattál be, amit legszívesebben megtartanál magadnak.
- Azt hiszem, értem. - bólintok a történet végén. - Furcsa, és kusza egy helyzetbe kerültünk mi négyen… - jegyzem meg, alig, de érezhető keserűséggel. Mosolyogva. Butaság, tudom, de úgy érzem ebből a szituációból sem Sei, sem én nem igazán kerülhetünk ki "győztesen"… Nem... Ez nem a legjobb alkalom, hogy ilyeneken gondolkodjak... Közelebb húzódom hozzád, jelezve, hogy az, hogy ezt elmondtad nem változtatott azon, ahogy érzek irántad.

by **Tachibana Makoto** Kedd Aug. 22 2017, 00:20

Szörnyen könnyű volt a lány arcáról leolvasni az érzelmeit, és ami azt illeti, ez most nem esett jól. Jobban éreztem volna magam, ha legalább megpróbálja elrejteni a fájdalmát. Így is sejtettem, hogy a kis történetemet hogy élheti át, hiszen a vak is láthatta ennyiből, hogy gyengéd érzelmeket táplálok Liese iránt, nem hogy Chakna, akinek kifejezetten éles a szeme, és vág az esze is. Azonban annak örültem, hogy ő nem az a típusú lány, aki elkezdene kombinálni, vagy sírva elrohanna, miután hozzám vágott egy vázát. Pedig, lehet, hogy megérdemelném :] Chakna viszont maradt, sőt, közelebb is húzódott kicsit. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy átölelem, de azt hiszem az rossz üzenetet közvetítene. Nem szerettem volna, ha azt érzi, sajnálom, ami történt, és ő veszített, mert nem így volt. Hiszen egyáltalán nem veszített.
- Tudod, amikor vele vagyok, úgy érzem, hogy van esélyem visszatalálni saját magamhoz. Ahhoz a különc fiúhoz, aki azelőtt voltam, hogy megszabadultam az érzéseimtől. Úgy érzem, hogy ebben csak ő segíthet - szólaltam meg újra, mint valami bunkó, érzéketlen barom. De nem az volt a célom, hogy még több fájdalmat okozzak neki - Amikor pedig veled vagyok, akkor igazán szabadnak érzem magam. Melletted azt tehetem és mondhatom, amit igazán szeretnék, mert tudom, hogy te nem vonsz le elhamarkodott következtetéseket, hanem megpróbálod megérteni. Szabadon beszélhetek a titkaimról, mert megőrzöd őket, és nem nézel rám miattuk szúrós szemmel - folytattam, újra megszorítva kicsit a kezét, és egy meleg mosolyt is küldtem feléje hálám jeléül.
- Úgy érzem, hogy mindkettőtökre szükségem van, de azt is tudom, hogy ez rossz - említettem meg, és egy picit félve néztem most rá. Vártam, hogy mindehhez most mit fog szólni, elvégre biztosan nem fogja azt mondani, hogy persze, éljünk együtt boldogan hárman... vagy négyen. Chakna megértő volt, de azért ennyire nem... Végtére is egy nőstény célja az volt, hogy kisajátítsa a hímet, és garantálja, hogy csak ő hozza világra az utódait :] Ezért a mondatért kapnék én egy nagy pofont húszból tizenkilenc nőtől :]

by **Chakna** Kedd Aug. 22 2017, 12:23

Megpróbálhattalak volna becsapni, és úgy tenni, mintha nem fájna amit elmondtál… De nem sok értelme lett volna.
Nem vártam, hogy megölelj, mikor közelebb húzódtam. Csak jól esik a közelséged.
Sejtem, hogy lesz folytatás, amikor arról beszélsz, hogy Liese talán segíthet visszatalálnod önmagadhoz… Van, amikor ez már lehetetlen… De ha te úgy érzed esélyt találtál rá, akkor meg kell ragadnod… És ha őszinte vagyok magamhoz, akkor azt kell mondanom, hogy megértem, miért szerettél bele…
Amikor arról beszélsz hogy érzed magad velem, kedvem lenne valamivel elütni a témát… De ez a helyzet nem alkalmas a buta poénokra… Szóval csak kicsit oldalrasütve a tekintetemet hallgatom. Szabadnak érzed magam melletted… Ennek örülök, mert tudom, hogy neked fontos a szabadság, nem szereted a megkötöttséget.
Mindkettőnkre szükséged van… Ha ne tennéd hozzá, hogy ez rossz, akkor finomabban fogalmazva, én mondanék valami hasonlót.
- Rossz? Azt nem mondanám. Sokkal inkább nehéznek, meg idegörlőnek - mondom mosolyogva. Csúnya dolog az önérzet, és a büszkeség… Márpedig nőként valamilyen szinten bizony mindkettőt sérti, hogy van olyan, amit én nem tudok megadni. Mégis mosolygok, mert erről se te nem tehetsz, se én. Amit leginkább szeretnék, hogy boldognak lássalak. Némi idő segítségével nem jelentene gondot az sem, hogy ehhez az kell, hogy más nő legyen melletted. De az, legalábbis eddig, és most, nem fér bele a gondolkodásomba, hogy egy másik nő mellett legyek ott én is. Senkinek nem jó az állandó összehasonlítgatás, figyelemmegoszlás és az ebből könnyen eredő féltékenykedés. Ahogy ezt így végiggondolom, letisztulnak a dolgok, és nyugalom tölt el. Nem fogom kimondani, mégcsak utalni sem rá, de döntened kell… valamikor. Én pedig el fogom fogadni a döntésedet. Addig pedig igyekszem boldoggá tenni, mikor velem vagy. Kezdve a mai délutánnal.

by **Tachibana Makoto** Kedd Aug. 22 2017, 15:33

Nehéz. Nos, valóban. Nehéznek éreztem a levegőt például, hiszen volt bennem egy kis bűntudat, hogy ilyen történetekkel kell sokkolnom a lányt. De ebből is tudtam, hogy valószínűleg mindkettejük iránt érzek valamit, és nem csak valami illúzió az egész. Hiszen ha nem így lenne, a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül tudnék játszani az érzelmeikkel, ahogy másokkal korábban megtettem. Nem éreznék semmit, csak egyszerűen kihasználnám őket önző módon, a saját örömömre. Nem mondom, hogy most ne önzőség vezetne, azonban ahelyett, hogy a pillanatnyi örömöt kerestem volna, most hosszú távon is szerettem volna boldog maradni. Mellettük, velük. Anélkül, hogy megbántottam volna őket. Igaz, egyelőre nem tudtam, hogyan kéne Liese előtt tálalnom az érzéseimet. Chaknának könnyű volt elmondani, pont azért, amit az imént mondtam a szabadságról. A szöszi esete azonban más lesz. Igazság szerint még azt sem tudom, hogy ő most mit gondol rólam, hogy viszonyul hozzám. Vele még nem beszéltem a hajós eset óta, szükségem volt egy kis időre, hogy tisztázzam magamban, mit érzek iránta.
Mindemellett most arra is kíváncsi voltam, hogy Chakna mi mindenre gondol. Elvégre a válasza nem olyasmi volt, amit vártam, mosoly pedig mindig volt az arcán. Vagyis majdnem mindig. Igen, az én fejemben is ott cikázik a gondolat, hogy majd egyszer döntenem kell, hiszen tisztában voltam vele, hogy egy nő a mi társadalmunkban hogy viszonyul egy párkapcsolathoz. Én is csak azért gondoltam, hogy az én kívánságom "rossz", mert láttam, mi történhet, ha minden így marad. Most viszont elsősorban aggódtam, mert Chakna nem szolgált semmit megnyugtatóval.
- Chakna...? - döntöttem is egyből úgy, hogy megszólítom, hátha kicsit kommunikatívabbá válik, ha észleli, hogy elcsendesedett :] Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha találnánk valami elfoglaltságot, amivel mentesítjük magunkat a gondolkodás alól. Minden bizonnyal mindkettőnkre ránk fér, ha egy kicsit kikapcsoljuk az agyunkat. Kár, hogy itt nincsenek mozik, benne gagyi akciófilmekkel :]

