Re: Ovidius kőszínháza

by **Ozirisz** Szomb. Dec. 21 2013, 07:14

A rajzfilmet, melyből Omi származik, megmosolyogtam. Nem ismertem ugyan, ám kíváncsivá tett, hogy Judy megnézte, és az ember ha megnéz egy filmet, vagy rajzfilmet, akkor az általában érdekli és/vagy tetszik neki. És szeretnék megtudni minél többet erről az elbűvölő leányról. - Ha kijutunk, és kedved van hozzá, megnézhetnénk együtt is - mondtam mosolyogva.
Igen, nekem is tetszik az Oz, bár eddig még mindenki Ozinak rövidített. Valahogy senki se nézte volna ki belőlem a nagy varázslót - feleltem Judynak.
Aztán, kicsit megnyugodtam. Nem vette tolakodásnak, sem faggatózásnak, hogy a valódi neve felől kérdeztem, és válaszolt is. Amikor pedig mondta, hogy szerinte szép, és egyedi nevem van, akarva akaratlan elvörösödtem...

Judy Sarnatrina... - mondtam ki a nevet hangosan én is - szerintem szép név. Az irigyeiddel meg ne foglalkozz. A Noxia is tetszik, tehát, ha nevet szeretnél változtatni odakinn, akárhogy is döntesz, jól döntesz. Különben is, egy hozzád hasonló szép leánynak csak olyan szép neve lehet, mint ő maga - mondtam mosollyal az arcomon, és ismét elpirultam minden bizonnyal. Sőt, még a Judy Kougami is jól hangzana, ha már a neveknél tartunk - fejeztem be az eszmefuttatásom, miközben tovább vörösödtem...

Ami a táncot illeti, még meglehetősen kezdő vagyok benne, eddig nem sok alkalmam volt gyakorolni. De ha megtanítasz, akkor annak nagyon örülnék - feleltem, egy újabb pirosodás közepette, holott még az előző sem múlt el egészen... mi van ma velem?

Ami az alkotást illeti, idebenn nem tudom, mennyire van lehetőség ilyesmire. A rendszer is elég sok mindenben segít, noha a kézügyességemet javítaná, de akkor már nem biztos, hogy amit csinálok, az a saját érdemem-e, vagy sem. A kovácsolás folyamatáról valamicske fogalmam van, és azt tudom, hogy egy kard elkészítése nem a két karlendítéssel megolvasztott fémen hat koppintás egy kalapáccsal. Pedig azt is jó volna rendesen kitanulni. De aminek örülök, hogy a gitározás ugyanúgy működik, mint odakinn. Néha, ha olyan hangulatom van, akkor a fogadói szobám erkélyére kiülve órákig gitározok. Énekelni közben viszont inkább nem merek, hátha egy piros indikátoros valamelyik szomszédom... - mondtam, majd az utolsó szavakon felnevettem.

by **Noxy** Vas. Dec. 22 2013, 16:52

- Szerintem kicsit ráunnál majd, ha megnézzük együtt - vigyorogtam Ozra. - Ami a nevedet illeti, szerintem illik hozzád a "Nagy Varázsló" elnevezés. Tudod, az érkezéseddel máris átvarázsoltad szürke, szomorú napjaimat.
Itt elpirultam. Hagyatkoznék rá, hogy a hideg miatt, de nem akartam semmit sem tabuként kitenni. De mindaz, amit most mondtam neki, teljesen igaz. Nemcsak ezt a szomorú hangulatomat tüntette el egy csapásra, hanem még el is varázsolt a kedvességével és a mosolyával. Ha a szemébe nézek, meg tud babonázni. Már attól kezdve is, hogy Oz szerint szép a vezetéknevem. Judy Kougami? Ezen egy jóízűt nevettem.
- Ejnye, ne siessünk azért előre, hiszen csak most ismerkedünk, nemde? Bár... ami azt illeti, lehet szó arról, hogy... hogy mondjuk randizhatnánk. Majd az egyiken megtanítalak táncolni.
Most Oz pirult el. Így már egyforma színt öltöttek arcszíneink. Oz elmagyarázta, hogy alkotásügyileg mihez ért, én közben érdeklődve hallgattam mindvégig mondandóját. Szeretem hallgatni, mert olyan érdekes dolgokat mond. És jobb is úgy, ha ismét engedek az érzéseimnek, mert azt hiszem, hogy ezúttal végre megtaláltam azt az embert, akit megérdemlek a sorstól.
- Nagyon szeretném egyszer hallgatni, hogy gitározol. Majd éneklek mellé, de más helyen. Én a páncélkészítést leszámítva harcművészetet és rajzolásokat gyakorlom. Kint profin, de idebent sajnos nem tudom kettes szintű akrobatikámmal még alkalmazni teljesen a harcművészi tehetségemet, viszont még mindig ugyanúgy jógázom és meditálok, mint mindig. Rajzolás szerencsére nem korlátozott, és a vadászatom is igen jól megy haladó szinten. Odakint végzős hallgató vagyok főiskolán, edzésre jártam és eladóként dolgoztam, amíg ide nem kerültem. Na és te mit csinálták a valóságban, amíg ide nem kerültél? Persze a gitározáson kívül...
Azt hiszem, szerelmes lettem, és megint első látásra - szinte. Annyi különbség, hogy Ozt sokkal jobban megszerettem, mint Yuichit. Végül is ha szomorú lennék, és szükségem volna valakire, kettejük közül úgyis Oz lenne az egyetlen, aki mellettem lenne. Yuichi, mikor megtörtént az a tragikus kiborulásom a tizenegyedik bosson, azóta egyszer sem jött hozzám, hogy legalább bocsánatot kérjen és elmagyarázná, hogy miért dobott el engem. Akkor sem lett volna könnyebb, ha korábban írt volna PÜ-t, vagy megbeszéltünk volna, hogy mi van. Akkor ezzel annyit sikerülhetett volna enyhíteni, hogy nem török nagyon össze pár nap erejére.
Én vagyok a Fehér Főnix... és most kezdek feléledni poraimból. Szép karácsonyom lesz, főleg akkor, ha összejön én és Oz között valami. Ha hamar összejött még ez is, akkor muszáj megtennem mindent, hogy megkaphassam az új esélyt az élettől. Mégsem akarom annyira elkapkodni.

by **Ozirisz** Vas. Dec. 22 2013, 18:49

Lehet, de nem is a rajzfilm lenne a lényeg, hanem az együtt töltött idő. - mondtam, majd hallgattam, ahogy Judy magyarázta, hogy mennyire találó a "Nagy Varázsló" elnevezés. - Ami azt illeti, ez Rád is igaz, nélküled még én is szürke egyhangú és kedvtelen hangulatban tengődnék továbbra is. Neked hála, újra úgy érzem, hogy élek, és nem csak túlélek.
Aztán a nevekkel való eszmefuttatásom is egész jól sült el - Igaz, de legalább végre sikerült megnevettetnem Téged... Sokkal szebb vagy amikor végre újra tudsz önfeledten nevetni - mondtam neki vidáman - igen, igen, még csak ismerkedünk, de ki tudja mit hozhat a jövő? A randizás nagyon jó ötlet, a tánctanítás meg főleg - mondtam, miközben tovább vörösödtem, de a vörösséggel nem voltam egyedül.
Aztán hallgattam Judy szavait, nagy érdeklődéssel.
Az szép lenne. Biztos szépen énekelsz, és nagyon kíváncsivá tettél. Az akrobatika az eléggé érdekes dolog. Aki jártas a harcművészetekben, azt a hiánya visszafogja, de aki viszont nem ismeri a technikákat, annak a jártasság megléte elég rendesen helyettesíti. Idebenn az erő és a képességek csak illúziók, melyeket a rendszer határoz meg egy kupac számadatból.
A meditációval ha jól tudom, elég nagy dolgokra is képesek lehetünk, vagy nem? Kiűzhetők vele a felesleges gondolatok, gondok, bajok, segítségével megpihenhet a lélek ha elfárad, elfojtható a fájdalom, és még sok más dolog, ugye? Nekem sajnos nem igazán sikerült még eddig, talán amiatt, hogy túl nyugtalan voltam hozzá... - aztán kis szünet után folytattam - Odakinn? Hát, nem valami nagy szám a kinti életem, hajdanán jártam egyetemre én is, de a tandíj egy kicsit sok volt, főleg úgy, hogy a "család" is mindent elkövetett, hogy keresztbe tegyen. Elég sok munkahelyen megfordultam, gyári robotolás, másod- harmadállás, hogy saját erőmből kitörjek, előrébb jussak, és ne kelljen "rokonaim" jóindulatára támaszkodnom. És ugye a munka mellett egyre kevesebb időm volt eljárni otthonról, a lehetetlen műszakbeosztás miatt pedig azon kevesek, akik fontosak voltak számomra és mellettem álltak, vagy én nem értem rá, vagy ők. Így a szórakozás a kockulás volt, és így jutottam el idővel Aincradba. Nem valami nagy sztori... - mondtam Judynak.
Kijutni sem igazán akarok, legalábbis még nem. Odakinn valószínűleg mi sem találkoztunk volna, ha meg mégis, kint csak rohanunk munkába, munkából haza, rohanunk mindenhova... Idebenn élhetünk, és ha már így alakult, hogy idebenn ragadtunk, töltsük el ezt az időt úgy, hogy ne csak egy börtönként gondoljunk vissza Aincradra ha legyőzzük a 100. bosst. - majd egy levegővétel után folytattam – És ígérd meg, hogy harcban, vadászaton, bárhol, ha veszélyben vagy, használod a teleportáló kristályt. Sokat jelentesz számomra, Judy, és nem szeretném, ha bajod esne...

