Re: Ovidius kőszínháza

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Okt. 19 2015, 16:39

The member 'Nex' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Ovidius kőszínháza - Page 7 4766612103_86ee832108_s

by **Stingray** Hétf. Okt. 19 2015, 19:43

A tervem tökéletesen bevált, és nem ért teljesen felkészületlenül a reakciója sem. Már megtanultam, hogy szeret ütlegelni, így könnyedén elkaptam a felém száguldó kezét, még a felszereléseim bónusza nélkül is. Csak egy széles vigyor terült el az arcomon, ahogy ránéztem.
– Nincs több maszkom, hiába is ütnél tovább. Vagy ezúttal másra fáj a fogad? - jegyeztem meg viccesen. Aztán válaszolt a kérdésemre is, mire az arcvonásaim izgatottá váltak. - Nocsak! Nem is gondoltam, hogy ilyen ambícióid lennének. Nem bánod, ha én is megnézem? Mindig is szerettem a színházi előadásokat. - mondtam lelkesen, miközben azon törtem a fejem, hogy mit is akarhat tőlem. Gyakorlatilag nullának tűnt annak az esélye, hogy tényleg véletlenül keveredett ide. Főleg ha figyelembe veszem, hogy milyen kacskaringós utat jártunk be, és hogy a legátlátszóbb okot hozta fel mentségül. Ennél csak az lehetne átlátszóbb, ha a képembe mondaná, hogy egész úton engem követett. Mindenesetre kíváncsi leszek mit reagál a lelkesedésemre. Kényelmes tempóban sétáltam mellette tovább, a száraz levelekkel teli köves úton, a nem túl távoli színház felé, és közben válaszoltam a kérdésére is.
– Mellesleg lesz ott valaki, akivel szívesen elbeszélgetnék. - mondtam ki az igazat ravasz mosollyal. Persze valószínűleg nem arra gondolt amire én, de az már egy másik kérdés.
– Csak nem az előadáshoz volt olyan fontos megszerezni azt a maszkot? Mert ha igen, csak kérned kellett volna. - csevegtem tovább, teljesen gyanútlan stílusban. Végül is nincs semmi halaszthatatlan dolgom, ami miatt sietnem kéne haza, így bőven belefér egy hosszabb kitérő errefelé, amíg kipuhatolom a szándékait.

by **Nex** Hétf. Okt. 19 2015, 20:11

Ehh, megint csak játssza a vicces fiút, nem áll neki jól, vajon mikor jön rá, bár igaz ami igaz, valamire mégis fáj a fogam. Bizonyára tökéletesen tisztában van vele, hogy nem a társulathoz szeretnék jelentkezni, és most játszadozik velem. Legyen, belemegyek a kis játékába. - Nem hiszem, hogy színpadra kerülök, egyelőre csak jelentkezek, majd kiderül, hogy beválogatnak e, a válogatás nem ma van, de nembánom, ha velem tartasz. Egyébként, ha azt feltételezed, hogy követtelek, akkor tévedsz, vagyis tévedsz is, meg nem is, nem egészen utánad jöttem, csak, láttam, hogy te is arra mész, amerre én, és ha hosszabb is volt ez az út így kellett tennem, mert úgy éreztem, valaki követ, és reméltem, hogy majd te, mint erős férfi, megvédesz engem. Ez volt az oka annak is hogy úgy megijedtem, mikor megfogtad a vállam.- Igyekszem sarokba szorítani, és most rátérek a lényegre. - Miről is akarsz pontosan beszélgetni velem? Mert hogy azt mondtad lesz ott, tehát bizonyára még nincs, és feltételesen beszélgetnél vele, tehát az illető nem biztos hogy kíváncsi a képedre.- Húzom le a maszkom, és mosolygok az arcába, miközben sétálunk egymás mellett. Eredetileg azt akartam mondani, hogy pofádra, de én nem vagyok olyan tapló mint ő, szofisztikáltan fogalmazom. -Vaaaagy, persze az is lehet, hogy valamelyik előadót bálványozod, de félsz odamenni hozzá, csak nem szerelmes vagy?- Bökdösöm az oldalát, kíváncsi arccal, persze tudom, hogy ezzel egy kiutat adtam neki, de ki tudja, hogy mégis miféle választ kapok erre, mindenesetre a helyzet komikus, tudja, hogy akarok tőle valamit s én mégis úgy teszek mintha ö akarna, lehet a végén még eszébe is jut valami. - Ha arra adnád a fejed, hogy velem beszélgess, talán tudok időt szánni rád, amint jelentkeztem, a társulathoz, nehabozz bátran kérdezni, talán tanulhatsz is valamit, tudod, valamit abból, hogy is nyertem el valaki maszkját, akinek túl nagy volt az arca. Pedig még a pontjaimat is megmutattam, a kis butusnak.- Mosolygok rá, miközben lóbálom arca előtt az újdonsült maszkom. Ha így viselkedik másokkal, bizonyára olyan barátot keres, aki hasonlóképp viselkedik, ez így logikus, csak tűrnöm kell a sértéseit, és visszavágnom.

by **Stingray** Hétf. Okt. 19 2015, 21:26

Nemsokára elég beszédes lett, és egyáltalán nem zavartatta magát attól, hogy a mondanivalójának minimum a fele hazugság. Na nem mintha engem olyan nagyon zavart volna. Ha efféle játékokról van szó, én nem hátrálok meg.
– Hmm. Most akkor engem követtél, a színházba akartál eljutni, vagy menekültél valaki elől? - ráncoltam a homlokom gondterhelten. Három állításból egy igaz lehet, szóval már haladunk is valamerre. - De ne félj amíg engem látsz. - kacsintottam rá. - Mellettem egy sötétben bujkáló alak sem mehet el észrevétlenül. Ha mégis megpróbálja legfeljebb kicselezem. - mondtam magabiztosan. Aztán folytatta a beszélgetést, rátérve az én ügyeimre.
– Ejnye. Hát ennyire látszik? - mondtam tettetett bosszúsággal, de végig mosolyogva, és még a fejemet is csóváltam hozzá. - Valóban van ott egy érdekes lány, akihez személyes élmények kötnek. Azonban még nem kiabálnék el előre semmit sem. Előfordulhat, hogy pusztán egy futó kaland lesz, de ennek hamar a végére járhatok. - fogalmaztam meg homályosan, de talán nem megfejthetetlenül a szándékaimat, végig fenntartva a könnyed hangnemet, és közben figyelmen kívül hagytam, a nem is annyira burkolt negatív célzásokat.
– Oh az valóban érdekesnek hangzik. Ha esetleg mégis úgy döntenél, hogy szakítasz rám egy kis időt, akkor szívesen meghallgatom. Mindenesetre én is mesélhetek ezt-azt, egy kissé önbizalom hiányos lányról, akinek volt olyan szerencséje, hogy megismerkedett egy igazi úriemberrel, aki segített kicsit a gyengécske lelkén. Bizonyára rendkívül tanulságos mese lenne. - beszélgettem tovább, miközben már majdnem elértük a célunkat. Milyen különös, hogy pont egyszerre, tartottunk ugyanoda.
– Szeretnéd, hogy elkísérjelek a jelentkezésre? Nehogy a végén még valami gonosz settenkedő a közeledbe férkőzhessen.