by **Chakna** Kedd Aug. 22 2017, 19:01

Szinte észre sem veszem, hogy egy darabig csendben ülök… És mint ilyen azt sem, hogy mennyi ideig ültünk így csöndben. Sok sok gondolat kavarog a fejemben, valószínűleg időbe telt, mire letisztultak.… És még azt terveztem, hogy nem gondolkozom ma többet komoly dolgokon…
Nem, nem akartam megnyugtató dolgokat mondani…Talán nem is tudnék most… Esetleg miután én magam megnyugodtam. Akkorra viszont megszólítasz. Mosolyogva nézek fel rád, nyugodt, és még vidámnak is mondható tekintettel.
- Mi lenne, ha mára félretennénk a nehéz dolgokat? - kérdezem, reménykedve, hogy nem értesz félre. A helyzetet most éppen sem megváltoztatni, sem megoldani nem tudjuk úgy, hogy bármelyikünknek jó legyen. És mivel ez így van, feleslegesen terheljük az idegeinket azzal, hogy ennél többet beszélünk róla. Kell némi önszuggeráció, hogy rászánjam magam, de végül azt teszem, ami ebben a helyzetben talán a legváratlanabb, és legmeghökkentőbb. Megcsókollak. Aztán mintha mise' történt volna, felállok, és finoman húzlak téged is magam után.
- Gyere - hívlak szélesen mosolyogva, kissé habókosan, és ha rámbízod magad elindulok, és húzlak magammal anélkül, hogy bármi fogalam lenne róla, hogy végül mit fogunk csinálni.
De ha úgy döntesz te akarod kezedben tartani az irányítást, akkor minden szívfájdalom nélkül átadom neked a vezetést, és követlek. Szintén mindenféle tervezgetés, mérlegelés, vagy találgatás nélkül.
Igen, rám nem jellemzően viselkedem, de csak néhány pillanatig, és csak egészen picit rájátszva a dologra, hogy ezzel megpróbáljalak kizökkenteni a gondolataidból. Ha sikerült, akkor remélhetőleg a délután hátralévő részét felhőtlenül tölthetjük. A terveket mindenesetre bezártam valahová a gondokkal és aggodalmakkal együtt az agyam eldugott zugába.

by **Tachibana Makoto** Pént. Aug. 25 2017, 13:51

Nos, úgy fest, hogy Chakna is úgy gondolkodott, ahogy én. Épp elég nehéz témánk volt már ma, és talán nem is most volt a legalkalmasabb az időpont rá, hogy megosszam vele, mi nyomja a szívem, amikor neki is épp elég problémája van. Ugyanakkor ha nem könnyítek a lelkemen, az kihatással lehetett volna az egész napunkra, és talán jobb is úgy, hogy ha egyszerre zúdítunk egymásra mindent, és nem nyújtjuk, mint a rétestésztát. Ma egyébként is nyilvánvalóvá vált, hogy Chakna még nem tette túl magát Takashin, ami azt hiszem, egy kicsit lehangolt. Szerettem volna, ha elengedi ennyi idő után, és előre tekintene. Oda, ahol én voltam.
- Én is így gondolom - bólintottam tehát végül a javaslatára, azonban mielőtt talpra állhattam volna, egészen meglepő dolog történt. A csókja valóságos áramütésként ért, csak reflexből tudtam viszonozni jószerivel. Kicsit értetlenül néztem fel, de a pillanatnyi sokk után elsimultak a vonásaim, és elmosolyodtam. Hagytam, hadd húzzon maga után. Bevallom, tetszett, hogy elvette a kezdeményező szerepet, és kíváncsi voltam rá, hogy mit fog eredményezni. Persze nem tudtam nem arra gondolni, hogy ha máshogy nem is, legalább tudat alatt versengeni kíván Liesével, és ezért vetemedett efféle merész húzásra. Tulajdonképpen nagyon is illett volna a helyzethez, hogy miután megtudja, hogy riválisa van, megpróbálja a viselkedése változtatásával felhívni magára a figyelmet. Ha a bennem élő pszichológust kérdezem, akkor ő azt mondaná, hogy ennyi van emögött a váratlan csók, és az azt követő kezdeményezés mögött. Ami pedig a bennem élő férfit illeti, ő csupán mosolygott, és úgy döntött, hogy engedi kibontakozni a lányt. Ha már összeszedte hozzá a bátorságát, hogy ilyen spontán legyen, nem szerettem volna elvenni a kedvét azzal, hogy rögtön visszaülök a nyeregbe. Meg egyébként is, szerettem, ha egy kapcsolatban, egy viszonyban mindkét fél egyenlő. Azt hiszem, most talán szükségem is volt rá, hogy ne kelljen azon "görcsölnöm", hogyan tudnám szórakoztatni Chaknát.

by **Chakna** Pént. Aug. 25 2017, 20:49

Egyáltalán nem bánom hogy elmondtad ezt nekem, még akkor sem, ha közvetlenül azután, hogy én pedig a Takashival történtek miatt kerestelek meg. Sőt, végtelenül hálás vagyok érte. Nem tudnám felhőtlenül jólérezni magam melletted, ha látnám, hogy foglalkoztat valami, ami beárnyékolja a hangulatodat. Márpedig szeretném, ha teljesen felszabadultan töltenénk a délutánt. Mert engem is meglepett, és megijesztett, hogy bár azt hittem már sikerült túltennem magam a közel egy éve történteken, most ez a felvétel kicsit felszakította a sebet, ami már majdnem beforrt. De mivel úgy döntöttem, tovább élem az életemet, aminek mostmár te is kitörölhetetlen része vagy, így, vagy úgy, ha kell erővel kényszerítem magam, hogy ma kizárólag rád figyeljek.
Részben tudatosan hajaz a viselkedésem Liesére, hiszen valószínűleg ezzel tudlak leginkább meglepni. Úgy látszik sikerült is, és enyém az irányítás. Én viszont csak megyek amerre a lábam visz, minden cél vagy konkrét szándék nélkül. Ha meglátok valamit, ami érdekesnek tűnik, megnézem, és ha adódik valami érdekes időtöltésre lehetőség, ami neked is kedvedre való, hát további gondolkodás nélkül vágok bele.
- Azt mondtad, nem eléggé fedezted még fel ezt a szintet - szólalok meg, csevegő hangon. - Ezek szerint valamennyire ismered. Mit lehet tudni róla? - kérdezem, hátha a látottakról meg is tudok valamit. Na meg miközben mesélsz, talán azt is megtudom, mi az, amit most szívesen csinálnál, vagy megnéznél velem. Merthogy azért mégis gondolkodom, mégpedig azon, hogy vajon mivel tudnálak boldoggá tenni. Mert, bár nincs szándékomban manipulálni, szeretném, ha mellettem boldog lennél. Boldogabb, mint Liese mellett… Boldogabb, mint bárki más mellett. Ahogy és is melletted tudok a legboldogabb lenni.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Aug. 26 2017, 10:44