by **Noxy** Szer. Dec. 25 2013, 12:09

- Igazad van, az együtt töltött idő a legfontosabb, és talán nem is figyelnénk végül oda - mondtam elmés mosollyal. - Nagyobb figyelmet élvezhetnél, mint Chase Young, pedig ő a kedvencem abból a sorozatból.
Hát rám is igaz lenne, amit mondtam Oznak? Hogy színt hoztam most az életében a megjelenésemmel? Így is elég sokat bókolt nekem... mit bókolás?! Ezt már úgy kell vennem, hogy udvarlás. A szörny hangosabban dorombolt, mint máskor. Tényleg olyan jó lenne, ha összejönnénk egy-két randevú után. Oznál jobban nem tudok elképzelni, maximum néhány intellektuel írót vagy a Kazuma-féle titokzatos embereket, ha nem lennének vörösek, de szerintem nem a tökéletesség a fontos, hanem az, hogy valakit úgy szeressünk, ahogy van. Oz szerintem meg még a világ összes intellektuel írójánál és vadászainál is sokkalta értékesebb és tökéletesebb. Nem is tudom, hogy képzeltem múltkor, hogy Yuichi lenne számomra az igazi, mikor megcsalt engem, meg hogy képes-képtelen lettem volna az öngyilkosságra (ami nem jött össze amúgy sem, és helyesen döntöttem).
Oz szavai a meditációval és kinti tevékenységeivel kapcsolatos válaszaival a kérdésemre zökkentett ki. Tehát nem volt saját élete a munka és a család mellett, ezért jobban szeretne minél később kijutni innen. Én sem siettetném el a dolgot, főleg, ha a küldetések, Natsumi levadászása és szakmai munkák mellett még mindig sok szabadidőm van ahhoz, hogy több időt tölthessünk egymással. Szomorú, hogy Oz nem tehetett annyi mindent, mert a családja tönkretette neki az életét.
- Nagyon sajnálom, Oz - mondtam neki. - Sajnálom, hogy milyen családod van. Ha tehetném, kiszabadulásunk után szívesen elkövetnék mindent, hogy ne ebből álljon a szürke hétköznapjaid. Ez elveszi az életedet, és szörnyű, hogy a családod is mindent elkövet, hogy ne váltsd valóra álmaidat. Mindig van más választás, és mindig van remény, hogy az életed jobbra forduljon.
A fiú meg akarta ígértetni velem, hogy ha veszélyben vagyok, akkor használjam a teleport kristályomat, mert nem akarná, hogy valami bajom essen. Elmosolyodtam.
- Ne félts engem annyira, én erős vagyok és sose esik bajom a harcokban - Kedvesen végigsimítottam megnyugtatóan az arcán. - De ha mégis veszélyben lennék, olyanban, amiből nem tudnék kimászni, ígérem, hogy megteszem, amit kérsz tőlem. De persze, ha te is megteszed ugyanezt. Nekem is nagyon sokat jelentesz, és nem is tudnám, mihez kezdenék, ha meghalnál
Ezen egy kicsit elszomorodtam. Félnék attól a naptól, amikor Ozzal történne valami rossz. Ha megtörténne mégis a legrosszabb, soha többé nem tudnék szeretni mást. Akkor meg soha többé nem tudnék mosolyogni.

by **Ozirisz** Szomb. Dec. 28 2013, 17:20

Judy végighallgatta a kinti életemmel kapcsolatos dolgokat, és együttérzését fejezte ki. Nagyon jólestek a szavai, hogy jobbá tenné a kinti életem, és hogy mindig van remény.
Igen Judy, tudom, bár én is most jöttem rá, hogy mindig van remény, és nem tudhatjuk, mikor fordul egyet a sors kereke, és fordítja jóra a dolgokat. Ami a kinti világot illeti, ha kijutunk, és nem felejtesz el, az már nagyon feldobná a napjaim odakinn is. Az elmúlt hetekben egyre lejjebb csúsztam, és már nem reménykedtem., már csak tengődtem, mint aki helyét sem találja a világban. És furcsa véletlenek sorozatának hála, egymásra találtunk, és kirángattuk egymást a gödör aljáról.
Aztán, amikor megígértettem vele, hogy használja a kristályát ha bajban van, ismét vegyes érzések kavarogtak bennem. "Ne félts annyira, én erős vagyok". Ismerősen csengtek ezek a szavak, még a kataklizma előtt mondogatta Ai Hane, és egy sima mindennapos vadászat után nem tért vissza. Lehet, hogy csapda, lehet, hogy piroskák hada, lehet, hogy miniboss, vagy valami hasonló. Aztán Judy simogatása kizökkentett. Nem kicsit vörösödtem ismét, főleg, hogy velem is megígértette ugyanezt, és nem tudna mihez kezdeni, ha meghalnék.
Persze, megígérem. Tudom milyen érzés amikor valakit, aki közel állt hozzá, elveszítek. És nem kívánom azt még a legádázabb ellenségemnek sem, amin a kataklizma után végigmentem. - majd Judyt átöleltem ha hagyta. Mélyen belenéztem a szép zöld szemébe, és folytattam a mondandómat.
Én nem foglak elfelejteni, elhagyni, eldobni téged soha. Tiszta szívemből szeretlek, és soha nem fogok csalódást és fájdalmat okozni neked. Mindent elkövetek, hogy boldog légy... boldogok legyünk együtt. Hosszú út áll már mindkettőnk mögött, sok fájdalmas emlék, rossz dolgok, miegymás... De mint mondtad korábban, mindig van remény. Hiszek benne, hogy a sötét éjjel után egy fényes hajnal jön, egy új kezdet. - majd kis szünet után folytattam a lehető legkomolyabb hangvétellel – Judy, én nagyon szeretlek Téged... - mondtam, majd tovább vörösödtem, és vártam a lány válaszát, reakcióját. Remélem a megérzéseim nem tévednek, és tényleg egymásnak teremtettek minket.

by **Noxy** Vas. Dec. 29 2013, 12:15

- Hidd el, én is tudom, milyen érzés elveszteni valakit, aki közel állt hozzád.
Bár az én helyzetemben nem a halál volt a bűnbak, hanem az, aki elválasztott engem eddigi szeretteimtől, hogy elrontsa karácsonyomat.
Úgy tűnik, kicsit kétségbe vontam az ígéretemmel Ozt, amíg meg nem simogattam az arcát. Talán Ai Hane is ilyesmit ígért neki, és mivel ő már nincs közöttünk, attól fél, hogy én is hasonlóképpen fogok járni. Sose fogom megtudni, hogy mitől halhatott meg az erdőben Ez a Hane lány, de remélem, hogy volt elég pontja azért a vadászat jártasságból. Nagyon durva lenne, ha pont emiatt történt volna a baleset... szerintem lehet, hogy valaki megtámadta őt hátulról, vagy ilyesmi.
De egy a lényeg: Oz kínszenvedéseinek, valamint az enyéimnek ideje végleg véget vetni. Ott álltam, öleltem őt, megsimogattam a hátát. Hallgattam őt, vártam, hogy kimondhassa végre azokat a szavakat is, amikre ilyen rövid idő múlva már vártam. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb itt fogunk kikötni. És ezt ő is nagyon jól tudta. És már azt is tudtuk nem sokkal a találkozás után, hogy mit érzünk a másik iránt. Jobbat érdemlek, és Oz is jobbat érdemel. Igyekszem, hogy megfeleljek neki. Neki már nem kell bizonyítania, én már a közös küldetésünkkor tudtam, hogy milyen kedves és hűséges ember. Ámbátor akkor még élt Ai Hane. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy amiért képes lennék átvenni Ai Hane helyét. Hasonló kétség, mint mikor Yuichi elvetette a Hime nevű lányt, reménybeli partner címében járó Nio-t és szeretőjeként tartott Mirikát miattam, de az ilyen érzésem csak utólag jött, mikor a képbe lépett Ayani.
És ekkor Oz kimondta... romantikus irodalmakba illő szavakkal, mint egy művelt lovag. A legjobbakat szeretné nekem, hogy boldog legyek, és soha semmiért sem hagyna el. Mindig van remény...
Mikor végigmondta mindezt, elpirult. A megható, gyönyörű szavak egy könnycseppet csaltak ki szememből. Ez a könny egy megkönnyebbült boldogság jele volt. Azt hiszem, ez a karácsonyom mégsem lesz olyan rossz és szürke. Főleg, ha lesz mellettem valaki, akivel együtt is tölthetném édes kettesben. Nem kell nekem ajándék vagy sziporkázó ünnepség, elég előkarácsonyi ajándék nekem az, hogy talán végre megtaláltam az igazit. Oz egy kedves, békeszerető, művelt férfiú, aki hűséggel tartozna nekem és bármit megtenne azért, hogy boldog legyek. Az én előajándékom számára ugyanaz lenne, a rendes karácsonyi ajándék az már mellékes és részletkérdés.
Gyengéd romantikával átöleltem őt, aztán a szemébe néztem. Szerettem volna még nézegetni a szép szemeit, mielőtt megteszem a következő lépést, ami végül meg is történt. felbiggyesztettem az állát vízszintesen, aztán gyengéden megcsókoltam. Ajkai puhák és ez a csók minden eddigieknél is nagyon kellemes és finom volt. Testem felmelegedett, az örömtáncot járó gyomromban a szörnyeteg diadalmasan felbődült, mint az oroszlán.
Mikor szétváltak ajkaink, piros orcával, szerelmetes mosollyal néztem rá Ozra, és még egyszer megsimogattam az arcát.
- Én is nagyon szeretlek téged, Oz. Én is csak azt szeretném, hogy boldog legyél. Nem akarok csalódást okozni neked, és kívánnom, hogy a kapcsolatunk tovább tartson randevúkon és annál komolyabb kapcsolatokon is túl. Ha egyszer kijutunk innen, meg foglak keresni, így éljek.