by **Nex** Kedd Okt. 20 2015, 17:59

Úgy tűnt teljesen összezavartam szerencsétlent, még egyszer el kell magyaráznom neki, de nem fogom, bizonyára, nem is érdekli mit mondok, már elkönyvelte, hogy követem, így a szándékaimat kell benne, megerősítenem. Maszkomat, arcomra húzom, és megpróbálok, a karjába kapaszkodni. -Én hősöm, tudtam, hogy számíthatok rád, habár itt CSAK egy íjjász vagy odakint bizonyára egy lovag.- A maszkom, azért volt szükséges, hogy eltakarjam az arcomon lévő undort, melyet a mozdulat irányában éreztem. Olvastam egy két dolgot, hogy véletlenül se fussak bele egy ostoba fiú csapdájába se, és ez épp egy tőlük vett mozzanat volt, miszerint, úgy bókolunk valakinek, hogy közben romboljuk is az önbizalmát, egyszerű mint az egyszer egy. Bár következő mondatára eleresztettem kezét, és kínosan igazítottam a maszkom, miközben a füldet bámultam s alatta vörösen izzott arcom. -F-f-f-futó kaland? Nem hiszem, hogy errefelé ilyesfajta lányok élnek.- Ha ilyen nyíltan beszél effajta szexuális dolgokról előttem, akkor lehet, hogy rólam beszél, nem tudom mit reagáljak erre. - B-bizonyára félre értettél valamit, nem hiszem, hogy az a lány... iizéé érdeklődik irántad, vagy ahogy te fogalmaztál, benne lenne egy ilyen futó kapcsolatban, hiszen, hiába felnőtt odakint, lehet, hogy az illető, itt még gyerek testtel rendelkezik, mond csak, ez nem zavarna téged? Vagy te mindennap lányokat viszel fel magadhoz?- Kérdezek rá kissé zavartan, bár nem mintha bármiféle kapcsolat érdekelne egy ilyen bunkó kis senkivel, vagy bármelyik mocskos kockával, csak egyszerűen kíváncsi vagyok milyen ízlése van, nincs ezzel semmi baj, nyugtatom magam. Persze a fiú védelmi mechanizmusa beindult, és próbált úgy tenni, mintha szándékosan engedett volna győzni. -Rendben, szakítok rád időt, és persze akkor már egy hazug alakról is beszélek, aki, fiatal hölgyeket bántalmaz, adottságaik végett és persze azért bámul rájuk, annyira, hogy három egyszerű támadást nem képes kivédeni, majd azt mondja, hogy hagyta magát, persze egy szavát sem lehet hinni az illetőnek.- Felkészültem rá, hogy ténylegesen jelentkeznem kell majd, persze ez nem jelent gondot, egyszerűen a válogatóra nem jövök majd el. A maszk takarja az arcom, így nem látszik, hogy kicsit felidegesített, és igyekeztem nem hallatni, kisebb nagyobb sikerrel, bár az előző mondandóm végén kissé felemeltem hangom. -Hát, persze hogy elkísérhetsz, sőt, megtisztelnél, már úgy sem vagyunk messze, hiszen csak néhány lépés az egész.-

by **Stingray** Kedd Okt. 20 2015, 18:53

Lelkesen a karomba kapaszkodott, és úgy „bókolt”. Azt mondjuk nem értettem miért maszkban teszi mindezt. Nem elég jó színész, vagy csak a sebhelyet rejti?
– Lovag? - kérdeztem vissza. - Ugyan dehogy! Nem vagyok én se lovag, se hős. Én kívül-belül CSAK egy íjász vagyok. - válaszoltam szórakozottan. Időközben aztán tovább terelődött a téma, és elégedetten figyeltem, ahogy alaposan félreértve a célzásomat, elvörösödnek a fülei. Akadozva, félénken szólalt meg, mire én majdnem felnevettem. Komoly fejtörést okozott, hogy belemenjek-e a játékba, de végül úgy döntöttem, hogy nem hagyom ki ezt a lehetőséget, hogy tovább játszadozhassak még vele.
– Hogy érted azt, hogy nem gondolod? - kérdeztem csodálkozva, mint aki nem érti, honnan ismeri ennyire a környéken élő lányokat. Végül a folytatásra már ismét lazább stílusban válaszoltam.
– Felvinni? Áh dehogy! - legyintettem. - Akadt aki már járt nálam, de az igazi kalandok házon kívül történnek. - kacsintottam rá. - A gyerektest meg ugyan mit számít ebben a világban? - folytattam tovább könnyedén. - Engem aztán cseppet sem zavar. Mindenki abból gazdálkodjon amit kapott, felesleges rejtegetni az igazi arcunkat egymás előtt. Vagy te talán nem így gondolod? - pillantottam a maszkos arcra érdeklődőn.
– Valóban szörnyű ember lehet, ahogy így leírod. Bizonyára jó oka volt rá, hogy olyan legyen amilyen. Kár, hogy a lány gyengécske elméje nem tudta feldolgozni a viselkedését. Különben még egész jó vége is lehetett volna. - Közben beléptünk a színház területére, és az utolsó kérdésemre is választ kaptam.
– Remek! És mit terveztél csinálni utána? - érdeklődtem tovább, míg elértük a célunkat.

by **Nex** Kedd Okt. 20 2015, 19:32

Chh... csak egy íjjász és abból sem a legjobb, persze ezt nem tette volna hozzá a büszkesége nem engedte volna, hogy efféle dolgot műveljen, a fiú egy percre sem hajlandó, leadni az egójából. - Hát, igazad lehet, talán van errefelé egy-két ilyen lány- Mondtam, kissé csalódottan, majd amint a fiú folytatta amibe belekezdett, egy lépést álltam arrébb tőle, megfelelő távolságot tartva, nehogy valamiféle bájitallal akarjon megtéveszteni mint, bizonyára azt a sok szerencsétlen lányt, akiről beszélt, s mikor kacsintott kicsit össze rezzentem, ilyenkor már biztos voltam benne, hogy engem is a „Na ez a csaj is megvolt” listájára akar felvésni, bár eredetileg én követtem, most mégis ő akar hasznot húzni belőle, és ezekben az érzelmi dolgokban nem igazán vagyok jó, s bár nem akarok semmit a fiútól, meg akarok győződni róla, hogy igazat beszél-e, hogy valóban ilyen. A maszkom leveszem, majd aláírom a jelentkező papírt, s amint a tollat letettem, kérdést intézek a fiúhoz. - Te mit terveztél csinálni, mit tettél volna, ha ott maradok, ha nem megyek el, mégis mit tennél most, ha bármit tehetnél, mutasd meg.- Hangom egyre lágyabb, miközben egyre közelebb húzódok a fiúhoz, s kezem a felsője alá csúsztatom míg végül szám, a füléhez nem ér. - Mi az a jó vég, mennyire lehetett volna jó? Tudni akarom.- súgom lágyan fülébe kezdődjön a játék, mutasd meg nekem, hogy vajon ki is vagy valójában, hogy tényleg az a szemét alak vagy-e, aki csak futólag keres magának, szerencsétlen lányokat, vagy, a maszkkal, nem dobtad le az igazi álarcod, ha így van, akkor én majd letépem rólad. Bár időközben teljesen eltértem az eredeti célomtól talán ez is egy módja az információ szerzésnek.

by **Stingray** Kedd Okt. 20 2015, 20:09

Ahogy beszélni kezdtem elég hamar elhúzódott mellőlem. Határozottan teljesen máshogy értette a mondanivalómat, mint amire én gondoltam, de egyáltalán nem zavart. Rájátszottam, élveztem minden pillanatát. Azt hiszem ilyen módon nem lesz egyszerű kiszedni belőle, hogy mit is akart tőlem, de ha lekopik rólam egy életre, az sem fog túl mély nyomot hagyni bennem. Elértünk a kis papírhoz amin már sorakozott pár név, és ő is felfirkantotta a sajátját. Aztán úgy tűnik a kérdésemre is választ kapok, bár nem egészen olyan módon, mint amilyenre vártam. Sőt, válasz helyett sokkal inkább egy kérdésbe bújtatott ajánlatot. Nem mondom, hogy nem érintett meg a dolog, mert szó szerint sikerült neki, de csak elmosolyodtam. Gyakrabban váltogatja a hozzáállását, mint más az alsógatyáját. Milyen messzire akarsz még elmenni, hogy megszerezd amit akarsz? Egyáltalán mit akarsz annyira, hogy ilyen bénán akard megszerezni?
– Ha nem mész el olyan hamar, valószínűleg még elég sokáig eljátszadozhattunk volna egymással. - válaszoltam neki hasonló stílusban. - Ha most bármit tehetnék? Mmm. - gondolkoztam el mélyen. Több lehetséges válasz is felmerült bennem, de a választás végül azt hiszem nem arra esett amit, a legszívesebben hallott volna. Lehajoltam az ő szintjére, és a haját gyengéden félresimítva, bizalmasan a fülébe súgtam.
– Valószínűleg keresnék valakit, akinek melle is akad, és ügyesebben színészkedik. - ismét kiegyenesedtem és rákacsintottam. Gonosz dolog volt ismét felhozni a gyengeségét, de megérdemelte, ha már ennyit küzdött érte. Felkészültem rá, hogy erre talán már nem lesz olyan visszafogott a válasza, de egy hiszti, vagy egy pofon jelenleg cseppet sem zavar. Kivételesen nem ködösítettem a célzásaimat.

