Re: Ovidius kőszínháza

by **Shukaku** Kedd Május 03 2016, 16:04

Ja igen, és azt még elfeledtem közölni, hogy bár sárkány volt, sem a látása, sem a hallása nem volt sokkal jobb, mint az idomár szemei vagy fülei. Ez is a jártasságtól függött, és mivel sem hallgatózás, sem látás jártassággal nem rendelkeztek, így ez a része a csodálatos képességeknek kimaradt az életükből. A válaszodra a sárkány ismételten bólintott, és ezzel le is tudta a dolgot, meg volt beszélve. Hozzáfűzhette volna, hogy ha kérted volna, akkor se tudta volna teljesíteni, de mivel ezt te magad is beláttad, szükségtelen volt megemlíteni. Azon Shu nem nagyon csodálkozott, hogy nem találkozott még veled. Rengeteg emberrel nem találkozott még, és ha belegondolsz, hogy a Nagy Bejelentés Napján az összes játékos elfért a Főtéren... hát akkor rájöhetsz, hogy milyen hatalmas csak az első szint, így eltűnhettél akkor is, ha csak egyes szintű vagy. Shu egyébként is általában a nélkülözőkkel futott össze, akik nem mertek kalandozni mert féltették az életüket. Neked volt segítőtársad, volt aki pártfogoljon. A korhoz pedig... minél több év telt el, annál furábbak voltak ezek a dolgok. Shu lassan belépett a felnőtt korba, miközben még mindig nem nézett ki többnek tizenkettőnél, és tulajdonképpen egyidős volt azokkal, akik tizenhét évesen léptek be, majd egész idáig aludtak. Jócskán tini volt már, és a nagy ellenkezés, a világmegváltás mind megjelent a repertoárjában, de ebből te itt és most nem láthattál semmit, és nem, büdös sem volt, hiszen Aincradban nincs ilyesmi. Ha a repülés közben még nézelődtél is, akkor Timi beiktatott néhány lágy kanyarodást, ami közben megfigyelhetted, hogy hogyan mozgatja a szárnyait vagy a farkát, akár a repülőgép a csűrőlapokat. Ha maga a repülés érdekel, ez is érdekes lehet a számodra, így ha nem figyeltél, akkor is a szárnyai felé bökött a fejével, és szólt, hogy figyelj, közben persze a kérdésedre is válaszolt.
-A Főtér mellett van berendezve egy osztályterem és lakóhelyiség fiatal gyerekek számára. Tulajdonképpen játékos tanulás folyik benne, és felkészítik őket arra, hogy boldoguljanak egyedül is. Hasonló, mint egy céh, csak itt jobban vigyáznak rájuk. Az embergyerekek néha nagyon felelőtlenek tudnak lenni.

by **Taka** Kedd Május 03 2016, 16:34

Mialatt kérdeztem, a sárkány arra ösztökélt, hogy figyeljek. Meg akarta mutatni, miképpen csinálja a repülést meg minden. Rendes volt tőle, hogy beavatott. Már a suliban is tanultuk, a madarak hogyan szárnyalnak, de az uncsinak ígérkezett. Belegondolva tök fantasztikus: egy sárkány árulja el a titkát – már ha ezt lehetett annak nevezni. A farkát evezőként használta, így jobbára úgy mozgott a levegőben, mint hal a vízben: otthonosan, nehézségek nélkül. Reméltem, ezzel a néhány körrel nem fárasztom le úgy, ahogyan azt megjósolni kívánta.
Kiöltöttem nyelvemet, megkóstolván a levegőt. Bölcs következtetést vonhattam le: tök ugyanolyan íze volt, mint a többinek. Na, majd ha a hegyi szintekre feljutok – már ha léteznek olyanok –, akkor ott fog igazán finom lenni. Ahhoz meg nyilván szereznem kell valamit, amivel feljuthatok: mászóvasat, kötelet vagy… valami repülő izét. Érdekelt, hogy ahol hátas állatot lehetett kölcsönözni, adnak-e olyat, ami tud szárnyalni. Komolyan, igen komolyan elgondolkodtatott, de a sárkány hamar kizökkentett belőle. Nagyon kis kedves gondolatnak tűnt, hogy vigyázott az emberekre. Ő biztos valami őrállat lehetett az ottani gyerekek szemében vagy mi. Ez a tanítós dolog emlékeztetett Jason és a fura nevű fickó kis csoportjára. Tényleg nem voltunk sokan és általában változott, ki jelent meg. Épp olyanok, akiknek kedve vagy megosztani valója akadt. Ha netán valakinek problémája volt, megoldást kerestünk. Ezek szerint Shucsi is hasonlóval töltötte el az idejét. Bár hasonló korúnak nézett ki, számolnom kellett azzal a három esztendővel. Az elejétől fogva tudtam, hogy a gyerek külső ellenére viselkedhet úgy, mint egy nagyon rossz kamasz, de nem csalódtam. Az ejtőernyőzésen látszott, hogy nem lehettek gondok. Nem tudom, egyszerűen csak éreztem.
- Igen… nem tagadom. – értettem vele kissé lelombozva egyet a sárkánnyal, amikor a felelőtlenség eszembe juttatta saját hibámat. Ha Jason nem követett volna, a játékomnak lőttek volna. – Jobban? Miben jobb? – Ellenszenvnek nyoma sem volt hangomban. Úgy tűnt, Timit nem zavarja, ha ennyit kérdezek. Valószínűleg azért, mert ő egy sárkány és nem ember.

by **Shukaku** Kedd Május 03 2016, 16:50

A kis jeleket bár továbbra sem tudta tökéletesen megérteni, a lelombozódás, és főleg egy gyerek lelombozódása olyan leplezetlenül ült ki az emberek arcára, hogy ezt még Timi is könnyűszerrel vette le, és levonta a következtetést, azaz azt, hogy megbántott azzal, hogy felelőtlennek nevezett. Ezt persze valamiképpen helyre kellett hoznia, hiszen nem állt szándékában megbántani téged, így magyarázatba kezdett.
-A felelőtlenség az előrelátás képességének hiánya, a képesség megszerzését azonban sokszor pont ez a felelőtlenség segíti elő. Eddigi tapasztalataim alapján a fajotok fiatal egyedei olyan dolgokat is kipróbálnak, amelyet a tapasztaltabbak már nem, ezzel pedig bővítik az ismeretüket a világról. A tapasztaltabb egyedek jobban védése is ebben nyilvánul meg. Egy céhen belül bár igyekszünk védelmezni egymást, még sincs akkora felügyelet, mint abban az intézményben. Azok, akik önmagukat tanároknak nevezik, folyamatosan a gyerekek mellett tartózkodnak, akár egy pet az idomár mellett, akinek szintén az a feladata, hogy védje a társág minden veszedelemtől. Pont ezt az egyensúlyt kell nekem is megtalálnom abban, hogy hova engedem be Shut, és hova nem. Ha mindent megtiltanék neki, és bezárnám valahova, akkor az életpontjai védve lennének, de megakadályoznám a fejlődésben és a tanulásban is. A ti fajotok az életpontok fogyása mellett képes úgynevezett lelki sérüléseket is szenvedni, amelynek még látható csíkja sincsen, és sokkal nehezebben gyógyítható, mint a találattal bevitt sérülés. Úgy vélem, hogy ebben a tekintetben sokkal nehezebb a petek feladata, mint egy céhtag feladata, és hasonló a tanárok vagy közeli hozzátartozók feladatához, hiszen az én védelmem is csak kis csoportra korlátozódik, legfőképpen pedig az idomárra. Ha viszont az idomár még barátokat is szerez, akiknek az elvesztése megint csak sérülést okozna neki, akkor nekem igyekeznem kell a barátait is védelmeznem, hiszen ezzel közvetetten őt magát védelmezem. Bonyolultabb, nehezebb, és ezért is mondtam azt, hogy jobban védünk, mint egy céh.

by **Taka** Kedd Május 03 2016, 17:22

Szavamra mondom, nem voltam abban biztos, hogy elsőre sikerült felfognom mondandóját. Megpróbálkoztam vele: tehát hibákat kellett elkövetni a tapasztalat megszerzéséhez. A gyerekek bátrabbak a felnőtteknél, mert többet mernek kipróbálni. Ettől függetlenül a nagyobbak védik a kisebbeket, mint ahogyan eddig Jas is megtette velem. Abban azonban kételkedtem, hogy emiatt az a hülye fejű kamasz a tanárom lett volna. Nem, ennek a szerepnek megvoltak a maga határai, korlátai. Furcsának tűnt, amiért magát petnek nevezte. Eddig csupán emberek hallatták ezt a kifejezést, de akkor sem éreztem találónak. Rácsodálkozón néztem a sárkányt, ahogyan folytatta monológját. Úgy tűnt, legfőbb vágya az volt, hogy Shut biztonságban tudhassa. Persze miképpen ezt elmagyarázta, inkább a mamájának vagy a papájának hangzott… hasonló szerepet tölthetett be az idomárlány életében.
Mialatt bizonyos dolgokat magyarázott meg, az ölelésben ujjaimat egymásba kulcsoltam. Kezdett egy picikét bezsibbadni ugyanabban a pózban, de nem enyhítettem az ölelésen. Éppoly kényelmesen helyezkedtem el a tollas szerzemény nyergében, mint felszálláskor. Fejemet enyhén oldalra döntöttem, és felvont szemöldökkel újból rácsodálkoztam Timidus szavaira. Annyi mindent tudott mondani, mégis úgy festett, mintha mégsem értette volna a lelki sérülés lényegét. Nyilván ismét azért lehetett, mert ő egy sárkány és nem ember. Arra meg már biztos rá kellett kérdeznem, ő hogyan érzi magát. Shucsi barátairól beszélt, nem az övéiről. Megzavarodva húztam el számat, majd halkabb hümmögéssel jeleztem – főként magamnak –, hogy nemigen tudtam megérteni, amit mondott. A monologizálása emlékeztetett a nagy, vastag lexikonokra. Azokkal meg jó fegyvernek bizonyult, ha úgy vesszük: keményen kupán lehetett vágni a másikat, hehe.
- És veled mi van? – tettem fel egy újabb kérdést. – Te hogy érzed magadat? Neked is vannak barátaid, nem? – Egy percre úgy hangzott a sárkány szájából, hogy az ő hogyléte nem számított. Amíg ő lélegzik, addig csak Shucsira kell figyelnie, megóvnia a veszedelmektől. Ha így állunk, olyan, mint nekem Jason, de közben mégsem. Teljesen eluralkodott rajtam a tanácstalanság.