by **Ozirisz** Szer. Jan. 01 2014, 15:51

Miután elmondtam Judynak, mit is érzek iránta, egyszerre lettem megkönnyebbült, hogy már kimondtam a szavakat, és odaát van a labda, és egyszerre voltam ideges is. Tudtam, valamerre fog haladni most a kapcsolatunk, vagy előre, vagy pedig ezzel az egésszel elriasztom magam mellől a lányt, akit szeretek. Szerencsére ez utóbbi nem történt meg, de amíg Judy a szemembe nézett, a szívem majd kiugrott a helyéről, úgy kalapált. Aztán végül megcsókolt. A csókja édes volt, és éreztem, hogy ő is ugyanúgy szeret engem, mint én őt. Nem hittem volna, hogy a mai napom így alakul, hogy kijutok a sötétségből a fényre, a kataklizma után újra boldog leszek. Eredetileg egy fogadóban töltöttem volna a napot, a kazamatákban aprítani nem sok kedvem volt, főleg, hogy mint a mondás is tartja: "Derült égből miniboss"... De a fogadóból a karácsonyi hangulat elűzött, reggel még semmi hangulatom nem volt karácsonyozni, és így kikötöttem itt, rátaláltam Judyra. Véletlenek hosszú sora vezetett ahhoz, hogy két sebzett szív, két sokat szenvedett lélek egymásra talált. És most, egymásba szerettünk, és egymás karjaiban, rátaláltunk a boldogságra.
Judy csókjától boldogság járta át az egész lényemet, amit csak erősített a vallomása.
Én is megkereslek odakinn, és mint mondtam, kitartok melletted amíg élek, nem foglak elhagyni soha. Mi már összetartozunk, és nem hagyhatjuk, hogy bármi közénk álljon - mondtam Judynak mosollyal az arcomon.
Aztán én is megcsókoltam Judyt, gyengéden, és hosszasan. Nem akarom, hogy véget érjen. Valahogy még az az érzés bennem van, hogy "túl szép, hogy igaz legyen". Ha most megszólal az ébresztőóra, nagyon pipa leszek... és szomorú..
Kedvesem, ugye mi most ébren vagyunk, és nem csak álmodjuk ezt az egészet? Számomra még olyan hihetetlen mindez, hogy velünk ilyesmi megtörténhet, hogy rátalálunk a boldogságra, miután azt a hosszú, fájdalommal kikövezett úton végigmentünk... Nagyon szomorú lennék, ha felébrednék, és rájönnék, hogy ez csak egy álom volt... - mondtam Judynak. Már egy-kétszer a tudatalattim megtréfált, amikor többnapnyi ébrenlét után elbólintottam, és olyan dolgokat láttatott velem álmomban, amiről csak az ébredés után tudtam meg, hogy nem valódi, nem igaz. Avagy a tudatalatti... nem... inkább Kayaba Akihiko tréfái...
Közben mind inkább igyekeztem meggyőzni magam, hogy ezúttal nem egy álom, hanem a valóság, Nem igazán szoktam hozzá a jó dolgokhoz, de most végre eljött a várva várt boldogság.
Kedvesem, nagyon szeretlek - suttogtam halkan, miközben végigsimítottam kezemmel az arcát. Majd ismét megcsókoltam.

by **Noxy** Csüt. Jan. 02 2014, 15:05

Ozirisz már igen túl sokat beszélt még akkor is, miután megcsókoltam őt. Azt hitte, csak álmodik, vagy KA egy rossz játéka, de csitítóan a szájára tettem az ujjam, így ezért maradt félbe a mondata.
- Ez a valóság, és mi valósak vagyunk - mosolyogtam rá sejtelmesen. - Ne ragozz tovább, inkább éljünk ennek a kis pillanatnak.
Attól még engedtem neki, hogy kimondhassa, hogy szeret engem, és viszonyoztam a második csókot, amely már sokkal lélekhez szólóbb és hevesebbnek tűnt az elsőnél. Hogy is szokták mondani? A második csók mindig jobb az elsőnél, és majd az elkövetkező többi is, ahogy napról napra jobban szeretjük egymást, és ez a láng sose aludna ki. Nem tudni, mit hoz a jövő, de minden szép pillanatot ki kell élni. Van, hogy a dolgokat inkább tettekkel fejezzük ki, és nem szavakkal. Túl sokat fecsegtünk már így is egymásnak, úgyhogy ideje inkább valami másnak átadnunk magunkat. A romantikának.
Minden más, amit már rég magam mögött hagytam, végképp múlttá elenyésződött, ahogy a langolierek felfalják azt. Elenyésződik, mint a rothadt gyümölcs, aminek a magjából kel majd ki egy új élet. Nos, ez kicsit undorítóan hangzik, de van benne logikai magyarázat. Ami meghal egyszer, másként támad fel újra, és ez mindig is így volt. Mint a főnixmadarak és a lélek (csak más testben).
Mikor elcsattant a második csók, ismét átöleltem Ozt, de ezúttal sokáig így maradtam. Nem akartam elengedni. Simogattam az arcát, a haját, majd a vállát. Boldogan mosolyogtam.
- Aztán szavadon is foglak, drága - néztem a két szép szemébe. - , és ne legyél ám Hayashi Yuichi 2.0, mert akkor tényleg nagyon mérges és szomorú leszek.
De azért ezen őszintén nevettem, ezzel kifejezve azt, hogy az utóbbi szavaimat ne vegye komolyan, mert csak hülyéskedtem egy kicsit. Tudom, hogy Oz sose hagyna el vagy csalna meg engem. Ő egy hűséges, kedves, megértő, kitartó lovag, aki művelt, okos, gondolkozik és tényleg nagyon szereti azt az embert, aki számára a legfontosabb, legyen az egy testvér, vagy barát, vagy pedig a barátnője.

by **Ozirisz** Kedd Jan. 07 2014, 05:11

Judy a második csókkal meggyőzött, hogy nem álmodunk, és ez a valóság. Csak a hirtelen történt jó dolgokat még nem szoktam meg, és akarva-akaratlan a tudatalattim már furcsának ítélte az egészet, holott logikusan belegondolva, semmi furcsa nincs abban, hogy így alakult. Véletlenek hosszú sora mindkettőnknél, hogy utunk egymáshoz vezetett, a többi pedig alakult magától. És végre újra kijutottam a fénybe a hosszú sötét alagútból. Mindez akárhogy is vesszük, Hinarinak is köszönhető. Ha ő akkor nem veszi észre, hogy nem jelzett a minimap, és ha nem siet a segítségemre, és nem köt ki ő is annál a minibossnál, akkor máshogy alakult volna. Már épp a véget vártam, a minibossnak még javában volt élete, ellenben nekem néhány támadásnyi életem maradt. Ha Hinari nem jön, akkor kicsivel később már csak a színes pixelek maradtak volna utánam még pár másodpercig, és szálltak volna fel Aincrad egére, és oszlottak volna el a semmivé... Akkor teljesen reménytelen voltam. És most újra boldog vagyok, és azon leszek, hogy Judy is legalább ilyen boldog legyen, mint most én.
Jól esett Judy ölelése, ahogy hosszú másodpercekig csak ölelt magához, simogatott , és mosolygott rám. Ez a pillanat bár sose érne véget... Aztán viccelődve mondta, hogy ne legyek Hayashi Yuichi 2.0... Ezen én is felnevettem... Még hogy én Yuichi... Semmiben sem hasonlítok rá. Ami a harcot illeti, sokkal jobb tőlem, és sokkal sikeresebb karriert futott be Aincradban. Ellenben viszont a nőkhöz való hozzáállása elég érdekes, elég gyakran cserélgeti őket. Anno Himét dobta, majd Judyt is... Mindketten szerették, és mégis elhagyta őket. Na ez az, amit én sose tennék meg, és ilyen téren nem is akarok rá hasonlítani...
Ne félj, nem hagylak el - mondtam Judynak, miközben a szép zöld szemébe néztem. - Minket egymásnak teremtettek. Együtt maradunk a végsőkig, együtt leszünk a 100.boss előtt állva, megvívva a végső csatát, és együtt leszünk odakinn, feltéve ha tényleg kienged minket a fazon... De bárhogy is lesz, együtt maradunk amíg élünk. - majd ismét átöleltem és megcsókoltam Judyt, - Gondolj bele, milyen sok kis véletlen egybeesés kellett hozzá, hogy ma találkozzunk? A végzet sodort minket egymás karjaiba. A végzetünk. Legalábbis szerintem, de épp elég bizonyíték rá, hogy egymásnak szántak minket. - majd utána újra megcsókoltam a lányt, akit tiszta szívből szeretek, és szorosan magamhoz öleltem.