Nem úgy tűnt, hogy a lánynak konkrét terve lenne, de ez jobban belegondolva egészen triviális volt. Ahogy elmondta, csak futólag ismerte a szintet, épp, ahogy én is. Nyilvánvalóan csak elindult találomra pont, ahogy én is tettem a főtéren, vagy tenném most. De ezzel nem is volt baj, ha meg szeretnénk ismerni a várost, akkor a legjobb módja a csavargás. Körül nézünk, és ha megtetszik valami, felfedezzük. Biztos voltam benne, hogy rengeteg pároknak való program vár minket szerte a városban, és nem csak egy merő virágcsokor az egész néhány szép parkkal és szökőkúttal. Evégre egy romantikus randihoz nem csak egy kellemes séta tartozik hozzá a virágos réten.
- Nos, tulajdonképpen... tudom, hol van a boss kazamata, mert én is harcoltam ott - gondolkodtam el, de arra már nem mertem volna megesküdni, hogy emlékszem-e bármire abból a küzdelemből. Mindegyik ugyanolyan - És azt is tudom, hol lehet itt növényeket venni gyógyitalokhoz és kristályokhoz - kémleltem körbe, bár azt inkább a főtérről indulva tudnám megmondani, merre kell menni oda - A virágmezőn is jártam már, de... azt hiszem nagyjából ennyi - összegeztem az emlékeim alapján - Tudod, volt egy időszak, amikor kifejezetten kerültem ezt a szintet, azóta pedig... nos, nem nagyon volt kivel idetévednem :] - magyaráztam mosolyogva - Hogy őszinte legyek, az a lovagias viselkedés, amit látsz tőlem, is inkább az álca része. Valójában nem különösebben mozgat meg a gyertyafényes vacsora, vagy a csillagok nézegetése - vallottam be kissé zavartan. Nem vagyok kőbunkó, egyszerűen csak üresnek érzem az efféle gesztusokat, egyfajta művi pótcselekvésnek, mintha a saját személyiségem szürkeségét próbálnám pótolni, vagy színesebbé tenni ezzel. Úgy véltem, hogy nekem ilyesmire nincs szükségem ahhoz, hogy hangulatot tudjak teremteni :] Legalábbis amikor valakivel őszintén viselkedek, ami... meglehetősen ritka eset. Még annál is ritkább. És jelenleg csak két ember tudja kiváltani az egész világon.
- Néha, amikor boldog emberekre nézek, kicsit furcsának érzem, hogy belőlem annyira kevés dolog képes kiváltani bármilyen érzelmi reakciót - gondolkodtam el hangosan - Szerencsére te is egyre inkább olyan "dolog" vagy, ami képes rá :] - vigyorodtam el. Elvégre képes volt mosolyt csalni az arcomra, képes volt meglepni, és képes lenne izgatottá tenni. Ez még nem annyi, amit Liese tudott, de én örültem neki, hogy Chakna is ki tud váltani belőlem érzelmeket, és egyre hevesebbeket. Talán mégis menthető vagyok... :]

by **Chakna** Szomb. Aug. 26 2017, 18:48

Miközben beszélsz, sorra bólintok mindenre, de ez afféle "mond a következőt" bólintás. L
ássuk csak: Boss kazamata… Nem hangzik túl izgalmasnak, esetleg talán azt leszámítva, hogy ahhoz hasonló lehet a többi is, amibe célom lesz majd bejutni... De nem ez a megfelelő alkalom azt hiszem ilyesmit megnézni. Növények… Hasznos, kísérletezem a potifőzéssel, de nem tűnik alkalmasnak. Virágmező: Tökéletes lenne beszélgetni, piknikezni, vagy egyszerűen fetrengeni egyet a virágok között… De valószínűleg most nem a beszélgetés a legjobb ötlet.
Meg sem próbálom kitalálni miért kerülted ezt a szintet. Elmosolyodom, hogy mostmár van kivel idetévedned, mert eddigre már látom, hogy ez a szint a szerelmeseknek lett kitalálva. A rózsaszínködös, tinifilmes szerelmeseknek… Szóval egész biztosan nem nekünk.
Áh, szóval nem a te világod a gyertyafényes vacsora, és a csillagnézegetés… Én mindkettőt szeretem. Na nem a csillagokat figyelni… Inkább azt, hogy tükröződnek a Kedvesem szemében. Olyankor látom legszebbnek a szemét… Ugyan ez a helyzet a gyertyafénnyel: Ahogy a láng a velem szemben ülő szemében tükröződik, abba könnyű belefeledkezni…
- A gyertyafény, és a csillagok… Csupán díszlet. Van akinek szüksége van rá, és van akinek csak útban van -fejtem ki az én véleményemet a dologról.
Nem új nekem amit mondasz. A megismerkedésünkkor az együtt töltött nap alatt én is meglehetősen kevés valódi érzelmi reakciót tudtam kicsikarni belőled… Szeretném tudni az okát… De felesleges volna rákérdeznem. Ha másért nem, azért, mert valószínűleg te sem tudod egészen megmagyarázni.
Aztán meglepően "sután" fogalmazol…
- Szóval egyre inkább, he? -mondom játékosan számonkérő hangsúllyal- Tehát még nem vagyok olyan… - vonok le szándékosan téves következtetést, és szemtelenül vigyorgok hozzá.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Aug. 28 2017, 11:57

Amennyire nem jellemző rám, hogy jártatom a számat, és csak úgy kimondom, ami eszembe jut, most annyira sokat beszéltem. Furcsán is éreztem magam miatta, idegennek tűnt a saját viselkedésem. Céltalannak éreztem, amit teszek, elvégre többnyire minden szónak, amit kiejtek a számon, van valamilyen konkrét feladata. Manipuláció, figyelemelterelés, megtévesztés... Most, hogy ezek közül egyikre sem volt szükség, a mondandóm olyan volt, mintha eltévedt volna a labirintusban. Hiába kereste a kiutat, egyelőre nem találta. Talán ezért beszéltem ilyen sokat, és ezért érzed te is úgy, hogy sután fogalmazok.
- Én azt hiszem az utóbbi típusba tartozom :] - mosolyodtam el. Bár nem úgy fogalmaztam volna, hogy útban van, egyszerűen csak nem váltott ki belőlem semmilyen fajta érzelmet. Nem lett tőle meghittebb a hangulatom. Ha volt valami, amitől igen, az inkább az ablakon besütő holdfény volt. Tisztán emlékszem arra, mennyire elvarázsolt Hürrem sokat sejtető látványa, ahogy csupán a holdfény világította meg a hibátlan alakját. Egyszer szeretném Chaknát is úgy látni, de azt hiszem, ettől még talán messze vagyunk :] Kezdve azzal, hogy a lány ruhatárában ehhez nincs alkalmas hálóruha, ha jók a feltételezéseim.
- Nos, valóban. Sokszor meg kell még csókolnod hozzá, hogy olyan legyél :] - feleltem a szemtelenkedésére hasonlóan szemtelenül, a hozzá illő pajkos vigyorral. Kis gonosz, ha ezt még egyszer eljátssza, akkor könnyen lehet, hogy felbőszült bikaként állok bosszút :]
- Látsz valamit, ami érdekesnek tűnik? - néztem körbe, elvégre én inkább rá figyeltem, és nem arra, hogy éppen hová csavargunk el. Egy kicsit olyan volt, mint amikor Liesével mászkáltunk, és én teljesen elveszítettem a kapcsolatot a külvilággal. Azt azért szerettem volna elkerülni, mert szörnyű érzés volt nekem, aki folyton szemmel tartja a környezetét :]

by **Chakna** Kedd Aug. 29 2017, 00:10

Feltűnt, hogy sokat beszélsz… de egyáltalán nem bánom, sőt. Amikor tömören fogalmazol, és nem beszélsz sokat, akkor tudom, hogy van valamilyen szándék a szavaid mögött, amit megpróbálok meglátni. Ehhez viszont koncentrálnom kell a te esetedben. Most sokat beszélsz, és bár nem mondanám, hogy nem fogalmazol tömören, de valamivel többet mondasz a feltétlenül szükségesnél. És mint ilyen, többet árulsz el magadról. Én pedig felszabadultabban hallgatlak, mint általában, mert nem érzem állandóan szükségét, hogy a célodat keressem a szavak mögött.
- Én azt hiszem talán a kettő között - mosolyodom el. Nem pont én határoztam meg az előbb két csoportot? Most pedig saját magamat kívül helyeztem mindkettőn… Ez… logikátlan… vagy nem annyira? Azt hiszem jól sikerült az eszemet háttérbe szorítani…
- És még telhetetlen is… - húzom tovább egy kicsivel a húrt, színpadiasan felháborodva- Egy csók már nem is elég hogy boldog legyen…-játszom pimaszul mosolyogva. Aztán, ha eddig még nem csináltál semmit, hogy elhallgassak, akkor sokkal lágyabb mosollyal én adok egy puszit az arcodra. Ha már egy csók nem tesz boldoggá, nem is erőlködöm, hogy azt adjak *.-
A beszélgetés az én figyelmemet is elterelte, de fél szemmel is elég határozott választ tudok adni a kérdésedre.
- Oh, sokminden tűnik érdekesnek. - kezdek neki- Csak éppen magunkat egyikbe sem tudom beleképzelni.- közben látom, hogy te is körülnézel a fesztivál hangulatú bódék között, úgyhogy hozzáteszem a kérdést- És te, látsz valami figyelemfelkeltőt?-már csak azért is, hogy megadjam a lehetőséget, hogyha kedved van valamihez.