by **Shukaku** Kedd Május 03 2016, 17:46

Timidus mondatai nem véletlenül hatottak úgy, mintha lexikonból idézne, hiszen sokszor valóban ezt tette, szó szerint. Olyan mennyiségű számára ismeretlen kifejezést használtak az emberek, hogy azokat tapasztalat útján megtanulni, minden egyes esetben rákérdezni rengeteg időt és energiát pazarolt volna el, így egyszerűen felütötte az értelmező szótárat a könyvtárban, és elolvasta az elejétől a végéig. Persze az emberek a saját maguk által alkotott és lejegyzett törvényeikhez sem voltak hajlandóak ragaszkodni, így ez nem volt száz százalékig hatékony, de a semminél többet jelentett, és már kevesebb félreértés adódott azokban az esetekben, amikor valaki átvitt értelemben használt egy kifejezést, vagy esetleg szólásmondást szúrt be a szövegébe. A mama vagy papa képe nem volt teljesen helyes, és ezt talán a piszkálódás során is láthattad. Inkább voltak ők testvérek, és Timi a nagy testvér szerepét töltötte be sokszor. Az, hogy nővér vagy bátty volt, nem igazán számított és nem is lehetett meghatározni, mert a pet egyáltalán nem foglalkozott önmaga tekintetében a nemiség kérdésével. Abban azonban tévedsz, hogy ne foglalkozott volna magával. Shunak fontos volt, hogy ő jól érezze magát, így igyekezett olyan feltételeket teremteni, ahol a lehető leghatékonyabban tudta védelmezni az idomárt, és ha az idomárt biztonságban tudta, akkor ő is jól érezte magát. A veled mi van kérdésnél még csak megbillentette a bal fülét az értetlenkedés jeleként.
-Mi van velem? Kérlek pontosítsd a kérdésedet, mert leírni a jelenlegi állapotomat minden részletre kiterjedően nagyon sok időt venne igénybe.
Ám mivel ezután ezt megtetted, már nem volt több kérdés, és tudott válaszolni.
-Úgy vélem, hogy a ti értékrendszereteket tekintetében jól érzem magamat. A barát vagy barátság pedig egy nagyon tág fogalom. Támogató emberi viszony, tartalma és meghatározása koronként és kultúránként eltérő, valamint az alanyok társadalmi helyzete és személyiségjegyei is befolyásolják. A barátság egyéni vonatkozásban lelki, vagyis érzelmi, anyagi és kognitív erőforrás. A barátság az egyik emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet valamilyen szinten, bizalom, szövetség, együtt érző képesség, nyitottság, törődés. Mivel soha senki nem volt még képes pontosan definiálni számomra, hogy ki is egy barát, így nem tudom biztosan meghatározni, hogy vannak-e barátaim. Azt tudom, hogy ismerek olyan embereket és peteket, akik ezidáig semmi okot nem adtak arra, hogy ne bízzak meg bennük, és a velük töltött idő hasznos, pozitív változást eredményez számos tekintetben. Ha őket barátnak nevezhetem, akkor igen, vannak barátaim.
Elhallgatott egy picit, hogy időt hagyjon neked, majd újra megszólalt.
-Az utolsó kör következik. Van valami kívánságod a repüléssel kapcsolatban?

by **Taka** Kedd Május 03 2016, 21:08

Kezdtem ráérezni arra az egyszerű tényre, hogy Timidus sokkal másabb jeleket használt, mint mi, emberek. Ezzel nem mondtam túl sokat, okosat, mert ugye az állatok is más kódolást alkalmaztak. A nyelvtanórának az egyetlen olyan része volt, amit nem halálosan uncsinak találtam – csak tök uncsinak. Végül is megtanultam, s ez számított. Szóval a bigyusz az egyik fülét csapta le, majd azt követően egy értetlenkedő kérdést tett fel. Amennyire lyukas agyú tudtam lenni, másnapra úgy is megfeledkezek róla, de megpróbáltam észben tartani. Végtére a szándék a legfontosabb, ugyebár.
Megint rákezdett arra, amiből jó, ha a felét felfogtam. Különös, Shucsi közelében nem használt ilyen fura kifejezéseket. A mamit és a papit hallottam így beszélni, általában akkor, amikor munkával kapcsolatosan telefonáltak. Nem teljes egészében, de hasonlóan. Úgy tűnt, a tollas mizéke nem tudta teljesen megválogatni a pajtásait, vagy túl sok volt belőlük. Lényegében megpróbálta megmagyarázni, mi az igazi barátság, bár jó, ha egy fél mondatot sikerült megértenem a mondókájából. Ha tudtam volna, biztosan az államat vakargattam volna tanácstalanságomban, mert valahogyan nem tudtam mihez kezdeni a tananyaggal. Kicsit régen jártam iskolába, s – lényegében – három évet ugranom kellett. Gondolatban arcomat kezeimbe temettem: szent Habakuk, mennyi mindent kell majd bepótolnom! Halálra fognak cikizni a többiek, hogy majd míg én a szorzótáblát fogom magolni, ők meg már sokkal bonyolultabb képletekkel vagy mikkel számolgatnak. Habár ez azt jelentette, több ideig lehettem gyerek, valahogyan mégis aggasztott. Az aggodalom egy kicsikét kiült az arcomra. A végét végül is sikerült felfognom, szóval a gondolatból származó, pillanatnyi kétségbeesést megkönnyebbülés vette át.
- Akkor jó! – tudtam le a témát egy szertelen vigyorral, majd arra a rövid néhány percre teljesen elhallgattam. Mindaddig nem akadt kérdésem, amíg a sárkány újból meg nem szólalt. – Nem, nincsen. – válaszoltam kurtán. – Köszönöm szépen, hogy megtiszteltél vele. Nagyon jó volt. Sokkal jobb, mint aminek elképzeltem! – És hálám jeléül arcomat újból szeretetteljesen finom, puha tollazatába fúrtam. Komolyan mondom, ha lett volna rá alkalom, tök jól aludtam volna Timiduson. Már csak a kedvenc pokrócom hiányzott!

by **Shukaku** Szer. Május 04 2016, 07:36

És még sokkal több más jelet használt akkor, amikor nem emberekkel, hanem petekkel beszélgetett, akkor pedig, amikor a saját fajtájával, egy másik tollas sárkánnyal csevegett, már egyáltalán nem hasonlított a kommunikációja arra, ahogyan most veled, vagy a társával csevegett. Az emberek közelében rengeteg, tőlük eltanult jelzést használt, mint a meghajlást, mellső lábainak megrogyasztásával, a vigyort, vagy éppen a dorombolást. Ebben a tekintetben a macskákra hasonlított, nemcsak azért, mert dorombolt és kiskorának jó részét Álomkelő társaságában töltötte, hanem azért is, mert a macskák azok, akik képesek tanítani az embert. Olyan hangokat adnak ki, amit a vadonba soha nem tennének, csak azért, mert megfigyelik, hogy melyik tetszik az embereknek, melyik hangra miként reagálnak, így egyfajta idomítás folyik a részükről. Timi is hasonlóképpen cselekedett, amikor olyan dolgokat tett, amit egy sárkány a sárkányok közt soha nem tett volna, de mivel tudta, hogy a barátjának örömet okoz, ezért mégis megcselekedte, méghozzá gyakorta. Shu közelében is használt fura kifejezéseket, csak még nem töltöttél velük elég időt közösen, valamint Shu nem kérdezett tőle ilyen elvont dolgokat, egyrészt azért, mert ezeket már rég megbeszélték, másrészt azért, mert ő már kitapasztalta, hogy miként kérdezzen Timitől, és miként válaszoljon neki úgy, hogy a lehető legkevesebb félreértés adódjon belőle. A landolás simán ment, a sárkány mlg tartogatott egy kevés cselekvéspontot, és ahogy földet értetek, el is kezdte föltölteni, azaz szépen lefeküdt, és napozott, ám hagyta azt is, hogy nyugodtan fekhess a hátán, sőt, a szárnyaival még be is takart, remélve, hogy ezt ugyanolyan örömmel veszed, ahogyan azt az idomár teszi, aki most különösen büszke volt a társára, látván, hogy mennyire törődik veled.
-Szívesen, Taka. Ezzel a gyakorlással nőtt a lovaglás jártasságod, tehát elkezdhetsz gyakorolni, és nem a nulláról fogsz indítani.
Tette még hozzá, majd fejét a mancsára hajtva pihent, miközben Shu is lassan mellétek ért, még mindig azzal a lágy, a cukiságotoktól olvadozó, de büszke mosollyal az arcán. Ja igen, és immár a szokásos és csinosabb kék ruhájában, blúzzal és szoknyával. Egy kattintás átöltözni, és bár a szafaris ruha kényelmes, mégsem színházba való.
-Maradj csak nyugodtan, ha szeretnél, tudom, hogy Timi a legkényelmesebb párna a világon.
Tartotta maga elé a tenyerét is jelzésképpen, hogy nyugodtan maradhatsz, nem zavarod a sárkányt, és őt sem.
-Szép idő van, és most úgysincs előadás... ha gondolod, akkor itt is meghallgathatjuk a történetedet. Ha éhes vagy, vagy valami, akkor szólj nyugodtan, van nálunk pár szendvics.