by **Noxy** Kedd Jan. 07 2014, 19:19

Együtt nevettünk a butaságon, amit az imént mondtam. Talán nem ártana néha eleresztenem néhány viccet. Korábban is mondtam már vicces dolgokat, de amióta bezártak ebbe a gyilkos játékba, nagyon elszállt belőlem a humorérzék. Nagyon sokat gondolkozom mindenen, de nem nagyon kerestem a pozitív oldalát mindennek, és kihasználni azt. Talán nem kellene mindig mindenen elgondolkodnom, és teljesen feleslegesen, ha nem muszáj. Na de jó, néha, főleg ha nem akarok olyan félnótásnak tűnni, aki nem akarna gondolkozni.
Miket is beszélek! Most éppen nem a gondolkodás ideje van itt, az most az okostojások dolga!
Most már egyáltalán nem fázom, főleg, hogy most Oz melegen tart meleg öleléseivel és csókjaival, melyek még annál is kellemesebb és forróbb volt. De ennél még forróbb már csak az lehetett, hogy újra szerelmes voltam, és végre valahára megtaláltam azt az embert, akit igazán kerestem. Félig jégcsap-természetem teljesen megolvadt, szívem teljesen ellágyult. Minden egyes csók, minden ölelés egyre csak közelebb hozott minket. Úgy éljek, és fogjam Ozt szavainál fogva, hogy a végső századik bossznál együtt fogunk megküzdeni és kijutni, kitartunk egymás mellett a legvégsőkig.
Kezdett esteledni. Talán jobb lenne, ha lassan indulnánk. Támadt is egy ötletem, hogy hol tölthetnénk kettesben az estét, ha Oz benne van. Hiába az ölelkezés melege, még így is megfagyhatunk idekint.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová inni valami meleget, például forralt bort vagy puncsot? - kérdeztem az újdonsült kedvesemtől. - Tudok egy jó pár helyet Aincradban, de abba is benne vagyok, ha te ismernél egy jobb helyet. Nem vagyok egy nagy ivós, de néha szoktam kocsmanapot tartani. Te hogy állsz ezzel?
Azt hiszem, ezzel randira is hívtam őt, hogy egy kicsit hivatalossá tegyük kialakuló szerelmünket valamivel, és legyen mit letenni ezért az asztalra. Ha Oz szívesen benne lenne egy kis italozásba, akkor a további beszélgetéseink és romantikázásaink még kellemesebb is lehet. De persze, csak határokon belül. Civilizált emberek vagyunk, kérem szépen! Very Happy

by **Ozirisz** Szomb. Jan. 18 2014, 23:46

Judy forró ölelései és édes csókjai boldoggá tettek. Igaz, csak az imént jöttünk össze, mégis úgy érzem, mintha egész életemben ismertem volna Judyt. Újra megcsókoltam életem szerelmét, és magamhoz öleltem, és örültem az új életem minden egyes percének. Nem hittem volna, hogy mindez megadatik számomra, és most, hogy együtt vagyunk, nem fogom vesztegetni a napjaimat, mint eddig. A kataklizma és a mai nap közt eltelt idő számomra hosszú sötét és üres korszak, amikor csak tengettem a napjaim, egyiket a másik után, és vártam, hogy bevégzem. De most először örülök annak igazán, hogy nem úgy alakult. Újra boldog vagyok, és minden időmmel azon leszek, hogy Judyt is legalább ilyen boldoggá tegyem.
Majd gondolataimból Kedvesem szavai zökkentettek ki.
Jó ötlet, részemről rendben. Ám nagyon örülnék, ha most a Te egyik kedvenc helyedre mennénk - mondtam Judynak.
Hogy hogy állok ezzel? Hát, az italt nem vetem meg, de nem szoktam túlzásba vinni. Legalábbis a kataklizma előtt nem. Azután viszont volt, hogy kissé elszaladt velem a ló.. - majd kis szünet után folytattam - De mostantól már máshogy lesz. Ahogy kedvünk és hangulatunk lesz, úgy belefér, de nem visszük túlzásba. Az együtt töltött idő fontosabb, és hogy jobban megismerjük egymást - majd ismét magamhoz húztam Kedvesem, és forrón megcsókoltam - Nagyon szeretlek Egyetlenem - suttogtam a fülébe, közben pedig a szép barna hajával játszottam. Mintha csak egy angyalt tartanék a karjaim között, olyan gyönyörű. És ez az angyal tiszta szívéből szeret, ahogy én őt.
Aztán, ha Judy benne volt, elindultunk szép kényelmes tempóban a kedvenc helyére. Hosszú út áll mögöttünk, de ma egy új élet kezdődött mindkettőnk számára. Hosszú utat jártunk be, de most a jelennek, a mának, és a pillanatnak örülünk, és a jövőben nem a véget, és a végzetet látjuk, hanem az eljövendő éveket, amiket együtt fogunk tölteni...

by **Noxy** Vas. Jan. 19 2014, 13:37

- Az én kedvenc helyemre? - legyintettem egy mosollyal. - Ugyan már, Oz! Sword and Phoenix nem éppenséggel egy romantikus hely, és túl sok arrafelé még egy-két ismerős is, aki megzavarná első együtt töltött időnket. Szeretném, ha minden ismerőstől távol ünnepelhetnénk meg ezt a nagy alkalmat, és talán lehetséges, hogy az első itt töltött karácsonyunkat is kettesben tölthetjük.
Ha nem is többször, akkor egyszer sem elég nekem a csókok és ölelkezések. Nagy szükségem van erre a szeretetre, mert Yuichi előtt soha nem kaptam meg, és a szakítás után is szükségem lett volna valami törődésre, de sajnos teljesen magamra hagytak. Oz, akivel ezelőtt csak egy küldetésen voltunk, így is többet foglalkozott velem, mint amennyit kellett volna. Neki is szüksége volt rá erre, amióta meg az ő néhai barátnője veszett el örökre abban az erdőben. Mennyország. Éden. Paradicsom. Álom. Mit lehetne erre még mondani? Nagyon jó érzés újra szerelmesnek lenni, átölelni és csókolni azt, akit szeretek. Szégyen nélkül egymás fülébe súghattuk a világ legszebb szavát.
- Én is nagyon szeretlek, édesem - suttogom vissza, és ezt egy újabb hosszas, meleg csókkal toldottam meg.
Most már beláttam, hogy Yuichi rossz választás volt, egy téves érzelem, amit iránta éreztem. Barátság őszinte még lehet iránta, de szerelem sose. Az csak egy illuzió volt, egy rossz átverés, ami miatt szenvednem kellett. Az az ostoba Ayani meg is tarthatja, amíg még tud egy ilyen heves vérű alakot... nála sokkal jobb embert találtam, aki nemcsak művészies, de hűséges szerető is. Ha szembesülnék azzal, hogy választanom kell Oz vagy valami más között, akkor inkább a kedvesemet választanám. Soha nem fogom cserben hagyni, amíg kitart a szerelmünk, hűséges maradok hozzá.
- Menjünk vissza a városba, és mutass nekem valami jó helyet, ahol romantikázhatnánk tovább - mondtam a páromnak. Ha tartotta felém a karját, lágyan belekapaszkodtam, és mentünk vissza Aincradba egy kellemesebb fogadófélébe, ahol finom vacsora és jó érlelésű italok mellett jobban megismerjük egymás jellemét, szokását, múltját, eszméit. Hálás voltam a sorsnak, hogy végül megkegyelmez nekem, amióta úgy döntöttem, hogy igyekszem megváltozni és egy kicsit máshogy állni a dolgokhoz és emberekhez. Szívem kötelessége vigyáznom mindenkire, akire csak tudok.
Főleg az én Oz szerelmemre.