by **Nex** Kedd Okt. 20 2015, 20:32

A válasza egyértelmű volt, ez az ostoba fiú, nem tud másra gondolni, mint a harcra, értelmetlen olyasmit feltételezni róla, vagyis nem róla, inkább bármilyen nőről, hogy össze feküdne vele. Tenyeremet elveszem mellkasáról, majd ökölbe zárva, de nem szorítva húzom ki kezem, nem vagyok ideges, nem fontos mit gondol, többé nem érdekel a fiú véleménye, csak választ akarok, és persze visszavágni. - Hát persze... hogy is gondolhattam volna, még hogy nem számít neked a kor, de semmi baj, nincs baj, ha olyan jó vagy, hogy így válogathatsz a nők közül, bár, lefogadom, hogy egy-egy tárgyad bánja, és az ő esetükben nem mennek el olyan gyorsan, mint én, sőt, talán el sem mennek. - Utalásom szándékosan kétértelmű volt, bizonyára a fiúnak leesett a dolog, de azért folytattam. - Értem, a helyzeted, teljesen logikus a viselkedésed, egyszerűbb szurkálódni, és ellökni magadtól mindenkit, minthogy engedni, hogy valaki közel kerüljön hozzád, biztos úgy érzed, hogy ez így jó, és így helyes de észre sem veszed, hogy mit csinálsz, azt mondod, hogy ez csak egy játék, de nem mersz kimozdulni a védett zónából, mond csak, hányszor voltál odakint? Hány embert öltek meg, a szemed előtt, mennyi nevet olvastál a város központjában, s mennyit ismertél közülük? Én egyiküket sem sajnálom, nem érdekelnek, nem érdekelnek az emberek, az se érdekelne, ha itt előttem esnél pixelekre. Felvenném a felszerelésed és elsétálnék, csak egy dolog érdekel, hogy győzzek, és ehhez nekem információra van szükségem. MIT TUDSZ KAZUMÁRÓL? A MASZK TULAJÁRÓL? ÉS LEGFŐKÉPP MIT TUDSZ A FEGYVERÉRŐL? MELY A VIADAL SORÁN A VÁLLÁBÓL NŐTT KI ?!- Tettem fel nyíltan a kérdést, itt volt az ideje, vége a hülye játszadozásnak, elegem volt a fiú bunkó stílusából, az sem érdekel, hogy idősebb, és talán nem kéne így beszélnem vele, de ennyi volt, itt az igazság órája itt az idő nyíltan beszélni nincs több kertelés, nem játszom többé neki az érzelmes kislányt, határozott nő vagyok és itt az ideje megmutatni neki az igazi alakomat.

by **Stingray** Kedd Okt. 20 2015, 21:00

Visszahúzódott ismét ahogy kezdett kényelmetlenné válni alatta a talaj. Elégedetten mosolyogtam, ahogy elhúzta a kezét. Azt hiszem erre mondják, hogy „Pearl Harbor”, vagy közismertebben „talált és süllyedt”. A visszavágás azonban ezúttal egy másfajta hiszti volt, mint első alkalommal. Ez azonban még könnyebben lepergett rólam, mint egy jól irányzott pofon. Érezhetően egyáltalán nem ismert ki, de máris elég erős, téves következtetésekkel dobálózott mérgében. A megfelelő tudás hiányában esélye sem volt, hogy a mondandója célt érjen. Nem sűrűn érem el ezt másoknál, de most bőven megvolt a lehetőségem, hogy kihozzam belőle. Szó nélkül, türelmesen vártam a szóáradat végét, amit amúgy sem tudtam volna félbeszakítani amilyen intenzitással ömlött belőle. Végül elég hangosan adta tudtomra, hogy miért is követett, és vetette be a világ legszörnyűbb színészi képességeit.
– Áhááá. - mondtam elnyújtva. - Szóval innen fúj a szél. Buta kislány. - mondtam mosolyogva, és gyengéden megpaskoltam a fejét, mintha csak egy kis óvodás lett volna. - Hát miért nem ezzel kezdted? Egy csomó fölösleges energiát megspórolhattál volna. Csupán egy kis szerencsejáték jutalma volt az a maszk. - válaszoltam a ferde igazsággal, elvégre csak nézőpont kérdése. Bellül azonban foglalkoztatott a kérdés, hogy mégis mi dolga neki Kazumával és a karjával. Valamiért láthatóan nagyon kell neki az információ, de ez cseppet sem tudott meggyőzni arról, hogy meg is adjam neki amire vágyik. Mellesleg arról a bizonyos fegyverről, és a helyéről is csak homályos információim voltak, amik talán már nem is érvényesek. Legendásnak legendás, de a világért sem adnám érte a fél karom. Csak nem magának akarja, most hogy Kazumának már vége?

by **Nex** Kedd Okt. 20 2015, 21:27

Igen, épp ahogy gondoltam, ez a srác egy senki, de így sem vagyok biztos minden szava hihetőségében, sőt, sebaj, tovább keresek, s ha megtalálom, ha az tényleg egy fegyver akkor magam döföm át a fiún. -Rendben, elfogadom a válaszod, bár nemigazán hiszem egy szavad sem, de azért reméltem, hogy felbőszítelek, reméltem hogy valami hasonló dolog áll a viselkedésed hátterében, mint amit mondtam, de úgy tűnik, te nem ilyen vagy. Szimplán te is egy Player vagy, mint én, talán elismerem a lehetőséged, de tudd, az élet odakint nem fenékig tejfel, s ha elhagyod a védett zónád, ne felejtsd el bekapcsolva tartani az észlelésed, mert lehet, hogy túl késő lesz, nem lehet mindenkin segíteni, és én nem is próbálok, csak magamon. Mint említettem nem érdekelsz, csak az információ kellett, persze épp most realizáltam, hogy minden szavam felesleges pazarlás volt, hiszen csak bámulsz ki a bugyuta fejedből, arra várva, hogy egy újabb vicces megjegyzést tegyél. Nem érdekel, hogy hozzám képest másokkal hogy viselkedsz, de még egy kérdést felteszek, kitől szerezted a maszkot?- Mindezt teljesen nyugodt hangnemben. Nem gondolom, hogy ezek után válaszolna, így felveszem a maszkot, és elindulok, intve neki, hogy részemről ennyi volt, a vele való társalgás, sok volt ez az éjszaka, irány haza. Remélem, azzal hogy kicsit magamhoz hasonlítottam elértem nála valamit, és talán egy nevet kapok, már ha igaz amit mondott. Nincs oka ugyan hazudni, bár nem tudhatom, de inkább egy kényszeres hazudozónak gondolom. Bizonyára ennyi elő ismeretségből, nem találhattam telibe viselkedése mivoltát, bizonyára csak szimplán bunkó, nem hiszem, hogy vannak barátai, ha mindenkivel így viselkedik, és persze ha vannak azok bizonyára hatalmas mazochisták. Kicsit boldoggá is tett, hogy a fiú kihúzta magát a kaland lehetőségből, nem tudtam, hogyan is lett volna tovább, az embereket... ki nem állhatom.

by **Stingray** Kedd Okt. 20 2015, 22:17

Komolyabbá vált az arcom míg hallgattam. A sértések, és ócska trükkök leperegtek rólam, de ezúttal olyasmivel is szolgált amit már komolyan vettem.
– Ahhoz, hogy felbőszíts sokkal keményebben kell próbálkoznod, de nem hiszem, hogy sikerrel járnál, ha ez is lenne a célod. Nem adok sokat egy gyenge kocka véleményére, és aki nem segít másnak, az ne csodálkozzon, ha magára marad a bajban. - válaszoltam a megszokottnál hűvösebben. Nem igazán tetszett a stílus, ahogy célozgatott a külső területek védtelenségére. - Ha legközelebb meg is akarsz tudni valamit, akkor azt tanácsolom, hogy ügyesebben tedd, mert ha a rossz emberrel játszod el ugyanezt, akkor csúnyán megütheted magad. Szerencséd, hogy én nem vagyok egy Kazumához hasonló. - elléptem mellőle, és ismét rámosolyogtam, mintha mi sem történt volna.
– További kellemes estét, és csak óvatosan hazafelé! - intettem neki, és már el is indultam a levegőben hagyva a kérdését, bár a válaszomból sejtheti, hogy többet tudok az elhangzottaknál, de az már legyen az ő gondja. Nem bizonyította a megbízhatóságát, hogy megosszak vele bármit is ezzel a kényes üggyel kapcsolatban. Segítettem összegyűjteni a morzsákat, de csupán egy ember van akinek nyugodt szívvel el is szórom, és az nem egy idegen akaratos lány akinek ilyen információt csak úgy odadobnék. Azt reméltem, Kazuma halálával ennek az egész kacifántos ügynek vége lesz, de valahogy mégis mindig tovább kísért. Nem csodálom, hogy Chiakit is úgy megviselték a történtek. Mára viszont eleget játszadoztam, és törtem a fejem. Egy dolgom maradt hátra, és az nem más, mint hazasétálni, de vigyázva, hogy ezúttal senki se osonjon a sarkamban. Nem hiányoznak őrült zaklatók az ablakom alá.