by **Taka** Szer. Május 04 2016, 11:30

Puhán ért földet, akár csak a cicusok. Nem éreztem azt a kellemetlen érzést, ami általában a leszállásokon láttam. Olyan volt, amikor díjugratásnál a pacik keményebben érkeznek a homokba, mint ahogyan azt elképzelték. Nyilván azért is, mert nekik patájuk volt és nem mancsuk. Nem agyaltam sokáig az egyértelműn, abba úgyis belefáradt volna a buksim. Ahogyan a tollas hüllő lefeküdt, betakart a szárnyaival. Örömömet továbbfokozta a sárkány szívélyessége, aminek egy elégedett hümmögéssel adtam hangot. Jól éreztem ott magamat, ahol feküdtem, kívánnom sem kellett többet, csupán egy barát pihe-puha hátát.
- Hűh, te mindenre gondolsz! – mondtam őszinte elismeréssel. Az élvezetes elfekvés és sárkánylovaglás közepette meg is feledkeztem arról, hogy így is lehet tanulni. Ezek után biztosan nem a mini paciról kellett kezdenem, hanem a sima, rendes patással. Szavamra mondom, Timidus annyi mindenre gondolt, mint a mami. A mami nagyon okos volt, mert sosem járt vissza a boltba. Sosem felejtett ott semmit. Na, bezzeg a papi igen! Neki külön listát vinnie kellett és akkor sem lett biztos, hogy a kért dolgokat elhozza. Szóval, a mizéke tényleg hasonlított a mamira. Ha nem is küllemileg, de úgy viselkedett.
Ami azt illette, nem is akartam lemászni Timiről. Shucsi egészen biztosan sok-sok órát elfeküdhetett a barátján, ha ilyen puha és kényelmes volt. A ruhácskája közben megváltozott, nyilván a másik kezdett kényelmetlenné válni. Kedvesen rámosolyogtam, miközben jobb szememet csukva tartottam.
- Tetszik a szoknyád. Szép színe van. – szóltam csendesen, miután biztosított arról, hogy nyugodtan maradhattam Timidus hátán.
Ajánlatán egy kicsit elgondolkodtam, de tagadóan intettem kezemmel.
- Nem rég tízóraiztam, köszi. – mondtam, kisvártatva, aztán nagy levegőt vettem, majd kifújtam. – Meséljek magamról? Hmm… – Bal mutatóujjamat ajkam elé raktam, töprengést jelezvén. – Hát… én ott voltam, amikor Kajabál Isten bácsi bejelentőzött. Mindenki nagyon majrézott, de nem is értettem, miért. Szóval inkább otthagytam őket a csudába és majdnem három évig csak vadásztam. Ezért nem is fejlődtem olyan sokat, mert játszani akartam. – Tekintetemre csodálkozás ült ki. Az emlékek keltették bennem, hogy vajon miért hitték el annyian a rémhírt, vagy miért nem akartak velem játszani. – Hát… pár napja találkoztam Jasonnel. Ő olyan naplopós korszakét élte vagy nem tudom, de elég sokat járt arra felé. Ő sokkal nagyobb szinten tartott, szóval nem is értem… – Újból nagyot sóhajtottam, levegőre szomjazva. – Egyszer megmentett engem. Mert buta voltam és eltévedtem. De már rájöttem, hogy nem kínos segítséget kérni… csak ugye azért jobb boldogulni. – Szelíd mosoly húzódott meg szám sarkában. – Szóval ő elvitt ahhoz a barátjához. Már akkoriban is csinálta ezt a társulatozást vagy mit. Hallottam ott egy-két olyan dolgot tőle – tőlük –, ami segített kivezetni az erdőből. Ugyebár… nem csak lövöldözésből áll az élet. – Mondandómat befejezve barátságosan hunyorogtam. Készen álltam arra, hogyha volt valami kérdésük, arra megpróbáltam udvarias kisfiúként válaszolni.

by **Shukaku** Szer. Május 04 2016, 12:58

Timidus pedig mozdulatlanul feküdt, mindössze a lélegzésnél emelkedett és sűlyedt kissé a fekhelyed, ami csak tovább fokozta a nyugalmat, hiszen óramű pontossággal ismétlődött. Fejét a mancsain pihentette, ám füleit és szemeit továbbra is nyitva tartotta, néha pedig az idomár felé sandított. A hely teljesen üres volt, egy lélek sem zavart titeket, és nekik sem volt más dolguk, minthogy veled beszélgessenek, amit meg is tettek, kezdve azzal, hogy válaszolt a felvetésedre.
-Nem mindenre, de Shu mellett sokat tanultam arról, hogy miként lehet megfelelő társaságot biztosítani a magad fajta embergyerekeknek. Amennyiben sikerült elégedetté tegyelek, amit a jelzéseidből úgy látom, hogy valóban sikerült, akkor én is elégedett vagyok.
És igen, Timidus nemcsak, hogy a bevásárlócédulát tudta megjegyezni, hanem tulajdonképpen hordozható adattárként is szolgált az idomár számára. Bármikor visszaidézte, hogy ki mikor és mit mondott, és olyan dolgokat is a fejében tartott, amire az idomárnak nem is volt szüksége, vagy legalább is nem tartotta fontosnak, mint a felszerelések pontozását vagy hasonlókat. Emellett persze azt is rögzítette, hogy mi vált ki pozitív jeleket az idomárból, és most ugyanezt a bánásmódot alkalmazta veled szemben is. A lány még arra is gondolt, hogy képes leszel elaludni ebben a nagy nyugalomban, ám mivel félig nyitva volt a szemed, fel merte tenni a kérdését. A dícséretre kissé elpirult, de inkább csak azért, mert belegondolt abba, hogy ez azon ritka alkalmak egyike, amikor ő az idősebb. Szépen meghajolt, de nem japán módon, hanem pukedlizve.
-Köszi szépen, örülök, hogy tetszik. Lassan teljesen nyár lesz, és újra hordhatom.
Egyedül nem akart enni, így lemondott a tízórairól, és ezúttal Timidus sem forszírozta, hogy egyen rendesen, szóval letelepedett mellétek, és végighallgatta a saját történetét, sűrűn bólogatva, egyetértve, és annyira átszellemülve, mintha csak a lelki társát találta volna meg. Egy pillanatra ugyan átfutott az agyán, hogy megint csak csúfolódás tárgya lenne, sőt lennétek, és csak azt kapnátok, hogy gyerekes naivitásban éltek... de hát ő már nem gyerek, és az, hogy te egyetértesz vele, azaz neked is igazad van, nem teszi gyerekesebbé az ő gondolatait. Miután végeztél, egy utolsó nagy bólintással meg is magyarázta, hogy minek örül ennyire.
-Ez... tisztára olyan, mintha én meséltem volna. Mármint... mi is ott voltunk a Nagy Bejelentés Napján, és mi sem értettük, hogy hova az a nagy ijedtség. Báááár... mi nem voltunk három évet az erdőben, csak egyet, de azt azzal töltöttük, hogy rengeteget tanultunk egymástól, és én például elég jól megtanultam sárkányul. Azt hallottad a csipogásnál.
Emelte fel büszkén a fejét, majd egy kicsit megvakarta.
-Fura, hogy egyszer sem találkoztunk... bár elég nagy az az erdő. És Jasonnek igaza van, egyáltalán nem szégyen segítséget kérni, még mi is kérünk segítséget, pedig nálunk nincsen senki se nagyobb szinten. És... nem, nem lövöldözésből áll az élet... de akkor ezek szerint szeretsz szafarizni, ugye? Három év után már biztos kimaxoltad a vadászat jártasságot... szívesen elmennénk egyszer veled, biztos tudsz mutatni pár érdekes dolgot.
Nem teljesen volt biztos abban, hogy a teljes igazságot mondod, azt azonban sejtette, hogy direkt hazudni nem akarsz neki, így hát belement a játékba, sőt, úgy volt vele, hogy akármilyen magas szintű ő maga, a legkisebb is tudhat újat mutatni... de azért kicsit kételkedett.

by **Taka** Szer. Május 04 2016, 13:47

A sárkány mondandójára mindössze bólintottam, mialatt arcomat még mindig a finom, puha tollakba temettem. Shucsi három év alatt biztosan sok mindenre megtanította és – talán – ez fordítva is igaz volt. Teljes az élet körforgása, az egyik segít a másikon, a másik segít az egyiken. Ettől szép ennyire ez a világ.
A térdbókra és kijelentésére hunyorogva elvigyorodtam. Felnéztem az égboltra és egyet kellett értenem: a nyár nem sokára a nyakunkon lesz. Persze az még egy-két hónapnyira volt és néha még szükségesnek bizonyult a vastag pulcsi.
- Hmm~, nagyon várom a nyarat. – mondtam vágyakozó hangon. – Remélem, megtartják a vadászfesztivált, izgalmas lenne. – Eszembe jutott, hogy kint egyszer-kétszer eljártunk rá, amikor a papinak az üzleti útja miatt ki kellett utaznia Angliába. A gondolatra és a lehetőségekre szám fülig érő mosolyra húzódott.
Miközben én meséltem, ő végig hallgatott. Néha-néha egy picit álltam le, amikor levegőhöz kellett jutnom és akkor láttam, hogy az egészet bólogatással nyugtázza. Amennyire csak tudtam, úgy adtam elő magamat. Nem igazán tudtam úgy kifejezni magamat, mint az a hülyefejű Jas vagy a haverja.
- Én nem hiszem el, hogyha itt megesz egy medve reggelire, pirítóst csinál a fejünkből az a bigyó. – feleltem rá, értetlenkedő fejcsóválással. – Ezért irigykedek rád. Tök muris lehetett. Bár mondjuk igaz, az erdei túrák is fantasztikusak voltak, de még jobb, ha ezt sárkánnyal csinálod. – Elkuncogtam magamat, aztán mikor folytatta, elhallgattam.
Kínos érzés volt, hogy gyakran Jasonre kellett támaszkodnom. Az igaz, segítséget kérni egyáltalán nem szégyen, csak ha három évig nem esett bajom, akkor miért mostanság ült rám egy béka? Tényleg: miért akkor, amikor előtte nem akartam segítséget? Ez annyira, de annyira ijesztő!
- Nem, közben rájöttem, hogy nem az. – jelentettem ki. – Csak szokatlan. Tudod, ha három évig senki sem néz feléd és nem esik bajod, akkor hozzászoksz. Olyan volt, mint a biciklizés. Akkor meg Jason felbukkant és elkezdett velem törődni. Még az is fura volt. Tudod, a törődés. – Egy kicsit zavarba jöttem. Szememet idegesen forgattam meg, igyekeztem körülkertelni, hátha megérti azt, amit mondani akartam. – Nem siettem el, nem maxoltam ki. Először kisebb állatokra lövöldöztem, aztán már a vaddisznókkal is megpróbálkoztam. Közben meg ugye körbejártam az egész erdőt. Elvoltam én, mint hal a vízben. Csak ami kellett, azt mostanság kaptam meg. – Utaltam Jason szokatlan gondviselésére. – Ha nagyon akarok, akkor biztosan tudok újat mutatni. Tudod, én már kint is használtam yumit. A papa meg többször kivitt az erdőbe. Nem volt teljesen új élmény az a három évecske, hehe.