by **Tachibana Makoto** Szer. Aug. 30 2017, 14:52

- Nos, van ilyen :] Elvégre a világ nem csak fekete és fehér - mosolyodtam el azon, hogy ő rögtön kívül is helyezte magát a saját maga által meghatározott két csoporton. Tulajdonképpen ez jellemző magatartás, először létrehozom a kategóriákat, majd felül is emelem magam rajtuk, hogy különlegesebbnek mutassam magam. Minden bizonnyal Chakna szándéka nem ez volt, hiszen attól, hogy ő kedveli a giccses romantikát vagy sem, még nem lesz különlegesebb személy, sem a szememben, sem egyébként. Meg amúgy is, ő mindenképp különleges, a legkülönlegesebb... talán :] Csak az zavaró kicsit, hogy már sok lányra ráragasztottam ezt a jelzőt, és már én magam sem hiszek benne feltétlenül. Chakna kétségtelenül olyasmit mozgatott meg bennem, amit eddig még senki, erre jött Liese... Nem tudhatom, hogy holnap nem jön-e egy újabb lány, aki még nagyobb hatással lesz rám. Ez a kétség olyasmi, ami folyamatosan mérgez, és nem tudom leállítani. Még ha úgy is érzem, hogy elégedett vagyok azzal, amim van, az ember nyilván mindig többet akar.
- Talán, ha nem a számra adnád a csókot :] - vigyorogtam félreérthetetlenül a lányra. Nem, nem tettem érte semmit, hogy elhallgattassam, most kifejezetten élveztem a szemtelenkedést, és kedvem is volt hozzá, hogy folytassam. Úgyhogy ha így állunk, hát megkaptam a puszimat, ami egy hasonlóan lágy mosolyt csalt ki belőlem, mint amilyen az ajkai érintése volt.
- Azt mondod, nem tudod elképzelni magunkat abban? :] - mutattam egy nyilvánvalóan rózsaszín ködös pároknak kitalált körhintára, ami olyannyira giccses volt, hogy nem meglepő módon teljesen üresen állt. Rendkívül elvetemültnek kellett hozzá lenni, hogy valaki ilyen mértékű szívecsketengerben ne érezze magát kellemetlenül, mi pedig aztán különösen messze voltunk ettől a szinttől.
- Nos, az én figyelmemet csak egyetlen valami kelti fel :] - néztem rá, majd elindultam egy bódé felé határozottan, mintha találtam volna valamit, de öt méter után váratlanul szembefordultam a lánnyal, és forró, szenvedélyes csókkal tapadtam az ajkaira, miközben szorosan átöleltem a derekánál. Igazából nem volt szükségem másra, hogy jól szórakozzak, csak arra, hogy összebújjunk és felfedezzük egymást. Csak hát... erre mégsem kérhettem meg :] Meg egy kicsit korán is van hozzá...

by **Chakna** Csüt. Aug. 31 2017, 22:43

Én is elmosolyodom. Igen így van. A világ nem csupa fekete és fehér. És igazából nem is azzal van baj, hogy az emberek magukat kívül szokták emelni a maguk alkotta csoportokon.. Hanem azzal, hogy egyáltalán alkotnak ilyeneket, mintha az emberek közül bárki beskatulyázható, vagy meghatározható lenne néhány ilyen csoportban…
- Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, nem? Nem kellene annyit agyalni a dolgokon, és nem lennének etikailag vagy erkölcsileg kérdéses helyzetek. - mondom mosolyogva, nem egészen utalás nélkül.
Válasz helyett tökéletesen megtette a "csók" az arcodra. Persze, tudom, hogy mire gondoltál, de valószínűleg te is ismersz már annyira, hogy nem lep meg, hogy a félreérthetetlen utalásaidat is szokásom szándékosan máshogy érteni. Na, most a fő cél nem ez volt. És ahogy a mosolyodat nézem, ezt te is tudod
A körhintán először kuncogni kezdek. Még ha rosszabb lenne a szemem, akkor is tudnám, hogy ezt te sem gondoltad komolyan. De nem tudom megállni a játékos, csipkelődő választ.
- Ó, azt eddig észre sem vettem. - lepődöm meg először a hihetőnél kicsivel látványosabban - De igazad van, abban határozottan el tudom képzelni magunkat - húzom a hitelesnél kicsivel szélesebb boldog mosolyra a számat.
Kicsit felhúzom a szemöldököm, amikor kijelented, hogy csak egyvalami kelti fel a figyelmedet. Gyanús vagy te nekem… De épp eléggé nincs kedvem gondolkodni rajta, hogy mire gondolsz, és épp eléggé kíváncsi vagyok, hogy mi keltette fel az érdeklődésedet, hogy két-három lépés távolságból kövesselek.
Túlzás lenne azt mondani, meglepett, hogy visszafordultál. De az mindenképpen igaz, hogy nem igazán számítottam rá, és hogy… elvesztem abban a csókban. Ha eddig tudtam is fél-szemmel többé kevésbé arra figyelni ami körülöttünk van… Már nem fog menni… Itt, a "Tündérország" közepén szerencsére senki nem néz ránk furcsán (Minta érdekelne...). Lágyan, szerelmesen viszonzom a csókot, miközben kicsit közelebb is húzom magam hozzád.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Szept. 11 2017, 15:53

- Egyszerűbb? Minden bizonnyal. De unalmasabb is lenne :] - feleltem a válaszára egyszerűen. Pont ezek a kérdéses témák adták az életünk sava-borsát, ezek stimulálták az érzékeinket, ezek motiváltak minket arra, hogy megoldásokat keressünk, és ezáltal előre haladjunk, vagy boldogabbak legyünk. Igazából volt fekete-fehér élet is, bár nem tudom, hogy ő mennyire tapasztalta azt a vak szabálykövetést a társadalmunkban, amit én annyira megvetettem. De tény, hogy úgy lehetett kikapcsolt aggyal is létezni, ami nem volt egy kifejezetten rossz dolog, ha valakinek nincs affinitása rá, hogy lássa is mindazt, ami körülötte zajlott.
Ezek most azonban megterhelő, és túl magvas gondolatok voltak egy ilyen délutánon, amikor már hajigáltunk egymásra néhány nehéz követ. Én, és valószínűleg Chakna is inkább a felhőtlen kikapcsolódásra vágyott, és nem ezekre a filozofikus mélységű társalgásokra. Olyan apróságokra, mint amit épp csináltunk: gyenge, szándékosan félreértett utalások, némi csipkelődés, bolondozás, és valami közös program, ami elfeledteti velünk az elmúlt órát, ami rávezet minket, hogy csak és kizárólag egymásra figyeljünk. Nem, ez nem a körhintázás volt, bár talán egy kör erejéig még szórakoztató is lenne, ahogy mi ketten egy ilyen lehetetlen tákolmányon keringünk komolynak mondható felnőtt létünkre. Azonban nem éreztem elég tartalmasnak ahhoz, hogy megfogjam a lány kezét, és odahúzzam.
Perpillanat valóban csak egyetlen egy dolog kötötte le a figyelmem, és az ő maga volt. Senki és semmi más nem érdekelt, csak az, hogy érezhessem a teste melegét, a bársonyos bőrét, a csókja fenséges ízét. Tulajdonképpen ez illett is hozzám a legjobban. Én nem az a típusú udvarló vagyok, aki elcipeli a barátnőjét mindenféle mókás programra. Inkább a közösen együtt töltött időt és az egymásra figyelést preferáltam. Nem azt mondom, hogy sose viszek el senkit sehová, és ez a délután is talán az lenne, amikor mi ketten kalandozunk kicsit ebben a városban, de valahogy nem nyerték el a tetszésemet a lehetőségek egyelőre. Legalábbis ami a város ezen felét illeti. Szóval ki hibáztat azért, ha inkább engedek a kísértésnek? Most semmivel sem összehasonlítható az a melegség, amit a csók közben éreztem. Ez a felszabadult, gondtalan pillanat volt az, amire igazán vágytam. Érezni kívántam a puha ajkakat, eljátszadozni a nyelvével, miközben magamhoz húzom, és simogatom a hátát, ő pedig hozzám simul szorosan, hogy minél nagyobb felületen érezhessük egymás testét. És mivel én az a krapek vagyok, aki enged a vágyainak, így pontosan ezt tettem, nem törődve azzal, hogy éppen mi van körülöttünk, vagy hol vagyunk.