by **Taka** Hétf. Május 02 2016, 15:36

Shucsi

Többször kijártam ide, mert általában Jason itt találkozott a legtöbbet a görög istenséggel. Nem viccelek, tényleg olyan neve volt, csak kész lehetetlenség leírni. Amikor meg megkérhetném a pótpapát, addigra mindig elfelejtem. Furcsa, hogy amire szükségem lett volna, az a legtöbbször kimegy a fejemből, a jelentéktelen dolgok meg mindig a buksimban maradnak. Egy kicsit talán idegesítő is.
Kivételesen nem a falak egyszínű és unalmas életét keserítettem meg. A kőszínház pódiumának szélére csücsültem ki és a bárányfelhőkkel tarkított eget bámultam. Szokottabbnál egy kicsit hűvösebb volt, úgyhogy – kivételesen – a felszerelésemre egy vastagabb mélykék, kapucnis pulcsit húztam. Annyira örültem, hogy a felnőttek által hívott front nem volt benne a játékban. Akkor biztosan többet fájt volna a fejem is. Mókásnak tűnt ezeket mellőzni, elvégre ki akarná, ha minden felhőszakadásnál sajogna a kobakja? Azok jókora hülyék lennének, az már biztos.
Egy jó darabig figyeltem a borulatokat, aztán eluntam a semmittevést. Vettem az egyik tolbanai árustól egy csomag kölest, hogy etethessem a madarakat. Már csak az volt a kérdés, lehetséges-e egy ilyen játékban? Áh, az Isten bácsi mindent az igazi világ alapján csinált meg, szóval biztosan megtehetem. Csak annyival volt jobb, hogy léteztek itt mindenféle lények és akár repülni is lehetett. Tényleg, az állatidomároknak piszok jó dolga lehetett, ha mondjuk egy vérengző fenevadat betörve átszeli Aincrad széles égboltját! Általában csak olyanokat láttam, akik lovakat béreltek, mert ahova mentek, oda nem feltétlen szabadott kristályt használni vagy csak élvezetből fecsérelték el az idejüket. Hét éves korom óta nem lovagoltam és akkor is pónit kaptam… Miért kaptam törpe növésű hátast, ha egyszer akkora voltam, mint a legtöbb zsoké? Nekem a legnagyobb, fehér szőrű ló kellett, de ahelyett a Harisnyás Pippiét kaptam. Szavamra mondom, igazságtalanság az alacsonyabb növésűekkel! Az emlék gondolatára szememet megforgatva pattantam fel helyemről, aztán a kezembe egy félmaréknyi kölest vettem. A pillanatnyi kis idegességemet jókedvű dudorászással hagytam hátra. Nem tellett sok időbe, de már jöttek is a galambok, hol jobbról, hol balról. Olyanok voltak, mint a nagy városi jószágok: már egy kicsit sem féltek az emberektől, ha a kajára pályáztak. Kedvesen rájuk hunyorítottam, majd egy keveset a kövezetre szórtam. Nyugodt és jókedvű maradtam, hogy tudassam az Isten bácsi szárnyasaival, kivételesen nem lövök rájuk. Kezemet a mellkasomra is helyezhettem volna és esküdözhetnék, de az innen-onnan érkező galambok lefoglaltak.

by **Shukaku** Hétf. Május 02 2016, 16:02

Szerencsére Leonardo Da Vinci rajzai annyira tipikus dungeon elemnek számítottak, és annyira tipikusak voltak egy középkori világban, hogy nem kellett sok questet átnézni, Timidus hamar ráakadt azokra a könyvekre, amik neki kellettek. Miután ezekkel a könyvekkel folyamatos kudarcot vallott, felkereste Maxweld professzort, akiről tudták, hogy fura gépek építésén is munkálkodik, és tőle kért tanácsot. Ezek után a sárkány a havi zsebpénzének egy részét, amin közösen osztoztak az idomárral, ruhaboltba vitte. Ezeket az üzleteket Junnak hála ismerte meg, és az NPC-k készséggel segítettek neki megalkotni azt az öltözetet, amit ő Shunak megálmodott. A probléma ott kezdődött, amikor ezt az álmát a lánnyal is közölte, és természetesen az idomár heves ellenkezésbe kezdett. Igaz, hogy amióta többé-kevésbé sikerült teljesen legyőznie a tériszonyát, hála annak, hogy Kayaba Akihiko egy röpképes petet adott mellé társul, egyre többet utazott Timi hátán. Szép emlék volt ez Hisaméről és Peterről, akik először mutatták be milyen is egy igazi sárkánylovas, na meg persze hasznos is volt a növényzombis küldetés során... de itt jött a bökkenő. Bár kimaxolta az idomár a lovaglás jártasságát, és szinte akármilyen mutatványt megcsinálhattak úgy, hogy a nyeregben maradt, Timi még mindig nem találta elég biztonságosnak az utazást. Számolt azzal, hogy magasabb szinteken majd légi csatákat kell vívniuk, hiszen az még hiányzott a rendszerből, a légi csatához pedig elengedhetetlen kellék volt az ejtőernyő. Ideális esetben az ilyeneket nagy, nyitott tereken próbálják ki, mondjuk egy mezőn. Itt azonban a mezők védett területen kívül voltak, a legnagyobb nyitott teret így tehát vagy a Főtér, vagy az Aréna, vagy a kőszínház jelenthette, ebből azonban kettő állandóan emberekkel volt tömve. Így esett meg, hogy azon a napon, amikor nem volt előadás, és amikor te éppen galambokat etettél, és álmodoztál az Aincrad széles égboltját átszelő vérengző fenevadról, az álmod valóra vált, és meg is láthattad Timit, na meg persze Shut, és az újdonsült ejtőernyő első tesztjét... majd egy hatalmas puffanást. A földet érés igen nagy porfelhőt kavart, amiből pixelek szálltak fel. Az anyag nem bírta a megpróbáltatásokat. Mire elült a por, már a sárkány is landolt az idomár mellett, aki még mindig a fejét vakarta, meg a haját igazgatta, és durcásan bökdöste barátját.
-Attól még, hogy nincs akkora bajom a repüléssel, a zuhanás még mindig félelmetes...
-Tovább kell dolgoznom a prototípuson. Most már kibírta legalább fél útig.
Az idomár a repüléshez ezúttal nem a szokásos szoknya-blúz kombót vette fel, hanem a szafaris ruhája volt rajta. Zöld hosszúnadrág, túracipő és egy barna színű felső, szintén kapucnival, ám ő nem húzta a fejére. Látványosan duzzogott, nem tetszett neki az eredmény, a sárkány hangja azonban szokásához hűen végtelenül nyugodt volt, mintha mi sem történt volna.

by **Taka** Hétf. Május 02 2016, 16:37

Amikor az egyik madárka már a vállamra, a másik meg a buksimra szállt, önfeledten elnevettem magamat. Persze lehetőleg úgy, hogy ne ijesszem meg őket, mert akkor elmentek volna. Nem túl tartalmas, jelentéssel bíró hümmögést hallattam, amire a galambok jellegzetes burrogással válaszoltak. Olyan kis aranyosak, attól függetlenül, hogy néha-néha fehéret potyogtatnak. Fura, amiért az emberek emiatt nem szerették őket. Most azt mondhatnám, egy rossz tulajdonság miatt utálom őket, viszont annak mi értelme lenne? Mindenben van jó is, meg rossz is. Szerettem a galambokat és – szerintem legalábbis – ők is engem. Teljes a kör, kész-passz, vége, ennyit erről.
Mire kezdett a markomban lévő köles elfogyni, még egy keveset öntöttem a kezembe. Fejemet enyhén előre billentettem, hogy az ott lévő madarat letessékelhessem onnan. Ha lenne fájdalom, már görcsbe állt volna a nyakam a feszes tartástól, de csak zsibbadást éreztem. Az is bőven elég volt ahhoz, hogy figyelmeztethessem. A galamb rászállt a szabadon hagyott kézfejemre, s onnan csipegetett. A lelkesen eszegető tollas társulatra ráhunyorítottam, majd tekintetemet csodálkozón az égen sikló lánykára emeltem. Légi pilótásnak képzelhette magát azzal az ernyővel, de ami aggasztott, az a közelében repkedő sárkány. Biztosan elszabadult és most kislány húson akarta tengetni napjait. Vagy lehet, az az iszonyat a társa volt vagy mi? Nem tűnt olyan ártalmasnak, inkább csak tollasnak – pont annyira, mint a galambok. Szememmel hunyorogtam, a becsapódására készülvén. A madarak a keletkezett porfelhőre szétszóródtak, teljesen megfeledkezvén a finom kölesről. Egy darabig köhigcséltem, aztán egy pillanatra csalódottan biggyesztettem le ajkamat. Vállamat végül nemtörődöm mód megrántottam, eltettem a magvas zacsit és a lányhoz léptem. Éppen szekatúrát folytatott a madárszerű sárkánnyal, amit egy kicsit különös volt hallgatni. Úgy értem, kinek lenne mersze beszólni egy ilyen bestiának, ami se perc alatt leharaphatná a fejét? Én aztán biztosan meghúztam volna magamat a lány helyében. Erre való tekintettel óvatosan ugyan, de jókedvű mosollyal az arcomon álltam meg a párocska előtt, tisztes távolságban. Tekintetem az idomárka és a sárkánymadár között vándorolt. Tartottam tőle, hogy ez az izé nekem fog esni.
- Váó, ezt ti találtátok ki? – kérdeztem őszinte rácsodálkozással, aztán lelkes vigyort eresztettem el. – De menő!