by **Shukaku** Szer. Május 04 2016, 14:23

Pontosan. Egymástól tanultak, Shu a survival skilleket és a harcot, ami a karakterlap egyik oldalát tette ki, Shu pedig a Social blokk skilljeit tanítgatta a sárkánynak, ami az előlapon szerepelt... legalább is, a legtöbb RPG-ben ezt tapasztaltam. Mondhatjuk úgy is, hogy ők ketten alkottak egy egészet, mert még most is eléggé el volt választva, hogy ha cseverészni kell, akkor Shu találja meg a hangját, ha pedig harcolni, akkor háttérbe vonul, és Timit engedi előre, még akkor is, ha eközben egyébként a legtöbb dolgot azért, ha néha csak utólag is, de megbeszélik egymással. Ha már ennyire szemügyre vetted, akkor Shu is végignézett rajtad, kevésbé fürkészően, mint ahogy a sárkány tette, de azért megbizonyosodva arról, hogy vélhetően tényleg kis szintű vagy, legalább is abból a felszerelésből következtetve, ami a pulcsi alatt megbújt. Ő nem szerette a felszereléseket, bár hála a Kinézet Változtató Boltnak, már nem ment Timi agyára azzal, hogy nem volt hajlandó ronda, de sokkal több statot adó páncélokat viselni. Most sem volt rajta semmi páncél, hiszen védett területen belül feleslegesnek gondolta. A vadászfesztivál részt egyáltalán nem értette, de nem akart megszakítani, így hagyta, hogy tovább beszélj. A piritós részre elnevette magát, és legyintett.
-Hát persze, hogy nem! Az ilyesmi csak maximum valami fura animében történhetne meg. Ha még meg is lehetne csinálni, ennyi idő alatt valami bombaszakértő már rég szétkapta volna az egészet, szóval tuti, hogy más van a dolog mögött. De most ez mindegy. Az a fontos, hogy nagyjából bármikor készek vagyunk egy erdei túrára veled, és ha gondolod, elhívhatod a barátaidat is, őket is szívesen megismernénk. Ugye Timidus?
Erre a kérdésre a lány megkapta a szokásos bólintását, hiszen az ugye Timidus kérdésre az esetek kilencvenkilenc százalékában ez volt az elvárt válasz. A törődéssel kapcsolatban kicsit ellibbent a jókedhv az idomár arcáról, és azt láthattad rajta, hogy át tudja érezni a szavaid jelentését.
-Hát... igen... de mégis jó érzés, ha van valaki melletted. Nagyrészt ezért is lettem idomár, mert így mindig itt van nekem Timi. Nála jobban senki sem törődik velem.
A nem maxoltam ki részen egy picit elgondolkodott, és átfutott az agyán, hogy most fülön csípett, hiszen azt nem te döntöd el, hogy kimaxolod-e, vagy sem, hanem a rendszer, ám a folytatásnál már mindent megértett, erre azonban kissé elhúzta a száját.
-Én... nem szeretek olyan állatokat bántani, akiket semmi értelme megölni. Ha nem kell a húsuk, akkor a nagyobbakat is csak megérintem, és elengdjük őket. Íjal viszont nem tudom, hogy lehet-e... izé...
-Non-lethal damage.
Segítette ki Timidus azzal a kifejezéssel, amit az ilyesfajta fegyverekre hallott a Főtéren beszélgető emberektől, Shu azonban nem volt biztos abban, hogy az angol kifejezés neked segít bármiben is.
-Szóval olyan vessző, ami nem bántja az állatkát, mégis gyakorolhatsz azon, hogy eltalálod-e. Tudom, hogy a drágább fegyverek képesek erre... izé... tényleg, neked mid van?
Kis büszkeséget vélt felfedezni a hangodban akkor, amikor arról beszéltél, hogy már kint is használtál íjat, és tudta, hogy a fiúk szeretnek dicsekedni a fegyvereikkel, szóval igyekezett ezen a vonalon tovább lendíteni a beszélgetést.

by **Taka** Szer. Május 04 2016, 16:58

Az egyetértésére, hogy nem értett egyet a dologgal ugyanúgy nevetésre késztetett. Egyszerűen nevetséges volna, ha egy ilyen kütyü fogná magát és tósztot csinálna belőlem, hogyha netán elszúrnám a játékomat. Akkora bűn mégsem lehet, ugyebár. Az animéket meg messze elkerültem, olyan nyálasak voltak. Fúj! Mindig ugyanolyan szereplőket mutattak be, csak más kinézetben. Nem értettem az otakukat vagy mi a nyavalyákat, amiért ezekkel az izékkel tapétázták ki a lakásukat meg igazából magukat is. Sosem fogom és nem is akarom őket megérteni.
Az együtt való túrázás gondolatára és a Timidus által megerősítésére lelkesen csillogott a szemem. Ha tudtam volna, akkor is tapsikolok, de inkább a szárnnyal való betakarózást választottam. Nem minden nap adódott ilyen kényelem, a tapsikolás meg még egy kicsit várhat. Egyelőre hunyorogó vigyorral adtam Shucsi tudomására, mennyire örülnék a társaságuknak. Jasont nem nagyon lehetett elrángatni, mióta elvitt a pajtásához. Nem is tudom, annyit mondott, éppen nem ér rá. Hogy baj érte vagy valami hasonlók, nem kérdeztem rá. Kételkedtem benne, amennyire ismertem, a hülyéje mindig kitáncolta magát a kulimászból.
Együttérzés volt a hangjában, meg egy picit szomorúbbnak tűnt. Nem akartam, hogy az legyen, nem állt jól neki. Timi kezdetektől fogva mellette állt, vigyázott rá.
- Mert ilyen az igazi barát. – motyogtam, tekintetemet máshova fordítva. Talán egy picit szégyelltem magamat, amiért nekem nem igazán sikerült találnom olyat. Még Jason előtt, amikor megígérték, hogy elvisznek magukkal, aztán otthagytak az erdő kellős közepén. Utólag belegondolva valóban rosszul esett, de sosem akadt elég időm a búbánatra. Előre kellett nézni, vidáman, a bánatot a hátam mögött hagyva. Mindig is így volt, mindig is így lesz.
- Hát, ha csak elég megérintenem, elég lenne magamhoz édesgetnem őket. – vontam le a következtetést. – Én meg szeretnék közben egy nagyon jót futni. Tudod, fogócskázni. Attól… lázba jövök. – Kerestem a megfelelő magyarázatot a szenvedélyemre. A felnőttek ezt a szót használták, ha valamitől bezsongtak, én meg már három éve űztem. Jó, nem a nap akárhány órájában, viszont nagyon gyakran.
A fura kifejezésekre egy kérdőre vont „huh”-t hallattam. Nem tanultam angolt, egyelőre a japánt kellett volna, bár az sem ment igazán jól. Persze jobban is éreztem magamat, amikor Shu megmagyarázta annak a kifejezésnek a lényegét. Megvilágosult „óh” hagyta el ajkaimat, elvégre ma is tanultam valami fontosat.
- Hm? Bronz… íj. – Szememet mindeközben megforgattam, mert nekem a yumi meg az íj annyira különbözött, mint az ég és a föld. – A drágát meg nem mindig engedhetem meg magamnak. Kevés olyan küldi van, ami izgatna. A múltkor is megtámadott valami paradicsomos szájú banya és valami béna vörös kárpitos szobában kellett gyertyát keresnem. – Az emlékére keserédesen mosolyogtam.

by **Shukaku** Szer. Május 04 2016, 19:01

-Mh-hmm! Bár igazából Timire inkább gondolok úgy, mint a testvéremre. Tulajdonképpen ha csak ezt a világot nézzük, akkor együtt nőttünk fel. Itt nekem is a nulláról kellett kezdenem majdnem mindent, úgyhogy nem voltam sokkal előrébb mint ő, amikor kikelt a tojásból... sőt, egy csomószor még sokkal találékonyabb is volt mint én, pedig nem volt nagyobb, mint egy cica. Képzeld, akkor még elfért a vállamon.
Pár mozdulattal előhúzott egy képet, és a szemed elé tartotta. Ő semmit nem változott azóta, Timidus azonban rengeteget nőt.
-És ez a mostani még nem is a végleges nagysága. Kicsit számolgattam, és ha ugyanolyan ütemben növekszik, mint ahogyan fiókáról a fiatalra váltott, körülbelül olyan nagy lesz, mint egy medve... ami azért nagyon menő dolog.
Pislantott büszkén a társára, aki nem fecsérelte az idejét ilyen feltételezések kiszámolgatására, aminek semmi valóságalapja nem volt, hiszen nem lehetett tudni, hogy a növekedési ütem miként zajlik. Abban azonban mindketten reménykedtek, hogy nem lesz akkora, mint a mesekönyvekben, hiszen akkor nem tudna Shu mellett aludni a szobájában.
-Igazából elég is... a szafaris útmutatóba külön ki van emelve, hogy nem kell megölni az állatokat. Ééés... ha valami gyorsat választasz, akkor akár futkározhatsz is utánuk, ha szeretsz. Én inkább igyekszem csöndesen mozogni, becserkészni őket, és bekeríteni Timivel... bár nekem könnyebb, mert van egy direkt szafaris képim, ami rengeteget segít.
A szemforgatást sikeresen félreértelmezte, és úgy vélte, hogy az item olcsósága nem tetszik neked, így hát következett az egyértelmű.
-A küldetésekből nehéz a jókat kiválasztani, mi is belefutunk még olyanba, amiről azt hisszük, hogy muris, utána meg egyáltalán nem az. Viszont fel lehet őket adni, és ha nagyon nem muris, akkor néha fel is szoktuk. Az itemek meg... hát... melyik lenne az az íj, amire vágysz... mármint azok közül, amiket használhatsz is.