by **Chakna** Szomb. Szept. 16 2017, 17:49

Elmosolyodom és bólintok. Így van… Fele ilyen izgalmas sem lenne az élet. A szabálykövetés szürkeségére… Egész gyerekkoromban élő példa voltam. Éppen ebből (is) szerettem volna kilépni, amikor a középiskola után nem mentem egyetemre az elvárásoknak megfelelően. Színesebb így az élet. Sőt… Ha belegondolok az ezekre a "problémás" kérdésekre adott válaszokból áll össze a felelet egy másik kérdésre: Ki vagyok?
Ha belegondolnék… De ez nem az a délután. Bár… kicsivel könnyedebb filozofikus témákról most is szívesen beszélgetnék veled.
A csipkelődés úgy tűnik állandó része a társalgásainknak. Amit nem bánok, mert segít, hogy fesztelenebbül tudjunk beszélgetni.
Bár csak komolytalankodva reagáltam rá, azért megnéztem a körhintát. De az a sok rózsaszín… Nem, a legkevésbé sem tudja megteremteni azt a hangulatot, ami miatt szórakoztató lenne keringeni a szívecsketengerben. Na… ha kívülről látnám magunkat, valószínűleg az elég szórakoztató lenne.
Utólag persze azt mondanám, kitalálhattam volna, hogy mi (vagyis ki) az az egyetlen dolog, ami felkeltette az érdeklődésedet… Ha utólag gondolkodnék ezen. De csak egyvalami… egyvalaki jár a fejemben. Ebben a pillanatban nincs olyan rezdülésed, ami elkerülné a figyelmemet. Az érintésedre pedig minden idegszálam reagál. Lágy, jóleső melegség jár át a simogatásod nyomán, ami az arcomra is halvány, szinte észre sem vehető pírt csal.
Megfogalmazni ugyan nem tudnám, nem is akarnám, de ez.. Pontosan az a felhőtlen, boldog néhány pillanat (vagy percek telnek el?...) amire vágytam az elmúlt napok… az elmúlt óra komoly, és sötét gondolatai után. Nem érdekel sem a múlt, sem az, ami körülöttünk van, de az sem, hogy mi lesz a következő pillanatban. Most csak ketten számítunk.

by **Tachibana Makoto** Pént. Nov. 03 2017, 13:25

Úgy érzem elérkeztünk a holtpontra. Ez a rendkívül intim pillanat az utca közepén, amikor a lány elmerül a fiú közelségében, a fiú pedig a lányéban, és utóbbi legfeljebb arra gondol, hogy az utca közepéről át kéne tenni ezt a tevékenységet egy fogadó ágyára, csak tisztában van vele, hogy megtörné a pillanat varázsát, és már nem lenne ugyanolyan... Nos, szóval ez a helyzet az, amiből nem igazán lehet továbbmenni. Úgy is mondhatnánk, hogy zsákutca. Nincs tovább, legfeljebb egy véget nem érő keringő következhetne tartalmában nagyon hasonló körmondatokkal, és egy egymásban mélyen elmerülő gerlepárral. Na de semmi pánik, ezért vagyok itt, hogy kiszabadítsam a két fiatalt egymás rabságából, és generáljak valamiféle eseményt, ami nem kerülheti el a figyelmüket még úgy sem, hogy ennyire egymásba vannak épp bolondulva. Igen, valami hangos, és harsány, és figyelemfelkeltő izé kell, vagy valami közvetlen, ami kiszakítja a két karaktert a rózsaszín? vagy ha nem is pink, de meglehetősen elmezsibbasztó ködből. És mivel úgy érzem, hogy holmi rikkancsok nem zökkentenék ki a párocskát, ezért erőszakosabb módon fogok közbeavatkozni, bizony. Fegyverek fémes csattogása üti meg a környéken tartózkodók fülét. A hang forrása pedig közeledik, méghozzá eléggé gyorsan.
- A szerelem nevében, félre az útból! - hangzik fel egy éles kiáltás. A forrása egy fiatal, szőke lány, kinek kezében fürgén jár egy ébenfekete penge, vele szemben pedig egy nála legalább kétszer nagyobb melák lépked előre egy legalább két méteres pallossal, melynek egyetlen csapása most röppályára állítja a tinilányt, a cirka két-három méteres szárnyalás után éppen az utca közepén enyelgő párocskában találja meg az esést tompító párnáját. A lány bosszúsan fújtat egyet, majd felpattan, és egy erélyes csatakiáltással támad vissza. Úgy folytatja a párbajt, mintha mi se történt volna.

by **Chakna** Pént. Nov. 03 2017, 16:36

Igen, komolyan gondoltam. Nem számít mi lesz a következő pillanaban. Jelen esetben, hogy valószínűleg két egymással vívó artista útvonala éppen ott halad el, ahol megálltunk. Azaz egyikük éppen ránk esett… Fiatal, szöszi lány… Máskor bosszús lennék, legalább egy kicsit. Mert hát figyeljen már a környezetére is! De most… most csak nevetni tudok. Szívből, és igazán nevetni. Mire kicsit összeszedem magam, és magamtól felkecmergek, lehet több perc is eltelik.
És még mindig kuncgok, miközben ha kell felsegítem Tachit
- Erre mondják, hogy derült égből villámcsapás? - kérdezem még nevető szemekkel, és hangon. Vagy lehet ez valami deus ex machina volt, hogy fejezzük be… Mégicsak az utca közepén ácsorogtunk Very Happy

A pillanat mindenesetre megtört, és marad helyette a vidámság. Ekkor figyelek fel egy illatra, ami eddig is a levegőben volt, határozottan, csak nem vettem észre… És teljesen indokolatlan ezen a helyen… Az az illat, ami a kis könyvesbolt sajátja, ahol dolgoztam… Régi könyvek illata. De honnan jön ez itt a szerelemország közepén?
- Te is érzed? -kérdezem Tachitól, nem feltűnően, de észrevehetően keresgélve az illat forrását. De mivel nem találom meg ott helyben körbefordulva, hirtelen ötlettől vezérelelten magam után húzom Tachit azzal a szándékkal, hogy márpedig utánajárok az illat forrásának. Figyelek még a mellettünk elhaladó játékosokra is, bár azért nem szaglászom őket indiszkréten. Márcsak azért sem, mert nem járkálnak sokan.
Ellenben a kis bódékat, a kirakott csillivilli szivecskés tárgyakat, az oszlopokra felaggatott díszeket, a téren lévő néhány fát, a függönyöket... Mondhatni mindent, ami útba esik közelebbről is megszagolok, de… hiába. Gondoltam is… Semmi keresnivalója itt az antikváriumi légkörnek.
Már majdnem feladom, amikor végül mégiscsak megtalálom, honnan az illat: Az utolsó bódé a sorban különleges illatszerek boltja.
Van egy két egzotikus parfüm, mint az eső illat, vagy az olvadó jég illata. Vannak egyszerű virág illatok, mint az orchidea, és az orgona… És a legkülönlegesebb illatszer az, aminek csak ennyi a neve: A legkedvesebb illatod. Ettől eredt az a nosztalgkus érzés.
Kérdésemre az árus elmondja, hogy ez a parfüm mindenkinek más illatú. Mert mindenki olyannak érzi, amilyen a kedvenc illata. Esetemben ezért kapta a régi könyvek illatát.
- Te milyennek érezted? - kérdezek rá Tachinál. Nem azért, mert valami cél miatt fontos információ… Maga az fontos, hogy ezt is megtudhatom róla. Persze, nem kényszeríthetem hogy válaszoljon, vagy hogy az igazat mondja...