by **Shukaku** Hétf. Május 02 2016, 16:50

Először Timidus volt az, aki észlelte a közeledésedet, ám egy pillantásnál többet nem foglalkozott veled. Felmérte a felszerelésedet, ha viseltél belőle bármit is, felmérte a járásodat, a testtartásodat, hogy mennyire mutatkozol fenyegetőnek, mivel azonban ennek a mértéke a nullához igen közel esett a számításai szerint, ezért amíg te nem szólítottad meg őket, ő sem fordított feléd különösebb figyelmet. Vele ellentétben az idomár észre sem vett. A szalagját bányászta elő az eszköztárából, és azzal pepecselt, hogy fél kézzel megpróbálja a hajába illeszteni, miközben a másik kezével még mindig a sárkányt bökdöste.
-De miért nem te próbálod ki ezeket a vackokat? Tudod jól, hogy se repülni, se zuhanni nem szeretek.
-Az én testfelépítésem nagyban különbözik a te testfelépítésedtől, ráadásul meg kell tanulnod megfelelően zuhanni.
Körülbelül ekkor érhettél oda a kérdéseddel együtt. Shu bambán pislogott pár másodpercig, majd ismételten megbökte a barátját.
-Ő volt! Ő találta ki!
Erre azonban a hirtelen nem várt válasz érkezett, miszerint ez az izé, amitől még mindig szédült kissé, az menő. Persze ha nem azonnal mutogat a társára, hanem gondolkodik egy picit, akkor kitalálhatta volna, így azonban csak egy széles vicsort kapott Timitől, ami az ő esetében ugye vigyor volt, próbálván utánozni az emberi mimikát.
-Igen, én találtam ki. Timidus, a Jumpy Vigor céhből, ő pedig Shu, a társam.
-Ehmm... igen...
Tápászkodott fel ekkorra már a lány is, végzett a masnival és a ruháját igazgatta. Még mindig egy kicsit csapzott volt, az azonban már látszott, hogy még a tettetett harag is elszállt belőle, és egy kis meghajlással köszöntött.
-Ha van lovaglás jártasságod, akkor te is kipróbálhatod... vagyis ezt már nem, mert tönkrement, de a következőt igen... ha szeretnéd...
És nagyon reménykedett abban, hogy szeretnéd, mert addig sem neki kell csinálnia.

by **Taka** Hétf. Május 02 2016, 19:06

Megmondtam én, hogy valami nem stimmel ezzel a madárszerű izével. Olyan furcsán nézett rám, mintha rosszat akartam volna tenni. Egy pillanatra le is fékeztem és egy kérdőre vont „huh”-val meredtem a hüllőre. Na jó, vagy magának akarta megtartani vacsira a lányt, vagy „security” feliratot kéne a nyakába aggatni. Miután eleget szemlélt, több magabiztossággal tartottam feléjük. Nagyon beleélték magukat a szekatúrába, szóval vártam a kérdezősködéssel és a dicséretekkel. Ugyanolyan tanácstalan tekintettel szemléltem őket, mint amikor a tollas bigyó feltérképezett. Furán nézett ki, furán mért fel és furán beszélt. Na igen, azt hiszem, ha a gondolataimat így megmondanám a szárnyasnak, akkor ugyanúgy érezne, mint én. Csak azért tartottak furcsának, mert sokat vadásztam meg nevetgéltem. Ha lenne annyi aranyam, akkor egy csapat magánnyomozót is felbérelnék, hogy megtalálják erre a választ, de amit Jasontől kapok, azt mindig képviselő fánkra költöm. A fene belé, már megint elfelejtettem a jártasságokat megvenni! Reméltem, hogy ez alkalommal is találtam kibúvót. Jason és a fura nevű pasas ijesztőek voltak, amikor feldühödtek. Senki se akarjon ujjat vagy lábujjat húzni ezzel a két alakkal. Kő kövön nem marad!
Először nagy szemeket vetettem a lányra, majd pajkosan elvigyorodtam, amikor a hibáját rá akarta kenni az izéjére. Amikor a szóban forgó valami hasonló bazsalyt eresztett el, meglepődtem – de úgy, igazán. Eddig is meglepetéseket okozott, de miért ne, ha életemben először láthattam sárkányt? Vigyorgott, beszélt, meg mindent csinált, amit egyébként sosem tudtam volna elképzelni. Azt mondták, élénk a fantáziám, de ez igazán nem ment. Különös, hogy a Timidus tollas bigyó mutatta be a társát is, aki Shu volt, a Jumpy Vigorból.
- Oh… óh! – kaptam észbe, miután rájöttem, kik is ők valójában. – Akkor ti vagytok a Füleselő lapnak a szerkesztői! – Szemeim valószínűleg csillagokat vertek, nagy lelkesedésemben. – Jason mindig hozni szokott és fel szokott olvasni. Taka vagyok, nagyon örvendek! – Egy újabb vigyort engedtem meg magamnak, aztán Shu ajánlatára egy kicsikét gondolkodóba estem. Habár nem volt lovagló jártasságom, már ki szerettem volna a Sword Artban, milyen lehetett. Elvégre itt nagyobb eséllyel egy dromedár méretűt fogok kapni és nem egy pónit. Azokból már nagyon elegem van.
- Még nem kezdtem el a lovaglást, de ha félre teszel nekem egyet, nagyon szívesen kipróbálom. Sőt, ki szeretném próbálni! Nagyon, de nagyon, de nagyon! – Egyik kezemet a magasba emeltem, lelkesedésemnek jelt adván.

by **Shukaku** Hétf. Május 02 2016, 19:27

A security felirat valóban találó lett volna, ám ehelyett csak egy vörös szalag feszült a sárkány mellkasán, átvetve a szárnyai között. Nem, nem masnis szalag, mint a lány hajában, hanem az a fajta szalag, amit a Napóleonos képen látott, és amit Shu ajándékozott neki már réges-régen. Persze ez nem pont ugyanaz volt, hiszen azóta Timi nőtt is, a szalag is elszakadt párszor, így néhányszor már ki lett cserélve, de ugyanabból a boltból, ugyanattól az árustól, ugyanolyan volt, így aki régen is látta, nem vehette észre a különbséget. A kérdő tekinteteddel nem nagyon foglalkozott, nem volt mit megmagyaráznia a számodra, hiszen nyilvánvaló volt az ő szemszögéből, hogy a lányt védi... még akkor is, ha az előbb dobta le több méter magasról a hátáról. Shu ezzel szemben jóval több figyelmet szentelt neked, és nagy, értetlen szemekkel pislogott a mimikád változásaira. A pajkos vigyort még értette, hiszen félig viccesnek is szánta a sárkányra való mutogatást, ám a meglepődést már nem tudta hova tenni. Neki teljesen természetes volt, hogy hol ő mutatja be Timit, hol Timi őt, mikor hogy jön ki a lépés. Ő volt az, aki azon lepődött meg, ha valamelyik idomár a petet egyfajta háziállatnak kezelte, és nemcsak, hogy meglepődött, de fel is szólalt a petek jogaiért. A pislogás csak még nagyobb lett, amikor a lapról kezdtél beszélni, ám gyorsan felváltotta a büszkeség. Kicsit sem érdekelte, hogy az undok kötekedők most azt mondanák, hogy csak olyan gyerekek olvassák a lapot, mint te, ő őszintén örült annak, hogy te viszont olvasod. Nem azért, elég sokan olvasták, de ilyen lelkesedéssel nem sokan törtek ki, hiszen általában előbb ismerték meg őket, és csak utána a lapot. Teátrálisan meghajolt, persze végig szélesen vigyorogva.
-Igen, mi vagyunk, meg még mások is, de mi vagyunk a főszerkesztők, és mi is rendkívül örvendünk a találkozásnak. Ha szeretnéd, akkor lehetsz előfizető... ami teljesen ingyen van, de akkor közvetlenül neked küldjük el a lapot a címedre.
A gyermeki lelkesedés azonnal magával ragadta őt is, a sárkány mellé lépett, és kicsit megigazgatta rajta a nyeregtáskát és a nyerget.
-Hááát... nem te vagy az egyetlen, aki szeret lovagolni, és Timi mindig örömmel tesz meg pár kört...
-Örömmel?
Kérdezett vissza a sárkány félbeszakítva a lány mondandóját, aki kicsit megvakarta a tarkóját.
-Hát... zavarni nem zavar, és neki meg örömet okozna, ahogy látom.
A sárkány újra rád nézett, majd bólintott, és ülő pozícióba helyezkedett.
-Ha semmi pontod nincs, akkor csak földközelben siklunk.
-Ehmm... közben elmesélheted, hogy ki az a Jason. A céhvezéred? Ismerek pár céhet, de az ő nevük nem ismerős...