by **Taka** Csüt. Május 05 2016, 00:08

Azt mondta, gondol, de viszont azt nem hittem volna, hogy tényleg tudja, milyen a tesó. Még én sem, pedig egy jó ideje azzal a nagyra nőtt, sült bolonddal laktam. Akkor sem, ha annyira, de annyira szerettem – és tényleg bírtam a fejét, ahhoz képest, hogy csak egy kamasz volt. Ahhoz, hogy tudhassak – tudhassuk –, milyen érzés, azt meg kéne tapasztalni. Azt meg nagyon nehezen lehetne kivitelezni, hiszen egy játékban kuksolva aligha láthatunk ki a valódi világba.
Csendben, egy kicsikét megszeppenten hallgattam Shucsit. A mondandójából inkább az jött le nekem, hogy ő Timinek a mamája. Ahhoz képest testvéri viszonyról beszélt és a sárkánya tanítgatta. Hűh, hát nem szokványos kapcsolatuk volt, annyi szent! Minek lehetne ezt az új, egészen ismeretlen dolgot nevezni? Ha elkezdtem volna agyalni, a történetemet nem tudtam volna befejezni, mert elálmosodnék. A képeket beleélően megnéztem, majd egy lágyabb mosollyal és egy határozott bólintással nyugtáztam. Amikor az idomárlány megemlítette, mekkorává nőhet ez a kedves, lexikontudású jószág, jól láthatóan elgondolkodtam, vajon az mennyit jelenthetett.
- Nagyon menő. – mondtam, hasonlóképpen ízlelgetve a medveméret gondolatát, aztán eszembe jutott kérdezni. – Izé, a petek ugyanúgy nőnek, mint a gyerekek vagy csak úgy nagyobbak lesznek, mondjuk, mikor felkel a Nap? – Kíváncsiskodón oldalra billentettem főmet, csodálkozón vontam fel szemöldökömet. Ha az lett volna, akkor murisan festhetett: Shucsi hirtelenjében egy nagyobb tollágyon találta volna magát. Az arcát elképzelve nem tudtam nem kuncogni a dolgon. – Bocsika, ezt most elképzeltem.
Gondolatban fejrázással leintettem. Nem tudhatta, milyen király, amikor egy szál yumival szélvész gyorsasággal leterít valamit. A futás mellett a pontosságra is ügyelni kell. Ha azt gondolta volna, hogy csak esztelenül futkorásztam, ide-oda lövöldözvén a nyílvesszőket, tévedett. Annál kicsit jobban ment ez a fajta móka! Persze ugyanúgy meghallgattam és nyugtázva biccentettem. Mindig csak egy kicsit, nehogy megzavarhassam Timidust a pihenőidejében.
- Én így szeretem csinálni. Tudom, hogy sportból nem szép dolog, de amíg szükséges, azt is megpróbálom mókássá varázsolni. És nem csak mókás, de kihívást is szokott okozni. A mozgó céltáblát is nehezebb volt otthon eltalálni. – A jó kis játékaimra gondolva vigyorogtam, mint a vadalma. A képességére ismét csak rácsodálkozó tekintettel tudtam felelni. – Milyen az? Hasznos? Nagyon jó? Tetszene nekem? Miféle? – Nem tehettem róla, kíváncsi voltam. Még a fejemet is egy kicsit megemeltem a kényelmet adó tollpárnáról.
Tarkómat zavarba jőve megvakargattam, miután a feladás lehetősége meg lett említve.
- Hát igen, csak az kínos… vagy nem is tudom. Olyan vagyok, aki amit elkezd, azt be is fejezi. Csak… hát… ilyesmire nem számítottam. – Jobb halántékomat tanácstalanul vakargattam meg. – Mindegy, igazából már az elejétől fogva úgy éreztem, hogy az otthoni… íjnál… – Újabb szemforgatás. – ...íjhoz képest nehezebb. Egy kicsit furcsa vele célozni. Az is hasonló, mint amit most használok, de egy fokkal jobb. Azt hiszem, olyan kéne, ami fegyverkezelést növel? – Inkább kérdeztem és nem kijelentésnek szántam az utóbbit. Eddig nem igazán foglalkoztam a pontjaimmal, csak annyit tudtam, hogyha a yumit jól akarom használni, rakjak fegyverkezelésre. Mert… ugye fegyvert kellett kezelni.

by **Shukaku** Csüt. Május 05 2016, 06:53

Azt valóban nem tudta, hogy igazából milyen, hiszen világéletében egyke volt, azt azonban tudta, hogy nem is kívánhatott volna magának jobb testvérkét Timinél. A sárkány hol a védelmére kelt, és megvédelmezte a gonoszoktól, akár egy bátyó, hol pedig cuki módon a tanácsát kérte olyan dolgokban, amihez ő még nemértett, akár egy hugica. Emellett azonban bár voltak kis piszkálódásaik, komoly harcaik sohasem, nem is verekedtek, mint ahogyan Shu tudomása szerint a testvérek általában csinálták, és igazából úgy érezte, hogy a testvérkének csak a pozitív oldalát kapta meg Timivel, szóval egyáltalán nem is akart másvalakit. Shu azonban most ezen egy pillanatra sem gondolkodott el, ő már betette Timit egyszerre a legjobb barát és testvér kategóriába, és nem filózott azon, hogy néha ő anyáskodik a sárkány felett, néha a sárkány felette, ő csak azt tudta, hogy a kapcsolatuk tökéletes, és neki csak ez számított. Na meg az, hogy a petekről mesélhet, akik az egyik kedvenc témája voltak.
-Nagyon változóak a különböző petek növekedési fáz...
Itt elharapta a mondatot, és bár nagyon szeretett volna okoskodni, olyan szavakat használni, amiket te valószínűleg nem ismersz, és megmutatni, hogy ő viszont igen, mert ő nagy... ám szinte azonnal rádöbbent, hogy te viszont nem vagy nagyobb, nem bántottad azért, mert ő sem az, így nem is kell visszavágnia. Fura volt, hogy valakivel szemben nem kellett bizonygatnia, hogy ő bizony már nem egy kisiskolás.
-Szóval a legtöbbjük ha elér egy bizonyos szintet az idomárral együtt, és elég tapasztalatot szerez, akkor egyszer csak megnő. Timi például egy nehéz repülési manőver elvégzése után lépett a fiatal szintre, és igen, volt egy kis villanás, mint a teleportálódásnál, és egyszer csak nagyobb lett. De vannak olyan petek, akik folyamatosan nőnek, sőt, olyanról is hallottam, aki nem lett nagyobb a fejlődésnél, meg olyanról is, akinek például nem egyszerre érkezett meg a fejlődéssel az új képessége. Nagyon változatos, pedig sokan akarják azt hinni, hogy egy unalmas sémára megy az egész.
Gondolt itt Mirire, aki még az időjárásnak sem tudott örülni, mert képes volt számolgatni a napokat azért, hogy magának bizonygassa, hogy van egy rendszer benne, és az mennyire nem valóságos. Mintha odakint nem létezne virágóra, meg rendszer a természeti dolgokban. Szóval legyintett, és veled együtt nevetett, bár nem ugyanazon. Timit pedig egyáltalán nem zavartad, és nem is aludt, ha erre gondoltál volna, annyira nem, hogy vissza is kérdezett.
-Szükséges? Úgy vélem, hogy nem az. Egy, a moboknál gyakorlottabb ellenféllel való csatában sokkal többet fejlődhetsz. Felajánlom a segítségemet a hadászati képességeid fejlesztésének terén is. Látogass meg minket a Dojoban, ha szeretnél.
-Óóh... ja igen! Tessék, ezt odaadom, valamelyikben tuti megtalálsz minket, ha kellünk, de akár levelet is írhatsz.
Egy nagyobbacska névjegykártyát nyújtott át, rajta a Dojo, a Szabad Rablás Boltocska és a Vigo Limen koordinátáival, na meg persze az ő nevükkel arra az esetra, ha PM-et szeretnél küldeni.
-A képi pedig... hmm...
Közelebb hajolt, majd lassan elhúzta a kezét az arcod előtt, olyasfajta mozdulattal, mint ami a jedi elmetrükkhöz kell. Nem volt fény effekt, nem éreztél bizsergést, se semmit, de Shu tényleg megpróbálta rajtad aktiválni a képességet, ami persze nem sikerült, és a rendszer visszajelzett, hogy nincs célpont, ez azonban kicsit sem zavarta az idomárt.
-Na ha most pet vagy mob lennél, akkor egy kis ideig eszedbe nem jutna minket megtámadni, és egy belső hang, meg az ösztöneid azt súgnák, hogy nem akarunk bántani, barátságosak vagyunk. Persze nem tart sokáig, és azonnal leesik, ha mégis bántani akarnánk, mert nem szép dolog senkit semmire rákényszeríteni... de igen, szerintem hasznos és nagyon jó kis képesség.
Leengedte a kezét és visszaült kényelmesebb pozícióba, hiszen a trükkhöz kissé előre kellett hajolnia. A küldetés részre nem mondott semmit, csak bólintott, hiszen igazából ő is végigcsinált már unalmas, vagy ijesztő játékokat csak azért, mert érdekelte a vége, miközben maga a küldetést egyáltalán nem élvezte. A fegyverekhez azonban nem értett, így újra Timin volt a sor, hogy megszólaljon.
-A Sietős. Állítólag elfek fegyvere volt, annak a legmagasabb a fegyverkezelés bónusza első szinten.
-Ha szeretnéd, utánanézek, hogy hol lehet olyat szerezni.

by **Taka** Csüt. Május 05 2016, 17:52

Nagyjából úgy tudtam a helyzetet elképzelni, mint az iskolát – csak éppen valami olyasmiről esett szó, ami érdekelt. Jó-jó, a rajzóra meg a környezetismeret izginek számított, de a tanárok uncsin tartották meg. Nem értem: ha ők is unták az egészet, miért csinálták? A felnőttek tudnak nagyon nagy hülyeségeket csinálni. Igen-igen, ebben teljesen biztos voltam. Kíváncsi vagyok, én is ilyen butus leszek-e.
Szóval végül is telibe találtam – pont, mint múltkor a vadmalacot. Csak azért furcsa volt azt hallani, hogy ez a szokás mindegyiknél változott. Tanulás vagy hirtelen nyakiglábság. Valamiért elkezdtem arra gondolni, netán velünk is megtörténhetett volna. Azt tudom, hogy volt az a tükör, amit Kajabál odaadott nekünk a bejelentéskor és akkor a fiúk lány ruhát hordottak. Hát én amennyire csak tudtam, próbáltam valami szokásos, kis semmiséges külsőt csinálni magamnak, amikor először játszottam vele. Jó, nem arra gondoltam, hanem ki tudja, hány centit nőhettem azóta. Talán tényleg hirtelen nyakigláb lettem, vagy ha nem is akkora, legalább nem nevezhettek volna gnómnak.
- A képességem miatt szoktam gyűjtögetni, Timi. – Emeltem meg picikét a fejemet fekvőhelyzetemben. – A gyámoltalan kis állatkák mellett azokra is pályázok, amik húsit dobnak. Visszatöltöm velük az életpontjaimat. – Hunyorítva büszkén rávigyorogtam a sárkányra, aztán örömittasan lelkesültem, a tanítás gondolatára. – T-tényleg? Ez most komoly? Meg tudnálak csókolni! Csak… az nem lenne szép, hehe… – Bizony, egy picikét elragadtattam magamat. Ez sem az én hibám volt, mostanában túl sok örömet okoztak nekem, s abból sohasem elég. Úgyhogy így vettem át Shucsitól a kártyáját és egy pillanatra meglepődtem. A Szabad Rablást is nekik köszönhettem? Kezdtem már azt hinni, mindenben az ő kezük meg mancsuk volt. Inkább nem tettem szóvá, hanem inkább hálás mosolyt eresztettem el, aztán fejemet újból a tollak közé fúrtam. Türelmesen, kíváncsian figyeltem, a lány mire készül. Olyan volt, mintha integetett volna, de mégsem. Igazából nem is tudtam megmagyarázni, mert már addigra abbahagyta a varázskákodást. Meglepő „ó” hagyta el ajkamat, miután megmagyarázta, mi történne, ha mobnak és nem Takának hívtak volna. Mindarra, amit mondott, egy komolyabb bólintással feleltem. Általában amivel nagyon egyet tudtam érteni, attól még a bazsaly is eltűnik az arcomról.
- Umm… és ezt hogyan tudnám megköszönni? Csak annyival, ha mondom vagy mivel? – Tudtam, hogy a vidámságból sosem elég, de éreztem valami kellemetlenséget. Biztosan sokat fáradoztak a jót tevéssel: a dojo és a bolt. Timi mondta, hogy tanítanak, a boltba meg nem csak egy ember szokott járni. Éreztem, hogy pír költözik az arcomba. Hiába is próbálkoztam, nem tudtam leplezni. Inkább kerültem a szemezést Shucsival. Ez volt a legtöbb, amit akkor megtehettem.