by **Sarugami** Szer. Dec. 01 2021, 21:15

Monyesz/Garrgantis

Még a legendás harcosok is félnek és kételkednek. Ha próbálta is leplezni, de Sarugami az utóbbi időkben befelé fordulva tengette napjait. A szobájáról rányíló kertet fürkészte. Vagy meditált, vagy az öreg mesemondó zenész játékára hangolódott. Éjjelente nyugtalan gondolatok gyötörték.
„Mi van, ha nem vagyok elég jó? Képes vagyok felelősséget vállalni ezért a klánért? Nem ezért jöttem ide. Akkor miért nem mondtam nemet?”
Akaratlanul is a régi élete jutott eszébe, mielőtt az ősi istenek idehívták volna. Már a leendő családfőnek is megvoltak ama felelősségei, de egy klánnak? Egy klán jóval többel járt. Ideges és frusztrált lett emiatt. A békés pillanatokat nem tudta kellőképpen kiélvezni. Tudta, hogy meditálással most nem tehetett többet. Másképpen kellett dacolnia a bűnös gondolataival.
Mintha az égiek akarták volna, a megsegítés hamarosan meg is érkezett. A levelet valamikor késő délután kaphatta. Ahogyan korábban ő, úgy most másokat is felkeltette a klán tevékenysége. Az élet körforgása ugyanúgy folytatódott, mint azelőtt. És ahogyan végigolvasta az üzenetet, a derű visszatért arcába. Ki volt ő ugyan, hogy bárkinek is csalódást okozzon?

Sarugami írta:Kedves Garrgantis-Ge!

Hálás köszönetem, hogy felkerestél bennünket! Mindenek előtt szívesen találkoznék veled, hogy megismerjelek téged és az ambícióidat. A legalkalmasabb helyet is tudom ajánlani: a kezdőváros régi kőszínházát. Ha esetleg nem tudnád, miről van szó, a levélhez mellékeltem, merre találod. Délelőtt 8:00-kor már meg fogsz ott találni. Bízom benne, hogy eljössz!

Az istenek kísérjenek utadon,

Sarugami

Nem sokat gondolkodott a levél megfogalmazásán. Természetesen jött, mint ahogyan másokon is segített. A rossz gondolatok egyszer s mindenkorra tovaszálltak.
„Biztosan égi elrendeltetés volt, hogy itt legyek és felelősséget vállaljak ezért a közösségért. Így kellett történnie, nem fogok csalódást okozni.”
Nyugodalmasabb körülmények között hajthatta álomra fejét. Ugyanazzal a visszafogottsággal ébredt fel. Nem volt izgatott, nem gyötörte a lámpaláz. Tudta, hogy minden rendben lesz és ezt a csontjában is érezte. Így, ezzel a tudattal indult útjának a legendás hős, hogy a klánja kötelékébe fogadja ezt a Garrgantist. Pár perccel a megbeszélt időpont előtt jelent meg. Ahogyan azt várta, senki sem volt a kőszínház kötelékén belül. Viszonylag korán érkezett, ráadásul késő ősszel, kora télen nemigen jártak ilyen helyekre emberek. Megfelelően időzítette a találkozott, gondolhatta. Ugyanazzal a derűs mosollyal az ajkán telepedett le a domboldal tetején, ahonnan rálátása volt az egész Ovidiusra. Térdepelő pózban ült le, kezeit combjaira hajtva. Szemét békésen lehunyta, majd nagy ki-belégzésekkel felkészítette magát a találkozásukra.

by **Garrgantis** Csüt. Dec. 02 2021, 00:03

Sarugami/ Garrgantis

Érkezése óta, trauma jött trauma után. Ki tudja mikor térhet vissza a régi életéhez? Talán soha. ~ Nem is tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e ezek után. Azóta sikerült kicsit összeszednie magát. Nem fair, hogy mások ekkora előnyben vannak hozzá képest. Nyilván tudja, hogy ez egy szerencsétlen véletlen miatt alakult így, de akkor is... Szeli az utcákat rendületlenül, célja az hogy találkozzon az egyik céh kapcsolattartójával,leginkább is úgy gondolja hogy vele, Mindenesetre gyorsan reagáltak. Nincs három napja, hogy jelezte a kapcsolattartójának, hogy keres egy céhet, akikhez be tudna csatlakozni. Rövidesen meg is jött a levél, a találkozás helyéről és idejéről. A célok megvannak már, csak el kell indulni. Tekinthetjük ezt a tervezési fázisnak is. Ahhoz hogy sikerüljön az előrelépés és a fejlődés segítség kell. Eléggé kis hal vagyok most, meg kell hát erősödnöm. Először is, találnom kell egy céhet klánt, vagy bármilyen közösséget, akik tudnak segíteni elérni a célom. És úgy néz ki ez sikerül is. Önző gondolatnak tűnhet, de azt is tudom, hogy nem csak jófej játékosok vannak. épp úgy, ahogy való életben is. Épp ezért nem árt, ha valaki fedezi a hátsómat!
Menet közben előveszi a levelet amit Sarugami küldött neki. A kőszínház. Elvileg ennek kell lennie. Oda is ér, és az idő is stimmel. Ahogy ígérte az embere is helyén van. Legalábbis ha ő az. Odamegy hát hozzá. Furcsa alak. Kiváltképp a haja az amit furcsának tart. Látott már ilyen divatot Tokyoban, még ennél cifrábbakat is, így nem hatja meg túlságosan. Összességében szimpatikus így első ránézésre, meglátjuk mire megyek vele.
- Jó reggelt! Sarugamihoz van szerencsém? És határozottan kezet nyújt a férfinak.
-Megkaptam leveledet, köszönöm! Meg a lehetőséget is! Egyszerűbb lesz így. Persze igyekszem hasznos lenni a céh számára, de azért leszögezhetjük, hogy jelenleg nekem van nagyobb szükségem rátok, ezzel tisztában vagyok. Mik az elvárások?

by **Sarugami** Csüt. Dec. 02 2021, 19:14

Nem tűnt hosszú időnek, míg az Aranyharcos a leendő védencére várakozott. Lehunyta szemét és lassan számolt. A találkozásuk lehetséges kimenetelein morfondírozott. Vajon milyen alakkal találta szembe magát? Fiatal, de életre való férfiúval talán? Az Itachival folytatott találkozása után mást nem is tudott volna elképzelni, minthogy egy nálánál ifjabb harcost a szárnyai alá vesz. A gondolat fellelkesítette Sarugamit. Végülis bármi is történik a megismerkedésük során, biztos volt benne, hogy minden a legjobbak szerint fog alakulni.
A szóban forgó sorsfordító találkozásra hamarosan sorra is került. Miképpen meghallotta, ahogyan a férfi léptei visszhangot vertek a kőszínház falai között, a kardforgató felnyitotta szemét. Ugyan semleges mimikával méregette Garrgantist, íriszeiben a derű szikrái pattogtak. Az univerzum megannyi meglepetést, váratlan eseményt tartogatott. Az elképzeléséhez képest a dolgok éppen ellenkezőleg alakultak. Az idegen – ha nem is jóval – idősebbnek látszott. A vonásai mindenképpen a mesterére emlékeztették. Ennek gondolatára egyszerre lett boldog, de egyben szomorú is. Mintha visszavágyott volna régi életéhez. Mintha hiányzott volna neki a megannyi nehézség, melyek azzá a férfivá tették Sarugamit, aki a mai napig él, lélegzik. Minden esetre egyelőre az örömteljesebb oldalára próbált fókuszálni. Itt volt az újonnan felbukkant alak, a megbeszéltekhez tartván magát.
Ahogyan Garrgantis bezárta a kettejük közt fennálló távolságot, a kardforgató felállt.
- Zǎo shàng hǎo (Jó reggelt), Garrgantis-Ge! Igen, én lennék Sarugami. Örvendek a szerencsének! – jelentette ki határozottan, a kézfogását szívélyesen viszonozva. – A levelemet minden bizonnyal megkaptad. – A férfi jóváhagyására értően bólintott. Kezeit összecsapta, majd maga mellé mutatott. Ezzel jelezte, hogy a leendő tag foglaljon mellette helyet. Miután ez megtörtént (vagy ha úgy döntött, inkább áll), az Aranyharcos visszaereszkedett fél-meditatív pózba.
- Mindenek előtt szeretném tisztázni, hogy nem elvárásokról fogok beszélni. Inkább egy-két alapvető irányelvről, amit a közösségünk súrlódásmentes működtetése érdekében vezettünk be. – kezdett bele barátságos hangon. Tekintete egy pillanatra sem hagyta el a férfiét. – Szeretném, ha tudnád, hogy klánunk az „Ébredőket” és – mondjuk ki – a „Kitaszítottakat” egyaránt felkarolja. Ettől függetlenül csak bizonyos esetekben toleráljuk az erőszakot. – Várt egy picit, hogy Garrgantis megeméssze a hallottakat. Addig szemével a kiüresedett kőszínház pódiumát nézte. Egy pillanatra odaképzelte magát, ahogyan legendás tetteit a fejében létező nézőközönségnek adja elő. Micsoda látvány lehetett volna!
Sarugami várt még egy darabot, majd nagy levegőt vett.
– Ha elvárások közé sorolnád a gyűléseken való részvételt, nos… inkább azt mondanám, hogy erősen javallott a megjelenés. Végtére is egy kommunaként működünk. Az összetartozás pedig önmagában egyfajta hatalom. – Magát is megerősítő bólintásával egy-két pillanatnyi szünetet tartott. – Ha ezeket az irányelveket betartod, már azzal is „hasznos” leszel a klánunk számára, Garrgantis-Ge. Van-e esetleg kérdésed a klánunkkal vagy bármivel kapcsolatosan?
Ahogyan a szavajárásából megítélte, maga Garrgantis is az Ébredők sorát képezte. Nem sok ideje lehetett ennek a világnak a törvényeihez hozzászoknia. Ez elég önbizalommal vértezte fel Sarugamit. A korkülönbség (már) nem akadályozta. Minden erejével azon volt, hogy segítsen ezen a férfin.