/Nagyon élveztem ezt a játékot Oz, köszönöm szépen! Remélem, még sok ismerkedős játékot le fogunk tudni, addigra meg úgy is lesz még sok jó ötletünk, hogy mit és hogyan, hiszen úgyis mennek az események IC-n belül Very Happy

/

by **Aeon** Csüt. Jan. 30 2014, 23:49

Peter

Mióta a tojás megrepedt, másra se tudtam gondolni, csak a kinti világra - Annára, meg minden másra. A fióka a zsebembe fészkelve magát melengette piciny, belső lángtól lüktető, majdnem teljesen csupasz testét. Feje épphogy kikandikált a gyűrött ruhadarabból, és külső szemlélőként mérte fel a terepet. A kőszínházról nem sokat hallottam, de jó híre volt. Természetesen nézőpont kérdése, mi jó, s mi rossz, az esetemben az, hogyha egy olyan hely kellett, mely gondolkodásra éppen ideális, akkor semmiképpen sem a negatív opciót választanám. Távol állt tőlem az ízig-vérig való antiszociális viselkedés, ám valahogyan jobban elvoltam egymagamban. Sosem tagadtam meg igazán mások társaságát. Elvégre azon az estén akár el is mehettem volna, főnixtojásostul, mindenestül, problémáimat saját magamnak megtartva. Egy akarat, és nem csak Fran késztetett arra, hogy lemásszak a fáról, és a tűz köré üljek, a sas-idomár társaságában. A válaszok itt voltak nála, csakhogy ő eltűnt, kristályostul, fiókástul. Látszólag valami nem akarta megtudatni velem, pontosan mit kellene tennem a túlélésért. Reménykedni? Harcolni? Egyik sem volt igazán az én világom, ámbátor másra nem igazán gondolhattam, s nem is tudtam.
De aztán eszembe jutott valami, - egy gondolat - mely tán elfeledhette velem minden gondomat: a vadrózsa. A főnix is ennek a nemes, önmagát védelmező virágnak a nevét viselte. Szimpatikusnak találta. Az emléket semmi máshoz nem tudtam fűzni, csak őhozzá: Annához. "Sokan meghaltak. Lehet, hogy a családjukat, a szeretteiket védték, és ebbe pusztultak bele. És most gyászolnak. Egy világ, tele boldogsággal, mely vadrózsaként virágzik. Ez az, amiről ébren is álmodok..." - a vágyálma túlságosan gyerekesnek tűnt, és én meg túl éretlennek, hogy komolyan gondoljam. Most csakis a vadrózsával teli világról, Anna elképzelésére tudtam gondolni. És azt a szálat, melyet a színház fele menet téptem le, életem értelmével ért fel. Mintha az lett volna ő, a hercegnőm. A pet is úgy nézte, mintha olyasvalami lenne, mintha az életcélját határolná be. Csakis egyszer szólalt meg. Nem erőltette az emberi kommunikációt, persze egy fióka ne is kapkodja el az efféle dolgokat: mindent a maga idejében. Miképpen a főnix a karmazsin színben tündöklő szirmokat nézte, meghitt, lágy csivitelésével adta tudtomra, mennyire bűvölte el a vadrózsa látványa. Kicsit mintha Rosa nőtt a szememben, hiszen akkor habozás nélkül otthagytam volna a kietlenségben. Egy pillanatnyi mosolyt eleresztve cirógattam meg a nyakát, majd keresztbe rakott lábakkal elmélyültem a rózsáról szóló álmok megvalósításában.

by **Peter Worker** Pént. Jan. 31 2014, 15:00

Leone

A programozott természet csodás játékát láthattuk a színpadon. Nem voltak könnyek, melyek drámaiasságot kölcsönöztek volna a műnek. Nem voltak civakodások, csak némán beszélgettek egymással a szereplők. Nem énekeltek és kardot sem rántottak, hogy úgy vívjanak meg egymással egy hőn áhítattal szeretett lányért, vagy asszonyért. Nem volt miért küzdeniük, ez az alkotás nem erről szólt. Ahogy a két falevél egymással párhuzamban mondhatni körbetáncolta egymást, úgy abban talán némi romantikát vélhetett fel, ki arra vágyott, azonban holmi egyszerű laikus szemmel csupán csak megmutatták, hogy miként száll a színpad hideg kőjére két egyszerűen lehullott és talán sárgult falevél. Kevés történés, semmi csavar, s bonyodalom, a felvezetést is átugrották. Mindezek ellenére a tartalom, mit közölni szándékoztak az egyértelmű volt és nyílt: Ovidius színházába nem volt a mai nap előadás. Üres volt úgy a lelátó minden széke, mint maga a színpad is. Csak mi figyeltük ostobán a levelek földre hullását, majd hogy azok miként is váltak semmivé e világ éterében.
- Mikor megyünk? – kérdezett unottan a lépcsőn látványosan elterülő Hisame.
A lábaim kinyújtva voltak rátéve az előttem levő padra és valamelyest hátrébb dőlve támasztottam meg magam a két kezemen. Enyhén kényelmes póz volt, azonban hogy nem volt senki itt, hogy miénk volt e pillanatban az egész színház, úgy ezt megengedhettem magamnak.
- Most. – és hogy egy pillanat alatt álltó helyzetbe is kerültem, úgy megmutattam a sárkánynak, hogy tényleg nem akartam tovább maradni. Nyújtózkodtam és nagyot sóhajtottam – Azért reméltem, hogy nem jövünk el hiába.
- Hát, így jártál. – öltötte rám gúnyosan a sárkány nyelvét Hisame.
A kijáratnál lassú léptekkel egy fiú közeledett erre. Egyikünk sem sietett, így megvártam, hogy üdvözöljem őt nemes egyszerűséggel és tájékoztassam a helyzetről. Gondolkodott és bűnöztem, hogy kizökkentettem a merengéséből.
- Bocsi, de úgy tűnik, hogy elmarad a mai előadás.

by **Ozirisz** Szer. Feb. 05 2014, 22:01

// Judy //

Judy nem épp volt oda az ötletért, hogy az ő kedvenc helyére menjünk, amit teljesen érthetően meg is magyarázott. És ebből a szempontból igaza is van, én is jobban szeretnék vele kettesben lenni, mintsem az ezer-meg-egy-éve-nem-láttalak kategóriájú „ismerősök” megtaláljanak és zavarjanak.
Igen Judy, értelek, és nekem sem hiányzik, hogy jó vagy épp nem is annyira jó ismerősök felbukkanjanak, és nem tudnánk tőlük nyugodtan, csak magunk lenni. Csak veled szeretnék lenni, elbeszélgetni, megismerkedni, és sok-sok időt együtt tölteni - mondtam a lánynak mosolyogva. A karácsony említésére vegyes érzelmek fogtak el. Eddig nem tapasztaltam meg, milyen is egy jó karácsony, milyen a szeretet ünnepe ha szeretet és család is van. Odakinn teljesen más minden, más hozzáállású emberek sétálgatnak. Idebenn viszont az első karácsonyom, ami elől tegnap még menekültem volna, de minden megváltozott. És kivételesen most jó irányba. Judy kirángatott a mély gödörből, amibe a kataklizma óta hétről hétre mélyebbre csúsztam, de most újra kinn vagyok a fényben. Tegnap még nem hittem volna, hogy valaha újra szerelmes leszek, és azt pedig főleg nem, hogy ilyen hamar. Nem hittem volna, hogy valaha is tovább tudok lépni a kataklizma eseményein, és most itt vagyok újdonsült párommal, és tiszta szívből szeretjük egymást. Nem hittem volna, hogy ennyi minden megtörténhet alig pár óra alatt, de lényeg, hogy megtörtént...
Majd Judy javasolta, hogy menjünk vissza a városba, egy jó helyre, ahol folytathatjuk tovább a romantikázást.
Ismerek egy félreeső nyugis helyet. Nem sokan járnak arra, mivel nem a fő utak, vagy a boltok közelében van, hanem egy pár perc sétányi úttal messzebb. És a konyha is egész jó. - mondtam a lánynak, és nyújtottam felé a karom. Aztán el is indultunk a fogadóba, egymásba karolva. Együtt, egy új élet felé. Egy szebb, jobb és boldogabb élet felé. Minden nap, amit együtt tölthetünk, ajándék lesz számomra, és mindent elkövetek, hogy megvédjem. Nem hagyhatom, hogy bármi baja essen, vagy rosszabb... Hosszú út áll már mögöttem, de most már képes vagyok a jövőbe tekinteni, és nem a múlton rágódni. Judyval szép és boldog jövőnk is lehet, és ezért fejlődnöm és változnom kell sokat, de legalább már nem vagyok egyedül. Ahogy odaértünk a fogadó elé, ismét átöleltem Judyt, és szenvedélyesen megcsókoltam. Majd kinyitottam az ajtót, és vártam, hogy szerelmem megtegye a következő lépést, majd én is követtem...