by **Taka** Kedd Május 03 2016, 12:07

Gondolatban rácsodálkoztam arra az egyszerű tényre, hogy Matatóhoz hasonló udvariassággal hajolt meg előttem. Igazából tök jó, amiért manapság ilyen rendes emberekkel találkozhattam. Még talán az is lehet, hogy ő is, meg a Matató is szívesen beszéltek velem. Csak az elején tűnt úgy, mintha nem érdekelne, de addig egy mukkot sem szóltam hozzájuk. Nyilván azon múlott, milyen kedvesen szólítom meg őket – abból meg a jóindulatból sosem szenvedtem hiányt.
Még jobban belelkesedtem, amint Shukaku említette az előfizetést. Ökleimmel tapsikoltam, mint valami idétlen kislány, de mit tehettem? Olyan kis kedves volt velem, hogy ezt így felajánlotta. Nem igazán ismert, viszont nem igazán érdekelte – legalábbis szerintem.
- Juj, de jó nekem! – Adtam újból hangot lelkesedésemnek. – Nagyon, de nagyon, de nagyon szeretnék kapni! Olyan érdekes meg minden, biztos nehéz összeállítani.
Minden, ami ilyen munkát várt, nagyon nehéznek tűnt. Nem voltam oda az írogatásért meg a szöszölésért, ezért gondoltam így. Oké-oké, másnak más a véleménye, kinek a pap, kinek a paplan ugyebár. Shucsi biztosan szeretett jegyzetelni, ha ennyit dolgozott a Füleselőn. Az meg hab a tortán, hogy másokat is belevont a mókájába.
Miközben folytatták a maguk kis szócsatáját, úgy vigyorogtam, mint a vadalma. Miért ne vigyoroghatnék, ha egyszer boldoggá tettek? Azt meg már csak tetőzni tudták a siklással. A világért sem gondoltam rá, hogy meg lehet oldani a jártasság nélkülözésével. Őszintén szólva, egy picit zavart is, amiért ennyire bekorlátoztak. Kint nem egyszer ültem meg lovat és habár Timidus izéke nem számított pacinak, hátasnak… már talán. Lehetséges, ha szigorúan úgy vesszük. Mondjuk az változtatott a dolgokon, hogy beszélt, gondolkodott és a barátjával piszkálósat játszottak. Nekem is kellett egy ilyen pajtás: akit a világért sem zavar, ha látástól vakulásig zaklatom.
- Hehe, minél előbb, annál jobb. – feleltem a tollas mizéke szavaira egy nyájas mosollyal, miközben már hátsólábain gubbasztott. Tekintetem a lányra terelődött, miután megszólalt. Feltételezésére fejemet tagadóan megráztam. – Nem-nem, ővele lakok. Céhvezérnek kiállhatatlan lenne, ő túl... szabad hozzá. Azt hiszem, ez a megfelelő szó rá. – Elkuncogtam magamat. – Fogalmam sincs, igazából hogy hívjam. Talán valami nagybácsinak. Vagy tesónak. Vagy bánom is én, minek. – Szememet tanácstalanul megforgattam. – Hivatalosan nem vagyunk céh, inkább összejárunk egy-két emberrel. Mesélünk egymásnak, láttunk-e valami furát, válaszolunk a megválaszolatlan kérdésekre. Nagyjából ennyi az, ami összetart. – Magyarázatom közben széttártam karjaimat, a gondtalan mosoly szelídebb formát öltött arcomon. Nem szerettem volna azt nevetségessé tenni azt, ami egy kicsikét oldotta az egyedüllétemet.

by **Shukaku** Kedd Május 03 2016, 12:37

Az Angyalkák mellett Shu egyre inkább élvezte a gyerekek társaságát, főleg az olyan gyerekekét, akik kicsit sem hasonlítottak rá. Talán ezért is nem kereste például azóta sem Kokorot, pedig nagyon gondolt rá, de fájdalmas lett volna vele találkozni. Egyrészt azért, mert a régi önmagára emlékeztette, másrészt azért, mert övé volt Atoru. Na de az olyan gyerekek, mint te, akik így tudtak tapsikolni, már teljesen más kérdésnek számítottak. Ha már a jegyzetelésen gondolkodtál, elő is kapta a jegyzetfüzetét, meg egy tollat.
-Akkor csak meg kell adnod a nevedet, mármint a teljsen nicknevedet, ha nem csak annyi, hogy Taka... ehmm... K-val írod, nem? Szóval elküldjük neked levélben szépen becsomagolva, és cserébe szeretnénk, hogy ha bármi ötleted vagy véleményed van, akkor jelezd nekünk, hiszen most már te is a szerkesztőség tagja vagy.
És valóban, Shu úgy gondolkodott, hogy minden olvasó, aki visszajelzéseivel hatással van a lapra, az része a szerkesztőségnek, ezúton tehát te is tagja lettél. A profi újságírós stílust, amit kissé túljátszott a testtartásban és a beszédben is persze végig ellensúlyozta a hatalmas mosoly, ami a játék élvezetének, na meg persze a büszkeségének szólt.
-Éééés... elég nehéz összerakni, de minél többen segítenek, annál könnyebb, és annál színesebb lehet.
Ezzel félre is állt az útból, feljegyzetelte a válaszodat, és közben fejével biccentett a sárkány felé, aki magyarázni kezdett.
-Jártasság nélkül nagyon könnyen leeshetsz, így próbálj mind a lábaiddal a derekamnál, mind a kezeiddel a nyakamnál átölelni. Ha teljes testeddel elfekszel a hátamon, akkor könnyebben maradsz a nyeregben. Nagyon fontos, hogy igyekezz ne akadályozni a szárnyak mozgását, mivel azokkal repülök. Védett területen belül vagyunk, így nem eshet semmi bajod, nem kell aggódnod. jelezd, ha készen állsz.
-A céh pedig nem feltétlenül jelenti, hogy elveszted a szabadságodat, vagy azt, hogy a vezérnek feltétlenül zsarnoknak kell lennie. Vannak demokratikus céhek, mint például a Vigo... és igazából mi sem vagyunk több egy nagyon jó baráti társaságnál, szóval akár ti is lehettek céh...
Mesélte, miközben közelebb lépett, és ha igényelted, akkor segített felkászálódni a nyeregbe. A sárkány nem volt magas, akkora volt, mint egy nagyobb termetű kutya, ráadásul ha kellett, akkor még le is hasalt, szóval nem jelenthetett nagy gondot a megülése.
-A fura dolgok és a megválaszolatlan kérdések minket is érdekelnek. Földet érés után szívesen meghallgatnék párat, ha szeretnél mesélni.