by **Shukaku** Pént. Május 06 2016, 07:13

Shu nagyon, de nagyon remélte, hogy velük soha de soha nem fog megtörténni ez a változás. Annyira megszokta már, hogy ekkora, hogy zavarta volna, ha most hirtelen megnő, ráadásul rengeteg előnye is volt annak, hogy ő így néz ki. Oké, nehezebben vették komolyan, de folyamatosan érezte, hogy ez változik, méghozzá pozitív irányba. Azóta, hogy Frilinával találkozott, már a méretek kérdései se érdekelték, és megoldottnak látta majdnem az egész életét. Ezekkel a hátrányokkal szemben azonban hatalmas előnyt jelentett, hogy lehetett gyerek, az, hogy bár rengeteg mindent magára vállalt, az elvárások mégsem voltak hatalmasak vele szemben, és az is, hogy az emberek másképpen viselkedtek egy gyerekkel, elnézőbbek voltak. Nem mintha ezt ki akarta volna használni, de azért érezte, és mivel segítette a kapcsolatait, így örült neki. Meg különben is, Kayaba így döntött, és ő elfogadta a döntését. A tükör még mindig ott pihent a vitrinben, hiszen az első ajándék volt a világ Alkotójától, amit nagy becsben tartott, bár rajta nem sokat változtatott a varázs, hiszen igyekezett minél inkább olyan karaktert alkotni, ahogyan odakint is kinézett. Nem szeretett volna senkit becsapni. A válaszodra Timi csak bólintott, hiszen ő azonnal összerakta a lényeget, Shu azonban leragadt az első felénél, hiszen neki az volt a fontos.
-Az oké, de akik semmi húst nem dobnak, őket felesleges bántani... izé... akkor te az evéssel is visszatölthetsz HP-t?
Esett le neki a mondandód maradéka is, és széles mosolyra húzta a száját, majd egy pillanatra az égre pislantott, összekacsintva az istenekkel. Kayaba még mindig nagyon kreatív, hogy ennyi év után is ilyen képiket tud ajándékozni.
-Az nagyon hasznos dolog, ha például távol vagy a várostól, és nem szeretnél hazateleportálni, vagy potit használni. Ügyes képi.
Majd következett az ujjongás, Timidus bal füle pedig ismét lebillent, sőt, most mintha egyszer meg is rándult volna.
-Igen. Minden felajánlásom teljesen komoly. Én, az emberekkel ellentétben nem hazudok, arra pedig ezidáig semmi okot nem adtál, hogy becsapjalak.
-Nem úgy gondolta...
Súgta gyorsan Shu, szinte pisszegve, és tulajdonképpen mindkettőtöknek, hiszen nem szerette volna elrontani a hangulatot, ami idáig olyan felhőtlen volt, és valószínűleg az is maradt, mert Timi következő kérdése halk kuncogást váltott ki belőle is.
-Miért nem lenne szép? Úgy tudom, a csók egy pozitív dolog a fajodnál, a legtöbb mesétek ezzel zárul.
Na igen... ha a felvilágosítást egy ehhez semennyire nem értő lény kizárólag könyvekből nyeri, mert valaki nem szeretné, hogy tudomást szerezzen róla, na meg persze az a bizonyos valaki, aki a legközelebb áll hozzá, ő maga sem tud eleget ahhoz ezekről a dolgokról, hogy értelmes magyarázattal szolgáljon, akkor bizony előfordulnak ilyen, és ehhez hasonló kínos kérdések. Shu tudta, hogy Timi nem fogja engedni, hogy kérdése válasz nélkül maradjon, ám mivel ő éppen azzal volt elfoglalva, hogy elfojtsa a kuncogását, és takarja a vörösséget az arcán, így neked kellett megadni a feleletet. Persze ha ez megvolt, akkor az utolsó kérdésedre is választ kaptál. Az idomár már felkészült arra, hogy téged is győzködnie kell arról, hogy nem pénzért teszik, nem akarnak erőszakosan becsábítani a céhbe, és ezzel megvásárolni, nem akarnak cserébe semmit... majd csak pislogott egy picit meglepetten, és hevesen bólogatni kezdett.
-Ponnntosan! A dolgokat úgy kell megköszönni, hogy megköszönöd. Nekünk nem kerül semmibe segíteni, és szívesen segítünk... miért várnánk el cserébe bármit is?

by **Taka** Vas. Május 08 2016, 13:24

Nem értette, amit akartam mondani és ez egy kicsit elszomorított. Persze próbáltam külső jelét nem adni, de a számat egy picit fanyarul elhúztam. Csak egy pillanatra, de a kellemetlen kifejezés az arcomon táncolt. Ez lehet, olyan dolog volt, amit nem is fog tudni felfogni, mert más a véleményünk róla. Persze ez nem gond, csak nehezebbé tette a beszélgetést.
- Nem, csak a húsival tudom visszatölteni. – feleltem neki egyszerűen, majd vállamat gondtalanul megrándítottam. – Ha mással nem tudok gyakorolni, jó lesz célpontnak... – Búskomor mosoly húzódott meg szám sarkában. – Nem sűrűn szoktam elbénázni és akkor nekik sem fáj...
A képesség dicséretére egy picit elpirultam. Mondjuk nem az én érdemem volt, az Isten bácsi találta ki mindenkinek. Ennek köszönhetően eltűntethettem a kezemből a vadhúst, de cserébe életpontokat nyerhettem vissza, Jason meg elegánsan nyirbálhatta a szörnyiket. Shucsi meg… hát, ő beadhatta „a váltó is megteszi”-szöveget a prédáknak és hallgattak rá – vagyis amiket mondott, azt mind-mind elhittem neki. Olyan hihetőnek tűnt az ábrázata meg mindene. Miért hazudott volna?
Néha olyat éreztem, hogy meg kéne húzni Timi fülét. Első látásra úgy tűnt, mintha viszketett neki, de már rájöttem, mit jelenthetett. Megint furákat kezdett el mondani, amire kérdően megbillentettem főmet, szemöldökömet tanácstalanul ráncoltam, aztán Shucsira néztem, segítséget kérve. Végül is rászólt, szóval több időt fölösleges volt erre fecsérelni. Ráfogtam arra, hogy a tollas bigyók titokzatos teremtmények. A másik fele nem érdekelt a dolognak.
Sárkányt még nem hallottam kuncogni – mondjuk érthető, mert eddig sárkányt sem láttam még. Amiket mondott, hát azzal tényleg nagyon zavarba ejtett. Égett az arcom a pirosságtól, szavakat nem találtam rá.
- Hááát… izé… öhm… – Fejemet elfordítottam, hogy se ő, se Shu ne vegye észre, mennyire bepirosodottam. Még csak a Nap sem kellett hozzá, de égtem. – Akkor tudnád, hogy a hercegnőnek szoktak csókot adni. Te a sárkány vagy, a tűzokádó őrszem. Neked az lenne a feladatod, hogy leharapd a lovagok fejét, mert vigyáznod kell a kisasszonyra… – Egy sandítás Shucsira. Ha jobban belegondoltam volna, Timi tényleg azt csinálta, amit a mesekönyvek írtak: mindenkinek letépte a fejét, aki egy hajszálat is meggörbített a lány buksiján. – Jaj, Timi! Kínos helyzetbe hozol! – Inkább vidám hangon mondtam, semmint dühödten. Nem tudtam dühös lenni a bigyóra, mert puha és finom volt. Inkább erősebben nyomtam hozzá buksimat a hátához, hogy aztán a tekintetemet se ő, se Shucsi ne láthassa.
A köszönetnyilvánítás feltételeire visszafordítottam fejemet és egy szelíd mosollyal háláltam meg azt, amit a szóban forgó idomárlány mondott. Végül is igaza volt: nem kellett ok ahhoz, hogy segíts a másikon, nemde bár?
- Vannak ilyen gazemberek. Azok mindig is voltak, mindig is lesznek. – feleltem. – Jason mondta, hogy elővigyázatosnak kell lenni. Csak ezért kérdeztem… – Szerényen lesütöttem szememet.