// Judy, én is nagyon élveztem a játékot, és remélem én is hogy lesz még sok hasonló ismerkedős játékunk //

by **Aeon** Szomb. Feb. 08 2014, 22:53

A rózsa megnyugtat. A rózsa segít elgondolkodni. A rózsa szeszélyes szépség, és ahogyan a véletlen folytán hozzáértem a tövishez, először tűnt fel az, hogy nem érzek fájdalmat - pedig egy tüskét még a legkisebb szúrásnál is meg lehetne érezni. Semmi sem valós: sem a rózsa, sem a főnix. Sem az étel, sem az ital. A szörnyek sem, pedig képesek gyilkolni - és akit itt, a Sword Artban meggyilkolnak, nem térhetnek vissza oda, ahonnan jöttek. Örökké elmennek, űrt hagyván maguk után. Vajon mi történik akkor? Miképpen a vért odaképzeltem bal mutatóujjbegyemre, a Rosa feje kikandikált a ruhazsebből, izgatott csipogással valamit jelezve. Nem tartottam életbevágónak azt, amire célozni kívánt, majdhogynem teljességgel ignoráltam a figyelmeztetését. A csupasz testű madárfióka dühös volt, bár sértettnek nem igazán mondhattam. Csipkedését az utóbbi ok miatt nem éreztem, és mire erre rájöhetett volna, elkésett. Tollatlan szárnyat a feje fölé emelve próbált kimászni a zsebből, de mindig visszacsúszott. Szerette a feltűnősködést, csak éppen minden arra vezető szándéka félresikeredett. A szemem sarkából láttam, hogy gombszemei pásztáztak valamit. Csőrét résnyire szétnyitva furcsálló csiripelést hallatott. Ismét megmoccant, bár ezúttal izgatottabban. Rá akartam szólni, ám erőszakossága nem hagyott utat törni gondolataimnak, kénytelen voltam arra nézni, ahova ő. A fiú egyszerű, mégis lényegre törő kijelentéssel állt elő. Kívülállóként sem ő, sem a termetes sárkánygyíkja nem érthette meg a színház látogatásának okát. Fújtam egyet, és megmaradt szememmel felvettem vele a kontaktust. A főnix tartózkodóan csúszott vissza a ruha zsebébe.
- Nem, nem az előadásért jöttem. De azért köszönöm. - mondtam, egy pillanatnyi erőltetett mosollyal. Nem az én asztalom a tökéletes mosoly elsajátításának a művészete. - Az egyes szinten nem sok hely van, ahol komolyan el lehetne töprengeni.
- Idegenek? - Rosa megszólalásai mai napig meglephetne, de egyelő beszédpartnerként kezeltem, még kora ellenére is.
- Fogjuk rá. - válaszoltam tömören, miképpen eljátszadoztam a vadrózsa szárával. Vicces volt, hogy nem éreztem a tövist - viccesnek, de egyben szomorúnak is.

by **Kayaba Akihiko** Vas. Feb. 23 2014, 09:52

Judy Noxia: Pajzs Kristály
Ozirisz: Míves *Fegyver*

by **Peter Worker** Szomb. Márc. 01 2014, 10:24

Leone

- Valóban, ilyen hely nem sok van itt. – mosolyogtam felé és értettem vele egyet. Nem futotta többre, hisz hát idegenek voltak ők úgy a számunkra, mint, mi az övékre. Sétáltam volna tovább, talán így lett volna illendő, a természetes, azonban újra felé fordultam – Ha gondoljátok, úgy tudunk adni pár koordinátát nektek. Vagyis csak egyet, de nekem bőven elég e töprengésre, mire te vágysz szerintem.
- A céhház?
- Ühüm, a céhház. – válaszoltam Hisamének.
Nem tudtam, hogy a lányok hogyan fogadnának egy idegen fiút, nem tudtam, hogy szabadott e nekem ilyet csinálnom, de ajánlottam a házunk neki látogatásra, hisz hát elég nyitottan álltunk a vendégekhez akár a könyvtárnak is köszönhetően. A kert és mondhatni az épület bármelyik pontja alkalmas volt a töprengésre. Nem voltunk sokan és az időnkénti felcsendülő, vagy épp visszahangzó zenei énekek pedig inkább nyugtató jellegűek is voltak, sem minthogy megzavartak volna bárkit is. El lehetett mondani pár dolgot a céhünkről. Hireszteltek jót, s rosszat egyaránt, de talán mit én biztosan állítottam, hogy a legnyugodtabbak közé tartoztunk. Lehetett szó a legapróbb problémától egészen a legnagyobbik. Nyilván ez a tagok természetének volt köszönhető, de jól eső érzés volt egy olyan helyen lenni, hol csak az énekekhez emelték fel a hangukat az emberek. Míg a legnagyobb problémák Hisame szülte, addig azt lehetett mondani, hogy felénk nem volt semmi probléma sem. Igen, ez jó volt, igen, ezért ajánlottam a házat a fiúnak. Töprengésre vágyot és talán csak a hellyel szolgálhatunk, hol ezt megtehette.
A tetőt nem, túl személyes volt az ahhoz, de a kertet és Chan könyvtárát nyugodtan járhatta idegenként is a fiú.
- Vezére vagyok egy céhnek, minek van egy könyvtára és egy gyönyörű kertje. Nyugodt hely és egészen elzárt, nem zavarnak meg csak úgy fiúk és sárkányok. – gondoltam magamra és Hisamére.

by **Aeon** Pént. Május 16 2014, 17:16

Meglepett a közvetlenségük. Így magában nem is gond, és mélyen belül örültem a készséges ajánlatnak, amivel a férfiú szolgált, de a mai világban - főleg itt - az erényesség meglepő tényező. Egy darabig tanácstalanul ültem, a rózsát ujjbegyeim között tartván, miközben a főnixfióka kelletlenül csiripelt a zsebemben. Szárnyait ernyedten lógó karokként használva kiküzdötte magát a helyéről, és néma bele-nem-egyezésem nélkül a vállamra mászott. Korához képest igen ügyes volt, pedig egy madárnak nem éppen ez lenne a dolga. Rosa már azt is fontolóra vette, hogy a fejemen tesz egy villámlátogatást, de készségesen elutasítottam kedves ajánlkozását. Nem, még ha bociszemekkel is néz, akkor sem.
- Szóval céhvezér vagy. - ismételtem, általános tényként kezelve kijelentését. Nem kérdőjeleztem meg azt, vajon igazat mond-e, vagy sem: hittem neki. Értettem a célzását, és az mosolyra is derített - Rosa pedig újból csiripelni kezdett. Nem voltam benne biztos, hogy érti-e az emberek nyelvét, de ha egy-két mondatát le tudtam fordítani, akkor a kis főnixnek nem eshet nehezére - legalábbis annyira nem, mint amennyire képtelen odafigyelni a harcra. Kicsi volt, és tapasztalatlan - nem Rosát okoltam, de mégis dühös lettem, amiért Kayaba Akihiko egy harcképtelen gyermeket bízott rám. Igazságtalanul bánt az idomárokkal, csak mert ezt a kasztot választották. Ám ahogyan a fiú ott állt a nagyra nőtt sárkánygyíkja mellett, elgondolkodtam: ő biztosan sokat foglalkozott a petjével, ezért lett akkora, amilyen most. Lehet, hogy a céhében más idomárok is vannak, akik hasonlóképpen tudják, miképpen kell bánni egy kisállattal. Úgy tűnt, egynél több ok volt annál, miért is fogadhatnám el a fiú ajánlatát.
- Amúgy hogy hívnak? - Kérdésemből érezhető volt, hogy rábólintottam készséges meghívására.
- Rosának! - vijjogott a kis főnix, mire kissé unottan néztem rá.
- Nem téged. - magyaráztam neki türelmesen. - Őt. Őket. - Sandítottam a fiú és a sárkánya felé. Rosa csodálkozva zümmögött, a nagy és hatalmas sárkány láttán.

by **Jade Arton** Kedd Jún. 10 2014, 21:21

Ébredése és a főtér elhagyása után Jade elindult újra felfedezni a várost, annak reményében, hogy felvilágosítást kaphat valahol a jelenlegi helyzetről. A világos kőépületekre már alacsonyan sütött a lemenő nap, narancssárgásra festve őket. Az utcákon kevés embert látott, de nem érezte úgy, hogy tőlük kéne útbaigazítást kérnie. Az emberek nem nagyon figyeltek a környezetükre, láthatóan el voltak foglalva mindennapos teendőikkel. Pár perc mászkálást megér a megfelelő személy megtalálása. Idővel a házak ritkulni kezdtek és utat adtak egy dombnak, melynek tetejét egy masszív, kerek építmény foglalta el. A sűrű házsorok után a nyílt téren szelesebb lett az idő, belefújt a lovag hajába. Elgondolkodott, vajon érdemes-e a felfedezés javára késleltetni az általa keresett válasz megtalálását, de végül arra jutott, hogy ez a döntés is közrejátszhat a megszerzésben. Megmászta a dombot, felért a színházhoz. A magas falú kőépület körül a dombon itt-ott fák bukkantak elő a földből. Körüljárta a színházat, az egyik bejáratot megtalálva belépett a kapun. Itt is jobbára üres volt minden, a hűvös folyosókon keresztül lépcsőzetes lelátókhoz és jókora színpadhoz jutott. A különböző szinteken egyedül, vagy kisebb csoportokban ültek az emberek, tevékenységüket ritka, halk zajok kísérték, fura visszhanggal. Tetszett neki a színház akusztikája. Szimpatikus ülőhelyet keresett és talált, letelepedett, térdeire könyökölt, arcát a tenyerén pihentette. Előhívta a játék menüjét, hátha az opciók között talál ide vonatkozó tartalmat, de a gondos böngészés ellenére nem talált információt a helyzetéről, maximum a tárgyait rendezhette volna át, vagy a páncélját vehette volna fel.
- Na, most mitévő legyek? - kérdezte magától halkan, miközben a lassan vándorló felhők felé nézett, mintha válaszra számíthatna tőlük. - Akkor már inkább valamelyik közülük - tette hozzá, és fürkészni kezdte a beszélgetőket, hátha ebből a távolságból képes lesz megállapítani, kitől érdemes kérdezősködnie.