by **Taka** Kedd Május 03 2016, 13:23

Érdeklődve billentettem enyhén oldalra fejemet, amikor füzetet és tollat vett magához. Önkénytelenül is azokra a sulis órákra gondoltam, amikor a gonosz tanár néni a tollbamondást kérte számon. Vagy… azt nem lehet számon kérni? Mindegy, csak azt kérte, írjuk le, amit felolvasott. Szörnyű volt a helyesírásom, a kanjik meg arra voltak jók, hogy unikornisokat rajzoljak belőlük. A nicknevemet – ami egyébként a kinti világban a valódi becenevemként használtam. Ezt kivételesen le tudtam írni és betűzni. Nem kellett hozzá sok ész.
- De igen, csak annyi, hogy Taka. – feleltem neki. – Igen-igen, K-val írják.
Eszembe jutott, hogy a becenevemet pont a törpe termetem miatt kaptam. Van, ahol magasnak fordítják, máshol tiszteletre méltónak vagy sólyomnak. Inkább azért neveztek úgy, mert „annyira ellentmondásos az, ha egy töpszlit óriásnak hívnak”. Nem értettem a lényegét, de nem is érdekelt. Volt, ahol a Taka óhajt vagy mocskot jelentett. A papi mesélt Afrikáról és ő már járt ott. Egy kicsit beszélt is afrikaiul, szóval érdekesség gyanánt ezt is elmondta. Mondjuk igazán nem értettem, miért tenne engem a nevem azzá, amit jelent. Nem voltam magas, sem tiszteletre méltó, sem sólyom, sem nagyra vágyó, és – főként – mocsok. Mocskosnak mocskos lehettem, miután a reggeli óráktól szürkületig vadásztam, ám nem én voltam a mocsok.
- K-komolyan? – kérdeztem őszinte meglepődéssel, rácsodálkozással. Én, mint szerkesztőségi tag? Ezt el kell mesélnem Jasonnek! – Jaj, nekem tényleg jó dolgom van. Köszi, Shucsi! – És akkor kezdtem el igazán lelkesen dolgozni. Nem tehettem ellene semmit és őszintén szólva, a világért sem akartam. Túl jókedvű voltam ahhoz.
Miután válaszát meghallgattam, értően nagyot bólintottam. A sárkányra figyeltem, aki hosszasan elmagyarázta, mit kell tennem annak érdekében, hogy ne essek le a hátáról.
- Szóval igazából öleljelek meg. – Ennyit vontam le az egészből, amit Timidus mondott. Játékos mosoly ívelt át arcomon. – Azzal nem lesz gond, szeretek ölelődni.
Tekintetem újból utat talált Shucsihoz. Szavai ismét elgondolkodtattak: keresztbe font karokkal, hosszas hümmögéssel, a földet zavarodottan rugdostam.
- Tudom én aztat… – kezdtem bele kevés magabiztossággal. – Nem is azért mondtam. Csak… a más elnevezés egy kicsikét megijeszt. Olyan hivatalosnak tűnik. És még csak közös kéglink sincsen. Jasonnel lakok, aztán ennyi. – Nagyot sóhajtottam. – Szívben szerintem már az vagyunk, csak… nem adjuk meg a módját.
Igyekeztem önerőből felmászni a kutyus méretű tollas izékére. Nevezhetett bárki törpének, de attól függetlenül megpróbáltam boldogulni. Mindketten kedvesek voltak, hogy az egyik megpróbált felrakni, a másik még le is feküdt. Végül is valahogyan csak sikert felkászálódnom Timidus hátára. Ahogyan érte – és ahogyan én képzeltem –, egy jókora ölelést adtam neki: kézzel-lábbal hozzásimultam, persze figyeltem, nehogy kellemetlenül essen neki. Arcomat a finom tollakba temettem, s nyugodt sóhajt hallattam.
- Olyan puha vagy… – jelentettem ki vágyakozó hangon, majd fejemet Shu irányába fordítottam. – Amit csak szeretnétek hallani, Shucsi… amit csak szeretnétek. – Majd a mély hallgatással utaltam arra, hogy készen álltam a mókára. Vajon olyan lesz, mint amikor Matató körbelóbált vagy annál százszor, ezerszer murisabb?

by **Shukaku** Kedd Május 03 2016, 13:58

Egy gyors mozdulattal felfirkantotta a nevedet a füzetbe, majd még feléd is fordította, hogy lásd, tényleg benne vagy, mégpedig a következőképpen: Legújabb szerkesztőségi tag Taka. A neved egy sorral lejjebb szerepelt, és már latin betűkkel, de ott volt, erről meggyőződhettél. Ő nem gondolkodott a neveden, ahogyan a saját nevén sem gondolkodott sokat, amikor kiválasztotta... hiszen nem is ő választotta. Ezzel tulajdonképpen már választ is adott a komolyan kérdésre, de azért még egy nagyot bólintott is hozzá, hogy biztosra mehess.
-Igazán semmiség, mi örülünk annak, hogy ilyen lelkes szerkesztőink vannak.
Egy mozdulattal eltüntette a füzetet az eszköztárába, és már csak azt figyelte, hogy miként értelmezed Timi utasításait, az értelmezés pedig még nagyobb mosolyt csalt volna az arcára, ha mosolyoghatott volna szélesebben annál, mint ahogy eddig is tette. A sárkány is bólintott, majd Shu egy halk csipogással jelzett neki, amire Timi félredöntötte a bal fülét, majd ő is bólintott válaszképpen.
-Miközben repülünk, nem fogsz ölelődni, csak ölelni. Ha megijedsz, vagy csak szeretnéd, hogy landoljunk, akkor csak jelezd.
A Shucsi elnevezés egy pillanatra meglepte a lányt, ám egyáltalán nem zavarta. A becenevekkel soha nem volt gondja, a chanozás vagy a san meg sensei meg hasonló izék sokkal jobban tudták frusztrálni, mert olyankor és úgy használták, amikor nem is kellett volna, egy kedveskedő becenévnek azonban csak örülni lehet, így örült is.
-Hááát... ha csak a pénz hiányzik a céhalapításhoz, akkor szívesen segítek... de ha Jason esetleg nem szeretne a nyakába venni egy egész céhesdit, akkor akár jöhetnétek hozzánk is mindannyian, ha szeretnétek, és akkor céhben is lennétek, méghozzá közösben, de semmit nem kellene feladni abból, ahogyan most éltek... de ezt majd megbeszéljük utána, addig találd ki, hogy melyik a legizgibb történeted, amit elmesélhetsz.
Csak nézett titeket, lágy mosollyal, a sárkány pedig bevetette a legnagyobb trükköt, amit Álomkelőtől tanult. A macska mutatta meg neki, hogy miként kell dorombolni... és bár nem tudta teljesen jól leutánozni, így félig morgás lett, olyasfajta, mint a Jurassic Park raptorjainak a hangja, de eléggé emlékeztetett a dorombolásra ahhoz, hogy felismerhesd. A csend nem számított jelzésnek a sárkány számára, így kis várakozás után az idomár kezdett el számolni, a pet pedig háromra lassú léptekkel megindult. Először csak a terep széle felé vette az irányt, majd gyorsítani kezdett, amikor pedig már eléggé felgyorsult, félig kinyitotta a szárnyait. Nem voltál nehéz, és csak vitorlázni kellett, így igyekezte úgy tartani őket, hogy téged is körbeöleljenek, így megtartsanak kissé, de elég felület maradjon ahhoz, hogy a levegőbe emelkedhessen. Ez pedig kisvártatva meg is történt. Nem emelkedtetek magasra, maximum két méterre voltatok a föld felett, és el sem távolodtatok a színháztól, a kör mentél haladtatok végig. Amikor elfogyott a lendület, akkor Timi ahelyett, hogy a szárnyával csapott volna, ami valószínűleg kibillentett volna téged, egyszerűen földet ért, és onnan rugaszkodott el újra a lábaival, a lehető legfinomabban. A hármas akrobatika jártasság az ő repülésére is kihatott, így sokkal zökkenőmentesebb volt az út, mint ahogy azt sejthetted. Miközben repültetek, Shu hátratett kézzel figyelt benneteket. Ez azért volt fontos, hogy emlékeztesse magát, hogy még véletlenül se integessen, aminek hatására te esetleg visszaintegetnél, ami beláthatatlan következményekkel járna a kapaszkodásod minőségére.