by **Shukaku** Vas. Május 08 2016, 15:06

Shu egy kicsit későn veszi észre, hogy elszomorított a mondatával, így próbálván menteni a menthetőt, hevesen bólogatni kezd a szavaidra, és a dicséretet választja, mint segítséget a probléma enyhítésében... persze valóban úgy gondolja a dolgokat, ahogy mondja, hiszen a kisvadakat tipikusan a kicsiknek találták ki, és te végül is kicsi vagy... szóval ezt végiggondolva még el is szégyelli magát kissé.
-Hát... biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes vagy, és abban is, hogy nem fáj nekik. És persze Timinek sem fog, ha velünk gyakorolnál esetleg mégis. Tudod... nem akartalak megbántani... tudod... én eléggé úgy vagyok vele, hogy csak akkor bántsak állatot, ha fel tudom használni amit dob... de értem, hogy valaki szereti ezt a sportot, és nem fogok érte haragudni... csak másképpen gondolom...
Nem, nem Timi kuncog, hanem Shuból váltott ki halk kuncogást Timi kérdése, ám amikor látta, hogy ez valóban olyan reakciót váltott ki belőled, amit várt, már igyekezett visszafogni magát. Na persze a csintalanság nem veszett ki belőle, főleg nem melletted, így hát most egy hosszabb csipogássorozatnak lehettél fültanúja. Már említettem, hogy Timidus elég hajlékony, és még akrobatika jártassága is van, ráadásul a pontkülönbségnek hála felszerelés nélkül is tizenháromszor gyorsabbak nálad... de előbb jöjjön az elterelés, azaz a sárkány szavai.
-Igen, a hercegnőnek szoktak csókot adni, ám nem a sárkány, hanem a lovag. Te viszont nem lovag vagy, hanem íjász, tehát ha már itt elrontottad a mesét, akkor ez a változtatás kihathat a mese egészére is. Nem áll szándékomban leharapni a fejedet, és ezt védett teületen belül nem is tehetem meg, ezt azonban igen.
Villámgyors mozdulat következett, hála az említett szintkülönbségnek, és remélem nem veszed zokon, hogy úgy gondolom, Timidusnak sikerül bevinnie a támadást, és megnyalnia az arcodat. Nem, nem kapsz csókot, nem a szádat célozza. A nyelve hosszú, akár a kígyóé, de nem villás, és nem, nem nyálaz össze túlságosan.
-Tüzet okádni nem tudok, az Nestor terepe. Az én képességem más jellegű.
Eddigre pedig már érezheted is azt a bizonyos képességet. Erősebbnek érzed magad, méghozzá sokkal erősebbnek, és a menüd ki is jelzi, hogy kaptál egy Gyenge Erő Potiont. A sárkány visszahajtja fejét a mellsőire, Shu pedig széles vigyorral az arcán figyeli a reakciódat.
-Kérdezni szabad, örülünk is neki, de szerintem láthatod, hogy nem mi fogjuk leharapni a fejedet

by **Taka** Hétf. Május 09 2016, 15:12

Kedves volt, nem akart megbántani. Nem is tette meg, csak egy picit bánkódtam miatta. A helyzetet nem ismerhette, mert engem sem ismert. Szóval emiatt nem haragudhattam meg rá. Jóindulatú mosollyal hallgattam a magyarázatát rá, aztán kezemet kicsit megemelve próbáltam megállítani.
- Shh, semmi gond. – Fejemet tagadóan ráztam mellé. Biztosan voltak olyan dolgok, amiket a lexikonok sem tudtak megmagyarázni, így a lövöldözés okát sem. A hobbimat csak azért űztem, hogy ne igazán fájjon a múlt. Egy kicsit sem sikerült kihevernem a történteket, az a helyzet.
Csipogtak. Mit csipogtak? Már akkor is piros voltam, amikor csipogni kezdtek. Tekintetem magyarázatot követelt Shucsitól, amire vagy adott választ, vagy nem. Ha nem, akkor megharagudtam. Nekem nem volt szerencsém éveken át kódolt üzeneteket tanulni. Inkább a vadak életét keserítettem meg, de ha előbb találkoztam volna vele meg a mizékéjével, lehet, került volna rá sor. A sárkány magyarázatára meg csak hebegni-habogni tudtam. Lehet, nem Timidusnak, hanem szótárnak vagy lexikonnak kellett volna hívni.
- Jó, de… de… a fenébe! – Tarkómat zavarba ejtetten vakargattam meg. Nem nehezteltem a tudálékos hüllőre, de haragudtam, amiért ilyen kínos helyzetbe hozott. Egy picit megkönnyebbültem sóhajtottam fel, miután megtudtam, nem evett fejeket. Az „ezt”-re rácsodálkozva néztem, szemeim meglepetten kerekedtek el. Amilyen gyorsan csinálta, úgy hunytam le szememet. A nyelve egy kicsit másmilyen volt, mint amire számítottam. Olyan smirglisre gondoltam először, mint amilyen a macskáké. Nem csöpögött a nyáltól, de egy kis nedvességet azért éreztem az arcomon. Az oroszlánanyukák jutottak eszembe, amikor a kölyküket mosdatták. Valamiért Timidus is olyan anyáskodónak tűnt, abban a helyzetben: szárny alá vett, elfekhettem rajta, ráadásul nyalakodott is. Jó-jó, az én mamám sosem nyalt körbe, de az állatoknál más felállás volt.
- J-jaj… – Csak ennyivel tudtam meglepettségemnek, csodálkozásomnak jelet adni, semmi többel. Nem töröltem le azt a kis nyálat onnan, ahol megragadt. A játék úgy is eltüntetni egy kis idő után.
- Nest…? – Nem tudtam befejezni egyszavas kérdésemet. Miután említette a képességét, rögtön valami jót éreztem. Hogy bármire, de tényleg bármire képes lehettem volna, ha akartam. Kérdően néztem Shucsira, hátha tudott választ adni.
- Védett területen belül úgy sem tehetitek meg. – ismételtem a tollas szavait egy nyelvöltéssel. – De ha nem tüzet okádsz, hogyan támadsz? Azt hittem, azt minden sárkány csinálja. – Ismét nem sértegetésből adódóan, hanem kíváncsiságból kérdeztem. A sértegetést meg a piszkálódást – és főleg a bokán rúgást – megtartogattam a rossz embereknek.

by **Shukaku** Hétf. Május 09 2016, 16:37

Most meg Shu érezte magát kínosan, hogy fordult a kocka... de nem negatív kínosan. Nagyon is pozitív kínosan, hiszen ahogy elkezdted csitítgatni, az teljesen olyan volt, mintha most te lennél a nagyobb, idősebb, miközben egyébként ő az... de mégis szófogadóan megnyugodott. Egyre kevesebb embernél érezte azt, hogy bizonyítania kellene, és ennek örült... ennek helyébe azonban hála a szintjeinek az került, hogy felnéztek rá, amit majdnem ugyanannyira rühellt, mint a lenézést. Te azonban, ha az kellett, akkor tapsikoltál neki, ha pedig az, akkor csitítgattad... és ezt mivel nem nagyon tudta hova tenni, és meglepte, betette a pozitív dolgok dobozába. Talán Atoru mellett érezte magát ilyen biztonságban, ha már fiúk közül kell példát említeni, bár más fiút úgy igazán rajta és Cearson kívül nem is nagyon ismert. Azt az idomár is tudta, hogy nem szép dolog kirekeszteni valakit a beszélgetésből, így amint befejeződött az akció, nevetve ugyan, de bocsánatot kért.
-Ne haragudj a csipogás miatt, egyáltalán nem akarunk kizárni, vagy ilyesmi... de elrontotta volna a meglepetést. Ja igen, és ez az én ötletem volt.
Húzta ki magát ültében, visszautalva a repülős esetre, ami viszont ugye Timidus ötlete volt.
-Nestor pedig egy tűzsárkány. A tűzsárkányok fújnak tüzet, a jégsárkányoknak jeges képességeik vannak, Timidus pedig tollas sárkány. Ő is tud persze tüzet csinálni, de nem fújni. Viszont ha ránézel a állapotjelzőre a jobb felső sarokban, akkor jelzi neked is, hogy mit tud.
És valóban, a kis poti ikon, meg az, hogy mikor jár le, ott villogott a szemed sarkában, persze nem zavaróan.
-Timidus pedig... ő is nagyon erősen tud támadni, van foga is, csőrkávája is, karmai is, és még a farkával is erőset tud ütni... viszont ő egy védelmező. Biztos tudod, hogy a kígyók mérget termelnek, na velük ellentétben Timi potikat termet.
-Akármilyent, amilyet csak szeretnél, és hatékonyabb is, mint a tűzsebzés.

by **Taka** Csüt. Május 19 2016, 12:12

Miután sikerült megnyugtatnom, többé már nem is próbált magyarázkodni. Ennek örültem, mert ha Jasonnel vagy a nehéz nevű haverjával játszottam volna ezt el, nem vettek volna komolyan. Shucsi meg náluk fiatalabb volt, szóval valószínűleg a kor miatt lehetett. Nem érdekelt az a három év, örültem, hogy olyasvalakivel találkoztam, aki közel állt hozzám. Jókedvvel töltött el, de közben zavarba jöttem tőle. Fogalmam sincs miért. Valójában nem is számított, szóval ezt a gondolatot a lehető legmagabiztosabban engedtem el.
Fejemet játékos rosszalltsággal ráztam meg. Tudtam, hogy az idomárlány keze volt a dologban, nem kellett megmagyaráznia. Timidus nem tűnt elég rugalmasnak a tréfálkozáshoz. Az ötletre azonban nekem is lett egy ötletem. Furcsa, de szoktak lenni. Amint eszembe jutott, egy kicsikét feljebb emelkedtem kényelmes fekvőhelyemről.
- Izé… öhm… meg tudnátok rá tanítani? Olyan mókásan hangzik, hogy egy kódnyelven beszéltek! Nem is kell papírrepülőket dobálni egymásnak. Lécci-lécci! – Kezeimet egymásba kulcsolva imádkoztam, hogy rábólintsanak a kérésemre. Ugyebár a repülők mellőzése miatt is hasznos lett volna sárkányul füttyögni, meg egy ilyen nyelvet a valódi világban nem tudhattam volna megtanulni. Az ottaniak unalmasak és fárasztóak, ez meg olyan izgisen hangzott.
A válaszára bölcsen bólogattam, aztán felszólítására tényleg ránéztem a csík alatti állapotra. Másodperces visszaszámlálóval volt ellátva, mikor jár le a főzet hatása. Egy halvány mosollyal jeleztem magamnak, hogy Timidus hasznos barát és társ lehetett Shucsi számára. Hasznos – tényleg ez a megfelelő szó rá? Nem tudom, igazából fogalmam sincs, mit éreztem, ha jobban belegondoltam. Inkább elengedtem, hogy a későbbiekben jobban megérthessem a kapcsolatukat.
- Óh, szóval nem csak téged védelmez, hanem másokat is. Ez olyan jó dolog. – Kedvesen hunyorogva vontam le a bölcs következtetést. – Elhiszem, ha te mondod, Timi. Én mindent elhiszek, amit mondasz. – Fogalmam sincs, miért, de mellem dagadt a büszkeségtől, amikor ezt hangoztattam. Biztosan azért, mert egyesek túlságosan nehezen bíznak meg a másikban. Nekem ez olyan könnyen ment, mint az egyszeregy. – Elég sok időtök volt ezeket megtanulni. De… mióta segítetek az embereken? – A nem jelentős dologra rácsodálkoztam. Valójában nem számított, mióta tettek jót velünk, csak az, hogy tényleg tették. Főleg azért, mert nem találtak rá okot. Jó volt tudni, hogy akadtak ilyen emberek – na és persze sárkányok – akik oktalanul segítettek a gyengébbeken. Ilyen szempontból olyanok voltak, mint az a hülye kamasz meg a keménykötésű barátja.