by **Shukaku** Kedd Jún. 10 2014, 21:49

-Nemsokára kezdődik. Gyakorolnunk kell.
-De nem gyakoroltatok már eleget a mezőn?
-Nem.
-De Falco itt sincs. Hogyan akarsz egyedül gyakorolni?
-Ez csak méricskélés lesz.
-Méricskélés? Mit szeretnél bemérni?
-A területet.
-De… akkor rossz fele mész. Nem a színházban lesz, hanem az új csarnokban.
-Ezek mind egyforma alakúak. Bemérem a területet, azt, hogy hol milyen sebességre kell gyorsulnom, mikor kell kezdenem lassítani, milyen szögben forduljak, és majd megváltoztatom a méreteket.
-Ahamm… végül is arányos…
-Yap! És ez fontos.
-Te… akkor most színpadbejárást akarsz csinálni, Timidus.
-Nem. Nem járkálni fogok, hanem repülni, és tudod jól, hogy nem a színp…
-Ezt így mondják.
-Megint? Miért nem tudjátok azt mondani, amit a szavak jelentenek?
-Mert… azért mert… jajj Timidus, lett volna időd már ezt megszokni!
-Soha nem fogom megszokni a logikátlanságotokat.
-Hát pedig velem kell együtt élned, meg laknod, meg lenned, és az ágyból sem akarsz kikerülni gondolom…
-Aludni sem logikusan alszol.
-Tudom-tudom! Forgolódom meg beszélek meg…
-Igen. Ha pihenni szeretnél, akkor sokkal értelmesebb lenne, ha csak nyugodtan feküdnél. Még a kitartás pontjaid is gyorsabban töltődnének.
-Igen Timidus… de amikor alszom, akkor ezt nem én döntöm el.
-Biztosan rosszul alszol.
-Persze.
A lány nevetett, a sárkány pedig csatlakozott hozzá éles, szaggatott csipogással. Lassan elérték az úticéljukat. Timidus a levegőbe szökkent, és ide-oda kezdett cikázni a színház fölött, faltól-falig, majd körbe, majd átlósan, majd U alakban, éppen csak nem érintve a földet. Előadás éppen nem zajlott, az meg picit sem zavarta, hogy ő megzavarna bárkit is. Úgyis mindenki csak beszélgetett, és mivel nem csinált dugóhúzókat és piruetteket, így látványos sem volt. Ő most csak színpadbejárt. Egyvalakit azonban kiszúrt, aki őt figyelte. Az eget kémlelte, tehát biztosan őt nézte. Talán ennek a valakinek elég jó szeme volt ahhoz, hogy az ilyen egyszerű repülésekből is felfigyeljen a profizmusra. Timidus lassan leereszkedett a fiú mellé, majd megrogyasztotta a mellsőit, és üdvözölte.
-Szervusz. Timidus vagyok, a Young Justice céhéből. Tetszett?
A méricskélések alatt az idomár az egyik kapuból figyelte a petet, amikor azonban Timidus a nézőtérre ereszkedett, ő is elkezdett felcaplatni. Néha nem volt okos dolog egyedül hagyni a sárkányt. Sokan félreértették a közvetlenségét…

by **Jade Arton** Kedd Jún. 10 2014, 23:39

A viszonylagos csendet magas hangok, szárnysuhogás, csipogás törte meg. Világos hajú, fiatal lány lépett be a térre, fölötte kisméretű sárkány körözött. Az állat sebesen változtatta haladásának sebességét és irányát, mintha a színházon belüli tökéletes haladást kívánná kikísérletezni. Jade-et kicsit visszahozta gondolataiból Timidus látványa, a játékban eddig nem állt módjában embertől eltérő lénnyel találkozni - leszámítva a város faunáját -, a sárkány pedig tele volt élettel.
- Biztos az övé - gondolta a frissen belépett lány felé fordítva tekintetét, feltételezvén, hogy vad mobok máshogy nem juthatnának a városba, csak egy idomár állataként. Persze így már nem is számítanának vad mobnak, no mindegy. Hátradőlt, könyökét a mögötte húzódó sor szélére támasztotta, és figyelte a sárkányt.
- Gondolom ő is bent ragadt. Vajon mennyi idő telhetett el? Nagyon fiatalnak tűnik. Úgy talán még durvább élmény lehet. - merengett tovább, a sárkány közben további manővereket végzett a falak között. - Bármennyi is, ha ő feltalálta magát, nekem is mennie kell. Először kapcsolatokat kell építenem.
A sárkány röptében felé fordult, egy szépen ívelt kanyarral felé ereszkedett, majd szapora szárnyverdesésekkel lefékezett a közelében. Kicsit meglepődött, nem látott semmi okot rá, hogy az így cselekedjen, de érdekes volt, úgyhogy sebaj. Így volt alkalma közelebbről is megszemlélni. A lény fényes, világos tollazata rendkívül puhának tűnt, az ember önkéntelenül is meg akarja érinteni, de az életösztön azt diktálja, előbb légy biztos benne, hogy nem harapja le a kezed. Az életösztön ugyanígy megvolt Jade-ben is, úgyhogy inkább nem mozdult felé. A sárkány közben megszólalt és a lovag kicsit meglepődött a beszélőkészségen. Elég barátságos hangja volt.
- Üdvözletem! Az én nevem Jade Arton, hívj Jade-nek. Vagy ahogy akarsz. Szépen repülsz. - válaszolt neki. Közben a lelátók alja felől mozgást érzékelt, a sárkánnyal együtt érkező lány közeledett feléjük. Most már szinte biztos volt benne, hogy ő a sárkány gazdája.
- Hát, most már biztosan vele fogok először beszélni. Remélem megyek vele valamire. - gondolta.
- Ő a gazdád? - biccentett Shukaku felé, folytatva beszélgetését a sárkánnyal.