by **Taka** Kedd Május 03 2016, 14:34

Ha eddig nem vert volna csillagokat a szemem, akkor – miután Shucsi megmutatta, hogyan írta fel a nevemet a füzetébe – megtette. Eddig sem tagadtam, hogy szerettem, amikor mások valamibe beavatnak, de ezt különösen megtiszteltetésnek éreztem. Nem túlzás azt mondani, egy rituálén estem át: hosszú idő után kijöttem az erdőből és tárt karokkal fogadtak. Mostantól nem csak Jasonnek, hanem Shucsinak és Timidusnak is mesélhetek, ami csak történik velem. Legalábbis… a hozzáállásból így vettem le. A csipogás hallatán egy pillanatra furcsállóan néztem, magyarázatot keresvén a fura nyelvre. Biztosan kódolt üzenetküldési mód volt, ennél többet nem is foglalkoztam vele.
- Igen-igen, úgy értettem. – mondtam a sárkánymadár bigyusznak, aztán tagadóan leintettem. – Ki-zárt~! Sosem fogom megunni, ha tényleg olyan mókásnak fog ígérkezni, mint amilyennek az ernyőzést képzeltem. – Valóban egy régen várt álmom vált volna valóra. A repülés csodáját sajnos a kinti világban kevesek élhetik át, mert egyrészt drága, másrészt meg nincsenek kint tollas mizékék. Most azonban volt is egy, ráadásul pénzt sem kért azért, hogy megölelhessem, miközben körbesiklik a kőszínház oszlopgyűrűjén belül. Tényleg, vajon a sárkányok mihez kezdenének az arannyal? Elvégre a Fafnir is azt a kimondhatatlan nevezetű kincset őrizte. Nieb… Niebung, mit tudom én! Csak rajta csücsült és süttette rajta a hasát. Valószínűleg Timidus is hasonlókkal szórakoztathatta magát, amikor épp nem volt dolga. Ki tudja… majd meg kell kérdeznem tőle!
A szelíd mosolyra hasonló jellegű bazsalyt engedtem meg magamnak. Olyan kedvesnek tűnt, hogy segíteni próbált.
- Igazából a barátján múlik. Jason a tanácsadója. – bólintottam. – Nem tudom leírni vagy kimondani a nevét, amikor meg rákérdezhetnék, mindig elfelejtem... – Vakartam meg zavarodottan a tarkómat. – Megkérdezem, jó? Kedves tőletek, hogy gondoltok az emberekre, szerintem ő is így fogja gondolni. – A kitalálósdira meg már csak bizalmasan kacsintottam.
Mind pózban, mind lélekben felkészültem a siklásra. A sárkány zümmögését nyugtatónak találtam. Talán ezzel akart figyelmeztetni az utazás kezdetére vagy ismét a barátjával próbált kódnyelves beszédbe elegyedni. Mindaddig lehunytam szememet és a puha tollak kellemes érzését élveztem, amíg el nem rugaszkodott a talajtól. Átszellemült élvezettel, visszatartott lelkesedéssel és levegővel gondoltam arra, hogy sikerült – valóra vált egy álom. Bár a biztonság kedvéért nem voltunk annyira magasan, ám kezdetnek beértem ezzel. A mizéke úgy is csak ügyelt arra, hogy jártasság nélkül ne essen bajom. Szóval olyan gyöngéd erőből öleltem át Timidus nyakát, amennyire csak tellett. Izgatott, vajon hány emberre csinálta ezt meg. Igaz, a sárkány nem volt akkora, hogy mondjuk a pótpapát a nyakába vehesse, de rajtam kívül még léteztek gyerekek. Szóval igazából érdekelt, mennyi türelme lehetett hozzánk, fiatalabbakhoz.
- Sokaknak engeded meg vagy ez csak kivételes alkalom? – Hangomban őszinte rácsodálkozás volt jelen. Nem kellett előrébb hajolnom, hogy ezt hallhassa, az állatoknak – lehetett valódi vagy mitikus – ezerszer jobb hallással rendelkeznek.

by **Shukaku** Kedd Május 03 2016, 15:18

Ezekért a pillanatokért érte meg ezt az egészet csinálni. A pénzkérés egy olyan dolog lett volna, amit Shu a lehető legtöbb helyen elvből és azonnal visszautasított. Arra is csak Timi vette rá, hogy a céhes boltokban legalább egy becsületkasszát tegyen ki a pultra, ám már ez sem volt teljesen ínyére. Nagyon ritkán fizetett a kristályok alapanyagának számító növényekért, hiszen általában a szafari alatt szedte össze őket, és a Boltocskába is behozták az emberek a dolgokat, vagy a gyűjtögetők találták nekik. Hogyan kérhetne el pénzt olyasmiért, amiért ő sem fizetett egy fityinget sem? Oké, hallott olyanról, hogy a befektetett munkát kell megfizetni, de ezt sem érezte jogosnak, hiszen örömmel csinálta ezt a „munkát”, azért meg miért kérne el pénzt, hogy ő szórakozhat? Direkt figyelte, hogy hogyan reagálsz a csipogásra, ami valóban kódolt nyelv volt. Mivel azonban nem kérdeztél, mindössze csak egy olyasmi pillantást kaptál, ami az „Ugye milyen menő?” kérdéssel volt egyenértékű. Shuval ellentétben Timidus nem tudta biztosan meghatározni, hogy a soha nem fogod megunni résznél mekkora álmokat törne össze benned, ha annak ellenére szállna le, hogy te ezt jelzed, így már a repülés ideje alatt ugyan, de azért felhívta a figyelmedet erre.
-Ugye tudod, hogy mindannyian kitartáspontkból fogyasztjuk az energiánkat, és egy idő után elfáradunk? ha egy bizonyos szint alá csökken a kitartáspontom, akkor landolni fogunk.
Természetesen sűrű bólintást kaptál arra is, hogy megkérdezd az ismerősödet a felvetésről. Shu nagyon finoman próbált puhatolózni, hiszen úgy tűnt, hogy biztonságban vagy és jól érzed magad ott, ahol vagy, de azt is látta, hogy szeretnél céhtag lenni, ő pedig ezzel a felajánlással igyekezett mindkettő lehetőséget megadni. Az első kör megtétele után, amikor Timi már rögzítette a pálya vonalát, és emlékezetből repült, feléd tudott fordulni, hogy láthassa, valóban élvezed a repülést. Shu már ájult el párszor a hátán az első időkben, szóval erre nagyon ügyelt, de te nem Shu voltál, sőt, még kérdezni is mertél közben, míg az idomár ritkán beszélt miközben repültek. Gyakorlás ide, gyakorlás oda, a tériszonyt teljesen még mindig nem küzdötte le.
-Azoknak engedem meg, akik megérdemlik. Nem gyakran fordul elő új ismerősökkel, de az iskolában vannak páran, akik szeretnek gyakorolni.
Utalt ezzel a Főtér szélén berendezett árvaházra, amit Shu következetesen iskolának hívott, és ahova a nagyon fiatal gyerekek kerültek megfelelő felügyelet mellett a nagy bejelentés után. Mivel úgy tapasztalta, hogy élvezed a túrát, és nincs semmi gond, és még a kitartásából is futotta jó pár körre, a landolás után ismét a levegőbe emelkedett. Fura lehetett, hogy most már végig tartotta veled a szemkontaktust, vagy legalább is próbálta, és egyáltalán nem nézte, hogy merre repül, a tökéletes körpályát viszont így is tartotta.

by **Taka** Kedd Május 03 2016, 15:40

Persze, hogy tisztában voltam az alapokkal. Kicsinek nevezhettek csak, de nem butának vagy teljesen tájékozatlannak. Nem vettem sértésnek, amiért Timidus figyelmeztetett az általános tényre, sőt, inkább örültem neki. Magára is gondolnia kellett. Fejemet tagadást jelzően ráztam meg.
- Nem is azért mondtam, hogy állandóan csináld. – jelentettem ki, majd szememet szemérmesen lesütöttem. – Eszemben sincs ilyesmit kérni…
Shucsi megértőnek tűnt. Nagyon rácsodálkoztam, hogy eddig még nem találkozhattam vele vagy Timidusszal. Persze nekik is megvolt a maguk élete, mint mindenki másnak. Talán csak a sajátom tűnt olyan semmilyennek, üresnek. Az lehet amiatt volt, mert a gyerekeknek – egyelőre – nem akadt különösebb dolguk annál, minthogy a felnőtteket zaklathassák bugyuta kérdéseikkel. Az is előfordulhat, ha érettebben viselkednék, akkor menten több elfoglaltságom lenne. Mondjuk ez lehetetlen dolog lenne – ahhoz át kellene esnem a rémséges kamaszkoron. A tinédzserek meg szörnyen rosszak, ráadásul büdösek is. Eszem ágában sem volt serdülővé válni.
A siklás valami csodás érzésnek ígérkezett. Tényleg nem csalódtam a saját gondolataimban, hozzá fűzött álmaimban. Egy kis suhanás is annyira felpezsdített, mint a futás. Az emberek nem madarak, így hát két szép lábukra kell hagyatkozniuk ahhoz, hogy elérjenek valamit. A rohanás szabaddá tesz, amit csak az izéke által említett kitartás korlátoz be. Nem tartottam az eséstől, elég erősen öleltem Timidust és bíztam is benne. Meg hát ki félne egy olyan lény hátán utazni, ami nagyjából olyan kényelmet ad, mint egy ágy? Örömmel vettem észre magamon, hogy ettől az érzéstől sem féltem. Valóban hozzá tudtam volna szokni, viszont ahhoz elengedhetetlenné vált a lovaglás jártasság kitanulása. Na jólvan, ha egy pónin is kellene kezdenem, ezért mindenképpen megérné.
A sárkány válaszára hálásan bólintottam.
- Köszi, Timidus. – Adtam hangot pillanatnyi érzelmemnek, majd kérdően vontam fel szemöldökömet. – Milyen iskola? – Egyre több érdekes dolgot tartogatott ez a hüllő. Hogyan függhetett össze egy tollas bigyusz a sulival?

by Ajánlott tartalom