by **Garrgantis** Csüt. Dec. 02 2021, 22:46

Sarugami/ Garrgantis

Végül igaza lett, Megvan az embere. Nem gondolta volna, hogy egy ilyen kis suhanc lesz az összekötő. Jókötésű legény. Az itt eltöltött évek megedzették ez világosan látszik. És kora ellenére sok dolgot átélt már, az is biztos. Viszonozza a kézfogást. ~Határozott kézfogása van. ezt szeretem. Nem kedveli a halkezű embereket. Nem egyenes jellemre utal.
Ha minden jól megy, beállhat ezek közé a fickók közé és nekiállhat a szinteknek. Reményei szerint így több esélye lesz elérni a csúcsot, vagy legalábbis az életben maradási esélyei jelentősen megnőnek.
- Igen, megkaptam! szól egy hálás mosollyal az arcán. -És nagyon örülök, hogy ilyen hamar tudtunk találkozni. Elfogadja a felkínált helyet és sarokülésben elhelyezkedik mellette. A férfi állításának első fele nem lepi meg. Nyilván ez a gesztus a részükről értékelendő, hogy segítik az "ébredőket" ~ Szóval így neveznek minket? Na de hogy a kitaszítottakat is? Felvonja a szemöldökét, de nem szól rá semmit.
-Ezt értékelem! Válaszolja. Szép gesztus, hogy segítitek a fajtámat, de pontosan mit értünk kitaszítottak alatt?
Számára a kitaszított minden esetben valamilyen bűnözői kört jelent és inkább jobb óvatosnak lenni, nehogy egy kellemetlen társaságba kerüljön. Tovább folytja és a hallottaktól kicsit fölenged.
-Bízom benne hogy nem egy mészárosokat bújtató céh vagytok. Rád tekintve nem nézném ki belőled hogy ilyen társaságban mozognál. Persze ezt nem sértésből mondom. Teszi hozzá gyorsan.
-A gyűlésekkel nincs bajom. Nyilván, ha egy közösség leszünk, nekem is ki kell vennem a közösségi életből épp úgy mint bárki másnak.
-Igyekszem kitenni magamért. A feltett kérdésen elgondolkozik. -Valójában lenne egy kérdésem. Hogy működik a portyázás? Kapok egy kirendelt mentort aki segít nekem? Nyilván ez a kísérőnek nem éri meg, hiszen feltételezhetően ő már magasabb szinten tart. Pusztán szívjóságból megtenné ezt egy hozzám hasonló újoncért?
Aztán eszébe jut még valami.
-Van esetleg olyan tag a céhben, aki konyít a kovácsmesterséghez? Szeretném alaposan kitanulni. Van pár fegyver ötletem, amit szívesen elkészítenék.
Bízik benne, hogy talál ilyen embert, de ha nem, akkor sincs baj. Ha sikerülne valahogy ezt a tudást megszereznie, szívesen megosztaná társaival a terveit.
Pillantásával követi Sarugami tekintetét. Impozáns építmény. És új korában még látványosabb lehetett.

by **Sarugami** Pént. Dec. 03 2021, 00:11

Már az alaknak is feltűnhetett, mennyit fürkészte a tekintetét. A szem a lélek tükre ugyebár. Jobban nem is ismerhette volna meg, ha nem vette fel vele a szemkontaktust. Látszott ebben az újoncban a tanulni akarás, a céltudatosság. Minden olyan tulajdonság, ami nagy harcossá tehette, ha akarta! Ama gondolat Sarugamit is fellelkesítette. Az ajkai – a megfogadott semlegesség látszatának ellenére – egyre feljebb görbültek. Örült, hogy a másik fél örömmel fordult hozzá.
- Ez csak természetes. – felelte jó kedélyűen, egy elfogadó bólintással. – Kötelességemnek érzem, hogyha segítséget kérnek, feleljek a hívásra.
A maga becsületkódexével élt és halt. Ez már jóval azelőtt is érvényben volt, mielőtt az istenek ebbe a világba idézték volna. „Légy egyenes, tiszteld a felebarátaidat, védd a gyengéket a gonosztól.” Volt, ami a körülmények között sem változhatott. Erre az Aranyharcos felesküdött.
Garrgantis-Ge kérdésére kissé felvonja szemöldökét, de a halvány mosoly nem tűnik el arcáról.
- A „Kitaszítottak” a mi – nevezzük így – társadalmunk által el nem fogadott emberek. Akik ugyan oltottak ki emberi életet, de nem saját akaratukból. Gyakran a saját vagy mások védelmében tették meg ezt. – Kezeit ölében összekulcsolta. – E világnak a törvényei szerint különbséget tudsz tenni egy makulátlan és egy gyilkos között. Ébredőként nem biztos, hogy tisztában vagy ezzel, de egy vörös billogot látsz a fejük felett ilyenkor. Nagyjából úgy képzeld el, mint régen, amikor lopásért a kezedre csíkokat tetoválnak. – Itt elvonta egy picit a tekintetét a férfiról. – Ezért kell mindig résen lenni. Vannak, akik makulátlanul olyan bűnöket követtek el, melyek megbocsáthatatlanok. Csupán azért, mert anyagi hatalommal rendelkeznek.
Dühítette az istenek törvényeinek a kegyetlensége. Egy olyan rendszer, ahol az előítéletesség volt az úr. Valahol előnyös is volt azok számára, akik naivan álltak hozzá a dolgokhoz. Ám valójában elég az emberek szemébe nézni és az alapján megítélni a lelkük tisztaságát.
A férfi következő kijelentésére halkan elkuncogta magát. Merte remélni, hogy a szavait megjelenésével és sziklaszilárdsággal alá tudta támasztani. Egy biztató biccentéssel adta jelét annak, hogy „nem, nem sértődött meg” Garrgantis humorizálásán. A kérdésére azonban elgondolkodott. Egyik kezével megtámasztotta állát és hümmögött.
- Nem egészen, de nem állsz messze a valóságtól. A pártfogoltad önként vesz a szárnyai alá, ha úgy akarja. – Itt majd’ megvilágosodásában ránézett. – Jut is eszembe… még nem sikerült tanoncot találnom. Amennyiben úgy gondolod, szívesen segítek talpra állni. Úgy vélem, mindkettőnk számára hasznos elfoglaltság lenne!
A válaszától függetlenül nem sokat gondolkodik a férfi következő kérdésén.
- Most, hogy így említed, nincsen. Viszonylag kis közösség vagyunk, de szándékomban áll, hogy ilyen téren talpra állítsam a klánt. Úgyhogy ilyen szempontból mi magunk is tiszta lapról indítunk. – jelentette ki tárgyilagosan. – A megfelelő időráfordítással és kapcsolatokkal hiszem, hogy remek kovácsmestert faragunk belőled. – Tette hozzá, egy biztató mosollyal az arcán.