by **Shukaku** Csüt. Május 19 2016, 12:35

A kérdésedre ezúttal az idomár jött zavarba. Olyan zavarba, ami egyfajta szégyen volt, amikor tudta, hogy valamit megtehetne érted, de vissza kell utasítani. Kicsit viaskodott önmagával, majd megrázta a fejét.
-Izé... pár szóra szívesen megtanítunk, de az egészre nem. És... nem azért, mert irigyek lennénk, vagy ilyesmi, csak... szóval nekünk ez olyan bensőséges dolog. Ezt csak mi ketten tudjuk, na meg persze a többi tollas sárkány, de még soha nem találkoztam olyan idomárral, aki vette volna erre a fáradtságot. Ha megtanítanánk másnak is, akkor eltűnne a varázsa.
Kicsit úgy beszélt, mint a szerelmesek a titkos találkahelyükről, és igazából valami ilyesmit is érzett. Ez egy olyan kapocs volt kettejük között, amit nem akart másoknak átadni, sem megosztani, mert ez csak az övék volt. Attól persze, hogy ebben biztos volt, még nem érezte jól magát tőle, szóval kissé idegesen billegett, és a ruháját kezdte birizgálni, remélve, hogy megérted az indokaikat. Ennek hála azonban a következő kérdésedre már újra a sárkány válaszolt.
-Célom, hogy a társam boldogan és biztonságban élhessen, ehhez pedig azokat is védelmeznem kell, akiket ő szeret, hiszen az elvesztésük elszomorítaná őt. Ezt nem tudom olyan hatékonysággal végezni, mint az ő védelmét, de mindent tőlem telhetőt megteszek.
Más talán elolvadt volna arra, hogy mindent elhiszel neki, és Shu meg is tette, bele is pirult, olyan tipikus awww érzéssel, ám Timi csak egyetértően bólintott. Számára ez volt a logikus következtetés. Amíg valaki nem csapja be, addig nincs oka nem hinni neki, ám mindvégig fenntartja a lehetőségét annak, hogy átvágják, függetlenül attól, hogy az adott illető ezt mióta nem tette meg. Furcsa kettősség ez, de eddig működött.
-Hogy... mióta? Hááát...
Timidus napra pontosan meg tudta volna mondani, hogy mikor segítettek elsőnek valakin, de mivel az, hogy az embereken úgy általában mióta segítenek, nem valami pontos megfogalmazás, így Shu nem is próbált meg most a sárkánytól segítséget kérni, inkább maga válaszolt.
-A Szabad Rablás Boltocskát tavaly nyitottuk, szóval az több mint egy éve működik, a Dojo talán már két éve is. De ha azt nézzük, hogy például amióta kristályíró vagyok, mindig is becsületkasszára árultam a kristályokat... hát szóval elég régóta. Tudod, odakint én voltam mindig a kisebb, és nagyon zavart, ha valaki nem segített valamiben. Elérni valamit a polcon, vagy valami komolyabbat... szóval elhatároztam, hogy ha én leszek a nagyobb, akkor én nem leszek olyan, mint ők. Most... most mi vagyunk a nagyok, szóval segítünk. És ugye az a legjobb, hogy itt teljesen ingyen tudunk segíteni, max időbe tellik, az meg van bőven.

by **Taka** Csüt. Május 19 2016, 14:03

Látszott rajta, hogy valami zavarta a kérdésemen. Netán valami rosszat mondtam? Tekintetében elveszve próbáltam magamtól rájönni a válaszra, amit idő közben meg is kaptam tőle. Egy rövidke pillanatra elmosolyodtam: kettőnktől eddig sokat lehetett hallani az „izé”-t. Ő éppúgy zavarba tudott jönni, mint én őtőle. Ez – különös mód – megnyugtatott. Nem igazán voltam csalódott a nemleges válasz hallatán. Meg tudtam érteni, ha nem igazán szeretné továbbadni azt, amit maguknak és a többi tollas bigyusznak szerettek volna megtartani. Nyilván csak akkor tanítana, ha én is idomár lennék és egy szárnyas hüllővel flangálnék Aincradban. Az meg lehetetlen próbálkozás, akárhogy is nézzük. Íjászként léptem be és úgy is fogok kilépni.
- Megértem. – jelentettem ki, egy bólintás közepette. – Ha ilyen fontos, hogy megőrizzétek a titkot, akkor hagyjuk. – Egy őszinte, bizalmas mosollyal illettem meg a lányt. – Inkább nem tanulom meg, hogy ne tűnjön el a varázsa.
Valami hasonlót mondott el Timi a körbe repkedés közben is és akkor sem értettem. Nem tűnt olyan… önállónak. A maga érdekeit háttérbe szorította és csak Shucsira koncentrált. Olyan volt, mint a nyílvessző, ami sebesen és igazan suhant célpontja felé. Miután már utalt arra is, hogy saját akaratából akart jót az idomárának, nem tudtam kételkedni benne – csak nem tudtam mire vélni ezt a fajta jóindulatot. Nem kedvesség volt ez, hanem valami más, ami erősebb annál. Kijelentésére egy „hm” közepette biccentettem, jelezvén szándékának egyértelműségét. Gyerek vagyok, de az ilyesmit még én is meg tudtam érteni.
Fejemet már nem hajtottam vissza a sárkány puha, tollas hátára. Shucsi válaszára érdeklődve vártam, miközben halkan, jókedvűen zümmögtem. Amikor a kinti életét említette, a dudorászást abbahagytam. Meglepődtem, hogy majdhogynem teljesen hasonlóan érzett anno, mint én. Nem a segítség hiányában, hanem mert mellőzték – legalábbis így értelmeztem, amit mondott. Számat együtt érzően húztam el, de rögtön bazsalyra állt, miután említette az itt megtörtént változtatásokat.
- Egy kicsit olyan vagy, mint én. Velem egyszerűen nem álltak szóba. – mondtam egyszerű, kicsit színtelen hangon. Főmet értetlenül ráztam meg. – Nem is értem, miért. – Aztán, egy félmosollyal az arcomon, kellemesebb vizekre próbáltam evezni. – Jó dolog, ha már azt gondolják rólad, nincs szükséged a védelmükre. Meg tudod védeni magadat. Bárcsak több ilyen ember lenne, mint te. Nem keresnének okot arra, hogy segítőkezet nyújtsanak vagy… a barátságukat kínálnák. – Szomorúan felsóhajtottam, kerültem a lányka tekintetét. Nem azt mondom, hogy nem voltam megelégedve Jason vagy a haverjának a társaságával, viszont nem mindig értettek meg. Ők kamaszok, majdnem felnőttek, én meg gyerek. Két külön világ, két külön nézőpont.

by **Shukaku** Csüt. Május 19 2016, 14:23

Izé, hmm és hááát. Ezek voltak tipikusan azok a szavak, amiket Shu akkor használt, amikor tudta, hogy valamit mondania kellene, de azt nem, hogy mit mondjon. Ezek voltak azok a szavak, amiket Timidus ugyan néha megpróbált alkalmazni, hogy a társa szokásait felvéve közelebb kerüljön hozzá, jobban megértse őt, de nála ez egyelőre nem ment akadály nélkül. A sárkány számára a kommunikáció fontossága kimerült az információközlésben, és bár a megnyugtatásnál, vigasztalásnál már felfedezte, hogy akkor is beszélni kell az idomárhoz, ha nincs mit mondania, azért érteni még nem értette teljesen. Az értem vagy a megértem szó viszont tipikusan az a kifejezés volt, amit Shu nem szeretett, mert az emberek általában olyankor használták, ha igaziból nem értettek semmit, de valamivel el akarták hallgattatni, vagy csak a haszontalan együttérzés látszatát akarták fenntartani, esetleg úgy tenni, mintha érdekelné őket a beszélgetés menete. Te azonban ki is fejtetted ezt az egy szót, és így már hálásan mosolyogva tudott biccenteni, egy halk köszönömöt is hozzábiggyesztve. Szeretett olyanokkal kommunikálni, mint te, akiknek lehetett őszintén beszélni, és ti is őszintén beszéltetek, nem pedig megtartottátok magatokban a sértődöttséget, miközben úgy csináltatok, mintha semmi nem történt volna. Mondhatni a hasonló a hasonlónak örül. A zümmögésnél ugyan elhallgatott, és megpróbálta kitalálni, hogy mit dúdolsz, ám mivel megint csak ugyanarra gondoltatok, ezen fellelkesülve ez ki is ment a fejéből, vagy talán a heves bólogatás rázta ki belőle.
-Ugye, hogy ugye? Tudom én, mert sokan nagyképűek, meg azt hiszik, hogy csak azért, mert idősebbek, már okosabbak is, meg minden. Azért is szeretek itt lenni, mert itt nem az számít, hogy előbb születtél, hanem az, hogy mennyit dolgozol a szintekért meg ilyesmiért. Sőt, még az sem, mert tudok olyat is, aki első szintű, de közben meg a legjobb sütiket csinálja a világon, vagy például finom illatú és vicces szappanokat. Szerintem nagyon jó ötlet volt Kayabától, hogy itt tényleg lehet gyakorlással fejlődni, és nem az van, hogy ha valamihez nincs tehetséged, az már úgy is marad. És... nem kell azokkal foglalkozni, akik nem akarnak veled szóba állni. Az ő hibájuk meg az ő bajuk, ha kimaradnak egy ilyen beszélgetésből.
Nagyon belelkesült, de amilyen hirtelen belelendült, olyan hirtelen belé is akadt a szó, és teljesen elpirult attól, amit a mondatod legvégén jelentettél ki. Egyrészt azt, hogy több kellene belőle, másrészt azt, hogy a barátságát kínálta. Ezt ő maga észre sem vette, nem is gondolt ebbe bele igazán, hiszen barátságosnak lenni másokkal szinte természetes, legalább is elsőre és addig, amíg nem alakul ki benne rossz vélemény az idegenről. Erre azonban le kellett csapni, és Timidus meg is tette.
-És hogy döntesz? Elfogadod a felkínált barátságot?

by Ajánlott tartalom