by **Shukaku** Szer. Jún. 11 2014, 07:35

Timidus nem ítélte meg elsőre az embereket. Volt egy sejtése, ami általában be is igazolódott, de ettől függetlenül mindig várt addig, amíg eleget tapasztalt a másik félből ahhoz, hogy megalapozott feltételezéseket tehessen. Ez az óvatosság és megfontoltság nem egy kizárólagosan emberi tulajdonság, bármennyire is szeretné ezt hinni a magát felsőbbrendűnek tartó buta emberiség. Az állatok, és a petek sem bocsátkoznak felesleges harcokba, vagy veszélyhelyzetbe. Először köröznek egymás körül, mutogatják a fogaikat, felborzolják a tollaikat, és sokszor emiatt harc nélkül is eldönthetik, hogy melyikőjük a domináns, és persze ez a tulajdonságuk a harcon kívül is megmarad. A sárkány nem a férfi közvetlen közelében szállt le, és bár azt feltételezte, hogy rajta akadt meg a szeme, és emiatt okosabbnak vélte ezt az embert, csalódnia kellett. Ő sem volt elég logikus ahhoz, hogy megfelelő válaszokat adjon a kérdéseire. Az embereknek szokása volt, hogy nem a kérdésekre válaszolnak. Legfőképpen ez Junra volt jellemző, amikor például a szafarin azt kérdezte, hogy hol szokott aludni, akkor igazából arra gondolt, hogy hogyan és kivel szokott aludni. Amikor pedig azt kérdezik, hogy hogy vagy, akkor igazából nem is érdekli őket, nem a hogyléted és az állapotod felől érdeklődnek, csak egy régi, buta szokásnak tesznek eleget. Az emberek furák.
Ugyanez volt a helyzet ezzel a Jade nevezetűvel is. Timidus kérdése az volt, hogy tetszett-e neki a röpte, nem pedig az, hogy szépen repül-e. Azt tudta, hogy szépen repül, és ez a tény, még egyáltalán nem teszi biztossá, hogy ennek az embernek ez tetszik is. Sokan vannak, akiknek egyszerűen nincs ízlése. Persze az már bizonyos magasabb szintű értelem feltételezésére adna okot, ha úgy is beismerné a repülésének a szépségét, hogy neki nem tetszik. A sárkány úgy vette észre, hogy ez is keveseknek sikerül, az emberek közül. Az elvonatkoztatás… bár ezt a szót így Timidus nem ismerte.
A másik dolog a nevek fontossága volt. Timidus imádta a nevét, hiszen római katonás hangzása volt, ami mindenképpen magasztos, amiképpen ő is harcos. Azt Shu még mindig nem mondta el neki, hogy miután utánanézett rájött, hogy a női megfelelő igazából Timida lenne… de a sárkányt azon kívül, mint tény, amúgy sem érdekelte nagyon a neme. Ha nem keverték össze, az már bőven elég volt, nem várta el, hogy nemi szerepet is csatoljanak hozzá, hiszen nem is volt ilyenje. Shu ennek is örült, hiszen sokszor nem tudott kijönni az egyik nemmel sem… és így, hogy Timidus egyik végletet sem képviselte, vele azért könnyebb volt. Szóval a nevek… a nevek tehát azért vannak, hogy meg tudjuk különböztetni egymást, hogy szólni, jelezni tudjunk a másiknak. Ha valakinek, példának okáért ennek a fiúnak Jade a neve, akkor logikátlan lenne teljesen máshogyan hívni, hiszen akkor nem tudná, hogy a sárkány hozzá beszél. Szóval azt az ötletet is elvetette, hogy úgy hívná, ahogyan akarja… illetve hát úgy hívta, csak az akarata megegyezett a bemutatkozáson használt névvel, mert így volt logikus.
A harmadik dolog pedig a férfi kérdése volt, amivel beleolvadt az embertömegekbe. A sárkány unottan fújt egyet, mintha csak sóhajtana, hogy újra el kell ezt magyaráznia, majd belekezdett. Szépen sorban, időrendben, szabályszerűen.
-Jadenek foglak hívni. Tudom, hogy szépen repülök, köszönöm a dicséretet. Tetszett is?
Várt pár pillanatot, hogy a fiú válaszolhasson, majd folytatta.
-Ő pedig Shukaku, idomár. Hozzám tartozik, de nem a gazdám, hanem a társam. Barátok vagyunk.
Erre a végszóra érkezett meg a lány is, gyorsan rápillantott mindkettejükre, de mivel a sárkány hangjában nem hallott dühöt, és az egyikük arcán sem látott semmilyen rosszalló kifejezést, így megnyugodott. Most szerencséje volt, és Timidus nem húzta fel az ismeretlent ilyen rövid idő alatt. Szépen meghajolt, majd biztonságos távolságban megkerülve a férfit, a pet mellé lépett.
-Igen, Shukaku vagyok a Young Justice céhéből. Konnichiwa!
Hajolt meg újra, majd kérdőn nézett az idegenre, de Timidus már válaszolt is helyette.
-Jadenek hívják.
-Üdvözlöm Jade. Segíthetünk valamiben?

by **Jade Arton** Szer. Jún. 11 2014, 15:32

A bemutatkozás hatékonysága úgy tűnt, nem volt tökéletes. A sárkány a nemtetszés enyhébb jeleit mutatta, bár Jade nem volt biztos benne, hogy jól olvassa az állat testbeszédét. Nem tudta, hogyan működnek pontosan az idomárok kísérői, a teljesen önálló személyiségre például nem számított. Pár mondat alapján persze nem vonhat le biztos következtetést az ember. Korábbi játékaiban a petek csupán kiegészítők voltak, a játékos akaratának a karaktertől csak kismértékben függő kiterjesztései. Személyiségük csak jelzésértékű volt, alig befolyásolta a működésüket. Amit az imént tapasztalt, az elég nagy ugrás volt erről a szintről, bár csak sejtette, hogy teljes mesterséges intelligenciával van dolga. Mindenesetre tetszett neki a dolog. Egyetemi évei alatt filozófiával is foglalkozott érintőlegesen; nagyon érdekes témának tartotta a kérdést: vajon tényleg gondolkodik-e, esetleg lehet-e léleknek nevezni a mesterséges intelligenciát, ha működését ugyanolyan összetett mechanizmusok irányítják, mint az emberi agyét? A témát kivesézve arra jutott - és azóta is így gondolta -, hogy igen, lehet. Csak eddig, bizonyíték hiányában mindössze a feltételezéssel élhetett. Mindenesetre, ha feltételezhető, hogy valódi személyiség, akkor nem árt úgy is kezelni. Jobb túlértékelni és leegyszerűsíteni neki egy meg nem értett kérdést, mint megsérteni, ha valóban él.
- Úgy gondoltam, a "szép" jelző magában hordozza azt is, hogy tetszett. Szóval igen. - mondta a sárkánynak. Magában megjegyezte, hogy megállapíthatta volna objektíven is, anélkül, hogy ő is így gondolta volna. Nem volt benne biztos, hogy ez érdekelné Timidust, szóval hangosan nem tette hozzá. Az állat folytatta, de erre a mondatra már nem volt módja válaszolni, megérkezett az idomár is. Viszonozta az üdvözletét, a bemutatkozást a sárkány megtette helyette.
- Lenne pár kérdésem, ha szabad. - kezdte - Az első inkább kérés: tegeződjünk, ha nem probléma. Másképp nem fogok tudni mindkettőtökhöz igazodni. - kicsit összeszedte a gondolatait, aztán úgy döntött, a kevésbé életbevágó kérdéssel kezdi.
- Az első valódi kérdésem egyszerű. Társak vagytok, tehát egyenrangú felek. Ezek szerint ti - nézett Timidusra, a petek összességére célozva - valódi személyként műk... akarom mondani, személyek vagytok? - kissé megbotlott saját mondatában, de legalább kiigazította hibáját. Kérdően nézett a frissen megismert idomárra és a sárkányra, és örült, hogy végre szóba elegyedett valakikkel.

by **Shukaku** Szer. Jún. 11 2014, 16:00

Ha Jade tudta volna, hogy ha megosztja a mesterséges intelligenciáról alkotott nézeteit a lánnyal, akkor az sokkal de sokkal hamarabb fog vele bizalmaskodni… vagy legalább is nem fog tőle tartani, nem ragaszkodna inkább a magázáshoz, nem félne attól, hogy mit szólna, ha történetesen kiderülne, hogy ő is ugyanígy gondolja… szóval ha mindezt tudta volna, akkor talán nem magában elmélkedett volna, hanem hangosan ejtette volna ki a szavakat. Abban biztosak lehetünk, hogy amennyiben azzal kezdi az ismerkedésüket, hogy élőnek titulálja Timidust, akkor Shu életében ő lett volna azon kevesek egyike, aki az első szóval belopja magát a lány szívébe. Persze mindez sajnos csak spekuláció maradt. Timidus ezzel szemben nem volt ilyen érzelgős, és el is várta az emberektől, hogy élőnek kezeljék, hiszen ő is élőnek kezelte őket. A feleletre csak bólintott, és elvigyorodott.
-Örülök, hogy tetszett. Ha többet akarsz látni, akkor épül egy nagy stadion. Nemsokára tartok bemutatót. Ott szavazni is tudsz.
-Timidus… nem kampányolni jöttünk.
-Kampány?
-Az… az egy olyan dolog, hogy mindenkihez odamész, és győzködöd arról, hogy jöjjön el valahova és szavazzon rád.
-Értem. Akkor én nem kampányolok. Nem azt mondtam, hogy azért jöjjön el, hogy rám szavazzon. Azért jöjjön el, mert szerintem érdekes lesz, és minél több néző van, annál jobb. Az már az ő döntése, hogy a bemutatók után kire adja le a szavazatát. Persze ha elég jó ízlése van, és szereti amit csinálok, akkor rám fog szavazni. De ez az ő döntése.
-Hát… így már jobb… és…
Itt az ismeretlen felé pillantott, és hozzá intézte a további szavakat.
-Én… hát japánban elég komolyan veszik ezeket a dolgokat… de ha gondolja… izé… gondolod, akkor legyen… de ez még mindig fura…
Elhúzta a száját és picit bele is pirult. Nehezére esett egy nála ennyivel idősebb valakit letegezni még úgy is, hogy ha a fiú alacsony szintű, akkor tulajdonképpen ő áll fölötte rangban. tehát őt illetné meg a sama megnevezés… még a korkülönbség ellenére is, hiszen annak a jelentősége teljesen eltörlődött, hála a játék világának. Az pedig valóban igaz volt, hogy mivel Timi majdnem mindenkit tegezett, így nehéz lehetett kettejükhöz igazodni.
A kérdésre mindketten összenéztek, majd pislogtak párat egymásra, majd a férfira, majd újra egymásra, majd a lány szólalt meg először.
-Igen.
Majd a sárkány úgy gondolta, hogy kipróbálja az udvariaskodást, amit Álomkelő ajánlott neki, és ő is visszakérdezett, úgy sejtve, hogy egy ilyen értelmetlen kérdés csak is a „Hogy vagy?” kategóriájába tartozhatott, ami úgy, ahogy az emberek használták, szintén értelmetlen volt.
-És te? Te valódi személy vagy?

by Ajánlott tartalom