by **Garrgantis** Pént. Dec. 03 2021, 10:28

Fürkésző tekintetét korábban is észrevette, de különösebben nem zavarja. Tudja jól, hogy a tekintet kerülése nem egyenes jellemre vall.
A kitaszítottak kapcsán egyet tud érteni vele. Nyilván nem jó ha az embert egy jogosan elkövetett bűntettnek miatt megbélyegzik. Ha valaki védelmez mást, és közben esetlegesen egy gyilkosságot elkövet. Vagy ha az igazságérzet úgy követeli, hogy móresre tanítson valakit. Ez nem bosszú. A bosszú egy nem elfogadható érzelmi megnyilvánulás. Ez megtorlás.
Bólint a férfi magyarázatára. - Igen, láttam már ilyen embereket. Ezzel az a baj, hogy nem tudni, hogy az ember milyen módon szerezte a bélyeget. Azt hiszem értem az álláspontodat. Valóban nem etikus valakit egy korábban elkövetett hibája miatt egy életre beskatulyázni. Rendes tőletek hogy segítetek ezeken az embereken. De valamit nem értek! Hogy tudjátok ellenőrizni, hogy igazat mond-e a gyilkosság vagy a bűn elkövetésének körülményeit illetően?
Pontosan érti mire céloz. Gyerekkorában volt hogy az ostobább társait küldte a vádlottak padjára maga helyett, ha mondjuk meg kellett veretni valakit. Gyermekcsíny volt csupán, de ott megtanulta, hogy könnyen lehet manipulálni a gyenge és tudatlan embereket. A viselkedésük kiszámítható egy idő után. Ha megismeri az embert, tudja mik a gyengeségei és erősségei, milyenek a szokásai, könnyen ellene fordíthatja azokat.
Örül neki, hogy ilyen gyorsan talált magának mentort. -Köszönöm! Szívesen csatlakozom hozzád. De jobban meg kell ismernünk egymást. Nyilván nem várhatom tőled, hogy azonnal megnyílj, de azért szeretném tudni hogy ki is a segítőm. Ugyanez vonatkozik természetesen rám is.
Kicsit elgondolkozik -Tulajdonképpen jelenleg hány tagja van a céhnek?
A kis közösség olyan szempontból jó lehet, hogy a tagok között szorosabb kapcsolat alakulhat ki. Másfelől egy céhek között kialakuló konfliktus esetén hátrányos lehet. Mindegy is. Egyenlőre ez bizakodással tölti el. Hiszen ilyen rövid idő alatt csatlakozhat egy közösséghez, akik egyengethetik az útját. És a leendő mentora sem tűnik egy pszichopata agresszornak, ami távol áll Garr személyiségétől, így elfogadhatóak az adódó körülmények.
- Köszönöm a támogatást! Ebben az esetben elfogadlak mesteremnek! Vannak ötleteim a fegyverekkel kapcsolatban. Itt van ez a szépség. Nem tökéletes, de ezt akarom jobb minőségben kivitelezni először. Előveszi a fokosát és átnyújtja, majd folytatja. -Alapvetően nem nagy durranás, de szeretem. Mindenki a kardra esküszik, én jobban szeretem ezt. A fejre lenyúló szakállal könnyen beszorítható a kard penge. lengetve könnyen háríthatók a kardcsapások, csak a vágás ívét kell lekövetni és félrelökni. És egy meglepetés, ha megakad a penge egy csavarás és... a fegyver aljából előcsúsztatja a rejtett pengét. -Voila!
-Ha sikerülne jobb alapanyagokat szerezni, tartósabb és jobb minőségben tudnám előállítani. De ez is egy sajátos harcmodor. Hazámban régen sokan művelték.
Visszalöki a pengét és visszaveszi a fegyvert.
-Te milyen harcmodort preferálsz?

by **Sarugami** Hétf. Dec. 06 2021, 23:42

A férfi gondolatban felvonta szemöldökét. Csendben ítélkezett ezen az „Ébredőn”, de nem ítélte el. Tudta, hogy minden értelemben elveszett volt, ha olyan magától értetődő dolgokat el kellett magyaráznia, ami a maguk világában is általánossá maradt. S bár idősebbnek tűnt, az Aranyharcos kisebbként tekintett Garrgantisra. Nem tehetett róla. Ártatlan módján tette fel kérdéseit, akár egy gyermek. Bizonyos értelemben aggódott. A kétségeinek azonban nem adott se hangot, se fizikai jelet. Tekintetéből a magabiztos erő sugárzott. Erősnek kellett lennie a maga és mások érdekében. Így tekintett most erre a férfira is, akit az oldalán tudhatott.
- A szem a lélek tükre. – felelte egyszerűen, mégis dogmatikusan. – Habár ennek a világnak is megvannak a maga szabályai, húsvér emberek vagyunk. Ezen az univerzális tényen még a környezetünk sem változtathat. – Itt lehunyta szemét. – Ez a hely csak azon segít, hogy tudjuk, ki követett el ehhez hasonló atrocitásokat. A többit megsúgja az eszed és az ösztönöd.
Nem folytatta. Valamiért kényelmetlenné tette a helyzetet az, ha a számon kérés fogalma szóba jött. Túl nagynak érezte azt a cipőt, hogy valakihez túlzott elvárásokat fűzzön. Ajkát összepréselve állta az idegen pillantását és inkább a színház falait fürkészte, amíg ő beszélt. Ugyan a derű nem egészében tűnt el arcáról, de nyugtalanította az ismeretlen, az eljövendő gondolata. Ám ez hamar szertefoszlott, ahogyan Garrgantis-Ge továbbterelte a témát. Tekintete visszatért a szóban forgó férfihoz és egy nyájas mosollyal illette meg.
- Nem tesz semmit, Garrgantis-Ge! Fölösleges a hálád, mert saját akaratomból ajánlottam fel. Idővel minden ki fog alakulni. – jelentette ki lelkesen, aztán hümmögve elgondolkodott. – Nos, rajtam kívül jobb, ha három fővel számolsz. Ha körbevezetlek, szívesen bemutatlak nekik!
Testtartása a beszélgetés előrehaladtával már kevésbé volt feszes. Barátságos érzései is maga természetéből adódóan törtek elő. Ahogyan ez az újonc a maga lelkességéből adódóan intézte felé kérdéseit, hasonló odaadással figyelt szavaira. Csendben a keze ügyébe vette a Garrgantis által nyújtott fokost és értő bólogatással felelt. A kardra tett megjegyzésére enyhén grimaszolt. A sors fintora, hogy olyasvalakit vegyen a szárnya alá, aki a kardok elleni taktikákra fogadott. Nyilván az istenek is így akarták, hogy így történjen. Máskülönben ez a harcművész nem kereste volna fel őt vagy a klánt.
- Nagyon impozáns fegyver. – felelte végül, majd miután alaposabban megvizsgálta a fegyverét, visszaadta azt a tulajdonosának. A kérdésére azonban először nem felelt. Semleges arckifejezéssel mutatott az övén lógó, tokban pihenő kard markolatára. Csak egy picit, de nem teljesen húzta ki onnan, a pengéjét megmutatva.
- Sokan lebecsülik, a maga egyszerűsége miatt. Szép gondolat ellene készülni, de egyet sosem szabad elfelejteni. – Itt bizalmasan közelebb hajolt a férfihoz. Hangja egy fokkal komolyabb, majdhogynem sötétebb volt. – Elsősorban nem kardforgatók ellen fogsz harcolni, hanem bestiákkal. Fenevadakkal, amik nem is ismerik a vasat. – Aztán kissé eltávolodott, a tisztes távolságot újból felvéve. – Ettől függetlenül jó, ha tudod ki ellen használni. Meg tudod védeni magadat és a társaidat de… ne felejtsd el, ki az igazi ellenséged!

by Ajánlott tartalom